Este ruhástól feküdtünk az ágyba: ha valami történik, minél előbb indulni tudjunk. Elelnyomott az álom, de rosszul aludtam, a robajok lassan összefüggővé váltak. Láttam, anyu és apu is sokszor felült és úgy hallgatózott. Félelmetesen izgalmas volt. Hajnalodott, amikor egy lövedék valahol közel csapódott a földbe. Remegtek az ablakok és hallani véltem, remeg az egész család. Apu feljebb hajtotta a petróleumlámpa fényét és kiadta a jelszót. Gyorsan pakolni! Öklével megverte a falat, így adta tudtára a szomszédoknak, hogy nem várunk tovább. Egymást taszigálva kapkodtuk magunkra a kabátot, beleléptünk a cipőbe. Mindenki megkapta a maga batyuját és irány a templompincébe. Apu a papok pincéjének nevezte. A szomszédos gyermektelen idős házaspárból csak az asszony csatlakozott hozzánk. A férj egyelőre ottmaradt az állatokkal, hogy etesse őket és vigyázzon rájuk. Vonultunk a sötét utcákon, amelyek tele voltak siető emberekkel. Az útkereszteződésben katonák álltak gépkocsik mellett. Néha a kezükkel integettek, siettették a menekülőket. Öcsém, Péter azzal traktált, ma biztosan nem lesz tanítás és azt is remélte, még néhány napig el is maradhat. - Ahogy a Szalkayt ismerem, az óvópincében is megtartja az óráit – kesergett végül. Én nem úgy ismertem. Nekünk sokszor mesélt gróf Monte Cristóról, máskor a papiruszhajós óceáni kalandról, Kon -Tiki utjáról. Nála az ország térképe előtt csak háttal lehetett állni, egy mogyoróbottal a kezünkben. Úgy kellett a bottal láthatatlanul mögénk szúrni a térképre, hogy a találat két centis körön belül legyen. Nem volt pardon egy tanulónak sem. Milyen átszellemült lett a község! Sötétség. Néha egy-egy lövedék szállt át a házak felett, piros csíkot húzva. Sötét ablakok. Fény sehol. A vakond is ilyen jól megvan a föld alatt. Minek nekünk az állandó díszkivilágítás. Lökött gondolat ez: mi és a vakond! Lehet, én is ideges voltam. Titokban arra gondoltam, Miriam is ott lesz az óvóhelyen és akkor már semmi sem történhet, ami keserűnek láttatja velem a helyzetet. Nem lehettem ideges. Egy-két nap alatt átvonul a front, visszamegyünk az otthonunkba és megy minden a maga megszokott utján, ez volt a véleményem. Kelet felől füst és némi világosság küszködött a hajnali égbolton. A nagy robaj onnan jöhetett. Belelőttek egy házba és felgyulladt? Úristen, mi van a lakókkal. Miriam elindult-e már az édesanyjával a pincébe? Úgy mentem, mintha nem is tízen lettünk volna a családból. Kalandoztak a gondolataim. Kicsit fáztam. Apám ment elől. Egy batyu a hátán, egy tömött zsák a kezében. Mellette anyám, az újszülött Józsikával, a másik kezével Lalit húzta maga után, akinek egyáltalán nem tetszett ez az egész reggeli, vagy inkább éjszakai menetelés. Hármasával követtük őket: Péter, Móricz és én. Hátul a két nővérem és Sándor. Mindenki cipelt valami táskát és a tanszerét. A liget volt a legfélelmetesebb. A fatörzsek összefolytak a szemhatáron, és fának épp úgy nem látszottak, mint embernek. A fáktól nem kellett félni, de az emberektől, azt mondták, most félni kell. Akkor az emberek lettek a legelesettebbek, miért ők a félelemkeltők? - Apa, Magányosék, a két nő, most hová mennek? Nem félnek ők? Vagy az egyedüli házakat nem támadják meg? Előbb jött a kérdés kimondása, mint annak véggondolása. Hová is mehetnek? Nekem kellett volna elmennem vigyázni rájuk. Elvehetik tőlük a teheneket? Ilyen kavarodásban, ki megy oda ki segíteni? Azt hiszem apám nem is válaszolt, vagy nagyon halkan mondhatta. A bakancs, amit tőlük kaptam, jólesően melegítette a lábamat. A tanya távol esik a községtől. Arra biztosan nem harcolnak. Ha itt a front, Magányos bácsi miért nem tért haza? Az ellenség ért hozzánk, akiket mi támadtunk meg. Sok katonájukat, lakosukat megöltük, mit fognak velünk cselekedni? A főtéren jártunk. Minden háznak önálló nevét ismertük: Látzer sarok, Korona vendéglő, Luthár ház. Még száz méterre volt a templom, alatta az óvóhely. Láttam már az iskolát: nem megyünk ma oda, az egészen biztos. A Büki bolt! Néha vásároltunk ott, ha Németh bácsi boltjában már sok volt az adósságunk, de még nem gyűlt össze annyi pénzünk, hogy azt letörlesszük. Á, a Lang ház! Mit csinál Pista bácsi, védi a
18