KOVÁCS BRIGITTA EFI
KI EZ AZ EMBER? KAPCSOLÓDÁSAINK
Sokat cseteltünk. Még több szmájlit és gifet küldtünk egymásnak. Úgy tűnt, ugyanazt a zenét szeretjük, hasonló könyvekért rajongunk, teljesen egyformán gondolkodunk.
figurával kívánt társalogni. Ő nem elégszik meg egy kétdimenziós festett képpel. A kötődéshez neki ennél több kell. Hát megadta magának, amire vágyott!
Kedves mosoly bujkált arcán, a profilképS most, a két idegen nekiállhat ismerkedni. nek használt fotóján. Így mindig mosoly- Újra. gott rám, valahányszor találkoztunk az online térben. Még videótelefonáltunk is egyszer! Teljes volt az összhang, a szimpátia. Aztán mindketten úgy gondoltuk, hogy végre személyesen is megismerhetnénk egymást. Elérkezett a találkozás ideje, amit oly régóta vártunk már. S ekkor jött a döbbenet! Bár a fotó alapján felismertük az illetőt, akivel hónapokon keresztül megosztottuk életünk egy-egy szeletét, mégis, amikor egymás szemébe néztünk, két idegen tekintete találkozott. Immár kiegészült az összkép mindazzal, ami eddig hiányzott: a gesztusokkal, testbeszéddel, a mindennemű torzítástól mentes hangszínnel. Az illatokkal, a színekkel, a tapintással érzékelhető valósággal, és azzal a megfoghatatlan valamivel, amit egy ember lényének nevezünk. Elménk szükségszerűen kiegészítette az elmúlt hónapokban látott fotót ezekkel a hiányzó tulajdonságokkal, hiszen minden eddigi tapasztalat alapján, egy „hús-vér” 36 CsPM
Amikor személyesen találkozunk valakivel, mindez jelen van. Kevesebb dolgot bízunk a képzeletünkre. Egy az egyben megtapasztalhatjuk embertársunkat különféle szemszögből. Ilyenkor könnyű dolgunk van. Könnyű dolgunk van? Vajon ugyanazt az embert ismerjük-e meg, mint akit a tanítványa, a szomszédja, az unokatestvére, a gyereke, a munkatársa, a szerelme, az ügyfele, az üzlettársa, az orvosa, a bankára, a bejárónője ismer? Biztosan nem. A különböző helyzetek, más-más arcát hívják elő az illetőnek. Sze-
