Író Diák 2024

ABezerédjIstvánTechnikumdiákjainakköltészetnapiirodalmi-művészetilapja―2024.április11.

75 éve született KÁNTOR PÉTER (1949—2021)

Mutass nekem egy olyan utcát, egy olyan utcát vagy teret, ahol harminchat évesen sétálhatok megint veled.

Mutass nekem, mutass nekem száz métert, vagy csak hatvanat, ahol úgy futok, mint a szélvész, s mögöttem mindenki elmarad.

Mutasd nekem, mutasd nekem anyám ahogy rám mosolyog, évek telnek el, évtizedek, és én még mindig álmodozok.

Mutass nekem egy széles folyót, azt a széles folyót, amit úgy ismerek, ül a partján egy ősöreg ember, ül a partján egy kisgyerek.

AZ OLVASÓNAK!

Az Író Diákot, a Bezerédj István Technikum költészet napi irodalmi lapjának immár harmadik számát tartja kezében az olvasó.

Április 11-e a magyar kultúrában a költészet napját jelenti - József Attila születésnapja méltó alkalom, hogy megemlékezzünk: a talán több évezredes múltra visszatekintő költészeti hagyományaink élőek, jelenvalóak. Akik élővé teszik: a költők és mindazok, akik befogadni képesek a léleklenyomatokat, a szó finom rezdüléseit, a dallamba szőtt sóhajokat, a ritmusba zárt boldogságot.

„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” - tudjuk József Attilától, és nagyon is egyetérthetünk ezzel a mondattal. Hiszen nagyon jól tudjuk, milyen sokra képes a verssor, mennyivel többet, fontosabbat, mélyebbet képes közölni általa egyik ember a másikával, milyen csoda sűrűsödhet egy-egy lírai gondolatívbe, mívesen megformált költői képbe. Nincs az a hétköznapi mondat, beszéd, amely úgy közvetíthetné szerelmünket, a hazához való hűségünket, megtöretettségünket, égbe szökő boldogságunkat, mint a lírai mű.

Szerencsés az az iskola, amelyben nemcsak olvassák, hanem írják is a verseket. A Bezerédj István Technikum büszke lehet, hogy ilyen diákokat is tudhat soraiban. Mert most már évről évre ezen a napon egy jó újságnyit megtöltenek azok az anyagok, amelyeket diákok adnak a szerkesztő kezébe, hogy aztán viszontláthassák azokat a világhálón - ők is és minden arra járó szerte a világban. Köszönet nekik a megosztott gondolatokért, titkokért, közössé lett élményekért!

TARTALMAS OLVASÁST

KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

Brezovszki Dóra versei: TÁVOLODÓ

Betöltetlen a csend, ez maradt utánad. Nem lesz többé már rend, sohasem találtad.

Megtalálni késő, rég elfoszlott itt bent. Az én szavam végső, nem repülünk mi fent.

Repültem eleget, feleslegesen csak. Hideget-meleget kaptam. Látja a vak,

nem kell több próba már, de hiányzol mégis.

Pedig karom Rád vár. Hallja a siket is, hogy halk, bús zene szól. Sikít, ijeszt, félek, és nem voltam jól. Hol maradt a lélek?

Eltűnt tán Véled? Messze fúj el a szél? Üresen nézed, hogy holnap új nap kél.

Nézi, vajon minek? Ígér jobbat, szebbet? Reményt ad? Kinek? Inkább csak azt elvet.

Az ember nem remél, csak él meg csak szenved. Napot, évet megél. Nincs semmi benned.

Nem is volt sohase.

Szerettél? Szeretlek.

Nem jön már válasz se. Eleresztettelek.

SZERETNÉM...

Szeretnélek éjjeleken át csókolni, És napokon keresztül Néked bókolni. Minden egyes elrontott dolgot pótolni. Igaz szerelmünket soha le nem rombolni.

Szeretnélek Téged továbbra szeretni. Kezemet csak a Te kezedre emelni. Örömömet, hitemet Benned keresni. Búmat és bánatomat Véled feledni.

Szeretnélek utoljára még érezni. Éjjel a tested melegében vérezni. Hideg hajnalokon semmit se kérdezni, És holnap is megint Melletted ébredni.

Melletted ébredni, már el nem engedni. Viták után nem viharosan elmenni, Csak szemeidben szépen, lassan elveszni, És lényedet szívemben el nem feledni.

ÉREZD

Felkel a nap. Új nap indul ma is, És én várlak vissza karjaimba.

Megígértem Neked már tegnap is, Hogy belekóstolhatsz ajkaimba.

Hadd fogjam meg erős kezeidet! Ezzel biztonságot nyújtasz nekem.

Nézném megigéző szemeidet. Valamire emlékeztet engem.

Szemeid barnasága gyönyörű, És elveszni bennük nagyszerű.

Olyan, mint a friss reggeli kávém. Én megtalálom benne a békém.

Fogj meg hát! Érezd a szerelmemet, A soha el nem múló érzelmeket!

Találj meg a sötétben, vigyél el!

Vigyél el magaddal, most rabolj el!

ASZÍVEMTŐL KEZDVEA FÁNKIG MINDEN

A szívemtől kezdve

Csak az érzéseim vannak felfedve, De a fánkig minden

Csak a Tiéd lesz belőlem minden.

A szívemet adom csak, semmi mást.

Tőled jobbat nem kívánok, jobb társt.

Piszkos, koszos, mérgező a lelkem, De Szívem, Tiéd így is a szívem.

Olyan édes Vagy nekem, mint egy fánk.

Megeszlek hát, felfallak, ez vár ránk.

Megmérgeztelek, de nem akartam. A cukrot Rólad le is kapartam.

A szívem felfedve, Szívem, Te csak meg voltál mérgezve. De a fánk megromlott, Már nem édes. Keserű, kárhozott.

TAVASZVÁRÓ

A kopasz fákra felnézek, Csak nézem a messzeséget. Terveimtől is eltérek.

Figyelem a csendességet.

Bámulok ki az ablakon.

Elém tárul a nagy homály.

Nem látok át a falakon. Rengeteg itt az akadály.

Virágzik a sok kis növény. A lelkem is felriad már.

Elkezdődik sok-sok élmény, De a szívem mindig Rád vár.

Garami Noémi:

ÉBER ÁLOM

Lehunytam szemem, Egy olyan helyen ébredtem

Amitől megállt az eszem.

Nem hittem el, ez tényleg a valóság?

Ilyen világot még az ellenségemnek se kívánnék.

Csak úgy dúlnak, zengenek a harangok, már valaki kiszabadíthatná a fehér galambot.

Hazudozás,kétszínűség, irigység.

Ez már elég indíték, Indíték arra, hogy kívülről lássam a világot

Más vagyok, másabb mint hittem, nem tudom melyik út az enyém

Nem bírom tovább, hát hallucinálok?

Összetör,a gondolatok kinyírnak.

Mondd, mama, még meddig ordítsak?

Nem bírom józanul, ezért minden éjjel elfojtom a bánatom,hogy múljon a fájdalom

A fájdalom, amit az állatkert okozott és a benne lévő állatok.

Én nem ezt a szerződést írtam alá, semmi közöm hozzá, mégis viselnem kell átkát.

Felnőttem, már minden más, azt hittem áldás Áldás mely felszabadít a néhai gondoktól, már ki sem mozdulok otthonról, nem akarom látni, látni, ami körülöttem zajlik, hangos... csendre vágyok, ezt a kincset kevesen érthetik.

Hinnék a jóban, az örök mosolyban abban a kézben, ami éjszaka simogat és gyengéden elaltat, mert tudom valahol mélyen ott van egy fadobozban.

Majd egyszer csak… Kipp kopp, felkeltem, újra szenvedek.

A szerző tavaly végzett iskolánkban, jelenleg logisztikai specialistaként dolgozik a szlovákiai Vágsellyén.

Cseh Kamilla: Éjszakai magány

Hajdu Regina:

FEKETE ÉSABÍBOR

A feketéhez tudnálak hasonlítani.

Az a kedvencem, mégis a gyászt és a fájdalmat sugallja, Komorságot ráborítva.

De most itt van nekem a bíbor, a szép, Csak ő tartja bennem már az igaz szerelem létét. Viszont van, mikor belibben egy két emlékfoszlány kobakomban,

És ilyenkor nehéz a helyes döntéshozatal.

Átváltottam a bíborra, az mindenkinek jót tesz, De egy részem talán örökké szeretni fog téged fekete.

AZAJTÓ MÖGÖTT

Sokszor hallom, hogy éppen kopog az ajtón, majd látom, benéz a tejüvegen.

Sosem szóltam, hogy „Gyere be!”, „Tessék!”

„Bújj beljebb!”, helyette földbe gyökereztem.

Tudom ki ő, a szobában csend van, és a repedezett faajtón át hallom a leheletet.

Oldalra fordulok, de meg sem szólalok, csak nézem, de jaj Istenem miért nézem!

Különös érzés kerít hatalmába, megfojt a szorongás és gombóc mászik a torkomba.

Egyébként pár hete kiégett az egyik

villanykörte, most jött a második a sorban.

Dörren az ég, elmegy az áram, s reszketve ülök a rekamién könnyeimet visszafojtva.

A vihar áll az ajtóm előtt, az ajtó mögött tart, olyan vagyok, mint egy rabszolga. De mi lesz így szeretett Édesanyámmal és

Édesapámmal? Kint vannak a zivatarban!

És ha olyan sebeket ejt rajtuk a természet haragja, amelyek fájó végzetet akarnak?

És mi lesz így szeretett Bátyámmal, s annak Párjával? Ők is kint, egyedül tartózkodnak! Van olyan igazságtalan az élet, hogy szerelmen túl még elvesz családtagokat?

Nem tudom, de én még mindig rettegek és a harmadik villanykörte is erősen pislákol. A kilincs lenyomódott, szétrítt arccal a hátamból csinálok a bejáratra barikádot. Hallom ahogy a szél úgy kavarja szét a fák lombjait, mint az én csöppnyi kis szívemet. Mivel érdemeltem ezt ki? Vajon tényleg én lennék a bűnös, aki rászolgált mindezekre?

Csak kérlek Istenem hallgasd meg most

Imáim, és vess végre mindennek véget!

Vagy talán ezt az egész zivatart a bennem tengő gondolatok sokasága idézte meg?

Ismerem magam, tudom milyen vagyok, talán én magam vagyok az életeket kioltó.

Tőlem retteg mindenki? Még én magam is rettegek, mert én vagyok a halálosztó.

S ha én vagyok maga a vihar, én rettegek saját magamtól és pusztítok el mindent?

Vajon csak az én fejemben tombol minden, és emiatt csinálok erősen erkölcstelent?

Mindenesetre, ha már jól leszek, a Szüleimet és a Bátyámékat hazavárom. Akkor már nem lesz vihar és nem kell félnem más, vagy magam halálától.

HATALOM

Érezteti velem, hogy ő örökké velem marad, Hozzám kötődik és nem hagy magamra, Átölel, magához szorít, kezemet fogja, Befészkeli magát és velem házasodna.

Gyengéd ujjai által pendül a szívem húrja, Hangját hallván elszáll minden gondolat

Te irányítasz, az van, amit te mondasz, És nem ellenkezek, mert megfojtasz.

De ha ennyire kötődsz énhozzám, Miért kell megállás nélkül folyton bánts?

Parancsolgatsz, félelemben tartasz, Miattad félek, remeg a kezem miattad.

Először vajon tudtam ki vagy, mikor láttalak

Belépni a belső rejtekem birodalmába?

Hiszen még csak kezet sem nyújtottál, Raboddá tettél, csak titokban mutatkoztál.

Mivel érdemeltem ki, hogy bemutatkozzál?

Neved, hónapok után fedted fel, Szorongás.

Csegezy Fanni versei

FIGYELNEK ACSILLAGOK KÉT KEZEMET

Kedves pillantása bejárta testemet, Puha érintése elvarázsolta minden estémet, Hallgasd ahogy szerelmemet elnevezem, Meleg lelked bejárhatná minden szegletem.

Minden este az égbolton ő a legfényesebb, Távol s messziről ő a legszínesebb, Tündöklő szemei felcsillannak éjszakánként, Magadhoz szorítanál hogyha fáznék?

Gondolataim elkalandoznak neved hallatán, Annyi szó s, gondolat mit elmondhatnák, Soha nem kellene félned, hogy elhagynálak, Tudom, törékeny szívedet sokan kihasználták.

Szerelmem, én csak szeretnélek szeretni, Veled együtt szeretnék megöregedni, Bár tudnád mennyire kíváncsi vagyok a hatalmadra, Vajon emlékszel még minden szavamra?

AZ ÖSSZES KIMONDATLAN

Az összes el nem mondott szó, Mely tintámtól elázott lapon, Neked üzentem.

Az összes kimondatlan szavaim, Melyeket mind neked üzentem.

Az összes kimondott szó, Mely könnycsepptől elázott lapon, Neked üzentem.

Az összes kimondott szó, Melyeket mind neked üzentem.

Szerelmes verseim elvarázsolták az eszedet, Én voltam az egyetlen ki érhette a nyelvedet, Kuncogok hangosan, mire ő csak felnevet, Arra kérlek ne engedd még el a kezemet!

Piros szíve elrabolja fekete lelkemet, A lány szeret, lassan megtöri a csendet, A titkos köpeny lassan elhagyja testemet, Lassan megtudhatod az összes tettemet.

Ahogy puha ajkaid kiejtették a nevemet,

Teljesen elveszítettem a maradék eszemet, Begyógyítod majd az én sebes sebeimet?

Lelkünk megtalálta egymást, Istenemet.

Erek az alkarodon oly félrevezetik a szívedet, Csak hadd ejtsem ki még egyszer a nevedet, Melegségem felperzseli hideg kezeidet, Szemeid szépségében érzem félelmeidet.

Hogyha a feketeség átjárja testemet, Lesz majd ki eltemet?

Nem lesz ki fogja majd két kezemet, Ürességet hagyok a csend helyett.

Vigyázhatjátok majd bús könnyeimet, Kedvenc virágom elmeséli éveimet, Lesz majd ki megőrzi emlékemet?

Lesz majd, aki elfödi érzéseimet?

Beszéljenek tetteink szavaink helyett, Talán nem válthatja fel senki helyedet, Helyette inkább itt hagyom búcsúlevelemet, Megkeresem vele végső nyughelyemet, Utolsó utamként végleg itt hagylak tégedet.

Belefulladni a magány csendjébe

Hevesen teltek csak a hónapok, Nekünk ragyogtak aznap a csillagok, Elmúltak már azok a kedves évszakok, Érzem nem érkeztek meg még a válaszok, Találhatnál mást is, de én itt maradok.

Rád akár még ezer évig is várhatok, Addig kihajtanak kezemben a virágok, Orrom receptorait elérték a csodás illatok, Lesz még egy két dolog mit elmondhatok?

Elgondolkodtam azon hogyha meghalok, Lesz, ahol megnyugodhatok?

Fekete szíved árnyékában elbújhatok?

Minden mi kedves volt szívemnek itt hagyok.

Utána vigyázhatnak reám az Angyalok, Talán időm sem lesz hogyha zuhanok, Azt érzem tőlem oly keveset kaptatok, Ajándékul egy boldog emléket adhatok.

Tán rájöttök egyszer, hogy mit dúdolgatok, Lehet egy utolsót még ordíthatok, Oly buták vagytok, ezek itt mind ugyanazok!

Hidd el, nincs ebben semmi titok.

MA ESTE A FELHŐK IS ÉRTÜNK ZOKOGNAK

Rabul ejtett minden érintésed, Kétségbe hozott minden pillantásod, Felhőkék szemeid elvarázsoltak, Gyere, táncoljunk még egyet a Holdnak.

Kedves szavaid gondolatait mind értettem, Én voltam az egyetlen ki érthette, Ellöktél kedvesem, oly nagyon messzire, Minden mi kedves volt, elvitted nevetve.

Levéltöredék, kellemes papírdarab, Tollal írt kecses mozdulat, Füzetemben utolsó gondolat, Versekkel fejezed ki gondodat.

TAVASZOM

Minden reggel mikor felnyitom szemeim, Tavaszom minden nap bearanyozza reggeleim, Kedvenc bögrémből esik jól a kávém, Mely megszokta ízét s melegségét, Megszokta a gőzét, megszokta a jelenlétét.

Mely épp kredenc szélén illatozik, Talán most is egyedül szomorkodik, De nézd az új pöttyös Barna bögrém!

Csak ölelném s színét őrizném, Kanalam is egy kicsit görbe, De legalább ránézett, szemtükörbe.

Ott az a cserfes Citromsárga bögre! Ki messziről nézte tündökölve, Csak a pöttyös Barna bögre illik hozzá, Mindennapjait beillatozná, Ő is egyedül van, társára vágyik, Különös színekben pompázik.

Reggelente a megszokott csészédből iszod a kávét, Ismeri gondolatait, minden cseppjét, Reméli együtt kopnak el a színeikért, Már megszokta ízét s melegségét, Megszokta a gőzét, megszokta a jelenlétét.

Mikor az élet megfogja öregedő ráncos kezemet, Én akkor is fogni fogom a tiédet, Megkereslek ismét egy másik Világban, Csillogásban, holdsugárban, A lelkedet, s Téged.

Beborult ég üzenetet hozz, hogy ne hagyj el, Nem szólsz hozzám, mégis tetszel, Esőkönnyek áztatták szerelmes versünket, Utolsó gondolatai összehoznak bennünket.

Cseppek gurulnak lefelé szemeidből, Gyere, hadd táncoljunk még egy keringőt, Utolsó lépéseidként eltávolodott lelkünket, Kedve lett a felhőnek is megsiratnia bennünket.

Dobos Dóra: tényleg

Még a csend is hangos, szótlan vagy, de én értelek. Nemrég nekem üzentél, de ennek vége lett.

Vele vagy, de tényleg vele akarsz?

Tényleg rá vágysz, tényleg?

Talán elfogadnám tényként, ha így lenne, habár elrohannék mindenesetre.

Tényleg? Mégse rá nézel kék szemeiddel, lényeget megfogva érzelmekkel.

Csillog és látom hogy miért, „Itthon” érzés fog el épp.

Nem ereszt téged, nem ereszt a múlt, megemészt téged, és repeszt, ahol tud.

Elkél neked egy biztos kéz, fogadd el ,mert ez el nem vész.

Tényleg? Kérdezed ekkor, S két lélek egymásra hangol.

Minden lezárul, rossz dolgokon pont lesz, hisz egymás karjaiban jó lesz.

Tényleg? Tényleg.

Johannes Kimmerle Keve:

SZERELMES

Szerelemmel nézek rád.

Várom sugalló válaszod, ami régóta jár.

Tudom válaszod nem tudja ezt.

Egy részem örökké tiéd , Szeretlek, míg lehull a fákról az utolsó levél .

Guld Hanna: ÚGY ÖLELJ

Úgy ölelj, mintha értékes kincs volnék, Mintha lassacskán köddé változnék.

Ölelj, mintha hosszú gondolat volna, Mintha sohasem lenne holnap.

Úgy ölelj, mintha törékeny tárgy volnék, Mintha nem láthatnál többé.

Ölelj, mintha én lennék a béke, Amit minden ember kérne.

Úgy ölelj, mintha hang volnék, Mely lassan változik csenddé.

Én csak annyit szeretnék: Öleljük egymást mindörökké.

Kara Diána:

Egy lélek halk panasza

Sok kétség nyomja a világ lelkét, A ki nem mondott szavak, gondolván, „a fejemben elfér”, A rengeteg utólag megbánt tett, mi napokig hosszan tartó bűntudatot kelt.

Túl gyorsan siklunk át ezek felett, A szőnyeg alá sepert problémáink megoldása helyett.

Maszkot veszünk fel, amint utcára lépünk, elrejtjük a maradék-csekély érzésünk.

Sérthetetlennek, erősnek próbálunk tűnni, de a maszk alatt a dolgok nem akarnak szűnni.

Azoknak, kik nem értik az önkínzókat, A világ teszi ezt, Mert elrontja a jókat!

HORVÁTH CINTIAVERSEI

Félelmetes éjszaka

Este felkelek valami rémes zajra

Oda megyek az ajtóhoz hallom ez apám hangja

Félek, így kettőt hátra lépek egyből

Megbénulók és nem mozdulok a szék mellől

A házat hangos kiabálás járja át

Valaki más hangját is hallom tán

Közelebb merészkedek, kihallgatom

Izgatottságomban ruhámat igazgatom

Hallom ez édesanyám halk hangja

Ki merészkedek az ajtón, anyának piros az arca

Megsimogatom az arcát és kérdezem tőle mi a baj, Ő csak azt mondja semmi kicsim ès nagyokat sóhajt.

Anya sír de én letörlőm csorduló könnyeit

Ő csak meredten nézi a polcon lévő gyöngyeit

Gyöngyöket mit apám vett neki szülinapjára

Elenged majd finom kezével rágyújt egy cigarettára.

Részeg gondolatok

Reménytelenül várni rád a sötétben

Elmerülve találva magam a gondolat börtönében

Csókód hiányában rettenetesen szenvedek

Bánataimat sírom, de nem értik az emberek

Elrèvedni a sötét erdő mélységében

Rágondolni a tested minden szépségére

Ördögbe bújt testemben láttád meg angyali énemet

Részeg elmémben a valóság olykor képzelet

Traumával szeretni

Nem tudtam milyen szeretve lenni, Nekem ezt nem mutatta meg senki.

Nem tudtam milyen ha valaki meghallgat, Engem eddig mindig csak elhagytak.

Nem tudtam hogy vannak még jó emberek, Eddig minden ember megbántotta a lelkemet.

Néha azt hiszem ez egy gyönyörű álom

De ez valóságos... már látom.

Barabás Balázs illusztrációja

Horváth Cintia Félelmetes éjszaka című verséhez

Cseh Kamilla: Koi pontyok

Kara Diána versei

HOLVOLTÁL…

Mamának

Hol voltál mikor baj volt? mikor megannyi könnycseppet hullattam érted mikor annyi fájdalmat éltem át csöndben, magamba roskadva tűrtem míg bírtam akkor hol voltál?

Hol voltál mikor volt egy boldog hírem, mit mindenkinek elmeséltem csak neked nem, amit az egész világnak el akartam mondani csak, hogy lássák, jól vagyok. Akkor hol voltál? Hm?

Hol voltál mikor felnőtt lettem, mikor önfeledten szórakoztam a hiányod ellenére, vagy mikor este egy magányos szülinap miatt sírtam, nem voltál itt, hogy megnyugtass, velem vagy. Miért nem voltál itt? Talán volt jobb dolgod?

Hol voltál mikor mindent elvesztettem, amikor nem maradt semmim sem, amikor senki ÉLŐ nincs mellettem, amikor egyszerűen csak összetörtem.

Itt kellett volna lenned. Velem. Mellettem. A kezem fogva, soha el nem hagyva. Most hol vagy? Azért jól vagy? Meddig kell még várnom, hogy itt légy?

Cseh Kamilla: A házimanó

Oh, simple thing, where have you gone?

Vajon van értelme végigcsinálni?

Boldogan, nevetve, élettelenül

Van értelme érzelmek nélkül

bármit is elérni?

Nem akarok véget vetni neki…

Még Nem! Tervek vannak. Álmok is.

Csak azért is végig csinálom őket

Csak, hogy legyen a társadalomnak mit bizonyítani. De vajon van még bárminek is értelme ÉLET nélkül?

Ha nem tombolhatok, nem érezhetek, nem szerethetek, nem lehet véleményem…

Mond, érdemes így élni?

Csak egy jó okot mondj, és esküszöm, boldog leszek.

Akkor végre levehetném az álarcot, az érzelmeim valósak lennének, a gondolataim a sajátjaim.

Miért érzem ezt?

Boldognak kéne lennem. Olyan életem van, amiról emberek milliárdjai csak álmodnak. Van szerető családom, barátaim, egy élő, lélegző közösség tagja vagyok.

Mégis, a magány érzése

felveszi a versenyt a szeretettel.

Ezt az érzést régóta a magaménak tudhatom, nem tudtam elüldözni.

Semmivel.

Így vajon van értelme folytatni?

Beérni a célba, megvalósítani a leghőbb vágyaimat

és új álmokat álmodni.

Kérlek, mond, meg mit tegyek!

Te érezted már a magányt?

Próbáltad már elrejteni?

Hogy ment?

Elvesztegetett évek

Miért csinálod? Mi a módszered? Mire gondolsz amikor reggel felkelsz?

Az egy olyan nap volt, Amikor azt mondod magadnak: Hová lett az életem utolsó 10 éve?

Belevágsz valamibe, Amiről azt hiszed, hogy csak átmeneti dolog. Utána elmerülsz benne!

Később már nem tudsz kiszállni, aztán nem is gondolkodsz rajta. Végül olyan életet élsz, amilyet sosem akartál.

Az, hogy most a legkönnyebb utat választjuk, nem jelenti azt, hogy rosszul is döntünk.

És mit adunk fel érte?

Régebben úgy éreztem, hogy tudom ki vagyok. Most valami más lett belőlem, De, nem biztos, hogy rossz.

Valahol még, mindig önmagam, de az emberek már máshogy néznek rám. Nem ismernek fel.

Az, hogy valójában mi ez, egy ideig rejtély marad. Na, és tartasz tőle? Egyelőre nem!

Csak meg akarom érteni, úgy kevésbé tudna irányítani. Egy nap, kitudja Talán én irányíthatok!

Meg kellett vívni a csatákat, Mert az volt a helyes döntés. És igen, tudod te is, hogy ez az új helyzet!

De nem gondoltam meg magam. Ha látom, hogy gyülekeznek a fellegek, nem vehetem semmibe.

Bár, néha a szeretném.

Rengeteg áldozatot hoztunk, hogy idáig jussunk. Ne hagyjuk most, hogy minden odavesszen.

AZ OSZTÁLYFŐNÖK SZEMÉVEL

A leszerelt karácsonyfa érezheti úgy magát, Díszeitől megfosztottan, Mint egy osztályfőnök, akinek elballagott az osztálya.

Minden jövőbeli találkozás Egy örökké tartó várakozás. Most megéltük, eljött a nap, Találkozott a nagy csapat.

Az arcukat tisztán őrzöm a nevüket lebetűzöm.

Díszeimmel megrakottan álltam köztük meghatottan. Hányszor járt körbe az óra az utolsó csengő óta?

Barátságok újra szőve, Megújítva régi fénye, Kötelék újra kötve, Találkozók megbeszélve.

A régi híd nem tört össze, Erős ma is a szerkezete!

Azt szeretném reménykedve, Maradjon is így örökre.

Johannes Kimmerle

Keve versei

SZÍV

Szívemen van egy zár.

Elvesztettem már rég a kulcsát. A szívedben egy kulcs, ami megnyitja záramat ami régóta zárva már.

A szívem mint a kilincs. Belépsz, ott vár bent a kincs. Kint meg vár a bilincs.

AZ ÉLET

Egy röpke perc ezernyi gondolat . Egy óra ezer tett.

Az élet nem elég hányszor mondjam el neked: szeretlek.

VÁROS

Egy városban, ahol alszik az idő, Az öreg tölgy varázslata alatt, Mélyen visszhangzik az utcákon, Az Ezüstharang csengésére.

Dallama elmondhatatlan meséket sző,

Az elveszett szerelemről és a megtalált álmokról, Halk suttogással és merész történetekkel, misztikus hanggal.

A ködös reggelen át hív,

A tengeren hajózó hajóknak, Elvezeti őket a sziklás falakon, Ősi, időtlen könyörgésével.

Hallgassunk hát összefonódott szívekkel,

A dalra, Amelyet az idő megjövendöl,

Minden visszhangban igazságot találunk,

A kísérteties, szent Ezüstharangban.