8 minute read

Kávézza Könyvelőddel

Next Article
Fotók a fiókból

Fotók a fiókból

BLOGI

Kávézza Könyvelőddel

Előző számunkban meséltem Önöknek egy terápiás hintáról, most pedig elhoztam annak tulajdonosát, Rónai Krisztina könyvelő barátnőmet. Ő az, akit februárban már említettem, hogy segítségemre volt a Vendéglátás – Másképp 1.0 elindításában. Együtt írtuk meg az üzleti tervemet a munkaügyi központba, melynek köszönhetően megkaptam a fél évre szóló vállalkozóvá válási támogatást. Amíg élek, hálás leszek neki, hogy megfelelő tanácsokkal segített át az indulás nehézségein. És akkor lássuk, Ő hogy kezdte annak idején.

Hogy jött az ötlet, hogy könyvelő legyél?

Nem is egy ötlet volt ez igazából, hanem egy jó időben jó helyen kapott lehetőség, ami elindított egy folyamatot, mely tulajdonképpen mindmáig tart. 18 évesen egy nőkkel teli munkahelyen dolgozva nem találtam a helyemet. Nem volt jó a légkör, azt éreztem, hogy lelkileg lehúz az ottlét, ami igencsak megviselt. Szerencsére kaptam egy ajánlatot, Makovecz Imre főkönyvelője keresett maga mellé valakit könyvelni. Azt sem tudtam még akkor, hogy kiről van szó, Édesapámnak elmesélve viszont Ő hatalmas esélynek érezte, és az Ő véleménye számomra nagyon meghatározó volt. Így kerültem egy egészen más világba, ahol képesített és mérlegképes könyvelői képzés után főiskolára mentem. Nem tudatos választás volt tehát, gyakorlatilag belevitt az élet.

Meddig dolgoztál náluk?

18 évig. Időközben átvettem a távozó főkönyvelőtől az ottani Kft-ket. Ezek voltak a rendszerváltás utáni elsőként alakult gazdasági társaságok, melyek a korábbi kisszövetkezet helyett működtek tovább, ahol 1988-ban kezdtem.

Miért és hogyan ért véget az itteni pályafutásod?

Főleg magánéleti oka volt - belefáradtam. 1995-től már nekem is saját könyvelő cégem volt, mellette gazdasági vezetőként az Ernst múzeumban dolgoztam. Volt már egy kétéves kislányom és az Ő nevelésével párhuzamosan végeztem a főiskolát. Évekig bírtam ezt így, de szerettem volna még egy gyereket, a rám nehezedő nyomás azonban ezt lehetetlenné tette. Éreztem, hogy ideje valamitől búcsút vennem. Először az Ernst múzeumból léptem ki, és már ezt a terhet lerakva sikerült újra megfogannom. Aztán idővel a Makona Kft-t is otthagyva 2005-től már csak a saját vállalkozásomat folytattam tovább.

Mit tanultál az első vállalkozásodból, milyen tapasztalatokat szereztél, amik alapján később máshogy csináltad már?

Az első Kft-k könyvelése kapcsán egy nagy informatikai robbanás aktív részese lehettem, több könyvelő program váltotta fel a korábbi kézi könyvelést, amit előtte nagyjából 5 évig csináltam. Több könyvelő szoftver tesztelésében is részt vehettem, melyeknek fejlesztését a visszajelzéseink alapján végezték. A tanulmányaim során is ennek részese lehettem. A mai napig nyitott vagyok minden újdonságra, a kihívások visznek előre, kíváncsi vagyok melyik könyvelő program mennyivel tud többet nyújtani. Amit megtanultam az első vállalkozásból nem csak szakmai szempontból jelentett sokat, de az életem más részeire is nagy hatással volt. Megtanultam, hogy nem mindenkivel tudok közösen dolgozni. Eleinte magamban kerestem a hibát, aztán rájöttem, hogy saját érdekemben érdemes azokat választani, akikkel könnyebb az együttműködés. Nem érdemes mindenkit elvállalni, tudni kell nemet mondani is, amikor úgy érzem. Merthogy intuíció alapján hozok döntést, ami hosszú évek óta segít az egyre jobb választásokban. Akivel emberileg nem vagyunk egy hullámhosszon, ott a hosszú távú együttműködés nem lehet gyümölcsöző.

Kikkel tudsz jól együttműködni? Mik a számodra fontos alapértékek, amiket keresel a közös munka során?

Akikkel kezdettől gördülékeny a kommunikáció. Ahol ez akadozik, ott nem látom esélyét annak, hogy a jövőben ez alapvetően változzon. Természetesen ezen a területen én is folyamatosan fejlesztem magam. Valamint szintén nagyon fontos számomra, hogy az adott vállalkozás tulajdonosa törődjön a saját cégével és együttműködő legyen velem.

Van-e még olyan terület, ahol fontosnak tartod a folyamatos tanulást?

Idén nálam főleg a marketingen van a hangsúly. Azt tanulom, hogyan tudom egyre inkább felvállalni magam és megmutatni, hogy miben vagyok más. „Kávézz a könyvelőddel!” programomban például új irányt mutatok. Akinek van egy jó ötlete, azt a 30 éves szakmai tudásommal támogatom abban, hogy ki tudja választani a neki megfelelő vállalkozási és adózási formát. A cél az, hogy olyat tudjon csinálni, ami igazán róla szól, ami az egyéniségéhez passzol, amivel el tud indulni. Van, akinek ez egy KATA-s vállalkozás, van, akinek a Kft., ami jobban működhet. Van, akinek csak annyi kell, hogy a szemébe mondják: képes vagy rá.

Mikor kezdted érezni, hogy szeretnéd másképp csinálni? Hogy nem hagyományos könyvelői munkát szeretnél főleg végezni, inkább a tanácsadás jellegű együttműködés, ami közelebb áll hozzád?

Ez a folyamat nagyjából 7-8 éve kezdődött, a Gyöngyhalász könyvelő iroda indulásakor. Ekkor már éreztem, hogy megvan az a szakmai tudásom, hogy lássam egy főkönyvre rápillantva, hol van az elcsúszás. Van, ahol elég csak egy kis marketinget belerakni, máshol a meglévő készletet kéne másképp kezelni. Látom a főkönyvben a folyamatokat. Emlékszem a ’90-es években induló, kezdetben sikeres cégekre, akik 10-15 éven belül bedőltek, mert nem haladtak az adózási változásokkal és nem volt egy szakember, aki erre felnyissa a szemüket, hogy ami eddig működött, afelett már eljárt az idő. Akkor jöttem rá, hogy szeretném tanácsadással segíteni mindazokat, akik erre nyitottak. A „Kávézz a könyvelőddel!” a hagyományos tanácsadás egy interaktívabb formája, amit kisebb csoportoknak csinálunk.

Ez a projekt egy sokkal emberközelibb alapú együttműködés, ha jól tudom.

Pontosan, hiszen mi könyvelők is ugyanolyan emberek vagyunk, mint az ügyfeleink, még ha a számok világában is élünk bizonyos értelemben, náluk sokkal otthonosabban mozogva ezen a területen. Fontos látniuk, hogy nem csak ’kocka’ módon lehet ezt csinálni, hanem akár egy kávé mellett jóízűt beszélgetve is. Lazább stílusban átadva hasznos információkat, a még mindig tabunak számító pénz, az adózás, a jogi dolgok témakörében. És hogy ezek is lehetnek egy fiatal vagy hozzá nem értő számára is érthetőek.

Hogy találnak meg Téged az új ügyfelek?

Korábbi ügyfelek ajánlanak saját ismerősöknek és csoportokban is felhívják rám a figyelmet azok, akikkel már jól működő kapcsolatunk van. Az elégedett ügyfél a legjobb reklám. Nem kell amúgy sem, hogy tömegével jöjjenek - inkább kevesebbet csinálunk, de azt igyekszünk jó minőségben.

A „Kávézz a könyvelőddel!” konkrétan kinek és miben tud segíteni?

Egyrészről tanácsadásról szól most induló vállalkozásoknak és a már meglévőben elbizonytalanodóknak, új irányt mutatva. Van, akinek van saját könyvelője, de a tőlünk kapott információknak köszönhetően tisztábban lát. Azt azért hangsúlyozom, hogy nem célunk más könyvelőktől elhalászni az ügyfeleket. Másrészről ami számomra egy fájó pont, az a vállalkozás képzés hiánya Magyarországon. Ezért ezzel a rendezvénysorozattal az is a célom, hogy a vállalkozók tudatosabban, felkészültebben, ezáltal felelősségteljesebben legyenek képesek elindítani és gazdaságilag működtetni a cégüket.

Mi jelent számodra a munkádban sikert, mi tölt, mi motivál?

Egyértelműen a pozitív visszajelzések. A legegyszerűbb, legapróbb aha élmények, mikor azt látom, hogy felcsillan a másik szeme valamitől, ami neki újdonság volt. Olyankor nyugszom meg mikor látom 30-40 perc múlva, hogy mennyi infót kapott és ez mekkora segítség a számára. Mikor érzem valakin, hogy vállalkozásra termett és ezt meg tudom mutatni neki is és látom a fejlődését. Ezekért érdemes csinálni, mikor érzem, hogy tudok értéket adni.

Említetted korábban a kommunikáció fontosságát. Miben és hogyan változtál Te ezen a területen, amitől úgy érzed egyre jobban tudod végezni a munkádat?

Folyamatosan fejlődni törekszem itt is, mint a szakmámban. Haladok előre és figyelem magam miben érdemes változnom és hogyan. Korábban nehezen nyíltam meg, nagyon izgultam, nagy feladatnak éreztem beszélni. Már kevésbé félek a kapott visszajelzésektől, tudom fogadni az építő jellegű kritikát is számomra hiteles szakemberektől. Az önbizalmam erősödésével pedig javul a kommunikációm is. Még nem mindig tudom mennyire vagyok érthető, de a visszajelzések sokszor megerősítenek, hogy jól csinálom.

Ki hiteles számodra és mitől érzed annak?

A saját hivatásában való megnyilvánulás, mikor azt látom, hogy amiről beszél, ír, azt is éli a mindennapok során. Sok múlik a nem verbális kommunikáción, látni mennyi időt és energiát tesz valaki az elért eredményeibe. Elsődleges az odafigyelés és szakértelem. Erre törekszem én magam is. Volt, aki elsőre nem tűnt szimpatikusnak, aztán ahogy egyre jobban ráláttam a munkásságára, egészében látva az embert, alapjában változott meg a véleményem róla. Csak a látszat alapján ítélve sokszor nem tudjuk mi munka van abban, hogy az illető oda jutott, ahol tart. Szakmailag, önismereti utat bejárva és folyamatosan fejlődve minden területen. Mikor már nem csak a jéghegy csúcsát látod, hanem bepillanthatsz a kulisszák mögé is, hogy mekkora teljesítmény áll a kifelé látható kép hátterében.

Mit üzensz azoknak az Olvasóinknak, akik vállalkozáson gondolkodnak vagy a meglévőt szeretnék működőképesebbé tenni?

Minden vállalkozni vágyót, függetlenül attól, hogy kicsiben vagy nagyban gondolkodik, arra biztatok, hogy keressen fel egy jó könyvelőt és beszéljen az ötletéről, tegyen fel kérdéseket és csak ezután hozza meg a döntést, hogy milyen formában szeretne elindulni. Nagyon fontos, hogy tájékozódjanak ismerősök körében, csoportokban kérjenek ajánlást a könyvelő keresés terén, mivel ez egy nagyon bizalmi viszony, egyáltalán nem szabad, hogy az ár legyen a döntő egy könyvelő választásánál.

weboldal: https://www.gyongyhalaszkonyveles.hu/

This article is from: