DR. NÉMETH NOÉMI
Tartásdíj, - avagy ki, kinek, mikor, mennyit?
A tartás, tartásdíj szavak hallatán az emberek többsége a gyermektartásra asszociál, fontos azonban tudnunk, hogy a gyermektartás csak egy része az úgynevezett rokontartás teljes halmazának. Tekintettel arra, hogy a gyer-
mektartást a hatályos jogi szabályozás is kiemelten tárgyalja, valamint arra, hogy ezen részhalmaz tart számot a legnagyobb érdeklődésre, ezen témát egy külön cikk keretei között fogjuk tárgyalni a későbbiekben.
A gyermektartás különválasztását követően a jogszabály több kiemelt csoportot is megnevez. A polgári törvénykönyv külön szól a házastársi tartásról (mely a köztudatban inkább „asszonytartás” néven ismert, annak ellenére, hogy az bármelyik házastárs – így a férj – számára is megállapítható), a testvér, valamint a szülőtartásról, melynek kiemelése a jogszabályban viszonylag újkeletűnek tekinthető.
Fenti főbb kategóriákon kívül más rokonok is jogosulttá válhatnak tartásra, amennyiben a törvényi feltételek teljesülnek az ő vonatkozásukban is. A rokontartásra való jogosultsághoz két alapvető körülménynek kell teljesülnie, nevezetesen rászorultságnak kell fennállnia a jogosult oldalán, ugyanakkor szintén elengedhetetlen feltétel, hogy az a rokon, akitől a tartást igényelnénk, rendelkezzen teljesítőképességgel. CsPM 25