ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Sokszínű programnak ígérkezik a MOME Anim premier vetítés: távoli bolygók, absztrakt terek, személyes múlt, búcsúzás és megérkezés, háború, purgatórium, vágyódás, és újjászületés egy szakítás után. Most láthatjuk először együtt, hazai moziban ezeket a már díjnyertes vagy fesztiválkörútjukat épphogy elkezdő filmeket. A Friss Hús egyike azoknak a filmfesztiváloknak, ahol a nagyközönség évről évre találkozhat MOME Anim filmekkel. Külön öröm, hogy idén velük közösen hozhattuk létre a Friss Kakas Animációs Filmnapokat, és két év szünet után a MOME Anim hagyományos eseménye, a KISKAKAS, egy igazán ütős, szakmai programokkal színesített tavaszi különkiadással térhet vissza.
A Friss Hús 2013 óta a magyar animációk fontos bemutatkozási fóruma. Ha úgy tetszik, párhuzamosan haladtunk a MOME sikerszériájával: többek között Bucsi Réka, Buda Flóra Anna és Szakály Réka Anna diplomafilmjei mind-mind a Friss Hús díjazottjai lettek az elmúlt években. Ezúttal a párhuzamosok nem a végtelenben, hanem a Toldi moziban találkoznak, a Friss Kakas Animációs Filmnapokon. Reményeink szerint a Friss Kakas olyanokhoz is elviszi a magyar animáció hírét, akik eddig nem látták az elmúlt évek filmjeit, és olyan platformot teremt, ahol a leginspirálóbb szakmai kérdéseket, illetve izgalmas új filmterveket is megismerhetünk.
Bognár Éva Katinka MOME Anim MA szakvezető
Deák Dániel A Friss Hús fesztivál alapítója és igazgatója