8 minute read
A legfontosabb az empátia, a szaktudás és meghallgatni a beteget
Pető Csilla
A legfontosabb az empátia, a szaktudás és meghallgatni a beteget
interjú Prof. Dr. Szirmai Ágnessel
Ágnessel a Dagály Fürdőben találkoztam először 2012-ben, amikor először jártam ott. Aztán minden reggel újra és újra együtt úsztunk. Akkor még nem tudtam, hogy ki ő, csak azt tudtam, hogy ő is ott úszik, mint mindenki más, aki imádja a vizet és fontosnak tartja a mozgást. Később egyik reggeli beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy orvos, méghozzá fül-orr-gégész. 2016-ban egy masszív fülfájásom okát több „szakembernek” sem sikerült megtalálni, akkor jutott eszembe 1 hét elviselhetetlen szenvedés után: Hát persze, Ágiii! -és már írtam is neki az üzenetet! Megmentett! Egész életemben hálás leszek neki érte. Vele beszélgettem munkáról, mozgásról és arról, hogyan is lett ő professzor?! Boldogan készítettem el vele az interjút, és most nem betegként, hanem érdeklődő szerkesztőként ülhettem le vele beszélgetni.
Mikor döntötted el, hogy orvos leszel? Mindig határozottan tudtad, hogy majd ezzel szeretnél foglalkozni, hogy embereket gyógyítasz?
Azt, hogy orvos szeretnék lenni, 3 éves koromban mondtam ki először. 14 éves lettem, amikor a háziorvosunkat arra kértem, hogy vigyen be engem nyári munkára a szakrendelőbe. A személyzeti osztály vezetője azonnal felküldött a gégészetre, ahol szembe találtam magam azzal a főorvosnővel, aki kisgyermek koromtól fogva gyógyított. Ő vette ki a manduláimat is, és mindig is nagyon kedveltük egymást. Így az elkövetkező 4 évben ő lett a főnököm. Amikor ott dolgoztam orvos írnokként, az nagyjából el is döntötte, hogy fül-orr-gégész akarok lenni.
Nagyon ritka, hogy valaki már ilyen fiatalon pontosan tudja mivel szeretne foglalkozni, hogyan folytatódott a megkezdett utad?
Érettségi után az egyetemi felvételim előtt kiderült, hogy nem dolgozhatok szakrendelőben, csak kórházban. A sors is segítette ezt a tervemet, mert ismét akadt egy ismerős, aki azt mondta, hogy menjek be a Fül-Orr-Gége Klinikára. Be is mentem és ott az illetékes professzor úr elvitt a gazdasági vezetőhöz, így lettem itt 1976-ban segédápoló. Egyetem mellett ide jártam vissza éjszakás nővérként társadalmi munkában, amit a mai világban önkéntes segítő munkának hívnak. Szigorló orvos koromban megkérdezte az akkori professzorom, hogy miért csinálom ezt. Én pedig mosolygós arccal csak annyit válaszoltam, hogy állásért. A kitartásom és az elszántságom meghozta a gyümölcsét, és 1983-ban megkaptam az állást és itt kezdtem akkor klinikai orvosként.
Milyen állomások vezettek a professzori kinevezésig?
Ahogy említettem 1983-ban kezdtem klinikai orvosként, aztán tanársegéd voltam hosszú évekig, utána következett az adjunktusi kinevezés, ezt követte a docensi poszt, majd egy habilitációs eljárást követően megkaptam a professzori kinevezésem.
Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor a betegek úgy érkeznek hozzám, hogy még senki nem hallgatta meg őket.
A professzori kinevezést egy habilitációs eljárás előzi meg. Mit jelent ez pontosan?
Ez azt jelenti, hogy akinek már van tudományos fokozata és onnan is megy tovább egy magasabb szintre, akkor kell több előadást tartani, publikációs és idézettségi feltételei vannak, meg nemzetközi ismertség feladatai. Ki kell tölteni egy kérdőívet, ami elsőre könnyűnek és egyszerűnek tűnik, de nem az. Ajánlások kellenek magyar és külföldi egyetemi tanároktól, hogy tényleg ismert és elfogadott szakemberről van szó. Kell azoknak a tanítványoknak a névsora, akiknek tudományos fokozata van, hány diákkörös hallgató volt, hányan írtak szakdolgozatot az én irányításommal. 40-50 oldalas anyag, amit végül le kell adni. Egy tézis füzetben meg kell írni, mikkel foglalkoztam, milyen új dolgokat találtam ki. Egy nyilvános habilitációs vitában, a leadott dolgokat meg kell védeni, egy 7 fős bizottság előtt, akik olyan szakemberekből állnak, akik semmiképpen nem lehetnek közvetlen kollégák, sőt másik egyetemről is kell, hogy legyenek. Ez az egyetemi tanári kinevezés előszobája. Kell még idézettségi index, hogy amit az adott személy írt, hol és hányszor idéztek. Nagyon komoly és bonyolult eljáráson esik keresztül, aki megpályázza ezt a címet.
Prof. Dr. Szirmai Ágnes nem csupán itthon, hanem külföldi konferenciákon is tart előadásokat, így könnyen kapott onnan is ajánlásokat a habilitációs eljáráshoz. Honnan érkeztek ezek?
Ukrajnai Egyetemről, egy New York-i Egyetemről, és egy Lengyelországi Egyetemről.
Az egyetemi tanári kinevezés előszobájából, ahogy te fogalmaztad, hogyan lehet tovább lépni?
Egy újabb pályázat következett az egyetemi tanári címért. Természetesen a pályázati kiírás úgy van megfogalmazva, hogy ne lehessen újra ugyanazt a pályázatot beadni. Hasonlóan az előzőhöz kell a nemzetközi ismertség, vezetőként milyen konferenciákat szerveztem, nemzetközi és hazai vizeken. Fel kell sorolni, hányan és hol idézik a szakmai publikációimat, milyen az olvasottság és egy csomó mérőszám van, ami az elbírálás alapja lesz a döntés előtt. Miután minden anyagot leadtam újra, több lépcsős vizsgálat következik. Elbírálja a klinika, elbírálja az egyetem, majd az egyetem szenátusa, ezt követően a magyar akkreditációs bizottsághoz kerül. Az eljárás hossza kb. 1, 5 év. 2023. augusztusában kaptam levelet a köztársasági elnöki hivataltól, amiben 2023. szeptember 5-re behívtak. Ezt a kinevezést most már mindenki a Köztársasági Elnöktől veszi át.
Te vagy az első női professzor a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika több mint 110 éves történetében. Milyen érzés ez az úttörő szerep?
„Még mindig meghatódom, ha erről kell beszélnem. A kollégák mind gratuláltak, emellett azért is különösen jó érzés, mert gyermekkorom óta Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő a példaképem.„
(forrás: https://semmelweis.hu/hirek)
Mi az a terület, amire specializálódtál?
Szédülés, egyensúlyrendszer. Erre a területre is véletlenül kerültem, ha azt mondjuk márpedig vannak véletlenek. Fiatal orvosként, már 6 éve itt dolgoztam, sok mindent ismertem már akkor, de sok mindent még nem tudtam. Az akkori főnököm csinálta itt az osztályon az egyensúlyi vizsgálatokat. Nagyon érdeklődő voltam minden tekintetben, gyakran kérdeztem meg, mit és hogyan csinál. Felhívta a figyelmemet arra, hogy a betegek szemmozgásából lehet látni, hogyha valaki szédül. Utána gyakran figyeltem az emberek szemmozgását. Észrevették, hogy én ezeket figyelem és talán emiatt elkönyvelték azt, hogy ez engem mélyebben is érdekel. Akkor még talán nem is érdekelt különösebben, de később megláttam benne azt, ami miatt úgy éreztem, hogy ezzel érdemes foglalkozni. Sajnos elég sok embert érint ez a probléma. Mi egy országos központ is vagyunk ezen a területen és itt évente kb. 1200 beteget látunk el.
Egészséges emberként elég nehéz elképzelni, mit jelent az, ha valakinek nem működnek jól az érzékszervei, vajon, hogyan szemléltethető, ha valaki szédül vagy egyensúlyvesztett állapotban van?
Meg kell beszélni a beteggel, milyen terápia számára a legjobb, el kell magyarázni mindent, még ha a betegek néha úgy érzik, jobban tudják mi nekik a jó.
A legtöbben arra panaszkodnak, hogy részegnek nézik őket az utcán. Olyan mintha nem lenne stabil talaj a lábuk alatt. Fejmozdításra ez olyan érzés, mintha minden mozogna. Van, akinél ez állandósult állapot, a kétoldali egyensúly vesztés esetében. Millió ok állhat a háttérben, pl.: lezajlott gyulladás, gyógyszerhatás fertőzés után, vagy akár genetikai hajlam is okozhatja. Nagyon sok esetben teljesen megszüntethető ez az állapot, van, amikor csak javítani tudunk rajta. Van olyan eset, amikor valakinél úgy jön elő, hogy napokig csak feküdni tud és hány. Van olyan is, amikor ez rohamokban jelentkezik. A fizikai kezelés mellett ezeknek a betegeknek gyakran van szükségük pszichés támogatásra is. Előfordul néha az is, hogy pszichiátert is be kell vonnunk a folyamatba. Az, hogy kit mennyire visel meg egy ilyen egyensúlyvesztett állapot, az főleg lelki beállítottság kérdése.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó orvos legyen? Mi kell ahhoz, hogy valaki alázattal szolgálja a betegeket, mert én itt nálatok ezt tapasztaltam. Az orvosok, nővérek, mindenki tisztelettel, szeretettel bánt a betegekkel.
A legfontosabb az empátia, szaktudás, amit meg lehet szerezni. Odafigyelni a betegre, meghallgatni, türelmesnek lenni vele. A beteg panaszait mindig komolyan kell venni. Mindig el kell neki magyarázni mindent, amit lássunk be, gyakran nagyon időigényes. Azt is el kell mondani neki, hogy mi az a terület, ami hozzánk tartozik, és esetleg mi az a probléma, amivel mi nem tudunk foglalkozni. Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor a betegek úgy érkeznek hozzám, hogy még senki nem hallgatta meg őket.
A mai világban gyakran előfordul, hogy az emberek már az interneten diagnosztizálják magukat, minap olvastam egy vicces gondolatot:
„Ha a Dr. Google-n diagnosztizálta magát, másodvéleményt mindenképpen kérjen a Dr. Yahoo-tól is”
Meg kell beszélni a beteggel, milyen terápia számára a legjobb, el kell magyarázni mindent, még ha a betegek néha úgy érzik, jobban tudják mi nekik a jó. Sok türelem kell az orvos részéről.
Prof. Dr. Szirmai Ágnes milyen orvosi köpeny és titulusok nélkül?
Első körben fáradt. Harmónikus családi életet élek, szenzációs házasságom van, immár lassan 40 éve. Van egy sportújságíró fiam. Ők mindketten mindig támogatták a szakmai munkámat teljes mellszélességgel.
Ha már sport, mit gondolsz, mint orvos, és mint magánember a sportról?
Nagyon fontosnak tartom a mozgást minden ember életében. A felmenőim ezt talán nem tartották annyira fontosnak. Én alsó tagozatban könynyített testnevelést végeztem, de már nem emlékszem, hogy miért. A mozgást mindig nagyon szerettem. Sétálni nagyon szerettem, egyet nem kedvelek, leizzadni. Az uszodában ez nem érint. Az úszást az egyetemen kezdtem, akkor a Gellértbe jártam, a fiam születése után pár év kimaradt, ezt követte a sportuszoda, a fiam úszni tanult ott, én pedig a másik sávban úsztam. 2003-tól járok a Dagályba. (Viccesen megjegyzem: Te nyitod az uszodát!) Igen, van egy kis csapatunk, akik minden reggel ott vagyunk, de elsőként szinte be is löknek, mert tudják, hogy sietek. A reggeli úszás ad egy fókuszt, át tudom gondolni, mit fogok csinálni egész nap, és frissen indulok a klinikára.
Mit üzennél a Csak Pozitívan Magazin olvasóinak?
Mindig csak pozitívan. Ez legyen bármilyen nehézség, bármilyen élethelyzet. Mindig lássuk meg, mit kell tanulnunk a helyzetből, és menjünk tovább. Mozogjunk minden nap. A mozgás élet.
fotók: Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, saját, Bartos Gyula - Sándor-palota
