A Szürke Tündér átka: A nehezített fogantatás

Szeghy Krisztina

A Szürke Tündér átka: A nehezített fogantatás

(2. rész: meddőség és evolúció)

Ebben a hónapban egy igazán különleges témával foglalkozunk: a párkapcsolatok és a gyermekvállalás evolúciós hátterével, és az ebből adódó kihívásokkal. Az evolúció célja az emberi faj fennmaradása, a génjeink továbbörökítése. Hogyan nyilvánul meg ez az ősi ösztön a mai modern társadalmakban, és milyen problémákat okozhat?

Az cikksorozat előző részében Bartók Béla: Fából faragott királyfi című műve alapján áttekintettük, mi alapján választanak a nők (és a férfiak) párt maguknak, és egy csomó érdekes dolgot kiemeltünk a tudattalan párválasztási motivációinkról.

Eljutottunk oda, ahonnan általában indul a „boldogan éltek míg meg nem haltak”: a nő kiválasztotta a számára tökéletes férfit, néhány év után megvolt az esküvő, megvan az autó, a ház, a jó munkahely. Már csak a baba hiányzik a boldogsághoz, de sajnos nem jön… Telnek a hónapok, megtörténnek a kivizsgálások, ahol vagy találnak az orvosok valamilyen testi akadályt, vagy biztatják a párt, hogy tessék tovább próbálkozni. De az évek csak szállnak, és hiába a rengeteg vizsgálat, a sikertelen inszeminációk, és lombikok, a várva várt gyermekáldás még mindig nem érkezik.

Elsőként vizsgáljuk meg kifejezetten csak az evolúció szemszögéből, hogy miért is lehet az, hogy egy hosszú ideje fennálló párkapcsolatba nehezen érkezik meg a gyermek.

Hogyan választunk párt magunknak?

Szendi Gábor szerint minden olyan betegség vagy működészavar, amely a modern társadalmakban vált elterjedtté, az ősi evolúciós ösvényről való letérés következménye, mert az ember nem ilyen környezetre lett tervezve, amilyenben él. Márpedig ez a környezet mindent befolyásol, és mindent meghatároz: hogy hogyan működünk, eszünk, élünk, létezünk, és szaporodunk modern emberként. Befolyásolja a férfiak spermiumszámát és befolyásolja a női hormonrendszert, emellett még egy fontos dolgot: a női lelkiállapotot, aminek kifejezetten fontos szerepe lehet gyermekvállalás esetén.

Az előző részben megbeszéltük, hogy a párválasztási stratégiáink lényege, hogy a nők olyan férfiakra szavaznak igennel, akik jó eséllyel lesznek jó apák, képesek gondoskodni a családjukról, és biztosítani tudják az utód túlélését és sikeres felnevelését. A nők emiatt ösztönösen preferálják azokat a tulajdonságokat egy férfinál, mint a megbízhatóság, a magasabb iskolai végzettség, jó anyagi helyzet, státusz, mivel ezek elősegítik a gyermekük túlélését és sikerességét az életben.

Ugyanakkor a nőknek kiemelten fontos szaporodási szempontból az is, hogy a partner kiemelten magas genetikai minőségű legyen, mert az ilyen férfiak génjei jó eséllyel hoznak létre egészséges és erős utódokat, akik maguk is képesek lesznek tovább örökíteni ezeket a géneket.

Ez eredményezi azt, hogy a nők alig leplezett lelkesedéssel nézik Superman vagy Thor erőtől duzzadó izmait és félmeztelen testét a mozivásznon. Mindeközben sérelmezik, ha a férjük még 40 évesen is megnézi az utcán a 20 éves lányokat, holott mindkét eset valójában a párválasztás evolúciós mozgatórugóiról szól. A férfiak számára vonzóbbak azok a nők, akiktől még sok utódot remélhetnek, mert termékenyebb korban vannak, a nők számára pedig az a külső, amivel sikeresebb lehet a túlélés, mert az erőtől duzzadó izmok ezt jobban lehetővé teszik, mint a kevésbé karbantartott férfitest.

Ez a kétfajta párválasztási stratégia és evolúciós nyomás, hogy olyan férfit találjunk, aki genetikai szempontból megfelelő apa lesz, de olyat is, aki majd hajlandó gondoskodni az utódokról, időnként ellentmondásokba kerülhet. Mindkét nem tagjainak szükséges kompromisszumot kötniük, és ez szintén evolúciós működés, hogy a saját külső adottságainkat is figyelembe vesszük a párválasztás során, és végül ehhez mérten választunk.

„De jaj, a szerelemnek múlnia kell…”

Az evolúciós párválasztási stratégiáink szerint tehát ma is ősemberként működünk, akkor is, ha manapság már nem egy barlangban hajtjuk éjszakánként álomra a fejünket. De most jön az evolúció „gonosz varázslata”. Amikor nőként párt választunk, manapság is ugyanolyan fontos szerepet játszik a döntésünkben a reprodukciós siker lehetősége: azaz, hogy a párunkkal egészséges és erős leszármazottakat hozzunk létre. Manapság azonban a lehető legritkább esetben fordul elő, hogy a párválasztást követően azonnal belevágnánk a gyermekvállalásba, holott az ősembernél ez még így volt, és a hormonális működésünk manapság is ezt támogatja. A szerelem érzése – ami a férfi sejtjeinek immunológiai befogadását is segíti – 1-3 évig tart. Tehát az a modern felfogás, hogy „előbb legyen meg minden, aztán jöhet a baba”, a gyermekvállalást nem segíti, hanem valójában hosszú távon hátráltatja.

Ráadásul ősemberként meglehetősen szűk ismerősi körben éltünk. A digitális világban azonban ömlenek ránk a képernyőről az ideális külső és persze belső adottságokkal rendelkező, (nem valósan) tökéletes nők, és férfiak képei, amelyek önkéntelenül is mindkét nem körében állandó összehasonlítást hoznak létre párkapcsolatukkal, és ezek alapján rontják a kapcsolatukkal való elégedettségüket.

Emellett az internet korában nagyon könnyűnek tűnhet az aktuális párkapcsolat néhány klikkeléssel történő lecserélése. Manapság a társ is egy fogyasztási cikké vált, aki az internet „katalógusában” fellelhető, megtalálható, kiválasztható. Valójában ezek a lehetőségek az esetek legnagyobb részében nem valósak, de az agyunk úgy érzékeli, hogy a világ hatalmas, és tele van új és új lehetőségekkel, ezért hajlamosabbak vagyunk a párunk hibáit felnagyítva érzékelni. Mivel az internetes világ nap, mint nap az arcunkba tolva a nők és férfiak tömegét azt az illúziót kelti, hogy egy gombnyomással bárki elérhető (spoiler: nem az), ez állandó kétséget ébreszt bennünk, hogy jól választottunk-e, hiszen lehet, hogy találhatnánk valaki jobbat.

Tehát az, hogy jól választottuk-e meg a partnerünket, biztosan vele érdemes-e családot alapítanunk, a mai korban a hétköznapok csip-csup dolgokon kipattanó vitái közben könnyen kétségessé válhat bennünk.

Márpedig női szempontból ahhoz, hogy a nő genetikailag is magába tudja fogadni a férfit, szükséges, hogy a párkapcsolatban szilárd kötődés alakuljon ki, és a nő azt érezze, hogy a férfi hajlandó befektetni az utódnevelésbe.

„Ha múlik, akkor fájnia kell…”

Noha az evolúciós párválasztási stratégiák segítenek az optimális génátörökítésben, de nem számolnak azzal, hogy a modern férfi életmódja és viselkedése - szintén evolúciós alapokon működve - épp a gyermekvállalás tudattalan hárítását indíthatja el a nőben.

Elevenítsük fel az előző cikk egy fontos megállapítását: a kapcsolat kezdeti szakaszában a férfiakhoz hasonlóan a nőknek is fontos a partner fizikai vonzereje, ugyanakkor hosszú távon, ahogy mélyül a kapcsolat, a nők egyre újabb és újabb kritériumokat emelnek be a párjukkal kapcsolatos döntéseikbe. Ez akkor válik igazán sarkalatossá, amikor felmerül a gyermekvállalás témája.

A kapcsolat elmélyülésével a nőknél egyre nagyobb szerepet kap a másik intelligenciája, a személyiségjegyei, és még a szokásai is. Ami kezdetben aranyos volt, amibe beleszerettünk, sokszor az válik a gyermekvállalás időpontjához érkezve a legidegesítőbbé, vagy amit eddig elviselhetünk, mostanra elviselhetetlenné.

Például kezdetben lehet, hogy nem volt zavaró, hogy a férfi hazatérve a munkából órákat játszik az online térben, vagy minden hétvégén elmegy a haverokkal inni, de amikor a pár a gyermekvállalás mellett dönt, a nő apai kritériumrendszerét pásztázó „evolúciós detektora” ezeket a szokásokat tapasztalva ezerrel sípolni kezd. Mert mindezek a szokások a nő számára azt jelzik, hogy a férfira nem számíthat majd az utódgondozás során – ami pedig elsődleges kritérium a belső listáján. Akkor is, ha fogalma sincs arról, hogy egyáltalán van neki ilyen listája.

A mai modern társadalmakban tehát ezek a párválasztási stratégiák különösen érdekes feszültségeket eredményezhetnek a párkapcsolaton belül, és a nő lelkivilágában is.

A hosszú ideje tartó párkapcsolatokban tapasztalható gyermekvállalási nehézségeknek tehát evolúciós eredete IS lehet. Ezért dolgozunk a Babahívogató Programban általában a párkapcsolattal való elégedettség témáján is. Fontos megérteni, hogy ezek az evolúciós örökségek az ősi múltunkból származnak, és tudattalanul mozgatnak minket, sokszor feszültséget keltve a hétköznapokban, a jelenben. Az én-üzenetekkel történő kommunikáció a párkapcsolatban, a tudatosság, a megfontolt döntések azonban segítenek abban, hogy a párok megtalálják a közös nevezőt, és a baba egy új minőségű párkapcsolatba érkezhessen meg.

Remélem, hogy ez a cikksorozat segített betekinteni az evolúció és a párválasztás rejtelmeibe, és arra inspirál, hogy nőként és férfiként is jobban megértsük és elfogadjuk egymást, és azt a tényt, hogy ha akarjuk, ha nem, az ősi evolúciós örökségünk ott dolgozik bennünk a háttérben.

A cikk első része az előző lapszámban olvasható:

A férfiból apává transzformálás nehézségei

https://issuu.com/articles/32960736

Forrás: Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia, Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése