Newspaper of the Hungarian Theatre of Cluj by Hungarian Theatre of Cluj

Kolozsvári Állami Magyar Színház

2015. április – június aprilie – iunie 2015

Pethő Biró József, Anikó,Az Szűcs özvegy Ervin Karnyóné (Hullámtörés és a két | Breaking szeleburdiak the Waves) | Văduva Karnyó și cei doi zburdalnici

TARTALOM | CONȚINUT

INTERJÚ | INTERVIU Tompa Gábor

BEMUTATÓK | PREMIERE Hullámtörés | Breaking the Waves

14 20 24 26 32

A dzsungel könyve | Cartea junglei

INTERJÚ | INTERVIU QQ: Albert Csilla & Kovács Kinga

Böjthe Pál „segíteni akarok, nem parancsolni” „vreau să ajut, nu să dau comenzi”

JÁRULÉKOS PROGRAMOK PROGRAME CONEXE: Vígszínház În memoria lui Harag György emlékére Cluj Never Sleeps Felolvasószínház: Szutyok & Dramolettek Költészet napja

DÍJAK | PREMII Premiul Poór Lili-díj – Albert Csilla

Júniusi program Program luna iunie

Tarahumarák, Einstein és Fortélyos mester 29 kérdés Tompa Gáborhoz Három dolog, ami eszedbe jut a közösség fogalmáról. Szertartás, megtartó erő és nyájszellem. Melyik három szóval jellemeznéd az évadot? Zsúfolt, változatos és színvonalas. Mit jelent a közösség fogalma? Valami olyasmit, ami szabadakartból, spontánul, szeretetből szerveződik és nem egyfajta kötelező hagyomány nevében. Például a család. Ideális esetben az egész emberiség egy nagy közösség lehetne – a felebaráti szeretet jegyében. Baj, amikor a közösségeket intézményesítik, s az intézmények kisajátítják a közösségeket. Egyfelől szükség van közösségi intézményekre, de ha visszagondolunk, az első keresztények idejében nem voltak templomok, nem volt intézményesített egyház, a családfő például keresztelhetett. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból vissza kell menni az alapfogalmakhoz, a gyökerekhez, mert nagyon eltorzult ezeknek a fogalmaknak a használata. Milyen természetfeletti erőt választanál? Isten. Bár Őt nem én választom, Ő választ mindannyiunkat. Citrom vagy narancs? Citrom. Kedvenc Harag György-előadásod? Nagyon nehéz, mondhatok ötöt? A Cseresznyéskert, ami a legközelebb áll hozzám érzelmileg is, mert része voltam a folyamatnak. Éjjeli menedékhely, Tarelkin halála, Öreg ház és Ványa bácsi. Egyén vagy közösség? Egyén a közösségben. Stúdió vagy nagyszínpad? Stúdió, szívem szerint. Sok nagyszínpad után. Kamarazene a szimfonikus művek után. Idén Harag György születésének 90., halálának 30. évfordulójára emlékezünk. Harag 40 éve szerződött a kolozsvári színházhoz. Melyik a három legfontosabb érték, amiért Harag György hagyatéka ma is élő? Elsősorban az állandó megújulás éthosza, az a fajta teatralitás, amit ő behozott az addig hagyományos, többnyire konzervatív előadásokon nevelkedett társulat munkájába és a játék merészsége. Mikor találkoztál először Harag Györggyel? Nem hiszem, hogy emlékezhetem rá, mert maximum két éves lehettem.

És utoljára? Utoljára halála előtt négy nappal. Már megvolt a Cseresznyéskert bemutatója, amire ő nem jöhetett el és én átjártam hozzá folyamatosan, ameddig lehetett. Igazából öntudatlan állapotban volt, de azért bementem, leültem és beszéltem hozzá. Ha jól emlékszem, 1985. július elején volt. Ki az a három híresség, akit meghívnál magadhoz? Mit főznél nekik? Mondjuk Einstein, Dali és Homérosz, és így legalább az egyik nem látja, hogy mit eszik. A menü pedig sütőben jól odapirított túros puliszka kovászos uborkával. Vagy valami „relatív” első főzet. Melyik az a három legfontosabb dolog, ami az elmúlt 25 évben megváltozott a kolozsvári színháznál? Az egyik az a munkarend, mert ’90 előtt nem lehetett tudni egyik napról a másikra, hogy mi lesz a program, ezen kívül a szerződések rendszere és a művészi orientáltság. Melyik az a közösség, amely példaértékű? Nemrég olvastam újra Artaud-t, mert tanítottam, ő beszél a tarahumara indiánokról. Talán ők, mert úgy élnek, mint a paradicsomi, bűnbeesés előtti állapotokban. Szénsavas vagy szénsavmentes ásványvíz? Utóbbi időkben szénsavmentes. Mi a kedvenc versed? Pilinszky János: Harmadnapon, de hát sokkal több van még, például: Weöres Sándor: Le journal, Kosztolányi: Hajnali részegség, Rilke: A fiú. Nem szeretem „a" kedvenc, „a" legjobb stb. – általában a „leg"-kategóriákat. Természetgyógyász vagy orvos? Orvos, aki nem veti el a természetgyógyászatot és természetgyógyász, aki konyít az orvostudományhoz is. Tenger vagy hegy? Tenger alatti hegy. Kedvenc mesehősöd? Fortélyos mester. Hogyan lesz közösség a közönségből? Ha megtörténik az a csoda, hogy mindannyian aktívan részt vesznek – nem feltétlenül fizikailag. Átadják önmagukat, személyiségük alá merülnek és együttlélegeznek az előadással. Mi a kedvenc hangszered? Zongora. Szoktál főzni? Igen. Mire van leginkább szüksége egy közösségnek? Arra, hogy tudjanak folyamatos önvizsgálatot tartani és elismerjék más közösségek értékeit. Szükség van/lenne a színházban csapatépítő tevékenységekre? Mindig szükség van, nyilván, az előadásokon belül és azon kívül, ami feledtetni tudja azt, hogy a színház munkahely és segít megtalálni a közös, azonos nyelvet. Egy város közössége mikor találkozik leggyakrabban? Forradalmakkor. Tehát ritkán. Ionesco vagy Beckett? Ionesco és Beckett. Mi az utolsó dolog, amit este, lefekvés előtt csinálsz? Általában elköszönök a gyerekektől. Három dolog, ami reményeid szerint jellemzi majd a jövő évadot? Erős előadások, megújult motiváció, ami a művészi munkát illeti, egy picivel kevesebb bemutatóval és a változatos, kevésbé hagyományos produkciók folytatása, az új formák meg a járulékos programok szervesebb beépülése. Miben lesz más az idei évadhoz képest? Jövőben Shakespeare-évforduló van – készülünk rá Purcărete-rendezéssel; lesz új magyar dráma bemutatónk: Dragomán György Kalucsni című műve. Lesz egy rendhagyó előadás, aminek az a munkacíme, hogy Rekviem – tulajdonképpen egy színpadi forgatókönyv Dominique Serrandtól; első ízben kerül színre nálunk Kafka. Több olyan művész, aki még nem dolgozott nálunk: Szász János, Jurij Kordonszkij, aki majd évad végén kezd.

Indienii tarahumara, Einstein și Meșterul Dibaci 29 de întrebări adresate lui Gábor Tompa Trei lucruri care vă vin în minte în legătură cu noţiunea de comunitate. Ceremonie, putere conservatoare și instinct gregar. Trei cuvinte cu care aţi caracteriza stagiunea. Aglomerat, variat și cu un nivel ridicat. Cum aţi defini noţiunea de comunitate? Ceva ce se organizează spontan, din dragoste, din voinţă proprie și nu în numele unei tradiţii care se impune. Iau ca exemplu familia. În situaţia ideală, toată omenirea ar putea fi o mare comunitate – în numele iubirii aproapelui. Este un păcat când comunitatea este instituţionalizată, iar instituţiile monopolizează comunităţile. Pe de o parte avem nevoie de instituţii comunitare, dar dacă ne uităm înapoi, în timpul primilor creștini nu exista biserică instituţionalizată, capul familiei era cel care boteza. Cred că din acest punct de vedere trebuie să ne întoarcem la noţiunile de bază, la rădăcini, pentru că aceste noţiuni sunt utilizate sub forme prea degenerate. Ce putere supranaturală v-aţi alege? Dumnezeu. Cu toate că nu eu îl aleg pe El, El ne alege pe noi toţi. Lămâie sau portocală? Lămâie. Care este spectacolul preferat regizat de György Harag? E foarte greu să aleg. Pot enumera cinci? Livada de vișini, care îmi este cel mai apropiat și sub aspect emoţional pentru că am luat parte la proces. Azilul de noapte, A murit Tarelkin, Casa bătrână și Unchiul Vania. Individ sau comunitate? Individ în comunitate. Sala Studio sau scena mare? După atâtea spectacole la scene mari, Sala Studio îmi este mai aproape. Muzica de cameră după lucrările simfonice. Anul acesta comemorăm 90 de ani de la naștera și 30 de ani de la moartea lui György Harag. Harag a venit la Teatrul Maghiar de Stat cu 40 de ani în urmă. Care sunt cele mai importante trei lucruri prin care moștenirea lui György Harag a rămas vie? În primul rând aș evoca etosul unei perpetue reînnoiri, acea teatralitate introdusă de el în munca trupei obișnuită până atunci cu spectacole tradiţionale, în mare parte conservatoare, precum și temeritatea jocului. Când l-aţi întâlnit pentru prima dată pe György Harag? Mi-e greu să-mi amintesc, dar nu cred că aveam mai mult de doi ani. Și ultima oară? Ultima oară a fost cu patru zile înainte să moară. Avusese loc premiera cu Livada de vișini, dar el nu a mai putut fi prezent. Mergeam la el regulat. De fapt era într-o stare de inconștienţă, dar totuși intram, mă așezam lângă el și îi vorbeam. Dacă îmi amintesc bine, a fost la începutul lunii iulie 1985.

Care ar fi cele trei celebrităţi pe care le-aţi invita la dvs? Ce le-aţi găti? Să spunem mai în glumă că ar fi Einstein, Dali și Homer, așa cel puţin unul dintre ei nu ar vedea ce mănâncă. Meniul ar fi mămăligă cu brânză, bine rumenită la cuptor, cu castraveţi murați. Sau o primă încercare „experimentală” de-a mea. Care sunt cele mai importante trei schimbări care au avut loc în ultimii 25 de ani la Teatrul Maghiar de Stat? Este planul de activitate și programul artistic - înainte de ’90 nu se putea ști programul de pe o zi pe alta. Pe urmă sistemul de contracte și orientarea universală, recunoașterea internațională, intrarea teatrului într-un sistem de valori europene. Care comunitate este exemplară din punctul dvs. de vedere? Recent l-am recitit pe Artaud, care ne vorbește despre indienii tarahumara. Ei ar putea fi o comunitate exemplară pentru că trăiesc în condiţii paradisiace, dinaintea păcatului ereditar. Apă plată sau minerală? În ultima vreme plată. Care este poezia ta preferată? Harmadnapon (A treia zi) de János Pilinszky, dar mai sunt, desigur, multe altele, de exemplu: Le journal de Sándor Weöres, Hajnali részegség (Beţie în zori) de Kosztolányi, A fiú (Fiul) de Rilke. Nu-mi plac cuvintele „preferat”, „cel mai bun” etc. și superlativele în general. Terapeut naturist sau medic? Medicul care nu respinge terapia naturistă și naturistul care mai știe și medicină. Marea sau muntele? Muntele de sub mare. Care este eroul preferat din lumea poveștilor? Fortélyos mester (Meșterul Dibaci). Cum se transformă publicul în comunitate? Trebuie să se întâmple minunea de a fi devenit cu toţii participanți activ, nu neapărat sub aspect fizic. Să se identifice cu actul teatral, să se scufunde sub personalitatea lor și să respire împreună un spectacol. Care este instrumentul preferat? Pianul. Gătiţi? Da. De ce anume are nevoie o comunitate? Are nevoie de capacitatea de a se autoanaliza încontinuu și de a recunoaște valorile altor comunităţi. Este sau ar fi nevoie de activităţi de team-building în teatru? Este nevoie întotdeauna, evident, și în spectacol și în afara lui, de activităţi care ne ajută să uităm că teatrul este un loc de muncă și să găsim limbajul comun. Unde se întâlnesc cel mai des membrii comunității unui oraș? Cu ocazia revoluţiilor. Adică rar. Ionesco sau Beckett? Ionesco și Beckett. Care este ultimul lucru pe care-l faceţi înainte de culcare? În general spun noapte bună copiilor mei. Trei lucruri care speraţi că vor fi caracteristice stagiunii viitoare. Spectacole puternice, o motivaţie reînnoită în ceea ce privește munca artistică; ceva mai puţine premiere; continuarea producţiilor variate, mai puţin tradiţionale; o integrare mai organică a formelor noi și a programelor auxiliare în repertoriu. În ce va fi ea diferită faţă de stagiunea actuală? Anul viitor îl vom aniversa pe Shakespeare și ne pregătim pentru eveniment cu o piesă pusă în scenă de Silviu Purcărete; vom prezenta o dramă din literatura maghiară contemporană, Kalucsni (Galoși) de György Dragomán. Vom avea și un spectacol special, cu titlul provizoriu Requiem, care este de fapt un scenariu teatral scris de Dominique Serrand; pentru prima dată vom avea o premieră după Kafka. Iar artiști care încă nu au colaborat cu noi precum János Szász și Yuri Kordonsky vor începe repetiţiile la sfârșitul stagiunii. Farkas Loránd

Panek Kati

Lars von Trier filmje nyomán a magyar színházi változatot Guelmino Sándor és Gecsényi Györgyi készítette Variantă scenică de Sándor Guelmino și Györgyi Gecsényi, după filmul lui Lars von Trier

HULLÁMTÖRÉS BREAKING THE WAVES

Vivian Nielsen

Bess Jan Dodo Lelkész | Preot Dr. Richardson Bess anyja | Mama lui Bess Terry Pitts William Vizsgálóbíró | Judecătorul Énekes | Cântăreţ

PETHŐ ANIKÓ SZŰCS ERVIN KICSID GIZELLA ORBÁN ATTILA BODOLAI BALÁZS LACZÓ JÚLIA SINKÓ FERENC BUZÁSI ANDRÁS VIOLA GÁBOR FARKAS LORÁND VÁTA LORÁND

Bemutató időpontja | Premiera: 2015. április 25 aprilie 2015 Szombat | Sâmbătă Szombat | Sâmbătă

06. 06. 06. 20.

20h00 20h00

Stúdióterem | Sala Studio 1h 45’ szünet nélkül | fără pauză 18+ A szerzői jogokat a West End Theatre Agency Bt. közvetítette. Drepturile de autor au fost obţine prin West End Theatre Agency Bt.

Hullámtörés | Breaking the Waves

Pethő Anikó, Szűcs Ervin

Váta Loránd, Viola Gábor, Farkas Loránd

Váta Loránd, Bodolai Balázs, Viola Gábor, Pethő Anikó, Sinkó Ferenc, Laczó Júlia

I. A DOGME 95 hatása Mint rendező, esküszöm, hogy megszabadulok személyes ízlésemtől! Többé már nem vagyok művész. Esküszöm, hogy tartózkodom attól, hogy „művet” alkossak, mivel a pillanatnyit többre értékelem az egésznél. Elsődleges célom, hogy mind a karakterekből, mind a beállításokból az igazságot hozzam felszínre. Esküszöm, hogy erre fogok törekedni minden lehetséges eszközzel, akár a jó ízlés vagy esztétikai szemlélet árán is. Ezek az utolsó sorai annak az úgynevezett Tisztasági fogadalomnak, amelyet a híres DOGME 95 manifesztóhoz csatolt Lars von Trier és Thomas Vinterberg, és amelyben lefektették a mozgalom filmkészítőinek szóló szigorú technikai és esztétikai szabályokat. A Hullámtörés nem Dogma-film, nem is akart az lenni, mégsem kerülhetjük el, hogy párhuzamot vonjunk a film és a nyilatkozat között, tekintettel arra, hogy ugyanabban az időben születtek meg (1995–1996). A Dogma manifesztó célja a korlátozás által történő helyreállítás volt: kevesebb eszközzel – paradox módon – többet felmutatni. Ez a célkitűzés megdöbbent engem, mivel nagyszerűen illik a színházhoz, amely legjobb korszakaiban mindig előnyben részesítette a minimalizmust, az átalakítást, és ami a legfontosabb: magát a színészt. II. Egy emberi lény, aki kimeríti önmagát Valóban, ez a film „a pillanatnyit többre értékeli az egésznél”. Amikor lehetősége volna nagyobb lélegzetű tanulságokat levonni, nem teszi. A filmben nem találok válaszokat, csakis kérdéseket, és éppen ezt tartom az erősségének. Szerintem a film egy olyan emberi lényről szól, aki kimeríti önmagát. Mi, a nézők pedig ezt a kimerülést követjük nyomon. A színház ránk kényszeríti a háromdimenziós látásmódot. Hogyan fogja befolyásolni ez a látásmód a Hullámtörés érzékelését? Mit fogunk érezni, ha majd együtt leszünk ezzel a történettel egy szobában, ahol nem véd meg bennünket a mozivászon? Nem tudom pontosan, mi fog történni. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy más tapasztalat lesz, mint a film megnézése – éppen ez teszi indokolttá színpadi kísérletünket.

III. A szentségről Bess valóban feláldozza önmagát. Az „áldozat” a megfelelő szó itt. Én azonban nem akarok társítani a cselekedeteihez semmiféle szakralitást a szeretet szentségén kívül. Bess logikusan cselekszik: „Ha ezeket megteszem, Jan jobban lesz.” Besshez vagy ahhoz, amit tesz, csakis akkor társítható a szentség fogalma, ha ennek értelmét kiterjesztjük arra az egyszerű szeretetre, amely két emberi lény között lehetséges. IV. Folyamatos elmélkedés a művel kapcsolatban Művészként mi a teendő, ha egy másik művész valami szépet alkotott? Tehetsz-e próbát magad is az adott művel? Beletörődsz-e abba, hogy örökre csupán nézője legyél a műnek, mint a közönség többi része? Avagy van lehetőséged arra, netán felelősséged is, hogy a magad módján kölcsönhatásba lépj a művel, hogy saját nyelveden, saját művészeteddel hass rá? V. Három gondolat, amely elindította ezt a munkát Amikor belefogtam az előadás létrehozásába, három határozott elgondolás vezérelt. Az első: minden olyan feldolgozás, amely nem veszi figyelembe az eredetit, illúzió vagy hazugság. A második: a film kapcsán elhangzott mindenféle kritikai vagy esztétikai diskurzus ellenére a Hullámtörés mindenekelőtt a szereplői életére összpontosít. A harmadik: nem tudok felidézni egyetlen filmet sem, amelyben a színészi játék ennyire erőszakosan és ennyi bájjal fenyegetett volna azzal, hogy áttöri a film keretét és valósággá válik. Tom Dugdale

Amennyiben lehetséges, a produkciónak a megosztott tér érzékelését kell előtérbe állítania.

I. Influenţa DOGME 95 În calitate de regizor, jur că mă voi abţine de la orice gust estetic personal! Nu mai sunt artist. Jur că mă voi abţine de la crearea unei „opere” deoarece consider o scvenţă mai importantă decât întregul. Ţelul meu suprem este să scot adevărul cu forţa din personajele și decorurile mele. Jur că voi face acest lucru cu toate mijloacele de care dispun, chair sacrificând orice bun gust sau orice considerent estetic. Acestea sunt ultimele rânduri din așa-numitul Jurământ de castitate care însoţea faimosul manifest DOGME 95 al lui Lars von Trier și Thomas Vinterberg, care a trasat un set strict de îndrumări tehnice și estetice destinate celor care fac film. Breaking the Waves nu este un film DOGME, nici nu a avut această intenţie, însă nu putem să nu facem paralela dintre film și manifest, dat fiind că amândouă datează din aceeași perioadă (1995-1996). Scopul Manifestului DOGME a fost refacerea prin restricţie: să faci mai puţin pentru a descoperi – în mod ironic – mai mult. Acest obiectiv mă frapează fiindcă se potrivește foarte bine teatrului care, în perioadele sale cele mai bune, a avut drept prioritate minimalismul, transformarea și – ceea ce e mai important –actorul însuși. II. O fiinţă umană care se auto-epuizează Într-adevăr, filmul consideră „scvenţa mai importantă decât întregul”. Acolo unde obiectivul ar putea trage concluzii în sens mai larg, refuză s-o facă. Nu găsesc în film niciun răspuns, ci doar întrebări și consider acest aspect ca un punct tare. În opinia mea, filmul vorbește despre o fiinţă umană care se auto-epuizează, iar noi, spectatorii, suntem martorii acestei epuizări. Teatrul ne forţează să privim totul tridimensional. Cum ne va afecta acest lucru percepţia despre Breaking the Waves? Cum ne vom simţi când ne vom afla în aceeași cameră, în mijlocul acestei povești, fără a fi protejaţi de marele ecran? Nu știu cum va fi, dar în mod sigur vom avea o experienţă diferită de cea de la vizionarea filmului – așa se justifică și experienţa noastră scenică. Pe cât posibil, producţia trebuie să pună în evidenţă acest sentiment al spaţiului împărtășit.

III. Despre elementul sacru Este adevărat că Bess se autosacrifică. „Sacrificiul” este cuvântul potrivit. Eu însă nu doresc să asociez acţiunilor sale nicio sacralitate, în afară de sfinţenia iubirii. Bess urmează o cale logică: „Dacă fac aceste lucruri, Jan se va face mai bine.” Nu este nimic sacru în Bess sau în faptele sale, doar dacă extindem limitele sacrului pentru a include în el simpla iubire posibilă între două fiinţe umane. IV. Meditaţie continuă în legătură cu această operă Ce faci, artist fiind, dacă un alt artist a creat ceva frumos? S-ar putea să vrei să încerci s-o faci și tu? Te resemnezi să fii, pentru totdeauna, doar spectator al acestei opere la fel ca restul publicului? Sau ai posibilitatea, poate chiar și responsabilitatea, de a interacţiona cu această operă în felul propriu, în propria-ţi limbă, prin propria artă? V. Trei idei care au pus în mișcare acest proiect M-am angajat în acest proiect având în minte trei idei foarte clare. Prima: orice adaptare care nu recunoaște originalul este iluzie sau minciună. A doua: în pofida tuturor discuţiilor cu caracter critic sau estetic pe marginea filmului, Breaking the Waves vorbește înainte de toate despre viaţa personajelor sale. A treia: nu îmi amintesc nici un alt film în care prestaţia actorilor să fi ameninţat atât de violent și plin de graţie ruperea cadrului cinematografic, pentru a deveni reală. Tom Dugdale

ÂŠ Tom Dugdale

musical a musical Rudyard Kipling azonos című könyvén alapul | musicalul se bazează pe cartea omonimă a lui Rudyard Kipling

A DZSUNGEL KÖNYVE CARTEA JUNGLEI

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál

VATÁNY ZSOLT, MAROSÁN CSABA KATÓ EMŐKE FARKAS LORÁND SZŰCS ERVIN SINKÓ FERENC CSUTAK RÉKA, ALBERT CSILLA, KÁNTOR MELINDA Majomkirály | Regele Maimuțelor LACZKÓ VASS RÓBERT Ká | Kaa BALLA SZABOLCS Túna | Tuna SIGMOND RITA Buldeó | Buldeo DEÁK ZOLTÁN Farkasok, majmok, falubeliek | Lupi, maimuțe, săteni: BONDÁR TIBOR, BUCHMANN WILHELM, DEÁK ZOLTÁN, DOMOKOS SZABOLCS, FEKETE ÁGNES, FEKETE RÓBERT, KECSKÉS ANNA, LANSTYÁK ILDIKÓ, ÖTVÖS KINGA, VERES LEHEL Rendező | Regia: PUSKÁS ZOLTÁN Korrepetitor | Corepetitor: HORVÁTH ZOLTÁN Díszlettervező | Scenografia: SZABÓ ATTILA Jelmeztervező | Costumele: LEDENYÁK ANDREA Koreográfus | Coregrafie: GYENES ILDIKÓ Ügyelő | Regia tehnică: BÖJTHE PÁL

Bemutató időpontja | Premiera: 2015. május 27 mai 2015 Vasárnap | Duminică Vasárnap | Duminică Szombat | Sâmbătă

31. 05. 19h00 07. 06. 11h00 13. 06. 11h00

Nagyszínpad | Sala Mare 2h 10’ egy szünetel | cu pauză A musical a szerzők és a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével kerül bemutatásra. Musicalul a fost prezentat cu acordul autorilor și al agenției Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.

A dzsungel kรถnyve | Cartea junglei

bizonyos értelemben én is Maugli vagyok Puskás Zoltán rendezővel Balázs Nóra beszélgetett

Puskás Zoltán

Miért aktuális A dzsungel könyve? A kitaszítottság és kirekesztettség megélése mindig aktuális – politikai alapon egy kisebbség, társadalmi réteg is lehet kitaszított. Ha a társadalmat nézzük, például a fiatalokat, köztük is állandóan valaki kirekesztett. Ez nem azon múlik, hogy az illető választja-e ezt, vagy sem. Mindig vannak és lesznek különböző bandák, rétegek, ahová bekerülhet egy teljesen más lelkületű fiatal, aki másképpen gondolkodik, és ezért még 2015-ben is kitaszítják. Sokat dolgozom fiatalokkal, amatőrökkel is. Ott ha valaki másképp látja a világot, másképp él, másképp öltözik, bármiben másképp működik, nem követi a társadalom szabályait, máris kirekesztetté válik. Akinek más a szexuális orientációja, arra hatványozottan igaz ez. Európa szinte minden országában nagyon erős a gyűlölet az emberekben. Az előítélet, a másiknak az el nem fogadása mindig abból fakad, hogy nem tudunk mit kezdeni az ismeretlennel. De olyan fiatalokkal is találkozom, akik szellemileg picikét kevesebbek és emiatt az osztálytársaik nem barátkoznak velük. Most hallottam egy érdekes történetet egy kislányról, aki talán kicsit túlsúlyos volt, és tartott egy osztálybulit, amire az egész osztályt meghívta és senki nem ment el. Ezek a problémák sajnos ma is jellemzőek. Ennek a „dzsungelnek” a keménységét szeretném ábrázolni. A történetet városi környezetbe helyeztük, ahol az állatok is emberek. A díszletet alkotó villanypóznák fából vannak, ami egyszerre utal az erdőre és a városra – de mi inkább a városról szeretnénk beszélni. Élünk egy bizonyos környezetben, Romániában, Szerbiában, Magyarországon vagy akár New Yorkban, ahol fontos a külsőség. „Trendik” vagyunk, de körülöttünk minden mocsok és piszok – az előadásban a gyűlés sziklája egy szemétdomb. Mindenhol szemét van, és ezalatt nem csak a fizikai anyagra gondolok. Hogyha egy ilyen – viszonylag régi – darabbal foglalkozunk, meg kell találnunk azokat a

kérdéseket, amelyek most jellemeznek bennünket, amelyekkel aktuális problémákat tudunk közölni. Említetted, hogy az előadásban az állatok is emberek – mit jelent ez? Mi hozza létre a dzsungel hangulatát? Mit képviselnek a falubeli emberek a többi embercsoport között? A mai kor fiatalságáról próbálunk képet adni. Emellett persze követnünk kell a zene jellegzetességét, dramaturgiai felépítését. Az előadásban megjelenő csoportok bandák: rockerek, rapperek, van rendőr is a hatalom képviseletében – csupa olyan embertípus, amilyennel minden nap találkozhatunk az utcán. Az emberek csoportjával pedig az idősebb generációt próbáljuk megfogalmazni. A várossal szemben a falusi környezet hangulatát finoman, nem erőltetve, ahol talán még megvannak azok az emberi értékek, amelyek miatt a főszereplőnk úgy érzi, ott a helye az „emberek” között. Fontos még, hogy ezt a csoportot vadászok, íjászok alkotják – ilyenre külföldön találni példát, és bizony, előfordul, hogy a nyilakkal emberre és állatra is céloznak. Sajnos, vannak ilyen kvázi-sportok, amelyek miatt emberek halnak meg. Az előadásban az emberekről is kiderül, hogy számukra szintén az ölés, annak vágya és megélése a fontos. Az előadásban Mauglit két fiatal színész játssza – miért volt erre szükség? A felnőtté válás pillanata nagyon fontos minden ember életében. Kezdetben Maugli még gyermek, a „szülők” mellett van biztonságban, családi környezetben. Majd eljön az a pont, amikor fel kell nőnie. Muszáj belépnie a társadalomba, megfelelnie a törvényeknek. Így érzékeltetjük, hogy mostantól mások a szabályok. Ezért az előadás első része, amíg Mauglink felnő, játékosabb. Onnan kezdve aztán keményebb lesz a történet is.

A dzsungel könyve, próba | Cartea junglei, repetiție

A dzsungel könyve történetének több változatát ismerjük. A darabban (a rajzfilmtől eltérően) a főhőst nem csak a dzsungel népe, hanem az emberek is magára hagyják – hogyan viszonyultok ehhez a kérdéshez, mi történik Mauglival? Semmi. Egyedül fog maradni. Ez az egyáltalán nem pozitív kitaszítottság jelenti a történet végét. A Finálé abból indul, hogy Maugli megpróbál ember lenni, de az emberek között is nehéz embernek maradnia. Mindenki kitaszítja, csak azért, mert más minőséget képvisel. Hogyha továbbgondoljuk a történetet, A dzsungel könyve 2-ben Maugli a saját útját keresi. Korunkra jellemző ez a mély depresszív hozzáállás és nihilista életmód. Ezt a céltalanságot gyakran tapasztalom a fiatalokon. Hogy mi fog történni később Mauglival, azt a néző képzeletére bízzuk.

a hócipőm. De ragaszkodom én is, mint Maugli, mert a kis herceggel szólva, akit megszelídítettél, az iránt felelősséggel tartozol. Nehezen tudok elengedni embereket, baráti viszonyokat, de ha ez nem fog menni, és nem változik semmi, megyek. Itt Szerbiához képest még jó. Kolozsvár liberális, felvilágosult város, de nálunk még beszólnak az utcán, akár fizikailag is bántalmaznak, még gyilkosságok is történnek. Érdekes, ezekkel nem foglalkozik a politika annyira, ezek „büntetlenül” megtörténhetnek, nem vernek nagy port körülöttük. Egy idő után az embernek teher a kérdés, hogy akkor most mihez, kihez tartozik. Amikor a kisebbségben is kisebbség vagy, hogyan találod meg magad? Ezt a terhet viszed már 20 éve, aztán azt mondod, most már elég volt, nem éri meg, mert kevés az idő és én boldogan akarok élni.

Mit tehet az egyén a közösséggel szemben, mi lehet mégis a megoldás erre a helyzetre? Elsősorban muszáj minden egyénnek nyitottnak és elfogadónak lennie. Ha azt érzi, kitaszították, a saját útját kell járnia és azt a helyet kell megtalálnia, ahol elfogadják, ahol szeretik, és jól érzi magát. Ez közhelyes állítás, de sok ember azért megy el, mert nem érzi jól magát a környezetében. Sajnos a társadalmat nem tudjuk megváltoztatni, csak magunkon változtathatunk, és ha magunkkal rendben vagyunk, a környezetünk is másképp viszonyul hozzánk. De ha ez nem működik, akkor nem kell egy életen keresztül megfelelni a társadalom elvárásainak. Az ember járja a saját útját és menjen, amerre lát. Én is azt tapasztalom, most már lassan negyven évesen, hogy ezek a kérdések folyamatosan visszatérnek. Bizonyos értelemben én is Maugli vagyok, a kitaszítottság napi szinten teher. A mindennapi küzdelemmel; hogy hogyan reagálnak az emberek, ha kimész az utcára, milyen reakciót váltasz ki bennük – tele van

Milyen közönségnek szánjátok az előadást? Gyerekelőadás lesz, megtartjuk a játékosságát. A majmok; Ká, a kígyó; Balu jellemzőit megtartottuk, ezek árnyaltan a mozgásban is megjelennek, mozgalmas lesz a táncban és a prózai részekben is. Mindig úgy próbálunk hozzáállni egy gyerekdarabhoz, hogy az tényleg családi program legyen, a fiataloktól az idősebb generációig mindenki nézhesse. A mostani fiatalokat már nem igazán tudjuk rávenni arra, hogy nézzenek és szeressenek egy előadást, ha az nem elég aktív, energikus, határozott. Emellé finoman belopjuk azokat az apró jeleket, mondanivalót, amit talán csak a felnőtt közönség fog érteni.

într-un anumit sens sunt și eu un Mowgli Nóra Balázs în dialog cu regizorul Zoltán Puskás

În ce fel este actuală povestea din Cartea junglei? Trăirea refuzului și a excluderii dintr-un mediu este întotdeauna actuală – din punct de vedere politic, o minoritate sau o anumită categorie de oameni pot fi de asemenea excluse. Dacă privim societatea, de exemplu pe cei tineri, și dintre ei este mereu cineva exclus. Acest lucru nu depinde de alegerea respectivului individ. Întotdeauna au fost și vor fi tot felul de bande, categorii ale societăţii, în care există un tânăr cu o constituţie sufletească diferită, care gândește altfel și de aceea este exclus. Lucrul acesta se întâmplă chiar și azi, în 2015. Lucrez mult cu tineri, chiar și cu actori amatori. La vârsta lor, dacă cineva vede lumea diferit, trăiește altfel, se îmbracă altfel, într-o anumită privinţă funcţionează altfel, sau dacă nu urmează regulile societăţii este imediat exclus. Acest lucru este și mai evident în cazul unei persoane cu orientare sexuală diferită. Practic în toate ţările Europei, oamenii poartă în ei o ură profundă. Ideile preconcepute, respingerea celuilalt provin din faptul că nu știm cum să abordăm necunoscutul. Dar am văzut și tineri mai puţin arieraţi intelectual, care nu reușesc să se împrietenească cu colegii lor de clasă tocmai din acest motiv. Recent am auzit povestea unei fetiţe puţin mai durdulie, care a organizat un chef, și-a invitat colegii și nu a venit nimeni. Din nefericire, aceste lucruri sunt caracteristice și vremurilor noastre. Eu vreau să redau duritatea acestei „jungle”. Am transpus povestea într-un cadru urban, unde și animalele sunt oameni. Stâlpii de curent care alcătuiesc decorul sunt făcuţi din lemn și duc cu gândul atât la o pădure cât și la un oraș – noi însă vrem să vorbim înainte de toate despre oraș. Trăim într-un anumit mediu, în România, Serbia, Ungaria sau chiar în New York, un loc în care imaginea contează foarte mult. Suntem „trendy”, dar în jurul nostru e numai mizerie, murdărie – în spectacol, stânca pe care se ţin reuniunile este un maldăr de gunoi. Este gunoi peste tot și aici nu mă refer doar la materia în sine. Dacă abordăm o piesă relativ veche, trebuie să găsim întrebările care ne preocupă acum, felul în care putem, prin aceste întrebări, vorbi despre problemele actuale.

că de acum înainte regulile se schimbă. De aceea, în prima parte a spectacolului Mowgli este mai jucăuș, iar pe parcurs povestea lui devine mai dură. Povestea Cărţii junglei este cunoscută în mai multe variante, în spectacol (spre deosebire de desenul animat) protagonistul este abandonat nu numai de locuitorii junglei, dar și de oameni. Cum abordaţi această problemă, ce se întâmplă cu Mowgli? Nu se întâmplă nimic. El va rămâne singur. Această excludere, care nu este nicidecum una pozitivă, marchează și sfârșitul povestirii. Ea se petrece începând cu momentul în care Mowgli încearcă să devină om, însă și printre oameni îi este greu să-și păstreze umanitatea. Toată lumea îl respinge doar pentru că reprezintă o altă categorie. Dacă ne gândim la continuarea poveștii, în Cartea junglei 2 Mowgli își caută propria cale. Epocii noastre îi sunt caracteristice modul de viaţă și atitudinea profund depresive, nihiliste, sentimentul inutilităţii pe care îl observ deseori la tineri. Ce se va întâmpla mai târziu cu Mowgli – lăsăm în seama imaginaţiei publicului. Ce poate face individul în faţa societăţii, ce soluţie putem adopta într-o asemenea situaţie? În primul rând orice individ trebuie să fie deschis și tolerant. Dacă simte că este respins, exclus, trebuie să-și urmeze propria cale pentru a găsi locul unde este acceptat, iubit, unde se simte bine. Această afirmaţie pare un clișeu, dar sunt mulţi care pornesc la drum pentru că nu se simt bine în mediul lor. Din păcate, societatea, mediul în care trăim nu pot fi schimbate, ne putem schimba doar pe noi înșine, iar dacă facem ordine în noi, anturajul în care trăim ne va aborda și el diferit. Iar dacă asta nu funcţionează, nu cred că trebuie să ne conformăm o viaţă întreagă așteptărilor societăţii. Omul trebuie să-și vadă de propriul drum și să se ducă încotro vede cu ochii. La rândul meu observ, apropiindu-mă de cel de al patrulea X, că aceste întrebări revin tot timpul. Într-un anumit sens sunt și eu un Mowgli. A fi exclus este o povară pe care o porţi în fiecare zi. Această confruntare zilnică – felul în care reacţionează oamenii când ieși în stradă, reacţiile pe care le provoci – m-am săturat de ea. La fel ca Mowgli, mă simt atașat de ei pentru că – citându-l pe Micul prinţ – „devii răspunzător de-a pururi pentru ceea ce ai îmblânzit”. Mi-e greu să mă despart de oameni, de relaţiile de prietenie, dar dacă lucrurile nu vor merge și nu se schimbă nimic, voi pleca. Spre diferenţă de Serbia, aici este mai bine. Clujul este un oraș deschis la minte, care îţi dă o anumită libertate, la noi încă se comentează pe stradă, poţi fi chiar agresat fizic, uneori se întâmplă și asasinate... În mod interesant, politica nu prea se ocupă de aceste evenimente, ele pot trece „nepedepsite”, nu se face mare zarvă în jurul lor. După un timp întrebarea devine apăsătoare: eu cui îi aparţin, unde îmi este locul? Când ești o minoritate în cadrul minorităţii, cum te poţi găsi pe tine? După ce porţi această povară timp de douăzeci de ani, la un moment dat îţi spui „destul, nu mai merită, timpul e scurt și vreau să trăiesc fericit”.

Ai menţionat faptul că în acest spectacol și animalele sunt oameni – ce înseamnă asta? Cum este creată atmosfera de junglă? Ce reprezintă oamenii din sat printre celelalte grupuri de oameni? Încercăm să oferim o imagine a tineretului de azi. Pe lângă aceasta, trebuie să respectăm caracteristicile muzicii, ale construcţiei sale dramatice. Grupurile care apar în spectacol sunt bande: rockeri, rapperi, un poliţist ca reprezentant al puterii – tipuri de oameni pe care îi poţi întâlni zilnic pe stradă. Prin intermediul grupului sătenilor încercăm să reprezentăm generaţia mai în vârstă. Mediul rural în contrast cu orașul – încercăm să reprezentăm totul cu delicateţe, fără să forţăm tonul. Acesta este locul în care se mai găsesc, poate, acele valori umane datorită cărora protagonistul nostru crede că își are locul său printre „oameni”. Un alt fapt important este că acest grup este format din vânători, arcași – în străinătate există asemenea repere – iar săgeţile lor ţintesc uneori atât oameni cât și animale. Din păcate, există asemenea „cvasi-sporturi” din cauza cărora mor oameni. Din spectacol aflăm că pentru oameni dorinţa de a ucide și trăirea Pentru ce fel de public aţi făcut acest spectacol? Va fi un spectacol pentru copii, îi vom păstra caracterul jucăuș. acestui sentiment sunt foarte importante. Maimuţele, șarpele Kaa, Baloo și-au păstrat trăsăturile, ele apar În acest spectacol Mowgli este interpretat de doi actori tineri în mod nuanţat și în mișcările lor. Va fi multă mișcare, iar părţile vorbite vor avea un ritm aparte. Încercăm să realizăm un – de ce a fost nevoie de această distribuţie? spectacol pentru copii și pentru toată familia, un program care Momentul transformării în adult este foarte important în viaţa poate fi văzut de toată lumea, de la tineri până la generaţia în oricărui om. La început Mowgli este un copil, se simte în vârstă. Tinerii de azi nu vin să vadă și nu iubesc un spectacol de siguranţă în preajma „părinţilor”, în mediul familial. Apoi vine teatru dacă nu este suficient de animat, energic, tranșant. Pe momentul în care trebuie să se maturizeze, să facă parte din societate, să se conformeze legilor. Prin aceasta subliniem faptul lângă aceste aspecte strecurăm în mod subtil mici semne, acel 19

REKVIEM EGY ÜGYNÖKÉRT RECVIEM PENTRU UN SPION

George Tabori

Előbemutató időpontja | Data avanpremierei: 2015. június 12 iunie 2015 Hétfő | Luni 15. 06. 20h00 Hétfő | Luni 22. 06. 20h00 Stúdióterem | Sala Studio 16+

Feljegyzések George Tabori Rekviem egy ügynökért című darabjához

Câteva note despre Recviem pentru un spion de George Tabori

Beckett Vladimirje és Estragonja, a Marx-testvérek, Szörnyella de Frász, Buster Keaton, berlini kabarettisták a múlt század húszas éveiből, titkosszolgálati ügynökök, álpszichiáterek, feminista dívák, angyali szörnyek és démoni hajlamú angyalok – mind itt vannak, keverednek, vegyülnek George Tabori groteszk-komikus és észbontóan karneválszerű világában. A Rekviem egy ügynökért színészi szempontból kincsesbánya. A szerepjátékok – amelyek folytán a három szuperkém az identitásváltások őrült forgatagába kerül – összezavarják, ugyanakkor elbűvölik a nézőt. És mégis, a darab témafelvetése korántsem sekélyes. A három szuperügynök vállvetve harcolta végig a második világháborút a nácik ellen, de úgy tűnik, egy adott pillanatban egyikük árulóvá vált, hogy mentse a saját bőrét. Egyik közülük… De melyik? Mindhárman túléltek, annak ellenére, hogy – a történetek alapján, amelyeket többféle szemszögből elmesélnek – normál körülmények között egyikük sem maradhatott volna életben. Évek múltán, többször is. találkoznak újra, ugyanolyan titokzatos módon, mint az egykori konspiratív találkahelyeken, a világégés idején. Céljuk, hogy kiderítsék az igazságot – vagy talán éppen az, hogy elfedjék? Mint szinte mindig Tabori darabjaiban, a bohózat vezérfonalát átszövik a rendőri nyomozás szálai, frappánsan elegyítve a fekete humort a lélektani drámával és a pszichoanalitikus komédiával. Murdoch, Zucker és Maggie – egy darab három szereplővel. Vagy inkább tizenkettővel? Számoljuk össze őket:

Becketienii Vladimir și Estragon, Fraţii Marx, Cruella de Vil, Buster Keaton, cabaretiști berlinezi din anii ‘20 ai secolului trecut, agenţi ai serviciilor secrete, falși psihiatri, dive feministe, monștri cu alură îngerească și îngeri cu propensiuni demonice – cu toţii își dau întâlnire, se combină, se amestecă, în lumea grotesc-hilară și halucinant-carnavalescă a lui George Tabori. Recviem pentru un spion e, actoricește, o mină de aur. Jocul de roluri care îi determină pe cei trei supraspioni să intre într-un carusel nebun al schimbărilor de identitate, te zăpăcește și, în egală măsură, te încântă. Și totuși, tema piesei nu e câtuși de puţin frivolă. Unul dintre cei trei superagenţi agenţi care au luptat cot la cot, de-a lungul celui de-al Doilea Război Mondial, împotriva naziștilor, a trădat, se pare, la un moment dat, pentru a-și salva pielea. Unul dintre ei… Care? Toţi trei au supravieţuit, deși, în acord cu evenimentele pe care le povestesc, din unghiuri complet diferite, nici unul nu ar fi putut, în mod normal, supravieţui. Ei se întâlnesc, peste ani, de mai multe ori, în locuri la fel de ascunse ca acelea conspirative, din timpul conflagraţiei mondiale, pentru a afla (sau, poate, pentru a nu afla?) adevărul. Ca mai întotdeauna la Tabori, piesa combină filonul de vodevil cu cel de investigaţie poliţistă, combinând în mod savuros comedia neagră cu drama psihologică și farsa psihanalitică. Murdoch, Zucker și Maggie – o piesă cu 3 personaje. Sau, mai degrabă, cu 12? Să le numărăm:

Murdoch, Anti-Murdoch, Murdoch-Zucker, Murdoch-Maggie, Zucker, Anti-Zucker, Zucker-Murdoch, Zucker-Maggie, Maggie, Anti-Maggie, Maggie-Zucker, Maggie-Murdoch. Igen, egy legalább tizenkét szereplős

színdarab, a kolozsvári magyar színház kiváló színészei, Györgyjakab Enikő, Bogdán Zsolt és Dimény Áron előadásában. Mihai Măniuţiu

Murdoch, Anti-Murdoch, Murdoch-Zucker, Murdoch-Maggie, Zucker, Anti-Zucker, Zucker-Murdoch, Zucker-Maggie, Maggie, Anti-Maggie, Maggie-Zucker, Maggie-Murdoch. Da, o piesă cu cel puţin 12 personaje, interpretate de excepţionalii actori ai Teatrului Maghiar din Cluj: Enikő Györgyjakab, Zsolt Bogdán, Áron Dimény. Mihai Măniuţiu

Rekviem egy ügynökért | Recviem pentru un spion

bodoki-halmen kata, © Váczi Roland

AZ ÁRNYÉK UMBRA

Jevgenyij Lvovics Svarc

Előbemutató időpontja | Data avanpremierei: 2015. június 24 iunie 2015 Szombat | Sâmbătă

27. 06.

20h00

Nagyszínpad | Sala Mare Az előadás Jevgenyij Svarc örököseinek engedélyével, az FTM Agency és a Hofra Kft. közvetítésével került bemutatásra. Spectacolul a fost prezentat cu acordul moștenitorilor lui Evghenii Schvartz, prin intermedierea FTM Agency și Hofra Kft.

Az árnyék | Umbra

A szobrász beleszeret saját alkotásába és a szobor életre kel. (Lásd: Isaac Asimov, Oscar Wilde, George Bernard Shaw)

NICHITA STĂNESCU Galateiának Ismerem minden idődet, minden mozdulatodat, minden illatszeredet, árnyékodat, hallgatásaidat, melled rezgését, színét is, járásodat, szomorúságodat, a gyűrűdet, pillanataidat, de türelmetlenné váltam, térdre hullok hát a köveken, s kérve kérlek, szülj meg engem. Tudom, mi van tőled annyira távol, hogy nem is létezik a közel - delen-túl, láthatáron-túl, tengeren- túl... S azt is, ami annyira messze van, hogy nincs is neve. Azért térdeltem a kövek térdére, hogy - míg a két térd eggyé válik - kérve kérjelek, szülj meg engem. Tudok mindent, amit magadról sosem tudhatsz. A másod-szívverést, mely az elsőt követi, a szó végét, melynek elsú szótagját most ejted ki, a fákat - melyek ereid fa-árnyékai, a folyókat - melyek véred mozgó árnyai, s a köveket, a köveket - kő-árnyékait a térdemnek, melyekre lerogytam, s kérve kérlek, szülj meg engem. Szülj meg. RÁDULY JÁNOS fordítása

Holdfogyatkozás Attól függ, a három közül melyikkel mozgunk együtt: a Nappal, a Földdel vagy a Holddal, és ettől függően utazásunk rövid ideig, hosszabb ideig vagy örökké fog tartani. Bújócskázás önmagunkkal. A fizikai és a metafizikai holdfogyatkozásban sok minden közös. Diákként láttam David Esrig Az árnyék című előadását a bukaresti Vígszínházban (Teatrul de Comedie) nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor, és mindig adott valami újat. Ami lenyűgözött és megfogott az előadásban engem és minket, fiatal diákokat, az a pszichológiai és politikai összefüggések időtlen témája. Az új színházi nyelv, különösen George Dinică színészi játéka szintén. Visszatekintve könnyűnek látszott megérteni a mejerholdi Dr. Dapertutto-színészt Kosztja ideális performerével szemben. Dinică alakításában az uszlovnij stilizált ábécé köszönt vissza, George Constantin játékában pedig a „perejivanie” stílus kifinomult szellemi mélysége. Kiegészítésképpen pedig ott volt Emil Botta, mint Le Momo – Artaud élő visszhangja. Elveszíteni az Árnyékunkat vagy a Tükörképünket: hagyományos, visszatérő téma. Megírták és újraírják azóta is: a Pügmalióntól és Galateától Schlemihl Péter különös történetétől át Dosztojevszkij Hasonmásáig; megjelent Offenbach Hoffman meséiben és Andersen műveiben is. Végül Svarc darabja összefoglalja és feldolgozza ezeket a műveket, mint groteszk és abszurd humorú politikai tündérmesét, mindezt arra történő konkrét utalásokkal, hogy milyen is lehetett Dzsugasvili generális korában létezni. Csupán a diktatúra parabolájáról lenne szó? Hisz a karakterek személyes megnyilvánulásai és az álmaik rejtett tartalma, önmagunk keresése most is ugyanolyan fontosnak tűnik. A legnagyobb kihívás ma is ugyanaz, mint Dante korában volt: „Abituarsi alla immagine di Se.” A Tudós útja olyan, mint a Freud által felidézett közmondás: „Mit dem Hute in der Hand kommt man durchs ganze Land”, azaz: „ha kalappal a kezedben jársz, az egész világot bejárhatod“. Két szerelem közül az arra nem érdemeset választja és elveszti az árnyékát, de csakúgy, mint a tündérmesékben, a varázsszó mindent megold: helyére parancsolja a régi Ént és feltámasztja az újat. Az árnyéknak is új helyet kell találnia. Az igaz szerelem azáltal győzedelmeskedik, hogy megszökik „abból” a világból.

Árnyék és Fény nappal velünk és éjjel együtt álmodnak.

Újramesélve és színpadra állítva a történetet remélem, hogy ezekről a metafizikai kérdésekről a színészekkel együtt gondolkodva majd felismerjük a szereplők „lélekútját” – hogy ki mozog a Holddal, a Nappal vagy a Földdel, hogy mennyi ideig tart mindannyiuknak kilépni és véget vetni a holdfogyatkozásnak. Niky Wolcz 29

Svarc: Az árnyék, David Esrig 1963-as rendezésében a bukaresti Vígszínházban

(Teatrul de Comedie)

Schlemihl Péter különös története – Chamisso 1814-ben írt Faust-feldolgozása

Andersen Az árnyék című meséje, ahol a Tudós elveszti árnyékát és az ÁRNYÉK a helyébe lép. A mese végén a Tudós belehal az identitásának elvesztésébe.

Eclipsă de lună

Schvartz: Umbra, în regia lui David Esrig, la Teatrul de Comedie din București, 1963

Sculptorul Pygmalion a cioplit un corp de femeie și s-a îndrăgostit de ea. Sub ocrotirea zeiței Aphrodite sculptura, numită Galateea, a prins viață, iar sculptorul s-a căsătorit cu propria operă însuflețită. (Vezi: Isaac Asimov, Oscar Wilde, George Bernard Shaw)

În 1814, Adalbert von Chamisso a scris o adaptare după Faust intitulată Extraordinara poveste a lui Peter Schlemihl.

Depinde cu care din cei trei te miști: Soarele, Pământul sau Luna – în funcţie de asta va dura un timp scurt, mai lung... sau o eternitate. Jocul de-a v-aţi ascunselea cu Eul. Eclipsele fizice și metafizice au multe lucruri în comun. Ca student, am văzut la Teatrul de Comedie din București spectacolul Umbra al lui David Esrig… Nu odată, nu de două ori – de multe ori și de fiecare dată era ca prima oară. Ceea ce m-a fascinat (și ne-a fascinat pe noi, tineri studenţi) a fost bineînţeles Tema eternă și analogiile psihologice și politice pe care le-a pus în mișcare. Dar a mai fost și limbajul teatral nou și mai ales stilul de joc al lui George Dinică. Privind înapoi se pare că pe atunci ne-a fost ușor să înţelegem raportul între actorul „Dr. Dapertutto” meyerholdian și performerul ideal „Kostias”… În jocul lui Dinică am recunoscut stilul „alfabetul stilizat uslovnîi” iar în cel al lui George Constantin, stilul „perejivanie” de o profunzime psihologică rafinată… și ca completare, l-am avut pe maestrul Emil Botta, ca ecou viu al lui Artaud – le Mômo. Să fii Dublu fără să fii Despărţit; pierderea Umbrei sau a imaginii din oglindă este o temă tradiţională recurentă – povestită și răspovestită. În povești ca Pygmalion și Galateea, Schlemihl al lui Chamisso, Dublul lui Dostoievski, Povestirile lui Hoffmann de Offenbach… Andersen… Piesa lui E. Șvarţ le colaţionează și le adaptează sub forma unui basm politic, grotesc, și burlesc, cu aluzii concrete la ceea ce a fost pe atunci era marelui Generalissimus Djugașvili… Doar o parabolă a dictaturii!? Se pare, totuși, că declaraţiile personale, conţinutul latent al „viselor” personajelor și căutarea eului sunt de actualitate. Cea mai mare provocare astăzi, pentru toată lumea, rămâne cea din epoca lui Dante: „Abituarsi all’ imagine di Se!” Călătoria Savantului seamănă cu proverbul evocat de Freud: „Mit dem Hute in der Hand kommt man durchs ganze Land.” – nu e nevoie să explicăm: „Dacă mergi cu pălăria în mână, poţi străbate toată ţara.” El se află între două iubiri și își pierde Umbra din cauza celei ce nu o merita… dar ca în orice basm cu zâne, cuvântul magic repune la locul lui Eul vechi și îl reînvie pe cel nou… Umbra trebuie să-și găsească un loc nou… iar Iubirea adevărată biruie prin scăparea „din lumea aceea”. Umbra

și Lumina ne însoţesc toată ziua și visează împreună în timpul nopţii.

Prin repovestirea și punerea în scenă a poveștii, îmi propun să abordăm împreună cu actorii aceste chestiuni metafizice și să dezvăluim „căile Sufletului” ale acestor personaje. Să aflăm cine urmează Luna, cine ţine cu Soarele sau cu Pământul și de cât timp are nevoie fiecare pentru a ieși afară și pentru a pune capăt eclipsei… Niky Wolcz 30

Nichita Stănescu

Către Galateea Îţi știu toate timpurile, toate mișcările, toate parfumurile și umbra ta, și tăcerile tale, și sânul tău ce cutremur au și ce culoare anume, și mersul tău, și melancolia ta, și sprâncenele tale, și bluza ta, și inelul tău, și secunda și nu mai am răbdare și genunchiul mi-l pun în pietre și mă rog de tine, naște-mă. Știu tot ce e mai departe de tine, atât de departe, încât nu mai există aproape după-amiază, după-orizontul, dincolo-de-marea... și tot ce e dincolo de ele, și atât de departe, încât nu mai are nici nume. De aceea-mi îndoi genunchiul și-l pun pe genunchiul pietrelor, care-l îngână. Și mă rog de tine, naște-mă. Știu tot ceea ce tu nu știi niciodată, din tine. Bătaia inimii care urmează bătăii ce-o auzi, sfârșitul cuvântului a cărui prima silabă tocmai o spui copacii - umbre de lemn ale vinelor tale, râurile - mișcătoare umbre ale sângelui tău, și pietrele, pietrele - umbre de piatră ale genunchiului meu, pe care mi-i plec în faţa ta și mă rog de tine, naște-mă. Naște-mă.

În povestea lui Andersen, intitulată Umbra, Savantul își pierde umbra, iar aceasta îi ia locul. Povestea se sfârșește cu moartea Savantului, care nu s-a putut împăca cu pierderea propriei identități.

FEJGÉP

Meztelen színház A Hamu és gyémánt országa című finom ívű visszaemlékező esszésorozatában Eugenio Barba mesteréhez, Jerzy Grotowskihoz fűződő viszonyát idézi meg. „Őelőtte nem csalhattam”, írja Barba. Grotowski mindvégig ott foglalt helyet a próbaterem sarkában, láthatatlanul ugyan, de mindig jól érzékelhetően, szenvedélyes és reá olyannyira jellemző éles tekintettel figyelte a próbákat, átvilágított minden mozdulatot, szándékot, fölmerülő gondolatot. Valaki néz, jelen van, nem lehet hazudni – a megkerülhetetlen néző. A színház örvénylő világában minden bizonnyal mindenkinek van vagy volt mestere: egy lebegő, megfoghatatlan jelenlét, valaki, aki mindegyre elutasítja a könnyű megoldásokat, amelyeknek a létében Beckett már eleve nem is hitt, mert nem is hihetett. Valódi kérdések híján viszont csak feledhető megoldások születnek, és az előadás lehet akár hibátlan is, mégsem válik valóságos történéssé. Nem érint meg. Mondd meg, ki a mestered, és megmondom, ki vagy. • Lehetséges persze árulónak is lenni, megtagadni az indulás tiszta éveit, a kockázatok korát, amikor az ember még végtelenül sebezhető, de ebből nem rejt el mégsem semmit: megmutatja magát, hogy lássák mások is a kiszolgáltatottságát. És lehet, nos igen, állandó függőségben is élni, mindegyre a múltba fordulni és valamiféle, közelebbről meg nem nevezett régi dicsőség aurája után áhítozni, ami szertefoszlott, eltűnt, mert talán sohasem volt valódi. Az igazi mester viszont legfőképpen arra tanít (meg), hogyan szakadhatunk el tőle, hogy a magunk szabadsága formáját találjuk meg és műveljük, a tőle örökölt lehetetlen. • Csak nem belekényelmesedni abba, amit már tudok és kipróbáltam; csak nem elterpeszkedni az önismétlő gondolattalanságba. Az önepigonizmustól ments meg engem, Uram! • A közös megszólalás és megmutatkozás tere, a színház, valahogy mindig fölveti a csalás kérdését. Aki színházat csinál, hamar megtanulja, hogy sikeresnek lenni nem nehéz, sőt számtalan recept kínálkozik, egyik biztosabb, mint a másik, – elvezetnek a mérhető sikerig, nem kétséges. Csak éppen a mindegyre takarásban levő valóságot nem érinti meg az előadás, hanem csak emléketlenül elsuhan felette, még csak nem is fodrozódik az állóvíz homályos tükre. Vajon a puszta elhatározáson túl mi az, ami folyamatosan frissen tartja a nyilvános közös megszólalás eseményét? Barba szerint a legbensőbb szükségleteinkben gyökerezik a nyilvános megszólalás tétje, nem a megfelelésben, tetszeni akarásban vagy akár a siker utáni kimerítő hajszában; ő ezt sajátságosan „individuális színháznak” nevezi, holott persze

a legmélyebb emberi szükségletek a legkevésbé sem individuálisak, hanem éppen ezek kötnek össze bennünket, és felszínre

hozataluk mutatja fel a leginkább egymásrautaltságunkat. • A légüres térben létrejövő, senkit meg nem szólító és senkire nem számító színházi előadások kora minden bizonnyal véget ért. A próbafolyamatot átvilágító nézői tekintet mintha sokkal közvetlenebb volna, mint bármikor. A néző is mester: a várokozás és az életbevágó tekintet mestere.

Az előadás mint felfokozottan közösségi esemény tulajdonképpen véget vetett a romantikus alkotói

különállásnak. Ami a színpadon történik nem egyéb, mint nagyvonalú javaslat a megérintett kérdések továbbgondolására. Magából az előadásból csak az marad meg, amit a néző magával visz, és amit az esemény köré felépülő közösség önmagából fakadónak érzékel. Nyitottsága okán a színházi előadás sokkal inkább befogadó, semmint önmagát a nézőre ráerőltető képződmény. • A minap láttam a Vígszínházban Robert Wilson 1914 című előadását, amelyet Karl Kraus Az emberiség végnapjai című apokaliptikus színpadi rémálma és az európai nagy háború humorba fojtott képét nyújtó Hašek-regény, a Švejk ihlette. Tüneményes közép-európai előadás, egyetlen lélegzetbe sűrített K.u.K.-őrület, illetve ennek a digitális festménysorozatba átemelt szépséges foszlányai. Három nagy színház – a Cseh Nemzeti, a Szlovák Nemzeti és a budapesti Vígszínház – közös produkciója, egy egészen kivételes mester, élő klasszikus víziója. Tudjuk, milyen egy Wilson-előadás, mondtam magamnak és mondták nekem sokan, mielőtt láttam volna. Pörög a tökéletes képeskönyv, egymásból bomlanak ki a hibátlan fénykompozíciók, a színészek meg, mondják sokan a képembe Pesten, élettelen bábuk mindössze, egy szuverén alkotó varázsdobozában stb., stb. Igazuk volt, és igazam volt nekem is – csak éppen a saját szememben váltam nevetségessé ezzel a fölényes előre-tudással. Valódi műalkotásról, még ha egy ismert formanyelvben is születik meg, nem lehet előre tudni, milyen. Azóta is mindegyre visszatérnek tudatomban az előadás képei, szituációi és egymásba hatoló, egymás jelentéseit elmélyítő és kitágító szövegtöredékei: egy erős, éles tekintet, a Wilsoné, a háború észrevétlen közénk férkőzését leplezi le, arra figyelmeztetve, hogy kitörése előtt a háború előbb bennünk, az emberi lélekben válik otthonossá, mi magunk vágyunk rá gyáván, önmagunkat mindegyre megcsalva, és ahelyett, hogy lelepleznénk és kiűznénk a belénk fészkelt gonoszt, kacérkodunk vele, abszurd reményekben ringatózva. Egy nagyonis kiterjedt közösség, a nyugati kultúra rejtett félelmeire tapint rá az előadás, finoman és elháríthatatlanul. • Nézem Eszenyi Enikőt, milyen elemi erővel, humorral és sokféle színészi tudással alkotja meg a szerepeit ebben az előadásban, mintha mindig is Wilson-színész lett volna, holott most játszik először nála...! Többször azon kapom magam, hogy föl sem ismerem, csak amikor kitűnik a színpadról, képződik meg bennem, hogy őt láttam, bizony ő volt az: ez a nagyonis szigorú, hírhedetten pontos, geometrikus wilsoni forma nem hogy gúzsba kötötte volna, ellenkezőleg, fölszabadította mesterségbeli tudása eddig ismeretlen színeit. A színészi nyelv, a test önmaga-tudása soha sem kész és lezárt egész – boldog az, aki félelem nélkül és önmagát mindegyre megnyitva viszonyul saját mesterségéhez. • 1914: nem lehet hazudni, mondja, szinte suttogja csak Wilson előadása. Lapozzuk végig bátran, de legalábbis elszántan ezt a wilsoni képeskönyvet – mintha el sem telt volna ez az első nagy háború óta pörgő erőszakos század. • A valódi színházban, amely egyszerre nagy formátumú és otthonos, sosem tapasztalt és ismerős: mindenki meztelen. Nagy ajándék, kivételes esemény, ez vagyok, nézd, ilyen, nincs mit takargatnom, mert mindhiába tenném: tökéletlenségében is ez a test a legszebb, amit el tudok képzelni magamnak, ez a test, az én testem, időleges otthonom, amely befogadott engem és egyedi formát adott a lelkemnek, amikor meghívást kaptam, hogy belépjek az idő tágas kapuján. Visky András

SPOT

Teatrul gol Eugenio Barba în seria lui de eseuri retrospective de o traiectorie subtilă, intitulată Țara cenușei și a diamantului, evocă relația sa cu maestrul său, Jerzy Grotowski. „Față de el nu puteam trișa”, scrie Barba. Grotowski stătea tot timpul în colțul sălii de repetiții și, chiar dacă era invizibil, i se simţea prezența – urmărea repetițiile cu privirea-i atât de caracteristică, pasionată și ageră, analizând fiecare gest, intenție sau idee care se ivea pe scenă. Cineva privea atent, era prezent, nu puteam minți – el este Spectatorul care nu poate fi ocolit. În lumea turbulentă a teatrului, toată lumea are, sau a avut cu siguranță, un maestru: o prezență plutitoare, imperceptibilă, cineva care în fiecare moment respinge soluțiile facile – Beckett, în mod aprioric, nu a crezut că există soluții facile, cum ar fi putut să creadă? În lipsa întrebărilor adevărate, însă, se nasc doar soluții efemere, iar spectacolul poate fi fără cusur, dar tot nu se transformă în acţiune reală. Nu ne atinge. Spune-mi cine e maestrul tău, să îți spun cine ești. • Există desigur și posibilitatea de a deveni trădător, de a renega anii inocenți ai începutului, perioada incertitudinilor, când omul încă este infinit de vulnerabil și totuși nu încearcă să ascundă nimic: își arată fața, ca să vadă și alții cât de lipsit de apărare este. Și se poate, da, se poate trăi și într-o permanentă dependență, cu privirea îndreptată mereu spre trecut, oftând după aura unei glorii trecute, insesizabile sau precise, după o glorie care s-a destrămat și a dispărut, fiindcă probabil nu a fost autentică niciodată. Maestrul adevărat însă ne învață în primul rând cum putem să ne îndepărtăm de el pentru a ne găsi și a cultiva propria noastră libertate, cu rigoarea insuportabilă ce am moștenit-o de la el. • Numai să nu ne obișnuim cu comoditatea lucrurilor deja știute și încercate; să nu ne lăfăim într-o stare fără idei care se reproduce automat. Doamne, ferește-mă să devin propriul meu epigon! • Spațiu al exprimării și manifestării comune, teatrul ridică cumva tot timpul această problemă a înșelăciunii. Cei care fac teatru învaţă repede că succesul e ușor de obținut, li oferă nenumărate rețete, una mai sigură ca cealaltă, toate conducând fără îndoială la un succes măsurabil. Numai că realitatea – mereu camuflată – nu va fi atinsă de spectacol, pe are îl survolează doar, fără să lase urme în memorie, fără să atingă măcar suprafața obscură a apei stătătoare. Oare, dincolo de simpla decizie, prin ce se menține proaspăt acest eveniment al rostirii colective în public? Barba susține că miza rostirii publice este înrădăcinată în nevoile cele mai profunde ale sufletului și nu în conformitatea omului, în dorinţa lui de a place și nici măcar în goana istovitoare după succes. El denumește acest teatru un „teatru individual” specific, cu toate că, bineînţeles, nevoile umane cele mai profunde nu sunt deloc individuale, ci ele ne leagă pe unii de ceilalți, iar aducerea lor la suprafață exprimă cel mai bine interdependența noastră. • Epoca spectacolelor care se realizează în vid, care nu se adresează nimănui și nu contează pe nimeni, cu siguranţă s-a sfârșit. Privirea spectatorului care analizează cursul repetiției este parcă mult mai directă ca oricând. Spectatorul este și el un maestru: cel al așteptării și al privirii care are o importanță vitală. Spectacolul, ca eveniment colectiv intens, a pus capăt de fapt autonomiei romantice a autorului. Ceea ce se întâmplă pe scenă, nu este altceva decât o propunere generoasă de a continua reflecţia asupra problemelor abordate. Din spectacolul propriu-zis rămâne numai ceea ce spectatorul ia cu el și ceea ce

comunitatea structurată în jurul evenimentului

percepe ca fiind izvorât din sine însăși. Datorită receptivității sale, spectacolul de teatru este mult mai primitor decât o producție care se impune spectatorului. • Am avut recent ocazia să urmăresc la Teatrul de Comedie din Budapesta spectacolul lui Robert Wilson intitulat 1914, inspirat din Ultimile zile ale omenirii, coșmarul scenic apocaliptic al lui Karl Kraus, precum și din celebrul roman a lui Hašek, Švejk, care oferă o imagine înăbușită în umor a Marelui Război al Europei. Este un spectacol central-european fenomenal, nebunia defunctului Imperiu concentrată într-o singură respirație și frumoasele fragmente ale acestei nebunii transpuse într-o serie de picturi digitale: o coproducţie realizată de trei mari teatre – Teatrul Național Ceh, Teatrul Naţional Slovac și Teatrul de Comedie din Budapesta – o viziune clasică vie a unui maestru cu totul excepţional. Cunoaștem foarte bine spectacolele regizate de Wilson, îmi spuneam în gând, așa cum mi-au spus și mulți alţii înainte de reprezentaţie. Se derulează paginile unei cărţi ilustrate perfect, compozițiile de lumini se nasc una din cealaltă, iar actorii, mi-au spus mulţi la Budapesta, sunt doar niște marionete neînsuflețite în cutia magică al unui creator suveran etc. etc. Au avut și am avut dreptate – numai că am devenit caraghios în proprii ochi, prin această arogantă cunoaștere anticipată. Despre o operă de artă autentică – chiar dacă se realizează într-un limbaj al formelor bine cunoscut – nu se poate știi dinainte cum este. Imaginile, situațiile și fragmentele de text ale spectacolului, care se întrepătrund și își aprofundează reciproc sensurile, îmi tot revin de atunci în minte – o privire concentrată, aspră, cea a lui Wilson, ne dezvăluie infiltrarea pe nesimţite printre noi a războiului și ne atrage atenția: războiul, înainte de a se declanșa, se instalează în primul rând în sufletele noastre. Îl dorim noi înșine, lași fiind și amăgindu-ne – în loc să demascăm și să izgonim răul din noi, cochetăm cu el și ne amăgim cu speranțe absurde. Spectacolul pune degetul, într-un mod delicat și fără să poată fi înlăturat, pe temerile unei comunităţi foarte extinse, cea a culturii occidentale. • Mă uit la Enikő Eszenyi, admir forța elementară, umorul și variatele sale abilităţi actoricești prin care își creează rolurile din acest spectacol, de parcă ar fi fost actriţa lui Wilson dintotdeauna, cu toate că este prima dată când joacă într-un spectacol al acestuia...! De mai multe ori observ că nu o recunosc, se conturează în percepţia mea doar în momentul când părăsește scena: da, fără îndoială, ea a fost… Această formă wilsoniană foarte riguroasă, renumită pentru precizia de-a dreptul geometrică, nu a blocat, dimpotrivă, a eliberat nuanţele necunoscute până acum ale capacităţilor profesionale ale actriţei. Limbajul artistic al actorului, conștiinţa de sine a corpului nu este niciodată un tot terminat, desăvârșit – fericit omul care își abordează meșteșugul fără teamă și deschizându-se mereu. • 1914: nu putem minți – spune, aproape șoptit, spectacolul lui Wilson. Să răsfoim până la capăt, cu curaj sau măcar cu hotărâre, această carte cu ilustrații wilsoniene – ca și cum de la primul mare război n-ar fi trecut acest secol alert și brutal. • În teatrul autentic, de format mare și în același timp intim, inedit și familiar: toată lumea este goală. Un mare dar, un eveniment special: acesta sunt eu, uită-te la mine, nu am nimic de ascuns pentru că ar fi degeaba. Cu toate imperfecțiunile sale, acest trup este corpul cel mai frumos pe care mi-l pot închipui; acest trup, trupul meu, căminul meu provizoriu, care m-a primit și i-a dat sufletului meu o formă unică atunci când am primit invitaţia de a intra pe poarta larg deschisă a timpului. Visky András 33

ALBERT CSILLA

Mit játszottál legszívesebben gyerekkorodban? Albert Csilla: Bábszínházast a lépcsőház aljában. Kovács Kinga: Menyasszonyosdit. Én voltam a menyasszony.

Milyen állat lennél? Nyuszi vagyok! Dugong! Vagy tapír.

Ki a példaképed? Nincs példaképem. Thomas Bernhard. Három dolog, ami eszedbe jut a közösség fogalmáról. Vibrálás, nevetés, csoport. Nehézség; ritka, de jó; viszony. Kinek a sorsára cserélnéd az életed? Nem cserélném. Jó ez így. Senkiére. Születésnapod van, mit választasz: vacsora kettesben vagy buli a barátokkal? Buli a barátokkal közvetlenül a vacsora kettesben után. Vacsora kettesben. Nyakkendő vagy csokornyakkendő? Nyakkendő. Csokornyakkendő. Engednéd-e a gyerekednek, hogy színházban dolgozzon? Támogatnád-e őt ebben a törekvésében? Persze! Engedném… támogatnám, ha muszáj.

Mi a legrombolóbb egy közösség számára? Ha már nincs közös cél, amikor eltűnik a közös célpont. A hiúság.

Kedvenc sorozatod? Downton Abbey. Most nincs, régen volt a Twin Peaks. Egyén vagy közösség? Közösségben az egyén. Egyén. Három dolog, amiért jó Kolozsváron élni. A kávézók, a színház és a pezsgés. A lakónegyedei miatt, mert itt van apám – és a harmadikat nem tudom. Mi a legszebb ajándék, amit valaha kaptál? Meglepetés volt. Bekötötték a szemem, és úgy vittek el egy nagy épületbe, ahol egyedül énekelhettem és azt csinálhattam, amit akartam. Egy kékköves nyakék. Mit tartasz a legpozitívabb tulajdonságodnak? Kíváncsiság? Nem tudom jobb szóval mondani – a bátorságomat.

Milyen filmet láttál utoljára? Nevet. A The Avengerst a moziban. Nem tudom a címét, tegnap este volt a tévében, Michael Keatonnal.

Stúdió vagy nagyszínpad? Stúdió. Stúdió.

Citrom vagy narancs? Citrom. Citrom.

Melyik a kedvenc társasjátékod? Az Activity és a Catan. Nincs.

Írsz listát, ha elmész vásárolni? Mindig. Nem.

Sör vagy bor? Jägermeister! Bor.

Ismeretlen közösségbe kerülsz. Mit teszel először? Hallgatok és figyelek. Megfogadom a nővérem tanácsát. Elbújok.

Fehér vagy vörös? Fehér. Vörös.

Milyen minta van a kávésbögréden? Nincs kávésbögrém. Pöttyös csészéim vannak otthon. Csíkok. Miben hiszel? A nagybetűs Rendben. Abban az egyben, hogy mind meghalunk.

Melyik az a közösség, amely példaértékű számodra? Nincs. Nem igazán ismerek közösségeket. Eléggé be vagyok zárva a színházba. De ha van jó cél vagy jó téma, a társulatunk össze tud forrni egy jó közösséggé. A szerzetesrendek. Milyen színű a lábtörlőd? Szürke. Seszínű.

Mit jelent számodra a közösség? Olyan hely, ahol sok vagány ember egyszerre vibrál egy hangulatra, zenére, témára, előadásra… Amikor minden ellene szóló érv ellenére több ember olyat tud létrehozni, amit egyénenként nem tudnának.

Mi egy közösség legfontosabb tulajdonsága? A kommunikációs készség. Ez az alapja. Az, ha meg tud maradni. Tea vagy kávé? Mikor hogy. Kávé.

Nyár vagy tél? Nyár és tél. Ősz után közvetlenül tél is. Nyár.

Mi a kedvenc versed? Weörös Sándor: Az éjszaka csodái. Nem biztos hogy ez: József Attila – Mióta elmentél.

Ki az a három híresség, akit meghívnál magadhoz? Mit főznél nekik? Egyet hívnék meg, a leghíresebbet, Ferenc pápát. Mit főznék neki? Töltött sütőtököt! Sean Penn, neki valami csípős tengeri herkentyűs dolgot főznék. Meghívnám még Beckettet és főznék egy kávét, és Kafkát, neki túróslaskát főznék. Mi volt a legextrémebb sport, amit valaha kipróbáltál? Soha nem próbáltam ki extrém sportot. A sízést, egyszer, ott le is állt a dolog. Szelektíven gyűjtöd a szemetet? Igen. Nem. Mi az, amit sose vennél fel? Nem tudom. Bármit felvennék. Cicanadrágot. Kikkel érzed legjobban magad? A párommal. A családommal. A kollegáimmal, akiket szeretek. Mindenkivel megpróbálom jól érezni magam, akivel időt töltök el. A párommal. Mit tartasz a legnagyobb hiányosságodnak? Túl sokat jár a szám. Ha ezt kimondom, akkor aláírtam a halálos ítéletemet (nevet). De a programáláshoz tényleg nem értek. A számok teljesen elveszik a tisztánlátásomat. Szénsavas vagy szénsavmentes ásványvíz? Mentes. Szénsavas.

Ismeretlen kerül a közösségbe, ahová tartozol. Mit teszel először? Megfigyelem. Aztán szóba elegyedek vele, azt hiszem. Általában kíváncsi vagyok az emberekre. Jól megnézem magamnak. Kedvenc kiegészítőd? A biciklim. Cipő, sok cipő. Készíthetnének-e rólad karikatúrát? Aha! Bármikor! Biztos. Fehér vagy fekete? Fehér. Fekete. Milyen feladatkört szoktál betölteni a közösségben? Ötletelő. Hangya. Telefonáló. Vállalkozó. Ilyenek. Újabban vezető, de általában megvalósító. Kutya vagy macska? Kutya. Kutya. Természetgyógyász vagy orvos? Természetgyógyász. Orvos. Egyénenként mit kell tennünk a közösségért? Részt kell akarni venni. Részesévé kell válni valamilyen közösségnek. Aztán majd a közösség diktálja, hogy kinek mi a feladata. Ösztönözni. Tenger vagy hegy? Tenger és hegy. Tenger. Karácsony vagy Húsvét? Karácsony. Karácsony. Milyen tárgyra vágysz legjobban? Egy laptopra. Egy kertes házra, ha lehet ilyen tárgyat választani... 35

KOVÁCS KINGA

Három dolog, ami összeköthet két embert. A közös téma vagy a közös probléma mindenképp. A szimpátia és a humor. A vágy, a munka, az utazás.

Egyéni vagy közös cél? Függ a céltól, de mindkettő ugyanolyan fontos lehet. Mindkettő. Van tetoválásod? Nincs, de lesz. Nincs. És nem is szeretnék.

Melyik a kedvenc közösségi oldalad? A Facebook nem a kedvencem, de használom. És végül is a Yahoo is egyféle közösségi oldal. Az sem a kedvencem, de nem tudok nélküle élni. A Facebook.

Kedvenc mesehősöd? Sok mesehőst szeretek, de most Lecsó ugrik be. Róka Miska.

Ha ékszer, akkor: arany, ezüst, handmade? Ezüst és handmade. Ezüst. Mire van leginkább szüksége egy közösségnek? Hogy úton legyen, hogy valahonnan valahová tartson. Munkára. Szoktál főzni? Szoktam. Szoktam. Szükség van/lenne a színházban csapatépítő tevékenységekre? Mindenképpen. Attól függ, milyenekre. Sodort vagy rendes cigi? Nem élek vele. Köszönöm. Rendes. Vega vagy húsevő? Inkább vega, mint húsevő. De néha belefér egy kis állati fehérje. Húsevő. Kiskifli vagy nagykifli? Kiskifli. Legyen a kicsi. Melyek egy férfi és egy nő legfontosabb tulajdonságai? A férfi értse meg a nőt. A nő értse meg a férfit. Legyenek nyitottak egymás felé. Egy nőnek a nőiessége, ereje és esze, a férfinak – a nőiessége, a humora és a visszafogottsága.

Kanapé vagy ágy? Ágy. A kanapé mellett. Ágy. Ki a kedvenc íród? Sok kedvencem van, de Bulgakov egy stabil pont. Thomas Mann.

Hogyan lesz közösség a közönségből? A közönség már egyfajta közösség. Hogy összeforr-e az attól függ, hogy együtt nevet-e vagy együtt sír-e, tetszik vagy nem tetszik neki az előadás. Ha valami miatt többségüket érdekli az a dolog, amiért eljöttek. Mi a kedvenc hangszered? Nagybőgő. Cselló.

Min háborodsz fel a legkönnyebben? Sok mindenen fel szoktam háborodni, de legkönnyebben talán az emberi butaságon. A spekulációkon.

Ki vigyázott rád, amikor kicsi voltál? A nővérem. Majdnem azt mondtam, hogy senki… De, apám.

Mit látsz a képen? Egy fűzőt. Egy női testet. Egy pillangót – itt a két kicsi keze. Egy denevért – itt az orra, a szárnya, a szeme; neki is van két kicsi keze, nem tudom miért, mert a denevérnek nincs, de ennek lehet, hogy van. Egy nagyon gonosz pillangót.

Három dolog, ami zavar Kolozsváron. A kábelek a fejünk fölött. A forgalom. És hogy kevés a bicikliút. Az emberek: a forgalom és a nedvesség, a köd, a nedves levegő. Fej vagy írás? Fej. Fej.

Tudsz úszni? Nem. Igen.

Mini vagy hosszú szoknya? Rövidnadrág! Hosszú.

Mire vagy a legbüszkébb? Az unokahúgomra. Arra, hogy itt vagyok, egyszerűen arra, hogy élek.

Ionesco vagy Beckett? Beckett. Beckett.

Egy város közössége hol találkozik leggyakrabban? Kolozsvár közössége szerintem a koncerteken, városnapokon, főtereken, kávézókban. Most nagy kultúrája van a kávézóknak meg a teraszoknak. A színházban is kellene találkoznunk, de úgy érzem, hogy az csak egy bizonyos réteget érint meg. A kocsmákban. Melyik a kedvenc könyved? Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Thomas Bernhard: Megzavarodás. Mi a horoszkópod? Szűz. Kos. Írsz naplót? Nem. Soha. Nem.

Mi az utolsó dolog, amit este, lefekvés előtt csinálsz? Leoltom a villanyt. Gondolkodom. Mi a holnapi programod? A dzsungel könyve próbájára jövök. Kellene mennem énekórára. Pihenek. Be kell vásárolnom. Nem tudom.

ALBERT CSILLA

Care era jocul tău preferat în copilărie? Albert Csilla: Îmi plăcea să fac teatru de păpuși în casa scării, la parter. Kovács Kinga: De-a mireasa. Mireasa eram eu. Pe cine admiri? Ai un model? Nu am model. Thomas Bernhard. Trei lucruri care îţi vin în minte în legătură cu noţiunea de comunitate. Vibrare, râs, grup. Dificultate; rar, dar bun; relaţie. Cu cine ţi-ai schimba viaţa? Nu aș vrea s-o schimb. E bună așa cum e. Cu nimeni. De ziua ta, ce ai alege: o cină în doi sau un chef cu prietenii? Chef cu prietenii, după cina în doi. Cină în doi. Cravată sau papion? Cravată. Papion. Ţi-ai lăsa copilul să lucreze în teatru? L-ai susţine în această preocupare? Sigur că da! L-aș lăsa… și l-aș susţine, dacă trebuie neapărat. Ce film ai văzut de curând? (râde) Am văzut The Avengers la cinema. Am uitat titlul filmului, l-am văzut aseară la televizor, ceva cu Michael Keaton.

Îţi faci o listă când mergi la cumpărături? De fiecare dată. Nu.

Intri într-un grup pe care nu-l cunoști. Care este primul lucru pe care îl faci? Tac și ascult. Urmez sfatul surorii mele mai mari. Mă ascund. Ce desen ai pe cana de cafea? Nu am cană. Am acasă cești cu buline. Dungi. În ce crezi? În ORDINE. Cred într-un singur lucru: cu toţii vom muri.

Viola Gábor, Bodolai Balázs

KOVÁCS KINGA

Lămâie sau portocală? Lămâie. Lămâie.

Care este lucrul cel mai subversiv pentru o comunitate? Atunci când nu mai există scopul comun, când se pierde obiectivul comun. Orgoliul. Ce animal ai vrea să fii? Sunt un iepuraș! Dugong! Sau tapir. Care este serialul tău preferat? Downton Abbey. Acum nu am unul, mai demult era Twin Peaks. Individ sau comunitate? Individul în comunitate. Individ. Trei lucruri pentru care merită să locuiești la Cluj. Cafenelele, teatrul, agitaţia. Cartierele orașului. Pentru că tatăl meu e aici. Al treilea… nu mai știu. Care este cel mai frumos dar pe care l-ai primit? A fost o surpriză. Am fost dusă legată la ochi într-o clădire imensă, unde am putut să cânt și să fac ce vreau. Un pandantiv cu piatră albastră. Care este trăsătura cea mai pozitivă pe care o ai? Curiozitatea? Nu am un cuvânt mai potrivit: curajul. Sala Studio sau scena mare? Sala Studio. Sala Studio.

Ce culoare are preșul tău? Gri. Ștearsă.

Apă plată sau minerală? Apă plată. Apă minerală.

Ce înseamnă pentru tine comunitatea? Un loc unde o mulţime de oameni mișto vibrează în același timp pe fondul unei atmosfere, unei muzici, unei teme sau a unei reprezentaţii comune… Înseamnă faptul că mai mulţi oameni – în pofida tuturor argumentelor contrare – reușesc să creeze ceva ce nu ar putea realiza în mod individual.

Care este cea mai importantă trăsătură a unei comunităţi? Capacitatea de a comunica. Aceasta este baza. Capacitatea de a rămâne împreună.

Vara sau iarna? Vara și iarna. Inclusiv iarna care urmează imediat după toamnă. Vara. Trei lucruri care pot lega doi oameni. Subiectul comun sau problema comună, simpatia și umorul. Dorinţa, munca, călătoria. Care ar fi cele trei celebrităţi pe care le-ai invita la tine? Ce le-ai găti? Aș invita o singură persoană, pe cea mai cunoscută, papa Francisc. I-aș pregăti dovlecei umpluţi! Lui Sean Penn i-aș pregăti ceva picant cu fructe de mare. L-aș invita și pe Beckett și i-aș face o cafea, iar lui Kafka i-aș face tăiţei cu brânză. Ce sport extrem ai încercat? Nu am încercat niciodată niciun sport extrem. Am schiat o dată. Cu asta s-a și terminat.

Care este jocul tău de societate preferat? Activity și Catan. Nu am.

Colectezi selectiv gunoiul? Da. Nu.

Bere sau vin? Jägermeister! Vin.

Ce haină n-ai îmbrăca niciodată? Nu știu. Aș îmbrăca orice. Leggings.

Alb sau roșu? Alb. Roșu.

Cu cine te simţi cel mai bine? Cu perechea mea. Cu familia. Cu colegii pe care-i iubesc. Încerc să mă simt bine cu toată lumea, atunci când petrecem timp împreună. Cu prietenul meu.

Ce comunitate este exemplară pentru tine? Nu există. Nu prea știu comunităţi. Sunt destul de închisă în teatru. Dar dacă există un scop sau un subiect bun, trupa noastră reușește să se sudeze într-o comunitate adevărată. Ordinele călugărești.

Care crezi că este cel mai mare defect al tău? Îmi umblă gura prea mult. Dacă l-aș spune, mi-aș semna condamnarea la moarte (râde). Dar este adevărat că nu mă pricep la programare. Cifrele îmi bruiază total clarviziunea. 38

Ceai sau cafea? Și una și alta. Cafea. Care este poezia preferată? Az éjszaka csodái (Minunile nopţii) de Sándor Weöres. Nu sunt absolut sigură... Mióta elmentél (De când ai plecat) de József Attila. În grupul în care ești apare un necunoscut. Ce faci în primul moment? Îl observ. Apoi încep să discut cu el, cred. În general, mă interesează oamenii. Îl examinez foarte atent. Care este accesoriul tău preferat? Bicicleta. Pantofi, en gros. Ai fi de acord să ţi se facă o caricatură? Da! Oricând! Absolut. Alb sau negru? Alb. Negru. Care este de obicei rolul tău într-o comunitate? Omul cu idei. Furnica. Cel care dă telefoane. Întreprinzătorul. Așa ceva. Mai nou am rol de conducător, dar în general sunt cel care finalizează. Câine sau pisică? Câine. Câine. Terapeut naturist sau medic? Naturist. Medic. Ca indivizi, ce trebuie să facem pentru comunitate? Trebuie să vrem să participăm. Trebuie să devenim parte a unei comunităţi. Apoi comunitatea este cea care dictează sarcina fiecăruia. S-o stimulăm. Marea sau muntele? Marea și muntele. Marea.

Crăciunul sau Paștele? Crăciunul. Crăciunul. Ce obiect îţi dorești cel mai mult? Un laptop. O casă cu grădină, dacă pot să aleg așa ceva... Scopul individual sau scopul comun? Depinde de scop, ambele pot fi la fel de importante. Ambele. Ai tatuaj? Nu, dar voi avea. Nu, și nici nu-mi doresc. Care este eroul preferat din lumea poveștilor? Îmi plac multe personaje din povești, în acest moment îmi vine în minte Remy din Ratatouille. Róka Miska. Cum se transformă publicul într-o comunitate? Într-un fel, publicul este deja o comunitate. Se poate consolida, dacă spectatorii râd sau plâng împreună, dacă le place sau nu spectacolul. Dacă se întâmplă ca majoritatea să devină interesată de subiectul pentru care a venit.

Vegetarian sau carnivor? Mai degrabă vegetarian decât consumator de carne. Dar uneori mai încape și un pic de proteină de origine animală. Carnivor. Care sunt trăsăturile cele mai importante ale bărbatului și ale femeii? Bărbatul să înţeleagă femeia. Femeia să înţeleagă bărbatul. Să fie deschiși reciproc. La femeie: feminitatea, forţa și mintea; la bărbat: …feminitatea, umorul și discreţia. Care este site-ul de socializare preferat? Facebook-ul nu este preferatul meu, dar îl folosesc. Până la urmă și yahoo-ul te ajută să comunici. Nici el nu îmi place, dar nu pot trăi fără. Facebook. Ce vezi în această imagine? Un corset. Un corp de femeie. Un fluture – aici are două mânuţe. Un liliac – acesta este nasul, aripa, ochiul; are și el două mânuţe, nu știu – de ce? – pentru că liliecii nu au, dar acesta poate că are... Un fluture malefic.

Care este cartea preferată? Fejtől s lábtól (De la cap și de la piciore) de Andrea Tompa. Thomas Bernhard: Verstörung. Ce zodie ești? Fecioară. Berbec. Ții jurnal? Nu. Niciodată. Nu. Ce te revoltă cel mai tare? Sunt multe lucruri care mă revoltă, dar cel mai tare cred că mă revoltă ignoranţa. Speculaţiile. Canapea sau pat? Pat, lângă canapea. Patul. Care este scriitorul preferat? Am mulţi preferaţi, dar Bulgakov este primul pe listă. Thomas Mann. Cine a avut grijă de tine când erai mică? Sora mea. Era să spun că nimeni… Ba da, tatăl meu.

Care este instrumentul tău preferat? Contrabasul. Violoncelul.

Trei lucruri care te deranjează în Cluj. Cablurile de deasupra capului. Traficul. Și faptul că pistele pentru biciclete sunt puţine. Oamenii, traficul și aerul umed.

Bijuterie: aur, argint sau handmade? Argint și handmade. Argint.

Cap sau pajură? Cap. Cap.

De ce anume are nevoie o comunitate? Să urmeze o cale, să evolueze într-o direcţie precisă. De muncă.

Fustă lungă sau mini? Șort! Lungă.

Gătești? Da, obișnuiesc. Da. Este sau ar fi nevoie de activităţi de team-building în teatru? Neapărat. Depinde de ce fel de activităţi este vorba. Ţigară rulată sau normală? Nu fumez, mulţumesc. Normală.

Știi să înoţi? Nu. Da. Cu ce te mândrești? Cu nepoata mea. Sunt mândră că sunt aici; pentru simplul fapt că trăiesc. Unde se întâlnesc membrii comunității unui oraș? După mine comunitatea clujeană se întâlnește la concerte, la zilele orașului, în pieţele principale, la cafenea. Cafenelele și terasele sunt foarte populare în momentul acesta. Ar trebui să ne întâlnim și la teatru, dar simt că acesta nu atinge decât un anumit strat al comunităţii. În baruri. 39

Ionesco sau Beckett? Beckett. Beckett. Care este ultimul lucru pe care-l faci înainte de culcare? Sting lumina. Gândesc. Programul tău de mâine? Merg la repetiţia pentru spectacolul Cartea junglei. Ar trebui să mă duc la ora de canto. Mă voi odihni. Trebuie să fac cumpărăturile. Nu-l cunosc.

INTERJÚ | INTERVIU

Böjthe Pál

segíteni akarok, nem parancsolni Böjthe Pállal, a színház új ügyelőjével Deák Katalin és Biró Réka beszélgetett [nincs olyan szék] Színházba körülbelül 1975 óta járok kisebb-nagyobb megszakításokkal. Kolozsvári vagyok, de tizennyolc évig Csíkszeredában éltem. Gyerekkoromban inkább operettekre jártam a nagyszüleimmel. Mindig vonzódtam a színházhoz. Éppen negyven éve láttam a Rút kiskacsát. Aztán valamivel később például a Harag György rendezte Csongor és Tündét. Rekita Rozália és Salat Lehel játszotta benne a főszerepet. Vagy a Tangót, amit Tompa Gábor rendezett. Egyetemistaként, ha csak lehetett, minden előadást megnéztem, volt, amelyiket többször is. 1993-tól minden előadást láttam, ami nem vakációra esett, vagy nem került le hamar a műsorról. Egyszer viccesen meg is jegyeztem valakinek, hogy nincs olyan szék a színházban, amelyikben nem ültem volna. A színház és én – ezt nem lehet így megfogalmazni –, a színház egyszerűen mindig bennem élt. És ez így is maradt. [beégések] Szerettem Vlad Mugur rendezésében az Így van, ha így tetsziket, a Cseresznyéskertet. A Lourcine utcai gyilkosságban az tetszett, hogy mit lehet egy ilyen banális dologból kihozni. Nem is tudom, hányszor néztem meg A kopasz énekesnőt. A félreértésből beégett az agyamba Csiky András egyszavas szerepe. Megmaradt még a Woyzeck, Az imposztor, a Kövekkel a zsebében, A játszma vége, a Troilus és Cressida, A velencei ikrek és az Árkosi Árpád rendezte Rendőrség. Az újabbak közül a Pantagruel sógornője, a Gianni Schicchi, a III.Richárd, a Dundo Maroje, a Születésnap, a Suttogások és sikolyok, a Ványa bácsi, a

Hedda Gabler, az Ivanovék karácsonya és Bogdán Zsolt Ady-estje. Hirtelen ezek jutnak eszembe, nem időrendi sorrendben. Még biztos, vannak, és sajnálom, hogy most igazságtalanul nem jutnak eszembe. [kemény iskola] Sok előadást láttam, és elég hamar rájöttem, hogy ennek a háta mögött kemény munka van. Nem illúziókkal jöttem ide. Szerencsére. Felmértem a helyzetet, ezért nem ért csalódás. De a belső mechanizmusokat nem ismertem, nem tudtam, hogy pontosan mi történik egy próbafolyamat alatt. Részben újdonságként hatott, de nem mondhatnám, hogy meglepődtem. Csak olyan volt, mint amikor valaki valami újat tanul. Ez nem elmélet volt, hanem rögtön gyakorlat. Az eddigi életemhez képest nagy változás volt, hogy sok emberre kell figyelni. Van, aki hatványozottan igényli. Ehhez nehezen szoktam hozzá. A színházhoz mindig is vonzódtam. Az volt a kérdés, hogy kipróbálom, vagy nem. Ez egy radikális döntés volt. Ha valami évtizedek óta foglalkoztat, mozgat, és nem próbálod ki, óriási űrt hagy benned. Olyan súlyos hiányérzetet, ami mélyen beégeti magát. Egy életünk van, muszáj döntéseket hozni. Aztán évekig vártam a lehetőségre. És belevágtam. Rövid ideje vagyok itt, de már teljesen másképp látom a színházat. Kemény iskola. Jó, hogy még van, amit tanulni. A színház mindig tartogat újdonságokat. Akár jó, akár rossz értelemben.

[ússz ki] Óriási szökésekkel csobbantam bele ebbe a munkába. Hivatalosan október elsejétől jöttem, de valójában szeptembertől minden próbára bejártam. Ica, a pénztárosnő – akit régóta ismerek, és aki mindig kedves volt hozzám – mondta, látom, hogy mindig jön. Hát, mondom, jövök, mert ha bedobnak a mély vízbe, akkor mit csinálok? Erre ő, jaj, itt ilyen nem történik. Eltelt három hét, és a Vidéki jegyeseket én ügyeltem. Egyszer csak ott vagy a tó közepén. Ússz ki. Jó lenne egy tankönyv, ami alaposan körbejárja az ügyelői munkát. Ha valamit tényleg szeretnél csinálni, de nem ismered a szakmát, talán természetes elvárás, hogy lépésről lépésre tanuld meg. Ez pedig gyorstalpaló volt. Mint a világháborúban, amikor két hónap képzés után a légierőnél találod magad. Ez nem panasz, csak egyszerűen így történt.

[csak egészségesen] Olyan rendező, akivel együtt szeretnék dolgozni, igazából nincs. Nem ismerem őket. Ha valakihez közel akarnék kerülni, azt emberileg szeretném. Ebből indulnék ki, és nem a szakmából, mivel nem vagyok rendező. Lehet valaki szakmailag fantasztikus, de emberileg nem annyira. Ezért nem várok el senkitől semmit. A színházi közegben nem egészséges dolog így közelíteni, mert csalódás érhet. Velem is megtörtént, hogy valakitől, akinek nagy a szakmai tapasztalata, más hozzáállást vártam. Ez is benne van a pakliban. Nem dőlt össze a világ. De jó lecke volt. Bár lehet, hogy mégsem tanultam belőle. (nevet)

[moccanat] Ennek a munkának az a szépsége, hogy a színházban dolgozom. [kapocs] Nem ahhoz köthető, hogy ügyelő, színpadi munkás vagy Azt tapasztalom, hogy az embereknek fogalmuk sincs, mi az hangosító vagyok, hanem ahhoz a tényhez, hogy itt lehetek. ügyelői munka. Azoknak se, akik színházba járnak. Szerintem az Számomra eddig A dzsungel könyve a legjobb próbafolyamat. Itt ügyelő az, aki kapcsolatot tart a rendező, a műszak és a a rendező és a koreográfus is keménykezű, de mindenben színészek között. Az ügyelőt ennek a kapocsnak érzem. emberi. Valóban a legjavát akarják. Nem presztízskérdés Érdekes kettősség van ebben a munkában. Legalábbis én így számukra, hogy jó legyen az előadás. Csapatmunkát várnak el. élem meg. Egyrészt el kell végezni a konkrét feladatokat. Szerintem a főiskolásoknak is ez a legjobb iskola. Amit nem Másrészt van egy megfoghatatlan szál: rá kell érezni arra, hogy elméletben, hanem konkrét példán keresztül tanulsz meg, az mi a teendő. Ki kell találni. Ezt valószínűleg a gyakorlat hozza. Ha megfizethetetlen. Itt az a fontos, hogy mindenki a legjobbat hozza a rendező vagy a koreográfus azt mondja, hogy talán itt így ki magából. A művészi ambíciókon kívül ez is a mozgatórugó. És kellene, akkor várom a konkrét utasítást. Arra most már kezdek a legjobbat csak kemény munkával lehet elérni. rájönni, hogy ilyenkor réges-rég a színpadon kellene, hogy legyen Jó például az, ha valakinek látom, hogy szüksége van valamire, az a személy vagy az a tárgy, amit talánra kértek. Lehet, hogy odaadom. Nem kell, hogy tegyen semmit, látom a pillantását, a nem elég erős az intuícióm, rugalmasabbnak kellene lennem. mozdulatát. Egy néma gesztussal megköszönte. Én általában Amikor Györffy Zsolttal ketten ügyeltük Az öreg hölgy látogatását, észreveszek minden kis emberi moccanatot. Nem várom el, de ha ő is azt hangsúlyozta, hogy állandóan készenlétben kell lenni. érzem, jólesik. Kölcsönösen figyelünk egymásra. Figyelni és ugrani. Maximális figyelem – ezt szerette mondani. Az ügyelő felelőssége, hogy minden a helyén legyen. Ha próba van, fél órával kezdés előtt jövök. Átnézem a szükséges kellékeket, a termet, hogy tiszta legyen. Minden legyen előkészítve. És várom, hogy érkezzenek az emberek. Ha előadás van, kezdés előtt már egy órával bent vagyok. A díszletet szoktam részletesen átnézni. A színpadmester levezényli a dolgokat, majd jön, hogy ellenőrizzük le együtt is. Nagy szerencse, hogy egy igazán jó és megbízható színpadmester van, aki ért a szakmájához, lelkiismeretes és ügyesen vezeti a csapatát. Mindennek működnie kell. Díszlet, kellék, világítás, hangosítás, feliratozás, mikroport, mikrofon, vetítés (ha van) – előadások előtt ezeket ellenőrzöm. És ismét szerencse: jó szakemberek a világosítók és hangosítók is. Azt is hozzátenném, érzek a háttérben egy karmestert, aki szükség esetén segít. Legalábbis nekem segített. [eldobott tárgy] A színház nem egy demokratikus intézmény, abban az értelemben, hogy itt nem lehet saját ritmus szerint dolgozni. Ha sok az elvárás, rendnek kell lenni. Ezzel együtt próbálok szépen beszélni az emberekkel. Más is szépen beszél, csak katonásabban. Én nem ilyen szempontból próbálom megközelíteni ezt a munkát. Segíteni akarok, nem parancsolni. Ha szükséges, fel tudom emelni a hangom, de amennyiben lehet, kerülöm. Ha sok emberrel kell dolgozni, akkor nehéz. A stúdióban a sok ajtó miatt nem könnyű összefogni az embereket. Az egyik ajtón bemennek, a másikon ki, és akkor nézhetem, hogy hol vannak. Ha nincsenek ott a jelenetben, akkor az ügyelő a hibás. Van olyan rendező, aki jobban össze tudja tartani a csapatot, és van, aki nem annyira. Mindenkivel kommunikálnom kell. A rendezővel, a koreográfussal, és úgy érzem, a színészekkel is ugyanúgy. Örülök, ha bizalommal fordulnak felém. Akkor sokkal egyszerűbb. Bármit szívesen megteszek. Nem vagyok finnyás. Ha egy eldobott tárgyat háromszor kell felvennem és a színész kezébe adnom, megteszem. Nem esik nehezemre. Csak a próbafolyamat jól működjön.

Böjthe Pál, Puskás Zoltán

vreau să ajut, nu să dau comenzi Interviu cu regizorul tehnic Pál Böjthe, realizat de Katalin Deák și Réka Biró [nu există scaun] Merg la teatru de prin 1975, cu intermitenţe mai mici sau mai mari. Sunt clujean, dar am locuit optsprezece ani la Miercurea Ciuc. Când eram copil, mergeam mai mult la operetă. Teatrul m-a atras întotdeauna. Student fiind, când aveam posibilitatea, vedeam toate spectacolele, unele chiar de mai multe ori. Am văzut de exemplu Csongor și Tünde în regia lui György Harag. Personajele principale erau interpretate de Rozália Rekita și Lehel Salat. Sau Tango, în regia lui Gábor Tompa. Începând cu anul 1993, am văzut toate spectacolele teatrului, în afara celor care se jucau în perioada vacanţei sau a celor care au fost scoase rapid din program. Odată i-am spus în glumă cuiva: nu există scaun în teatrul ăsta pe care să nu fi stat măcar o dată. Relaţia mea cu teatrul se poate exprima astfel: teatrul, pur și simplu, a făcut întotdeauna parte din mine. Și asta nu s-a schimbat niciodată. [aduceri aminte] Mi-au plăcut spectacolele Așa e (dacă vi se pare) în regia lui Vlad Mugur, Livada cu vișini, la Crima din strada Lourcine mi-a plăcut ceea ce a putut să facă regizorul dintr-un lucru atât de banal. Nu mai știu de câte ori am văzut Cântăreaţa cheală. Un alt spectacol preferat a fost Poliţia, pus în scenă de Árpád Árkosi. Din Neînţelegerea mi-a rămas întipărit în minte rolul lui András Csíky, care avea de spus o singură replică. Am reţinut și spectacolele Woyzeck, Troilus și Cressida și Doi gemeni veneţieni. Dintre cele mai noi, Strigăte și șoapte și Unchiul Vania. Cu siguranţa ar mai fi și altele și îmi pare rău că nu mi le amintesc acum, e nedrept faţă de ele.

[o școală dură] Am văzut multe spectacole și mi-am dat seama destul de repede că în spatele acelor lucruri este o muncă dură. Spre norocul meu, nu mi-am făcut iluzii când am venit aici. Am cântărit bine situaţia, așa că nu am fost dezamăgit. Nu cunoșteam mecanismele interne și nu știam ce se întâmplă de fapt în perioada repetiţiilor. Pe de o parte, a fost o noutate, dar nu aș putea spune că am fost surprins. Era un lucru nou care putea fi învăţat. Nu a fost vorba de teorie, de la bun început am trecut direct la practică. Faţă de viaţa mea de până acum, o mare schimbare a fost faptul că trebuie să fiu atent la mulţi oameni. Unii au nevoie de atenţia ta într-o măsură mult mai mare decât alţii. M-am obișnuit greu cu acest lucru. Teatrul m-a atras întotdeauna. Întrebarea a fost dacă voi intra în această experienţă sau nu. A fost o hotărâre radicală. Dacă ceva te interesează timp de mai multe decenii și nu încerci, acel lucru va lăsa în tine un gol imens, un sentiment apăsător de lipsă, care te marchează profund. Avem o singură viaţă, trebuie să luăm decizii. Am așteptat mulţi ani să apară această oportunitate și am profitat de ea. Sunt aici doar de puţin timp, dar deja văd teatrul cu un alţi ochi. E o școală dură. E bine că am ce învăţa. Teatrul îţi rezervă noutăţi tot timpul – atât plăcute, cât și neplăcute. [înoată la mal] M-am aruncat în muncă cu un mare avânt. Am venit aici în mod oficial din octombrie, dar am participat la toate repetiţiile încă din septembrie. Ica, casiera – pe care o cunosc de mult și a fost mereu drăguţă cu mine – mi-a spus: Văd că tot veniți la noi. Păi,

40 42

zic, eu tot vin, dar ce mă fac dacă mă aruncă în apa adâncă? Iar ea mi-a răspuns: Vai, dar așa ceva nu se întâmplă la noi. Au trecut trei săptămâni și am fost numit regizor tehnic la Logodnicii de provincie. Dintr-o dată te găsești în mijlocul lacului și trebuie să înoţi la mal. Ar prinde bine un manual care să descrie în detaliu munca regizorului tehnic. Dacă vrei cu adevărat să faci ceva, dar nu cunoști meseria respectivă, ar fi normal s-o înveţi pas cu pas. În cazul meu a fost un curs intensiv. Ca în războiul mondial, când, după două luni de instrucţie, oamenii s-au trezit în aviaţie. Nu mă plâng, pur și simplu așa s-a întâmplat.

mai bine echipa, alţii mai puţin. După părerea mea, e bine să comunic cu toată lumea: cu regizorul, coregraful și cu actorii deopotrivă. Mă bucură dacă mi se adresează cu încredere, treaba mea devine mai ușoară. Fac lucrurile cu plăcere, nu sunt mofturos. Dacă trebuie să ridic de trei ori un obiect aruncat pentru a-l da actorului, o fac, nu mi-e greu. Esenţial este ca repetiţia să meargă cum trebuie.

[numai în mod sănătos] Nu există, de fapt, niciun regizor cu care mi-aș dori în mod special să lucrez. Nu-i cunosc pe regizori. Dacă aș vrea să mă [elementul de legătură] apropii mai mult de cineva, aș face-o din punct de vedere uman. Văd că oamenii n-au habar despre ce înseamnă munca Acesta ar fi punctul de plecare, nu meseria, pentru că nu sunt regizorului tehnic. Nici măcar cei care merg la teatru. Din punctul regizor. Unii pot fi nemaipomeniţi, ca profesioniști, dar ca oameni, meu de vedere, regizorul tehnic este elementul de legătură dintre mai puţin. De aceea nu aștept nimic de la nimeni. În mediul regizor, echipa tehnică și actori. teatral nu e sănătos să te apropii în felul acesta pentru că poţi fi În această activitate există un paralelism interesant, cel puţin așa decepţionat. simt eu. Pe de o parte trebuie să execuţi sarcini precise, iar pe de Mi s-a întâmplat să mă aștept ca o persoană cu o mare altă parte există și un fir imperceptibil unde trebuie să intuiești ce experienţă profesională să aibă o altă mentalitate. Există și ai de făcut. Trebuie să inventezi. Aceasta vine probabil odată cu asemenea cazuri. Nu a fost o nenorocire, doar o bună lecţie de experienţa. Dacă regizorul sau coregraful spune, poate că ar viaţă. Deși s-ar putea să nu fi învăţat prea mult din ea. (râde) trebui să facem așa și așa, atunci eu aștept să mi se dea o sarcină concretă. Acum am început să înţeleg că persoana sau [mișcare măruntă] obiectul la care se referă acest poate, ar trebui să fie de mult pe Frumuseţea acestei activităţi constă în faptul că lucrez în teatru. scenă. Poate că intuiţia mea nu este destul de bună și ar trebui Nu e important dacă sunt regizor tehnic, mânuitor de decor sau să fiu mai flexibil. Când făceam regie tehnică împreună cu Zsolt sonorizator, ci faptul că pot fi aici. Györffy la Vizita bătrânei doamne, el punea de asemenea Pentru mine, până acum, Cartea junglei a reprezentat procesul accentul pe faptul că trebuie să fii mereu disponibil. Să fii atent și cel mai reușit. Regizorul și coregraful au o mână de fier, dar sunt să sari. Atenţie maximă este expresia lui preferată. și oameni din toate punctele de vedere. Vor într-adevăr un Responsabilitatea regizorului tehnic este ca toate să fie la locul rezultat optim. Pentru ei, calitatea spectacolului nu este o lor. La repetiţie sosesc cu o jumătate de oră mai devreme. Trec în chestiune de prestigiu. Vor muncă de echipă. După părerea mea revistă lucrurile de care avem nevoie, verific curăţenia din sală. aceasta este cea mai bună școală și pentru studenţii la teatru. Totul trebuie să fie pregătit. Apoi aștept până vin oamenii. Înainte Ceea ce înveţi din exemplul concret și nu din teorie este de de spectacol, vin cu o oră mai devreme. Controlez în detaliu nepreţuit. Cel mai important este ca fiecare să scoată din sine decorul. Mașinistul șef conduce activitatea, după care facem încă lucrul cel mai bun, de calitate. Aceasta este motivaţia, pe lângă o verificare, noi doi împreună. Avem mare noroc cu un mașinist calităţile de artist. Iar prestaţia optimă poate fi realizată doar prin șef foarte bun și de încredere. Este foarte priceput și muncă intensă. Fac cu plăcere tot ce pot să fac, dacă asta ajută conștiincios. Totul trebuie să fie funcţional. Decorul, recuzita, în procesul de creaţie. Este bine, de exemplu, dacă văd că cineva luminile, sunetul, supratitrarea, microportul, microfonul, are nevoie de ceva și pot să îi dau. Nu trebuie să facă nimic, îi elementele de proiecţie (dacă e cazul) – toate astea le verific văd privirea, gestul. Îmi mulţumește printr-un gest, fără cuvinte. înainte de spectacol. De obicei observ orice mișcare măruntă. Nu aștept nimic de la nimeni, dar dacă simt apreciere, îmi cade bine. Suntem atenţi unii [obiectul aruncat] la ceilalţi. Teatrul nu este o instituţie democratică. Fiind multe exigenţe, trebuie să fie ordine. Cu toate acestea încerc să vorbesc frumos cu oamenii. Și alţii vorbesc frumos, dar puţin mai milităros. Eu nu vreau să abordez munca mea din această perspectivă. Vreau să ajut, nu să dau comenzi. La nevoie știu să ridic vocea, dar, pe cât posibil, încerc să evit acest lucru. E mai greu dacă trebuie să lucrez cu mulţi oameni. La Sala Studio sunt mai multe uși, e mai dificil să organizezi oamenii. Intră pe o ușă, ies pe cealaltă, pot să îi pierd din ochi. Dacă nu sunt la locul lor la o anumită scenă, regia tehnică e de vină. Sunt regizori care reușesc să organizeze

Harag György színháza És ebben az önkívületi állapotban hallottam – vagy csak úgy rémlik, hogy hallottam, hogy az orvosok vitáznak a fejem felett: Adjuk be neki ezt a C-vitamin injekciót? Minek, úgyis kimúlik. Aztán hallottam egy másik hangot is: Ez a legfiatalabb, adjuk be… S kaptam egy utolsó percig rejtegetett, salvarsannal és bizmuttal kevert C-vitamin injekciót. Lehet, hogy ezért maradtam életben. (…) A háború után sokáig kerestem megmentőmet, de nem bukkantam nyomára. Az 1500 fős szállítmányból egyedül maradt életben. 1945 májusában jött haza Tasnádra. Negyvenkilósan, halálos betegen feküdt sokáig. Mindenki meglepetésére felgyógyult, ujjá született. Felépülését követően, 1946-ban az akkor Kolozsváron alakult Színművészeti Akadémia hallgatója lett. Mivel nem indult rendezői tagozat, színésznek jelentkezett. Ötvenen kezdték, tizennyolcan végeztek belőle. Vallomása szerint Tompa mestertől tanulta meg a színpadi helyzetek építésének alapelveit. 1948-ban átiratkozott az Akadémia rendező karára is. 1953-ban a színművészeti főiskola egy végzős évfolyama, tizennyolc fiatal Nagybányán, a létező román együttes mellett, magyar tagozatot alapított: önálló színházat. 1953-tól 1960-ig volt Harag György a nagybányai, majd a szatmári színház igazgató-főrendezője. Ennek az időszaknak fontos eseménye volt az első külföldi tanulmányút: Moszkva, 1955. 1960-ban hirtelen elhatározással felmondta a szatmári igazgatói állást, és tízéves vándorlás, művészi útkeresés korszaka kezdődött. Ez idő alatt 1962-ben a ploiești színház tagja volt. 1963-tól a marosvásárhelyi színház főrendezője. 1970-ben rendezte meg Nagy István „Özönvíz előtt” című drámáját, s ez gyökeresen más előadás volt, mint minden azt megelőző. Ezzel az előadással Harag György rátalált arra a hangra, amely aztán meghatározta a későbbi produkcióit is.

Az igazi nagy előadásokban a hagyomány és az újítás egyszerre és egyidejűleg van jelen. Nagyon kevés az olyan rendező, akinek munkásságában ez a kettő szerves egységet alkot, aki egyszerre tud meríteni a múlt hagyományaiból és képes mindig új meg új kifejezési formában megfogalmazni mondandóját, aki nem csupán hirdeti az állandó megújulás követelményét, hanem maga is kész a megújulásra, a változó kor változó igényeire való művészi válaszadásra. Csak a legnagyobbak képesek erre. Ezek közé tartozott Harag György. Nánay István, Harag György színháza, Szerkesztői előszó

Beszélhetünk itt különféle színházról, elvileg abszolutizálhatjuk akár az írott mű, akár a rendező szerepét, a színész az igazi alkotótárs ebben a játékban, mert az én látásomat ő hajtja végre, a csodát mindig ő teremti meg. 1975-től haláláig a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője volt. Életművének legmeghatározóbb munkái ebben az évtizedben jöttek létre. Előadásait a román rendezői iskola legjobb produkcióival együtt tartják számon. Hivatalos elismerést, díjat, kitüntetést nem kapott. Sem Romániában, sem Magyarországon. Az Akadémián, egy rövid időt leszámítva, nem tanított. De a román és a romániai magyar rendezők és színészek egész generációi tartják őt mesterüknek.

1925. június 4-én született Margittán. Tanulmányait ugyanott, majd Tasnádon végezte. Diákkorában Nagyváradon, a nagybátyjánál is lakott, ahol a Zsidó Líceumba járt. Végül, 1943-ban a Szent László Líceumban érettségizett le. Egy évig segédmunkásként kerámiakészítést tanult Budapesten. Első színházi élményei a Tasnádon rendszeresen megforduló vándorszínházak produkciói voltak.

Csehov Cseresznyéskertjének szívszorító előadásával, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozatának produkciójával búcsúzott az élettől. Harag György 1985. július 6-án hunyt el.

Nagyváradon már iskolaévei alatt minden nap színházba járt, de saját elmondásai szerint a kitűnő társulat ellenére sem ment jól a színház. 1944 májusában Harag Györgyöt apjával, anyjával és két kisöccsével együtt deportálták. Először Szilágysomlyóra vitték őket a téglagyárba. Ott egy hónapig tartották őket a szabadban. Onnan szállították tovább a családot Németországba: Auschwitz, Mauthausen, Ebensee következett. A láger kapujában láttam utoljára a családomat – mondja Harag. Hónapokig húsz fokos hidegben kellett dolgozniuk egy szál ingben. Puszta kézzel kellett vájniuk egy hegyet egy rakétagyár építéséhez. Az engedetlenség és gyöngeség legkisebb jelét is halállal büntették. Beteg lett. Huszonöt botütést kapott. A verés helye eltályogosodott. Többször megoperálták, érzéstelenítés, gyógyszer nélkül.

Harag György három évtizedes munkássága példázza, amit a sztanyiszlavkiji realizmussal fémjelezhető szószínháztól a metaforikusan fogalmazó, látványalapú komplex színházig az európai színházművészet az elmúlt évszázadban megtett. Legfontosabb rendezései: Nagy István: Özönvíz előtt, Barta Lajos: Szerelem, Madách Imre: Az ember tragédiája, Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála, Gorkij: Éjjeli menedékhely, Csíki László: Öreg ház, A. P. Csehov: Ványa bácsi, Lőrinczi László: A szerető, Szuhovo-Kobilin: A per, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, A. P. Csehov: Cseresznyéskert. Forrás: Harag György színháza. Szerk. Nánay István. Pesti Szalon Könyvkiadó. 1992.

Teatrul lui György Harag În spectacolele cu adevărat mari, tradiţia și inovaţia sunt prezente în mod simultan. Foarte puţini sunt regizorii în activitatea cărora aceste două elemente formează un tot organic, artiști care pot în același timp să se inspire din tradiţiile trecutului și să fie capabili de a formula un mesaj în forme de expresie noi. Regizori care propovăduiesc nu numai exigenţa reînnoirii permanente, dar sunt dispuși și regenerării pentru a da un răspuns prin arta lor exigenţelor schimbătoare ale unei epoci într-o permanentă schimbare. De acest lucru sunt capabili doar cei mai mari. Printre ei se numără și György Harag. S-a născut pe 4 iunie 1925. Școala a început-o la Marghita și a continuat-o la Tășnad. În perioada în care a fost elev al Liceului Evreiesc, a locuit la unchiul său din Oradea. În 1943, a dat examenul de bacalaureat la Liceul Sfântul Ladislau. Timp de un an a învăţat olăritul la Budapesta, lucrând ca muncitor auxiliar. Primele sale experienţe în domeniul teatrului au fost producţii ale teatrelor ambulante care se perindau cu regularitate prin Tășnad.

tineri și-au dorit să facă un teatru. Ei au întemeiat la Baia Mare, pe lângă trupa de limba română deja activă, o secţie maghiară: un teatru de sine stătător. Din 1953 până în 1960, György Harag a fost director și regizor principal al acestuia și apoi al teatrului din Satu Mare. Un eveniment important al acestei perioade a fost prima sa călătorie de studii în străinătate, la Moscova, în 1955. În 1960, luând o decizie neașteptată, a demisionat din postul de director al teatrului sătmărean. A urmat un periplu de zece ani, o perioadă a căutării propriei căi artistice. În această perioadă, a fost membru al Teatrului din Ploiești (1962), iar din 1963 a devenit regizor principal al Teatrului din Târgu-Mureș. În 1970 a pus în scenă drama Özönvíz előtt (Înainte de potop) de István Nagy, un spectacol radical diferit de toate cele precedente. Cu acest spectacol, György Harag și-a găsit vocea care i-a caracterizat și producţiile ulterioare. Putem vorbi de felurite moduri de a face teatru, în principiu putem absolutiza fie rolul piesei scrise, fie cel al regizorului, dar adevăratul partener creativ în acest joc rămâne totuși actorul, pentru că el este cel care pune în aplicare viziunea mea, el este cel care înfăptuiește de fiecare dată miracolul.

În anii de liceu petrecuţi la Oradea mergea zilnic la teatru, care – potrivit spuselor sale – , nu avea o prestaţie bună, în ciuda unei trupe excepţionale. În mai 1944, György Harag a fost deportat împreună cu tatăl, mama și cei doi fraţi mai mici. La început au fost duși la fabrica de cărămizi din Șimleul Silvaniei, unde au stat o lună sub cerul liber. De acolo, familia a fost transportată în Germania, la Auschwitz, apoi la Mauthausen și la Ebensee. „Mi-am văzut familia pentru ultima oară în poarta lagărului” – spunea Harag. Dintr-un transport de 1500 de persoane a fost unicul supravieţuitor. A lucrat luni de zile la o temperatură de minus 20 de grade, purtând doar o cămașă. Pentru a construi o fabrică de rachete, deţinuţii au săpat într-un munte cu mâinile goale. Cel mai mic semn de nesupunere sau de slăbiciune era pedepsit cu moartea. Când s-a îmbolnăvit, a primit douăzeci și cinci de lovituri de bâtă. În urma loviturilor, pe trupul său s-au format abcese. A fost operat de mai multe ori, fără anestezie și fără medicamente. În această stare inconștientă am auzit – sau mi se părea că aud – că medicii au o dispută cu privire la starea în care mă aflam: – Să-i administrăm această injecţie cu vitamina C? – Pentru ce? Oricum va muri. Apoi am auzit o altă voce: – El este cel mai tânăr, hai să-i dăm… Astfel am primit o injecţie (ascunsă până în ultimul moment) cu vitamina C amestecată cu salvarsan și bismut. Poate că datorită ei am rămas în viaţă. (…) După război l-am căutat mult timp pe salvatorul meu, dar nu l-am mai găsit niciodată.

Din 1975 până la moarte a fost regizorul principal al Teatrului Maghiar de Stat din Cluj. Acest deceniu al vieţii sale i-a adus marile succese. Spectacolele sale sunt considerate printre cele mai bune realizări ale marii școli de regie românească. A regizat, de asemenea, în Iugoslavia și în Ungaria. Nu a primit nicio apreciere, premiu sau distincţie oficială, nici în România, nici în Ungaria. În afara unei scurte perioade, nu a predat la Academia de Artă Teatrală. Cu toate acestea este recunoscut drept maestru de către numeroase generaţii de regizori și actori români sau maghiari din România. Livada cu vișini de A. P. Cehov – o producţie sfâșietoare, realizată la secţia română a Teatrului Naţional din Târgu-Mureș – a fost spectacolul cu care și-a luat rămas bun de la viaţă. György Harag a trecut în nefiinţă pe 6 iulie 1985. Activitatea de trei decenii a lui György Harag ilustrează calea străbătută de arta teatrală europeană, în secolul trecut, de la teatrul de text marcat de stilul realist al lui Stanislavski până la teatrul complex, bazat pe spectaculozitate și caracterizat de formularea metaforică. Cele mai importante puneri în scenă ale lui Harag sunt: István Nagy: Înainte de potop, Lajos Barta: Iubire, Imre Madách: Tragedia omului, András Sütő: Floriile unui geambaș, SuhovoKobîlin: Moartea lui Tarelkin, Maxim Gorki: Azilul de noapte, László Csíki: Casa bătrână, A. P. Cehov: Unchiul Vania, László Lőrinczi: Iubitul meu, Suhovo-Kobîlin: Procesul, Mihály Vörösmarty: Csongor și Tünde, A. P. Cehov: Livada cu vișini.

În mai 1945 s-a întors acasă la Tășnad. Având doar patruzeci de kilograme, a zăcut mult timp în pat, între viaţă și moarte. Spre surprinderea tuturor s-a recuperat, a renăscut. După ce s-a vindecat, în 1946 a devenit student la Academia de Artă Teatrală de la Cluj, proaspăt înfiinţată. În lipsa unei secţii de regie, s-a înscris la actorie. Cincizeci de studenţi au început studiile, dar au absolvit doar optsprezece. Conform afirmaţiei sale, a învăţat de la maestrul Miklós Tompa principiile construirii situaţiilor scenice. În 1948 s-a înscris și la Secţia de regie a Academiei de Artă Teatrală din Târgu Mureș.

Sursa: István Nánay Teatrul lui György Harag, Editura Pesti Szalon, 1992

În 1953, anul în care au absolvit facultatea de teatru, optsprezece

DRAMOLETTEK

A fej fáradt, a száj telhetetlen. Fodrász vagyok, idomár, fergeteges taps szól, éneklek, amíg csak bírok, rózsákat dobálnak.

A tücsök nem kifogás. Éberre fűrészel és kész. Jim a dög és Jim az ász, Jim a rím, Aranyszájú Jim a tengereken.

Így történik ez, ebben a mimikriben. Vége és rádhullik az élet zápora. Egyedül vagy.

Az újsághalmok, a levelek, jobbra-balra, itt-ott. Dobj rá egy téglát. A jelen szalaggá válik és átlobog a jövőbe. Lobogni jó. Jobb, mint megtorpanni, majd leállni.

Kinézek, látom az agyamat a vízben. Dühöng és önt. Között vagyok. Magamban, mélyen. Pötyögd be, hogy a harkály... Légy lágy. Mint az eső. Mint egy burok. Meséld el magad.

A tavam voltál, a kék köröm. Kör. Kör. Jöttek a harkályok és az orkánok. A tavon megtör a jég. 46

SZUTYOK

Egy éve ilyenkor még azt hittük, hogy lehet saját kisbabánk.

Pali: De Irénkém, te emlékszel ilyen pontosan április 30-ra? Irén: Aznap reggel az Anita még Édesanyámnak meg Édesapámnak szólított bennünket, de estére már Irénnek és Attilának.

Nem kell sírni, Etuska néni! Engem nem hatnak meg a könnyek. Tisztességesen kell élni. Rózsi: Mi az a gyönyörű dallam, amit esténként hegedülni szokott? Etus: Halottkísérő. Rózsi: Gyönyörű. Szívmelengető.

Nevetnem kell, ha arra gondolok, hogy ez a förtelem elhúzódott tőlem, amikor meg akartam ölelni!

Azt a pillanatot, mikor a magzat először megmozdul a méhben, s ezt a rúgást csak úgy érzékeli, mint egy pillangó szárnyának könnyed rebbenését, ezt a pillanatot öntől a természet, vagy a feljebbvaló végképp megtagadta. Rózsi: Szerettem volna valami nagyon szépet adni nektek. Irén: De ez borzasztóan fájhat neked! Rózsi: Nem baj! Azt akartam, hogy fájjon! Sokkal nagyobb fájdalmat is el tudnék viselni érted! A kor és a betegség nem mentség a tisztességtelenségre! Anita: Üdvöz légy, Mária! Kegyemmel teljes! Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse: Jézus. Irén: Nem tudsz magadban imádkozni? A te szádból amúgy is furcsán hangzik!

Engem tökéletesen beszippantott a darab! Teljesen ki tudta törölni az agyamból, hogy ma délután valaki kiette az uzsonnámat a szálloda közös hűtőszekrényéből!

SOMEȘ DELIVERY június 5-14 iunie

Cluj Never Sleeps június 20 – 21 iunie Az év legrövidebb éjszakáján, a Cluj Never Sleeps program keretében Kolozsvár közterein vagy kevésbé szokványos helyszínein interaktív kulturális programok várják a város lakosait. A 15 órás program a kolozsvári kulturális intézmények és szervezetek tevékenységét népszerűsíti, különös hangsúlyt fektetve az események multikulturális jellegére, ahol a kolozsvári lakosok nem csupán nézői, hanem aktív résztvevői is a programoknak. A fehér éjszakára június 20. és 21. között, a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Főváros év keretén belül kerül sor. Cea mai scurtă noapte din an devine o noapte a aventurilor culturale printr-un program intens de activităţi în care clujenii sunt nu doar spectatori, ci participanţi. Cluj Never Sleeps este un proiect care dorește să promoveze cultura în rândul publicului larg, într-un mod inedit și atractiv prin crearea unui program cultural intens de 15 ore de activităţi continue. Proiectul se desfășoară ca o „noapte albă” pe 20 și 21 iunie, ca parte a programului Cluj-Napoca 2015 – Capitală Europeană a Tineretului.

Program: 20h00 Vivian Nielsen Hullámtörés | Breaking the Waves R: Tom Dugdale Stúdióterem | Sala Studio 22h00 Livingroom no. 09 Beszélgetés Pethő Anikóval | În dialog cu Anikó Pethő a Stúdióhoz vezető szamosparti szakaszon Pe malul Someșului, spre intrarea în Sala Studio *Dialogul va fi purtat în limba maghiară. 00h00 Koncert Loose Neckties Society Concert a Stúdióhoz vezető szamosparti szakaszon Pe malul Someșului, spre intrarea în Sala Studio 48

VENDÉGELŐADÁSOK | SPECTACOLE INVITATE

A budapesti Vígszínház vendégjátékai a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Sütő András

AZ ÁLOMKOMMANDÓ

dráma két részben szerda, június 3. 20h00 Nagyszínpad

Arany János

TOLDI

elbeszélő költemény kedd, június 2. 19h00 Stúdióterem

TURNÉ | TURNEU péntek, június 26. | vineri, 26 iunie Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda Festivalul Teatrelor Maghiare de la Kisvárda, Ungaria.

#hattyúdal | #cântecdelebădă R: Sinkó Ferenc

ELMERÜLNI ÖNMAGUNK VÉGTELENSÉGÉBEN. LAUDÁCIÓ ALBERT CSILLA MŰVÉSZETÉRŐL

Szeretet-procedúrák – ez a szókapcsolat jut eszembe, amikor Albert Csillára és beérett, aligha megkerülhető művészetére gondolok. Benne élni a szeretet színre hozása fölemelő és olykor kifejezetten fékezhetetlen folyamatában – nos, ennek lett része valahogy Albert Csilla, és ennek tesz részévé bennünket, akik a nézőivé váltunk. Ha valaki végignézi Albert Csilla szerepeinek a listáját, tulajdonképpen jó sokáig a következő felsorolást találja: Gerle, Dajka, Malacfejű Balerina, Postás, Békegalamb, Páfrány, Manó, Őrült, Tolvaj, sőt egy Heidegger nevét visszhangoztató székely egérke is felbukkan – nos mintha nem éppen a drámairodalom nagy szerepei volnának ezek. Nyomasztóan haladunk előre az időben, arra születtünk, hogy megmutatkozzunk, mert színészek volnánk és papírunk is van róla, ám hosszú időn át nem történik semmi. Illetve ami a történik, az láthatatlan marad, mert a gazdagodó és növekvő lélek őrzi a titkot. Albert Csilla hosszú évekig a láthatatlan és észrevehetetlen színész volt. Színpadra lépett, beszélt, énekelt, táncolt, amikor meg végre helyzet állt elő, egy három arcot formáló, iszonyatos maszkot kellett viselnie, amely mögül úgy tekintett ránk, mint a bosszú rettenetes istennője, akit mindegyre vártunk, és most hogy közénk jött, ismertük fel, hogy mi magunk is tárgyai vagyunk ennek a feneketlen égi igazságtevésnek. Mindannyiunk számára, akik a közelében élünk és dolgozunk, egyszercsak – hangsúlyozom: teljességgel észrevétlenül! – magától értetődővé lett, hogy Albert Csilla nagy, komoly művész, akinek valamennyi színpadi megjelenése az emberi lélek olyan mélységeit tárja elénk, amit alig merünk tudomásul venni, de amint mégis magunkhoz engedjük ezt a tudást, már nem akarunk nélküle élni. Albert Csilla a színészetet az önmaga megismerése és a világról és Istenről alkotott, mindig nyitott és tökéletlen tudása eszközévé tette, következésképpen mindegy, hogy mihez nyúlt vagy melyik kicsi-nagy szerepet vette magára, nem mulasztotta el, hogy önmagában szálljon – igen, nem tévedés: önmagában –, ennél lényegesebb feladat nem méretett ugyanis az emberre. Aki Albert Csillát ismeri, netán barátjaként tartja számon, nagyon jól tudja, miről beszélek: Albert Csilla valóban átadja a testét – az emberi léleknek ezt az egyetlen ismert formáját! – annak a megismerésnek, amit a bevezetőben szeretet-procedúrának neveztem, és ami tele van felfedezésekkel és kockázatokkal. Azért szeretet-folyamatok, mert Albert Csilla leleplezései, igazságtevései sohasom hidegek vagy netán cinikusak, hanem gyermeki tisztaságú, humorral átszőtt meghívások a közös, jelentéssel bíró tettre. Szívből gratulálok, Isten áldjon és őrizzen!

DÍJAK | PREMII

Visky András

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Poór Lili-díja Albert Csilla részére. Premiul Poór Lili actriței Csilla Albert acordat de Societatea Maghiară de Cultură din Transilvania.

SĂ NE SCUFUNDĂM ÎN PROPRIA NEMĂRGINIRE. PANEGIRIC DESPRE ARTA ACTRIŢEI CSILLA ALBERT

Procesele iubirii – această sintagmă îmi vine în minte gândindu-mă la Csilla Albert și la arta ei de acum matură, greu de ignorat. A trăi în procesul de scoatere la iveală a iubirii, care te înalţă și uneori este de-a dreptul de neînfrânat – în această evoluţie s-a integrat Csilla Albert făcându-ne părtași și pe noi, cei care am devenit spectatorii ei. Dacă cineva trece în revistă rolurile interpretate de Csilla Albert pe o perioadă îndelungată vede de fapt următoarea listă: Turturel, Doica (Marina), Balerina cu cap de porc, Poștașul, Porumbelul păcii, Feriga, Trol, Nebunul, Hoţul, ba chiar și un șoricel secui numit după Heidegger – parcă acestea nu fac parte din marile personaje ale literaturii dramatice. Omul înaintează copleșit în timp, născut pentru a se arăta, actor fiind, ba chiar comediant cu diplomă, însă mult timp nu se întâmplă nimic. Mai bine zis, ceea ce se întâmplă rămâne nevăzut, pentru că acest suflet, în permanentă creștere și îmbogăţire, își păstrează taina. Csilla Albert a fost timp de mulţi ani actriţa care nu putea fi văzută, observată. Intra în scenă, vorbea, cânta, dansa, iar într-un târziu, când s-a ivit șansa, a trebuit să-și pună o mască îngrozitoare, cu trei feţe, privindu-ne din spatele acestei măști ca zeiţa cumplită a răzbunării, mult așteptată de noi, care ne-a dezvăluit – acum sosită printre noi – ne-a făcut să ne dăm seama că noi înșine suntem obiecte ale acestei nemărginite judecăţi cerești. Pentru noi toţi, cei care trăim și muncim în preajma ei, dintr-o dată – subliniez: total neașteptat! – a devenit evident faptul că Csilla Albert este o actriţă mare, valoroasă, ale cărei apariţii pe scenă, fără excepţie, ne dezvăluie abisuri ale sufletului omenesc pe care abia le putem accepta, dar dacă ne apropriem această știinţă nu vrem să mai trăim fără ea. Csilla Albert a făcut din arta actorului un mijloc de cunoaștere a sinelui și al știinţei – mereu deschise și nedesăvârșite – gânduri despre lume și despre Dumnezeu. În consecinţă este absolut indiferent cu ce s-a ocupat, care sunt rolurile mai mari sau mai mici pe care le-a îmbrăcat, deoarece niciodată nu a omis să se re-culeagă și să se înalţe, depășindu-se pe sine – pentru că aceasta este misiunea supremă, crucială a fiecărui om. Spun cuvinte mari, știu, dar cei care o cunosc pe Csilla Albert sau o consideră prietena lor știu foarte bine despre ce vorbesc: Csilla Albert își abandonează efectiv trupul – această unică formă cunoscută a sufletului uman! – cunoașterii pe care am evocat-o în introducere sub numele de „procese ale iubirii” și care e plină de descoperiri și de riscuri. Procesele iubirii: dezvăluirile și judecăţile Csillei Albert nu sunt niciodată reci sau cinice, ele sunt îndemnuri de o puritate copilărească, întreţesute cu umor, îndemnuri la o acţiune comună, purtătoare de semnificaţii. Te felicit din toată inima, Dumnezeu să te binecuvânteze și să te aibă în pază! András Visky

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

Élmény a színpadon Experienţe pe scenă Eléggé nehéz hozzáfogni egy ilyen cikk írásához. Olyan jelentős két hét volt az életemben, hogy attól tartok, nem is tudom szavakba önteni. Sok új embert ismertem meg, játszhattam a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében, ami nagy vágyam volt. Mégis, hogy ilyen nagy szeretettel tudok most írni erről, az nemcsak a színház embereinek, hanem annak a nyolc diákból álló előadócsapatnak is köszönhető, akiket megismerve rájöttem, hogy igenis érdemes tanulni és harcolni az álmaidért. Én voltam a legtapasztalatlanabb, ezzel együtt a legkisebb is, így valószínűleg egészen másképpen éltem meg ezt a próbafolyamatot, mint a társaim. Sajnálatos módon ez igencsak rövidre sikerült, azért fogalmazok így, mert simán együtt lettem volna még Katival, Rékával, Visky Andrással, és nem utolsósorban azokkal, akik ugyancsak iskolások voltak, és mind tizenkettedikes diákok. Annak ellenére, hogy a próbák leginkább késő délután vagy este zajlottak, időtől függetlenül mindenkiben akkora adag pozitív energia volt, hogy már csak azért is érdemes volt ott lenni. S akkor, most egy kicsit részletesebben. Első nap azt hittem, én vagyok az egyetlen olyan tájékozatlan, mint aki nincsen ezen a világon; jóformán nem is tudtam, hogy ebből a sok versből hogyan lesz előadás. Az első próbáig... Ahogy a Rendező elkezdte kiosztani a verseket, rögtön tudtam, hogy ha én nem is, ő igenis, nagyon jól tudja, mi lesz velünk. Úgy viszonyult hozzánk, hogy már csak az szívmelengető volt. Nem holmi diákokként kezelt minket, hanem mintha már kész előadóművészek lennénk. Ennek ellenére nem akadt ki azon se, ha már vagy hetedszerre elrontottuk ugyanott, ahol azelőtt perccel megálltunk, s megbeszéltük, hogy azt, igen, így kell. Emellett, még akkor is tartott a türelme, amikor már sokadszorra esett le az írószer. De nem csak ő volt velünk kedves, nem csak ő tett értünk sokat, hanem Kati és Réka is. Soha nem találkoztam velük, mégis, már az első találkozáskor megnyerőek voltak. Ők voltak azok, akik szorgosan jegyzeteltek, akik ötletekkel egészítették ki a rendezőt, s akik zokszó nélkül mindent megcsináltak. De abszolút mindent! A fiatalos lendületük magukkal ragadott, s erőt 52

pentru că mi-aș fi dorit să mai rămân împreună cu Kati, Réka, András Visky și, nu în ultimul rând, cu ceilalţi participanţi școlari, toţi elevi în clasa a XII-a. În ciuda faptului că repetiţiile au avut loc în general după masa târziu sau seara, indiferent de durata lor, fiecare a găsit în sine o rezervă de energie pozitivă atât de mare, încât doar pentru aceasta și merita să fim împreună. Puţin mai detaliat: În prima zi am crezut că sunt singurul dezorientat, parcă aș fi venit de pe o altă lume. De fapt, n-aveam nicio idee despre cum s-ar putea construi un spectacol din așa multe poezii. Până la prima repetiţie... Începând cu momentul în care regizorul a început să împartă poeziile, am simţit că – deși pentru mine totul era necunoscut – el știe foarte precis ce se va întâmpla cu noi. Felul în care ne-a abordat era în sine emoţionant. Nu ne-a tratat ca pe niște elevi, ci ca pe niște recitatori adevăraţi și nu s-a enervat dacă am ratat pentru a șaptea oară momentul la care ne blocasem și cu câteva minute mai devreme, ci am discutat ce trebuie să facem. Mai mult, nu și-a pierdut răbdarea nici atunci când stiloul a căzut pentru a nu știu câta oară. Dar nu numai el a fost drăguţ cu noi, nu doar el a făcut multe pentru noi, ci și Kati și Réka. Nu ne mai întâlnisem până atunci, dar din primul moment au fost foarte simpatice. Luau notiţe tot timpul, sârguincioase, îl completau pe regizor cu idei, făceau orice li se cerea. Absolut orice! Elanul lor tineresc ne-a antrenat și pe noi, ne-a umplut de forţă. De multe ori ne sfătuiau cum să interpretăm anumite momente. Cei trei, în opinia mea, ar putea să conducă și lumea întreagă. Ajutorul lor nu s-a rezumat doar la problemele legate de spectacol, eu personal am primit de la Kati, de la Réka și de la András sfaturi care mă ajută și acum să-mi rezolv mai ușor problemele. Iar în privinţa celorlalţi... Înainte de toate, am fost doar trei băieţi, din această cauză am avut de la început un sentiment de inferioritate, simţeam că vor fi multe chestiuni în care decizia nu ne va aparţine. Ceea ce s-a și întâmplat mai târziu. Lăsând la o parte gluma, atât băieţii, cât și fetele au fost minunaţi. Toţi mi-au rămas dragi până în ziua de azi. Bogi, fata zâmbăreaţă, capabilă să recite o poezie transformându-și întreaga personalitate – a fost o surpriză plăcută pentru mine. Zsuzsa – în ciuda faptului că poemul pe care și l-a ales a fost foarte dur și apăsător pentru suflet (sunt zile în care îmi revine în minte mesajul acestui poem) – era o persoană drăguţă, atrăgătoare... dar nu vreau să insist asupra acestei trăsături. Aș putea să spun același lucru despre fiecare în parte. Zsuzsa a fost cea care a dat tonul bunei dispoziţii cu micile ei „măgării” cu care reușea să ne surprindă mereu. Eszti, mereu surâzătoare, răbdătoare – poezia aleasă de ea a fost preferata mea (e un secret, să nu spuneţi nimănui!). Blanka îmi apare și astăzi ca o Tamás Endre persoană care în mod sigur va rămâne în ţară: ea și-a spus poezia Az Apáczai Csere János Líceum X. osztályos diákja cu atâta dăruire, încât oricare compatriot al nostru plecat în străinătate s-ar fi rușinat. Andi, o persoană foarte sociabilă, pe tot parcursul spectacolului s-a purtat ca și cum nimeni n-ar fi putut s-o înţeleagă… Dimpotrivă, nu am văzut încă pe nimeni care să nu fi înţeles punctele de vedere ale lui Andi. Nu vreau să ascund faptul că am lăsat la urmă partea cea mai interesantă: băieţii. Să începem cu Péter. El este cel de care probabil toată lumea își amintește ca fiind „Ciorchinele de strugure”, o personalitate deosebit de simpatică. Un poznaș, care făcea multe observaţii pertinente. Szilárd era omul pentru care am avut o dublă admiraţie deoarece cu o săptămână în urmă câștigase un concurs de poezie la care am participat și eu. E destul greu să scrii un asemenea articol. Au fost două Szilárd „Negustorul” a fost cel care a avut cea mai mare săptămâni din viaţa mea atât de pline de semnificaţii, încât mă tem că nu voi reuși să-mi exprim trăirile. Am cunoscut o mulţime experienţă în interpretarea poeziilor și cele mai puţine emoţii (după părerea mea). Cu o asemenea echipă, trebuie s-o de oameni noi, am avut șansa să joc la Sala Studio a Teatrului recunoaștem, nu a fost greu să lucrezi. De asemenea, din acest Maghiar de Stat din Cluj, un lucru pe care mi l-am dorit foarte mult. Totuși, faptul că pot să scriu cu atâta dragoste despre acest motiv nici repetiţiile nu au fost epuizante. Din păcate nu cunosc subiect, nu se datorează numai oamenilor din teatru, ci și „echipei sentimentele celorlalţi, dar știu un lucru: la o săptămână după Paște, am ieșit cu toţii din teatru mult mai bogaţi și cu o de interpreţi” compusă din opt persoane, care, după ce i-am cunoscut, mi-au demonstrat că merită într-adevăr să înveţi, să te experienţă de neuitat. Le mulţumesc tuturor! zbaţi pentru împlinirea viselor tale. Eu am fost cel mai neexperimentat și totodată cel mai tânăr dintre ei, probabil că de aceea am trăit cu totul altfel perioada repetiţiilor. Din păcate, Endre Tamás procesul s-a întâmplat într-un timp foarte scurt, spun acest lucru Elev în clasa a X-a la Liceul Teoretic Apáczai Csere János adott. Sokszor tanácsot adtak, hogy mit hogyan adjunk elő. Ők hárman, véleményem szerint, akár a világot is irányíthatnák. Nem csak az előadással kapcsolatosan segítettek, hanem személyesen nekem Kati, Réka és András is olyan tanácsokat adtak, amiket megfogadva azóta könnyebben tudok dolgokat megoldani. És akkor a többiek... Először is, fiúk csak hárman voltunk, így rögtön volt egy kisebbségi érzésem, s éreztem, hogy a döntés nem a mi kezükben lesz sok dologgal kapcsolatban. Ez később kiderült, hogy igaz. A viccet félretéve, mind a fiúk, mind a lányok csodálatosak voltak. Mindegyikük a mai napig kedves számomra. Bogi mosolygós csajszi, aki úgy tudott mondani egy-egy verset, hogy akár teljesen megváltozott a személyisége, ami számomra nagyon meglepő s tetszetős volt. Zsuzsa, ahhoz képest, hogy a szabadon választott verse mennyire kemény s lélekterhelő volt (vannak olyan napok, amikor eszembe jut a vers üzenete...), kedves, megnyerő személy volt, de mivel mindannyian azok voltak, így ezt nem szeretném különösebben kiemelni. Zsuzsa volt az, aki megadta az alapot a jókedvhez apró hülyeségeivel, melyek váratlanul értek minket. Eszti, aki mindig mosolygós volt, türelmes, és nem utolsósorban az ő szabadon választott verse volt a kedvencem (de ez titok, senkinek egy szót sem!). Blanka, akire azóta is úgy gondolok, hogy ő mindenképpen az itthoni életet választja majd, mert olyan odaadással mondta a verset, hogy szerintem bármilyen külföldön élő honfitársunk elszégyellte volna magát. Andi, aki nagyon társasági ember, az egész előadás alatt úgy volt beállítva, hogy őt nem érti a világ… Hát, ezzel szemben még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne értette volna meg Andi nézeteit. És nem titkolom, a végére hagytam a legjobb dolgokat, a fiúkat. Kezdjük Péterrel. Ő az, akire szerintem mindenki úgy gondol vissza, hogy „gyümölcsfürt”, ugyancsak szimpatikus személyiség volt. Vicces, jó meglátásokkal. Szilárd, ő volt az az ember, akire duplán felnéztem, mivel azelőtt egy héttel nyert egy szavalóversenyt, ahol én is ott voltam. Szilárd a Kalmár, Szilárd volt az, aki hatalmas szavalási tapasztalattal rendelkezett, s aki a legkevésbé izgult (én így láttam). Ilyen csapattal, azért lássuk be, nem volt nehéz együtt dolgozni, s lássuk be azt is, hogy ilyen módon nem voltak nagyon megerőltetők a próbák. A többieknek sajnos mélyrehatóbban nem ismerem az érzéseit, de egyet tudok: mindannyian sok plusszal hagytuk el húsvét után egy héttel a színházat, s az is biztos, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Köszönöm Nektek!

Szerkesztőség | Redacția: Visky András (koncepció | concept) Vajna Noémi (felelős szerkesztő | redactor responsabil) Szerkesztők | Redactori: Balázs Nóra Biró Réka Csép Zoltán Deák Katalin Kovács Kinga Fischer Botond Mirela Sandu

A Kolozsvári Állami Magyar Színház fenntartója a Román Kulturális Minisztérium Instituție publică subordonată Ministerului Culturii

Fordítások | Traduceri: Koros-Fekete Sándor Design: Simona Giura Fotók | Foto: Biró István Illusztrációk | Ilustrații: Deák Katalin, Vajna Noémi

Partner: Partener:

Kolozsvári Állami Magyar Színház Teatrul Maghiar de Stat Cluj Igazgató | Director general TOMPA GÁBOR Str. E. Isac nr. 26–28, 400023 – Cluj, România Tel.: +40-264439204, Fax: +40-264236125 e-mail: office@huntheater.ro Jegypénztár | Casa de bilete: +40-264-431 986 Nyitvatartás | Program: 10.00–13.00, 16.30–18.30 Online jegyvásárlás | Bilete online: www.biletmaster.ro

Médiapartnerek Parteneri media:

www.huntheater.ro A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Európai Színházi Unió tagja Teatrul Maghiar de Stat Cluj este membru al Uniunii Teatrelor din Europa

JÚNIUS | IUNIE 1. hétfő 17:00 A mágus és a varázspálca Belloni interaktív bűvészműsora nem csak gyerekekenek 8+ 2. kedd 19:00 Arany János Toldi R: Paczolay Béla A budapesti Vígszínház vendégjátéka Stúdióterem 1h 30’ szünet nélkül | fără pauză 12+ 3. szerda 20:00 Sütő András Az álomkommandó R: Szász János A budapesti Vígszínház vendégjátéka Nagyszínpad 2h 45’ szünet nélkül | fără pauză 14+ 4. csütörtök | joi 20:00 Franz Xaver Kroetz A vágy | Dorința R: Albu István Stúdióterem | Sala Studio 2h szünet nélkül | fără pauză 18+ 5. péntek | vineri 19:00 Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása Vizita bătrânei doamne | The Visit R: Tompa Gábor Nagyszínpad | Sala Mare 2h egy szünettel | cu pauză 12+ With English surtitles!

6. szombat | sâmbătă 20. szombat | sâmbătă 20:00 Vivian Nielsen Hullámtörés | Breaking the Waves R: Tom Dugdale Stúdióterem | Sala Studio 1h 45’ szünet nélkül | fără pauză 18+ With English surtitles! 7. vasárnap | duminică 13. szombat | sâmbătă 11:00 Dés László – Geszti Péter – Békés Pál A dzsungel könyve | Cartea junglei R: Puskás Zoltán Nagyszínpad | Sala Mare 2h 10' egy szünettel | cu pauză 8. hétfő | luni 20:00 Roland Schimmelpfennig A repülő gyermek | Copilul zburător The Flying Child R: Bodolay Géza Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet, Kolozsvár| Universitatea Babeș-Bolyai, Facultatea de Teatru și Televiziune, Departamentul Maghiar de Teatru Stúdióterem | Sala Studio 1h 20’ szünet nélkül | fără pauză 16+ With English surtitles! 12. péntek | vineri ELŐBEMUTATÓ | AVANPREMIERĂ 15. hétfő | luni 22. hétfő | luni 20:00 George Tabori Rekviem egy ügynökért Recviem pentru un spion R: Mihai Măniuţiu Stúdióterem | Sala Studio 16+

Minden előadást román nyelven feliratozunk. Toate spectacolele beneficiază de traducere în limba română.

Teatrul Maghiar de Stat Cluj