KISS ZSOLTNÉ BERÉNYI TÜNDE
Pro és kontra – „FREE SZFE”
Máig megélem a gyomromban a lámpaláz izgalmát, ha elmegyek az SZFE előtt. Ennek az az oka, hogy fiatal koromban kétszer is felvételiztem az akkor még Színház - és Filmművészeti Főiskolára.
tam annak ellenére, hogy nem vettek fel. Először persze nem nagyon keseredtem el, mert segédszínészként szerződésem volt Szolnokra. A második elutasításkor azonban vérig sértődtem, és eldöntöttem, hogy soha többet nem jelentkezem. Emlékszem, hogy remegő lábakkal men- Amikor erről meséltem Helyey Lászlónak, tem fel a lépcsőn, folyamatosan mondva akivel egy darabban volt lehetőségem magamban a monológokat, halkan dú- együtt játszani, nagyot nevetve csak an�dolva a dalokat. Különleges, és egy élet- nyit mondott: „Kár volt! Engem hatodjára re meghatározó érzésekkel gazdagod- vettek fel!” Szóval, mivel a sértettségemen jó ideig nem tudtam túllépni, így lemaradtam a színművészetiről. Persze ahogy ez lenni szokott, én is elfogultsággal vádoltam a felvételiztető tanárokat, művészeket, azzal a sztereotípiával vígasztaltam magam, hogy ide protekció nélkül lehetetlen bekerülni. Jó néhány évvel később viszont beláttam: igazuk volt! Nekem nem a színpadon van a helyem, hanem „mögötte”. Elnökként igazgatok egy színházat, menedzselem, s emellett mesedarabokat írok. És ebbe valóban kiteljesedhetek, önmagam lehetek. Hogy miért írtam le mindezt? Mert az SZFE átszervezését pártolók, főként Vidnyánszky Attila olyan indokokat mondanak, amelyek hasonlítanak – legalábbis érzelmi síkon – az én „sértődött, elutasított” időszakomra… Na de hát meglett felnőtt embereket nem motiválhat a sértettség! Ezt hagyni kellene a kamaszokra és a fiatal felnőttekre! Ott még belefér…
mint ahogy minden működő szervezet életében. Ha „javítani” szeretnék valamit, vagy fejleszteni, akkor ugye abból indulok ki, ami van, és ahhoz képest változtatok. De nem dobom ki kapásból az egészet! Márpedig nekem úgy tűnik, hogy most ez történik az SZFE esetében. „Kukába” az eddigi szakmaisággal, jöjjön valami gyökeresen új! Rendben, tételezzük fel, hogy erre van szükség! Viszont a nulláról való építkezés minden esetben olyan hatalmas munka, ami nemhogy teljes embert, de teljes szakmai teamet kíván, olyat, melynek tagjai éjt nappallá téve az adott ügyön dolgoznak. Na de erre hogy képes egy olyan ember – nevezetesen Vidnyánszky Attila – , akinek számtalan tisztsége és feladata van, melyek közül több is teljes állást kívánna?! Ha pedig az SZFE irányításához elegendő egy részmunkaidős vezető is, akkor az csakis azt jelentheti, hogy nincs komoly baj. De akkor miért kell ilyen mértékben átalakítani és teljes egészében elvetni a régit?
Cikkem nem hivatott állást foglalni, éppen Nem értem az egészet! ezért gondolatébresztőként jegyeztem le a fentieket, és ugyanebből az okból álljon itt Én azt gondolom, hogy vannak javítani két idézet az ügyben a két „ellentétes oldalvalók, reformra szorulók az SZFE esetében is, ról” megszólalóktól: CsPM 23
