Egy új világ

Ezt a háborút nem fegyverekkel és tankokkal vívták. Az emberek nem haltak értelmetlen, vak halált. Ez a csata az emberek lelkében dúlt. Ott hol a szív otthonra lelt, majd háborgó tengerben találta magát.

A lélek ki eddig csendesen szemlélte az életet, biztonságban távolról figyelte az eseményeket. Most minden megváltozott. Valami történt. Még nem tudta mi az, nem volt igazán látható jele. Csak valami különös volt a levegőben. Valami, ami eddig nem volt ott. Lágy szellő, finom fuvallat érintette. Jó volt, furcsán idegen és mégis ismerős. Talán ennek a hiányát érezte mindig. Talán ez volt, mi tátongó sebként némán haldokolt odabent. Milyen más, milyen szép lett minden!

A réten a fák kiegyenesedtek és az ég felé törtek. Az elhervadt virágok újra nyíltak. Madarak szálltak új nap felé, és vidáman dalolták a fény eljövetelét.

És a lélek tudta, hogy már semmi sem lesz az, ami volt, mert ami történt olyan változás mely vissza már nem fordítható. Szívében örömtüzek gyúltak, táncra perdült. Mily csodálatos világ, mely kitárta kapuját most mindenkinek!

A múlt már csak egy rossz álom volt, mely ködként még itt lebeg. De a friss tavaszi szellő fellebbenti, és a fény már át is veszi helyét. Minden mi eddig történt lassan könnyűvé válik, hagyja, hogy elillanjon. Elmúlt! …

Most mi lesz? Ez a kérdés motoszkált benne.

Mi történt, és miért? Nem tudta, de a kérdés ott lebegett, feszítve lelkét, nyugtot nem hagyott.

Hogyan tovább? Hiszen ami eddig volt, már nem a valóság. Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Melyik úton induljunk, van-e egyáltalán út? Ezernyi kérdés, de válasz egy sem akad. Sebaj, élvezzük most a legjobbakat. Ha eddig kibírtuk, most már csak jobb lehet. Kérte, és meg is kapta most a segítséget.

Egy angyal érkezett. Nem tudni honnan, s mikor jött. Egyszer csak itt volt, és vele itt termettek a válaszok is. Először csak csendben, lassan folyt köztük a beszélgetés.

- Mondd mi történt itt? - kérdezte a lélek az angyalt. - Eljött az idő, mikor a saját lábatokra álltok, és megtanuljátok használni az erőtöket. Tudom, ez most nagyon furcsa, de itt vagyunk veletek és segítünk, ne féljetek. - válaszolta az angyal. - És mit tegyek most, félek, hisz ezt a változást nem ismerem? - Ne félj, a változás mindig valami újat és jobbat hoz, mint ami volt. Csak először lesz ijesztő, hiszen a történelem során ilyen még sosem történt meg veletek. Első lépésként találd meg a nyugalmat, és nézd végig az életedet. Minden, amit valaha tettél, annak oka volt. Gyere, nézzük végig együtt, meglátod érdemes lesz!

Nézték együtt az eddigi élet eseményeit. A születését, a gyerekkor fájdalmait. A változásokat, melyek félelmet keltettek a kis lelkében. A fájdalmat, aminek hátterében valami nagyon fontos és értékes dolognak az elvesztése állt.

Valami, ami megvolt. Nem tudta mi volt, és mikor vesztette el. De érezte minden porcikájában,

Furcsa volt mindezt újra nézni, mintha egy idegent látott volna, aki egykor ő volt. Látta a kamaszt, ki más dolgokat keres, űz. Felfedezi a társakat, új kapcsolatokat kerget, s álmokat. Mily boldogság, és mennyi fájdalom! A munka, mely ezután következett nem hozott túl sok örömet. Persze nem is volt a célja, de azért szerette volna élvezni, amit csinál. Látta a fájdalmakat, az útkeresés, és párválasztás gyötrelmeit. Az új csodákat és örömöket újra átélte a képekkel együtt.

Szép és fájdalmas volt, jó érzés volt túl lenni rajta. - Látod ez volt eddig… - mondta az angyal. - Nézd meg hol vétettél hibát, és gondold végig mit tehettél volna másképp. Vannak következmények, amiken most változtathatsz. Tedd meg, és lépj tovább.

S a lélek elkezdte újra élni a múltat, és felkutatni az átélt események okait. Nehéz, fájdalmas munka volt. Jó ideig eltartott, amíg sikerült rendet raknia.

- Most mit tegyek? - kérdezte - Szeretném, ha a jövő szebb és tartalmasabb lenne. Szeretném, ha az évek nem röpülnének el mellettem. Szeretnék valamit alkotni! - mondta a lélek. - Menj, és váltsd valóra az álmaid. Keresd, kutasd a szíved mélyen őket, s megleled majd mit elveszettnek hittél. S ha megvannak, szép sorjában teljesítsd be őket. Nem kell sietned, időd van bőven. Meglátod boldoggá fog tenni a tudat, hogy valóssággá lesznek. S a régi álmokból újak fognak nőni, mint egy fa mely lombot hajt a fényben. Élj, és ne félj többé! Ha mégis bizonytalan leszel, csak hívj, én mindig jövök, ha szükséged van rám!

A lélek megköszönte az angyalnak az útmutatást, és elkezdte valóra váltani az álmait. Sok-sok álom, melyet elveszettnek hitt, most napvilágra jöttek. Események, melyeket a múlt homálya fedett, most új álmok hajtásai lettek. Így telt sok-sok nap, és sok-sok év el. A napok egyre hosszabbak és örömtelibbek lettek. Persze ne higgyétek, hogy a fájdalom elkerülte.

Nem, nem így volt. Az is része volt, de már nem kapott akkora hangsúlyt, és nem borította be fekete lepelként a szívét.

„Amíg gondolkodsz, addig mindent összezavarodva ( látsz. Ez a zavarodottság félelmekhez vezet. A félelmek betegségekhez, rossz kapcsolatokhoz, megtett vagy meg nem tett dolgokhoz. Engedd el a gondolataid, melyek nem is a tieid. Ezzel elengeded a zavarodottságot, a félelmeket. A létezés megmutatkozhat a maga valójában. Aki Vagy, elme, ego, gondolatok nélkül, ( Az megtapasztalhatja önnön létezését.”

Czeczon István: Kávészünet az elmének