4 minute read
Csak POZITÍVAN Magazin 22/7
PETŐ CSILLA
Tudatos egészség
– Az érzelmeink kaput nyitnak a lelkünkhöz!
Ha megnézel egy újszülöttet, amint nyitott szívvel és lélekkel érkezik a világba, megnyitva mindent, és egy pillanatra magadra tekintesz, rájössz arra, hogy milyen korlátok közé zártad be magad.
Egy újszülött szemében Isten szeme ragyog vissza rád, a gyémánt, ami lelke legmélyén van, azt láthatod tündökölni. Benned is ott ragyog ez a fény, függetlenül attól, hány éves vagy.
Az évek során megélt csalódások miatt, egyre mélyebbre temetted el azt.
Itt és most arra biztatlak, hogy keresd meg, és hagyd, hogy újra ragyogni tudjon, beragyogva minden apró sejtedet, és hagyd, hogy ez a ragyogó fény, a körülötted élőket is átölelje.
A kulcs, az érzelmeinken keresztül vezet el bennünket, önmagunkhoz.
Ha megjelenik egy érzelem, ne fojtsd el, hagyd, hogy felerősödjön és átjárjon téged, aztán mint a pillangók, ahogy tovaröppennek egyik virágról a másikra, hagyd, hogy tovább szálljon.
Fontos, hogy tudd, csak azok az érzelmek akadnak el, amelyeket elfojtunk. Azt tanították, hogy ne mutasd ki, ha fáj, ha gyenge vagy, így megtanultad elnyomni őket.
Minden érzés, ha hagyod felerősödni, amikor eléri a maximum pontját, megszünteti saját magát és megjelenik a nyugalom.
Ha nem nyomod vissza, hanem hagyod, hogy erősödve elérje a maximum pontot, akkor 90 mp után, megszünteti önmagát.
Egy kis érzelmi fitness! Jön az érzés, mondjuk dühös vagy! Hagyd, hogy ez a düh átjárjon, felerősödjön és elhatalmasodjon rajtad! És mondjuk, állítsd be az órád 10 percre, aztán hagyd abba a dühöngést. Csökkentsd ezt az időtartamot, még nem éred el, a 90 mp-et. Gyakorolj!
Előfordult már veled is egészen biztosan, hogy haragudtál valakire, és ez eltartott napokig, hetekig, hónapokig vagy netán évekig is. Közben az érzés, ha nem ragaszkodtál volna hozzá, már rég eltűnt volna. Mérgezted vele magad.
Az érzelmeink olyanok, mint a vadvíz. Sebes sodrásúak, tiszták és erőteljesek. Ha belelépsz egy vadvízi folyóba és kilépsz belőle, amikor visszalépsz újra, azok a vízcseppek, amik pár másodperccel előtte még ott voltak, már tovasuhantak a sodrással. Engedd, hogy ez az áramlás tisztára mossa az érzelmeidet!
Próbáld ki még ma, hogy hagyod, megéled és elengeded.
Nem az érzések ragaszkodnak hozzád, te ragaszkodsz az érzéseidhez, a jó vagy kevésbé jó érzelmi állapotokhoz. A lelked szabadságra vágyik.
Most egy pillanatra hunyd le a szemed és gondold át, mi az az érzelem, ami napok óta ott bujkál benned? Úgy érzed még szükséged van rá??? Ha nem, akkor éld át, erősítsd fel és engedd útjára szeretettel! Figyeld, ahogy könnyebbé válsz.
A leggyakrabban megjelenő érzés a félelem. Ami legtöbbször olyan hatalmassá válik, hogy egy idő után már nem tudjuk kezelni. Ezzel csak az a baj, hogy sokszor meg sem tudjunk pontosan nevezni mi a félelem tárgya, kicsit ködös, kicsit távoli. Ha azonban lecsupaszítjuk, kiderül, hogy a gyökere mindig a halálfélelem. Az agy nem tesz különbséget valós és elképzelt félelem, vagy veszély között, és így mindkét esetben nagyon komoly romboló hatása van a szervezetünkre. Végeztek egy kísérletet, amiben egy ketrecben volt egy bárány, a mellette lévő ketrecben pedig egy farkas. A bárány attól félt, hogy a farkas megeszi, és ott volt az állandó fenyegetettség! A tudat, hogy meghalhat, számtalan negatív folyamatot indított el benne. Ez pedig nem történhetett volna meg. De a bárány félt és a magas stressz miatt, pár nap alatt megdöglött.
Ez a kis példa is nagyon jól mutatja, hogy mennyire fontos, hogy megtanuld jól kezelni az érzelmeidet!
A legfontosabb, hogy tudd az érzelmeid téged szolgálnak, engedd őket szabadon jönni, megélni és hagyni, hogy menjenek tovább, pont úgy, ahogy tetted ezt, amikor megszülettél!
Dermesztő félelem!
Futni indult a Margit szigetre, ahogy ezt tette, minden nap. Szeretett ott lenni, a futás feltöltötte, kikapcsolta, élvezte minden percét. Gyakran járt este, mert napközben dolgozott. Sötét volt már aznap is, amikor a sziget bejáratánál két régi kedves ismerősével találkozott. Beszélgettek, kivel mi történt, mióta nem látták egymást. Búcsúzásnál az egyikük megkérdezte: - Nem félsz, hogy megtámadnak? - Nem, sosem féltem ettől, eszembe sem jutott!
Mosolyogva indult tovább, de a gondolat ott maradt! Mélyen a tudatában vésődött, MEGTÁMADHATNAK???? MEGTÁMADNAK???
Még sosem érezte ezt, hogy fél, hogy minden porcikájában ott van a félelem, a sejtjeiben...
Egyszerűen nem tudott a futásra koncentrálni, figyelte a neszeket, zajokat a sötétben és félt, mindennél jobban. Aztán feladta, mert futás nélkül is zihálni kezdett.
A táj csendes volt, sokan voltak, akik még futottak, vagy csak a padokon ücsörögtek a sötétben.
Ő pedig egyedül maradt a félelmével és ledermedt! A félelmei bezárták. Hazament. Megnyugodott, meditált és elgondolkozott.
Futni indult másnap újra, megértette mi történt tegnap este. Már nem félt, szabad volt. Szeretett ott lenni, a futás feltöltötte, kikapcsolta, élvezte minden percét.
