Hungarian Architecture 2013/10 by Hungarian Architecture

Kas Oosterhuis, Lénárt Ilona • Lázár Antal • Kendik Géza • Salto Architects • Tomáš Džadoň • Sáros László György - Winkler Barnabás • Bun Zoltán • Lővei Pál • Hidvégi Violetta • Tánczos Tibor

The Whale, Budapest – Kas Oosterhuis, Ilona Lénárt • MTA Q2 Science Research Centre – Antal Lázár • Fencing Hall of Vasas Sports Club – Géza Kendik • Museum of Architecture – László György Sáros, Barnabás Winkler • Architekturzentrum Wien 20 – Dietmar Steiner, Zsuzsa Beliczay • Post-Critical Architecture – Zoltán Bun • Greeting Ferenc Dávid – Pál Lővei • From Windows to Shopwindows – Violetta Hidvégi • Designbuild Studios in Education – Tibor Tánczos

U T Ó I R AT

KÓS KÁROLY - DÍJ 2010

R é g i - Ú j M a g yar é p í t ő m ű v é s z e t h u n g aria n arc h it e ctur e

Volume 13 / No. 74

POST SCRIPTUM

950 Ft 2013 | 10

A kultúra és a tudomány épületei A pesti és bécsi építészeti múzeumról Culture and Science Buildings Architecture Museums in Pest and Vienna

régi-új Magyar építőművészet • hungarian architecture A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata – 1903-tól

Bálna, Budapest – Kas Oosterhuis, Lénárt Ilona • MTA Q2 Természettudományi Kutatóközpontja – Lázár Antal • Vasas Vívócsarnok – Kendik Géza • magyar Építészeti Múzeum – Sáros László György, Winkler Barnabás • Architekturzentrum Wien 20 – Dietmar Steiner, Beliczay Zsuzsa • A poszt-kritikai építészet mibenlétéről – Bun Zoltán • Dávid Ferenc köszöntése – Lővei Pál • Az ablakoktól a portálokig – Hidvégi Violetta • Design-build stúdiók az oktatásban – Tánczos Tibor

2013 | 10

POST SCRIPTUM

U T Ó I R AT XIII. évfolyam 74. szám

A z É pít é szet Éve 2014

A Vá rk e rt B a z á rt f e lú j í tá s á n ak l át vá n y t e r v e , forr á s : k ö z ti . h u

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS 2014

1814. április 6-án született Ybl Miklós, a Magyar Állami Operaház, a Várkert Bazár, a Szent István Bazilika, a Fővámház, a Budavári Királyi Palota nyugati szárnya és számos más jelentős középület, magánkastély és kúria építésze. Az évforduló 2014-et a magyar építészet ünnepévé emeli. Az emlékév kapcsán egész évben sok program idézi fel Ybl pályájának állomásait és népszerűsíti a tőle kapott építészeti örökséget. Áprilisban az MTA-n kétnapos tudományos konferencia foglalkozik Ybl munkásságával és annak máig tartó hatásával. Az emlékév kezdeményezője és programgazdája az Ybl Egyesület, szervezésében és lebonyolításában részt vállal a Nemzeti Kulturális Alap, a BM Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkársága, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is. Fővédnöke: Dr. Áder János köztársasági elnök, védnöke: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter.

A régi-új Magyar Építőművészet az idei évben megújult: 2013-tól évente 10 lapszámmal jelenünk meg, az elméleti melléklet tartalmát pedig beépítettük a folyóirat páros számaiba. 2014-ben ugyanennyi megjelenéssel és az ideihez képest változatlan 950 Ft-os áron kínáljuk olvasóinknak, az előfizetőknek azonban – az évi 10 lapra – változatlanul a korábbi 8.700 Ft éves kedvezményes előfizetéssel ajánljuk. Egyetemisták számára továbbra is él az érvényes diákigazolványra nyújtható diák-tarifa, számukra az előfizetés 6600 Ft/év. A diákkedvezmény igényléséhez a beszkennelt diákigazolványt kérjük átküldeni a szerkesztőség e-mail címére: epitomuveszet@gmail.com Külföldi előfizetés 10 lapszámra: európai országokba: 87 EUR, tengerentúlra: 128 USD Előfizethető a szerkesztőségben vagy átutalással a Magyar Építőművészek Szövetsége számlájára: K&H Bank 10201006-50197952 Számlaigényét kérjük a szerkesztőség e-mail címén jelezze: epitomuveszet@gmail.com Előfizetéssel kapcsolatos személyes ügyintézés a szerkesztőségben csütörtökönként, 9-12 óráig, Schäffer Zsuzsánál. SZERKESZTŐSÉG: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. Tel: 318 2444 e-mail: epitomuveszet@gmail.com Szívből reméljük, hogy 2014-ben is a nagy múltú folyóirat előfizetőjeként számíthatunk Önre! A szerkesztőség

Tartalom - content 2013|10 RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET Hungarian Architecture A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata

Szcéna · Scene 2

A MÉ 2013/10-es száma elé

Kotsis Iván érem 2013: Bodrossy Attila

A MÉSZ sajtónyilatkozata

„...Most az egyik legérdekesebb mesteréhez igyekeztek, a vasbe-

halt meg a Vörösmarty moziban nagyanyja, miközben a Kaméliás hölgy mulatós jelenete ment.

Bálna a Duna-parton. Non-standard elemzés – Perényi Tamás The Whale on the Bank of River Danube. Non-Standard Review – Tamás Perényi

Kutatás, oktatás és innováció. MTA Természettudományi Kutatóközpontja, Q2 épület – Kapy Jenő Research, Education and Innovation. MTA Science Research Centre, Q2 Building – Jenő Kapy

- Mikohr született az öhreg? - kérdezte most a kaptatón, jellegzetesen ropogtatva az algíri r-eket. - 1877-ben. Húszévesen készült első megvalósított terve, huszonhárom évesen már megtervezte a csernovitzi színházat, huszon-

nyolc éves korára elkészülnek gödöllői villái, melyek már teljes erejében mutatják, s harmincévesen kész főművével, a veszprémi színházzal is. Közben tanult Pesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban, bejárta és összegyűjtötte egész Erdélyt, Dunántúlt és Felvidéket – fújta a mindig jó tanuló Bogya a leckét. - Így kell ezt csinálni – bólintott mélázva Erzsike. - Mint az apám

Téma · Theme 13 Bátorságpróba. Vasas Vívócsarnok, Budapest – Zöldi Anna A Test of Courage. Fencing Hall of Vasas Sports Club, Budapest – Anna Zöldi

- Egy kőműves kölke volt amúgy, Malacka. Nem építészfamília. (…) Beléptek az egykor Nagyboldogasszony névre hallgató utca 59. számú házába, amelynek minden ajtaja nyitva volt. Az öreg építész a kályha előtt térdelt, fújtatott, krákogott, köpködött, és ízesen káromkodott. - Nem akar begyulladni ez a szemét. Föltápászkodott, az odakészített, összehajtogatott részletrajzot kinyitotta, néhány gyors mozdulattal miszlikbe tépte, és betöm-

európa-régió · EU-region 16 Szalmaszínház, Tallinn. EKF 2011 – Götz Eszter Straw Theatre, Tallinn, ECC 2011 – Eszter Götz 17 Tézis, antitézis, szintézis? Népi építészet emlékműve, EKF 2013, Kassa – Pálinkás Edit Thesis, Antithesis, Synthesis? A Monument to Vernacular Architecture, Kassa/Košice – Edit Pálinkás

döste a kályha ajtaján. A háború után a Mester megérte a tervezőintézetek államosítását és összevonását is, sőt pár évet ő maga is – az egyik legnagyobb és legeredetibb magyar építész – beállt az egyik tervgyárba rajzolni, mert úgy látszik, anélkül nem bírt meglenni. De ekkor, 1954 telén, hetvenhét évesen már nyugdíjban volt, és az ötven év alatt összerajzolt részletrajzokkal tüzelt. Legfeljebb egy-egy hasábfát dobott rá a végén, de azzal spórolt nagyon, fája kevés volt, részletrajza viszont tömérdek...” (Bächer Iván: A halál angyalai című, a rárosmulyadi templom,

29 Kő kövön. Dávid Ferenc köszöntése műemlékes kollégái nevében – Lővei Pál Stone on Stone. Greeting Ferenc Dávid on Behalf of his Colleagues in the Protection of Monuments – Pál Lővei

esszé · essay

ton művészéhez, akinél Bogya már járt egyedül pár nappal elébb, 13-án késő délután Erzsike akkor nem tartott vele, mert aznap

24 A poszt-kritikai építészet mibenlétéről – Bun Zoltán On the Nature of Post-Critical Architecture – Zoltán Bun

30 Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára, Vince Kiadó, 2013 – Pálinkás Edit On the 73rd Birthday of Ferenc Dávid, Vince Kiadó, 2013 – Edit Pálinkás 33 Az ablakoktól a portálokig. Az első kirakatszekrények megjelenése Pesten a 19. század közepén – Hidvégi Violetta From Windows to Shopwindows. The mid-19th century appearance of shopwindows in Pest – Violetta Hidvégi 36 Építve tanítani. A közösségi szolgáltatást nyújtó design-build stúdiók szerepe az oktatásban – Tánczos Tibor Practise-based Education. The role of design-build studios offering community services in education – Tibor Tánczos 41 Globalizált törzsek kommunikációja. Trading Style. Weltmode im Dialog – Bugya Brigitta Communication of Globalising Tribes – Brigitta Bugya

Passzázs · PASSAGE 44 Armand Puig Tàrrech: Gaudí és a Sagrada Família. Egy szimbólum értelmezése – Szegő György 45 Bubryák Orsolya: Családtörténet és reprezentáció. A galgóci Erdődy várkastély gyűjteményei – Szegő György

utóirat · post scriptum 18 Múzeumra várva. A Magyar Építészeti Múzeum jövője – Sáros László György, Winkler Barnabás Waiting for a Museum. The Future of the Museum of Architecture – László György Sáros, Barnabás Winkler 21 Építészeti központ vagy építészeti múzeum? Húszéves az Architekturzentrum Wien – Beliczay Zsuzsa Architectural Centre or Architectural Museum? The 20th Anniversary of Architekturzentrum Wien – Zsuzsa Beliczay

Webgaléria · WEB GALLERY 46 Búcsúzunk tőled Horváth Zoli , Figura, Fikusz! – Szőke László 46 Búcsú Bächer Ivántól – Götz Eszter 47 Hírek, kiállítások, pályázatok 48 Lapszámunk szerzői

a Soproni Színház terveinek megsemmisüléséről - közvetve az építészeti múzeum hiányáról - szóló tárcájának részlete, Népszabadság 2000. szeptember 30.)

A borítón a Bálna épülete látható, építészek: Kas Oosterhuis és Lénárt Ilona, fotó: Bujnovszky Tamás

szcéna • scene

Kotsis Iván érem 2013: Bodrossy Attila LAUDÁCIÓ Szöveg / text: Czigány Tamás

Bodrossy Attila építész 46 éves munkássága, építészeti alkotó és oktatói tevékenysége önmagáért beszél. Ha életének minden állomását felsorolnám, hosszúra nyúlna méltatása. Lássuk a legfontosabbakat: Budapesten született 1943-ban. 1950-től Győrben él, itt érettségizett 1961-ben a Révai Miklós Gimnáziumban. 1967-ben szerezte meg diplomáját az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. A végzés után egy évet a kivitelezésben dolgozott, 1968-tól Győri Tervező Vállalat tervezője. 1970-ben felvételt nyert a Mesteriskola – akkori nevén Fiatal Építészek Köre – legendás újrainduló ciklusára. Első jelentősebb munkája a Közmű és Mélyépítő Vállalat győri igazgatási épülete volt 1975-ben. 1976-ban UNESCO ösztöndíjjal három hónapot töltött az NSZK-ban. Az 1977-ben megvalósult zalaegerszegi 16 tantermes iskola tervezéséért "Városunkért Csányi László" emlékplakettet kapott. 1981-ben épült fel a balatonfüredi Margaréta Hotel, melyért Kiváló Munkáért ÉVM kitüntetéssel jutalmazták. Az 1982-ben tervezett tatai 24 lakásos sorházért Magyar Építőipar emlékplakettjét vehette át. 1985-ben Ybl Miklós díjat kapott a hévizi Thermál Hotel Aqua tervezéséért. 1984-85-ben tervezte a svéd beruházásban épülő Termál Hotel Bükköt. Tervei alapján valósult meg a győri I. sz Postahivatal épülete, melynek tervezését tervpályázaton nyerte el 1985-ben. 1985 újabb jelentős állomás életében: 15 társával együtt megalakította a DIMENZIÓ Tervezőt,

Fotó: Borsos András

melynek 2008-ig a vezetője volt és amelynek máig is tervezője. A DIMENZIÓ keretében tervezett megvalósult főbb munkái a teljesség igénye nélkül: - Lakópületek Zalaegerszegen 1987-től - Hévízi Tófürdő "A" tömb rekonstrukciója, 1989 - Golf Klubház, Bükkfürdő, 1991 - PRESSPRINT nyomda, Győr, 1994 - ASTRA gyógyszergyár irodaház és központi raktár, Törökbálint, 1996 - OTP Regionális Központ, Győr,1999 - OTP fiók, Mosonmagyaróvár, 2000 - Fürdőközpont, Győr, 2001 (Fényjel Stúdióval közösen) - Győri Stadion rekontrukciója, 2001 - Árkád Bevásárlóközpont, Győr, 2003 - Dunacenter Bevásárlóközpont, Győr, 2005 - Széchenyi István egyetem parkolóházai, 2009 - Közösségi tér és mélygarázs, Győr, Frigyes Lak tanya, 2010 - AUDI új látogatóközpont és portaépületek, Győr, 2010-2011

- Fedett uszoda, Győr, 2013 (megvalósítás előtt) Szakmai közéleti tevékenysége is jelentős, 1986-tól 1991-ig a Magyar Építőművész Szövetség Győri Csoportjának elnöke volt. A Magyar Építész Kamarában számos országos és helyi tisztséget töltött be, jelenleg a Győr-MosonSopron Megyei Építész Kamara elnökségi tagja. Az eddig elhangzottak bőven elegendőek egy teljes életműhöz. De van itt még valami, az oktatás, mely Bodrossy Attila utóbbi 20 évének - úgy gondolom - legalább olyan fontos része, mint tervezői tevékenysége. Bodrossy Attila meghatározó szerepet vállalt a győr Széchenyi István Egyetem mára Európai Uniós akkreditációval rendelkező építészképzésének megteremtésében. Nézzük ennek állomásait is: 1993-ban a DIMENZIÓ Tervező építészei Bodrossy Attila vezetésével, külsős tanszékként kapcsolódnak be a Széchenyi István Főiskola építészképzésébe. 1998-ban DLA fokozatot szerez a Budapesti Műszaki Egyetemen és főiskolai tanár kinevezést kap. 2001-ben a Széchenyi István Egyetemmé válásakor elindul az egyetemi szintű 5 éves építészképzés, melynek akkreditációjában, oktatási koncepciójának kidolgozásában jelentős szerepet játszik. Ugyanekkor alakul meg az Épülettervezési Tanszék, melynek - egyetemi docensként – tanszékvezetője lesz 2008-ig. 2008-ben adják át az oktatás tárgyi feltételeiben jelentős minőségi javulást hozó Építész Műteremházat, melyért megkapja a Média Építészeti Díját, valamint a "Megye Építészetéért" díjat. Bodrossy Attila ma, 70 évesen is aktív alkotó, az Épülettervezési Tanszék meghatározó oktatója, a "Közösségi épületek tervezés" tantárgy felelőse és előadója, illetve több tárgy konzulense. Nyitottsága és frissessége például szolgálhat az utána következő generációk számára.

A MÉSZ sajtónyilatkozata A magyar építőművészet és az egész magyar kultúra számára óriási jelentőségű esemény volt az eredetileg Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte, most megújult Zeneakadémia közelmúltban történt átadása, ünnepélyes megnyitása. A munka hatalmas szellemi és anyagi ráfordítást igényelt. Éppen ezért méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartjuk azt a módot, amivel és ahogyan a felújítás tervezőit háttérbe szorítva elhallgatják. Sajnálatos, de az utóbbi időkben ez a jelenség egyre gyakrabban előfordul, holott a végső produkciónak ők a szerzői, avagy képszerűen a dirigensei. Kérünk mindenkit, aki a területen hivatott a tájékoztatást szolgálni, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Köz előtt is legyen/lehessen ismert a nevük, mint akik felelős szellemi és elhivatott művészeti vezetői voltak ennek a munkának. Név szerint is: Magyari Éva, Pazár Béla, Potzner Ferenc építészek. Budapest, 2013. november 29.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

esszé • essay

Bálna a Duna-parton The Whale on the Bank of River Danube Non-standard elemzés • Non-Standard Review Építészek / architects: kas oosterhuis, lénárt ilona

Szöveg / text: Perényi Tamás

Idén októberben Budapesten járt Marc Augé francia etnológus, aki a Tudomány és hatalom konferenciasorozat keretében tartott előadást, s vett részt beszélgetéseken. Augé etnológiai és antropológiai kutatásainak egyik centrumában a hely értelmezése áll. Ittléte semmilyen kapcsolatban sem állt Budapest új (köz)épületének, a Bálnának novemberi megnyitásával.

• Augé-t elsősorban az un. „nem-helyek” fogalommal kapcsolatban szokták idézni, tanulmánya 1 egy éve már magyarul is olvasható. A nemhelyek kifejezés csak oppozícióként értelmezhető: a hagyományos antropológiai hely ellentéteként. A valódi hely identitással és történetiséggel bír, s „attól a pillanattól tekinthető szükségszerűen helynek, amikor az identitás és a viszonyok összekapcsolódása révén szert tesz a stabilitás minimumára”. Augé hipotézise, hogy a modern kor (ő ezt surmodernitének hívja) olyan helyeket hoz létre, melyek nem implikálnak sem identitást, sem viszonyokat, sem pedig történetiséget. Ezek a helyek antropológiai értelemben nem nevezhetők helynek, így kézenfekvő a nem-hely meghatározás. A nem-helyek tipikus példái a közlekedési-, tranzitterek, a bevásárlóközpontok, az ideiglenes szálláshelyek. A nem-hely nemcsak egy absztrakt állapot, hanem meghatározza a benne lévő ember átmeneti identitását: Augé szerint ezt az anonimitást az emberek időleges

Fotók / photos: Bujnovszky Tamás

felszabadulásként élik meg. A nem-hely igyekszik viszonyt kialakítani a történelemmel, de ez csak egyszerű látványosságként, utalásszerűen sikerül neki. A nem-helyek nem válnak el élesen a hagyományos helyektől, hanem azokkal egymásba fonódnak, szükségszerű szimbiózisként. Egyidejű létezésük okaként Augé a politikát jelöli meg, véleménye szerint a nem-helyek számának növekedésére a politikusok folyamatos késéssel reflektálnak „és csak azért töprengenek egyre inkább azon, hogy merre menjenek, mert valójában egyre kevésbé tudják, hogy hol is vannak”.

• Állok a pesti Duna-parton a Bálna előtt, s nézem a Műegyetem központi épületét. A ház létrejöttének folyamata tiszta és világos. A pénzügyi és politikai feltételek ugyan hasonlatosak voltak a mai viszonyokhoz, de Wlassits miniszter erélyes fellépése, a kormány pénzügyi előterjesztése, a parlamenti és királyi jóváhagyás kijelölte a pontos kereteket. A megvalósulásában szerepet játszó emberek ismert és megbecsült személyek, a közreműködő intézmények céljai, az épület funkcionális programja egyértelmű volt. A ház több mint száz éve szolgálja az oktatás folyamatosan változó igényeit. Állok a budai Duna-parton a Műegyetem előtt, s nézem a szemközti oldal új épületét, a Bálnát. A főváros szerette volna hasznosítani az egyik

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

különös értékkel bíró területét. Saját forrás híján a fejlesztésre magánbefektetői pályázatot írt ki. Programként pontosan nem meghatározott vegyes, kulturális és üzleti célú hasznosítást igényelt. A versenyt egy offshore hátterű, minimális tőkéjű, korábban nem ismert cég nyerte meg. A többi csak következmény. Funkcionális következmény, hogy az épület északi bejárata – minden bizonnyal a pinceterületek üzleti hasznosítása érdekében – a föld alá került, s csak két kisebb ajtó vezet a földszinti térbe, erős bizonytalanságot keltve az odaérkezőben. Építészeti következmény, hogy az eredeti tervekkel, s a folyamatból eltávolított tervezők (Kas Oosterhuis és Lénárt Ilona) szándékával ellentétben az üveghéj síkját nem emelték ki a szerkezettől. Az elválasztás

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

elsősorban geometriailag lett volna szükséges: a kétszer görbült felület elemeinek kapcsolódása csak így oldható meg korrekten. A visszahúzással az üvegtáblák csak vastag takaróelemekkel tudnak egymáshoz illeszkedni, ezek a takaróelemek a csomópontokban lévő korongokhoz esetlenül futnak be. Pedig az ONL iroda terve az egyik döntő ok volt a fejlesztő kiválasztásakor. A tervezők azért nyernek nemzetközi tendereket, mert az általuk kifejlesztett szerkezet nemcsak innovatív és gazdag formai lehetőségeket kínál, hanem kiforrott műszaki megoldásokkal bír, s így rendkívüli pontossággal költségelhető. Következmény a történeti épületeinkhez, jelen esetben a raktárépületekhez való viszony is. Az 1881-ben felépült, Krajcsovics Lajos tervezte tárházak Budapest kereskedelmi központ jellegének szimbólumai

esszé • essay

pozícióba a kényszer szülte: a régi épületek elvesztették identitásukat, az új ház nem használja ki az ipari örökség kínálta lehetőségeket, utalásokat. (A raktárépületek bővítése már a múlt századfordulón is felmerült. A nagybani piac folyamatosan bővülő helyigényét a Bálna által is felhasznált raktárépületek közötti tér lefedésével kívánták orvosolni. A munkára felkért építész, Pecz Samu a két épület közé tervezett egy üvegezett acélcsarnokot, háromhajós térré változtatva a két különálló épületet. Az új szerkezet a két raktárépület megjelenését, belső, jól használható tereit nem változtatta meg, megvalósulása esetén mégis egy új minőség jött volna létre.) Megnyitásakor az épület félig üres volt, de ezt is csak a fővárosi intézmények beköltöztetésével (pl. a belvárosi kontextusából kiemelt Budapest Galéria áthelyezésével) lehetett elérni. voltak, létrejöttük érdekében „a székesfőváros közönsége nagy áldozatoktól sem riadt vissza”2. A raktárak felszín feletti szintjeit víznyomásos emelőgépek kötötték össze a boltozatos pincékkel, melyekből alagutak vezettek a Dunánál lévő gőzdaruhoz. A négy, téglából készült raktárból csak kettő épült be az új épületbe, míg a harmadik csonkán, külön áll. A területen álló raktárak nem élveztek műemléki védettséget, csak fővárosi védelem alatt álltak. Megengedhető volt így a maximálisan 40 %-os bontás, ami a megvalósítás során a felszín feletti szerkezeteknél lényegesen nagyobb arányt mutatott, mondván, a legtöbb pince megmaradt. A Duna-parti hosszú raktárépület is áldozatul esett, a pinceszerkezetre vasbeton felépítmény került, a régit imitáló homlokzati burkolattal, gipsz öntvény díszekkel3. A raktárak integrálását az új kom-

• Augé elemzése pontosan illeszkedő hártyaként tapad a szép ívű acélszerkezethez. Az élő organizmusokhoz hasonlóan a Bálna sorsa is születése pillanatában dőlt el.

•

A madridi Plaza Major mellett áll egy filigrán acélszerkezetű, üvegfalú földszintes kis piac, a Mercado de San Miguel. Reggeltől éjfélig tart nyitva, s nemcsak a turisták, hanem a madridiak kedvelt helye. Kis standokon töltött olívabogyókat, rákokat, sajtokat, kagylókat árulnak, de kapható kézi formázású csokoládé, egyedi keksz is. A tökéletes hőmérsékletű borokat elegáns üvegpoharakba öntik. A pultok között nem köz-

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

A kőből épített közraktár nézete és metszete, forrás: Budapest műszaki útmutatója, 1896

lekedőterek húzódnak, hanem fogyasztóhelyek. Mindenki áll, egymás felé fordul, beszélget. Finom elegancia honol itt, aminek csak háttere az építészeti keret. A Bálna jövője ezen múlik: meg tudjuk-e találni azt a funkcionális összhangot, ami valódi, emberarcú hellyé teszi a teret. Az épület adottságai, elhelyezkedése, dunai kapcsolata, impozáns belső tere megfelelő alapot kínálnak. Ha ez megtörténik, jelentéktelenné válnak az említett következmények, érdektelenné a fejlesztés viszontagságai, s az épület a főváros új Helye lesz. Jegyzet: 1 Marc Augé: Nem-helyek – Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába, Műcsarnok, 2012 2 Edvi Illés Aladár (szerk.): Budapest műszaki útmutatója, Terc, 2005 3 http://icomos.hu/index.php?nyelv_id=1&mod=menu_tart&menu_id=277&menu_cim=FOT% D3K/Budapesti%20K%F6zrakt%E1rak&menu_szint=al

This October Marc Augé French ethnologist visited Budapest to deliver a lecture during the conference titled Science and Power after which he took part in discussions. One of the focuses of his research work in ethnology and anthropology is the interpretation of location. His stay here had nothing to do with the opening of the Whale in November which is a new public building of Budapest. Augé’s name is usually mentioned apropos of the so-called „nolocation” concept, and his study has been available in Hungarian for a year now. The expression „no-location” is only interpretable as an opposition: that of the traditional anthropological location. The genuine location features identity and historic authenticity, and „from that moment on it could be regarded a location necessarily when it acquires the minimum of stability by the union of identity and correlations”. Augé’s hypothesis that the modern age (he refers to it as surmodernité) creates locations that do not imply identity, relations and historicality either. These places are not locations in the anthropological sense and thus the definition of non-location is not obvious. Typical examples of non-locations are areas of transport and transit, shopping centres and temporary accommodations. Non-locations are not only abstract conditions, but also define the temporary identity of human beings living in them. According to Augé, this anonimity is experienced by people as a temporary liberation. No-location ambitions to establish a relationship with history, in which it only succeeds as a simple spectacle like references. Non-locations do not sharply separate from traditional places but intertwine with them as a necessary symbiosis. Augé argues that the reason for their simultaneous existence is politics, and he says politicians refer to the increasing number of nonlocations continuously delaying „and only ponder on where to go on because in reality they less and less know where they actually are.” I am standing on the Danube bank in Pest in front of the Whale

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

and am looking at the central building of the University of Technology. The birth of the house is a clear and logical process. Financial and political conditions were similar to those of today, but Wlassits as minister held a firm view and the financial proposal of the government as well as the approval of the Parliament and the king defined exact limits. People contributing to the realisation are known and recognized people, the purposes of the participating institutions and the functional programme of the building was obvious. The house has served the continuously changing needs of education ever since. I am standing on the Danube bank in Buda in front of the University of Technology now and am looking at the new building on the other side: the Whale. The capital wished to utilise an area which was highly precious. Lacking the necessary financials, a tender for private investors was published. As a programme it needed undefined mixuse cultural and commercial development. The winner of the contest was an offshore company earlier unknown with minimal capital. The rest is only the consequence. The functional consequence being that the northern entrance of the building was contained underground – by all means in order to maximize the utilisation of cellars – and only two smaller doors lead to the space beneath which gives people arriving here the impression of uncertainty. An architectural consequence is contrary to the original plans and the concept of the designers (Kas Oosterhuis and Ilona Lénárt) removed from this project the plane of the glass shell was not lifted from the structure. Separation would have been necessary primarily for geometrical reasons: this was the only correct way to facilitate the connection of components of a surface curved twice. Being retracted, the glass panes could only be inlaid via thick takaróelemek which arrive at the discs in the junctions at random. However, the design of the ONL office was one of the main reasons for choosing the investor. Designers won international tenders because the structure they developed did not only offer innovative and versatile forms but also mature technical solutions and thus can be included in the budget as precisely calculated items. Another consequence is the relation to the historic buildings, in this case also including storehouses. Built in 1881, stores designed by Lajos Krajcsovics also symbolised the role of Budapest as a commercial centre. To facilitate their creation „the audience of the capital made the greatest sacrifices”. The levels of the stores above the ground were connected with the vaulted cellars leading to the steam crane by the Danube by hydraulic le vers. Of the four masonry stores only two were built in the new building whilst the third one was left unfinished and separate. Stores standing on the area are protected historic monuments of Budapest only, and thus not national ones. A maximum of 40% demolition was thus allowed, which even exceeded this ratio when coming to structures above the ground as the majority of cellars survived. The long store building along the Danube bank fell victim to this, as an R-C superstructure was built above the cellar along enriched with façade facework imitating the old one and plaster cast ornaments. The integration of the stores in the new composition was out of necessity: the old buildings lost their identities, and the new house did not make use of what the industrial heritage offered and referred to. (Extending the warehouses was an issue already at the turn of the last century. The large-scale market needed more and more space which was meant to be responded by roofing the area between the warehouses the project used. Samu Pecz, the architect commissioned with this task designed a glazed steel hall between the two buildings uniting the two independent struc-

esszé • essay

tures into a three-nave one. The new structure did not change the exterior appearance of the store or their well-usable interiors, the realisation of which would have created a new quality.) When opening it, the building was half empty, but this was only manageable by moving in some municipal institutions (e.g. the Budapest Gallery removed out of its downtown context). Augé’s analysis fits the nicely curved steel structure like a thin skin. Similarly to live organisms, the fate of the Whale was also destined in the very moment of its birth. Next to Plaza Major in Madrid there is a slender steel-structure glass-walled single-storey market called Mercado de San Miguel. Open from morning till midnight, it is a favourite place of tourists and locals as well. Small stalls sell stuffed olives, crabs, cheese, oysters, as well as hand-made chocolate and unique biscuits. Wines of the perfect temperature are poured into elegant glasses. There are no circulation areas between the counters but consumers’ places. Everyone is standing here turning to each other whilst talking. Refined elegance rules here, for which the architectural frame serves as a background. The future of the Whale depends on this: whether we can find the functional harmony which makes this place genuinely humane. The faculties of the location, its orientation, access to the Danube, imposing interior offer an appropriate base. If it happens, the consequences mentioned before will turn insignificant, just like the challenges of the development, and the building shall be a new Venue of the capital. Építész tervezők / leading architects: Kas Oosterhuis, Lénárt Ilona – ONL Hungary Kft. Statika / statics: Markovics Péter – MTM Kft. Épületgépész és elektromos tervező / HVAC and electrical engineering: Szigyártó Gábor, Pernyész György, Turi Attila – SMG-SISU Kft. Külső közmű / outdoor public utilities: Hobl Géza – Közműterv 2006 Kft. Közlekedés / traffic: Rohrer Ádám – Közlekedés Kft. Kerttervező / garden design: Szepezdi Ildikó – Tér-Kert Kft. Épületszerkezetek /structure: Dr. Kakasy László Tűzvédelem / fire protection: Dr. Takács Lajos Akusztika / acoustics: Csott Róbert Hagyományos épületrészek kiviteli tervei / realisation plans for original buildings: Szász László, Lengyel Csaba – STÚDIÓ’100 Kft. Non-standard üvegtető kiviteli tervei / realisation plans for non-standard glass roof: Bernard Ötsch –AFC GmbH Non-standard acélszerkezet kiviteli tervei / realisation plans for non-standard steel structurr: Kovács Csaba, Nagy Anna – Reticolo Kft. Acél –üveg tető kiviteli terv építész koordinátor / coordinator of realisation plans for steel-glass roof: Hartvig Lajos – Bánáti-Hartvig Építésziroda Kft.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

Kutatás, oktatás és innováció Research, Education and Innovation MTA Természettudományi Kutatóközpontja, Q2 épület • MTA Science Research Centre, Q2 Building Építész / architect: Lázár Antal

Szöveg / text: Kapy Jenő

Fotók / photos: Bujnovszky Tamás

Lázár Antal talán már egyedül áll a vártán, aki épületeivel még megpróbál közvetíteni valamit abból, amit a legendás, Szendrői-féle Iparterv-iskola szellemiségének nevezünk,¹ vállalva sokszor az őt ért bírálatokat is. Tisztelet érte, mert az idő és tér mértéknélküliségében megjelenő, szürmodernitásként2 jellemzett korunkban egyre gyorsabban vesznek el szellemi értékeink. Kis előzetes a kaján szkeptikusoknak: az épület a meghiúsult világkiállítás telepítési elveit hordozó egyetemi területen, a Magyar Tudósok körútján helyezkedik el az ún. Q1 épület mellett, amely a BME Villamosmérnöki, Informatikai és a Gazdaságtudományi Kar épülete. A Q2 épület szintén BME-épület lett volna, de az építkezés 2009-ben leállt a földszint feletti födémnél. A két és fél év alatt leromlott épület-kezdeményt végül is az MTA vette át 2011-ben azzal a céllal, hogy itt, az egyetemek közelségében létrehozzon egy összevont tudományos kutatóközpontot. A tervezés és kivitelezés szuper gyorsasággal (20 hónap alatt) megvalósult, a cca. 30.000 négyzetméteres épületet a napokban adták át, a beköltözés jelenleg folyik. A Q2 épület hossztengelye – a megkezdett konfigurációban változatlanul – a Q1 és a BME-I épületek hossztengelyével találkozik, a Duna felé nyitott félköríves parkterület fókuszában. A BME-I épületet korábban a Finta Stúdió tervezte, a Q1 és a

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

Q2 épület mindkét változatának tervezője pedig Lázár Antal irodája volt. Adalék a neostrukturalizmus frazeológiájának újabb meghatározásához címen a MÉ 2011/1 számában – a Q1 ismertetése kapcsán, a szellemi értékek megőrzői számára – írtam azokról a Remholz-Lázár pároshoz köthető szerkesztési elvekről, amelyek a budapesti Domus Áruházra a 70-es években készített, híres tervüket kísérte. A módszertanná vált elmélet szerint minden térprogram – épületalakítás szempontjából – kristályos és plasztikus tércsoportokból tevődik össze.3 Lázár Antal Reimholz Péterrel való közös munkásságára emlékeztet a Q1 épület neostrukturalista felfogása, amely a két oldalsó szárnyat plasztikus egységnek, az ezek által közrefogott, aulát és nagyelőadókat befogadó tércsoportot kristályos egységnek tekintette. Ezt az alapvetést azért kell felidéznünk, mert az eredetileg szintén oktatásra szánt Q2 épület szerkesztése ugyanezt kívánta követni. A funkcióváltás kompromisszumokba kényszerítette tervezőt, másrészt viszont jót tett az épületnek abból a szempontból, hogy a Q2 nem ismétli a Q1-et, de az előzőekben felvázolt elvek – az általában bonyolult labor alaprajzokhoz képest – tisztább szerkesztést eredményeztek. Plasztikus rendszerűnek tekinthető itt is a két oldalsó traktus, amelyek egyikében az irodák sorolódnak, a másikban pedig a laboratóriumok vannak. A két F+5 szintes, cellás elrendezésű szárny a „kristályos egység” helyén lévő nagy térformát, az aulát fogja közre. A

esszé • essay

stabil szerkesztésű oldalszárnyakat a heterogenitás jellemzi, minden szinten más-más labor-, ill. a hozzátartozó iroda-funkciókkal. Belső tereik egyediek, ezt úgy kell érteni, hogy minden labor- (és iroda-) helyiség kialakítását és berendezését a majd ott kutató szakemberek határozták meg. A két traktust jellemzi még, hogy itt vannak a vízszintes és függőleges közlekedők, illetve a kiszolgáló terek. A különböző szintek közlekedői egymástól eltérő színkódot kaptak. A laborokat tartalmazó traktust az iroda-szárnnyal két kereszttraktus köti össze, ezek – rendeltetésüket tekintve – hol az irodákhoz, hol a laborokhoz köthetők. A konkrét pszichikai élményekre (akusztika, látvány, térérzet) tervezett aulába két puha tömegű testként úszik be a recepció kisebb, és az előadóterem nagyobb tömege. Ez utóbbi felett van az aula légterébe nyitott társalgó, szépen formált bútoraival ez egyben elektromos könyvtár is. A 300 fős előadó egyébként kettéosztható egy 200 és egy 100 fős teremre. Az aula felett lévő üvegtető automata napvédővel ellátott. Az ipari jellegről az Iparterv-kutatóknak – akik érteni fogják ezt – elmondható, hogy mint Lázár Antal minden épületén, itt is felismerhetők az ipari építészet pattern-jei. (Szándékosan használom a strukturalizmushoz köthető fogalmat.) A Q2 épület teljes tetőszintjét elfoglalják a gépészeti berendezések. Ezek, a 250 világszínvonalú laboratórium és a 156 vegyi fülke követelmény rendszerének megfelelően, rendkívül

bonyolult, szövevényes rendszerek. Az építész formált burkolatok alá rendezi a technológiát, amelyek idézni tudják – az ipari formatervezés módszertanára épülő, nemzetközi elismerést is kiváltó – 70-es évek hazai, ipari építészetét. A technológia korszerű és energiatakarékos megoldásokkal, igen magas szintet képvisel. Az épület energia besorolása: „A”. A déli tetőfelületeken végig napkollektorok vannak, az esővíz-gyűjtő által felfogott csapadékot hasznosítják, a világítást az emberi test hőjét érzékelő rendszer kapcsolja fel, minden helyiségbe csak kártyával lehet bejutni, minden laborhelyiség vészzuhannyal van ellátva, a klimatizált szellőzés kialakításánál szintén energiatakarékos megoldásokat alkalmaztak. Jellemzőnek tekinthető a burkolatok építészeti felfogása is. A beépített tizenkétezer darab speciális, savaknak ellenálló kerámiát célirányosan gyártották le. Az aula tér két szint magasságban speciális, perforált, akusztikai falburkolattal van ellátva. Szépek az ugyanitt megjelenő színes üvegbetétek. (A spektrumra bontott színek az előadó terem belső burkolatában is megjelennek). A külső nyílászárókon és a tetőn beáramló fényt automata árnyékoló rendszerek szabályozzák, ezek a hosszhomlokzatokon – az építészeti alakítás részeként – nagy, összefogott keretben jelennek meg. Mivel az ablakok fixek, a menekülést a bütü-homlokzatok átégést gátló erkélyei biztosítják, és így tovább… Amit mindenki ért: az MTA új Természettudományi Kutatóközpontja

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

esszé • essay – jelenleg négy különböző helyszínen működő kutató intézet összevonásával – anyagtudományi, valamint egészség- és környezetvédelmi, illetve gyógyítást célzó felfedező kutatások számára biztosít korszerűbb feltételeket. Az összevonásra kerülő kutatóintézetek jelenleg is – a 2009-ben indított Lendületprogram eredményeként, amely során például tizenegy tehetséges tudós alakíthatott ki önálló kutatócsoportot – nemzetközi szinten is kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek. Az Anyag- és Környezetkémiai Intézetben dolgozó kutatók legutóbb a vörösiszap katasztrófát elemezték, és tettek javaslatokat a kárenyhítésre. Az Enzimológiai Intézet kutatói egyebek mellett a DNS-hibák javításának kutatásában értek el eredményeket. Nagyfokú hasonlóságot mutatnak a néhány hónapos csecsemők és a kutyák társas-kognitív képességei – derült ki annak a kutatásnak eredményeként, amelyet a kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudósai az ELTE Etológiai Tanszéke és a Közép-Európai Egyetem munkatársaival együtt végeztek. A Molekuláris Farmakológiai Intézethez köthető például a malária kimutatására szolgáló hatékony és költségkímélő diagnózis lehetőségeinek kidolgozása, amely a hemozin mikrokristályának – a vér többi komponensétől eltérő – mágneses és optikai meghatározásán alapszik, a mérőműszerrel a malária szűrése széles körben lehetővé vált. A nanokutatás területén nemzetközileg is elismert eredményei vannak a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetnek. Eredményeik közül kiemelkedik az egyetlen szénatomnyi rétegből álló szuperanyag, a grafén hullámzásának 0,7 nanométeres pontossággal való szabályozása, ami az addig 300 nanométeres hullámhosszhoz képest óriási előrelépésnek bizonyult. Számos, gyógyszeripari szempontból értékes molekula szintetizálása válik egyszerűbbé a kutatóközpont Szerves Kémiai Intézetének munkatársai által kifejlesztett, robusztus katalizátor alkalmazásának köszönhetően, például mikrohullámú reaktorban, magas hőmérsékleten, jelentős bomlás nélkül.4 Jegyzetek: 1 A szürmodernitásról bővebben: Marc Augé: Nem-helyek; Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába. (Elmegyakorlat; Műcsarnok-könyvek 11). 2 A zürichi ETH - tananyagbővítés okán - éppen mostanában vette fel kutatási programjába az 50-es évek – Ipartervhez köthető – nagyelemes ipari épületeit. BME Ipar-tanszéke egy nagyon komoly anyagot gyűjtött össze az ETH számára. Megemlítendő még, hogy Zürichben munkálkodó Koncz Tihamér, volt iparterves statikus több kötetes könyvet írt ugyanerről a témáról. A tervek magas építészeti színvonaláért Iparterv 1964-ben nemzetközi Perret-díjat kapott. Az Iparterv un. 3. generációja a mesteriskola 1970-es indulását követően jelentkezett. 3 Konkrétabban lásd Reimholz Péter írását MÉ 1972/4 számában. 4 Az épület funkciójának megközelítő ismertetése az MTA TTK által kiadott prospektus alapján készült, amelyhez MTA illetékes kommunikációs szakembere hozzájárult.

The building is located on an area defined by the principles of the general plans made for the world exhibition which remained on blueprint: it is placed on the Boulevard of Hungarian Scientists, next to the so-called Q1 Building which houses the Faculty of Electronic Engineering, Information Technology and Economics of the Budapest University of Technology. The Q2 Building was originally meant to belong to the same university, but construction was suspended after building the slab above the ground floor in 2009. After two years of deterioration the left-off structure was taken over by the Hungarian Academy of Science (MTA) in 2011 to house an integrated research centre near the universities. Design work and construction was amazingly rapid (took 20 months altogether), and the building with an appr. 30,000 square metres floor area was inaugurated recently. Users are moving in at present. The longitudinal axis of Q2 Building – leaving the existing configuration unchanged – intersects with those of the Q1 and BME-I Buildings, in the focus of the semi-circular landscaped area open towards the Danube. The BME-I Building had been designed previously by Finta Stúdió, whilst both design variations of the Q1 and Q2 Buildings were made by Antal Lázár’s team of architects.

In a review titled Additions to the Recent Definition of Neostructuralist Phraseology published in MÉ 2011/1, I wrote about the design principles associated with the duo of architects, Remholz and Lázár apropos of my description of the Q1 Building meant for those preserving spiritual values referring to their famous design for the Domus Department Store in Budapest, back in the 1970s. In line with the theory which has turned into a methodology by now, every spatial programme is made up by crystalline and sculpturesque spatial groups, as far as building design is concerned. Evoking his cooperation with Péter Reimholz, Antal Lázár now took a Neostructuralist approach to the Q1 Building regarding the two lateral wings as a sculpturesque unit, and the spatial group containing the aula and the large auditoriums embraced by them as a crystalline one. This essential fact is to be emphasised here as the structuring of the Q2 Building originally meant for education was to follow the same logic. Due to the shift of functions, the designer had no other choice than making a compromise, which in turn had a positive effect on the building: as a result, Q2 is not a repetition of Q1, but features a clearer structuring reflecting the above-mentioned principles compared to typically more complex floor-plans of laboratories. The two lateral spans here also reveal sculpturesque systems, one of them including a sequence of offices, whilst the other contains laboratories. The two ground floor+5 levels wings based on a system of cells flank the large space form of the assembly hall on the place of the „crystalline unit”. The securely organised lateral wings are heterogeneous, with different functions of laboratories and offices associated with them. Their interiors are unique, which means that the design and furnishing of each laboratory and office room will be a choice of professionals who are going to do their research work there. Another distinguishing feature of the two spans is that they include both vertical and horizontal circulation systems complemented by service areas. The circulation units of the various levels are symbolised by different colour codes. The span housing the laboratories is connected with the office wing by two transversal spans, which are alternatingly associated with either the offices or the labs regarding their functions. Designed to rely upon factual psychic experience (such as acoustics, spectacle, sense of space), the aula receives the smaller volume of the reception area and the larger one of the auditorium that float in it like two soft bodies. Above the latter there is the lounge opening into the space of the aula. Featuring nicely designed furniture, it also functions as the electronic library. The lecture hall with a seating capacity of 300 people may be divided into two rooms for 200 and 100 people respectively. The glass roof above the aula is equipped with an automatic sunshade. The patterns of industrial architecture are easy to recognize: the whole attic level of the Q-2 Building is reserved for engineering. All these, meeting the criteria of the 250 laboratories of world standards, and the 156 chemical alcoves are actually highly complex and intricate systems. The architect organizes the technology beneath designed finishes that

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

evoke Hungarian industrial architecture of the 1970s which was based on the methodology of industrial design and was internationally recognized as such. Technology here represents the highest contemporary standards and energy-efficient solutions: as a result, the building is rated as „A” category. Roof expanses facing south are wrapped by solar collectors, rainwater is also utilised, lights are switched on and off by a system responding to the body heat of human beings, entry to the rooms is only possible with an access card, each laboratory room is equipped with an emergency shower, and climatised ventilation features energy-efficient solutions too. The architectural interpretation of finishes is another feature. A total of 12 000 special acid-proof ceramic pieces were used here made purposefully for this project. The aula is enveloped by special perforated acoustic panelling up to the height of two storeys. The stained glass inserts appearing here are also beautifully designed. (The colours broken up to spectrum feature the internal finishes of the lecture hall too.) Light arriving through the external doors and windows and the roof is regulated by automatic árnyékoló systems present on the longitudinal facade in a large integrated frame as part of the architectural design. As the windows are fixed, escape route is via the balconies of the butt facades preventing the spread of fire. The new Science Research Centre of the Academy – after integrating the institute which presently is scattered on four distant venues – shall facilitate research projects of materials science, health care, environmentalism, and medication amongst state-of-art conditions. The research institutes to be integrated pride themselves on achievements of international standards. Researchers of the Enzymological Institute have excelled in research methods for correcting DNA defaults. The elaboration of efficient and costefficient diagnostic methods for detecting of malaria is result of research work conducted by the Molecular Pharmacology Institute which is based on the magnetic and optical identification of the micro-crsytal of hemosin – differing from those of the other blood components, and their measuring instruments allowed for a wide-range screening for malaria. The Institute of Applied Physics and Materials Science has internationally acknowledged results in nano-research, whilst the synthetisation of a variety of molecules precious for the pharmaceutical industry will be considerably simpler by applying the robust catalyst developed by researchers of the Organic Chemistry Institute of the centre

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

Felelős vezető tervező / leading architect: Lázár Antal DLA – A&D Stúdió Kft. Építész tervezőtárs / architect: Kaszás István – Szalonka Kft. Építész munkatársak / fellow architects: Álmos Csaba, Batta Miklós, Della Donna Alíz, Lázár Veronika, Sill László, Sükösd Zoltán, Toldi Katalin, Vavrik Ferenc Tartószerkezet / structure: Szántó László Épületgépészet / technical installations: Kordé S. Csaba Épületvillamosság / electrical engineering: Komm Péter Építtető / client: MTA Természettudományi Kutató Központ, Dr. Pálinkás Gábor az MTA rendes tagja, projektfelelős Generálkivitelező / main contractor: Kalotherm Zrt.

téma • theme

Bátorságpróba A Test of Courage Vasas Vívócsarnok, Budapest • Fencing Hall of Vasas Sports Club, Budapest Építész / architect: Kendik Géza (Szendrői Jenő, Menyhárd István, 1960)

A modern vívás már nem bátorság, sokkal inkább reflexek és koncentráció kérdése, mégis ha a rugalmas mozgású, karddal, tőrrel virtuózan bánó férfiakra gondolunk, óhatatlanul eszünkbe jutnak bátor elődeik, a szálfa termetű Arthur király és a karcsú Robin Hood. A Vasas sporttelep Kovács Pál vívócsarnokának felújítása láttán pedig ugyanez szó jut a bátortalan építészetkritikus eszébe: bátorság. A Vasas vívócsarnoka sosem volt a nagy múltú sporttelep éke. A főépület, a klubház 1940-ből származó védett épület, tervezője Koromzai Vilmos, karakteres modern homlokzata uralja a jellegzetes Pasaréti úti kanyart. Üvegezett, fedett átjáró köti össze az ugyancsak védett, 1960-ban épült, alumínium héjszerkezettel fedett Vasas teniszcsarnokkal, mely Szendrői Jenő építész és Menyhárd István statikus munkája. A klubház bejáratának két oldalán álló, a kor ideálját híven tükröző szobrokat 1959 után állították fel, valószínű, hogy a teniszcsarnok átadásakor (jobb oldalon: Kamotsay István: Győztes atléta; bal oldalon Szabó Iván: Sportolónő). E két nívós épület mellett szerényen és névtelenül álldogált eddig a hetvenes években emelt fémvázas csarnok, világ- és olimpiai bajnokok második otthona – egy szimpla doboz, oldalt az egész homlokzat magasságában

Szöveg / text: Zöldi Anna

Fotók / photos: The Greypixel Workshop

felsliccelve 45 fokban kifordított nyílások sorával, amiket azonban a használati igényeknek megfelelően belülről részben eltakartak. Az épület állaga az elmúlt negyven év alatt annak rendje és módja szerint méltatlan állapotba jutott: a 45 aranyérmet magáénak tudó, és ezzel legeredményesebb magyar sportklub kiemelt versenyzői lényegében egy sufniban öltöztek. A telep fejlesztése mintegy tíz éve folyik, megújult a teniszcsarnok és a főépület, és végül 2012-ben sorra került a vívócsarnok is. Az A4 Studio egy végtelenül egyszerű ötletre építve kívánta a végtelenül egyszerű konstrukciót a magyar vívósport színvonalát tükröző építészeti színvonalra emelni – aranyéremhez aranydoboz dukál! Nem kis bátorság kellett a kortárs magyar építészet különféle elvont ideológiákkal átszőtt, tudatosan a hétköznapok szerénységét zászlajára tűző közegében ilyen nyilvánvalóan közérthető és hatásvadász ötlettel előállni. Arról már nem is beszélve, hogy az aranyszínű homlokzaton pixelekbe oldott vívók pózolnak – a narratívát csak az nem érti, aki a Holdról jött. Giccsgyanús ötlet minőségi megvalósítása legalább akkora – ha nem nagyobb – kihívás, mint támadhatatlan ideológiát alkotni. Biztos ízlés és megkérdőjelezhetetlen technikai színvonal híján előre borítékolható bukás.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

téma • theme

Érdekes módon – a magyar gyakorlattól eltérően – hatóságok és döntéshozók egyöntetűen bizalmat szavaztak az elképzelésnek, és pénz is került; majd mindennek betetőzéseképpen 2012 nyarán Szilágyi Áron olimpiai aranyérmet szerzett kardvívásban. A csarnok utcai homlokzatát így az ő ujjongó sziluettje uralja. Ám a csarnok igazi építészeti bravúrja nem a sokszorosan publikált, nemzetközi díjat is méltán bezsebelő homlokzat. Az arany csillogása az utcának, a közvéleménynek szól. Ahogy egy olimpiai aranyérem mögött is a mozdulatok vég nélküli gyakorlása áll, úgy ennek az átlagos csarnoknak is a rejtőzködő értékek jelentik az igazán bravúros építészeti színvonal-emelkedését. Igaz, hogy a látványos kulcsmozzanat, a homlokzati burkolóelemek kiválasztása nyolc hónapos tervezés és egyeztetés eredménye. A felújítás költségvetése nem volt igazán magas, és az A4 Studio vezető

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

tervezője, Kendik Géza egyébként is a racionális megoldások híve – a fenntarthatóság divatos szlogenje helyett a megtarthatóságban hisz. A csarnok fémvázas szerkezetét megtartva így került a homlokzatra a hangsúly. A tervezők által választott szisztéma szerinti pixeles mintát a világon egyetlen fémlemezgyártó cég, a szlovén TRIMO tudja produkálni, így az anyagválasztás hamar eldőlt. A megfelelő szín kiválasztása azonban már mintegy 100 minta közül történt. A homlokzat tervei a 2012-es TRIMO Architectural Awards versenyében a Future Dreams Award kategóriában díjat nyertek, a 177 pályaműből egyedüli magyar díjazottként. A korrekt módon megújult gépészettel és kiszolgáló helyiségekkel gazdagodott épület azonban ennél többet tud. A tervezők hosszú órákat töltöttek a csarnokban a monoton edzések megfigyelésével, és

téma • theme

ennek során vált világossá a csarnok kialakításának vezérelve: a kívülről zárt dobozt valamilyen módon meg kell nyitni a külvilág, a zöld környezet felé. Az oldalhomlokzatok fűrészfogas nyílásait ennek nyomán a padlótól a mennyezetig végig üvegezték. Ez a lehetőség már az eredeti konstrukcióban is benne rejlett, mégis meghökkentő hatású, amikor a zárt csarnokon végigsétálva a végfaltól visszafordul az ember: a falak eltűnnek, mintha szabad téren állnánk, semmi nem szab gátat a tekintetnek. A naphosszat edző vívóknak ez a térélmény az igazi jutalom, nem az arany homlokzat csillogása. Az effektus visszafelé is működik – bár ez már nem volt a tervezők bekalkulált szándéka. A Vasasnak 1000 leigazolt sportolója van, zömében fiatalok, ezen kívül a környékbeli iskolákból is ide járnak tornaórát tartani, vagy a hátsó kis dombon, a műfüves sípályán edzeni. A gyerekek kifelé menet beleütköznek a vívócsarnok aranyló tömbjébe, és amint felfedezik a kezdetben zártnak tűnő falakon hosszanti nyílásokat, máris szaladnak, hogy bekukucskáljanak. És mi lehet nagyobb élmény egy gyereknek, mint leendő világbajnokokat meglesni, annak titkos reményével, hogy egyszer talán ő maga is közéjük tartozhat? Az eredetileg sötét csarnok zárt világának megnyitása úgy, hogy az

Építészet / architecture: Stúdió A4 Iroda Vezető tervező / leading architect: Kendik Géza Társtervezők / fellow architects: Maza Orsolya, Papp Zoltán Elektromos tervező / electrical engineering: Tóth Zoltán, Juhász Péter

a bent munkát végző sportolókat ne zavarja, legalább akkora építészeti teljesítmény, mint egy szerény dobozt gusztusosan aranyba öltöztetni. Ezért ugyan ritkán osztanak díjakat, legfeljebb a vívók hálálhatják meg újabb olimpiai aranyakkal, visszaigazolva ezzel az építészet és a hétköznapok sokszorosan összetett kapcsolatát.

A4 Studio had an utterly simple idea for this utterly simple construction to reflect the standards of fencing in Hungary by architectural means: a golden medal calls for a golden box. Courage was much needed to come up with such an obvious, pretentious concept in the context of contemporary Hungarian architecture which is permeated by a variety of abstract ideologies, and deliberately proclaims modesty in its everyday practice. What is even more, fencers resolved into pixels posted on the golden facade. However, the concept was unanimously approved by both the authorities and decision-makers, and there was money allocated for the project. To top it all, in the summer of 2012 Áron Szilágyi won a gold medal in fencing at the Olympic Games. As a result, his jubilant silhouette defines the street façade of the hall

Épületgépészet / technical installations: Végh Benedek, Vígh Ferenc Statika / structure: László Viktor Generál kivitelező / main contractor: MARKET Építő Zrt Építtető / client: VASAS Sport Club

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

európa-régió • eu-region

európa-régió • EU-region

Szalmaszínház Tallinnban Straw Theatre in Tallinn EKF 2011, Észt Kulturális Alapítvány Építészeti Díja 2012 • ECC 2011 Építészek / architects: Salto Architects

Szöveg / text: Götz Eszter

Fotók / photos: Martin Siplane, Paul Aguraiuja, Karli Luik

Európa talán egyetlen szalmabálából épült színháza mindössze fél évig állt Észország fővárosában, egy volt szovjet haditengerészeti támaszpont romjain. 2011-ben épült kifejezetten arra a célra, hogy Tallinn mint Európa Kulturális Fővárosa azon a nyáron itt rendezhessen meg néhány különleges programot. A színház a hajdani barokk stílusú földvár, a Skoone-bástya tetején épült. A 20. század elején a bástyát városi kertként kezdték használni, majd a szovjet időszakban a szovjet haditengerészet tisztjeinek elit pihenőhelye volt, mellette nyári faszínház épült, a földvár tetején szépen gondozott parkot alakítottak ki. A bársonyos forradalommal majdnem egy időben a faszínház teljesen leégett, majd kivonultak a szovjet csapatok; az erődítmény azóta funkció nélkül, lezárva pusztult a város közepén. A Szalmaszínház megépítése így Tallinn múltjának egyik fájó pontját gyógyította, ideiglenes használata által felmutatva a területben rejlő lehetőségeket. A Salto Architects csapata az ideiglenes színházat nem időtálló anyagból alakította ki, de a szalmabála falak között hat hónapig kiválóan működhetett egy 430 m2 területen egy színpad és egy emelkedő nézőtér, a felvezető folyosót kis könyvárusító és turisztikai standok lakták be. A szalmaszínház ötlete Ene-Liis Semper és Tiit Ojasso, a 2004-ben alakult No99 alternatív színtársulat rendező-párosának kezdeményezéséből származott, akiket hangsúlyozottan az érzékek szerepére építő előadásai révén évek óta a legjobb észt színházi rendezők között tartanak számon. Az egyterű csarnoképület téglalap alakja pontosan azon a helyen állt, ahol egykor a haditengerészet tragikus sorsú faszínháza; a néhai színházhoz fölvezető lépcső lett most a Szalmaszínház fedett bejárója és előcsarnoka. Az épület körüli zöldterületet városi parkként rehabilitálták, pihenésre és kikapcsolódásra szolgáló tereptárgyakkal: egy óriási méretű sakktáblát, pingpongasztalt, hintákat, homokozót, egy közösségi kemen-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

cét – csupa olyan eszközt, ami a városlakók nem-fogyasztói típusú, ma akár alternatívnak is nevezhető közösségi együttlétét szolgálja. Az épület feketére festett vakolatlan szalmabálák sűrű tömegéből álló, egyetlen nagy, tagolatlan tömb volt, amely szinte lebegett a park fölött; az egykori lépcső fölött lenyúló „farka” játékosan cikkcakk formában lépkedett lefelé a város irányában. A szalmabála hagyományos építőanyaga ritkán szolgál közösségi tereket, és a kortárs építészet sem fedezte föl még nagyvonalú, elegánsan formált kompozíciók kialakítására. Megerősítésként egy könnyűacél rácsszerkezet tartotta a bála-falakat, ez szintén egyedi innováció. Mivel az épület ideiglenes célra készült – a szezon végén, 2011 novemberében elbontották –, nem kapott olyan szigetelést, amit a hagyományos szalmabála-házakon alkalmaznak; ezáltal viszont a szalma nyers felülete a kortárs építészeben alig tapasztalható, különleges taktilis élményt nyújtott.

európa-régió • EU-region early 20th century the bastion was used as an urban garden, whilst in the Soviet era it was a recreational facility for the officers of the Soviet navy next to a summer timber theatre, whilst there was a beautifully groomed landscaped park on top of the earthwork. Almost simultaneously with the Velvet Revolution, the timber theatre burned down almost to the ground, then the Soviet troops left the country. The fortification has stood as a functionless structure ever since, closed down and left to deterioration in the heart of the city. The construction of the Straw Theatre thus cured an aching spot of Tallinn’s past, showing its potentials by its temporary utilisation.

The unique theatre of Europe built from straw only stood in the capital of Estonia for six months on the ruins of a former Soviet naval base. It was built in 2011 with the purpose to function as the venue for some unique programmes of the Tallinn European Cultural Centre that summer. It stood on the top of a former Baroque-style earthwork called Skoone bastion. In the

Tézis, antitézis, szintézis? Thesis, Antithesis, Synthesis? Népi építészet emlékműve, EKF 2013, Kassa • A Monument to Vernacular Architecture, Kassa/Košice Képzőművész / artist: Tomáš Džadoň

Szöveg / text: Pálinkás Edit

Fotók / photos: artportal.hu

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Kassa egyik legnagyobb lakótelepén megvalósult projekt nem csupán a népi építészet, hanem a társadalmi, politikai és kulturális változások emlékműve is, amely a régmúlt és a közelmúlt hagyományának egyedülálló ötvözésével állít tükröt vizuális kultúránk jelenének. A két építészeti formanyelv kontrasztja, a népi építészet saját antitézisébe helyezett műtárgyként való értelmezése magába foglalja az átélt jelen sokrétűségét, múlt és jelen társadalmi szorongással terhelt ellentmondásait.

A projekt ötletgazdája, a képzőművész Tomáš Džadoň születése óta panelházban él. Prágai egyetemi tanulmányaihoz kapcsolódóan gyakran megfordult a liptói és az árvai falvakban. Az ottani népi építészet emlékei döbbentették rá a szürke, uniformizált paneltelepek sivárságára, amely az azokban élők életminőségére is rányomja bélyegét. Szlovákia lakosságának csaknem fele panelházakban él. Az eredeti, 2006-os elképzelések szerint a művész szülővárosa, Poprád egyik lakótömbjét szerette volna átalakítani azáltal, hogy faházat emel a tetejére. Többszöri sikertelen próbálkozás után végül Kassa Európa Kulturális Fővárosa projektmenedzsereinél talált támo-

gatókra az elképzelés. A skanzent fenntartó önkormányzat engedélye után a lakók meggyőzése jelentette a legnehezebb feladatot, az ötödik helyen, a Lidické téri 13 emeletes panelházban mondtak igent a beavatkozásra. A projekt finanszírozásához szükséges összeg előteremtése érdekében egy internetes adománygyűjtő oldalt is létrehoztak, amelyen keresztül magánszemélyek is támogathatták a kezdeményezést. A három faházat a liptói faluban szakemberek vezetésével szétszedték, majd a kassai lakótömb parkolójában összeszerelték, és óriásdaruval helyezték őket a panelház tetejére. A tervek szerint a faházak legalább két évig a lakótömb tetején maradnak, ezt követően a lakókkal közösen döntenek a projekt sorsáról. Az Európa Kulturális Fővárosa cím lehetőséget teremtett tehát régi és új, népi és urbánus építészeti konstrukciók összeillesztésére, költői kérdés, hogy vajon szintézissé oldódik-e együttélésük.

The spectacles of vernacular architecture in villages like Liptó and Árva, Tomáš Džadoň artist realized with a shock how dull and uniform prefab housing define the lifestyles of people living there by their bleakness. Almost every other citizen in Slovakia lives in prefab houses. According to the original concept, the artist wanted to remodel one of the residential blocks of Poprád, which is his home-town, by building a timber superstructure on top of it. Finally, his idea was given the green light after finding sponsors for the project thanks to the Košice European Cultural Capital Programme. As a result, three timber house in the village of Liptó were taken apart under the supervision of professionals, and then assembled in the car park of Košice to be moved to their new place on top of the prefab house by giant cranes. According to plans, these timber houses shall remain there for at least two years. Then, together with the dwellers, decision is going to be made about their future.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum utóirat • post scriptum

13. sz. pályamű – Philaemon 2003 Kft., tervezők: Farsang Zsolt, Bolla Ákos, Berkeczi István, Molnár G. Levente, Bodnár Viktor

Múzeumra várva Waiting for a Museum A magyar Építészeti Múzeum jövője • The Future of the Museum of Architecture interjú / interview: götz eszter

Építészeti Múzeum mindeddig csak gyűjteményi formában létezett Magyarországon. Az idei ősszel lezajlott Múzeumi Negyed ötletpályázat részeként végre körvonalazódik egy önálló kiállítóhelyekkel, kutatóközponttal, tudományos bázissal és rendezett gyűjteményépítéssel teljes építészeti központ megvalósítási terve, ami a mostani elgondolások szerint 2018-ban készülhetne el. Az Építészeti Múzeum gyűjteményét addig egy raktárban őrzik. Erről az átmeneti helyzetről kérdeztük Sáros László György DLA-t, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökét, valamint Winkler Barnabást, a rendszeres építészettörténeti kiállításokat bemutató HAP Galéria vezetőjét.* – Mit lehet tenni az Építészeti Múzeum ügyében addig is, amíg nem épül meg a Városligetben? 2018-ig kutatható biztosan nem lesz, gyarapodni nem fog. Sáros László György: - Addig gyaníthatóan nem. Hogy nem gyarapodik, azt nem állítom, de jó érzéssel befogadni életműveket, könyvtárakat, tervtárakat az épület elkészültéig nem fog tudni. De ne feledjük, hogy Magyarországon sosem volt olyan építészeti múzeum, ami akár csak megközelítette volna az ideális helyzetet. – Kétségtelen, de eddig legalább, mint gyűjtemény használható volt: kutatásra és kölcsönzésre alkalmas, kereshető, egyszóval létező gyűjtemény volt, mindaddig, míg egy zárt raktárba nem került. S. L.: – Soha ilyen közelségben nem volt még a múzeum megvalósulása. Eddig központilag sem pályázat, sem koncepció, sem lehetőség nem volt, ez most először történt meg, ezt nagyon fontos hangsúlyozni. – Régóta fájó hiányról beszélünk. A szakma többször is javasolt különböző helyszíneket, volt szó az egykori Divatcsarnok, ma Párizsi Nagyáruház épületéről és még számos más helyszínről a városközpontban, de soha semmi nem történt. S. L.: – Valóban, most utoljára a Domus Áruház merült föl, de eddig soha nem állt a koncepciók mögött egy elhatározás, ami anyagi források biz-

tosításával megtámogatta volna a gondolatot. 2012 nyarán létrejött egy szakmai program, ezen sokan dolgoztak, jómagam is – érdemes lenne felsorolni itt a koncepció előkészítőinek nevét: Borsos András, Bugár Mészáros Károly, Czéh Judit, Csontos Csaba, Chappon Miklós, Dulácska Zsolt, Eleőd Ákos, Ertsey Attila, Fekete György, Finta József, Göde András, Jámbor Imre, Kálmán Ernő, Mányi István, Ritoók Pál, Ulrich Tamás, Vukoszávlyev Zorán –, és igyekeztek tényleg mindent belevenni, ami egy ilyen témájú múzeumnak dolga, feladata, kötelessége és lehetősége lehetne. Tartok tőle, hogy ha minden jól megy is, ezt a rendkívül komplex programot még akkor sem fogja tudni kiszolgálni a leendő múzeum. Nem is múzeumot, hanem egy építészeti központ programját dolgozta ki az előkészítő bizottság. Ilyen pedig végképp nincs. – Óriási lépés lesz ez annak érdekében, hogy az építészeti kultúra Magyarországon végre az őt megillető helyre kerülhessen. De mi lesz addig, ha a múzeum vagy központ bázisanyaga minimum 2018-ig, amire a múzeum a tervek szerint fölépül, egy nedves raktárban roncsolódik? Most 2013 vége van, ez minimum 4-5 évet jelent. S. L.: – Fontos kérdés valóban. Ráadásul nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a zsebünkben ott legyen a garancia arra, hogy ez a múzeum el is fog készülni. Mondhatjuk, hogy köszönjük szépen, nem kell építészeti múzeum, helyette szükségünk lenne egy nagyméretű, száraz, szükség esetén osztható térre, ahol majd létrejön valamilyen forrásból egy múzeum. De nem mondjuk, mert múzeumra szükség van. – Eddig sem volt kiállítótér, eddig sem volt bemutatóhely az Építészeti Múzeum. Most végre elindult a tervezés, úgy látszik, lesz rá anyagi forrás, innentől már csak az átmeneti időben való állagmegóvásról kell gondoskodni. S. L.: – Ez komoly probléma. Szükség lenne egy legalább száraz, nagy raktártérre, hogy ne rongálódjanak a tervek. Erre azonban nincs pénz, a Magyar Építőművészek Szövetsége csupán annyit tud tenni, hogy részt vesz a szakmai kommunikációban, felhívja a döntéshozók figyelmét en-

* Az interjúhoz illusztrációként a 2013 őszén lezajlott nyílt ötletpályázat általános látványterveiből válogattunk, melyek a Múzeumi Negyed épületeinek elhelyezésére tettek javaslatokat.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

utóirat • post scriptum nek szükségességére, a gyűjtemény megőrzésének fontosságára. Máskülönben a szemünk előtt megy tönkre ez a kivételes értékű anyag. – Vajon tudják a döntéshozók, hogy mivel jár, ha egy nem megfelelő raktárban pauszok tárolódnak éveken keresztül? S. L.: – Egyedül a nyilvánosság figyelmének felkeltésével tudunk segíteni. Nemrég létrejött egy olyan megállapodás az országban a nyolc legfontosabb szerepet játszó építészeti szervezetek között, amelyben a résztvevők vállalják, hogy összefognak az építészet, az építészeti kultúra előmozdításának érdekében. Ha lehet, minden esetben konszenzussal nyilvánítanak véleményt. Ebben az esetben azonban nem elég a vélemény kinyilvánítása, el kell érni azokat a helyeket, ahová ezt az anyagot addig is ki lehet menekíteni. Természetesen úgy, hogy ne romoljon tovább, természetesen úgy, hogy hozzá lehessen férni egy kutatónak, és természetesen úgy, hogy a magyar építészeti múzeumnak ne egyetlen munkatársa legyen, aki éppen gőzerővel a pályázattal foglalkozik. Ez önmagában is abszurditás. – Van valamilyen elképzelése a MÉSZ-nek, hogy milyen módon próbálja meg�győzni a nyilvánosságot a megfelelő ideiglenes elhelyezés szükségességéről? S. L.: – Semmi mással nem tudunk hatni, mint a közvélemény meggyőzésével. Meg kell értetnünk ezt az egész helyzetet, amibe az építészet napjainkban került. Sajnos a Zeneakadémia felújítása éppen arról győzte meg a szakmát, hogy egy komoly eredmény létrejöttekor mindennek van súlya, csak az építészetnek nincs, rendre elmarad a tervezők nevének megemlítése, az építészet sikere láthatatlan marad. A fent említett „Miskolci megállapodás” aláírói éppen most adtak ki egy sajtónyilatkozatot ezzel kapcsolatban. – Az Építész Kamara vagy az Országos Főépítészi Hivatal partner lehetne ebben? Nem lehet erősebb hangokat megszólaltatni az ügyben? S. L.: – Nem csak lehet, de kell is. Mindkét szervezet tagja a „Miskolci nyolcaknak”. Még mindig elég sokan vagyunk, hogy ha mindenki egyszerre mondja, nem lehet lepöckölni a problémát. – Tervez ilyen közös megnyilatkozást a MÉSZ a pályázat kiírása előtt vagy utána? Fontosnak gondolja az Építészeti Múzeum ideiglenes elhelyezésének megoldását a múzeum felépültéig? S. L.: – Mindenképpen. Olyannyira, hogy még decemberben meghívjuk a Múzeumnegyed projekt kormánybiztosát, Baán László urat egy átfogó egyeztetésre. És a MÉSZ mellett minden építészeti szervezetnek is dolga, hogy felszólaljon ebben a kérdésben. A MÉSZ szakmai nonprofit szervezet, nagyon szerény anyagi lehetőségekkel, és ezek is konkrét programok létrehozását segítő pályázatokhoz vannak kötve. – A Magyar Művészeti Akadémiától nem remélhető egy olyan támogatás, amely nem pályázati formában, hanem kifejezetten az eddig összegyűjtött anyagok biztonságos megőrzését segíti? S. L.: – Dehogynem, az MMA Építőművészeti Tagozata felvállalhatja a kérdést. Bízom benne, hogy ez a tagozat sem fogja hagyni, hogy ami egyszer nagy értékként összejött, az elpusztuljon. Ha megfelelő viszonyok közé kerül a múzeum gyűjteménye – megfelelő viszonyok alatt nem a légkondicionálást és a szellőztetést értem, csak annyit, hogy ne legyen pára és ne rágja patkány –, megmenekülhet. Bízom abban, hogy még megérem a múzeum felavatását.

• – Ha minden rendben megy, akkor 2018-ra a Múzeumi Negyed fejlesztés részeként a Városligetben elkészül az új Építészeti Múzeum. És addig mi lesz? A múzeum anyaga Albertirsán van egy raktárban, egyelőre nem lehet hozzáférni, építészeti kutatás az ott tárolt dokumentumokból, tervekből, rajzokból a következő 4-5 évben nem lehetséges. Ez azt jelenti, hogy a magyar kultúrtörténetben amúgy is elhanyagolt építészettörténet, a kutatások addig, 2018-ig semmit sem fognak előre haladni.

16. sz. pályamű – Triskell Kft., tervezők: Horváth Zoltán, Terdik Bálint, Izmindi Réka, Kovács Ákos, Viczai János

Winkler Barnabás: – Ráadásul rendkívül mostoha körülmények között van most a múzeum gyűjteménye: nyirkos, vizes helyen, összezsúfolva, nem tudni, milyen kimenetellel ott állnak a magyar modernista építészet meghatározó részének felbecsülhetetlen értékei. Még hozzátenném azt is, hogy nem csupán kutatni nem lehet az épület elkészültéig, de gyarapodni sem tud az anyag, ami legalább akkora baj. A harmadik súlyos gond, hogy elromlik a híre, az ismertsége, kiesik a köztudatból. – Van-e arra esély, hogy addig is, amíg lesz új épület, az interregnumra ideiglenesen megnyílik egy látogatható, kutatható, vagy legalább a gyűjteményt rendben és épségben megőrző hely? W. B.: – 2013-ban Magyarországon ez a minimum követelmények közé tartozna, és sokan vagyunk, akik a magunk lehetőségeinek határáig megpróbálunk mindent megtenni, hogy ez az ideiglenes hely létrejöhessen. Keresni kezdtük a megoldást és mindenekelőtt üresen álló, nagyméretű épületekben gondolkodtunk. A legmegfelelőbb ház a Domus Áruház lenne. Évek óta teljesen üres, a modern építészet egyik meghatározó épülete, tömegközlekedéssel is jól megközelíthető. Nem gondolom, hogy kiállításokat is rendezzenek itt – noha még ez is megoldható lenne –, de eddig sem volt önálló és állandó kiállítóhelye, klasszikus értelemben vett múzeuma a magyar építészetnek. Itt legalább addig is méltó helyen lenne ott. Több konferencián beszéltem erről, a legmagasabb fórumokon, ahol szót kaphatok, próbáltam érvelni az ötlet mellett, de mindeddig teljesen eredménytelenül. – Választ sem kapott? W. B.: – Annyit, hogy a következő héten beszéljünk erről részletesen. De soha többé nem volt folytatás. Nagyon el vagyok keseredve emiatt. Sokan biztattak, de úgy tűnik, fontosabb problémák vannak az országban és ez rendre a háttérbe szorul. Egyelőre nem adom fel. – Milyen fórum tudna ebben segíteni? W. B.: – Az akadémiáknak, a Magyar Építőművészek Szövetségének, a Kamarának, a minisztériumnak, az Országos Főépítészi Hivatalnak, de mindeddig érdemben senki nem válaszolt. Én türelmes ember vagyok, és a legtöbb esetben az a meggyőződésem, hogy a dolgokat ki kell várni, nem szabad túlzottan erőltetni, mert elveszítik az erejüket. De ebben az esetben ez sajnos nem áll. Szó volt arról, hogy ezt a bizonyos raktárépületet, amiben most az Építészeti Múzeum – és azon túl a megszűnt Kulturális Örökségvédelmi Hivatal rengeteg iratanyaga is – ott van, tatarozni fogják, elsősorban megfelelő szigetelést kap. Ez nem történt meg. Elmaradt, nincs rá pénz.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

42. sz. pályamű – Kollektív Műterem Kft., tervezők: Kovács Zoltán, Csontos Gyula, Madari Gabriella Katalin

– Vagyis maradt az eredeti állapot, amiről évek óta lehet tudni, hogy vizesedik. W. B.: – Akkoriban még fényképeket is készítettem róla: egy ötödrangú raktárbázis volt, ahol kőtárgyakat és a műemlékvédelem szempontjából olyan darabokat tároltak, amelyeknek nem ártott a nedvesség. Arra használták ezt a raktárat, hogy megőrizzék a tárgyakat, nehogy lába keljen bármelyiknek a szabadban. Szigeteletlen falakról beszélünk, az épület mellett egy patak folyik, belül minden tönkrement, elkeserítő állapotok uralkodnak ott. Hadd mondjak egy példát a tervdokumentumok sérülékenységére: a HAP Galéria hátsó falán végigfutó falban, jóval feljebb, az emeletek egyikén, néhány hete csőtörés volt. Jó félóra telt el, amire észrevettük és lekaptuk a falon lógó, éppen kiállított terveket. Ez a fél óra azonban elég volt arra, hogy a paszpartu alja egy kicsit megszívja magát nedvességgel. Elképzelhetjük, hogy a papír anyagú tervek, ha minimum öt évig egy nedves, nem páramentesített raktárban hevernek, milyen állapotban fognak kikerülni onnan. A pausz törik, minden kiállításra restaurálni kell. A HAP Galéria teljesen száraz kiállítótermében is éjjelnappal, télen-nyáron páraelszívó berendezés működik, máskülönben a papírra készült rajzok, tervek egy idő után hullámosodni kezdenek, és ha megszívják magukat nedvességgel, soha többé nem lehet kiegyenesíteni azokat. Ha felépül a Városliget szélén az Építészeti Múzeum, addigra alig lesz mit bemutatni ott. – Tudunk arról, hogy bármi megelőzés történt volna ez ügyben? W. B.: – Semmi nem történt, ezt biztosan állíthatom. Az Építészeti Múzeumnak pedig egyetlen munkatársa van, Ritoók Pál igazgató, akit teljesen elfoglal az új múzeum tervpályázatának előkészítése. – A HAP Galéria hogyan fér hozzá ebben az időszakban építészettörténeti tárlatokhoz szükséges anyagokhoz? W. B.: – Csakis olyan kiállításokat tudunk bemutatni, ahol nem használjuk az Építészeti Múzeum anyagát, de ez nem sokáig tartható. – Egyre nyilvánvalóbb, hogy jelenleg Magyarországon az építészet megbecsültsége gyakorlatilag nem létezik. Ennek egyik következménye az a helyzet, amibe most az Építészeti Múzeum került. W. B.: – Sajnos ez pontosan így van. Néhányan a szakmabeliek közül ezt tragikusnak érezzük. 2014-et az építészet évének nyilvánították, óriási, átfogó kiállításokat terveznek, de fogalmam sincs, hogyan lehet ezt megvalósítani az Építészeti Múzeum gyűjteménye nélkül. – Más alternatíva is van a Domus Áruház épületén túl? W. B.: – Ebben a városban rengeteg olyan üres épület van, ahol a múzeum gyűjteménye ideiglenesen, de megfelelő módon helyet kaphatna.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

Egy üresen álló épület állapota nagyon gyorsan romlik, még az ideiglenes hasznosítás is sokkal jobb, mint a semmilyen. – Amikor a HAP Galéria elkezdett építészeti kiállításokat bemutatni, megfordult a fejében, hogy hamarosan ez lesz az egyetlen hely Budapesten, amelyik nem befogad anyagokat, hanem saját építészettörténeti tárlatokat csinál? W. B.: – Akkoriban még nem voltunk egyedül, működött az N&n Galéria a Kévés Galéria, az Örökség Galéria és tudtuk, hogy vannak olyanok a szakmában, akik fontosnak tartják, hogy kortárs és közelmúltbeli, illetve külföldi építészetet is bemutassanak. Mindegyikre nagy szükség van. Ahogy most itt ülünk a galériában, építészek rajzai és festményei vesznek körül. Ez szép dolog, évente egyszer korábban is bevállaltunk ilyen jellegű tárlatot. De lassan csak ilyenekhez fogunk hozzájutni... – Hogyan lehetne megértetni a döntéshozókkal, hogy itt nem szakma belügyéről van szó? W. B.: – Én nem adom fel. Ha az ember elég kitartó és nagyon mélyen meg van győződve arról, hogy amiért küzd, az mindenkinek fontos, akkor előbb-utóbb eredményre jut. Két éve vannak kiállítva Pécsett, a Zsolnay Negyedben a rózsaszín Zsolnay-tárgyak, és azóta a világból számos levelet, telefont kaptam, mert valami olyat tudtunk megmutatni, amit a világon sehol másutt: ennek az időszaknak a használati tárgyait nem kezdték el időben archiválni, ez az időszak mindenütt kimaradt. Mi pedig a pécsi tárlaton 1200 darabot mutatunk be, a magyarországi design kialakulásától kezdve a művészetté válásáig. Egy egész korszak meg lett mentve és látható lett. A magyarországi modernista építészet kialakulása olyan sokrétű, amit csak azzal tudunk dokumentálni, ami most ebben a nedves raktárban penészedik. Tényleg ki akarjuk törölni az építészetünk múltját? Az építészetnek ugyanolyan jelentősége van, mint a többi művészetnek, erre jött létre az Építészeti Múzeum, ez a dolga. Nem szabad hagyni, hogy a gyűjteménye durván megrongálódjon.

1. sz. pályamű – Szateki Kft., tervezők: Szabó Zoltán, Bokányi Imre, Csík Zsolt

So far the Museum of Architecture has existed as a collection in Hungary. As part of the concept competition for the Museum District this autumn at last now there is the chance to see the outlines of a scheme of a comprehensive architectural centre featuring independent exhibition areas, research centre, and scientific base facilitating the building of the collection. According to plans, it could be completed by 2018. The collection of the Museum of Architecture shall be stored in a depot till then. We have asked László György Sáros DLA, the chairman of the Association of Hungarian Architects and Barnabás Winkler, the manager of HAP Gallery about this temporary situation.

utóirat • post scriptum

Fotó: Hertha Hurnaus

Építészeti központ vagy építészeti múzeum? Architectural Centre or Architectural Museum? Húszéves az Architekturzentrum Wien • The 20th Anniversary of Architekturzentrum Wien Szöveg / text: Beliczay Zsuzsa

Fotók / photos: az w

Összegző kiadványban mutatja be történetét az Architekturzentrum Wien. Az 1993-ban alapított intézmény húsz év alatt az építészeti közélet legfontosabb színterévé vált, és a modern és kortárs művészetek múzeumait befogadó belvárosi MuseumsQuartier egyik szárnyában működik. Azt hihetnénk, hogy a legjobb helyen van. Az összefoglalóból azonban kiderül, hogy éppen a városi léptékű szakmai- és civilfórum-jelleg, illetve egy lehetséges országos hatáskörű múzeum keretei, és annak lehetséges helye körül viták zajlanak. Közben az AZW minden nap kiállításokkal, beszélgetésekkel, workshopokkal, konferenciákkal várja az építészet iránt érdeklődőket. Könyvtára, archívuma, online adatbankja megismerhetővé teszi a 20. és 21. századi osztrák építészet teljesítményeit. A csúcspontokat állandó kiállítás prezentálja. Az AZW története azt példázza, hogy elszánt politikusok, makacs intézményvezetés, elhivatott dolgozók és az ügyet felkaroló támogatók együttes munkájával igenis létrehozható és sikeresen üzemeltethető egy intézmény, melyet ma már joggal nevezhetnénk építészeti múzeumnak. A születésnap alkalmából megjelent összegző kiadványban terjedelmes interjúkban emlékeznek vissza az AZW alapításában oroszlánrészt vállaló politikusok. A beszélgetésekből világossá válik,

hogy az Architekturzentrum születése négy különböző politikai színtér egyidejű, egy irányba mutató akaratának köszönhető. Várospolitikus, pártpolitikus, miniszter és Helmut Zilk polgármester egyszerre állt ki valami mellett, ami már régóta aktuális lett volna. Többségük visszatekintve is úgy érzi, egy olyan kitüntetett pillanatban találkoztak össze és erősítették meg egymást az elképzeléseik, amikor Bécs éppen újrapozícionálta önmagát, újraépítette világvárosi arculatát. Hannes Swoboda (1993-ban Bécs városi, ma Európa parlamenti képviselő) emlékezése szerint, bár nem értettek mindenben egyet, de közös volt, hogy megpróbáltak tenni valamit, így sikerült végül pénzügyi alapot teremteni az AZW megalapítására. A vele készült interjúban elmondja, hogy akkoriban úgy érezte, le kell választani az építészet ügyét a nagyprojektekről, melyeket például a közlekedés vagy az egészségügy minisztériumai indítottak. Az volt a személyes ambíciója, hogy megtörjék a nagyberuházások kultúráját és lefektessék egy másik kultúra alapjait. Ki akarták nyitni az építészetet: az elit helyett a hétköznapi emberek felé. Ursula Pasterk (kultúraszervező,1993-ban kultúráért és tudományokért felelős városi tanácsnok, az AZW mellett a Kunsthalle, a Bécsi Zsidó Múzeum és az Arnold Schönberg Zentrum megalapítója) úgy emlékszik, nem volt semmiféle elhatározása, hogy alapítani fog valamit, egyszerűen

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Dietmar Steiner, Karin Lux és Sigi Loos az ünnepségen. Fotó: eSeL.at

csak kíváncsi volt és innovatív szeretett volna lenni. És arról sem voltak elképzelései, milyennek kell lenniük ezeknek az intézményeknek, csak azt tudta, hogy mindenáron akarja azokat. Hannes Swoboda szerint ihletett pillanatban született az AZW, amikor makacs és elhivatott politikusok kerültek egy projekt köré, akik mind tenni akartak valamit. Úgy véli, ma már nehéz lenne egy ilyen intézményt megalapítani. Ursula Pasterk is hasonlóképpen vélekedik, miközben kiáll amellett, hogy politikusként az ember nem lehet gyáva, fel kell vállalni a dolgokat. „Manapság alig van valaki, aki ki mer állni valami mellett. A politikusokat lebénítja a félelem, hogy hatalomban tudjanak maradni. Minden saját gondolat gyanús, hát még a saját cselekvés. Ebbe nem nyugodtam volna bele. (…) Úgy vélem, hogy ma a politikában nem jut messzire az, aki önállóan akar cselekedni. Egészen őszintén mondom. A saját gondolkodás és a személyes felelősség ugyan rögzítve van az alkotmányban, de minden pártban hátrébb állítják, vagy el sem indítják jelöltként azt, aki a saját tudása és lelkiismerete szerint mer cselekedni” – fakadt ki az interjúban. Az Architekturzentrum Wien működésében a kezdetektől nagyjából egyforma súllyal szerepelnek a kiállítások, a publikációk, az archívumbővítés, a beszélgetések vagy az adatbázis kialakítása. A négy legfontosabb szempont, hogy a kortárs osztrák építészetet megismertessék külföldön, hogy elhozzák Ausztriába a nemzetközi szcénát, hogy tematizálják az aktuális építészeti történéseket, illetve hogy kiemeljék és hozzáférhetővé tegyék az osztrák építészeti örökséget. Míg kezdetben a kortárs építészet megismertetése kapott nagyobb hangsúlyt, az utóbbi időben az archiválás és a hagyatékok felvásárlása került inkább előtérbe. 1993-ban, a megalakulás évében az Arcikekturzentrum évi 7,5 millió schillingből (kb. 545 ezer euró, azaz 163,5 millió forint – az átállás 2002 januárjában történt) gazdálkodott. Nyolc évig ideiglenes helyszíneken állítottak ki, egy konténerirodából kezdték meg a további építkezést. 2001-ben költöztek mai helyükre a belvárosi MuseumsQuartier egyik

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

szárnyába. Abban az évben 725 ezer eurót (ma kb. 217,5 millió forint) kaptak a várostól és 365 ezer eurót (109,5 millió forint) az államtól. Később a város megduplázta a támogatást, így összesen 1 millió 815 ezer euróból gazdálkodhattak (544,5 millió forint). Ez az összeg 12 éve nem emelkedett. Az összeget szponzorok és támogatók egészítik ki, körülbelül évi 300 ezer euró (90 millió forint) erejéig, saját bevételeik pedig évi 500 ezer euró (150 millió forint) körül vannak. Az Architekturzentrum Wien pillanatnyilag nyolc helyiségben, 2000 m2 területen kínál programokat. A_Schau, osztrák építészet a 20. és 21. században címmel állandó kiállításon mutatják be a kortárs osztrák építőművészetet. Pódiumbeszélgetéseket, előadásokat, gyerek-workshopokat, vezetett sétákat tartanak, évente rendeznek építészkongresszust. A szakemberek és az építészet iránt érdeklődők számára szakkönyvtárat, online építészeti adatbankot és építészeti lexikont vezetnek, de nyitva áll számukra a dokumentum- és kutatórészleg gyűjteménye és archívuma is. Az AZW közhasznú egyesületként működik. Dietmar Steiner igazgatót Bécs város várostervezési és városfejlesztési osztályának dolgozói ajánlották. Swoboda szerint Steiner személyében egyszerre van jelen az ellenszegülés, a tüskés természet, a kritika, a másik oldalon viszont a konkrét tenni akarás, ami kevés kritikus ember sajátja. Az egyesület elnöke a kezdetek óta Hannes Pflaum ügyvéd, aki fizetség nélkül, szociális munkában látja el feladatát. Dietmar Steiner kérte fel a posztra, kifejezetten azért, mert nem építész. Míg az igazgató a központ szakmai munkájáért felel, az elnök feladata a költségvetés betartatása, az elképzelések és a lehetőségek összehangolása. Az elnökség évi négy-öt alkalommal ülésezik, de az igazgató, az elnök és a titkár folyamatos kapcsolatban vannak egymással. Magyarországi szemszögből nézve úgy tűnik, az AZW irigylésre méltó helyzetben van, hiszen számunkra elképzelhetetlen összegből gazdálkodhat. Ám osztrák viszonylatban a költségvetés befagyasztása erősen kihatott a legutóbbi időszak működésére. A hagyatékok felvásárlása egyes esetekben lehetetlenné vált, Hannes Plaum elnök szerint félő, hogy évek múlva majd sokkal nagyobb összegekért lehet ugyanezeket megvásárolni. Anyagi okokból leállították a szombatonként tartott kortárs építészeti sétákat és szünetel a Hintergrund (Háttér) című elméleti kiadványuk megjelentetése is. A megkérdezett szereplők mindegyike egyetért abban, hogy a sokrétű funkciók mindegyikét meg kell tartani, ehhez azonban elengedhetetlen az anyagi források bővítése. Mivel Ausztriában hivatalosan nincs építészeti múzeum, adódik a kérdés, hogy az Architekturzentrum mennyiben tölti be ezt a szerepet, adekvát lehet-e esetében a múzeumi megnevezés. A kiadványban megszólalók mind úgy vélik, hogy a központ nagyon sok funkciót lát el és messze megfelel azoknak az elképzeléseknek, melyek mentén életre hívták. Hannes Swoboda szerint nem lehet egy helyen ennyi mindent koncentrálni, mint azt a MuseumsQuartier teszi. Szerinte jól megközelíthető helyen máshol is lehetne ugyanezt a tevékenységet folytatni, például a Donau Cityben. Úgy véli, a kezdetekkor még zavaró lett volna, ha az AZW-t múzeumnak nevezik. Az eltelt húsz évben viszont a múzeumok is sokat változtak, párbeszédre, vitára nyitottak lettek, így ma már adekvátabb lenne a múzeum kifejezést alkalmazni az építészeti központ helyett. Ursula Pasterk szerint fantasztikus, amit az Architekturzentrum az eltelt húsz évben tett, tudományos, vagy éppen populáris szempontból. Véleménye szerint valójában az Architekturzentrum AZ osztrák építészeti múzeum, így nemsokára meg kell kapnia a legmegfelelőbb helyet és a legjobb finanszírozási feltételeket is. Hannes Pflaum szerint az államnak ki kell végre mondania, hogy szükség van építészeti múzeumra. A feladatra pedig az Architekturzentrum a legalkalmasabb, ez lenne számára az ideális perspektíva. Ehhez viszont több térre és nagyobb pénzügyi támogatásra van szükség.

utóirat • post scriptum

Fotó: Pez Heiduk

Az összegző kiadvány interjúalanyi közt hiába keressük Dietmar Steinert, aki a megalakulás óta igazgatja az intézményt. Gondolatait, sommás véleményét csak az epilógusban, egyfajta szabad versként tárja a füzetet figyelemmel végiglapozó érdeklődő elé. Keserű, kritikus szavai árnyalják az ünnepi képet, rávilágítanak arra a látogatóként is érezhető megtorpanásra, mely az utóbbi időszakban bekövetkezett. Nyersfordításban az igazgató verse így hangzik:

Az AzW köny vtára. fotó: Pez Heiduk

„Epilógus Zárszó Kiút Egérút Indulás Az »utolsó Hintergrund« összefoglal egy történetet, ami új kulturális intézmény felé mutat melynek jövője elkerülhetetlen de mikor? hogyan? miért? az Architekturzentrum Wien az Osztrák Építészeti Múzeum mindegy ebben a füzetben mindent leírtak és elmondtak a váratlan és nagyszerű sikertörténetről de a politikai elismerés évek óta hiányzik mégis köszönet mindenkinek, aki támogatott bennünket köszönet mindenkinek, aki meglátogatott bennünket és azoknak, akik a jövőben teszik majd ezt A jubileumi kiállítás enteriőrje. Fotó: eSeL.at

De mindez nem enyhíti az afelett érzett dühömet hogy az a kultúrtechnika ami hétköznapi élőhelyünket alakítja és amit építészetnek és építési kultúrának nevezünk csak egy közéleti és centrumban álló mellékes dolog a kultúra iparának vaskos zűrzavarában Eközben a várost és az országot feltartóztathatatlanul szétrombolják a szépséget feláldozzák a rövid távú kamatokért de építészet csak akkor jön létre ha a rombolásból javítás lesz Ezért gyűjtünk és jelzünk és harcolunk propagálva és magyarázva az utolsó nap legvégéig… dietmarsteiner”

The Architekturzentrum Wien presents its history in a comprehensive publication. Through the 20 years of its existence the institution founded in 1993 has grown into one of the most important forums of architecture which is housed in one of the wings of the downtown MuseumQuartiers otherwise containing contemporary and modern arts. One would conclude that it has found the best place possible. However, this summary makes it obvious that the forum character and the framework of a possible national museum and its potential location is a subject of debates now. Whilst the AZW awaits visitors and those interested in architecture day by day with exhibitions, discussions, workshops and conferences. Its library, archives, online data base permit an insight into the achievements of 20th and 21st century Austrian architecture. The top-achievements are presented in a permanent exhibition. The history of AZW illustrates that dedicated politicians, obstinate institutional management, devoted employees and sponsors supporting the cause are indeed able to establish and successfully maintain an institution which well deserves to be referred to as an architectural museum.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

A poszt-kritikai építészet mibenlétéről On the Nature of Post-Critical Architecture Szöveg / text: Bun Zoltán

„… a korábbi helyzetedben biztos azt mondták volna róla, hogy egy másodvonalbeli művész alkotása, aki féltékeny a gazdagabb kollégák sikerére, ugyanis már ott tartunk, hogy a piaci értelemben vett siker igazol és tesz érvényessé bármit, a siker lép az elméletek helyére, és senki sem képes mes�szebbre látni, abszolút senki.” (Michel Houellebecq: A térkép és a táj, Magvető, 2011, 173.) Az építészetelméletben az 1960-as évektől jelent meg egyfajta kritikai megközelítés, mely különböző arányokban vegyítette a modernitás társadalompolitikai és a modernizmus esztétikai értékelését. Ezek összekapcsolásából és részben hatásosságuk növelése érdekében a kritikai elméletet több-kevesebb sikerrel megpróbálták átültetni a gyakorlatba is. Azonban az elmúlt két évtized jelentős változásai szinte minden terepen kikezdték a kritikai pozíciót és különösen a kritikai építészeti gyakorlat ideáját. Ez utóbbit eredetileg avantgárd ellenpontként a diszciplinaritás fenntartására szolgáló eszköznek szánták az elüzletiesedő, tömeges építészettel szemben. Noha 2000 után már sokan állítják, hogy a kritika – a határok meghúzása – helyett a gyakorlat-orientált pragmatizmus „szabadsága” kerül inkább előtérbe az építészeti diskurzusban és tervezésben, sokkal fontosabb azt meglátni, hogy az elmélettel is foglalkozó építészek önképe változott meg a diszciplínát érő hatásoknak köszönhetően. A kilencvenes évtized gazdasági fellendülése nyomán – többek között – nagyléptékű megbízásokkal, a szakmagyakorlás globálissá válásával és a rendkívüli digitális-technológiai fejlődéssel, valamint a sok újdonság által eredményezett bizonytalansággal kellett szembenézni az építészeknek is. Az építészeti kritikusság [criticality] és a pragmatizmus közötti elméleti vita generálói az 1990-es években fellépő fiatalabb építészgeneráció tagjai voltak, Ők útkeresésük és pozíciófogásuk során az építészeti gyakorlatot a teoretizálás elé akarták helyezni. Eszerint, noha korábban a kritika – mint lehetséges szellemi pozíció – releváns volt, most az ellenfeleit, azaz alternatíváit befaló globális kapitalizmus miatt más hozzáállást kell képviselni. A pragmatikus megközelítés, nagyon leegyszerűsítve, azért gondolja érvénytelennek a kritikai pozíciót, mert az nem lehet a rendszeren kívülálló, azzal szembehelyezkedő, azt tagadó. Az ilyen opponáló kritika érvénytelen válaszokat adna, mondják a fiatalok, ráadásul az ellene vívandó harcot kétfrontosnak állítják be. Egyfelől, nincs szükség az építészetelméletre, mint a kritikai gondolkodást fenntartó területre („az építészetelmélet vége” 1), másfelől működésképtelennek mondják ki az ezen alapuló, a korábbi évtizedekben a nyugati építészettörténetben jelentős szerepet betöltő kritikai gyakorlatot. A kritikusság-vita két pólusa és hivatkozási pontja, melyek között az egyéni olvasatok elhelyezkednek: a kritikai projektet védők (például K. Michael Hays) részéről Peter Eisenman, míg a támadók (például Michael Speaks) részéről Rem Koolhaas. 2002-ben írta Mark Jarzombek, 2 hogy akkorra már „a poszt-kritikusság számos területe jól ismertté vált. Ilyenek a New Urbanism, a zöld építészet, sőt, a fejlett számítástechnika is. Mindannyian részei szép új világunknak, ahol a kritikusságot nem olyan elképzelések alakítják, mint az ellenállás vagy az újdonság, hanem az arra

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

irányuló igény, hogy megoldjunk szorongató és nagyléptékű közösségi, etikai, vállalati, számítástechnikai és globális problémákat. A poszt-kritikus esztétika így redukálja a hagyományos avantgárd esztétikai módszerek jelentőségét. A kollázs az 1920-as években, a szemiotika a hatvanas években és a film a kilencvenesekben – csak néhány példát sorolva – a poszt-kritikus világban vagy távoli emlékek, vagy egyszerűen egy korábbi esztétika ’alkalmazott’ jelképes emlékeztetői. Emellett kisebb hangsúllyal bír a személyiség és nagyobbal a ’csapat’, de csak annyiban, hogy korunk poszt-kritikus építésze egy filmrendezőhöz hasonlít, aki önmaga teszi meg a ’kritikai’ lépéseket, míg a gyártást csapata jólképzett tagjaira hagyja.” Előzmények – a kritikai építészetelmélet ideája A kortárs posztkritikai diskurzus – mint a neve is mutatja – nem értelmezhető az őt megelőző, az 1960-as évektől épülő kritikai hagyomány nélkül, melynek egyik alappillére az Oppositions folyóirat volt (1973-1984). Az A Journal for Ideas and Criticism in Architecture alcímmel bíró írásfolyam az Eisenman által szervezett New York-i Institute for Architecture and Urban Studies (IAUS) független és egyedi felépítésű oktató-kutató intézményéhez (1967-1984) kapcsolódott, az ott zajló diskurzusnak volt a lenyomata. Az intézményi háttér létrejöttét több tényező együttállása szolgáltatta a ’60-as évek végén. Amerikában az építészet ”szakmai”, egészen egyszerű értelemben pragmatikus volt, míg Európában a közügy rangján állt. Az újvilágban mély szakadék tátongott a gyakorlati élet és az egyetemi oktatás intézményi elszigeteltsége között, miközben az öreg kontinensen az oktatás intézményes kereteinek felülbírálata kitüntetett szerepet játszott 1968 reformtörekvései között. A modern világ kritikája addig egy olyan – jórészt szociális töltetű – irányba haladt, mely nagyhatású utópiákban csúcsosodott ki: ezek ideális, a jelen modernitásától elrugaszkodott társadalmat vizionáltak az általuk tervezett és a jelenben szintén nem létező környezet köré. A tárgyi világot egy más társadalom számára építették fel, a jövőben gondolkodtak, oda vetítették ki elképzeléseiket. 1968-ra az európai diákság (és munkásosztály), látva ezen kísérletek bukását, nagyon határozottan lépett fel nemcsak a fogyasztói-jóléti berendezkedés (tulajdonképpen még a klasszikus kapitalizmus) ellen, hanem az elavult, paternalista oktatási rendszerrel szemben is. Eisenman és az IAUS célja tehát egyfelől a szűk szakmaiság helyett egy kitágított, humanista diszciplínáról való beszélgetés kezdemé nyezése volt, másfelől a mindenféle ideológiától való függetlenedés. Konkrétan: a modern építészet utáni helyzetben el kellett végezni a modern értékelését, elsősorban annak elméleti kritikája által, és ez a mozdulat egyszersmind az építészeti diszciplína helyét és határait is ki akarta jelölni. Noha a problémafelvetés közös volt, sem az IAUS, sem az Oppositions nem tekinthető egységes szemléletűnek. Ugyan a válaszok kirajzolnak néhány határozott irányvonalat, például a diszciplína autonómia-fogalmára való törekvést, de a mértékadó Eisenman, Kenneth Frampton, Anthony Vidler és Mario Gandelsonas szövegeiben ez rendre mást jelentett. A gondolati közösséget tehát a kritikai véleményütköztetés vágya jelentette. Ennek gyökere a Frankfurti Iskola kritikai elméletébe nyúlik, s ennek köszönhető Manfredo Tafuri amerikai kanonizációja az Oppositions hasábjain.

utóirat • post scriptum A hetvenes évtized legfontosabb problémaköre, melyről nemcsak az Oppositions, hanem a szerkesztők elméleti munkássága is javarészt szól, az autonómia (diszciplináris folytonosság) és a történelem (determináltság) között feszülő ellentét, írja K. Michael Hays. 3 Előbbi fogalommodell a diszciplína sajátosságát, minden más területtől való megkülönböztetését, korfüggetlen saját jelrendszerét tételezi, utóbbi pedig az ezzel a függetlenség-modellel szembemenő, irányából külsőnek tekintett erők (társadalom, politika, kultúra, gazdaság, stb.) által befolyásolt, összetett viszonyrendszert jelenti. A fő kérdés Hays nézőpontjából az, hogy miért merül fel éppen ekkor az autonómia lehetősége – ami kiegészíthető azzal, hogy mit tud majd kezdeni ennek a lehetőségnek a megszűnésével a kilencvenes évek és a pragmatisták. Ha az építészetet alapvetően zárt rendszernek tekintjük, akkor „az reduktív jellegű, az általános kulturális fogalmakat sűríti és kristályosítja ki saját megkülönböztetett értékein belül”, állította Diana Agrest.4 Eképp a diszciplináris sajátérték megragadásához (az autonómiára való törekvéshez), ki kell lépni a zárt rendszerből, és a redukció műveletét kell megvizsgálni: a más, „külső” területekkel való kapcsolatot és a tőlük való távolságot. Azonban az ötvenes évektől kezdve (a klasszikus modern után) egyre nehezebb megtalálni vagy megőrizni a diszciplína sajátértékeit. Ennek háttere sokrétű. Egyrészt a modern (avantgárd) forma és módszer tömegessé válásának és kommercializálódásának köszönhetően elveszíti radikalitását és hatástalanná válik. Bekövetkezett továbbá egy kettős „belső”, diszciplináris értékvesztés: a funkcionalizmus és a tabula rasa ideológiájának eluralkodásával, kritika nélküli elfogadásával homogénné vált a színes modern hagyomány, illetve az „objektivitás” és „racionalizmus” jelszavai mentén dominánssá vált az építészet területén is a reifikáció. Ez utóbbi kifejezés azt a redukáló folyamatot takarja, amit a kapitalizmus (modernitás) végez az összetett és elvont fogalmakkal, mikor azokat kizárólag mérhetőségre és megszámlálhatóságra egyszerűsíti le. A kritikai építészet (az alternatív megoldások) számára eképp a totális elméleti kritika, az ész reflexiója tűnt lehetséges terepnek, belátva mind a forradalmi, mind az utópista-idealista társadalmi változások vagy az avantgárd kitörések működésképtelenségét. Mivel azonban a kultúripar azonnal integrál minden ellenpólust, hiszen a változtatás kísérlete, a kritika hozzá képest definiálja magát, így még inkább legitimálja a rendszert, az eredeti cél hatástalanná, sőt divattá, vagyis piacképessé, rövid időn belül pedig tömegtermékké válik. Ez a negatív dialektika modellje, mely ugyan korábbról, Theodor Adornótól származik, 5 de a kritikai építészet referenciapontjává vált – elsősorban Manfredo Tafurinak köszönhetően. Tafuri „egységes” modern-képében, mely a felvilágosodástól (a tőkés gazdasági rendszer kialakulásától) a posztmodernitásig (az amerikai fogyasztói társadalomig) húzódik, nincs kiút az építészet számára. Vagy működik a kapitalista építményben, és akkor leképezi azt saját jelrendszerére és működésére, vagy ellenáll neki (az autonóm nyelvrendszerben), de akkor a társadalmi berendezkedésből is kivonul és mehet szervezkedni a „budoárba” – ez ugyanis az ellenkultúrák sorsa.6 Összefoglalva: a modern korszellem-ideológiától való megszabadulás, a diszciplína sajátosságába való elvonulás éppen annak a tőkének a működését jeleníti meg, mely miatt a korábbi jelentésvesztés és maga az elvonulás bekövetkezett. Az eredmény kudarc; egyfelől a történelemmel szemben, másrészt a diszciplínával szemben, hiszen a formalista kísérletezésben megszűnik a korábban szintén sajátosságnak tekintett társadalmi szerep. A keresztapák kritikai gyakorlata A totális elméleti kritika részét képezte egyfajta kritikai gyakorlat (ideája), hiszen az építészet sajátossága, hogy benne a teóriának gyakorlati relevanciával kell bírnia. Bár más volt Eisenman és Koolhaas kritikájának

tárgya, céljuk a modern/posztmodern építészetet kritizáló megfontolásból létrejövő hatásos épület megteremtése volt. Ezért is válhattak az ezredforduló építészeinek keresztapjaivá, a kritikusság-vita mágneseivé. Általános művészeti értelemben mindig a kísérleti (avantgárd) áll a kritikai pozícióban és a mainstream, a tömeg vele szemben. Ám mindkét keresztapánál látható az az ambivalencia, hogy a (társadalmi, korbeli) elkötelezettség szemben állt a (formai vagy stílusbeli) diszciplinaritás-törekvéssel. Robert Somol eldönthetetlennek gondolja, hogy melyik kritikai és melyik pragmatikus (projektív) építészet, mivel két különböző dologról van szó.7 Eisenman geometrikus-autonóm diszciplínában gondolkodik, míg Koolhaas urbanistában, a „város a városban” típusokban, vagyis a felhőkarolót és a bevásárlóközpontot vizsgálja. Eisenman az egyénre akar hatni „a humanista szubjektum kritikája” által, míg Koolhaas a tömegre, „a kollektív szubjektum kritikája” által. Eisenman csak a formával foglalkozott és minden más „diszciplináris külsőségtől” megszabadult a modern kritizálása nevében, Koolhaas meg éppen fordítva, csak ezekre a külsőségekre (a történetiségre) fókuszált és a „diszciplináris belsőség” béklyóitól akart megszabadulni. A diszciplináris kritika mindkét esetben a forma (modernista) ideológiai töltéstől való mentesítéséért küzdött, csak Eisenman a funkció vagy a gépi esztétika megtestesítésétől, Koolhaas pedig a szerzői-atipikus formálástól akart megszabadulni. Eisenman a posztstrukturalizmust és a dekonstrukciót, a modern (a nyugati gondolkodás) kritikájának kritikáját használva vitatta azt az elképzelést, hogy egy struktúra összes eleme egy központi elv (Isten, logosz, ember, arché, stb.) vagy a metafizika körül rendszereződik. Koolhaas ’68-as szabadulni vágyó attitűdje az identitás mint központ (mint az apáktól készen kapott, szintén „központi” minta) érvénytelenségéről szólt és ehelyett beszélt a tipikus tömegről és a generikus városról. Hogy egyfelől sikerül-e az ideológia abszolút középpontjának megszüntetése, másfelől létezhet-e kritika ideológia nélkül (más szavakkal: az ideológia kritikai lecserélése nem egy újabb ideológia bázissá avatásának művelete-e), részben erről vitatkoznak a maiak, az építész szerepét kihangsúlyozva a folyamatban. Változások elméleti, építész-szerepbeli, technológiai, paradigmatikus szinten Az ezredfordulós változások egyfelől profizmust és hatékonyságot kívánnak meg az építészektől is, másfelől mindennapi tapasztalatukhoz hozzákapcsolódik az összetettséggel (és a részben ebből eredő szabályozással-kontrollal), a megnövekvő piacon való átstrukturálódással, a tervezés mint sortermék-gyártás volumenének növelésével, valamint a globális „szuper- vagy második modernizációs hullám” problémáival való szembesülés. A kritikus-elméleti (gyakran esztétikai) megfontolásokat számos egyéb, pragmatikusabb paraméternek kell kiegészítenie. Nyilvánvalóvá vált, hogy az építészetelmélet kritikai dekonstrukcióját egyrészt formai kísérletezéssel összekapcsolni rendkívüli nehézségekbe ütközik (financiálisan, szerkezetileg, a megbízóval való kommunikációban, stb.), másrészt a kritikusnak szánt épületek szokatlanságuk révén népszerű-látványos termékké válva az eredeti célhoz képest kudarcot jelentettek. Vagyis a legkritikusabb vagy „legavantgárdabb” építész is kénytelen betagozódni a globalizálódó kapitalizmus rendszerébe. Az az elvonult-ellentétező eisenmani dekonstrukció, mely az eladható termék helyett az alkotófolyamatra helyezte a hangsúlyt, ilyen körülmények között szintén nem működhet, mondják az ezredforduló pragmatistái. Azonban eközben Michael Speaks, a legfőbb „pragmatista teoretikus” egyik hivatkozási példája Greg Lynn, aki elméletíró-építész, s aki a digitális eszközök segítségül hívásával deklaráltan Eisenman posztstrukturalista kísérleteit akarja folytatni.8 Speaks másik referenciapontja pedig maga Koolhaas, aki számára az EuraLille-projekt (rendezési terve és benne a Congrexpo épülete) egyfajta váltást jelentett a 90-es évek első felében. 9

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum ni a tudásbázist. Az építésztől ugyanis nem hagyományos „építészetet” várnak el, hanem stratégiaalkotást, melynek része az épület is, mint a megrendelő felismerhető karakterének kommunikálója. A „strukturális” változást jelző másik példa az egyik legsikeresebb pragmatista iroda, a UN Studio megalapításának esete, melyhez a lendületet az arnhemi intermodális komplexum terve adta. Itt már a tervezés korai fázisában felismerte Ben van Berkel és Caroline Bos,11 hogy „egy új típusú, elképesztő közösségi és politikai potenciállal bíró projekttel van dolguk, mely víziót, ideológiai és kommunikációs képességeket kíván meg, és ezzel összefüggésben az építész kortárs szerepének megértését.” Így 1998-ban – megerősítendő elmozdulásukat és elkötelezettségüket a komplikált rendszerek irányában – alakították meg a United Network Studiot, mely a tervezésbe számos szakértőt, városi és infrastrukturális szaktervezőt, designert is bekapcsolt – hangsúlyozva az építész-tervező pozíciójának mind horizontális, mind vertikális megváltozását: az önállóság és hierarchia helyét a hálózatosság és a multidiszciplináris kifelé terjeszkedés modellje váltotta. Korábban külön-külön kezelve a (szak) területeket a tervezés során azok egymással szembementek: ma a „valósidejű” kommunikációnak és ellenőrzésnek (videokonferencia, közös szoftverplatformok stb.) köszönhetően egyszerre lehet kezelni őket.

Rem Koolhaas (OMA): Euralille beépítési terv, Lille, 1989-1994

Egyfelől, ez az irodája, az Office for Metropolitan Architecture (OMA) talán legnagyobb megvalósult rendezési terve, mely „éles bevetésen” szembesítette az irodát az összetettség problémájával. Másfelől, paradox módon: a Mitterand-féle állami monumentalizmus-direktívával szembeni kritika a városi (átlagos, banális és tipikus, vagyis jelleg nélküli) környezet „kritika nélküli” elfogadását jelentette. Koolhaas ennek megfelelően állítja,10 hogy az építészet autonómiájának kérdése „túlértékelt”, hiszen az építész függő és bizonyos értelemben passzív, erőtlen helyzetben van, még ha van is önálló szándéka vagy víziója. Szerinte nincs választási lehetőség, az összetettség kezelése érdekében túl kell lépni 1968 azon örökségén, hogy „az egyedüli elfogadható pozíció a kritikai… Lehetetlen olyan kreatív állítást tenni, mely tisztán a kritikusságon alapul.” Később annyi az OMA munkája a 90-es évek prosperáló Hollandiájában, hogy úgy tűnik, nincs idő teoretizálásra. Ennek ellenére Koolhaas 1995-ben kiadja az S,M,L,XL építészelmélet terén is kulcsfontosságú kötetét, ugyanettől az évtől indítja be a Harvardon az urbanisztikai kutatásprojektet, majd 1999-ben létrehozza az építészirodához kapcsolódó AMO kutatórészleget. Mindhárom tett mozgatórugója azonos. Egyfelől azért születtek meg, hogy a bizonytalanná váló építész a statisztikákból nagy igazságokat szűrjön le, hogy a biztonságot adó kontextusok (ideológiák), a kritikai háttér hiányának káoszában mégis el tudjon igazodni, s a döntéseit ezekkel a „kvázi-tapasztalatokkal” indokolni tudja. Másfelől azért, mert az építész feladatai között megjelenik az épület programjának megalkotása is, melyhez – az egyedi projektekhez – meg kell szerez-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

Az OMA és az azt körülvevő tervezői hálózat modell

Így nemcsak hagyományosabb szempontok, mint a programbeli szerveződés, a térelosztás vagy az anyagkezelés válhat koherenssé és együtt alakíthatóvá nagy és összetett projekteken, hanem bekapcsolhatóak – például a diagram eszközének segítségével – olyan nézőpontok is, mint a politikai jóváhagyó-folyamatok, a legkülönbözőbb szaktervezői területek, a költségvetéskontroll és hasonlók. A tervezési folyamat is hibriddé válik: nem lineáris (parancsalapú) folyamat zajlik, hanem kollektív döntések sorozata. Mindeközben Bosék úgy vonják ki a klasszikus tervezési folyamatból az építészt, hogy annak újraalkotott képét soha nem látott mértékben helyezik a (média)figyelem középpontjába folyamatos diagrammatikus kommunikációs stratégiájuk által. A módszertan nemcsak a diagram esz-

utóirat • post scriptum köze által válik transzparenssé, hanem a publikációk szintjén is, melynek ráadásul feladata az irodáról és a projektekről való diszkusszió irányítása és ellenőrzése. Nem post-mortem életmű-kötetek jelennek már meg az építészről, hanem ő maga dokumentálja saját tevékenységét az építéssel egyidőben. Kérdéses ugyanakkor, hogy miért van ezeknek a dokumentumoknak létjogosultsága, hiszen a filmnek is, az épületnek is önértékén kell működnie. Még a pragmatisták is azt állítják, hogy a valóságban kell effektívnek, performatívnak lenni. Vagyis a dekonstruktív „absztrakt elitizmus” valamiféle demokratikus tervezői hálózattá akart átalakulni: a forradalminak tekinthető papír-építészi vagy művészi pozíció megkülönböztetettsége, konceptualizmusa, autonómiája semlegesebbé, „hasznosabbá” akart válni. Egy olyan irracionalizmus felé fordulásról van szó, mely a kortárs folyamatok teljességükben való megérthetetlenségéből adódik. Már a tervezési folyamat elején figyelembe kell venni a lehető legtöbb tényezőt, és ebben benne kell lenni a száraz racionális műszaki paramétereknek és az egyediséghez vezető félig-művészi intenciónak is. A tendenciában újdonságok helyett inkább a hangsúlyok eltolódása figyelhető meg: az érték abban állhat, hogy a számítógép és a diagram segítségével a tervezési folyamat nyomon követhetővé, a döntéshozók számára közérthetővé válik, s ezáltal születhetnek meg az optimális megoldások lehetőségei – az egyetlen „legjobb” hazugsága helyett. Ez a valósidejűség vagy reflektivitás összekapcsolódik a Hal Foster által totális tervezésnek nevezett jelenséggel, mely a komplexitás kezelését megkísérlő tervezői hálózatot jelenti.12 Foster arra figyelmeztet, hogy az építészet feloldódhat a szakértők és tanácsadók hálózatában, a totális tervezés előnyeit azonban ki kell használni. Vagyis nem lehet szétválasztani az építészetet, a városépítészetet és a tájtervezést, de kritikus szemlélettel kell állást foglalni. Foster eszmei párbeszédre szólít fel: valamilyen – újabb – ellenálló attitűd kifejlesztésére. Ebbe a gondolkodásmódba nem fér bele az a posztkritikai építészet, melynek jövőbe vetett hite „az új anyagokat és médiát per se progresszívnek állítja be”.13 A kritikának és az invenciónak egymással párhuzamban kell működnie, mondja, a történeti (diszciplináris) nézőpontot használva hozható létre bármilyen új, „reflektív” építészet. A 2000 felé kialakuló pragmatista – itt értsd esettanulmány-szerű – megközelítéseket már kvázi-elmélet támogatja, ha a fogalmak hagyományos kereteit használnánk. A UN Studio, a FOA vagy az MVRDV nem-amerikai iskolázottságúak és kizárólag multidiszciplináris tervezéselmélettel, sőt, gyakran csak annak tűnő publikációkkal foglalkoznak kiterjedt építési gyakorlatuk mellett. A FOA például yokohamai kikötőépülete kapcsán már nem a diszciplínáról vagy formák miértjéről, hanem a környezet és az építésziroda (multikulturális) infrastruktúrájáról, lebonyolításról és műszaki megvalósíthatóságról, vagyis egy újabb fajta racionalitásról szól közérthetően. Az ehhez hasonló projektek alapvető feltételévé vált továbbá a digitális technika, mely egyfelől elengedhetetlennek tűnik az összetettségmodellek kezeléséhez, az információsokaság, a változás, a gyorsaság ös�szekapcsolásához és működtetéséhez, másfelől az elméleti (akár dekonstruktív, akár redőzött) koncepciók megvalósításához. A high-end háttéripar mind az irodai-tervezői, mind a kivitelezési oldalra való kiterjedése ekképp hatással van az építész pozíciójára, kapcsolatrendszerére. Projektív építészet – A pragmatizmus olvasatai John Dewey pragmatista filozófus szerint egy tétel igazságát gyakorlati beválása, működőképessége garantálja, s ez a tétel kimondásához képest jövő idejű. Így tett Jeffrey Kipnis általánosító nézőpontjából „az első projektív építészet”, a modern is, mégpedig a jövővel és részben az utópiával kapcsolatos értelemben: azt hitte, hogy az előzetes ideából megtestesülő építészet által egy jobb (társadalmi) rendszer teremthető meg.14 Ehhez képest a 2000 utáni pragmatista építészek olyan projekcióról beszélnek, mely a jelenbe mutatna: a valósidejű tervezés egyfelől a kigondolással

egyidejű történést jelentene, másfelől közvetlenül a jelent alakítaná át. Az épület jelenidejűségéhez képest a gondolat és az azt bemutató rajz mindig múlt volt; most azt állítják, hogy a tervhez, de még tulajdonképpen a diagram modellszerűségéhez képest is, például a rapid prototyping vagy a file-to-factory módszerével, azonnali.15 A projekció aktualitásában azért nincs helye ideológiai kritikának és annak elméletének, mert az (építészeti) gondolkodás is instrumentalizálandó, ahogy például a UN Studio állítja. Az építészetet társadalmi diszkurzív gyakorlatnak tekinti, ami „sokkal átfogóbb jellegű, mint a módszertani megközelítés, mely a jelenlegi tervezési gyakorlat alapja”, és ha elméletre szükség van, akkor azt ebben a gyakorlatban kell keresni.16 Ez a megközelítés elveiben eltörli az – építész által hozott – ideológia totalitását, hogy az összetett tervezési folyamatbeli döntések konszenzuson alapuljanak a konkrét szituációban. A mai építészek – állításuk szerint – nem választhatják a pragmatizmust, hanem nem tudnak mást csinálni, az adekvát módszer a diszciplína kereteinek újradefiniálásához pedig a projekció és performativitás lehet. Ole Fischer összefoglalásában17 „a ’projektív’ kifejezés a tervezésre mint építészeti szakértelemre (projektív mint a projekt, tervként vagy elrendezésként értve) és az alternatív forgatókönyvekkel való elköteleződésnek és azok színpadra állításának szempontjára (pro-jektív mint ’elébetekintő’ vagy ’valamit előre dobó’) helyez hangsúlyt. […] A ’projektív’ másik, talán véletlenszerű fogalomértelmezése a pszichoanalízisből származtatható és a belső vágyak külső tárgyakra vagy személyekre való kivetítését (elképzelő módszerét) jelenti.” A performativitás pedig a projekció eredménye, közvetlen hatása lenne, s így „elevenedne meg” akár szó szerint (interaktív technológiai kísérletekben), akár átvitt értelemben az építészet. A két kulcsfogalom – különböző olvasatainak rendszere – rendre megjelenik a pragmatizmus-vita 2000 utáni leghangsúlyosabb, leginkább hivatkozott írásaiban. Ezekhez az alapot (a kritikai ellenpontot) az eisenmani életmű mellett K. Michael Hays nézete és szövegei jelentették. Míg Hays 1984-ben azt állította, hogy a kritikai építészet kivételes pozícióban van „a kulturális termék-lét” és az autonóm érték között,18 Robert Somol és Sarah Whiting 2002-ben már azt mondja, hogy „minden építészet automatikusan elfoglal egy de facto kritikai státuszt”.19 A premissza szerint a kritikai gyakorlat átlagossá vált, s ez a könnyű kritika különbözik a dialektikus kritikától. Ám egyik véglet sem járható: sem az autonómia, sem az individuális, ekképp érdektelen könnyűség. Itt is az eszközszerűségként fenntartott diszciplinaritás javasolt, mely diagrammatikus, atmoszferikus és hűvös, szemben a forró avantgárd hevülettel és dialektikával. Nem szövegszerűségen és jelentésadó műveleteken alapszik, hanem a tervezési módszeren és annak hatásain, performativitásán. Ezen szelídebb kritikához képest Speaks a „posztkritikai építészetet” szinte irányzatként hirdeti: klasszifikációjának alapja a Superdutch azon menedzseri szemlélete, amivel az összetettséget és a reifikációt kezelni próbálja, s amellyel a globalizáló kapitalizmust már nem ellenségként, hanem új lehetőségként értelmezi.20 Speaks jelszava a „hírszerzési tervezés”: működjön az építésziroda a CIA-hez hasonlóan, gyűjtsön minél több kis igazságot, minél több területről, egyre inkább közelítve a nagy komplexitás rejtélyét. Ennek eszköze a kutatás lenne, mondja, mely megszabadíthatná az építészetet a művészi kifejeződés gyakorlatától. Ám a kutatás fogalma és annak kapcsolata az építészettel tisztázatlan, ahogyan az is kérdéses, hogy a kutatás feltételezett objektivitása felválthatja-e a kritikai hátteret. Az építészet nem lehet pusztán statisztikai megtestesülés, Speaks viszont még kedvenc hollandjainál sem látja meg az erre irányuló korábbi kísérleteket: a UN Studio tervezési technikát váltott, önkritikát gyakorolt a kilencvenes években, mikor korai, pusztán adatbázisból tervező kísérletei mechanikussá, sterillé váltak. Az ellentmondást Eisenman is diagnosztizálta, szerinte láthatatlan a gondolat és a megvalósulás közvetlen kapcsolata, a projekció művelete.21 Példája Koolhaas „bravúros épületei” és az azokat

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum megelőző kutatásprojektek közötti latens viszony; de ugyanez a rejtettség vonatkozhat a fiatalokra, kvázi-elméleti könyveik sokaságának dacára. Mind az autonómia, mind az önmagát ehhez képest definiáló Speaksféle pragmatizmus szélsőértékét elutasítja Reinhold Martin, aki egyfajta utópista realizmust javasol – ő így nevezi a projektív gyakorlatot. A pragmatisták csoportjáról azt állítja, hogy egyenlőségjelet tesz „(a történészek és a Tafurihoz hasonló elméletírók által előrevetített) politikai kritika és (az Eisenmanhez hasonló építészek által előrevetített) esztétikai kritika közé”, összemosva a Frankfurti Iskola kritikai elméletét és az építészeti autonómia-törekvést.22 A fiatalok önellentmondása, zavara nemcsak ott érhető tetten, hogy Koolhaast a pragmatizmus keresztapjának tekintik, megfeledkezve a Delirious New York Paranoid Critical Módszeréről, hanem hogy ugyanúgy szellemi vezérüknek tekintik Gilles Deleuze-t, mint a kései kritikai-autonóm oldal. Ráadásul, ahogy Martin jogosan hangsúlyozza is, a francia filozófus életműve csak többszörös áttételen keresztül és annak eredeti szándékait kiforgatva kerül a pragmatista építészet közelébe. Míg Deleuze szellemi gyökerei az európai ellenkultúrához kapcsolódnak, addig az építészek a kortárs kései kapitalista Amerikához vagy a globalizációhoz. Martin szerint ezért a Speaks-féle irányvonal értelmezhető olyan kísérletként, mely a radikális politika dialektikus ideájának – bármilyen alternatívának – az átesztétizálás általi megsemmisítésére törekszik. Ha ekkora hatalmat nem is adunk a fiatalok kezébe, az megállapítható, hogy a pragmatisták szándékos összemosásának az a legnagyobb veszélye, hogy suta és paradox kifejezéssel élve az elmélet képivé válik, és még inkább felpörgeti a kapitalizmus bekebelező attitűdjét. Tanulságok? A fenti szólamokból a pragmatizmus-vita tétje kiolvasható, ti. hogy mi a lényeg a fogalmi, amerikai dominanciájú, teoretikus zavar mögött: elsősorban az építészeti diszciplína határainak és az építész szerepének keresése a „paradigmát váltott” kulturális, társadalmi, gazdasági, ökológiai térben. Csak kevesen foglalkoznak ugynakkor azzal, hogy volt-e, van-e egyáltalán értelme a kritikai és a pragmatista megközelítés közötti elválasztásnak, „harcnak”, illetve hogy milyen mértékben az építész döntése és mennyiben a történelem determináló erejének köszönhető, hogy melyik oldalra állunk. Az is látható egyfelől, hogy a diskurzus speciálisan nyugati nézőpontot képviselt (inkább egy szűk csoport nagy hatású gondolatmenetéről és nem feltétlenül általános tendenciáról volt szó), másfelől tudjuk, hogy mára a pragmatista érvelés meggyengült (elsősorban a gazdasági világválságnak és a nem-építésnek köszönhetően). A probléma összetett kérdéskörrel szembesít minket. Nem tekinthetjük önmagában az Eisenman és Koolhaas gondolkodásmódja közötti különbségeket a párharc meghatározójának, mert akkor az utóbbi két évtized tágabb értelmű, alapvető kontextusváltásáról terelődik el a figyelem. Szintén gyanúval kell kezelnünk a százéves pragmatizmus új építészeti trendként való értelmezését, különösen úgy, hogy a pragmatista-projektív építészetelmélet csak elvétve hivatkozik hozzá kapcsolódó megvalósult épületekre. Nehezen szálazható szét továbbá a vita kifjezetten eszmetörténeti, gazdasági és személyes aspektusa. Végül, természetszerűleg feltételezhetnénk egy általános generációs váltásra való igényt is a posztkritikai vagy pragmatikus építészet okai között: az öregek ellen irányuló lázadás eszköze a kritikai attitűd felülírása lenne, mutat rá George Baird, és hozzáteszi, hogy ez a megközelítés sokszorosan problematikus.23 A szembefordulás ugyanis egyrészt továbbra is „hagyományos”, kritikai pozíció, másrészt rendkívül nehéz kitörni Eisenman és Koolhaas karakteres iskoláiból, melyre hajlandóság ráadásul inkább az előbbivel kapcsolatban (az elméleti-formalista autonómiából) jelentkezik.24 Az új generációs építészek „belátóbbá” (önkritikusabbá!) válnak: nem hiszik magukat filozófusoknak vagy társadalomelmélet-íróknak és ilyen értelemben nem tartanak igényt

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

az építészetelméletre és a kritikai elméletre. Vagy, az általános ideológián alapuló kritikát vetik el és helyette egyéni nézőpontú kritikákat hoznak létre konkrét gyakorlati megfontolásokhoz kapcsolódva, azok megalapozását elősegítve.25 Ugyanakkor az is belátható, hogy mindkét esetben a bázist az alábbiakban összefoglalt „eszmetörténeti szükség” adta:26 „Eddig a ’poszt-kritikusságot’ elsősorban amerikai tudományos körökben és magazinokban vitatták meg, de az elmélet elhasználódásának vannak jelei Európában is. Az ún. ’kritikai’ elméletet felhígította a módszertani népszerűsödés és egyfajta kritikai gesztussá vagy reflex-szé alakította, ahelyett, hogy a pillanatnyi feltételekből nyitott volna új távlatokat és alternatív koncepciók által kérdőjelezte volna meg a status quot. A kritikai diskurzuson belül az elmúlt 30 évben verseny zajlott az ’új’ elméletekért, amiről bizton gondolhatjuk, hogy önkényességhez és divathoz vezetett. Ráadásul mindenki tudatában volt annak, hogy a lázadás és a kritika része a (kései) kapitalizmus játékának: a kritikai gesztusok hamarosan belsővé váltak, árucikké alakultak és újrahasznosultak fogyasztói termékként; vagy a kritika partvonalra szorult és saját hősei züllesztették le – a kritikai stratégiák számos módon bebizonyították hatástalanságukat.” Jegyzetek: 1 Architectural Design 2009, ’Theoretical Meltdown’, vol. 79, no 1. 2 Jarzombek, M 2002, Critical or Post-Critical, Architectural Theory Review, vol. 7, 149-151. 3 Hays, KM (szerk.) 1998a, Oppositions Reader, Princeton Architectural Press, New York. 4 Agrest, D1976, ’Design versus Non-Design’, Oppositions, vol. 6, 333. 5 Adorno, TW 1944, ’The Culture Industry: Enlightenment as Mass Deception’, in Horkheimer, M & Adorno, TW, Dialectic of Enlightenment, Stanford University Press, Stanford, 2002, 94-136. 6 Tafuri, M 1974,’L’Architecture dans le Boudoir: The Language of Criticism and the Criticism of Language’, Oppositions, no. 3. 7 Steele, B (szerk.) 2010, Supercritical. Peter Eisenman & Rem Koolhaas, Architectural Association, London. 8 Speaks, M 2003, ’Design Intelligence’, A+U, no. 396. 9 Speaks, M 2003, ’Design Intelligence’, A+U, no. 389. 10 Davidson, C (szerk.) 1995, Anyplace, The MIT Press, Cambridge, 234. 11 van Berkel, B & Bos, C 2006, Design Models, Thames & Hudson, London, 272. 12 Harvard Design Magazine, 2004, ’Stocktaking 2004: Nine Questions About the Present and Future of Design’, no. 20, pp. 40. 13 uo. 46. 14 Steele, pp. 59-60. 15 A digitális technika által megteremthető a terv és a kisléptékű modell, illetve az építésziroda és a gyártóüzem (vagyis az ”épület”) közvetlen, ”valósidejű” kapcsolata 16 van Berkel, B & Bos, C 1998, ’Diagrams –Interactive instruments in operation’, ANY Magazine, no. 23, 19-23. 17 Fischer, OW, 2007, Atmospheres – Architectural Spaces between Critical Reading and Immersive Presence, Field Journal, vol 1, 26. 18 Hays, KM 1984, ’Critical Architecture: Between Culture and Form’, Perspecta, vol. 21,14-29. 19 Somol, RE & Whiting, S 2002, ’Notes around the Doppler Effect and Other Moods of Modernism’, Perspecta, no. 33, 73. 20 Speaks, M 2002, ’Design Intelligence: Or Thinking After the End of Metaphysics’, Architectural Design, vol. 72, no. 5, 4-6. 21 Eisenman, P ’Making the Cut’, in Davidson, C 2001, Anything, The MIT Press, 260-263. 22 Martin, R 2005, ’Critical of What? Toward a Utopian Realism’, Harvard Design Magazine, no. 22, 106. 23 Baird, G 2004, ’„Criticality” and Its Discontents’, Harvard Design Magazine, no. 21, 16-21. 24 A pragmatista fiatalok már jellemzően nem Eisenman iskoláiban tanultak, hanem sorra az OMA-ban dolgoztak; így tett pl. a FOA-t alapító Farshid Moussavi és Alejandro Zaera-Polo, illetve az MVRDV-ből Winy Maas és Jacob van Rijs is a kilencvenes évek elején. 25 A pragmatisták a kritikai hagyományt – miközben ellenpontként hivatkoznak rá – tetsző legesen alakítják, gyakran érthetetlen módon és indokolatlanul hagynak ki hangsúlyos nézőpontokat (például Frampton kritikai regionalizmusát) vagy épp hoznak létre újakat (például Hays 1984-es cikke kapcsán), továbbá összemossák az eredetileg is deklarált sokszempontúságot. 26 Fischer, 27.

The so- called architectural criticalit y was a subject of theoretical debates at the turn of the millennia, through which par ticipants tried to redefine the confines of the architectural discipline and the role of architects amongst basic contemporary changes (economic, politic, social and technological). Debates were generated by members of the generation of architects who started their careers in the 1990s and represented an expressedly practice-oriented pragmatic approach with their seeking ways and holding positions as opposed to the one prevailing the previous decades defined by avantgarde theoretical-critical attitudes. The text below outlines the power relations, the factors currently defining the discipline and the role of architects as well as the returns of the debate.

utóirat • post scriptum

Kő kövön Stone on Stone Dávid Ferenc köszöntése műemlékes kollégái nevében Greeting Ferenc Dávid on Behalf of his Colleagues in the Protection of Monuments Szöveg / text: Lővei Pál

Dávid Ferenccel 1977 őszén találkoztam először. Az Országos Műemléki Felügyelőségen Sallay Marianne és ő fogadott, amikor tanárunk, Tóth Sándor javaslatára Mentényi Klárival bemutatkozó látogatást tettünk az intézményben, a tanulmányi ösztöndíjunk és a végzésünk utáni műemlékes állásunk megbeszélése ügyében. Addig csak a könyvtárt ismertük, ahol Bardoly Pista kedvesen undokoskodott a mindig készségesen kiszolgált egyetemistákkal. Ettől kezdve azonban bíztatóan mosolygott ránk a titkárságon Terike néni és Borbély Magdika, amikor csak arra jártunk, nem is beszélve Györffy Katáról a szomszéd szobában. Az ötödéves egyetemi gyakorlatomra természetesen már a betanítás jegyében került sor, Dávid Feri és Lukács Zsuzsa vezetése mellett Mosonmagyaróváron, még Feritől kölcsön kapott vattakabátban és falkutató-kalapáccsal. 1978-ban részt vehettem már a Feri szervezésében Sopronban szervezett műemlékvédelmi tudományos konferencia-sorozat aktuális programján, amelynek fő célja a korábbi évtizedek előzményeire építve Feri által kidolgozott komplex falkutatási módszertan ismertetése volt, de ennél szélesebb körben nyújtott lehetőséget a műemlékvédelem tudományos feladatairól folytatott eszmecserére – itt hallottam például először kimondva azt, hogy a legfontosabb műemléki cél az eredeti állag megóvása: ez azóta is állandó harc terepe, és egyre inkább vesztésre állunk. Mikor 1979 szeptemberében bekerültem a Felügyelőségre, azonnal önálló kutatási feladat várt, a fertődi Muzsikaház, természetesen Dávid Feri ellenőrzésével és a szervezési kérdések letárgyalásában nyújtott, felbecsülhetetlen segítségével – ez is a képzésünk része volt: Feri mestere volt a tanácselnökökkel, egyháziakkal, levéltárosokkal, vállalatigazgatókkal, építészpartnerekkel, meg persze a kivitelező munkatársakkal, falkutatási segéderőkkel folytatott kommunikációnak. Utána egy gyönyörű közös munka következett – összes falkutatási feladatom közül messze a legösszetettebb épületben, a soproni Szent György utca 12–14-ben. Az újkorban egy egész lakássá szétosztott, középkori eredetű konyha maga volt az esztétikum, lényegében egy koromtól fekete ementáli sajt, csupa lyuk, fölötte boltozattal, a statikusok szerint már rég nem is állt, csak virtuálisan. Simon Zolival mértük fel januárban, rendszeresen este 8-9 tájban, amikor üres lett már a helyreállítás alatt álló ház. És sorra újabb művészettörténész kollégák jöttek a Tudományos Osztályra – Lászay Judit, Somorjay Selysette, Haris Andrea, Mezey Alice, akik hasonló betanítási folyamat részesei lettek egy-egy Dávid Ferivel közösen kutatott épületen. Közben megindult a győri belvárosi rekonstrukció, Feri dolgozta ki a kutatások programját – volt olyan időszak, hogy egyidejűleg öt-hat művészettörténész tevékenykedett a városban. Sok szempontból a városmag helyreállításán és a műemlékvédelem akkori eredményein alapul a település mai sikeressége is, ezért aztán – minden jótett elnyeri méltó büntetését – a műemlékvédelem szétverésének folyamatában igen tevékeny szerepet játszott az elmúlt években a város vezetése. Segítettek minket az idősebb, valamint a néhány évvel korábban munkába állt fiatal művészettörténészek is – Gergelyffy András, illetve Györffy Kata, Lukács Zsuzsa, Deák Ildikó, akikkel egy szobába is kerültem. És vártak a régészek is, közvetlenebbül vagy zárkózottabban, vérmérsékletük szerint, Valter Ilona, Sándor Mária, igencsak magába fordulva Kozák Károly (Kozák

dávid ferenc a fugában rendezett ünnepségen. Fotó: Hadik András

Éva éppen kislányával volt elfoglalva otthon), valamint abszolút nyitottan a fiatalok – Juan Cabello, Feld István, László Csaba –, akiket már megfertőzött Dávid Feri falkutatási módszere. Időnként megjelentek az osztályon a falképrestaurátorok – Pintér Attila, Bécsi János, Rády Ferenc –, érkeztek a kövesek is, Osgyányi Vilmos majd kicsivel később Rákos Péter, míg Szakál Ernővel és csapatával Sopronban lehetett ismeretséget kötni. Dávid Ferivel a restaurátori munkákat is megismerhette az ember a sopronbánfalvai lépcsőtől és a soproni lakóházak falfestéseitől a székesfehérvári zárt erkélyen át Vizsolyig és Tokajig. Dolgoztunk a könyvtárban, a tervtárban, a fotótárban, Tombor Ilonával, Faller Lászlóval, Benkhard Lillával, Laár Erikával, Hajnikával, fotózott nekünk Mihalik Tamás. És ott voltak az építészek is, akikkel ugyancsak Dávid Ferin keresztül lehetett a legkönnyebben megbarátkozni – eleinte még egy nagyon sokoldalú társaság, Nagypál Judit, Erdei Ferenc, Koppány Tibor, Sedlmayr János, Mendele Ferenc, Pusztai Ilona, Nándori Klára, Kremnicsán Ilona, Komjáthy Attila, Káldy Gyula – Vladár Ágnes akkoriban éppen gyereket szült – és a többiek, a fiatalabbak. Sallay Marianne-nál, a titkárságon, illetve Sopronban, Ferinél megfordultak még a nem sokkal korábban nyugdíjazott nagy öregek is, Dercsényi Dezső és Entz Géza, és Bécsből egy határmenti találkozóra átrándult Walter Frodl. Az egész Tudományos Osztály egy fejlődő, perspektivikus hely volt – tudományos műhely –, rengeteget lehetett tanulni, sok-sok lehetőséggel szép munkákra, és bár bizonyos repedések már mutatkoztak, de mai, persze kicsit nosztalgikus szemmel nézve egyszerűen tökéletes volt az egész OMF. Feritől tanultunk módszert, szemléletet, de sok mást is. A már említett tárgyalási készséget, az érvelés tisztaságát – Sopronban és máshol vezetett séták vagy csak egyszerű terepbejárás során – pl. Győrben –, és persze tudományos ülések fantasztikusan világos okfejtésű városvagy háztörténeti előadásain, vagy éppen az Árpád-kori kőfaragványok konferencián való hozzászólásában, a kőfaragóműhelyben és a restaurátori állványokon, tervtanácsokon és helyszíni szemléken. A vidéki városi levéltári kutatás módszertanába is bevezetett minket Győrben, Kőszegen, Tőle tanultuk az adókönyvek és a telekkönyvek értékelését, térképre vitelét, a szomszédságok logikáját, a VÁTI akkori kitűnő tervezői gárdájától kidolgozott vezérszint-felmérések használatát. Kitűnően ismerte a vésőhasználat fogásait, és megmutatta, hogyan lehet kis ka-

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum lapácsunkkal finoman lehántani a mészrétegeket. Mindez felejthetetlen kedvességgel párosult. A továbbképzések kezdetén például Feri ott állt az állomás peronján, és fülig érő szájjal és mosolygós szemmel örült minden érkezőnek, ismerte az összes kollégát a hivatalból, a soproni utcákon szinte mindenki köszönt neki, rövidesen a győri belvárosban is volt a nemrég megismert helyiekhez egy-két szíves szava. Először Sopron tűnt el – Feri Pestre költözött, akkor viszont egy ideig egy szobában ültünk. Aztán eltűnt Feri is az OMF-ből, viszont egy ideig még maradtak a szép kutatási feladatok, már nem is csak Sopronban, hanem az általa „domesztikált” Győrben, Székesfehérváron, de olyan madárlátta helyeken is, mint Miskolc vagy Szeged. Mára már nem maradt semmi. Minden, amit egykor az épületeken és Feritől tanultunk, a politikusi, beruházói, államigazgatási külvilág számára teljesen felesleges tudás, valójában csak a műemlékvédelem „fejlődést” akadályozó okoskodása – pedig ez segít az épületekben, műemlékekben járva tájékozódni térben és időben. A fiatal korunkban jó széllel vitorlázó hajó már elsüllyedt, még egy-két mentőcsónak úszkál a semmiben, egymással sem kommunikálva, de azokból is folyamatosan merni kell a vizet, és nincs sem cél, sem iránytű. A műemlékvédelem teljes intézményrendszerében dolgozó, alapvetően még Dávid Ferenc és Sallay Marianne által felfejlesztett műemlékes művészettörténészi gárda 1995 és 2011/12 fordulója között 40%-os létszámcsökkenést szenvedett el – és most már Feri szorosan vett tanítványai is kezdik végképp reménytelennek látni a helyzetet, a csökkenés folytatódik. A társaság néhány éve RÉKE (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete) néven létrehozta a falkutatók szervezetét. Dávid Feri vállalta az elnökséget – deklaráltan azért, hogy ez a komplex tudományos tevékenység, amelyet joggal érez magáénak, ne tűnjön el végképp a süllyesztőben. Magyaror-

szágról van persze csak szó, az eleinte Burgenlandba és Alsó-Ausztriába ilyen feladatokra Dávid Ferencet „importáló” szomszédságban, valamint Németországban egyetemi tanszékeken tanítják, Szlovákiában és Romániában egyre kiterjedtebb mértékben és magas szinten művelik. Megmaradnak persze fiatalságunk emlékei, Feri a soproni levéltár asztalánál ülve, papírokkal zsúfolt dolgozószobája a soproni Új utca 16-ban, a soproni vasútállomás, a megbeszélések Szakál Ernő műtermében és a falkutató-kalapácsok elkészíttetése a kovácsoknál – az Orosz József vezette, soproni kivitelezői kirendeltség szakembereitől nem tudott olyat kérni Feri, amit ne teljesítettek volna a legnagyobb készséggel azonnal –, a kávézás Nagypál Judittal együtt hármasban a Szent György utcában, és a közös beszélgetés a Fertődről egy dupla estebédre Sopronba beugró Őrsi Karcsival. Volt egyszer egy Tudományos Osztály. Egy köszöntőtől – a helyzettől függetlenül – elvárható legalább némi optimista jövőbe tekintés, és ez nem is idegen Dávid Ferenc személyiségétől. Tehát bízzunk töretlenül a Kőrösi Zoltán Magyarka című családregényének (Kalligram, Pozsony, 2013) több szereplője által is rendszeresen kimondottakban: „mostantól minden jó lesz, nem is csak hogy jobb, de jó.” (A Dávid Ferenc tiszteletére készült, a szakma ma is meglévő összetartozását mutató Kő kövön I-II. című tanulmánykötet ünnepélyes átadása alkalmából 2013. október 3-án a FUGA-ban elhangzott egyik köszöntés bővített, szerkesztett változata.)

This text is an enlarged and edited version of a ceremonial address delivered on October 3rd, 2013 in FUGA to honour Ferenc Dávid, art historian on the occasion of handing over volumes of collected essays proving that belongingness and affinity of the profession still prevails.

Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára, Vince Kiadó, 2013 (I. 668, II. 628 oldal) On the 73rd Birthday of Ferenc Dávid, Vince Kiadó, 2013 (I. p.668, II. p.628 ) Szöveg / text: Pálinkás Edit

A Dávid Ferenc művészettörténész tiszteletére összeállított kétkötetes tanulmánygyűjtemény 85 magyar és osztrák szerző, az ünnepelt kutatási területeihez kapcsolódó régészeti, építészet- és művészettörténeti kutatások eredményeit gyűjti össze. Az építészettörténeti esettanulmányok sora mellett ikonográfiai, stílustörténeti, illetve histográfiai megközelítésű írásokat is olvashatunk. A nagyszabású kiadvány szerkesztői Szentesi Edit, Mentényi Klára és Simon Anna. A kötet első fejezete a Dávid-család két további kiemelkedő tagjának állít emléket. Fehérvári Zoltán, Parkfalvi Endre és Ritoók Pál tanulmánya Ifj. Dávid Károly építész (1903-1973) munkásságát ismerteti és elemzi tervekkel és bőséges fotóanyaggal, kiemelve a Le Corbusier-nél elsajátított tervezési elveit megtestesítő Somlói úti villa (1933), a Népstadiont és a Ferihegyi repülőtér felvételi épületét. Az egykori Magyar Optikai Művek Művelődési Házának építéstörténetét külön tanulmányban dolgozza fel Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre, amelynek az épület nemrégiben végzett helyreállítása adja aktualitását (lásd MÉ 2011/4). A következőkben Dávid Gyula zeneszerző éles kritikát kiváltó dodekafon fordulatáról (1960-1974), a Magyarországon akkor még újnak számító dodekafon technika és a kodályi hagyományok összeegyeztetésének

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

kísérletéről olvashatunk Dalos Anna tanulmányában. A Dávid Ferenc munkásságát összefoglaló fejezetben a publikációk és fontosabb interjúk felsorolását a kiemelkedő munkák kronológiai rendszerű katalógusa követi, lényeges adatokkal, tervezői listával kiegészítve. Mindehhez tervek, dokumentumok, naplóbejegyzések, korabeli felvételek adják a bőséges illusztrációt. Az első kötet további fejezeteiben gondosan felépített sorrendben követik egymást a Dávid Ferenc egyes kutatási területeihez kapcsolódó esettanulmányok, a könnyebb tájékozódás érdekében városok, templomépítészet és keresztény ikonográfia, valamint kastélyok, paloták szerinti fejezetekre bontva. A nyitó tanulmányok a városfejlődés kérdéseit járják körül. Szende Katalin az ispánsági székhelyek városfejlődésben betöltött szerepével, valamint továbbélési lehetőségeit befolyásoló tényezőivel foglalkozik. Ehhez kapcsolódik Buda és Visegrád 13-14. századi fejlődésének összehasonlító elemzése, a királyi kezdeményezésre történő városfejlesztés eredményességének illusztrálására. Konkrét kutatási projektek sorát megnyitva Havasi Krisztina az óbudai Királyi Palota építészeti maradványainak értékeléséhez szolgáltat újabb adatokat, rámutatva az óbudai Kálvin közben álló református templom felújítási munkái során az épület alapos műemléki és ehhez kapcsolódó régészeti kutatás, dokumentálás hiányosságaira. Talán külön fejezetet érdemelne a Sopronhoz kötődő tanulmányok sora, hiszen Dávid Ferenc munkásságban és életében a város különleges szerepet játszik, elég, ha csak a Gótikus lakóházak Sopronban című

utóirat • post scriptum

Dávid ferenc ruszton vezeti a soproni műemléki továbbképzési konferencia résztvevőit 1983-ban

Oldal Dávid Ferenc kutatási naplójából, 1965

alapművére gondolunk. Feld István Buda és Sopron középkori városi lakóházainak kutatási mérföldköveiről az 1996-ban a németországi Arbeitskreis für Hausforschung Székesfehérváron tartott konferenciáján elhangzott, 2004-ben nyomtatásban megjelent előadás magyar verzióját ajánlotta fel a kötetben való közlésre. Gömöri János a Dávid Ferenc kezdeményezésére induló, a soproni főtéren és körzetében 1971 és 2003 között végzett kutatások eredményeit foglalja össze. Simon Anna a kötet ünnepeltje és Tóth Sándor ismeretségének és barátságának emléket állítva, a két kutatói pálya kapcsolódási pontjainak kiemelése mellett Tóth Sándor módszertani írásaiba ad betekintést, rámutatva, hogy a szakma a szakterület hazai normarendszerének egyre sürgetőbb kidolgozásakor nem mondhat le azokról a tanulságokról, amelyet a hazai falkutató iskola 1960-70-es években fogalmazott meg. A soproni kötődésű tanulmányok sorában Dominkovits Péter az építészettörténeti kutatásokat kiegészítendő a városban élő nemesség társadalomtörténeti összetételének, vagyonszerzésének, származásának és kapcsolathálózatának vizsgálatával foglalkozik. Koppány Tibor Ákosházi Sárkány Antal házairól, Kücsán József Sopron belvárosának délnyugati sarkában található telkekről és épületekről ír, mely utóbbiról az első pontos összefoglalást és térképet Dávid Ferenc publikálta 2008-ban. Winkler Gábor a Dávid Ferenc iránymutatásai alapján felújított Peck János kávéházának, a Színház utca 6. számú háznak az építéstörténetét ismerteti. A város fejezet további tanulmányaiban többek között Kőszeg készülő műemléki topográfiájáról, a sopronbánfalvi pálos, majd karmelita kolostor kutatásáról, a győri karmelita kolostor építésének előzményeiről, a székesfehérvári Hősök tere és az egri Buttler-ház és környéke építéstörténetéről, a veszprémi Vár utca 31. számú ház kutatásának első szakaszáról, a nagyszebeni Brukenthal és az evangélikus püspöki palota

homlokzatának kutatásáról, illetve Harald Prickler Johann Jacob Ham (1744-1780) kismartoni szobrászról olvashatunk. A templomépítészet és keresztény ikonográfia tárgykörébe tartozó tanulmányok kronológiai sorrendben követik egymást. László Csaba tanulmánya a Szigetköz középkori eredetű templomai közül a hédervári plébániatemplom és Boldogasszony-templom, a győrzámolyi plébániatemplom, a kimlei római katolikus templom ismertetését adja. Gabrieli Gabriella és Nemes András a bői Szent Imre plébániatemplom kutatásának eredményeit mutatja be, míg Kelényi György a típustervek megjelenéséről ír a magyar késő barokk templomépítészetben, Bibó István pedig Benkó Károly protestáns templomait ismerteti. Az építészettörténeti kutatásokat kiegészítendő falkép-restaurátori munka eredményei közül a Lángi József írása a türjei premontrei prépostság templomának falképeit emeli ki, ikonográfiai vizsgálatra pedig Marosi Ernő a veleméri Vera icon feliratának értelmezése ad példát. A kastélyok, paloták fejezetben a magyarbéli kastély építéstörténetéről és kertjéről a Csákyak korából, a fertőrákosi kastély átépítéséről gróf Zichy Ferenc püspöksége idejéből, a Grassalkovich-tervtár anyagáról, a pozsonyi Erdődy palotáról és a Károlyi palota udvaráról előkerült figurális fajansztöredékek kapcsán a 18. századi kályhatípusról olvashatunk. A második kötetben nagyobb fejezetekbe gyűjtve Eszterháza és Budapest építészete mellett a judaizmussal és a reneszánsszal és felvilágosodással kapcsolatos tanulmányok találhatók. A sokrétű tanulmányoknak köszönhetően Eszterháza kulturális életéről, művészetpártoló tevékenységéről és építészeti teljesítményéről csaknem átfogó képet kaphatunk. Buzási Enikő az Esterházyak 18. századi arcképeinek ikonográfiai vizsgálata, és Stefan Körner II. József 1764. évi frankfurti koronázásán megjelent Esterházy I. Miklós követségének bemutatása révén

dercsényi dezső, lővei pál, dávid ferenc, szakál ernő és walter frodl a soproni főtéren 1981-ben

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Dávid ferenc vázlata a kőszegi strucc szálló homlokzatának középrizalitjáról, 1984

tóth sándor és dávid ferenc sopronban, 1968. fotó: adorján attila

a hercegi szertartásrend, ünnepségek, műtárgyvásárlások hátterébe ad betekintést. A kastély parkjainak kialakításáról Galavics Géza és Alföldy Gábor tanulmányai alapján tájékozódhatunk. Az udvar zenei életben betöltött jelentős szerepére mutat rá Joseph Haydn két rokon témájú, ugyanakkor két, különböző műsorozatban megjelent, és más-más közönségnek szánt darab együttes eszterházi előadása kapcsán Somfai László. Joseph Haydn Armida című operájának eszterházi bemutatója (1784) költségvetési adatai alapján a korabeli színpadtechnika lehetőségeire és az operajátszás fontosságára Malina János hívja fel a figyelmet. Építészettörténeti adalékkal szolgál Felix Tobler írása az építőanyag-szállítás módjának feltérképezése az Esterházy kastély építkezéséhez a hercegi hitbizottmány nyugat-magyarországi uradalmaiból 1763 és 1765 között, valamint Bartos György a kínai házhoz, az ún. Bagatelle-hez fűződő történetek eredetére vonatkozó kutatása. Eszterháza szellemének még életszerűbb átérzéséhez ad segítséget Szentesi Edit Eszterháza 18. századi leírásait összegyűjtő tanulmánya, amelyben hazai és külföldi vendégek beszámolói egyaránt helyet kapnak. Granasztóné Györffy Katalin Dušan Šimko Esterházy lakája című regénye alapján rekonstruálja az udvari élet hétköznapjait. A fejezetbe bekerült Dávid Ferenc 2005-ös, a bábszínház régészeti módszerű kutatásának megkezdésével párhuzamosan levéltári források alapján, dokumentációként készült kézirata. Emellett Koppány András és Thúry László beszámolóját is olvashatjuk a bábszínház régészeti módszerű kutatásának eredményeiről (a Marionettszínház felújításának bemutatását lásd a MÉ 2013/9 számában). Kevesebb kohéziós szál fedezhető fel a Pesti építészek – Budapest építészete fejezetben, ahol Franz Anton Hillebrandt pesti központi szeminárium épületéről, a magyarországi romantikus építészet barokkos-rokokós változatáról, Pán József építészetéről és a beodrai Krátsonyi-kastélyokról, a neobarokk építészetünk stíluskapcsolatairól, a Budai Királyi Palota első emeleti helyiségeiről készült enteriőrfotók azonosításáról, Sándy Gyula memoárjáról, Möller István 1892-es vajai látogatásának beszámolójáról, gellérthegyi siklótervekről, valamint az Akadémia Károly körúti bérpalotájáról olvashatunk. A Komoróczy Géza és Klein Rudolf átfogó tanulmányaival keretezett Judaica fejezet egy-egy emlék történeti-elemző ismertetését

adja. Söptei Imre a kőszegi zsinagóga telkén álló házak építésének és tulajdonlásának történetéről, B. Benkhard Lilla a melléképületek kutatásáról ír. Balázs Edit Szombathely legkorábbi zsinagógáját mutatja be, míg Ivicsics Péter a sárvári és a jánosházai zsinagóga másolásszerű tervezését elemzi. Wirth Péter Kővágóörs zsidó emlékeit, Szegő György Lajta Béla tervezte Schmidl-sírboltját, Csáki Tamás a budapesti zsidó gimnáziumhoz készült Lajta Béla terveket, kapcsolódó Dávid Ferenc kutatásokat méltatja tanulmányában. A reneszánsz és a felvilágosodás időszakával foglalkozik Eörsi Anna Isabella d’Este studiolójának falkutatási eredményeit, Mikó Árpád a Corvinus név filológiai-művészettörténeti vizsgálatát, Bodnár Szilvia a nürnbergi Hirschvogel-műhelyből újonnan előkerült üvegablakokat, Gerszi Teréz Hans Bol német művészeti kapcsolatait elemző tanulmánya. Kivételes színfoltot jelent Szabolcsi Hedvig egy szabadkőműves ékszerről, és Czére Andrea Goya és Diderot szellemi párhuzamáról írt tanulmánya. A fejezetet és egyben a kötetet Ujvári Péter Emlék márványból és módszertanból című művészetelméleti írása zárja – a művészettörténészek szélesebb körének tiszteletadásaként. Értékes adalékot adnak Dávid Ferenc munkájáról és személyiségéről a tanulmányok előtt a szerzők által írt személyes hangvételű kiegészítő jellegű, háttér információkat megosztó kommentek, amelyek a cikkek hátterére, az ünnepelthez fűződő kapcsolatára világítanak rá. A könyvek – már a szerzők létszámából is következő – vaskos jellegét a grafikai arculat és a feltűnően gazdag képanyag oldja, és könnyen olvashatóvá teszi. A kötetet rendkívül igényes tartalmi és grafikai kidolgozás mellett a néhány eredeti, teljes német nyelvű tanulmány és a mindenhol szereplő német összefoglaló nemzetközi rangra emeli.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

In our collection of essays compiled to honour Ferenc Dávid art historian, we are publishing the results of research work done by 85 Hungarian and Austrian authors in special fields related to the specialties of the jubilant, namely archeology, architecture and art history. Besides case studies of architectural history, it also contains essays on topics of iconography, the history of styles, and historiography. This comprehensive publication has been edited by Edit Szentesi, Klára Mentényi and Anna Simon.

utóirat • post scriptum

Az ablakoktól a portálokig from windows to shopwindows Az első kirakatszekrények megjelenése Pesten a 19. század közepén (1847–1860) The mid-19th century appearance of shopwindows in Pest (1847–1860) Szöveg / text: Hidvégi Violetta

Rész és egész. Az épület alkotóeleme, ugyanakkor önmagában is egységes egész. Legszebb darabjai belesimulnak a ház homlokzatába, de hangsúlyeltolódással el is ronthatják annak összképét. A kirakatszekrények engedélykötelessége módot ad évtizedek portálépítési gyakorlatának feltárására, amely sok tanulsággal szolgálhat a ma építészének. „A mai értelemben vett portál egy hatósági rendelet nyomán született, amely megengedte, hogy a kirakatok homloksíkja harminc centiméterrel az épület homlokzata elé léphessen. Így mód nyílott a korábban különálló nyílások és falpillérekre helyezett kirakatszekrények összefogására egyetlen architektonikus kompozícióba. Ez a homlokzatra rátett faépítmény – a portál – egybefoglalta az üzlet bejáratát, a kirakatokat és az üzletet lezáró redőny vagy detektívrács szerkezetét. A cégtáblák anarchiájával szemben a portál magasabb fejlődési fokot jelentett: rendezte az egy üzlethez tartozó elemeket. Ezt az építményt a történeti építészetből vett formákkal öltöztették föl. Volt lábazata és párkánya, melynek képszéke adott helyet a cégtáblának. Az alsó és felső sávot faragott falpillérekkel vagy féloszlopokkal kötötték össze, ezek keretezték a kirakatokat és a bejáratot. A faportál általában tisztes iparosmunka volt: asztalosmesterek tervezték és kivitelezték.” (Ferkai András: Üzletportálok. 1997. 7.) Más részről a nagyobb méretű hengerelt üvegek megjelenése tette lehetővé a fokozatosan növekvő nagyságú ablakok, a mind tekintélyesebb kirakatszekrények előállítását. A klasszicizmushoz képest a romantikában egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a nyílászárók, mert a kor ízléséhez jól illettek a mívesebb, részlet-gazdag kialakítások. Ekkor jelentek meg a befelé-befelé nyíló kettős ablakok, földszinten a széthúzott üvegezések között a kirakatszekrények, amelyek igazi fénykorukat a historizmus idején érték el. A századforduló nagyobb szerkezeti változtatásokat már nem hozott, csak formai gazdagságot. Az iparosok az ablakokból, üzletajtókból kiindulva egyre összetettebb megoldásokat alkalmaztak. E fejlődés jól nyomon követhető a városépítési hatóságok fennmaradt hagyatékában. Az első pesti kirakatszekrények tervei Budapest Főváros Levéltára (BFL) Pest város Szépítő Bizottmánya (SzB) anyagában találhatók. A József nádor (1776–1847) által létre hozott szervezet 1808–1860 között látta el feladatát; a városi építkezések irányítását és ellenőrzését. A benyújtott terveket – fészertől a nagyméretű bérházakig – az építész és rokon szakmák képviselőiből, városi tisztségviselőkből szervezett időszakosan összeülő bizottság véleményezte. Az általunk ismert és elsőként portáltervnek tekinthető tervrajzot 1843 februárjában engedélyezték. Christian Fuchs sarokboltjához kívánt három új ajtót felállítatni a mai Vörösmarty tér nyugati oldalán, a Német Színház földszintjén. Az épület központi fekvése és látogatottsága miatt igen népszerű helye volt a korabeli kereskedőknek. Az újfajta építmény első fecskéjének engedélyezésekor igen körültekintően jártak el, amelyet építési felügyelőként Pollack Mihály (1773–1855) látott el kézjegyével. A négy részre tagolt ajtó felülvilágítója félkörívvel záródik, alatta négy-, illetve hatosztatú ablakszemek, míg a parapetben tükrös sáv húzódik.

A Váci utcai Nákó-ház kirakata Rohn Alajos litográfiáján, 19. sz. közepe © Budapest Főváros Levéltára

Ezután négy év szünet következett, majd 1852-ig évi egy-két terv maradt fenn gyűjteményünkben. Az igazi áttörést a forradalom és szabadságharc bénultsága utáni hivatalos enyhítő intézkedést megelőző 1853. év hozta, ekkor tizenhat portáltervet nyújtottak be engedélyezésre. Ettől kezdve folyamatosan emelkedett, illetve szinten maradt a kérelmek száma. (1854-ből 15, 1855-ből 22, 1856-ból 25, 1857-ből 28, 1858-ból 23, 1859-ből 26, míg a záró évből 14 tervet ismerünk.) 188 tervlap a Szépítő Bizottmányban megőrződött anyag. A cégérek szerepét úgy tűnik, egyre inkább átveszik az üzlet kínálatát bemutató, a vásárló döntését elősegítő, ebben az időszakban fa és üveg kombinációjából előállított kisebb-nagyobb kirakatszekrények. A cégér kontra kirakat párharcnak szemléletes példája Alter Antal rőföskereskedő üzlete nevének, reklámhordozójának változása. Alter az 1820-as évek közepén nyitotta Zsófia főhercegnéhez (1805–1872) cégérezett boltját Schorndorfer Ferenc órásmesternek 1804/1805-ben épített háromemeletes koraklasszicista lakóházának földszintjén. Az üzlet címerképét 1836-ban Mayer János festette. A kereskedő 1854 májusában az osztrák főhercegnét a hangzatos Divatcsarnok névre cserélte. Szüksége volt a figyelem állandó ébren tartására, hiszen boltja az üzletekkel sűrűn ellátott Váci utca közepén – ma V. Régi posta utca 15 – Váci utca 13. – kínálta portékáit. (A Váci utca ekkor a hajdani Váci kaputól – a mai Vörösmarty tér és Váci utca torkolata – az egykori Városházáig, a mai Március 15. tér környékéig terjedt. Attól délre lévő szakasza ez időben Lipót utca néven szerepelt.) Alter a két utcára néző lakóház teljes Váci utcai részét kihasználva, illetve a Régi posta utcára néző oldalon még két ablaktengely szélességben egész üzletét befoglaló portált készíttetett. „Alter Antal Divatcsarnoka, melynek párja, dacára Harrer és Schmollinger, Römer és Heckenast és Jankovics díszes kapuzatainak, fővárosunkban nagyságra, fényes és pompás kiállításra nézve még eddigelé nem található. (…) A külső kapuzatot esténkint majd légszesz karoncsok (candelabre) világítják ki. Ki a Váci utcán mostanában keresztülhalad,

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Zartl István portálteve Weber bádogosmester üzletéhez, 1855 © BFL

Zartl István portálterve, Kígyó utca, 1856 © BFL

lehetetlen, hogy meg ne bámulja, vagy legalább szemébe ne tűnjék e gazdagon kiállított bolt-kirakat, mely Európa legelső kereskedelmi s divatfényűzési városainak is méltó díszére válhatnék” – tudósított a Divatcsarnok 1854. szeptember 15-én. Az elismerést kiváltó portált az év május 16-án szignálta Riesinger Ferenc (1811–1857) asztalosmester, aki tíz darab portáltervet jegyzett korszakunkban. A konkurens Harrer és Schmollinger kirakatszekrényét is ő készítette egy évvel korábban a Váci utcai Nákó-házba (V. Váci utca 9. sz.). Első pillanatra szembeötlő az azonos kéz finom, elegáns megfogalmazása. A rivális cég portáljának tervén bal oldalt elhelyezkedő ajtót egyenes befoglaló keretezés zárja, szemöldökmezőjében sarokháromszögekkel, két oldalán gyámos lezárással, míg másik bejárata fölött végig a szegmensívhez alkalmazkodó méretű gyámok sora húzódik. Mind az ajtó, mint a kirakatablakok szegmensíves záródásúak, az ajtókat oszlopok keretezik, a két ajtó között, pedig az ablak szélességének felét kitevő félköríves lezárású tükrös fali-sáv látható. A kirakatszekrény képszékének alját fűrészfogas díszítésű választó-, míg az egész építményt álló gyámos párkány zárja le. Riesinger Alter portáljánál is hasonló elemekből építkezett, de a kitűnő arányú épület és a szokatlan méretű kirakatablakok harmonikus hármas ritmusával igen erőteljes hatást ért el, amelyet mi is megfigyelhetünk Rohn Alajos korabeli litográfiáján. „Alter Váci utcai nagykereskedő úr példája nem maradt hatás nélkül; neki Pest városa Szépítő Bizottmánya sokat köszönhet. Ő felállította minap gazdag Divatcsarnokának sok ezerbe kerülő fényes kapuzatát, mire a kirakási külső díszt és pompát bámulók népességénél nem lőn kevesebb a boltba menő vevők mennyisége is. Ezt érezhetően tapasztalván a többi kereskedők, most nyakra-főre bontatják el egyszerű, régi kirakataikat, bolt-űröket és költséges, cifrábbnál cifrább kapuzatokat emeltetnek azok helyébe.” (Divatcsarnok, 1854. október 20.) Nemcsak a Divatcsarnok, de más korabeli újság is tudósított az üzleti élet központjában, a Belvárosban eluralkodó portálépítési lázról: „Fővárosi kereskedőink egy idő óta versenyeznek a boltkirakatok pazar fénnyeli elkészíttetésében; a Szent György nap utáni hetekben alig volt a Belvárosban pár utca, hol ne találtunk volna a járdákon elszórva nehány deszkadarabot, vagy egyéb anyagot és eszközöket, melyek a díszes kapuzatok felállításához szükségeltettek.” (Nefelejcs, 1855. 3. sz.) Az újságok híradását a tények is alátámasztják. A fent említett 188 tervből 133-at szántak ebbe a városrészbe, míg 42-t a korabeli Lipótvárosba, ezzel szemben csak hármat a terézvárosi Király utcába, kettőt pedig, a Józsefvárosba. (Nyolc terv topográfiai azonosítását a források hiányában nem lehetett elvégezni.) Az utcák szerinti megoszlás is sokat elárul a korabeli Belváros virágzó üzleti életéről: 36 a Váci utcába, 24 az egykori Úri (ma Petőfi Sándor), 18 a korabeli Nagyhíd (ma Deák Ferenc), míg 5 a hajdani Hatvani (ma Kossuth

Lajos) utcába készült. A Szervita tér is kedvelt helye volt a korszak kereskedőinek, 9 tervet engedélyeztettek erre a közterületre. A maradék 41 kirakat egyenletesen oszlott meg egyéb belvárosi utcák között. A híradások mindegyike kiemeli az elkészült kirakatszekrények városképet formáló, üdítő megjelenését. Riesinger asztalosmester portáljai a legszebbek közé tartoztak, aki munkáiban a barokkos-rokokós romantikus építészet eszköztárából építkezett. Hasonló modorban készítette Weiß Ferenc asztalosmester Herzberg Sándor ékszerész kirakatszekrényének tervét 1855. június 1-én. A sajtóvisszhang ebben az esetben sem maradt el. Három és fél hónap múlva – szeptember 16-án – már az elkészült portálról adott hírt a Délibáb tudósítója. „Budapest ékszerárusainak kirakatai eddig is oly fénypompa és ízléssel voltak elhalmozva, minőnél feltűnőbbet Európa bármely világhírű városában is ritkán találhatunk; azon ékszercsarnoknál azonban, mely a múlt héten készült el, s nyittatott meg, a Nagyhíd- és Bécsi utca szegletén, elegánsabbat s ízlésben gazdagabbat hiába fognánk keresni, nemcsak fővárosunk utcáin, de bárhol is. S a külcsín és pompával karöltve jár benn a becsületes és szilárd szolgálatkészség, az árucikkek jó minősége és jutányos ára (…).” A kor gyakran foglalkoztatott asztalosmesterei mellett a terveken időnként egy-egy építész kézjegye is feltűnik. Diescher József (1811– 1874) építőmester 1855-ben szignálta Tabermann Lajos portáltervét az egykori Rózsa tér és Lipót utca 1. szám alatti házra. (ma Váci – Duna – Irányi – Veres Pálné utcai tömb) A Bizottmány anyagában ez az egyetlen olyan tervlap, amely bár jelzésszerűen, de mutatja a portál elhelyezkedését a kétemeletes épület homlokzatán, míg az alaprajzi részleten jól látható a kirakatszekrény falsíkból való előrelépése. Alter kirakatszekrényénél harmonikus összhangba került az épület és a kirakat, viszont gyakran előfordult, hogy egy-egy túlhangsúlyos portál mintegy hordozójává vált a felette tornyosuló több emeletes bérháznak. Ezt a szereptévesztést a kortársak is erősen kifogásolták. A közel kétszáz kirakatszekrény tervét több mint 40 asztalosmester tervezte és kivitelezte. A terv szignálásától számítva mintegy három hónap múlva már el is készült az épület homlokzati síkja elé lépő különleges „bútordarab”. Zömmel három, vagy ajtók esetében kétszer hármas osztást, ritkábban négyes üvegbontást alkalmaztak. A nyílászárók lezárásaként az egyenestől a különféle íves változatig minden előfordul. Jellemzően szimmetriára törekedtek az ajtó/ajtók és kirakati ablakok számának és elhelyezésének kialakításánál, de előfordult aranymetszés szerinti szerkesztés is. A tervekhez csatlakozó iratok tanúsága szerint kereskedők sokasága kívánta ekkor termékeire becsalogatni vásárlóit. Arany- és ezüstműves, ékszerész mellett nyomdászok és könyvkötők, könyvkereskedők, kávésok, fűszerkereskedők, pékek és cukrászok ren-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

utóirat • post scriptum

Weiss Ferenc asztalosmester kirakatterve Herzberg Sándor ékszerész üzletéhez, 1855 közepe © BFL

Riesinger Ferenc portálterve a Váci utcai Nákó-házhoz, 1854 © BFL

deltek maguknak kirakatot. Posztó-, rövidáru- és divatáru-kereskedők csoportjától elkülönülve a hölgyek míder szakboltot is találtak. Az urakat a dohánykereskedők vonzották, míg az órások, kalaposok mindkét nemnek kínáltak választékot. A korszak legtöbb megbízását Zartl István asztalosmester kapta – az 1853–1858 közötti fél évtizedben 55 tervet szignált, – amelyben talán megrendelői igényeihez, szakmájához alkalmazkodó rugalmas magatartásának is szerepe lehetett. Munkássága külön figyelmet érdemelne. 1855-ben a mai Párizsi utcába készült kisméretű, de rendkívül arányos gótikus kirakatszekrényének megrendelője Weber bádogosmester. A hatosztatú szegmensíves záródású ajtó és ablak között Zartl egy középkori lovagot helyezett el teljes vértben csúcsíves, mérműves keret alatt. Minden a lovagkort idézi. Az ajtót és ablakokat keretező oszlopok kis fiatornyokban végződnek. Az építészetben megjelenő romantika besettenkedett a kirakatszekrények megjelenésébe, az asztalosok szívesen éltek annak különböző elemeivel. Zartl ugyanebben az évben a Lipótvárosba, a Dorottya utca 10-12. szám alá egy divatáru üzlethez tervezett új portált. A rajzon jól látszik az ajtó üvegburkolatának kialakítása. A háromosztatú nyílások szegmensívvel záródnak, a kirakatok fölött lévő mezőben pedig a romantikus építészet kedvelt rozettája látható alul szegmensívvel záródó téglányok közt. Asztalosunk 1856-ban egy ezüstművesnek készített tervet a Kígyó utcába. A kirakat az előző példákkal ellentétben nagyon intim, visszafogott. Minden lezárás egyenes, egyetlen szabad üvegfelület az ajtó és annak oldalai, míg a mellette lévő kirakatok mögött az épület fala húzódik. A kirakat „visszavonult” meghagyta a díszítést az ezüstneműnek. Alkalmazkodóképességének egy újabb meggyőző bizonyítéka Grahl Ágoston könyvkötő portáljának terve az egykori Úri, ma Petőfi Sándor utca 10. szám alá. A szemöldökmezőkben elhelyezett díszítőelem könyvborítóra emlékeztet, ehhez még csak hasonló sem fordul elő más korabeli terven. A két hármas osztású ajtó mellett az üvegfelületek háttere az épült falsíkja. Frecskay János 1883-ban megjelent bútorasztalossági szakkönyvében – a munkát Thék Endre (1842–1919) lektorálta – így összegzi a kirakatok történeti kialakulását: „Minden kereskedő nemcsak (…) lehetőleg nagy kirakat-szekrényeket keres kiállítandó árui számára, hanem olyakat, melyek külsejökkel szembeötlenek, mert a legjobb s legszebb árukat egyszerű, talán nem igen világos kis ablakok mögött az elhaladó egy tekintetre sem méltatja. A boltok ablakait, melyek nem nagy terjedelmű árucikkek befogadására szolgáltak az említett cél kedvéért, időjártán mindegyre nagyobbra fogták s azok térdverőjét, egyre alább szállították. Továbbá amennyire a tér megengedte, üvegszekrényeket állítottak a bemenethez gyakran a kényelmes közlekedés rovására és ezt sokszor

csak 60 cm szélességre szabták. – Idővel azonban az ablak és szekrény sem volt már elegendő, és akkor a ház kőfalai elé állították, habár csak igen szűk kirakatokat, melyek végezetül az ablakokkal együtt valóságos kapuzatokká növekedtek. (…) A kirakatok az ablakoktól nem igen különböznek. Amennyire lehet, nagyra kell őket szabni, amit nevezetesen a térdverő alacsonyságával is elérhetni, ami az elhaladónak a bepillantást nagyon megkönnyíti. (…) A kirakatok ablakai a térnyerés kedvéért falvastagságnyira állnak egymástól, sőt vékony falaknál még távolabbra is. A külső ablakot lehetőleg kevés részre kell osztani s kevés bordát alkalmazni, ha ugyan ezt a rendelkezésre álló üvegtáblák megengedik.” Alter korszakos jelentőségű kirakatszekrénye esetében szerencsések vagyunk, fennmaradt terve, ábrázolás is készült róla, és még ma is áll a ház, ahova készült. Az esetek többségében azonban az egyesítés előtti Pest-Buda portál-építészeti kultúrájáról nem egyetlen, de mindenképpen hiteles forrással a fennmaradt tervek szolgálnak, amelyeket érzékletesen árnyalnak a korabeli újságok tudósításai. A villanásnyi példák az 1850-es évek lendületet vevő kereskedelmi életét idézik.

Part and whole. A constituent of a building which is still an independent unit in itself. Their nicest variations blend with the facades, whilst their disproportionateness may ruin the overall impression of a building. Being subject to licensing, the regulations of shopwindows allow to survey the practices of portal constructions of decades, possibly educational for contemporary architecture. Compared to Classicism, Romanticism had the tendency to prioritize doors and windows, as their refined designs rich in details more suited prevailing tastes. This was the time when double windows opening inward-inward appeared, just like the shopwindows between glazings pulled apart on ground floors which reached their climax with Historicism.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Építve tanítani practice-based education A közösségi szolgáltatást nyújtó design-build stúdiók szerepe az oktatásban The role of design-build studios offering community services in education Szöveg / text: Tánczos Tibor

Design-build stúdió – Új utak az építészképzésben címmel került sor az elmúlt év végén Berlinben arra a szimpóziumra,1 amely az építészoktatás nemzetközi trendjének egyik erősödő szegmensét teszi kitapinthatóvá. A rendezvény aktualitása ugyanis annak köszönhető, hogy az utóbbi években világszerte megnőtt az egyetemek építészeti karain működő olyan műtermek száma, melyekben a hallgatók tanulmányuk szerves részeként különböző társadalmi csoportok számára valós projekteken dolgoznak a koncepcióalkotástól a kivitelezésig. Vajon mi áll a tendencia hátterében? Jogosan beszélhetünk-e új utakról az építészképzésben működő desig-build programok kapcsán, s vajon tényleg komolyan kell-e vennünk manapság ezt az oktatási stratégiát? Hogy közelebb jussunk ezen kérdések megválaszolásához, a közösségi szolgáltatást nyújtó egyetemi design-build kezdeményezések történeti és elméleti hátterének rövid áttekintése után többek között a berlini szimpózium személyes tapasztalatait is felhasználva próbálom meg azonosítani a kortárs design-build törekvések fő irányait és jellegzetességeit. Vizsgálatom során a társadalmilag elkötelezett, valós építési tapasztalatot nyújtó oktatási modellek időszerűségének kérdése áll az érdeklődésem fókuszában. A design-build stúdiók vázlatos történeti és elméleti háttere Bár a design-build stúdió mai értelemben használt kifejezése az Egyesült Államokból származik, s csak körülbelül negyven éves múltra tekint vis�sza, a tényleges építési tapasztalatot is nyújtó egyetemi programok aligha tekinthetők „új utaknak” az épített környezettel foglalkozó szakemberek oktatása területén. A gyakorlatorientált tanulás építészeti képzésben elfoglalt történeti jelentőségét jól illusztrálja, hogy számos pedagógiai tárgyú tanulmány a valós élethelyzetre hangsúlyt helyező projekt alapú pedagógia kiindulópontjaként egyes 18. században működő építészeti akadémiák tevékenységét jelöli meg.2 A valós szituáció fontosságát hangsúlyozó pedagógiai megközelítés a 19. század közepétől német közvetítéssel jelent meg az észak-amerikai építészeti és műszaki főiskolákon, majd a 20. század első felében az USA nagy hatású pragmatista gondolkodóinak köszönhetően kapott nagyobb figyelmet, s hatott vissza Európára is. A második világháború után egyre inkább erősödő technokrata szemlélet azonban a felsőoktatási intézményekben is az oktatás mérhető teljesítményét helyezte a középpontba, így a gyakorlatorientált alternatív módszerek csak az 1960-as évek radikális szellemi közegében tudtak teret nyerni az Egyesült Államokban. Ebben a polgárjogi mozgalmakkal fémjelzett korban jöttek létre a magukat design-build stúdióknak nevező, cselekedve tanulás iránt elkötelezett első olyan kezdeményezések, amelyek küldetési nyilatkozataiban a közösségi bevonáson alapuló, szociálisan érzékeny tevékenység igénye is fontos szerepet kapott. Míg azonban az USA-ban az amerikai társadalomra jellemző cselekvésközpontú viselkedéskultúra és az intenzív civil hagyományok számos design-build stúdió megalakulását segítették elő, addig Európában az erősebb állami gyámkodás tradíciója nem kedvezett az ilyen irányú, jellemzően alulról jövő egyetemi kezdeményezések létrejöttének. Az 1980-as években azonban a szövetségi támogatások drámai visszaesése miatt az észak-amerikai kontinensen is ellehetetlenült a legtöbb design-build kezdeményezés működése, s csak

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

néhány egyetemi program kűzdött a fennmaradásért.3 Változás csak a 20. század utolsó évtizedétől kezdve következett be, amikor is világszerte egyre több építészeti tanszék kezdett reagálni az információs társadalom új kihívásaira. A gyakorlatorientált képzés iránt megújult érdeklődés annak is köszönhető, hogy az 1990-es évek második felében nagy horderejű nemzetközi dokumentumok fogalmazták meg a munkaerőpiac oktatással szemben támasztott megváltozott elvárásait. 4 A 21. század gyorsan elévülő adatdömpingjében ugyanis az elméleti tudás helyett a praktikus ismeretek dinamikus alkalmazása vált kulcsfontosságúvá, a kortárs építészeti praxis interdiszciplináris munkacsoportjaiban és egyedi feladatokra folyton újraformálódó teamjeiben pedig felértékelődött a személyi kompetenciák szerepe. A technológiai változások okozta társadalmi és gazdasági igényekkel párhuzamosan a pedagógia tudományának belső fejlődése is a fent vázolt irányba mutatott. Az oktatáselméletben egyre inkább elfogadottá vált az a pszichológiai kutatásokra épülő konstruktív tanulásszemlélet, amely a tények átadása helyett egy aktív érzékelési folyamatnak tekinti a tanulást, ezért meghatározó jelentőséget tulajdonít az oktatási feladatok társas viszonyok között és valóságos környezetben való megszervezésének. A közösségi szolgáltatáson alapuló gyakorlatorientált tanulás legújabb térnyerését mutatja, hogy az Egyesült Államokban a kétezres évek elején már közel hatvan egyetemi tanszékhez kötődő oktatási program nyújtott építészeti tervezési szolgáltatást elsősorban hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára, s közülük tizenhárom kezdeményezés vállalt fel rendszeresen kivitelezési feladatokat is. 5 Az új évezred elején azonban nem csak a tengerentúlon emelkedett tovább a társadalmilag elkötelezett design-build stúdiók száma, hanem Európában is egyre több ilyen törekvés indult el. A participatív, a humanitárius és a formabontó Az ezredforduló körül a kontinensünkön elsők között létrejött néhány kezdeményezés után mára több mint egy tucat európai egyetem tantervébe épültek be szervesen a közösségi szolgáltatást nyújtó designbuild programok. A design-build-nek nevezett kezdeményezések között azonban rendkívül változatos profilú kurzusok szerepelnek, s a témával kapcsolatos párbeszédben gyakran okoz problémát a fogalom tág használata. A tapasztalatok szerint gyakran nem érvényesíthető minden elvárás egy műtermen belül, ezért az érdemi diskurzushoz fontos azonosítani az ilyen gyakorlatorientált oktatási programok fő vonulatait. Bár a design-build stúdiók kategóriáinak merev szétválasztása természetesen nem lehetséges, hiszen a legtöbb kezdeményezésnél csak hangsúlyeltolódásról beszélhetünk, mégis kirajzolódni látszik három karakteres irány. Ahogy a fentiekben utaltam rá, a design-build kezdeményezések létrejötte az USA 1960-as évek közepétől felerősödő civil jogi kezdeményezéseivel volt kapcsolatban, ezért nem véletlen, hogy a legtöbb ilyen Amerikai Egyesült Államokban működő stúdióban a kezdetektől fogva fontos szerep jutott a participációnak, azaz a használók és a nyilvánosság intenzív bevonásán alapuló gyakorlatnak. A kontinensünkön működő design-build kezdeményezések legtöbbje

utóirat • post scriptum azonban kisebb hangsúlyt helyez a közösségi tervezésre. Itt azok az elsősorban társadalmi segíségnyújtást célzó stúdiók vannak többségben, amelyek főleg Európán kívül, a fejlődő és az újonnan iparosodott országokban építenek, a tervezést jellemzően a használók érdemi részvétele nélkül végzik, s inkább csak a kivitelezésbe vonják be a helyieket. Más műtermek, bár közösségi szolgáltatást nyújtanak, s a gazdasági és ökológiai fenntarthatóságot sem hagyják figyelmen kívül, mégis inkább a formával, tektonikával és anyaggal való szabad kísérletezésre koncentrálnak. A következőkben néhány példával illusztrálva részletesebben is szemügyre veszem a kortárs design-build stúdiók imént körvonalazott, általam participatívnak, humanitáriusnak és formabontónak nevezett törekvéseit. A helyi közösséggel folytatott kommunikáció a participatív irányultságú stúdiókban Hangsúlyos szerepet tölt be a közösségi részvétel az amerikai Washington Egyetem azon társadalmi segítségnyújtást célzó programjában is, melynek vezetője kiemelt vendégként vett részt a német fővárosban megrendezett szimpóziumon. A design-build egyik apostolaként számon tartott6 Steve Badanes egyetemi kurzusain a hallgatók kisebb léptékű közösségi funkciójú építményeket terveznek és kiviteleznek Seattle környéki nonprofit csoportok számára.

Howard S. Wright Neighborhood Design-Build Studio: Növényház és közösségi tér, Seattle, 2012

A seattle-i műterem esetében a használók aktívan részt vesznek a projekt-előkészítésben és a programalkotásban, a folyamat későbbi fázisaiban pedig közösségi gyűléseken adnak visszacsatolást a hallgatóknak a különböző tervváltozatokkal kapcsolatban. Badanes fontosnak tartja, hogy a hallgatók képesek legyenek mindenki számára érthetően ismertetni az ötleteiket, anélkül a szakmai zsargon nélkül, ami meggátolja a laikus hallgatóságnak, hogy részt vegyenek a vitában. A közösséggel és a különöző hivatalokkal folytatott rendszeres megbeszélések ugyanis fejlesztik a hallgatók kommunikációs képességeit, a frappáns és érthető prezentációk pedig csillapítják a megbízóknak az egyetemisták tapasztalataival kapcsolatos kétségeit. A stúdió együttműködésre és konszenzusra törekvő szemlélét jól tükrözi a hallgatók csoportmunkájának kollaboratív gyakorlata is. A műtermi munka során ugyanis egy „facilitátor” segít levezetni a megbeszéléseket, melynek szerepét felváltva töltik be a résztvevők. Ez a semleges moderátor nem szól bele a tartalomba, de biztosítja a folyamat előrehaladását, a résztvevők egyenlőségét és a csoport alkotta szabályok betartását. Mindenki elmondja a véleményét és az érveit, de soha nem szavaznak, hanem konszenzusra törekednek, s közben a csoportmemóriát, a közös emlékezést hagyják érvényesülni. Egymással párhuzamosan több

tervet készítenek, de a rajzok és modellek csoportról csoportra vándorolnak, s az egyes emberek is cserélődnek a teameken belül. Így nem alakul ki a különböző szerzőség tudata, s mindenki a magáénak érzi a terveket.7 Míg Észak-Amerikában több évtizedes múltja van a lakossági egyeztetésre hangsúlyt helyező, közösségi szolgáltatást nyújtó egyetemi designbuild kezdeményezéseknek, addig Európában csak néhány egyetem tantervébe ágyazódtak be a használókkal folytatott kommunikációra kiemelt hangsúlyt helyező tervezési és építési programok. Ezen kevés példa közé tartozik például a londoni Metropolitan Egyetem, vagy a Berlini Műszaki Egyetem Baupiloten nevű kezdeményezése is. A Metropolitan Egyetem tudományközi irányultságú művészeti, építészeti és design karán8 számos használók bevonására hangsúlyt helyező kreatív iroda és építésziroda vezet stúdiót („Erect Architecture”, „Fluid”, „East”, „Public Works”), s a képzésben is kitüntetett helyet foglal el a folyamatszerű megközelítés, valamint a közösségekkel és a vállalatokkal folytatott munka. Előnyben részesítik a hátrányos helyzetű csoportok problémáival foglalkozó, szociális irányultságú projekteket és a közszférával folytatott együttműködéseket, de a participatív tervezés leginkább a Design: From Participation to Realisation nevű 30 kredites design-build oktatási modulban kap szerepet. Az egyetemen egy 2004 óta működő „házon belüli” építésziroda segíti a külső partnerek megkeresését és aktivizálását, valamint támogató szakmai környezetet biztosít a megbízások elvállalásához. Az oktatási program közel tíz éves fennállása óta a Metropolitan Egyetem építészhallgatói elsősorban Londonban építettek kültéri színpadokat, városi pavilonokat és játszótéri előtetőket, de Kubában, Indiában, Kínában és Iránban is valósítottak meg projekteket.9 Az intenzív közösségi és szomszédsági alapú munkát felvállaló design-build programokban alkalmazott participatív eljárások között szerepelnek többek között mediációs technikák, speciális társasjátékok, kérdőívek és workshopok, valamint közösségi gyűlések és lakossági meghallgatások is. A különböző módszerekkel a lakosság más-más csoportját érik el hatékonyabban. A tapasztalatok szerint például az idősebbek inkább a meghallgatásokra járnak el, a gyerekek és fiatalok viszont kön�nyebben vonhatóak be a tervezésbe is.10 A berlini konferencián bemutatott egyik projektben a praxisközeli oktatásra hangsúlyt helyező Kairói Német Egyetem és a Berlini Műszaki Egyetem építészhallgatói kisdiákokkal és tanárokkal dolgoztak együtt. A közös munka során egy kairói általános iskola udvarán építettek köztéri elemeket és kültéri játékokat a tizenkét napos workshopon. A gyerekek először a hallgatók kérésére papírkollázsokat készítettek vágyott téri világukról, az egyetemisták pedig a kollázsok atmoszférájából kiindulva tervjavaslatokat dolgoztak ki, amit aztán megvitattak a helyiekkel. A beavatkozás elsődleges célja az volt, hogy a gyerekek és az iskolai személyzet bevonásával nagyobb felelősségvállalásra ösztönözzék a használókat a környezetük iránt, s motiválják a tanárokat és a szülőket további hasonló kreatív tevékenységek kezdeményezésére.11 Az alkalmazott participatív folyamatot a német Susanne Hofmann professzornő irányította. A Berlini Műszaki Egyetem tanára a Baupiloten oktatási program alapítójaként az elmúlt tíz év során tucatnyi kisebb léptékű megvalósult egyetemi projektben kísérletezte ki és fejlesztette tovább a használók bevonásának technikáit.12 A fentiekben bemutatott kairói projekt jól példázza napjaink globalizált világának olyan pozitív hozadékait is, mint a növekvő hallgatói mobilitás, vagy az európai egyetemek fokozott érdeklődése a kontinensünkön kívül tapasztalható problémák iránt. A kairói iskola-átalakítási projekttel szemben azonban a legtöbb fejlődő országokban építő európai stúdió egy hosszabb előkészítő szakasz után, már kész tervekkel utazik a helyszínre, így ez a fajta „távtervezés” általában nem teszi lehetővé az intenzív előzetes egyeztetéseket a használókkal. Ezért ezekben a projektekben a participáció helyett általában inkább a he-

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum lyileg előállítható és egyszerű eszközökkel kivitelezhető innovatív szerkezetek kifejlesztése kap nagyobb szerepet. A következőkben az ilyen humanitárius irányultságú design-build stúdiókat veszem górcső alá. Humanitárius építészeti segítségnyújtás hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára Az európai design-build stúdiók legnagyobb része a fejlődő és az újonnan iparosodott országok hátrányos helyzetű közösségei számára valósít meg alacsony költségű építészeti beavatkozásokat. A berlini szimpózium kezdeményezői például annak a „mexikói építési szeminárium” nevű kurzusnak a munkatársai, amely kontinensünk egyik legnagyobb múlttal rendelkező ilyen irányú törekvésének számít. Az 1998 óta a Berlini Műszaki Egyetemen működő stúdió eddig közel húsz kisléptékű épületet valósított meg a közép-amerikai országban.13 Első munkáik között szerepeltek például azok a mexikói egyetem együttműködésével, a falusi lakosok bevonásával vályogtéglából épített műhelyek, ahol özvegyasszonyok tudnak kézi erővel tetőcserepeket gyártani. Mivel az égetéses technológia nagy mennyiségű drága tűzifát igényel, ezért innovatív cementkötésű tetőfedő elemek készítésére tanították meg a helyieket. A Mexikó-szeminárium diákok körében tapasztalható népszerűségét mutatja például az is, hogy egy azzal nagyrészt megegyező profilú kurzust indított el 2003-ban ugyanazon berlini egyetem egy másik tanszéke is. Ez utóbbi kezdeményezésnek köszönhetően a német egyetemisták azóta többek között Afganisztánban, Kínában, Thaiföldön és Tanzániában terveztek és kiviteleztek fenntartható épületeket.14 A berlini stúdió megalakulását a 2000-es évek közepén többek között linzi, aacheni és müncheni építészeti karok Bangladesben, Dél-afrikai Köztársaságban és Kenyában építő hasonló profilú kezdeményezéseinek intézményesülése követte. Közben egyre több együttműködési szervezet támogatta a tanszékek kooperációját a különböző jótékonysági alapokkal és a gazdaság szereplőivel. A S²arch - Social Sustainable Architecture nevű osztrák közhasznú egyesületet például többek között stuttgarti, grazi és kuchli építészeti karok hallgatói számára is segítette már a valós építészeti beavatkozásokban való részvételt.15

Rajna-Vesztfáliai Műszaki Főiskola design-build stúdiója: Ithuba Skills College, Johannesburg, 2012

Az Európán kívüli építés azonban nem feltétlenül jelenti az általam humanitáriusnak nevezett, a helyi anyagokra és munkaerőre nagyban támaszkodó megközelítést. Az innsbrucki egyetem hallgatói által 2006-ban Johannesburg szegénynegyedében épített óvodaépület például nagyrészt azokból a repülőgépen a helyszínre szállított elemekből készült, amelyeket egy osztrák szponzor az ausztriai műhelyében fejlett ipari technológiával gyártott le.16 Míg az innsbrucki példánál a gyerekeket inspiráló kreatív környezet létrehozása érdekében a téri gazdagságot célzó formai kísérletezés

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

volt hangsúlyos, addig a fentiekben citált stúdiók jó része a helyileg előállítható szerkezetek kifejlesztését tűzi ki legfontosabb célként. S hogy milyen tényleges hatást érnek el ezek a kisléptékű projektek? Az európai egyetemek példái azt mutatják, hogy azok a leginkább hos�szú távú hatást kiváltó beavatkozások, amelyek széleskörű kapcsolatokat építenek ki a helyi intézményekkel és a területen jelen lévő segélyszervezetekkel. A Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (ETH) hallgatói például egy svájci alapítvány támogatásával és az Addis Abeba-i egyetemmel együttműködve építették fel 2010-ben az etiópiai intézmény kampuszán egy kétszintes városi típusház prototípusát. A projekt során az afrikai ország urbanizációs problémáira reagáló, helyi anyagokból egyszerű módszerekkel megépíthető, máshová is könnyen adaptálható szerkezet kifejlesztésére került sor. A következő években folytatódott a kooperáció, s egy rurális környezetbe tervezett típusház is megvalósult, az elért sikereket követően pedig a luzerni Arthur Waser Alapítvány olyan további három éves akadémiai együttműködést kezdett el finanszírozni, amely nagy hangsúlyt helyez a helyi építőipar szereplőinek továbbképzésére is.17 A humanitárius design-build programok számának elmúlt évtizedben bekövetkezett növekedése számos okra vezethető vissza. Minden bizon�nyal a szállítási és távközlési technológiáknak köszönhetően lecsökkent térbeli és időbeli távolságok és a kiterjedt akadémiai kapcsolathálók is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fejlett világ egyetemei egyre hatékonyabban tudják hasznosítani tudástőkéjüket a fejlődő világban. A Berlini Műszaki Egyetem esete jól illusztrálja például a globalizációval kapcsolatos nagy mértékű hallgatói és oktatói mobilitás hatását az ilyen kezdeményezések térnyerésével kapcsolatban. Egy Berlinben tanító chilei származású építész professzor például a hazája iránti felelősségtudattól vezérelve a 2010-es dél-chilei földrengés után a romok építőanyagként való újrahasznosítását célzó olyan stúdiót hívott életre, ahol a hallgatók a projektjeik kivitelezésében is részt vesznek.18 A humanitárius törekvéseket népszerűsítette a német fővárosban a nemzetközileg elismert Diébédo Francis Kéré is. Kéré első megvalósult épülete a burkina faso-i szülőfalujában felépített, a berlini tanulmányai végén tervezett diplomamunkája volt. Az afrikai származású építész ezután éveken keresztül a berlini egyetem munkatársaként dolgozott. A fejlődő országok problémáira irányuló figyelem és a gyakorlatorientált oktatás elterjedéséhez járult hozzá az a Berlini Műszaki Egyetemen doktorált indiai származású Anapama Kundoo is, akit a szélesebb szakmai közönség az egyetemisták és indiai mesteremberek közreműködésével felépített installációja kapcsán a 2012-es Velencei Építészeti Biennáléról is ismerhet. A globalizáció hatásai mellett a design-build stúdiók számára vonzó helyzetet teremt az is, hogy a fejlődő országok hiányzó, vagy kis mértékű építésügyi szabályozása és az alacsonyabb komfortfokozati igények egyszerűbben megépíthető szerkezeteket tesznek lehetővé, valamint kisebb költségkeretet igényelnek. Ahogy a szimpóziumon előadást tartó osztrák Peter Fattinger elmondta, az Európán kívüli munkáik klimatikus és logisztikai kihívásai eltörpültek azokhoz a szükséges kellemetlenségekhez képest, amelyeket kontinensünk szigorú jogi környezete okoz. Fattingernek van összehasonlítási alapja, ugyanis a Bécsi Műszaki Egyetem ezredforduló óta működő design-build stúdiójának alapítójaként számos Bécsben megvalósult hallgatói projekt mellett több indonéziai és afrikai építési szemináriumot is vezetett. A kontinensünkön kívül építő európai stúdiók munkájának egyes vonatkozásai azonban kérdéseket is felvetnek. Elgondolkodtató például az a tényt, hogy a projektek költségvetésének felét gyakran a hallgatók repülőjegyeinek ára teszi ki, bár hozzátehetjük, hogy az utazást szinte minden esetben saját zsebből fizetik a hallgatók. Oktatási szempontból problematikus lehet az is, hogy egyes esetekben az egzotikus kultúra iránti kíváncsiság és a kalandvágy válik a kurzusokban való részvétel

utóirat • post scriptum egyik legfontosabb mozgatórugójává. A helyileg alkalmazható gyártástechnológiák és a rendelkezésre álló anyagok szűkebb köre miatt az Európán kívül építő projektek építészeti lehetőségei is korlátozottabbak. Az ebből adódó formai hasonlóság a humanitárius tervezési és építési projektek esetében leginkább azokhoz az általam a „formabontó” fogalmi címkéjével ellátott design-build kezdeményezésekhez képest szembetűnő, amelyek a szabad építészeti kísérletezés inspiráló közegét hangsúlyozzák. Szerkezeti és anyagkísérletek hangsúlya a formabontó építészeti megoldásokat célzó programokban A tartószerkezeti és épületszerkezeti oktatással kapcsolatos leginkább problematikus kérdések akkor fogalmazódtak meg a berlini konferencián, amikor az egyik szekcióban egymás után mutatkozott be egy európai és egy észak-amerikai, egymástól radikálisan különböző design-build stúdió. A Mexikó-szeminárium kurzus projektjeinek tartószerkezeti kérdéseiért felelős Daniel Weinhold ugyanis arról számolt be, hogy milyen ádáz harcként éli meg az egyetemisták irreális elképzeléseinek megvalósítható konstrukciók irányába történő visszaterelését. Elmondása szerint sajnos a berlini hallgatók fejében a tartószerkezeti szempontok csak az építészeti ambíciókat visszahúzó negatív mellékszereplők. Az elmondottakra reagálva egy másik vendég, Peter Sassenroth nagy érzelmi intenzitással firtatta tovább a konstrukció iránti hallgatói érdeklődés berlini kollégája által ecsetelt problémáját. Izgatottságát magyarázva elmondta, hogy bár jelenleg a kanadai Coastal Studio egyik professzora, a Berlini Műszaki Egyetem egykori hallgatójaként és tanáraként tisztában van a német intézmény oktatási hagyományaival, s mint kiderült, annak vélt, vagy valós problémáival is. Sassenroth ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a berlini műterem esetén a valós anyagok és szerkezetek lényegében csak a végső kivitelezésnél kapnak szerepet, addig a kanadai építészeti karon a cselekedve tanulás az egész projekt, sőt az egész képzés alapja. Sassenroth, akinek egyébként a nevéhez fűződik a berlini fal mentén felépített Engeszteléskápolna terve is, már tíz éve tanít a kanadai Dalhouse Egyetemen. Mint elmondta, a viszonylag kis létszámú kar épülete egy nagy közösségi tér, egy semleges találkozóhely, a szabad kísérletezés helyszíne. A tanrendben nagy hangsúlyt kap a valós építés, valamint a konvencióktól való függetlenség igénye, s az egyetem több oktatási programjában is központi helyet foglal el a cselekedve tanulás. Míg azonban a Building Studio és a FreeLab nevű kezdeményezésben a hallgatók csak épületelemeket és installációkat hoznak létre, addig a Coastal Studio valós társadalmi igényre épít. 19 A 2005 óta működő program a legtöbb design-build stúdió gyakorlatához hasonlóan a résztvevők összes többi tárgyával össze van kapcsolva. Az egy éves időtartamú modul során egy innovatív szerkezetű produktum megépítése a cél, s közben fontos szerepet tölt be a történeti építési technikák felelevenítése, valamint különböző számítógépes modellezési eljárások megismerése is. A berlini gyakorlattal szemben azonban az észak-amerikai hallgatók már a koncepcióalkotás közben is szerkezeti- és anyagkísérleteket folytatnak, s ezáltal a tartószerkezeti kérdéseket az építészeti fantázia korlátozója helyett az inspiráció forrásának tekintik. Az őszi félév során mintadarabokon tesztelik a készülő szerkezetet, tavasszal pedig a kivitelezésre kerül sor. 2012-ig minden évben egy építmény készült el, többek között ifjúsági szálláshelyek, egy camera obscura-ként működő tégla-héjszerkezet egy Atlanti-óceán partján lévő sózátonyon, vagy egy közösségi térként szolgáló faszerkezetű építmény az egyik nemzeti parkban. A kanadai gyakorlatról beszámoló Peter Sassenroth mellett a berlini szimpózium egy másik vendége, Piers Taylor is nagy lelkesedéssel beszélt arról az inspiráló hatásról, amit a tervezési folyamatba integrált építési tapasztalat okoz. Taylor a londoni Architectural Associate intézményének

2010 óta működő új programját vezeti. A Design & Make elnevezésű oktatási modulban 20 extrém módon hangsúlyos a cselekedve tanulás aspektusa. A tizenhat hónapos programban részt vevő hallgatók ugyanis az egész kurzus idejére vidékre költöznek, s a fővárostól távoli erdőben, nagyrészt a terepen folyik a gyakorlatorientált képzés. A hallgatók az egyetem újonnan alapított kihelyezett oktatási és kutatási részlegét építik ki fokozatosan, valamint a tervek szerint a helyi közösség számára is valósítanak majd meg projekteket. A kezdeményezés provokatívan fogalmazó küldetési nyilatkozata szerint az építészképzés leginkább időszerű módja az, ha a diákok az anyagok, a szerkezet és az építési helyszín közvetlen érzékelésén keresztül élik át a valós léptékű prototípusok létrehozásának minden fázisát. A prototípus kifejezés itt arra utal, hogy a modul célja elsősorban a kísérleti jellegű megoldások keresése. A 2012-ben elkészült gondnoki lakás és műhelycsarnok esetében például az ipari technológiák és a mesterségesen előállított anyagok alkalmazásának minimalizálása volt a cél. Az alacsony költségvetésű, passzívház minősítésű lakóházban még a hőszigetelés is fahulladékból készült, az 500 m2-es Big Shed-nek nevezett csarnok tervezésénél pedig a helyi erőforrások maximalizálását tartották szem előtt. Utóbbi esetében olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyek segítségével szabálytalan farönkökből kézi erővel is komplex struktúrák építhetők. Bár részleges statikai előszámításra is sor került, a közel tizenöt méter fesztávolságú szerkezet lényegében a kivitelezés közben fejlődött ki. A Design & Make program filozófiájában ugyanis központi helyet foglal el a kigondolás és az építés sorrendiségen alapuló kapcsolatának újragondolása. Ahogy Taylor egy interjúban elmondta: “egy az egyben dolgoztak, egyidejűleg terveztek és építettek”,21 s a tervdokumentáció nagy része is utólag készült el.

Architec tural Associate: Big Shed, London, 2012

Számos design-build stúdiót vezető építész kérdőjelezi meg a tervezés és a kivitelezés merev szétválasztását. Az ösztönös építés elkötelezett híve többek között a participatív irányultságú műtermek kapcsán már említett Steve Badanes is. Az amerikai professzor társaival a hagyományos szakmagyakorlást átértelmezve számos innovatív épületet tervezett és épített fel saját kezűleg az 1970-es években, miközben egy lakókocsival utazta be az Egyesült Államokat. Badanes a ‘80-as évek eleje óta vezet gyakorlatorientált egyetemi programokat az USA-ban, számos projektet vezetett Kanadában, Kubában, Finnországban, Ghánában, Indiában és Mexikóban, valamint egy tucat ország több mint 100 egyetemén tartott előadást a design-build-ről. Az amerikai professzor szerint az egyedi és kiszámíthatatlan helyzetekkel való megbirkózáshoz az építésznek spontaneitásra van szüksége.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum Bár az előre rögzített paraméterek a végeredmény megjósolhatóságát növelik és hozzájárulnak a tervezői felelősség védelméhez, de nem feltétlenül válnak javára a végső produktumnak. Ha ugyanis az építész csak terveket és egyéb reprezentációkat készít, akkor elszigetelődik a tényleges fizikai alkotás zsigeri visszacsatolásától. Ezzel szemben a design-build jellegű projekteknél a tervezés közvetítő eszköze nem csak a jegyzetfüzetet, a makettezést vagy a számítógépes programokat jelenti, hanem az anyaggal és az építési szituációval folytatott „reflektív párbeszédre”22 is kiterjedhet, vagyis az építés folyamata bizonyos értelemben szerkezeti és anyagkísérletek sorozatává válhat. A design-build projekteknek azonban a tervezés hagyományos fogalmának ilyen kibővítése nélkül is számos pozitív hozadéka van az oktatás területén. Pedagógiailag ugyanis már az is hozzáadott értéket jelent, ha a kétkezi munka háromdimenziós valóságában közvetlenül tapasztalhatóak meg a tartószerkezet, a részletek és a technológia összefüggései, valamint olyan kérdések is felmerülnek, amelyekkel a tantermekben zajló oktatás során soha nem találkoznának a hallgatók. A közösségi szolgáltatást nyújtó design-build programok időszerűsége A participatívnak, humanitáriusnak és formabontónak nevezett oktatási programok megkülönböztetésével a design-build stúdiók leginkább karakteres eltérő sajátosságait igyekeztem jobban megvilágítani. A különböző irányultságú kezdeményezések azonosítása közben azonban az is kiderült, hogy könnyen kerülhet egymással összeütközésbe a leendő használók közösségfejlesztésének, a humanitárius segítségnyújtásnak, vagy az építészeti kísérletezésnek az igénye, ezért fontos tisztázni az egyes stúdiók céljaival kapcsolatos súlypontokat. A fenti kezdeményezések áttekintése után felmerülhet a kérdés, hogy hangsúlyos szerepre tarthatnak-e igényt az építészképzésben a tervezési és építési programok, vagy csak egy marginális oktatási modellről beszélhetünk. A design-build stúdiók által képviselt pedagógiai módszerek horderejét és időszerűségét nehéz megítélni. Az ilyen típusú oktatási programok tekintélyes száma ellenére az építészképzés „új útjainak” jelentőségével kapcsolatban kérdéseket vethet fel például az a tény, hogy az újonnan létrejött európai stúdiók legtöbbje a nagyrészt kontinensünkön kívül építő, humanitárius jellegű programok közé tartozik. Talán az a néhány, fentiekben bemutatott participatív irányultságú és szerkezeti kísérleteket folytató építészeti iskola csak a felsőoktatás differenciáltabb képzési kínálatának, esetleg egyes jobban finanszírozott egyetemek technikailag felszereltebb műhelyeinek köszönhető? A humanitárius design-build stúdiók kapcsán pedig beszélhetünk-e egyáltalán a projekt-alapú oktatás iránti megnövekedett érdeklődésről, vagy csak az elöregedő Európa építési beruházásainak visszaesése és a globalizáció által nyújtott lehetőségek kiaknázása irányítja az építészeti karok figyelmét a kontinensünkön kívüli területek felé? A fenti kérdések megválaszolásához segítségünkre lehetnek annak a BuildAbility: the future of construction education elnevezésű átfogó kutatásnak az eredményei, amely az ausztrál Melonie Bayl-Smith vezetésével valósult meg 2009 és 2011 között.23 A projekt azt tűzte ki célul, hogy azonosítsa a tektonika, a szerkezet és a kivitelezés oktatásának irányadó és innovatív modelljeit a nemzetközi építészképzési gyakorlatban. A vizsgálat legfontosabb konklúziója pedig az volt, hogy (az oktatás egészéhez hasonlóan) az építészetoktatásban is határozott igény mutatkozik a tudományágak határainak átlépésére és az iskola külső kapcsolatainak kibővítésére. Bayl-Smith kutatási projektje arra hívja fel a figyelmet, hogy a design-build programok megjelenésének növekvő tendenciája részben ennek az építészképzés egészét érintő markáns átalakulásnak az egyik tünete. A design-build stúdiókban rejlő potenciál azonban túlmutat a tervezés, az alaptantárgyak és a szakmai kutatás szorosabb összekapcsolásán,

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

vagy az építész szakma, az építőipar és az akadémia intenzívebb kölcsönös együttműködésén. Az ilyen kezdeményezések hozzáadott értéke ugyanis a fentieken túl az is, hogy olyan társadalmi közegben is elérhetővé tehetik az építészeti tervezésben rejlő lehetőségek kihasználását, ahol egyébként luxus lenne a szakemberek alkalmazása, egyúttal a szociálisan érzékeny projektek felvállalásával társadalmilag felelős szakmagyakorlásra készíthetik fel az építészhallgatókat. Jegyzetek: 1 A 2012. november 29. és december 1. között a Berlini Műszaki Egyetemen megrendezett “DesignBuild-Studio: New Ways in Architectural Education” című szimpóziumon személyesen is részt vettem. A rendezvényről lásd bővebben: www.a.tu-berlin.de/cocoon/php/symposium. php (2013.07.30.) 2 Lásd többek között NÉMETH András és EHRENHARD Skiera (1999) Reformpedagógia és az iskola reformja, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 309.o., valamint KISS László (2004) A pragmatizmus és a konstruktivizmus hatása a pedagógiára. URL: www.spec.hu/pedagogia.htm (2013.07.30.) 3 JENKINS, Paul és FORSITH, Leslie szerk. (2009) Architecture Participation and society, London, New York, 39-43.o. 4 Ezek közé tartozik a Delors-jelentés, melyet az UNESCO Nemzetközi Bizottság a Huszonegyedik Század Oktatásáról elnevezésű, 14 kimagasló tudósból és művelődéspolitikusból álló testülete fogalmazott meg az 1993-tól 1996-ig tartó vizsgálata alapján, vagy az Európai Bizottság Tanítani és tanulni, a tanuló társadalom felé című 1996-ban megjelent Fehér könyve 5 PEARSON, Jason (2002): University-Community Design Partnerships, Innovations in Practice; Princeton Architectural Press, New York, 16-18.o., letölthető itt: www.nea.gov/pub/ UnivCommDesign.pdf (2013.07.30.) 6 SORKIN, Michael (1997) Foreword: The Devil in the Details; in: PIEDMONT-PALLADINO, Susan és ALDEN BRANCH, Mark: Devil’s Workshop. 25 Years of Jersey Devil Architecture; Princeton Architectural Press; New York 7 A Howard S. Wright Neighborhood Design/Build Studio-ról lásd bővebb a stúdió honlapján: http://courses.be.washington.edu/ARCH/hswdesignbuild/index.html (2013.07.30.) 8 Sir John Cass Faculty of Art, Architecture and Design; London Metropolitan University 9 A CASSprojects nevű kezdeményezésről és a projektekről lásd bővebben a kar honlapján: www.thecass.com (2013.07.30.) 10 LAUWAERT, Maaike (2009): The Place of Play: Toys and Digital Cultures. MediaMatters Series. Amszterdam, University Press. 107-127.o. 11 A projektről lásd bővebben: CAPRESI, Vittoria PAMPE és PAMPE, Barbara (szerk.) (2013): Learn-Move-Play-Ground. How to improve Playgrounds through Participation. Berlin, Jovis Verlag. URL: http://www.jovis.de/media/pdf/LearnMovePlayGround.pdf (2013.08.04.) 12 A Baupilotenről magyarul lásd még: TÁNCZOS Tibor (2012): Participáció és építészet Berlinben; Utóirat 2012/1 - XII. évf. 66. sz., a berlini oktatási program honlapja pedig itt érhető el: http:// www.baupiloten.com (2013.07.30.) 13 A mexikói építési szeminárium honlapja: www.a.tu-berlin.de/mexico/ (2013.07.30.) 14 A kurzus honlapja: http://www.architekturpraxis.tu-berlin.de/menue/studium_und_lehre/ studierende_bauen_in/ 15 A “S²arch” honlapja: http://sarch.twoday.net (2013.07.30.) 16 Az Olifantsvlei Preschool-t a Stuttgarti Egyetem Kísérleti Építészeti Intézetének Studio3 nevű műterme valósította meg. A stúdió honlapja: http://www.studio3.me 17 A projektről lásd bővebben: www.global.ethz.ch/r4d/waser 18 A kezdeményezés honlapja: www.reclaimingheritage.org 19 A Coastal Studio blogja: dalcoastalstudio.blogspot.de, valamint lásd még: CAVANAGH, Ted (2012): Promoting Innovation Through Real-World Teaching. In: a “Dalhousie Centre for Learning and Teaching” Focus című kiadványa, 2012, Volume 20, Number 1, 6-7.o. URL: http:// dal.academia.edu/TedCavanagh 20 A Design & Make honlapja: designandmake.aaschool.ac.uk 21 TAYLOR, Piers (2012): Rethink: Teaching and practice. RIBA Journal, 2012. június, 50.o. 22 Donald Schön értelmezi a “The Reflective Practitioner” című könyvében a tervezés folyamatát a szituációval folytatott olyan reflektív párbeszédként, amikor az intuitív megoldások nézőpontot váltó kritikus vizsgálat révén válnak tanulási tapasztalattá. Forrás: a Badanes és társai munkásságáról szóló “25 Years of Jersey Devil Architecture” című monográfia, 4.o. (PIEDMONT-PALLADINO, Susan és ALDEN BRANCH, Mark; New York, Princeton Architectural Press; 1997); 23 A Sydney-i Műszaki Egyetem építészeti intézetének docense a kutatási projekt során több tucat prominens egyetemet látogatott meg többek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, és Ausztráliában, s a kérdőívek és interjúk mellett a témával kapcsolatos irodalmat is behatóan tanulmányozta. BAYL-SMITH, Melonie (2011): BuildAbility: the future of construction education. URL: http:// architectureinsights.com.au/media/uploads/resources/BuildAbility_final_BHTS_report_ Melonie_Bayl-Smith.pdf

“Design-build studio – New ways in architectural training” was the title of the symposium held in Berlin at the end of last year which made an increasingly powerful segment the international trend of architectural training palpable. The timeliness of this event lies in the fact that the past few years saw an increasing number of studies associated with the architectural faculties of universities where students can work on genuine projects as integral parts of their studies for various social groups ranging from concept creation to implementation.

utóirat • post scriptum

Globalizált törzsek kommunikációja Communication of Globalising Tribes Trading Style. Weltmode im Dialog – Weltkulturen Museum, Frankfurt am Main, 2012. 11. 07. – 2013. 08. 31. Szöveg / text: Bugya Brigitta

A frankfurti Weltkulturen Museum megnyitotta antropológiai gyűjteményét a kortárs művészet és a design számára, és a múzeum épületéhez csatlakoztatva kialakított egy, a gyűjteményére építő atelier programok befogadására alkalmas projektteret. Ez a kezdeményezés talán nem is történhetett volna jobb időzítéssel, hiszen a törzsi kultúra és népművészet az utóbbi egy-két évben határozott lendülettel tör felszínre a művészek és tervezők keze alatt a világ számos pontján. Gyűjtemény hozzáférhető közelségben A Weltkulturen Museum a gyűjtemény felfedezésére és inspirációs forrásként való használatára ösztönzi a Teimaz Shahverdi kurátor által meghívott művészeket. A műtárgyakkal irigylésre méltóan szoros interakciót alakíthatnak ki a szerencsés kiválasztottak, ugyanis a gyűjteményhez, továbbá az itt dolgozó kutatók tudásához és a múzeum projekt teréhez egyaránt teljes hozzáférést kapnak. Minden forrás adott az elmélyült munkához, így az ősi kultúra a lehető legautentikusabb módon tud újra beépülni a művészek munkáiba. 2012-ben a kurátor a divat területéről szemezgetett: négy márka alkotóit hívta meg néhány hétre Frankfurtba, hogy behatóbban megismerkedjenek az őrzött tárgyakkal és létrehozzák alkotásaikat. A nemzetközi palettáról válogatott négy márka Ausztráliából, Németországból, Nigériából és Nagy Britanniából érkezett, azzal a közös alkotói attitűddel, amely a helyi kézműves hagyományokból táplálkozik. A lokális tradíció a kortárs divat új anyagaival, szabásvonalaival ötvözve válik globális trendé munkáikban, ahogy a kis szériás, kézzel készített kollekciók tendenciája is egyaránt jellemző rájuk. Ez utóbbi egyrészt az induló márkákat érintő gazdasági okokra vezethető vissza, azonban a háttérben a tömegtermelésnek ellenszegülő, személyesebb használati tárgyak előállítását célzó kézművesség visszaállításának szándéka is meghúzódik. A kiállított munkák a világ különböző pontjainak ceremoniális öltözékeit vegyítették a kortárs tervezői gyakorlattal. A kiindulópont tehát nagyon hasonló volt, azonban igen eltérő módon ragadták meg a szépség, a stílus és a társadalmi státusz bonyolult összefüggését. Az ősi ruhadarabok és kiegészítők nyelvezete 21. századi értelmezést kapott: mai formában mutatták meg a divat identitásteremtő szerepét és a szubkulturális csoporthoz való tartozás stílusbeli jegyeinek fontosságát – vagyis az egyéni excentrikusságot és az uniformizálódásra törekvést. Afrika jövője a design szemével – Buki Akib A nigériai tervező, Buki Agbakiaka Londonban végzete tanulmányait, és ahhoz az új afrikai nemzedékhez tartozik, akik a helyi kézműipar hagyományaiban látják a kontinens jövőjét, amely valóban egy olyan gazdag háttéranyag, amire mindenképp érdemes támaszkodni. A fiatal tervezőnő elsősorban az Afrikára jellemző színes nyomott mintás anyagokból és a kézi szövésű, geometrikus mintákból inspirálódik kollekciói létrehozásakor. A múzeum számára készített darabjaiban is ezt a világot vegyítette a gyűjtemény törzsi hangszereinek formai játékával. És mivel a múzeum nemcsak hangszergyűjteménnyel, hanem jelentős zenei archívummal is rendelkezik, adott volt a lehetőség a hangszerek és az eredeti közegükben megszólaltatott hanganyagok együttes tanulmányozására.

Kiállítási enteriőrök. Fotó: Wolfgang Günzel

Az emberiség történetét megtestesítő tárgyakban és hangokban Buki a múlthoz való kapcsolódási pontokat kereste, és ezeket a pontokat igyekezett összekapcsolni a kortárs öltözködés elemeivel. Véleménye szerint a divat egy folyamatos kommunikációt és kulturális információcserét valósít meg, ezért alkalmas a múlt jelenbeli közvetítésére, sőt, előre is mutathat az időben. Ruháiban Afrika történetét igyekszik elmesélni, összekapcsolva a múltat, a jelent és a reményteli jövőt – más frissen indult afrikai márkához hasonlóan, mint amilyen például az etiópiai Soul Rebel, a divattermékek előállításán túl a helyi közösség érdekeit szeretnék szem előtt tartani. Az alapanyagok előállítását és a gyártást ugyanis a fekete kontinensen végzik – őrizve ezzel a helyi kézműves hagyományt és megteremtve az itt élők számára életmentő munkahelyeket. Az értékesítés azonban már globális színtéren zajlik, kitörve a helyi, nehéz körülmények mókuskerekéből, elindítva a változás apró lépéseit. A világ pedig ennek köszönhetően színesebbé válhat az itt készült, afrikai esztétikát hordozó tárgyakkal.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Fiatal férfi táncékszerrel, Dél-Afrika, 1930; illetve Buki Akib modellje, 2011. Fotó: Milly Kellner

A Kind of Guise, 2013. Fotó: A Kind of Guise; ill. férfiöltözet, Kamerun, 1952. fotó: Johannes Lukas

Férfi és nő arcfestéssel, Dél-Afrika, 1930; illetve a Cassetteplaya modellje, 2011-12. Fotó: Alis Pelleschi

Női viselet, Thaiföld, 1964-65. Fotó: Hermann Schlenker, ill. Perks and Mini, 2012. Fotó: Max Doyle

Életfilozófia ruhákba ültetve – A Kind of Guise A 2009-ben alapított müncheni márka hat tervező alkotói közösségét takarja, amely szintén a helyi munkaerőre támaszkodó, kézzel készült, kisszériás kollekciók mellett tette le voksát. Tizenöt főt foglalkoztató varrodájuk a müncheni stúdiójuk mögött található. Ez a fajta berendezkedés – a tervezőiroda és a gyártás egy helyben tartása – tudatosan kialakított munkafolyamatuk része, ugyanakkor a fenntarthatóság melletti elkötelezettségük tanúbizonyítéka is. Tevékenységükben a két fázist nem lehet elválasztani, oda-vissza hat a két folyamat, egymást erősítve és inspirálva. A hagyományokra ők is szilárd alapként tekintenek, melyet új részletmegoldásokkal tesznek izgalmassá és időszerűvé. Egyszerűségre és időtálló darabok előállítására törekednek, kollekciójuk minden darabja a német minőségi elvárások szerint kerül ki kezeik közül. Folyamatosan járják a világot és magukba szívják a különböző kultúrák eszenciáját, majd saját életfilozófiájukon keresztülengedve mutatják meg munkáikban az őket ért hatásokat. Az öltözködést sokkal inkább egy szemlélet, a világhoz való hozzáállás kifejezőeszközének tekintik, mint sem divatnak – a trendkövetés helyett stílusteremtésről beszélhetünk esetükben. A frankfurti projekt során a múzeum gyűjteményében ők a különböző területekről származó textilek, textúrák és minták után kutattak. Munkájuk ennek köszönhetően grafikai és anyagközpontú szemlélettel telítődött. Új megfogalmazásban használták az indonéziai batik technikát is mintáik és nyomataik készítésénél, hogy a tradicionális technikát továbbfejlesztve valami eddig nem létező minőséget tudjanak visszaadni a múzeumnak. Klasszikus darabokat formáltak át ezúttal is; ötletes mintázattal borították az ingeket, pólókat, hogy aztán a városi létnek hódoló nomádok könnyedén beépíthessék ruhatárukba.

Szubkultúrákba tömörülve – Cassetteplaya A londoni márka alapítója és tervezője, Carri Munden a digitális printekre alapozza kollekcióit, melyek a 80-as évek, a hip-hop és a törzsi öltözetek stílusjegyeit vegyítik. A fiatal tervezőt vad, harsány színek és elképesztően merész mintahasználat jellemzi. Számára a ruha kódolt kommunikáció, a divat önkifejezési forma, a stílus avatárként szolgál. Intenzív figyelemmel követi a szubkultúrák közösségtudatának kifejeződését és az egységes stílusjegyek megjelenését. Véleménye szerint a szubkultúrák jelentik korunk törzseit – mindenki választ magának egyet, olykor vált, de minden esetben megjelenik külső jegyekben is – ettől a jelenségtől nem tudunk szabadulni. A luxusmárka a cyber tér elemeit ölti magára és vegyíti azt az utca közegével, a legjobb minőségű anyagokkal dolgozva. A narratíva minden munkájánál meghatározó elem, amely az egész kollekción végigvonul. A Weltkulturen Museum programjában Carri Munden a testékszerekre, maszkokra, fejékekre fókuszált, valamint a természetes anyaghasználatra, mint amilyen a fa, kő, csont és bőr. A férfivá avatási szertartások és a tetoválás kialakulása, jelentéstartalmai foglalkoztatták. Munkájában a törzsi identitás lenyomatait és a szubkultúrák megnyilvánulási formáit ötvözte. Arra kereste a választ, hogy ma mi testesíti meg az ősi férfivá avatási rítusokat, kik szolgálnak jelenünkben mintaképnek, vagyis hogy kik is valójában a modern kor harcosai. A beavatási szertartás szereplőinek körét azonban mindnyájunkra kitágítja, hiszen a félelmeinkkel való küzdelem és a kihívásokkal történő szembenézés mindennapi életünk része, melyben újra és újra helyt kell állnunk. Ezért a brit tervező célja az volt, hogy ruháit, kiegészítőit viselve erősnek, magabiztosnak és félelmet nem ismerőnek érezzük magunkat – akár azok a fiúk, akiket az ősi rítusok során erővel ruháztak/ruháznak fel a mágikus testékszerek.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

utóirat • post scriptum

A kiállítás plakátja

Buki Akib modellje. Fotó. Takahito Sasaki

Helyi tradíciók globalizált színtéren – P.A.M. A Perks and Mini egy ausztrál alkotópárost rejt, Misha Hollenbachot és Shauna Toohey-t. Kollekcióikat jellegzetes grafikai mintázataik és a részletekre való maximális odafigyelés jellemzi. Személyes tervezői fejlődésüket minden körülmények között előbbre valónak tartják üzleti sikereiknél. Azt vallják, hogy csak ezzel a módszerrel lehet újra és újra megújulni, frissnek és progresszívnek maradni. Ruháikkal életérzést akarnak kifejezni. A törzsi létezésben hisznek, amelyet számukra a skateboard, a graffiti, a punk, a rap és a rave testesít meg. A túlzott termelés megfékezését a rendelésre készített darabok kivitelezésében látják, és hogy ezt hatékonyan tudják megvalósítani, több országban is tartanak fenn kivitelező műhelyeket. Ott gyártanak, ahol a szaktudás rendelkezésre áll – így ha batikra van szükségük, akkor elutaznak Indonéziába és ott készíttetik el a szükséges darabokat. Ha részletgazdag kézi hímzésre, akkor Indiában dolgoztatnak, ha high-tech textilekre, akkor Japánban keresik fel a legalkalmasabb partnert, ha pedig farmerre, akkor Amerikában keresnek gyártót. A helyi szaktudást ők valóban globális szintéren alkalmazzák. Elkötelezettségüknek köszönhetően pedig hamar a kult brandek közé küzdötték fel magukat, így a megrendelések számával valószínűleg nincs is nagyobb gondjuk. A Trading Style projekt keretében ők is a múlt és a jelen kapcsolódási pontjait szerették volna kifejezésre juttatni, melyhez a kollázs technikáját választották. A múzeum maszk gyűjteményét tanulmányozták, és megpróbálták megfejteni, mit kommunikálhatott anno az adott maszk. Ebből építkezve alakították ki a kiállításra szánt öltözékeiket, amelyek a legkülönbözőbb régiók törzsi kultúráját vegyítette.

Széllel szemben? A múzeumban bemutatott anyag kiválóan rávilágít arra, hogy a divat, a stílus és a tárgykultúra mennyire érzékeny lenyomatait képesek megmutatni korunk tendenciáinak, és hogy egy antropológiai gyűjtemény hogyan tud kísérletező szellemben aktív színterévé válni a modern, globalizálódó törzseink megértésének. A csoporthoz való tartozás igénye ma is éppolyan erős, mint régen, még ha a tagok kapcsolódási pontjai más mátrix szerint rendeződnek is el. A tárgyakhoz pedig pozitív kötődést is kialakíthatunk, ha a konzumálás tömegtermelésének ellensodrában a kis, szerethető márkák helyi hagyományokra építkező, kézzel készült darabjai mellett döntünk.

The Frankfurt-based Weltkulturen Museum opened its anthropological collection for contemporary design and art, as well as a project area joining the museum building suited to host atelier programmes based on this collection. This initiative could not have been more suitingly scheduled as tribal culture and art has burst to surface with a rush in the past few years as shaped by the hands of artists and designers all over the world. Works on display at the present-day exhibition blend ceremonial clothes from all corners of the globe with contemporary design practice. Although their starting point was thus highly similar, they grasped the complex correlations of beauty, style and social status in strikingly different ways. The ancient clothes and their accessories feature a vocabulary which is reinterpreted by the 21st century now: they show in today’s format the role of fashion in creating identity and carry the stylistic features of belongingness to subcultural groups, which is, in other words, the individual eccentricity and ambition to uniformisation.

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

passzázs • passage utóirat • post scriptum

Armand Puig Tàrrech: Gaudí és a Sagrada Família Egy szimbólum értelmezése. Typotex, 2013. 208 oldal Szöveg / text: Szegő György

A Typotex kiadó Képfilozófiák sorozatának új kötete belső címlapján szereplő besorolása szerint a könyv „témakör: építészet, művészettörténet”. A templomnak az elmúlt néhány évben „befejezett” főhajója indokolná a kritikai építészeti elemzést, de a kötet valójában Gaudí koncepcióját és a keresztény misztikát interpretálja kortárs nyelven, s mellette értelmezi az építész katalán összefogást kiváltó szociális szerepét. Valamiféle építő mágia titkaiba vezet be, amely titkok felfejtése azonban egyáltalán nem használja az organikusok New Age-esnek tekintett szinkretikus szimbólumkészletét, mivel a szerző 1953-as születésű katolikus pap, a Katalán Teológia professzora.

Az épület Spanyolország leglátogatottabb turista látványossága, de a szerzői koncepció szerint a kötet arra készít fel, hogy a templomba érkező zarándoklatnak tekintse Gaudí „békelátomását”. Bevezetőjében a béke helyi értelmezésére is kitér: országa kimaradt ugyan két világháborúból, de a polgárháború rettenete indokolja a béke apoteózisát. A 2. fejezet Gaudít építészként mutatja be. Nem mellesleg az embert is, aki azt mondta, amikor Európa legnagyobb bazilikája befejezésének kérdésével zaklatták: „az ügyfelemnek nem sietős”. Most a város és az egyház azt tervezi, hogy az épületet – lényegében a még épülő központi tornyot – 2026-ra, az építész halálának centenáriumára befejezi. A következő fejezetek a tér és az ige kapcsolatát, a kinyilatkoztatás első és második módját – a természetet és a Bibliát – kapcsolja az architektúra értelmező szótárához. Elemzik a hagyomány és a szépség kapcsolatát, s abban az arányok szerepét. A szerző Gaudí nyomán a geometriát Isten műveként, a természet tolmácsaként használja a ház alapvető mértékeinek, felületi rendjének magyarázatához. A számmisztikai elemzés szerint az alapmodul, a 7,5 és a 12 (3-4-5 derékszögű háromszög oldalösszege) szorzata adja a központi torony léptékét, ahol a 90-ből 180 m lesz. E magasságból levezethetők az apszis és a három – a Dicsőség, a Passió, a Születés – homlokzat részarányai. A gondolatmenet a görög és a zsidó-keresztény tradíció 1/7-es 1/8-os eszményi arányainak is megfelelteti a 7,5-es alapegységet, számos példát sorol a 12-es ó- és újtestamentumi kulcsszerepére. A 6. fejezettől a könyv második felét a niceai és a konstantinápolyi hitvallás szellemében (ez megfelelő mind a keleti, mind a nyugati egyház számára) egyfajta építészeti Biblia Pauperumként magyarázza a házat. De a katolikus Apostoli Hitvallás szerint szöveges imáknak prioritása van. Gaudí koncepciója szerint a Dicsőség főhomlokzatán olvasható a „Hiszek egy…” ima. A tájékozódást segítő ábrák teszik „olvashatóvá”. A zárófejezetben a bazilikát a Jelenések Könyve szerint új Jeruzsálemként értelmezhetjük, sőt ezt az értelmezést kiterjesztve: az épület mint Katalónia és Európa szentélye nevesíttetik. „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületében tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a Paradicsom alakzatát” – idézi a szerző Gaudít.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 10

Nem tudom, hogy Gaudí a relativitáselméletre (1907/1916) reflektál-e. De a közeli Szt. Kereszt és Szt. Pál Kórháznak (építész: Lluis Domènech i Montaner) – melynek az UNESCO metatudományos központjaként történt műemléki rekonstrukciója most lett kész – az 1920-as évtizedben mintaszerű kórház technológiája és varázslatos díszítőművészete holisztikus példázat. Szépséggel is gyógyítottak. 1997 óta a kórház Világörökség, huszonhét pavilonja a Sagrada Famíliához mérhető architektúra, amely felveti, hogy ha nem tör ki az első háború, Európában is egy Katalóniához hasonló tudományos, szellemtörténeti, szociális út nyílhatott volna. Nem egyedi épületről van szó: Montaner tervezte a Palau de la Musica épületét is, ami 1908-ban az elszegényedő gótikus város lakóit összefogó kórusának épült. De erre a „világi terepre” a kötet nem tér ki.

rajzok: jaume castro és raquel sancho

passzázs • passage

Bubryák Orsolya: Családtörténet és reprezentáció A galgóci Erdődy várkastély gyűjteményei. MTA BTK, 542 oldal Szöveg / text: Szegő György

A vág-völgyi Galgóc kis várkastélya aligha vált volna a magyar történelmi emlékezet helyévé, ha Erdődy György (1680-1759) birtokszerzésével nem költözött volna ide a genius loci. A család felmenői a Bakócz nevet viselték, birtokaik főleg Horvát- és Nyugat-Magyarországon voltak. A 18. századra a birtok felaprózódott. A galgóci várat György 1720-as Magyar Királyi Kamara elnökévé kinevezésekor kapta – előzőleg a kastély a Rákóczi szabadságharcban résztvevő Forgách Simoné volt. Erdődy György királyi jóváhagyással hitbizománnyá nyilvánította a birtokot. Ez a lépése lett a gyűjtemény bázisa. A szerző 2003-ban kezdett foglalkozni Erdődy György mecénási tevékenységével. Azután, hogy a pozsonyi dóm 18. században elbontott gótikus főoltára eredetéről Endrődi Gábor 1998-ban tanulmányt publikált. Abban derült ki: a galgóci Betlehem-oltárt György vitte át várkápolnájába – azaz megmentette. Bubryák Orsolya először felállította a család genealógiáját és felgöngyölítette az öröklések sorát. Úgy, hogy több levéltárban naponta csak három okmányt adnak kézbe. A galgóci Erdődy-levéltár egyik felét ma a bécsi Haus-, Hof und Staatsarchivban, más részét szlovák levéltárakban őrzik. Kellett a sikerhez, hogy beletanuljon a régi korok bonyolult öröklésrendjébe. Az egyes végrendeletek, hagyatéki leltárak láttán kiolvashatta a művek provenienciáját. Egy legendás, szétszóratott gyűjtemény csaknem 500 éven át tartó formálódását követte. A kastély kincstár ezüstműves remekei különösen kitartó nyomozást igényeltek. Az akkori szokások szerint a díszedény-készletek a leányágon, nászajándékként vándoroltak. Az első asszony, aki egyben akarta tartani a „műgyűjteményt”, Rákóczi Erzsébet, Erdődy György felesége volt. Ő többet látott a tárgyakban, mint a fontban vagy márkában mért ezüst súlya. A hitbizomány intézménye biztosította, hogy a tárházak is elidegeníthetetlen családi birtokként egyben maradjanak. A 19. században pedig már – sajnos – egyben értékesíttessenek. Az ezüstre Erdődy-család 1911-ben például vételi ajánlatot kapott J.P. Morgan milliárdostól. Akkor a Vasárnapi Újság fotóst küldött ki, hogy felhívja a figyelmet az ötvösremekekre. A hazafiúi igyekezet ellenére a Nemzeti Múzeumnak nem lett forrása a vételre. 1920-ban Galgóc csehszlovák megszállásakor a főbb darabokat Budapestre mentették, ahol 1930-ban, az Ernst Múzeumban kisebb egységekben elárverezték. Ekkor a Nemzeti Múzeum mégis megszerezett egy-egy kincset, köztük Erdődy Anna serlegsorozatát, amelyen József történetét az augsburgi műhely egyik csúcsaként (Elias I. Drentwett, 1632) tartja számon a műtörténet. Tipikus a várkastély festményeinek sorsa is. A sajtó múlt századelőn készült fotói szerint az első emeleti folyosón holland és spanyol festők művei, a másodikon az ősgaléria, a Rajcsányi-féle festett családfa és valószínűsíthetően Mányoki, Kupeczky képek lógtak. Külön titok Mátyás király három trónkárpitja Galgócról (1476-1490), amelyből a Nemzeti Múzeumban őrzött darab most éppen Firenzében látható (l. MÉ 2013/9). De a további két darab sorsát csak feltételezések

A galgóci várkastély az 1720-as(?) években, pozsony, slovenskỳ národnỳ archív

övezik. Az egyik, miseruhává alakított töredékként, szintén a fenti múzeumban van. Címerrészlete a műkereskedelemben Ipolyi Arnoldhoz és László Fülöphöz kerülhetett, de ez csak feltételezés, mert az esztergomi aranykárpit 1791 utáni sorsa ismeretlen. A meglévőről 1880-ban derült ki, hogy a Bakócz címer alatt Mátyásé rejtőzik. Ezt a darabot 1920 után többször is magyarországi birtokok cseréjét kérve – a család végül adományozással tette a Nemzeti Múzeumba. 1945 januárjában a fasiszta Szlovákia kultuszminisztériuma szükségesnek látta, hogy Erdődy Vilmos nyugatra menekítse kastélya értékeit. Nyilván egy részüket, a képtár ládái a személyautó poggyászába nem tartózhattak. 65 évvel később Bubryák Orsolya kevés és rossz állapotú képet azonosíthatott magángyűjteményekben... Galgóc történeti programja megmutatja: „kis híja volt csupán, hogy a hitbizományi gyűjtemény nem teljesítette sokszorosan reprezentációs feladatát. Ha a 20. századi történelem más irányt vesz, a család grófi rangját és óriási vagyonát megalapozó Bakócz (…) kultuszát ápoló kései leszármazott (…) újabb rangemelkedéshez, hercegi címhez is juttathatta volna a családot” – összegez a kutató. Aki visszatekintve főként Galavics Géza témavezető útmutatásait és Kerny Terézia kulcsforrás megjelölését emeli ki. A történet detektívregényszerű elemeiből, és szigorúan tudományos kellékeiből (jegyzetek, adattár, irodalom, névmutató) Szerb Antal, ha hagyják élni, egy Erdődy (Pendragon) legendát írhatott volna.

Elias I. Drentwett: Erdődy Anna serlegsorozata, 1633. Magyar Nemzeti Múzeum

2013 | 10

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

web galéria • web gallery

Búcsúzunk tőled Horváth Zoli Figura, Fikusz! 1952-2013 www.meonline.hu

2013. novemberében, huszonharmadikán elmentél tőlünk és most ismerkedhetünk a hiányoddal. Zircen születtél 1952-ben. Iskolai éveidet Debrecenben töltötted, számtalan emléked osztottad meg velünk erről az időszakról. Igen ezek voltak a hatvanas évek, farmer nadrággal, reményekkel, hosszú hajjal, zenével, lányokkal, prágai tavasszal. Te a Iparművészetre jelentkeztél, de nem jött össze. Ez a dolog később ismétlődött, lehet többször is. Vigasztaljon Plesz Tóni szava: bármely elismerés nem a kitüntetettet, hanem a kitüntetőt minősíti. Így találkoztunk mi Csongrádon előfelvételis építész hallgatóként. Te csak néhány nap után csatlakoztál hozzánk. Addigra már nagyjából sikerült beilleszkednem, ami azt jelenti, hogy takarodó előtti WC-mosdó takarítást kaptam, mely ott úgy nézett ki, hogy néhány vödör vizet szétlocsoltunk, és egy seprűvel igyekeztünk azt a lefolyó felé sodorni. Ekkor léptél be a mosdóba, és a már elindult mozdulat miatt majdnem nyakig megkaptad ezt a löttyöt. Aztán ez a dolog kiegyenesedett, a katonaság többnyire abszurd körülményei között sokan barátokká váltunk. Te a rendezvényeken József Attilát szavaltál, Acskó, Csörsz és mások a dekor műhelyben bújtak el, én Bucival, Giottóval, Bognár Bénivel a fotólaborban, Öcsi és Kutya a zenekarral nyert egérutat, de túléltük és lélekben visszatérve a hatvanas évekre, úgy döntöttünk, hogy a katonaság és az egyetem után együtt fogunk dolgozni és lakni. Az egyetemi évek, a kollégium, a 70-es évek Budapestje újabb találkozásokat hozott életedben, melyek közül Gergely Kati volt a legfontosabb, hosszú éveket éltetek, dolgoztatok együtt, de ott volt a máig barát Horváth Franciska, Müller Macó, Thoma Ági, Novák Ági és még sokan mások, pl Németh Kati akinek az

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

édesapja, Németh Lajos látva rajzaidat majdnem eltérített az építész pályáról. A tanulás mellett ez a miskolci életünkre való készülődés időszaka is volt ez a néhány év, éjjelekbe nyúló beszélgetéseink voltak arról, hogy hogyan tervezzük a Csongrádon elhatározott közös életünket. Mai fejjel már többet mosolygunk akkori elképzeléseinken, de nagyon komolyan gondoltuk az egészet. 74 körül már tudtuk, hogy a sokak által lila ködnek tartott elképzelésünk Miskolcon valóra válhat. Aztán elkezdődtek miskolci utazásaink, és elkezdődött az ismerkedés Plesz Tónival, Bodonyi Csabával, Ferencz Pistával, Bán Ferivel. Ez együtt járt az egyetemen tanultak átértelmezésével, bepillantást kaptunk egy új, vonzó világba, melynek szerettünk volna részeseivé válni. Aztán jöttek a miskolci évek. Te az elején a TTO-n dolgoztál többek között Sári Pistával, Golda Janival és Szobonya Marival. '81-ben a házgyárban dolgoztunk hárman Novák Ági, te és én. Az akkori idők szerint a tervezőknek kivitelezési gyakorlatot kellett szerezni. Ez a mi esetünkben úgy történt, hogy ültünk egy panel cellában a házgyárban és rajzikáltunk. Az volt a művelet neve: panelfejlesztés. Hetente jött hozzánk Horváth István főmérnök úr, Bodonyi Csaba ellenőrizni a munka haladását, ez jó volt mert kocsival visszahoztak minket Miskolcra és nem kellett a buszra várni. Aztán meg elvoltunk a házban, volt tíz évünk, hogy az általunk elképzelt világban éljünk. Ez ritka ajándék, meg is hozta a gyümölcseit. Golda Janival hármasban sikerült megtartanunk egy városrész utcaszerkezetét Eger-Tihamérban. Aztán jött a Mesteriskola VI. ciklusának felvételi pályázata: Csontváry múzeum a Városligetben, az első körben hat miskolci, köztük te is, úgy tűnt, fel vagytok véve. Pár nap múlva kiderült, hogy az a hat csak három és te nem vagy köztük. A VII. ciklusban Pirity Attilát, Rudolf Misit, téged és engem is felvettek. Megalakult a klas�szikus felállás: Horváth Zoltán, Rudolf Mihály, Szőke László, Soós Győző, Szobonya Mari, Klie Kati, Váraljai Éva, Oláh Ica. Jó pár évet dolgoztunk együtt, alkalomszerűen kiegészülve másokkal. Az egyik mesteriskolás pályázatunk Mezőkövesd Hadas városrésze volt, ekkor kellett rádöbbennünk, hogy milyen kincsek mehetnek veszendőbe. Ez a terület bontásra volt ítélve, az akkori építési szabályok szerint a telkek többsége nem volt beépíthető. Te intézted el, hogy ez a szabályozás megváltozzon. Főépítészi feladatot is vállaltál Mezőkövesden és házak sorával bizonyítottad, néha Gergely Katival együtt, hogy a változtatva megtartás (Csabától sokszor hallott) mód-

2013 | 10

www.meonline.hu

szerével nem kell végképp eltörölni a múltat, hanem az örökséget hozzá kell igazítani a kor elvárásaihoz. Ezt hagytad nekünk örökül, bár sorolhatnám tovább, hogy miket csináltál még Encsen, Gödön, Miskolcon és másutt, de a munkáidban ez mindig meghatározó volt. Legyen Neked könnyű a föld! Szőke László

Búcsú Bächer Ivántól 1957-2013 www.meonline.hu

A nyolcvanas évek elején a gimnáziumban, ahol tanultam, megjelent egy teljesen oda nem illő jelenség. Fiatal történelemtanár volt, akkor kezdte a pályáját, furcsán hintázva járt a folyosón és minden diákkal olyan természetes hangon beszélt, amit ott, akkor nem is értettünk. Bächer Ivánnak hívták. Néhány év múlva feltűnt a neve az irodalmi lapokban, később novelláskötetek szerzőjeként, aztán a rendszerváltás után sokáig a Népszabadság állandó munkatársa volt. Tárcákat, publicisztikákat is írt; egy szabad szellemű kívülálló, aki egy igazi értelmiségi gondolatait fogalmazta meg az előző századforduló magyar novellisztikájának hangját idézve egy kopárabb, szegényesebb, műveletlenebb korban. Nem írt építészetkritikákat, mégis meghatározta írásait a házakról való gondolkodás. Budapesti és vidéki épületekről, helyekről, utcákról és környékekről olyan érzékletes leírást adott, ami sokkal erősebben tudott hatni, mint egy épületbemutatás. Bächer ugyanis ház és ember kapcsolatát elemezte. Valójában mindig apró emberi történeteket tolmácsolt, amelyekben kulcsszerepe volt az épületeknek, városoknak, utcáknak. Talán az utókor idővel rájön, hogy az az irodalom, amit ő művelt, sokkal közelebb visz az építészet megértéséhez, mint a négyzetméterben és költséghányadosban mérhető leírások. Götz Eszter

hírek • news HÍREK Hudec Hét Sanghajban Sanghaji Építész Szövetség meghívására a Magyar Építőművészek Szövetsége 10 fős építész delegációja látogatott Kínába december második hetében. A Magyar Építészeti Fórum a 2011-ben megkezdett együttműködés folytatása, a huszadik század elején, Budapesten diplomát szerzett, majd Sanghaj épített arculatát meghatározó Hudec László munkássága előtt tisztelegve. A 2013. január 8-án, a magyar származású építész 120. születésnapján Sanghajban megnyílt Hudec Memorial Hall-ban tartott, egyhetes intenzív szakmai program előadásainak témái a következők voltak: Hudec és kortársai, Magyar Népi Építészet, Szecesszió; Élő (avagy organikus) építészet, Környezetünk védelme, Kortárs építészet Magyarországon és Kínában. A kínai társelőadók részvételével létrejött program célja a párbeszéd erősítése Kína és Magyarország építőművészei és oktatási intézményei együttműködésével, valamint további kapcsolatok építése a két ország között. A rendezvénysorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa közreműködésével valósult meg, a delegációt a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Sáros László György DLA vezette.

DÍJAK Magyar építészet és építőművészet kategóriában Prima Primissima Díjat Dr. Bachman Zoltán kapott, Prima Díjat pedig Golda János és Karácsony Tamás vehetett át. A Reitter Ferenc-díjat 2013-ban az Eiffel Palace építészeti tervezője Gelesz András, homlokzat tervezője, Baliga Kornél és a homlokzat kivitelezésének vezetője, Kelecsényi Gergely kapta. Ezüst Ácsceruza Díjat idén Pásztor Erika Katalina az epiteszforum.hu főszerkesztője, Zöldi Anna szerzőnk és Rózsa Péter a FUGA Rádió szerkesztője vehette át.

KIÁLLÍTÁSOK ITTHON - Recycling Socialism. A szocializmus épí tészetének újragondolása. FUGA, 01. 21-ig - Adaptív város. Rögtön jövök! Projekt Galéria, 04. 30-ig - Azok a '40-es évek. Várostörténeti Múzeum, Pécs, 05. 23-ig - Openclosed Space. Vasarely Múzeum, 02. 09-ig - Design tett. Társadalomformáló design Kassák Lajos munkásságában. Kassák Múzeum, 02. 09-ig - Egy város entrópiája - Julia Stoschek Collection. Műcsarnok, 02. 23-ig

- Caravaggiótól Canalettóig. Szépművészeti Múzeum, 02. 16-ig - Az eszmény diadala – Raffaello. Szépművészeti Múzeum, 03. 30-ig - Adományok és adományozók. Magyar Nemzeti Galéria, 02. 02-ig - Rozsda Endre: Az idő ölelésében. Magyar Nemzeti Galéria, 03. 02-ig - Otthonok kincsei. Budapesti Történeti Múzeum, 02. 28-ig - Textilművészeti triennálé Iparművészeti Múzeum, 02. 02-ig - Budapesti merítés. Új Budapest Galéria, 03. 02-ig - Féner Tamá: Tól - ig, 1952 – 2013. Magyar Fotográfusok Háza, 01. 17. – 03. 02. - Kudász Gábor Arion: Memorabilia. Magyar Fotográfusok Háza, 01. 24. – 03. 09. - Körkörös romok. Ország Lili falai. MODEM, Debrecen, 01. 19-ig - Halálos természet. Naturalizmus és huma nizmus a 21. században. MODEM, Debrecen, 02. 16. - Az új spektákulum. Kortárs kínai képző művészet. MODEM, Debrecen, 03. 30-ig - A fekete szép. Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, 01. 26-ig - Robert Capa – A Játékos. Magyar Nemzeti Múzeum, 01. 12-ig - A kód: Bethlen 1613. Magyar Nemzeti Múzeum, 02. 02-ig - Több mint szomszéd. Mozaikok a horvátok népi kultúrájáról. Néprajzi Múzeum, 03. 23-ig - Erdélyen innen, Alföldön túl. Fekete-Körös völgye a századfordulón. Néprajzi Múzeum, 03. 16-ig - Bethlen Gábor és kora. Magyar Országos Levéltár, 05. 17-ig - India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában. Országos Széchenyi Könyvtár, 02. 01-ig - NKA 2012. MűvészetMalom, Szentendre, 03. 23-ig - Egy korszak történelmi traumák között - kultúra és műpártolás 1920-1944. MűvészetMalom, 01. 24. – 04. 20. - Mint a Madár. Trafó Galéria, 01. 26-ig - A Pilseni Rajzbiennálé válogatott munkái. Cseh Centrum, 02. 28-ig - Párás hegyek - illatos virágok. KOGART Ház, 03. 16-ig

KIÁLLÍTÁSOK KÜLFÖLDÖN Anglia - RIBA Stirling Prize winners in the Robert Elwall Photographs Collection. British Architectural Library, RIBA, 01. 10-ig - Paul Klee. Tate Modern, London, 03. 09-i - British Drawings: 1600 to the Present Day. Victoria & Albert Museum, London, 04. 13-ig Ausztria - Zum Beispiel. Das neue polnische Haus. Architekturzentrum Wien, 02. 13. – 03. 03. - And Materials and Money and Crisis. MUMOK, Bécs 02. 02-ig - Franz von Zülow. MAK, Bécs, 05. 11-ig - Michel Comte. Kunst Haus Wien, 02. 16-ig

- Yoko Ono. Kunsthalle, Krems, 02. 23-ig - Essen in Kunst. Kunsthalle, Krems, 03. 23-ig - Luisa Kasalicky. Intro: desiderio. Lentos Kunstmuseum, 02. 02-ig

- The Furies. From Titian to Ribera. Prado, Madrid, 01. 21. – 05. 04. - Cézanne. Museo Thyssen-Bornemisza, Madrid, 02. 04. – 05. 18.

Dánia - Greenland – Head for the Centre of the World. Danish Architecture Centre, Kop penhága, 01. 26-ig

Szlovákia - Párhuzamos történetek. Kelet-Szlovákiai Múzeum, Kassa, 01. 26-ig - Dokumentarista fotográfia az 50-es években. Szlovák Nemzeti Múzeum, Pozsony, 02. 23-ig

Finnország - Transformation - Towards a Sustainable Future. MFA, 02. 02-ig - Global Award for Sustainable Architecture. Museum of Finnish Architecture, 02. 02-ig Franciaország - Junya Ishigami.Arc en rêve centre d'archi tecture, Bordeaux, 04. 27-ig - 1925, when Art Déco dazzled the World. Cité de l'architecture et du patrimoine, Párizs, 03. 03-ig - Surrealism and the object. Centre Pompidou, Párizs, 03. 03-ig - Cartier: Style and History. Grand Palais, Párizs, 02. 16-ig - Rubens et Van Dyck. Le Petit Palais, Párizs, 01. 26-ig - Gustave Doré (1832-1883). The Power of the Imagination. Musée d’Orsay, Párizs, 02. 18. – 05. 11. Hollandia - New Perspectives – Marineterrein, Yale and the Oosterdok. Architectuurcentrum, Amszterdam, 01. 18-ig Németország - Nove Novos – Neun Neue. Emerging Archi tects from Brazil. DAM, Frankfurt, 01. 12-ig - Interferenzen\Interférences. Architektur – Deutschland \ Frankreich 1800–2000. DAM, Frankfurt, 01. 12-ig - DAM Preis für Architektur in Deutschland 2013. DAM, Frankfurt, 02. 01. – 05. 11. - Mies van der Rohe Preis 2013. DAM, Frankfurt, 02. 08. – 04. 20. - Lightopia. Vitra Design Museum, Weil am Rhein, 03. 16-ig - Géricault. Schirn Kunsthalle, Frankfurt, 01. 26-ig Olaszország - Erasmus Effect. Italian Architects Abroad, MAXXI, Róma, 04. 06-ig - Nature 04/04 UNStudio. MAXXI, Róma, 04. 13-ig - Alessandro Anselmi. Figures and Fragments. MAXXI, Róma, 03. 16-ig - Duchamp. Re-made in Italy. Galleria nazionale d'arte moderna e con temporanea, Róma, 02. 09-ig - Anni '70. Arte a Roma. Palazzo delle Esposizioni, Róma, 03. 02-ig - Cézanne and the Italian artists of XXth century, Vittoriano, Róma, 02. 02-ig - Camera 1953/1964. The years of Romeo Martinez. Cà Pesaro, Velence, 02. 16-ig Spanyolország - Japonism. CaixaForum, Madrid, 02. 16-ig

2013 | 10

Svájc - Luginsland. Architektur mit Aussicht. S AM, 02. 09-ig - Umsicht – Regards – Sguardi 2013. ETH Zürich, 01. 16-ig Svédország - Light Houses – Young Nordic Architecture. Arkitekturmuseet, Stockholm, 02. 16-ig - Who Is the City? Arkitekturmuseet, Stockholm, 02. 16-ig USA - Palaces for the People: Guastavino and America’s Great Public Spaces. National Building Museum, Washington, 01. 20-ig - Overdrive: L.A. Constructs the Future, 1940–1990. National Building Museum, Washington, 03. 10-ig - American Modern: Hopper to O’Keffee. MoMA, New York, 01. 26-ig - Armin Hofmann: Farbe / Color. Architec ture and Design Museum, LA, 01. 19-ig

PÁLYÁZATOK European Prize for Urban Public Space kétévente megrendezésre kerülő pályázatának célja olyan közterek létrehozásának, hasznosításának és fejlesztésének előmozdítása, amely az európai városi élet katalizátoraként működik. A díjra 2012 és 2013-ban megvalósult, vagy már majdnem kész munkákkal pályázhatnak a projekt tervezői, illetve megrendelői. Regisztrációs határidő: 2014. 01. 23. Információ: www.publicspace.org A Várépítő pályázat célja gyermekintézmények és műemléképületek állagmegóvását szolgáló felújítások és az energetikai korszerűsítését célzó beruházások segítése. A pályázatra két kategóriában, gyermekintézmények és műemléképületek felújítására lehet jelentkezni. Benyújtási határidő: 2014. 02. 28. Információ: www.varepitopalyazat.hu A VELUX Cégcsoport várja a jelentkezéseket a Nemzetközi VELUX Díjra, amelyet 2004 óta hatodik alkalommal hirdet meg a társaság építészhallgatók számára. „A jövő fényforrása” témájú pályázatra ezúttal is olyan megoldásokat várnak, amelyek innovatív módon értelmezik újra és hasznosítják a napfényt az épített környezetben. A tervek leadási határideje: 2014. 05. 02. Információ: iva.velux.com

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

www.meonline.hu

2013/10-es számUNK szerzői Beliczay Zsuzsa bölcsész, 2003-2008 között a Magyar Építőművészet szerkesztője, 2009-től hírügynökségi munkatárs. Német nyelvből számos szakfordítása jelent meg az Utóiratban, lapunk rendszeres szerzője. Bugya Brigitta művészettörténész, szövegíró és design menedzser. Diplomáját 2006-ban az ELTE-BTK Művészettörténet szakán szerezte, a 20-21. századi építészet és design szakirányt választva. Építészeti és design projektek sajtózásával, továbbá brand menedzsmenttel foglalkozik. Bun Zoltán PhD építész, 2005-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán, ahol 2012-ben doktori fokozatot szerzett. A Firka Építész Stúdió vezető tervezője. Diplomaterve, a „Délibáb - A hiperrealitás építészete” az Építészmérnöki Kar különdíjában részesült. Elméleti és tervezési munkát párhuzamosan folytat, aminek szellemi hátterét „Az elmélet és a tervezés-módszertan változása a dekonstrukciótól a topografikus gondolkodás felé az ezredforduló építészetében” című disszertációja jelenti. Részt vett tudományos kutatásokban, számos publikáció szerzője, meghívott előadóként oktat. Czigány Tamás DLA építész. 1980-ban szerzett diplomát a BME Építészkarán, majd a GYŐRTERV tervezője lett. 1984-86 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját, mesterei Turányi Gábor és Jurcsik Károly voltak. 1986-tól a Dimenzió Kft., 1995-től a Czita Építésziroda munkatársa. 1999ben Ybl-díjat, 2009-ben Kotsis Iván emlékérmet kapott. 1993-tól a győri SZIE oktatója, 2003-tól egyetemi docens. Götz Eszter újságíró, szerkesztő. 1991-ben az ELTE Bölcsészkarán magyar-történelem szakon diplomázott, 1992-től szabadúszó újságíróként több napilapban és folyóiratban rendszeresen publikál kulturális tárgyú írásokat. 1997 óta a Magyar Építőművészet olvasószerkesztője. 2007-2012 között a www.kultura.hu szerzője, 20092011 között a Budapesti Városvédő Egyesület titkára. Hidvégi Violetta főlevéltáros, 1977 óta Budapest Főváros Levéltára Terv- és térképtárának munkatársa. A három város egyesítés előtti építészeti hatóságai tervanyagának, valamint Ybl Miklós hagyatékának referense. A szigorú szakmai feladatokon túlmenően kiállítások rendezésének és konferenciák szervezésének részese. Kutatási területe a XIX. század építészet- és művelődéstörténete. Kapy Jenő 20 éven át az IPARTERV vezető tervezője, majd 1990-től hivatásos tanár az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán (jelenleg SZIE Építéstudományi Kar). Szakterülete: tervezés-módszertan. Tizenhat éve az építész szakma által mára igen elismert posztgraduális képzést vezet, keze alól kiváló építészek kerülnek ki. Oktatói tevékenysége mellett

épülettervezéssel is foglalkozik, kiállításokon szerepel, Ybldíjas építész. Rendszeresen publikál a MÉ-ben és különböző más építész-lapokban, szakkonferenciák előadója. Lővei Pál művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 1979-2013 között a műemlékvédelmi szervezet tudományos kutatója, jelenleg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének munkatársa. Kutatási témái: a középkori művészet története, síremlékművészet, építészettörténet, középkori pecsét- és címertan, a világkiállítások története. Pálinkás Edit művészettörténész, közgazdász, az ELTE Művészettörténeti Intézetében szerzett diplomát 2009ben. Fő érdeklődési területe a színházépítészet és az akusztika. A Budapesti Corvinus Egyetemen 2012-ben szerzett közgazdasági diplomát. Több hazai és nemzetközi kulturális rendezvény szervezője, résztvevője. 2009-2011 között, majd 2013-tól a Magyar Építőművészet szerkesztője. Perényi Tamás DLA építész, 1984-ben diplomázott a Műegyetemen. Öt évig a VÁTI építész tervezője, 1989 óta a BME Lakóépülettervezési Tanszékén dolgozik, 2004-től tanszékvezetőként. 1999-ben szerzett DLA fokozatot, 2002-5 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt, 2010-ben Pro Architectura díjat, 2011-ben Ybl Miklós díjat kapott. Építészeti és várostervezői, illetve oktatói munkássága egyaránt jelentős, rendszeresen publikál a szakfolyóiratokban. Szegő György építészmérnök (BME, 1972), belsőépítész (IMF, 1976), DLA (1999). 1972-73 BUVÁTI, 1979-88 a Csiky Gergely Színház díszlet-jelmeztervezője. 1982 a BITEF fődíjas Marat halála tervezője. Az Újvidéki Szcenográfiai Triennálé Ezüst-díjasa (1983). 1989-2001 között látványtervezést (MKE), ill. 1998-2003 között műtörténetet (ORZSE) oktat. 1987 MTA Soros-, 1990 Eötvös-, 1998 Széchenyi-ösztöndíjas. 1992 Greg Lynn ösztöndíjasa / F. Meritis, Univ. Amszterdam). Jászai-díj (1995), Dercsényi díj (1999), Érdemes művész (2002). 1983-tól publikál szakcikkeket és könyveket a vizuális kultúra területén. Építészeti, művészeti kiállítások kurátora/ tervezője (Építészeti Tendenciák 1981, Baumhorn Lipót építész, 1997, Diaszpóra és művészet 1999, 7. Velencei Építészeti Biennálé 2000, Álmok Álmodói/Millenáris Park 2001). 1997-től a MÉ szerk. biz. tag, 2001-től főszerkesztő. Az Utóirat melléklet alapító-szerkesztője. 2010ben a folyóirat szerkesztősége Kós Károly díjat kapott. Tánczos Tibor építészmérnök. 2009-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán, ahol diplomatervéért Hauszmann-díjban, majd ugyanebben az évben Junior Prima díjban részesült. 2010-től DLA-ösztöndíjas a BME Középülettervezési Tanszékén, 2012-ben DAAD kutatási ösztöndíjjal hat hónapot töltött a Berlini Műszaki Egyetemen. Zöldi Anna építész, színdinamikai szakmérnök, építészeti szakíró. A BME Építészkarán szerzett diplomát. Néhány év tervezőintézeti gyakorlat után magántervezéssel kezdett foglalkozni, elsősorban a belsőépítészet területén. 2004 óta publikál a szaksajtóban és a kulturális folyóiratokban.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET Hungarian Architecture A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata

MÉ 2013/10. szám ISSN 1785 – 282X lapalapító (1903) és Kiadó: Magyar Építőművészek Szövetsége 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. SZERKESZTŐSÉG 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. Tel: 318 2444 e-mail: epitomuveszet@gmail.com Szerkesztőségi nap: szerda Előfizetés intézés: Schäffer Zsuzsa, szerkesztőség, csütörtök 9-12 óráig, tel: 318 2444 FELELŐS KIADÓ: Sáros László György DLA, a MÉSZ elnöke Főszerkesztő: Szegő György DLA Olvasószerkesztő: Götz Eszter Fotószerkesztő: Bujnovszky Tamás Webszerkesztő: Pálinkás Edit Web-vizuális kultúra: Hornyik Sándor SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Ferencz Marcel DLA Sáros László György DLA Szegő György DLA Vadász Bence Varga Tamás DLA Vukoszávlyev Zorán PhD Winkler Barnabás DLA

U T Ó I R AT

POST SCRIPTUM XIII. évfolyam 74. szám

régi-új Magyar Építőművészet | Utóirat Alapítva 2001 SZERKESZTŐk: Szegő György DLA alapító főszerkesztő Götz Eszter Pálinkás Edit Terjesztés: Schäffer Zsuzsa Grafika: Kludovácz András Nyomtatás: deMax Művek HIRDETÉSFELVÉTEL: Indigoline Kft. Hirdetésszervező: Cser Márta e-mail: martacser@yahoo.com Tel: 06 20 484 9044 WEBOLDALUNK: www.meonline.hu FOLYÓIRAT TÁMOGATÓ:

A z É pít é szet Éve 2014

A Vá rk e rt B a z á rt f e lú j í tá s á n ak l át vá n y t e r v e , forr á s : k ö z ti . h u

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS 2014

U T Ó I R AT

KÓS KÁROLY - DÍJ 2010

R é g i - Ú j M a g yar é p í t ő m ű v é s z e t h u n g aria n arc h it e ctur e

Volume 13 / No. 74

POST SCRIPTUM

950 Ft 2013 | 10

A kultúra és a tudomány épületei A pesti és bécsi építészeti múzeumról Culture and Science Buildings Architecture Museums in Pest and Vienna

régi-új Magyar építőművészet • hungarian architecture A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata – 1903-tól

2013 | 10

POST SCRIPTUM

U T Ó I R AT XIII. évfolyam 74. szám