Szunyogh László: A miskolci bújdosó pohár
„…az Murrat pohára igen spetzialéja (különlegessége – a szerző) Miskoulcz várasának” – írja Bél Mátyás 18. századi geográfiájában1, megemlítve még külön, hogy mily „rejtélyes természete vagyon”, s hogy a huncut miskolciak igencsak eldugják azt az idegenek szeme elől, s nem is nagyon szolgáltatnak lényegi információkat a híres pohárról. Alább majd még visszatérek Bél Mátyás fontos információinak bővebb elemzésére, bevezetésként csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem mai keletű, a ma elég rejtélyes legenda misztikuma. Az, hogy ma mennyire rejtélyes, bizonygatnom nem kell, alig-alig tudnak róla, alig hallani valamit a pohárról. Elég említenem, hogy mikor Dobrossy István úrnál, a levéltár igazgatójánál érdeklődtem, aki Miskolc történetének, régiségeinek minden bizonnyal legalaposabb ismerője, nos, hát kitért a válasz elől, az 1848-as bujdosópoharakról kezdett anekdotázni. Talán ő is tudja, hogy a pohár addig marad misztikus, míg homályban maradnak történetének bizonyos részletei, vagy ő is tudója, s egyben hűséges őrzője az avasi pincék kesze-kusza járatai mélyén rejtőző titoknak? Esetleg tudós kutató emberként nem kívánt szakmai részleteket elárulni, amíg maga nem jár utána a teljes igazságnak? Én magam úgy gondoltam, mindenképp utánamegyek a történetnek, s ha képzettségem nem is biztosíthatja, hogy teljes körű kutatást végezzek, amit csak lehet, kiderítsek, s megoszthassam a közvéleménnyel. Hogy a közvélemény ismét beszéljen róla! Mert ha valamiféle szemérmes, vagy inkább összekacsintós „hunczut” – ahogy Bél írja – hallgatás mindig is volt a témáról, azért meg-megjelent a közvéleményben, az írott forrásokban, a sajtóban. Azt nem állítom, hogy a pohár ugyanolyan gyakran megjelent volna a múlt-múlt századfordulós képeslapokon, mint az ominózus béka, vagy az ezredik csizmadia, de néhány képeslapon mégiscsak felfedezhető, s csak-csak érdeklődőket vonzott ez is a városba. Amint majd alább részletesebben megindokolom, biztosan állítható, hogy a miskolci bujdosópohár, ha rokonítható is a ’48-as bujdosópoharakhoz, nem azonos azokkal, biztosan régebbi keletű. Kezdjük akkor a kezdetekkel, legalábbis ameddig biztosan vissza tudjuk követni a legenda gyökereit, azaz az ismert törökkori mondával, hogy azután majd rátérhessünk a pohár legendájának izgalmasabb, újkori részleteire. Az egykor jól ismert, de mostanra elhalványult helyi monda szerint, mikor Murrad, egri beglerbég 1636-ban rajtaütött Miskolc és (Sajó-) Szentpéter városain, maga elé gyűjtötte a város elöljáróit, hogy adják elő az avasi pincékben eldugott városi kincseket. Erre a vezetőség azt válaszolta, hogy ott igen drága kincset őriznek, amely azonban az igazhitű muszlimoknak nem érték, s ez a bor. Ahol bor van, ott pohárnak is kell lennie, s az lehet arany is, ezüst is, csak megtekintené a pincéket, válaszolta a bég. Nem volt mit tenni, fölvitték a harcos, kardos törököket a pincékhez, de akármely pincébe is bementek, ott csak ócska fakupák, töklopók voltak föllelhetők. Pedig be-belestek a beste kontyosok szurkosvégű fáklyáikkal az oldalágakba, de nagyon mélyre nem merészkedtek, még a magyarok vezetésével sem. Ekkor, a monda szerint, odadörgölődött a nagyúr lábához egy miskolci (?) ember, (esetleg egy
1
Catalogus manuscriptorum Matthiae Bél, quae in bibliotheca Captalanum Estergomiensis
1