Folyamatos fejlődés nemzetközi közegben –avagy minden a hozzáállás kérdése

Meséljetek magatokról: honnan jöttök, hogyan lettetek barátok és kollégák?

MR: A nevem Mateja Raickovic és Montenegróból származom. Olyan lehetőségeket kerestem, ahol a mesterképzésemmel folytathatom a tanulmányaimat. Az alapképzést még Montenegróban végeztem, de nem voltam vele túl elégedett, ezért más lehetőségek után néztem, és akkor láttam meg a Stipendium Hungaricum nevű ösztöndíjpályázatot. Jelentkeztem, szerencsére megkaptam, és amikor megérkeztem, találkoztam Layannal és az összes többi kollégával. Ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam.

LN: Layan Nairoukh vagyok, és Jordániából származom. Én is designt és vizuális kommunikációt tanultam, ami alapvetően nem a filmkészítésre specializálódott. Félévenként csak egy kurzusom volt a filmkészítésről. Öt év alatt végeztem, és úgy voltam vele, hogy oké, ez nekem is kevés, ezért én is jelentkeztem, amikor még az utolsó évemben voltam. Már a tanulás közben kerestem, hogy mi lesz a következő hely, ahol filmkészítőként képződhetek. Németországba és Magyarországra is jelentkeztem, és Magyarországon felvettek, így jöttem ide. Az elején egy kicsit félénk voltam, így nem barátkoztam azonnal, mint Mateja, úgy tűnik, de végül nagyon jó barátok lettünk.

Hogyan született meg bennetek a filmezés gondolata?

LN: Olyan családban nőttem fel, ahol rengeteg filmet és sorozatot nézünk, és úgy gondoltam, hogy nagyon jó lehet annak az embernek az élete, aki ezeket a filmeket készíti. Szóval mindig is megvolt az ötletem, hogy szeretnék egy film vagy sorozat rendezője lenni. Aztán, ahogy felnőttem, és elkezdtem tanulni erről az iskolában, úgy gondoltam, hogy oké, nem hiszem, hogy állandóan rendező lehetek, úgyhogy lehetnék egyszerre DOP és AD is. Szóval minél inkább felnőttem, annál több lehetőségem nyílt arra, hogy filmesként milyen tevékenységekben alkothassak. De a mai napig a saját filmjeimet akarom csinálni.

MR: Gyerekkoromban, amikor mindannyian arról fantáziáltunk, hogy ha felnövünk, híresek leszünk, én színésznő akartam lenni. De apám is rendező, producer és főleg vágó volt, később pedig anyám is egy tévécsatornánál kezdett el dolgozni, így állandóan körülvettek ők, valamint a filmes barátaik és kollégáik. Aztán, mivel nagyon közel álltam apámhoz, és ő is vágott, középiskolás koromban magam is elkezdtem vágni, így jött létre a szerelem a vágással, és láttam, hogy van némi tehetségem is hozzá. Aztán, ahogy Layan mondta, elkezdtem többet tanulni, és úgy voltam vele, hogy "ó, ez az, amit egy rendező csinál - oké, az leszek". De maradok vágó is - ez az első szerelmem a filmezésben.

Vannak korábbi filmkészítési tapasztalataitok az iskolából vagy azon túlról?

LN: Nem igazán. Csak az alapképzésen kezdtem el a fotózással foglalkozni. Aztán a Bachelorképzésem során három rövidfilmet készítettünk. Az egyik egy független film volt, amit nem az egyetemem támogatott, csak egy közös projekt volt egy barátommal, amire a Jordán Nemzeti Filmalaptól kaptunk támogatást. Egy másikat az alapdiplomámhoz készítettem, majd idejöttem.

MR: Nekem sajnos a montenegrói egyetememen nem sok lehetőségem volt, így többnyire minden, amit csináltam, az leginkább az egyetemen kívül történt. Sok dokumentumfilmes workshopon vettem részt, mivel az egyetememen csak játékfilmekről beszéltünk, engem pedig nagyon érdekeltek a dokumentumfilmek.

Minden ilyen műhelymunka eredményeként egy közös filmet készítettünk. Az egyiknek a DokuFesten volt a bemutatója, ami egy nagy koszovói dokumentumfilm- fesztivál, szóval ez a tapasztalatom főleg az egyetemen kívülről származik.

Miért választottátok

Magyarországot és az ELTE-t a filmes tanulmányaitok folytatásához?

LN: Nagyon szerettem volna visszatérni Európába. Volt egy nemzetközi évem Németországban, aztán amikor hazajöttem, úgy voltam vele, hogy oké, nagyon szeretem az európai stílusú filmeket, és vissza akartam jönni. Belebotlottam egy emberbe, aki az egyik németországi mesterszakos hallgatóknak szóló Facebook-csoportban Magyarországot javasolta, megnéztem a tantervet, és azt gondoltam, hogy ez tényleg nagyon jól hangzik. Úgyhogy azonnal jelentkeztem, és nagyon motivált, hogy ösztöndíj is volt, mert nagyon nehéz, ha nem dolgozol. Szóval azonnal jelentkeztem.

MR: Egyetértek, az ösztöndíj dolog nagyon-nagyon hasznos. Megnéztem a tantervet meg mindent: tetszett. Ami nagyon tetszett, az az volt, hogy a képzés rengeteg elméletet tartalmaz, ami szerintem nagyon fontos, még akkor is, ha filmkészítő vagy, és én nem kaptam meg ezt a hátteret korábban. A másik része pedig Budapest. Soha nem voltam még Budapesten korábban, de sok montenegrói jár ide, tudom, hogy néz ki, gyönyörű az építészet, és azt éreztem, hogy ez a hely segíteni fog abban, hogy kreatív hangulatba kerüljek – ami így is lett. Továbbá, ahogy Layan is mondta, el akartam költözni a hazámból, és más tapasztalatokat szerezni.

Elmondanátok néhány szóban, hogy miről szól a Stipendium Hungaricum?

LN: Ez alapvetően egy ösztöndíj a harmadik világ országai számára. Két részre oszlik: az egyik a juttatásodra, a másik a szállásodra. Ha kollégiumban laksz, akkor nem kell fizetned a szállásért, maga az ösztöndíj fizeti a szállásodat. De ha úgy döntesz, hogy máshol laksz, akkor ezt a külön pénzt adják neked a szállásra. De szinte mindenkinek szüksége van egy plusz jövedelemre ahhoz, hogy megengedhesse magának az itteni életet, most az infláció mellett különösen.

MR: Hozzátenném, hogy ez egy nagyon jó alap és egy kis plusz pénz is, igen. De nem hiszem, hogy ez sok pénz. Ha összehasonlítom a hazámmal, akkor jelenleg Budapest olcsóbb, mint Montenegró. És az ösztöndíjjal sokkal-sokkal könnyebb nekem Magyarországon élni, mintha otthon maradnék.

Milyennek találjátok a tanszék programját? Mit emelnétek ki, mint fő erősségeit és gyengeségeit?

LN: Mivel ez a szak alapvetően filmtudomány és filmkészítés, minden félévben több filmelméleti, mint filmkészítési kurzusunk van. Így végül is maximum két-három gyakorlati óránk van, a többi pedig szeminárium vagy előadás, amelyek alapvetően elméleti alapúak. Az elméleti alapú kurzusok nagyon hasznosak, de örültünk volna, ha több gyakorlati tapasztalatot tudunk szerezni. Most látva, hogy együtt dolgoztam a METU, az SzFE és más egyetemek hallgatóival, úgy látom, hogy nagyon alulképzett vagyok a technikai vonatkozásokban. Tehát filmesként nem szereztem meg a legalapvetőbb tapasztalatokat gyakorlati és technikai szempontból. De elméleti szinten nagyon jó és erős órák vannak szerintem.

MR: Azt mondanám, hogy egyetértek, de ez mindig az elvárásokon múlik. Tehát ha összehasonlítom az előző egyetememmel, még a filmkészítés része is jobban ki van emelve. Szerintem ez az elmélet-aspektus nagyon jó, de megértem, hogy van, akinek ez nem tetszik, mert nem ezt várta. Szóval az elvárásoktól függ. Ami a filmkészítést illeti, ahogy Layan is mondta, ha sok tapasztalatod van, és aztán idejössz, akkor lehet, hogy alulmarad a képzés az elvárásaidhoz képest, de ha mindent a pozitív oldaláról nézel, akkor sokat tanulhatsz a professzoroktól... Például az egyik professzorunk a színészekkel való munkára koncentrált, ami szerintem szintén nagyszerű, nekem pedig nem volt ilyen része a korábbi képzésemnek, szóval ez tényleg a hátteredtől függ, és attól, hogyan fogod használni azt, amit itt az ELTE-n kapsz.

LN: Ez igaz. Rengeteg technikai tippet szereztem arról, hogy miként lehet egy forgatókönyv ötletével előállni, vagy hogyan kell a rendezéssel foglalkozni adott pillanatban. De összességében azt hiszem, több szakmai gyakorlatra lett volna szükségünk, amit alkalmazhatunk, különösen most, hogy a diplomafilmjeinket elkészítettük. Nekem már volt olyan tapasztalatom, hogy forgatáson voltam, de másoknak nem feltétlenül, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy nagyon-nagyon megviselte őket az a komolyság és fegyelmezettség, ami akkor kell, amikor az egyetemen kívülre kerülsz, és amikor végre megérted: ez már nem egy iskolai projekt.

Szerintetek a filmes diáktársaitok szakmailag jól felkészültek a közös filmes projektjeikre? A különböző kulturális és szakmai hátterük előnyt vagy akadályt jelent, amit le kell küzdenetek, amikor együtt dolgoztok?

LN: Nem hiszem, hogy bárki is készen állna szakmailag. Szerintem mindannyian úgy teszünk, mintha készen állnánk a professzionális filmkészítési tapasztalatokra. De úgy gondolom, hogy az osztályunkban mindenkinek megvan a maga sajátos vonása, skillje, hogy mit tud nyújtani a filmkészítésben. Tehát lehet, hogy valaki a filmkészítésnek egy adott részében nagyon jó, egy másikban meg nem. Van, aki például nagyon jó a technikai részlegekben, és van, aki a rendezésben vagy az írásban, szóval nagyon-nagyon különbözőek vagyunk, ami nagyon-nagyon jó.

MR: Igen, egyetértek. És azt mondanám, hogy ez előny, nem pedig akadály, mert ez az, amit mindig is akartam. Ez volt az álmom, hogy nemzetközi közösségben dolgozhassak, és más kultúrák képviselőivel kapcsolódhassak. Mert mindenkinek más a háttere, más az egyetemi végzettsége, aztán összejövünk, és ha valakinek a tudásában vannak lyukak, azt könnyen ki tudjuk javítani. Csak megszervezel egy találkozót, elmagyarázod: ezt így csinálod, és mindenki szívesen tanul, mert mindenki elhagyta távoli országát, hogy ide jöjjön és fejlődjön. Szóval nem hiszem, hogy bármilyen hátránya lenne a nemzetközi csapattal való együttműködésnek.

Mi az, ami a ti specialitásotok a filmkészítésben, amit ti tudtok hozzátenni a csapatmunkához?

MR: Engem a rendezés és a vágás érdekel, tehát amit mások projektjeiben fel tudok ajánlani, az vagy vágás, vagy a rendezéshez kapcsolódik, tehát vállalok első vagy második AD, vagy script supervisor feladatokat is - az egyetemi éveim alatt sokat scripteltem, és ez az a munka, amit szintén nagyon szeretek, mert szerintem ez egyfajta kapcsolatot teremt a rendezés és a vágás között.

LN: Nagyon rugalmas vagyok a tekintetben, hogy mit tudok csinálni egy forgatáson, mert az alapképzésemben ketten voltunk egyedül diákok, akik filmkészítéssel akartunk foglalkozni, így mindent meg kellett tanulnunk. Szóval nagyon rugalmas vagyok abban, hogy mit tudok csinálni, ami jó, de leginkább a rendezésre koncentrálok, néha ADként dolgozom; de leginkább rendező vagy DOP pozíciókban, amit nagyon hasznosnak találok, mivel ez az utóbbi területen nagyon alulreprezentáltak a női alkotók.

Milyen projekteken dolgoztok jelenleg az iskolai feladatok és egyéb szakmai törekvések tekintetében?

LN: Nagyjából tíz napja fejeztem be a diplomafilmem forgatását, és tegnap fejeztem be a film első nyers vágatát, ami csodálatos érzés, úgyhogy jelenleg a vágáson dolgozom, és várom a tanáraim és kollégáim visszajelzéseit, hogy hogyan lehetne még jobbá tenni.

Mesélnétek nekünk a diplomafilmjeitekről néhány szóban, mondjuk egy elevator pitch formájában?

LN: Ez egy drámai vígjáték egy idős néniről, aki végül egy tolvajjal együtt rabol ki egy házat azért, hogy megszerezzen egy ajándékot, amit korábban megrendelt, de véletlenül másvalakinek szállították ki. De leginkább egy anya-lánya kapcsolat kerül benne feltárásra.

MR: Jelenleg egy dokumentumfilmen dolgozom, amit diplomafilmként is felhasználok a diplomamunkámhoz. Ez a projekt még akkor kezdődött, amikor Budapestre költöztem. Mivel az egyik tanárom, Bacskai Brigitta is nagyon szereti a dokumentumfilmeket, szerettem volna meghallgatni a véleményét, és elkezdtünk együtt dolgozni, aztán úgy alakult, hogy ő lett a mentorom, majd úgy döntöttünk, hogy a diplomamunkámhoz is megcsináljuk. Ez olyan, mint egy önéletrajzi dokumentumfilm, tehát egy személyes dokumentumfilm az én történetemről, és a szexuális abúzusról és nemi erőszakról szól, de más nők vallomásait vagy beszélgetéseit is bele fogom foglalni Azt szeretném, hogy inkább egy univerzális történet legyen, mert sajnos nagyon sok nővel történik ez jelenleg mindenhol.

Hogyan tervezitek felhasználni az ELTE-n szerzett tapasztalataitokat a filmkészítésben?

LN: Határozottan sokat tanultam arról, hogyan kell egy forgatókönyvötletéből kiindulni - ez az, ami nagyon hiányzott, mielőtt az ELTE-re jöttem. Amikor valaki azt mondja nekem: „mi lenne, ha csinálnál egy filmet?", akkor nagyon-nagyon nehezen tudok előállni egy ötlettel. De a kurzusaimon megismertem egy csomó technikát, hogy hogyan lehet egy új ötletet kitalálni, úgyhogy mostantól mindenképpen eszerint fogok dolgozni, hogy új filmötleteket fejlesszek. A színészek rendezéséről és a színészekkel való bánásmódról tanultakat a diplomafilmemben is elkezdtem alkalmazni, és remélem, hogy a következő filmjeimnél is ugyanígy tudok majd dolgozni. Valamint a filmkészítés elméleti részeiből is hiányoltam néhányat az alapképzésemből, így most már ezeket is figyelembe veszem a filmkészítés során.

MR: Lehet, hogy én nem tudok olyan konkrétan válaszolni, mint Layan, arra vonatkozóan, hogy mit is tanultam itt. De úgy gondolom, hogy filmesként folyamatosan tanulsz és fejlődsz, és nem szabad azt gondolnod, hogy „ó, befejeztem az iskolát, és most már filmes vagyok, és ennyi".

Szerintem folyamatosan próbálj meg egyre jobbnak és jobbnak lenni, és azt is gondolom, hogy az élettapasztalatok nagyon fontosak egy rendező és egy filmes számára, amit én is Budapesten szereztem. Úgyhogy úgy gondolom, hogy minden, amit tanultam, kezd integrálódni a tudásomba, és én csak viszem magammal, és felfedezem, hogy mi van még. Tényleg úgy gondolom, hogy ez az egyetem egy nagyszerű lehetőség, és minden alkalommal, amikor bármelyik montenegrói diákkal beszélek, azt mondom nekik, hogy nézzenek utána, gondolkodjanak el rajta. Egy másik interjúban is elmondtam, hogy a Stipendium Hungaricum nagyon értékes, különösen, ahogy Layan is mondta, a harmadik világ országaiból érkezőknek, ahol nincs annyi lehetőségünk, és nem tudnánk kifizetni egy luxus egyetemet. Szóval persze vannak előnyei és vannak hátrányai is, de én személy szerint úgy vélem, nagyon is megéri.

LN: Nagyon sokat számít a személyes hozzáállás ehhez a lehetőséghez. Tehát ha tanulni akarsz idejönni, akkor ez egy óriási lehetőség lesz számodra, nagy előnyt jelent majd a későbbi szakmai életedben is. De ha csak azért jössz ide, mert Európában akarsz tanulni, az nem lesz ugyanaz. Az egyetlen tanácsom az ELTE-nek: lehetőleg több gyakorlati kurzust építsenek a tantervbe. •