Összekapcsolódni egy nálunk nagyobb erővel - interjú Mester Tamással

Blogi

Összekapcsolódni egy nálunk nagyobb erővel - interjú Mester Tamással

Mai beszélgetőtársamról pár hónappal ezelőttig elég keveset tudtam azon kívül, hogy Mester Ákos fia, akinek neve számomra egyet jelentett a 168 órával, amit a Szüleim rendszeresen olvastak. Persze a Mester és tanítványairól hallottam annak idején én is, de nem nagyon ismertem a zenéjüket. Megvolt az infó, hogy Tamás zsűritag volt a Megasztár három szériájában, amit nem néztem…

Akkor most joggal kérdezheti kedves Olvasóm, ennek alapján vajon hogy jött az ötlet, hogy pont én csináljak címlapinterjút Mester Tamással a Csak Pozitívan Magazinba.

Nos, úgy esett az eset, hogy nyár közepe táján kaptam egy messenger üzenetet Forray Nikitől, az Ünnepek Áruháza tulajdonosától: „Ha ráérsz jövő hétfőn este, szeretettel várlak a Santai-ban egy kis programra – zártkörű és szűkkörű, csak néhány ismerősnek szóltunk mindhárman.”

A ’mindhárman’ Nikit, Pauer Krisztát, a Lélek Koffein márka megálmodóját és Mester Tamást jelentette. Így kerültem 2023. július 10-én „Balira”, a Lélek Koffein podcast interaktív felvételére, ahol csodálatos órákat tölthettem. Erről a Magazin előző havi számában írtam is egy élménybeszámolót.

Niki személye számomra abszolút garancia volt arra, hogy jó helyre megyek. A beharangozott témák pedig - spiritualitás, önismeret, meditáció, tudatosság, jelenlét - jó ideje amúgy is nagyon érdekelnek. Mikor láttam, hogy Kriszta vendége Nikin kívül Mester Tamás lesz, kellemesen meglepődtem. Még kellemesebben pedig akkor, mikor a Santaiba való megérkezésem pillanatában az elsők között találkoztam Tamással, aki kedvesen üdvözölt és bemutatkozott nekem.

Az elkövetkező nagyjából két óra alatt pedig csak erősödött bennem az érzés, hogy szeretnék beszélgetni Tamással. Hogy jobban megismerjek és bemutassak a Magazin olvasóinak is egy olyan embert, aki – mint az interjúból kiderül –gyakorlatilag „véletlenül” létrehozott egy jelenleg 5500 fős közösséget. Amihez csatlakozva sokan találhatnak egy olyan utat, mely segíthet a mai egyre rohanóbb világban egy kicsit lelassulni és tudatosan jelen lenni. Mindazoknak, akik hozzám hasonlóan eljutottak odáig, hogy hajlandók meghozni a döntést, hogy a ’feladás’ szónak egy új jelentést adnak.

A podcast felvétel után tehát összeszedtem minden bátorságomat és Krisztával, illetve Nikivel egyeztetve hamarosan Tamással is meg tudtam osztani először email-ben, aztán egy pár perces telefonbeszélgetés során, hogy miért tartom fontosnak, hogy elkészíthessem vele a címlapinterjút a Magazin mostani számába.

És ha még lehet fokozni a kellemes meglepetéseim sorát, akkor mindenképpen meg kell említsem, mennyire gördülékeny volt a kommunikáció Tamással az időpont egyeztetésétől kezdve, az interjún át annak utómunkálataiig bezárólag.

Ha mélyebbre akarunk menni, akkor belül érdemes kutakodnunk az igazság után, ahelyett, hogy kérdés nélkül elfogadjuk, amit mások mondanak.

Akit megismertem az elmúlt hetek alatt, egy mindenfajta sztárallűrtől mentes, maximálisan pozitív kisugárzású, barátságos és segítőkész ember, akikből minél többre szüksége van ennek a világnak, úgy gondolom.

Tamás, először is nagyon köszönöm, hogy igent mondtál a beszélgetésünkre. Főleg, hogy úgy tudom jó ideje nem igazán vállalsz interjúkat. Miért döntöttél úgy, hogy velem és a Csak Pozitívan Magazinnal kivételt teszel?

Amikor az ember súlyozni próbál különböző felkérések között, akkor érdemes megnézni, hogy kinek mi a motivációja, hogy elkészüljön egy ilyen anyag. Úgy éreztem, hozzám hasonlóan nektek is fontos, hogy tudatosabbá váljunk és az ezzel kapcsolatos felismeréseinket megosszuk másokkal. Elég nagy káosz van körülöttünk és ennek az ellensúlyozása most különösen lényeges.

Ebben maximálisan egyetértünk. Nagyon örülök neki, hogy jól éreztem, hogy ilyen szempontból úgymond egy húron pendülünk, hogy stílusos legyek, ha már egy zenésszel beszélgetek. Ahogy a bevezetőben említettem, nem sok infóm volt Rólad, így felkészülésként igyekeztem minél többet utánad olvasni. Meghallgattam azt a néhány elérhető Veled készült beszélgetést a közelmúltból, amik Balázsék reggeli showjában zajlottak, illetve találtam még egy Friderikusz podcastet is. Utóbbiban került szóba, hogy azért volt „interjúcsend” körülötted jó ideig, mert eljött egy pillanat az életedben, amikor azt érezted, nincs mondanivalód, aztán meg egyszerűen már nem kerestek ez ügyben. Eszembe jutott, mennyire jó lenne, ha mindenki hallgatna, akinek nincs érdemi mondanivalója.

Hát akkor jó nagy csend lenne a világban. (nevet)

Valószínűleg igen. Ugyanakkor szerintem meglenne a helyzetnek az az előnye, hogy könnyebben meghallanánk azokat, akik valami olyat akarnak és tudnak átadni, aminek a nagyobb tömegek számára előnye és haszna is van.

Azért az előfordulhat velem is, hogy néha elhiszem magamról, hogy nagyon fontos, amit mondani akarok. Aztán évtizedekkel később újraolvasva, visszanézve, újrahallgatva azt, átértékelem a mondandómat. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy mindig mindenki a saját aktuális tudatszintjének megfelelően tud csak gondolkodni és megnyilvánulni. Ezek a tudatszintek pedig állandóan változnak, természetesen az enyém is, ezért számomra mindig az éppen aktuális igazságaim megfogalmazása a fontos. Függetlenül attól, hogy annak mekkora az igazságtartalma mások szerint. Szerintem, amiben hiszünk, azt fontos kimondani.

Ebben abszolút egyetértek Veled. Ha már szóba került a hit: a vallások és a spiritualitás finoman szólva szerintem kissé hadilábon állnak egymással. A hit viszont mindkettőben közös. A Te életedben a vallásnak volt-e valaha bármilyen szerepe, vagy inkább kezdettől a spirituális vonalat képviseled?

Az útkeresés elején szerintem teljesen természetes, hogy a spiritualitást a vallásokkal kötöd össze. Hiszen abban reménykedsz, hogy a kérdéseidre már okosabb emberek megtalálták a válaszokat. Mész körbe-körbe, vallások és filozófiák közt sodródsz és egy idő után észreveszed, hogy senki nem tudja a teljes igazságot. Ráadásul még az is benne van a képben, hogy felszínesen szemlélve a vallásokban nehéz közös nevezőt találni, hiszen különböző útjelzőtáblákat tartanak nekünk és mintha nem vennék észre, hogy ezek ugyanoda mutatnak. Ezért elsőre úgy tűnik, hogy rengeteg különböző irányba indulhatunk el. A vallások képviselői (persze tisztelet a kivételnek), általában azt szeretnék elhitetni velünk, hogy valamilyen közbenjáróra van szükség, hogy Istennel társalogni tudjunk. Nem szívesen árulják el, hogy mindenkinek saját „vonala” lehet a Mindenséghez, hogy nem feltétlenül kívül kell keresni a kapcsolatot és hogy nincs szükség tanítókra, gurukra, papokra, szent emberekre ahhoz, hogy megnyíljanak a csatornák, hogy ráleljünk a saját igazságainkra. Ezt vagy a hatalom megtartása érdekében teszik, vagy egyszerűen csak félreértik a létezést, így könnyen tévútra viszik az útkeresőket. És hogy a kérdésedre válaszoljak, természetesen én is végigmentem ezen. Rengeteget vitatkoztam olyanokkal, akik más térképeket tartottak a kezükben, más útjelző táblák alapján haladtak. És mikor részmegoldásoknak örültem, sokszor én sem vettem észre, hogy az igazság tulajdonképpen megfoghatatlan. Nem fogalmazható meg nyelvben, nem alkalmas rá a szó, mert nem képes leírni a teljes valóságot. Az én szótáramban ma már a Mindenség, Egység, Isten, Tudat, Forrás kifejezések egymással felcserélhetők, mind azt a formátlan világot jelölik, ahonnan származunk. A meditáció az útkeresés tiszta formája, mert itt saját élményeink és közvetlen tapasztalásaink lehetnek, nem kell mások gondolataira támaszkodnunk. Aztán amikor felfedezzük a különböző filozófiák és hitrendszerek közös pontjait, akkor kezdődik az igazi spirituális út.

Említetted az előbb, hogy a vallások követése során fennáll a lehetősége annak, hogy tévútra visznek minket. Mit értesz ez alatt pontosan?

Ezek a tudatszintek pedig állandóan változnak, természetesen az enyém is, ezért számomra mindig az éppen aktuális igazságaim megfogalmazása a fontos. Függetlenül attól, hogy annak mekkora az igazságtartalma mások szerint.

Amíg Istent kívül keressük, egy külső erőnek tulajdonítjuk a létezését, addig önmagunkat kihagyjuk a teljes képből, ami nem túl szerencsés. A vallások emberi kreálmányok, az adott kornak megfelelő szavakkal próbálják meghatározni a szabályrendszert, az erkölcsi normákat, ami szerint élnünk kellene, elfeledkezve az eredeti tiszta szándékról, az önmegismerésről, a világ megismeréséről. Ha mélyebbre akarunk menni, akkor belül érdemes kutakodnunk az igazság után, ahelyett, hogy kérdés nélkül elfogadjuk, amit mások mondanak.

Ennek a kutatásnak egyik kellemes módja lehet akkor ezek szerint például a meditáció?

- Az én jelenlegi igazságom szerint rengeteg ajtó nyílik, amin át befelé indulhatunk. Lehet meditálni, lehet önfeledten táncolni, de van olyan is, aki hosszútávfutás közben érti meg a lényeget. Furcsa paradoxon, hogy az igazságainkat leginkább akkor kezdjük el megtalálni, mikor feladjuk az útkeresést. Velem legalábbis így történt és sok sorstársamról olvastam, hogy hasonlót tapasztaltak.

Velem is többször előfordult, hogy rájöttem: amit erőltetni kell, azt kár erőltetni. Mondtam én is dolgokra, hogy feladom, nem a szó hagyományos értelmében persze, inkább úgy: FEL-adom. Átengedem a rendezést, odaadom a „fentieknek”, hogy legyen ahogy lennie kell és lett. Így értetted, amit mondtál?

A különböző korokban élő tanítóknak más és más szókészletük volt arra, hogy megfogalmazzák a maguk igazságait. ’Legyen meg a te akaratod’, mondta Jézus. ‘Let it be’, énekelte John Lennon. Szerintem, ha hiszel a sorsszerűségben, a véletlenek összefüggéseiben, akkor észreveheted - úgymond kicsit magad fölé emelkedve –, hogyha nem csak az akaratoddal próbálod befolyásolni az életedet, egészen más megoldásokra jutsz. Mikor a meditációban megtapasztaljuk, hogy eredendő esszenciánkban mindannyian egyek vagyunk, ez azt is jelenti, hogy onnantól kezdve fölösleges bárkit bántani, hisz azzal saját magunk ellen teszünk. Ennek a megismerésnek persze több szintje, több fázisa van. Amikor rájövünk, hogy nincs is „másik”, akkor a helyükre kerülnek a dolgok. Persze attól függően, hogy melyik korban élünk, egészen más szavakat használunk ugyanazokra az igazságokra. Ha Neked a szavak szintjén a FEL-adás működik, akkor ez a Te teljes értékű saját igazságod lesz.

Ha már említetted a véletleneket, Te hiszel-e bennük a szó hagyományos értelmében? Vagy inkább abban, hogy amit mások véletlennek hívnak, az tulajdonképpen csupa olyan történés, melyet ’A Nagy Rendező’ irányít. Akinek, ha FEL-adjuk a dolgokat, megengedve ezzel, hogy az Ő forgatókönyve szerint játszunk, akkor végül minden a helyére kerül.

Addig hívunk valamit véletlennek, míg nincs rálátásunk a miértekre. Ami nem jelenti, hogy ne lennének ok-okozati összefüggések. Csak amíg nem látunk rá, addig hívjuk véletlennek azokat a történéseket, amikre hirtelen nem találunk magyarázatot. Erről egy Szepes Mária idézet jut eszembe, ami szerepel a Varázsiránytű társasjátékban: „Véletlen nincs. Ha sorsod urai valakivel összehoznak, céljuk van vele.” Előfordulhat persze, hogy ott is látunk összefüggéseket, ahol nincsenek. - nevet - Van olyan is, hogy később fejtjük meg, egy bizonyos történés az életünkben miért volt sorsszerű, miközben a történés pillanatában még nem látjuk azt át. Sokszor tapasztaltam, hogy egy múltbéli Y-elágazásnál nem a véletlen döntötte el, hogy jobbra vagy balra mentem, hanem mondhatni „előre meg volt írva”. Ez egy olyan sokrétű kérdés, hogy ha még mélyebbre megyünk, azt is érdemes megvizsgálni, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy idő? Én erősen hiszek benne, hogy a születésünk előtt és a halálunk után, az időn kívül létezünk, mondhatni egy időtlen pillanatban, így amikor kívülről ránézünk az életünkre, a teljes képet láthatjuk. Ha innen nézzük, akkor azt is mondhatnánk, hogy minden meg van írva előre, de számtalan opcióval, színes verziókkal. Az, hogy a benne lévő összefüggéseket az utunk során felfedezzük-e, illetve, hogy hogyan reagálunk az eseményekre az már más kérdés… És vajon érdemes-e tudni előre? Akarnál-e olyan életet élni, hogy pontosan tisztában vagy a jövőddel? Hisz akkor eltűnik az izgalom, eltűnik a kaland. Földi szinten nézve teljesen rendben van, hogy az idő lineáris. Ilyen módon lehet az egésznek történetet adni. Minden nap érezhetem, hogy izgalmas. Hagyom, hogy beleszóljon a sors az életembe. Ha előre látnám az egészet, nem biztos, hogy szeretném ezt a „játékot” játszani.

Olyan lenne, mintha egy könyvnek elolvasnád a végét.

Pontosan. Vagy mint mikor valaki mesél egy filmről és Te leállítod azzal, hogy ne spoilerezz! Ha előre fel tudnánk térképezni a véletleneket, belelátnánk minden ok-okozati összefüggésbe, eltűnne a mindennapok izgalma.

Amiért valóban kár lenne. Még a véletleneknél maradva, hadd kérdezzem meg, mennyire hiszel abban, hogy bizonyos „véletleneket” mi magunk tudunk előidézni? Értem ezalatt, hogy a gondolattal való teremtés vajon valóban működik-e szerinted?

Talán a gondolat helyett, inkább a képzelet a kulcs, és az általa generált érzések. A new age könyvek, amik a manifesztáció törvényét úgy magyarázzák, hogy ha valódi a vágyad, akkor biztosan megkapod, amit szeretnél, szerintem erős csúsztatás. Például a Titok, ami egy belépő könyv a spiritualitásba. Az emberek egoját fogták meg azzal, hogy hatással tudnak lenni az életükre a gondolataik kontrollálásával. Én úgy látom, hogy nem azt kapod, amire vágysz, hanem azt, ami vagy, amilyen az éppen aktuális rezgésed. Ahhoz, hogy egy mintázatot lecserélj, hogy ne ismétlődjön újra és újra az életedben, ahhoz Neked kell változnod, és a rezgésszinteden kell emelned. És akkor már el is indultál egy párhuzamos idősíkon, amelyben könnyen valósulhatnak meg a vágyaid, az álmaid, mert együtt rezegsz velük. Simán csak nagyon akarni nem elég. A lelkesedés és akarás között nehezen érzékelhető, de éles határvonal húzódik. Amíg akarásból tervezünk, a cél eléréséig hiányt élünk meg, lelkesedésből tervezve azonban már a cél elérése előtt is folyamatosan elégedettséget tudunk érezni, hiszen végig a lelkesedés öröme hajt. Ehhez persze fontos meghallani a szívünk hangját, az intuíciónkat, és figyelni az érzéseinket. A manifesztáció nyelve maga az érzés, nem a gondolat. A jövőm tervezésekor én például gyakran képzelem el, hogy egy adott vágyam már létre is jött és figyelem, hogy milyen érzések kavarognak bennem, mikor átélem az áhított eredményt. - Tudod, ez hasonló ahhoz, mint ahogy Jézus fogalmazott: Imádkozz úgy, mintha már a Tied lenne. - Szóval csak figyelem az elképzelést és a feltáruló érzéseket, és bízom benne, hogy ezek az érzések eljutnak oda, ahol az életem filmje alakíthatóvá válik. Akár azt is mondhatjuk, hogy csak így tudunk társalogni a Forrással, a Mindenséggel, vagy ha akarod az Istennel – érzéseken keresztül.

Korábban már említetted a meditációt, ami, ha jól tudom már a ’90-es évek óta az életed része. Akkoriban ennek még nem volt akkora „divatja”. Mi terelt Téged ebbe az irányba? Család, barátok?

Gyerekkoromban néztem bele a csillagokba és azt éreztem, hogy nekem valahol ott van az otthonom. A szüleim ateisták voltak. A nagymamám néha felolvasott a Bibliából, ami számomra egy fura mese volt. Ahogy a rőtszakállú megteremti a világot, s mintegy varázsütésre megjelenik a fizikai sík. Egy idő után aztán elkezdtem kutatni, hogy ki vagyok, mit keresek itt a Földön, hová tartok, hogy van-e értelme az életnek? Ez az útkeresés általában olyankor mélyül el, mikor nem vagyunk kibékülve a szerepeinkkel, vagy akár meg is bukunk némelyik ego által állított szerepkörben. Ilyenkor még erőteljesebben jelennek meg ezek a kérdések és előfordulhat, hogy csak menekülésként indulunk el a spirituális úton, mert nem tetszik, amit látunk az életünkben. A legfurcsább az egészben az, hogy mikor elindulunk ezen az úton, valóban találunk valamit a másik oldalon. Olyan, mintha bele lenne építve az életbe néhány törés, bukás, hogy fel akarjuk fedezni a másik oldalt, hogy a színfalak mögé akarjunk látni. Ilyenkor kezdjük feltenni magunknak a fontos kérdéseket. Persze ez nem jelenti, hogy egyből meg is találjuk a válaszokat, de legalább úton vagyunk. Szóval általában a szenvedés az első tanítómester, ez fordít a spiritualitás felé, így volt ez velem is.

Nálad melyik szereped bukása volt a fordulópont?

Én sokáig élveztem a szerepem, mondhatni jóban voltam magammal. Úgy éreztem, hogy az élet visszaigazolja az én elképzeléseimet. Szerettem volna sikeres zenész lenni, akár világsztár. Aztán egyik napról a másikra szembesültem azzal Franciaországban, hogy minden tervünk dugába dől, mert a kiadónk milliárdos tulajdonosa, egy kaszinóban az összes pénzét elvesztette egyik napról a másikra. Mi pedig lógó orral tértünk haza, azzal a tudattal, hogy mégsem leszünk világsztárok. Utólag ez már persze inkább viccesnek hangzik, de akkoriban nagyon mélyen érintett a dolog, mert az egom kapott egy hatalmas pofont és padlót fogott. Ennek a hatására kezdtem el keresni az élet mélyebb értelmét. Hogy akkor ki is vagyok én, mi ez az egész, amit életnek hívunk. Hogy ezt kinél mi váltja ki, az mindegy. Általában valamiféle töréssel indul a dolog, aztán már azt sem érted, hogy az emberek nagy része hogy képes úgy élni, hogy ezeket a kérdéseket nem teszi fel magának. - nevet.

A környezeted hasonló érdeklődésű volt, mint Te?

Érdekes módon egyáltalán nem. Sosem így választottam barátokat, bár tény, hogy több barátomat elvesztettem a téma iránt való érdeklődésem miatt.

Ennyire nem tudták elfogadni az általad képviselt világnézetet?

’92-’93-ban, mikor a Mester és tanítványai két albumát kiadtuk, a Krisna tudat lengett körül minket. Én akkoriban meg voltam róla győződve, hogy a Bhagavad gita tartalmazza az egyetlen örök igazságot, ezért erőteljesen vitatkoztam mindenkivel, aki másként látta. Ilyenkor azt hiszem természetes, hogy néhány barát elmarad az ember mellől. Idő kellett hozzá, hogy felismerjem, hogy én is csak az egyik útjelző táblát tartom a kezemben.

Az AVANOVA meditációs közösségnek most már 5500 tagja van. Hogy indult az egész, mi volt a terved mikor belevágtál?

A közösség építés egyáltalán nem szerepelt a terveim között. Mindössze szerettem volna a meditációk közben szerzett tapasztalataimat és felismeréseimet megosztani. Készítettem egy weboldalt, ahol maximális őszinteséggel beszéltem az általam addig bejárt útról. Fogalmam sem volt, hogy ez kiket fog érdekelni. Abban bíztam mindössze, hogy mindenki önálló tapasztalásokat szerez a meditáció útjára lépve és megtalálja a saját igazságait. Az AVANOVA közösség felépülése egy nem tervezett, kellemes hozadék lett.

Szóval a véletlen alakította így a dolgokat.

Akár így is mondhatjuk.

A Varázsiránytű nevű társasjáték, amit már említettél korábban a Szepes Mária idézetről mesélve, ennek kapcsán készült el szintén, ugye?

Az AVANOVA egyik fő mottója a játékosság, hogy ne vegyük halálosan komolyan önmagunkat, miközben a spiritualitás útját járjuk, mert ez kontraproduktív, pont ellene megyünk a folyamatnak. Aki nagyon komolyan veszi magát, nehezebben veti le a szerepeit. Minél játékosabban és könnyedebben igyekszünk felfogni ezt a bizonyos útkeresést, annál gyorsabban tudunk haladni. Ez a fajta könnyedség elengedhetetlen a meditációban. A társasjáték is erről szól, jókat nevetve is lehet mély témákat feszegetni.

Ha jól értem tehát nem az önismereti anyagok halmozása a megoldás, hogy az általunk vágyott tempóban haladjunk. Sokkal inkább a lazább, mégis érzelmekkel teli megélések. Hogy jött az ötlet, hogy megalkoss egy társasjátékot, ami ebben segít?

Elkezdtem figyelni a gondolataimat napi szinten, kíváncsi voltam mi történik bennem, amikor nem vagyok tudatos. Beállítottam a telefonomat, hogy óránként csörögjön és mikor megszólalt, megnéztem, hogy éppen ott akkor mire gondolok. Mindig volt nálam papír és elkezdtem írni, hogy merre járok fejben. Megfigyeltem, hogy minden egyes megjelenő gondolatom elhelyezhető volt egy „koordináta rendszerben” – aminek a vízszintes síkja az idő (múlt, jelen, jövő), függőleges pedig az érzelmi skála (pozitív, negatív vagy neutrális). Ebben a rendszerben pedig el tudtam helyezni az összes gondolatom. A nagy gondolkodók bölcs mondásait olvasgatva pedig rájöttem, hogy ezek mind amolyan kódként működnek, melyeket hogyha magamévá tudok tenni, több leszek tőle. Ezek az idézetek ugyanúgy elhelyezhetők voltak számomra az említett grafikonon. Így jött a játék ötlete. Egy-egy idézetet elolvasva egyből tudom, hogy van-e még vele dolgom, tartok-e még tőle vagy már túljutottam rajta. Az idézeteket a varázsiránytűre helyezve saját magadról kapsz egy nagyon pontos önismereti térképet. Nem mellesleg sokkal jobban megismered a játszótársaidat is.

Mi alapján válogattad össze az idézeteket?

Több száz idézetből válogattam ki, amelyek sokat jelentettek nekem. A barátaim is segítettek, sok játék során tisztult le az, hogy melyek azok, amelyek mindenkire nagy hatással voltak.

A lelkesedés és akarás között nehezen érzékelhető, de éles határvonal húzódik. Amíg akarásból tervezünk, a cél eléréséig hiányt élünk meg, , lelkesedésből tervezve azonban már a cél elérése előtt is folyamatosan elégedettséget tudunk érezni...

Tehát volt akkor egy demó verzió, amivel egymással játszva teszteltétek a rendszert?

Balin jött az ötlet, először kézzel irkáltam, grafikákat csináltam, majd kinyomtattam. Készítettem egy prototípust, azzal sokat játszottunk. Hazatérve jött a gyakorlati rész, hogy miképp lehet ezt az egészet végleges formába önteni. Ekkor szembesültem vele, hogy kelleni fog egy részletes játékszabály, mert több verzióban is játszható a játék. Amikor kész lett, rájöttem, hogy én sem szeretek játékszabályokat olvasgatni, hanem egyből belevetném magamat a játékba. Ekkor jött az ötlet, hogy készítek AI-val egy kedves, idős varázsló bácsit, aki egy videóban röviden elmagyarázza a játék lényegét. A játék dobozát kinyitva egy QR kód segítségével lehet eljutni a varázslóhoz, aki végigvezet a játékon.

Ha már szóba került a mesterséges intelligencia. Te mennyire használod ki az általa kínált lehetőségeket? Illetve mit gondolsz, van-e annyi előnye, mint amennyi hátulütője lehet a későbbiekben?

Az utóbbi egy évben eléggé beleástam magam a témába. Nagyjából mindenki azon az állásponton van, hogy ennek a dolognak kétféle kifutása lehet. Az optimista verzió szerint egy idő után minden munkát robotok fognak ellátni, ráadásul a humanoidoknál magasabb színvonalon, így nem lesz rá szükség, hogy dolgozzunk. Tehát végre mindenki annak szentelheti magát, hogy élvezze az életet. Kiélhesse a kreativitását a számára fontos területeken és sok minőségi időt tölthessen a szeretteivel. A másik oldalon ugyanakkor annak a lehetősége is fennáll, hogy az AI egy idő után gyakorlatilag kiirthatja az emberiséget. Nem rosszindulatból, hanem egész egyszerűen azért, mert úgy fog viselkedni velünk, mint ahogy az emberek viselkednek mondjuk az őserdőkben élő lepkékkel. Nem akarjuk mi kiirtani őket, az ő kipusztulásuk mindössze a fák kivágásának szomorú következménye. Ha az AI egy bizonyos ponton azt mondja, hogy zavarja, hogy a gépek rozsdásodnak, megoldja a helyzetet azzal, hogy kivonja a levegőből az oxigént, amibe mi emberek simán belehalhatunk. Most még nem tudható, hogy milyen irányba tolódik el az egész. Szerintem a szingularitás felé megyünk, ami az evolúciónak mindössze a következő lépése. Amiben vagy még részt vesznek a humanoidok, vagy mi is csak egy lépcső voltunk az evolúcióban...

Te milyen témában kezdtél egyébként először a chat gpt-vel beszélgetni?

Elkezdtem írni egy könyvet, az emberi lét legfontosabb kérdéseiről. Nagyjából egy hetet gondolkoztam a témakörökön, hogy a kérdések milyen kategóriákba sorolhatók, mire megszülettek bennem a válaszok. Aztán eszembe jutott, hogy vajon, ha megkérdezem a mesterséges intelligenciát, mi történik? 20 mp alatt leírta ugyanazt, amire én 7 nap alatt jutottam el. Megdöbbentő különbség. Sok barátom azért nem szereti az AI-t mert szerintük semmi eredetit nem alkot. A rendelkezésére álló információk alapján rak össze egy választ, ami csak újnak tűnik. Szerintem viszont az ember is ugyanígy működik. A zenében például minden nagy zeneszerzőnek voltak idoljai, aki inspirálta őket az alkotás során, akikre felnézett, akikből táplálkozott a saját művei megszületéséhez. Ebben tehát én nem látok sok különbséget. Ha jól adjuk meg a mesterséges intelligencia számára azokat a promptokat, amik alapján választ várunk, akkor megfelelő válaszokat kapunk.

Visszatérve még egy kicsit a meditációra. Egy interjúdban említettél egy kutatást, melyet Maus Máté végzett a barcelonai egyetemen, ami arról szólt, hogy a meditáció visszafiatalítja a sejteket. Ha ez igaz a fizikai test regenerációjára, vajon mentális megbillenés esetén is alternatíva lehet-e a meditáció?

Többen kérték tőlem, hogy készítsek gyógyító AVANOVA meditációkat. Én ettől főleg azért ódzkodtam, mert egyrészt nem vagyok orvos, másrészt a meditáció önmagában is olyan hatással bír, hogy elkezdi visszarendezni a sejtek eredeti funkcióit és állapotát, helyét, minőségét. Meditáció közben olyan rezgést vesz fel a test, ami önmagában gyógyító jellegű, függetlenül a témájától.

Mondhatjuk, hogy a gyógyulás egy kellemes mellékhatás?

Akár igen. Ez persze nem jelenti, hogy meditáció segítségével az öregedést megállíthatjuk, vagy elkerülhetjük a halált. Ugyanakkor a test felborult egyensúlyát segít helyreállítani. Erőfeszítés nélkül, elengedéssel a sejtjeink közelíteni kezdenek az eredeti állapothoz. Közelíteni az EGÉSZ-séghez. Minél kevesebb kétség, stressz és aggodalom van bennünk, annál egészségesebbek lehetünk. Én legalábbis így élem meg.

Mik a további terveid az AVANOVA-val?

Én mindig megpróbálom emlékeztetni magam az eredeti szándékomra, megmutatni ezt az elképesztő világot, ahová a meditáció vezet. A csúcsélményeket, az eufóriát, amit érdemes mindenkinek megtapasztalnia. Nekem mindössze az a célom, hogy az erre nyitott emberekhez eljuttassam ennek lehetőségét. Már elmúlt belőlem az, hogy bárkit bármiről meg akarjak győzni, egyszerűen csak örülök annak, hogy ennyire sokan érdeklődnek iránta. Az AVANOVA soha nem lesz vallás, nem fogunk elszektásodni. Mindenki saját maga tud individuálisan gyakorolni. A meditáció sokkal egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. Egy olyan éber, tudatos állapot, amikor nem gondolkozunk, amikor nem zavar a fejünkben lévő mentális zaj. Nekem sem sikerül mindig, a körülményektől függetlenül elcsendesíteni az elmém, viszont amikor igen, az nagyon felemelő érzés. Aki képes és hajlandó időt szentelni rá, az valami olyat kap cserébe, ami egész életén át segíteni fogja.

Amikor felborul az egyensúly, akkor lenne leginkább szükségünk a meditációra. Saját tapasztalatom viszont az, hogy ilyenkor vagyok képes például a legkevésbé időt szakítani arra, hogy meditáljak. Hogy lehet beilleszteni ezt a fajta kikapcsolódást az életünkbe úgy, hogy valóban segítségünkre legyen a vágyott állapot elérésében?

Amikor kibillen az egyensúly az életünkben, megnő a motivációnk arra, hogy meditáljunk. Meditációban összekapcsolódunk egy nálunk nagyobb erővel, egy határtalan intelligenciával. Amikor elérjük ezt a pontot, akkor ki tudunk zoomolni az életünkből, és nagyobb rálátással egy-egy adott helyzetre jobb döntéseket tudunk hozni. Amikor filmszerűen látjuk a kerek egészet, felismerjük, hogy egy nagyon jól megcsinált virtuális valóságban vagyunk. A meditáció egyfajta kilépő a mátrixból, ahol mindig új és új szintek jelennek meg, az eredmények pedig további hajtóerőt adnak ahhoz, hogy új felfedezéseket tegyünk. Persze a hitrendszer sokszor bele tud szólni, de ez visszafelé is igaz, mert a meditatív állapot hatással van a világlátásunkra. Lerövidül a szenvedés időtartama. Az egod és a lelked közti állandó konfliktus megszűnik. A meditáció legnagyobb ajándéka, hogy önazonosak leszünk. Megteremti azt a belső csendet, ahonnan te magad virágzol ki. Közelíteni kezdesz a legjobb verziódhoz. Nem a gondolataid szerint, hanem ahhoz, aki valójában vagy. A játékos én, aki örömét leli a változásban. A Varázsiránytű játék is erről szól. Azt az idézetet keresed, ami annyira megérint, hogy leáll a gondolkodásod, elakad a szavad, kinyílik a szíved.

Te milyen sűrűn élted meg a játék közben ezt?

A játék akkor jó, ha belefeledkezel. Ha kicsit elcsendesedsz és így húzol lapokat, akkor mindig olyan üzeneteket kapsz, amelyekre épp szükséged van. És itt jön a szinkronicitás, a sorsszerűség, a véletlen, amikről korábban már beszéltünk.

És ezek az élmények inspirálnak, hogy újra játszunk a Varázsiránytűvel. Vagy akár meditáljunk.

Ha egyszer megtapasztalod a belső csendet, amit a meditáció ad, mindig vissza akarsz oda térni. Igen, kicsit addiktív a dolog. Ráadásul mindig új tapasztalásod lesz, mert a lelked különböző színei mindig végtelenül izgalmasak. A megvilágosodás nem egy adott pillanat, sokkal inkább egy folyamat, nincs plafon. Sokszor visszazuhansz a földre, a mindennapokba, de már egy új perspektívával és még az is lehet, hogy élvezni kezded a földi létezést.

Téged hallgatva az az érzése lesz az embernek, hogy meditáció nélkül lehet élni, a kérdés csak az, hogy érdemes-e?

Igazából az ember nem fejlődik, hanem körbeér és visszatalál a gyermeki önfeledtséghez. De semmi sem kötelező. Van, aki sosem meditál, és ezzel nincs semmi baj. Aki nagyon beleéli magát a szerepébe és élvezi azt, amit élete filmjében játszik, annak eszébe sem jut, mit adhatna vajon neki a meditáció. Ő nem fogja kívülről nézni saját magát és a filmjét, mert azonosul a szereppel. Nem tapasztalja meg, hogy a filmből ki- és viszszazoomolva alakítható lehet a film. Aki viszont meditál, annak könnyebb átlátni a szerepei illuzórikus voltát és szabadon megválaszthatja, hogy melyikbe éli bele magát szívesen. Azaz, hogy mit szeretne játszani. Hiszen a játék lényege, hogy életünknek mi magunk vagyunk a főszereplői.

A Magazin olvasói nevében köszönöm ezt a remek beszélgetést Tamás. Mit tanácsolsz annak, aki még hezitál, hogy neki való-e a meditáció?

Csak akkor kezdj bele, amikor úgy érzed eljött az ideje, és ne gondold, hogy ez neked úgysem menne, meditálni végtelenül egyszerű.

/fotók:avanova.org/