NEXUS II. évfolyam 2. szám

Page 34

N E X U S | Új kolléga mutatkozik be

A PSZICHOLÓGIA INTÉZET ÚJ MUNKATÁRSA: MATUZ-BUDAI TÍMEA EGYETEMI TANÁRSEGÉD és különböző környezeti faktorok tükrében. Elsősorban óvodás és kisiskolás gyermekekkel foglalkozom, de a kutatásom egy része felnőttekre is fókuszál. Fontosnak tartom, hogy a munkámnak gyakorlati haszna is legyen, így a vizsgálatok tervezésénél elsődleges szempont, hogy reflektálni tudjunk a gyakorlatban felmerülő problémákra. Eredményeink gyakorlatba való átültetésének céljából hoztuk létre két kollégámmal a Fülesbagoly Fejlesztő Foglalkozások Egyesületet, melynek jelenlegi elnöke vagyok. A doktori kutatásom mellett a krónikus betegségek pszichológiájával, pszichológiai tartalmú szövegek elemzésével és irodalomterápiával is szívesen foglalkozom. 2021 szeptembere óta vezetem a Social Cognition and Disabilities elnevezésű kutatócsoportot, melyben jelenleg tizenegy hallgatóval dolgozunk együtt. Az oktatásba doktoranduszként csatlakoztam be, az elmúlt években többnyire a fejlődéslélektanhoz és a kognitív pszichológiához kapcsolódó gyakorlati tárgyakat oktattam a magyar és az angol képzésben egyaránt, valamint számos hallgatónak voltam témavezetője a kutatási gyakorlatok során. A Pszichológia Intézet életében is igyekszem aktívan részt venni. Hallgatóként öt évig voltam a Pécsi Pszichológus Napok szervezője, kétszer főszervezője. A kari nyílt napokon is szoktam segíteni, de voltam már a Kutatásetikai Bizottság titkára is. 2021 óta pedig a Mind the Book PszichoKönyvklubot vezetem Arató Nikolett és Inhóf Orsolya kollégáimmal. Nemcsak a szakmai identitásom alapköveit köszönhetem az Intézetnek, hanem itt ismertem meg a férjemet is, aki – bár a pszichológia egy merőben más területén dolgozik – az egyik legnagyobb támaszom a hivatásomban is.

2012-ben kezdtem meg tanulmányaimat a PTE pszichológia szakon. Az alap- és a mesterdiplomámat is itt szereztem, majd 2017-ben felvételt nyertem a Pszichológia Doktori Iskola Evolúciós- és Kognitív Pszichológia Doktori Programjába. 2021 februárja óta dolgozom tanársegédként a Fejlődés- és Klinikai Pszichológia Tanszéken. Mindig is széleskörű volt az érdeklődésem a pszichológián belül, így több területen is kipróbáltam magam. A próbálgatásoknak köszönhetően sikerült megtalálnom a fő témámat, melyet BA harmadéves korom óta kutatok, és amely végül a doktorim témájává nőtte ki magát. A PhD kutatásomban hallássérültek mentalizációs képességét vizsgálom a nyelv, a végrehajtó funkciók

Matuz-Budai Tímea

Fejlődés és Klinikai Pszichológia Tanszék Fotó: Mánfai György

32


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Játék határok nélkül. Glied Viktor (2020): Az európai migráció két arca. Ad Librum Kiadó, Budapest

3min
pages 70-71

Editorial Note | Angol nyelvű összefoglaló

5min
pages 72-76

A PTE BTK életem egy fontos állomáshelye.” Interjú Pirmajer Attilával

1min
page 69

A bölcsészek mint kaméleon művészlelkek

5min
pages 66-68

Az én csodálatos pécsi kalandom sem ér itt véget...”

2min
page 65

„A mi munkánk a háttérben zajlik, a cél az oktatás kiszolgálása.” Rektori dicséret a BTK-n. Interjú Novákné Végső Zsuzsával

7min
pages 62-64

György-telep, Pécs margója

3min
pages 51-52

A láthatatlan fogyatékosság

5min
pages 54-56

A Pszichológia Intézet aktuális hírei

2min
page 53

Kádár-korszak és Instagram

3min
pages 57-58

A Történettudományi Intézet beszámolója

2min
page 45

A Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék aktuális hírei Dmitrij Anatoljevics Funk tiszteletbeli doktorrá avatása, 2021. november 4

1min
page 44

Beszámoló a Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport (MOSZT) tevékenységéről

2min
page 43

A Pszichológia Intézet új munkatársa. Matuz-Budai Tímea egyetemi tanársegéd

1min
page 34

In Memoriam Csizmadia Sándor

1min
page 33

Humán Környezettudományi Kutatócsoport

2min
pages 37-38

Annales | PhD-hírek, habilitációk, nyugdíjazások, kinevezések

3min
pages 29-31

Az Irlandisztika Kutatóközpont tevékenysége 2021-ben

3min
pages 35-36

Beszámoló a Háborús Tudományok Multidiszciplináris Kutatócsoport első évéről

3min
pages 41-42

Digitális transzformáció a Pécsi Tudományegyetemen

3min
pages 39-40

In Memoriam | Gyászhírek

1min
page 32

A nyelvtanulás transzformatív döntés.” Interjú Dombi Judittal

6min
pages 20-22

Könyvajánló

8min
pages 23-28

Tudományos hírek

3min
pages 11-13

A titok a hallgatásban rejlik.” Interjú Luigi Tassonival

5min
pages 17-19

Díjak és szakmai elismerések

3min
pages 9-10

Előszó

2min
page 5

A szakma szeretete általában meghozza gyümölcsét.” Interjú Kurdi Máriával

7min
pages 14-16

Új programokkal bővült a PTE BTK képzési palettája

6min
pages 6-8
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.