Örökbefogadás – Hazaérkezés – a biztos kikötő

RÉMÁN IZABELLA

Örökbefogadás – Hazaérkezés – a biztos kikötő

Az örökbefogadás talán legmeghatározóbb pillanata a hazaérkezés. A gyermek megérkezése igazi otthonába, amely a szülő(k) kifejezett, és a gyermek lelke mélyén dédelgetett reménye szerint végleges és biztos otthona lesz. A biztos kikötő, amelyből kihajózva meg ismerheti a nagyvilágot, megtalálja a helyét abban, és ahova mindig visszatérhet védelemben megpihenni, töltekezni. Minden gyermek ösztönösen ilyen meleg, biztonságot nyújtó otthonra vágyik – az örökbefogadott gyermek azonban csak megkésve, sokszor sebzetten érkezik haza.

Cikksorozatom előző írásában (Ismerkedésátkelés a múltból a jövőbe) az ismerkedésről írtam részletesen. A sikeres ismerkedést követően a gyermek hazatérhet az örökbefogadó szülő(k) otthonába. Ez a pillanat azonban a legritkább esetben meseszerű. A szülő(k) minden lélekjelenlétére szükség van ahhoz, hogy a fizikai viszontagságok és a lelki nehézségek közepette ne tévesszék szem elől ennek a pillanatnak a jelentőségét, és így tudatosan „megtartva” a teret, lehetőséget adjanak a gyermek lelki megérkezésének: a bizonytalanságból, a bizonyosságba.

Újszülött kisbaba örökbefogadása esetén ez talán kevésbé drámai, hiszen ahogy az örökbe fogadás előző lépéseinél is szóltam róla, egy kisbaba érkezése, és főleg fizikai igényei jóval kiszámíthatóbbak. Mindezek mellett a hirtelen felgyorsuló események, a születés körülményei, az örökbefogadás jogi feszültségei erősen próbára tehetik az örökbefogadó szülő(k) lélekjelenlétét. Nem örökbefogadó, hanem általános gyermeknevelési irodalomból tudhatjuk, mennyire fontos egy kisbaba számára az a bizonyosság, amit az édesanya, illetve az elsőd leges gondozó személyek nyújthatnak számára. Ez a bizonyosság (rossz esetben bizonytalanság) bevésődik a csecsemő tudatalattijába, és jelentősen befolyásolja későbbi fejlődését, életének alakulását, majd saját felnőtt – társadalmi, családi, szülői – mintáinak alakulását.

Idősebb korú gyermek örökbefogadása esetén ez a képlet egészen biztosan tovább bonyolódik. Ők kivétel nélkül minden esetben megtapasztalták a vér szerinti anyától való elszakadás kitörölhetetlen (bár szinte mindig tudat alatt lappangó) fájdalmát. Mindezt pedig szinte bizonyosan drámai változások követték: kiemelés a vér szerinti családból, elszakadás az elsődleges gondozóktól (akiktől okkal távolítják el a gyermeket), ami gyakran a testvérektől való elszakadással jár. Állami intézménybe (nevelőotthonba vagy családotthonba) vagy nevelőszülőkhöz kerültek, nem ritkán pár év alatt akár több ilyen váltás is mögöttük lehet. Nem részletezve az intézményi vagy nevelőszülőknél való tartózkodás szívbe markoló – és nem ritkán fel háborító – körülményeit, elég megjegyezni, hogy a legelhivatottabb nevelőszülőknél sem egyszerű egy gyermek élete. Sosem kap elég figyelmet; kizárólagos, valóban neki szóló figyelemről nem is beszélve. Mindehhez nem adottak, soha nem is lehetnek adottak a körülmények. Aminek minden gyermek számára egyértelműnek kellene lennie, csupán egy ajándék – a kegyelem csodája – a gyermek, és az örökbefogadó szülő(k) számára: ha a fizikai körülmények megfelelőek, és a gyermeket nem bántalmazták, alapszinten gondoskodtak szellemi fejlődéséről is. Ennél többet egy (a valóságban nem létező) ideális intézmény, a legelhivatottabb nevelőszülők (akikből viszont a valóságban is vannak) sem adhat; soha nem pótolhatják az „igazi” szülői szeretetet, a meghitt családi otthont.

Az örökbefogadásra felkészítés során meglehetősen részletes és hasznos felkészítést kaphatunk a hazaérkezést megkönnyítő fizikai körülmények kialakításáról, amelyek az örökbefogadást követő ellenőrzések fókuszában is megmaradnak: lakáskörülmények, ruházat, játékok, étkezés, szükség esetén gyógyszerek és/vagy orvosi kezelések, különböző fejlesztések. Mindezek célja a gyermek legjobb ellátása, az átmenet megkönnyítése minél több – a racionalitás határán belül –életviteli, napirendi megszokás „átemelésével”, a szükséges változtatások fokozatos megvalósítása mellett. Mindez rendkívül fontos, és nem utolsó sorban kézzel fogható: ebben az örökbefogadó szülő(k) és a folyamatban résztvevő szakemberek is bizonyosságot tudnak felmutatni/szerezni, a gyermeknek pedig megadja a biztonság, a kiszámíthatóság első építőköveit.

Mégis fontos lenne ennek az életeseménynek a lelki összetevőire több figyelmet fordítani: hogy van(nak) a szülő(k) ebben a folyamatban, mennyi re érzik magukat biztonságban az új helyzetben, mennyire érzik magukat kompetensnek és felhatalmazottnak a családi élet alakításában? Soha ne tévesszük szem elől, hogy biztonságos kikötőt csak az a szülő építhet a gyermekének, aki maga is biztonságban létezik. Kompetensnek és felhatalmazottnak érzi magát a családi élet alakításában, nehézségek vagy kétségek esetén számíthat valódi, neki és a helyzetének szóló segítségre a környezetétől, számára is van olyan tér, ahol meg pihenhet, feltöltődhet. Csak az a szülő, aki maga is biztonságban érzi magát, nyújthatja azt a biztonságot a gyermekének, amelyben gyökerezve annak a világba vetett bizalma meggyógyulhat:

„Nem kell megváltoznod, nem kell megszakadnod, hogy megfelelj nekem. Szeretlek, mert olyan vagy, amilyen vagy. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy.”

(André Stern: Játssz, hogy érezz, hogy tanulj, hogy élj!)

Ha a hazatérés pillanatában ez lehet az alap, akkor minden más körülmény – olykor könnyedén, máskor keservesen – megadatik, és a kibontakozó közös keretben folyamatosan alakítható, változtatható. Ez végső soron minden, amit szülőként adhatunk – örökbefogadó szülőként pedig különösen nagy feladat, hiszen az összetört ősbizalmat kell helyreállítanunk. Ha ezt megadjuk gyermekünknek, akkor – a fizikai körülményektől szinte függetlenül – megadtunk „mindent”, ha ezt végül nem tudjuk megadni, akkor mindent elmulasztottunk.

Történetem megosztását követően sok, nagyon személyes és megindító levelet kaptam is merősöktől és ismeretlenektől, akik beszámoltak saját, életkoruknál fogva már elmulasztottnak gondolt, vagy még meg valósításra váró vállalásaikról örökbefogadás, vagy gyermekekről való gondoskodás számos más formájának témakörében. Ha Önnek is van ezzel kapcsolatban személyes története, amit megosztana, írja meg nekünk – névvel vagy név nélkül –, hogy másoknak is inspirációval szolgál hasson. Hiszem, hogy minden gyermek személyes életfeladattal, és ennek megfelelő képességekkel és kísérőkkel születik – legyen minden találkozás egy lépés a beteljesülés felé.

E-mail: hello@cspm.hu

A szerzőről: egyedülálló örökbefogadó anya. Szívügyei, amelyeket fordítóként, szerkesztőként, könyvkiadóként könyvek, kiadványok és előadások formájában képvisel: egyszerű gyermekkor (szelíd születés, örökbefogadás, kötődő nevelés, szabad tanulás, szabad játék), zero waste – hulladékcsökkentés, vegán szemlélet- és életmód, alternatív társadalmi modellek.