TISZTELT OLVASÓ!

Kovács Katalin

TISZTELT OLVASÓ!

Mit is jelent írni, legyen szó akár cikkről, könyvről, blogról, vagy egyéb írásos formájú közlésről? És mekkora jelentőséggel bír, hogy mit olvas a túloldal? Talán jóval komolyabbal, mint azt elsőre gondolnánk. Fellapozni egy bulvármagazint, vagy pár könnyed csuklómozdulattal átfutni okostelefonunkon az aktuális híreket... Erre vágyik vajon az olvasó, vagy valami tartalmasabbra? És ha igen, azt hol keresse? Megközelíthetjük a témát mind a két végéről, én most kezdem a kezdeteknél, a „mű” születésénél, és az őt létrehozó alkotónál. Ki van a cikk mögött?

Tisztelet. Tisztelem a munkám, tisztelem az olvasóm.

Hát én! – mondhatnám viccesen. Már gyerekkoromban is imádtam írni és olvasni, és ez mára egyfajta küldetéstudattá nőtte ki magát. Emberekről, érzelmekről közvetítek, olyan dolgokról, amik megérintenek valamiképp. Néha kíváncsiság vezérel, máskor az öröm, de legtöbbször a segítő szándék. Az alkotó folyamat maga a flow, kikapcsol, átlényegít. Szavakat formálni számomra maga a boldogság. Az érzés, a hangulat, benne lenni mélyen valami nagyszerű létrehozásában,ez a csodavilág minden egyes alkalommal rabul ejt. Mikor a gondolat írott formában újjászületik, az nem más, mint egy forró, aromás, enyhén pörkölt kotyogós kávé, ami épp most csurog a kiöntőbe. A kemény valóságból kinyerni a folyékony esszenciát, ez az én munkám. Egy jó kávéban mindig benne vagyok! Úgy, ahogy én írok, nem ír senki más – és ez igaz az összes tollforgatóra. Eltérnek a stílusjegyek és a fogalmazási minták, a témaválasztás és a hozzáadott érték is egyedi, az írásom hátrahagyott ujjlenyomat.

Miért csinálom? Kiderül abból, hogyan érdemes.

Alázat. Hiszem, hogy enélkül nem lehetséges, és azt is hiszem, hogy ezt nem kell magyaráznom.

Tisztelet. Tisztelem a munkám, tisztelem az olvasóm. Megtisztelem azzal, hogy csakis olyat tárok elé, ami igaz. Tudom, hogy ezen a téren nagyon megoszlanak a vélemények, pont úgy, ahogy a Következő nemzedék című sorozatban is. Két generáció feszül egymásnak, az idősebb, tapasztaltabb fél állítja: legfontosabb, hogy a hír igaz legyen. Az ifjabb ezért őskövületnek titulálja, és be is támad a fenti ponton, olyan műsort alkot, ahol a közönség dönti el, mit akar látni és hallani. Vajon melyik produkció generálja a nagyobb nézőszámot? A válaszból világosan látszik az is, minek van ma hírértéke. Egyre nehezebb megmaradni az igazságnál, a ferdítés viszont igen könnyen megy, a valós tartalom pillanatok alatt elveszik az érdekek, a cirkusz iránti szükségletkielégítés és a pénzkötegek útvesztőjében. A végső kérdés: én ezt akarom-e? Akarom-e önmagamat benne elveszíteni? Mi fontosabb, a hitelesség, tisztesség, tisztaság megtartása, vagy elmenni abba az irányba, amire igény mutatkozik? „Az érzékelés a valóság.” – hangzik el szintén a filmben. Nagyon becsapós és nagyon manipulatív felület. „Odafentről ugyanis nem látni a részleteket!”

Változik a világ? Igen. Tehetünk ellene? Nem hinném. De hogy mit teszünk magunkévá a világból, arról nagyon is dönthetünk. Ebben áll a másik oldal felelőssége: Hol olvas az olvasó és miért éppen ott?

Felelősség. Óriási felelősségem van abban, mit tárok az olvasó elé és milyen formában teszem azt. Szavaimmal, ártok, vagy felemelek? Hozzáteszek a világhoz, vagy elveszek? A kattintásszámot hajtom, mert a megélhetési fajta vagyok, vagy túl tudok tekinteni a személyes nézőpontjaimon? A felelősség felvállalásának eme képessége szorosan összefonódik azon írók nevével, akik munkáikkal adni akarnak: erőt, ötletet, ölelést, jó szót, megoldást. Szavakkal megváltani a világot gyönyörű hivatás.

Büszkeség. Igenis, kell, egy csipetnyi büszkeség is. Bátran állítani, hogy mi az én választott szakmám, és hirdetni annak sokszínűségét és rejtett szépségeit. Kimondottan szeretem, ha sugárzik rólam ez a fajta elhivatottság. Nem tudok az írásról elfogultság nélkül beszélni, de úgy érzem, nem is kell ezen kritériumnak megfelelnem. Én büszke vagyok arra, hogy a CSPM csapatához tartozom, – közöttük érzem igazán, hogy a saját utamat járom.

Színvonal. Szívem-lelkem benne van egy-egy cikkben, de ez önmagában nem elég. Fontosnak tartom, hogy tudásomhoz mérten a lehető legjobb munkát adjam ki a kezemből. Tudom, hogy minden írás engem képvisel, áttetszik benne olvasottságom, tudásom, jellemem, ezért nagy figyelmet fordítok önmagam művelésére is.

Publicista, újságíró, firkász mondhatni egy és ugyanaz, szinonimái egymásnak, mégis különféle embereket képzelünk mögéjük. Ráadásul ma már annyi van belőlünk, mint égen a csillag, megtűzdelve önjelölt, képzetlen, arrogáns és egyéb díszes címkékkel. Felhígult a szakma? Manapság bárki írhat? Meglehet.

A jó hír az, hogy a papír és a képernyő túloldalán is rendelkezésre áll a szabad választás lehetősége. El kell kezdeni tudatosan szelektálni a széles spektrumú felhozatalból. Az információ-áradat nem válogat, neked kell megtenned. Bázist találj: egy lapot, egy hiteles személyt vagy csapatot. Akarj kitűnni a tömegből azzal, hogy mentálisan mit fogadsz be. Egyre nehezebben tudunk majd különbséget tenni igaz és igaznak hazudott között, a lényeges árnyékba szorul majd a lényegtelen reflektorfényében. Bízom abban, hogy a tisztánlátásra való törekvésünket sose veszítjük el, és a hangzatos címek takarásában megtaláljuk a nekünk szóló csatornákat.

Változik a világ? Igen. Tehetünk ellene? Nem hinném. De hogy mit teszünk magunkévá a világból, arról nagyon is dönthetünk. Ebben áll a másik oldal felelőssége: Hol olvas az olvasó és miért éppen ott? Mennyit olvas? Túl hosszú? Értelmezni kell? Butulunk? Ugye mennyire másképp hat egy készen kapott film, mint egy könyv, aminek képi világát „kénytelenek” vagyunk mi magunk megalkotni? Kiadjuk-e a tudás tudását a kezünkből? A neten mindent megtalálni… És mit teszünk majd, ha magunkba nézünk és odabent már semmit sem találunk?

Sok itt a kérdés.

A technika egyre nagyobb teret harap ki magának, az internet lassan már véredényeinkben kering, átszőve életünk minden fontos területét. Válasz is akad, ha tudjuk, hol keressük.

Mi a kulcs? Egy hasonló szükségletekkel rendelkező partner kellene! A sekélyes mondatokat, és a semmitmondó tartalmat még a színes szalagcím sem fedi el, már az első találkozásnál kiderül, hogy nem ő a te embered. Egy komoly kapcsolatot kereső felismeri a hasonszőrűt, intellektuális beszédtémákra, érzelmi kommunikációra vágyik, és a megfelelő helyen meg is kapja azt. Író és olvasó így tölt el együtt-egymással minőségi időt. A keresztmetszet igen szűk, de az arra méltó rátalál az igazira: a lehetőségre, másként élni. (Mondjuk Csak Pozitívan :) ) Számomra nem kérdés, hogy érdemes-e. Hogy érdemes-e írni, hogy érdemes vagyok-e arra, hogy írjak. Ez egy olyan időszak az életünkben, amikor nem elég tudni, de tenni is kell a saját eszközeinkkel. Kinek toll adatott, tegye azzal. Alázat. Felelősség. Büszkeség. Színvonal.

Tisztelettel ajándékozva: a Kedves Olvasónak.