KÁTÉ 2020. Gólyaszám

Page 14

Kollégiumok Kármán Tódor Kollégium (KTK) A Petőfi híd budai hídfőjénél magasodik a maga kilenc emeletével az 1966-os építésű, gyönyörűen felújított Kármán Tódor Kollégium, a Gépészmérnöki Kar kollégiuma és sok gépész otthona. Régi beceneve az „Ezres Kollégium”, mivel közel 1000 ember elszállásolására alkalmas. Az eredetileg Münnich Ferencről elnevezett kollégium 1990 óta viseli Kármán Tódor nevét. Közvetlenül az egyetem mellett található az Irinyi József utcában, könnyen megközelíthető. 2007-ben PPP keretein belül az akkori Hérosz Zrt. újította fel. Jelenleg is külső vállalkozó üzemelteti az intézményt (UNI-FM Kft.). A kollégiumba az első félévben szociális alapon vagy kellően magas felvételi ponttal lehet bejutni, mivel tanulmányi átlagod még nincsen. A második félévtől már elsősorban a tanulmányi eredményeddel kerülhetsz be, emellett a szociális alapon járó pontszám vagy valamely öntevékeny körben végzett vagy egyéb közösségi munkád után kapott pontszám, illetve ezek kombinációja alapján is bejuthatsz. A jelentkezésről a GHK oldalán lehet további információkat találni. A férőhelyeket egy félévre kapják a hallgatók, tehát folyamatosan hoznod kell egy bizonyos szintet, hogy bent is maradhass a kollégiumban.

Beköltözéseddel elfogadod a házirendet, melynek betartása nagyon ajánlott, hiszen egy új lakóközösség tagja leszel. A bentlakás díja – ha államilag támogatott finanszírozási formában vagy – 11 650 Ft/hónap (költségtérítéseseknekennek a kétszerese), ami nagyon jutányos a budapesti albérleti árakhoz képest. Ha szociális helyzeted mégis megkívánja, lehetőséged van a kollégiumi díj csökkentését kérvényezni. A befizetések a Neptun-rendszerben történnek, ahol a határidő betartása ajánlott, mivel késedelmi díjat számolnak fel. Ha valami kárt okozol a berendezésben, azt eléggé magas áron számlázzák ki neked, úgyhogy ezzel jobb vigyázni. Magáról az épületről szinte csak jókat lehet mondani: minden szép, igényes és tiszta. Minden bútor új, ahogyan a nyílászárók és a vezetékek cseréjére is sor került. További furcsaság még az, hogy az épület nagy része be van kamerázva, illetve, hogy a beléptetés proxy kártyás kapukkal történik.

A koliban minden szoba kétágyas, és alapvetően az összes ugyanúgy van berendezve. Található benne két ágy, egy kétszemélyes asztal, székek, fiókos szekrény, ruhásszekrény, polcok, konyhaasztal, hűtő, mosdókagyló, tükör, kislámpa, olvasólámpa, asztali lámpa, ruhaszárító. Fontos tudni, hogy rezsó, kenyérpirító és hasonló hőfejlesztő berendezések nem üzemeltethetők a szobákban. Azokat a konyhában kell használni, ahol található két tűzhely és egy vagy két mikrohullámú sütő is. Amennyiben igényled, kaphatsz egy zárható kisszekrényt a konyhában. Ezt a szintfelelősödtől kérheted. Mivel sokan laknak egy szinten, így könnyen lehet, hogy másokkal is osztoznod kell majd rajta. A szobák alapvetően csak annyiban különböznek, hogy az épület melyik oldalán vannak, mivel a híd felé néző oldal szobái valamivel melegebbek, és – az úttest közelsége miatt – hangosabbak is. Az asztalok elég kicsik, ami azt jelenti, hogy egy laptoppal már közel le is fedted a saját térfeled. A kis méret a későbbi rajzolások során sem könnyíti meg a gépész dolgát, viszont erre ott a belső ablakpárkány, illetve a közös helyiségek nagy asztalai is a segítségedre lehetnek majd. Alapból kapsz ágyneműt, illetve felmosó felszerelést is a szobához,. Az ágyneműhuzatok cseréje (amennyiben igényeltél huzatot) kéthetente történik, erről a felvonókban elhelyezett plakátról értesülsz majd, valamint ilyenkor veheted fel a két tekercs WC-papírodat is. Ha esetleg porszívóznál, vagy vasalni támadna kedved, akkor a portán kérhetsz ehhez eszközöket, amiket a személyi igazolványodért cserébe felvehetsz. Fontos, hogy egyikből sincsen sok, továbbá óradíjas a felvételük, szóval a többi lakó idegeinek és pénztárcád kímélésének érdekében érdemes gyorsan elvégezni a feladatot. Az üzemeltetőről tudni kell még, hogy a szervezésben, egyes eseteket tekintve, csekély jártasságot mutatnak, így például egy be- vagy kiköltözés akár egy egész napos program is lehet, de évről évre fejlődés tapasztalható szerencsére. Egy-két éve már jelentősen meggyorsult a folyamat, ugyanis időpontokra lehet jelentkezni online módon. De azért jobb előre a napirendbe kalkulálni a csúszást. Ha már a beköltözést megemlítettük: ekkor nagyon kell figyelni! A régi papíralapú állapotrendszer helyett ma már az „e-állapot rendszer” működik. A karbantartók felmennek a szobában egy mobilnetes tablettel, bejelentkeznek mint adminisztrátor, megnézik, hogy milyen hibák vannak a szobával, egyeztetik a már korábban felvett hibákkal, aztán az újakat felveszik a rendszerbe, amit az első beköltözőnek/utolsó kiköltözőnek a saját nevével és jelszavával meg kell erősítenie. A hibákat vetessétek fel a legszigorúbb körültekintéssel, mert kiköltözéskor az összes általatok nem említett hibát a nyakatokba fogják varrni, méghozzá igen borsos áron!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.