Humen Magazin 2021. 03. szám by Humen Magazin

TERJESZ TÉSI PONTOKON: INGYENES | ELŐFIZETŐKNEK : 990 Ft

9 ÉVE AZ LMBTQ KÖZÖSSÉGÉRT

IX. ÉVFOLYAM | 3. SZÁM

LAKNER ZOLTÁN

LMBTQ POLITIKA ÉS 2022

Kiskifli vagy nagykifli? AHOGY TE SZE RETE D. A Z ÁGYAT É S A MATR ACOT MI BIZ TOSÍTJ U K HOZ Z Á!

www.matrackucko.hu

Keresse 2021. május 31-től a boltokban, valamint a www.boook.hu weboldalon!

LMBTQ politika és 2022 - Interjú Lakner Zoltánnal

14 18

Queer filmek az idei Friss Húson

„Hiszem, hogy csodák azért mégis csak vannak - Akkor is, ha sokat kell várni rájuk"

„Ezek az országok nem fogják elérni a növekedési céljaikat, ha nem lesznek nyitottabbak az LMBT+ jogokkal szemben” -Interjú George Perlovval, az Open For Business munkatársával

„Keresem azt az egy nőt, akit az életem végéig szerethetek – de még nem jött el” -Andella Mirtill rendezővel a Mint egy haiku című filmjéről beszélgettünk

30 32

6 26

A te Humened, ami közös jövőnk

A testkép képtelenségei - Testdiszmorfiás zavar a meleg férfiaknál

A Szovjetunió nyíltan meleg külügyminisztere

Az öngyűlöletre (át)nevelő terápiák – I. rész

42 46

Oversharing – A több kevesebb

A természet a legjobb gyógyszertár 200 éve született a katolikus pap, aki véletlenül feltalálta a wellness-t

Az én édes Spanyolországom Viva España címmel jelenik meg Náray Tamás süteményeskönyve

A sport hatása az immun- és emésztőrendszerre

A megelőzés a legjobb védekezés - Május a melanóma hónapja

56 58

Ezt (t)edd az egészséges bélflóráért!

„These countries will not achieve their growth goals unless they become more open and supportive of LGBT+ rights”

The need for a sense of identity in the Hungarian LGBTQ+ community

VÁRHATÓ PREMIEREK MOZIJAINKBAN

CORVINMOZI.HU | ARTMOZI.HU

IMPRESSZUM LAPIGAZGATÓ:

Erdei Zsolt zsolt.erdei@humenmedia.com FELELŐS SZERKESZTŐ:

Kanicsár Ádám András Kocsis G. János SZERKESZTŐK:

KORREKTOR:

Szij Barbara

Bukva Mátyás

Erdei Zsolt

Germán Henao

Hujber Ádám

Kanicsár Ádám András

Kiss Milán

Kocsis G. János

Majer Reni

Steiner Kristóf

Temesvári Ádám

MŰVÉSZETI VEZETŐ:

Válóczi Róbert

SAJTÓKÖZLEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK:

info@humenmagazin.hu ÉRTÉKESÍTÉS:

hungary@humenmedia.com +36 70 234 5507 KIADJA:

Humen Media Hungary Kft., 1093 Budapest, Bakáts utca 2. B. ép. IV. em. 4. SZERKESZTŐSÉG:

1052 Budapest, Semmelweis utca 14. II. em. 6. NYOMDAI KIVITELEZÉS:

Keskeny és Társai 2001 Kft., H-1158 Budapest, Rákospalotai határút 6. www.humenonline.hu ISSN 2064-101X

ÉN IS EMBER VAGYOK! Milyen egyszerű mondat, milyen egyszerű jelentéssel bír, de annál nagyobb jelentőséggel. Sokszor észre sem vesszük, de akarva-akaratlanul is megbántunk másokat, legyen szó a külső vagy éppen valamilyen belső tulajdonság kritizálásáról. Lehet az ember magas vagy alacsony, sovány vagy teltebb, ugyanolyan ember, mint mi. De ha valakit a szexuális orientációja miatt ér diszkrimináció, ha bántalmazzák akár verbálisan, akár fizikailag, az már bűncselekménynek számít. 1990 óta pedig – amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törölte a homoszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásából – május 17-én ünnepeljük világszerte a Homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapot. De nem csak ezen az egy napon kell odafigyelni az LMBTQ emberekre, hiszen sajnos még a nyugati országokban is rendszeresen különböző bántalmazások érnek minket. Az LMBTQ jogok tekintetében elmaradottabb országok esetében pedig sajnos még rosszabb a helyzet. A Humen Magazinnál épp ezért gondoltuk úgy, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni annak, hogy fogadjuk el embertársainkat, és semmilyen módon ne érje őket kirekesztés azért, mert valaki mást szeretnek. Hiszen te is és én is ember vagyok.

Erdei Zsolt lapigazgató

A Humen Magazin bejegyzett márkanév. A név vagy a logó bármilyen felhasználása kizárólag a Humen Media Hungary Kft. írásos engedélyével lehetséges. Engedély nélküli felhasználása jogi következményeket von maga után. A Humen magazinban megjelent cikkek, írások és fotók egyedi esetektől eltekintve - a Humen Media Hungary Kft. tulajdonát képezik. Bárminemű utánközléshez a kiadó írásbeli engedélye szükséges. A hirdetések tartalmáért a Humen Media Hungary Kft. nem vállal felelősséget. A lapban közölt olvasói írások és interjúk nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

LMBTQ politika és 2022 Interjú Lakner Zoltánnal SZERZŐ: Kanicsár

Ádám András l kanicsaradam István STYLIST: Paksi Éva FOTÓ: Bielik

Lakner Zoltánt régóta vártuk a címlapra. Nem volt könnyű ügy. Zoli nem szereti, ha fotózzák, mi pedig nem szoktunk a címlapra politikát tenni. De lehet, hogy forradalmi időket élünk. Legalábbis próbálunk hinni benne. Az ország egyik legfontosabb politológusával és a Jelen főszerkesztőjével a hatpárti összefogásról, a Jobbikról, a Jelenről, és az LMBTQ jogok várható szerepéről beszélgettünk a 2022-es választások során. És persze arról, hogy mennyi esélye van az ellenzéknek a győzelemre.

Nyakunkon az előválasztás, van itt egy ellenzéki összefogás, sorra jelentik be a miniszterelnök jelölteket... Talán most vagyunk azon a ponton, hogy ha nem lesz változás jövőre, tényleg sokan fognak kétségbeesni. Jó hír lehet, hogy a három évvel ezelőttihez képest megváltozott a papírforma. 2018-ban is sokan reménykedtek, de utólag visszanézve – persze utólag sok dolgot tisztábban lát az ember – valójában a remény alaptalan volt, döntően azért, mert nem volt együttműködés az ellenzéki pártok között. Egyszerűen nem tudott kijönni a matek a választás napján. Ahhoz képest most nagyon nagy változás van. Az ellenzéki összefogásnak a belső, nem kezelhetetlen vitái ellenére is van egy stabilitása. Bármely párt vagy politikus, aki fel akarná ezt robbantani, az egzisztenciájával játszik, és a kiugrás az összefogásból a nem megbocsátható kategóriába tartozna. Emellett bár az önkormányzati választás másfél éve volt, de azt azért megmutatta, hogy nem teljesen kilátástalan a küzdelem a kormány ellen. Azóta pedig van egy fej fej melletti küzdelem az ellenzék és a kormányoldal között.

Attól viszont óvnék mindenkit, hogy azt gondolja, az együttműködésből máris kirajzolódik a győzelem. Nagyon nem becsülném alá sem a kormány fantáziáját, sem az új helyzetekhez való alkalmazkodóképességét.

De ilyen erős esély arra, hogy a Fideszt le lehessen győzni és az egész rendszert le lehessen bontani, még soha nem volt. Az, hogy túl nagy kockázat kilépni, elég biztosíték lehet, hogy az összefogás ne szűnjön meg? Szerintem ez a hatpárti együttműködés fenn fog maradni a választásig. Elsősorban azért, mert ők is találkoznak ezzel az aggodalommal. Még mindig érzik, hogy bizonyítaniuk kell a választók felé.

Az ellenzéki pártok elkényelmesedése már inkább fennálló veszély, mert gondolhatják úgy, hogy az együttműködés tető alá hozásával teljesítették is a küldetést. Aminek pedig egyáltalán nem vagyunk a végén. Látni kell majd azt is a folyamatban, hogy ősszel lezajlik az előválasztás, és utána valóban mindenki kiáll a győztesek mellett. Ez teszi majd rá a pecsétet az egész folyamatra – nem véletlenül figyeli ezt árgus szemekkel a közvélemény. De ez nem maga a teljes feladat. Egyrészt az ellenzéki pártoknak a stabil ellenzéki közönségnél szélesebb csoportokat kell megnyerniük, néhány százezer plusz szavazóra szükség van. Az átlagos magyar szavazó jobbra van az átlagos ellenzéki szavazótól. Tehát olyan csoportok felé kell egy kicsit nyitni vagy legalábbis elfogadhatóvá tenni az ellenzéki pártokat, akik nem véletlenül nincsenek benne az ellenzéki táborban. Azok felé, akik már gondolkodnak azon, hogy lehet, hogy nem kéne az Orbán-rendszer fenntartásához megint adni egy voksot. Őket még meg kell győzni, hogy érdemes váltani, és egyáltalán szavazni. Másrészt fel kell tölteni anyaggal az egész együttműködést, rá kell jönniük, miről is szól.

Mégiscsak kell valamit mondani arról, hogy mi van az O1G-n felül. Gondolnunk kéne valamit a közös jövőnkről, arról, hogy hogyan is gondoljuk az együttélést ebben az országban. Egyelőre inkább ideák harca van, nem? Sokszor hangoztatják, hogy mit csinálnak rosszul Orbánék, hogy ennek véget kell vetni, el kell számoltatni... De hogy utána ők mit tennének az országban, az azért még homályos. Én az ideák harcának örülnék is. Nehéz feladat előtt áll az ellenzék és az elmúlt évtizedben saját magának nehezítette ezt meg. Úgy kell most a hat együttműködő partnernek a karakterét egymáshoz igazítani, hogy e pártok jelentős része maga is identitásproblémával küzd. Egyszerre kell maguknak azt a kérdést feltenni, hogy ki vagyok én, és hogy kik vagyunk mi, közösen. Ez nem könnyű. Az sem könnyű, hogy világosak legyenek az ideák és a konkrét politikai ígéretek. Az LMBTQ téma kapcsán például nagy kérdés, hogy az együttműködés komp-

romisszumait hol fogják megkötni a felek. Az lesz-e a kompromisszum, hogy aki liberális, az kicsit halkítsa le az emberi jogi programot, vagy pedig a konzervatívabb fél mondja azt, hogy oké, megpróbálom elmondani a választóimnak, hogy nem a meleg párok örökbefogadásától fog kihalni a nemzet. Nagyon speciális helyzetben vannak az LMBTQ választók. Az Orbán kormánynál mindig észrevehető volt egy kirekesztő narratíva, de az utóbbi két évben ez kapott egy kis plusz lóerőt. Emiatt többen is politizálnak, sok fiatal is, akik végképp nyitottabbak. És pont ez a közeg fél, mert szeretné, ha képviselné őt az ellenzék, ám lehet, hogy jövőre még le kell mondani a nagy melegjogi kérdésekről, mert úgy lehet legyőzni a Fideszt, ha ezt a témát még jegeljük. Az ellenzék győzelme szerintem azon múlik, hogy képes-e a szociális válságot fő témájává emelni. Ha ez így történik, akkor próbálhat a kormány az LMBTQ csoportok ellen hisztériát kelteni vagy még egyszer-kétszer módosíthatja az alaptörvényt, de ennek az lesz a percepciója a társadalom részéről, hogy emberek kilakoltatás és éhenhalás szélén állnak, mit akarnak már megint a melegektől. Ezt a helyzetet kéne először megteremteni. De ebből a szemszögből a Fidesz teljes fegyvertára felgyújtható... Erről van szó. Alapvetően a bizonytalan szavazóknak is inkább azt kéne elmagyarázni, hogy hazugság, hogy amit a Fidesz nyújtott nektek, az a lehetőségek maximuma. El kéne nekik mondani, hogy morzsákat kapnak. És azért vágott minket annyira földhöz a válság, mert a jobb időkben is csak keveseknek volt módja arra, hogy tartalékokat képezzenek. Akinek mázlija volt, kibírta, akinek nem volt szerencséje, nem. És így nem lehet élni. Ez nem azt jelenti, hogy az értékkérdések és identitáskérdések nem fontosak. Csak egyszerűen más fénytörésben jelentkeznének, és bebizonyosodna, hogy a Fidesz ideológiai kinyilatkoztatásai csupán alkalmazott gyűlöletpolitikák. A menekültek megvoltak, már kicigányozták magukat, a gendernél rájöttek, hogy senki sem érti... Ők sem... Ők sem. És akkor jött, hogy egy kicsit buzizzunk. Közben azért ezek a témák egyre kevésbe váltak be, nem? Én is azt hiszem, hogy már nincs akkora vivőereje ennek, mit mondjuk a menekültügynek volt 2015 és 2018 között. Ettől függetlenül persze emberek életét megkeseríti – vagy azért, mert mondjuk tényleg elesnek örökbefogadási lehetőségtől, vagy mert állandó aggodalomban élik az életüket, hogy mi fog még történni.

Nem mindegy, hogy az össztársadalomban éppen mekkora befogadó felülete van a gyűlöletpolitikának. Hogy elhiszik-e, hogy tényleg Soros miatt rossz minden, vagy pedig azt mondják, hogy helló, arról kéne beszélni, hogy hol van a bértámogatásom. Itt van az ellenzéknek fontos tennivalója. Persze, ettől nem kapnak felmentést az alól, hogy más ügyekről is beszéljenek, de ezek lehetnének a hangsúlyok. Az pozitívum, hogy amikor az elmúlt években LMBTQ csoportok elleni politikai támadások történtek, az ellenzéki pártok tagjai közül sokan megszólaltak. Attól nem dobom el az agyam, ha valaki 2021-ben azt mondja, hogy ne toljanak ki a transz emberekkel. Egy liberális politikusnak ez kötelessége. Oké. De nem az egész ellenzék liberális. És aki nem az, neki arról kell gondolkodnia, hogy hogyan viszonyuljon ehhez a témához. Ha valaki a Fidesz célkeresztjébe kerül, a politikai logika azt gondolja, hogy az ellenzék álljon ki mellette. Pusztán ez a pártpolitikai logika is segített abban, hogy a homofób megnyilvánulásokat az ellenzéki pártok növekvő számban elítélik. Illetve, ha az egyik ellenzéki párt megszólal, akkor a másik sem akar lemaradni. Ez nem túl elvi megközelítés, de ez esetben legalább jó ügyet szolgál. De közben mérlegelniük kell azt is, hogy lehet, hogy az én szavazóim egy része szintén homofób, és ha nagyon hangosan kiállok, akkor ők azt fogják mondani, hogy nagyon szép dolog ez, hogy le akarjuk váltani Orbánt, de azért a buzikat mi is utáljuk. Persze, működhet fordítva is, hogy a homofób szavazó azt mondja, talán jobban elviselek hárommal több coming outoló meleget, mint azt, hogy maradjon még három cikluson át a Fidesz. Sokszor ez billent át az utóbbi időben. Másrészt...

Én azt tanultam meg ebből az évtizedből, hogy a történelem nem lineáris. Ha felértünk a hegyre, onnan le is lehet csúszni vagy le is lökhetnek minket, hiába van 2021. Ebből a szempontból igenis komoly jelentősége van annak, ha politikusok és pártok újra és újra kiállnak ilyen ügyekben, mert ez erősíti meg abban a politikai közösséget, hogy ez ma is, most is fontos, nem vissza-

felé vagy nem más irányba akarunk menni. Ebben picit megváltoztak a viszonyítási pontok. Amit örömmel látok. Az viszont, hogy ez milyen formában fog visszaköszönni a pártok konkrét programjában és megjelenik-e benne például az egyenlő házasság, hát az egy jó kérdés. Jó, hogy elítélik a nettó buzizást, de ebből még nem következik, hogy házassági egyenlőséget akarnak. Lehet, hogy deklarációk szintjén ússzák meg a dolgot és nem valódi programpontokban. Itt lesz még egy kis téblábolás. Említetted, hogy sok LMBTQ emberben van egy állandó aggodalom. Ez most azért is jelentkezik, mert lett egy eufória, hogy végre összefogott az ellenzék, de aztán jött Jakab Péter és felkerült a népszerűségi listák élére. Így aztán az ellenzéki összefogást akár egy olyan miniszterelnök-jelölttel kell elképzelni, aki egy interjúban kijelenti, hogy nem hisz a családok egyenlőségében, és egy olyan pártot képvisel, ami nem mer véresen homofób lenni, mert arról megtanulta a leckéket, hogy nem menő, de azért olyan LMBTQ+ sem lesz, inkább hallgat a témában. Mit gondoljon egy LMBTQ ember, ha egy jobbikos miniszterelnök-jelöltje lesz az ellenzéknek? Merjen rájuk szavazni? Hadd utaljak akkor arra a bizonyos Jakab Péter interjúra, mert végre én is elmondhatom valahol – és azt hiszem, a legjobb helyen –, hogy engem mi is zavart benne a legjobban: a „háromapázós” rész. El kell fogadni, hogy vannak emberek, akik máshogy gondolkodnak. De ezzel a mondattal az volt a gond, hogy ez egy karikaturisztikus beállítása annak a melegjogi mozgalomnak, ami pont nem azt akarja, hogy három apát ismerjenek el szülőnek a gyerekek mellett. Ha csak annyit mondott volna, hogy ő konzervatív, ezért mást gondol a témáról, és hogy sokat fog erről vitatkozni a tárgyalóasztalnál, azt mondom, oké, ez egy legitim álláspont. Tegyük fel, ő lesz a miniszterelnök-jelölt. Lehet rá hatással a többi párt, hogy „Figyelj, Péter, itt nem erről van szó, nem így kell erről gondolkodni”? Hathatnak rá annyira, hogy egy LMBTQ ember merjen rá szavazni? LMBTQ ügyekben is mérséklődött a Jobbik, végül is nem ők szaladgálnak a szivárványos zászlóval, hanem a pártból korábban elszármazó Novák Előd. Kérdés, hogy hol húzzák meg a határt egy ilyen ügyben, hol lesz a kompromisszum fókusza az együttműködő pártok között. Mivel a másik öt párt ezzel a témával kapcsolatban liberálisabban gondolkodik, nem lóghat ki nagyon messze a Jobbik, de persze ez az erőviszonyoktól és a többiek elszántságától is függ. Nem hinném, hogy az LMBTQ-jogok bővítése lesz a fő témájuk, ha alkudozni kell egymással.

Jakab nyilván ki is akart üzenni a hagyományos Jobbik-szavazóknak, hogy vegyék észre: azért még mindig picit ugyanolyanok, mint régen. Vicces lesz, ha én fogok a Jobbik mellett „kampányolni”, de aki tényleg le akarja váltani az Orbán-rendszert, számára nincs nagyon más ötletem, mint az, hogy támogassa az ellenzéki együttműködést. Azzal együtt, hogy én mindig arra szeretném rávenni a választópolgárokat, hogy ezt a helyzetet ne úgy fogják fel, hogy ők bármilyen ellenzéki programba és személyi összetételbe belezsarolhatók. Inkább fogják fel úgy, hogy nekik van mindenbe beleszólásuk. Nagyon sokat számít, hogy hányan fejezik ki a véleményüket, és ez mennyire hangos, hatásos, mert az ellenzéki együttműködés és program ma még képlékeny.

Az LMBTQ szavazók is lépjenek fel megrendelőként, fejezzék ki a véleményükét, hogy legyen egy, hogy is nevezzem, LMBTQ minimum ebben a programban. Abból, hogy ennyi idea csap össze, következik az a kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan, hogy tökéletes miniszterelnök-jelölt? Olyan szerintem soha nincsen. A legnagyobb tehetségek, meghatározó történelmi személyiségek is elképesztő tévedéseket követtek el az életük során, és közülük sokan számos elviselhetetlen tulajdonsággal rendelkeztek. Ugyanakkor a politika tele van érzelmekkel, és bármilyen okosságokat mondhatok a programokról, legelsősorban az érzelmeknek lesz húzóereje. Nem tudom, tudunk-e a szerelmünkre úgy nézni, hogy közben tudjuk, hogy nem tökéletes, de még a hibáit is képesek vagyunk szeretni. Szerintem ez a szerelem. Én is azt hiszem. Nem szívesen hasonlítom ehhez az érzelemhez a politikusokhoz való viszonyunkat, de mihez hasonlítsam? Azért ez a fajta vak szerelem inkább a Fidesz-szavazókra jellemző, nem? A mechanizmus valóban jelen van, de az egész nem szerelem, amelyben nem egyenrangú felek vannak, hanem önalávetés. Holott a politikus tőlem kapja a

megbízatását, engem kell képviselnie. Ha az emberben marad legalább egy kis kétely, az segít a tisztánlátása megőrzésében. Jó, ha van néhány olyan kontrollpont, amire azt mondom, hogy ha a politikus ezekben az ügyekben, ezekben a helyzetekben jól dönt, akkor követem és tisztelem, akár még szeretem is, amit csinál. Az ájult rajongás viszont előbb-utóbb nagy csalódások forrásává válik. Amikor valakire messiásként tekintünk, az sokszor valójában a saját reménytelenségünk és megkeseredettségünk lenyomata. És a végére... Mi a helyzet a Jelennel? A Fidesz uralmának egyik végeredménye, hogy nem könnyű ellenzéki lapként létezni. Amikor ez az interjú megjelenik, akkor leszünk pont egy évesek. Amit én tényleg nagy eredménynek tartok, mindenféle hazabeszélés nélkül. Elindítottunk saját pénzünkből egy vállalkozást, amivel mindmáig képesek vagyunk arra, hogy hétről hétre megjelentessük az újságot. Néhány hónappal ezelőtt volt egy szerkesztőségi felismerésünk, hogy mi tulajdonképpen egy közéleti magazint csinálunk, erős közéleti tartalommal, de nagyon sok kulturális anyaggal, különleges emberi történetekkel. Egy olyan szellemi közeget hoztunk létre, amiben – én legalábbis hiszek ebben – a velünk együtt dolgozó emberek mind képviselnek valamit az írásaikkal, jól írnak, érdekes témákat hoznak be, megpendítenek olyan húrokat is, amikre talán az olvasó nem is gondol. Úgyhogy ezt folytatjuk, amennyire csak az erőnkből telik. Nyilván ebből a szempontból sem mindegy, hogy mi fog történni a jövőben, nehéz átlátni, pontosan milyen perspektívák állnak előttünk, ennek az újságnak ugyanis még sosem volt normális időszaka. A lezárások idején hoztuk létre, aztán az első korlátozások utáni nyár, és a közéleti érdeklődés hirtelen csökkenése következett, s mire kialakult az üzemszerű működésünk, jöttek az újabb lezárások, közben gazdasági válság volt folyamatosan, s hol nyitva vannak az újságosok, hol nem. És ezenfelül amúgy sincsenek normális viszonyok az országban. Nem tudjuk, milyen lenne a Jelen hetilap piaci helyzete olyan szituációban, amikor nem kell tartania attól egy potenciális hirdetőnek, hogy kormánykritikus médiumban jelenik meg. Nagyon szeretnénk, ha a Jelen megélné azt, hogy tényleg tiszta versenyben tudjunk versenyezni és valóban eljuthassunk annyi emberhez, ahányhoz a tartalom alapján el tudnánk. Most úgy érzem, hogy folyamatosan fedő alatt vagyunk. Ezért is gondolom nagy dolognak, hogy nem egy egynyári vállalkozás lett ebből, hanem tényleg itt vagyunk és működünk. Ez szerintem ma egy komoly eredmény. A ruhákat köszönjük a Van Graaf Árkádban lévő üzletének. A helyszínért köszönet a MINI Wallis Motor Pest csapatának.

Queer filmek az idei Friss Húson SZERZŐ: Hujber

Ádám

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, a legújabb magyar és nemzetközi rövidfilmek seregszemléje a Toldi moziban, valamint szabadtéri helyszíneken május 27. és június 2. között. A vetítések mellett kiegészítő kulturális események, kerekasztal-beszélgetések és workshopok is várják a látogatókat. A szervezők nem titkolt célja egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók nagyobb közönség előtt mutathatják be filmjeiket.

Ahogy a nézőszám, úgy a kínálat is folyamatosan bővül, szakmai programok, pitchfórumok és nemzetközi válogatás kerültek a repertoárba, a hazai filmes képzést pedig a diákok munkáján keresztül ismerhetjük meg. A fesztivált évről-évre növekvő érdeklődés övezi, a bemutatott magyar alkotások színvonaláról pedig csak annyit, hogy Deák Kristóf Oscar-díjat nyert Mindenkije is innen indult világhódító útjára, de az itt bemutatott animációk is szép sikereket tudhatnak a magukénak. A nemzetközi versenyszekció díjnyertes filmeket és alkotókat (köztük külhoni és tiszteletbeli magyarokat) hoz el nekünk; többen már rendszeres visszatérők. 2018 óta az LMBTQ-válogatás szerves részét képezi a fesztiválnak. Külön köszönettel tartozom a hazai kisfilmek alkotóinak azért, hogy néhány fontos és érdekes információval kiegészítették alább következő soraimat.

A német Deine Schöne Gestalt/Beautiful You (19 perc) egy anyáról szól, aki megpróbálja szóra bírni elnémult lányát. Miközben a nőnek mind otthon, mind pedig a munkában is helyt kell állnia, megismerkedik egy új kolléganővel, aki egy véletlen balesetnek köszönhetően kizökkenti őt a szürke hétköznapok világából. Bernadette Kolonko alkotása tulajdonképpen a kis hableány történetét értelmezi újra néhány percben egy házasságba belefáradt nő szemén át. A kisfilmet tavaly nyáron mutatták be Palm Springs-ben, ahol a legjobb LMBTQ+ rövidfilmnek és a legjobb nemzetközi diákfilmnek járó díjra is jelölték, azóta több fesztivált is megjárt.

A brazil Fotos Privades/Private Photos (20 perc) egy párról szól: egyikük orvostanhallgató, a másik építész. Amikor kapcsolatuk válságba kerül, úgy döntenek, bevonnak egy harmadik felet is. Kérdés, mennyire javít ez a fennálló helyzeten, mert a különös idegen felbukkanása a fülledt São Paulo-i éjszakában bizony tartogat néhány meglepetést. A kisfilmet hazájában tavaly novemberben mutatták be a sokszínűségnek szentelt MixBrasil kulturális fesztivál rövidfilmes szekciójában. A Budapest, zárt város (13 perc) két fiatalja, a magyar Péter (Katona Péter Dániel) és az angol Adam (Adam Wadsworth) a magyar főváros utcáit járja, ahol előbbi egy személyes hangvételű, de politikától sem mentes idegenvezetést tart. Útjuk a pesti éjszakába, az azóta költözésre kényszerült Nagydiófa utcai Beat on the Brat underground klubba vezet, ahol talán végre közelebb kerülhetnek egymáshoz. Az inspirációként szolgáló életesemények megfilmesítése évek óta foglalkoztatta Konkol Máté forgatókönyvíró-rendezőt, amit először nagyjátékfilmként írt meg, majd, amikor azt nem támogatták, úgy döntött a stábbal, hogy megpróbálják egy rövid történetben felvillantani a forgatókönyv főbb témáit. A mozifilm is egy generációs csalódástörténet lett volna, amiből végül egy – szintén átpolitizált – coming-of-age rövidfilm született, amit 2019 második felében forgattak. Máté vágóként, forgatókönyvíróként és rendezőként több produkciót is jegyez állandó alkotótársával, Papp Tamás operatőrrel. A Rebák Tamás animációival gazdagított képsorok

egyedi hangulatot kölcsönöznek kisfilmjének. Adam Wadsworth színész megtalálását szerencsés meglepetésnek tartja, egy videóhívás során döntötte el, hogy őt szeretné a filmjébe, és csak a forgatás előtt egy nappal találkoztak személyesen. A Csendes környék (13 perc) Varga Gábor munkája, apáról és fiáról szól. András (Ujlaki Dénes) már benne van a korban, egész életét szorgos munkával töltötte, hogy otthont teremtsen fiának, Kristófnak (Váradi Gergely). Őt azonban nem érdeklik a fiús dolgok, barátnője sincs. Egy este, mikor a fiú elmegy otthonról, apja kezébe adja a tabletjét, hogy azon nézzen filmeket, ha unatkozik, de annak tartalma mélyen felzaklatja a férfit. Mindketten érzik, hátravan még köztük egy nagy, kínosnak ígérkező beszélgetés – a kérdés csak az, vajon felkészültek-e rá, mert az idő bizony sürget. A környék csendes és nyugodt, a ki nem mondott szavaktól az. A régi SZFE-n az elsőéves filmkészítő osztályok vizsgafeladata az volt, hogy készítsenek 5-10 perces rövidfilmet egy hír alapján. A Csendes környék is így készült. Elsősorban a kommunikációképtelenség kérdése érdekelte az alkotókat, ahol a film szereplőinek fontos lenne megtalálniuk a közös hangot egymással, hiszen sok idejük már nincs hátra, de világképük és titkaik miatt ez nehezen megy nekik. A film készítése közben azt keresték, hogyan lehet röviden, kevés szóval mondani valami érvényeset egy intim, bensőséges viszonyról, amit megmérgeznek az előítéletek és az elvárások.

A Mint egy haiku (23 perc) lényegében egy film a filmben. Egy stáb a Japánból hazatért és sushiéttermet nyitó Elena (Kurta Niké) mindennapjairól forgat filmet. A séf és a rendező (Mészáros Blanka) között bensőséges viszony alakul ki, ami miatt a forgatás elhúzódik, de nincs mese, indulni kell, mert az anyagot már nagyon várják Pesten. A kisfilm a végzős filmrendező szakos Andella Mirtill diplomafilmje. A meghitt pillanatok ábrázolása, a zeneválasztás, a játék a fényekkel, a tükröződő felületek használata, a lassított felvételek és a fehér szín erőteljes jelenléte a rendező különös érzékenységről és látásmódjáról tanúskodnak.

Az Andella Mirtill rendezővel készült interjúnkat a 26. oldalon olvashatjátok.

„Hiszem, hogy csodák azért mégis csak vannak” Akkor is, ha sokat kell várni rájuk SZERZŐ: Hajnal

Kitti

Új kötettel, egy ifjúsági regénnyel jelentkezett Sam Wilberry: az Égből hulló versek a Szivárványálom kiadó gondozásában jelent meg április végén. A szerzőt az új könyvéről, az ifjúsági irodalom fontosságáról, az LMBTQ köteteknek szentelt kiadó céljáról és a jövőbeli tervekről kérdeztük.

Mire utal valójában a cím? Elöljáróban: a cím kissé csalóka. Előfordul, hogy félreértelmezik, és regény helyett verseskötetnek hiszik. Igaz, a költészet rendkívül fontos szerepet játszik benne. A cím egy álomra utal, amelyet a főszereplő, Sebő lát. Egy domboldalon áll, és az ott növő egyetlen fa lombját valódi levelek helyett összegyűrt papírlapok alkotják. Versrészletek szerepelnek rajtuk, és valami azt sugallja neki, hogy csak akkor ismerheti meg igazán Renét, ha mindet elolvassa. Az Égből hulló versek története nyáron játszódik. A főszereplőink a drámakörön azt a feladatot kapják, hogy a szünidő alatt írjanak parafrázist a Rómeó és Júlia egy tetszőlegesen választott jelenetéből. Ekkor a kötet hangadója, Sebő még önmagát keresi, és ezen az sem segít, hogy René titokzatos, olyasvalaki, akit meg kell fejteni. Mivel karakterközpontú regényről beszélünk, a fókusz a kapcsolatuk alakulásán van. Szerettem írni, főleg a természetben játszódó jeleneteket, és mivel a nyár az egyik kedvenc évszakom, így szinte olyan volt, mintha én is egy nagy sétát tennék velük – a tónál, a domboldalon, és mindenütt, ahol jártak.

A borítón is az összegyűrt papírlevelek és a magányos fa motívuma köszön vissza. A kezdetektől ezt láttad magad előtt? Kinek a munkája? Miután megírtam Sebő álmát, utána körvonalazódott bennem, hogy akár borítóként is el tudnám képzelni. Egy ideig formálódott bennem az ötlet, ám igen, már az alkotói folyamat legelején többnyire tisztán láttam, mit szeretnék. Az illusztráció Iván Eszter munkája, aki a kiadónál már több kötet borítóját is elkészítette (Főnix és Homokszemek). Az elején kissé féltem, hogy a rajz mennyire fogja tükrözni az elképzelésem. Nem kellett csalódnom, mert Eszter tökéletes munkát végzett! Ez a második ifjúsági regényed, mondhatjuk, hogy közel áll hozzád a téma. Van ennek valami különös oka? Mostanra misszióként tekintek rá. Nincsenek eget rengető céljaim, van viszont rengeteg gondolatom, hogy miért fontos megszólítani a fiatalabb korosztályt. Pláne azokat, akik most ébrednek rá, kik is ők valójában… Nekem anno rettenetesen sokat segített volna, ha ez a téma jobban előtérben van, ha ilyen-olyan csatornákon keresztül

eljut hozzám, hogy teljesen természetes így szeretni, nincs ebben semmi kivetnivaló, amíg nem ártunk másnak vele. Tehát ez az egyszerű üzenete a regénynek. Sokan és sok helyen mondják, de úgy gondolom, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ezért igyekeztem egy könnyed, ám néhol kifejezetten komoly témákat boncolgató történetben bemutatni az elfogadás fontosságát. Ez már a negyedik könyved, ami ilyen fiatalon nagyon szép teljesítmény. Hogyan inspirálódsz? Az inspiráció érdekes. Ha erről kérdeznek, kicsit mindig elakadok. Azért is, mert olyan megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Rengeteg hatás, impulzus érhet egy-egy adott pillanatban. Ha valamit mégis ki kellene emelnem, akkor azt mondanám, a természet hihetetlen erőt sugároz. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van a közelben két igazán jó szabadidőközpont, ahová bármikor elvonulhatok, ha az idő engedi. Hogy őszinte legyek, igyekszem nem ráfeszülni. Többféle szempontból is megközelíthetjük. Egyfelől szeretek fejlődni, nem bánom, ha rávilágítanak a hibáimra (hála a remek szerkesztőmnek!), másfelől valljuk be, itthon az új megjelenések ellenére is meglehetősen pici az LMBTQ irodalom piaca. Ezt szeretném, sőt szeretnénk a kiadóval bővíteni. Fontosnak tartjuk, hogy minél több olyan könyv jelenjen meg, amikben a főszereplők az LMBTQ közösség tagjai. Titkon reménykedem, hogy eljut egy-két olyan emberhez is, akik elutasító szemléletmóddal bírnak. Akkor láthatnák, hogy sok szempontból – az eltérések ellenére is – azonos problémákkal küzdünk. A kifejezetten LMBTQ irodalmi művek sora még valóban eléggé rövid. Szerinted mik azok a témák, amelyekről mindenképpen érdemes lenne beszélni? Ha olvasóként kérdezel, mostanában egyre inkább érdekel a történelmi vonal. Szívesen olvasnék ebben a témában írt LMBTQ könyveket. Már kinéztem egyet-kettőt, és remélem, hamarosan újabbak is megjelennek. Ha pedig az írói véleményemre vagy kíváncsi, fontosnak tartom,

hogy szó essen a teljes közösséget érintő problémákról. Például a transzneműek jogait ellehetetlenítő törvényekről, vagy hogy mennyire megnehezítették az örökbefogadást… Ezeket a témákat is szépen bele lehet szőni egy-egy regénybe. Tudom, meglehetősen naiv abban bízni, hátha eljut olyanokhoz, akik elutasítják, és lassan megváltoztatja a szemléletmódjukat, de hiszem, hogy csodák azért mégis csak vannak… Akkor is, ha sokat kell várni rájuk. Váltják egymást nálad a nehéz, komoly témák és a könnyedebb, mosolygósabb kötetek. Mire számíthatunk a jövőben? Egy ideje nehezen tudok válaszolni, ha ilyesmiről kérdeznek. Nincs különösebb oka azon kívül, hogy félek, nehogy elszálljon a varázs, ami az adott történethez köt. Meglepő, de nem tudatos váltás, amit kiemeltél. Persze jó egy-egy komolyabb történet után felengedni (a Rush után felüdülés volt a Csillagvizsgáló). És hogy mit hoz a jövő? Kíváncsian várom! Vannak regényötleteim, már dolgozom is a következőn, és ami biztos: lesz még ifjúsági kötet is. Aki pedig kedvet kap az Égből hulló versekhez, annak nagyon szépen köszönöm a történetbe vetett bizalmat!

MISTER B

CONCEPT STORE BUDAPEST

BUDAPEST

FETISH

www.blackdream.hu

1085 Budapest Mária utca 9. Fsz. 8-9. / Passzázs ház TEL.: (1) 266 7485, (30) 956 9571 NYITVATARTÁS: H-P 11:00–19:00, Sz.: 11:00–17:00

TOYS

Pride felvonulás Varsó utcáin 2019. június 8-án / fotó: mazzzur

„Ezek az országok nem fog ják elérni a növekedési céljaikat, ha nem lesznek nyitottabbak az LMBTQ jogokkal szemben” Interjú George Perlov val, az Open For Business munkatársával SZERZŐ: Kanicsár

Ádám András l kanicsaradam

Az Open For Business legújabb kutatásában azzal foglalkozott, hogy Magyarországon, Romániában, Lengyelországban és Ukrajnában milyen hatással van az állami homofóbia a gazdaságra. Egy szó mint száz: nagyon rosszal. A jelentés szerint az államoknak súlyos milliárdokba kerül az, hogy elutasítók az LMBTQ emberekkel szemben. A megoldás viszont nem mindenképpen a politikusok, hanem sokkal inkább a munkaadók kezében van. De hogyan mérhető gazdasági számokkal a homofóbia? Pontosan milyen gazdasági hatásokról beszélünk? És mi a cégek szerepe? George Perlovval, a jelentés szerzőjével beszélgettünk.

Mit kell tudnunk az Open For Business-ről? Pontosan milyen kutatásokkal foglalkoztok és mik alapvetően a céljaitok? Az Open For Business 2015-ben jött létre a Clinton Global Initiative éves csúcstalálkozóján abból a célból, hogy gazdasági érveket hozzon fel az LMBTQ közösségek elfogadása mellett, különös tekintettel azokra az országokra, ahol korlátozzák az LMBTQ jogokat. Eddigi kutatásaink 27, az LMBTQ elfogadás melletti gazdasági, üzleti és egyéni szintű felvetéssel vagy érvvel foglalkoztak. Hogy segítsük kutatásaink népszerűsítését, illetve az LMBTQ jogok támogatását globális és lokális szinten, nemzetközi vállalatok koalíciójával dolgozunk együtt.

Kelet-Afrikában és a Karib-térségben, ahol eddig a legtöbb munkát végeztük (a karibi térségről szóló jelentésünk a következő hónapokban jelenik meg), valamint Közép- és Kelet-Európában sok olyan homofób megmozdulást láthatunk, amelyet politikai és vallási vezetők indítványoznak. Jellemző rájuk, hogy az országuk előtt álló különféle problémák miatt az LMBTQ embereket próbálják bűnbakként feltüntetni. Végső soron úgy látjuk, hogy az LMBTQ emberek diszkriminációja számos gazdasági problémával korrelál, beleértve a negatív nemzetközi megítélést és az értelmiségiek kivándorlását nemcsak az LMBTQ, hanem más, liberálisabb gondolkodású emberek körében is. Emellett azt is megfigyeltük, hogy a multinacionális vállalatok alkalmazottai kevésbé érdeklődnek az ilyen régiókba való áttelepülés iránt.

Mi terelte a figyelmeteket a közép- és kelet-európai régióra? A legutóbbi jelentésünkben kiemelt országok – Magyarország, Lengyelország, Románia és Ukrajna – az elmúlt években mérsékelt gazdasági növekedést mutattak. Mindegyiküknek ambiciózus növekedési céljai vannak, ugyanakkor az LMBTQ jogok terén általában rossz és romló eredményekkel rendelkeznek. A korábban végzett kutatásaink alapján az a meggyőződésünk, hogy ezek az országok nem fogják elérni növekedési céljaikat, hacsak nem lesznek nyitottabbak és támogatóbbak az LMBTQ jogokkal szemben. Az évek során rengeteg területet, országot vizsgáltatok meg. Mik voltak a legnagyobb hasonlóságok a különböző országok között, ha a homofóbia, transzfóbia, illetve leszbofóbia és a gazdaság közti kapcsolatról beszélünk?

Az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció éves költsége Magyarországon: 63,9 milliárd Ft – 96,9 milliárd Ft

Mik a kelet-közép-európai régió sajátosságai ebből a szempontból, amik más országoknál esetleg nem jellemzők? Érdekes, hogy gazdasági szempontból a kiválasztott országok, különösen Magyarország és Lengyelország GDP-je az elmúlt években növekedett, holott az emberi jogok és a demokrácia nagyobb mértékű megsértése miatt az EU és más nemzetközi hatóságok ellenőrzése alá kerültek.

A diszkrimináció miatt az LMBTQ emberek körében terjedő HIV-fertőzés éves becsült költségei a társadalom számára Magyarországon:

Alsó becslés: 5 249 209 730 Ft Felső becslés: 15 747 629 485 Ft

Sokakban támadhat kétség, hogy mégis hogyan lehet megmérni a homofóbia gazdasági súlyát. Milyen metódusokkal dolgoztok, kiket vontok be a munkába, hogy minél tisztább legyen a kép egy adott országról? Mivel az LMBTQ emberekről számos okból – többek között adatvédelmi kérdések miatt – nagyon kevés adat áll rendelkezésre, elsősorban két forrásból származó adatokat használtunk fel a becsléseink során. Egyrészt az LMBTQ népességet aránytalanul nagy mértékben érintő egészségügyi egyenlőtlenségeket, illetve a bérszakadékot vizsgáltuk. Mindkettőre hatással van az LMBTQ diszkrimináció. Az első esetben a depressziót és a HIV/AIDS-et, valamint az ebből a megkülönböztetésből eredő, a társadalmat érintő többletköltségeket vizsgáltuk. Ugyanazt a módszert alkalmaztuk, amelyet Lee Badgett kollégánk használt ugyanennek a mutató a mérésére Indiában és más országokban. A bérszakadékra vonatkozó becslésünk pedig az Egyesült Királyságból és Németországból származó legújabb tanulmányokon alapul. Viszont az anyagunkban nem számoltunk például a lengyel "LMBT-mentes zónákban” lévő településeknek nyújtott norvégiai, EGT-támogatások közelmúltbeli törlésével. Idővel számszerűsíteni szeretnénk néhány más közvetett problémát, mint a megítélés és a kivándorlás kérdését, amelyekről szintén beszámoltunk.

Néhány mutató szerint Magyarország teljesített a legjobban a régióban, habár így is több milliárd forint veszteségről beszélünk. Miért jobb nálunk az helyzet, ha jobb? Az eredményeket vizsgálva a diszkrimináció költsége Magyarországon több okból is alacsonyabb volt, mint más országokban. De Magyarország a lakosságát tekintve is sokkal kisebb, mint a másik három ország, illetve az LMBTQ emberek körében a bejelentett depresszió és a HIV/AIDS előfordulási aránya is alacsonyabb volt.

A diszkrimináció miatt az LMBTQ közösségben előforduló depresszió éves becsült költségei a társadalom számára

Alsó becslés: 167 817 169 Ft Felső becslés: 503 451 803 Ft

Magyarországon megfigyelhető volt egy fokozatosan erősödő homofób narratíva az elmúlt tíz évben, ami az utóbbi két évben kapott igazán erőre. Megfigyelhető volt ez a mutatókon, vagy a homofóbia sokkal lassabban fejti ki a gazdasági hatását? A négy vizsgált ország közül Magyarország az egyedüli, amely engedélyezi az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát, így magasabb pontszámot ért el az F&M Global Barometers skálán – ez az általunk használt index, amelyet a gazdasági adatokkal való összehasonlításhoz használtunk. Sajnos a legfrissebb adataik 2018-ból származnak, és várhatóan az elmúlt évek pontszámai csökkenni fognak. A kutatásban foglalkoztatok a HIV/AIDS-szel élők helyzetével. Ez a téma miként befolyásolja a gazdaságot? A munkatársunk, Lee Badgett kutatása szerint az LMBTQ orientáció/identitás miatti megbélyegzés és szégyenérzet bizonyított tényezői annak, hogy a férfiak hajlamosak legyen megfelelő védelem nélkül szexelni más férfiakkal. Ha minden ember úgy érzi, hogy a társadalomban megbecsülik, és nem stigmatizálják, akkor ezek a fertőzések és a kezelésük költségei csökkenni fognak.

LMBTQ-ellenes tüntetők a lengyelországi Katowicében 2020. augusztus 10-én / fotó: benia199

Nemzetgazdaságról és homofób politikáról beszélünk. Hogyan kapcsolódik ide az a gondolatotok, hogy a vállalatoknak kéne nyitott politikát folytatniuk és befogadó környezetet teremteniük?

Amikor a kormányok nem támogatják az LMBTQ jogokat, vagy az LMBTQ emberek aktív üldözése mellett döntenek, akkor azt látjuk, hogy a vállalatok gyakran vezető szerepet vállalnak ezen a területen. Ahogy a jelentésben szereplő ír esettanulmányban megjegyeztük, az erős sokszínűségi és befogadási (diversity and inclusion – D&I) gyakorlatot folytató vállalatok készek voltak támogatni az LMBTQ embereket érintő jogalkotási kérdéseket. Az írek esetében ez a házassági népszavazás nyílt támogatását jelentette. Ma az olyan csoportok erőfeszítéseinek köszönhetően, mint a magyarországi Nyitottak vagyunk, a vállalatoknak már aktív fórumai vannak arra, hogy megvitassák a befogadási politikájukat és kollektív lépéseket tegyenek a megvalósításukért. Valóban hozhat ez változást az LMBTQ embereknél? Ha bár a nagypolitika elutasító velük szemben, a munkahelyük támogatja őket? Alapvetően mi is úgy gondoljuk, hogy a törvényt kell megváltoztatni ahhoz, hogy minden ember szabadon és nyíltan élhesse az életét. De ha a vállalatok azon dolgoznak, hogy támogató politikát biztosítsanak azokban az országokban, ahol a kellő jogok még nem állnak rendelkezésre, az jó kezdet.

Az LMBTQ személyek bérszakadékának becsült éves költsége Magyarországon:

Alsó becslés: 63 273 855 718 Ft Felső becslés: 94 910 783 873 Ft

A homofóbiával kampányoló lengyel elnök, Andrzej Duda ellen tüntetők Lublinban 2020. június 16-án / fotó: a_widz

Ez így van. A kutatás közben azonban számos törekvésről hallottam elkötelezett humánerőforrás-munkatársaktól és felsővezetőktől, akik személyesen nyújtottak segítséget a transznemű vagy más, esetleg beilleszkedési nehézségekkel küzdő kollégáknak, hogy jobban érezzék magukat, vagy nagyon határozott zéró toleranciát politikát alkalmaznak a munkavállalókkal szembeni bármilyen visszaéléssel kapcsolatban. A vállalati politikák változásai hosszú távon hatással lehetnek a kormányzati politikára?

Mit tehetnek a vállalatok, ha LMBTQ-barát vállalati politikát akarnak folytatni? Mire kell a legnagyobb figyelmet fordítaniuk? Jó hír, hogy számos nagyvállalat, például az Accenture, a Deloitte, a Google és mások megosztják a jó gyakorlataikat ezen a területen. Úgy tűnik, hogy ezeknél a vállalatoknál a toborzással, a munkavállalók megtartásával, a mentorálással és a szövetségesi (allyship) programokkal kapcsolatos gyakorlatok kombinációja működik a legjobban. Fontos megjegyezni, hogy az egy dolog, hogy egy vállalat képvisel egy elfogadó politikát, de mit tehet egy vállalat azért, hogy megszüntesse a homofóbiát a kollégák között? Arról nem is beszélve, hogy sokan nem direkt bántanak meg valakit. Például valaki egyszerűen nem tudja, hogyan kell egy transznemű alkalmazottal nem bántó módon bánni.

A jelentésben említett ír esettanulmány alapján úgy véljük, hogy az üzleti közösségnek erkölcsi és üzleti kötelessége, hogy aktívabban és nyíltabban lépjen fel ezekben a témákban, kezdve az erős D&I politikák támogatásával. Ebben a régióban és máshol is a kormányok vezetői gyakran inkább hallgatnak az üzleti vezetőkre, mint az emberi jogi vezetőkre. Reméljük, hogy jelentésünk és az általa elindított párbeszéd az üzleti vezetők kollektív csoportjai között a jövőben segíteni fog abban, hogy a politika idővel változzon.

A jelentés számos nyelven, többek között magyarul is letölthető a www.open-for-business.org oldalon.

„Keresem azt az egy nőt, akit az életem végéig szerethetek – de még nem jött el” Andella Mir till rendezővel a Mint egy haiku című filmjéről beszélget tünk . SZERZŐ: Hujber

Ádám

A kilencedik Friss Hús queer szekciójában mutatják be Andella Mirtill Mint egy haiku című rövidfilmjét, ami egy szusiséf és a róla filmet forgató rendező románcáról szól. A mindössze 23 perces alkotás annyira komplex, érett és érzékeny, hogy muszáj volt alaposan kifaggatnom annak 23 éves rendezőjét. Az Orczy-parkban beszélgettünk a filmről, az SZFE-s életről, a Budapest Pride-on végzett önkéntes munkájáról és arról, hogy milyen volt tizenévesként Kaposváron egy másik lánnyal kézen fogva végigmenni az utcán.

Honnan jött ennek a filmnek az ötlete? Mindig azt az érzelmet, hangulatot, kérdést keresem, ami megfogalmazódik bennem. Nagyon erősek az álmaim, ha ott van egy erősebb szimbólum, amit érdekesnek találok, akkor azon indulok el. Az elején annyi volt meg, hogy biztosan két nőt akarok és egy bezárt környezetet, ahol szorosan tarthatom az ellentétes karaktereket. Azt tudtam, hogy Elena (Kurta Niké) főnöki szerepben van, és lesz egy helye, amit működtet. Ez egy sima bár lett volna, de véletlenül rábukkantam egy YouTube-videóra, ami egy szusiséf egy napját mutatja be. Nagyon megfogott az az alázat és precizitás, akkor jöttem rá, hogy ez Elena karaktere. Innentől egyértelmű volt a szusis világ, amivel alaposan feladtam a leckét a stábnak, mert senki nem volt járatos ebben a közegben és én is még csak akkor ismerkedtem vele. Az volt a célom, hogy a nézők elhiggyék, tényleg így működik egy szusiétterem, legyenek pontosak a mozdulatok. Ezzel nagyon sok energia elment, gyakorlatilag a nulláról kellett felépíteni. Hogyan sikerült mindezt megvalósítani? Ez a diplomamunkám. Nagyon régen kezdődött, és közben bejött az SZFE széthullása, meg a covid is. Nagyon sok kihívás volt, össze kellett tartani a stábot és motiválni, de olyan embertípus vagyok, hogy bármilyen csapatba bekerülök, én leszek az óvónéni: mindenki legyen rendben, mindenki érezze jól magát, villámhárító-szerűen magamba szívok mindent. Ezt a filmet nagyon a magaménak érzem, mindig vigyorgok is rajta, mint egy őrült, mert nagyon kedves nekem; főleg a színészekkel való munka volt az. Már akkor kiválasztottam őket, amikor még meg sem volt a forgatókönyv, csak az íve és néhány jelenet. Az volt a koncepcióm, hogy a színészekre akarom formálni a karaktereket. Megvolt a fejemben, hogy nagyjából milyenek a karakterek, írtam egy listát a színészekről, és a két szerepre

Niké és Blanka volt a favorit. Nagyon sokat elmond az emberről a környezete, és én nem akartam az első öt percet ennek a magyarázatával eltölteni. Azt akartam, ha a néző meglátja a környezetet, azt mondja, ez Elena, aki nem szavakkal mondja el, amit érez. Niké szerintem elképesztően állta a sarat, egy napja volt a betanulásra. Volt egy szusikonzulensünk, akivel próbáltunk is, és ott volt a forgatáson. Nikét konkrétan bedobtuk a konyhába és ő egyszerűen eggyé vált a környezettel. A felvételek között is takarította a pultot, rendezgette a dolgokat, teljesen átszellemült. Hamar eldöntöttük, hogy kettészeljük a filmet és tulajdonképpen ez volt a legnagyobb kihívás. Az eleje egy dokumentumfilm, aztán hirtelen váltunk narratív szemszögre. Blanka (Mészáros Blanka, akinek a karaktere Elenáról készít filmet) a film első felében csak a hangjával tudott játszani, alig jelenik meg egy-egy pillanatra. Ahogy felvette a jeleneteket, annak kellett elmondania, mit érez. A két főszereplőn rögtön látszott, hogy nagyon jó dinamikájuk van. Ahogy figyeltem őket, rájöttem, hogy nem pontosan olyan karakterek, amilyenek elsőre a fejembe voltak, de így jobb. Eldöntöttem, hogy inkább a többi dolgot fogom finomítani, mert az a legfontosabb, hogy a kettejük közötti kémia stimmeljen. A forgatókönyv már rájuk íródott és szerintem ez egy sokkal jobb megközelítés. Amikor már megvan a végleges könyv és úgy jön be a színész, gyakran rájössz, hogy nem illik rá, át kell fogalmazni, ő is inkább beledadog, nem jó, nem jól jön ki a tempója. Azt szerettem volna, ha már amúgy is egy dokumentumfilmet próbálunk megjeleníteni, közelítsük meg úgy az elején, hogy az élőbeszédjüket használjuk fel. Mennyire írtad bele magadat a történetbe? Nagyon. Úgy tudnám mondani, minden filmemnél van egy fő kérdés, ami foglalkoztat. Amikor ez a film íródott, abban a hangulatállapotban voltam, hogy nagyon

aggódtam azon, úristen, mi lesz velem, ha tíz év múlva ugyanígy csak a munka lesz, nem lesz párom, nem lesznek lehetőségek, ugyanebben az országban, ugyanebben a rendszerben élünk. Feltettem magamnak a kérdést, hogy bírni fogom-e, mi lesz velem, ha tényleg így lesz. Ez volt a kiindulási alap érzelmileg, ezért Elenát úgy alkottam meg, hogy ő száz százalékig én vagyok. Munkamániás, távolságtartó, nehezen nyíló, amikor megnyílik, akkor viszont nagyon. Az, hogy ennyire alárendeli magát a munkájának, ad Elenának egy olyan bölcsességet, amivel nagyon finoman tudja kezelni azt a helyzetet, hogy megint belezúgott egy lányba, de látszik, hogy nem lesz belőle semmi, mert annak barátja van és már menne haza. Tudja, hogy ez nem róla szól és hogy el kell engednie. Az elején van egy jelenet, amikor az egyik srác azt mondja, próbálkozott Elenánál, de nem sikerült. Mennyire akartad, hogy ebből kiderüljön, ezt nem azért nem akarja, mert nem hisz a főnök-beosztott viszonyban, hanem mert egyszerűen nem érdeklik a férfiak? Sok olyan dolog van, ami nincs kimondva, de a színésszel megbeszéljük, hogy ez a háttere, tudja, hogy ő ebből a közegből jön. Megbeszéltük, hogy Elenát csak a nők érdeklik. A színész tudja, hogy ő ebben van, de én ezt direkt hagytam nyitva, mert nem ez a lényeg. A férfi karakterek visszafogják a nőket, egyikük magára marad a rendezésben, a másikuk nem tud velük a magánéletében kapcsolódni. Azt akartam, hogy a magukra hagyatottság érzése meglegyen mindkettőjükben. Úgy ültünk le a társírómmal, hogy nem egy LMBTQ filmet akarunk csinálni. Egy filmet akarunk csinálni, ami erről és erről szól, és nem a melegség a konfliktus, ahol megjelenik az anyuka, lejön az emeletről, hogy „de lányom, én ezt nem helyeslem” – ilyet nem akartam. Általános dolog, hogy belezúgunk valakibe, de ő nem akarja ezt, vagy nem teheti meg, hogy akarja. Ebből a szempontból a film mindenkinek szól, aki volt már szerelmes. De nyilván nagyon fontos nekem, hogy egy LMBTQ blokkban megy le. Úgy lehet erről beszélni, ha mindenkinek lehetőséget hagysz, hogy kapcsolódjon. A szakdolgozatomban is foglalkoztam az implicit és explicit üzenettel. Számomra fontos, hogy implicit legyen az üzenet, ne forduljon ki senki a kamera felé azzal, hogy akkor női jogok, meg LMBTQ jogok. Úgy jelenítettem meg a két nőt, hogy nem a meleg érzelmek jelentik a konfliktust. Akkor ez egy kapcsolat lezárása volt, vagy egy félelemnek a kivetítése és feldolgozása, hogy egyszer belekerülsz ebbe a helyzetbe? Nem egy már meglévő élethelyzetet dolgoztál fel, hanem valamitől tartasz, és azzal, hogy filmet csináltál róla, kvázi felkészítetted magad rá lélekben.

Nyilván inspirált a valóság, de inkább úgy mondanám, hogy egy kicsit mindkettő, mert volt ilyen tapasztalatom. Volt egy fő tapasztalat, aztán sok kicsi, ami valahogy megerősítette a félelmemet, de nem szedett annyira szét.

Azért aggódom, mert nem látok rá megoldást, hogyan lehet LMBTQ emberként jól ismerkedni. A körülöttem lévő LMBTQ emberekkel beszélgetve is azt érzem, hogy ez tényleg egy halmozottan nehezített pálya. Annyira nehéz és néha olyanokon bukik el a dolog, amin nem kéne elbuknia. Bármikor ki lehetne mondani, bármikor megtörténhetne és mégsem történik meg. Az benne a tragédia, hogy nincs egy nagy konfliktus, hanem benned van annyi bizonytalanság, annyi rossz tapasztalat, hogy nem mered. Érdemesebb a problémának a szívéről és ezekről a belső konfliktusokról beszélni, ez a fontosabb, mert így lehet szimpátiát kiváltani az emberekből. Innentől bárki tud kapcsolódni ehhez a dologhoz, hogy igen, engem is hagytak így ott, és nem azt fogja látni, hogy két nő, hanem azt, hogy egy kapcsolódás. Nagyon jövőorientált vagyok, tuti, hogy akarok családot és szeretnék megházasodni egyszer. Számomra ezek fontosak, és úgy gondolom, igen, egyszer nekem is meg kéne adatnia, hogy ezeket a rítusokat végigéljem. És igen, képes vagyok rajta már most aggódni. Szeretem az elkötelezettséget az élet minden területén. Nekem kell az az egy dolog és arra akarok fókuszálni, az emberekkel is így vagyok. Nagyon kevés ember áll közel hozzám, de ők igazán fontosak. Egyszerűen csak így működöm. Keresem azt az egy nőt, akit az életem végéig szerethetek, de még nem jött el. Ez egy furcsa helyzet, mert egy idő után elkezdesz jó lenni abban, hogy egyedül vagy. Hogyan kerültél a Budapest Pride közelébe? A felvonulásokra járok már egy pár éve. Tavaly volt egy megmozdulásom, hogy valamit kéne aktívan is tenni. Kerestek mindenféle önkéntest, de nem volt olyan pozíció, amilyet én akartam, ezért írtam egy külön emailt referenciákkal, hogy videózgatok és szeretnék mood filmet csinálni. Az volt a válasz, hogy ez tök jó és jöhetek. Végig videóztam, ebből lett az aftermovie. Azóta

nem dolgoztunk együtt, de most kaptam egy e-mailt. Ez most nem egy mood film, hanem ki volt hozzá találva egy rendes sztori karakterekkel, és úgy vettem fel, hogy egy kicsit rendezhettem. Megvolt, hogy mit kell csinálni, de azért volt szabad terem, és én is vágom. Ha nekem az LMBTQ dolog fontos, akkor abba muszáj beleállni. Nagyon makacsul azt gondolom, hogy én itt akarok élni és ha kínban, akkor kínban. Szerencsés vagyok, mert az összes cég, akinek dolgozom, nagyon elfogadó, és lehet velük erről beszélni. Ha már szóba került, hogy magadat írtad bele egy azonos nemű történetbe, számodra mikor jött a felismerés? 15 éves koromban hirtelen. Addig fogalmam nem volt róla, hogy mi ez és hogy ilyen van, mert nem volt körülöttem egyetlen meleg ismerős sem. Megtetszett egy lány és nem tudtam, hogy ez már az-e vagy sem. Kellett pár hónap ahhoz, hogy rájöjjek, talán igen. Inkább az volt a baj, hogy mikor ezt elkezdtem kapizsgálni, nem szóltam róla senkinek, hallgattam róla, mint a sír, és kivártam. Azt gondoltam akkor, nem lehetek ebben biztos, amíg nem jövök össze valakivel. 17 évesen jöttem össze az első barátnőmmel. Nekem az egy elsöprő szerelem volt, a harmadik nap hazamentem és leültettem édesanyámékat, hogy ez van, ő van és szeretem. Onnantól kezdve kézen fogva jártunk az utcán. Ez még Kaposváron volt és nem viccelek, konkrétan minden egyes utcán valaki beszólt, utánunk jött, fizikai konfliktus is volt. 17 évesen még rövid hajjal sem tudtam végigmenni enélkül az utcán. Én tudatosan úgy csináltam, hogy a Pride-os aftermovie-m benne van a portfóliómban. Ott van a második oldalon, aki megnyitja, rögtön el tudja dönteni, hogy így is foglalkoztatna-e. Akinek nem tetszik, annak viszlát. Volt egy hosszú időszak, főleg anyukámmal kellett megküzdeni, őt azért ez megviselte. Nyilván

értem, hogy szülőként van a fejedben egy kép, hogyan képzeled a gyerekedet felnőni, milyen életet akarsz neki. Egyrészt ez egy jóindulat is, mert tudták a szüleim, hogy emiatt komolyabb nehézségekbe fogok ütközni. Megküzdöttünk egymással, de most már teljes nyugalom van otthon. Most már ez nem tabu. Ha lenne valakim, akkor bemutatnám. Ezt én száz százalékosan vállalom, mert máshogy nem megy. A párkeresésnél ez egy külön rosta. Mivel megszenvedtem ezt az egészet, eljutottam oda, hogy már nem jönnék össze olyannal, aki nem vállalja magát. Nekem az a fontos, hogy ő maga vállalja, még ha a családja nem is támogatja. Nagyon nehéz ennek megfelelni, de én ezt érzem, és már nem akarok bujkálni, nem akarok azon gondolkodni, hogy megfogom-e a kezét vagy inkább nem; nem akarok azon gondolkodni, hogy most kihez mehetünk, kihez nem, kinél beszélhetek erről, kinél nem. Egy dühös szülőt tudok kezelni, de azt nem tudom kezelni, hogy hazudjunk. Ebből a szempontból milyen volt az élet az SZFE-n? Az SZFE-n ez soha nem volt gond. Ennek a filmnek az ötlete is olyan volt, hogy senki nem is vetette fel, hogy ez probléma lenne. Teljesen elfogadó közeg volt. Emlékszem, az egyik felvételi rostán ott ültünk harmincan a teremben, és el kellett mondani, hogy mi lesz a filmterved. Nagyon-nagyon sokan akartak LMBTQ filmet csinálni, amire az volt az első kérdése a tanáraimnak, hogy miért. És sokan nem tudtak rá válaszolni, ki is lettek szórva. Én is egy LMBTQ filmet csináltam, éppen egy érzelmileg hullámzó időszakban voltam. Csak ez volt a fejemben és én azt válaszoltam, hogy ezt érzem, ebben vagyok, ezért szeretném, és azt mondták, oké. Nem az volt, hogyha valamire ráragasztottad a szivárványos matricát, akkor bármit csinálhattál, hanem megkérdezték, hogy miért. Kritikusan. És ha látták rajtad, hogy ez neked a szíved-lelked, akkor azt mondták: jól van, csináld.

Meg kell tanulni kimondani, hogy egyedül nem megy Emlékszem, nagyjából tíz éve milyen volt a Humen Magazinnál dolgozni. Nem igazán tudtuk, mit csinálunk, nem igazán tudtuk, mik a céljaink, nem tudtuk, hogyan kell újságot csinálni, azt pedig végképp nem, hogy hogyan tudunk pénzt szerezni hozzá. Ezért minden egyes szám egy csoda volt. Ma már tudjuk, legalábbis sejtjük, hogyan kell magazint csinálni, sőt, már belejöttünk abba is, hogy fenntartsuk azt. Nagyjából. Ettől függetlenül van, ami nem változott: minden egyes szám továbbra is egy csoda, ami mögött rengeteg ember kemény és kitartó munkája áll. De még mindig van tanulnivalónk. Most például meg kell tanulnunk kimondani, hogy egyedül nem megy. A Humen Magazin tíz éve küzd azért, hogy tájékoztassa, felvilágosítsa és szórakoztassa a magyar LMBTQ közösséget, mindent megtéve azért, hogy valóban egy közösséggé kovácsolódjunk össze. Akár egy cikk fölött folytatott vita, akár egy magazin átlapozása, akár egy közös mozizás, akár egy kiállítás, akár egy közösen elfogyasztott szivárványos bor révén. Most pedig itt az idő, hogy valóban összetartó közösség legyünk. És visszakérjünk mi is valamit tőletek. Nem meghunyászkodva. Nem szégyenkezve. Hanem büszkén. Mert büszkék vagyunk rá, hogy hihetünk abban, vagyunk annyira összetartók, hogy Magyarországon élhet és virulhat az LMBTQ sajtó, és mi is megmutassuk a világnak, hogy sokszor bármennyire is nem látnak minket szívesen, mi itt vagyunk és itt leszünk. Ezért hoztuk létre a myHument. Egy olyan támogatói előfizetői rendszert, amiben nem egyszerűen kérünk tőletek, hanem megpróbálunk minél több mindent adni, minél több lehetőséget kínálni, azért, hogy mindenki jól járjon. Éppen azért, mert nem egyszerű adok-kapok rendszert szeretnénk. Hanem egy együttműködést. Reménnyel telve mondjuk ki, hogy szükségünk van arra, hogy ebben az együttműködésben partnerek legyetek. Mert csak reménykedni tudunk benne, hogy tíz év után kiérdemeltünk annyi bizalmat, hogy számítsunk rátok. Szükségünk van arra, hogy előfizessetek a magazinra, hogy vásároljatok a Humen Shopból... Szükségünk van arra, hogy itt legyetek nekünk. Mert mi itt akarunk lenni veletek. Közösen létezni, közösen küzdeni és közösen épülni. Kanicsár Ádám András felelős szerkesztő

A te Humened, a mi közös jövőnk Hamarosan 10 éve lesz annak, hogy egy októberi szombaton megjelent az első Humen Magazin, ami rövid időn belül a magyar LMBTQ élet szerves része lett. A nyomtatott magazin mellé megérkezett a Humen Online, majd a különböző rendezvényeink, például Budapest LMBTQ összművészeti fesztiválja, a Humen Fesztivál, és elsőként az LMBTQ turizmusba is belekóstoltunk a Pink Budapesttel – elkezdtük népszerűsíteni a fővárost az öreg kontinensen és azon is túl. Az elmúlt egy év sok változást hozott a magyar LMBTQ emberek életébe is. Ilyen sokat és ilyen gyakran még soha nem kényszerültünk felülbírálni sokszor még az előző napi gondolatunkat is, de kitartottunk. És most is itt vagyunk azért, hogy értéket és jövőt építsünk. Egy olyan szebb jövőt, ahol az LMBTQ emberek és a többségi társadalom tagjai között nem kell különbséget tenni, ha szeretetről, szerelemről vagy éppen a családról beszélünk, ahol nem vegzálnak senkit sem azért, mert úgy szeretné élni az életét, ahogy azt a szíve és lelke diktálja. Úgy gondoljuk, hogy nincs is annál fontosabb 2021-ben, mint az összefogás és a közösségépítés. Ennek szellemében született meg a myHumen, amivel célunk, hogy a Humen igazi közösség legyen, amely tagjainak célja közös: egy szebb és jobb világ építése. A myHumen pedig nem más, mint ennek az összefogásnak az egyik alappillére. Egy olyan támogatói előfizetői rendszert találtunk ki, aminek keretében nem csupán a Humen Magazin aktuális számát kapod meg tőlünk minden hónapban, hanem ezzel hozzájárulsz ahhoz, hogy függetlenségünket és fennmaradásunkat tovább tudjuk erősíteni. A myHumen egy olyan egyedülálló rendszer, ami korábban még nem volt Magyarországon – ennek fontos eleme a myHumen kártya. A jövő építésében a cégeknek is nagy szerepük van, az elfogadó és támogató munkahelyek fontosak ahhoz, hogy a mindennapjaink jobbak legyenek, továbbá a vállalatok által képviselt és közvetített értékek sokszor segítenek az elfogadásban és a társadalom edukálásában. Olyan LMBTQ-barát cégek csatlakoztak hozzánk, akik vállalták, hogy a tagok számára különböző kedvezményeket és ajándékokat adnak, ha betérnek az üzletükbe, webshopjukba vagy igénybe veszik szolgáltatásaikat. A különböző csomagokhoz mi pedig további kedvezményeket és ajándékokat adunk nektek, hiszen nem tudunk elég hálásak lenni azért, amiért olvastok minket, és amiért számotokra is fontos a közös jövő építése. Erdei Zsolt lapigazgató

Csatlakozz a myHumen támogatói előfizetési programhoz és járulj hozzá a Humen Magazin jövőjéhez! Kilenc csomagunk mindegyikhez jár a magazinunk és a hűségkártya, ezeken túl pedig a webshopunkban kedvezményekkel és garantált ajándékokkal is várunk. humenonline.hu/myhumen/

A testkép képtelenségei Testdiszmorfiás zavar a meleg férfiaknál SZERZŐ: Temesvári

Ádám

A testdiszmorfiás zavar a kényszerbetegség (OCD) egy specifikus formája, amely során az érintettek rögeszméjévé válik egy (vagy több) apró, mások számára nem vagy alig észrevehető, vagy akár nemlétező, a külsővel, a kinézettel kapcsolatos tulajdonság (mint például pattanások az arcbőrön, egy visszahúzódó hajvonal, vagy a fizikum), amely nagyfokú, életminőséget csökkentő szorongást és/vagy szégyenérzetet okozhat.

Ha jobban belegondolok, nem igazán ismerek olyan meleg pasit, aki teljesen meg lenne elégedve a külsejével. Rakoncátlan hajtincsek, amiket naponta minimum kétszer meg kell mosni. Túl vastag lábak, amikre nem lehet nadrágot kapni. Aztán ott vannak a túl vékony lábak, amelyekre szintén nem lehet nadrágot kapni. Aki vékonyabb testalkatú, az izmosabb szeretne lenni, akin pedig van némi felesleg, az azokra a vékony testalkatúakra irigykedik, akik bármiért cserélnének azokkal, akik fel tudják szedni magukra azt a némi felesleget. Ennél az egésznél pedig már csak az a furcsább, hogy azok a hajtincsek valójában nem is rakoncátlanok, legalábbis én sosem láttam semmi kivetnivalót rajtuk, akárhogyan is próbáltak a tulajdonosaik meggyőzni arról, mennyire rosszul néznek ki éppen, a lábakon pedig jól állt az a nadrág, felesleges végigjárni az egész plázát. De akkor mégis miért elégedetlen mindenki a külsejével? Azt hiszem, mindenki számára ismerős lehet a költői kérdés, ami időnként elhangzik a nők szájából: „Miért van az, hogy minden helyes pasi meleg?” Ez tényleg így lenne? Valóban helyesebbek lennének a meleg pasik, mint a heterók? Ha igen, miért? A kérdés megválaszolásához szerencsére nem kell antropológusnak lennünk és genetikai kutatásokba sem kell kezdenünk, a magyarázat ugyanis rendkívül egyszerű. A meleg pasik nem attól lesznek helyesebbek (persze félreértés ne essék, a heterók is helyesek!), mert a homoszexuális orientációval automatikusan együtt jár a vonzó külső is, hanem azért, mert általában véve sokkal többet foglalkoznak a kinézetükkel, gyakran sokkal többet adnak magukra, mint a heteró férfiak. Ez a túlzott igényesség pedig már annyira sok meleg férfi jellemzőjévé vált, hogy a magára jobban adó heteroszexuális férfiakra is könnyen „gyanakodni” kezdhetnek. A melegek között sokan óriási hangsúlyt fektetnek a külső megjelenésre. Gondoljunk akár csak azokra a sztereotip melegpasi-típusokra, amik a külső megje-

lenésre alapulnak: a vékony, cuki twinkek; az atletikus testalkatú, izmos jockok; vagy a nagyobb termetű macik. Mindezek mellett pedig természetesen megtaláljuk az örök szépségideált is, ami valószínűleg sosem fog kimenni a divatból: az arányosan szálkás-izmos testet, az ápoltan borostás arcot és a tökéletesen belőtt frizurát.

A meleg pasik mindezen kívül ráadásul még elég kritikusak is tudnak lenni nemcsak a saját, de a másik kinézetét illetően is. Aki rendszeresen használ társkereső alkalmazásokat, a profilszövegeknél gyakran találkozhat olyan kiírásokkal, elvárásokkal, esetenként követelésekkel, mint hogy: „vékonyak ne!”, „kizárólag sportosok/izmosak írjanak!”, „macik kíméljenek!”. Mindezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a meleg közösségen belül hatalmas nyomás nehezedik a férfiakra a külső megjelenést illetően. Elég csupán néhány percig pörgetni az Instagramra vagy épp a társkereső appokra feltöltött, tökéletesen beállított képeket (az arányosan szálkás-izmos testekkel, az ápoltan borostás arcokkal és a tökéletesen belőtt frizurákkal), hogy az ember elbizonytalanodjon önmagában, és rájöjjön, mennyi hiba is van rajta, és hogy még mennyi mindent meg kéne változtatnia saját magán ahhoz, hogy ő is tökéletesen nézhessen ki. Így már lehet is bérletet venni a kondiba, vagy konzultációt kérni egy hajbeültetést végző klinikára.

Félreértés ne essék, természetesen nincs semmi kivetnivaló abban, ha valaki jobban ad magára, ha odafigyel arra, hogy ápolt és igényes legyen a megjelenése. A probléma inkább abban gyökerezik, hogy amellett, hogy napjainkban túlságosan is nagy hangsúly helyeződik a kinézetre, az elvárások, a szépségideálok gyakran nehezen elérhetőek, sőt, igazából nem is valósak. Hiszen mindannyian teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy például az Instagramra feltöltött képek sosem a pontos valóságot tükrözik, és a megfelelő kamerabeállításokkal, fényekkel, effektekkel végtelenül egyszerűen manipulálható a külső az online térben. Így az a törekvés, hogy egy ugyanolyan helyes

pasi nézzen vissza ránk a tükörből, mint amilyeneket a közösségi oldalakon vagy a filmekben látunk, rengeteg idővel, munkával és szorongással járhat. Bizonyos esetekben a külsővel való foglalkozás túlzott, már-már kóros méreteket is ölthet, és akár az életminőséget is jelentősen ronthatja. A pszichológia ezt az állapotot külön betegségként jegyzi és testdiszmorfiás zavarnak (angolul body dysmorphic disorder, BDD) nevezi. Testdiszmorfiás zavar esetén, hogy megszabaduljon az elviselhetetlen érzésektől, az érintett különféle kényszercselekvésekbe kezdhet, így BDD esetén jellemzően ellenőrizgeti, figyelgeti a „hibás” testrészt

a tükörben – vagy épp ellenkezőleg, messze elkerüli a tükröket; indulás előtt rendkívül hosszú ideig, akár órákon át készülődik (formázza a haját, öltözködik, sminkel); hasonlítgatja a külsejét mások „tökéletesnek” vélt külsejéhez; szélsőséges edzésbe kezd, vagy rendkívüli esetekben szükségtelen plasztikai beavatkozásoknak veti alá magát. Egy nagyon gyakori és említésre méltó kényszercselekvés még az elkerülő viselkedés: a testdiszmorfiás zavarban szenvedők gyakran érzik magukat annyira csúnyának, hogy a tünetek fellángolásakor inkább nem jelennek meg társas eseményeken, nem találkoznak a barátaikkal, súlyos esetekben pedig teljesen bezárkóznak a lakásba, és akár heteken, hónapokon keresztül ki sem lépnek az ajtón. Bár a testdiszmorfiás zavarral kapcsolatos vizsgálatok még mindig nagyon újnak számítanak, már rendelkezésünkre állnak olyan kutatási eredmények is, amelyek kifejezett azt vizsgálják, hogy a meleg férfiak körében milyen gyakorisággal és milyen formában jelenik meg a testtel kapcsolatos elégedetlenség, valamint maga a BDD. A Harvard Medical School és a Massachusetts General Hospital 2011-ben végzett kutatása alapján

a meleg férfiak 32%-a volt elégedetlen a testével, szemben a heteroszexuális férfiak 24%-ával és a heteroszexuális nők 38%-ával. Ez az arány rendkívül magas, tekintve, hogy a meleg férfiak a heteroszexuálisokhoz képest jelentősen kisebb részét teszik ki a teljes populációnak, ráadásul ekkor még nem is hódított akkora teret a közösségi média, mint ma. Mindezen túlmenően a kutatásban BDD-vel diagnosztizált férfiak 12,5%-a volt meleg, ami szintén kiugró arány. Az International OCD Foundation már részletesebben kitért arra, hogy miként jelenik meg a meleg közösségben a BDD, és ehhez interjút készítettek egy 30 éves meleg férfival. Derek maga is BDD-ben, egészen pontosan annak is egy specifikus formájában, izomdiszmorfiában (angolul: muscle dysmorphia, MD) szenved, és őszintén mesél tüneteiről, megpróbáltatásairól, ahogy állandóan akörül forognak a gondolatai, hogy elég izmos-e. Kényszeresen jár edzeni, ami miatt gyakran mond le baráti találkozókat, és a karrierjében is jelentősen akadályozza.

Meglátása szerint az MD egy viszonylag gyakori probléma a melegek körében, egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „a HIV/AIDS mellett talán az egyik legsúlyosabb probléma, ami a meleg férfiakat érinti”, és lehetséges okként ő is megerősíti azt a feltevést, hogy a meleg közösségben óriási hangsúly helyeződik a kinézetre. Derek azt sem titkolja, hogy az interjúval elsősorban az a szándéka, hogy felhívja a közösség figyelmét erre a pszichés zavarra, és azt javasolja, hogy aki felismeri magán a tüneteket, ne habozzon szakértői segítséget kérni. Az LMBTQ közösség jelképe, a szivárványzászló a sokszínűséget szimbolizálja, ám ha a testi adottságokról, a kinézetről esik szó, mintha hirtelen senki sem akarna sokszínű lenni. Mintha attól tartva, nehogy kilógjon a sorból, mindenki kergetne egy szépségideált és próbálna annak megfelelően kinézni, viszont így rögtön oda a sokszínűség és mindenki egyforma lesz. Pedig milyen jó is lenne, ha egyszer sikerülne mindenkinek megbékélnie a külsejével és elfogadnia a testi adottságait! Mert ahogy a dalban is szól: I’m beautiful in my way, ’cause God makes no mistakes.

A Szovjetunió nyíltan meleg külügyminisztere SZERZŐ: Kocsis

G. János t l Kocsis_G_Janos

Oroszország jelenlegi vezetése igyekszik a homoszexualitást nyugati importként feltüntetni, ami idegen az orosz lélektől és amihez nekik semmi közük. És miközben alig leplezett az igyekezet, hogy megidézzék a Szovjetunió egykori birodalmi dicsőségét, mintha éppen arról az apróságról feledkeznének meg közben, hogy a Szovjetunió első külügyminisztere történetesen egy nyíltan meleg férfi volt.

Ami a nyugati importot illeti, az éppen a homofóbia. Amikor Sigismund von Herberstein a Német-római Császárság követeként a 16. században többször is Moszkvában járt, megállapította, hogy a homoszexualitás minden társadalmi rétegben elterjedt jelenség. Amikor 1568-ban az angol költő, George Turberville utazott oda, Rettegett Iván uralkodása idején nem a vérengzésen, hanem az orosz parasztok nyílt homoszexualitásán borzadt el. Az azonos neműek közötti kapcsolatot nem kezelték bűncselekményként – majd csak Nagy Péter modernizációt célzó reformjai importálták a törvényi homofóbiát az országba. A cári Oroszország végnapjaiban a büntető törvénykönyv tiltotta ugyan a férfiak közötti szexuális kapcsolatot, jóllehet már csak ritkán szereztek neki érvényt. Furcsa is lett volna, hiszen ebben az időben II. Miklós cár nagybátyja, Szergej Alekszandrovics nagyherceg férfiakkal folytatott viszonyairól már egész Moszkva tudott. Az 1917-es októberi forradalommal aztán az ország élete gyökeresen megváltozott. Többek között megváltak a cári idők büntető törvénykönyvétől, az újból pedig egész egyszerűen kihagyták a szexualitásra vonatkozó passzusokat. Így az a helyzet állt elő, hogy miközben a világ legtöbb pontján még javában büntették az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot, addig a bolse-

vikok nem. Az volt az álláspontjuk, hogy amit felnőttek közös beleegyezéssel folytatnak egymással, abba az államnak nem dolga beleszólni. Az arisztokrata származású Georgij Vasziljevics Csicserin (1872–1936) hosszú emigráció után tért haza 1918-ban, és a nagy munkabírású diplomatát Trockij lemondása után bízta meg Lenin a külügyminisztérium vezetésével. Meglepő lehet, hogy száz évvel ezelőtt épp a bolsevikok számára nem volt gond egy meleg férfi kinevezése egy ilyen magas posztra. „Csicserin csodálatos munkás, a leginkább lelkiismeretes, a legokosabb, a legjobban hozzáértő. Az ilyen embereket meg kell becsülni! Ami pedig a gyengeségét illeti, hogy hiányzik belőle a vezetői képesség – na és akkor? Nagyon sokan vannak a világon, akiknél ezek a képességek éppen fordítva vannak!” – mondta Lenin Csicserinről. A külügyminiszter sokáig küzdött saját orientációjának elfogadásával. Fiatalon jó barátságba került a szintén meleg Mihail Kuzminnal, aki az első orosz homoerotikus regényt (Szárnyak) jegyzi. Hosszú évekig megosztották egymással bizalmas gondolataikat, magánéleti történéseiket, és intenzív levelezést folytattak. A fennmaradt levelek alapján az író életének szentelt könyvében John E. Malmstad és Nyikolaj Bogomolov számol be arról, hogy Csicserint

a családja hosszú tartózkodásokra küldte különböző németországi klinikákra, hogy ott „idegi rendellenességeit” kezeltesse – de a rokonság minden igyekezete ellenére sem sikerült kigyógyíttatni a homoszexualitásából. Unokatestvére, Alekszandr Meyendorff báró írásából tudni azt is, hogy főleg Csicserin édesanyja bánkódott fia melegsége miatt. Ami a bolsevikok szexuálpolitikáját illeti, ebben az időben nagy hatással volt rájuk a német Magnus Hirschfeld munkássága és az ő Szexualitástudományi Intézete, és Szovjet-Oroszország rendre képviseltette is magát a témával kapcsolatos nemzetközi konferenciákon. Törvényi és tudományos szinten ekkor az orosz LMBTQ emberek egyfajta szabadságot tapasztalhattak meg, még ha a mindennapok szintjén nem is volt ilyen gyors a változás.

Ironikus módon, miközben a hirtelen jött szabadságot a társadalmi osztályokat eltörlő forradalomnak köszönhették, a meleg férfiak továbbra is megtartották a saját osztályaikat. Két, élesen elkülönülő közösség élt egymás mellett, amelyek alig keveredtek egymással. Az elsőbe tartoztak a melegek arisztokratái – az irodalmi és képzőművészeti élet képviselői, értelmiségiek, nemesek, hivatalnokok, valamint a cári hadsereg és haditengerészet tisztjei. A másik csoportba tartoztak az egyszerűek (az arisztokraták nevezték őket így): matrózok, kiskatonák, munkások, mindazok, akik a forradalom előtt nem voltak bejáratosak a divatos szentpétervári szalonokba – és akiket 1917 után sem láttak szívesen az arisztokraták. Ez az elkülönülés annyira erős volt, hogy az arisztokraták csak nagyon ritkán hívtak meg az ös�szejöveteleikre jóképű férfiakat az egyszerűek közül. A korban jelentősnek mondható tolerancia azonban nem tartott sokáig. Csicserinre is nyomást gyakorolt a párt és arra kényszerítették, hogy devianciaként ismerje el melegségét, és orvosi segítséget vegyen igénybe, hogy a társadalom „normális” tagja lehessen. Vegzálásában persze az is közrejátszhatott, hogy többször is szembekerült Sztálinnal, ez pedig nem volt egy életbiztosítás.

Németországba utazott, ott kezeltette magát évekig, de 1930-ra annyira megromlott az egészségi állapota, hogy leváltották külügyi népbiztosi posztjáról. (Miután 1936-ban meghalt, kitörölték a nevét a párt történetéből.) Sztálin aztán a melegek viszonylagos szabadságát is gyorsan felszámolta. 1933 júliusában 175 meleg férfit tartóztattak le egyszerre. „A leningrádi homoszexuálisok ügye” néven elhíresült kirakatperben különféle vádak alapján mindannyiukat börtönbüntetésre ítélték, 1934-ben pedig az új büntető törvénykönyvvel újra kriminalizálták a homoszexualitást. Csicserin és Kuzmin is még azelőtt meghaltak, hogy az igazán nagy tragédia bekövetkezett volna: a törvényre hivatkozva a meleg férfiakat bármikor öt évnyi kényszermunkára a Gulágra vihették, ahonnan sokak számára nem volt visszatérés.

Az öngyűlöletre (át)nevelő terápiák I. rész A korszellem győzelme az átnevelő terápiák fölött SZERZŐ: Bukva

Mátyás

Habár az átnevelő terápiák népszerűsége egyre inkább csökken, számos országban még ma is folynak a pácienseket mentálisan és sokszor fizikailag is embertelen hatásoknak kitevő kezelések. Mindeközben az LMBTQ társadalomnak felnőtt egy olyan generációja, mely saját bőrén tapasztalhatta meg az átnevelő terápiák kegyetlenségét.

Egy kis történelem 1899-ben egy német pszichiáter, Albert von Schrenk -Notzing egy hipnózisról szóló konferencián kijelentette, hogy „heteroszexuálissá változtatott” egy homoszexuális férfit, „melyhez nem kellett több, csak egy negyvenöt alkalmas hipnóziskezelés és egy-két látogatás egy közeli bordélyházban”. Schrenk-Notzing nem tudhatta, de előadásával megteremtette az úgynevezett átnevelő- vagy konverziós terápiák áltudományos bázisát, mely a 20. századtól kezdve sokezer nem heteroszexuális férfi és nő életét nyomorította meg. Ettől kezdve az átnevelő terápiákat fél évszázadon át rutinszerűen gyakorolták intézményesített keretek között, mígnem a 20. század második felében rohamosan fejlődésnek induló orvostudomány, genetika, molekuláris biológia, és a korszellem változásokat hozott a nem heteroszexuális orientáció megítélésében. A tudományos eredmények megerősítették azt a ma is élő konszenzust, hogy a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientáció nem tekinthető betegségnek vagy természetellenesnek. Az aktivizmus erősödő hangjainak köszönhetően pedig a klinikai gyakorlat és a hitközösségek is fokozatosan elfordultak a konverziós kezelésektől az etikai, morális és tudományos aggályok miatt.

Elég idő eltelt, hogy tanulhassunk a múltból Számos pszichológiai, orvostudományi tanulmány vetette már fel a kérdést, hogy az átnevelő terápiákon részt vevő személyek élete miként alakult az idő előrehaladtával: valóban megváltozott-e a szexuálisorientációjuk, hogyan alakult a pszichikai állapotuk, esetleg megváltoztak-e a baráti vagy családi kapcsolataik. Eddig azonban egyszerűen nem telt el elég idő, hogy biztos összefüggést találjanak a konverziós terápiák és a lehetséges jövőbeni utóhatások között. Napjainkban azonban számos új kutatás lát napvilágot, górcső alá véve az átnevelő terápiák létjogosultságát, vizsgálva a ma már felnőtt, fiatalkorukban kezelésnek alávetett személyeket. Bár az Amerikai Pszichológiai Társaság 2007-es átfogó tanulmányával egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy a szexuális orientáció formálása a páciens egészséges mentális állapotának megőrzése mellett egyszerűen nem lehetséges, még mindig akadnak feltérképezetlen foltok. Az egyik legfrissebb és legnagyobb elemszámú tanulmány 2020 októberében jelent meg, melyben Steven Meanley és munkatársai 1156, átlagosan 65 éves nem heteroszexuális férfit vizsgáltak. A kutatásba bevont személyek 15 százaléka (171 fő) vett részt élete során a szexuális irányultságot megváltoztatni kívánó valamilyen kezelésen. Tanul-

mányuk során a kutatók arra szerettek volna választ kapni, hogy az átnevelő terápiák befolyásolták-e a kezeltek jövőbeni pszichológiai állapotát, és ha igen, milyen irányban. A kutatók munkájuk során sok egyéb mellett felmérték a résztvevők általános mentális jóllétét, a különböző pszichológiai betegségek (például poszttraumás stressz szindróma) gyakoriságát, és az internalizált homofóbia, az öngyűlölet kialakulásának mértékét.

Nevelés az öngyűlöletre A részt vevő személyek 67 százaléka valamilyen egyéni pszichoterápián, 39 százaléka csoportos, 30 százaléka pedig imádság központú, vallási alapú terápián vett részt. A vizsgált alanyok mintegy 30 százaléka szerint a foglalkozásokon való részvétel egyáltalán nem az ő döntésük volt, és átlagosan 23 éves korukban kezdődtek a kezelések. Steven Meanly és munkatársainak eredményei szerint az átnevelő terápiákon átesett férfiak körében az internalizált homofóbia, az öngyűlölet, az önmagukkal szembeni elégedetlenség kialakulásának kockázata 2,36-szor magasabb volt a kezeléseken át nem esett társaikhoz képest. Szintén fokozottan, 2,75-ször nagyobb eséllyel fordult elő depresszió, és háromszor gyakrabban poszttraumás stressz szindróma az átnevelő terápián részt vevő férfiak között. Mindezek mellett 0 százalékosnak bizonyult azon homo- vagy biszexuális férfiak aránya, akik végérvényesen el tudták volna nyomni a saját nemükhöz való vonzódásukat.

Meanly és kutatócsoportjának munkája egyértelműen pontot tett az átnevelő terápiák létjogosultságáról szóló vita végére. A konverziós kezelések mindamellett, hogy a kívánt célt sosem érik el, beláthatatlan károkat okozhatnak a kezeltek mentális állapotában és önmegítélésében.

Az elfogadás lehet az egyetlen megoldás Fontos leszögezni, hogy az átnevelő terápiáknál is nagyobb károkat okozhat a család és a környezet által tanúsított elutasítás. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2007-es felmérése szerint az LMBTQ közösség elutasítással találkozó tagjai között nyolcszor nagyobb az öngyilkossági kísérletek esélye, hatszor gyakoribb a depresszió és háromszor gyakrabban nyúlnak illegális drogokhoz, mint azok, akikhez családjuk és barátaik elfogadóbban viszonyulnak. A szexuális orientáció „normálistól” való eltéréseit spontán, komplex örökléstani és környezeti mechanizmusok alakítják ki különböző okokból mind az állatvilágban, mind az emberek körében. Emiatt „kezelni” és gyakoriságukat csökkenteni sem lehet a megszüntetésükre,

eltörlésükre vagy elrejtésükre irányuló kísérletekkel. Kizárólag a jelenség elfogadása és a teljes integráció nyújthat optimális megoldást az egyén, a szűkebb környezet és a társadalom számára egyaránt. Csak így nem sérülnek sem az egyén, sem a társadalom jogai és érdekei. Az egyén pedig csak így képes a közösség boldog, teljes értékű és önazonos tagjaként élni. A mai tudásunk szerint a szexuális kisebbségeket még ma is világszerte sújtó üldöztetést, jogsértést és szegregációt semmilyen természet- vagy társadalomtudományi kutatás nem indokolja.

A szerző biológus PhD hallgató a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskolájában

OVERSHARING A több kevesebb SZERZŐ: Steiner

Kristóf l kristofsteiner

Joan Collins egyszer azt mondta: „Ha azt akarod, hogy legyen magánéleted, ne tárulkozz ki mások előtt túlságosan.” Igen ám, de ki az, aki megmondja, mit jelent a „túlságosan”? És honnan tudhatnánk, kikre bízhatjuk a titkainkat anélkül, hogy visszaütne? És ami a legfontosabb: mit tegyünk, ha már gálánsan felnyitottuk Pandora szelencéjét, most azonban úgy érezzük, ideje visszazárni?

Oversharing – egy angol szóösszetétel, amely a világon mindenhol ugyanazt jelenti, és üzleti megbeszélésektől terapeuták rendelőjén át egészen az önsegítő könyvekig mindenütt találkozhatunk vele, különösen az elmúlt évtizedben. Mit jelent? „Túl sok információ...” – mondjuk szemforgatva, ha az egyik barátnőnk kávézás közben az emésztési panaszait ecseteli. „Szia Anya!” – csapta rá a telefont édesanyjára Bridget Jones, amikor a mama azt kezdte részletezni, hogy legújabb pasijával meglepően jó a szex, és legutóbb is arra ébredt, hogy egy hatalmas... – eddig bírta Bridge. Üzleti megbeszéléseinken kínosan köszörüljük a torkunkat, ha egy kolléga kikotyog egy kutatási eredményt a konkurencia előtt. Ez mind kimeríti az oversharing fogalmát.

A férfi, aki túl sokat tudott „A mi társadalmunk arra van berendezkedve, hogy megfeledkezzünk a határvonalakról” – mondja Rebecca Smith, az egyik legnépszerűbb pszichológiai honlap

szerzője. A pólónkon üzenünk a világnak: „Sosem vagyok túl részeg a szexhez”, „Minden férfi disznó!” és „Csókolj meg!”. Ezek a kitárulkozó, viccesnek szánt feliratok ma már a nonverbális kommunikáció elfogadott elemei. „Az ismerkedés korai szakaszában azonban épp ennek ellenkezőjére, egy valódi beszélgetésre volna szükség” – teszi hozzá Smith. És valóban: gyakran esünk abba a hibába, hogy a kényszert, hogy mindent tudjunk a másikról, illetve mindent eláruljunk önmagunkról, összekeverjük az intimitással. A Nemek, hazugságok és sztereotípiák című nemzetközi bestseller szerzője, Dr. Gary Wood szerint egy új kapcsolat elején – legyen szó barátságról vagy szerelemről – egyfajta „hasonlóság szűrőn” keresztül figyeljük a partnerünket. Vajon olvasta-e azokat a könyveket, amelyek nagy hatással voltak ránk? Ugyanazt a mesét nézte gyerekként vasárnap délutánonként, mint mi? „A kérdések megválaszolatlanok maradnak, hacsak nem csöpögtetünk információkat önmagunkról. A kulcs pedig a »csöpögtetés«.” Ha játsszuk a meg-

közelíthetetlen jégkirályfit, a srác sosem nyílik meg előttünk, ha azonban az első randin, az étterem meghitt sarkában fennhangon belekezdünk a Kacsamesék főcímdalába, mert közös emlékidézésben reménykedünk, simán lehet, hogy a fiú leblokkol.

A hálózat csapdájában A legnagyobb veszélyfaktort napjainkban az internet jelenti. Egyik kedvenc portálom, a TrésSugar nemrégiben feltette a kérdést olvasóinak: az Instagram-, Facebook- és Twitter-generáció gyermekei számára vajon mi számít oversharingnek. A válaszadók egybehangzó véleménye szerint a közösségi portálok amellett, hogy szórakoztatóak, könnyebbé teszik az életünket, hiszen különösebb erőfeszítés nélkül maradhatunk kapcsolatban a barátainkkal, segítséget kérhetünk, ha bajba kerülünk, és odafigyelhetünk egymásra, a túl sok információ, a túl erőszakos önreklám őket is zavarja. A „pisiszünet”, vagy a „senki sem szeret, a barátaim sosem hívnak fel, mert egy szörnyeteg vagyok” típusú

csiripelés a Twitteren két külön oversharing-kategóriába tartozik. Akad, aki egyszerűen annyira exhibicionista, hogy szüksége van arra, hogy megossza az emberekkel: fogyott két kilót, van egy pattanás az orrán, vagy duplasajtos hamburgert ebédelt, és olyan is van, aki annyira kétségbeesetten vágyik a törődésre, hogy a szeretethiányát próbálja a kielégíteni az interneten, esetleg kétségbeesetten kiált segítségért.

A kulcs tehát: a túl magas és a túl alacsony önértékelés vezethet az oversharinghez.

Kötelező táncok „Bojkottáljuk a Facebookot!” – repül a kéretlen körlevél számos e-mail postafiókba, és már online petíciót is indítottak a közösségi portálok térhódításának megfékezése érdekében. Kőfalvi Dani barátom – aki az Unagi vintage online bolt alapítója, és korábban egy londoni divatügynökségnél dolgozva a világ legnevesebb fotósait és sminkmestereit szervezte be olyan előadók fotózásaira, mint például Lady Gaga – szerint: „Amíg nem költöztem külföldre, egyetlen barátom sem tudott rávenni, hogy regisztráljak bármelyik közösségi oldalra. Amikor kiköltöztem, rájöttem: vagy beadom a derekam, vagy elvágom magam a barátaimtól”. Története azt mutatja: ezek a portálok olyan fontos szerephez jutottak a kapcsolattartásban, hogy ha pezsgő társasági életre vágyunk, nincs mese, regisztrálnunk kell. Ám van néhány aranyszabály, amelyet be kell tartanod, ha nem akarsz áldozatul esni az oversharingnek. Jól válogasd meg, milyen képeket töltesz fel magadról, és tartózkodj a több száz fotó közzétételétől is. Soha ne hagyd, hogy versennyé fajuljon, kinek van több ismerőse, neked, vagy a kigyúrt csávónak az Instáról, akit imádsz utálni.

Ne feledd: csak azért, mert annyi kérdésre kell válaszolnod az adatlap kitöltésekor, nem kötelező mindet kitöltened. És – ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek – ne váltogasd kétnaponta a kapcsolati státuszodat. A „bonyolult párkapcsolatban” státusz például egészen biztosan nem hízelgő sem a partneredre, sem saját magadra nézve. Ahogy Marcel Pagnol XX. századi francia író mondta: „Megtartani saját véleményünket, amikor senki sem kíváncsi rá, sokkal nehezebb, mint titkot tartani.” Minél több embert avatunk be magánéletünk részleteibe, annál jobban kiüresedünk. Ha úgy érzed, hogy te is áldozatul estél az erőszakos overshare-kampánynak, és elveszítetted a kontrollt, jobb, ha néhány napra pihenteted a netezést. Ha három nap után kínzó vágyat érzel, hogy felnyisd a laptopodat a kávézóban ülve, vagy ha még tévénézés közben is abban reménykedsz, hogy a képernyő jobb sarkában feltűnik egy kis piros zászló, egészen biztosan ideje visszafognod magad. Egy spanyol mondás szerint „Két lélek közös titka Istené, háromé már csupán embereké.”

A természet a leg jobb gyógyszertár 200 éve született a katolikus pap, aki véletlenül feltalálta a wellness-t SZERZŐ: Kocsis

G. János t l Kocsis_G_Janos

Napjainkban nincs abban semmi rendkívüli, ha testi és lelki felfrissülésünk érdekében elutazunk a hegyek közé, hogy a természet közelségében áztassuk magunkat a vízben, és hogy odafigyeljünk az egészséges táplálkozásra is. Csakhogy nem is olyan rég mindez nem számított magától értetődőnek. Olyannyira nem, hogy amikor Sebastian Kneipp jó másfél évszázaddal ezelőtt gyakorlatilag feltalálta a wellness-t, a korabeli orvosok nemcsak beperelték, de még sarlatánnak is kikiáltották.

Idén ünnepli Németország a Kneipp-hagyomány 200 éves évfordulóját. Ép testben ép lélek – tartja a még a római időkből származó közmondás, ezt pedig az 1821ben született katolikus pap, Sebastian Kneipp is így vélte. Egy takács fiaként látta meg a napvilágot egy kis bajor faluban, és sokáig úgy tűnt, ő is ezt a hivatást űzi majd. Csak 23 éves korában kezdte meg teológiai tanulmányait, de pár évvel később súlyosan megbetegedett. A tuberkulózis a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegségnek számított, és Kneipp idejében az orvosok gyógyíthatatlannak tartották. Úgy tűnt, fiatalon távozik az élők sorából, és a betegség utolsó stádiumában járt, amikor véletlenül a kezébe került egy könyv. „A hideg víz gyógyerejéről” című kötet hatására egy szintén beteg diáktársával hetente kétszer-háromszor megmártózott a jéghideg Dunában, odahaza hideg fürdőket vett és vízzel locsolta magát. A hideg víz bevált – Kneipp állapota javulni kezdett, idővel pedig teljesen felgyógyult. A természet a legjobb gyógyszertár, ismerte fel Kneipp, aki lelkészi hivatása mellett a természetgyógyászat felé fordult. Saját tapasztalatából merítve először a vízkúrákra fókuszált, a különböző hőfokú vizek által kiváltott ingerekre. Vízgyógyászati módszere mellett idővel az egészséges táplálkozás alapjaival és életmód-változtatási tanácsaival is segítette azokat, akik felkeresték. Akikből különösen sok akadt. Ahogy terjedt a gyógyító pap híre, egyre többen kérték a segítségét, köztük olyanok, akiken nem tudott segíteni a korabeli orvostudomány, vagy éppen anyagi helyzetük miatt nem engedhették meg maguknak az orvosi kiadásokat.

Gyógyító tevékenysége nem volt független katolikus hitétől. A vízre és a gyógynövényekre való összpontosítása abból az elképelésből fakadt, hogy mindezeket a természetes gyógymódokat Isten biztosítja. Az egyszerű ételekre, az egyszerű italokra – elsősorban a vízivást propagálta – és az egyszerű ruházatra fektette a hangsúlyt. Mindezt abból a meggyőződéséből tette, hogy az embernek összhangban kell élnie a természettel. Gyógymódja indoklásához a Szentírást is felhasználta, és maga is elismerte, hogy kezelései nem felelnek meg a kor orvostudományi gyakorlatának. Őt magát nem zavarta, hogy az akkori viszonyok között tudománytalannak számított a tevékenysége, mert a gyakorlat őt igazolta: olyan esetekben is sikerrel járt, amikor a korabeli orvoslás kudarcot vallott.

Mindezek miatt könnyű célpontnak számított a munkásságára féltékeny doktorok számára, akik sarlatánság vádjával pert indítottak ellene. Kneipp arra hivatkozott, hogy főleg olyanokkal foglalkozik, akik nem tudják megfizetni a gyógyíttatásukat, vagy akik már nem is reménykednek a gyógyulásban. Kneipp ugyanis hatalmas elkötelezettséggel fordult a szegények és azok felé, akikről lemondtak az orvosok. A fiatalon megtapasztalt nélkülözések miatt mély együttérzéssel viseltetett a nála kevésbé szerencsések iránt. Amikor már óriási tömegek keresték fel, sok olyan beteget elutasított, akik vagy állapotuk vagy anyagi helyzetük miatt nélküle is felépülhetnek – de soha nem utasította vissza a szegényeket, vagy azokat, akiket nem tudtak meggyógyítani az orvosok.

Mindez aztán a bírákat is meggyőzte, így végül Kneipp felmentésével zárult a per. Bad Wörishofenben intézetet alapított, ahol több mint negyven évig dolgozott – és amely ma is működik. Egészséges életet élni a természettel harmóniában, ily módon aktívan megelőzni a betegségeket és gyógyulást találni – ez a holisztikus megközelítés jellemezte munkásságát, amelynek alapjait a víz, a mozgás, a gyógynövények, az egészséges táplálkozás és a lelki egyensúly képezik. A mozgást főleg azok a sportok jelentik Kneipp örökségében, amelyek kíméletesek, de kihívást jelentenek és pihentetik az embert, mint például a torna, a skandináv gyaloglás (nordic walking), a túrázás, a kerékpározás vagy az úszás. Tanításainak másik fontos építőköve az egészséges, ízletes és jórészt természetes étrend. Ebben nemcsak az ételek alapanyaga játszik szerepet, hanem maga az elkészítés is, ahogy az elfogyasztással járó öröm és pihenés is. Mindez nála ugyanúgy része az egészséges étkezésnek, mint a fűszernövények, a zöldségek és a gyümölcsök. Ami pedig a lelki egyensúlyt illeti, a katolikus pap ezt mindenki saját belátására bízza. A belső egyensúly eléréséhez mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik a legmegfelelőbb módszer, ebben pedig segíthetnek az olyan egyéni rituálék, mint akár az esti könyvolvasás, vagy akár a barátokkal való találkozók. A már életében világhírű Kneipp hatását pedig talán mi sem jelzi jobban annál, mint hogy a teljes kiőrlésű kenyér-receptje alapján készülő, ma már az ő nevét viselő Kneippbrød ma is a legnépszerűbb pékárunak számít Norvégiában.

Németország 2021-ben a Kneipp-hagyomány 200 éves évfordulóját ünnepli. Sebastian Kneipp a vízi kúrák feltalálójaként ismert egyedülálló természeti gyógymódja miatt. Jelmondata „Die Natur ist die beste Apotheke” (A természet a legjobb gyógyszertár) azt jelenti, hogy a természettel harmóniában tudunk egészséges életet élni és gyógymódokra találni. Németországban számos helyszínen ki lehet próbálni a Kneipp-terápiát, például a Kneipp-medencékben való gyaloglás során. Vízgyógyászati tevékenysége, és a munkássága révén világszerte ismertté vált Bad Wörishofen városa ma már az UNESCO Világörökség része.

Az én édes Spanyolországom Viva España címmel jelenik meg Náray Tamás süteményesköny ve SZERZŐ: Erdei

Zsolt l ezsoltee

Napsütötte andalúz tengerpart, terasz, délutáni hőség, a kedvenc spanyol édességem és egy pohár bor. Jelenleg ezek közül pont egyik sem teljesülhet, viszont a spanyol desszertekről nem kell lemondanunk. Már persze akkor, ha szeretünk és tudunk is sütni. Náray Tamás legújabb süteményeskönyvében, a Viva España-ban ugyanis nem kevesebb, mint hatvan spanyol édesség található, amelyeket Tamás az ország különböző tájairól gyűjtött össze.

A könyv azoknak is tartogat íncsiklandó finomságokat, akik nem igazán jártasak a sütésben – mint például én –, ugyanis könnyen elkészíthető desszertek is megtalálhatók a gyűjteményben. Persze az sem gond, ha esetleg egy bonyolultabb receptet választunk a könyvből: elég csak megtalálni azt az embert, aki el tudja nekünk készíteni, vagy őt meglepni ezzel a könyvvel – és ezzel egy időben bejelentkezni nála „tesztelésre”. Egy szakácskönyvbe óriási munkát és energiát kell fektetni, nem csupán annyiból áll, hogy leírjuk a recepteket, hiszen a munka nagy része csak ezt követően, a konyhában folytatódik igazán. Náray Tamást épp erről kérdeztem, és arról, hogyan született a legújabb süteményeskönyve, a Viva España.

Ha valakire, akkor rád egyértelműen illik a sokoldalú és állandóan megújuló jelző. Mi inspirált? Miért döntöttél úgy, hogy szakácskönyvet írsz? Ez nem teljesen az én ötletem volt. Egy kedves barátom, Muráti Lili, aki nagyon jól ismerte egyik kedvenc időtöltésemet – mégpedig, hogy süteményeket sütök –, felvetette, hogy ezeket a francia és spanyol recepteket bizony jó lenne közkinccsé tenni. Aztán a BOOOK kiadó felvállalta az ötlet megvalósítását is. Az utolsó reggeli Párizsban című könyvedben olyan desszerteket mutattál be, amelyek zömét te magad gyűjtötted vagy éppen a francia barátaidtól kaptad,

és így kerültek be a gyűjteményedbe. A Viva España-ba hogyan kerültek a receptek? Egy részük már nekem szintén megvolt, de a nagyobbik rész tudatos gyűjtőmunka eredménye. Szintén barátok, cukrász ismerősök segítettek a legjellemzőbbeket megtalálni. Azután már csak ki kellett próbálgatni, hogy abból a közel százból melyik hatvan állhat majd legközelebb a magyar olvasók ízléséhez. De ez a gyűjtemény lefedi egész Spanyolországot. Lehet, hogy furcsa megkérdezni valakitől, aki süteményeskönyvet ad ki, de mennyire vagy édesszájú? Mennyire játszanak szerepet az életedben az édességek? Szeretem az édességeket, de nem vagyok a rabjuk. Legtöbbször ajándékba sütök, vagy ha meg is kóstolom, a barátaim boldogan besegítenek az elpusztításukba. A sütés mellett a főzés mennyire játszik szerepet az életedben? Ebben a tekintetben sokat változtam. Még jó néhány éve is azt mondtam, ha meglátok egy lábast, depres�szióba esem. Ma már sok mindent szívesen elkészítek, de csak olyan könnyű, egészséges és tápláló ételeket, amiket én eszem. Halak, tengeri fogások, levesek, saláták, ebben szerintem nagyon is jó vagyok; csirke vagy bárány, de csak színhús, és nulla belsőség. Ha például töltött káposztára vagy gulyáslevesre vágyom, azt megfőzi helyettem más. Gondolom, a címlapon szereplő tojáshabos citromtorta az egyik kedvenced. Milyen más spanyol kedvenceid vannak? Szeretem a kelt tésztáikat, a fonott briósokat, a habos diós szeletet és az almatortát. De a csokoládétorta banántöltelékkel vagy a baszk sült sajttorta is bármikor jöhet. Ja, és a Santiago mandulás tészta. És mi a helyzet a magyar süteményekkel? Mik a kedvenceid? Az Esterházy-torta, a dobostorta és a puncstorta. Nem túlságosan extra ízlésre vall, de ez van. És a flódni. Ha az magyarnak számít. Kérlek, avass be picit minket a kulisszatitkokba. Hatvan sütemény nem kevés, mennyi idő alatt készítettétek és fotóztátok be őket? Hogy zajlik egy ilyen munka? A sütési idő tizennégy nap volt, közben zajlott a fotózás. Öt-hat süteményt készítettünk el naponta, természetesen ennél lehetne többet is, de nem kapkodtunk, mert szerettük volna, hogy minden tökéletes legyen. Ráadásul ez az utolsó alkalom, amikor a receptek minden egyes apró részletét még egyszer ellenőrizzük.

Gasztronómiai szakértők dolgoztak velem, a vezető Fejszák Tamás, a cukrászok Zékány Krisztina, Mersitz Ádám és Orbán Ádám voltak. Velük készül a francia könyv is. De ez nem azt jelenti, hogy ők sütik meg helyettem, hanem azt, hogy ez egy csapatmunka, fázisokra bontva. Mekkora stáb dolgozott veled? A négy gasztronómiai szakértő mellett a fotós Kaszás Gergely, a food stylist Bóta Éva, a művészeti vezető Sólymos Ágnes Eszter, a főszerkesztő Illés-Zsupos Ildikó, a logisztikai felelős Boros Lajos, a produkciós vezető Gyenes István volt. Emellett volt egy videós stáb, és egy másik stáb, amelyik a werket forgatja. Ez a szűk mag. Emellé jönnek majd a nyomdai előkészítésben dolgozók, a marketingesek, és a forgalmazásért felelősek. Összesen 25-30 fő biztosan dolgozik az anyagon, mire az olvasó kezébe veheti a könyvet. Egy ekkora csapatban dolgozni úgy, hogy közben nem kevés cukrász mozog körülötted, egészen más, mint amikor otthon, egyedül sütsz. Milyen érzés egy ilyen közegben munkálkodni? Van, aki nagyon nehezen viseli el, hogy sürögnek-forognak körülötte a konyhában. Nálad ez hogy zajlott? Egyszerre nehezebb és egyszerre könnyebb is. Nehezebb azért, mert mindent pontosan előre meg kell tervezni, hogy ne keresztezzük egymást – nemcsak a helyiségben, hanem a munkafolyamatokban is. Könnyebb azért, mert nem minden süteménynél kell minden egyes fázist végigvinni, hanem meg lehet aszerint is osztani, hogy kinek mi a testhezállóbb feladat. Zékány Krisztina például imádott pepecselni a pohárkrémekkel, Orbán Ádám a bevonásoknál volt nélkülözhetetlen, míg Mersitz Ádám a gyúrott tészták mestere. Fejszák Tomi a nagy varázsló: ha nem kötött valami, vagy túl sűrű lett, neki mindig volt ötlete. Én pedig a vizualitásban vagyok, úgy érzem, a legerősebb. Egy szóval remek csapatot alkottunk!

A sport hatása az immun- és emésztőrendszerre SZERZŐ: Majer

Reni l majerreni

A sport szervezetre gyakorolt hatása olyan dolog, ami mindenkit érint kortól, nemtől és életviteltől függetlenül. A megfelelően működő immunrendszer segítségével szervezetünk képes felismerni egyes külső fertőzéseket és saját beteg sejtjeinket is. Az emésztőrendszerünknek pedig gyakorlatilag létszüksége a rendszeres mozgás. Ezt a két igen bonyolult rendszert egyszerűen erősíthetjük egy dologgal: a sportolással.

Immunitás Több esetben olvashatunk arról, hogy a rendszeres mozgás erősíti az immunrendszerünket, de azt kevesen tudják, hogy ez a folyamat pontosan hogyan is megy végbe. Az intenzív testmozgás megnöveli a szervezet oxigén- és tápanyagigényét, emellett fokozza a vér szállítókapacitását is. A rendszeresen sportolóknál intenzívebb a vérképzés, aktívabb a vörös csontvelő, valamint intenzívebb a vérkeringés, ami azt eredményezi, hogy nehezebben maradnak meg a kórokozók, a vér ugyanis több ellenanyagot (úgynevezett felületi antitestet) szállít a szervezetben.

A stressz, ha hosszabb távon kísér minket, rombolóan hathat az immunitásunkra.

legyünk minden nap. A jól működő anyagcsere-folyamatok egyik szuperképessége, hogy megvédik a szervezetet a betegségektől. Azért, hogy ez az egyensúly megmaradjon, szükséges hozni a heti mozgásminimumot: intenzív mozgásból alkalmanként 20-35 perc, könnyebb forma esetén legalább 50-60 perc szükséges ideálisan heti két-három alkalommal. Ha belegondolunk, akkor ezt nem annyira nehéz tartani, ha olyan mozgásformát választunk, amit szeretünk. Vizsgálatok szerint a mozgásszegény életmódot folytató emberek gyakran panaszkodnak krónikus székrekedésre, valamint ehhez kapcsolódó aranyeres panaszokra. Az is bizonyított tény, hogy az ülő életmódot folytatók körében lényegesen gyakoribbak a gyomor- és bélrendszer rosszindulatú daganatai, ami nem meglepő, hiszen a léha bélmozgás következtében a béltartalom a benne található méreg- és rákkeltő anyagokkal együtt hos�szabb időt tölt a bélcsatornában, így hosszabb időn át fejti ki káros hatásait. A rendszeres mozgást végzők bélmozgásai élénkebb, székletürítésük rendszeresebb, ami csökkenti az említett kockázatokat.

Emésztőrendszer

Több kutatás is bizonyította már, hogy a mozgás még a tumorok kialakulásának valószínűségét is csökkenti. Egy tanulmány szerint a vizsgált 65 ezer, rendszeresen sportoló amerikai nőnél jóval ritkábban fordult elő a változókor után mellrák, mint kevésbé aktív társaiknál. Az is bizonyított tény, hogy a sport csökkenti a vastagbélrák valószínűségét. Ugyanilyen tény, hogy az inaktív embereknek kétszer akkora esélyük van szívbetegségekre, mint az aktívan mozgóknak. A mozgás ugyanakkor megelőzheti a stroke-ot, a magas vérnyomást és a koleszterinszintet is csökkenti, valamint a cukorbetegség kialakulására is 30 százalékkal kisebb esélyünk van, ha rendszeresen mozgunk.

A bélrendszer sokkal több, mint amit hiszünk róla, elképesztő, milyen összetett folyamatokat menedzsel azért, hogy fittek, egészségesek és energikusak

Azt gondolom, a fenti kutatások és a leírtak nyomos érvek a mozgás mellett. Legyetek jók és persze mindig mozgásban!

Azonkívül, hogy az edzés az egész testre pozitív hatással van, számos összefüggés bizonyítja stresszcsökkentő hatását is. Így nemcsak fizikai értelemben végez igazán jó munkát a sport a szervezetünk, de lelkileg is hatással van ránk, hiszen a mozgás alatt feloldódunk, lemegy rólunk az egész napi stressz, és a végén nem marad más, csak boldogság, amit az endorfinnak köszönhetünk – és persze magunknak, hogy megcsináltuk.

A megelőzés a leg jobb védekezés Május, a melanóma hónapja SZERZŐ: Kiss

Milán

A statisztikák szerint tavaly több ezer bőrdaganatos esetet, főképp melanómát szűrtek ki a bőrgyógyászok Magyarországon, ezért is minden év májusában ennek megelőzésére és a szűrés fontosságára hívják fel a szakemberek az emberek figyelmét. Annak ellenére, hogy a melanóma könnyen szűrhető és a kezdeti stádiumokban szinte teljesen gyógyítható, a nem időben felfedezett bőrdaganat akár halálos is lehet.

Mi a melanóma és miért alakul ki? A bőr pigmenttermelő sejtjei mindenhol megtalálhatóak az egészséges bőrben, de halmozottan vannak jelen az anyajegyekben. A melanóma ezekből a pigmenttermelő sejtekből kiinduló rosszindulatú daganat, amelyek ezáltal leggyakrabban az anyajegyekből vagy annak területén alakulnak ki. A kialakulásának oka a mai napig nem teljesen tisztázott, de azt tudjuk, hogy a genetikai hajlam, bizonyos bőrtípusok és a nem megfelelő fényvédelem nagy mértékben hozzájárul az előfordulásukhoz.

Kik tartoznak a rizikócsoportba? Azoknál az embereknél, akik tudják, hogy a családjukban már előfordult melanóma, fokozott veszélynek vannak kitéve. Ide tartoznak még azok is, akik nagyon világos, fehér, szeplősödésre hajlamos, nehezen vagy egyáltalán nem barnuló, leégésre hajlamos bőrrel, vörös hajjal és szőrzettel és világos szemszínnel rendelkeznek. Az ő bőrük születéstől kezdve kevesebb pigmentsejtet tartalmaz, így a napsugárzás ellen a bőr kevésbé tudja felvenni a harcot. További rizikót jelent még a főleg gyermekkorban elszenvedett hólyagos, hámló leégések, a gyakori, mértéktelen napozás és a rendszeres szolárium használat is. Azoknak, akiknek szép számban előforduló és szabálytalan formájú anyajegyei vannak, szintén komolyan kell venniük a melanómára való hajlamot. Huzamosabb betegség, immunrendszert legyengítő gyógyszeres kezelés vagy szerv-transzplantáció szintén növelheti a megbetegedés kockázatát.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében? A bőr elsődleges védelmi mechanizmusa a napsugárzás káros hatásai ellen a pigment sejtek termelésében rejlik. A barnulás bármilyen mértéke már DNS károsodást indikál, ami az évek alatt összeadódva bizony könnyen előidézhet melanómát, ahogy a bőr DNS javító képességének hatékonysága a öregedés előrehaladtával nagy mértékben csökken. Épp ezért az első és leghatéko-

nyabb védekezési szabály az egész évben, de különösen a napsütésesebb hónapokban: az áprilistól-októberig tartó fényvédelem. A fényvédő termékek használata a reggeli rutin részét kell hogy képezzék, hiszen a mindennapok során szenvedjük el a legtöbb napsugárzást, nem feltétlenül a strandolások alkalmával. Reggelente még felöltözés előtt kenjük be azokat a testrészeinket, amelyek nem fedettek ruhával. A füleinket se felejtsük ki! Amennyiben világos színeket viselünk, alatta is érdemes bekenni a bőrünket, mert ezeken a napsugárzás egy része könnyen áthatol. Figyeljünk oda, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű terméket használjunk. A patikákban kapható termékek többsége megfelelő minőségűnek számítanak, de itt is részesítsük előnyben az illatmentes, széles spektrumú (UVA, UVB, InfraRed, HEV) termékeket, mert az illatos társaik pigmentfoltokat okozhatnak. Ha az arcot nézzük, körülbelül egy teáskanálnyi mennyiség nyújt megfelelő védelmet. Figyeljünk oda, hogyha a szabadban vagyunk, akkor két óránként ugyanennyi mennyiségű fényvédővel kenjük újra magunkat. A kellemes, kozmetikailag elfogadható textúra kiválasztásához kérjük ki a bőrgyógyászunk vagy a patikusunk tanácsát. A másik legfontosabb a rendszeres önvizsgálat és az évi szűrés bőrgyógyász szakorvos által. Amennyiben az anyajegyeink bármelyike színében változott, a mérete nőtt vagy a szélei kiterjedtek, esetleg különösebb, aszimmetrikus formát öltött, mindenképp keressük fel a bőrgyógyászunkat. Ezek a jelek már utalhatnak melanómára, így ennek jelentőségét semmiképp se vegyük félvállról! A vizsgálat során a szakorvos ún. dermatoszkóppal nagyítja fel az anyajegyeinket, és amennyiben valamelyiken ezen elváltozások egyike látszódik, azt vagy folyamatos kontroll alá helyezi, vagy előrehaladott esetekben kimetszést is javasolhat. Annak érdekében, hogy önfeledten tudjuk élvezni a nyarat, mihamarabb vizsgáltassuk ki magunkat, és egyúttal kérjük ki bőrgyógyászunk véleményét a megfelelő fényvédő termékek kiválasztásához! Ne feledjük, a megelőzés a legjobb védekezés!

Ezt (t)edd az egészséges bélflóráért! SZERZŐ: Kiss

Milán

A bélflóráról talán már mindenki hallott – ha máshonnan nem, a különböző reklámokból biztosan –, azonban a szervezetünk egészségének fenntartásában játszott szerepe sokunkban nem tisztázott. A bélflóra az immunrendszerünk jelentős részét képezi, és nagyban hozzájárul a gyulladásos, illetve rákkeltő folyamatok mérsékléséhez. Ezért a népbetegségek megelőzésében és a korai elhalálozások számának csökkentésében is nagy szerepe van. Fedezzük fel tehát, hogy mit is tehetünk az egészséges bélflóra fenntartásának érdekében!

A bélflóra és a rostok A beleinkben több milliárd baktérium, gomba és vírus él, amelyek a bélflóránkat alkotják. Ezek egy részét még a magzati fejlődés során kapjuk attól függően, hogy édesanyánk milyen táplálékot fogyasztott. Ezt követően a születésünk módja, a környezetünk, a különböző gyógyszerek és az antibiotikumok szedése, de elsősorban a sokszínű, élelmi rostokban gazdag (vagy éppen szegény) táplálkozás határozza meg a

működését. Az élelmi rostok a szénhidrátok csoportjába tartoznak, melyek emészthetetlenek a szervezetünk számára, azonban annál hasznosabb funkciót töltenek be. Nemcsak a rendszeres székletürítést teszik lehetővé, de növelik a teltségérzetet és lassítják a cukor felszívódását a vérünkbe, így az egészséges testsúly fenntartásában is nagy szerepük van. Ezenfelül a bél baktériumainak számát és ezáltal a bélflóránk egészségét is az elfogyasztott rostok típusa és mennyisége határozza meg. A bélbaktériumaink

az elfogyasztott rostokon élnek, amik bőséges bevitel esetén ún. rövid szénláncú zsírsavakat termelnek. Minél több ilyen zsírsav termelődik a vastagbeleinkben, annál hatékonyabb a tápanyagok felszívódása a szervezetben. Csökkennek a gyulladásos folyamatok, ami által az immunrendszerünk erősödik, és a kóros sejtosztódás, azaz a daganatos folyamatok aktivitása is nagy mértékben lelassul.

Mennyi az annyi? A kutatások szerint naponta legalább 30 gramm élelmi rostra volna szükségünk ahhoz, hogy egészségesek legyünk és az emésztésünk a megfelelő ütemben történjen. Ehhez képest az átlag rostfogyasztás mennyisége csupán 10-15 gramm közé tehető Magyarországon. Az alacsony rostfogyasztás következtében szinte éheztetjük a bélbaktériumainkat, amik ezáltal elhalnak és velük együtt csökken a rövidszénláncú zsírsavak száma. Ezzel párhuzamosan a szervezetünk kevésbé lesz ellenálló a betegségekkel szemben a tápanyagok felszívódásának csökkenése miatt. Nem utolsósorban a székelési szokásaink is rendszertelenebbé válhatnak. Jó indikációul szolgálhat, hogyha elegendő rostot fogyasztunk, akkor a napi főétkezéseink száma megegyezik a napi székeléseink számával.

Mi tartalmaz élelmi rostot? Az élelmi rostok forrása gyakorlatilag bármilyen növényi eredetű táplálék. A legkiemelkedőbb mennyiségben a babfélék és az egész szemű, feldolgozatlan gabonafélék tartalmaznak élelmi rostokat. De ide tartoznak még a zöldségek és gyümölcsök, lencsefélék, valamint a diófélék és a különböző magok. Ezek az élelmiszerek nemcsak rostban, de többek között bizonyos típusú antioxidánsokban, ún. polifenolokban is gazdagok, amik szintén támogatják az egészséges bélflóra kialakulását. Minél feldolgozatlanabb formában vannak jelen a növényi eredetű élelmiszerek az étrendünkben, annál több rostot tartalmaznak. Ezzel szemben az állati eredetű élelmiszerek nem tartalmaznak rostokat, ezért is győződjünk meg róla, hogyha például bolognai spagettit készítünk, adjunk a húshoz lencsét, répát és cukkinit, vagy fogyasszunk hozzá teljes kiőrlésű tésztát, hogy ezáltal kompenzáljuk a húsból hiányzó rosttartalmat!

Probiotikumok Különösen jó hatással vannak a bélflórára az ún. probiotikus vagy fermentált élelmiszerek is, mint például a savanyított káposzta és az egyéb más savanyított zöldségek, a kovászos uborka és a fermentált tea, azaz

a kombucha is. S hogy az állati eredetű élelmiszereket se hagyjuk teljesen ki, az élőflórás natúr kefir és joghurt, valamint az érlelt, jó minőségű sajtok fogyasztása is kedvezően hat a bélflóránkra.

A „változatos 30” Nem elég szimplán sok növényi élelmiszert fogyasztani ahhoz, hogy a bélflóránk egészséges legyen. A megfelelő rostbevitel mellett a kutatások igazolták, hogy ugyanekkora hangsúly van a heti 30, különböző fajtájú és színű növényi táplálék bevitelén. Szemléltetésképpen, ha elfogyasztunk egy almát, az egy pontnak felel meg, de három különböző színű alma esetén ugyanez már három pontot ér. Ha szeretjük a dióféléket, a dió mellett iktassuk be a mindennapjainkba a kesudiót, a paradiót, a mandulát és egyéb más dióféléket is. A különböző színű és fajtájú ételek különböző polifenolokat tartalmaznak, és más és más módon táplálják a bélbaktériumainkat. Különlegesség, hogy bár a fűszerek rosttartalma elenyésző, az antioxidáns tartalmuk annál magasabb, így ezek is egy-egy külön pontnak számítanak a „változatos 30”-hoz vezető úton. Épp ezért bátran fűszerezzük ételeinket és nyugodtan kísérletezzünk a keleti fűszerek izgalmas ízvilágával is! Minél közelebb kerülünk a „változatos 30”-hoz, annál több új bélbaktérium kitenyésztését segítjük elő, amik egy új, eddig nem jelenlévő védelmi funkciót fognak betölteni a betegségekkel szemben. Tehát a legközelebbi bevásárlás alkalmával győződjünk meg róla, hogy nemcsak többféle színű almát, de olyan növényi eredetű táplálékot és fűszert is kipróbálunk, amit eddig csak ritkán vagy még soha nem fogyasztottunk!

A fokozatosság elve Bizonyára sokan tapasztalhattátok már, hogy egy hüvelyesekben vagy zöldségekben gazdag menü elfogyasztása után kellemetlen bélpanaszok jelentkezhetnek. Mivel ezek az élelmiszerek gazdagok élelmi rostokban, hirtelen túletetik a bélbaktériumainkat, amik ezek hatására több gázt termelnek. Épp ezért a megoldás nem az ilyen ételek kerülése, hanem a minél gyakrabban való fogyasztásuk. Egy egészséges bélflóra ismérve az, hogy akármennyi, a köztudatban puffasztó növényi élelmiszert veszünk magunkhoz, akkor sem tapasztalunk túlzott mértékű gáztermelődést. A fokozatosság elvét követve elegendő egy extra adag élelmi rostban gazdag élelmiszer beiktatása a mindennapjainkba, amit hétről hétre növelhetünk. Körülbelül három hónap után kívül-belül egészségesebbnek és ellenállóbbnak érezhetjük magunkat!

„These countries will not achieve their growth goals unless they become more open and supportive of LGBTQ rights” Inter view with George Perlov, Eastern Europe Programme Lead at Open For Business AUTHOR: Kanicsár

Ádám András l kanicsaradam

Open For Business' latest report looks at the impact of state homophobia on the economy in Hungary, Romania, Poland and the Ukraine. Long story short, it is terrible. According to the report, it costs these states billions of dollars to be dismissive of LGBTQ people. But the solution is not necessarily in the hands of politicians, rather employers. But how do you measure homophobia in economic terms? What economic impacts are we talking about exactly? What is the role of companies? We spoke to George Perlov, the author of the report.

What do we need to know about Open For Business? What research is behind you and what are your primary goals? Open For Business was established in 2015 at the Clinton Global Initiative Annual Summit to make the economic case for LGBTQ inclusion, with a focus on countries where LGBTQ rights are limited. Our research to date has focused on 27 propositions or arguments for LGBTQ inclusion at the economic, business, and individual level. We work with a coalition of global businesses to help promote this research and support LGBTQ rights at the global and local level. What drew your attention to the Central and Eastern European region? The countries we selected for focus in this report – Hungary, Poland, Romania, and the Ukraine – have been growing at a moderate pace economically for the last few years. They all have ambitious growth goals, but at the same time, generally poor and worsening records on LGBTQ rights. Our belief from the research we have done previously is that these countries will not achieve their growth goals unless they become more open and supportive of LGBTQ rights. You have examined several regions so far. What were the main similarities between other countries and our region when it comes to the relationship between homophobia and the economy? In East Africa and the Caribbean, where most of our work has been done to date (Caribbean report to be published in the coming months) as well as in Central & Eastern Europe (CEE) we see much homopho-

bia sparked by political and religious leaders trying to scapegoat LGBTQ people for other issues facing these countries. Ultimately, we see this correlated to many economic issues, including poor national reputations, brain drain not just among LGBTQ people but also among other more liberally minded people. We also see less interest among multinational employees to relocate in these regions.

Every year, LGBTQ discrimination costs Hungary: HUF 63.9 billion - HUF 96.9 billion

From the same point of view, it may also be interesting to know the peculiarities of the region. Economically, the countries selected, especially Hungary and Poland, have been growing their GDP. Yet at the same time, they have also come under scrutiny from the EU and other international authorities for larger human rights and democratic abuses. It may sound very strange, in fact, perhaps, people may be skeptical that the economic value of homophobia can be calculated. What were the methods, who were the participants? As there is very little data available on LGBTQ people for a variety of reasons, including privacy issues, our estimates used data primarily from two sources, health inequities that affect the LGBTQ population disproportionately, and wage gap, both of which are impacted

by LGBTQ discrimination. In this case, we explored depression and HIV/AIDS and the excess costs to society from this discrimination. We used the same method that our colleague Lee Badgett used to measure this cost in India and other locations. Similarly, our estimate on wage gap is based on recent studies from the UK and Germany. We did not add into our estimates the more recent cancellation of Norway/EEA grants to areas in Poland's "LGBT-Free Zones," for example. Over time, we hope to quantify with a monetary amount some of the other indirect issues such as reputation and brain drain that we reported on as well.

Estimated annual cost to society of HIV in LGBTQ community due to discrimination Low estimate: HUF 5 249 209 730 High estimate: HUF 15 747 629 485

Hungary was the best in the region, we are still talking about a loss of billions of forints. Do we know why the situation in Hungary is better? Could this mean that otherwise homophobic politics are less homophobic in our country than in the other three countries? Per the above, the cost of discrimination was lower in Hungary than other countries for a couple of reasons. Population-wise, it is much smaller than the other three countries. We also saw lower incidence levels of reported depression and HIV/AIDS among LGBTQ people.

Estimated annual cost to society of depression in LGBTQ community due to discrimination Low estimate: HUF 167 817 169 High estimate: HUF 503 451 803

In Hungary, an exclusionary narrative by the government has been felt for more than ten years, but in the last two years it has become really strong. Is this showing in the indicators, or does homophobia have a slower economic impact? As the only country of the four studied that allows same-sex partnerships, Hungary scores higher on the F&M Global Barometers scale (the index we used to compare against economic data). Unfortunately, their latest data is from 2018, and it is expected that their scores for the last few years will decline. How can treating HIV/AIDS patients affect the economy? Research by our colleague Lee Badgett finds that LGBTQ stigma and shame are documented factors in men having sex with men without proper protection. When all people feel valued in society, and not stigmatized, these infections and costs to treat them will decline. We are talking about a national economy and homophobic politics. How does it come to mind that companies need to pursue open company policies and create an inclusive environment?

When governments don't support LGBTQ rights or choose to actively persecute LGBTQ people, we see that companies often take more leadership roles in this area. As we noted in the Irish case study in the report, companies that had strong diversity and inclusion (D&I) practices were ready to support legislative issues that affected LGBTQ people, in the Irish case that was openly supporting the marriage referendum. Thanks to the efforts of groups like We Are Open in Hungary, companies now have active forums to discuss their inclusionary policies and take collective actions through their campaigns. Can LGBTQ people really be affected if, although the big policy is dismissive of them, their workplace is supportive? Ultimately, we believe that legal rights need to be changed in order for all people to live their lives freely and openly. The work of companies to provide supportive policies in countries where these rights are not yet available is a good start. What can companies do if they want to pursue a pro LGBTQ company policy? What do you need to pay the most attention to? The good news is that many large companies like Accenture, Deloitte, Google and others are sharing their best practices in the field. It is a combination of practices relating to recruitment, employee retainment, mentoring, and allyship programs that seem to work best at these companies. Can changes in company policies have an impact on government policy in the long run?

Estimated annual cost of LGBTQ wage gap Low estimate: HUF 63 273 855 718 High estimate: HUF 94 910 783 873

It’s one thing for a company to have an acceptance policy, but what can a company do to end homophobia among colleagues? Not to mention that, for example, someone may simply not know how to treat a transgender employee non-abusively. This is true. However, in researching the report, I heard many aspirational stories from dedicated human resources staff and senior managers who personally reached out to help trans or other colleagues who might struggle to fit in to feel more at home or take a very strong "zero-tolerance" policy around any employee abuse.

Per the Irish case study mentioned above in the report, we believe that the business community has a moral and business imperative to be more active and outspoken on these topics, starting with supporting strong D&I policies. Government leaders in this region and elsewhere are often more likely to listen to business leaders than human rights leaders. It's our hope that our report and the dialogue it ignites among collective groups of business leaders in the future will help effect policy change over time.

The report is available for download in several languages, including English, at www.open-for-business.org.

The need for a sense of identity in the Hungarian LGBTQ+ community AUTHOR: Germán

Henao l germanhenao

If I were to ask you what is the local LGBTQ+ community in Hungary like, what would be your answer? As an expat who has been living in Hungary for almost 8 years, this is something I’ve been asked so many times, but it is still one of those questions that I don’t know how to answer. Mostly because, in my personal opinion, a sense of identity within the LGBT community is something that is still missing from the local scene. Consequently, it is one of the reasons why it is so hard for individuals to find a supportive and welcoming space in which they feel like they belong. As for me, Spanish and Latin LGBT culture is centered on celebration, joy and an even a cocky way of expressing sexuality; it is almost as if people were trying to show off and be unapologetic for being who they are. Meanwhile, Western European LGBT identities are more about authenticity and individualism, where people don’t feel the need to put themselves in a box and like to enjoy their freedom and use their sexuality for it, resulting in a community of “careless” queer people that need no approval and try to stay away from what the mainstream tells them. But what can we say about the Hungarian LGBT community and how can we contribute to its development?

The pride of being Hungarian Before even looking into the LGBT community, it is important to take a glimpse into something that really affects Hungarians – their nationality. While I was giving a lecture to 200 Hungarian university students, I once asked, ‘Who here is proud of being Hungarian?’

Around 20% of the people in the audience raised their hand. When I asked the other 80% to share why they did not take pride in their nationality, the most common answers were the political and economic situation, the comparison between themselves and other European countries, and the overall feeling that, given the social climate, they had no bright future or a reason to be proud for being a member of this nation. As a short summary for the foreigners reading this, Hungary as we know it today is a relatively new country. Even though the Carpathian Basin has been inhabited by different peoples for thousands of years, the Hungarian state was founded in the 9th century. Hungarian history is full of occupations and wars, not to mention the most recent Communist era, only becoming the republic we know now in 1989 and having only 30 years to stand on its own and really start shaping up as a country. Based on this, it is no surprise that it’s hard for locals to build a sense of LGBT identity when Hungarian people in general are struggling to find their own sense of pride in their country and where they come from. This is especially true in the past couple of years since queer people have been targeted by the government, further pushing that feeling that this is a country in which they don’t have a future. At the same time, this shows an even bigger need to build up that feeling of community that can give queer people something to hold on to, and more importantly, to feel they have a place where they can belong.

There is no “community” in LGBT community Although the previous part was about how there is a lack for development and self-discovering opportunities for LGBTQ+ people in Hungary, it isn’t entirely because people aren’t trying to make them. Which brings us to something that is both cause and consequence of that missing sense of local community: a lack of support. When talking to locals, it often comes up how despite not being satisfied with the local scene, people never donated to an organization working for the community, never supported queer artists or entrepreneurs, or volunteered for projects aiming to improve the life of LGBT people in the country. For most Hungarians, the only way in which they participate in the local scene is by attending parties.

The lack of opportunities for the development of LGBT youth Many years ago, the LGBT scene in Hungary had a better perception than now. The nightlife was booming, registered partnerships became legal in 2009 and Budapest even hosted EuroGames (a European LGBT sporting event) in 2012. Back then, the political strategy of using queer people for fearmongering was not a thing in Hungary, in fact, it was simply a topic that was “hidden under the carpet” as I like to say it. But in recent years the quality of opportunities for young people to explore and discover their sexuality has been decreasing both in quality and in quantity. One of the most important ways for people to discover themselves is being exposed to different environments in which they can try themselves, discover new things and build their own preferences and personality according to new experiences… Unfortunately, this is something currently unavailable to most of Hungarian LGBTQ+ youth, even if they live in the capital. There is no local scene, LGBT organizations struggle to find support to provide community spaces, and the ongoing pandemic isn’t making things any better with the few venues we had having to close permanently. As a consequence, we see a local scene that is only working from the outside in, meaning that it’s mostly influenced from the outside instead of growing from the inside. You’ll find the local tribes trying to imitate the “London/Paris scene”, the “Berlin scene”, etc.; while forming no sense of individual identity based on self-awareness and self-discovery.

It is a never-ending cycle in which people don’t have the sense of ownership and responsibility to support each other, causing the local LGBT community to remain stuck without progress, resulting in an absence of a local identity. So, let’s circle back to the question of how we can help make the change happen. Unfortunately, this is a matter in which a cultural change is needed and plenty of factors come into play, but I’d say creating awareness around this is a first step to encourage each other to donate, volunteer, and attend events that are not just parties. Let’s motivate people to be supportive, to continue creating, to find opportunities to discover and try new things.

We need a sense of unity and identity. We need initiatives that build our community from the inside out. Please note that this article is simply my personal opinion of one of the main reasons why the Hungarian LGBTQ+ community isn’t thriving based on my personal experiences. But I’m aware there might people who might disagree, and for that I only have one thing to say: let’s go for a coffee! Or you can reach me on Instagram (@germanhenao). That is part of what we need, discussions, conversations and different points of view on how we can help our community grow. I would love to hear from you, and I invite you to do the same.

EGYMÁSHOZ

tartozunk

SZEMÉLYRE SZABOTT ARANY ÉKSZEREK, KARIKAGYŰRŰK ÉS ELJEGYZÉSI GYŰRŰK TERVEZÉSE ÉS KÉSZÍTÉSE.

WWW.AFFIANCED.HU/LMBTQ * ÜGYFÉLFOGADÁS BEJELENTKEZÉSRE: (+36) 70 378 05 70