A tizenkét éves Jézus tanítómesterekkel beszélget a templomban (Kr. u

víz forrása lesz benne. 15 Mire az asszony azt mondta neki: Uram, nadd nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne járjak ide meríteni! 16 Erre azt válaszolta Jézus: Menj, ohívd a férjedet, és jöjj ide! 17 Az asszony így szólt: Nincs férjem. Jézus ekkor azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, 18 mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, ebben igazat mondtál. 19 Az asszony így válaszolt: Uram, látom, phogy te qpróféta vagy. 20 rA mi atyáink sezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy tJeruzsálemben van az a uhely, ahol Istent imádni kell. 21 Jézus azt mondta neki: vAsszony, hidd el nekem, hogy weljön az óra, amikor xnem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát. 22 yTi azt imádjátok, akit nem ismertek, zmi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az züdvösség a azsidók közül támad. 23 De beljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók clélekben∆ és digazságban1 imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat ekeres magának. 24 Az

1 A görög eredetiben „aletheia”, lásd a segédleteket a/az XXX. oldalon

15n[r. 6,34] 16or. 16,8 19pr. 9,17; [r. 6,14] qLk 7,16.39; ld. Mt 21,11 20r1Móz 12,6–7; 33,18.20; 5Móz 11,29; 27,12; Józs 8,33 sBír 9,7 tld. 5Móz 12,5 u[r. 11,48] 21vr. 2,4 wv. 23; r. 5,25.28; 16,2.25.32 xZof 2,11; Mal 1,11; 1Tim 2,8 22y[2Kir 17,28–34; ApCsel 17,23] zZsolt 147,19–20; Ézs 2,3; Róm 3,1–2; 9,4–5 aMt 2,4–5; ApCsel 13,23; Róm 11,26 23bv. 21 c[Róm 8,15; Ef 2,18; 6,18; Fil 3,3] dZsolt 145,18; [r. 1,17] e[r. 6,44]

4,15 Az asszony szó szerint veszi Jézust, és félreérti őt, ahogyan Nikodémus is (lásd 3,4). János evangéliumában Jézus gyakran beszél a látható, fizikai világ képeiben (születés, víz, kenyér, az ő teste, világosság), hogy a láthatatlan lelki világról tanítson (lásd a táblázatot). 4,17 Nincs férjem. Bár ez megfelel az igazságnak, az asszony valószínűleg rövidre akarta zárni a témát e rövid kijelentéssel. Jézus azonban tapintatosan és együttérzéssel rávilágít bűnére, egyúttal felfedve, hogy mindent tud az életéről. 4,18 A nőnek már öt férje volt, akik vagy meghaltak, vagy elváltak tőle. Amikor Jézus azt mondja, hogy a mostani nem férjed, arra céloz, hogy az együttélés nem házasság. A házasság valamilyen hivatalos szentesítést és nyilvános szertartást kíván, mellyel egy férfi és egy nő elkötelezi magát a házasság mellett, majd a közösség elismeri, hogy a házasság létrejött (lásd 2,1; valamint Énekek 3,11; Mal 2,14; Mt 9,15). Nem kérdéses, hogy a házasság előtti szexuális kapcsolatot erkölcsileg helytelennek tartották (1Móz 38,24; 2Móz 22,16; 5Móz 22,13−29; Mt 15,19; Jn 8,41; ApCsel 15,20; 1Kor 6,18; 7,2; 9,1; 1Thessz 4,3; vö. a 2Kor 11,2 hasonlatával). 4,20−21 A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent. A Garizim hegye (5Móz 11,29; 27,12) volt az ószövetségi helyszíne a szövetség megtartásáért kimondott áldásoknak. Az 5Móz 27,4 samaritánus változata (lásd a 4,4 vershez fűzött jegyzetet) a Garizim (nem pedig az Ébál) hegyét nevezte meg az oltár helyéül; itt építették fel templomukat a samáriaiak. Amikor az asszony azokat az „atyákat” említette, akik a Garizim hegyén „imádták Istent”, beleérthette Ábrahámot (1Móz 12,7) és Jákóbot is (1Móz 33,18−20), akik oltárokat építettek ezen a vidéken. Josephus Flavius megemlít egy samáriai templomot a Garizim hegyén (A zsidók története, 11.310,346−347; 12.257−264; vö. 2Mak 6,2), melyet Johannesz Hürkánosz Hasmóneus vezér rombolt le uralkodása idején (Kr. e. 134−104). Ezt a templomot egyesek egy nagy, hellenisztikus kori építménnyel azonosítják, mely faragatlan kövekből épült a Tel er-Ras tetején a hegy északi nyúlványán, bár többek szerint valószínűbb, hogy a régi bizánci (Kr. u. 4−7. századi) templom alatt található magának a hegynek a tetején. E templom lerombolása ellenére a samáriai áldozati istentisztelet a Garizim hegyének tetején egészen a mai napig folytatódott.

4,21 Nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az

Atyát. Jézus új korszakot vezet be, melyben az embereknek nem kell egy bizonyos városban lévő templomba utazniuk az imádáshoz, hanem bárhol imádhatják majd Istent, mert a Szentlélek bennük fog lakozni, így hát Isten népe lesz mindenhol az az új templom, ahol Isten lakozik (vö. 1Kor 3,16−17; Ef 2,19−22).

4,22 Ti, azaz „ti, samáriaiak”. Amikor Jézus azt mondja, hogy mi azt imádjuk, akit ismerünk, zsidóként azonosítja magát. Ez a vers rámutat, hogy János evangéliuma nem antiszemita. Az üdvösség a zsidók közül támad abban az értelemben, hogy az egész Ószövetség, mely a megváltásról tanított, a zsidó néptől származott, és maga a Messiás is a zsidóktól jött, nem pedig a samáriaiaktól, és – következésképpen – nem is a pogányoktól.

4,24 Az Isten Lélek. Azt jelenti, hogy Isten nem fizikai anyagból áll, és nincs anyagi teste, hanem sokkal csodálatosabb módon létezik, miáltal mindenhol jelen van (ennélfogva az imádás nem szorítkozik egy helyre; 4,21), nem érzékelhető a testi érzékszervekkel (vö. 3,6.8), és mégis olyan erőteljes, hogy létrehozta a világmindenséget (vö. 1,1−3.10; 17,5). Mivel „Isten Lélek”, az izraelitáknak tilos

Fizikai dolgok, amelyeket Jézus arra használt, hogy lelki igazságokról tanítson

Bár Jézus hallgatói gyakran félreértették, e kézzelfogható jelképek használata segít abban, hogy János evangéliumának olvasói megértsék az üzenetét, miközben elgondolkodnak a fizikai valóság és a lelki igazságok közötti hasonlóságokon.

Fizikai dolog Lelki igazság

Utalások

Világosság Isten igaz ismerete és jelenléte; erkölcsi tisztaság 1,4–5.7–9; 3,19–21; 8,12; 9,5; 11,9–10; 12,35–36.46; vö. 1Jn 2,8–10 A jeruzsálemi templom Krisztus fizikai teste 2,19–22 Testi születés Lelki születés: „újjászületni” 1,13; 3,3–8; vö. 6,63; 1Jn 3,9; 4,7; 5,1.18

Szél A Szentlélek 3,8

Víz

Étel

Kenyér

Test és vér

Ajtó

Pásztor

Szőlőtő A Szentlélek a hívőkben

Isten akaratának cselekvése

Maga Jézus, élete és halála

Jézus halála

Az örök életre vezető út Jézusban 4,7–15; 7,37–39; vö. 1Jn 5,6.8

4,31–34

6,32–51.58

6,53–56; vö. 1Jn 1,7; 5,6.8

10,1–9

Jézus népéért hozott áldozata és róluk való gondoskodása 10,11–18.26–28; 21,15–17

Jézus kapcsolata a követőivel 15,1–11

25fld. r. 1,41 g5Móz 18,18; [v. 29] 26hr. 9,35–37 27iv. 8 29jv. 17–18; [v. 25] 31kld. r. 1,38 33l[v. 11.15; r. 3,4; 6,34.52] 34m[Jób 23,12] nr. 5,30; 6,38; 14,31 or. 5,36; 17,4 35pMt 9,37; Lk 10,2; [v. 25.30] 36q[Mt 13,37; Mk 4,14] rv. 38 sÉzs 9,3; [Ám 9,13] 37t[Jób 31,8] 38uJózs 24,13 v[ApCsel 8,5–17.25] 39wv. 5.8 x[r. 17,20] yv. 29 41zr. 8,30 42a[1Jn 5,20] b1Jn 4,14; [r. 3,17; 12,47; 1Tim 4,10] cld. r. 1,29 43dv. 40 44eld. Mt 13,57 45fr. 2,23; 3,2 gv. 20 46hr. 2,1 ir. 2,9 47jv. 3.54 48kr. 2,18; 6,30; [r. 20,29] Isten Lélek∆, és akik őt imádják, azoknak lélekben∆ és igazságban kell őt imádniuk. 25 Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy fMessiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, gmindent megjelent nekünk. 26 Jézus azt válaszolta: hÉn vagyok az, aki veled beszélek. 27 Közben megjöttek a itanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?” 28 Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: 29 Gyertek, lássatok egy embert, jaki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus? 30 Kijöttek azért a városból, és odamentek hozzá. 31 Közben a tanítványai kérlelték: kMester, egyél! 32 Ő pedig azt mondta nekik: Van nekem eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok. 33 A tanítványok ekkor azt kérdezték egymástól: lNetán valaki hozott neki enni? 34 Jézus pedig azt mondta nekik: mAz én eledelem az, nhogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem, és oaz ő munkáját elvégezzem. 35 Ti nem azt mondjátok, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a mezőket, hogy pmár fehérek az aratásra. 36 Az arató már most megkapja jutalmát, és begyűjti a termést az örök életre, hogy segyütt örüljön qmagvető és rarató. 37 Mert ebben az esetben igaz a mondás, hogy tmás a vető, és más az arató. 38 Én annak az aratására küldtelek titeket, uamin nem ti fáradoztatok: azon mások dolgoztak, vés ti mások munkájába álltatok be. 39 wAbból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak a xbeszédéért, yaki így tett bizonyságot: Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. 40 Úgyhogy amikor odamentek hozzá a samáriaiak, arra kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. 41 zAz ő beszédére pedig még többen hittek, 42 és mondták is az asszonynak: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, aés tudjuk, hogy bizonnyal ő ca világ büdvözítője. Jézus visszamegy Galileába. A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása (Mt 8,5–13; Lk 7,1–10) 43 dKét nap múlva pedig továbbment Galileába, 44 jóllehet maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy ea prófétának nincs becsülete a saját hazájában. 45 Amikor megérkezett Galileába, a galileaiak befogadták, mivel f látták mindazt, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett, mert gők is elmentek az ünnepre. 46 Ismét a galileai hKánába ment Jézus, iahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek beteg volt a fia. 47 Amikor ez meghallotta, hogy Jézus jJúdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és arra kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán volt. 48 Akkor azt mondta neki Jézus: kHa jeleket

volt bármely teremtett dologról vagy élőlényről bálvány „hasonmást” készíteniük, mint azt a környező népek tették (2Móz 20,4). 4,25−26 Messiás…, akit Krisztusnak neveznek. Lásd az 1,38 vershez fűzött jegyzetet. Jézus nem túl gyakran azonosítja magát közvetlenül a Messiásként (lásd az 1,41 vershez fűzött jegyzetet), mivel akkor a legtöbben azt hinnék, hogy azért jött, hogy politikai értelemben hozzon azonnali szabadulást. Ám itt, Samáriában eltér ettől, ugyanis e térség távolabb esik a zsidóság központjaitól. 4,28 Az asszony vizeskorsója valószínűleg egy nagy cserépkorsó volt, amelyet vagy vállon, vagy a csípőnek támasztva vittek. 4,32−34 Eledelem, amit egyem. Jézus ismét az anyagi világ kifejezéseit használva tanít a láthatatlan szellemi világban érvényes különböző igazságokról (lásd a 4,15 vershez fűzött jegyzetet). Küldetésének teljesítése fontosabb Jézus számára, mint a fizikai étel (vö. 5Móz 8,3; Mt 4,4; Lk 4,4; továbbá Mt 6,25; Mk 3,20−21). Munkáját. Lásd a Jn 14,12 verséhez fűzött jegyzetet. 4,35 A fizikai világban eltelik bizonyos idő a vetés és az aratás között. A szellemi világban azonban Jézus eljövetele már bevezette a végidők aratását, ahol vetés és aratás paradox módon egybeesik, így a hívők „termése” most gyűjtetik be Isten országába. A közvetlen utalás a közeledő samáriaiakra vonatkozhat, akik hinni fognak Jézusban (vö. 4,39−42). 4,36 Ez a kijelentés felidézi az Ám 9,13 versét, ahol a „szőlőtaposó” utoléri a „magvetőt”, ami az új kor bőségét és virágzását festi le. Jézus tehát azt állítja, hogy egy olyan messiási korszakot vezet be, amelyben vetés és aratás egybeesik. Örüljön. Páratlan öröm fakad abból, amikor hitre jutni látunk másokat. 4,37−38 A mások, akik munkálkodtak, Jézus és az előtte járók, különösen Keresztelő János és követői, de tágabb értelemben minden ószövetségi szerző és próféta. Jézus követői az ő munkájuk gyümölcsét élvezik, ők gyűjtik be a termést. 4,41−42 A világ üdvözítője. Nem csak a zsidóké. Jézusnak a samáriaiak körében végzett nagyszabású aratása jelzi először üdvözítő küldetése egyetemes jellegét (vö. 10,16; 11,51−52). A korai egyház szintén misszionált Samáriában (ApCsel 8,4−25). Ezért Jézus küldetésének a mintázata János evangéliuma szerint – Júdeától (Nikodémus, Jn 3,1−15) Samáriáig (4,1−42), illetve a pogányokig (4,46−54; vö. 12,20−33) – a korai egyház pünkösd utáni missziójának az előképe (vö. ApCsel 1,8). 4,43−54 A tisztviselő fiának a meggyógyítása hasonlít a pogány százados szolgájáéhoz a Mt 8,5−13 és a Lk 7,2−10 szakaszban, de nem ugyanaz az esemény. 4,43 Jézus továbbment, és megérkezett Galileába (4,45). Legalább hetvenkilenc kilométer hosszú az út Sikárból Kánába (4,46), ami gyalog legalább két-három napba telhetett. 4,44 A prófétának nincs becsülete. Ez megindokolja, hogy Jézus miért megy Galileába: ott fog szolgálni, ahol még nincs becsülete, hogy az emberek hitre jussanak őbenne. Ezt a szólást máshogy fogalmazza meg a Mt 13,57, a Mk 6,4 és a Lk 4,24 verse, és másra is vonatkozik. 4,46 Kánába. Lásd a 2,1 vershez fűzött jegyzetet. Kapernaumban. Lásd a Mk 1,21 verséhez fűzött jegyzetet. A tisztviselő valószínűleg egy pogány százados volt, talán Heródes Antipász szolgálatában (vö. Mk 6,14). János rámutat, hogy Jézus elviszi az evangéliumot egy köztiszteletben álló zsidó tanítónak (Jn 3,1−21), majd egy kiközösített samáriai asszonynak (4,1−42), azután pedig a római kormány szolgálatában álló tisztviselőnek (4,46−54) – ilyenformán, e példákból következően a világon mindenkinek. 4,48 Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. Nemcsak a királyi tiszt-

és csodákat nem láttok, nem hisztek. 49 A királyi tisztviselő azt mondta: Uram, jöjj, lmielőtt a gyermekem meghal! 50 Jézus így felelt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elment. 51 Még úton volt, amikor elébe jöttek szolgái1, és hozták a hírt, hogy a fia él. 52 Megtudakolta tőlük az órát, amikor jobban lett, és azt mondták neki, hogy előző nap hét órakor2 hagyta el a láz. 53 Ebből az apa megértette, hogy ez abban az órában történt, amikor azt mondta neki Jézus, hogy „a te fiad él”. És hitt mő és egész háza népe. 54 nEz már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött. A betesdai beteg meggyógyítása

5Ezek után Jézus felment Jeruzsálembe oa zsidók egyik ünnepére. 2 Jeruzsálemben a pJuh-kapunál van egy fürdőmedence, amelyet héberül3 Betesdának4 neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van, 3 ahol betegek, vakok, sánták, qbénák sokasága feküdt, várva a víz megmozdulását.5 4 Mert az Úr angyala időnként leszállt, felzavarta a vizet, és aki először lépett be a víz felzavarása után, meggyógyult, akármilyen betegségben szenvedett is. 5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc esztendeje beteg volt. 6 Ahogy

1 Görögül rabszolgái 2 Azaz 13 órakor 3 Vagy arámiul 4 Egyes kéziratokban Bétsaida 5 Egyes kéziratokban nem szerepel az, hogy várva a víz megmozdulását, illetve az 5,4 vers egésze sem

49l[r. 11,21.32; Mk 5,35; Lk 8,49] 53mApCsel 16,34; 18,8; ld. ApCsel 11,14 54n[r. 2,11 és v. 45–46]

5. fejezet

1old. r. 6,4 2pNeh 3,1.32; 12,39 3qMt 12,10

viselőnek szól ez a felelősségre vonás (azt mondta neki Jézus), hanem Galilea népének is (többes szám). Lehetnek, akiket elbűvölnek a jelek és csodák, mégsem látják meg, hogy azok Jézusra mutatnak, ebből eredően pedig nem hisznek benne (vö. 6,2.26.30). Ez azonban nem jelenti azt, hogy János önmagukban negatívnak látná a „jeleket”. Ellenkezőleg: Jézus csodái Isten azon elsődleges eszközei közé tartoznak, amelyeket arra használ, hogy az emberek hitre jussanak; e „jelek” sokszor késztetik az embereket Jézus követésére, vagy hogy higgyenek benne mint Messiásban (2,11.23; 3,2; 4,53−54; 6,2.14; 7,31; 11,47−48; 12,11.18; 20,31).

4,49−50 A te fiad él! Nemcsak azt jelzi, hogy Jézus tudta, hogy csoda történt, hanem hogy maga Jézus gyógyította meg a fiút, mivel János így fogalmaz erre a csodára utalva: „amelyet Jézus tett” (4,54). Hasonló, de ezzel nem azonos esetet beszél el a Mt 8,5−13 szakasza (vö. Lk 7,1−10).

Jézus szolgálata Galileában

Jézus élete és szolgálata nagyrészt Galilea területén, egy hegyes észak-palesztinai vidéken zajlott. Názáret hegyi városában nőtt fel, körülbelül 5,6 kilométerre délre a pogány közigazgatási központtól, Szepphórisztól. Miután elkezdte nyilvános szolgálatát, Jézus hamarosan áttelepült Kapernaumba, a Galileai-tenger mellé. Jézus idejére virágzó halászati ipar fejlődött ki a tenger körül; Jézus több tanítványa is halász volt.

0 5 10 mi.

0 5 10 km

Kána GALILEA GalileaiKapernaum Korazin Bétsaida Gamla Genezáret Magdala tenger Gergesa

Szepphórisz Tiberiás Hipposz

Názáret

Nain f olyó

Gadara J o r d n á DEKAPOLISZ (TÍZVÁROS)

4,54 Ez volt a második jel a Kánában történt első jelt követően (vö. 2,11); időközben Jézus Jeruzsálemben is tett jeleket (vö. 2,23; 3,2; 4,45). 5,1−10,42 A zsidók ellenállása erősödik; további jelek. János evangéliumában az „ünnepi ciklust”, mely az 5−10. fejezetre terjed ki, a Jézus és a zsidó hatóságok közötti, egyre fokozódó konfliktus jellemzi. Szolgálata védelmére kelve Jézus több, mellette szóló fontos tanúbizonyságot is idéz (lásd az 5,31−47 részhez fűzött jegyzetet). 5,1 Ezek után. Egy meghatározatlan időszak elmúlását jelzi (vö. 6,1; 21,1). Nem lehetünk bizonyosak afelől, hogy melyik ünnepet jelöli ez a megfogalmazás: a

zsidók egyik ünnepe.

5,2 Fürdőmedence, amelyet héberül Betesdának neveznek. A Betesda név jelentése: „az irgalom háza”, amely az ott fekvő, csodás gyógyulásban reménykedő emberek elkeseredett állapotát tekintve igen találó kifejezés. Lásd még az 1,38 vershez fűzött jegyzetet is. A görög kéziratok különbözőképpen betűzik a medence nevét (lásd a lábjegyzetet). Mindazonáltal erőteljesen indokolt ezt a medencét egy különálló, nagy, kétmedencés létesítménnyel azonosítani a jeruzsálemi Juhkapunál, a mai Szent Anna-templom közelében. A két medencét egy válaszfal különíti el egymástól. Az itt található oszlopok maradványai azt erősítik meg, hogy a medencék közötti elválasztás és a medencekomplexumot körülvevő négy oldal foglalhatta magába az öt oszlopcsarnokot (azaz öt sztoát, avagy oszlopsoros folyosót). A Kr. u. 5. században egy bizánci stílusú bazilika épült erre a helyre. 5,3 Ahogyan a szöveg alatti lábjegyzetben is jelöltük, az 5,3 vers vége és az 5,4 egésze ugyan szerepel néhány korai kéziratban, de a legkorábbi kéziratokban nem, és ezért nem feltétlenül kell a Szentírás részének tekintenünk. Bár az 5,7 vers (amely minden kéziratban szerepel) azt jelzi, hogy az emberek valami olyasmiben hittek, amiről a kimaradó rész szól. 5,5 Beteg (görögül astheneia). Jelentése az 5,7 vers fényében „béna”, „sánta” vagy „rendkívül gyenge” (a görög szó általános kifejezés a „rokkant” állapotra). Harmincnyolc esztendeje volt beteg, azaz hosszabb ideig, mint ameddig az emberek többsége élt az ókorban. Hasonló gyógyulásról lásd a Mt 9,1−8 szakaszát. 5,6 Megtudta. Valószínűleg Jézusnak a férfi helyzetéről való isteni tudására utal, ahhoz hasonlóan, ahogyan tudott Nátánaélről (1,48) vagy a samáriai asszonyról (4,18).

A János evangéliumában megemlített zsidó ünnepek

Zsidó húsvét 2,13.23; 6,4; 11,55; 12,1

Nincs megnevezve (valószínűleg a sátrak ünnepe) 5,1

8rMt 9,6–7; Mk 2,9.11–12; Lk 5,24–25 9r[ld. v. 8 előbb] sr. 9,14 10t2Móz 20,10; Neh 13,19; Jer 17,21–22; [r. 7,23; 9,16; Mt 12,2; Mk 2,24; 3,4; Lk 6,2; 13,14] 13u[r. 6,15] 14v[r. 8,11] w[Ezsd 9,14] 16xr. 15,20; [ApCsel 9,4–5] yr. 7,23; 9,16 18zld. r. 7,1 ald. r. 10,33 bv. 16 c[Róm 8,32] dFil 2,6 19eld. v. 30 f[r. 16,13] 20gr. 3,35; 10,17; 15,9–10; 17,23–26; [Mt 3,17] h[r. 14,12] ir. 7,21 21j[5Móz 32,39; 2Kor 1,9] kRóm 4,17; 8,11 l[r. 6,33; 11,25]; ld. 1Kor 15,45 m[Róm 9,18] 22n[ApCsel 17,31] ov. 27; r. 9,39; ApCsel 10,42; [r. 3,17]; ld. r. 17,2 23pr. 8,49 qLk 10,16; [r. 15,23; 1Jn 2,23] Jézus ott feküdni látta, és megtudta, hogy már régóta így van, azt mondta neki: Akarsz-e meggyógyulni? 7 A beteg így felelt: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a medencébe, és mire én odaérek, más lép be előttem. 8 Azt mondta neki Jézus: rKelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj! 9 rÉs azonnal meggyógyult az ember, és felvette a nyoszolyáját, és járt. sAznap pedig szombat volt. 10 A zsidók1 azért azt mondták a meggyógyultnak: Szombat van, tnem szabad a nyoszolyádat vinned! 11 Erre azt felelte nekik: Aki meggyógyított engem, az mondta: „Vedd fel a nyoszolyádat, és járj!” 12 Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel és járj? 13 A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki az, uJézus ugyanis elment onnan, mert ott nagy sokadalom volt. 14 Később találkozott vele Jézus a templomban, és azt mondta neki: Látod, meggyógyultál, vtöbbet azért ne vétkezz, whogy rosszabbul ne legyen dolgod! 15 Elment ez az ember, és hírül vitte a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította. 16 Ezért a zsidók xüldözni kezdték Jézust, ymert ezt tette szombaton. 17 Jézus pedig így felelt nekik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. 18 Emiatt aztán a zsidók még inkább zmeg akarták ölni, amivel nemcsak bmegszegte a szombatot, hanem Istent is ctulajdon Atyjának nevezte, és így degyenlővé tette magát Istennel.

Jézus bizonyságot tesz hatalmáról 19 Jézus ekkor így válaszolt nekik: Bizony, bizony mondom nektek, ea Fiú f önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi. 20 Mert gaz Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz, és hezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy icsodálkozzatok. 21 Mert ahogyan az Atya jfeltámasztja a halottakat, és kéletre kelti őket, lúgy a Fiú is, makiket akar, életre kelt. 22 nÉs az Atya nem ítél senkit, hanem oaz ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át, 23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan paz Atyát tisztelik. qAki nem

1 A görög ioudaioi szó e helyütt kimondottan azokra a zsidó vezetőkre és azokra a hatásuk alatt álló emberekre vonatkozik, akik akkoriban szembehelyezkedtek Jézussal; ugyanígy 5,15.16.18

5,7 Amikor a víz felzavarodik. Arra utal, hogy az emberek úgy gondolták: legalább a felkavart vízbe elsőként belépő meggyógyul. 5,10 Szombat van. Az Ószövetségben semmi nem tiltotta kimondottan az olyan ártatlan tevékenységet, mint az nyoszolya hordozását szombatnapon (vö. 2Móz 20,8−11), viszont a férfi megszegte a későbbi zsidó hagyományt, mely apró részletekbe menő és nyomasztó szabályok százait dolgozta ki arra vonatkozóan, hogy milyen „munka” volt tiltott, beleértve egy olyan szabályt is, amely megtiltotta egy tárgy hordozását „egyik birtokról egy másikra” (Misna, Shabbat 7.2). Jézus azonban nem védekezik azzal, hogy rabbinikus vitába bocsátkozna a munka természetéről. Inkább kijelenti, hogy ő munkálkodik, miként Isten is (Jn 5,17), és ezért, amint a szinoptikusok tanítják, ő a szombat ura (vö. Mt 12,8; Mk 2,28; Lk 6,5). 5,14 Jézus újra találkozik az emberrel a templomban, azaz a nagyobb templomi épületegyüttesben, nem magában az épületben (lásd a 2,14 vershez fűzött jegyzetet), rövid távolságra attól a helytől, ahol az eredeti gyógyulás történt (Betesda medencéje a Templom-hegytől északra helyezkedik el). Többet azért ne vétkezz. Arra is célozhat, hogy a férfi a bűn miatt szenvedett – anélkül, hogy azt sugallná, hogy minden szenvedés személyes bűn következménye volna (lásd a 9,2 vershez fűzött jegyzetet). 5,16 Jézus zsidó ellenfelei merőben emberi, vallásos hagyományukat a mások iránti valódi szeretet és szánalom elé helyezték, amelyet pedig az Ószövetség parancsolt (például 3Móz 19,18) és Jézus bemutatott. Jézus volt az, aki valóban eleget tett az Írásoknak, nem pedig ezek a zsidó emberek. 5,17 Az én Atyám. E megnevezés sokkal közelebbi kapcsolatot feltételez Istennel, mint amilyen másoknak volt (lásd 20,17). Amikor Jézus így szól: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”, arra céloz, hogy ő, akárcsak az Atya, úr a szombat felett. Ezzel tehát jogot formál az istenségre. Ezek a zsidók felismerik, hogy mit állít (lásd 5,18). Míg a 2Móz 2−3 verse azt tanítja, hogy Isten megpihent (héberül shabat) a teremtés hetedik napján, a zsidó rabbik megegyeztek abban, hogy Isten folyamatosan fenntartja a világegyetemet, anélkül hogy megszegné a szombatot. (A Jn 7,22−23 versében Jézus más érvet hoz fel a szombati gyógyításra; lásd még a 9,14 vershez fűzött jegyzetet.) 5,18 Egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azt állította, hogy ő Isten Fia, de nem olyan értelemben, ahogyan a közönséges emberi hívők Isten fiai, hanem mint aki Istennel természetében és minden tekintetben egyenlő, mégis Atya-Fiú viszonyban kapcsolódik Istenhez (lásd az 1,14 vershez fűzött jegyzetet). Ha Jézus csupán ember lett volna (amint azt zsidó ellenfelei gondolták), akkor állítása istenkáromlásnak számított volna. 5,19 Jézus állítása, hogy a Fiú önmagától semmit sem tehet, az 5,17−18 verset figyelembe véve két dolgot erősít meg: 1) Jézus egyenlő Istennel, azaz teljes mértékben isteni (5,17−18); 2) az Atyának és a Fiúnak különböző a feladata és a szerepe (5,19), és a Fiú alá van rendelve az Atyának mindenben, amit tesz, ám ez mégsem cáfolja alapvető egyenlőségüket. Lásd az 5,21.22.23 és a 20,28 vershez fűzött jegyzeteket. Csak azt teszi, amit Atyjától lát. Ez arra vonatkozhat, hogy Jézusnak különleges képessége volt arra, hogy észlelje Atyja gondviselő tevékenységét a mindennapi élet eseményeiben, mely tevékenység általában láthatatlan az emberek számára. 5,20 Az Atya megmutat Jézusnak mindent…, amit tesz, azaz Jézus érzékeli Isten kézjegyét és szándékát a világ minden eseményében. A nagyobb dolgok kezdetben a halottak feltámasztása (11,1−45); még inkább idetartozik Jézus saját halála és feltámadása (18−20. fejezet), majd pedig ugyanennek a Jézusnak a hangja szólítja az egész emberiséget a végső feltámadásra és ítéletre (5,27−30). 5,21 Jézus állítása, hogy a Fiú is, akiket akar, életre kelt, az istenség egy újabb kijelentése, mely rámutat, hogy Jézus olyasmit tesz, amit csak Isten tehet meg, hiszen az Ószövetség szerint egyértelmű, hogy halottakat feltámasztani és életet adni kizárólagosan Isten előjoga (vö. 5Móz 32,39; 1Sám 2,6; 2Kir 5,7). Ez az „élet” egyrészt az új „élet”, amelyet a hívők most kapnak (Jn 5,24; 11,25−26; 2Kor 5,17), másrészt a test feltámadása Krisztus második eljövetelekor (1Kor 15,42−57; 1Thessz 4,13−18; lásd Dán 12,2). 5,22 Jézus kijelentése, hogy az Atya… az ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át, az istenség egy még újabb kinyilvánítása, mivel az ítélet Isten kizárólagos előjoga (például 1Móz 18,25; Bír 11,27). Az Atya átruházta a végső ítélet munkáját a Fiúra. 5,23 Az állítás, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik, lényegében megalapozza Jézus arra való jogát, hogy imádják őt, és szintén felér istensége kinyilvánításával. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt. Az olyan vallások, mint a judaizmus vagy az iszlám, amelyek csupán egy nagy prófétának tartják Jézust, nem képviselik az igazságot Istenről, mert elmulasztják imádni és tisztelni Jézust.

tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt. 24 Bizony, bizony mondom nektek, hogy raki az én beszédemet hallja, és shisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és tnem jut ítéletre, hanem már uátment a halálból az életre. 25 Bizony, bizony mondom nektek, hogy veljön az óra, és az most van, amikor a whalottak hallják xaz Isten Fiának hangját, és akik hallják, élni fognak. 26 yMert ahogy az Atyának élete van önmagában, zúgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, 27 és ahatalmat adott neki arra, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert veljön az óra, bamelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, 29 és kijönnek. cAkik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre. 30 dÉn semmit sem tehetek magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és eaz én ítéletem igazságos, mert f nem a magam akaratát keresem, ghanem annak az akaratát, aki elküldött engem. 31 hHa én magamról tanúskodom, tanúságtételem nem igaz. 32 iMás az, aki tanúskodik mellettem, és jtudom, hogy igaz az a tanúságtétel, amellyel tanúskodik mellettem. 33 kTi küldötteket menesztettetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról1. 34 Én a ltanúságtételt nem embertől kapom – ezeket csak azért mondom, hogy ti üdvözüljetek. 35 Ő égő és mfénylő lámpa volt, de nti csak egy ideig akartatok örvendezni világosságában. 36 De nekem nagyobb lbizonyságom van Jánosénál, mert azok oa dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy pelvégezzem őket – tehát amiket cselekszem –, qazok tesznek bizonyságot rólam, hogy raz Atya küldött engem. 37 De maga az Atya is, aki elküldött engem, sbizonyságot tett rólam. A hangját nem hallottátok soha, taz arcát sem láttátok, 38 és uigéje sincs maradandóan bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő elküldött. 39 vTi azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban

1 A görög eredetiben „aletheia”, lásd a segédleteket a/az XXX. oldalon

24r[r. 8,51] sr. 20,31; 1Jn 5,9–13; [r. 3,15.36; 12,44] tr. 3,18; [v. 29] u1Jn 3,14 25vld. r. 4,21.23 wld. Ef 2,1.5 x[r. 11,43] 26y[r. 6,57] zld. r. 1,4; 17,2 27av. 22 28v[ld. v. 25 előbb] br. 11,24; 1Kor 15,52; [r. 11,44–45] 29cld. Dán 12,2 30dv. 19; r. 8,28; 14,10 er. 8,16 fr. 4,34; 6,38; [r. 7,18; Róm 15,3] gld. Mt 26,39 31h[r. 8,13–14.18.54; 18,21] 32iv. 37 jr. 7,28–29 33kld. r. 1,7.19 34l1Jn 5,9 35m2Pt 1,19 n[Mt 13,20; 21,26] 36l[ld. v. 34 előbb] or. 10,25.38; 14,11; 15,24; [r. 2,23; Mt 11,4] pld. r. 4,34 q[r. 3,2] rld. r. 3,17 37sr. 8,18; [Mt 3,17] tld. r. 1,18 38u[1Jn 2,14; 4,13–14; 5,10] 39v[ApCsel 17,11; 2Tim 3,15]

5,24 Örök élete van. Ez az egyik legkiemelkedőbb állítás János evangéliumában az örök élet jelenlegi birtoklásáról. Az örök élet azonnal elkezdődik egy részlegesen megvalósult, mégis jelentőségteljes módon, ha valaki hisz Jézusban. Azok, akik hisznek, bizakodással nézhetnek szembe az utolsó ítélettel (vö. 1Jn 5,11−13). 5,25 Jézus itt nem a végső feltámadást, hanem az örök élet jelenbeli valóságosságát és megtapasztalását hangsúlyozza, mert azt mondja: most van az az óra. A halottak kifejezés azokra a lelkileg halott emberekre céloz, akik meghallják Jézus üzenetét, és hisznek. 5,26 Mert. Ez a vers megmagyarázza, hogy Jézus hangja miért képes megszólítani a holtakat és életet adni nekik. Ahogyan az Atyát soha nem teremtette senki, és nem mástól kapta az életet, hanem élete van önmagában, hogy másokat is részesítsen belőle, úgy a Fiúnak is élete van önmagában, és életre tudja hívni a holtakat. A Fiúnak is megadta. Nem azt jelenti, hogy az Atya teremtette volna a Fiút (lásd 1,3 és a hozzá fűzött jegyzetet), hanem hogy az Atya felhatalmazta rá a Fiút, hogy életet tudjon adni másoknak (ekképpen ez a vers megmagyarázza az 5,25 verset). Ez az önmagában való életről szóló állítás az előszó kijelentését idézi, miszerint „benne [Jézusban] volt az élet” (1,4; lásd továbbá 3,15−16; 11,25, illetve a 14,6 vershez fűzött jegyzetet). 5,27 Mert ő az Emberfia. A Dán 7,13 versét visszhangozza; lásd a Jn 1,51 verséhez fűzött jegyzetet. Mivel Jézus nemcsak Isten egyszülött isteni Fia, hanem a valóban emberi „Emberfia”, aki a világ örök uralkodója a Dán 7,13−14 próféciája szerint, az Atya hatalmat adott neki, hogy minden emberi lény végső ítéletét végrehajtsa. 5,28−29 Jézus újból megerősíti az utolsó napon történő feltámadást. Vö. Dán 12,2. Akik a jót cselekedték… akik pedig a gonoszt művelték. Nem arra céloz, hogy az emberek életükben véghez vitt cselekedetei szolgálnának alapul az ítélet kimondásához (hiszen ez ellentmondásban állna azzal, hogy János nyomatékosan hangsúlyozza a Jézusba vetett hitet mint az örök élet elnyerésének módját, lásd Jn 3,16; 5,24−25 stb.). A jó cselekedetek inkább az igaz hit bizonyítékai, hiányuk pedig az igaz hit hiányát jelzi. Mindenki, aki igazán hisz, átmegy „a halálból az életre” (5,24), ennek következményeként jót fog cselekedni, és ezért örvendezhet annak, hogy feltámad az életre. 5,30 Semmit… magamtól. Lásd az 5,19.22 vershez fűzött jegyzeteket. 5,31−47 Ebben a részben Jézus olyan tanúkról beszél, akik – vagy amelyek – bizonyságot tesznek róla (lásd a táblázatot). A jánosi „tanúbizonyság” téma másfelől a nagyobb „bírói vizsgálat” motívum része, mely szerint nem Jézus volt az, akit a világ bíróság elé állított, és elítélt, hanem inkább Jézus vetette bírói vizsgálat alá a világot. Annak érdekében, hogy szemléltesse Jézus ártatlanságát és a világ bűnösségét, János olyan tanúk sokaságát vonultatja fel az olvasó előtt, akik bizonyságot tesznek Jézusról mint a valódi Messiásról, ennélfogva kimondják a világ Jézus elutasításában való bűnösségét. 5,31 Jézus kijelentése összhangban van az Ószövetségnek a több tanú szükségességéről adott tanításával (5Móz 17,6; 19,15; vö. 4Móz 35,30). Én magamról. Azt fejezi ki, hogy a görög szöveg tartalmazza az ego névmást, ami hangsúlyossá teszi azt, hogy tanúskodom; az ilyen tanúskodást nem tartják igaznak a bíróságon. 5,32 A zsidók azt gondolhatják, hogy a más a Keresztelőre utal (vö. 5,33−35), de Jézus Istenről, az Atyáról beszél (5,37). 5,33 Az igazságról. Lásd a 14,6 vershez fűzött jegyzetet. 5,35 Jézusnak a Keresztelőről adott jellemzése (égő és fénylő lámpa) a Zsolt 132,17 versét idézi, miszerint Isten „mécsest szerez” felkentjének. Keresztelő János „lámpás” volt, de nem maga a világosság (Jn 1,7−9); az ő tanúságtétele kicsiny – bár fontos – volt, és átmeneti jellegű. A múlt idő azt jelezheti, hogy János már halott volt, vagy legalábbis börtönben volt ekkor. Lásd még a 3,28−30 vershez fűzött jegyzetet. A „lámpáról” lásd a Mt 25,3−4 verséhez fűzött jegyzetet. 5,37 Maga az Atya… bizonyságot tett rólam. Ez az Atya bizonyságtételének egészére utal, beleértve Jézusnak az Atya elrendelése szerinti összes csodáját és tanítását (3,2; 5,19−20) és Isten minden, az Írásokban található bizonyságát (vö. 5,45−47, Lk 24,27.44; ApCsel 13,27; 1Jn 5,9). 5,39 Az Írások tanulmányozása önmagában nem ad életet; az Írások inkább bizonyságot tesznek arról, aki az életet adja – vagyis Jézusról (vö. 5,46−47). Következésképpen a Biblia tanulmányozásának Jézusba vetett valódi hitet

Tanúbizonyságok Jézusról

1 Keresztelő János 5,32−36; vö. 1,7−8.15.19.32−34; 3,26

2 Jézus saját tettei 5,36; vö. 10,25.32.37−38; 15,24

3 Isten, az Atya 5,37−38; 8,18 4 Az Írások, főleg Mózes könyvei 5,39.45−47 5 Maga Jézus 3,11.32; 8,14.18; 18,37

39wld. Lk 24,27 40xv. 43; r. 3,19; 7,17; [Mt 23,37; Lk 13,34] 41yv. 34; [Mt 6,1–2; 1Thessz 2,6] 42zld. r. 2,24–25 aLk 11,42; ld. Júd 21 43br. 10,25; 12,13; 17,12 cr. 1,11; 3,11.32 d[Mt 24,5] 44eRóm 2,29 fr. 17,3 45g[r. 9,28–29; Róm 2,17] 46hv. 47; 4Móz 21,9; 5Móz 18,15; Lk 24,27; [r. 12,41] 47i[Lk 16,31]

6. fejezet

1j1–13. vershez ld. Mt 14,13–21; Mk 6,32–44; Lk 9,10–17 kld. Mt 4,18 lr. 21,1 3mv. 15 4nr. 2,13; 11,55; ld. 2Móz 12 or. 5,1; 7,2 5pLk 6,20 qr. 1,44 7r[Mk 6,37] 8sr. 1,40.44 9t2Kir 4,42–43 10u[Mk 6,39] 11vv. 23; ld. Mt 15,36 van az örök életetek, pedig wazok rólam tesznek bizonyságot, 40 de xti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen! 41 yDicsőséget emberektől nem fogadok el, 42 de zismerlek titeket, hogy anincs meg bennetek az Isten szeretete. 43 Én baz én Atyám nevében jöttem, és cnem fogadtatok be; dha más jön a maga nevében, azt befogadjátok. 44 Hogyan is tudnátok hinni, amikor egymástól vesztek dicsőséget, de enem keresitek azt a dicsőséget, amely f az egyetlen Istentől van? 45 De ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál; van, aki vádoljon titeket: Mózes, gakiben ti reménykedtek. 46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert hő rólam írt. 47 iHa pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek? Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13–21; Mk 6,32–44; Lk 9,10–17)

6Ezek után jJézus átkelt a kGalileai-tengeren, más néven a lTiberiás taván. 2 Nagy sokaság követte, mivel látták csodatetteit, amelyeket a betegekkel tett. 3 Felment Jézus ma hegyre, és leült1 ott a tanítványaival. 4 Közel volt na húsvét, oa zsidók ünnepe. 5 Amikor pJézus feltekintett, és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, azt mondta qFülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? 6 Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. 7 rFülöp így válaszolt: Kétszáz dénár2 árú kenyér sem lenne elég ezeknek, hogy mindenki kapjon valami keveset. 8 Akkor az egyik tanítványa, sAndrás, Simon Péter testvére, azt mondta neki: 9 Van itt egy gyermek, akinek öt tárpakenyere és két hala van, de mi az ennyinek? 10 Jézus pedig azt mondta: Ültessétek le az embereket. uNagy fű volt azon a helyen, és leültek a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 11 Jézus pedig vette a kenyereket, vhálát adott, és szétosztotta az ott ülőknek, hasonlóképpen a halakat is, amennyit akartak. 12 Amikor jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, nehogy kárba vesszenek! 13 Összeszedték azért, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal,

1 Az ókori tanítók általában leültek, amikor tanítottak 2 Egy ezüstdénár egy munkás egynapi bérének felelt meg

kell eredményeznie, amit (a bibliai tudás elsajátításánál való megtorpanás helyett) engedelmes cselekvés és átformált élet kell, hogy kövessen. Azok rólam tesznek bizonyságot. Azok az emberek, akik az Ószövetséget úgy olvassák, hogy nem látják: az egész Jézusra mutat (mint például Jézus ellenfelei), nem értették meg az üzenetét. Lásd még a Biblia áttekintése című cikket a/az 23–26. oldalon. 5,43 Én az én Atyám nevében jöttem. Azt jelenti, hogy Jézus az Atya tekintélyével jött, és – mélyebb értelemben – az Atya jellemének teljességét képviselte (a „valakinek a nevében” ószövetségi értelemben mindazt jelentette, ami igaz az illetőről). Ha más jön. Jézus megjövendölte a hamis krisztusok megjelenését (Mt 24,24 és a párhuzamos igehelyek) a végidők jeleként (Mt 24,5 és a párhuzamos igehelyek), Josephus Flavius 1. századbeli zsidó történész pedig színlelt messiások egész soráról számol be Kr. u. 70 előtt. 5,44 Az egyik ok, amiért az emberek nem tudnak hinni, hogy mások tetszésére és jóindulatára vágynak ahelyett, hogy Isten tetszését és jóindulatát keresnék. 5,46 Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek. Ez azt feltételezi, hogy a valódi hívők szíve fogékony Isten igaz igéjére, így tehát azok, akik hisznek Isten beszédének, ahogyan azt Mózes (öt könyvében) leírta, felismerik és szívesen fogadják majd Isten szavát, amikor Jézustól hallják. Azok, akik nem hisznek Mózes írásainak, Jézusnak sem fognak hinni. Mert ő rólam írt. Nemcsak bizonyos jövendölésekre vonatkozik, mint például az 5Móz 18,15 verse, hanem mindarra, ahogyan ezekben az írásokban az üdvtörténet Krisztusra mutat (például Lk 24,27.44; Jn 1,45; 3,14; 8,56; ApCsel 26,22; 28,23; 1Kor 10,4; Zsid 11,23−26; 1Pt 1,10−12; Júd 5; illetve lásd a Biblia áttekintése című cikket a/az 23–26. oldalon). 6,1−15 A sokaság megvendégelése (melyet mind a négy evangélium jegyez; vö. Mt 14,13−21; Mk 6,30−44; Lk 9,10−17) Jézus újabb messiási „jele” (lásd a Jn 2,11 verséhez fűzött jegyzetet). E jel azt mutatja, hogy Jézus betölti az ahhoz kapcsolódó szimbolikát, ahogyan Isten mannával látta el Izráelt a pusztában Mózes által (lásd 6,30−31). 6,1 Ezek után. Szintén egy meghatározatlan időszak elteltére utal (vö. 5,1); akár fél év is eltelhetett az előző esemény óta. A Galileai-tengeren, más néven a Tiberiás taván (vö. 21,1). Ez a tó (mely úgy is ismert, mint Kinneret) a Jordánból táplálkozik északon, és újra a Jordánba ömlik délen. Jelenleg körülbelül 11,3 kilométer széles, és 21 kilométer hosszú. A tóban és körülötte végzett régészeti felfedezések közé tartozik egy 1. századi csónak (lásd a Mt 4,21 verséhez fűzött jegyzetet), és más part menti városok (köztük Kapernaum és Tiberiás) feltárásai. Az ötezer ember megvendégelésének helyszínéről lásd a Lk 9,10 verséhez fűzött jegyzetet. Tiberiás városáról lásd a Jn 6,23−24 verséhez fűzött jegyzetet. 6,3 Lehetséges, hogy a hegy szó nem egy adott hegyre utal, hanem a tótól keletre eső hegyvidékre, amely ma Golán-fennsík néven ismert (vö. Mt 14,23; Mk 6,46). 6,4 A János által említett három húsvét közül ez a második (vö. 2,13; 11,55), és egyben az egyetlen olyan húsvéti ünnep Jézus szolgálata során, amely alatt éppen Galileában tartózkodik. Lásd a 2,13 vershez fűzött jegyzetet is. 6,7 Kétszáz dénár nagyjából nyolchavi munkabérnek felel meg, mivel egy dénár körül volt egy munkás egynapi bére akkoriban (Mt 20,2; vö. Jn 12,5). 6,9 Az árpa a szegények hétköznapi étele volt (a tehetősebbek inkább búzakenyeret fogyasztottak). A hal valószínűleg szárított vagy tartósított, esetleg ecetes-sós lében pácolt volt. 6,10−11 A férfiak mintegy ötezren voltak; a nőkkel és a gyerekekkel együtt (vö. Mt 14,21) összesen akár húszezer embert is számlálhatott a sokaság.

Párhuzamok a Jn 6. és a 4Móz 11. fejezete között

Hol fogunk húst/kenyeret szerezni? A fennálló szükséglet és a rendelkezésre álló források közötti feltűnő aránytalanság

A manna leírása Jn 6,5; 4Móz 11,13

Jn 6,7–9; 4Móz 11,22

Jn 6,31; 4Móz 11,7–9

amelyek megmaradtak az étkezők után. 14 Az emberek, amikor látták a csodálatos jelt, amelyet Jézus tett, azt mondták: wValóban ez az xa próféta, yakinek el kellett jönnie a világra. 15 Amikor Jézus zészrevette, hogy jönnek, és erőszakkal királlyá akarják tenni, avisszavonult ismét ba hegyre egymagában. Jézus a tengeren jár (Mt 14,22–33; Mk 6,45–52) 16 Amikor pedig esteledett, tanítványai lementek a tengerhez, 17 és hajóba szálltak, hogy átmenjenek a tengeren túli Kapernaumba. Már sötét volt, de Jézus még mindig nem jött oda hozzájuk. 18 A tenger pedig az erős szél miatt háborgott. 19 Amikor azért huszonöt vagy harmincfutamnyira1 beeveztek, és meglátták Jézust, amint a tengeren jár, és a hajóhoz közeledik, megrémültek. 20 cŐ pedig azt mondta nekik: Én vagyok, ne féljetek! 21 Akkor be akarták venni a hajóba, de a hajó máris azon a parton volt, ahova tartottak. Jézus a mennyei kenyér 22 Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság látta, hogy nem volt ott más dhajó, csak az az egy, és hogy Jézus nem szállt be a tanítványaival a hajóba, hanem csak tanítványai mentek el. 23 De jöttek hajók Tiberiásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután ehálát adott az Úr. 24 fÉs amikor látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, ők is hajókba szálltak, és gKapernaumba mentek Jézust keresni. 25 Amikor megtalálták a tengeren túl, azt kérdezték tőle: hMester, mikor jöttél ide? 26 Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, nem azért ikerestek engem, mert jcsodajeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. 27 kNe a veszendő eledelért fáradozzatok, hanem azért laz örök életre megmaradó eledelért, amelyet maz Emberfia ad majd nektek, nakin az Atya Isten opecsétje van. 28 Ekkor azt kérdezték tőle: Mit kell tennünk, hogy az pIsten dolgait cselekedjük? 29 Jézus így válaszolt nekik: Az az Isten dolga, qhogy higgyetek abban, akit rő küldött. 30 Erre azt kérdezték: sTe milyen jelt mutatsz, hogy lássuk, és higgyünk neked? Mit teszel? 31 tAtyáink a mannát2 ették a pusztában, ahogy meg van írva: uMennyei kenyeret adott nekik enni. 32 Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony,

1 Görögül sztadion; egy sztadion (ókori görög hosszmérték) körülbelül 185 m volt. Tehát ez a távolság kb. 5 km, azaz a tó közepén lehettek 2 Amikor Izráel népe a pusztában vándorolt, az Úr különleges étellel táplálta őket. Ez olyasmi volt, mint az ostya, és „mannának” nevezték, mely szó héberül azt jelenti: „Mi ez?”; lásd még 6,49

14wld. r. 4,19 xr. 1,21; 7,40; ld. Mt 21,11 yr. 11,27; ld. Mt 11,3 15z[r. 12,12–15] a 15–21. vershez ld. Mt 14,22–33; Mk 6,45–51; [Mt 8,18] bv. 3 20c[Lk 24,38–39] 22dr. 21,8 23ev. 11 24f24–25. vershez ld. [Mt 14,34–36; Mk 6,53–56] gv. 17.59 25hld. r. 1,38 26iv. 24 jv. 2 27kÉzs 55,2 l[v. 35.50–51.54.58] mld. Dán 7,13 n[r. 5,36–37; 10,36] o[Ez 9,4; Róm 4,11; 1Kor 9,2; 2Tim 2,19]; ld. r. 3,33 28p1Kor 15,58; Jel 2,26 29q1Jn 3,23 rld. r. 3,17 30sld. Mt 12,38 31tv. 49.58; 2Móz 16,15; 4Móz 11,7–9 uidézve innen Neh 9,15; [Zsolt 78,24–25; 105,40; 1Kor 10,3]

6,14 A próféta. Az emberek úgy látják Jézust, mint aki betölti a Mózeshez hasonló prófétáról szóló jövendölést az 5Móz 18,15.18 versében ígértek alapján. (Vö. a Jn 1,20−21 és 7,40−41 verséhez fűzött jegyzetekkel. Az ApCsel 3,22−23 versében Péter e prófécia beteljesítőjeként azonosítja Jézust; vö. ApCsel 7,37.) Azonban a „próféta” nem tartozik Jézus megszokott elnevezései közé; leginkább olyanok használják, akik keveset tudnak róla (például Mt 16,14; Jn 4,19), mivel Jézus sokkal több mint próféta. 6,15 Királlyá akarják tenni. Jézus nem akart bekeveredni egy fékezhetetlen tömeg kellős közepébe, amely afelé tartott, hogy egy hiábavaló, spontán felkelést robbantson ki a római hatóságok ellen. A nép nem értette meg, hogy Jézus királysága lelki jellegű volt első eljövetelekor (lásd 18,36). 6,17 Hajóba. Lásd a Mt 4,21 verséhez fűzött jegyzetet. 6,19 Huszonöt vagy harmincfutamnyira beeveztek. Ha a sokaság megvendégelése a Galileai-tenger keleti partján történt, akkor a legrövidebb távolság Kapernaumig nyolc-tíz kilométer volt. A tengeren járás nem olyasvalami volt, amivel Jézus ámulatba akarta volna ejteni a tanítványait, hanem az általa teremtett világ fölött gyakorolt korlátlan uralmának az erőteljes, nyilvánvaló demonstrálása (Zsid 1,3.10). Az Ószövetségben egyedül Isten uralkodik a tengereken (Zsolt 29,10−11; 89,10; 107,28−30). 6,20 Én vagyok. Jézus szavai a görög ego eimi kifejezésnek felelnek meg, amely utalás lehet Isten önmeghatározására: „Vagyok, aki vagyok” (2Móz 3,14). Amikor Jézus azt mondja: „Én vagyok”, akkor arra is utalhat, hogy ő azonos Istennel. Ez a kapcsolat világosabbá válik, amikor e kifejezés megismétlődik később (lásd a Jn 6,35; 8,24 és 8,58 verséhez fűzött jegyzeteket). 6,21 A hajó máris azon a parton volt. Egy csodás példája annak, amit a Zsolt 107,23−32 szakasza (főleg a 107,29−30 vers) tanít: egyedül Isten csendesíti le a vihart, és ő az, aki biztonságban elvezeti úti céljukhoz a tengeren utazókat. 6,23−24 Tiberiást, a Galileai-tenger (lásd a 6,1 vershez fűzött jegyzetet) nyugati partjának legfőbb és legnagyobb városát Heródes Antipász alapította az 1. század elején pártfogója, a római Tiberius császár (Kr. u. 14−37) tiszteletére; azt követően a galileai királyi városként működött Agrippa (Kr. u. 39−44) alatt. A város egy régi temetőre épült, ezért sok zsidó tisztátalannak tartotta a 2. századig, amikor is a palesztinai rabbinikus judaizmus központjává lett. Az ókori város gazdag régészeti örökséggel büszkélkedik, mely egy 1. századbeli városkapura utaló bizonyítékot is magában foglal, jóllehet a feltárt létesítmények nagy része az Újszövetség kora utáni időszakból származik (mint például a 2. századi bazilika és színház, a 4. századi zsinagóga és a közelében található fürdőkomplexum, valamint sok bizánci rom a 4−7. századból). Míg Kapernaum (lásd a Mk 1,21 verséhez fűzött jegyzetet) a Galileai-tenger északnyugati szélén helyezkedik el, Tiberiás több kilométerre délre fekszik tőle. 6,26 Mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Arra céloz, hogy a nép csak azért a fizikai vagy anyagi haszonért kereste Jézust, amelyet nyújtott nekik, holott azért kellett volna őt keresnie, mert olyan csodajeleket láttak, amelyek Jézus isteni természetére és igaz Messiás mivoltára mutattak. 6,27 Pecsétje. A viaszból, agyagból vagy különféle fajtájú puha fémekből készült pecsét az adott dolog, illetve dokumentum birtoklását vagy eredetiségét jelezte; ez esetben valószínűleg a második jelentésről, a valódiság igazolásáról van szó. 6,28−29 Dolgait cselekedjük. Ugyanazt a szót jelöli, amelynek a fordítása „fáradozik” a 6,27 versben (görögül ergazomai). Jézus azt mondja, hogy az „örök életre megmaradó eledelért” (6,27) fáradozzanak, de az emberek félreértik Jézus állítását, és az Isten által megkívánt dolgokról kérdeznek. Jézus azt válaszolja, hogy Isten dolga azt követeli meg, hogy az emberek higgyenek a Messiásban. 6,31 Az ószövetségi utalás több igehelyet is magába foglal, melyek közül a Zsolt 78,23−24 verse a leghangsúlyosabb (lásd még 2Móz 16,4.15; Neh 9,15; Zsolt 105,40). Ezzel a zsoltárverssel kapcsolatos egyrészt a kivonulás és a páska témája, másrészt Jézusnak a Mózeshez hasonló prófétaként való jellemzése, harmadrészt pedig az a várakozás, hogy Isten ismét mannát küld majd a messiási korban. 6,32 Az igazi mennyei kenyér örökké tartóan és spirituálisan táplálja az embereket, és ezért határtalanul felülmúlja az Izráelnek az Ószövetség idején adott

17oMt 27,33; Mk 15,22; Lk 23,33 pLk 14,27; [Mt 27,32; Mk 15,21; Lk 23,26] 18qMt 27,38; Mk 15,24.27; Lk 23,32–33 19r[Mt 27,37; Mk 15,26; Lk 23,38] 20sv. 17; [4Móz 15,35–36; Zsid 13,12] 22t[1Móz 43,14; Eszt 4,16] 23uMt 27,35; Mk 15,24; Lk 23,34 24vld. r. 13,18 widézve innen Zsolt 22,19 25xMt 27,55–56; Mk 15,40–41; Lk 23,49 26yld. r. 13,23 zr. 2,4 27a[r. 16,32] 28b[v. 30] v[ld. v. 24 előbb] cZsolt 69,22; ld. r. 4,6–7 29dMt 27,48; Mk 15,36; [Lk 23,36] 30e[v. 28; ApCsel 13,29]; ld. r. 17,4 fMt 27,50; Mk 15,37; Lk 23,46 Jézus megfeszítése és halála (Mt 27,31–56; Mk 15,20–41; Lk 23,26–49) 17 Átvették azért Jézust, pő pedig maga vitte a keresztfáját, és okiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak. 18 qOtt megfeszítették őt és vele másik kettőt kétfelől, középen Jézust. 19 Pilátus pedig regy feliratot is készített, és feltette a keresztfára. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20 A zsidók közül sokan olvasták a feliratot, mert sközel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették, és héberül, latinul és görögül volt felírva. 21 A zsidók főpapjai pedig azt mondták Pilátusnak: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok. 22 Pilátus azt válaszolta: tAmit megírtam, megírtam. 23 uA katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, vették a ruháit, és négy részre osztották. Mindegyik katonának jutott egy rész, és még ott volt a köntöse1. A köntös pedig varrás nélküli volt, felülről aljáig egybeszőtt. 24 Azt mondták azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Azért, hogy vbeteljesedjék az Írás, amely ezt mondja: wMegosztoztak ruháimon, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. 25 xJézus keresztje mellett pedig ott állt az anyja és az anyjának a nővére, Mária, Klópás felesége és a magdalai Mária. 26 Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és yaz a tanítvány, akit szeretett, azt mondta az anyjának: zAsszony, íme, a te fiad! 27 Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva amagához fogadta őt az a tanítvány. 28 Ezek után Jézus, tudva, hogy már minden belvégeztetett, vhogy beteljesedjék az Írás, azt mondta: cSzomjazom. 29 Volt ott egy ecettel telt edény. dEgy ecettel átitatott szivacsot izsópra tűztek, és odanyújtották a szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, azt mondta: eElvégeztetett! És fejét lehajtva f kibocsátotta lelkét∆ .

1 Görögül chiton; ez egy hosszú ruhadarab, amelyet a köpeny alatt, közvetlenül a testükön viseltek

Gulgulta fordítása; a Vulgatában használt latin megfelelője „Kálvária”. Lásd még a Mt 27,33 verséhez fűzött jegyzetet. 19,18 A keresztre feszítésről lásd a Jn 18,32 és a Mt 27,35 verséhez fűzött jegyzeteket. Jézus két bűnöző között történt keresztre feszítése emlékeztet a Zsolt 22,17 versére („…a gonoszok serege fogott körül engem…”) és az Ézs 53,12 versére („…a bűnösök közé számították…”). 19,19 A felirat célja az volt, hogy jelezze az illető által elkövetett bűnt, feltehetőleg azért, hogy másokat elrettentsen hasonló tettek elkövetésétől. A zsidók királya. Pilátus szavai ismét sokkal mélyebb értelemben igazak, mint amilyen mértékben ő maga vagy a zsidók felfogták – újabb példája annak, ahogyan János a kettős jelentést és az iróniát használja (lásd a 3,14; 4,10; 8,24; 11,50−51 vershez fűzött jegyzeteket; vö. még 3,7−8). 19,20 Közel volt a városhoz az a hely. Lásd a 19,17 vershez fűzött jegyzetet. A héber (azaz az arámi, mely a héber közeli, rokon nyelve) volt a legelterjedtebben használt nyelv Palesztina zsidó lakossága körében; a latin a római megszálló erők hivatalos nyelve volt, a görög pedig a birodalom „nemzetközi nyelve”, amelyet zsidók és pogányok egyaránt megértettek. A háromnyelvű felirat tehát gondoskodott róla, hogy a lehető legszélesebb kör tudomására jusson Jézust keresztre feszíttetésének a hivatalos indoka. 19,23 A keresztre feszítéssel kapcsolatos későbbi eseményekhez hasonlóan (lásd 19,28−37) a katonák tettei is betöltötték az Írást (lásd a 19,24 vershez fűzött jegyzetet; vö. a 12,37−40 szakaszhoz fűzött jegyzettel). 19,24 János a 22. zsoltárt idézi (mely a legtöbbször idézett zsoltár az Újszövetségben). Ebben a zsoltáros, Dávid a kivégzési jelenet számos olyan prófétai részletét megadja, amely Jézus keresztre feszítésekor, közel ezer évvel később teljesedett be. Ez az első a Jézusra mint igaz szenvedőre tett utalások közül, összhangban a zsoltáros átéléseivel (vö. Jn 19,28.36.37). Azzal, hogy megosztoztak Jézus ruháin, és köntösére sorsot vetettek, a római katonák öntudatlanul betöltötték az Írást, ami továbbviszi János azon témáját, miszerint Jézus ellenségei tudtukon kívül is részt vesznek Isten megváltó tervében. A katonák azzal érveltek, hogy nem akarták eltépni Jézus köntösét, amely egy anyagból készült (19,23−24). János beszámolója Jézus megfeszítéséről a Zsolt 22,16−19 több részletét is tükrözi; megemlíti a szenvedő szomjúságát (22,16), átlyukasztott kezét és lábát (22,17), illetve csontjait (22,18). (Vö. Mt 27,35−43.) Ezen utalások erőteljesen a prófétai beteljesedés hangját ütik meg. 19,25 Jézus anyjáról lásd a 19,26−27 és a 2,1−5 szakaszt. Anyjának a nővére talán Salomé, Zebedeus fiainak az anyja, akit Máté és Márk evangéliuma is megemlít. Máriával, Klópás feleségével kapcsolatosan vö. Lk 24,18. A magdalai Máriát illetően lásd Jn 20,1−18 (vö. Lk 8,2−3). 19,26−27 A szülők tiszteletére irányuló bibliai rendelkezésekkel összhangban (2Móz 20,12; 5Móz 5,16) Jézus gondoskodott az édesanyjáról, aki minden bizonynyal özvegy volt már, valószínűleg negyvenes évei végén vagy ötvenes évei elején járhatott, és csak kevés bevétele lehetett, vagy semennyi sem. Az asszony megszólításról lásd a Jn 2,4 verséhez fűzött jegyzetet. 19,28−29 Az Írás beteljesedésére vonatkozó utalás a 19,24 versen alapul (lásd a hozzá fűzött jegyzetet), valószínűleg a Zsolt 69,22 versére utalva: „… szomjúságomban ecettel itattak.” (Vö. Mt 27,34.48; lásd még Zsolt 22,16.) A Jézusnak ekkor kínált ecetet (Mk 15,36) a katonák használták szomjuk oltására, és nem azonos a „mirhás borral”, vagyis azzal a nyugtatószerrel, amelyet Jézusnak kínáltak (de elutasította) a kereszthez tartó úton (Mk 15,23). Az izsóp növényt az 1Kir 4,33 egyszerű bokorként írja le, amely falrepedésekből is képes kinőni. Ezt használva hintették meg vérrel az ajtófélfákat az első páska idején (2Móz 12,22). 19,30 Jézus elfogadta az ecetet, valószínűleg azért, hogy megnedvesítve kiszáradt torkát ki tudja hirdetni a győzelmi kiáltást szenvedése végén. Elvégeztetett! Azt hirdeti, hogy minden munka, amelynek az elvégzésére az Atya elküldte őt (vö. 4,34; 9,4), most teljesedett be, különösen a bűnök büntetésének elhordozása. Ez azt jelenti, hogy nem maradt már a bűnökért megfizetendő büntetés, mert Jézus minden szenvedése „elvégeztetett” (lásd Zsid 1,3; 9,11−12.25−28). A kibocsátotta kifejezés, amely Jézus önfeláldozásának önkéntes jellegét hangsúlyozza (lásd a Jn 2,19 és 10,17 verséhez fűzött jegyzeteket), a szenvedő szolga halálának leírását idézi az Ézs 53,12 verséből. Lelkét. Nem a Szentlelket jelenti, hanem Jézus saját emberi lelkét, amelyet ő önként bocsátott ki testéből, hogy visszatérhessen az Atyaisten jelenlétébe (lásd Lk 23,43.46). Lelke a mennyben maradt az Atyánál, amíg vissza nem tért testébe feltámadásakor „[a] hét első napján” (20,1).

A GOLGOTA ÉS A TEMPLOM-HEGY

Több évszázadon át a keresztények abban a hitben fejezték ki imádatukat a Szent Sír-templomban, hogy ez az a hely, ahol Jézust megfeszítették, eltemették, és ahol feltámadt a halálból. Ezt a nézetet kérdőjelezte meg 1883-ban Charles Gordon brit vezérőrnagy; szerinte valójában a Jeruzsálem óvárosától északra fekvő Sírkert volt a kálvária helyszíne. A bibliai írók a következőket rögzítették a hellyel kapcsolatban: az akkori Jeruzsálem falain kívül volt (Zsid 13,12), egy kertben (Jn 19,41), a városhoz közel (Jn 19,20), és Golgotának hívták, amelynek jelentése „Koponya-hely” (Mt 27,33). Az 1960-as években ásatásokat végeztek a Szent Sír-templom alatt; ekkor derült ki, hogy a templom egy különálló sziklatömbre épült egy kiterjedt méretű kőbánya közepén (amely a Kr. e. 8. századtól a Kr. e. 1. századig volt használatban). Ezt a sziklanyúlványt nem fejtették ki az ókorban a mészkő rossz minősége miatt. A kőbánya és e szikla oldalában az Kr. u. 1. századra jellemző sziklasírok sorát találták. Ez azt jelenti, hogy ez a terület akkoriban nem a város falain belül helyezkedett el, mivel a halottakat mindig a városon kívül temették el. A közeli zsidó negyed ásatásainak északi részén talált megerősített maradványokat a Josephus Flavius által a második fal leírásában említett Gennath (Kert) kapuval azonosították (A zsidó háború, 5.146). Feltételezik, hogy ez a kapu egy kertről kapta a nevét, amely a kapun kívül, tőle kissé északra helyezkedett el, és valóban találtak egy réteg termőföldet a kőbánya töltése fölött. Az az állítás, miszerint a helyszín mint „a koponya helye” lehetett ismert, azon az ókori zsidó hagyományon alapul, hogy Ádám koponyáját őrzi ez a hegy, amiről olyan korai keresztény írók, mint például Órigenész és Epiphaniosz számoltak be.

Birket Israel Birket Israel (Izráel-medence)(Izráel-medence)

Antónia Antónia erőd erőd TemplomTemplom

Ókori kőbányaÓkori kőbánya

Charles Gordon annak alapján azonosította a Sírkertet Krisztus sírjával, hogy felfedezte egy koponya alakját a hegy körvonalaiban annak meredek nyugati lejtőjén, ahol a Sírkert is található. Azóta bizonyítást nyert, hogy ez valójában tipikus sír volt az első templom korából, és semmiképpen nem nevezhették „új sírnak” Krisztus idején. Azonban a Szent Sír-templom forgatagához viszonyított békés nyugalma miatt sokan ma is ezt a helyszínt tekintik Krisztus sírjának. A rekonstrukciós rajz a keresztre feszítés hagyományos helyszínét ábrázolja (azaz a Szent Sír-templomot). Három kereszt áll a Golgota hegyén. Jeruzsálem második fala a kőbánya felszínére épült. A Templom-hegy háttérként szolgál; balra az Antónia-erőd, középen a templom, jobbra a távolban pedig a királyi sztoa látható.

A Templom-hegy helyszínrajzi vázlataA Templom-hegy helyszínrajzi vázlata

Királyi oszlopcsarnokKirályi oszlopcsarnok

0 0 250 250 500 � 500 �

0 0 50 50 100 100 150 m 150 m

Warren-Warrenkapu kapu Wilson-ívWilson-ív

Második falMásodik fal Barclay-Barclaykapu kapu Robinson-ívRobinson-ív

Hasmóneus Hasmóneus palotapalota

Gennat-Gennatkapu kapu Első falElső fal

GolgotaGolgota

Kert Kert

A gyenge anyagminőség miatt A gyenge anyagminőség miatt ki nem bányászott területki nem bányászott terület Arimátiai József Arimátiai József sírja? sírja?

31 Mivel gelőkészületi nap volt, és a zsidók nem akarták, hhogy a testek szombaton a keresztfán maradjanak, mert az a szombat inagy ünnepnap volt, arra kérték Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.1 32 Eljöttek azért a katonák, és eltörték az elsőnek a lábszárcsontját, majd a másikét is, jakit vele együtt feszítettek meg. 33 De amikor Jézushoz értek, és látták, hogy ő már halott, nem törték meg a lábszárcsontját, 34 hanem az egyik katona dárdával átszúrta az oldalát, és azonnal kvér és víz jött ki abból. 35 lAki látta ezt, az tanúskodott erről, és migaz az ő tanúságtétele, és ő tudja, hogy a való igazat mondja, nhogy ti is higgyetek. 36 oMert azért történtek ezek, hogy beteljesedjék az Írás: pCsontja meg ne qtöressék. 37 Másutt pedig így szól az Írás: rNéznek majd arra, akit átszúrtak. Jézus temetése (Mt 27,57–61; Mk 15,42–47; Lk 23,50–57) 38 sEzek után pedig az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt, de csak titokban, ta zsidóktól való félelem miatt, azt kérte Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. És Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette a testet. 39 uMég Nikodémus is eljött, aki éjszaka ment először hozzá, és mintegy száz font2 wmirhából és aloéból való vkenetet hozott. 40 Vették tehát Jézus testét, és xbegöngyölték ylepedőkbe az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. 41 Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy zkert és aa kertben egy új sír, bamelybe még senkit sem helyeztek. 42 Mivel daz a sír közel volt, abba helyezték Jézust a zsidók celőkészületi napja miatt. Jézus feltámadása (Mt 28,1–10; Mk 16,1–8; Lk 24,1–12) 20 eA hét első napján pedig, kora reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy f a követ elvették a sírról. 2 Elfutott azért, és Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, gakit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és hnem tudjuk, hova tették! 3 iKiment azért Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4 Mind a ketten együtt

1 A páska ünnepe a hét bármely napjára eshet; János evangéliuma szerint abban az évben, amikor Jézust megfeszítették, szombatra esett 2 Görögül litra; egy litra (vagy római font) körülbelül 327 grammnak felelt meg

31gv. 14 h5Móz 21,23; Józs 8,29; 10,26–27 i2Móz 12,16 32jv. 18 34k1Jn 5,6.8 35l1Jn 1,1–3; Jel 1,2; ld. r. 15,27 m[r. 21,24] n[r. 20,31] 36old. Mt 1,22 pidézve innen 2Móz 12,46; 4Móz 9,12; [1Kor 5,7] qZsolt 34,21 37ridézve innen Zak 12,10; [Jel 1,7] 38s 38–42. vershez ld. Mt 27,57–61; Mk 15,42–47; Lk 23,50–57 tld. r. 7,13 39ur. 3,1–2; 7,50 v[Mk 16,1; Lk 24,1] wZsolt 45,9; Péld 7,17; Énekek 4,14 40xr. 11,44; [2Krón 16,14; ApCsel 5,6] yr. 20,5–7; Lk 24,12 41z[r. 20,15] a2Kir 21,18.26 bLk 23,53; [Mk 11,2] 42cv. 14.31 dv. 41

20. fejezet

1eMt 28,1; Mk 16,1–2; Lk 24,1 fMt 27,60.66; 28,2; Mk 15,46; 16,3–4; Lk 24,2 2gld. r. 13,23 hv. 13 3iLk 24,12

19,31 Az előkészületi napról lásd a 19,14 vershez fűzött jegyzetet. Az a szombat nagy ünnepnap (azaz különleges szombat) volt, mert ez volt a húsvéti hét szombatja. A zsidók kérésének alapja az 5Móz 21,22−23 verse volt (vö. Józs 8,29), mely szerint a felakasztott bűnözők holtteste nem szennyezhette be a földet azzal, hogy a fán maradt éjjelre. Hogy törjék el a lábszárcsontjukat. A rómaiak jellemzően jóval a halál bekövetkezte után is a kereszten hagyták az elbomló testeket (a keresztre feszítésről lásd a Mt 27,35 verséhez fűzött jegyzetet). Azonban bizonyos ünnepi alkalmakkor (mint például a császár születésnapján, lásd Philón: Flaccus ellen, 83) hamarabb levehették a testeket, és a lábak eltörése előrébb hozta a halál beálltát, mert megakadályozta, hogy a megfeszített ember meghosszabbítsa az életét azáltal, hogy a lábára támaszkodva feljebb emeli a testét, és így lélegezni tud. A karok izomereje hamar kimerült, és bekövetkezett a fulladás. Egy Jeruzsálem közelében, Givat ha-Mivtarban 1968-ban talált lelet – egy olyan férfi kiásott csontjai, akit megfeszítettek, és eltörték a lábát – megerősíti ezt a szokást. 19,34 A vér és víz folyása azt jelzi, hogy Jézus valóban teljesen emberi lényként halt meg, valódi emberi testben (vö. 1Jn 5,6−8). A dárda (latinul hasta) körülbelül 1,8 méter hosszú volt, és egy könnyű fafajtából – például kőrisből – készült nyélre erősített vas- vagy dárdahegyből állt. Lásd a Jn 19,36 verséhez fűzött jegyzetet is. 19,35 Lásd az 5,31−47; 13,23; 21,24 vershez fűzött jegyzeteket. 19,36 Csontja meg ne töressék. A 19,24 és a 19,28 vers után (lásd a hozzájuk fűzött jegyzeteket) ez a János által idézett harmadik olyan szentírási bizonyíték, amely azt jelzi, hogy Jézus halála betölti az Írást (Zsolt 34,21; továbbá 2Móz 12,46, amelyet a 4Móz 9,12 verse megismétel). Jézus megmenekült attól, hogy eltörjék a lábát, és a testébe fúródó dárda sem törte el egyetlen csontját sem. 19,37 A második szöveg abból a kettőből, amely beteljesedett a római katonák tettei révén a 19,34 versben, a Zak 12,10 versének állítása: Néznek majd arra, akit átszúrtak (a Jel 1,7 verse is idézi). 19,38 Arimátiai József, a zsidó vezetői nagytanács egyik gazdag tagja (Mt 27,57) elkéri Pilátustól Jézus testét, miáltal újabb szentírási ige teljesedik be: „A gonoszok között adtak sírt neki, és a gazdagok mellé jutott halála után.” (Ézs 53,9) Arimátiáról lásd a Lk 23,50−51 verséhez fűzött jegyzetet. 19,41 A helyet illetően, ahol Jézust megfeszítették, lásd a 19,17 és a 19,20 vershez fűzött jegyzeteket. A kert megművelt területre utal (vö. a 18,1 vershez fűzött jegyzettel); a 20,15 vers kertészt is említ. Sír. Lásd a Mk 15,46 verséhez fűzött jegyzetet. 19,42 A zsidók előkészületi napját illetően lásd a 19,14 vershez fűzött jegyzetet. Igencsak közeledett a szombat, amikor is abba kellett hagyniuk minden munkát, beleértve az illatszerek vagy egy holttest szállítását. Egy gazdag ember sírjának a használata (vö. Mt 27,57) az Ézs 53,9 versének a beteljesedése. 20,1−29 Jézus feltámadása, megjelenései és a tanítványok kiküldése. A 20. fejezet a Jézus megfeszítése és temetése utáni időszakot tárgyalja: az üres sír fölfedezését, a feltámadt Jézus magdalai Máriával való találkozását, illetve hogy Jézus megjelenik a tanítványainak, és küldetéssel bízza meg őket (20,21). 20,1 A hét első napja vasárnap reggel volt; a vasárnap akkortól kezdve vált a hívők által az Úr tiszteletére elkülönített szokásos nappá (lásd ApCsel 20,7; 1Kor 16,2). A magdalai Mária hajnal előtt elindult Jézus sírjához, hogy elvégezze a temetési előkészületeket (Lk 24,1), amelyeket félbe kellett hagyni a szombat kezdete miatt (lásd a Jn 19,42 verséhez fűzött jegyzetet). A szinoptikus evangéliumokban olvasható párhuzamok azt jelzik, hogy más nők is voltak vele, és a 20,2 versbeli „nem tudjuk” megfogalmazás is ezt sugallja. Amikor még sötét volt. Vö. a kissé különböző időpontokat a Mt 28,1, a Mk 16,2 és a Lk 24,1 versében. Máté evangéliuma elmagyarázza, hogy a követ „elhengerítette” „az Úr angyala” (Mt 28,2). Magdalai Mária személyéről lásd még a Jn 19,25 verséhez fűzött jegyzetet. 20,2 Ezen a ponton Mária nem gondol a feltámadásra. Nem tudjuk. A többes szám arra utal, hogy Márián kívül más nők is jelen voltak. A másik tanítványról lásd a 20,3−4 verset és a 18,15−16 vershez fűzött jegyzetet. 20,5 Behajolt, és látta. Ekkor már kétségkívül elég világos volt ahhoz, hogy be lehessen látni a sírkamrába a barlangsír alacsony, szűk nyílásán át. Nem ment be („a másik tanítvány”, 20,2–4), feltehetőleg mivel tiszteletben tartotta Simon Péternek a tizenkettő között elfoglalt helyét (például 6,67−69). 20,6 A lepedők ott vannak. Egyértelműen bizonyítja, hogy Jézus testét nem sírrablók vitték el (vö. Mt 28,11−15), és nem is a tanítványai próbálták meg ellopni

5jr. 19,40 7kr. 11,44 8lv. 4 9mMt 22,29 nZsolt 16,10; Lk 24,46; ApCsel 2,25–31; 13,34–35; 17,3; 1Kor 15,4 futottak, de az a másik tanítvány Péternél gyorsabban futott, és elsőként ért a sírhoz. 5 Behajolt, és látta, hogy ott vannak a jlepedők, de nem ment be. 6 Aztán őt követve megérkezett Simon Péter is, és bement a sírboltba, és látta, hogy a lepedők ott vannak, 7 és a kkendő, amely Jézus fején volt, nincs együtt a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve más helyen van. 8 Akkor bement a másik tanítvány is, laki előbb ért a sírhoz, és látott és hitt. 9 Mert még mnem értették az Írást, nhogy fel kell támadnia a halálból. 10 A tanítványok ekkor visszatértek az övéikhez.

Jézus sírja

Az evangéliumok szerzőitől tudjuk, hogy Jézus halála után a testét egy kertbe vitték, és egy új, sziklába vágott sírba helyezték (Mt 27,60; Lk 23,53; Jn 19,41). Ez régészeti szempontból fontos információ. Abban az időben a sírok általában több sírkamrából álltak; az oldalfalakba vájt loculusokba (temetkezési fülkékbe) helyezték az elhunyt testét, az arcosoliumokba (boltíves falfülkékbe) pedig az osszáriumot (a csontokat tartalmazó ládikát). Az, hogy az asszonyok látták azt a helyet, ahol korábban Jézus teste feküdt (Mk 15,47), illetve hogy Jézus feltámadása után János, az egyik tanítvány látta a gyolcsokat és külön összegöngyölítve az arc takarására szolgáló anyagot (Jn 20,5–6), arra utal, hogy Jézus testét a sírban a bejárattal szemben található kőpadra helyezhették. A régészet, különösen a sírépítészet alátámaszthatja ennek az információnak a valóságtartalmát. Az újonnan vágott sziklasírok általában egy egyszerű kamrából álltak, melynek belsejében a kivájt üreget három pad szegélyezte. Az üreg tette lehetővé, hogy a munkások fel tudjanak egyenesedni munka közben. A sírt később, az eredeti padok eltávolítása után további, loculusokat és arcosoliumokat tartalmazó kamrákkal bővítették. Az újonnan vágott sírt az ossilegium szertartásának első részét képező „elsődleges temetésre” használták. (Ez egyszerűen annyit jelent, hogy az elhunyt gyolcslepedőkbe burkolt testét egy padra, polcra vagy fülkébe helyezték. Körülbelül egy évvel később, miután a lágy szövetek lebomlása megtörtént, a csontokat osszáriumba gyűjtötték. Ezt nevezték „másodlagos temetésnek”.) Úgy tűnik tehát, hogy Jézus testét valóban egy újonnan a sziklába vájt sírba helyezték. A sír bejárata alacsonyan lehetett; a tanítványok csak lehajolva tudtak benézni vagy belépni (vö. Lk 24,12; Jn 20,5). Jeruzsálemben és környékén mintegy ezer sírt tártak fel ebből a korszakból; ezek közül csupán néhány esetben fordult elő, hogy a sír bejáratát elhengeríthető kő fedte. Ez a luxus a gazdagok kiváltsága volt. A sírok bejáratát általában négyzetes vagy téglatest alakú kővel zárták le. Ezek a kövek úgy illeszkedtek a sír szájára, mint a parafadugó az üveg nyakába. Keskenyebb részük pontosan illeszkedett a belső nyíláshoz, míg a szélesebb részük lezárta a külső nyílást. A bibliai feljegyzés azonban kifejezetten elhengerített követ említ (Mt 27,60; Mk 15,46; Lk 24,2), ezért is láthatunk ezen a rekonstrukciós rajzon egy hatalmas (1,4 méter átmérőjű) kerekded követ. Az igen ritka, elhengeríthető kővel fedett bejárat összhangban áll azzal az elgondolással, hogy arimátiai József „gazdag ember” volt (vö. Mt 27,57).

a holttestet (vö. Mt 27,62−66), sem az ellenségei, akik nem vesztegettek volna időt arra, hogy levegyék a lepedőket (lásd Jn 19,40). A görög szöveg szerint a lepedők egyszerűen ott „hevertek” (keimai, általános kifejezés). Bár időnként születnek más feltételezések, semmi nem utal arra a szövegben, hogy Jézus teste átment volna az anyagon, vagy hogy a lepedők Jézus testének az alakját felvéve maradtak volna ott. Az Újszövetség másutt megerősíti Jézus feltámadt testének a valódi fizikai anyagszerűségét (lásd Mt 28,9; Lk 24,30.39.42; Jn 20,17.20.27; ApCsel 10,41). Az a legvalószínűbb, hogy Jézus maga vette le ezeket a lepleket a testéről, amikor feléledt a halálból, és otthagyta őket. 20,7 Az utalás, hogy a kendő a fejéről külön összegöngyölítve más helyen volt, azt sugallja, hogy maga Jézus vette le és hajtotta össze gondosan. 20,8−9 Két férfi tanú jelenléte szolgáltatta a zsidó törvény szerint elfogadható bizonyítékot (vö. 5Móz 17,6; 19,15). Mert még nem értették az Írást. Azt igazolja, hogy a tanítványok nem gyártottak egy olyan történetet, amely illeszkedett volna előre kitalált elképzeléseikhez arról, amit megjövendöltek. Inkább szembesültek bizonyos tényekkel, amelyeket kezdetben képtelenek voltak összekapcsolni az Írással. Csak később, a Szentlélek tanító szolgálatának a segítségével (lásd a Jn 14,26 és 16,13 verséhez fűzött jegyzeteket) váltak képessé erre. „Az Írásra” utalva János bizonyos ószövetségi igerészekre (mint a Zsolt 16,10; Ézs 53,10−12; Hós 6,2) vagy az egész Írásra kiterjedő szélesebb témákra gondolhatott (vö. Lk 24,25−27.32.44−47).

Jézus megjelenik a magdalai Máriának (Mk 16,9–11) 11 Mária pedig kint állt a sírnál, és sírt. Miközben sírt, behajolt a sírboltba, 12 és pkét angyalt olátott fehér ruhában ülni: az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ott, ahol Jézus teste feküdt. 13 Azok így szóltak hozzá: qAsszony, miért sírsz? Ő pedig azt válaszolta: rMert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és slátta, hogy Jézus áll ott, tde nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus pedig azt kérdezte tőle: uAsszony, miért sírsz? vKit keresel? Ő pedig azt gondolta, hogy a wkertész az, és azt mondta neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elviszem. 16 Ekkor Jézus megszólította: Mária! Ő pedig megfordulva azt mondta neki héberül1: xRabbóni (amely azt jelenti: Mester)! 17 Jézus azt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az yén testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy zfelmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz és az aén Istenemhez és a ti Istenetekhez. 18 A magdalai Mária belment, hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. Jézus megjelenik a tanítványoknak (Mt 28,16–20; Mk 16,14–18; Lk 24,36–49; ApCsel 1,6–8) 19 cMár este volt dazon a napon, a hét első napján, és f a zsidóktól2 való félelem miatt eaz ajtók is zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: gBékesség nektek! 20 És ahogy ezt mondta, hmegmutatta nekik a kezét és az oldalát. iA tanítványok pedig örvendeztek, hogy látják az Urat. 21 Majd ismét azt mondta nekik Jézus: Békesség nektek! Ahogy jengem elküldött az Atya, kén is úgy küldelek el titeket. 22 Ezt mondva lrájuk lehelt, és így szólt: mVegyetek Szentlelket∆! 23 nAkiknek bűneit megbocsátjátok, azok bocsánatot nyernek, akikéit megtartjátok, azokéi megmaradnak. Tamás kételkedése 24 oTamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek3 hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. 25 A többi tanítvány elmondta neki: Láttuk az Urat. De ő azt mondta: pHa nem látom a kezén a szegek helyét, és nem teszem ujjamat a szegek helyére, és

1 Vagy arámiul 2 A görög ioudaioi szó valószínűleg az akkori zsidó vallási vezetőkre és a hatásuk alatt álló emberekre vonatkozik 3 Görögül Didymus

12o[Mk 16,5] pLk 24,4 13qv. 15; [r. 2,4] rv. 2 14sMk 16,9; [Mt 28,9] tr. 21,4; Lk 24,16.31 15uv. 13 vr. 1,38; 18,4.7 w[r. 19,41] 16xld. r. 1,38 17yld. Mt 28,10 z[Mk 16,19]; ld. r. 14,12 aMt 27,46; Ef 1,17; Jel 3,2.12; [1Kor 3,23] 18bMk 16,10; [Mt 28,10; Lk 24,10.22–23] 19c1Kor 15,5; [v. 26] dLk 24,33.36 ev. 26 fld. r. 7,13 gld. r. 14,27 20hLk 24,40 ir. 16,22 21jr. 17,18; ld. r. 3,17 kr. 13,20; ld. ApCsel 1,2 22l1Móz 2,7 m[ApCsel 2,4]; ld. r. 7,39 23n[Mt 16,19; 18,18; 1Kor 5,4–5] 24old. r. 11,16 25pv. 20; [Zsolt 22,17]

20,11−12 Mária (a magdalai, vö. 20,1.18) látott két angyalt… fehér ruhában. Az angyalok gyakran jelentek meg párosával (például ApCsel 1,10), és gyakran szerepel leírásukban fehér öltözékük (vö. Ez 9,2; Dán 10,5−6; Jel 15,6).

20,15 Mária összetévesztette Jézust a kertésszel, talán mert nem volt még teljesen világos (lásd 20,1), és talán mert megfordult, és ugyan látott ott valakit, de azonnal visszafordult a sír felé, amikor beszélt (a 20,16 versben „megfordulva” beszélt újra közvetlenül Jézushoz). Jézus feltámadása utáni más megjelenései alkalmával tanítványai nem ismerték fel őt rögtön (lásd Lk 24,16.31). Teste szintén valamelyest másképp nézhetett ki, hiszen most korábbi fiatalkori külsejével, tökéletesen egészségesen jelent meg, ellentétben azzal, amivé rettenetes szenvedése és eltorzítása során vált (vö. Ézs 53,2−3).

20,16 Jézus megszólította: Mária! Mária csak a saját nevét hallva ismeri fel Jézus hangját. Ahogyan Jézus tanította megfeszítése előtt: „…ő a maga juhait a nevükön szólítja (…), és a juhok követik, mert ismerik a hangját.” (10,3.4)

20,17 Még nem mentem fel. Nem mond ellent annak a ténynek, hogy Jézus lelke halála pillanatában az Atya jelenlétébe távozott a mennybe (lásd a 19,30 vershez fűzött jegyzetet), hanem azt állítja, hogy testi mennybemenetele feltámadása után még nem történt meg (lásd Lk 24,51; ApCsel 1,9−11). Az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz. Különbséget tesz a tekintetben, hogy Isten milyen értelemben Krisztus Istene és Atyja, és hogy milyen értelemben igaz ez a tanítványokra (lásd a Jn 1,14 verséhez fűzött jegyzetet). Ám Jézus egyben a testvéreinek is nevezi a hívőket, ami személyes kapcsolatra utal (lásd a 15,13−14 vershez fűzött jegyzetet; továbbá Zsid 2,12.17).

20,19 Egyes magyarázók úgy értelmezik azt, hogy az ajtók is zárva voltak, hogy Jézus csodás módon áthaladt a szoba ajtaján vagy falain, bár a szöveg nem kifejezetten ezt állítja. Mivel Jézusnak egyértelműen valódi fizikai teste, húsa és csontja volt, miután feltámadt a halálból (lásd a 20,6 vershez fűzött jegyzetet és az ott említett verseket), az egyik lehetőség, hogy az ajtó valamely csoda folytán kinyílt, hogy Jézus fizikai teste beléphessen rajta. Ez összhangban van azzal az igehellyel, amelyben Péter átmegy egy bezárt kapun kis idővel később (lásd ApCsel 12,10). 20,21−22 Ezek a versek tartalmazzák a jánosi „nagy küldetést” annak tetőpontjaként, ahogyan az evangélium egésze bemutatja Jézust mint az Atya küldöttjét (lásd a 3,17 vershez fűzött jegyzetet). Az elküldött (Jézus) lett most a küldő, megbízva követőit azzal, hogy szolgáljanak hírvivőiként és képviselőiként (vö. 17,18). Az Istenség mindhárom személye részt vesz ebben a kiküldésben: ahogyan az Atya elküldte Jézust, úgy küldi el Jézus a tanítványait (20,21), felruházva őket a Szentlélekkel (20,22). Amikor Jézus rájuk lehelt, és azt mondta: Vegyetek Szentlelket!, az leginkább az abból adott ízelítőként értendő, ami majd a Szentlélek pünkösdi kitöltésekor történik (lásd ApCsel 2). Ez nem azt jelenti, hogy a Szentlélek nem volt jelen a tanítványok életében ezt megelőzően (lásd a Jn 7,39 és 14,16−17 verséhez fűzött jegyzeteket). 20,23 Mind a bocsánatot nyernek, mind a megmaradnak kifejezés befejezett igealak a görög szövegben, és úgy is fordítható, hogy „bocsánatot nyertek”, illetve „megmaradtak”, mivel a befejezettség egy olyan elvégzett múltbeli cselekvést jelöl, amelynek a jelenben is fennálló eredménye van. Az elgondolás nem az, hogy egyes keresztyének vagy gyülekezetek hatalmában áll, hogy megbocsássanak vagy ne bocsássanak meg embereknek, hanem hogy amint az egyház kihirdeti a bűnök bocsánatának örömüzenetét a Szentlélek erejével (lásd 20,22), valójában azt hirdeti ki, hogy akik hisznek Jézusban, azoknak a bűnei bocsánatot nyernek, azokéi pedig, akik nem hisznek benne, nem nyernek bocsánatot – és ez egyszerűen azt tükrözi, amit Isten már elvégzett a mennyben (vö. a Mt 16,19 verséhez fűzött jegyzettel). 20,24 Tamás. Vö. 11,16. Lásd továbbá az 1,38 vershez fűzött jegyzetet. 20,25 Tamás nyilván azt gondolja, hogy a tanítványok egy kísértetet láthattak (vö. Mt 14,26). János azonban nem mulasztja el kijelenteni, hogy Jézus a testté lett Ige (Jn 1,14; vö. 1Jn 4,2−3, 2Jn 7), ami maga után vonja, hogy feltámadt teste nem egy fantom vagy szellem megjelenése, hanem valódi – ámbár megdicsőült – test.

26qv. 19 27rv. 20; 1Jn 1,1; [Lk 24,39] 28s[r. 1,1.49] 29t1Pt 1,8; [2Kor 5,7] 30ur. 21,25 vApCsel 10,41 31w1Jn 5,13 xld. r. 11,27 yld. Mt 14,33 zr. 3,15–16; 5,40; 6,53; 10,10 a[ApCsel 10,43; 1Kor 6,11]; ld. ApCsel 3,6

21. fejezet

1bv. 14; [Mk 16,12.14]; ld. r. 7,4 cr. 20,19.26 dr. 6,1 2eld. r. 11,16 fr. 2,1; 4,46 gMt 4,21; Lk 5,10 3h[Lk 5,5] 4ir. 20,14 5jLk 24,41 6k[Lk 5,4.6–7] 7lld. r. 13,23 mv. 18; [r. 13,4] n1Sám 19,24; Ézs 20,2; Mik 1,8 o[Mt 14,29] 12pApCsel 10,41 qv. 15 r[r. 4,27] kezemmel nem érintem meg az oldalát, semmiképpen el nem hiszem. 26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. qBár az ajtó zárva volt, Jézus bement, megállt középen, és azt mondta: qBékesség nektek! 27 Azután így szólt Tamáshoz: rNyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet, és nyújtsd ki a kezedet, és helyezd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! 28 Tamás pedig azt mondta neki: sÉn Uram és én Istenem! 29 Jézus pedig így válaszolt: Mivel láttál engem, hittél; tboldogok, akik nem látnak és hisznek. 30 uSok más jelt is tett Jézus va tanítványok szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. 31 wEzek pedig azért írattak meg, hogy xhiggyétek, hogy Jézus a Krisztus, yaz Isten Fia, és ebben a hitben zéletetek legyen aaz ő nevében. Jézus megjelenik a Tiberiás-tengernél 21Ezek után cismét bmegjelent Jézus a tanítványoknak a dTiberiás-tengernél. Megjelenése pedig így történt. 2 Együtt volt Simon Péter és eTamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a f galileai Kánából, gZebedeus fiai és még kettő a tanítványai közül. 3 Simon Péter azt mondta nekik: Elmegyek halászni. Mire ők azt válaszolták: Mi is veled megyünk. Elmentek, és hajóba szálltak, de hazon az éjszakán nem fogtak semmit. 4 Amikor pedig már reggeledett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban inem ismerték meg, hogy Jézus az. 5 jJézus akkor megkérdezte tőlük: Fiaim, van valami ennivalótok? Azt felelték neki: Nincsen. 6 kŐ pedig azt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették hát, de kivonni már nem bírták a halak sokasága miatt. 7 Akkor az a tanítvány, lakit Jézus szeretett, ezt mondta Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallotta, hogy az Úr van ott, mmagára vette az ingét, nmert mezítelen volt, és obevetette magát a tengerbe. 8 A többi tanítvány pedig a hajón jött, mert nem messze voltak a parttól, hanem mintegy kétszáz könyöknyire,1 és kivonták a hálót a halakkal. 9 Amikor partra szálltak, látták, hogy parázs van ott, és azon hal és kenyér. 10 Jézus pedig azt mondta nekik: Hozzatok a halakból, amit most fogtatok! 11 Simon Péter beszállt, és kivonta a hálót a partra, amely telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és noha ennyi volt, mégsem szakadozott a háló. 12 Jézus azt mondta nekik: pGyertek, qegyetek! rA tanítványok közül pedig senki sem merte megkérdezni tőle: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr az. 13 Jézus

1 Egy könyök (régi hosszmérték) kb. 45 cm volt, tehát ez a távolság kb. 100 m

20,26 Nyolc nap múlva. A következő vasárnapra utal, egy héttel húsvét után (vö. 20,19), mert a kezdő napot is beleszámították a napok számába. Most, hogy a kovásztalan kenyér ünnepe véget ért, a tanítványok hamarosan visszatérnek Galileába. Az ajtó zárva volt. Lásd a 20,19 vershez fűzött jegyzetet.

20,28 Tamás vallástétele arról, hogy Jézus az ő Ura (görögül Kyrios) és Istene (görögül Theos), irodalmi kapocsként szolgál az előszóban Jézusra mint Istenre való utalásokhoz (1,1.18). Ez az egyik leghangsúlyosabb szöveg az Újszövetségben Krisztus istenségéről (lásd 1,1). Egyes szekták megpróbálják félremagyarázni ezt a Jézus istenségéről tett egyértelmű kijelentést azzal érvelve, hogy Tamás állítása csupán a döbbenet felkiáltása – lényegében istenkáromlás – volt. Ez a magyarázat azonban elképzelhetetlen, egyrészt figyelembe véve a kor erős zsidó erkölcsi meggyőződéseit, másrészt pedig mivel nincs összhangban a szöveggel, amely világosan azt állítja, hogy Tamás ezeket a szavakat neki, azaz Jézusnak mondta. Tamás kijelentése lényegében világos megvallása Jézusban mint Urában és Istenében épp megtalált hitének. János fő célja könyvének a megírásával az, hogy minden olvasó megvallja Jézust Urának és Istenének ugyanúgy, ahogyan Tamás tette.

20,29 János evangéliumának az olvasói nincsenek hátrányban Jézus első követőihez képest. Vegyük észre e szöveg lehetséges visszhangját az 1Pt 1,8 versében; vö. 2Kor 5,7.

20,30−31 Az evangélium megírásának célja: bizonyságtétel arról, hogy Jézus a Messiás és Isten Fia. (A „messiás” görögül christos.) János célmeghatározása és az evangélium befejezése tulajdonképpen felsorolja a könyv fő témáit: Jézus mint a Krisztus és Isten Fia (lásd 1,41.34); válogatott messiási „jelei” (lásd az 1,19−12,50 részhez és a 2,11 vershez fűzött jegyzeteket); a Jézusban való hit fontossága; valamint az örök élet ajándéka (lásd 1,12; 3,16; 17,3). Jézus „Isten Fiaként” betöltött kivételes helyzetéről lásd az 1,14 vershez fűzött jegyzetet. 21,1−25 Epilógus: Péternek és annak a tanítványnak a szerepe, „akit Jézus szeretett”. A 21. fejezet elbeszéli Jézusnak a feltámadása utáni harmadik (és egyben utolsó) olyan megjelenését, amelyet ez az evangélium feljegyez, miközben összeveti Péternek és annak a tanítványnak (Jánosnak) az elhívását, „akit Jézus szeretett”.

21,1 Ezek után (vö. 5,1; 6,1). Miután eltelt a kovásztalan kenyér egy hétig tartó ünnepe, a tanítványok elindultak Jeruzsálemből, és visszatértek Galileába (lásd a 20,26 vershez fűzött jegyzetet; vö. Lk 2,43). A Tiberiás-tengerre vonatkozó utalásról lásd a Jn 6,1 verséhez fűzött jegyzetet. 21,2 Zebedeus fiait Jakabként és Jánosként nevezik meg a szinoptikus evangéliumok (például Mt 4,21 és a párhuzamos igehelyek). Lukács megemlíti, hogy „Simon társai” voltak a halászatban, mielőtt Jézus elhívta őket (Lk 5,10). Lásd továbbá a Jn 1,40 verséhez fűzött jegyzetet. 21,3 Hajóba. Lásd a Mt 4,21 verséhez fűzött jegyzetet. Az ókorban leginkább éjszaka halásztak (például Lk 5,5); az éjjel fogott halat frissen lehetett árulni reggel. 21,7 A tanítvány, akit Jézus szeretett, a 21,2 versben említett hét tanítvány egyike kell, hogy legyen, köztük pedig ott vannak Zebedeus fiai; szinte bizonyos, hogy a Jézus által szeretett tanítvány János, Zebedeus fia, az evangélium szerzője (lásd a bevezetésben a Szerző és cím című részt a/az 2015. oldalon, illetve a 21,24 vershez fűzött jegyzetet). 21,9 Parázs. Lásd 18,18. 21,11 Voltak különféle kísérletek a százötvenhárom jelképes értelmezésére, de valószínűbb, hogy egyszerűen ennyi volt a megszámolt halak száma. A halászok rutinszerűen megszámolták a halakat, mielőtt frissen eladták volna a piacon (lásd a 21,3 vershez fűzött jegyzetet).

akkor odament, svette a kenyeret, és nekik adta, és ugyanúgy a halat is. 14 tEzzel már harmadszor jelent meg Jézus a tanítványainak, miután feltámadt a halottak közül. Jézus és Péter 15 Miután uettek, azt mondta Jézus Simon Péternek: vSimon, wJóna fia, xjobban szeretsz-e engem ezeknél? Ő azt mondta: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek! Ő így szólt: Legeltesd yaz én bárányaimat! 16 Majd másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő pedig azt válaszolta: Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged. Mire Jézus azt mondta neki: zŐrizd yaz én juhaimat! 17 Majd harmadszor is azt mondta neki: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Megszomorodott Péter, hogy aharmadszor is azt kérdezte: Szeretsz-e engem? És azt mondta neki: Uram, bte mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged. Jézus azt mondta neki: Legeltesd caz én juhaimat! 18 dBizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, efelövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. 19 Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, f milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: gKövess engem! 20 Péter pedig megfordult, látta, hogy hköveti az a tanítvány, akit Jézus szeretett, iaki a vacsora közben az ő keblére hajolt, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? 21 Őt látta Péter, amikor azt kérdezte Jézustól: Uram, vele pedig mi lesz? 22 Jézus pedig azt válaszolta: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, jamíg keljövök, mit tartozik rád? lTe kövess engem! 23 Elterjedt azért ez a beszéd ma testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? 24 Ez az a tanítvány, naki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és otudjuk, phogy az ő bizonyságtétele igaz. 25 De qvan sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha egyenként megíratnának, úgy vélem, hogy rmaga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket, amelyeket írnának.

13sv. 9 14tv. 1; r. 20,19.26 15uv. 12 v[Mt 16,17; Lk 22,31] wr. 1,42 x[Mt 26,33; Mk 14,29] yr. 10,11–16; [Ézs 40,11] 16zApCsel 20,28; 1Pt 5,2; Jel 7,17 (gör.) y[ld. v. 15 előbb] 17a[r. 13,38] bld. r. 2,25 cv. 16 18d[r. 13,36] ev. 7 19f2Pt 1,14 gv. 22; Mt 16,24; [r. 13,36]; ld. r. 8,12 20hv. 7 ir. 13,25 22jMt 10,23; 16,28; 1Kor 4,5; 11,26; Jak 5,7; Jel 2,25 k[r. 14,3.18.28; Zsid 10,37; Jel 2,5.16; 3,3.11; 16,15; 22,7.12.20]; ld. Mt 16,27 lv. 19 23mApCsel 1,15; 9,30; 11,1; 12,17; 15,1; 16,2.40; 21,7.17; 1Jn 3,14.16 24nld. r. 15,27 o1Jn 3,2.14; 5,15.18–20; [r. 19,35] p3Jn 12 25qr. 20,30 r[Ám 7,10]

21,15−17 Simonról, Jóna fiáról lásd 1,42. Péter háromszor megtagadta Jézust (18,15−18.25−27); ezúttal Jézus kérdezi meg őt háromszor, hogy tanítványa újra megerősítse az iránta való szeretetét, Jézus pedig ismételten megbízza őt. Jézus kérdése – jobban szeretsz-e engem ezeknél? – alighanem azt jelenti, hogy „jobban szeretsz-e engem, mint ahogyan a többi tanítvány?”, nem pedig hogy „jobban szeretsz-e engem, mint ezeket a halakat [azaz a hivatását]?”, vagy hogy „jobban szeretsz-e engem, mint ezeket az embereket?” – bár természetesen mindhárom értelmezés fontos. Péter mindhárom válaszában ugyanazt a „szeret” igét használja (görögül phileo), de Jézus más igét használ az első két kérdésben (görögül agapao), majd a harmadikban átvált Péter phileo szavára. Árnyalatnyi különbség lehet a két ige között (úgy tűnik, Péter különbséget lát a hozzájuk kapcsolódó főnevekben a 2Pt 1,7 versében), és több régebbi magyarázó is a különbség mellett érvelt; véleményük szerint az agapao a szeretet magasabb és tisztább formáját képviseli. Azonban a legtöbb mai magyarázó nincs meggyőződve arról, hogy egyértelműen szándékos jelentésbeli különbségtételről volna itt szó. Ennek oka egyrészt az, hogy ezt a két igét gyakran használják egymással váltakozva hasonló szövegkörnyezetekben, másrészt pedig hogy János – talán stilisztikai okokból – sűrűn használ jelentésükben épphogy csak eltérő szavakat. Noha lehet, hogy nem különbözik a két ige jelentése, Péter mindenesetre megszomorodik, mert Jézus továbbra is azt kérdezi tőle, hogy szereti-e őt. Te mindent tudsz. Voltaképpen Krisztus mindentudásának a kijelentése, istenségével összhangban. Ha mindent tud, akkor természetesen ismeri Péter szívét is. Legeltesd az én bárányaimat! Jézus mint jó pásztor (10,11.14; lásd a 10,11 vershez fűzött jegyzetet) kinevezi Pétert és más apostolokat, hogy neki alárendelt pásztorok legyenek (lásd 1Pt 5,1−4). Péter azzal fogja kimutatni Jézus iránti szeretetét, hogy szereti Isten népét, és az ő Igéjével táplálja őket. 21,18−19 Kinyújtod a kezedet. Ez a keresztre feszítés fogalmát fejezte ki. Egy nem sokkal az Újszövetség utáni időből származó tanúbizonyság említést tesz Péter mártírhaláláról, de nem közli, hogyan történt. Egyes későbbi beszámolók szerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem volt hajlandó ugyanúgy halni meg, mint Ura; ezen beszámolók némelyikére azonban sok tudós által megbízhatatlannak tartott legendák is ráépültek, ez a hagyomány tehát megkérdőjelezendő.

21,20 Az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Lásd a 13,23 vershez fűzött jegyzetet.

21,24 Ez az a tanítvány. János az evangélium szerzőjeként jellemzően közvetve vagy harmadik személyben utal önmagára (vö. 17,3). Más példák ugyanerre: „a tanítvány, akit Jézus szeretett” (vö. 21,7; lásd a 13,23 vershez fűzött jegyzetet); egyvalaki a tizenkettőből (vö. 21,20); az egyik „Zebedeus fiai” közül (lásd a bevezetésben a Szerző és cím című részt a/az 2015. oldalon). Ebből eredően azonosítható a szerző János apostollal, aki a szerény „szeretett tanítvány” díszítő jelzővel illeti magát. Tudjuk. Miként e versben János egyes szám harmadik személyű célzása önmagára („Ez az a tanítvány…”) és a 21,25 versbeli „úgy vélem” kifejezés, a „tudjuk” is a szerző részéről önmagára tett utalást képviseli, és valószínűleg olvasóit és/vagy munkatársait is bevonja annak megerősítésébe, hogy bizonyságtétele igaz. Lásd még az 5,31 vershez fűzött jegyzetet.

21,25 János záró megjegyzése (maga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket) hangsúlyozza mindannak a határtalan nagyságát, amit Jézus elvégzett az emberiség megváltásáért Isten örökkévaló Fiaként (lásd 1,1−3) testté válása, élete, halála, feltámadása és mennybemenetele által.