Tamás: Filmtanszék tehetséges fiatal kutatója menni megnyerni OTDK

Tuzson-Berczeli Tamás, tanszékünk hallgatója első helyezést ért el az Országos Tanulmányi Diákköri Konferencia Humántudományi szekciójának Vizuális kultúra tagozatán. Az ide vezető útról, témájáról és kedvenc westernfilmjeiről faggattuk.

Történelem-média tanárszakos hallgató vagy, arányaiban kevesebb filmes órád volt, mint azoknak, akik fő szakon hallgatnak filmtörténetet és filmelméletet, mégis első helyezettként végeztél az OTDK Humántudományi szekciójának Vizuális kultúra tagozatán. Honnan eredeztethető a filmrajongásod, és hogyan kötöttél ki az ország legrangosabb egyetemi versenyén?

Nehéz behatárolni, honnan eredeztethető. Azt tudom, hogy tizenegyedikben a médiaórákon még kifejezetten nem érdekelt a dolog, végzős gimnazistaként pedig már azon kaptam magam, hogy fennmaradtam éjszaka és négy-öt filmet ledaráltam zsinórban. Egy nap anyukám megkapta az 1001 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz című kötetet, és azt nagyon sokat lapozgattam. Be kell vallanom, hogy van egy hatodik érzékem, remekül tudok választani látatlanul, és bármikor ráböktem egy filmre, arról bebizonyosodott, hogy remek döntés volt. Ekkor született meg egy amolyan „szent kör”, azoknak a filmeknek a sora, amelyeket két héten belül láttam, ilyen volt a Manhattan, az Apokalipszis most, a Diploma előtt, a Nuovo Cinema Paradiso, és a Volt egyszer egy

Amerika: ezek mind nagy hatással voltak rám a korábban látott Száll a kakukk fészkére és Kramer kontra Kramer mellett. Ez komoly kultúrsokk volt egyszerre. Alapvetően mindig is volt egy történelmi érdeklődésem, így a filmtörténet iránti kíváncsiságom is természetszerűen jött. Anno tanárszakra adtam be a jelentkezésemet, a történelem biztos pont volt, már csak szakpárt kellett hozzá keríteni, így kötöttem ki végül a filmtanszéken. Aztán a harmadév első félévében változott meg valami gyökeresen bennem, ami talán a műfajtörténeti órákra vezethető vissza, és tavasszal már azon kaptam magam, hogy a Szabó Ervin Könyvtárba járok filmes szövegeket olvasni a szabadidőmben. Nagyon érdekes, hogy az „eszmélésem” egy műfajjal foglalkozó kurzusra vezethető vissza, ahogy az is, hogy épp egy műfajból OTDK-áztam, holott a magam részéről nem vagyok nagy műfaji filmfogyasztó, inkább a midcultot kedvelem. A western értékorientációi című kurzus volt ugyanis a lépcső az OTDK-hoz, amelyen azzal hívtam fel magamra Pápai Zsolt figyelmét, hogy első blikkre kitaláltam, hogy hol játszódik a bemutatott film Amerikán belül. Az egyik óra után odalépett hozzám, és megkérdezte, van-e kedvem a western térszerkezetéből OTDKdolgozatot írni, én pedig azt mondtam, miért ne. Nem voltak különösebb ambícióim, egyszerűen csak érdekelt a téma, és szívesen vetettem bele magamat a kutatásba. Történelemből már volt ilyen tapasztalatom, ezért úgy gondoltam, miért ne legyen filmből is?

Hogyhogy pont a westernre esett a választásod témaként?

Miért pont a western? Van valami egészen különös a hatéves egyetemi pályafutásom alatt: az egyetem mindig megszerettette velem azt, amit korábban nem kedveltem. Így szerettem meg a középkort, a magyar történelmet, a 18. századot, illetve a műfajelméletet éstörténetet. Ha nekem másfél évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy westernnel fogok foglalkozni, nem hittem volna el neki. Alapvetően nem vagyok nagy westernnéző, azt sem tudom, hogyan vetődtem éppen erre az ominózus kurzusra, talán csak szerettem volna még utoljára egy Pápai-szemináriumon részt venni az egészéves gyakorlatom előtt. Azóta persze egyre jobban élvezem ezt a műfajt, és azért találom nagyon jónak, mert engem a kontextus, a társadalmi háttér, az egyéb művészeti ágak, ideológiák, történelembe ágyazhatóság kérdései érdekelnek, és a westernben erre mind akad példa. Talán a horror még az, amely ennyire erős kapcsolatban áll a világgal.

Melyik volt életed legmeghatározóbb westernfilmélménye?

Nehéz kérdés, mert mi számít meghatározónak? Egyfelől van a Missouri fejvadász című film, amelynek az első néhány képkockája meggyőzött arról, hogy imádni fogom. Személy szerint a mai napig ez a kedvenc westernem. A másik fontos élmény az egyetemi éveim alatt A fennsíkok csavargója. Talán ez volt az első western, amelyhez elemző attitűddel álltam. Illetve ott van a McCabe és Mrs. Miller, amely szintén nagyon fontos élmény volt, mert úgy alakult, hogy abban az évben, amikor megnéztem, az volt az egyetlen havas nap, így a filmélmény összekapcsolódott a külső körülményekkel, különleges befogadási élményt hozva létre. Valamint van még egy másik, amelynek az a különlegessége, hogy először nyolc-tíz évesen láttam. Egy DEFA-westernről, vagyis egy NDKban forgatott filmről, A sólyom nyomában című alkotásról van szó Gojko Mitić főszereplésével. Talán ez nevezhető a westernősélményemnek, ahogy vissza tudok emlékezni. Tavaly újranéztem, és egészen meglepődtem. Általában lesajnálóan szokás az NDKwesternekről beszélni, mert ideológiai háttérüzenetet sejteni mögöttük, de ez szerintem kifejezetten jól sikerült, élvezhető alkotás. A jövőre nézve fontos „küldetésemnek” érzem, hogy emeljük be jobban a diskurzusba a német westernfilmeket is, mert nagyon érdekes dolgokat vetnek fel, nyilván abból adódóan is, hogy a keleti blokkban készültek

Ha csak egyetlen tájat kellene kiemelnem, akkor a Csupasz sarkantyú nyitóképe lenne az. Nem intellektuális szempontból fognám meg a kérdést: egyszerűen csak nagyon megnyugtatónak találom ezt a képet. Jól komponált, gyönyörű üdezöld a növényzet, és szép kontrasztban áll a hófehér heggyel és a kék éggel. Annyira szerettem ezt a tájat, hogy az OTDK-n a prezentációmnak is végig ez adta a hátterét, miközben nem is erről a filmről beszéltem. Egyszerűen szuggesztívnek tartom.

Ha a kutatásod legfontosabb eredményét kellene kiemelned, mi lenne az?

Ha nagyon konkrétan akarok fogalmazni, akkor sikerült egy teljesen új terminust, a „totális elbeszélés” fogalmát kidolgoznom, amely egy sajátos filmfelvevési és szerkesztési szemléletmódra utal, valamint ennek a gyakorlati megjelenéseit igyekeztem detektálni. Anthony Mann munkássága kulcselem a western fejlődésében, ha a műfaji fejlődéselméletet vesszük alapul, vagy hiszünk ebben a klasszikus westernektől italowesternekig vezető megközelítésben. Illetve rávilágítottam arra is – amely remélem, a későbbiekben a kutatási területem része is lehet, akár a doktori iskola keretében –, hogy a tájak egy tágabb perspektívából nézve a műfaj- és az ideológiakritika eszközeként is alkalmazhatók. Erről eddig, ebben a formában nem volt szó a western kapcsán.

Biztosan akadnak olyan olvasóink, akiket nehéz lenne berángatni egy westernfilmvetítésre. Te hogyan győznél meg valakit: miért jó, miért fontos ma is westernfilmeket nézni?

Szerintem a western azért érdekes és azért érdemes nézni, mert egy olyan műfajról van szó, amelynek a szabályrendszerét nagyon hamar, nagyon egyértelműen lefektették. Mondhatni, ennél a legegyszerűbb megragadni a tömegkultúra jelenlétét, és mivel ez a tömegkultúra a folklórból táplálkozik, amely ugyanazokat a történeteket meséli újra Homérosz óta, végtelenül szórakoztató felfedezni a toposzokat, az archetipikus szereplőket, helyzeteket, fordulatokat, és azt, hogy ezek hogyan jelennek meg a 20. században. Ezenkívül azért is izgalmas, mert egy kalandfilmműfajról van szó, pont ezért pedig nagyon látványos, hogy milyen változásokon ment keresztül az évek során. Emellett a kultúraolvasási stratégiánk is tükröződik benne, pont ezért szerintem a mai napig érdemes lenne westerneket gyártani, mert számos olyan társadalmi kérdés akad, amelyet érdekesen be tudna mutatni. •