Ösvény

Ösvény 2015. január-február

„Élet a környezetért, élet az emberért”.

Lehet szeretni a mateket is? „Az út a cél.” -Madách Imre-

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum iskolaújsága

Tartalom Intrejú Pakot Géza SJ atyával Sziklamászás

Könyvajánló Szilveszteri körkép Lehet szeretnei a mateket is?

Ösvény—A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum iskolaújsága

Szerkesztők: Gordán Dalma, Pink Jenifer, Mares Eszter, Tallián Anna, Pallai Dorottya, Zoltán Ildikó, Bohus Dávid Korrektúra: Szász Anikó tanárnő

www.hamjanos.ro HamJanosRomaiKatolikusTeologiaiLiceum

P. Pakot Géza SJ

1995 óta a Jézus Tarsasaga tagja. Réndi képzését és tanulmanyait Szégédén, Budapéstén, Lóndónban, Miskólcón, Parizsban és Santiagó dé Chilé-bén fólytatta. Lóndónban diakónussa , majd 2006-ban szulófalujaban, Farkaslakan pappa széntélték . Széntélésé utan Szégédén szólgalt ségédlélkészként, majd témplóm és égyétémi kóllégium igazgatóként. Chilébén tóltótt réndi képzésé utan Marósvasarhélyén égyétémi lélkész és égyétémi kóllégiumigazgató, majd Miskólcón, az iskólai lélkészségén dólgózótt.

Kérjük, ossza meg velünk a teológia előtti éveit!

Tamasi Árón szulófalujaban, Farkaslakan névélkédtém, ahól mar kóra gyérékkórómban békapcsólódtam a vallasós élétbé. Jó vólt az óltar kózélébén lénni. Vónzótt és hétról-hétré éltététt é tapasztalat, ólyannyira, hógy mar ékózbén góndólkódtam a papi hivatasón. Kózépiskólaba Székélyudvarhélyré jartam, majd éréttségi utan bént, Rómaniaban vóltam katóna. Katónasag utan két évét vasésztérgalyósként dólgóztam, majd 1991-tól Budapéstén tanultam tóvabb, ahól félsófóku szamítógépés végzéttségét széréztém. Mikózbén tanultam, majd késóbb banki alkalmazóttként dólgóztam égyré aktívabb létt a kapcsólatóm a hélyi plébaniai kózósséggél. Kórtarsaim kózul tóbbén érézték hívast valamilyén égyhazi szólgalatra, és éz is batórítótt a sajat hivatasóm kéréséséré.

Fejtse ki röviden a személyes hivatás megtalálásának az útját!

Miközben a bankban dolgoztam, visszatért egykori vágyam a papság iránt, és eldöntöttem, hogy egy egész évet töltök hivatásom megkülönböztetésével. Lévén, hogy a plébániai ifjúsági közösségekből zömében házasságra készültek a fiatalok, ezért az első döntés a házas vagy a papi hivatás kérdését érintette. Miután úgy láttam, hogy vágyom is rá és másrészt semmi komoly dolog nem szól az ellen, hogy pap legyek, elkezdtem keresni, hogy milyen módon tudnám ezt formába önteni.

Mivel egyházi tapasztalatom arra a pár templomi közösségre szorítkozott, amelyekhez első 26 évemben tartoztam, így alig volt rálátásom akár a szemináriumi, akár a szerzetesi képzésre. Ezért döntésemben főképp a hivatás mélyén munkálkodó lelkiség volt az irányadó számomra.

Kérjük, beszéljen röviden arról, hogy mi vonzotta arra, hogy belépjen Jézus Társaságába?

Akkori budapesti plébánosom, akivel a mai napig mély barátságban maradtam, egyik ifjúsági csoportfoglalkozáson a jezsuitákról beszélt nekünk. A jó atya szólt többek között a jezsuiták hivatásában megmutatkozó nagyfokú szabadságról és az Egyház szolgálatára irányuló rendelkezésre állásról. Tetszett a mondandója, hiszen egyrészt bennem élt a székelyek szabadságvágya, másrészt az Egyházunk szeretete. Így aztán Szent Ignác lelkiségét tanulmányozva és az ő Lelkigyakorlatait a magam módján átelmélkedve, a megkülönböztető évem után meghozott döntésemben átéltem annak tartós örömét, hogy az Úr Jézus társának hív engem is.

Kérjük, beszéljen arról, hogy hol folytatott nevelői munkát?

A jezsuita rendi képzés során két évet tölthettem a miskolci jezsuita kollégiumban nevelői beosztásban, majd papként az egyetemi korosztály számára alapított kollégiumainkban több éven át foglalkoztam ifjúságneveléssel Szegeden és Marosvásárhelyen.

Miért tartja fontosnak a nevelői munkát?

A nevelés elsősorban kötelesség, az idősebb generáció köteles szolgálata a fiatalok felé. Másrészről a nevelés egy lehetőség arra, hogy minden generáció valamivel jobb örökséget hagyjon hátra, mint az, amit örökölt. A kötelességünk Istentől van, mert Ő küld minket, másrészről a lehetőségünk, hogy jobbat alkossunk, szintén Tőle van, hiszen akkor tudunk jobbat alkotni, ha tartjuk vele a kapcsolatot és meghalljuk jóra biztató szavát. Isten folyamatos teremtő munkájában vagyunk munkatársak. Ez a legnagyobb felelősség és kitűntetés.

Megosztaná velünk a nevelői munka szépségeit és nehézségeit?

A legnagyobb megtiszteltetés a megszülető fiatal élet ápolása és nevelése.

Amikor a család elfogadja az új életet Istentől, akkor egy csodálatos folyamat veszi kezdetét. Az alapok lerakása után a tanárok és nevelők kitüntetett feladata ezt az életet a jóban előre segíteni. Kis Szent Teréz Önéletrajzában meggyőzően írja, hogy egy fiatal életet lehet úgy támogatni és segíteni, hogy az a bűn csapdáját elkerülve egyenesen íveljen Isten felé. Ennek a kulcsa a személyes törődésben, az úgynevezett cura personalis-ban van. Ezt ismerte föl Szent Ignác is, akinek meggyőződése, hogy a Lelkigyakorlatokban és a mindennapokban Isten egyénileg úgy bánik velünk, mint barát a baráttal, meghív magához és személyre szabott küldetést ad nekünk. Szép látni egy-egy fiatalt így kibontakozni. Ezzel szemben fájdalmas, hogy a tömegoktatásban ez a szempont nem érvényesülhet. Termelőket és fogyasztókat hoz létre ez a rendszer. Miközben a föld kényszeredetten nagyokat sóhajt, aközben haszontalan termékek és kényszeres fogyasztásban sínylődő emberek lepik el mindenfelé. Fájdalmas látni, hogy ha túl erős a széles úton haladók árja, feltartóztathatatlanul magával ragadja az ártatlan lelkeket is.

Milyen kapcsolatot ápol az ifjúsággal, és mi a véleménye az ifjúságról?

A nevelésben töltött éveim közben megszerettem a fiatalokat. Arra törekedtem, hogy ne magamat toljam előtérbe, hanem a jó csapatmunkát erősítsem köztük, mert abban bízom, hogy a fiatalok is leginkább együtt tudnak jókká lenni. Bízom a fiatalságban élő vágyban, amely mindig felszínre hozza az életet köreikben. Nincsen unalmas fiatal élet, csak tűzhányó erejéhez hasonló vágy, amely ki akar törni. Sokszor láttam és tapasztaltam, hogy ha ez a vágy jó irányba kap lehetőséget, akkor nem lesz belőle robbanás. Legfőbb eszközöm, amit magától Istentől kaptam, a bizalom a fiatalok iránt. Én fiatalként akkor növekedtem, amikor bíztak bennem, ezért mára ennyi és semmi más az én eszköztáram. A mai ifjúság nem különbözik a többi generációtól. Ha vannak is újnak tűnő sajátosságok, ezek alapvetően nem meghatározóak. A meghatározó minden egyes mai fiatalban is az a szent és szép valóság, amelyet Isten oltott belé, a belénk oltott lélek, amely csak akkor lesz boldog, ha önmagát a másiknak bizalommal odaajándékozhatja. Jók vagytok fiatalok! Legyetek jó felnőttekké, Jézus igazi társaivá!

Anti-boltkór Egyik délután az a hétköznapi gondolatom támadt, hogy elmegyek ruhát vásárolni. Meglepő, de nem volt mit felvennem a buliba, ami két nap múlva lett volna esedékes. Egy mély lélegzettel belevetettem magam a boltok forgatagába: akkor még lelkes és gondtalan voltam, mit sem tudtam arról, mi vár rám az elkövetkezendő öt órában.

Az első kilenc sikertelen választásra még csak meghúztam a vállam, de mikor a tizedik üzletbe készültem bemenni, már kezdett elegem lenni a dologból. Láttam az elárusítónő készséges tekintetét,

láttam rajta, hogy segíteni próbál, mégsem találtam a megfelelő darabot.

Elkeseredve jöttem ki. „Csak egy olyan ruhát keresek, ami elegáns, nem túl hosszú, nem túl rövid, az ára is elfogadható, nincs telerakva csicsás mindenfélével és jól áll rajtam. Hát olyan lehetetlen ez?!” A kirakatokban pózoló pró-

A legdühítőbb az volt az egészben, hogy még a kínálat sem volt változatos: három üzlet után azok az ismert szettek lógtak a vállfán, melyeket már felpróbáltam.

Hirtelen azon vettem észre magam, hogy elfogytak a boltok, én pedig ott állok ugyanabban a fázisban, mint órákkal ezelőtt, a változás csak annyi, hogy sokkal tanácstalanabb vagyok.

Dúlva-fúlva, magamban dohogva vánszorogtam haza: a „göncvadászat” minden erőmet elszívta. Otthon odaálltam anya elé és drámai hangon foglaltam össze az eredményt: semmi. Ő pedig széles mosollyal az arcán térült-fordult és előszedett a gardróbja mélyéről egy elfeledett ruhát, ami elegáns volt, színes, nem túl hoszszú, nem túl rövid, jól állt nekem és pénzbe sem került. Édesanyám szekrénye sokkal értékesebb lett számomra, mint akármelyik bolt, ahová beszédültem aznap délután.

Szóval, ha valaki egyszer úgy döntene, hogy meg szeretné találni a tökéletes ruhát, azt javaslom neki, hogy konzultáljon az édesanyjával, mert talán az ő szekrényében lapul az a bizonyos darab.

Csak el ne felejtsétek kölcsön kérni!

Mares Eszer

Interjú Bohus Dáviddal a XII.B osztályból

gia tanárnővel jelentkeztünk, ő is készített fel.

Hol került sor a verseny megrendezésére?

Mi a verseny neve?

-A verseny neve az „Élet a környezetért, élet az emberért”.

Hogyan kerültél bele ebbe a versenybe?

-Már évek óta részt veszünk ezen. Három éve indult az egész, mikor még kilencedikesként szerepeltem. Utóbbi években csapatverseny volt, de idén egymagam képviseltem az iskolánkat. Mindezekre a bioló-

-Idén a Szatmár Megyei Múzeumban tartották meg.

Számolj be kérlek arról, hogyan zajlott a verseny!

-A verseny napja előtt rengeteget készültünk az iskolában a XI. A osztályból kapott segítséggel, mivel makettet kellett készítenünk, amit utólag bemutattunk a zsűri előtt a múzeumban. A zsűri osztályozta az összes alkotást illetve minden versenyzőnek egy rövid

leírást kellett készítenünk a makettről, arról, hogy miért választottuk és miért a verseny jelképe ez.

Mindez remekül sikerült.

-Az eredményhirdetés nagyon izgalmasra sikeredett, mivel az utolsó két intézmény, ami a végére maradt, az a Református Gimnázium és mi voltunk.

Milyen iskolák ellen Végül sikerült győzedelversenyeztetek? meskedni. Ezúton szeret-Több mint 30 intézmény- ném megköszönni a bionyel voltunk versenyben, lógia tanárnőnek a fáraviszont ezek közül voltak dozást!és a lehetőséget, általános iskolák is. hogy képviselhettem az iskolánkat.

Ki volt az első három helyezett?

Taizé Prága 2014 Idén decemberben Prágában volt a téli Nagyon sokat metróztunk illetve villaTaizé találkozó. Iskolánban a Spiri

mosoztunk, mivel Prága igazán nagy

szervezte ezt és úgy gondoltam, nagy- város. Első látásra a város már nagyon szerű élmény lehet résztvenni egy

megfogott és rengeteg jellegzetességet

ilyen találkozón, ezért 28-án, vasár-

meg is tekintettünk a héten. (Ilyen pél-

nap, a reggeli mise után én is útnak

dául a Károly híd, Vencel tér, Szent

indultam a romániai Magis csoporttal

Vitus Székesegyház, valamint a régi

együtt. Miskolcon még három diák

központban a gyönyörű órát a temp-

csatlakozott hozzánk és így már teljes lom falán, mely híres arról, hogy kévolt a csapat. Sikeresen megérkeztünk szítőjét megvakították, hogy ne tudjon Brnóba, ahol nagyon hideg volt. Szál- még egy hasonló órát készíteni.) lásunkat elfoglaltuk, majd kisebb városnézésre mentünk, ami után a napot egy esti misén való részvétellel zártunk.

Röviden összefoglalva a heti programunk abból állt, hogy reggelente imaórán vettünk részt a szálláson, majd pedig kiscsoportos beszélgetések vol-

Másnap reggel korán már útban vol-

tak. Szerencsésnek vallhatom magam,

tunk Prága felé, ahol nagy hó volt és

mivel csoportvezető voltam és nagy

nagyon örültem, mert még akkor ná-

öröm volt beszélgetni más országból

lunk nem havazott. Kisebb megbeszé- érkezett emberekkel. lés és útbaigazítás után megérkeztünk a szállásunkra ami egy iskola osztályterme volt.

Csoportomban voltak németek, fran- iskolánkat, Prágában. Buzdítok minciák és lengyelek is, de nagyon jól el denkit, hogy a jövőben jelentkezzetudtunk beszélgetni abban az egy

tek és menjetek el hasonló Taizés

órában. Minden nap volt szabad-

találkozóra.

időnk is, ami nagyon jól jött számunkra, mivel rengeteg nevezetességet meglátogattunk, mint ahogy az imént megemlítettem. Este pedig közösen mentünk a vacsoraosztásra, majd közösen résztvettünk az esti imán. Ezek közül az imák közül a csütörtök esti tetszett a legjobban, ahol mindenki kapott egy gyertyát és az elején elindították a lángot, majd a végére minden kis gyertya éget.

Megemlíteném még a péntek délutáni programunkat, ami már a hazautazásunk előtt került sorra. A jezsuita templomban voltunk, ahol bemutatták a jövőbeli terveket, ilyen például az újabb Magis szervezése.

Mindezek után elmondhatom, hogy rendkívüli élmény volt ott lenni ezen a találkozón, rengeteg külföldi emberrel ismerkedtem meg és örülök, hogy egy nagyszerű csapatnak lehettem része és képviselhettem néhány osztálytársammal együtt

Rapper Balázs:Sziklamászás

Riporter: „És mégis miért mászta meg a Mount Everestet?”

George Mallory: „Mert ott volt...”

Sok ember akad fenn ezen a válaszon, hogy mégis hogy lehet ennyire hetyke, hogyan lehetséges az, hogy egy profi mászó nem tudja megmondani az expedíció okát. Én, mint sziklamászó inkább a kérdésen akadtam fenn: mégis mi értelme van egy mászótól megkérdezni, hogy miért mászik? Hisz ez szinte olyan, mintha egy szobrásztól azt kérdeznék, hogy miért alkot. Édesapám mondta nekem kiskoromban ha butaságot kérdeztem: „Tofla kérdés, buta válasz!”

Noha képességben és tapasztalatban sem érek fel George Mallory szintjére, arra a kérdésre, hogy miért mászom, én se tudnék épkézláb választ adni. Talán mert szeretem, talán a rizikó, talán az élmény...

Nem tudom.

Egy valamiben azonban biztos vagyok: nem én választottam a mászást, mint sportot, hanem az választott engem. Egyik ismerősöm, szintén sziklamászó egyetlen mondatban jellemezte ezt: „Nem érdemes annyiféle sportot kipróbálni; mászni kell és kész.” Sokan lehetnek, akik nem értenek egyet ezzel az illetővel, ugyanis mindenkinek más és más sport nyeri el tetszését. A mászás viszont nem csak a testet tartja kondiban. Ahhoz, hogy az ember jól másszon, a fizikai kondíció szükséges, ám önmagában vajmi kevés.

A mászás abban különbözik a legtöbb sporttól, hogy itt egyetlen ellenfelünk van: önmagunk. A sziklán nincs más, amit le kell küzdenünk, mint saját korlátaink, félelmeink és kételyeink. A kő, a fal, a szikla a szövetségesünk: repedéseket, fogásokat és lépéseket ad, hogy saját magát megmászhatóvá tegye. Ám az, hogy a mászás sikeres lesz-e, csakis rajtunk múlik és gyakran kizárólag fejben dől el. Az régen rossz, ha valaki azért mászik, hogy elérje a fal csúcsát. A csúcson tapasztalt sikerélmény és öröm csak akkor jelentkezik, ha az odavezető utat teljes egészében kiélveztük. Minden sikeres mozdulat, minden fogás, melyre biztosan kulcsolódnak rá ujjaink egy ösztönzés, hogy folytassuk utunkat; az esések pedig azt mutatják, hogy valamit rosszul csinálunk: a megoldás talán annyi, hogy más utat kell keresni, esetleg nem vettünk észre egy adott fogást, ám a probléma legtöbbször abból adódik, hogy nem hisszük el, hogy képesek vagyunk rá. A sziklán nincs olyan, hogy „meg se próbálom, mert úgyse sikerülhet”. Nincsenek csodák, a csúcs nem ereszkedik le hozzánk, nekünk kell felmászni oda. A falon pedig, ha már elindultunk, a veszély az ösztönzés. Az egyetlen út felfelé van.

Lemászni sokkal nehezebb, a napot pedig nem lehet eltölteni egyetlen fogásba kapaszkodva. A kötél persze ott van, megfog, ha esel, meggátolja, hogy a földig zuhanj, ám nem ment meg attól, hogy a sziklának csapódj, ha az utolsó akasztási pont négy méterrel alattad van. Négy méter a szeg fölött nyolc, vagy több méter zuhanást jelent és utána egy kecses, lengő mozdulatot, melynek a fallal való ütközés vet véget.

Az „elegem van”, „feladom” vagy „nem vagyok képes rá” szavaknak nincs helye a sziklán.

sport

életstílus

edzés

Miért mondják hát sokan a sziklamászásra, hogy életstílus? Mert ezeket a szavakat a valós életben is kitörli a szótáradból. A kitartás mellé azonban józan ítélőképességet is ad, hogy melyik az a rizikó, amit nem botorság még vállalni, melyik út vezet egy valódi, létező célhoz. A mászás során megérinthetjük határainkat és lassan, tudatosan tágíthatjuk őket. Főleg a mai világban fontos, hogy pontosan tisztában legyünk képességeinkkel, száz százalékig ismerjük önmagunkat, mert elveszünk, ha mások jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat. A mászás segít ennek a mentalitásnak az alkalmazásában. És fent, a fal tetején, amikor lecsatolom magamról a biztosításul szolgáló kötelet, bekötöm magam az utolsó szegbe és fentről körülnézek egy kissé –noha közhelyesen is hangzik, de közelebb érzem magam Istenhez.

Ez hát a mászás nekem... Beszélhettem volna arról is, hogy hány ágazata van a sziklamászásnak, milyen felszerelés kell hozzá, kik voltak az úttörői, stb. Ez viszont csak azokat érdekli, akik foglalkoznak vele, vagy tán még őket se. A mászás lényege maga a mászás, Madách Imre szavaival élve pedig a sziklán valójában „ az út a cél”.

Könyvajánló Steven King-Az írásról 1999-ben bejárta a világsajtót a hír: Stephen Kinget elütötte egy kisteherautó, s a népszerű író súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Szerencsére – és az olvasók nagy örömére – King felépült. Lábadozása idején írta meg, pontosabban fejezte be az 1997-ben elkezdett, majd félretett művét, Az írásról-t. King ezúttal nem borzongatni akarja kedves és hűséges olvasóit, hanem elmeséli, hogyan vált íróvá, és bevezeti őket a szakma rejtelmeibe. A tőle megszokott lendületes stílusban, humorral átszőve beszél finoman szólva is hányatott gyerekkoráról – hogyan vándoroltak városról városra, mennyit küszködött az édesanyja, hogy fenntartsa a családot, gyerekkori csínyekről –, kezdeti nehézségeiről, amikor rendre visszautasították az írásait, alkoholproblémáiról, majd arról, hogy a Carrie jelentette az áttörést – 1974-ben. S innentől kezdve egyenesen ívelt felfelé a karrierje, mely mind a mai napig töretlen.

Beavatja olvasóit műhelytitkaiba, és saját elbeszéléséből vett részleten szemlélteti, hogyan zajlik nála az alkotás folyamata – az első, nyers változattól a végső formába öntött műig. Mindeközben arra is szakít időt, hogy írásra buzdítsa arra hajlamos olvasóit, ellátva őket jó tanácsokkal. Stephen King rajongói – új oldaláról ismerve meg kedvenc írójukat – ezúttal bepillantást nyerhetnek abba, hogyan is készülnek az általuk olyannyira kedvelt, izgalmas, annyi kellemes-borzongató percet szerző művek.

Zoltán Ildikó

Szilveszter napja Bizonyára még mindenkiben élénken él a szilveszter emléke: a lázas előkészületek, a lányoknál— és néha fiúknál is— megjelenő „mit vegyek fel”- szindróma, a batyustál elkészítése, egy- két dugi ital becsempészése a táskába, partismink utáni kutatás a különböző női portálokon …Az előkészületeket követi maga a buli: kisebb tömegkatasztrófa, az embernek nem csak arra kell figyelniük, hogy minden lábujja épségben hazakerűljön, hanem néha még enyhén illuminált embereket is kerülgetni kell. Ez persze a rosszabbik eset. Jó esetben mindenki a saját megszokott baráti körével tölti az újévi bált, s normális módon ünnepli a szilvesztert: táncol, beszélget, már éjfél előtt egy félórával megkezdi a visszaszámlálást, a legkisebb petárdarobbanásra is felvisít, mindenkinek boldog új évet kíván, még azoknak is, akiket amúgy életében először lát, s örül, ha visszatér a bulihelységbe anélkül, hogy valaki nyakon öntené véletlenűl egy pohár pezsgővel….

Tehát valahogy így néz ki egy átlagos tinédzser szilvesztere. Nézzük meg a hivatalos verziót.

Romániában a gyermekek elméletileg végigjárják a házakat gyümölcsvesszőkkel a kezükben, s mindenkit megütögetnek ezekkel, ugyanis az alma, körte, szilva boldogságot és bőséges gyermekáldást eredményez az új esztendőben. Én személy szerint még sosem láttam szilveszterkor embereket gyümölcsvesszőkkel rohangálni, de lehet, csak figyelmesebbnek kell lenni, vagy épp elmenni vidékre, megnézni ezt a roppant érdekes népszokást, hátha minket is megütögetnek a vesszőkkel…A németek ennék sokkal nyugisabban ünnepelnek, náluk a hangsúly az evésen van, különböző ételeket készítenek, s mindegyikbe elrejtenek néhány aprópénzt.

Ennek azonban elég sok hátránya van ,számos cikk jelent meg arról, hogy sokan nem veszik észre az aprópénzeket s lenyelik őket, úgyhogy valószínűleg a sürgősségen dolgozó emberek nem unatkoznak szilveszter éjszaka. Az osztrákok a németekhez képest már annál zajosabban ünnepelnek, az újév leginkább a keringőzésről szól. Bécsben a városháza előtti tér ilyenkor megtelik keringőző párokkal, ezt a napot igazából a nők ajándékaként is emlegetik, hiszen el lehet képzelni a férfiaknak milyen klassz ünneplést jelent állig beburkolózva az óriási tömegben forgolódni. Azonban a sikeres újévért mindenki meghozza ezt az áldozatot, na meg persze a szebbik nemért.. Akit esetleg elriaszt az ausztriai keringőzés, az látogasson el Londonba, ott vérbeli mulatozás folyik, sajnálatos módon csak éjfél után egy óráig, amiután ottani törvények következtében minden klubbnak kötelessége bezárni. A csalódott bulizókat azonban kárpótolja az egész városban felcsendülő Auld Lang Syne című dal, amit London apraja-nagyja együtt zeng az újév első napján. Dániában az embereknek valószínűleg rengeteg felesleges edényük van, ott ugyanis az a szokás , hogy egymás ajtajához lopóznak és a már elkopott, nem használatban lévő cserépedényeket széttörik egymás küszöbén, ezzel kívánva boldog újesztendőt egymásnak. Olaszországban, mint mindig, most is a szerelem hangsúlyozódik, a fiatalok kötelezően csak piros fehérneműt viselnek a nagy napon, mert a hagyomány szerint aki ezt nem teszi meg, egész évben petrezselymet fog árulni. Görögországban a jókívánságaikat azzal fejezik ki, hogy leöntik egymás ablakait vízzel.

Mindent összevetve tehát sok hagyomány talán abszurdnak tűnik első olvasásra , talán távol áll tőlünk a cserépdobálás, a pénzérme evés, a városháza előtti keringőzés, a kötelező piros fehérnemű hordás vagy épp a vízöntögetés, de alapvetően a lényeg nem változik.

Mindannyian egy sikerekben és boldogságban gazdag új esztendőt szeretnénk magunknak és minden szerettünknek. Boldog új évet mindenkinek!

Szeretni is lehet a mateket?

Az iskolaújság szerkesztői megbeszélése után kijöttem a könyvtárból, végiggondoltam, hogy mire és kire lesz szükségem a cikkem megírásához. Eszembe jutottak azok az iskolatársaim, barátaim, akikkel feltétlenül beszélni akartam. És mintha a véletlen közbelépett volna, az első ember, akivel találkoztam, Schefler Barna volt. Két különböző irányba siettünk, de utánaszóltam és a lelkére kötöttem, hogy gondolkozzon el a „Szeretni is lehet a mateket?” kérdésen. Mikor befordultam a kanyarba, Tamással, Barni öccsével futottam szembe. Őt is megkértem, hogy próbáljon meg válaszolni . Rajtuk kívül van még pár „jelöltöm”, de róluk majd később írok.

Tamás V. osztályos tanuló, talán még zöldfülűnek találjuk a matematika és a verseny világában, de olvassuk el gondolatait: „A matek számomra nem egyszerűen egy tantárgy a sok közül, hanem mindig is kiemelt szerepet kapott a tanulmányaimban. Azért szerettem meg, mert egy új világba vezetett be engem, a számok világába. A matekkel kapcsolatos élményeim közül elsőként a Zrínyi Ilona versenyt említeném meg. Ekkor III.-os voltam.

Testvéreimmel együtt utaztam el az országos döntőre. Egy másik mérföldkő a Jedlik Ányos verseny zárófordulója volt, mely a jó eredmény elérése miatt maradt meg emlékeimben.”

A licis diákok kicsit más részről is megközelítették a témát, hiszen bennük már nagyjából tudatosult a továbbtanulás iránya, életükben nagyobb mértékben és komolyabban van jelent e tudomány.

Nekem minden feladat ezt jelenti. Az, hogy megszerettem a matematikát, több tényezőn múlt. Az első, hogy egyből társakra leltem utamon: egy jó tanárnőre és családtagjaimra, akik mindig segítettek, ha kérdésem volt.

A másik fontos dolog, hogy a versenyzést sikerrel kezdtem(3. osztály Zrínyi Ilona megyei), és a következő évben is szerencsém volt. Egy gyengébb év után (5. osztály) sem adtam fel, hanem a Jedlik Ányos (6. és 7.osztály) és a Matematikaolimpia (7. osztály) újra önbizalmat adott. 9. osztályban oda jutottam, hogy sokszor szabadidőmben is matekeztem. De nem bántam meg az erre fordított időt, továbbra is szeretném folytatni.

Szerintem azért olyan szép ez a tantárgy, mert minden feladat megoldásához valami újat kell kihozz magadból. Nem egyszerűen tanulni kell a mateket, hanem össze is kell hangolódni a feladattal. Éppen ezért, minden feladat megoldása óriási örömöt vált ki belőlem, főleg versenyeken. Nehéz leírni azt az érzést, amikor ½-1 óra gondolkodás után rájövök a megoldásra. Hasonló élményben van részem, amikor egy jól sikerült verseny után a tanárnőm csillogó szemeibe nézek.

Arra gondolok, hogy igen!, megérte a sok fáradozás és munka.

Kedvenc matekes idézetemmel zárom soraimat: „ A matematikus nem attól matematikus, hogy tud számolni, ugyanúgy, ahogy egy futballista sem attól focista, hogy tud futni. Persze, ezt is megteszi, ha kell, hozzátartozik a szakmájához, de azért a focista nem egy futó, aki előtt időnként ott pattog egy labda. Azért focista, mert tud mit kezdeni a labdával, ha az éppen elébe kerül. A matematikus nagyjából ugyanígy van ezzel, csak az ő labdája valamiféle végletekig absztrakt objektum.”(Mérő László)” Hogy a Schefler testvérek listáját kiegészítsem, a XI.B osztályos Gergő szavai következnek: ” A matek egyszerre jelenthet kihívást, szórakozást és idegölő sablonmunkát. Be kell valljam, én is csak az elsőt szeretem. Nagyjából II. osztály óta a nagy szenvedélyem. Ha jól emlékszem, akkor voltam először matekversenyen, a Kengurun.

Az volt a kezdet, de messze a vég... Igazából az egy logikai verseny, hasonlóan a Zrínyi Ilonához.

De pont ez a lényege a versenyfeladatoknak; logikus gondolkozásra késztessék és tanítsák a megoldókat. Ez az alapja nem csak a matematikának, de szinte minden tudományágnak, sőt az életnek is. Csak éppen ezt matekórán a legnehezebb érezni. Az iskolában minden feladatnak megvan a megoldó képlete, a rá alkalmazható és alkalmazandó sablon. Elismerem, tényleg unalmas, főleg, ha nem is érted. Az iskola, a tanterv (nem a tanár!) elveszi a matematika igazi szépségét: a szabadságot, a gondolkodást, az életszerűséget. Pedig ezek azok a dolgok, amiket mindenki meg kell értsen ahhoz, hogy szeretni tudja a mateket!”

Gergő osztálytársának és egyben versenytársának, Boros Zoltánnak a szavai maradtak hátra: “ Számomra a matematika nem csak a versenyzésről és a végeláthatatlan feladatokról szól, hanem kihívásról és egy más gondolkodásról. Ez rengeteg problémát racionális módon old meg. Ez természetesen az én célomat is meghatározza. E tudománnyal nem csupán tanár lehet valaki, hanem tiszta gondolkodású személy. Nem is tudjuk, hogy mennyi minden alapszik részben a matematikán… Nagyon sok dolog! Aki kihívásokat és sikerélményt akar elérni, annak bátran tudom ajánlani a mateket, nem csak mint kötelező tantárgyat, hanem mint személyiségfejlesztő feladatot.”

Az iskolaújság szerkesztősége és az összes kedves olvasó nevében, megköszönöm iskolánk “matekbolondjai” közreműködését e cikk megírásához.