Magyarázatos Károli-Biblia – Segítség a Biblia mélyebb megértéséhez

BEVEZETÉS

János EVANGÉLIUMÁHOZ

Szerző és cím

A cím szerint az evangélium szerzője János, más bizonyíték pedig Zebedeus fiaként azonosítja ugyanőt. Belső bizonyítékok arra utalnak, hogy a szerző apostol volt (1,14; vö. 2,11; 19,35), a tizenkét tanítvány egyike (a „tanítványa…, akit Jézus szeretett”, 13,23; 19,26; 20,2; 21,20; vö. 21,24–25), és még konkrétabban: Zebedeus fia (figyeljük meg a Jézus által szeretett tanítvány és Péter kapcsolatát a 13,23–24; 18,15–16; 20,2–9 és a 21,2–23 szakaszban; vö. Lk 22,8; ApCsel 1,13; 3,1–4,37; 8,14–25; Gal 2,9). Az egyházatyáktól származó külső bizonyítékok is alátámasztják János személyazonosságát (például Iréneusz: Az eretnekek ellen, 3,1,2). Keletkezési idő és hely

Az evangélium megírásának legvalószínűbb időszaka a Kr. u. 70 (azaz a templom lerombolásának dátuma) és 100 (vagyis János halálának az ideje) közötti periódus, ám nincs olyan bizonyíték, amelynek segítségével ennél szűkebbre lehetne vonni az időhatárokat. A Kr. u. 70-et követő időszak mellett egyebek között azon érvek szólnak, hogy egyrészt a szerző Tiberiás tavát említi a 6,1 és a 21,1 versben (ezt a nevet csak az 1. század vége felé kezdték szélesebb körben alkalmazni a Galileai-tengerre); másrészt céloz Péter mártíromságára a 21,19 versben (amely valószínűsíthetően Kr. u. 64 és 66 között történt); harmadrészt pedig semmilyen utalás nincs a szadduceusokra (e zsidó vallási csoport Kr. u. 70 után megszűnt létezni). A korai egyházi hagyomány is a Kr. u. 70 utáni időszakot részesíti előnyben. Alexandriai Kelemen például így írt: „Az utolsót pedig János írta, mert belátta, hogy a testi dolgokat tárgyalják az evangéliumok, tanítványai pedig arra buzdították, és a Lélek isteni módon arra ihlette, hogy lelki evangéliumot állítson össze.” (Euszebiosz Egyháztörténete [fordította Baán István] idézi, 6,14,7) Az evangélium keletkezésének legvalószínűbb helyszíne a kis-ázsiai (ma Törökország) Efezus, amely a Római Birodalom egyik legjelentősebb városa volt akkoriban (Iréneusz: Az eretnekek ellen, 3,1,2; vö. Euszebiosz: Egyháztörténet, 3,1,1). Ám az az olvasóközönség, amelynek János az evangéliumát szánta, semmiképpen nem korlátozódik egyetlen földrajzi körzet lakóira. Téma

János evangéliumának az üzenete az, hogy Jézus a megígért Messiás és Isten Fia. Akik hisznek Jézusban, azoknak örök életük lehet (vö. 20,30–31). Cél és keletkezési háttér

János evangéliumát János apostol írta, a palesztinai zsidónak, Zebedeusnak a fia, aki Jézus belső apostoli körének az egyik tagja volt Jézus földi szolgálata idején. János eredeti hallgatóságában egyaránt voltak zsidók és pogányok, akik a tágabb görög–római világban éltek Efezusban és környékén az Kr. u. 1. század vége felé. A szerző gyakorta magyarázza a zsidó szokásokat, Palesztina földrajzát, és arámi kifejezéseket fordít görögre (lásd az 1,38 vershez fűzött jegyzetet), így jelezve, hogy fontosak számára nem zsidó olvasói is. Jézust, a testté lett Igét a sztoicizmust és a korai gnoszticizmust is magába foglaló görög filozófia hátterében mutatja be. János ugyanakkor a zsidó olvasói iránti elkötelezettségét is jelzi azáltal, hogy Jézust a zsidó Messiásként, az Ószövetség ígéreteinek betel-

BEVEZETÉS | JÁNOS

2016

jesüléseként, valamint Isten Fiaként mutatja be, akit az Atyaisten küldött, hogy kinyilatkoztassa az egyedüli igaz Istent, és megváltást hozzon az emberiség számára. A 20,30–31 versben olvasható küldetésnyilatkozat bizonyítja, hogy János az evangelizálás szándékával írta művét. Tanításának mélysége azonban arra is mutat, hogy nem csupán az volt a célja, hogy olvasói egyfajta kezdeti, Jézusba vetett hitre jussanak, hanem azt is akarta, hogy termékeny és szakavatott hívőkké növekedjenek. János evangéliumának az a központi tétele, hogy Jézus a régen várt Messiás, Isten Fia, és aki hisz benne, örök életet nyerhet. Ennek érdekében János felsorakoztat számos olyan messiási tettet, amelyet Jézus vitt véghez, továbbá egy sor tanút, amely vagy aki Jézusról tesz bizonyságot: a Szentírást, Keresztelő Jánost, magát Jézust, az Atyaistent, Jézus cselekedeteit, a Szentlelket, illetve saját magát, a szerzőt. Szintén valószínűsíthető, hogy János Jézust mint az új templomot kívánta bemutatni, mint az imádat központját Isten népe számára. Ez az elképzelés különösen akkor meggyőző, ha az evangélium megírásának ideje Kr. u. 70 – vagyis a jeruzsálemi templom lerombolásának időpontja – utánra esik, amint az csakugyan valószínű is. Kulcsmotívumok

1. Jézus Isten.

1,1–2.18; 5,17–18; 8,58–59; 10,30–33; 20,28

2. Jézus létezett már a világ teremtése előtt is.

1,1–2; 8,58; 17,5.24

3. Jézus természetfeletti tudással bír.

1,48; 2,4.19.23–25; 3,14; 4,17–18; 6,51.70; 8,28; 9,3; 10,15.17–18; 11,4.14; 12,24.32; 13,10–11.38; 21,18–19

4. Jézus a Messiás és Isten Fia.

1,36.41.49; 3,18; 4,25.29; 5,25; 7,26.27.31.41.42; 9,22; 10,24.36; 11,4.27; 12,34; 19,7; 20,30–31

5. Jézus az „én vagyok” .

4,26; 6,20.35.48.51; 8,12.18.24.28.58; 9,5; 10,7.9.11.14; 11,25; 13,19; 14,6; 15,1; 18,5–6 (vö. 2Móz 3,14–15; Ézs 41,4; 43,10–13.25; 45,18; 51,12; 52,6)

6. Jézus, az elküldött Fiú visszatükrözi azt, aki küldte őt.

3,17.35–36; 5,19–26; 6,40; 8,35–36; 14,13; 17,1

7. Jézus a zsidó ünnepek és rítusok beteljesülése (ideértve a templomot is).

1,29.36; 2,14–22, különösen 2,21; 4,23–24; 8,12; 9,5; 19,14

8. Az örök élet Jézustól ered.

1,4; 3,15–16.36; 4,14.36; 5,24.26.39–40; 6,27.33.35.40.47–48.51.53–54.68; 8,12; 10,10.25.28; 11,25; 12,25.50; 14,6; 17,2–3; 20,31

9. Jézus jelként véghez vitt tettei, melyek megmutatják, hogy ő a Messiás (vö. a 4. ponttal).

2,1–11.13–22; 4,46–54; 5,1–15; 6,1–15; 9,1–41; 11,1–44

10. Jézus tanúi bizonyságot tesznek arról, hogy ő a Messiás.

1,7–8.15.19.32.34; 3,11.32–33; 4,39; 5,31–39; 8,14.18; 10,25; 15,26–27; 18,37; 19,35; 21,24

11. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egybeforr a kinyilatkoztatás és a megváltás művében.

14,17–18.23.26; 15,26; 20,21–22

12. Jézus halála a megváltás alapja.

1,29; 3,14–15; 6,51–58; 10,15; 11,50–52; 12,24; 15,13

13. Isten az üdvösség szuverén ura.

3,21; 5,21; 6,37–45.64–65; 10,16.26–30; 15,16; 17,2.6.9

14. Az üdvözülés a Jézusba mint Messiásba és Isten Fiába vetett hittel nyerhető el.

1,12; 3,15.16; 5,24; 6,29.35; 8,24; 11,25–27.42; 12,44; 17,8.21; 20,31

15. A hívők itt és most, e jelenkori gonosz világban is megtapasztalhatják a megváltás áldásait.

3,18.36; 4,23; 5,24; 6,39–40; 10,10.26–29; 11,25–26

16. A hívők elhívatása, hogy folytassák Jézus küldetését (vö. a 6. ponttal).

4,38; 15,16; 17,18; 20,21–22

Üdvtörténeti vonatkozás

Jézus testté lett Istenként (1,14), az Atya kinyilatkoztatójaként (14,9) és messiási Királyként (1,41.49; 4,25; 6,15) érkezik. Beteljesíti az Ószövetséget és szimbólumait, kiváltképpen az örök megváltásra vonatkozó ígéreteit. Jézus küldetésének a végső beteljesülése kereszthalála és feltámadása. (Az üdvtörténet fogalmának magyarázatát lásd A Biblia áttekintése című részben a/az 23–26. oldalon.) Irodalmi sajátosságok

János írásának műfaja evangélium, amely három fő összetevőből épül fel: amit Jézus tett; amit Jézus mondott (kijelentések és párbeszédek), valamint az, ahogy az emberek reagáltak Jézusra.

BEVEZETÉS | JÁNOS

2017

Ezen belül a szokásos evangéliumi műfaji elemeket találjuk: elhívatások, felismerések történetei; szemtanúk megszólalásai; konfliktusok, találkozások, csodák leírásai; párbeszédek, bölcs szólások; szenvedéstörténet, illetve a feltámadásról és Jézus azt követő megjelenéseiről szóló elbeszélések. János evangéliuma az elbeszélés gazdagságának és Jézus hosszas megszólalásainak az egyensúlyán alapszik. Ezenkívül gyakran nyúl a szimbolikus ábrázolásmódhoz, elsősorban Krisztus személyét illetően, akit olyan képekkel ír le, mint például a fény, a kenyér, a víz vagy a pásztor. Ennek egyfajta kiterjesztéseképpen a könyv első fele hét olyan „jel” köré épül, amelyet Jézus adott messiási mivolta igazolására (lásd 2,1–11; 4,46–54; 5,1–15; 6,5–13; 6,16–21; 9,1–7; 11,1–44). A szerző azután – fokozva műve bonyolultságát – egy-egy „jelet” vagy más fontos szimbólumot nemegyszer összeköt Jézusnak a tárgyra vonatkozó megszólalásaival, vagy párbeszéd, vagy hosszabb szövegrész formájában. Például Jézus enni ad ötezer embernek (6,1–13), amit néhány szakasszal arrább Jézusnak az élet kenyeréről szóló beszéde követ (6,25–40). Az irodalmi motívumok közé tartoznak a következők. 1) Félreértett kijelentések: Jézus kijelent valamit, az egyik jelenlevő szó szerint érti vagy félreérti a szavait, Jézus pedig megmagyarázza az eredeti kijelentés valódi, spirituális értelmét (kilenc példa: 3,3–8; 4,10–15; 4,31–38; 6,47–58; 7,33–36; 8,21–30; 8,31–47; 8,56–58; 11,11–15). 2) Hármasával előforduló események vagy kinyilatkoztatások (például Jézus háromszori megtagadása; három kijelentés a keresztről), illetve hetesével előforduló kinyilatkoztatások (köztük a hét nagy jellel és Jézus hét „én vagyok” kijelentésével; lásd a 2,11 és a 6,35 vershez fűzött jegyzeteket). 3) Az egész könyvön végigvonuló erőteljes ellentétpárok (például világos és sötét; élet és halál; mulandó és örök; betegség és egészség; szeretet és gyűlölet). Nagy Heródes

János evangéliumának helyszínei János evangéliumának eseményei Palesztinában zajlottak, mely területet Kr. e. 63-ban kebelezett be a Római Birodalom. A rómaiak Kr. e. 37-ben Nagy Heródest tették meg a zsidók királyának, aki Kr. e. 4-ben bekövetkezett haláláig uralkodott fölöttük. A rómaiak felosztották királyságát örökösei között. A főleg pogányok lakta Dekapolisz, azaz Tízváros részleges autonómiát élvező települések laza szövetségét jelentette a rómaiak szíriai helytartójának igazgatása alatt.

Tírusz

An�pás

Cézárea Filippi

Fülöp Arkhelaosz (Kr. u. 6-tól prokurátor kormányozta)

GALILEA

Ptolemaisz Genezáret Kapernaum Bétsaida Magdala Gergesa Kána Tiberiás GalileaiSepphoris

tenger

Szkítopolisz

Arimátia

JÚDEA Hebrón

Beérseba 20 30 mi.

Maszada

IDUMEA

Gáza

Machérusz

Askelón

ger

Betlehem

Jerikó Jeruzsálem Qumrán

H o l t- t e n

d kö

Emmaus? Azótosz

Filadelﬁa

40 km

Efraim? (Ofrá)

Lidda

O VÁ R

SAMÁRIA

Antipatrisz Joppé

Gerasa

TÍZ

Sikár?

PEREA

Garizim-hegy

Sebaste (Samária)

LIS

zi-t

Szálim? Ainon?

eng

Cézárea

Gadara

Föl

Nain

Názáret

J o r d á n fo l yó

Dekapolisz (Tízváros)

BEVEZETÉS | JÁNOS

2018

Időrend Kr. e. Kr. u. 10 10 1

100

Megszületik Keresztelő János (Kr. e. 6*) Megszületik Jézus (Kr. e. 5*) Menekülés Egyiptomba; Nagy Heródes halála; visszatérés Názáretbe (Kr. e. 4*) A tizenkét éves Jézus tanítómesterekkel beszélget a templomban (Kr. u. 8*) Jézus ácsként dolgozik Názáretben (8*–28/30) Keresztelő János megkezdi szolgálatát (28/29) Jézus megkezdi szolgálatát; János tanítvány lesz (28/30) Jézust keresztre feszítik, majd feltámad (33 [vagy 30])† A jeruzsálemi gyülekezet Pellába menekül (67*) A jeruzsálemi templom lerombolása (70) Domitianus uralkodása (81–96) Megszületik János evangéliuma (85–95*) János megírja három levelét (1–3Jn), valószínűleg Efezusból (85–95*) János megírja A jelenések könyvét (95–96*) Patmoszról

A csillagozás hozzávetőleges dátumot, a perjel pedig vagylagosságot jelöl; † – lásd a Jézus keresztre feszítésének időpontja című cikket a/az 1809–1810. oldalon.

A könyv felépítése

Előszó: a testet öltött Ige (1,1–18)

III.

Búcsú a tanítványoktól és a szenvedéstörténet (13,1–20,31) A. A megtisztulás; az új messiási közösségnek szóló utasítások és Jézus utolsó imája (13,1–17,26) B. Jézus letartóztatása, tárgyalásai, halála és eltemetése (18,1–19,42) C. Jézus feltámadása, megjelenései és a tanítványok kiküldése (20,1–29) D. Az evangélium megírásának célja: bizonyságtétel arról, hogy Jézus a Messiás és Isten Fia (20,30–31)

II.

A Messiás jelei (1,19–12,50) A. Keresztelő János bizonyságtétele és Jézus szolgálatának első hete (1,19–2,11) B. Jézus szolgálata Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a pogányok között (2,12–4,54) C. A zsidók ellenállása erősödik; további jelek (5,1–10,42) D. Az utolsó húsvét: a végső jel és utóhatásai (11,1–12,19) E. A pogányok közelednek, míg a zsidók elutasítják a Messiást (12,20–50)

IV. Utószó: Péternek és annak a tanítványnak a szerepe, „akit Jézus szeretett” (21,1–25)

János EVANGÉLIUMA

1. fejezet 1a 1Móz 1,1; [Kol 1,17; 1Jn 1,1; Jel 1,4.8.17; 3,14; 21,6; 22,13] b Jel 19,13; [Zsid 4,12; 1Jn 1,1] c 1Jn 1,2; [r. 17,5] d Fil 2,6 3e v. 10; Zsolt 33,6; 1Kor 8,6; Kol 1,16; Zsid 1,2 4f r. 5,26; 11,25; 1Jn 1,2; 5,11 g r. 8,12; 9,5; 12,46 5h [r. 3,19] 6i v. 33; r. 3,28; Mal 3,1 j Mt 3,1; Mk 1,4; Lk 3,2 7k r. 3,26; 5,33 l ApCsel 19,4 8m v. 20 9n Ézs 49,6; 1Jn 2,8 10o [r. 16,3; 1Jn 3,1] 11p Mt 21,38 q r. 13,1 r r. 5,43; [r. 3,11.32] 12s ld. 1Jn 5,13 t 1Jn 5,1 u 1Jn 3,1; [Mt 5,45] v [Gal 3,26]; ld. r. 11,52 13w Jak 1,18; [r. 3,3; 1Pt 1,3] x 1Pt 1,23 y r. 3,6

Az örökkévaló Ige testté lett a Kezdetben volt az b Ige, és az Ige c Istennél volt, és dIsten volt az Ige. 2 Ő kezdetben Istennél volt. 3 e Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4 f   Benne volt az élet,1 és g az élet volt az emberek világossága. 5  h A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. 6  Megjelent egy iIstentől küldött ember, akinek jJános volt a neve. 7 kTanúskodni jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, lhogy mindenki higgyen általa. 8 mNem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. 9 n Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba. 10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ onem ismerte meg őt. 11 Az p övéi közé2 jött, és az q övéi r nem fogadták be őt.3 12 De mindazoknak, akik befogadták, s akik hisznek az ő nevében, t hatalmat adott, hogy vIsten gyermekeivé u legyenek, 13 akik x nem vérből, y sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől w születtek.

1 Vagy nélküle nem készült semmi. Ami létrejött, az élet volt őbenne 2 Görögül az ő dolgai közé; vagyis saját birtokára, saját népe közé 3 A görög megfogalmazás alapján és az ő népe nem fogadta be őt

1,1−18 Előszó: a testet öltött Ige. Az előszóban János úgy mutatja be Jézust, mint az örökkévaló, eleve létező, most testet öltött Igét (1,1.14) és mint az Atya egyetlenegy Fiát, aki maga is Isten (1,1.18). Isten kinyilatkoztatását és megváltását Jézusban és Jézus által úgy ábrázolja, mint az üdvtörténet tetőpontját, melynek korábbi megnyilvánulása volt, hogy Isten törvényt adott Mózesen keresztül (1,17), népe között lakozott a szent sátorban és a templomban (1,14), illetve hogy küldött egy előfutárt, Keresztelő Jánost (1,6−8.15). Az előszó bevezet több olyan fő témát is, melyet később kibont az evangélium, mint például Jézus mint az élet (1,4), a világosság (1,5−9) és az igazság (1,14.16−17); a hívők mint Isten gyermekei (1,12−13); valamint hogy Jézust elutasítja a világ (1,10−11). 1,1 Kezdetben volt az Ige. Felidézi Mózes első könyvének nyitószavait: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” János rövidesen Jézussal azonosítja ezt az Igét (1,14), de ebben a versben Jézus létezését az örökkévalóságban helyezi el, Isten mellett. Az „Ige” (görögül Logosz) szó az isteni önkifejezés vagy beszéd fogalmát hordozza magában, és gazdag ószövetségi tartalommal bír. Isten Igéje hatékony: Isten szól, és a dolgok létrejönnek (1Móz 1,3.9; Zsolt 33,6; 107,20; Ézs 55,10–11), továbbá Isten a beszéden keresztül személyesen kapcsolódik népéhez (például 1Móz 15,1). János azt is bemutatja, hogy „az Ige” fogalma magasabb rendű, mint a „szó” (logosz) görög filozófiai fogalma; ez utóbbi alatt az értelem személytelen alapelvét értették, mely rendet teremtett a világban. Az a megfogalmazás, hogy és az Ige Istennél volt, interperszonális kapcsolatot feltételez „Istennel”, ám az, hogy és Isten volt az Ige, megerősíti, hogy ez az Ige ugyanaz az Isten volt, aki megalkotta a világegyetemet „kezdetben”. Ezek azok az építőkövek, amelyekből a Szentháromság tana felépül: az egy igaz Isten nem csupán egy személyből áll, kapcsolódnak egymáshoz, és mindig is léteztek. A patrisztikus kortól (Arius, kb. Kr. u. 256−336) a mai napig (Jehova tanúi) egyesek szerint az „Isten volt az Ige” pusztán egy istenként mutatja be Jézust, nem pedig az Istenként, mert a görög szövegben e helyütt szereplő „Isten” (Theosz) szót nem előzi meg határozott névelő. Azonban a görög nyelvtanban a Colwell-szabály szerint nem szükségszerű az „egy isten” fordítás, mivel a névelő hiánya nem feltétlenül jelzi a határozatlanság tényét („egy isten”), hanem inkább pontosabban meghatározza, hogy az adott kifejezés („Isten”) egy meghatározott alanyról („az Ige”) való állítás. Ez azt jelenti, hogy a kontextusnak kell meghatároznia a Theosz jelentését ez eset-

ben, és a szöveg világosan jelzi, hogy ez az „Isten”, akiről János beszél („az Ige”), az az egy igaz Isten, aki mindent megteremtett (lásd még a Jn 1,6.12.13 versét, ahol a Theosz határozott névelő nélkül áll, mégis egyértelműen „Istent” jelenti). 1,3 Minden. Magába foglalja az egész világegyetemet, jelezve, hogy – Istent kivéve – minden, ami létezik, teremtés által lett, és hogy – Istent kivéve – semmi sem létezett öröktől fogva. Általa lett. Követi a Szentírás következetes mintáját, miszerint az Atyaisten a Fiú tevékenysége által vitte végbe teremtő munkáját (vö. 1Kor 8,6; Kol 1,16; Zsid 1,2). Ez a vers megcáfol bármely olyan feltételezést, hogy az Ige (vagy a Fiú, Jn 1,14) teremtés által lett, mert ezt egyedül az Atyának kellett volna elvégeznie, és János szerint semmi sem így jött létre, mert nélküle – vagyis a Fiú nélkül – semmi sem lett, ami létrejött. 1,4−5 Az élet, a világosság és a sötétség említése továbbra is Mózes első könyvének motívumaira épül (vö. 1Móz 1,3−5.14−18.20−31; 2,7; 3,20; vö. még Ézs 9,2; 42,6−7; 49,6; 60,1−5; Mal 4,2; Lk 1,78−79). Ebből a háttérből Jézus mint a „világosság” elhozza e sötét világ számára az igaz tudást, az erkölcsi tisztaságot és azt a világosságot, amely magának Istennek a jelenlétét mutatja (vö. Jn 8,12; 1Jn 1,5). 1,7−9 Tanúskodni. Lásd az 5,31−47 vershez fűzött jegyzetet. Világosság. Lásd az 1,4−5 vershez fűzött jegyzetet. 1,11 János az övéi (lásd a lábjegyzetet), azaz a teremtett lények után másodjára a zsidókat érti az övéi alatt. Az evangélium az egyik fő hangsúlyt a zsidóknak a Messiással szemben – a messiás mivolta mellett szóló meggyőző bizonyítékok (különösen a „jelek”) ellenére – tanúsított elutasítására helyezi (lásd főképpen a 12,37−40 szakaszt). 1,12−13 Befogadták. Nem csupán a Jézusról szóló tényekkel való intellektuális egyetértést jelent, hanem befogadást és alávetettséget a vele való személyes kapcsolatban. A „hisznek” (görögül pisteuo eis) személyes bizalmat feltételez. Az ő nevében. Mindarra utal, ami igaz róla, tehát személyének egészére. Nem vérből…, hanem Istentől születtek. Világossá teszi, hogy sem testi születés, sem etnikai származás, sem emberi erőfeszítés nem tehet senkit Isten gyermekévé, csak egyedül Isten természetfeletti munkája (8,41−47; vö. 3,16). Ezáltal a pogányokra is kiterjed a lehetőség, hogy Isten gyermekévé váljanak, nemcsak a zsidók (11,51−52; vö. 10,16). Lásd még 3,3−8. Mindazoknak…, akik hisznek…, hatalmat adott. Üdvözítő hit előzi meg, hogy Isten családjának a tagjaivá váljunk az ő örökbe fogadott gyermekeiként.

JÁNOS 1 , 14

2020

Az z Ige atestté lett, és b közöttünk lakoz ott, és c láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt dkegyelemmel és eigazsággal.1 15 f János bizonyságot tett róla, és így kiáltott: Ő az, akiről megmondtam: gUtánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt nálam. 16 Mi mindnyájan az h ő teljességéből kaptunk i kegyelmet kegyelemre.2 17 Mert a jtörvény Mózes által adatott, a k kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. 18 l Az Istent soha senki nem látta, m az egyszülött Fiú,3 aki az Atya kebelén van, n az jelentette ki őt. 14

Keresztelő János bizonyságtétele 19  Ez János obizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: pKi vagy te? 20 q Ő megvallotta és nem tagadta, világosan megmondta, hogy „Nem én vagyok a Krisztus.” 21 Ismét megkérdezték tőle: Akkor 1 Az eredetiben „aletheia”, lásd a segédleteket a/az XXX. oldalon; ugyanígy Jn 1,17 2 Vagy kegyelmet kegyelem helyett 3 Vagy az egyetlen, aki Isten; egyes kéziratokban az egyetlen/egyszülött Isten

1,14 Az Ige. Az előszó nyitószavait folytatja az 1,1 versből. Testté lett. Nem jelenti azt, hogy az Ige megszűnt Isten lenni, hanem hogy az Ige, aki Isten volt, emberi formát is öltött (vö. Fil 2,6−7). Ez a legmeghökkentőbb esemény az egész történelemben: Isten örökkévaló, mindenható, mindenütt jelen lévő, végtelenül szent Fia emberi természetet vett fel, és az emberek között élt, egyszerre Istenként és emberként, egyetlen személyben. Közöttünk lakozott. Szó szerint azt jelenti: „sátrat vert” (görögül skénoo); utalás arra, hogy Isten az izraeliták között lakozott a szent sátorban vagy hajlékban (vö. 2Móz 25,8−9; 33,7). A múltban Isten a szent sátorban és a templomban nyilvánította ki jelenlétét népének; most a testet öltött Igében, Jézus Krisztusban vesz lakozást népe között (vö. Jn 1,17). Ekképpen Krisztus eljövetele betölti az Ószövetség azon jelképét, hogy Isten az emberrel lakozik a szent sátorban és a templomban. Később, a Szentlélek által Krisztus templommá teszi mind az egyházat (1Kor 3,16), mind a keresztyén hívők testét (1Kor 6,19). Az Isten dicsőségére tett utalások visszamutatnak olyan ószövetségi részekre, amelyek Isten jelenlétének és dicsőségének a megnyilvánulásait beszélik el teofániák (Isten megjelenései) formájában, a szent sátorban vagy a templomban (például 2Móz 33,22; 4Móz 14,10; 5Móz 5,22). Az Atya egyszülöttjének. Jézus nem abban az értelemben „Isten Fia”, hogy megteremtette, vagy megszületett (lásd Jn 1,3), hanem olyan értelemben Fiú, hogy minden vonatkozásban pontosan ugyanolyan, mint Atyja, valamint a tekintetben is Fiú, hogy Atya-Fiú kapcsolatban áll az Atyaistennel. Az „egyszülött” szó görög megfelelője monogenes, amely azt jelenti: „egyedülálló, egyedi” – éppúgy, mint Izsák esetében, akit a Zsid 11,17 Ábrahám „egyszülöttjének” nevez (ellentétben Izmaellel; vö. 1Móz 22,2.12.16). Ezért az „egyetlen” jobb fordítás, mint az „egyszülött”. A kegyelemről és az igazságról lásd az 1,16−17 vershez fűzött jegyzetet. 1,15 Bizonyságot tett. Lásd az 5,31–47 vershez fűzött jegyzetet. Előbb volt nálam. Lásd az 1,1 vershez fűzött jegyzetet. 1,16−17 A kegyelem Isten (meg nem érdemelt) jóindulatát jelenti, amely áldást és örömöt hoz. Az 1,17 versben a kegyelem és az igazság valószínűleg a 2Móz 34,6 szerinti „irgalmasságnak” (héberül hesed) és „igazságnak” (héberül ’emet) felel meg (vö. 2Móz 33,18−19), ahol ez a kifejezés Istennek a népe, Izráel iránti szövetségi hűségére vonatkozik. János szerint Isten szövetséges hűségének legfőbb kifejeződése abban áll, hogy elküldte egyetlen Fiát, Jézus Krisztust (lásd a Jn 1,14 verséhez fűzött jegyzetet). A különbség nem az, hogy a mózesi törvény rossz volt, Jézus pedig jó. Valójában mind a törvény átadása, mind Jézus Krisztus eljövetele az

Jézus szolgálatának első hete 1. nap

Keresztelő János bizonyságtétele Jézussal kapcsolatban

1,19−28

2. nap

Keresztelő János találkozása Jézussal

1,29−34

3. nap

Keresztelő János tanítványokat közvetít Jézusnak

1,35−39

4. nap

András bemutatja testvérét, Pétert Jézusnak

1,40−42

5. nap

Fülöp és Nátánaél csatlakozása

1,43−51

A kánai menyegző

2,1−11

6. nap 7. nap

14z v. 1 a Róm 1,3; 8,3; Gal 4,4; Fil 2,7–8; Kol 1,22; 1Tim 3,16; Zsid 2,14; 1Jn 4,2; 2Jn 7; [r. 6,51] b Jel 7,15; 21,3 c r. 2,11; Lk 9,32; 2Pt 1,1617; 1Jn 1,1; 4,14 d ld. v. 7 e [r. 14,6] 15f ld. v. 7 g v. 27.30; ld. Mt 3,11 16h Ef 1,23; 3,19; 4,13; Kol 1,19; 2,9 i [Mt 25,29] 17j r. 7,19; 2Móz 20,1 k v. 14; [Róm 5,21] 18l r. 5,37; 6,46; 2Móz 33,20; Kol 1,15; 1Tim 6,16; 1Jn 4,12.20; [r. 12,45] m v. 14; ld. r. 3,16 n [Mt 11,27]; ld. r. 3,32 19o r. 3,26 p [r. 8,25] 20q v. 8; r. 3,28; ApCsel 13,25; [Lk 3,15]

üdvtörténet döntő eseménye. A törvényben Isten kegyelmesen felfedte jellemét és jogos követelményeit Izráel népének. Jézus ugyanakkor Isten kegyelmének és igazságának végső, határozott kinyilatkoztatása volt. Felülmúlta Ábrahámot (8,53), Jákóbot (4,12) és Mózest (5,46−47; vö. 9,28). 1,18 Az Istent soha senki nem látta, mármint teljesen vagy tökéletesen (vö. 6,46), de néhányan az Ószövetségben látták Isten részleges megnyilvánulásait. Istent Krisztusban meglátni ennél sokkalta jobb (lásd 14,6). Egyes ókori kéziratokban az egyszülött Fiú szerepel itt, de a legkorábbi kéziratok szerint „az egyetlen Isten” vagy „egyszülött Isten” (az „egyetlen”, „egyszülött” szót ugyanaz az „egyedi, egyedülálló” jelentésű görög kifejezés jelöli, mint az 1,14 versben). János itt két különböző személyre utal „Istenként”, mint az 1,1 versben is tette. A szerző a bevezetés lezárásaként azt hangsúlyozza, amit az 1,1 versben is tanított: Jézus Isten Igéje, és ő jelentette ki Istent, illetve magyarázott róla az emberiségnek. 1,19−12,50 A Messiás jelei. János evangéliumának első fele arról szól, hogy Jézus kinyilvánítja messiási identitását több kiválasztott „jel” által (vö. 20,30−31), mint például a víz borrá változtatása (2,1−11), a Jeruzsálemben tett csodajelek (2,23; vö. 7,31; 9,16; 11,47), a királyi tisztviselő fiának meggyógyítása (4,46−54), a béna meggyógyítása (5,1−15), a sokaság megvendégelése (6,1−15), a vakon született férfi meggyógyítása (9,1−41) és Lázár feltámasztása (11,1−44; vö. 12,18). (A „jelek” szó János általi használatáról lásd a bevezetésben az Irodalmi sajátosságok című részt a/az 2016. oldalon.) Ez a szakasz egy arra való utalással zárul, hogy a zsidó nép elutasítja a Messiást (12,36b−37). 1,19−2,11 Keresztelő János bizonyságtétele és Jézus szolgálatának első hete. János evangéliumának ez a bevezető része Jézus szolgálatának az első hetét öleli fel. Keresztelő János „Isten Bárányaként” üdvözli Jézust (1,29.36), követni kezdik őt első tanítványai (1,37−51), és véghez viszi első „jelét” (lásd a bevezetésben az Irodalmi sajátosságok című részt a/az 2016. oldalon), amikor a kánai menyegzőn borrá változtatja a vizet (2,1−11). 1,19 Bizonyságtétele. Lásd az 5,31−47 vershez fűzött jegyzetet. A zsidók kifejezés hatvannyolcszor fordul elő János evangéliumának a görög szövegében, néha semleges (2,6) vagy pozitív (4,22) értelemben, de gyakran Jézus ellenséges zsidó ellenfeleire utalva a zsidó vezetők és az őket követő átlagemberek körében. A kifejezés általában nem az összes zsidóra utal, hiszen Keresztelő János és Jézus is zsidó volt, ahogyan a szerző, János is. János célja, hogy kora zsidó olvasói felismerjék: a zsidó vezetők Jézussal szembeni ellenállása visszanyúlik Jézus szolgálatának a legelejére, ez mégsem tántorított el sok más zsidót attól, hogy kövesse őt. Sok helyen Jánosnál „a zsidók” annak a lerövidítése, hogy „a Jézussal szembenálló zsidók” (lásd az 5,10 vershez tartozó lábjegyzetet). Jeruzsálemből. Lásd Jeruzsálem Jézus idejében című ábrát a/az 1878−1879. oldalon. 1,20−21 Keresztelő János tagadja, hogy ő a Krisztus (vö. 1,8.15; 3,28), Illés vagy a próféta. A Krisztus. Lásd az 1,41 vershez fűzött jegyzetet. A zsidók arra számítottak, hogy Illés, aki soha nem halt meg (2Kir 2,11), visszatér az idők végén (Mal 4,5), és „mindent helyreállít” (Mt 17,11; vö. Lk 1,17). Bár a Keresztelő hasonlított Illésre aszketikus életmódjában (Mt 3,4; vö. 2Kir 1,8), tagadta, hogy ő maga Illés volna (bár Jézus, aki többet tudott erről, mint János, az Illésről szóló prófécia beteljesedésének tekintette őt; vö. Mt 11,14). A próféta eljöveteléről Mózes szólt az 5Móz 18,15.18 versében (vö. ApCsel 3,22; 7,37), és Jézus idejében várták (Jn

JÁNOS 1 , 38

2021 21r [Mt 11,14; 16,14] s ld. 5Móz 18,15.18 23t idézve innen Ézs 40,3; ld. Mt 3,3 25u Mt 3,6; Mk 1,4; Lk 3,3.7 26v Mt 3,11; Mk 1,7–8; Lk 3,16; ApCsel 1,5; 13,25 27w v. 15.30 29x v. 36; 2Móz 12,3; Ézs 53,7; ApCsel 8,32; 1Pt 1,19; [1Móz 22,8; Jel 5,6] y 1Jn 3,5; [Zsid 10,4.11] z [r. 3,16–17; 4,42; 12,47; 1Jn 2,2; 4,14] 30a v. 15.27 31b Lk 1,17.76–77 32c ld. v. 7 d Mt 3,16; Mk 1,10; Lk 3,22 e [Ézs 11,2; ApCsel 10,38] 33f v. 6; Lk 3,2 g [r. 3,5] h Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16; ApCsel 1,5 36i ld. v. 29 38j r. 18,4.7; 20,15 k v. 49; r. 3,2.26; 6,25; [r. 20,16; Mk 10,51]

hát ki vagy? rIllés vagy? És azt mondta: Nem vagyok. s A próféta vagy? Ő azt felelte: Nem. 22 Azt mondták azért neki: Ki vagy akkor, hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? 23 Erre azt mondta: „Én t kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyenesítsétek ki az Úr útját,1 amint megmondta Ézsaiás próféta.” 24 A küldöttek a farizeusok közül valók voltak, 25 akik megkérdezték tőle: umiért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? 26 János pedig azt felelte: vÉn vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek, 27 w ő utánam jön, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam. 28 Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. 29  Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, x az Isten Báránya, aki y elveszi a zvilág bűnét! 30 Ő az, akiről ezt mondtam: aUtánam jön egy férfiú, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálam. 31 És én nem ismertem őt, de b azért jöttem én, aki vízzel keresztelek, hogy megjelentsem Izráelnek. 32 János c bizonyságot is tett: d Láttam a Lelket ∆ leszállni az égből, mint egy galambot, és emegnyugodott rajta. 33 És én nem ismertem őt, de f aki elküldött engem, hogy gvízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod a Lelket ∆ leszállni és rajta megnyugodni, h ő az, aki g Szentlélekkel ∆ keresztel. 34 És én láttam, és bizonyságot tettem róla, hogy ő az Isten Fia.

Jézus első tanítványai 35  Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül, 36 és ránézett Jézusra, amint ott járt, és azt mondta: iÍme, az Isten Báránya! 37 És a két tanítvány hallotta, hogy mit mondott, és követte Jézust. 38 Jézus pedig hátrafordult, és amikor látta, hogy azok követik, azt kérdezte tőlük: jMit kerestek? Azok pedig ezt mondták neki: k Rabbi 1 Vagy Én kiáltó szó vagyok. Egyenesítsétek ki a pusztában az Úr útját

6,14; 7,40). János azt is tagadta, hogy ő volna ez a próféta (bár próféta volt; lásd Mt 11,11−14; Jn 10,40−41).

1,31 Én nem ismertem őt. János valószínűleg úgy érti, hogy addig nem tudta, hogy Jézus a Messiás, amíg nem látta az 1,32−33 versben említett jelet.

1,23 János a kiáltó szó… a pusztában, Ézsaiás próféta szavainak megfelelően (Ézs 40,3; vö. Mt 3,3; Mk 1,3; Lk 3,4). Miközben a megtérés és az isteni ítélet üzenetét hirdette, Isten ezen küldötte készítette az utat az Ószövetség Úristenének (magának Jahvénak), hogy eljöhessen népéhez a pusztán át.

1,32−34 A Szentlélek nem csupán leszállt Jézusra, hanem megnyugodott rajta (vö. 3,34), ami Jézus isteni felkenetésének a jele. Az Ószövetségben a Szentlélek azért szállt emberekre, hogy képessé tegye őket bizonyos Istentől rendelt feladatok elvégzésére. De Ézsaiás megjövendölte, hogy a Messiás mindig telve lesz Szentlélekkel (Ézs 11,2; 61,1; vö. Lk 4,18). Jézus maga Isten, a Szentháromság második személye, örökkévaló fiúi kapcsolatban az Atyaistennel (vö. Jn 5,18; 17,5; Gal 4,4). Lásd a Jn 5,31−47 szakaszához fűzött jegyzetet.

1,24 Farizeusok. A zsidók egy viszonylag kis, de rendkívül befolyásos csoportja, akik Isten törvényének az aprólékos betartását hangsúlyozták (amint azt az ószövetségi törvények és saját felhalmozott Biblián kívüli hagyományaik alapján értelmezték) annak módjaként, hogy az ember igaznak bizonyuljon Isten előtt, és elnyerje jóindulatát. Sok farizeus szemben állt Jézussal (lásd a Mt 23,1−36 részét, amelyben Jézus elítéli képmutatásukat), de voltak, akik követték őt (Jn 3,1−5; 7,50; 19,38−40; vö. ApCsel 23,6; Fil 3,5). Lásd a Mt 3,7 verséhez fűzött jegyzetet. 1,27 Saruja. Az ókori művészetben ábrázoltak olyan szíjas bőrszandálokat, amelyek a különböző területekről származó júdeaiak viseletére voltak jellemzők. Sarukat is találtak a régészek ebből az időszakból (például az 1953-ban felfedezett Levelek barlangjában a júdeai pusztában). 1,28 Betániában… a Jordánon túl (vö. Jn 10,40). Nem azonos azzal a Jeruzsálem melletti faluval, ahol Jézus feltámasztotta Lázárt (vö. 11,1.18); ez a Betánia a Jordánon „túl” (vagyis a folyótól keletre) helyezkedett el (vö. 3,26; 10,40). János keresztelt. Vö. Lk 3,3. János keresztelése a megtisztulás külső megnyilvánulása volt, amely a bűnökből való belső megtérést tükrözte (lásd Mt 3,6; vö. későbbi keresztény keresztelések leírásával a Mt 28,19, a Róm 6,3 és az 1Pt 3,21 versében). 1,29 Vö. 1,36. A másnapot illetően lásd a 2,1 vershez fűzött jegyzetet. Jézus – áldozata által – betölti a páskabárány és más ószövetségi áldozatok szimbolikáját (3Móz 1,1−5,19; 1Kor 5,7; Ef 5,2; Zsid 10,1−14). Az egy bárány vére általi szabadítás annak az előképe volt, hogy Jézus eljön mint Isten Báránya, hogy végső megváltást szerezzen Isten népének halálával, ami őket viszont megmenti a haláltól, a bűntől és a Sátántól (Kol 1,13−14; Zsid 2,14−15). Lásd még az Ézs 53,7 versét és más ószövetségi szakaszokat a bűnért való áldozatokról (1Móz 22,8; 3Móz 14,25; 16,15−22). A bárány képe később János látomásában csúcsosodik ki, amelyben Jézus mint az apokaliptikus harcos Bárány ítéletet hoz, és egyetemes győzelmet arat (Jel 5,6−13; 7,17; 21,22−23; 22,1−3). Elveszi a világ bűnét. Jézus áldozati, helyettesítő halálára és az isteni harag lecsendesítésére utal a bűnért való vezeklés által (bűnhődése által; vö. Róm 3,25; Zsid 2,17; 1Jn 2,2; 4,10, illetve az 1Pt 2,24 és 3,18 verséhez fűzött jegyzetekkel).

1,36 Isten Báránya. Lásd az 1,29 vershez fűzött jegyzetet. 1,38 Rabbi (amely azt jelenti: Mester). Azon hét héber/arámi kifejezés egyike, amelyet János lefordít olvasóinak.

Jézus Isten: jellegzetes példák, amelyekben a görög Theosz („Isten”) szó Jézusra vonatkozik Jn 1,1

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Jn 1,18

Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Isten*, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (* Egyes kéziratok szerint: „egyszülött Fiú”)

Jn 20,28

Tamás pedig azt mondta neki: Én Uram és én Istenem!

Róm 9,5

…akiké az atyák, és akik közül való test szerint Krisztus is, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.

Tit 2,13

…várva áldott reménységünket és a mi nagy Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését…

Zsid 1,8

A Fiúról pedig így szól: A te trónod, ó, Isten, mindörökké megáll, és királyságod pálcája az igazság pálcája.

2Pt 1,1

…azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak az igazsága által…

JÁNOS 1,39

2022

(amely azt jelenti: Mester), hol laksz? 39 Azt mondta nekik: Jöjjetek, és lássátok meg! Elmentek tehát, és meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon. Körülbelül tíz óra1 volt. 40  l A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték, András volt az egyik, Simon Péter testvére. 41 Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, elmondta neki: Megtaláltuk a m Messiást (amely azt jelenti: Krisztus), 42 és elvezette Jézushoz. Jézus pedig rátekintve így szólt: Te Simon vagy, nJóna fia, téged o Kéfásnak2 fognak hívni (amely azt jelenti: p Kőszikla). 43 q   Másnap r Galileába akart menni Jézus, és találkozott Fülöppel, és azt mondta neki: Kövess engem! 44  s Fülöp pedig Bétsaidából, András és Péter városából való volt. 45 Fülöp találkozott t Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a vnázáreti Jézust, wJózsef fiát, akiről uMózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak. 46 Erre Nátánaél azt mondta neki: x Názáretből támadhat-e valami jó? Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg! 47 Amikor Jézus látta Nátánaélt feléje közeledni, azt mondta róla: Íme, egy yigazi izraelita, z akiben nincs hamisság. 48 Nátánaél erre azt kérdezte: Honnan aismersz engem? Jézus így válaszolt: Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak téged, ahogy a fügefa alatt voltál. 49 Nátánaél ekkor azt mondta neki: b Rabbi, c te vagy az Isten Fia, te vagy dIzráel Királya! 50 Jézus így válaszolt: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. 51 És azt mondta neki: Bizony, bizony mondom nektek, meglátjátok majd a e megnyílt eget és az f Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az gEmberfiára.

40l 40–42. vershez ld. [Mt 4,18–22; Mk 1,16–20; Lk 5,2–11] 41m r. 4,25 42n r. 21,15–17 o 1Kor 1,12; 3,22 p Mt 16,18 43q [v. 35; r. 2,1] r [v. 28] 44s r. 12,21 45t r. 21,2 u ld. Lk 16,16; 24,27 v ld. Mt 2,23 w r. 6,42; Lk 3,23 46x [r. 7,41.52] 47y Zsolt 73,1; Róm 9,4.6 z Zsolt 32,2; [Zof 3,13; Jel 14,5] 48a r. 2,24–25 49b ld. v. 38 c [r. 6,69; 11,27; 20,28] d r. 12,13; Zof 3,15; Mt 27,11.42; [Zak 9,9] 51e Ez 1,1; Mt 3,16; Lk 3,21 f [1Móz 28,12] g ld. Dán 7,13 2. fejezet 1h [r. 1,29.35.43] i r. 4,46; 21,2 2j r. 1,40–49 4k r. 19,26 l ld. 2Sám 16,10 m r. 7,30; 8,20; 13,1

A kánai menyegző h Harmadnapra menyegző volt a i galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja, 2 és Jézust is meghívták j tanítványaival együtt a menyegzőre. 3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja azt mondta neki: Nincs boruk. 4 Jézus így válaszolt: k Asszony, l mi közöm van ehhez nekem vagy neked? m Még nem jött el az én órám. 5 Az anyja

1 Azaz 16 óra körül 2 A Kéfás név az arámiul, a Péter pedig a görögül „kősziklát” jelentő szóból származik

1,40 A kettő közül… András volt az egyik. A másik tanítvány nevét nem említi. Valószínűleg Jánosról, Zebedeus fiáról van szó (lásd a bevezetésben a Szerző és cím című részt a/az 2015. oldalon). 1,41 A Messiás (héber) és a Krisztus (görög) szó jelentése: „felkent” (általában Isten által). Az Újszövetségben és a korai judaizmusban a „Messiás” egy összefoglaló kifejezés, mely egybegyűjti az ószövetségi várakozások több szálát egy eljövendő „felkentet” illetően, aki majd vezeti, tanítja és megmenti Isten népét, különösen a dávidi vérvonalból származó nagy Király és Szabadító, akit az Ószövetség megígért (lásd például 2Sám 7,5−16; Zsolt 110,1−4; Ézs 9,6−7). 1,42 A Kéfás arámi szó, jelentése: „kőszikla” (vö. Mt 16,16−18; vö. továbbá a Jn 1,38 verséhez fűzött jegyzettel). A bibliai időkben Isten gyakran megváltoztatta emberek nevét, hogy ezáltal jelezze különleges elhívásukat, mint például Abrám (Ábrahám) és Jákób (Izráel) esetében is; lásd 1Móz 17,5; 32,28. 1,43 Galileába. Lásd a Mk 1,9 verséhez fűzött jegyzetet. 1,44 Bétsaidából. Lásd a Lk 9,10 verséhez fűzött jegyzetet. 1,45 Nátánaélt a 21,2 vers is említi. „Nátánaél” lehet Bertalan (a görög eredetiben Bartholomaiosz, azaz „Tholomaiosz fia”) személyneve, aki Fülöppel együtt szerepel mindhárom szinoptikus evangélium apostoli listájában (Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14). A törvényben… a próféták. Ez a megfogalmazás rendszerint a zsidó Írások összességére (vagyis az Ószövetségre) utalt (például Mt 5,17; 7,12). 1,46 Názáretből. Az Ószövetség által nem említett Názáret egy kisváros volt kevesebb mint kétezer lakossal Jézus idejében. Lásd a Lk 1,26 verséhez fűzött jegyzetet. 1,48 Láttalak téged. Jézus tanúbizonyságát adja természetfeletti képességének, ezáltal Messiásként azonosítva magát. Fügefa. Lásd a Mk 11,13−14 verséhez fűzött jegyzetet. 1,49 Isten Fia – az Ószövetségben megjövendölt Messiásnak mondja Jézust (2Sám 7,14; Zsolt 2,7; lásd a Jn 1,14 verséhez fűzött jegyzetet). Az Izráel Királya szintén egy ószövetségi megnevezés a Messiásra (például Zof 3,15). A két kifejezés megtalálható egymás mellett a Mt 27,42−43 versében is. 1,51 Bizony, bizony mondom nektek. Ünnepélyes megerősítés, amely Jézus

kijelentéseinek a hitelességét és fontosságát hangsúlyozza; huszonöt helyen fordul elő ebben az evangéliumban. Meglátjátok majd a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak. Felidézi Jákób történetét az 1Móz 28 fejezetéből (lásd különösen 1Móz 28,12). Jézus nagyszerűbb megközelítési módja lesz Istennek, mint a mennyei létra volt, amelyen az angyalok jártak Isten és Jákób között (1Móz 28,12; vö. Zsid 10,19−20), és bárhol legyen is Jézus, az a hely lesz az „új Bétel”, ahol Isten megnyilvánul. Jézus nem csupán „egy embernek a fia”, egy közönséges férfiember, hanem ismételten – az evangéliumokban több mint nyolcvanszor – az Emberfiának hívja magát, ami azt érzékelteti, hogy ő minden idők legnagyobb, legjelentősebb emberi fia. Az „Emberfia” tehát egy messiási cím, amely visszautal a titokzatos emberi-isteni alakra a Dán 7,13−14 versében, aki „olyan, mint egy emberfia”, és akinek hatalom adatik a föld minden népe felett mindörökre (vö. Mt 26,64). Az Emberfia „felemeltetik” a keresztre feszítés által (lásd a 3,14 vershez fűzött jegyzetet), isteni kinyilatkoztatást tesz (6,27), és a végidők ítélő hatalmával fog fellépni (5,27; 9,39). 2,1 Ez harmadnap volt – azaz két nappal Jézus és Nátánaél találkozása után (1,43−51). Ezzel folytatódik Jézus egész heti tevékenységének az elbeszélése (lásd a „másnapra” vonatkozó utalásokat az 1,29.35.43 versben). A galileai Kánában. A régészek figyelme a Názárettől tizenhárom kilométerre északra fekvő Hirbet Kána (magyarul „Kána romjai”) ásatási munkaterületre terelődött mint Kána római városának a legvalószínűbb helyszínére. Az ásatások jelentős mennyiségű edénycserepet tártak fel, ami megerősíti, hogy lakott település volt a római korban, ezenkívül kiváló az elhelyezkedése a Ptolemaiszból Magdalába vezető római út mentén. 2,3 A lakodalomban elfogyó bor jelképezheti az 1. századi judaizmus lelki meddőségét, különösen az Ószövetség fényében, amely a borra – de soha nem a részegségre – az örömnek és Isten áldásának a jeleként tekintett (Zsolt 104,15; Péld 3,10; vö. Mt 26,29). 2,4 Anyja ezen megszólításával (Asszony) Jézus udvarias távolságtartást fejez ki, ahogyan a Máriának feltett kérdés is. Még nem jött el az én órám. János evangéliumában Jézus „órája” a megfeszítésének az ideje, amikor megváltó műve beteljesedik engesztelő halálában (lásd 7,30; 8,20; 12,23.27; 13,1; 17,1; továbbá a 7,30 vershez fűzött jegyzetet). Jézus – az embereknek az eljövendő Messiással

JÁNOS 2 , 18

2023 6n r. 3,25; [Mk 7,3–4] o 2Krón 4,5 (gör.) 9p r. 4,46 11q ld. r. 1,14 r v. 2 12s ld. Mt 12,46 13t r. 11,55; ld. r. 6,4 u v. 23; 5Móz 16,1–6; Lk 2,41 14v 14–17. vershez ld. [Mt 21,12–13; Mk 11,15–17; Lk 19,45–46. és Mal 3,1–3] 16w [r. 14,2; Lk 2,49] 17x idézve innen Zsolt 69,10 18y r. 4,48; 6,30; [2Móz 4,1.8; 7,9]; ld. Mt 12,38

pedig azt mondta a szolgáknak: Tegyétek meg, amit mond! 6 Hat kőveder volt ott elhelyezve n a zsidók tisztálkodási szokása szerint, amelyekbe egyenként két vagy három o métréta1 fért. 7 Azt mondta nekik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. Megtöltötték azokat színültig. 8 Akkor azt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! És vittek. 9 Ahogy megízlelte a násznagy p a borrá lett vizet, és nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, szólította a vőlegényt, 10 és azt mondta neki: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat, te pedig a jó bort mostanáig tartogattad. 11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, így mutatta meg q dicsőségét, és r tanítványai hittek benne. 12 Azután anyjával, s testvéreivel2 és tanítványaival lement Kapernaumba, és ott maradtak néhány napig. A templom megtisztítása (Mt 21,12–17; Mk 11,15–18; Lk 19,45–48) 13 t   Közel volt a zsidók húsvétja, és Jézus u felment Jeruzsálembe. 14  v A templomban ott találta letelepedve az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat. 15  Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte valamennyit a templomból az ökrökkel és juhokkal együtt, a pénzváltók pénzét pedig kiszórta, és asztalaikat feldöntötte. 16 A galambárusoknak azt mondta: Vigyétek el ezeket innen, ne tegyétek w az én Atyám házát vásárcsarnokká! 17 Akkor eszébe jutott tanítványainak, hogy meg van írva: x A te házad iránti féltő szeretet emészt engem. 18 A zsidók pedig kérdőre vonták: yMilyen

1 Egy métréta kb. 35 liter 2 Vagy fivéreivel és nővéreivel. A többes számban álló görög adelphoi szó („testvéreidet”) az egy családban lévő testvérekre vonatkozik. Az Újszövetség nyelvhasználatában – szövegkörnyezettől függően – az adelphoi egyaránt utalhat fivérekre vagy fivérekre és nővérekre

kapcsolatos téves nézetei miatt – szolgálatának e pontján úgy dönt, hogy nem fedi fel magát nyíltan Izráel előtt (bár számos messiási „jelet” bemutat; lásd a 2,11 vershez fűzött jegyzetet). Ezt a csodát is feltűnés nélkül viszi véghez. A többi evangéliumhoz hasonlítva János kisebb hangsúlyt helyez Jézus nyilvános szolgálatára, és jobban kiemeli a bizonyos egyénekre irányuló, személyes szolgálatát. 2,6 Hat kőveder. A régészek Jeruzsálemben és másutt nagy, serleg alakú kő tárolóedényeket találtak ebből a korszakból, melyek méretes egyedi kőtömbökből lettek kivésve. 2,11 Jel. E jelek olyan csodák, amelyek azt tanúsítják, hogy Jézus maga a Messiás és Isten Fia, és hitre juttatják a hitetleneket. János megállapítja, hogy e jel után Jézus tanítványai hittek benne (vö. 2,23). A kijelentés, hogy ez az első jel volt, rámutat, hogy Jézus nem tett semmilyen csodát gyermekkorában vagy fiatal felnőtt korában (ellentétben az Újszövetségen kívüli, apokrif „evangéliumi történetek” tucatjaival), hanem hétköznapi emberként élt, isteni természete rejtve volt (vö. 7,5). Minden egyes jelnél, amelyet János közöl, a hangsúly azon van, ahogyan az adott jel felfedi Jézus messiási személyiségének a vonásait (vö. 12,37−40; 20,30−31), valamint a Jézus által véghez vitt tett kivételes és megdöbbentő jellegén, mint például a bor nagy mennyisége és jó minősége (2,6.10), vagy az a tény, hogy a tisztviselő tőlük nagy távolságban lévő fia meggyógyult Jézus szavának a puszta erejére (4,47.49−50). További példák: a béna harmincnyolc évnyi szenvedésből való meggyógyulása (5,5); a Jézus által teremtett hatalmas mennyiségű étel (6,13); a születése óta vak férfi gyógyulása (9,1−2); Lázár feltámasztása négy nappal azután, hogy sírba helyezték (11,17.39). Mutatta meg dicsőségét. Ez a csoda bemutatta Jézus dicsőségét az anyagi világ mindenható Teremtőjeként és uralkodójaként, valamint a kegyelmes Istenként is, aki bőségesen gondoskodik népe szükségleteiről (vö. 1,14). 2,12−4,54 Jézus szolgálata Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a pogányok között. Jézus jeruzsálemi szolgálata a templom megtisztításával kezdődik. A 3. és a 4. fejezet zöme két fő találkozásról számol be: a zsidó vallási testület egyik képviselőjével, Nikodémussal (3,1−21), illetve a samáriai asszony révén a samáriai vallással valóról (4,1−26). A szakasz Jézusnak egy pogány tisztviselő érdekében végzett szolgálatával zárul (4,43−54). 2,12 Jézus lement Kánából Kapernaumba, mivel Kána hegyes vidéken volt, míg Kapernaum a Galileai-tengernél. Kapernaum Kánától körülbelül huszonhat kilométerre északkeletre fekszik, és egynapi utazással könnyen elérhető volt (lásd a Mk 1,21 verséhez fűzött jegyzetet). Kapernaum szolgált Jézus szálláshelyeként Keresztelő János bebörtönzése után (Mt 4,12−13; Lk 4,28−31; vö. Mt 9,1). 2,13−22 János evangéliumában a zsidó vezetőkkel való első jelentős összetűzés akkor történik, amikor Jézus megtisztítja a jeruzsálemi templomot a zsidó húsvét idején. (A szinoptikus evangéliumok feljegyeznek egy második, későbbi templom-

A Jézusra mint a Messiásra mutató hét jel János evangéliumának első felét alapvetően meghatározza az, ahogyan Jézus hét kiválasztott jel révén kinyilvánítja messiási mivoltát (vö. 20,30−31). A víz borrá változtatása

2,1−11

A tisztségviselő fiának meggyógyítása

4,46−54

A béna meggyógyítása

5,1−15

A sokaság megvendégelése

6,5−13

Vízen járás*

6,16−21

A vakon született meggyógyítása

9,1−7

Lázár feltámasztása

11,1−44

* János nem egyértelműen tekinti jelnek ezt az eseményt. tisztítást is a keresztre feszítést megelőzően; lásd Mk 11,15−19 és a párhuzamos igehelyeket.) A templom megtisztításával Jézus az Isten házáért való profetikus buzgóságról tesz bizonyságot (2,17; vö. Zsolt 69,10), és előrevetíti a zsidó vezetők feletti ítéletet, akik megengedték, hogy az istentisztelet kereskedéssé fajuljon, ami megnehezítette a templomban való imádkozást (lásd a 2,14 vershez fűzött jegyzetet). 2,13 János evangéliumában e helyütt és a 2,23 versben találjuk az első olyan utalásokat, amelyek egy zsidó ünnepre vonatkoznak, illetve a zsidó húsvétra tett első utalásokat is (lásd 2Móz 12,1−28). Később János további két húsvétra utal, egyrészt a 6,4 versben (Jézus Galileában), másrészt a 11,55 és a 12,1 versben (Jézus utolsó húsvétja Jeruzsálemben). Ezeken a húsvétra való utalásokon kívül János említést tesz Jézus tevékenységéről egy meg nem nevezett zsidó ünnepen (talán a sátrak ünnepén) az 5,1 versben, a sátrak ünnepén (vagy lombsátorünnepen) a 7,2 versben és a templomszentelési ünnepen (vagy hanukán) a 10,22 versben. A nép felment Jeruzsálembe, mert magasabban helyezkedett el, mint Galilea, és mert ez volt a főváros. 2,14 A templom szót a görög szövegben jelölő kifejezés (hieron) a templomot övező területre utal (beleértve a pogányok udvarát is), és megkülönböztetendő a tulajdonképpeni templomépülettől (görögül naos), ahonnan a nem zsidókat kizárták. Az ökrök, juhok és galambok árusításával a kereskedők – csakúgy, mint a pénzváltók – azoknak nyújtottak szolgáltatásokat, akik távolról érkeztek Jeruzsálembe, lehetővé téve, hogy a helyszínen vásárolják meg az állatokat, és ne kelljen messziről magukkal hozniuk őket. Azonban a templom körül bonyo-

JÁNOS 2,19

2024

jelt mutatsz nekünk, hogy ezeket teszed? 19 Jézus így válaszolt nekik: z Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt a felépítem. 20 Azt mondták a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom,1 és te három nap alatt felépíted? 21 Ő pedig b testének templomáról mondta ezt. 22 Amikor feltámadt a halálból, ctanítványainak eszükbe jutott, hogy ezt mondta, és hittek d az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott. 23 Amikor húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, e látva a jeleket, amelyeket cselekedett. 24 Jézus azonban f nem bízta magát rájuk, mert g ismerte mindnyájukat, 25 és nem szorult rá arra, hogy valaki is bizonyságot tegyen neki az emberről, hiszen gmagától is tudta, mi van az emberben.

Jézus beszélgetése Nikodémussal A farizeusok között volt egy h Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik i vezetője. 2  Eljött Jézushoz j éjjel, és azt mondta neki: k Mester, ltudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem tehet ilyen jeleket, amelyeket teszel, m csak ha az Isten van vele. 3 Jézus így válaszolt neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki oújonnan nem

19z [Mt 26,61; 27,40; Mk 14,58; 15,29] a r. 10,18 21b [r. 1,14; 1Kor 6,19; Kol 2,9] 22c r. 12,16; Lk 24,8 d r. 20,9; Zsolt 16,10 23e r. 11,45 24f [r. 6,14–15] g r. 1,48; 5,42; 16,30; [r. 6,61.64]; ld. Mt 9,4 25g [ld. v. 24 előbb] 3. fejezet 1h r. 7,50; 19,39 i ld. Lk 24,20 2j [r. 12,42] k ld. r. 1,38 l [r. 9,29; Mt 22,16] m ApCsel 10,38; [r. 5,36; 9,33; ApCsel 2,22] 3o [2Kor 5,17; Gal 6,15; 1Pt 1,3.23]

1 Vagy Ez a templom negyvenhat esztendővel ezelőtt épült

Jeruzsálem Jézus korában Nagy Heródes és utódai felújították Jeruzsálem városát és a templomot. A nyilvános fürdőket a Gíhón-forrás és két vízvezeték táplálta, utóbbiak 11 kilométerről szállították a vizet a városba. Betfagé és Betánia városa az Olajfák hegyének keleti lejtőin helyezkedett el, mely Jeruzsálemtől keletre található. Lásd még a Jeruzsálem Jézus idejében című ábrát a/az 1878−1879. oldalon.

RÓN

- VÖLGY

O LA

JFÁK

H E GY E

0 1000 2000 ft. eni örül) t í 0 500 m l é p 42 k á l ta u . pa lt Kr. p i Agr lkészü Gordon kálváriadombja es ród fal (e e Juh-medence I. H zdett (Betesda-fürdő) ke Birket Israel Golgota (Izráel-medence) (hagyományos Templom Antónia Gecsemáné-kert hely) erőd Toronymedence Be�agé? Nagy Vízvezeték Heródes palotája K A főpap Gíhón-forrás udvara? Kígyómedence

Betánia felé

Siloám tava

H I N NÓM-VÖLGY Rógél-forrás

A városfal Jézus korában Jézus kora után megépült városfal

lított üzletelésükkel megzavarták a nem zsidó istenfélők imádatát (lásd a 12,20 vershez fűzött jegyzetet), és ezzel pont azt a célt gátolták, amelyet a templom léte szolgált. 2,19 Felépítem. E megfogalmazás burkoltan arra céloz, hogy magának Jézusnak része volt saját, a halottak közül való feltámadásában, bár más igehelyek megemlítik, hogy az Atya és a Szentlélek is közreműködött benne (lásd ApCsel 2,24; Róm 6,4; 1Kor 6,14; Gal 1,1; Ef 1,20; továbbá Róm 1,4; 8,11; illetve a Jn 10,17 verséhez fűzött jegyzetet). Valójában Jézus azt mondja, hogy ő „a feltámadás és az élet” (11,25). 2,20 Negyvenhat esztendeig. Nagy Heródes magát a templomot (görögül naos; lásd a 2,14 vershez fűzött jegyzetet) Kr. e. 20/19 és 18/17 között építtette, de a nagyobb templomi terület (görögül hieron) csak Kr. u. 66-ra készült el. Egyes tudósok a következő fordítást tartják helyesnek: „Ez a templom (naos) negyvenhat esztendővel ezelőtt épült…” Ez azt feltételezi, hogy ez az állítás Kr. u. 29/30ban hangzott el, mivel nem volt nulladik év (lásd a Jézus keresztre feszítésének időpontja című cikket a/az 1809−1810. oldalon). 2,23−25 Ez a rövid szakasz bevezetésként szolgál Jézus Nikodémussal való találkozásához a 3. fejezetben. A hittek és az, hogy nem bízta magát rájuk, szójáték

a görögben (mindkettőben a pisteuo ige szerepel). Jézus ismerte mindnyájukat, ami isteni mindentudásának a megerősítése. Az, hogy ismerte az emberi szíveket, megmutatkozik azokban a jelenetekben, amikor Nikodémussal és a samáriai asszonnyal találkozik a 3. és a 4. fejezetben. 3,1 A zsidók egyik vezetője. A zsidó nagytanács, a szanhedrin egyik tagjára utal. 3,2 Nikodémus éjjel keresi fel Jézust, ami általában a lelki sötétség jelképes színezetét hordozza több helyütt János evangéliumában (9,4; 11,10; 13,30; de a 21,3 versben nem). „Izráel tanítója” (3,10) szájából a Mester (rabbi) megszólítás tiszteletet fejez ki, különösen mivel tudvalevő volt, hogy Jézusnak nem volt formális rabbinikus képzettsége (vö. 7,15). A jelek feltehetőleg sok, Jézus által Jeruzsálemben tett csodát is magukba foglalnak (vö. 2,23). 3,3−6 Ez a lelki újjászületés szükségességéről folytatott eszmecsere jobban kibontja a korábbi utalást „Isten gyermekeit” illetően, akik „Istentől születtek” (1,12−13; vö. 8,39−58; 11,51−52). A 3,5 versben a születik víztől és Lélektől kifejezés a lelki születésre utal, mely megtisztít a bűntől, és lelki átalakulást és megújulást hoz. A víz itt nem a testi születés vizére utal, és az sem valószínű, hogy a keresztelésre. Ennek a háttere valószínűleg az Ez 36,25−27 szakasza, ahol

2025 3n ld. r. 1,13 p v. 36 5q [Ez 36,25–27; Mk 16,16; ApCsel 2,38; Ef 5,26; Tit 3,5; Zsid 10,22–23] 6r 1Kor 15,50 s r. 6,63 7t r. 5,28 u ld. v. 3 8v [Préd 11,5; Ez 37,9] w 1Kor 12,11 9x r. 6,52.60 10y [r. 9,30] 11z ld. v. 32 13a Péld 30,4; [ApCsel 2,34; Ef 4,9] b [r. 7,34] c v. 31; r. 6,38.42.62; 1Kor 15,47; [Róm 10,6] 14d 4Móz 21,9 e r. 8,28; 12,32.34 15f [r. 15,4; 16,33; 1Jn 5,12.20] g v. 36 16h Róm 5,8; Ef 2,4; 2Thessz 2,16; 1Jn 3,1; 4,9–10 i ld. r. 1,29 j Róm 8,32 k r. 10,28 17l r. 5,36.38; 6,29.57; 7,29; 8,42; 10,36; 11,42; 17,3; 20,21; Róm 8,3; 1Jn 4,9–10.14 m r. 5,45; 8,15; 12,47 18n r. 5,24; [Mk 16,16] o ld. 1Jn 5,13 19p [r. 9,39] q ld. r. 1,4–5.9 r [Ézs 30,10; Jer 5,31] s r. 7,7

JÁNOS 3 , 20

születik,1 nem p láthatja meg az Isten országát. 4 De hogyan születhetik az ember, ha vén? – kérdezte Nikodémus. – Bemehet-e anyja méhébe még egyszer, hogy megszülessen? 5 Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik q víztől és Lélektől ∆ , nem mehet be az Isten országába. 6 r Ami testtől született, stest az, és ami Lélektől ∆ született, lélek ∆ az. 7 t Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek uújonnan születnetek. 8 v A szél ∆2 arra fúj, w amerre akar, és hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van mindenki, aki Lélektől ∆ született. 9 Nikodémus megkérdezte: x Hogyan lehetséges ez? 10 Jézus így felelt: Te Izráel tanítója vagy, y és nem tudod ezeket a dolgokat? 11 Bizony, bizony mondom neked, z amit tudunk, azt mondjuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, és a mi bizonyságtételünket nem fogadjátok el. 12 Ha a földiekről szóltam nektek, és nem hisztek, hogyan hisztek majd, ha a mennyeiekről szólok? 13 a Senki sem b ment fel a mennybe, csak az, c aki a mennyből szállt alá, az Emberfia3. 14 És d ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának e felemeltetnie, 15  hogy aki f hisz őbenne, annak g örök élete legyen.4 16 Mert úgy szerette h Isten i a világot,5 jhogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne kvesszen, hanem örök élete legyen. 17 Mert l Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy m elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa. 18 n Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem o hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. 19 p Ez pedig az ítélet: q A világosság eljött a világra, de r az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, smert cselekedeteik gonoszak voltak. 20 Mert mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, n

1 Vagy felülről; a görög szövegbeli kifejezés szándékosan kétértelmű; ugyanígy 3,7 2 Az eredeti kifejezés (pneuma) azt is jelenti, hogy „szél”, és azt is, hogy „lélek” 3 Egyes kéziratok hozzáteszik, hogy aki a mennyben van 4 Egyes értelmezők szerint az idézet a 3,15 verssel ér véget 5 Vagy Mert Isten annyira szerette a világot

Isten megígéri: „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok… Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek.” Az újonnan születés kérdésének további fejtegetéséért lásd 1Jn 2,29; 3,9; 4,7; 5,1.4.18. Az Isten országa, amely jelentős téma a másik három evangéliumban, csak a 3,3.5 versben szerepel János írásában (lásd Jézus országának az említését a Jn 18,36 versében). 3,7−8 Az egyes számból többes számba való váltás (azt mondtam neked, illetve szükség nektek újonnan születnetek) valószínűleg Nikodémust és a szanhedrin más tagjait érintette (vö. „tudjuk”, 3,2), de a többes szám tágabb értelemben minden embernek is szól: mindenkinek „újonnan kell születnie”. A szél és a Lélek egyazon görög, illetve héber szónak a fordítása. 3,10 Kimagasló tanítóként (Izráel tanítója) Nikodémus képes kell, hogy legyen megérteni Jézust, hiszen ez az új élet olyan, mint az Ez 37 fejezetében ábrázolt feltámadás, és mint az új szív az 5Móz 30,6, a Jer 31,33 és az Ez 36,26 versében. 3,11−12 Földiek. Valószínűleg Jézusnak arra az újjászületésről mondott tanítására utal, amely az ember földi életében történik meg. Ha Nikodémus tanítóként még ezt sem érti meg, akkor Jézus nem tud mélyebb igazságokat adni át neki. 3,13 Ment fel a mennybe. Valószínűleg azt jelenti, hogy „belépett Isten mennyei tanácsába, és ott maradt”. Az, hogy Jézus alászállt a mennyből, nem jelenti azt, hogy mindenütt jelen lévő, isteni személyében teljesen elhagyott volna minden közösséget az Atyával, hanem hogy tevékenységének a középpontjába földi élete került, miközben Isten és ember is volt egyben. 3,14 Ez az első az Emberfia felemeltetésére vonatkozó három „felemeltetik” állítás közül János evangéliumában (vö. 8,28; 12,32). Mindhárom állítás az Emberfia jövőbeli felemeltetéséről szól a tipikus jánosi kettős értelemben (lásd a 4,10; 8,24; 11,50−51 és a 19,19 vershez fűzött jegyzeteket; vö. továbbá 3,7−8), így tehát egyaránt utal Jézus halálára és feltámadására, valamint mennybeli megdicsőülésére (vö. ApCsel 2,33; 5,31). A kígyóról a pusztában lásd 4Móz 21,9; ugyanakkor vö. az Ézs 52,13 versével is. 3,16 Ez az örömhír legközismertebb összefoglalása az egész Bibliából. A mert a 3,15 vershez kapcsolódik, és kifejti, mi történt avégett, hogy lehetővé váljon, hogy az embernek „örök élete legyen” (3,15) a Krisztusba vetett hit által. Úgy szerette Isten a világot. Meghökkentő kijelentés ebben a szövegkörnyezetben, mivel az Ószövetség és más zsidó írások Isten szeretetéről csak népe, Izráel vonatkozásában beszéltek. Istennek a „világ” iránti szeretete lehetővé tette, hogy bárki, „aki” (3,15)

hisz Krisztusban – tehát nem csak a zsidók –, örök életet nyerjen. Isten szeretete a világ iránt nem puszta érzelem volt, hanem konkrét cselekedethez vezetett: az ő egyszülött Fiát adta, amit János máshol úgy magyaráz, hogy emberként a földre küldte (3,17), hogy szenvedjen és meghaljon, ezáltal elhordozva a bűnök büntetését (lásd az 1Jn 2,2 verséhez fűzött jegyzetet; vö. Róm 3,25). Az „egyszülött Fiúról” lásd a Jn 1,14 verséhez fűzött jegyzetet, amely igehelyen ugyanez a görög kifejezés szerepel. Fiának odaadásával az volt Isten célja, hogy elérhetővé tegye az örök élet ajándékát bárki számára, aki hisz őbenne, azaz aki személyesen bízik benne (lásd a 11,25 vershez fűzött jegyzetet). El ne vesszen. Azt jelenti, hogy ne vesszen el az örök ítéletkor, ellentétben azzal, hogyha valakinek örök élete lesz, amely az Isten jelenlétében való, túláradó örömben és mérhetetlen áldásban gazdag élet mindörökre. Azok, akik „hisznek” Krisztusban, birtokolják az „örök életet”, és a jelenben is megtapasztalják áldásait – ugyan még nem teljes, de azért jelentős mértékben. 3,17 Küldte az ő Fiát. János legkedveltebb megnevezése Jézusra, hogy ő a Fiú, akit az Atya „küldött” (lásd még 3,34−36; 5,19−26; 6,40; 8,35−36; 14,13; 17,1). Megszokott gondolat volt a zsidó világban, miszerint a küldött olyan, mint maga a küldő (Misna, Berakoth 5.5; vö. Jn 13,16.20). Ez a Küldött elsősorban Jézus (vö. 9,7), aki a 20,21−22 versben maga is elküldi tanítványait (lásd a hozzá fűzött jegyzetet). Az elküldetés – mind Jézus, mind követői esetében – magában foglalja, hogy a küldetést, a megbízást és az üzenetet inkább a küldő adja ki, nem pedig a küldöttől származik. Ez a vers Krisztus első eljövetelére vonatkozik; visszatér majd, hogy második eljövetelekor megítélje a világot (5,27−29). 3,18 Azok, akik nem hisznek és nem bíznak Krisztusban, nem igenlő vagy semleges megítélést kapnak Istentől, hanem már el is ítéltettek Isten előtt bűneikért, mert nem bíztak Istennek a bűnre adott megoldásában, Isten egyszülött Fiában. Ez a vers azt az állítást is cáfolja, hogy egy bármilyen vallást követő becsületes embernek örök élete lehet Istennel (vö. 14,6; ApCsel 4,12; Róm 10,13−17; 1Tim 2,5−6; az ószövetségi hívőkről, akik a Krisztust várták, lásd Jn 8,56; Róm 4,1−24; Zsid 11,13.26). 3,19−21 Ez a szakasz fejti ki a világ ama sötétségét és hitetlenségét, amelyre az előszó utal (1,5.10−11). Lásd még a 8,12 vershez fűzött jegyzetet. Az emberek gonoszsága abban nyilvánul meg, hogy menekülnek a világosság elől; ugyanakkor bármilyen jó dolog Isten munkájának a gyümölcse.

JÁNOS 3 , 21

2026

és nem megy a világosságra, u hogy le ne lepleződjenek cselekedetei. 21 Aki pedig v az igazságot1 cselekszi, az w a világosságra megy, hogy tetteiről kiderüljön, hogy azok Isten szerint való cselekedetek.

Jézus és Keresztelő János 22  Ezután Jézus elment a tanítványaival Júdea földjére, ott tartózkodott velük, és x keresztelt. 23 János is keresztelt Ainonban, Szálim közelében, mert ott sok volt a víz, és odajöttek az emberek, és megkeresztelkedtek. 24  yJánost akkor még nem vetették börtönbe. 25 Vita támadt János tanítványai és egy zsidó2 között a ztisztulási szertartás3 felől, 26 és Jánoshoz mentek, és azt mondták neki: a Mester, aki veled volt a Jordánon túl, b akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és c mindenki hozzá megy. 27 János így válaszolt: d Az ember csak azt kaphatja, ami a f mennyből e adatott neki. 28 Ti magatok vagytok a tanúim, hogy megmondtam: gNem én vagyok a Krisztus, hanem h előtte küldettem el. 29 i Akinek menyasszonya van, az a vőlegény, a j vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, k fölöttébb örül a vőlegény szavának. Ez az örömöm beteljesedett. 30 lNeki növekednie kell, nekem pedig egyre kisebbé kell lennem.4 31 m   Aki felülről jön, nmindenkinél feljebb való. Aki a földről való, földi az, és oföldiekről szól, p aki a mennyből jön, nmindenkinél feljebb való, 32 és q arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, r de bizonyságtételét senki sem fogadja el. 33 Aki azonban elfogadta bizonyságtételét, ezzel s megpecsételte, t hogy az Isten igaz. 34 Mert akit u az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, és annak Isten vmérték nélkül adja a Lelket ∆ . 35 w Az Atya szereti a Fiút, és x kezébe adott mindent. 36 y Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, z aki pedig nem enged a Fiúnak, nem alát életet, hanem Isten haragja marad rajta.

20t [Jób 24,13; Róm 13,12; Ef 5,13] u Ef 5,11.13 21v 1Jn 1,6 w Zsolt 139,23–24 22x v. 26; r. 4,1–2 24y [r. 5,35]; ld. Mt 4,12 25z r. 2,6 26a v. 2 b ld. r. 1,7 c r. 12,19 27d 1Kor 4,7; Zsid 5,4 e r. 6,65; [Jak 1,17] f ld. Mt 21,25 28g ld. r. 1,20 h Mal 3,1; Mk 1,2; Lk 1,17; ApCsel 19,4 29i ld. Mt 25,1 j Bír 14,20; Énekek 5,1 k Mt 9,15 30l Mt 3,11 31m r. 8,23 n Róm 9,5; Ef 1,21 o [1Jn 4,5] p ld. v. 13 32q v. 11 r [v. 19; r. 1,11; 5,43; 12,37] 33s [r. 6,27; 2Kor 1,22; Ef 1,13; Jel 7,3–8] t [1Jn 5,10] 34u ld. v. 17 v [Ez 4,11.16] 35w ld. r. 5,20 x ld. Mt 28,18 36y v. 15–16; r. 5,24; 6,40.47.54; 1Jn 5,12–13; [r. 11,25–26; 20,31]; ld. Mt 19,16 z [Róm 2,8; Ef 5,6; Kol 3,6] a v. 3

1 A görög eredetiben „aletheia”, lásd a segédleteket a/az XXX. oldalon 2 Egyes kéziratok szerint „a zsidók között” 3 A zsidó népnek számos előírása volt arra, hogy miként mossák tisztára magukat és ételeiket azért, hogy alkalmasak legyenek Isten imádására 4 Egyes értelmezők szerint az idézet a 3,36 versig tart

20 mi. Kapernaum A GalileaiLE tenger LI

30 km

3,28 Keresztelő János azon kijelentése, hogy ő a Messiás előtt küldetett el, a Mal 3,1 versére céloz, melyet közvetlenül a Keresztelőre vonatkoztat a Mt 11,10, a Mk 1,2 és a Lk 7,27 verse. 3,29 Keresztelő Jánosnak a Jézusra mint vőlegényre tett utalása (vö. Mt 9,15 és a párhuzamos igehelyekkel) Izráel régóta várt Királyával és Messiásával azonosítja Jézust. Az Ószövetségben Izráel gyakran szerepel Isten „menyasszonyaként” (például Ézs 62,4−5; Jer 2,2; Hós 2,15−19). A Keresztelőé szerepe, hogy ő a vőlegény barátja, aki önzetlenül örvendezik együtt a vőlegénnyel (vö. Jn 1,6−9.15.19−36). Krisztusról mint vőlegényről lásd Ef 5,25−27; Jel 19,7−8.

Názáret

Jordán folyó

3,24 Jánost akkor még nem vetették börtönbe. Felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy minden, ami eddig történt János evangéliumában, a Mk 1,14 versében rögzített esemény („Miután Jánost tömlöcbe vetették…”) előtt zajlott.

3,22 Jézus… keresztelt, azaz felügyelt tanítványaira (lásd 4,2), amint János keresztségét gyakorolták, mely a megtérésen alapult, és a bűntől való megtisztulást jelképezte (lásd az 1,28 vershez fűzött jegyzetet).

Ginae Sebaste (Samária) Garizim-hegy

Sikár?

SAMÁRIA

Jézus átutazik Samárián Jeruzsálemből vis�szatérve Galileába Jézus és a tanítványai a kézenfekvő útvonalat követték, és áthaladtak Samárián, miközben pihenőt tartottak Sikár falujában, Sikem ókori városának közelében (amely az újszövetségi időkben már nem létezett). Jézus itt beszélt a kútnál a samáriai asszonnyal.

3,30 Neki növekednie kell, nekem pedig egyre kisebbé kell lennem. Ezen a ponton az üdvtörténetben, most, hogy eljött a világosság (1,6−9), a „lámpa” elvégezte munkáját (5,35). 3,32 Amit látott és hallott. Jézusnak a mennyben öröktől való létezésére, illetve az Isten természetéről és szándékairól való végtelen tudására utal. Bizonyságtételét senki sem fogadja el. Valószínűleg azt jelenti, hogy – legalábbis addig – nagyon kevesen fogadták el (néhányan azonban mégis; lásd 3,33). Hasonló általánosításokért lásd az 1,10.11 verset. 3,33 Megpecsételte. Lásd a 6,27 vershez fűzött jegyzetet. 3,34 Vö. 1,32−33. Lásd még Jel 3,1; 5,6. Ebben a szövegösszefüggésben János azt közli, hogy az Atya mérték nélkül adja Jézusnak a Szentlelket. Mások is megkapták és meg fogják kapni a Szentlelket bizonyos mértékig, de Jézust mérték nélkül kente föl a Lélek. 3,35 Az Atya… kezébe adott mindent. Az Atya legfőbb tekintélyét jelzi a Szentháromság irányításában, valamint a Fiú számára átruházott, az egész teremtett világ feletti tekintélyt, ahogyan arra sok más újszövetségi igehely is mutat (1,3; 3,16.17; 5,22; 6,38; 14,16.28; ApCsel 2,33; 5,31; Róm 8,29.34; 1Kor 8,6; 15,28;

Jerikó Jeruzsálem HoltJÚDEA tenger

Ef 1,4−5; Zsid 1,2.3.13; 1Pt 3,22). Ugyanakkor az Atya, a Fiú és a Lélek is teljes mértékben Isten, egyetlen isteni lény egysége. 3,36 Örök élete van. Azt jelzi, hogy az örök élet nem csupán egy jövőbeli várakozás, hanem jelenbeli megtapasztalás is. (Ezt János „realizált eszkatológiájának” is nevezik; az „eszkatológia” ez esetben a végidők eseményeit és az eljövendő korbeli életet jelenti. János evangéliumában ez a fajta élet részben „realizálódik”, vagy részben a hívő birtokába kerül még ebben a korszakban.) Isten haragja marad rajta. Egyértelműsíti, hogy amennyiben valaki nem hisz Jézusban, a Messiásban, akkor Isten ítélete alatt marad (vö. 3,19–21; Róm 1,18−25).

JÁNOS 4 , 14

2027 4. fejezet 1b r. 3,22.26 3c r. 2,11–12 4d [Lk 13,33] 5e v. 12; 1Móz 33,19; 48,22; Józs 24,32 6f r. 19,28; [Mt 4,2; 8,24; 21,18] 7f [ld. v. 6 előbb] 9g Lk 9,53; [r. 8,48; Ezsd 4,3.10]; ld. Mt 10,5 10h r. 7,38; Jer 2,13; 17,13 12i [r. 8,53] j v. 5 14k [r. 6,35.51.58; 7,37] l [Ézs 49,10; Jel 7,16] m r. 7,38

Jézus beszélgetése a samáriai asszonnyal Amint megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és b keresztel, mint János – 2 jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai –, 3 elhagyta Júdeát, és elment c ismét Galileába. 4 d Samárián kellett átmennie. 5 Így jutott el Samária Sikár nevű városába, közel ahhoz a helyhez, e amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott. 6 Ott volt Jákób forrása, és Jézus az utazástól f elfáradva leült a forráshoz. Mintegy hat óra1 volt. 7 Egy samáriai asszony jött vizet meríteni, s Jézus azt mondta neki: f Adj innom! 8 Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9 A samáriai asszony azt kérdezte tőle: Zsidó létedre hogyan kérhetsz inni tőlem, amikor én samáriai asszony vagyok? g Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10 Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: „Adj innom!”, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked h élő vizet. 11 Azt mondta az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély, honnan vennéd az élő vizet? 12  iTe talán nagyobb vagy atyánknál, Jákóbnál, j aki ezt a kutat nekünk adta, és aki maga is ebből ivott, csakúgy, mint fiai és jószágai? 13 Jézus így válaszolt neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14 k aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, l soha többé2 meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, m örök életre buzgó

1 Azaz dél körül 2 Görögül örökké

4,4 Jézusnak földrajzi okokból erre kellett átmennie (ez volt a legrövidebb útvonal), de arra is célozhatnak a szavak, hogy útiterve alá volt rendelve Isten mindenható és gondviselésszerű tervének (a „kellett” a „szükséges volt” jelentésű görög dei szó fordítása, amely mindig isteni szükségszerűséget vagy előfeltételt jelent máshol János evangéliumában: Jn 3,7.14.30; 9,4; 10,16; 12,34; 20,9). Samárián keresztül haladt a szokásos útvonal, amelyen az utazók Júdeából Galileába tartottak, bár a szigorúan vallásos zsidók, hogy ne váljanak tisztátalanná, elkerülhették Samáriát egy hosszabb út választásával, ha átkeltek a Jordánon, és a keleti partján haladtak. A samaritánusok egy fajilag vegyes csoport voltak részben zsidó, részben pogány származással, akiket a zsidók és a nem zsidók is megvetettek (lásd Lk 10,33; 17,16; Jn 8,48; lásd továbbá a 2Kir 17,24−31 szakaszát, amely leírja, hogyan telepített le idegeneket az asszír király Samáriában Kr. e. 722-ben; idővel keveredtek az ott maradt zsidókkal házasságkötések révén). Lásd még a Jn 4,20−21 verséhez fűzött jegyzetet. E Júdea és Galilea közötti terület sok lakosa Izráel ószövetségi északi királyságából származott, bár zsidó szemszögből ezek a samáriaiak erősen beolvadtak a nem zsidó kultúrába, és házasságra léptek a mezopotámiai gyarmatosokkal. A samáriaiaknak volt saját változatuk Mózes öt könyvéből, saját templomuk a Garizim hegyén (lásd 4,20), és saját olvasatuk Izráel történelméről. Fennmaradtak Pentateuchosuk héber (és targumi arámi) példányai, illetve alapvető történelmi beszámolóik. Gyakran volt erős feszültség a zsidók és a samáriaiak között; Josephus Flavius beszámol arról, hogy a zsidók és samáriaiak közötti harc Claudius uralkodása alatt, a Kr. u. 1. században olyan heves volt, hogy római katonákat hívtak be, hogy a lázadók közül sokakat kibékítsenek (és megfeszítsenek). (A zsidó háború 2.232−246) 4,5 Sikár városát (faluját) általában Askarral azonosítják, amely 1,2 kilométerre volt Jákób forrásától az Ébál hegyének oldalán. Római kori sírok találhatók ezen a területen. Az utalás arra a helyre, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott, azt a szokásos következtetést tükrözi az 1Móz 48,21−22 és a Józs 24,32 verse alapján, hogy Jákób a fiának, Józsefnek adta azt a földet Sikemnél, amelyet Hamór fiaitól vett meg (1Móz 33,18−19), és amely később József temetkezési helyéül szolgált (2Móz 13,19; Józs 24,32). 4,6 Jákób forrása. A forrás helyszíne feltehetőleg a mai Náblusz területén fekszik, melyet a római korban Flavia Neapolisként, az Ószövetségben pedig Sikem néven ismertek. Ezt a forrást valaha kőboltozat és egy bizánci (Kr. u. 4−7. századi) templom fedte. Elég mély – miként a 4,11 vers írja –, bár méretei változtak az évek folyamán (feltehetőleg a kútban lévő törmelék miatt). A főbb ókori utak kereszteződésében volt, és nem messze József sírjának a hagyomány szerinti szent helyétől. Az utalás, hogy Jézus az utazástól elfáradt, kiemeli valódi emberi mivoltát (lásd még 11,35; 19,28). Jézus emberi természete lehetett gyenge vagy fáradt, bár isteni természete mindenható volt (vö. 1,3.10). A hat (hatodik) óra délre utal, amikor nagy forróság lehetett, pihenőidőt tartottak, és az utazók megszomjaztak. Az asszonyok általában reggel vagy este mentek vizet húzni, amikor hűvösebb volt (1Móz 24,11; vö. 1Móz 29,7−8); az erkölcstelen asszony akkor érkezik, amikor senki más nincs a kútnál.

4,7 Az, hogy Jézus kezdeményezte a beszélgetést a samáriai asszonnyal, megdöbbentő szakítás a kulturális szokásokkal és a hagyománnyal, és Jézusnak az elveszettek megmentésére irányuló vágyát fejezi ki. 4,9 A megjegyzés, miszerint a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal, tudatja János Palesztinán kívüli olvasóival, hogy a sok zsidó úgy tekintett a samáriaiakra, mint akik állandóan a tisztátalanság állapotában vannak, ezért azt gondolták volna, hogy az asszony korsójából vizet inni rituálisan tisztátalanná teszi az embert. A „nem érintkeztek” kifejezésben szűkebb értelemben azt is jelentheti az ige, hogy „megosztozni (valamin)”. 4,10 Jézus szavai az élő vízről megint csak kettős jelentéssel bírnak (lásd a 3,14; 8,24; 11,50−51; 19,19 vershez fűzött jegyzeteket; vö. továbbá 3,7−8). A kifejezés szó szerint friss forrásvízre utal (1Móz 26,19; 3Móz 14,6), de a Jn 7,38−39 verse szerint ez az „élő víz” a hívőben lakozó Szentlélek (vö. Jer 2,13; Ez 47,1−6; Zak 14,8; továbbá Ézs 12,3). 4,11 A kút még ma is több mint harminc méter mély, és valószínűleg még mélyebb volt akkoriban. 4,12 Azzal, hogy atyánkat, Jákóbot említi, az asszony kifejezi, hogy ő és a népe még mindig Jákób (Izráel; 1Móz 32,28) valódi leszármazottjaként tekint önmagára. Egyértelmű, hogy az asszony nem fogja fel, kicsoda Jézus, mert akkor tudná, hogy ő bizony még Jákóbnál, Izráel tizenkét törzsének az atyjánál is nagyobb (lásd 1Móz 49,1−28). 4,14 A vízből… amelyet én adok neki. A 4,10 vers „élő vize”, melyet a 7,37−39 szakasz a hívőkben lakozó Szentlélekkel azonosít. Soha többé meg nem szomjazik. Az ember legmélyebb lelki vágya, hogy Istent személyesen megismerje, csodálatos módon örökre be fog teljesedni. A megfogalmazás, hogy örök életre buzgó víz forrása lesz benne, az Ézs 12,3 versére emlékeztet (lásd még Ézs 44,3; 55,1−3). A hitet érzékeltető képek János életszerűen, számos természeti képet fölhasználva mutatja be, mit jelent Jézusban hinni. Élő vizet inni

4,10−14; 7,37−38

Az élet kenyerét enni

6,35.47−48.50−51.53−58

Jézus testét enni és vérét inni

6,53−56

A világosságban járni és világosság lenni

8,12; 12,35−36

Lakozni/megmaradni Jézusban és az ő beszédében

6,56; 8,31; 15,7

JÁNOS 4 , 15

2028

víz forrása lesz benne. 15 Mire az asszony azt mondta neki: Uram, n add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne járjak ide meríteni! 16 Erre azt válaszolta Jézus: Menj, o hívd a férjedet, és jöjj ide! 17 Az asszony így szólt: Nincs férjem. Jézus ekkor azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, 18 mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, ebben igazat mondtál. 19 Az asszony így válaszolt: Uram, látom, p hogy te qpróféta vagy. 20 r A mi atyáink s ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy t Jeruzsálemben van az a u hely, ahol Istent imádni kell. 21 Jézus azt mondta neki: v Asszony, hidd el nekem, hogy w eljön az óra, amikor x nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát. 22 yTi azt imádjátok, akit nem ismertek, z mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az z üdvösség a a zsidók közül támad. 23 De b eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók c lélekben ∆ és d igazságban1 imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat e keres magának. 24 Az 1 A görög eredetiben „aletheia”, lásd a segédleteket a/az XXX. oldalon

4,15 Az asszony szó szerint veszi Jézust, és félreérti őt, ahogyan Nikodémus is (lásd 3,4). János evangéliumában Jézus gyakran beszél a látható, fizikai világ képeiben (születés, víz, kenyér, az ő teste, világosság), hogy a láthatatlan lelki világról tanítson (lásd a táblázatot). 4,17 Nincs férjem. Bár ez megfelel az igazságnak, az asszony valószínűleg rövidre akarta zárni a témát e rövid kijelentéssel. Jézus azonban tapintatosan és együttérzéssel rávilágít bűnére, egyúttal felfedve, hogy mindent tud az életéről. 4,18 A nőnek már öt férje volt, akik vagy meghaltak, vagy elváltak tőle. Amikor Jézus azt mondja, hogy a mostani nem férjed, arra céloz, hogy az együttélés nem házasság. A házasság valamilyen hivatalos szentesítést és nyilvános szertartást kíván, mellyel egy férfi és egy nő elkötelezi magát a házasság mellett, majd a közösség elismeri, hogy a házasság létrejött (lásd 2,1; valamint Énekek 3,11; Mal 2,14; Mt 9,15). Nem kérdéses, hogy a házasság előtti szexuális kapcsolatot erkölcsileg helytelennek tartották (1Móz 38,24; 2Móz 22,16; 5Móz 22,13−29; Mt 15,19; Jn 8,41; ApCsel 15,20; 1Kor 6,18; 7,2; 9,1; 1Thessz 4,3; vö. a 2Kor 11,2 hasonlatával). 4,20−21 A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent. A Garizim hegye (5Móz 11,29; 27,12) volt az ószövetségi helyszíne a szövetség megtartásáért kimondott áldásoknak. Az 5Móz 27,4 samaritánus változata (lásd a 4,4 vershez fűzött jegyzetet) a Garizim (nem pedig az Ébál) hegyét nevezte meg az oltár helyéül; itt építették fel templomukat a samáriaiak. Amikor az asszony azokat az „atyákat” említette, akik a Garizim hegyén „imádták Istent”, beleérthette Ábrahámot (1Móz 12,7) és Jákóbot is (1Móz 33,18−20), akik oltárokat építettek ezen a vidéken. Josephus Flavius megemlít egy samáriai templomot a Garizim hegyén (A zsidók története, 11.310,346−347; 12.257−264; vö. 2Mak 6,2), melyet Johannesz

15n [r. 6,34] 16o r. 16,8 19p r. 9,17; [r. 6,14] q Lk 7,16.39; ld. Mt 21,11 20r 1Móz 12,6–7; 33,18.20; 5Móz 11,29; 27,12; Józs 8,33 s Bír 9,7 t ld. 5Móz 12,5 u [r. 11,48] 21v r. 2,4 w v. 23; r. 5,25.28; 16,2.25.32 x Zof 2,11; Mal 1,11; 1Tim 2,8 22y [2Kir 17,28–34; ApCsel 17,23] z Zsolt 147,19–20; Ézs 2,3; Róm 3,1–2; 9,4–5 a Mt 2,4–5; ApCsel 13,23; Róm 11,26 23b v. 21 c [Róm 8,15; Ef 2,18; 6,18; Fil 3,3] d Zsolt 145,18; [r. 1,17] e [r. 6,44]

Hürkánosz Hasmóneus vezér rombolt le uralkodása idején (Kr. e. 134−104). Ezt a templomot egyesek egy nagy, hellenisztikus kori építménnyel azonosítják, mely faragatlan kövekből épült a Tel er-Ras tetején a hegy északi nyúlványán, bár többek szerint valószínűbb, hogy a régi bizánci (Kr. u. 4−7. századi) templom alatt található magának a hegynek a tetején. E templom lerombolása ellenére a samáriai áldozati istentisztelet a Garizim hegyének tetején egészen a mai napig folytatódott. 4,21 Nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát. Jézus új korszakot vezet be, melyben az embereknek nem kell egy bizonyos városban lévő templomba utazniuk az imádáshoz, hanem bárhol imádhatják majd Istent, mert a Szentlélek bennük fog lakozni, így hát Isten népe lesz mindenhol az az új templom, ahol Isten lakozik (vö. 1Kor 3,16−17; Ef 2,19−22). 4,22 Ti, azaz „ti, samáriaiak”. Amikor Jézus azt mondja, hogy mi azt imádjuk, akit ismerünk, zsidóként azonosítja magát. Ez a vers rámutat, hogy János evangéliuma nem antiszemita. Az üdvösség a zsidók közül támad abban az értelemben, hogy az egész Ószövetség, mely a megváltásról tanított, a zsidó néptől származott, és maga a Messiás is a zsidóktól jött, nem pedig a samáriaiaktól, és – következésképpen – nem is a pogányoktól. 4,24 Az Isten Lélek. Azt jelenti, hogy Isten nem fizikai anyagból áll, és nincs anyagi teste, hanem sokkal csodálatosabb módon létezik, miáltal mindenhol jelen van (ennélfogva az imádás nem szorítkozik egy helyre; 4,21), nem érzékelhető a testi érzékszervekkel (vö. 3,6.8), és mégis olyan erőteljes, hogy létrehozta a világmindenséget (vö. 1,1−3.10; 17,5). Mivel „Isten Lélek”, az izraelitáknak tilos

Fizikai dolgok, amelyeket Jézus arra használt, hogy lelki igazságokról tanítson Bár Jézus hallgatói gyakran félreértették, e kézzelfogható jelképek használata segít abban, hogy János evangéliumának olvasói megértsék az üzenetét, miközben elgondolkodnak a fizikai valóság és a lelki igazságok közötti hasonlóságokon. Fizikai dolog

Lelki igazság

Utalások

Világosság

Isten igaz ismerete és jelenléte; erkölcsi tisztaság

1,4–5.7–9; 3,19–21; 8,12; 9,5; 11,9–10; 12,35–36.46; vö. 1Jn 2,8–10

A jeruzsálemi templom

Krisztus fizikai teste

2,19–22

Testi születés

Lelki születés: „újjászületni”

1,13; 3,3–8; vö. 6,63; 1Jn 3,9; 4,7; 5,1.18

Szél

A Szentlélek

3,8

Víz

A Szentlélek a hívőkben

4,7–15; 7,37–39; vö. 1Jn 5,6.8

Étel

Isten akaratának cselekvése

4,31–34

Kenyér

Maga Jézus, élete és halála

6,32–51.58

Test és vér

Jézus halála

6,53–56; vö. 1Jn 1,7; 5,6.8

Ajtó

Az örök életre vezető út Jézusban

10,1–9

Pásztor

Jézus népéért hozott áldozata és róluk való gondoskodása

10,11–18.26–28; 21,15–17

Szőlőtő

Jézus kapcsolata a követőivel

15,1–11

Pohár

Isten bűn miatti haragja

18,11

Lehelet

A tanítványokra szálló Szentlélek

20,22

2029 25f ld. r. 1,41 g 5Móz 18,18; [v. 29] 26h r. 9,35–37 27i v. 8 29j v. 17–18; [v. 25] 31k ld. r. 1,38 33l [v. 11.15; r. 3,4; 6,34.52] 34m [Jób 23,12] n r. 5,30; 6,38; 14,31 o r. 5,36; 17,4 35p Mt 9,37; Lk 10,2; [v. 25.30] 36q [Mt 13,37; Mk 4,14] r v. 38 s Ézs 9,3; [Ám 9,13] 37t [Jób 31,8] 38u Józs 24,13 v [ApCsel 8,5–17.25] 39w v. 5.8 x [r. 17,20] y v. 29 41z r. 8,30 42a [1Jn 5,20] b 1Jn 4,14; [r. 3,17; 12,47; 1Tim 4,10] c ld. r. 1,29 43d v. 40 44e ld. Mt 13,57 45f r. 2,23; 3,2 g v. 20 46h r. 2,1 i r. 2,9 47j v. 3.54 48k r. 2,18; 6,30; [r. 20,29]

JÁNOS 4 , 48

Isten Lélek ∆ , és akik őt imádják, azoknak lélekben ∆ és igazságban kell őt imádniuk. 25  Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy f Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, gmindent megjelent nekünk. 26 Jézus azt válaszolta: h Én vagyok az, aki veled beszélek. 27  Közben megjöttek a itanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?” 28 Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: 29 Gyertek, lássatok egy embert, j aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus? 30 Kijöttek azért a városból, és odamentek hozzá. 31 Közben a tanítványai kérlelték: k Mester, egyél! 32 Ő pedig azt mondta nekik: Van nekem eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok. 33 A tanítványok ekkor azt kérdezték egymástól: l Netán valaki hozott neki enni? 34 Jézus pedig azt mondta nekik: m Az én eledelem az, n hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem, és o az ő munkáját elvégezzem. 35 Ti nem azt mondjátok, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a mezőket, hogy pmár fehérek az aratásra. 36  Az arató már most megkapja jutalmát, és begyűjti a termést az örök életre, hogy s együtt örüljön qmagvető és r arató. 37 Mert ebben az esetben igaz a mondás, hogy t más a vető, és más az arató. 38 Én annak az aratására küldtelek titeket, u amin nem ti fáradoztatok: azon mások dolgoztak, v és ti mások munkájába álltatok be. 39 w   Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak a x beszédéért, y aki így tett bizonyságot: Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. 40 Úgyhogy amikor odamentek hozzá a samáriaiak, arra kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. 41 z Az ő beszédére pedig még többen hittek, 42 és mondták is az asszonynak: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, a és tudjuk, hogy bizonnyal ő c a világ büdvözítője. Jézus visszamegy Galileába. A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása (Mt 8,5–13; Lk 7,1–10) 43 d   Két nap múlva pedig továbbment Galileába, 44 jóllehet maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy e a prófétának nincs becsülete a saját hazájában. 45 Amikor megérkezett Galileába, a galileaiak befogadták, mivel f látták mindazt, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett, mert g ők is elmentek az ünnepre. 46  Ismét a galileai hKánába ment Jézus, i ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek beteg volt a fia. 47 Amikor ez meghallotta, hogy Jézus jJúdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és arra kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán volt. 48 Akkor azt mondta neki Jézus: k Ha jeleket

volt bármely teremtett dologról vagy élőlényről bálvány „hasonmást” készíteniük, mint azt a környező népek tették (2Móz 20,4).

Keresztelő János és követői, de tágabb értelemben minden ószövetségi szerző és próféta. Jézus követői az ő munkájuk gyümölcsét élvezik, ők gyűjtik be a termést.

4,25−26 Messiás…, akit Krisztusnak neveznek. Lásd az 1,38 vershez fűzött jegyzetet. Jézus nem túl gyakran azonosítja magát közvetlenül a Messiásként (lásd az 1,41 vershez fűzött jegyzetet), mivel akkor a legtöbben azt hinnék, hogy azért jött, hogy politikai értelemben hozzon azonnali szabadulást. Ám itt, Samáriában eltér ettől, ugyanis e térség távolabb esik a zsidóság központjaitól.

4,41−42 A világ üdvözítője. Nem csak a zsidóké. Jézusnak a samáriaiak körében végzett nagyszabású aratása jelzi először üdvözítő küldetése egyetemes jellegét (vö. 10,16; 11,51−52). A korai egyház szintén misszionált Samáriában (ApCsel 8,4−25). Ezért Jézus küldetésének a mintázata János evangéliuma szerint – Júdeától (Nikodémus, Jn 3,1−15) Samáriáig (4,1−42), illetve a pogányokig (4,46−54; vö. 12,20−33) – a korai egyház pünkösd utáni missziójának az előképe (vö. ApCsel 1,8).

4,28 Az asszony vizeskorsója valószínűleg egy nagy cserépkorsó volt, amelyet vagy vállon, vagy a csípőnek támasztva vittek. 4,32−34 Eledelem, amit egyem. Jézus ismét az anyagi világ kifejezéseit használva tanít a láthatatlan szellemi világban érvényes különböző igazságokról (lásd a 4,15 vershez fűzött jegyzetet). Küldetésének teljesítése fontosabb Jézus számára, mint a fizikai étel (vö. 5Móz 8,3; Mt 4,4; Lk 4,4; továbbá Mt 6,25; Mk 3,20−21). Munkáját. Lásd a Jn 14,12 verséhez fűzött jegyzetet. 4,35 A fizikai világban eltelik bizonyos idő a vetés és az aratás között. A szellemi világban azonban Jézus eljövetele már bevezette a végidők aratását, ahol vetés és aratás paradox módon egybeesik, így a hívők „termése” most gyűjtetik be Isten országába. A közvetlen utalás a közeledő samáriaiakra vonatkozhat, akik hinni fognak Jézusban (vö. 4,39−42).

4,43−54 A tisztviselő fiának a meggyógyítása hasonlít a pogány százados szolgájáéhoz a Mt 8,5−13 és a Lk 7,2−10 szakaszban, de nem ugyanaz az esemény. 4,43 Jézus továbbment, és megérkezett Galileába (4,45). Legalább hetvenkilenc kilométer hosszú az út Sikárból Kánába (4,46), ami gyalog legalább két-három napba telhetett. 4,44 A prófétának nincs becsülete. Ez megindokolja, hogy Jézus miért megy Galileába: ott fog szolgálni, ahol még nincs becsülete, hogy az emberek hitre jussanak őbenne. Ezt a szólást máshogy fogalmazza meg a Mt 13,57, a Mk 6,4 és a Lk 4,24 verse, és másra is vonatkozik.

4,36 Ez a kijelentés felidézi az Ám 9,13 versét, ahol a „szőlőtaposó” utoléri a „magvetőt”, ami az új kor bőségét és virágzását festi le. Jézus tehát azt állítja, hogy egy olyan messiási korszakot vezet be, amelyben vetés és aratás egybeesik. Örüljön. Páratlan öröm fakad abból, amikor hitre jutni látunk másokat.

4,46 Kánába. Lásd a 2,1 vershez fűzött jegyzetet. Kapernaumban. Lásd a Mk 1,21 verséhez fűzött jegyzetet. A tisztviselő valószínűleg egy pogány százados volt, talán Heródes Antipász szolgálatában (vö. Mk 6,14). János rámutat, hogy Jézus elviszi az evangéliumot egy köztiszteletben álló zsidó tanítónak (Jn 3,1−21), majd egy kiközösített samáriai asszonynak (4,1−42), azután pedig a római kormány szolgálatában álló tisztviselőnek (4,46−54) – ilyenformán, e példákból következően a világon mindenkinek.

4,37−38 A mások, akik munkálkodtak, Jézus és az előtte járók, különösen

4,48 Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. Nemcsak a királyi tiszt-

JÁNOS 4,49

203 0

és csodákat nem láttok, nem hisztek. 49 A királyi tisztviselő azt mondta: Uram, jöjj, l mielőtt a gyermekem meghal! 50 Jézus így felelt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elment. 51 Még úton volt, amikor elébe jöttek szolgái1, és hozták a hírt, hogy a fia él. 52 Megtudakolta tőlük az órát, amikor jobban lett, és azt mondták neki, hogy előző nap hét órakor2 hagyta el a láz. 53 Ebből az apa megértette, hogy ez abban az órában történt, amikor azt mondta neki Jézus, hogy „a te fiad él”. És hitt m ő és egész háza népe. 54 n Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött.

49l [r. 11,21.32; Mk 5,35; Lk 8,49] 53m ApCsel 16,34; 18,8; ld. ApCsel 11,14 54n [r. 2,11 és v. 45–46] 5. fejezet 1o ld. r. 6,4 2p Neh 3,1.32; 12,39 3q Mt 12,10

A betesdai beteg meggyógyítása Ezek után Jézus felment Jeruzsálembe o a zsidók egyik ünnepére. 2 Jeruzsálemben a pJuh-kapunál van egy fürdőmedence, amelyet héberül3 Betesdának4 neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van, 3 ahol betegek, vakok, sánták, qbénák sokasága feküdt, várva a víz megmozdulását.5 4 Mert az Úr angyala időnként leszállt, felzavarta a vizet, és aki először lépett be a víz felzavarása után, meggyógyult, akármilyen betegségben szenvedett is. 5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc esztendeje beteg volt. 6 Ahogy

1 Görögül rabszolgái 2 Azaz 13 órakor 3 Vagy arámiul 4 Egyes kéziratokban Bétsaida 5 Egyes kéziratokban nem szerepel az, hogy várva a víz megmozdulását, illetve az 5,4 vers egésze sem

viselőnek szól ez a felelősségre vonás (azt mondta neki Jézus), hanem Galilea népének is (többes szám). Lehetnek, akiket elbűvölnek a jelek és csodák, mégsem látják meg, hogy azok Jézusra mutatnak, ebből eredően pedig nem hisznek benne (vö. 6,2.26.30). Ez azonban nem jelenti azt, hogy János önmagukban negatívnak látná a „jeleket”. Ellenkezőleg: Jézus csodái Isten azon elsődleges eszközei közé tartoznak, amelyeket arra használ, hogy az emberek hitre jussanak; e „jelek” sokszor késztetik az embereket Jézus követésére, vagy hogy higgyenek benne mint Messiásban (2,11.23; 3,2; 4,53−54; 6,2.14; 7,31; 11,47−48; 12,11.18; 20,31). 4,49−50 A te fiad él! Nemcsak azt jelzi, hogy Jézus tudta, hogy csoda történt, hanem hogy maga Jézus gyógyította meg a fiút, mivel János így fogalmaz erre a csodára utalva: „amelyet Jézus tett” (4,54). Hasonló, de ezzel nem azonos esetet beszél el a Mt 8,5−13 szakasza (vö. Lk 7,1−10). Jézus szolgálata Galileában Jézus élete és szolgálata nagyrészt Galilea területén, egy hegyes észak-palesztinai vidéken zajlott. Názáret hegyi városában nőtt fel, körülbelül 5,6 kilométerre délre a pogány közigazgatási központtól, Szepphórisztól. Miután elkezdte nyilvános szolgálatát, Jézus hamarosan áttelepült Kapernaumba, a Galileai-tenger mellé. Jézus idejére virágzó halászati ipar fejlődött ki a tenger körül; Jézus több tanítványa is halász volt.

Kána

Szepphórisz

Korazin Kapernaum Genezáret

Magdala

Bétsaida Gamla

Galileaitenger

Tiberiás

Názáret Nain

Szküthopolisz

Gergesa

5,1−10,42 A zsidók ellenállása erősödik; további jelek. János evangéliumában az „ünnepi ciklust”, mely az 5−10. fejezetre terjed ki, a Jézus és a zsidó hatóságok közötti, egyre fokozódó konfliktus jellemzi. Szolgálata védelmére kelve Jézus több, mellette szóló fontos tanúbizonyságot is idéz (lásd az 5,31−47 részhez fűzött jegyzetet). 5,1 Ezek után. Egy meghatározatlan időszak elmúlását jelzi (vö. 6,1; 21,1). Nem lehetünk bizonyosak afelől, hogy melyik ünnepet jelöli ez a megfogalmazás: a zsidók egyik ünnepe. 5,2 Fürdőmedence, amelyet héberül Betesdának neveznek. A Betesda név jelentése: „az irgalom háza”, amely az ott fekvő, csodás gyógyulásban reménykedő emberek elkeseredett állapotát tekintve igen találó kifejezés. Lásd még az 1,38 vershez fűzött jegyzetet is. A görög kéziratok különbözőképpen betűzik a medence nevét (lásd a lábjegyzetet). Mindazonáltal erőteljesen indokolt ezt a medencét egy különálló, nagy, kétmedencés létesítménnyel azonosítani a jeruzsálemi Juhkapunál, a mai Szent Anna-templom közelében. A két medencét egy válaszfal különíti el egymástól. Az itt található oszlopok maradványai azt erősítik meg, hogy a medencék közötti elválasztás és a medencekomplexumot körülvevő négy oldal foglalhatta magába az öt oszlopcsarnokot (azaz öt sztoát, avagy oszlopsoros folyosót). A Kr. u. 5. században egy bizánci stílusú bazilika épült erre a helyre. 5,3 Ahogyan a szöveg alatti lábjegyzetben is jelöltük, az 5,3 vers vége és az 5,4 egésze ugyan szerepel néhány korai kéziratban, de a legkorábbi kéziratokban nem, és ezért nem feltétlenül kell a Szentírás részének tekintenünk. Bár az 5,7 vers (amely minden kéziratban szerepel) azt jelzi, hogy az emberek valami olyasmiben hittek, amiről a kimaradó rész szól. 5,5 Beteg (görögül astheneia). Jelentése az 5,7 vers fényében „béna”, „sánta” vagy „rendkívül gyenge” (a görög szó általános kifejezés a „rokkant” állapotra). Harmincnyolc esztendeje volt beteg, azaz hosszabb ideig, mint ameddig az emberek többsége élt az ókorban. Hasonló gyógyulásról lásd a Mt 9,1−8 szakaszát. 5,6 Megtudta. Valószínűleg Jézusnak a férfi helyzetéről való isteni tudására utal, ahhoz hasonlóan, ahogyan tudott Nátánaélről (1,48) vagy a samáriai asszonyról (4,18).

Hipposz A János evangéliumában megemlített zsidó ünnepek

Jordá n folyó

10 km

10 mi.

4,54 Ez volt a második jel a Kánában történt első jelt követően (vö. 2,11); időközben Jézus Jeruzsálemben is tett jeleket (vö. 2,23; 3,2; 4,45).

Gadara

Z IS ) L S O AP RO D E KÍ Z V Á (T

Zsidó húsvét

2,13.23; 6,4; 11,55; 12,1

Nincs megnevezve (valószínűleg a sátrak ünnepe)

5,1

A sátrak ünnepe (vagy lombsátorünnep)

7,2

Templomszentelés ünnepe (vagy hanuka)

10,22

2031 8r Mt 9,6–7; Mk 2,9.11–12; Lk 5,24–25 9r [ld. v. 8 előbb] s r. 9,14 10t 2Móz 20,10; Neh 13,19; Jer 17,21–22; [r. 7,23; 9,16; Mt 12,2; Mk 2,24; 3,4; Lk 6,2; 13,14] 13u [r. 6,15] 14v [r. 8,11] w [Ezsd 9,14] 16x r. 15,20; [ApCsel 9,4–5] y r. 7,23; 9,16 18z ld. r. 7,1 a ld. r. 10,33 b v. 16 c [Róm 8,32] d Fil 2,6 19e ld. v. 30 f [r. 16,13] 20g r. 3,35; 10,17; 15,9–10; 17,23–26; [Mt 3,17] h [r. 14,12] i r. 7,21 21j [5Móz 32,39; 2Kor 1,9] k Róm 4,17; 8,11 l [r. 6,33; 11,25]; ld. 1Kor 15,45 m [Róm 9,18] 22n [ApCsel 17,31] o v. 27; r. 9,39; ApCsel 10,42; [r. 3,17]; ld. r. 17,2 23p r. 8,49 q Lk 10,16; [r. 15,23; 1Jn 2,23]

JÁNOS 5 , 23

Jézus ott feküdni látta, és megtudta, hogy már régóta így van, azt mondta neki: Akarsz-e meggyógyulni? 7 A beteg így felelt: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a medencébe, és mire én odaérek, más lép be előttem. 8 Azt mondta neki Jézus: r Kelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj! 9  r És azonnal meggyógyult az ember, és felvette a nyoszolyáját, és járt. s Aznap pedig szombat volt. 10 A zsidók1 azért azt mondták a meggyógyultnak: Szombat van, t nem szabad a nyoszolyádat vinned! 11 Erre azt felelte nekik: Aki meggyógyított engem, az mondta: „Vedd fel a nyoszolyádat, és járj!” 12 Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel és járj? 13 A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki az, uJézus ugyanis elment onnan, mert ott nagy sokadalom volt. 14 Később találkozott vele Jézus a templomban, és azt mondta neki: Látod, megg yógyultál, v többet azért ne vétkezz, whogy rosszabbul ne legyen dolgod! 15 Elment ez az ember, és hírül vitte a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította. 16 Ezért a zsidók x üldözni kezdték Jézust, ymert ezt tette szombaton. 17 Jézus pedig így felelt nekik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. 18 Emiatt aztán a zsidók még inkább z meg akarták ölni, a mivel nemcsak b megszegte a szombatot, hanem Istent is ctulajdon Atyjának nevezte, és így d egyenlővé tette magát Istennel. Jézus bizonyságot tesz hatalmáról 19  Jézus ekkor így válaszolt nekik: Bizony, bizony mondom nektek, e a Fiú f önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi. 20 Mert g az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz, és h ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy i csodálkozzatok. 21 Mert ahogyan az Atya jfeltámasztja a halottakat, és k életre kelti őket, lúgy a Fiú is, m akiket akar, életre kelt. 22 nÉs az Atya nem ítél senkit, hanem o az ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át, 23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan p az Atyát tisztelik. q Aki nem

1 A görög ioudaioi szó e helyütt kimondottan azokra a zsidó vezetőkre és azokra a hatásuk alatt álló emberekre vonatkozik, akik akkoriban szembehelyezkedtek Jézussal; ugyanígy 5,15.16.18

5,7 Amikor a víz felzavarodik. Arra utal, hogy az emberek úgy gondolták: legalább a felkavart vízbe elsőként belépő meggyógyul. 5,10 Szombat van. Az Ószövetségben semmi nem tiltotta kimondottan az olyan ártatlan tevékenységet, mint az nyoszolya hordozását szombatnapon (vö. 2Móz 20,8−11), viszont a férfi megszegte a későbbi zsidó hagyományt, mely apró részletekbe menő és nyomasztó szabályok százait dolgozta ki arra vonatkozóan, hogy milyen „munka” volt tiltott, beleértve egy olyan szabályt is, amely megtiltotta egy tárgy hordozását „egyik birtokról egy másikra” (Misna, Shabbat 7.2). Jézus azonban nem védekezik azzal, hogy rabbinikus vitába bocsátkozna a munka természetéről. Inkább kijelenti, hogy ő munkálkodik, miként Isten is (Jn 5,17), és ezért, amint a szinoptikusok tanítják, ő a szombat ura (vö. Mt 12,8; Mk 2,28; Lk 6,5). 5,14 Jézus újra találkozik az emberrel a templomban, azaz a nagyobb templomi épületegyüttesben, nem magában az épületben (lásd a 2,14 vershez fűzött jegyzetet), rövid távolságra attól a helytől, ahol az eredeti gyógyulás történt (Betesda medencéje a Templom-hegytől északra helyezkedik el). Többet azért ne vétkezz. Arra is célozhat, hogy a férfi a bűn miatt szenvedett – anélkül, hogy azt sugallná, hogy minden szenvedés személyes bűn következménye volna (lásd a 9,2 vershez fűzött jegyzetet). 5,16 Jézus zsidó ellenfelei merőben emberi, vallásos hagyományukat a mások iránti valódi szeretet és szánalom elé helyezték, amelyet pedig az Ószövetség parancsolt (például 3Móz 19,18) és Jézus bemutatott. Jézus volt az, aki valóban eleget tett az Írásoknak, nem pedig ezek a zsidó emberek. 5,17 Az én Atyám. E megnevezés sokkal közelebbi kapcsolatot feltételez Istennel, mint amilyen másoknak volt (lásd 20,17). Amikor Jézus így szól: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”, arra céloz, hogy ő, akárcsak az Atya, úr a szombat felett. Ezzel tehát jogot formál az istenségre. Ezek a zsidók felismerik, hogy mit állít (lásd 5,18). Míg a 2Móz 2−3 verse azt tanítja, hogy Isten megpihent (héberül shabat) a teremtés hetedik napján, a zsidó rabbik megegyeztek abban, hogy Isten folyamatosan fenntartja a világegyetemet, anélkül hogy megszegné a szombatot. (A Jn 7,22−23 versében Jézus más érvet hoz fel a szombati gyógyításra; lásd még a 9,14 vershez fűzött jegyzetet.) 5,18 Egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azt állította, hogy ő Isten Fia, de nem olyan értelemben, ahogyan a közönséges emberi hívők Isten fiai, hanem mint aki Istennel természetében és minden tekintetben egyenlő, mégis Atya-Fiú

viszonyban kapcsolódik Istenhez (lásd az 1,14 vershez fűzött jegyzetet). Ha Jézus csupán ember lett volna (amint azt zsidó ellenfelei gondolták), akkor állítása istenkáromlásnak számított volna. 5,19 Jézus állítása, hogy a Fiú önmagától semmit sem tehet, az 5,17−18 verset figyelembe véve két dolgot erősít meg: 1) Jézus egyenlő Istennel, azaz teljes mértékben isteni (5,17−18); 2) az Atyának és a Fiúnak különböző a feladata és a szerepe (5,19), és a Fiú alá van rendelve az Atyának mindenben, amit tesz, ám ez mégsem cáfolja alapvető egyenlőségüket. Lásd az 5,21.22.23 és a 20,28 vershez fűzött jegyzeteket. Csak azt teszi, amit Atyjától lát. Ez arra vonatkozhat, hogy Jézusnak különleges képessége volt arra, hogy észlelje Atyja gondviselő tevékenységét a mindennapi élet eseményeiben, mely tevékenység általában láthatatlan az emberek számára. 5,20 Az Atya megmutat Jézusnak mindent…, amit tesz, azaz Jézus érzékeli Isten kézjegyét és szándékát a világ minden eseményében. A nagyobb dolgok kezdetben a halottak feltámasztása (11,1−45); még inkább idetartozik Jézus saját halála és feltámadása (18−20. fejezet), majd pedig ugyanennek a Jézusnak a hangja szólítja az egész emberiséget a végső feltámadásra és ítéletre (5,27−30). 5,21 Jézus állítása, hogy a Fiú is, akiket akar, életre kelt, az istenség egy újabb kijelentése, mely rámutat, hogy Jézus olyasmit tesz, amit csak Isten tehet meg, hiszen az Ószövetség szerint egyértelmű, hogy halottakat feltámasztani és életet adni kizárólagosan Isten előjoga (vö. 5Móz 32,39; 1Sám 2,6; 2Kir 5,7). Ez az „élet” egyrészt az új „élet”, amelyet a hívők most kapnak (Jn 5,24; 11,25−26; 2Kor 5,17), másrészt a test feltámadása Krisztus második eljövetelekor (1Kor 15,42−57; 1Thessz 4,13−18; lásd Dán 12,2). 5,22 Jézus kijelentése, hogy az Atya… az ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át, az istenség egy még újabb kinyilvánítása, mivel az ítélet Isten kizárólagos előjoga (például 1Móz 18,25; Bír 11,27). Az Atya átruházta a végső ítélet munkáját a Fiúra. 5,23 Az állítás, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik, lényegében megalapozza Jézus arra való jogát, hogy imádják őt, és szintén felér istensége kinyilvánításával. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt. Az olyan vallások, mint a judaizmus vagy az iszlám, amelyek csupán egy nagy prófétának tartják Jézust, nem képviselik az igazságot Istenről, mert elmulasztják imádni és tisztelni Jézust.

JÁNOS 5 , 24

2032

tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt. 24 Bizony, bizony mondom nektek, hogy r aki az én beszédemet hallja, és s hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és t nem jut ítéletre, hanem már u átment a halálból az életre. 25 Bizony, bizony mondom nektek, hogy v eljön az óra, és az most van, amikor a whalottak hallják x az Isten Fiának hangját, és akik hallják, élni fognak. 26 yMert ahogy az Atyának élete van önmagában, zúgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, 27 és ahatalmat adott neki arra, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert v eljön az óra, b amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, 29 és kijönnek. c Akik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre. 30 dÉn semmit sem tehetek magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és e az én ítéletem igazságos, mert f nem a magam akaratát keresem, g hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. 31 h   Ha én magamról tanúskodom, tanúságtételem nem igaz. 32 iMás az, aki tanúskodik mellettem, és jtudom, hogy igaz az a tanúságtétel, amellyel tanúskodik mellettem. 33 k   Ti küldötteket menesztettetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról1. 34 Én a l tanúságtételt nem embertől kapom – ezeket csak azért mondom, hogy ti üdvözüljetek. 35 Ő égő és m fénylő lámpa volt, de nti csak egy ideig akartatok örvendezni világosságában. 36 De nekem nagyobb lbizonyságom van Jánosénál, mert azok o a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy p elvégezzem őket – tehát amiket cselekszem –, q azok tesznek bizonyságot rólam, hogy r az Atya küldött engem. 37 De maga az Atya is, aki elküldött engem, s bizonyságot tett rólam. A hangját nem hallottátok soha, t az arcát sem láttátok, 38 és uigéje sincs maradandóan bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő elküldött. 39 vTi azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban

24r [r. 8,51] s r. 20,31; 1Jn 5,9–13; [r. 3,15.36; 12,44] t r. 3,18; [v. 29] u 1Jn 3,14 25v ld. r. 4,21.23 w ld. Ef 2,1.5 x [r. 11,43] 26y [r. 6,57] z ld. r. 1,4; 17,2 27a v. 22 28v [ld. v. 25 előbb] b r. 11,24; 1Kor 15,52; [r. 11,44–45] 29c ld. Dán 12,2 30d v. 19; r. 8,28; 14,10 e r. 8,16 f r. 4,34; 6,38; [r. 7,18; Róm 15,3] g ld. Mt 26,39 31h [r. 8,13–14.18.54; 18,21] 32i v. 37 j r. 7,28–29 33k ld. r. 1,7.19 34l 1Jn 5,9 35m 2Pt 1,19 n [Mt 13,20; 21,26] 36l [ld. v. 34 előbb] o r. 10,25.38; 14,11; 15,24; [r. 2,23; Mt 11,4] p ld. r. 4,34 q [r. 3,2] r ld. r. 3,17 37s r. 8,18; [Mt 3,17] t ld. r. 1,18 38u [1Jn 2,14; 4,13–14; 5,10] 39v [ApCsel 17,11; 2Tim 3,15]

1 A görög eredetiben „aletheia”, lásd a segédleteket a/az XXX. oldalon

5,24 Örök élete van. Ez az egyik legkiemelkedőbb állítás János evangéliumában az örök élet jelenlegi birtoklásáról. Az örök élet azonnal elkezdődik egy részlegesen megvalósult, mégis jelentőségteljes módon, ha valaki hisz Jézusban. Azok, akik hisznek, bizakodással nézhetnek szembe az utolsó ítélettel (vö. 1Jn 5,11−13). 5,25 Jézus itt nem a végső feltámadást, hanem az örök élet jelenbeli valóságosságát és megtapasztalását hangsúlyozza, mert azt mondja: most van az az óra. A halottak kifejezés azokra a lelkileg halott emberekre céloz, akik meghallják Jézus üzenetét, és hisznek. 5,26 Mert. Ez a vers megmagyarázza, hogy Jézus hangja miért képes megszólítani a holtakat és életet adni nekik. Ahogyan az Atyát soha nem teremtette senki, és nem mástól kapta az életet, hanem élete van önmagában, hogy másokat is részesítsen belőle, úgy a Fiúnak is élete van önmagában, és életre tudja hívni a holtakat. A Fiúnak is megadta. Nem azt jelenti, hogy az Atya teremtette volna a Fiút (lásd 1,3 és a hozzá fűzött jegyzetet), hanem hogy az Atya felhatalmazta rá a Fiút, hogy életet tudjon adni másoknak (ekképpen ez a vers megmagyarázza az 5,25 verset). Ez az önmagában való életről szóló állítás az előszó kijelentését idézi, miszerint „benne [Jézusban] volt az élet” (1,4; lásd továbbá 3,15−16; 11,25, illetve a 14,6 vershez fűzött jegyzetet). 5,27 Mert ő az Emberfia. A Dán 7,13 versét visszhangozza; lásd a Jn 1,51 verséhez fűzött jegyzetet. Mivel Jézus nemcsak Isten egyszülött isteni Fia, hanem a valóban emberi „Emberfia”, aki a világ örök uralkodója a Dán 7,13−14 próféciája szerint, az Atya hatalmat adott neki, hogy minden emberi lény végső ítéletét végrehajtsa. 5,28−29 Jézus újból megerősíti az utolsó napon történő feltámadást. Vö. Dán 12,2. Akik a jót cselekedték… akik pedig a gonoszt művelték. Nem arra céloz, hogy az emberek életükben véghez vitt cselekedetei szolgálnának alapul az ítélet kimondásához (hiszen ez ellentmondásban állna azzal, hogy János nyomatékosan hangsúlyozza a Jézusba vetett hitet mint az örök élet elnyerésének módját, lásd Jn 3,16; 5,24−25 stb.). A jó cselekedetek inkább az igaz hit bizonyítékai, hiányuk pedig az igaz hit hiányát jelzi. Mindenki, aki igazán hisz, átmegy „a halálból az életre” (5,24), ennek következményeként jót fog cselekedni, és ezért örvendezhet annak, hogy feltámad az életre. 5,30 Semmit… magamtól. Lásd az 5,19.22 vershez fűzött jegyzeteket. 5,31−47 Ebben a részben Jézus olyan tanúkról beszél, akik – vagy amelyek – bizonyságot tesznek róla (lásd a táblázatot). A jánosi „tanúbizonyság” téma másfelől a nagyobb „bírói vizsgálat” motívum része, mely szerint nem Jézus volt az, akit a világ bíróság elé állított, és elítélt, hanem inkább Jézus vetette bírói vizsgálat alá a világot. Annak érdekében, hogy szemléltesse Jézus ártatlanságát és a világ bűnösségét, János olyan tanúk sokaságát vonultatja fel az olvasó előtt,

akik bizonyságot tesznek Jézusról mint a valódi Messiásról, ennélfogva kimondják a világ Jézus elutasításában való bűnösségét. 5,31 Jézus kijelentése összhangban van az Ószövetségnek a több tanú szükségességéről adott tanításával (5Móz 17,6; 19,15; vö. 4Móz 35,30). Én magamról. Azt fejezi ki, hogy a görög szöveg tartalmazza az ego névmást, ami hangsúlyossá teszi azt, hogy tanúskodom; az ilyen tanúskodást nem tartják igaznak a bíróságon. 5,32 A zsidók azt gondolhatják, hogy a más a Keresztelőre utal (vö. 5,33−35), de Jézus Istenről, az Atyáról beszél (5,37). 5,33 Az igazságról. Lásd a 14,6 vershez fűzött jegyzetet. 5,35 Jézusnak a Keresztelőről adott jellemzése (égő és fénylő lámpa) a Zsolt 132,17 versét idézi, miszerint Isten „mécsest szerez” felkentjének. Keresztelő János „lámpás” volt, de nem maga a világosság (Jn 1,7−9); az ő tanúságtétele kicsiny – bár fontos – volt, és átmeneti jellegű. A múlt idő azt jelezheti, hogy János már halott volt, vagy legalábbis börtönben volt ekkor. Lásd még a 3,28−30 vershez fűzött jegyzetet. A „lámpáról” lásd a Mt 25,3−4 verséhez fűzött jegyzetet. 5,37 Maga az Atya… bizonyságot tett rólam. Ez az Atya bizonyságtételének egészére utal, beleértve Jézusnak az Atya elrendelése szerinti összes csodáját és tanítását (3,2; 5,19−20) és Isten minden, az Írásokban található bizonyságát (vö. 5,45−47, Lk 24,27.44; ApCsel 13,27; 1Jn 5,9). 5,39 Az Írások tanulmányozása önmagában nem ad életet; az Írások inkább bizonyságot tesznek arról, aki az életet adja – vagyis Jézusról (vö. 5,46−47). Következésképpen a Biblia tanulmányozásának Jézusba vetett valódi hitet

Tanúbizonyságok Jézusról 1 Keresztelő János

5,32−36; vö. 1,7−8.15.19.32−34; 3,26

2 Jézus saját tettei

5,36; vö. 10,25.32.37−38; 15,24

3 Isten, az Atya

5,37−38; 8,18

4 Az Írások, főleg Mózes könyvei

5,39.45−47

5 Maga Jézus

3,11.32; 8,14.18; 18,37

6 A Szentlélek

14,26; 15,26; 16,8−11.13−14

7 A tanítványok, főleg János

15,27; 19,35; 21,24

JÁNOS 6 , 13

2033 39w ld. Lk 24,27 40x v. 43; r. 3,19; 7,17; [Mt 23,37; Lk 13,34] 41y v. 34; [Mt 6,1–2; 1Thessz 2,6] 42z ld. r. 2,24–25 a Lk 11,42; ld. Júd 21 43b r. 10,25; 12,13; 17,12 c r. 1,11; 3,11.32 d [Mt 24,5] 44e Róm 2,29 f r. 17,3 45g [r. 9,28–29; Róm 2,17] 46h v. 47; 4Móz 21,9; 5Móz 18,15; Lk 24,27; [r. 12,41] 47i [Lk 16,31]

6. fejezet 1j 1–13. vershez ld. Mt 14,13–21; Mk 6,32–44; Lk 9,10–17 k ld. Mt 4,18 l r. 21,1 3m v. 15 4n r. 2,13; 11,55; ld. 2Móz 12 o r. 5,1; 7,2 5p Lk 6,20 q r. 1,44 7r [Mk 6,37] 8s r. 1,40.44 9t 2Kir 4,42–43 10u [Mk 6,39] 11v v. 23; ld. Mt 15,36

van az örök életetek, pedig w azok rólam tesznek bizonyságot, 40 de x ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen! 41 yDicsőséget emberektől nem fogadok el, 42 de z ismerlek titeket, hogy anincs meg bennetek az Isten szeretete. 43 Én b az én Atyám nevében jöttem, és c nem fogadtatok be; d ha más jön a maga nevében, azt befogadjátok. 44 Hogyan is tudnátok hinni, amikor egymástól vesztek dicsőséget, de e nem keresitek azt a dicsőséget, amely f az egyetlen Istentől van? 45 De ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál; van, aki vádoljon titeket: Mózes, g akiben ti reménykedtek. 46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert h ő rólam írt. 47 iHa pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek?

Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13–21; Mk 6,32–44; Lk 9,10–17) Ezek után jJézus átkelt a k Galileai-tengeren, más néven a lTiberiás taván. 2 Nagy sokaság követte, mivel látták csodatetteit, amelyeket a betegekkel tett. 3 Felment Jézus m a hegyre, és leült1 ott a tanítványaival. 4 Közel volt n a húsvét, o a zsidók ünnepe. 5 Amikor p Jézus feltekintett, és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, azt mondta q Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? 6 Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. 7  r Fülöp így válaszolt: Kétszáz dénár2 árú kenyér sem lenne elég ezeknek, hogy mindenki kapjon valami keveset. 8 Akkor az egyik tanítványa, s András, Simon Péter testvére, azt mondta neki: 9 Van itt egy gyermek, akinek öt t árpakenyere és két hala van, de mi az ennyinek? 10 Jézus pedig azt mondta: Ültessétek le az embereket. u Nagy fű volt azon a helyen, és leültek a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 11 Jézus pedig vette a kenyereket, v hálát adott, és szétosztotta az ott ülőknek, hasonlóképpen a halakat is, amennyit akartak. 12 Amikor jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, nehogy kárba vesszenek! 13 Összeszedték azért, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal,

1 Az ókori tanítók általában leültek, amikor tanítottak 2 Egy ezüstdénár egy munkás egynapi bérének felelt meg

kell eredményeznie, amit (a bibliai tudás elsajátításánál való megtorpanás helyett) engedelmes cselekvés és átformált élet kell, hogy kövessen. Azok rólam tesznek bizonyságot. Azok az emberek, akik az Ószövetséget úgy olvassák, hogy nem látják: az egész Jézusra mutat (mint például Jézus ellenfelei), nem értették meg az üzenetét. Lásd még a Biblia áttekintése című cikket a/az 23–26. oldalon. 5,43 Én az én Atyám nevében jöttem. Azt jelenti, hogy Jézus az Atya tekintélyével jött, és – mélyebb értelemben – az Atya jellemének teljességét képviselte (a „valakinek a nevében” ószövetségi értelemben mindazt jelentette, ami igaz az illetőről). Ha más jön. Jézus megjövendölte a hamis krisztusok megjelenését (Mt 24,24 és a párhuzamos igehelyek) a végidők jeleként (Mt 24,5 és a párhuzamos igehelyek), Josephus Flavius 1. századbeli zsidó történész pedig színlelt messiások egész soráról számol be Kr. u. 70 előtt. 5,44 Az egyik ok, amiért az emberek nem tudnak hinni, hogy mások tetszésére és jóindulatára vágynak ahelyett, hogy Isten tetszését és jóindulatát keresnék. 5,46 Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek. Ez azt feltételezi, hogy a valódi hívők szíve fogékony Isten igaz igéjére, így tehát azok, akik hisznek Isten beszédének, ahogyan azt Mózes (öt könyvében) leírta, felismerik és szívesen fogadják majd Isten szavát, amikor Jézustól hallják. Azok, akik nem hisznek Mózes írásainak, Jézusnak sem fognak hinni. Mert ő rólam írt. Nemcsak bizonyos jövendölésekre vonatkozik, mint például az 5Móz 18,15 verse, hanem mindarra, ahogyan ezekben az írásokban az üdvtörténet Krisztusra mutat (például Lk 24,27.44; Jn 1,45; 3,14; 8,56; ApCsel 26,22; 28,23; 1Kor 10,4; Zsid 11,23−26; 1Pt 1,10−12; Júd 5; illetve lásd a Biblia áttekintése című cikket a/az 23–26. oldalon). 6,1−15 A sokaság megvendégelése (melyet mind a négy evangélium jegyez; vö. Mt 14,13−21; Mk 6,30−44; Lk 9,10−17) Jézus újabb messiási „jele” (lásd a Jn 2,11 verséhez fűzött jegyzetet). E jel azt mutatja, hogy Jézus betölti az ahhoz kapcsolódó szimbolikát, ahogyan Isten mannával látta el Izráelt a pusztában Mózes által (lásd 6,30−31). 6,1 Ezek után. Szintén egy meghatározatlan időszak elteltére utal (vö. 5,1); akár fél év is eltelhetett az előző esemény óta. A Galileai-tengeren, más néven a Tiberiás taván (vö. 21,1). Ez a tó (mely úgy is ismert, mint Kinneret)

a Jordánból táplálkozik északon, és újra a Jordánba ömlik délen. Jelenleg körülbelül 11,3 kilométer széles, és 21 kilométer hosszú. A tóban és körülötte végzett régészeti felfedezések közé tartozik egy 1. századi csónak (lásd a Mt 4,21 verséhez fűzött jegyzetet), és más part menti városok (köztük Kapernaum és Tiberiás) feltárásai. Az ötezer ember megvendégelésének helyszínéről lásd a Lk 9,10 verséhez fűzött jegyzetet. Tiberiás városáról lásd a Jn 6,23−24 verséhez fűzött jegyzetet. 6,3 Lehetséges, hogy a hegy szó nem egy adott hegyre utal, hanem a tótól keletre eső hegyvidékre, amely ma Golán-fennsík néven ismert (vö. Mt 14,23; Mk 6,46). 6,4 A János által említett három húsvét közül ez a második (vö. 2,13; 11,55), és egyben az egyetlen olyan húsvéti ünnep Jézus szolgálata során, amely alatt éppen Galileában tartózkodik. Lásd a 2,13 vershez fűzött jegyzetet is. 6,7 Kétszáz dénár nagyjából nyolchavi munkabérnek felel meg, mivel egy dénár körül volt egy munkás egynapi bére akkoriban (Mt 20,2; vö. Jn 12,5). 6,9 Az árpa a szegények hétköznapi étele volt (a tehetősebbek inkább búzakenyeret fogyasztottak). A hal valószínűleg szárított vagy tartósított, esetleg ecetes-sós lében pácolt volt. 6,10−11 A férfiak mintegy ötezren voltak; a nőkkel és a gyerekekkel együtt (vö. Mt 14,21) összesen akár húszezer embert is számlálhatott a sokaság. Párhuzamok a Jn 6. és a 4Móz 11. fejezete között Hol fogunk húst/kenyeret szerezni?

Jn 6,5; 4Móz 11,13

A fennálló szükséglet és a rendelkezésre álló források közötti feltűnő aránytalanság

Jn 6,7–9; 4Móz 11,22

A manna leírása

Jn 6,31; 4Móz 11,7–9

A nép zúgolódása

Jn 6,41.43; 4Móz 11,1

A húsevésre, illetve a Jézus „testére” való utalás

Jn 6,51; 4Móz 11,13

JÁNOS 6 , 14

203 4

amelyek megmaradtak az étkezők után. 14 Az emberek, amikor látták a csodálatos jelt, amelyet Jézus tett, azt mondták: wValóban ez az x a próféta, y akinek el kellett jönnie a világra. 15 Amikor Jézus z észrevette, hogy jönnek, és erőszakkal királlyá akarják tenni, avisszavonult ismét b a hegyre egymagában.

Jézus a tengeren jár (Mt 14,22–33; Mk 6,45–52) 16  Amikor pedig esteledett, tanítványai lementek a tengerhez, 17 és hajóba szálltak, hogy átmenjenek a tengeren túli Kapernaumba. Már sötét volt, de Jézus még mindig nem jött oda hozzájuk. 18 A tenger pedig az erős szél miatt háborgott. 19 Amikor azért huszonöt vagy harmincfutamnyira1 beeveztek, és meglátták Jézust, amint a tengeren jár, és a hajóhoz közeledik, megrémültek. 20  c Ő pedig azt mondta nekik: Én vagyok, ne féljetek! 21 Akkor be akarták venni a hajóba, de a hajó máris azon a parton volt, ahova tartottak.

Jézus a mennyei kenyér 22  Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság látta, hogy nem volt ott más dhajó, csak az az egy, és hogy Jézus nem szállt be a tanítványaival a hajóba, hanem csak tanítványai mentek el. 23 De jöttek hajók Tiberiásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután e hálát adott az Úr. 24 f És amikor látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, ők is hajókba szálltak, és gKapernaumba mentek Jézust keresni. 25 Amikor megtalálták a tengeren túl, azt kérdezték tőle: h Mester, mikor jöttél ide? 26 Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, nem azért i kerestek engem, mert j csodajeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. 27 k Ne a veszendő eledelért fáradozzatok, hanem azért l az örök életre megmaradó eledelért, amelyet m az Emberfia ad majd nektek, n akin az Atya Isten opecsétje van. 28 Ekkor azt kérdezték tőle: Mit kell tennünk, hogy az pIsten dolgait cselekedjük? 29 Jézus így válaszolt nekik: Az az Isten dolga, qhogy higgyetek abban, akit r ő küldött. 30 Erre azt kérdezték: sTe milyen jelt mutatsz, hogy lássuk, és higgyünk neked? Mit teszel? 31 t Atyáink a mannát2 ették a pusztában, ahogy meg van írva: u Mennyei kenyeret adott nekik enni. 32 Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony,

14w ld. r. 4,19 x r. 1,21; 7,40; ld. Mt 21,11 y r. 11,27; ld. Mt 11,3 15z [r. 12,12–15] a 15–21. vershez ld. Mt 14,22–33; Mk 6,45–51; [Mt 8,18] b v. 3 20c [Lk 24,38–39] 22d r. 21,8 23e v. 11 24f 24–25. vershez ld. [Mt 14,34–36; Mk 6,53–56] g v. 17.59 25h ld. r. 1,38 26i v. 24 j v. 2 27k Ézs 55,2 l [v. 35.50– 51.54.58] m ld. Dán 7,13 n [r. 5,36–37; 10,36] o [Ez 9,4; Róm 4,11; 1Kor 9,2; 2Tim 2,19]; ld. r. 3,33 28p 1Kor 15,58; Jel 2,26 29q 1Jn 3,23 r ld. r. 3,17 30s ld. Mt 12,38 31t v. 49.58; 2Móz 16,15; 4Móz 11,7–9 u idézve innen Neh 9,15; [Zsolt 78,24–25; 105,40; 1Kor 10,3]

1 Görögül sztadion; egy sztadion (ókori görög hosszmérték) körülbelül 185 m volt. Tehát ez a távolság kb. 5 km, azaz a tó közepén lehettek 2 Amikor Izráel népe a pusztában vándorolt, az Úr különleges étellel táplálta őket. Ez olyasmi volt, mint az ostya, és „mannának” nevezték, mely szó héberül azt jelenti: „Mi ez?”; lásd még 6,49

6,14 A próféta. Az emberek úgy látják Jézust, mint aki betölti a Mózeshez hasonló prófétáról szóló jövendölést az 5Móz 18,15.18 versében ígértek alapján. (Vö. a Jn 1,20−21 és 7,40−41 verséhez fűzött jegyzetekkel. Az ApCsel 3,22−23 versében Péter e prófécia beteljesítőjeként azonosítja Jézust; vö. ApCsel 7,37.) Azonban a „próféta” nem tartozik Jézus megszokott elnevezései közé; leginkább olyanok használják, akik keveset tudnak róla (például Mt 16,14; Jn 4,19), mivel Jézus sokkal több mint próféta. 6,15 Királlyá akarják tenni. Jézus nem akart bekeveredni egy fékezhetetlen tömeg kellős közepébe, amely afelé tartott, hogy egy hiábavaló, spontán felkelést robbantson ki a római hatóságok ellen. A nép nem értette meg, hogy Jézus királysága lelki jellegű volt első eljövetelekor (lásd 18,36). 6,17 Hajóba. Lásd a Mt 4,21 verséhez fűzött jegyzetet. 6,19 Huszonöt vagy harmincfutamnyira beeveztek. Ha a sokaság megvendégelése a Galileai-tenger keleti partján történt, akkor a legrövidebb távolság Kapernaumig nyolc-tíz kilométer volt. A tengeren járás nem olyasvalami volt, amivel Jézus ámulatba akarta volna ejteni a tanítványait, hanem az általa teremtett világ fölött gyakorolt korlátlan uralmának az erőteljes, nyilvánvaló demonstrálása (Zsid 1,3.10). Az Ószövetségben egyedül Isten uralkodik a tengereken (Zsolt 29,10−11; 89,10; 107,28−30). 6,20 Én vagyok. Jézus szavai a görög ego eimi kifejezésnek felelnek meg, amely utalás lehet Isten önmeghatározására: „Vagyok, aki vagyok” (2Móz 3,14). Amikor Jézus azt mondja: „Én vagyok”, akkor arra is utalhat, hogy ő azonos Istennel. Ez a kapcsolat világosabbá válik, amikor e kifejezés megismétlődik később (lásd a Jn 6,35; 8,24 és 8,58 verséhez fűzött jegyzeteket). 6,21 A hajó máris azon a parton volt. Egy csodás példája annak, amit a Zsolt 107,23−32 szakasza (főleg a 107,29−30 vers) tanít: egyedül Isten csendesíti le a vihart, és ő az, aki biztonságban elvezeti úti céljukhoz a tengeren utazókat. 6,23−24 Tiberiást, a Galileai-tenger (lásd a 6,1 vershez fűzött jegyzetet) nyugati partjának legfőbb és legnagyobb városát Heródes Antipász alapította az 1. század

elején pártfogója, a római Tiberius császár (Kr. u. 14−37) tiszteletére; azt követően a galileai királyi városként működött Agrippa (Kr. u. 39−44) alatt. A város egy régi temetőre épült, ezért sok zsidó tisztátalannak tartotta a 2. századig, amikor is a palesztinai rabbinikus judaizmus központjává lett. Az ókori város gazdag régészeti örökséggel büszkélkedik, mely egy 1. századbeli városkapura utaló bizonyítékot is magában foglal, jóllehet a feltárt létesítmények nagy része az Újszövetség kora utáni időszakból származik (mint például a 2. századi bazilika és színház, a 4. századi zsinagóga és a közelében található fürdőkomplexum, valamint sok bizánci rom a 4−7. századból). Míg Kapernaum (lásd a Mk 1,21 verséhez fűzött jegyzetet) a Galileai-tenger északnyugati szélén helyezkedik el, Tiberiás több kilométerre délre fekszik tőle. 6,26 Mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Arra céloz, hogy a nép csak azért a fizikai vagy anyagi haszonért kereste Jézust, amelyet nyújtott nekik, holott azért kellett volna őt keresnie, mert olyan csodajeleket láttak, amelyek Jézus isteni természetére és igaz Messiás mivoltára mutattak. 6,27 Pecsétje. A viaszból, agyagból vagy különféle fajtájú puha fémekből készült pecsét az adott dolog, illetve dokumentum birtoklását vagy eredetiségét jelezte; ez esetben valószínűleg a második jelentésről, a valódiság igazolásáról van szó. 6,28−29 Dolgait cselekedjük. Ugyanazt a szót jelöli, amelynek a fordítása „fáradozik” a 6,27 versben (görögül ergazomai). Jézus azt mondja, hogy az „örök életre megmaradó eledelért” (6,27) fáradozzanak, de az emberek félreértik Jézus állítását, és az Isten által megkívánt dolgokról kérdeznek. Jézus azt válaszolja, hogy Isten dolga azt követeli meg, hogy az emberek higgyenek a Messiásban. 6,31 Az ószövetségi utalás több igehelyet is magába foglal, melyek közül a Zsolt 78,23−24 verse a leghangsúlyosabb (lásd még 2Móz 16,4.15; Neh 9,15; Zsolt 105,40). Ezzel a zsoltárverssel kapcsolatos egyrészt a kivonulás és a páska témája, másrészt Jézusnak a Mózeshez hasonló prófétaként való jellemzése, harmadrészt pedig az a várakozás, hogy Isten ismét mannát küld majd a messiási korban. 6,32 Az igazi mennyei kenyér örökké tartóan és spirituálisan táplálja az embereket, és ezért határtalanul felülmúlja az Izráelnek az Ószövetség idején adott

20 65 17o Mt 27,33; Mk 15,22; Lk 23,33 p Lk 14,27; [Mt 27,32; Mk 15,21; Lk 23,26] 18q Mt 27,38; Mk 15,24.27; Lk 23,32–33 19r [Mt 27,37; Mk 15,26; Lk 23,38] 20s v. 17; [4Móz 15,35–36; Zsid 13,12] 22t [1Móz 43,14; Eszt 4,16] 23u Mt 27,35; Mk 15,24; Lk 23,34 24v ld. r. 13,18 w idézve innen Zsolt 22,19 25x Mt 27,55–56; Mk 15,40–41; Lk 23,49 26y ld. r. 13,23 z r. 2,4 27a [r. 16,32] 28b [v. 30] v [ld. v. 24 előbb] c Zsolt 69,22; ld. r. 4,6–7 29d Mt 27,48; Mk 15,36; [Lk 23,36] 30e [v. 28; ApCsel 13,29]; ld. r. 17,4 f Mt 27,50; Mk 15,37; Lk 23,46

JÁNOS 19 , 30

Jézus megfeszítése és halála (Mt 27,31–56; Mk 15,20–41; Lk 23,26–49) 17  Átvették azért Jézust, p ő pedig maga vitte a keresztfáját, és o kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak. 18 q Ott megfeszítették őt és vele másik kettőt kétfelől, középen Jézust. 19 Pilátus pedig r egy feliratot is készített, és feltette a keresztfára. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20 A zsidók közül sokan olvasták a feliratot, mert s közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették, és héberül, latinul és görögül volt felírva. 21 A zsidók főpapjai pedig azt mondták Pilátusnak: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok. 22 Pilátus azt válaszolta: t Amit megírtam, megírtam. 23 u   A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, vették a ruháit, és négy részre osztották. Mindegyik katonának jutott egy rész, és még ott volt a köntöse1. A köntös pedig varrás nélküli volt, felülről aljáig egybeszőtt. 24 Azt mondták azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Azért, hogy v beteljesedjék az Írás, amely ezt mondja: wMegosztoztak ruháimon, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. 25 x   Jézus keresztje mellett pedig ott állt az anyja és az anyjának a nővére, Mária, Klópás felesége és a magdalai Mária. 26 Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és y az a tanítvány, akit szeretett, azt mondta az anyjának: z Asszony, íme, a te fiad! 27  Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva amagához fogadta őt az a tanítvány. 28  Ezek után Jézus, tudva, hogy már minden b elvégeztetett, vhogy beteljesedjék az Írás, azt mondta: c Szomjazom. 29 Volt ott egy ecettel telt edény. dEgy ecettel átitatott szivacsot izsópra tűztek, és odanyújtották a szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, azt mondta: e Elvégeztetett! És fejét lehajtva f kibocsátotta lelkét ∆ . 1 Görögül chiton; ez egy hosszú ruhadarab, amelyet a köpeny alatt, közvetlenül a testükön viseltek

Gulgulta fordítása; a Vulgatában használt latin megfelelője „Kálvária”. Lásd még a Mt 27,33 verséhez fűzött jegyzetet.

illetve csontjait (22,18). (Vö. Mt 27,35−43.) Ezen utalások erőteljesen a prófétai beteljesedés hangját ütik meg.

19,18 A keresztre feszítésről lásd a Jn 18,32 és a Mt 27,35 verséhez fűzött jegyzeteket. Jézus két bűnöző között történt keresztre feszítése emlékeztet a Zsolt 22,17 versére („…a gonoszok serege fogott körül engem…”) és az Ézs 53,12 versére („…a bűnösök közé számították…”).

19,25 Jézus anyjáról lásd a 19,26−27 és a 2,1−5 szakaszt. Anyjának a nővére talán Salomé, Zebedeus fiainak az anyja, akit Máté és Márk evangéliuma is megemlít. Máriával, Klópás feleségével kapcsolatosan vö. Lk 24,18. A magdalai Máriát illetően lásd Jn 20,1−18 (vö. Lk 8,2−3).

19,19 A felirat célja az volt, hogy jelezze az illető által elkövetett bűnt, feltehetőleg azért, hogy másokat elrettentsen hasonló tettek elkövetésétől. A zsidók királya. Pilátus szavai ismét sokkal mélyebb értelemben igazak, mint amilyen mértékben ő maga vagy a zsidók felfogták – újabb példája annak, ahogyan János a kettős jelentést és az iróniát használja (lásd a 3,14; 4,10; 8,24; 11,50−51 vershez fűzött jegyzeteket; vö. még 3,7−8).

19,26−27 A szülők tiszteletére irányuló bibliai rendelkezésekkel összhangban (2Móz 20,12; 5Móz 5,16) Jézus gondoskodott az édesanyjáról, aki minden bizon�nyal özvegy volt már, valószínűleg negyvenes évei végén vagy ötvenes évei elején járhatott, és csak kevés bevétele lehetett, vagy semennyi sem. Az asszony megszólításról lásd a Jn 2,4 verséhez fűzött jegyzetet.

19,20 Közel volt a városhoz az a hely. Lásd a 19,17 vershez fűzött jegyzetet. A héber (azaz az arámi, mely a héber közeli, rokon nyelve) volt a legelterjedtebben használt nyelv Palesztina zsidó lakossága körében; a latin a római megszálló erők hivatalos nyelve volt, a görög pedig a birodalom „nemzetközi nyelve”, amelyet zsidók és pogányok egyaránt megértettek. A háromnyelvű felirat tehát gondoskodott róla, hogy a lehető legszélesebb kör tudomására jusson Jézust keresztre feszíttetésének a hivatalos indoka. 19,23 A keresztre feszítéssel kapcsolatos későbbi eseményekhez hasonlóan (lásd 19,28−37) a katonák tettei is betöltötték az Írást (lásd a 19,24 vershez fűzött jegyzetet; vö. a 12,37−40 szakaszhoz fűzött jegyzettel). 19,24 János a 22. zsoltárt idézi (mely a legtöbbször idézett zsoltár az Újszövetségben). Ebben a zsoltáros, Dávid a kivégzési jelenet számos olyan prófétai részletét megadja, amely Jézus keresztre feszítésekor, közel ezer évvel később teljesedett be. Ez az első a Jézusra mint igaz szenvedőre tett utalások közül, összhangban a zsoltáros átéléseivel (vö. Jn 19,28.36.37). Azzal, hogy megosztoztak Jézus ruháin, és köntösére sorsot vetettek, a római katonák öntudatlanul betöltötték az Írást, ami továbbviszi János azon témáját, miszerint Jézus ellenségei tudtukon kívül is részt vesznek Isten megváltó tervében. A katonák azzal érveltek, hogy nem akarták eltépni Jézus köntösét, amely egy anyagból készült (19,23−24). János beszámolója Jézus megfeszítéséről a Zsolt 22,16−19 több részletét is tükrözi; megemlíti a szenvedő szomjúságát (22,16), átlyukasztott kezét és lábát (22,17),

19,28−29 Az Írás beteljesedésére vonatkozó utalás a 19,24 versen alapul (lásd a hozzá fűzött jegyzetet), valószínűleg a Zsolt 69,22 versére utalva: „… szomjúságomban ecettel itattak.” (Vö. Mt 27,34.48; lásd még Zsolt 22,16.) A Jézusnak ekkor kínált ecetet (Mk 15,36) a katonák használták szomjuk oltására, és nem azonos a „mirhás borral”, vagyis azzal a nyugtatószerrel, amelyet Jézusnak kínáltak (de elutasította) a kereszthez tartó úton (Mk 15,23). Az izsóp növényt az 1Kir 4,33 egyszerű bokorként írja le, amely falrepedésekből is képes kinőni. Ezt használva hintették meg vérrel az ajtófélfákat az első páska idején (2Móz 12,22). 19,30 Jézus elfogadta az ecetet, valószínűleg azért, hogy megnedvesítve kiszáradt torkát ki tudja hirdetni a győzelmi kiáltást szenvedése végén. Elvégeztetett! Azt hirdeti, hogy minden munka, amelynek az elvégzésére az Atya elküldte őt (vö. 4,34; 9,4), most teljesedett be, különösen a bűnök büntetésének elhordozása. Ez azt jelenti, hogy nem maradt már a bűnökért megfizetendő büntetés, mert Jézus minden szenvedése „elvégeztetett” (lásd Zsid 1,3; 9,11−12.25−28). A kibocsátotta kifejezés, amely Jézus önfeláldozásának önkéntes jellegét hangsúlyozza (lásd a Jn 2,19 és 10,17 verséhez fűzött jegyzeteket), a szenvedő szolga halálának leírását idézi az Ézs 53,12 verséből. Lelkét. Nem a Szentlelket jelenti, hanem Jézus saját emberi lelkét, amelyet ő önként bocsátott ki testéből, hogy visszatérhessen az Atyaisten jelenlétébe (lásd Lk 23,43.46). Lelke a mennyben maradt az Atyánál, amíg vissza nem tért testébe feltámadásakor „[a] hét első napján” (20,1).

20 6 6 A GOLGOTA ÉS A TEMPLOM-HEGY Több évszázadon át a keresztények abban a hitben fejezték ki imádatukat a Szent Sír-templomban, hogy ez az a hely, ahol Jézust megfeszítették, eltemették, és ahol feltámadt a halálból. Ezt a nézetet kérdőjelezte meg 1883-ban Charles Gordon brit vezérőrnagy; szerinte valójában a Jeruzsálem óvárosától északra fekvő Sírkert volt a kálvária helyszíne. A bibliai írók a következőket rögzítették a hellyel kapcsolatban: az akkori Jeruzsálem falain kívül volt (Zsid 13,12), egy kertben (Jn 19,41), a városhoz közel (Jn 19,20), és Golgotának hívták, amelynek jelentése „Koponya-hely” (Mt 27,33). Az 1960-as években ásatásokat végeztek a Szent Sír-templom alatt; ekkor derült ki, hogy a templom egy különálló sziklatömbre épült egy kiterjedt méretű kőbánya közepén (amely a Kr. e. 8. századtól a Kr. e. 1. századig volt használatban). Ezt a sziklanyúlványt nem fejtették ki az ókorban a mészkő rossz minősége

miatt. A kőbánya és e szikla oldalában az Kr. u. 1. századra jellemző sziklasírok sorát találták. Ez azt jelenti, hogy ez a terület akkoriban nem a város falain belül helyezkedett el, mivel a halottakat mindig a városon kívül temették el. A közeli zsidó negyed ásatásainak északi részén talált megerősített maradványokat a Josephus Flavius által a második fal leírásában említett Gennath (Kert) kapuval azonosították (A zsidó háború, 5.146). Feltételezik, hogy ez a kapu egy kertről kapta a nevét, amely a kapun kívül, tőle kissé északra helyezkedett el, és valóban találtak egy réteg termőföldet a kőbánya töltése fölött. Az az állítás, miszerint a helyszín mint „a koponya helye” lehetett ismert, azon az ókori zsidó hagyományon alapul, hogy Ádám koponyáját őrzi ez a hegy, amiről olyan korai keresztény írók, mint például Órigenész és Epiphaniosz számoltak be.

Templom Templom Birket Birket Israel Israel (Izráel-medence) (Izráel-medence)

Antónia Antónia erőd erőd

Ókori Ókori kőbánya kőbánya

20 67

Charles Gordon annak alapján azonosította a Sírkertet Krisztus sírjával, hogy felfedezte egy koponya alakját a hegy körvonalaiban annak meredek nyugati lejtőjén, ahol a Sírkert is található. Azóta bizonyítást nyert, hogy ez valójában tipikus sír volt az első templom korából, és semmiképpen nem nevezhették „új sírnak” Krisztus idején. Azonban a Szent Sír-templom forgatagához viszonyított békés nyugalma miatt sokan ma is ezt a helyszínt tekintik Krisztus sírjának. A rekonstrukciós rajz a keresztre feszítés hagyományos helyszínét ábrázolja (azaz a Szent Sír-templomot). Három kereszt áll a Golgota hegyén. Jeruzsálem második fala a kőbánya felszínére épült. A Templom-hegy háttérként szolgál; balra az Antónia-erőd, középen a templom, jobbra a távolban pedig a királyi sztoa látható.

A Templom-hegy A Templom-hegy helyszínrajzi helyszínrajzi vázlata vázlata

0 250

50 0

KirályiKirályi oszlopcsarnok oszlopcsarnok

WarrenWarrenkapu kapu

BarclayBarclaykapu kapu

Wilson-ív Wilson-ív

Robinson-ív Robinson-ív

Hasmóneus Hasmóneus palotapalota Második fal fal Második

GennatGennatkapu kapu

Golgota Golgota Kert Kert

A gyenge anyagminőség miatt miatt A gyenge anyagminőség ki nemkibányászott területterület nem bányászott

Arimátiai JózsefJózsef Arimátiai sírja? sírja?

Első fal Első fal

250500 � 500 �

100 50

100 150 m 150 m

JÁNOS 19,31

20 6 8

Mivel g előkészületi nap volt, és a zsidók nem akarták, hhogy a testek szombaton a keresztfán maradjanak, mert az a szombat inagy ünnepnap volt, arra kérték Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.1 32 Eljöttek azért a katonák, és eltörték az elsőnek a lábszárcsontját, majd a másikét is, j akit vele együtt feszítettek meg. 33 De amikor Jézushoz értek, és látták, hogy ő már halott, nem törték meg a lábszárcsontját, 34 hanem az egyik katona dárdával átszúrta az oldalát, és azonnal kvér és víz jött ki abból. 35 l Aki látta ezt, az tanúskodott erről, és migaz az ő tanúságtétele, és ő tudja, hogy a való igazat mondja, n hogy ti is higgyetek. 36 o Mert azért történtek ezek, hogy beteljesedjék az Írás: p Csontja meg ne qtöressék. 37 Másutt pedig így szól az Írás: rNéznek majd arra, akit átszúrtak. 31

Jézus temetése (Mt 27,57–61; Mk 15,42–47; Lk 23,50–57) 38 s   Ezek után pedig az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt, de csak titokban, t a zsidóktól való félelem miatt, azt kérte Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. És Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette a testet. 39  u Még Nikodémus is eljött, aki éjszaka ment először hozzá, és mintegy száz font2 wmirh ából és aloéból való v kenetet hozott. 40 Vették tehát Jézus testét, és x begöngyölték y lepedőkbe az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. 41 Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy zkert és a a kertben egy új sír, b amelybe még senkit sem helyeztek. 42 Mivel d az a sír közel volt, abba helyezték Jézust a zsidók c előkészületi napja miatt. Jézus feltámadása (Mt 28,1–10; Mk 16,1–8; Lk 24,1–12) e A hét első napján pedig, kora reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy f a követ elvették a sírról. 2 Elfutott azért, és Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, g akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és hnem tudjuk, hova tették! 3 i Kiment azért Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4 Mind a ketten együtt

31g v. 14 h 5Móz 21,23; Józs 8,29; 10,26–27 i 2Móz 12,16 32j v. 18 34k 1Jn 5,6.8 35l 1Jn 1,1–3; Jel 1,2; ld. r. 15,27 m [r. 21,24] n [r. 20,31] 36o ld. Mt 1,22 p idézve innen 2Móz 12,46; 4Móz 9,12; [1Kor 5,7] q Zsolt 34,21 37r idézve innen Zak 12,10; [Jel 1,7] 38s 38–42. vershez ld. Mt 27,57–61; Mk 15,42–47; Lk 23,50–57 t ld. r. 7,13 39u r. 3,1–2; 7,50 v [Mk 16,1; Lk 24,1] w Zsolt 45,9; Péld 7,17; Énekek 4,14 40x r. 11,44; [2Krón 16,14; ApCsel 5,6] y r. 20,5–7; Lk 24,12 41z [r. 20,15] a 2Kir 21,18.26 b Lk 23,53; [Mk 11,2] 42c v. 14.31 d v. 41 20. fejezet 1e Mt 28,1; Mk 16,1–2; Lk 24,1 f Mt 27,60.66; 28,2; Mk 15,46; 16,3–4; Lk 24,2 2g ld. r. 13,23 h v. 13 3i Lk 24,12

1 A páska ünnepe a hét bármely napjára eshet; János evangéliuma szerint abban az évben, amikor Jézust megfeszítették, szombatra esett 2 Görögül litra; egy litra (vagy római font) körülbelül 327 grammnak felelt meg

19,31 Az előkészületi napról lásd a 19,14 vershez fűzött jegyzetet. Az a szombat nagy ünnepnap (azaz különleges szombat) volt, mert ez volt a húsvéti hét szombatja. A zsidók kérésének alapja az 5Móz 21,22−23 verse volt (vö. Józs 8,29), mely szerint a felakasztott bűnözők holtteste nem szennyezhette be a földet azzal, hogy a fán maradt éjjelre. Hogy törjék el a lábszárcsontjukat. A rómaiak jellemzően jóval a halál bekövetkezte után is a kereszten hagyták az elbomló testeket (a keresztre feszítésről lásd a Mt 27,35 verséhez fűzött jegyzetet). Azonban bizonyos ünnepi alkalmakkor (mint például a császár születésnapján, lásd Philón: Flaccus ellen, 83) hamarabb levehették a testeket, és a lábak eltörése előrébb hozta a halál beálltát, mert megakadályozta, hogy a megfeszített ember meghosszabbítsa az életét azáltal, hogy a lábára támaszkodva feljebb emeli a testét, és így lélegezni tud. A karok izomereje hamar kimerült, és bekövetkezett a fulladás. Egy Jeruzsálem közelében, Givat ha-Mivtarban 1968-ban talált lelet – egy olyan férfi kiásott csontjai, akit megfeszítettek, és eltörték a lábát – megerősíti ezt a szokást. 19,34 A vér és víz folyása azt jelzi, hogy Jézus valóban teljesen emberi lényként halt meg, valódi emberi testben (vö. 1Jn 5,6−8). A dárda (latinul hasta) körülbelül 1,8 méter hosszú volt, és egy könnyű fafajtából – például kőrisből – készült nyélre erősített vas- vagy dárdahegyből állt. Lásd a Jn 19,36 verséhez fűzött jegyzetet is. 19,35 Lásd az 5,31−47; 13,23; 21,24 vershez fűzött jegyzeteket. 19,36 Csontja meg ne töressék. A 19,24 és a 19,28 vers után (lásd a hozzájuk fűzött jegyzeteket) ez a János által idézett harmadik olyan szentírási bizonyíték, amely azt jelzi, hogy Jézus halála betölti az Írást (Zsolt 34,21; továbbá 2Móz 12,46, amelyet a 4Móz 9,12 verse megismétel). Jézus megmenekült attól, hogy eltörjék a lábát, és a testébe fúródó dárda sem törte el egyetlen csontját sem. 19,37 A második szöveg abból a kettőből, amely beteljesedett a római katonák tettei révén a 19,34 versben, a Zak 12,10 versének állítása: Néznek majd arra, akit átszúrtak (a Jel 1,7 verse is idézi). 19,38 Arimátiai József, a zsidó vezetői nagytanács egyik gazdag tagja (Mt 27,57) elkéri Pilátustól Jézus testét, miáltal újabb szentírási ige teljesedik be: „A gonoszok között adtak sírt neki, és a gazdagok mellé jutott halála után.” (Ézs 53,9) Arimátiáról lásd a Lk 23,50−51 verséhez fűzött jegyzetet.

19,41 A helyet illetően, ahol Jézust megfeszítették, lásd a 19,17 és a 19,20 vershez fűzött jegyzeteket. A kert megművelt területre utal (vö. a 18,1 vershez fűzött jegyzettel); a 20,15 vers kertészt is említ. Sír. Lásd a Mk 15,46 verséhez fűzött jegyzetet. 19,42 A zsidók előkészületi napját illetően lásd a 19,14 vershez fűzött jegyzetet. Igencsak közeledett a szombat, amikor is abba kellett hagyniuk minden munkát, beleértve az illatszerek vagy egy holttest szállítását. Egy gazdag ember sírjának a használata (vö. Mt 27,57) az Ézs 53,9 versének a beteljesedése. 20,1−29 Jézus feltámadása, megjelenései és a tanítványok kiküldése. A 20. fejezet a Jézus megfeszítése és temetése utáni időszakot tárgyalja: az üres sír fölfedezését, a feltámadt Jézus magdalai Máriával való találkozását, illetve hogy Jézus megjelenik a tanítványainak, és küldetéssel bízza meg őket (20,21). 20,1 A hét első napja vasárnap reggel volt; a vasárnap akkortól kezdve vált a hívők által az Úr tiszteletére elkülönített szokásos nappá (lásd ApCsel 20,7; 1Kor 16,2). A magdalai Mária hajnal előtt elindult Jézus sírjához, hogy elvégezze a temetési előkészületeket (Lk 24,1), amelyeket félbe kellett hagyni a szombat kezdete miatt (lásd a Jn 19,42 verséhez fűzött jegyzetet). A szinoptikus evangéliumokban olvasható párhuzamok azt jelzik, hogy más nők is voltak vele, és a 20,2 versbeli „nem tudjuk” megfogalmazás is ezt sugallja. Amikor még sötét volt. Vö. a kissé különböző időpontokat a Mt 28,1, a Mk 16,2 és a Lk 24,1 versében. Máté evangéliuma elmagyarázza, hogy a követ „elhengerítette” „az Úr angyala” (Mt 28,2). Magdalai Mária személyéről lásd még a Jn 19,25 verséhez fűzött jegyzetet. 20,2 Ezen a ponton Mária nem gondol a feltámadásra. Nem tudjuk. A többes szám arra utal, hogy Márián kívül más nők is jelen voltak. A másik tanítványról lásd a 20,3−4 verset és a 18,15−16 vershez fűzött jegyzetet. 20,5 Behajolt, és látta. Ekkor már kétségkívül elég világos volt ahhoz, hogy be lehessen látni a sírkamrába a barlangsír alacsony, szűk nyílásán át. Nem ment be („a másik tanítvány”, 20,2–4), feltehetőleg mivel tiszteletben tartotta Simon Péternek a tizenkettő között elfoglalt helyét (például 6,67−69). 20,6 A lepedők ott vannak. Egyértelműen bizonyítja, hogy Jézus testét nem sírrablók vitték el (vö. Mt 28,11−15), és nem is a tanítványai próbálták meg ellopni

20 69 5j r. 19,40 7k r. 11,44 8l v. 4 9m Mt 22,29 n Zsolt 16,10; Lk 24,46; ApCsel 2,25–31; 13,34–35; 17,3; 1Kor 15,4

JÁNOS 20 , 10

futottak, de az a másik tanítvány Péternél gyorsabban futott, és elsőként ért a sírhoz. 5 Behajolt, és látta, hogy ott vannak a jlepedők, de nem ment be. 6 Aztán őt követve megérkezett Simon Péter is, és bement a sírboltba, és látta, hogy a lepedők ott vannak, 7 és a k kendő, amely Jézus fején volt, nincs együtt a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve más helyen van. 8 Akkor bement a másik tanítvány is, l aki előbb ért a sírhoz, és látott és hitt. 9 Mert még mnem értették az Írást, n hogy fel kell támadnia a halálból. 10 A tanítványok ekkor visszatértek az övéikhez.

Jézus sírja Az evangéliumok szerzőitől tudjuk, hogy Jézus halála után a testét egy kertbe vitték, és egy új, sziklába vágott sírba helyezték (Mt 27,60; Lk 23,53; Jn 19,41). Ez régészeti szempontból fontos információ. Abban az időben a sírok általában több sírkamrából álltak; az oldalfalakba vájt loculusokba (temetkezési fülkékbe) helyezték az elhunyt testét, az arcosoliumokba (boltíves falfülkékbe) pedig az osszáriumot (a csontokat tartalmazó ládikát). Az, hogy az asszonyok látták azt a helyet, ahol korábban Jézus teste feküdt (Mk 15,47), illetve hogy Jézus feltámadása után János, az egyik tanítvány látta a gyolcsokat és külön összegöngyölítve az arc takarására szolgáló anyagot (Jn 20,5–6), arra utal, hogy Jézus testét a sírban a bejárattal szemben található kőpadra helyezhették. A régészet, különösen a sírépítészet alátámaszthatja ennek az információnak a valóságtartalmát. Az újonnan vágott sziklasírok általában egy egyszerű kamrából álltak, melynek belsejében a kivájt üreget három pad szegélyezte. Az üreg tette lehetővé, hogy a munkások fel tudjanak egyenesedni munka közben. A sírt később, az eredeti padok eltávolítása után további, loculusokat és arcosoliumokat tartalmazó kamrákkal bővítették. Az újonnan vágott sírt az ossilegium szertartásának első részét képező „elsődleges temetésre” használták. (Ez egyszerűen annyit jelent, hogy az elhunyt gyolcslepedőkbe burkolt testét egy padra, polcra vagy fülkébe helyezték. Körülbelül egy évvel később, miután a lágy szövetek lebomlása megtörtént, a csontokat osszáriumba gyűjtötték. Ezt nevezték „másodlagos temetésnek”.) Úgy tűnik tehát, hogy Jézus testét valóban egy újonnan a sziklába vájt sírba helyezték. A sír bejárata alacsonyan lehetett; a tanítványok csak lehajolva tudtak benézni vagy belépni (vö. Lk 24,12; Jn 20,5). Jeruzsálemben és környékén mintegy ezer sírt tártak fel ebből a korszakból; ezek közül csupán néhány esetben fordult elő, hogy

a holttestet (vö. Mt 27,62−66), sem az ellenségei, akik nem vesztegettek volna időt arra, hogy levegyék a lepedőket (lásd Jn 19,40). A görög szöveg szerint a lepedők egyszerűen ott „hevertek” (keimai, általános kifejezés). Bár időnként születnek más feltételezések, semmi nem utal arra a szövegben, hogy Jézus teste átment volna az anyagon, vagy hogy a lepedők Jézus testének az alakját felvéve maradtak volna ott. Az Újszövetség másutt megerősíti Jézus feltámadt testének a valódi fizikai anyagszerűségét (lásd Mt 28,9; Lk 24,30.39.42; Jn 20,17.20.27; ApCsel 10,41). Az a legvalószínűbb, hogy Jézus maga vette le ezeket a lepleket a testéről, amikor feléledt a halálból, és otthagyta őket. 20,7 Az utalás, hogy a kendő a fejéről külön összegöngyölítve más helyen volt, azt sugallja, hogy maga Jézus vette le és hajtotta össze gondosan. 20,8−9 Két férfi tanú jelenléte szolgáltatta a zsidó törvény szerint elfogadható

a sír bejáratát elhengeríthető kő fedte. Ez a luxus a gazdagok kiváltsága volt. A sírok bejáratát általában négyzetes vagy téglatest alakú kővel zárták le. Ezek a kövek úgy illeszkedtek a sír szájára, mint a parafadugó az üveg nyakába. Keskenyebb részük pontosan illeszkedett a belső nyíláshoz, míg a szélesebb részük lezárta a külső nyílást. A bibliai feljegyzés azonban kifejezetten elhengerített követ említ (Mt 27,60; Mk 15,46; Lk 24,2), ezért is láthatunk ezen a rekonstrukciós rajzon egy hatalmas (1,4 méter átmérőjű) kerekded követ. Az igen ritka, elhengeríthető kővel fedett bejárat összhangban áll azzal az elgondolással, hogy arimátiai József „gazdag ember” volt (vö. Mt 27,57).

bizonyítékot (vö. 5Móz 17,6; 19,15). Mert még nem értették az Írást. Azt igazolja, hogy a tanítványok nem gyártottak egy olyan történetet, amely illeszkedett volna előre kitalált elképzeléseikhez arról, amit megjövendöltek. Inkább szembesültek bizonyos tényekkel, amelyeket kezdetben képtelenek voltak összekapcsolni az Írással. Csak később, a Szentlélek tanító szolgálatának a segítségével (lásd a Jn 14,26 és 16,13 verséhez fűzött jegyzeteket) váltak képessé erre. „Az Írásra” utalva János bizonyos ószövetségi igerészekre (mint a Zsolt 16,10; Ézs 53,10−12; Hós 6,2) vagy az egész Írásra kiterjedő szélesebb témákra gondolhatott (vö. Lk 24,25−27.32.44−47). 20,10 Amikor a tanítványok… visszatértek az övéikhez, János („a tanítvány, akit Jézus szeretett”) minden valószínűség szerint elvitte Jézus feltámadásának örömhírét Jézus anyjának, akit magához fogadott (19,27).

JÁNOS 20 , 11

2070

Jézus megjelenik a magdalai Máriának (Mk 16,9–11) 11  Mária pedig kint állt a sírnál, és sírt. Miközben sírt, behajolt a sírboltba, 12 és pkét angyalt o látott fehér ruhában ülni: az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ott, ahol Jézus teste feküdt. 13 Azok így szóltak hozzá: q Asszony, miért sírsz? Ő pedig azt válaszolta: r Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és s látta, hogy Jézus áll ott, t de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus pedig azt kérdezte tőle: u Asszony, miért sírsz? vKit keresel? Ő pedig azt gondolta, hogy a w kertész az, és azt mondta neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elviszem. 16 Ekkor Jézus megszólította: Mária! Ő pedig megfordulva azt mondta neki héberül1: x Rabbóni (amely azt jelenti: Mester)! 17 Jézus azt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az y én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy z felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz és az a én Istenemhez és a ti Istenetekhez. 18 A magdalai Mária b elment, hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. Jézus megjelenik a tanítványoknak (Mt 28,16–20; Mk 16,14–18; Lk 24,36–49; ApCsel 1,6–8) 19 c   Már este volt d azon a napon, a hét első napján, és f a zsidóktól2 való félelem miatt e az ajtók is zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: g Békesség nektek! 20 És ahogy ezt mondta, hmegmutatta nekik a kezét és az oldalát. i A tanítványok pedig örvendeztek, hogy látják az Urat. 21  Majd ismét azt mondta nekik Jézus: Békesség nektek! Ahogy j engem elküldött az Atya, k én is úgy küldelek el titeket. 22 Ezt mondva lrájuk lehelt, és így szólt: mVegyetek Szentlelket ∆! 23 n Akiknek bűneit megbocsátjátok, azok bocsánatot nyernek, akikéit megtartjátok, azokéi megmaradnak.

12o [Mk 16,5] p Lk 24,4 13q v. 15; [r. 2,4] r v. 2 14s Mk 16,9; [Mt 28,9] t r. 21,4; Lk 24,16.31 15u v. 13 v r. 1,38; 18,4.7 w [r. 19,41] 16x ld. r. 1,38 17y ld. Mt 28,10 z [Mk 16,19]; ld. r. 14,12 a Mt 27,46; Ef 1,17; Jel 3,2.12; [1Kor 3,23] 18b Mk 16,10; [Mt 28,10; Lk 24,10.22–23] 19c 1Kor 15,5; [v. 26] d Lk 24,33.36 e v. 26 f ld. r. 7,13 g ld. r. 14,27 20h Lk 24,40 i r. 16,22 21j r. 17,18; ld. r. 3,17 k r. 13,20; ld. ApCsel 1,2 22l 1Móz 2,7 m [ApCsel 2,4]; ld. r. 7,39 23n [Mt 16,19; 18,18; 1Kor 5,4–5] 24o ld. r. 11,16 25p v. 20; [Zsolt 22,17]

Tamás kételkedése 24 o   Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek3 hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. 25 A többi tanítvány elmondta neki: Láttuk az Urat. De ő azt mondta: p Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem teszem ujjamat a szegek helyére, és 1 Vagy arámiul 2 A görög ioudaioi szó valószínűleg az akkori zsidó vallási vezetőkre és a hatásuk alatt álló emberekre vonatkozik 3 Görögül Didymus

20,11−12 Mária (a magdalai, vö. 20,1.18) látott két angyalt… fehér ruhában. Az angyalok gyakran jelentek meg párosával (például ApCsel 1,10), és gyakran szerepel leírásukban fehér öltözékük (vö. Ez 9,2; Dán 10,5−6; Jel 15,6). 20,15 Mária összetévesztette Jézust a kertésszel, talán mert nem volt még teljesen világos (lásd 20,1), és talán mert megfordult, és ugyan látott ott valakit, de azonnal visszafordult a sír felé, amikor beszélt (a 20,16 versben „megfordulva” beszélt újra közvetlenül Jézushoz). Jézus feltámadása utáni más megjelenései alkalmával tanítványai nem ismerték fel őt rögtön (lásd Lk 24,16.31). Teste szintén valamelyest másképp nézhetett ki, hiszen most korábbi fiatalkori külsejével, tökéletesen egészségesen jelent meg, ellentétben azzal, amivé rettenetes szenvedése és eltorzítása során vált (vö. Ézs 53,2−3). 20,16 Jézus megszólította: Mária! Mária csak a saját nevét hallva ismeri fel Jézus hangját. Ahogyan Jézus tanította megfeszítése előtt: „…ő a maga juhait a nevükön szólítja (…), és a juhok követik, mert ismerik a hangját.” (10,3.4) 20,17 Még nem mentem fel. Nem mond ellent annak a ténynek, hogy Jézus lelke halála pillanatában az Atya jelenlétébe távozott a mennybe (lásd a 19,30 vershez fűzött jegyzetet), hanem azt állítja, hogy testi mennybemenetele feltámadása után még nem történt meg (lásd Lk 24,51; ApCsel 1,9−11). Az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz. Különbséget tesz a tekintetben, hogy Isten milyen értelemben Krisztus Istene és Atyja, és hogy milyen értelemben igaz ez a tanítványokra (lásd a Jn 1,14 verséhez fűzött jegyzetet). Ám Jézus egyben a testvéreinek is nevezi a hívőket, ami személyes kapcsolatra utal (lásd a 15,13−14 vershez fűzött jegyzetet; továbbá Zsid 2,12.17). 20,19 Egyes magyarázók úgy értelmezik azt, hogy az ajtók is zárva voltak, hogy Jézus csodás módon áthaladt a szoba ajtaján vagy falain, bár a szöveg nem kifejezetten ezt állítja. Mivel Jézusnak egyértelműen valódi fizikai teste, húsa és csontja volt, miután feltámadt a halálból (lásd a 20,6 vershez fűzött jegyzetet és az ott említett verseket), az egyik lehetőség, hogy az ajtó valamely csoda folytán kinyílt,

hogy Jézus fizikai teste beléphessen rajta. Ez összhangban van azzal az igehellyel, amelyben Péter átmegy egy bezárt kapun kis idővel később (lásd ApCsel 12,10). 20,21−22 Ezek a versek tartalmazzák a jánosi „nagy küldetést” annak tetőpontjaként, ahogyan az evangélium egésze bemutatja Jézust mint az Atya küldöttjét (lásd a 3,17 vershez fűzött jegyzetet). Az elküldött (Jézus) lett most a küldő, megbízva követőit azzal, hogy szolgáljanak hírvivőiként és képviselőiként (vö. 17,18). Az Istenség mindhárom személye részt vesz ebben a kiküldésben: ahogyan az Atya elküldte Jézust, úgy küldi el Jézus a tanítványait (20,21), felruházva őket a Szentlélekkel (20,22). Amikor Jézus rájuk lehelt, és azt mondta: Vegyetek Szentlelket!, az leginkább az abból adott ízelítőként értendő, ami majd a Szentlélek pünkösdi kitöltésekor történik (lásd ApCsel 2). Ez nem azt jelenti, hogy a Szentlélek nem volt jelen a tanítványok életében ezt megelőzően (lásd a Jn 7,39 és 14,16−17 verséhez fűzött jegyzeteket). 20,23 Mind a bocsánatot nyernek, mind a megmaradnak kifejezés befejezett igealak a görög szövegben, és úgy is fordítható, hogy „bocsánatot nyertek”, illetve „megmaradtak”, mivel a befejezettség egy olyan elvégzett múltbeli cselekvést jelöl, amelynek a jelenben is fennálló eredménye van. Az elgondolás nem az, hogy egyes keresztyének vagy gyülekezetek hatalmában áll, hogy megbocsássanak vagy ne bocsássanak meg embereknek, hanem hogy amint az egyház kihirdeti a bűnök bocsánatának örömüzenetét a Szentlélek erejével (lásd 20,22), valójában azt hirdeti ki, hogy akik hisznek Jézusban, azoknak a bűnei bocsánatot nyernek, azokéi pedig, akik nem hisznek benne, nem nyernek bocsánatot – és ez egyszerűen azt tükrözi, amit Isten már elvégzett a mennyben (vö. a Mt 16,19 verséhez fűzött jegyzettel). 20,24 Tamás. Vö. 11,16. Lásd továbbá az 1,38 vershez fűzött jegyzetet. 20,25 Tamás nyilván azt gondolja, hogy a tanítványok egy kísértetet láthattak (vö. Mt 14,26). János azonban nem mulasztja el kijelenteni, hogy Jézus a testté lett Ige (Jn 1,14; vö. 1Jn 4,2−3, 2Jn 7), ami maga után vonja, hogy feltámadt teste nem egy fantom vagy szellem megjelenése, hanem valódi – ámbár megdicsőült – test.

JÁNOS 21 , 13

2071 26q v. 19 27r v. 20; 1Jn 1,1; [Lk 24,39] 28s [r. 1,1.49] 29t 1Pt 1,8; [2Kor 5,7] 30u r. 21,25 v ApCsel 10,41 31w 1Jn 5,13 x ld. r. 11,27 y ld. Mt 14,33 z r. 3,15–16; 5,40; 6,53; 10,10 a [ApCsel 10,43; 1Kor 6,11]; ld. ApCsel 3,6 21. fejezet 1b v. 14; [Mk 16,12.14]; ld. r. 7,4 c r. 20,19.26 d r. 6,1 2e ld. r. 11,16 f r. 2,1; 4,46 g Mt 4,21; Lk 5,10 3h [Lk 5,5] 4i r. 20,14 5j Lk 24,41 6k [Lk 5,4.6–7] 7l ld. r. 13,23 m v. 18; [r. 13,4] n 1Sám 19,24; Ézs 20,2; Mik 1,8 o [Mt 14,29] 12p ApCsel 10,41 q v. 15 r [r. 4,27]

kezemmel nem érintem meg az oldalát, semmiképpen el nem hiszem. 26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. q Bár az ajtó zárva volt, Jézus bement, megállt középen, és azt mondta: q Békesség nektek! 27 Azután így szólt Tamáshoz: rNyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet, és nyújtsd ki a kezedet, és helyezd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! 28 Tamás pedig azt mondta neki: s Én Uram és én Istenem! 29 Jézus pedig így válaszolt: Mivel láttál engem, hittél; t boldogok, akik nem látnak és hisznek. 30 u   Sok más jelt is tett Jézus v a tanítványok szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. 31 wEzek pedig azért írattak meg, hogy x higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, y az Isten Fia, és ebben a hitben z életetek legyen a az ő nevében.

Jézus megjelenik a Tiberiás-tengernél Ezek után c ismét b megjelent Jézus a tanítványoknak a dTiberiás-tengernél. Megjelenése pedig így történt. 2 Együtt volt Simon Péter és eTamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a f galileai Kánából, g Zebedeus fiai és még kettő a tanítványai közül. 3 Simon Péter azt mondta nekik: Elmegyek halászni. Mire ők azt válaszolták: Mi is veled megyünk. Elmentek, és hajóba szálltak, de h azon az éjszakán nem fogtak semmit. 4 Amikor pedig már reggeledett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban i nem ismerték meg, hogy Jézus az. 5 j Jézus akkor megkérdezte tőlük: Fiaim, van valami ennivalótok? Azt felelték neki: Nincsen. 6 k   Ő pedig azt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették hát, de kivonni már nem bírták a halak sokasága miatt. 7 Akkor az a tanítvány, l akit Jézus szeretett, ezt mondta Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallotta, hogy az Úr van ott, mmagára vette az ingét, nmert mezítelen volt, és o bevetette magát a tengerbe. 8 A többi tanítvány pedig a hajón jött, mert nem messze voltak a parttól, hanem mintegy kétszáz könyöknyire,1 és kivonták a hálót a halakkal. 9 Amikor partra szálltak, látták, hogy parázs van ott, és azon hal és kenyér. 10 Jézus pedig azt mondta nekik: Hozzatok a halakból, amit most fogtatok! 11 Simon Péter beszállt, és kivonta a hálót a partra, amely telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és noha ennyi volt, mégsem szakadozott a háló. 12  Jézus azt mondta nekik: p Gyertek, q egyetek! r A tanítványok közül pedig senki sem merte megkérdezni tőle: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr az. 13 Jézus

1 Egy könyök (régi hosszmérték) kb. 45 cm volt, tehát ez a távolság kb. 100 m

20,26 Nyolc nap múlva. A következő vasárnapra utal, egy héttel húsvét után (vö. 20,19), mert a kezdő napot is beleszámították a napok számába. Most, hogy a kovásztalan kenyér ünnepe véget ért, a tanítványok hamarosan visszatérnek Galileába. Az ajtó zárva volt. Lásd a 20,19 vershez fűzött jegyzetet. 20,28 Tamás vallástétele arról, hogy Jézus az ő Ura (görögül Kyrios) és Istene (görögül Theos), irodalmi kapocsként szolgál az előszóban Jézusra mint Istenre való utalásokhoz (1,1.18). Ez az egyik leghangsúlyosabb szöveg az Újszövetségben Krisztus istenségéről (lásd 1,1). Egyes szekták megpróbálják félremagyarázni ezt a Jézus istenségéről tett egyértelmű kijelentést azzal érvelve, hogy Tamás állítása csupán a döbbenet felkiáltása – lényegében istenkáromlás – volt. Ez a magyarázat azonban elképzelhetetlen, egyrészt figyelembe véve a kor erős zsidó erkölcsi meggyőződéseit, másrészt pedig mivel nincs összhangban a szöveggel, amely világosan azt állítja, hogy Tamás ezeket a szavakat neki, azaz Jézusnak mondta. Tamás kijelentése lényegében világos megvallása Jézusban mint Urában és Istenében épp megtalált hitének. János fő célja könyvének a megírásával az, hogy minden olvasó megvallja Jézust Urának és Istenének ugyanúgy, ahogyan Tamás tette. 20,29 János evangéliumának az olvasói nincsenek hátrányban Jézus első követőihez képest. Vegyük észre e szöveg lehetséges visszhangját az 1Pt 1,8 versében; vö. 2Kor 5,7. 20,30−31 Az evangélium megírásának célja: bizonyságtétel arról, hogy Jézus a Messiás és Isten Fia. (A „messiás” görögül christos.) János célmeghatározása és az evangélium befejezése tulajdonképpen felsorolja a könyv fő témáit: Jézus mint a Krisztus és Isten Fia (lásd 1,41.34); válogatott messiási „jelei” (lásd az 1,19−12,50 részhez és a 2,11 vershez fűzött jegyzeteket); a Jézusban való hit fontossága; valamint az örök élet ajándéka (lásd 1,12; 3,16; 17,3). Jézus „Isten Fiaként” betöltött kivételes helyzetéről lásd az 1,14 vershez fűzött jegyzetet.

21,1−25 Epilógus: Péternek és annak a tanítványnak a szerepe, „akit Jézus szeretett”. A 21. fejezet elbeszéli Jézusnak a feltámadása utáni harmadik (és egyben utolsó) olyan megjelenését, amelyet ez az evangélium feljegyez, miközben összeveti Péternek és annak a tanítványnak (Jánosnak) az elhívását, „akit Jézus szeretett”. 21,1 Ezek után (vö. 5,1; 6,1). Miután eltelt a kovásztalan kenyér egy hétig tartó ünnepe, a tanítványok elindultak Jeruzsálemből, és visszatértek Galileába (lásd a 20,26 vershez fűzött jegyzetet; vö. Lk 2,43). A Tiberiás-tengerre vonatkozó utalásról lásd a Jn 6,1 verséhez fűzött jegyzetet. 21,2 Zebedeus fiait Jakabként és Jánosként nevezik meg a szinoptikus evangéliumok (például Mt 4,21 és a párhuzamos igehelyek). Lukács megemlíti, hogy „Simon társai” voltak a halászatban, mielőtt Jézus elhívta őket (Lk 5,10). Lásd továbbá a Jn 1,40 verséhez fűzött jegyzetet. 21,3 Hajóba. Lásd a Mt 4,21 verséhez fűzött jegyzetet. Az ókorban leginkább éjszaka halásztak (például Lk 5,5); az éjjel fogott halat frissen lehetett árulni reggel. 21,7 A tanítvány, akit Jézus szeretett, a 21,2 versben említett hét tanítvány egyike kell, hogy legyen, köztük pedig ott vannak Zebedeus fiai; szinte bizonyos, hogy a Jézus által szeretett tanítvány János, Zebedeus fia, az evangélium szerzője (lásd a bevezetésben a Szerző és cím című részt a/az 2015. oldalon, illetve a 21,24 vershez fűzött jegyzetet). 21,9 Parázs. Lásd 18,18. 21,11 Voltak különféle kísérletek a százötvenhárom jelképes értelmezésére, de valószínűbb, hogy egyszerűen ennyi volt a megszámolt halak száma. A halászok rutinszerűen megszámolták a halakat, mielőtt frissen eladták volna a piacon (lásd a 21,3 vershez fűzött jegyzetet).

JÁNOS 21 , 14

2072

akkor odament, svette a kenyeret, és nekik adta, és ugyanúgy a halat is. 14 t Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus a tanítványainak, miután feltámadt a halottak közül.

Jézus és Péter 15  Miután u ettek, azt mondta Jézus Simon Péternek: v Simon, wJóna fia, xjobban szeretsz-e engem ezeknél? Ő azt mondta: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek! Ő így szólt: Legeltesd y az én bárányaimat! 16 Majd másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő pedig azt válaszolta: Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged. Mire Jézus azt mondta neki: z Őrizd y az én juhaimat! 17 Majd harmadszor is azt mondta neki: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Megszomorodott Péter, hogy a harmadszor is azt kérdezte: Szeretsz-e engem? És azt mondta neki: Uram, bte mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged. Jézus azt mondta neki: Legeltesd c az én juhaimat! 18 dBizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, e felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. 19 Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, f milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: gKövess engem! 20 Péter pedig megfordult, látta, hogy h követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, i aki a vacsora közben az ő keblére hajolt, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? 21 Őt látta Péter, amikor azt kérdezte Jézustól: Uram, vele pedig mi lesz? 22 Jézus pedig azt válaszolta: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, j amíg k eljövök, mit tartozik rád? lTe kövess engem! 23 Elterjedt azért ez a beszéd m a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? 24 Ez az a tanítvány, n aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és otudjuk, p hogy az ő bizonyságtétele igaz. 25 De qvan sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha egyenként megíratnának, úgy vélem, hogy r maga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket, amelyeket írnának. 21,15−17 Simonról, Jóna fiáról lásd 1,42. Péter háromszor megtagadta Jézust (18,15−18.25−27); ezúttal Jézus kérdezi meg őt háromszor, hogy tanítványa újra megerősítse az iránta való szeretetét, Jézus pedig ismételten megbízza őt. Jézus kérdése – jobban szeretsz-e engem ezeknél? – alighanem azt jelenti, hogy „jobban szeretsz-e engem, mint ahogyan a többi tanítvány?”, nem pedig hogy „jobban szeretsz-e engem, mint ezeket a halakat [azaz a hivatását]?”, vagy hogy „jobban szeretsz-e engem, mint ezeket az embereket?” – bár természetesen mindhárom értelmezés fontos. Péter mindhárom válaszában ugyanazt a „szeret” igét használja (görögül phileo), de Jézus más igét használ az első két kérdésben (görögül agapao), majd a harmadikban átvált Péter phileo szavára. Árnyalatnyi különbség lehet a két ige között (úgy tűnik, Péter különbséget lát a hozzájuk kapcsolódó főnevekben a 2Pt 1,7 versében), és több régebbi magyarázó is a különbség mellett érvelt; véleményük szerint az agapao a szeretet magasabb és tisztább formáját képviseli. Azonban a legtöbb mai magyarázó nincs meggyőződve arról, hogy egyértelműen szándékos jelentésbeli különbségtételről volna itt szó. Ennek oka egyrészt az, hogy ezt a két igét gyakran használják egymással váltakozva hasonló szövegkörnyezetekben, másrészt pedig hogy János – talán stilisztikai okokból – sűrűn használ jelentésükben épphogy csak eltérő szavakat. Noha lehet, hogy nem különbözik a két ige jelentése, Péter mindenesetre megszomorodik, mert Jézus továbbra is azt kérdezi tőle, hogy szereti-e őt. Te mindent tudsz. Voltaképpen Krisztus mindentudásának a kijelentése, istenségével összhangban. Ha mindent tud, akkor természetesen ismeri Péter szívét is. Legeltesd az én bárányaimat! Jézus mint jó pásztor (10,11.14; lásd a 10,11 vershez fűzött jegyzetet) kinevezi Pétert és más apostolokat, hogy neki alárendelt pásztorok legyenek (lásd 1Pt 5,1−4). Péter azzal fogja kimutatni Jézus iránti szeretetét, hogy szereti Isten népét, és az ő Igéjével táplálja őket.

13s v. 9 14t v. 1; r. 20,19.26 15u v. 12 v [Mt 16,17; Lk 22,31] w r. 1,42 x [Mt 26,33; Mk 14,29] y r. 10,11–16; [Ézs 40,11] 16z ApCsel 20,28; 1Pt 5,2; Jel 7,17 (gör.) y [ld. v. 15 előbb] 17a [r. 13,38] b ld. r. 2,25 c v. 16 18d [r. 13,36] e v. 7 19f 2Pt 1,14 g v. 22; Mt 16,24; [r. 13,36]; ld. r. 8,12 20h v. 7 i r. 13,25 22j Mt 10,23; 16,28; 1Kor 4,5; 11,26; Jak 5,7; Jel 2,25 k [r. 14,3.18.28; Zsid 10,37; Jel 2,5.16; 3,3.11; 16,15; 22,7.12.20]; ld. Mt 16,27 l v. 19 23m ApCsel 1,15; 9,30; 11,1; 12,17; 15,1; 16,2.40; 21,7.17; 1Jn 3,14.16 24n ld. r. 15,27 o 1Jn 3,2.14; 5,15.18–20; [r. 19,35] p 3Jn 12 25q r. 20,30 r [Ám 7,10]

21,18−19 Kinyújtod a kezedet. Ez a keresztre feszítés fogalmát fejezte ki. Egy nem sokkal az Újszövetség utáni időből származó tanúbizonyság említést tesz Péter mártírhaláláról, de nem közli, hogyan történt. Egyes későbbi beszámolók szerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem volt hajlandó ugyanúgy halni meg, mint Ura; ezen beszámolók némelyikére azonban sok tudós által megbízhatatlannak tartott legendák is ráépültek, ez a hagyomány tehát megkérdőjelezendő. 21,20 Az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Lásd a 13,23 vershez fűzött jegyzetet. 21,24 Ez az a tanítvány. János az evangélium szerzőjeként jellemzően közvetve vagy harmadik személyben utal önmagára (vö. 17,3). Más példák ugyanerre: „a tanítvány, akit Jézus szeretett” (vö. 21,7; lásd a 13,23 vershez fűzött jegyzetet); egyvalaki a tizenkettőből (vö. 21,20); az egyik „Zebedeus fiai” közül (lásd a bevezetésben a Szerző és cím című részt a/az 2015. oldalon). Ebből eredően azonosítható a szerző János apostollal, aki a szerény „szeretett tanítvány” díszítő jelzővel illeti magát. Tudjuk. Miként e versben János egyes szám harmadik személyű célzása önmagára („Ez az a tanítvány…”) és a 21,25 versbeli „úgy vélem” kifejezés, a „tudjuk” is a szerző részéről önmagára tett utalást képviseli, és valószínűleg olvasóit és/vagy munkatársait is bevonja annak megerősítésébe, hogy bizonyságtétele igaz. Lásd még az 5,31 vershez fűzött jegyzetet. 21,25 János záró megjegyzése (maga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket) hangsúlyozza mindannak a határtalan nagyságát, amit Jézus elvégzett az emberiség megváltásáért Isten örökkévaló Fiaként (lásd 1,1−3) testté válása, élete, halála, feltámadása és mennybemenetele által.

Magyarázatos Károli-Biblia – Segítség a Biblia mélyebb megértéséhez – betekintő

Articles inside

A tizenkét éves Jézus tanítómesterekkel beszélget a templomban (Kr. u

Megszületik Jézus (Kr. e