Tanár interjú csak el igazán eredményeket. Szilárd meggyőződésem, hogy ennek a munkának hamarosan be fog érni a gyümölcse.
Miként emlékszik vissza az első tanítási órájára? Sehogy. Látja: nem lennék jó riportalanya egy néprajzkutatónak.
Én meg mondom neki, hogy már mire föl? Erre ő, hogy azért, mert rendőr. Egy szál gatyában bárki mondhatja magáról, hogy rendőr – ellenkeztem. S erre az az atyafi mondott egy nagyon bölcset: Uram, a rendőr gatyában is rendőr. Nos, valahogy így vagyok én is a néprajzzal, etnológiával. Ha utazunk valahova, nem tudom megtagadni, hogy etnológus vagyok. Ha egy regényt olvasok, szintén. Amikor a televíziót nézem, akkor sem… Ez az életem.
Melyik a kedvenc könyve? Melyik volt a legjobb és a legkellemetlenebb élménye a tanítási órák alatt? Csak nem hagy békén az emlékeimmel! Tényleg nem emlékszem konkrét esetekre. Most tréfálkozhatnék, hogy a legjobb élményem az volt, amikor először vettem el egy hallgatótól puskát, megalapozva ezzel szépen gyarapodó puskagyűjteményemet. Komolyra fordítva a szót, a legjobban akkor érzem magamat az órákon, ha nem tömegek előtt kell előadnom, illetve ha a szemekben látom a csillogó érdeklődést és értelmet. Amikor hozzászólnak vagy kérdeznek. Még azt se bánom, ha „kellemetlent”, amire nem tudom kapásból a választ. Ebből adódik, hogy ennek az ellenkezője (egy-egy alig palástolt ásítás, morgás a hátsó sorokban stb.) tud lelobozni.
Kedvenc könyvem talán nincs is. Inkább kedvenc íróim vannak. Hogy rövid legyek, álljon itt kettő neve: Márai Sándoré és Thomas Manné.
Mit üzen a hallgatóknak? Nem szeretek így üzengetni, megmondom inkább a szemükbe, de ha nagyon óhajtja, akkor valami olyasmit, amit Lenin elvtárs is mondott (állítólag) annak idején. Hozzátenném persze, hogy azért szórakozzanak is, barátkozzanak is, legyenek szerelmesek is, csak az arányokra, a mértékre figyeljenek. Tanulni ilyen körülmények, ennyi idő mellett az életben már biztosan nem lesz többé.
Mivel foglalkozik szabadidejében? Mi a hobbija? Ha most azt mondom, hogy nekem a szakmám a hobbim, akkor biztosan nagyképűnek tart, pedig valahogy így van. Elmesélek egy egyetemista élményemet. Egyik nyáron Tápióságon voltunk néprajzi terepgyakorlaton. Nos, ez a falu egy tipikus alföldi jellegű halmazos település, tele girbe-gurba szűk kis utcákkal, egy csomó zsákutcával, sok helyen még a kerítést sem ismerték. Jártamban-keltemben betévedtem egy udvarba, amit korábban utcának néztem. Egy alkoholtól nem érintetlen társaság betonozott ott, s az egyik mitugrász atyafi, egy száll klott gatyában elém toppant, s fölszólított, hogy mivel magánterületet sértettem, igazoljam magamat.
- Veronika