Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata

Page 1

Csuk Ferenc Szentgotthárdi csata l. ének Raimund Motecuccoli A várkastély szélén, honnan az út kanyart kanyarba öltve, a völgybe ereszkedve tart, áll az olasz Raimund Montecuccoli. A szőlőskert hosszú sorain zsugori árnyék kapaszkodik, mintha attól félne, a Schlössli kivetné, s a Rába medrébe nyomná, fényt derítve rá, hol a törökök áradás szerűen gyűlnek a fák között. Áll, néz, végtelen tekintetébe simul Pannónia földje, mit évszázada dúl az oszmán sereg. Felégett falvak és házak, vér, halál, fosztogatás, elfoglalt várak, néptelen tájak, amerre török az úr, de Szentgotthárdnál a hurok csak most zárul, hogy elfoglalva azt, szabad útja legyen Európa felé, s végre Bécs elessen. A Rába­híd, a romtemplom és monostor alatt tegnap még tűzfészek forrt. Komor füst tört a lángokból. Gróf Waldek friss hada dragonyos ezreddel harcolt, fel akarta tartani a törökök véres rohamát. Battyány Németújvárról hozta lovas hadát. Jött Nádasdy is több ezer hajdújával... A visszavonuló török bosszújával felégette Tótfalvát és Szakonyfalvát. Aki nem menekült még a túlparton át, kegyetlen halál volt része vagy szolgaság. Jól látta a fővezér, fogy a lakosság; Zrínyi magyarjai. Zrinyié, akiről tudta, ha a török szolgaságból kitör, nem kell neki monarchia s Habsburg Lipót. Talpra áll s egyedül teremti meg a jót. Áll, néz, szemben a templom és a monostor romjai mellett álló új épületsor körül a vizesárok és a vár fala... A Rába öleli, a Lapincs alatta... Egyesül a két folyó és zúdul tovább. Jobb partján a törtető sereg nyomát pattantyút vontató szekér, lovak, ökrök tapossák, bontják, ontva por­ködöt. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 1.


Áll ő, a fegyveres erők tábornagya. Lassan fordul Dél­Kelet felé. Arca ráncait összeszorított két fogsora merevvé fogja, de szemében mosolya bujkál: hit pillére az, a gond oldó akarata; felelősség, s nem vészt jósló. Vesztett csaták tanulsága itt beérik: tüzérség, lovasság, gyalogság vitézlik. Pikások, muskétások hatsoros rendje, a folytonos tüzelés mesteri tette. Gyalogság, lovasság, tüzérségi támasz ideális létszám, s ferde hadrend a válasz. Cseles mozgatással taktikát rejteni... ez a vágy, most lehet, s meg kell teremteni. Mély itt a Rába, gázló fent található: két Szölnök között kelhet át lovas s a ló, janicsár, fanatikus pogány és dzsidás. A folyót kísérő dombról nem kívánt ágyútűz, tudom öldököl, megkeserít, de ez a terep! Ő támad, s véd a hit minket, az Isten, a kereszténység. Hát vesszen a pogány, e hitetlen népség! Áll, nézi, árad, özönlik, tódul egyre Köprili serege a völgybe, a hegyre. Lovát kéri. Kaptat le a Schlössl oldalán. Szabad föld! Túl, Tótfalván ezernyi oszmán jön, megy, kaszál, kiáltoz, barmokat etet. Jól tudja Montecuccoli: bármi lehet, a Rába bal partjáért áldoz életet. A jobb parton a török még bármit tehet. Ügetve halad kíséretével és megáll Nagyfalván, de vészt jósló jelet nem talál. Hangyanép gyanánt mozog a török sereg. Nincs nyoma, nem látszik innen rettenet. Hadicsel!? Egy részük összpontosít, kever, hogy később majd Szölnök alatt áttörni mer, s rohamát a német birodalmi csapat állja és segít oldalról a német had. Addig a lovakat kell ellátni, holnap meglátjuk, az Isten ege mire virrad.

Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 2.


II. ének. Köprili Ahmed Száll riadva szajkó, fajd, fácán, szarkahad. Űzetett őz, szarvas kelepcébe szalad, vaddisznó röffen, visít, malacát védi, a törökre törve: agyara ahol éri hasít, de túlerővel hat szabja tépi. Táncoló, vigadó gyereksereg nézi. Éhes népség nyeldes: gyomortöltő falat, lobbanó nyárs, csorgó nyál hull percek alatt. Éhes a janicsár, a szpáhi, s az állat. Az akindzsik, aszabok, tatárok fáradt serege portyázik, öncélúan tarol, a környéken zsákmányol, fűvel abrakol. Vagy hatvan­hetvenezer török áthatol minden akadályon, hívén, hogy meglakol a keresztény, s a török szultánnak vágyott birodalma elnyeli a császárságot. lV. Mehmed szultán kemény parancsát, hogy támadjam meg a keresztények hadát, apám, Mehmed nagyvezír is ellenezte: öngyilkossági kisérlet Bécs eleste... A magyar hon behódolt, bevettük szerte a várait, de Bécs Európa veszte, ellenünk fordítja összevont seregét, s nem leli seregünk itt az örök helyét! Választ a nagyvezír: a Rába sík tere, a folyó­hurok, gázló vezette erre. Bár mélyebb a víz, a lovaknak szügyig ér, híd verhető, a sok fa védelmet ígér, és a falu miatt nem látható a tér. Túlparton leszünk, mire Raimund észre tér. Felnyársalva seregét, elbánunk vele, szembe szállni még egyszer ne legyen mersze. Ropog az erdő, Szakony visszhangot fülel. Fejsze villog, bárd csap, sudár fenyő dől el. Húszan is aprítják az ágat, s lehántják a kérgét, majd gyorsan szögletesre vágják, s alig múlik az idő, kötelek és csáklyák kapaszkodnak és a volt gerenda­szálfát bivalyok húzzák a vízhez nagy erővel, rajta rőzse, hogy más szem elől tűnjön el.

Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 3.


Ki gondol cselre? Döntő itt a taktika. Várt vagy nem várt roham? Egy kipattanó szikra az agyafúrt ész, mint rejtett vitéz csapat nyerhet csatát, amely a meglepetésre hat. Szpáhik lova lendül pillanatok alatt, vakmerő janicsárok melle kidagad, és fergeteges roham zúdul, s majd vissza, levágott fejeket hoz zsák s tarisznya. Áramlik töméntelen állat. A szekér málhát, sátrat, lőszert,kötelet, s mi felfér harci kellék, mind hozza. Egy napja vonul. Hol a vége, Gotthárdon, vagy Csákányon túl? Itt a ütközethez, ha majd elszabadul, fele elég, érti dolgát, haragra gyull, kardélre hány, ha támad arca nem fehér, számtalan sarc, szép asszonyt és aranyat ér. Jöhet német, Habsburg, francia vagy olasz, szilárdan állja tatár, albán és ravasz török, s a kölykökből nevelt vad janicsár, ki oszmánná vált, s lehet bég, pasa s mi vár rá még, ha áll száz csatát? Többé nem lesz sivár az élete. Szerzett kincsein, amit kíván megkapja búsásan. Allah megjutalmaz. Allah az örök életre felhatalmaz. Köprili Ahmed észjárása sürgető: tömlőket felfujattat: a hidat verő sereg átúsztatja majd a gerendákat. Keresztbe pallók, rőzse, kötőágak, hogy ne törje lábát a megbotló állat. Kötél kell, kapocs s lapátból több százat; kiásni sáncokat, melyen a haderő reggel egy rohammal egyszerre tör elő. Tüzérek el, a hurok két oldalára! Muskétások sorozata a halálba küldje folytonos tűzzel az őrség javát. A megürült hurokban kell ásó, lapát sánc ásásra szánjuk a rövid éjszakát. A szpáhi a lovát csendben úsztassa át! Míg kiürül a hurok északi szára, a vonulást ne lássa más, csak a Rába! Harcedzett sereg: vitézek, az én népem! A fő erő csapást mér, mert küzd merészen. A tatárok és a rabló csatlós népek kellenek, mint vadászathoz kell a véreb. A gyaur kutyákban vak félelem ébred, remeg a kardjuk, a bátorság elszéled, amikor rátörünk, a test, a nyak szakad, s elfogy a seregük kimért idő alatt. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 4.


III. ének Bádeni Vilmos őrgróf Az éjszakai gyors eső feláztatta a talajt, a Rábának csúszott a partja, de a vihar az Alpok délebbi részén engedte ki terhét, így a hurok szélén hajnalra a híd szélesre erősödött. Tömött sorokban vonult a bozót között a gyalogság, mellettük a lovas szpáhik, hogy reggelre eljussanak Nagyfalváig. Augusztus egy lett, a hitharcosok, régi padisahok, vezérek, mint jósok pénteken nem vívtak döntő ütközetet. A hídfőt kell elfoglalni, biztos helyet, honnan másnap örök erő és szerencse meghozza a győzelmet a nagy seregre. A végső támadás áll másodikára, s levezénylése vár Izmail pasára. A német birodalmi csapat rálátott a Szakonyba vivő kocsiút átázott talaján tolongó népes, szorgos hadra. Bádeni Vilmos gróf töretlen nyugalma rendíthetetlen volt. A kiürített falu nem kapott őrséget. Nem élt benne a gyanú. Hiába ropogott muskéta és ágyú, és törtetett megszámolhatatlan számú oszmán ellenség a Rába­hurok felé. Támadni úgysem fog. Az ég szerelmére, este lesz, éj lopódzik, támadni ki mer?! A sötétben ember embert fel sem ismer, s önnön fajtáját vakon nem öldösheti! És reggel a terepet felderíteni lesz idő, s lehetőség stratégiára is lesz még... Ma pihenő az éjszakára! Kérte vacsoráját, jóízűen evett. Nyugalmához kényelmes ágyat vettetett. Hajnalra zavarták: túlról két szökevény támadást fecsegett, három gázlót, kőkemény átkelést, nem várt meglepetést, de a gróf elzavart minden vészt jósló alattvalót. Nem lesz itt rajtaütés és meglepetés! Ha jönnek, hát majd rájuk kell menni és kész!

Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 5.


Aludt Vilmos, párnáját fejére húzta. Legyen átkozott, ki nyugalmát feldúlja! Pihent a tábor. Ki tudja milyen álom gyötörte, vigasztalta, ha szalmaszálon függő életét a zsold, a zsákmány konca viszi előre s holnap, ha újul sorsa... mert megújul­e, vagy holnapra halálba kíséri, hiába küzd s vigyáz magára. Szellemek, hangok, maradás vagy bősz futás; ki ismeri fel, van még ezerarcú más, s jobb kereket oldani, tengődni éhen, vagy itt megalapozni bölcs merészen a jövőt. Mert kit érdekel az idegen hon? A csata halált vagy aranyat terem. Nyugalom, nyugalom! A török is fáradt és éhes, no meg a torka is kiszáradt. Coligny és Hohenlohe reggelre látja a Rába hurkában szpáhi és lótársa janicsár haddal Nagyfalu felé rohan. Útjuk szabad és egy percre meg nem torpan. A loholó pogány alig hiszi, nincs aki vitézül ellenük állna ki. „Bádeni Vilmos, seregednek riadó!” Mozdul a gróf, ajkáról nem pattan ki szó. Vágtat a két csalódott vezér előre, hol Montecuccoli körül ádáz csörte dúl. A tótfalusi gázlónál áttörve próbálkozó török erők mennek ölre, hogy a főhad a hídfőnél könnyebb csatát vívhasson; viharosabban keljenek át. „Nagyvezér, a falunál betört a pogány!” Hisz? Nem hisz? A válaszra rövid szót sem szán. Üvöltő pogány­had zúdult át a folyón, feltartott, lóbált kardok fénye vészt jóslón csapott, szúrt, döfött. Puskagolyó találta el Fugger tábornok fejét, majd nyakára kapott csapást gróf Pleutner, és lebukott lováról, hol Nikola ezredes csukott szemmel feküdt, rajta a lova tompora s gróf Bucher a bajorok tábornoka. De jobban hullott a pogány; golyó és kard terítette le. Gaz gyaurt kiáltva mart a földbe, mielőtt a lelke pokolba szállt. Ahol átjött a gázlón a vad horda, lassan vagy vágtatva vissza­vissza hőkölt, s indult lejjebb, ahol már Nagyfalvára tört a fő sereg. És a Rába is duzzadt már, az éjjeli csapadékot hozta az ár. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 6.


Odébb a huroknál az átért lovasok, janicsárok, muskétások látták, nincs ok a támadást elhalasztani... Vérszemet kaptak, zsákmányt remélve: élelmet, ékszert,és aranyat ígért a zsold mellett a rajtaütés. Felrúgva a nagy tervet, a stabil hídfőállás megerősítését, elfoglalni vélték az erdő egy részét.

IV. ének A kudarc Riadt Bádeni Vilmos őrgróf és a serege. Rémült parancsok, kiáltozások szerte: „Nyergeld a lovamat álmos pokolfajzat! Káplár, riadó! Verd a dobot! Hol a hadnagy? Hol a csizmám? Kifelé, kifelé, gyerünk! Mit állsz?! Igazodás mellém, mert elveszünk! Ötös­hatos sorba! Mi ez, alakulat?! Térjen vissza beléd az emberi tudat!” Káosz őrjöngött. Most merre? Ez a terep hogy vezet a faluba, ahol a sereg előírt harci rendjét tudja tartani? Waldeck generális szétnézett, de ami elé tárult: fák, kertek, bokrok és házak... Találgatni lehet, támadás nem várhat! Bádeni Vilmos Montecuccolit kérte, segítse ki seregét a végveszélybe. A császári seregből két gyalogos­ és egy lovasezred csatlakozott, de kevés idő volt a harci rendet felállítani. Látva ezt a török, mintha félne halni, oldal irányba kezdett visszavonulni. Ezzel Waldecket magára tudta húzni... Bár érezhető lett a szándék a cselre, a két zászlóalj a fák közt keveredve ziláltan nyomult a török hátát látva, hogy majd a sík téren újra rendbe állva, visszaszorítsa ellenségét a Rába túloldalára. Ekkor a pogány gárda üvöltve szembe fordult és mint fergeteg, a rettegő császáriakat lepte meg... kiket a nem várt fordulat szörny­hatása akaratlan serkent megfutamodásra. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 7.


Pikások és muskétások ötös­hatos rendje egymásba akadva lett zavaros; szúrni, lőni sem tudtak, s az eldobált sok pika keresztbe­kasul szült barikádot. A meglepett sereg rémült katonái dermedten kezdték önmagukat szánni. A török pogány, mint kéretlen sok bakó, fejeket kaszabolt: „Jaj! Jaj!” Volt csak a szó... „Szűzanyám! Szűzanyám!” nyögte ki egy pikás. Szemében rémület, fojtogató sírás kelepcéje, de egy villanásnyi fény csík leszabta fejét. Spriccelt a vér, (s tévhit, hogy lépne még, ahogy fej nélkül elszalad a leölt kakas) Ő elzuhant, ott maradt több kín nélkül a holtak torz tömegében; mocsokban, sárban és töméntelen vérben. Egy másik, muskétás fegyverét eldobva a fák között cikázva futott a dombra, de a sok pikában lába el­el akadt, míg végül elbukott, lába tört, ott maradt. Közben a lovasságra rátört a pánik. A vágtató ezredet űzve a szpáhik elől menekülő császáriak sora rátaposott sebesültre, elbukóra. Az elesett muskétás, még felkapott a lópatára: ­ Vigyázz őrült, itt vagyok! Kiáltotta minden erejét feladva, mert a ló patája, mellére rácsapva, szétzúzta bordáit, tüdejét és szívét. Rohant aki tudott, hogy vesztes hírét vigye a csatának egészen el Grazig; hogy aki ottmaradt, elveszik egy szálig. A birodalmi had megsemmisült sorba, halott és menekült lett a sok katona. Fekete felhőkkel gyászolta a nyári napfény a mezőket. Láthatja akárki, a vér, a halott test, nem a táj sajátja. Lemossa, befogadja a körforgásba, de idegen része annak; szörnyű képe, mit tesz az ember, önmaga ellenére! Nagyfalva felett megnyílt az út a török előtt, áttörhet, most a gyaur ördögöt eltaposhatja, ez lesz a nagy győzelem! Hohenlohe látta, nincs más út, mint küzdelem. Ha átjön Köprili pasa nagy serege, nem győzhetnek ennyien sem ellene. Érvelt Montecuccoli is, s a rajnai csapat, csak Colignynak voltak aggályai. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 8.


Ő, seregét féltette: lV. Károly kérte,kímélje katonáit, akárhol feleslegesen ne áldozza fel őket. „ A császári, és a német haderőnek területén folyt a csúfondáros csata, ne legyen vérfürdőben a francia!” Csak együtt, és kell a győztes ellencsapás! Végül belátta: vagy csata, vagy megadás.

V. ének Ellencsapás Coligny másfél kilométerről látta a török rohamát. Serege még várta a parancsot lóháton. A rémületes látvány, bár hatott rájuk, de a feszes rend visszafojtotta az indulatokat, egyben sarkalta a dühödt harcosokat fejét venni az oszmántól ontott vérért, a két császári ezredben elhaltakért. Hohenloe páncél vértezetében kérte, emeljék lovára, megszokott nyergébe. Gyors szemlét tartott, fel állt­e a harci rend, hogy megindulhasson a bátor regiment? A török szinte karnyújtásnyira tombolt körbe. Nagyfalván s előtte dúlt a front. Elindult, gépies, szoros rendben sorba, ahogy Montecuccoli megparancsolta. A fővezér, Montecuccoli derekát kihúzta, tatása mutasson példát: egyenes, délceg, aki látja, tiszteli! Futár jött:”Uram, a török már kergeti csapatunk, veszve a falu és környéke!” Nem válaszolt, csak kardját kapta kezébe, s előre mutatva megszabta az irányt, ahol a török előtte kardélre hányt ezernyi zsoldost és vitézt, hol a látvány a szemekbe lopta a könny­szivárványt. De a katona és halál, mint fény és árny, oly közel követi egymást, és akárhány pajtás, bajtárs marad a síkon elhalva, menni kell; csak később merenghet el rajta... Muskétások, pikások, lovasok! Irány előre, ahol levágható a pogány! Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 9.


Közben Waldeck, a német birodalmiak helyettese, megmaradt katonáinak hadra fogható részét összefogta, harci rendet teremtett; erély csorbát nem szenvedett. A falu melletti s erdő alji részen kiálltak az ellenséggel, már merészen. Amerre néztek, harc hömpölygött: bátorság! Félelem nem szorongatta senki torkát. Megindult hát a császáriak csapata, a Rajnai Szövetség: német s francia, hogy északról, oldalról nem vártan kapja el a törököt és űzhesse vissza a hurokból a Rábába s a hídon át, mit már kikezdett az ár, de tartja magát, és nem vissza, hanem a bal partra tódul Ahmed népe, és iramuk egyre gyorsul. Három svadronnal és két zászlóaljjal tört a falura Hohenloe, ahol összetört szekerek közt, égő házak körül harcolt hihetetlen bátran. A török is dacolt a halállal. A német lovast franciák két ezrede segítette. A bajvívást a rajnaiak nyerték. Néhány hű török inkább lángoló házakban lett üszök. Janicsárok és albánok az átkelőn átrohanva bátran futottak a mezőn, és rettenhetetlen bátorsággal törtek újra a faluba, kiűzve, kik győztek előbb. És oda­vissza folyt a vad csata. A falu gazdát cserélt, s ottmaradt halva mind két sereg számtalan bátor harcosa. Nem vágyakozhattak többé méltó sorsra. Ahmed pasa, látva a nagy ellenállást, a keresztények küzdését, nem szólott mást, mint hangos szóval Mohamed és a szultán dicsőségét óhajtók mély hiúságát felkorbácsolva, a lovag vagy basa jövőt vizionálta: hozzák el a gyaur főt, de test nélkül, hadd lássuk a disznók fejét, itt guruljanak halomba vagy szerte szét! A kirajzó hiú tisztek és nemesek a faluban még megmaradt nőknek estek. Vagy vitték lóháton, vagy szép fejét szegték, vagy hajába kapva elcipelték. Mások a hullákat fosztogatva dúltak főleg, kit ruha alapján véltek úrnak. A rajnaiak: németek, és franciák megfékezték a barbár oszmán orgiát. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 10.


Bezárult a keresztény védelmi vonal Szent­Gotthárd és Szölnök között a csorba fal kiegészült: császáriak és a német birodalmi had s a rajnaiak széles sávban foglalták el a Rába bal partját. A fő erők lassan visszaszorították a hurokba a több mint tízezres török sereget. A vezér pihenőről döntött. Mikor a generálisok összeültek, körben folyt még a harc, de fojtó hevüket veszítve. Nem volt döntő csak erőmérés. A Rába­hurokban a folyón átérés lett a legfontosabb elérendő célpont, hogy a húszezres sereg harcálláspontot foglaljon a másnapi döntő csatához... Vajon Montecuccoli majd mit határoz.

VI. ének Felkészülés Nagyfalva szélén, ahová tüzérségi lövedék nem hatolt, egy pajta ősrégi padján ült a haditanács fővezére Montecuccoli, mellette dőlt egy székre Hohenloe, odébb Coligny toporgott; ki ahol helyet kapott. Waldeck hozatott normálisabb ülőalkalmatosságot, karosszéket, amit a szú összerágott. A pazar vértekbe öltözött vezérek arcán a tanácstalanság vagy a remény egy szikrája vibrált, tudták, óriási a tét, nem lehet kétes csodára várni: védekezni, támadni vagy elvonulni! E három közül kell bátran választani. Coligny kezdte a szót: „A fáradt sereg túlerővel áll szembe, nem babra megy, nem játék! Kímélni kell a harcosokat. Ha maradunk, az éjszaka hoz majd rosszat, mert megszökik, hiszem, a zsoldosok java nem várja be a pogányt. Készüljünk harcra? Demoralizált lesz tiszt és alattvaló. Elég fejetlen harcosunk fekszik! Alvó nem lesz éjszaka. Osonni fog, ki gyáva! Gyáva? Ki nem akar meghalni hiába?!” Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 11.


Hohenloe jelzett, zörgött a páncél­vértje: „Nincs három esélyünk, ne várjunk az éjre! Még nem kelt át, nem kelhetett át a Rábán a nálunknál nagyobb sereg. Ha most gyáván megfutunk, szilárd pontot hagyunk vetni Izmail pasának; holnap el kell menni! Az ellenség ereje folyton nő, dagad. Ma, most kell visszavetni az oszmán hadat! Nem lehet kibúvó, csapat kímélése! Aki felvonult, a csapást hajtsa végre! Kímélheti Coligny a franciákat?” „Uram, tartozom a király parancsának!”­ szól Coligny, de egy levelet adott át Hohenlohe:”Rámruházta a franciákat őfelsége. A harcot ne kerülje ki!” „Gróf úr! Parancsoljon velünk.”­ szólt Coligny. Montecuccoli megértette, nincs más csatatér, az ütközet itt és most legyen. Az affér, mit hallott, látott, a kemény érvek sora... Szabadkozást még engedett, mert szolga, ki csak igent ismer, s nem úr, ki önmaga igazát nem meri kivinni a harcba!? Két órát folyt a vita s aprólékosan megkapta feladatát mindenki gyorsan. A tanácskozás alatt nagy vihar zúdult a környékre. A rét talaja fellazult, és az éjszakai eső vízhozama is leért a síkra, kiöntve a partra. A csapatok az előírt harci rendbe fejlődve elzárták a hurok szegte nyílást; körbe a folyó megáradt árja, előttük Köprili zord ármádiája. Első lépcsőben tíz zászlóalj gyalogos és tizenhárom eszkadron állt fel szoros egységben. A másodikban tizenhárom svadron várt fojtott izgalomban lóháton. Jobbra a császáriak, a birodalmi csapatok középen, balra a rajnai csapatból a franciák szilaj serege. A tüzérség szorosan mindezt követte. A török csapatok szanaszét kiállva belekaptak a keresztények sorába. Látszólag vakmerő nyugalom szunnyadott, mert nem hitték, hogy ellenfelük ma, még most támadni merne. Ők szombatra készülve beásták magukat a sáncba gyűlve, hogy reggel a napfelkeltét követve, halált hozzanak a keresztényt verve. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 12.


Szitkozódtak, gyaur disznónak nevezve, aki nem tette fel hitét Mohamedre. Előttük a színkavalkádba öltözött dombon és a zöld erdőalji fák között sűrűsödő tömeg kikezdte vakmerő bátorságuk. A töretlen hitű erő vakká fosztotta a gurebák tömegét, hogy az érő katasztrófát felismerjék. Köprili a táborából látta: messze, megölt keresztény ezrek fejetlen teste még ott hever a reggeli csatamezőn, s ha ott látják társuk, félelmük előjön. ”Szokják a félelmet, reggelre hatni fog! Addigra áttérünk, megtelik a hurok. Húszezer vitézem pihenve kitámad. Mohamed meghallja éltető imámat.”

VII. ének A győzelem Tratam! Tratam! A pergő dobok üteme és kék kürtösök hangja pattogott egyre. Megtelt a terep; vérdúsító zajt hozott. Több ezres nyerítő ló és zúgó torok szirénás hangja remegtette a katlant, melyben a Rába vize a sok kis kanyart próbálta átvágni, de a partját fűzfák szegélye terelte; ne hagyja el útját! Mint robot, indult az ötös­hatos rajba tömörült muskétás­pikás sor a harcba. Tombolt a janicsár: albán, perzsa, arab... Fegyvertűz ritkítja s rontana újra vad dühvel, de fennakad a pikákon; mint nyárs szúrja. Letérdel az első sor, a második kivár és lő, majd újra megtöltve lép előre, erre lovashad kaszabol, vágtáz körbe. Zászlók erdeje lendül, jelzi ki merre összpontosul. Golyók, nyilak zúgnak szerte. Holttestek esnek a földre, a sebesült pogány nem mutatja, hogy végleg kimerült, inkább a halál, mint keresztény élet... Lelke megnyugszik, mert a halállal vitéz lett. Káromlás ömlik. Vágd, öld aki eléd áll: hasad a test. Az illó lélek hová száll? Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 13.


La Ferté ezrede bal oldalon egy szűk részen haladt át, lassúbb volt az ütemük, előttük az ásott árokban a kézitusára szokott janicsárok elszánt bátorsága... Tűz! Tűz! Tűz! Dörgö muskétások egymás után, szünet nélkül lőttek a hurok bal csúcsán. A török oldalról ágyú és muskéta irányult a haladó keresztény célra. A jobbszárnyon a Pio és Spieck­ ezredek, bár feladatuk előírva nem ez lett, felismerve helyzetük az ellenség hátába kerültek észrevétlen. Az ég szakadt rájuk! hitték pániktól fertőzve a törökök, s rohantak volna a hídfőre, de az tele volt. Maradt a Rába sodra, mely elvitte őket mind, sorba... Megy, megy: gépszerű gyorsasággal eltipor. Tüzelj, térdelj le! Lőhet a második sor! Tölts, állj! Lőj újra! Az őrjítő monoton ritmus kiirtott mindenkit a sáncokon, pedig csak az bukott el, kit több golyó ért. Sáncról sáncra küzdöttek minden helyért. Hiába minden hős, vértanús áldozat. Nem hathat többé a nagyvezíri szózat. Lovasok merész ezrei csapnak össze. Van ki némán kardoz és van aki nyögve üt, vág jobbra­balra, más számolja büszkén, hány sebet ejt az ellenfelei testén. Ki lefordul lováról, paták alá hull, és a sűrű had megtapossa galádul. Vér, testrészek, testek hevernek a téren, ahol a török nem támad már merészen. Coligny felismerte Izmail pasát, az átjött támadó sereg parancsnokát. Feléje fordult, sarkantyúja serkentőn mozdította lovát, átrohant az erdőn. A tisztásnál elüvöltötte: „Izmail!” Lövés érte a pasa lovát, izmait megfeszítette, de felbukott. A pasa talpra állt, körülfogta védői raja. Coligny érezte; sok tiszt gyávának tartja, amiért ezt a csatát nem ma akarta. Lováról leugrott, Izmailt követve. Hagyják megvívni a pasával életre­ halálra, hogy hitelét visszanyerje! Felvillant Izmail kardja, mely kiverve csillogó kövekkel, méltó a rangjához: szultán sógorához, budai pasához. Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 14.


Tágult a két tábor, de készen állt vívni: valaki megsérül, el lehessen vinni?! Itt a tét mindkét fél őrzött becsülete. Az élő a győzelemmel védi s teteme a másiknak a csorbítatlan hírneve. Nem méricskéltek, kinek van nagyobb mersze, hogy ellenfele taktikáját felmérje, s nem erővel, csellel borítsa vérbe. Összecsaptak, mint állatok vad ösztöne. Pajzs dörgött, csattant, hogy csontját összetörje, ki­ki a másik két kezének, nyakának... Szökelltek a csapást kerülve ha vágnak, egy visszaszúrt kard ne okozzon sebet, de mégis megelőzve az ellenfelet, gyorsabb ritmussal érjen el találatot, melyet megismételhet, ha előbb adott... Izmail egy ott fekvő ágon megcsúszott. Coligny megállt és megvárta. Csurgott arcán a veríték, teste izzadt, fáradt, s még nagyobb erővel rontott a pasának. Izmail pajzsa elkésett, egy rés támadt, melyen Coligny pengéje nyakának csapódva, már véresen fordult a vállra, ahonnan a páncéling visszavágta. Mint jelre, robbant egymásnak a két tábor. Coligny terhétől szabadon lett bátor. Vitézként, példaképp követték merészen. A török had hátrált: ez után nem szégyen! Izmail testét felkapva, egy lovas csapat vágtatott a hidra, mint megsebzett vadak. Köprili tombolt a szakonyi oldalon, de rohant a török, rohant a hidon... A nagyvezír , Gürdsi Mohamed szavára, visszasürgette gyalogságát a Rába­ hurok elvérzett sáncai mögé futva, ami a lovasságot rögtön feldúlta. Ha menekül a janicsár, nem kockáztat a szpáhi, magára hagyva ő sem várhat. A hátrálók alatt összeomlott a híd, pánikba sodorva Köprili hadait. A keresztény sereg féktelen hadrendje a törököket hajtva tarolt sorrendre. Nem maradt más, csak a folyó sárga árja, mely elnyelte a bele ugrót: ruhája húzta le, vagy aki nem tudott úszni, azt a társa ragadta meg, húzta, mint a gazt a mélybe, és sodródtak Szentgotthárd felé. Megtelt a Rába halottal, s ki elérte Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 15.


a túlsó partot, még nem lett biztonságban, mert a bal partról lőtték őket. Sok százan estek áldozatul így is muskétáktól. Esteledett. Fényét megvonta a tájtól a szörnyű halálokat végignéző Nap. Fekete takarót kaptak a halottak, bármilyen színű egyenruhában haltak meg, és akárki érdekében harcoltak. Másnap hatalmas gödrökbe temették el a sok ezer tetemet. Nagy szekerekkel hordták, megpúpozva, mint a tököt ősszel. Az érzékenyebbek szeme megtelt könnyel, de a keményebb lelkűek sem beszéltek, nehogy elárulják, ők mennyire féltek. Csontjaik a földben pihennek örökre. Emlékük történelem és a sír csöndje.

A_szentgotthárdi_csata_(XVII._századi_festmény)

Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 16.