Szakgondozóknak bemutatkozó kiadvány - BTESZ

Page 1


bemutató

Baptista Tevékeny
Szeretet Misszió

Bemutatkozás

BTESZ intézményi struktúra

BTESZ Alapítvány

BTESZ intézmények térképe

Együttműködéseink társszervezetekkel

Pszichiátriai és szenvedélybetegséggel élők ellátása

Közösségi alapú rehabilitációs megközelítés

Egészségügyi, pszichoterápiás tevékenységet segítő szociális tevékenységeink

4. 1. 5. 8. 9-13.

6-7.

BEMUTATKOZÁS

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTESZ) a Magyarországi Baptista Egyház jogi személyként nyilvántartásba vett szervezeti egységeként működik. Szervezetünk alapértékei: Alázat, Bizalom, Tisztelet, Empátia és Szakmaiság.

Komplex ellátórendszer kiépítésére törekedve, immáron 15 éves működésünk eredményeként, ma már az országban mintegy 1.500 ember dolgozik a BTESZ kötelékében annak érdekében, hogy közel 15.000 ember, családok és egyedülálló személyek életét könnyítse meg, tegye elérhetővé számukra a megfelelő szolgáltatásokat.

Fontos számunkra, hogy mind az ágazatirányítás szereplőivel, mind a Kormányzat szándékaival, valamint a szakmai szereplőkkel együtt gondolkodjunk, közösen valósítsunk meg fejlesztéseket és segítsük elő az együttműködésben rejlő lehetőségek kibontakoztatását az erőforrások multiplikálása érdekében.

BTESZ INTÉZMÉNYI STRUKTÚRA

A BTESZ a szociális alapszolgáltatásokat, a köznevelési feladatokat, a gyermekvédelmi alap és szakosított ellátásokat, az adományozási és karitatív tevékenységeket az alábbi intézményi struktúrában biztosítja:

Új Esély Központok működtetésével az ország 7 régiójában jelenleg 38 településen biztosítunk nappali ellátást szenvedélybeteg és pszichiátriai beteg személyek részére és 2 helyszínen támogatott lakhatást szenvedélybetegeknek.

Integrált Intézményeink az ország keleti vármegyéiben, valamint Zala vármegyében 11 településen rendelkeznek székhelyintézménnyel és több mint 70 településen nyújtanak szociális alapszolgáltatásokat, illetve szakellátásokat.

Köznevelési alapfeladatokat látunk el a Bárka Baptista Óvodában, gyermekjóléti alapellátást biztosítunk 2 településen 5 családi bölcsőde működtetésével, valamint a gyermekek esélynövelő szolgáltatásai érdekében tanodai szolgáltatást nyújtunk.

A BTESZ Boldog Gyermekkor Nevelőszülői Hálózat révén közel egy évtizedes múlttal rendelkező gyermekvédelmi szakellátást (otthont nyújtó ellátást), nevelőszülői hálózatot működtetünk az ország 4 megyéjében.

BTESZ ALAPÍTVÁNYT A NEHÉZ ÉLETHELYZETBEN

LÉVŐ EMBEREK MEGSEGÍTÉSÉRE

Cipősdoboz akció 2023

Családi nap 2024

Lillafüredi kirándulás 2023

Tanszerosztás 2023

Te jövőnek hívod.. Ő álomnak.. Mi CÉLNAK!

Jogi kérdések

A BTESZ INTÉZMÉNYEI ORSZÁGSZERTE

Integrált intézmények

Új Esély Központok

Tervezett Új Esély Központok

Fogyatékos személyek nappali ellátása

Fogyatékos személyek támogatott lakhatása

Nevelőszülői hálózat

Bölcsődék, óvodák

Támogatott lakhatás (szenvedélybetegek)

Tanoda

EGYÜTTMŰKÖDÉSEINK TÁRSSZERVEZETEKKEL

2021 év végétől a BTESZ, mint gesztorszervezet 6 konzorciumi partnerrel együttműködve – látja el a Területi Szakmafejlesztési Rendszer vezetését Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben, feladatellátásunk során hidat képezünk az ágazatirányítás és a szociális ellátórendszerben tevékenykedő partnerek között. A szakmafejlesztés során együttműködünk a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettel és a Belügyminisztériummal, valamint aktív szakmai szereplői vagyunk az országos szakmai munkacsoportoknak.

2022 februárjában az Igazságügyi Minisztériummal azzal a céllal írtuk alá a stratégiai megállapodást, hogy országszerte segítsük és támogassuk a bűncselekmények áldozatainak jogait, valamint javítsunk az áldozatsegítő szolgáltatások hatékonyságán.

2023 második felében a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségével (LESZ) elindultunk egy közös úton és létrehoztuk a saját szolgálatunkat a LESZ családján belül, egyesületi formában. Szolgálatunk neve: Új Esély Lelkisegély Szolgálat.

Jogi kérdések

Jelenleg 55 nappali ellátó intézmény és 2 támogatott lakhatás működtetéséről és fenntartásáról gondoskodunk az ország 7 régiójában. Ezzel közel 4.700 érintett számára tesszük elérhetővé az ellátást 48, nem ritkán hátrányos helyzetű, a szociális és egészségügyi ellátási háló tekintetében kevésbé lefedett városban.

Szenvedély- és pszichiátriai betegek nappali ellátását, illetve támogatott lakhatását nyújtó intézményeink:

Új Esély Központok

Tervezett Új Esély Központok Integrált intézmények

Támogatott lakhatás (szenvedélybetegek)

Az országos statisztikai adatok és a mindennapi feladatok is azt mutatják, hogy mind a pszichiátriai, mind a szenvedélybetegséggel élők speciális ellátási szükségleteire való reagálás közös érdek és feladat. Mindkét esetben progresszív betegségről beszélünk. Az addiktológiai problémák hátterében gyakran áll valamilyen pszichiátriai tünet, illetve pszichiátriai megbetegedés és a szerhasználat, mintegy öngyógyításként jelentkezik. Fordítva a szerhasználat is szorongást és depressziót eredményezhet. Régóta ismert, hogy a felnőtt lakosság több mint tíz százalékát minden évben érintő pszichiátriai betegségek, a betegek és családtagjaik szenvedésén túl jelentős anyagi terhet rónak az egyénre, családra és a társadalomra egyaránt.

MINDKÉT CÉLCSOPORT ESETÉBEN

A KÖZÖSSÉGI ALAPÚ REHABILITÁCIÓS

MEGKÖZELÍTÉSBEN HISZÜNK, AMI MAGÁBAN FOGLALJA...

a közösségi integrációt, ennek érdekében a lakóhelyhez közel, az érintett természetes életterében biztosított szolgáltatásokat, a közösségi erőforrások és a természetes segítők bevonását, a rendszerszemléletű családgondozást, a felépülésközpontú megközelítést, ahol a felépülés olyan komplex és akaratlagosan választott állapot, amely magába foglal egy új életstílus, magatartásforma kialakítását, a holisztikusan felfogott egészség elérését, valamint a közösségben elfoglalt hely minőségét. Az “empowermenten” keresztül a partnerségre építve segítjük az egyént abban, hogy egyre több kompetenciára, viselkedési stratégiára tegyen szert és ezen készségek birtokában képes legyen a felépülésben megmaradni, és emellett megküzdeni az elsősorban őket sújtó társas egyenlőtlenségekkel, diszkriminációval és stigmatizációval.

A korai kezelésbevétel, a betegségekkel kapcsolatos kockázatok csökkentése esetükben kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az egyéni szükségletekre alapozott hosszabb távú szociális és mentális gondozással, az életvezetés segítésével, a személyiség fejlesztésével, a közösség erejével megelőzhető a betegségre jellemző izolálódás és az állapot rosszabbodása.

SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉGEKKEL TUDJA KIEGÉSZÍTENI

életvezetési készségek fejlesztése

egyéni és csoportos tanácsadás

ellátotti képzések (erőszakmentes kommunikáció, munkaerőpiaci készségek, stresszkezelés, gyászfeldolgozás stb.)

Heti programjaink a veresegyházi Új Esély Központban:

művészetterápiás programok, állatasszisztált terápiás foglalkozások

krízisintervenció egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítése

IFEv e lközösegészségnap 2

Heves

gyógyszer “compliance”, együttműködésben a szakorvossal és a gondozóhálózattal

hozzátartozókkal való kapcsolattartás, kapcsolatfelvétel

társas kapcsolatok (újra)szervezése

munkaerőpiaci (re)integráció

közösségépítő, szabadidős programok szervezése

hitéleti tevékenység K özösségek hete202 4

Szentes

háztartási vagy háztartást pót rehabilitációs intézményi utógondozás önsegítő csoportok integrálása

Új Esély Központ Monor, Élményfestés 2023

Új Esély Központ Veresegyház, állatasszisztált terápiás foglalkozás 2023

Hiszünk abban, hogy az addiktológiai és a pszichiátriai betegek ellátása, életminőségük javítása kizárólag multidiszciplináris teamben való együttműködés által lehet célravezető. Ennek megvalósulása érdekében elengedhetetlen az egészségügyi és a szociális ellátórendszer aktív együttműködése. Az egységes rendszerszemléletben való gondolkodás e két célcsoport tekintetében ugyanis véleményünk szerint kiemelt jelentőséggel bír, mely szemlélet jelenleg is intézményeink munkaszervezésének gyakorlata, a mindennapos munka része esetmegbeszélések, esetkonferenciák, közös szakmai rendezvények formájában. Örömmel fogadtuk, hogy nemzetközi és állami szinten is az a szándék, hogy a két szakmaterület rendszerszintűen is együttműködjön a területen jelentkező szakmai kihívásokra való minél hatékonyabb reagálás, a meglévő erőforrások multiplikálása érdekében.

Az egészségügyi intézményekkel úgy gondoljuk szervezetünk együtt tud működni a hosszútávú minőségi betegellátás érdekében, természetesen a kompetenciahatárokat szem előtt tartva. Míg az Önök intézményének tevékenységi köre a szakorvosi terápiás folyamat biztosítása, krónikus és akut betegségek kezelése, pszichoterápiás folyamatok és a gyógyszeres kezelés felállítása, nyomon követése, addig a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió szenvedély- és pszichiátriai beteg személyek számára biztosított nappali ellátása szociális segítőmunka révén tud támogatást nyújtani, ezáltal a megelőzés, edukáció, gyógyítás és szociális ellátás komplex módon kapcsolódhat össze.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Szakgondozóknak bemutatkozó kiadvány - BTESZ by BTESZ - Issuu