Író Diák ― 2023

A

Bezerédj

IstvánTechnikumdiákjainakköltészetnapiirodalmi-művészetilapja―2023.április11.

József Attila:

Ars poetica

Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?

Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés.

Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!

Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón, e század: rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!

Nyírő Dávid alkotása

ÜDVÖZLET

AZ OLVASÓNAK!

Az Író Diákot, a Bezerédj István Technikum költészet napi irodalmi lapjának immár második számát tartja kezébenazolvasó.

József Attila születésének évfordulóján, április 11-én, fejet hajtva a költészet napja előtt immár második alkalommal jelenik meg iskolánk kulturális folyóirata. Ez alkalommal is szép számmal érkeztek alkotások, s nagy örömünk, hogy a festők, rajzolók, fotósok is fontosnak érezték, hogy ittjelenhessékmegalkotásuk.

A műveket olvasva-nézve feltűnik az embernek, hogy mennyi minden fogalmazódik meg a diáklelkekben, s nagy öröm, hogy hangot, formát is tudnak adni mindezeknek.Igen, erreszolgála művészet: megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. Mindannyiunkszívébenottvanazakiszug, ahova legféltettebb gondolatainkat, érzéseinket szoktuk bepakolni. Ezek javarésze nem titkos ugyan, de sokkal nehezebb, összetettebb, érzékenyebb annál, hogy keresetlen, ügyetlen mondatokkal közprédává tegyük. Az embert azért mégis feszíti a megosztás vágya: ilyenkor van az, hogykeresünkegyürespapírt,vagynyitunk egy új dokumentumot a szövegszerkesztőben, és szavakká, vonalakká,jelzőkké,árnyalatokkáfinomítjuk érzéseinket.

Lehet,hogyarím,ametrum,aszóképmég döcögitt-ott,deabeléjükoltottérzésvilágaz a legőszintébb megnyilatkozás, a legszemélyesebb kitárulkozás szerzőik részéről.

Fogadd hát, Kedves Olvasó olyan jó lélekkel az itt megjelenő műveket, mint amilyennelmiazokatmegalkottuk!

Hajdu Regina: SZIKRA

Titokzatosság, sok van belőle már, De mégis furdal a kíváncsiság.

Zöld szeme cikázik arcom és szám között, Csak mondj valamit, mondd, mi szíved nyomja, Mellkasodra teszem kezem, s ott marad a nyoma.

Annyi érzelem, De te mégse mutatsz ebből semmit se.

Folyamatos utakat jársz a fejemben, Szívem felgyorsul, ha rám nézel, Megszűnik a zaj, és csend terem helyébe.

De ahj, szerelemnek csúf szépsége, Egyetlen bűnöm, hogy könnyen megtörténhet. Viszont várok, várok szüntelen, Míg végül én jussak előbb eszedbe.

2

(Barabás Balázs rajza)

Idegen Utca

Hosszúnak tűnik ez az utca

Több itt az útszakasz mint azt gondoltam

Már egy ideje itt vagyok

Nem tudom meddig maradok itt fogva

Az éj egyre közelebb

De már a lámpa fény egyre kevesebb

-És csak némán tekintek a családomra-

Kettőnk

Sok kérdés de nincs válasz

Hol lelem én valaha a támaszt

Melletted akarok lenni

És melletted nyugalmat lelni

Távol vagy de mégis közel

Kérlek végre jöjj hozzám el Ereszd el múltadat már

Engedd és jobb lesz tán

Remény

Azt éreztem nem kell senki

Egyedül akartam lenni

De jöttél te és megérintettél

De ahogy jöttél el is mentél

Tudom hogy nem kéne

De mégis megteszem

Reménykedem

Mert őt tényleg szeretem

Rólad

Lennék boldog de nem tudok

Nélküled még elveszett vagyok

Melletted megtaláltam önmagam

És nem kell megjátszanom magam

Érzéseim tiszták és legfőképp igazak

emlékeim ritkák de mégis gyönyörűek

Úgy érzem régóta ismerlek téged

Pedig egy napot töltöttem véled

tényleg

még a csend is hangos

Szótlan vagy de én értelek

Nem rég nekem üzentél De ennek vége lett

Vele vagy , de tényleg vele akarsz?

Tényleg rá vágysz , tényleg?

Talán el fogadnám tényként ha így lenne Habár el rohannék minden esetre

Tényleg? Mégse rá nézel kék szemeiddel Lényeget meg fogva érzelmekkel.

Csillog és látom hogy miért, "Itthon" érzés fog el épp.

Nem ereszt téged, nem ereszt a múlt Meg emészt téged, és repeszt ahol tud. Elkél neked egy biztos kéz Fogadd el mert ez el nem vész.

Tényleg? Kérdezed ekkor S , Két lélek egymásra hangol. Minden lezárul , rossz dolgokon pont lesz Hisz egymás karjaiban jó lesz.

Tényleg? Tényleg.

3

DEVANY

(Kép: internet)

Nyírő Dávid illusztrációi

Csokonai Vitéz Mihály:AReményhez című verséhez

Garami Noémi: Mikor leszáll az éj...

Mikor leszáll az éj, hallom még suttogásod Ahogy csillogott szemedben csalfaságod, Az éj szellője hozzád láncol, Bár már nem vagy itt, csak egyre távol Vágyunk még egymásra, ezt le se tudjuk tagadni, Mikor egymás karjaiból nem tudunk kiszakadni, Egy könnycsepp folyik arcunkon a fájdalomtól, Mikor érzed szívem dobogását a mellkasomból, Kezünk összeér, pupilláink kitágulnak egymástól

Miközben szám már dadog a sírástól

Kérdezem én – miért hagytál el?

Ahogy a hazugságaival megviccel, Egy pillanatra meg visszanéz válla mögül, Lepereg előttünk a történetünk, de már csak elrepül, Oly messze száll, csak kapkodunk érte

Kérdezzük – talán egy másik életben?

Külön járunk már rég, ahogy felnézünk az égboltra úgy gondolunk a csókokra.

Páratlan reakció szemünk találkozása, Le van írva bennük minden emlékünk, De ezt csak mi érthetjük, a vágyat újból felébresztjük.

Ne hagyj itt, maradj még, érzem a föld kicsúszik alólam ,érzem egyedül maradtam, míg te vígan

játszadozol, egy daraboddal meg visszahúzol. Csak Te meg Én – a világ minden kincsénél többet ér. Beléd lehelem a lelkem utolsó töredékét , s csendben nyúlok a kötélért, fájdalmam és szívem elzárom, míg csendben várok és várok, már csak pislákol a parázs , oxigénhiányos, akár a szürkület, mely homályos, a csalódottság elvakít ,mint a bor ami mámorít.

Már csak merengek emlékedben , fiatalságunk tengerében. S így lassan a semmibe vész, mintha meg se történt volna.

Bár tudnád mily fontos vagy nekem, Érintésed a menedék nekem, A szereteted felmérhetetlen, Azt hitted, te vagy a rossz miközben csak az élet az, ami gonosz, egy óvatlan pillanat feldúlhatja sorsunkat.

De a titkunkat nem tudhatja senki, sok minden visszaránt, házikónk, hullámzó hajónk.

Ami maradt belőled felégetném,hogy ne fájjon, de a szívem mélyen tudom,hogy a vigaszt csak nálad találom.

4

Brezovszki Dóra: Tavaszom

Tavasz, tavasz, mi vagy nékem?

Mit teszel mostanság vélem?

Elhozol ide szépet s jót.

Elviszed messzire a hót.

Nincs itt már hó, és nincs hideg.

Nem vagy velem többé rideg.

Virággal jön el az öröm.

Nem virágzik még az üröm.

Nem virágzik, nem gyógyít meg.

Lelkemen ottmarad a heg.

A heg, melyet Te okoztál, Hiszen rólam Te lemondtál.

Ha nem vagy itt, Rád gondolok.

Esténként sokat zokogok.

Várlak vissza minden évben.

Minden nappal, minden éjben.

Keresztes Hanna: Márványos mosoly

(Barabás Balázs rajza)

„Egy évvel ezelőtt készült el Márványos mosoly című festményem. Bár felületében ez a legkisebb festményem, mégis mindenki a szobámba lépve Ezt pillantja meg legelőször, pedig jónéhány kép szerepel még a szobámban. Különlegessége, hogy életem különböző szakaszaiban dolgoztam rajta, így az arcon megjelenő érzelmek számomra sem egyértelműek. 2021 és 2022 érzelmeit jelenítettem meg 20×20 centiméterben.”

(Keresztes Hanna)

Horváth Cintia: egy férfi gondolatai

Érintésed, melyet akkor éjjel éreztem

Fényekben töltő este, mi nem volt véletlen. Forró ajkaidat érzem még a számon, Tündöklő szemedben elveszek, ha látom.

A bőröd illatát érzem még mindig magamon, Csókod ízét még mindig akarom. De te csak jársz az éjszakába szabadon

Az esténken hangos zajok szűrődtek át a falakon.

Még egyszer akarlak érezni téged, Ha nem dönt másképp az élet.

Nélküled úgy érzem, félek, Mert gyorsan telnek az évek.

5

Kis Virág versei:

Erősebb volt nála

Leselkedik a vadonban élő Gyönyörű, hatalmas emlős Karmait, ha kitárja, s fogát villantva vicsorog rá a nagyvilágra

Ez az állat veszedelmes

Lelkiismeret nélkül öl

Karmai haláltól, félelmetes sikolyoktól ily véres

Ha meglátják rohannak mert életük különben igencsak véges

Eközben a bokor mögé

Kóbor kullancs ugrik egyre arrébb

Levélről-levélre még nem jut a szörny közelébe

Megáll majd beleveti magát

A lény észrevétlenül eteti

Még elgyengül, pár héttel később

Örök álomra szenderül

S, ha érdekel a tanulság

A mű címében megtalálod mi az igazság

Keserű

Ma délben még sütött a nap

Most már csak pislákol a fény

A város már mintha haldokolna

Az emberek lelkében pedig

Kihúny a remény

Ahogy gyűl körülöttük

A rengeteg maszlag

Semmi sem marad

Mi szájukra mosolyt fakaszthat

Keresték miért életük értelmét nyerheti

De már elfeledték

Miért is akartak valaha nevetni

Törődés

Anno még legelésztek rajtam

Termékeny zöldellő

Rét voltam Szebbnél szebb virágokat

Téptek le rólam

Örömmel teremtettem Virágport a méhnek Ám mikor elfáradtanak

Tartalékim

Nem volt ki örömmel

Adjon nékem

Nem volt ki fájdalom helyére Új virágot ültet

Zordul lerágta minden fűszálam A sok barom

Kinek fülén kendő szemén szemfedő

Vagyon Nem törődve a kérgem vérzésével kivágtak belőlem mindent a réten: kedv, boldogság, reménység, szeretet, Sivár kietlen mező lett belőlem

Rendrakás

DEVANY -néha jobb kapni mint adniAsztalhoz ültetem bánatomat Megvendégelem

A fejemben levő hangokat

Kiteregetem rémálmaim Elmosom

Bemocskolt emlékeim Bevetem ágyamat S betakarom

Minden elnyomásomat

-A legnehezebb élethelyzetben is tisztában kell lennem önmagammal-

6

DEVANY

(Kép: internet)

Képtelenség

Választáskor olyan mintha

Sínek közé lennék szorítva

Képtelen vagyok dönteni

Képtelen vagyok elengedni

Megkötött kezekkel kifeszítve lenni

Képtelen vagyok elfogadni

Minden hiba felett elsiklani

Képtelen vagyok közel engedni

Lehet te is megfogsz égetni

Képtelen vagyok érezni

Félek téged is el foglak veszteni

Képtelen vagyok elfelejteni

Mindazt amit velem akartál tenni és mindazt amit velem tettél Hogy mit tettél?

Tönkretettél!

Hazug Ember

Az, aki egyszer megmutatta hamisságát Ne hidd, hogy igazzá tudja mosni magát

-megcsalvaDEVANY

DEVANY Ölelő Tövisek

Tönkretettetek!

Van, hogy a család csak zavaró tényező

Mostoha vak

Kietlen mező

Mellettem állva is galád ellenség Közelségben is taszító mélység

Szakadék amibe futok

Ha azt hiszem

Rájuk számíthatok

-Legszívesebben letépném füleim, hogy szabadon hallhassak-

(Kép: internet)

Tudom van még belőled Nem örülök ennek Félek újra tükörképedbe esek

Ám ha majdan megesek

Ebbe a hibába tévedek

Nem lesz baj, hisz tudom

Hogy eltévedtem

-el kell fogadni,és fel kell ismerni a mérgező embereketDEVANY

7

DEVANY

Út

(Kép: internet) (Kép: internet) (Kép: internet)

Zelfel Virág versei:

Ha esik

Rossz nap után, ha esik az eső, szívemben megnyugvás tör elő. Egy biztonságot nyújtó tető, új esélyt adó hűvös-hideg szellő.

Ha esik az eső az reménnyel tölt el, elnyomja a fájdalmat mi lelkemet önti el. S könnyeim mik arcomon folynak le, elmossák azt a hűvös-hideg cseppek.

Szeretem, ha esik… mert utána a nap is előbújik, Sugarai felszárítják az összes cseppet, s érzem, minden rendben lesz.

Akarni és szeretni

Akarom, hogy akarjam, Akarni a lehetetlent, S megakarom érteni, ami érthetetlen. Akarom érezni milyen elérhetetlen, Akarni azt, mi lehetetlen.

Akarni más, mint szeretni, Szeretni azt, s megérteni és érezni.

Nagy Réka illusztrációi Csokonai Vitéz Mihály:AReményhez című verséhez

8

Nyírő Dávid: Illúzió-szakadás

Egy tökéletességnek tűnő illúziót alkottam belőled, egy olyat, aki sosem hibázhat. Mi több, el is hitettem magammal, hogy felbecsülhetetlen, csiszolt gyémánt vagy. Belül tudom, egyáltalán nem voltál ezek közül egyik sem, de elhitettem magammal.

Mikor a tanórán ültem, az anyag helyett, a te neved került fel arra az átkozott papírra. A padtársamtól kértem radírt, de az a név, lemoshatatlan lett, elszakadt a cérna. Otthon újból néztem a neved, de lassan elázott, a könnyemtől, a papír is elszakadt.

Emlékszem egy nyakláncra, egy kis fekete tollpihe volt rajta, amelyet még te adtál. Aztán ott hagytál, örökké, a nyakamból lógó medált, ilyen könnyedén leszakítanád? E pillanatban, kopogásra emelte kezét, a megszakadt szívem ajtajánál, a magány.

Nem most voltak ezek, már régen, hetek, hónapok, évek és elszakadt hajszálerek. Megszakadok, sőt, meghalok, elpusztulok, megsemmisülök, ezek a fájó kényszerek. Megszakadt a kapcsolat, az az utolsó telefonhívás is, már rég elvesztettelek.

De én, még mindig illúziókat gyártok rólad, Tökéletlenség ide, vagy oda, csak álmodozom.

És miután már elszakadt a cérna, a papír, a nyaklánc, az értékeidet már nem hordozom.

És miután már megszakadt a szívem és a kapcsolat, csak forog tőled a gyomrom.

Megszakadt az illúzióm, s vele együtt én is…

Nyírő Dávid:

Takarás

A nézőtérrel szemben állok, a főpróba kellős közepén, szelíden, egymagam. Vártam ezt az előadást, de minden, ami történt a napokban, belül annyira felkavar.

Hogy is tudnék koncentrálni, mikor minden kósza gondolatom a barátok körül forog.

Lassan már feladom az egészet, A parányi kis termetem belül fölzokog.

A takarásból hallatszott, ahogy nevemen szólítva kérlelsz, ne hagyjalak egyedül.

Nem is értettem mit miért teszel, hisz pont te egyedül, kinek hangja fényesen csendül?

Értetlenül álltam az egészhez, értetlenül, hogy miért lettél akaratlanul megmentőm.

Pillanatok alatt félidegenből, mi ketten a legyőzhetetlen, végtelenül vidám szereplők!

Most már nem csak vártam, várom is az előadást, hisz meghoztad az életkedvem. Bár tudom nem voltunk, vagyunk, leszünk igazi legjobb barátok, de ez tán így helyes. Mire ez az egész a fejemben átfutott, már ott álltunk a sötétben, ünnepélyesben.

Már csak pár perc, és több száz ember elé ki kell állnunk, és elszavalni a szövegeket. Felkonferáltak, én jövök, egy-két pillanat választ el, hogy szavaljam a bokorrímeket. Hátrapillantottam, egyetlen egy mosollyal megnyugtattad minden belső részem. És miután meghajoltam, elmondhatatlan boldogság öntött el, mert minden jól ment. Mégis belül gyászoltam, tudom, hogy csak pár napig lehettem, miattad édenkertben.

Tán eljut hozzád, öröknél is jobban kedves!

9

,,Egy év hosszú, egy perc röpke mégis egy röpke percben egy egész élet törhet össze.”

Elhagytál

Elhagytál egy ködös reggeli napon, Elhagytál, pedig este még csókom nyoma volt az arcodon. Elhagytál, és ígérted, sosem lesz ez így Elhagytál, ez számomra egy valóságos kín.

Elhagytál, pedig azt mondtad, szeretsz, Elhagytál, mert már más után epekedsz. Elhagytál, és én még mindig szeretlek, Elhagytál, és én mégis kívánom, hogy boldogok legyetek.

Érzés

Érzés, melyet nem tudsz leírni, Hisz ezt az érzést az arcod vetíti. Tátongó üres lelked már semmit nem mond, Az az illető is csak kihasznált, majd eldobott.

A fájdalom, mely csak gyűlik, gyűlik szíved mélyén, Nemlátod a kiutat, nem látod a végét. Érzés, melyet senki nem vesz észre, De nem rég még a szeretetemet kérte. Én adtam neki, mindenkinek csak adtam, De a visszakapott fájdalom felemészt lassan.

Az óra, ami csak ketyeg a bomló falon hangosan, A hosszú idő, mely begyógyítja a sebet hamarosan. Meggyógyul, majd újra boldog lesz, És már a múlt érzéseinek tartjuk mindezt.

hosszas őrlődés a szobám falai közt a sötétben, Elveszve érezni magama szomorúság körében. Szomorúság, mi teljesen hatalmába keríti emberi lényemet Boldogság, mi nélküled számomra már soha nem létezhet.

Ropogó tűz közelében, Két szelíd szív üldögél. Pontosan tudják, Mit rejt a másiké.

Italtól ázott ajkaik egybeforrnak, Kezeik összefonódnak.

Ez valahogy más, ez valahogy jó. Érzem, itt egy csomó pillangó. Ilyen érzést nem éreztem még, Ilyen szeretetet nem kaptam még. Bárcsak a szemedbe tudtam volna mondani mindezt, De nem ment, mert annál jobban szeretlek. Tudom, ha elmondtam volna, Akkor nem itt tartanánk ma. De ez valahogy más, ez valahogy jó, Agyam képtelen feledni e ragyogót. S látni, hogy ő mosolyog mással,

10

Hajdu Regina verse: 1:39

Horváth Cintia versei: (Barabás Balázs rajza)