A HOLISZTIKUS ORVOSLÁS NAPJAINKBAN

Landgraf Arnold

A HOLISZTIKUS ORVOSLÁS NAPJAINKBAN

Beszélgetőtársam: DR. DARNÓI TIBOR holisztikus orvos

Mottó: „Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború” (Dr. DT)

A holisztikus szó alapvetően egészre, teljességre törekvő-t jelent. A holisztikus kifejezés az orvoslásban és más gyógyítói tevékenységben azt a gyógyítási módot jelenti, amikor nemcsak a betegséget és a testet vizsgálják, hanem a beteg érzelmi, gondolkodási mintáit, az életvitelét, a szokásait és környezetét is figyelembe veszik. A fenti meghatározásokból kiindulva Dr. Darnói Tibor holisztikus orvossal beszélgettem a holisztikus orvoslásról.

L.A.: Elsőként azt kérdeztem Tibortól, hogy mitől holisztikus az orvoslás a mai világban? Ugyanis nekem fenntartásaim vannak azzal, amilyen fogalmakkal és kifejezésekkel összevonva használják, mert vagy nincsenek tisztában a fogalommal, vagy akik használják nem ezen elvek mentén élnek.

D.T.: Kezdjük onnan, hogy a régi idők gyógyítói mind holisztikusak voltak. Ugyanis tudjuk a korabeli feljegyzésekből, hogy mindennel foglalkoztak. A beteggel, annak környezetével, megszólították a beteg hozzátartozóit, de foglalkoztak a táplálkozással, a fekvőhely elhelyezésével és a lelki dolgokat is vizsgálták. Ezek alapján számomra az a holisztikus orvoslás, amikor a testi – lelki – szellemi lénytagjainkkal egyszerre foglalkozunk. Ennek alapján fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy az integratív medicina és a holisztikus orvoslás, az nem ugyanaz. Sajnos ezt ma sokszor összemossák. Az integratív orvoslás azt jelenti, hogy különféle tudományágak, szakterületek szakemberei a maguk területét érintő problémákra valamilyen terápiát kínálnak, amiből kikerekedik a beteg terápiás kezelése. Holisztikussá akkor válik, ha a beteg lelki és gondolkodási viszonyulását is sikerül feltárni és megváltoztatni. Én a hiányosságot abban látom még ebben a modern, integratív szemléletben is, hogy ennek nem látják kellőképpen a súlyát. Ugyanis a betegnek a gyógyulása, vagyis az egyensúlyának a megteremtése az, ami alapjaiban igényli, hogy a lelki-szellemi világa is a megfelelő mederbe és egyensúlyba kerüljön. Ha ez nem történik meg, akkor a betegnek sokkal kisebb vagy semmi esé-

... A változás. A változás kulcsa pedig a változtatás. Ami magában hordozza annak az üzenetét, hogy ezt a betegnek kell megcsinálni.

lye a gyógyulásra. Vagyis, ha a beteg lelki-szellemi vonatkozásai változatlanok maradnak, akkor azok törvényszerűen ugyanazokat a fizikai tüneteket fogják újra és újra generálni és a szervezet ugyanabban a hibás működési mederbe fog ragadni. Ezeknek a működési mechanizmusoknak a hátterében törvényszerűségek vannak, amik arra mutatnak rá, hogy a fizikai testünk a legalacsonyabb lénytagunk, amely a magasabb szintű gondolat-érzelmi, lelki-szellemi impulzusok irányító befolyása alatt áll.

Ezek a törvényszerűségek pedig kőkemények, ridegek és nem tűrnek ellentmondást. Nem alkudoznak, nem kivételeznek senkivel, nem érdekli őket, hogy ki hisz bennük és ki nem, ki tud róluk és ki nem. Ezért kijelenthetjük, hogy ha a hibás gondolati, érzelmi és viselkedési minták megmaradnak, akkor a következmények is ugyanazok maradnak, ezért a betegek nem tudnak meggyógyulni. Erre utal a saját mottóm is: „Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború”.

L.A.: Akkor összefüggés lehet a szokások és gondolkodásmód fenntartása továbbá a krónikus betegségek között?

D.T.: A kérdés jogos, azonban én úgy fogalmaznám meg a kérdést, hogy miért krónikus egy betegség. Azért krónikus, mert nem tudunk belőle meggyógyulni, azaz együtt kell vele élnünk. (L.A.: Ugye ismerős ez a mondat? – Tanuljunk meg vele együtt élni.) De biztos, hogy nem lehet belőle meggyógyulni? És ez egy nagyon komoly kérdés.

Ugyanis, ha valaki krónikus beteg, Akkor az azt jelenti, hogy az adott minőségében nincs egyensúly, nincs harmónia. Sőt ezen a minőségen ezt nem is tudja megvalósítani, mert a harmónia csak egy másik minőségben lesz képes megszületni, mert ahol a zavar van ott nincs harmónia. Ha csak tüneti kezeléseket adunk és a háttérben lévő alapvető, meghatározó folyamatok nem változnak, akkor nincs esélyünk meggyógyulni. Akármilyen gyógyszert szedhetünk, akárhány tudományág fog össze, akkor sem fog érdemi fordulat történni. Vagyis a harmóniához egy út vezet, ami egy lelki – szellemi tengely mentén megszülető minőségváltozás, s ez már az egyéb terápiás elemekkel közösen sikert hozhat. Ezért azonban mindennap tenni kell, mindennap egy kicsit jobbá kell válni. Mindennap le kell győzni magunkat egy kicsit. Tehát szellemi emelkedés nélkül a gondolkodásunk, mintáink, beállítódásaink megváltoztatása nélkül nem tudunk kigyógyulni (megszabadulni) a krónikus betegségek többségéből.

L.A.: Ehhez azonban az orvosképzésben kéne bizonyos változásokat bevezetni, hogy a gyógyítói gyakorlatban is meg tudjon jelenni a holisztikus szemlélet és tudják támogatni az emberek szellemi fejlődését.

D.T.: Ez valóban így van. A jó hír viszont az, hogy a korábbi egyetemi kereteket kezdik meghaladni, ugyanis az egyetemek többségén már több éve foglalkoznak a pszichoszomatikával és a komplementer medicinával. Ennek kapcsán én magam is a Debreceni Egyetem előadói körébe tartozom és a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar graduális képzésén van egy választható fakultatív program, ami „integratív medicina – holisztikus orvoslás” címen fut. Én itt sok éve előadó vagyok, ami számomra nagy megtiszteltetés. És amikről most beszélünk én azt az egyetemi előadásokon is elmondom, hogy a gondolati-érzelmi és lelki-szellemi impulzus irányítja a test működését. Ez egy törvény, olyan, mint a gravitáció, amit nem lehet megkerülni vagy figyelmen kívül hagyni itt a Földön.

L.A.: Azon túl, hogy már az orvosképzésben is megjelent a holisztikus szemléletű oktatás, mit gondolsz arról, hogy nem kéne annak az embernek is holisztikusnak lenni, aki a gyógyítást végzi? Vagyis nem kéne ismernie a testi folyamatok mellett a lelki, szellemi folyamatokat is, hogy tudja, hol és hogyan változtasson a beteg ahhoz, hogy a saját gyógyulását elősegíthesse?

D.T.: Teljesen egyetértek veled, mert attól, hogy foglalkozunk magával a betegséggel, a táplálkozással, mikrobiommal, mozgással, életmóddal, genetikával stb. attól még nem lesz holisztikus a gyógyítás, bár ezek mindegyike alapvetően meghatározó. Az igazi holisztikus gyógyítás minden folyamatot figyelembe vesz, ami a betegre hat. A külső és belső tényezőket, lelki szellemi vonatkozásokat egyaránt. Különösen az utóbbiakhoz azonban sokan még mindig csak úgy szőrmentén nyúlnak hozzá. Ennek kapcsán fontos elmondanom, hogy önmagában nem elegendő feltárni a múltat és az, hogy megpróbáljuk feltárni a betegségünk okát. Továbbá azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy az életünkben egyszerre több folyamat is jelen van, amik önmagukban is meghatározóak lehetnek, ráadásul együttesen meglehetősen komplexek. Sőt ezek egymásra hatása végkép átláthatatlan. A krónikus betegek rendszerint felteszik azt a kérdést, hogy mi a betegségem oka. De ez a legrosszabb kérdés, amit feltehetünk egy krónikus betegség esetén. Ugyanis, ha talál rá egy választ, akkor csak megjelölt egy bűnbakot, ami önmagában sajnos csak az esetek nagyon kis százalékában igaz, hogy valójában az egyedüli okozója az állapotnak. A helyes megközelítés az, hogy nem egy ok áll a háttérben, hanem okok eredője és hatások összegződése. Így, ha ezek közül egyet kiválasztok és azon változtatok, de a többin nem, akkor megint nincs esély meggyógyulni.

L.A.: De akkor mi a megoldás?

D.T.: A legmeghatározóbb jelentősége annak van, a jelenben mit tesz az ember annak érdekében, hogy mindent az egyensúly irányába fordítson. Hiszen a krónikus betegségnek az az üzenete, hogy az életünk hosszabb – rövidebb idő alatt kibillent az egyensúlyból, vagyis azt kiáltja „Így ne folytasd!”.

Ezzel összefüggésben engedd meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, mekkora különbség van a gondolkodás-szabadság és a gondolat-szabadság között. Gondolkodás-szabadsága mindenkinek van. ... Gondolat-szabadsága viszont csak annak van, aki ki tud lépni a „kalitkából”.

A fentiek alapján úgy gondolom, hogy a külső-belső tényezők és testi – lelki – szellemi vonatkozások együttesen kell vizsgálat alá kerüljenek. Valamint ezek mindegyike valami módon kapjon olyan támogatást, amivel a beteg ember eltudja hagyni azt a minőségét, ami miatt szenved és ami a betegséget okozza. Tehát a gyógyulásnak, vagyis az egyensúly megteremtésének az az egyik kulcsa, hogy a beteg meghaladja a jelen szintjét, ahol van. Ez azt jelenti, hogy testi – lelki – szellemi síkon kell neki a mindennapokban érdemben tennie önmagáért és elfogadni a külső segítséget. Ami pedig a külső segítséget illeti ma – a krónikus betegségek esetében – a klasszikus orvoslás és a komplementer medicina egyénre szabott kombinációja az ideális. Vagyis, ha a beteg létrehozza a különböző területeken a változásokat, amik mind az egyensúly irányába mutatnak, akkor elmozdulhat a jelen betegségét fenntartó állapotból és egy magasabb szintre emelkedhet. Ez meghozhatja a gyógyulást. Viszont a gyógyulásnak még van egy feltétele, mégpedig az, hogy a szervezetében létrejött változás ne legyen visszafordíthatatlan. Amíg ez az állapot nem következik be, addig a beteg képes lehet megfordítani a folyamatokat. Ennek az áll a hátterében, hogy a fizikai testünk egy passzív rendszer, ami azt jelenti, hogy az őt érő hatásokra reagál és a működése mindig abba az irányba fordul, amerre az őt érő hatások összességében terelik. Ha az egyensúly irányába mutató hatások befolyása alá kerül, akkor a gyógyulás irányába fordulhat, ha ez nem történik meg, akkor a betegséget fenntartó zavar állapotában marad. A szervezetünk csodálatos, mert a betegség állapotában is igyekszik fenntartani a homeosztázist – azaz az ideális működés állapotát –, ami viszont nem feltétlenül egyenlő az egyensúllyal, csak azt biztosítja, hogy működőképes maradjon a rendszer. A kérdés csupán az, hogy ezt milyen áron, mekkora kompenzációval és meddig képes fenntartani. Tudniillik testünknek óriási kapacitásai vannak arra, hogy ellensúlyozza a mi kilengéseinket, akár évekig is. Ennek van egy jó és egy rossz oldala. A jó oldala az, hogy az első kisebb zavarok nem „döntik be” a rendszert, hanem működő képes marad. A veszélyt rejtő (rossz) oldal viszont az, hogy testünk nagyon sokáig képes úgy kompenzálni, hogy látszólag abban a hitben tart bennünket, mintha egyensúly lenne. Amikor azonban ez a kapacitása elfogy (mert nem végtelen ez a kapacitása), akkor viszont összeomlik a rendszer és ilyenkor vagy nagyon nehéz visszavinni az egyensúlyba, vagy nem is lehet. Ezért van óriási szerepe a megelőzésnek.

Ezzel kapcsolatban még egy fontos dolog van. Ha testünket állandó kompenzációra késztetjük, akkor az amúgy öngyógyításra képes testünknek nem marad energiája az öngyógyításra. Vagyis nem tud regenerálódni, tehát folyamatos túlélési üzemmódban fog működni. Regenerálódni csak akkor tud, ha megszűnnek az ártó hatások és ekkor a test képes lehet visszaszerezni a valós egyensúlyát. De tekintve, hogy egy krónikus elhangolódás az életmódban, életvitelben, gondolkodásmódban, a lelkiállapotban nem szokott magától megváltozni, ezért a folyamatok menthetetlenül felemésztik a szervezet energiáit. Így egyre több krónikus betegség jelenik meg, mert a szervezet idővel már egyre kevésbé lesz képes korrigálni, így a homeosztázist is egyre nehezebben fogja tudni fenntartani.

L.A.: Ezek nagyon megszívlelendő gondolatok. Ha viszont egy szóban kéne összefoglalnod a gyógyulás kulcsát, akkor mi lenne az?

D.T.: A változás. A változás kulcsa pedig a változtatás. Ami magában hordozza annak az üzenetét, hogy ezt a betegnek kell megcsinálni. Vagyis neki kell változtatnia az életvitelén, az életmódján, a szokásain, a gondolkodásmódján, az érzelemvilágán ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezt senki nem fogja helyette megcsinálni, azaz a beteg aktív együttműködése nélkül krónikus betegségek esetén nincs esély a gyógyulásra.

Ezzel összefüggésben engedd meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, mekkora különbség van a gondolkodás-szabadság és a gondolat-szabadság között. Gondolkodás-szabadsága mindenkinek van. A maga ismereteivel, a maga intellektusával, a saját tapasztalataival mindenki szabadon gondolkodhat, kombinálhat és megmagyarázhatja a világ legkényesebb kérdéseit is, de ez még mindig csak az ő ideavilágán belül, a saját „kalitkájában” történik. Ebben a „kalitkában” látszólag mindenre vannak válaszok, még akkor is, ha annak nem sok köze van a valósághoz, viszont az egyén számára ez úgy tűnik összeáll. Gondolat-szabadsága viszont csak annak van, aki ki tud lépni a „kalitkából”. Ide kapcsolhatók azon buddhista tanítások, melyek összefoglalják a boldogtalanság és a szenvedés okait, melyek életünk nehézségeit adják. Itt azonban csak az első helyen lévő tanításra hívnám fel a figyelmet, ami a nemtudás. Vagyis nem ismerjük a törvényszerűségeket és az összefüggéseket. Így a magunk szűrőjén keresztül értelmezzük a világot és nem a valóságot tapasztaljuk. Itt csak gondoljunk arra, hogy mennyire keskeny az a rezgéstartomány (L.A.: 0,3 mikrométer), amit a szemünkkel látunk. Ennek kapcsán elmondható, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek mi látjuk, csak mi ennyit látunk belőle és látjuk egyénileg olyannak, amilyenek a szűrőink. A jó hír viszont az, hogy a tudatosság növelése és annak napi gyakorlása révén ki lehet szabadulni az átlagembert fogságban tartó elmeműködési törvényszerűségek kényszerhatása alól. Ellenben akik nem dolgoznak magukon, azoknak csak az automatizmusok, a reakciókba ágyazott viselkedésminták, a szokások, a szokásrendszerek maradnak, amik viszont fogságban tartják őket a gondolat, az érzés (érzelem) és a cselekedet szintjén egyaránt.

L.A.: Így a beszélgetésünk vége felé hogyan tudnád összefoglalni a holisztikus orvoslás lényegét?

D.T.: A holisztikus orvoslás – a klasszikus és komplementer medicina terápiáin túl – a megszokott táplálkozásunk, életmódunk és életvitelünk mellett a környezetünkkel, a tudattalanunkban lévő gondolati és érzelmi mintáinkkal is foglalkozik, és tudja, hogy ezek együttesen, mind befolyással vannak az epigenetikánkra (L.A.: az epigenetika tudománya azt tanulmányozza, hogy a környezeti hatások és más külső-belső tényezők miként befolyásolják a gének működését, amelyek meghatározzák a szervezet működését). Tehát minden innen indul ki és ha hibás mintáink vannak, akkor az nem megfelelő irányba fogja terelni a szervezetünk működését. Természetesen vannak alapvető működési elvek, amik mindenkire igazak, de egyénre szabottan kell ezt az egészet kezelni, mert minden ember egyedi és különleges.

L.A.: A fentiek alapján úgy gondolom, hogy a változás megélése és irányítása – ami szükséges a gyógyulásunkhoz – óriási feladat az életünkben. Ennek megvalósításához a ma embere nem tud elvonulni évekre, mint Buddha, vagy a szerzetesek, ezért nagyon fontos, hogy a mindennapokban kell tudatosabbá válnunk. Ehhez azonban mindennap tennünk kell, módszeresen, lépésről-lépésre. Mindig kicsit túllépve a saját korlátainkat és a komfortzónánkat. Ahogy beszélgetőtársam mondta a beszélgetésünk során: „Tudatossá válni nem lehet véletlenül, spontán. Nem lehet szerencsével megnyerni a lottón. Nem tudom fölírni receptre, nem lehet megvenni pénzért. Tudatossá válni kizárólag célirányos, szellemi munkálkodással lehet.”