Átjáró IV.

ÁTJÁRÓ

2015/1

ÁTJÁRÓ

Interdiszciplináris folyóirat

4.

2015/1. „Elfeledett” borvidékek

TARTALOM

Csoma Zsigmond: ������������������������������������������������������������������������������������������5 Szerémség és Tokaj, a két híres magyar borvidék történeti hasonlósága Molnár Zoltán: ����������������������������������������������������������������������������������������������13 A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata az 1557/1558-as tíltások tükrében Muskovics Andrea Anna: ���������������������������������������������������������������������������31 Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról Mód László: ��������������������������������������������������������������������������������������������������� 61 Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Simon András: ���������������������������������������������������������������������������������������������� 87 Szőlőfűrtök „gúzsba kötve” – A dél-zalai szőlőtermő tájról – dióhéjban Viga Gyula–Viszóczky Ilona: �������������������������������������������������������������������107 A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához Szunyogh László: ���������������������������������������������������������������������������������������139 A miskolci bújdosó pohár Bereczki Zoltán-Darázs Richárd-Fáy Ádám-Kapusi Krisztián: �������������157 Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

ÁTJÁRÓ

félévente megjelenő folyóirat Szerkesztőség: Darázs Richárd, Fáy Ádám, Kapusi Krisztián, Majzik Dávid, Kunt Gergely, Osgyáni Gábor, Szenttamási Tamás István, Szűts István Gergely (főszerkesztő), Vörös Júlia Kapcsolat: atjaro.info@gmail.com www.atjaro.org

Szerzőink �����������������������������������������������������������������������������������������������������180

A lapszám megjelenését Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Mecénás Alapja támogatta

Kiadja: Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Miskolc www.atjarokhe.hu

Nyomdai előállítás: Kapitális Nyomda, Debrecen ISSN 2064-0862

Bor铆t贸fot贸: www.fortepan.hu

Csoma Zsigmond

Szerémség és Tokaj, a két híres magyar borvidék történeti hasonlósága

„Hozd el gazda, hozd el a Szerémnek borát!

Ha nincsen is pénzem, Vagyon emberségem…”

(Késő középkori, a legrégibb bordal)

Szerém bora az ókorban A Szerémség ma Szerbia északnyugati részén, illetve a Vajdaság délnyugati részén található, viszonylag ismeretlen, híres középkori magyar borvidék. A szerémségi Alma-Mons (később ÁlmoshegyTarcalhegy-Fruska Gora) területe a kiváló ökológiai adottságai révén, már az ókortól kezdve szőlő-bortermelő helynek számított.

A Szerémség két részre osztható: a magas Szerémségre, ahol található a Fruska Gora is és a Szerémség löszhátságai (északi rész), valamint az alsó vagy síkvidéki Szerémségre, ahol a lösztalajok alsó része és a hordalékos talajok vannak (déli rész). A szerémségi borvidéknek a magas Szerémség ad otthont, amelyet a köznyelv csak „boros Szerémség”-ként említ. Ez a terület ma 1468 négyzetkilométer, ami a Szerémség összterületének egyharmada.

A római kori Dél-Pannónia szőlő-bortermelési központja alakult itt ki, a Duna és az Alsó-Száva keleti területe közötti déli-délkeletidélnyugati lejtőkön. A természeti és ökológiai adottságok nagyon sok mindenben hasonlítottak a 16. századtól híressé váló, a Bodrog és a Tisza összefolyásánál található Tokaj-Hegyaljához. A Szerémségben időszámításunk utáni 2. században virágzó szőlőültetvényekről tanúskodnak a régészeti emlékek.

5

Szerémség és Tokaj

Csoma Zsigmond A bort természetes, élvezeti italként, és gyógyszerként is fogyasztották már az ókorban, ezért hamar kiváló kereskedelmi cikké vált.

Szerémségen keresztül jutottak Magyarországra. De nagy mennyiségű bort fogyasztottak a magyar határvidéken felépülő végvárak és a

A korábbi időszakban a távolsági borkereskedelem révén a Rajna vidékéről származó borok biztosították Pannónia népességének borszük-

kereskedelmi utak lakói is.

ségletét. Pannónia már az időszámításunk utáni 2. századtól önellátóvá vált a bortermelésben. Ekkor ültették be, csapolták le a mocsarakat

Szerémségi borok a reneszánsz, és a török hódoltság idején

272-ben Próbus császár rendeletére a római katonák a szerémségi szőlőterületen is. A békés munka áldozata lett a császár, akit az elégedet-

Nem egy középkori szerző azt írta a Szerémségről, hogy: „Az első magyar bor vala a török járás előtt.” Nagy Lajos és a híres magyar reneszánsz

lenkedő katonák a legenda szerint szőlőkarókkal vertek agyon, majd hamarosan emlékművet emeltek tiszteletére.

király, Mátyás király udvarában is a legkedveltebb borok, a szerémiek voltak. Bonfini és a reneszánsz történetíró, valamint művész-tudós tár-

A mai Fruska Gora kelet-nyugati fekvése és kiemelkedő déli dombjai biztosították a szőlő kiváló érését, az esetlegesen késői érésű szőlő-

sai, mindig megemlékeztek „az Szerém aranyló boráról”. Galeotto Marzio azt írta: „Nem tehetem, hogy a Szerémség boráról hallgassak, annyira kel-

fajták jó beérését. Történeti, híres szőlődűlői a következők voltak: Király dűlő, Kárász dűlő, Krisztus dűlő, Dobradó, Sátoros, Sid, Erdővény, Nagy

lemetes ez, hogy nehéz lenne párját találni a föld kerekségen.” Oláh Miklós esztergomi érsek a 16. század elején egyenesen csodálattal írt Magyar-

Krisztus dűlő. A magas cukorfokú mustok tüzes, nagy alkoholtartalmú borokat biztosíthattak. A cukorhoz kiváló íz- és zamatanyagok társulhat-

ország, különösen Dél-Magyarország, Szerémség szőlőiről és borairól.

A lengyel költő, Janus Kohanovski egyik versében a 16. század közepén

tak, amely messze vidéken híressé tette a középkor végéig a Szerémség, a szerémi bor hírét. Hálaadó oltárkövek jelezték utak mentén a hálás sző-

úgy írt, hogy háza nem ismeri a keserű szegénységet, mert „a pincéjében szerémségi bor áll”, vagyis még Lengyelországba is szállították.Való-

lőbirtokosok elégedettségét, mint például a híres baranya-báni oltár, amit Amelius Constantinus fia Venantius állíttatott Liber Pater tiszteletére, abból az alkalomból, hogy körülbelül 50 ha nagyon jó szőlőt telepített.

színűsíthető, hogy a szerémségi borok különlegesen finomak voltak, a királyi (és nyugat-európai) ízlésnek is megfeleltek. Mátyás király északitáliai, meráni felesége, Beatrix királyné is szívesen fogyasztotta az itteni borokat. Visegrád híres márványkútjából is szerémi bor folyt ünnepnapokon. A híres ókori szőlőfajták mellett (például Rajnai rizling), az édeskés borokat adó Kecskecsöcsű, Sárgamuskotály, majd a középkorban megjelenő Góhér szőlőfajták is valószínűleg teremtek itt.

Az első Furmint telepítések a francia-vallonok révén a kezdeti aszús ízű borokat, mint szamorodni típusú borokat adhatták. Ezek a borok biztosították a királyi minőség mellett a távolsági borkereskedelem és az extráneus (idegen, nem helybeli) birtokosok borainak meglétét.

Szerémség így észak és dél között közvetítő szerepet játszott. Nem véletlen, hogy Szegedről például hetvenhét polgárnak, de Budáról és az

Szerém bora a középkorban A Dunán keresztül Észak-Északnyugat-Európa területére is eljutott a középkorban szerémségi bor. A hosszú napsütéses órák száma, a könnyen felmelegedő, jó beerésű szögű szőlődűlők lankái, hamar lehetővé tették a magyar királyi szőlőbirtok kialakulását. Nem véletlen, hogy a középkor leghíresebb magyarországi borvidéke fejlődött itt ki, a királyi asztalokon szívesen fogyasztott borokkal. A malváziai (aszalt szőlővel ízesített borok) a ragúzai (dubrovniki) kereskedők révén a 6

7

Csoma Zsigmond

Szerémség és Tokaj

ország más, távoli tájairól, így például Tokaj-Hegyalja városaiból és Kassa környékéről is voltak középkori szőlőbirtokosok, borkereskedő

a nagy utazó úgy írt, hogy a karlócai bor nem marad el semmiben a legjobb olasz borok mögött. Ezt megerősítette Schams Ferenc is híres

polgárok. Mátyás király 1482. február 2.-ai büntető rendelkezése például a kassai polgárokat sújtotta, mikor megtiltotta a szerémi borok ha-

könyvében, ahol a Pétervárad környéki szőlőkről is írt. Zaharije Orfelin 1783-ban Bécsben adta ki a „Večni kalendar”-ban a hozzáértő pince-

jón szállítását Tiszaluc fölött Kassára és Lengyelország irányába, csak szekérrel engedélyezte a nemes ital szállítását. Ez költségesebb és a bor

gazdáról írását. 1816-ban Prokoplje Bolic, a Fruska Gorán található Rakovac-i kolostor apátja, Budán jelentette meg az első szőlőművelési

sepreje felzavarosodása miatt kétséges kimenetelt jelentett.

Ez a virágzó, nagyhírű szőlő-borkultúra semmisült meg a mohácsi

kézikönyvet „Soversen vinodelac” cimmel.

Ebben az időben Karlócán 2.232 hektár szőlő volt és ekkor 125.334

csatavesztés (1526) előtt. Az előrenyomuló oszmán-törökök már a 16. század elején feldúlták a magyar végvárrendszert a Száva mentén, és

akó bort készítettek. A karlócai bort édesnek és erősnek tartották, mint a korabeli görög borokat, a vörös bor kiválósága is közismert volt, de leg-

Szerémséget sem kímélték. A 16. század közepén már ezen a vidéken a törökök elől menekülő, és egyre inkább északi irányba délszláv, szerb

nagyobb dicséretet a karlócai „Ausbruh” (aszú) és a „bermet” (édes ürmös ital) érdemelte ki. Ennek kétféle formája volt ismert: „bermet kapljas” és a

közösségek is jelen voltak. Ortodox, görögkeleti kolostoraikat hitéletüknek megfelelően alakították ki szőlő-bortermeléssel, például Grábócon.

„pelenas”. A kadarkából aszú bort és a szentendrei rácokhoz-szerbekhez hasonlóan a házak padlásain szalmán töppesztett aszalt szőlőből ké-

A magyar szőlő- és bortermelő területeket Dél-Magyarországon és északi irányban Promontoron (Budafok), Ráckevén, Budán (Ofen), Szentend-

szült bort is készítettek. Ez azonban nem aszú bor, hanem az aszalt szőlő édeskés bora volt. A közép-európai szőlő-bortermeléshez hasonló-

rén, Egerben megjelenő szerbek vették művelés alá. Hatásukra jelent meg Közép-Európában az úgynevezett balkáni származású, vörösbort termő,

an, nagymértékű szőlőtelepítések révén a nyugat-európai kozmopolita szőlőfajták is elterjedtek, a konjunktúrát dekonjunktúrává változtatták,

Kadarka szőlőfajta, a nyílt erjesztésű vörösbor készítés. Ennél a borkultúránál hordót kevésbé használtak. A kácinak nevezett nagy, egyfenekű, felfelé szűkülő szájú dongás edényben erjesztették ki a bort.

túltermeléshez, alacsony borárak kialakulásához vezettek. Ennek megfelelően, az egykori intenzív növénykultúrán belül, az extenzitás jegyei mutatkoztak meg. Először csak az igénytelenebb szőlőmunkák elvégzésében, majd egyes szőlőmunkák elhagyásában mutatkozott meg ez a folyamat. Igényesebb szőlőművelés elsősorban csak a 18-19. századi német nemzetiségű területeken folyt. Karom = Karlóca vörösborai ekkortól már ismertek voltak, amelyek a város épületei alatt 14 km hosszú pincerendszerben értek. A borokat a 291 literes, úgynevezett karomi = szerémi hordókban tárolták. A vásárolható bort az ereszek alá kifüggesztett cégér „evenka”, szőlővenyigére kötözött fürtök jelezték.

Közép-Európában a népi sztereotípiában a szerb szőlőműveseket, a legjobb, legnagyobb szaktudású kapásoknak tartották. A török után újrarendeződő 18-19. századi Európában az uradalmak majorsági sző-

Szerémi borok és borféleségek a 18-19. században A középkori fehér szőlőfajták után (Szerémi zöld, Hárslevelű) a Kadarka és más balkáni kék szőlőfajták (Kratosija, Szlankamenkák, Dinkák, illatos-muskotályos Tamjanika, Mirisavka) révén, a vörösbor termelése vált uralkodóvá. A 18. századtól márkanévvé emelkedett a karlováci szerémi vörösbor és a karlováci vörös ürmösbor, amely kesernyésen édes, és a rác ürmös egyik fajtája volt, Kadarkából készült. 1751-ben Karlócán kb. 2300 hektár szőlő ültetvény volt. 1777-ben Wilhelm Taube, 8

9

Szerémség és Tokaj

Csoma Zsigmond lei jelentették a minőségi szőlő-bortermelés alapját. Itt a borkezeléseket és a pinceműveleteket is alaposabban végezték el, mint a paraszti

A II. világháború után, napjainkban

pincékben. Újvidéken – Novi Sadon a 19. század második felében pezsgőgyár is működött.

A II. világháború után borászati válság következett be, ami mondhatni a mai napig tart. A szerémségi szőlészek-borászok más, gazdaságo-

A filoxéra kártételétől az I. világháborúig.

sabb kultúrák felé fordultak, érdekesebb piacok, államok felé. A nagy szőlészetek helyét kis hétvégi parcellák foglalták el a Fruska Gorán, és

A szőlőgyökértetű, a filoxéra 1885 és 1896 között a szerémi szőlőket is

ezzel örökre eltűntek a nagyobb méretű szőlőbirtokok. Jugoszláviában is alapvetően a szocialista gazdálkodás jellemezte a mindennapokat

megtizedelte. A szőlőterület 1873-ban még 22.223 kh. nagyságú volt.

A katasztrófális kártételigTokaj-Hegyaljához hasonlóan itt is, mono-

sok egyéni színnel és politikával. Mindez Nyugat-Európában elismerést jelentett ennek a területnek is. Karlócán ma is jelentős számú sző-

kultúra szintjén csak szőlőművelésből éltek Karlócán. A Belgrád közeli Pancsován (Pančevo) fedezte föl egy helyi vasutas a filoxérát a

lész és borász őrzi és fenntartja az egykori híres karlócai bor hagyományait és hírnevét. (A Duna menti szerémségi falvakban, mint Banostor/

Klosterneuburgból (Alsó-Ausztria) küldött gyökeres szőlővesszőkön.

Az I. világháborúig a szőlő növényvédelme jelentette a meghatározó és

Bánmonostor, Cerevica/Cserög, Beocin/Belcsény, Nestin/Nyest.

A fruska gorai szőlővidéken ma főleg fehér fajták találhatóak.

költséges munkát, amely szénkénegezést, immunis homokterületek keresését, majd pedig amerikai alanyfajták oltványszőlőkként történő fel-

A legismertebb az Olaszrizling, emellett további fehér fajták a Rajnai rizling, a Zupljanka, a Tramini, a Chardonnay, a Sauvignon, a Frankova,

használását jelentette. A karlócaiaknak sikerült amerikai vadalanyokkal viszonylag gyorsan felújítani a szőlőiket és már a 19. század végén a

a Plemenka és egyes újabb keletű szerb fajták. Az elmúlt években egyre nagyobb területeken telepítenek ismét kékszőlő fajtákat.

karlócai szőlők területe elérte a filoxéra előtti időkét. A híres ürmöst több mint huszonegy féle gyógynövényből és fűszerből, úgynevezett macerálással nyertek. A „bermet” hírnevét tovább erősítette, hogy a karlócai bermet szerepelt a Titanic itallapján is.

Ugyanakkor nem maradtak meg a korábban jellegzetes nagy kékszőlő ültetvények, a vörösbor készítése, szinte teljesen eltűnt, ezzel szemben sok új, addig ismeretlen nyugat-európai, nemes szőlőfajtát telepítettek. Az I. világháború után a vesztes és szétesett Osztrák-Magyar Monarchia új határainak meghúzása révén Szerémség és a szerémi borvidék Jugoszláviához került.

Az 1990-es évektől lassan-lassan kezdett magához térni a szerémségi szőlő-bortermelés, amely ismét határ-közeli helyzetbe került, Horvátország és Szerbia között. A kárpát-medencei borászati reneszánszt lassan követve, kiemelkedtek egyéni mintagazdaságok, mint a közismert és elismert Maurer Oszkár (Hajdújárás, Bács-Bodrog vármegye) gazdasága 1994-től.

Lassan-lassan megjelentek más egyéni, családi pincészetek is palackozott minőségi borokkal. A szőlő-bortermelő gazdák hírnevét jól gazdálkodó családi borászatok, pincészetek jelzik. Az Európai normához és etalonhoz hasonlóan egyre inkább gondos növényápolással, bortechnológiával, pincemunkákkal biztosítják az egyre több borversenyen kiváló eredményeket elérő borokkal. Az európai és a világ elvárásihoz csatlakozva, a minőségi bortermelés a cél Szerbiában is.

10

11

Csoma Zsigmond Jelenleg a szerb kormány intézkedéseinek köszönhetően is, a gazdálkodás hosszú hanyatlása után újra több szőlőterületet ültetnek. Emellett a helyi örökségnek számító különlegességek (őshonos, régi fajták, helyi szokások, hagyományok) itt is egyre inkább különleges értéket jelentenek. Az egykori és új Szerbia híres borai között a legészakibb fekvésű borvidék kiemelkedő értéket képvisel ma is, és az Európai Unióban is, elsősorban a borok finom savjaival, ízével, színével, beltartalmi, kóstolási értékeivel. A borvidék ma 1000 ha. Legfontosabb fehér szőlőfajtái: Olaszrizling, Chardonay, Sauvignon, Burgundi, Piros tramini.

A nagyhírű borvidék fiatalabb öccse a magyarországi Tokaj-Hegyalja, ahol a minőségi bortermelés szempontjai, intézményi rendszerei európai minta szerint épültek ki. Az aszúkészítés tradíciói máig élnek modern körülmények között.

A következő hasonlóságok mutathatók ki Szerémség és TokajHegyalja szőlészet-borászat története között: a francia-vallonok szőlőtermesztési hatása, a Furmint szőlőfajta használata, az aszúkészítés, az ökológiai hasonlóság, a páratartalom szerepe az aszúsodásban, a TokajHegyalja-i Szerelmi dűlő eredetileg Szerémi dűlőnév lehetett, Tarcal hegy elnevezés mindkét borvidéken, mint földrajzi név megtalálható, az extraneus (nem helybeli birtokosok) nagy száma, a távolsági borkereskedelem, a szőlő monokultúra általánossága és a desszert borok készítése jellemezte a két borvidék szőlő-borkultúráját.

12

Molnár Zoltán

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata az 1557/1558-as tiltások tükrében

Kivonat A Tokaj-hegyaljai borvidék az egyik legnagyobb múltra visszatekintő bortermelő területünk. Számos nagy sikerű, és kiváló munka foglalkozik a terület jelenével és múltjával is. Tanulmányomban a régió általános leírása mellett Kassa tiltáskönyvének 16. század közepi bejegyzéseinek értelmezésére vállalkozom a nyugaton már számos tudományos műhely által követett módszerrel, a történeti hálózatkutatás felhasználásával. Az általam vizsgált terület nem feltétlenül sorolható az elfeledett borvidékeinkhez, ám munkámat azért érzem fontosnak ebben a témakörben, mert az ebben is használt módszertant követve a folyóirat témájául szolgáló borvidékek speciális társadalom-, és gazdaságtörténeti sajátosságait is feltárhatjuk, s ezáltal az egykor híres bortermelő területek talán újra régi fényükben ragyoghatnak.

Bevezetés Tokaj–Hegyalja a történelmi Magyarország legjelentősebb borvidéke lett a 16. század folyamán. Jelentőségét az oszmán betörés következtében hanyatlásnak indult szerémségi borvidék, illetve ebből következően a szerémségi bor piaci pozíció-csökkenésének köszönhette. Az első hiteles forrás, amely arról tudósít, hogy a területen szőlők találhatóak, az 1251-es keltezésű Turóczi prépostság alapítóleveléből való. 1 Itt a 15. századtól a mezővárosok számának emelkedése a jellemző, amely tendencia a 16. században is tovább folytatódott. Ezen a viszonylag szűk területen az oppidumok 5–10 kilométerenként követték egy1

Boros – Horváth –Csüllög 2012. 26.

13

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán mást, amivel a régió az ország egyik legsűrűbben lakott vidékévé vált.

Ez a tény pedig arra enged következtetni, hogy a település-földrajzi

olyan értéke volt, mint a trágyának.6 A másik időközönként megjelenő teendő a szőlő szaporítása volt, amit Hegyalján homlításnak neveztek.7

átalakulással párhuzamosan a nagy népességkoncentráció eredményeként megnövekedett a szőlőtermesztés munkaerőbázisa, amely a ter-

A szőlőtermesztés eme újításokkal megtűzdelt formáját a korszakban gyakran nevezték „hegyaljai szokás szerinti” szőlőművelésnek is, ami

melési tendenciák növekedését eredményezte. A 15. századi településföldrajzi átalakulás volt az alapja, a 16. század a szerémségi borvidék

országos viszonylatban is elismert volt.8 Feltehetnénk a kérdést, hogy miért számított ekkor jövedelme-

pusztulásával pedig a megteremtője a hegyaljai népességnövekedésnek és ezáltal a szőlőtermesztés felvirágzásának.2 Ebben a korszakban nem-

zőbbnek a szőlőtermesztés a szántóföldi gazdálkodással szemben?

A kérdés megválaszolása a szőlőbirtok korabeli egyedi jogállásában

csak demográfiai és településhálózati változás indult meg, hanem a szőlőtermesztés technikájának átalakulása is.

rejlik. Ez a sajátos jogállás a munkaigényes megmunkálásból fakadt.9 A szőlők ekkor már szabadon örökíthetők voltak és szabad forgalmuk

A szőlő megmunkálásában az alábbi fázisokat figyelhetjük meg.

Az első, az ültetvény területének kialakítása, amely erdőirtással, vagy

volt, tehát szabadon adható-vehető ingatlanok voltak. Már a 14. századtól megfigyelhető Hegyalján, a szőlőterületek szabad adás-véte-

a terület gyepből való feltörésével járt. E megfeszített munka után a vesszők elültetése következett. A szőlő beállását követően minden

le. Ugyanezen század második feléből ismerünk olyan forrást, amely már nem csak helyi birtokosokat, de úgynevezett extraneusokat is

évben Szent Gergely pápa napján (március 12.) kezdődött el az éves munka a szőlőkben a nyitással. 3A nyitás után a metszés volt a legmeg-

említi.10 A 14. századtól eme kedvező elidegenítési lehetősége a szőlőknek Tokaj-Hegyalján lehetőséget biztosított a helyi lakosoknak,

határozóbb munkafolyamat, amiben már megfigyelhető a változás.

Ebben a metódusban az úgynevezett kopasz fejmetszést alkalmazták.4

majd pedig extraneusként a városoknak, a városi polgároknak és egyházi személyeknek is a szabad birtokforgalomra. A továbbiak-

Az ehhez használatos eszköz a baltás metszőkés, aminek hármas funkciója volt. A további megmunkálásban további újdonság volt a háromszori kapálás is, amivel alaposabbá vált a gyomirtás.5 A rendszeres feladatok mellett gondoskodni kellett a szőlő tápanyag-utánpótlásáról, amit trágyázással oldottak meg, ám számos bortermelő mikro-régióban – így elképzelhetően Hegyalján is – a vízfogó gödrökben felhalmozódott földet hordták a tőkék tövéhez, amiről úgy vélekedtek, hogy

ban a birtoktulajdonlási típusok jellemzőivel kell megismerkednünk.

A fentiekben említettük, hogy a helyi lakosok mellett kibontakozott

Orosz 2012. 73.

A szőlő beállása jelen esetben azt jelenti, hogy az eldugványozott szőlővessző gyökerei által megkötődik.

4 A kopasz fejmetszés eredménye az volt, hogy ezáltal az új hajtás mindig a tőkefejből nőtt ki. Orosz 2012. 78.

5 Orosz 2013. 73.

2 3

14

Andrásfalvy 2013. 19.

Orosz 2012. 81.

8 A szőlészeti eljárás népszerűségét mutatja, hogy egy zilahi polgár, Fodor Mihály tokaji szőlőjét sógora művelte, s az volt a tulajdonos kifejezett kívánsága, hogy „az szőlőnek... munkáját az Hegyally(i) szokás szerént” adja meg minden esztendőben. Orosz 2012. 83.

9 Tózsa-Rigó 2006. 205.

10 Az extraneus fogalom ebben a környezetben az idegen, nem a szőlőbirtokkal megegyező településen lévő természetes, vagy jogi személyt jelöli. Gecsényi 1986. 475, Ez egy 1387-es forrás amelyben „Zsigmond király a Perényiek Wyl, Redmec, Alsóredmec, Alson helységekben élő jobbágyainak a Patak és Újhely királyi városok hegyein fekvő szőlei után elengedi a kilencedet.” Az idézett forrásban is ez a birtoklási forma jelenik meg, hiszen a fent említett jobbágyok nem a szőlőhegy településének lakói.

6 7

15

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán az úgynevezett extraneitás is. Ebből a csoportból a városi polgárok hegyaljai birtoklását vizsgálom. A 15. század második felében talál-

a csillaggal megjelölt Eperjes és Bártfa járt az élen a 15. századtól, Kassa város ilyen irányú tevékenysége csak a 16. század első felében figyel-

kozunk városi birtokosokkal először, ám ekkor egyszerre többel is.

Ezekben a tulajdonviszonyokban a mezővárosi lakos és a városi polgár

hető meg. Ezeknél a birtokügyleteknél a város közössége (communitas civitatis) volt a vásárló.

között adás-vétel, öröklésből származó tulajdonszerzés, zálogosítás és hitelügyek fedezeteként történő lekötés figyelhető meg. Gecsényi Lajos

Ahhoz, hogy a címben szereplő forrás értelmezésekor teljes képet kapjunk a települést magába foglaló régióról, annak nem csak történeti,

adatait felhasználva elmondhatjuk, hogy 1467 és 1526 között 55 polgári és városi birtokos hozzávetőleg 89 birtokot tudhatott a magáénak.

hanem geográfiai jellemzőit is föl kell vázolni röviden. Az idők során világhírűvé vált Tokaj–hegyaljai borvidék az abaújszántói Sátor-hegy-

Amennyiben ezt az adatot lebontjuk, az egyes tulajdonosok lakhelye szerinti csoportokra az alábbi információkat kapjuk:

től, az újhelyi Sátor hegyig terjed („incipit in Sátor, definit in Sátor”).12 A 16. században az előző századoktól megfigyelhető éghajlat hűvöseb-

Birtokos lakhelye Birtokosok száma

Birtokolt szőlők száma

Százalékos aránya

Kassa

48

72

80.89%

Bártfa *

4

13

14.6%

Eperjes*

1

4

4.5%

Kisszeben Krakkó

1 1

n.a. n.a.

n.a. n.a.

1. Táblázat Városi birtokosok és tulajdonaik megjelenése Tokaj-Hegyalján11

A fenti adatokból azt látjuk, hogy a meghatározó extraneus-ok közül a kassai polgárok, vagy esetenként Kassa városa emelkedik ki a legjobban, ami mögött lényeges különbséggel Bártfa következik, ezeket pedig Eperjes, Kisszeben és Krakkó követi. A fent közölt adatokban, mint arra már utaltam, megjelenik az extraneus tulajdonlási forma s annak is egy speciális változata, a városok birtokszerzése. Ezen városok közül Gecsényi 1986. 478.

11

16

bé válása következtében a Felföld középkorból eredeztethető szőlőkultúrája szinte megsemmisült, de mindenképpen jelentéktelenné vált így mások mellett a tokaj-hegyaljai borvidék lett a felföldi gazdag vásárlók bázisa.13 Ezt követően a török betörésével lett e vidék a történelmi Magyarország legjelentősebb borvidéke.

Ahhoz, hogy átlássuk azt a folyamatot, amely során Tokaj–Hegyalja kivívta ezt a történelmi szerepet, illetve hogy hogyan őrizte meg a tokaji bor a 16. századtól mind a mai napig kiemelkedő pozícióját a fogyasztási piacon, először át kell tekintenünk a térség környezeti adottságait. A terület az Eperjesi-Tokaji hegység természetföldrajzi kistája. Földtani tulajdonságait tekintve a terület alapkőzete legnagyobb részben riolittufa, aminek lejtőhordaléka ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag, ami jelentősen hozzájárul az itt termesztett szőlőből készült bor zamatanyagainak bőségéhez.14 Domborzatát tekintve azt látjuk, hogy a dombvidék délnyugati– északkeleti irányban végigfutó délkeleti kitettségű tagolt képződmény, amelynek magassága 100 és 530 méter között váltakozik. A talajtani Boros – Horváth – Csüllög 2012. 26 Frisnyák – Gál 2012 135.

14 Boros – Horváth – Csüllög 2012. 28. A riolituffa és az ásványban gazdag lejtőhordalék, a terület egykori vulkanikus tevékenységnek köszönhető.

12 13

17

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán tényezők mellett a szőlőtermesztés fontos kritériumai között vannak a megfelelő klimatikus viszonyok is. Ezt tekintve azt a megállapítást te-

mint a csapadékmennyiség és eloszlás és végül a napfénytartam jellemzői befolyásolják.19 A vizsgált térséget tekintve az alábbi tényezőket ele-

hetjük, hogy Hegyalja a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz éghajlati körzetbe tartozik. Különleges adottsága a hosszú csapadékszegény,

mezhetjük a 16. századra vonatkoztatva. Ezen tényezők nem változtak jelentős mértékben az eltelt mintegy 500 évben.

napfényben gazdag kora ősz, ami az aszúsodás egyik alapfeltétele.15 Ebből a tényezőből következtethetünk arra, hogy a ma leírható éghajlati

– Talaj: vulkanikus alapkőzeten agyag vagy lösztalaj, ami keveredett vulkáni tufák málladékával. Ennek jelentős szerepe van a kialakult ös�-

viszonyok közel azonosak voltak a tanulmányban vizsgált 16. századival, az aszúsodás klímatikai feltételeit figyelembe véve. 16

szetett talajréteg hő raktározó és hő kisugárzó, valamint vízraktározó és vízáteresztő képessége szempontjából.

Mindez azt támasztja alá, hogy az aszúsodás feltétele, a maihoz hasonlóan már fennállt, mivel az utóbbi jelenség kialakulásához elsősorban

– Terület fekvése, lejtők kitettsége: délies napos lejtők, amelyek 130– 260 méter magassággal a legmegfelelőbbek.

a megfelelő időjárási körülmények szükségesek. Amennyiben az aszúsodást említjük fontos megtudni, hogy mi is az, ami meghozta a világhírt eme kitűnő bornak, amiről még a pápa is elismerően nyilatkozott 1562ben.17 Az aszúsodási folyamat akkor jöhet létre, ha az októberre kitoló-

A kassai tiltások Kassa, mint felső magyarországi szabad királyi város több szempont-

dott szüret előtti augusztusban és szeptemberben néhány napos esőzés következik be. Ilyenkor az érett szőlőbogyókon megtelepedő egyébként

ból is jelentős szerepet játszott a hegyaljai bortermelés felemelkedésében. Egyrészt a fentiekben olvashattuk, hogy a vizsgált időszakra az

szürke rothadást okozó Botrytis cinerea gomba hatására a szőlőbogyók felrepednek, elveszítik víztartalmukat, besűrűsödnek, összetömörödnek,

extraneus szőlőbirtoklás tekintetében kiemelkedett a vizsgált többi civitas közül. Másrészt pedig a lengyelországi exportban is a legjelen-

cukortartalmuk 40–50 %-ra nő.18 A szőlőtermesztés helyének, esetünkben Tokaj–Hegyaljának a makro klimatikus viszonyait a felszíni formák, a lejtőszög mértéke, a talaj minősége és szerkezete, a növényborítottság mértéke és annak szerkezete, a tengerszint fölötti magasság és az évi középhőmérséklet, vala-

tősebb lebonyolítók közé sorolható. Ennek okán érdemes vizsgálni a városi tiltásokat, amikből következtetéseket vonhatunk le a borexportra, illetve a kereskedők társadalmi és kapcsolati viszonyaira vonatkoztatva. A forráscsoport vizsgálatát a történeti hálózatkutatással érdemes elvégezni. Ezt a vizsgálati módot ismerteti és mutatja be Tózsa-Rigó Attila közelmúltban megjelent kiváló munkája.20 A történeti hálózatkutatással lehetőség nyílik arra, hogy a kereslet-kínálat vizsgálata mellett a piacot működtető személyek kapcsolatrendszerét is vizsgáljuk.

Ez pedig azért jelentős, mert ennek használatával a korabeli kereskedelem üzleti stratégiáit jobban megérthetjük. A fent említett munkában

Boros – Horváth – Csüllög 2012. 31.

Orosz 2012. 89.

17 1562-ben a tridenti zsinat záró szakaszában a magyar egyházat Draskovits György képviselte, aki tállyai borral ajándékozta meg a pápát. Orosz 2012. 84. Ettől fogva jelentősége a Vatikánban is megnő, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a közismert tény, hogy a 18. században a pápa, hallva a rossz termésévről a Hegyalján, Szent Orbán pápa (a szőlőtermesztés védőszentje) teljes ereklyéjét ajándékozta Andrássy István grófnak, amelyet ma Monok Római katolikus templomában őriznek.

18 Boros – Horváth – Csüllög 2012. 31.

15 16

18

19 20

Makra – Mika – Vitányi 2013. 226.

TÓZSA-RIGÓ 2014

19

Molnár Zoltán

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

a szerző bemutatja a multimodális hálózati szisztémát is. Ennek használatával, (természetesen a forrásbázis lehetőségeit figyelembe vév)

A tiltásoknak azok az elemei, amelyekben a szőlőről, borról, vagy borkereskedelemről tesznek említést

felállíthatunk egy olyan többszintű hálózati rendszert, amelyben az üzleti hálózaton kívül számos más jellegű (politikai, lakóhelyi, rokoni)

– Azon tiltások, amelyekben Lengyelországról, Krakkóról, vagy lengyel nevű személyről tesznek említést, ugyanis ez volt a legnagyobb

szinteket különböztet meg, s ezekkel az adott személyt egy komplexebb rendszerben láthatjuk. Saját munkámban is ilyen hálózatok felállítását

felvevőpiaca tokaji bornak – Azok a bejegyzések, amelyekben az alábbi, általam kiválasztott

céloztam meg, belátva a fent említett rendszer nélkülözhetetlenségét a modern kutatói munkában. Jelen munkában a forrás információbázisát

kereskedőkre tesznek utalást: Hans Vogelweider, Garai Mátyás, Was Antal, Mathes Schinabicz.,23

alapul véve egyfajta üzleti kapcsolati hálózatot állítok fel, ami akkor lesz teljes, ha a forrásbázis tovább tud bővülni. Ehhez pedig további

A fent említett elemekből nyert információk felhasználásával, kívánok egy olyan kapcsolati hálózatot felállítani, amelyből következtetéseket

tiltások, üzleti és városi források vizsgálata szükséges.

vonhatok le a korabeli borkereskedelemről.

Tiltás mint jogi aktus ismertetése Mielőtt a forrásban rejtőző adatokra térek rá, röviden érdemes kitérni a

A tiltáskönyv Egy bejegyzés említ kiemelkedően nagy összeget. Ebben az ügyben

vizsgált forráscsoport keletkezési körülményeire. A középkori és kora újkori Kassa városi igazgatása az ún. Stadtbuch-on és a Judicial-on ala-

a krakkói Georg Gutteter, Jörg Han és István deák vagyonát, minden pénzét és ezüstneműjét tiltja 4000 forintértékben, a bíró tudtával. Ez a

pult. A Stadtbuchok telekkönyv-típusú gyűjtemények voltak, amelyekbe birtokviszonyokra, illetve az ingatlanforgalomra vonatkozó följegy-

nagy összeg bizonyításául szolgál annak, hogy Georg Gutteter jelentős kereskedelmi tevékenységet folytatott, továbbá az összeg jelentő-

zéseket vezettek be, így örökségi, hagyatéki, föld-, házeladási ügyletek leírásait olvashatjuk. Amik a jelen vizsgálat szempontjából számunkra fontosak, azok a Judicialek, amelyekbe vagyoni és hitelügyekben a bírói ítéletek kerültek, s a mai biztosítási végrehajtás módjára adósságok fejében a vagyonlekötéseket jegyezték be. Később ezeket a könyveket röviden Arestatióknak nevezték.21A tiltásokról azt kell tudni, hogy ezek nagy része egyfajta jelzálogok voltak, ami a korabeli gazdaság pénzhiányának volt a következménye. Az általam vizsgált forrásból összesen 34 bejegyzést vettem be a vizsgálandó tiltások csoportjába. Ezt a 34 tiltást a következő szempontok alapján választottam ki.22

ségét hivatott bizonyítani a bíró jóváhagyásával történő tiltás is, amelyet csak a jelentős összegeknél volt szokás kikérni.

A kassaiak és a környező területek lakóinak életében a szőlő és a bor kitüntetett szerepet töltött be. Erre bizonyíték a város környéki szőlők gyakori előfordulása a tiltások között.24 Fontos tény azonban,

Kerekes 1913. 13.

A forrást közli Komenda 2001. Függelék. A közlés során a szerző nem adja meg a bejegyzések folio-számait, csak a tiltások sorszámát. A további hivatkozások során a 21 22

20

szerző sorszámozását veszem át. A vizsgált bejegyzések a következők: 2., 5., 6., 7., 14., 20., 30., 46., 49., 56., 58., 63., 74., 82., 84., 87., 88., 96., 99., 102., 113., 115., 125., 148., 151., 154., 166., 167., 169., 170., 174., 175., 187. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Komenda Péternek, amiért hozzájárult ahhoz, hogy felhasználjam az említett forrásközlést.

23 A harmadik szempontú információcsoport elkülönítéséhez érdemes részletes magyarázatot fűzni. A forrás tanúsága szerint ők jelentős tételekben foglalkoztak borral. A fennmaradt információk szerint pedig minden kétséget kizárólag elsősorban a hegyaljai borokat szánták városon kívüli kereskedelmi forgalomba.

24 Erre utalnak a 113., 115., 125. számú források.

21

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán hogy mégis a hegyaljai bort exportálták.25 Ebből a forrásból információt kapunk arról is, hogy többek között melyik hegyaljai településsel

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy a tiltásokban milyen összegek kapcsolódnak az egyes személyekhez. A tiltásokban feltüntetett adato-

volt kapcsolatban Kassa és annak kereskedő polgárai. Nevezetesen bor kapcsán többször említik Tarcalt és legalább egy alkalommal Új-

kat a 2. táblázat szemlélteti:

helyt. Feltehetnénk a kérdést, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy nem a helyi, Kassa környékén előállított bort exportálták, hanem

Tiltást Tiltás összege Tiltott személyek bejegyeztető személy / tárgya Georg Gutteter 200 fl Henkel Balázs Konrad Mayer 375 fl Garai Mátyás Tarcali Szabó Gergely 15 fl Kádas Gergely Kassa városi tanács 400 fl Hans Vogelweider Leonard Greschel 30 kufe bor Hans Vogelweider János magyar káplán 8 fl Csiszár Albert Georg Gutteter 2X 4000 fl Jörg Han és István deák Hieronimus Gelhornß 468 fl n.a.

Friedrich Schilling 1000 fl Jörg Han és István deák Alpári Mihály 32 fl Pál István Peter Hankowski 240 fl Garai Mátyás Garai Mátyás 223 fl Henck Balázs (Henkel?)

Perényi Mihály 100 fl Hans Vogelweider Mathes Schinabitz 300 tallér Hans Vogelweider Petrick von 42 fl Csiszár Albert Czeschkoriecz Mathes Schinabitz 65 fl Varga Mihály

a hegyaljait? Ennek oka lehet a két bor közötti minőségi különbség, ami ebben a helyzetben nem feltétlenül az eltarthatóság és a szállíthatóság függvénye. Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy Kassa városának milyen szerepe volt a bortermelésben és a borkereskedelemben, jelentős adatokat találunk a forrásban. Két bejegyzésben is említésre kerül a város. Az egyikben a városi tanács tett tiltást Hans Vogelweider teljes ingó és ingatlan vagyonára, annak tartozása miatt, a másikban pedig Hans Fynk tiltást tett Szabó Mihály pénzére, Szabó Mihály bora miatt, amelyet Szabó a Városháza pincéjében tárolt.

Ezekből levonható az a következtetés, amit már a dolgozat korábbi részében tárgyaltam, hogy a városok, – esetünkben Kassa – azért birtokolhattak szőlőket, hogy az azokból előállított bort saját pincéikben tárolják, és később értékesítsék. Erre enged következtetni az első tiltás, amelyben a kereskedő vagyonára tesz tiltást a város a tartozása miatt.

Arra a tényre, hogy ez a kereskedő, Hans Vogelweider, borral is kereskedett, arra a tiltás is utal, amelyben Leonard Greschel tiltja Hans Vogelweider ingó és ingatlan vagyonát 30 kufe bor miatt.26 Amennyiben ezt a mennyiséget tekintjük megállapíthatjuk, hogy Vogelweider kereskedelmi tevékenysége jelentős volt.

Ez a tényt hivatott alátámasztani a 87. és a 125. számú bejegyzés.

26 A 30 kufe bor kiemelkedően jelentős mennyiségnek számított, átszámolva az 65250 litert tesz ki. Komenda Péter számítási szerint, ennek forintra átszámolt értéke mintegy 5400 forint. A kufe, az az egy kocsi rakománynyi, vagy szekérnyi mennyiségre Prickler 2175 l-t ad meg. PRICKLER 1965. 315.

25

22

2. Táblázat A kereskedők kapcsolata, a tiltások összege és tárgya,27

Mindezekből az alábbi következtetést vonhatjuk le. A fenti adatok szerint a legjelentősebb kereskedők közé tartozott ekkor Kassa életében Georg Gutteter, Garai Mátyás, Hans Vogelweider, Jörg Han és István deák.

27

Komenda 2001. Függelék

23

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán Mindezeket arra az alapra helyezem, hogy egyes kereskedőknél nem csak a bor mennyisége jelentős, de bizonyos személyek esetében a borkereskedelemmel foglakozó polgároknál magas összegeket is találunk. A forrás további vizsgálatával megfigyelhetjük az egyes személyek származását is.

Ebből kitűnik, hogy lengyel származású személyről 6 esetben tesznek említést, kassai polgárokról, egy bécsi kereskedőről, és egy felvidéki nemesről is, olvashatunk a bejegyzésekben. A következőkben két jelentős kereskedő Hans Vogelweider, és Garai Mátyás üzleti kapcsolati hálózatát fogom fölvázolni, a kassai tiltások, és pozsonyi források felhasználásával.

A legjelentősebb kereskedők a tiltások alapján Hans Vogelweider sankt gallen-i származású család sarja. Már 1529től megjelenik Kassán és később az egyik legjelentősebb kereskedő.28 Kereskedelmi kapcsolatait a források tükrében az 1. ábra szemlélteti.

Vogelweider volt az egyetlen személy a bejegyzésekben, akinek Kassa városával kereskedelmi kapcsolata volt, azonban a forrás nem részletezi, hogy milyen kapcsolat állt fenn az alanyok között.

Vogelweider kereskedői voltából következtethetünk a kereskedelmi kapcsolatra, és feltételezhetjük, hogy ezen kereskedelem tárgyának a nagy része bor lehetett. Erre abból lehet következtetni, hogy köztudott, hogy Kassa városa jelentős mennyiségű szőlőt birtokolt TokajHegyalján, aminek terméséből készült borát eladásra szánhatta. Ezt a bort pedig feltételezhetően Vogelweideren keresztül is értékesíthette.

A másik jelentős kapcsolódó személy Leonard Gerschel. Ez a kapcsolat azért jelentős mert a tiltás tárgya kiemelkedő a korabeli viszonyok között. Ez 30 kufe bor, ami arra enged következtetni, hogy a vizsgált személy a korszak és egyben a térség meghatározó kereskedelmi szereplője lehetett, a mintegy 65 ezer liter mennyiségű bor miatt. Továbbá megerősíti felvetésemet az a bejegyzés, ami Perényi Mihállyal való kereskedelmi

1. Hans Vogelweider és a hozzá kapcsolódő személyek üzleti kapcsolatai kapcsolatát bizonyítja. Tovább vizsgálva a forrásokat, Vogelweider és Aron Rosnawer kapcsolatára bukkanunk. A fent említett személy a rozsnyói kereskedőtársaság képviselője volt.29 Ez pedig azt támasztja alá, hogy Vogelweider nem csak Kassával, hanem más felső-magyarországi várossal is kereskedelmi kapcsolatban állt. Amennyiben tovább vizsgáljuk a forrást, egy érdekes bejegyzést találunk. Ebben Mathes Schinabitz tesz tiltást, Was Antal kassai polgáron keresztül. Amennyiben ezt a bejegyzést felbontjuk, és mögé nézünk, számos többlet információt 29

28

Komenda 2001

24

Komenda 2001. 43.

25

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán kapunk. Schinabitz bécsi kereskedő volt. Tiltását Was Antal kassai polgár, és kereskedő közvetítésével tette meg. Ez arra enged következtetni, hogy Vogelweidernek nyugati irányba is voltak kereskedelmi kapcsolatai, ami tovább emeli jelentőségének tényét a kereskedelem rendszerében. Azonban, feltehetnénk a kérdést, hogy ki is volt Was Antal? Was Antal jelentős kereskedelmet folytatott Nyugat-Magyarország, sőt nagy valószínűséggel Bécs irányába is. Ehhez nem csak a fenti kassai információ szolgál bizonyítékul, hanem Was előfordul pozsonyi forrásban is. 1560-ban egy Wolf Han nevű kereskedőtől követelte tartozását.30 Kiterjedt kapcsolatrendszeréhez sorolhatjuk még az ugyancsak 1560-ban kelt tiltást, amiben egy Hans Lausser nevű bécsi polgártól követeli a tartozás kiegyenlítését Pozsonyban.31 Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Hans Vogelweider kereskedelmi kapcsolathálózatán keresztül tekintve a tokaji bort láthatjuk, hogy az nem csak Lengyelország, hanem Bécs irányába is eljuthatott. Vogelweider nem csak egy észak-déli, hanem egy kelet-nyugati kereskedelem összekötő eleme is volt.

Garai Mátyás az egyik legjelentősebb kassai kereskedő a tiltások függvényében. Nevéhez kapcsolódóan hat bejegyzést találunk.

Az ezekből felállított kapcsolati hálózatot az alábbi ábra szemlélteti.

A forrás bejegyzése szerint Garainak üzleti kapcsolata volt az augsburgi Konrad Meier-rel. Ez azért jelentős számunkra, mert ez bizonyítja, hogy Vogelweider mellett Garainak is volt nyugati irányú kereskedelme.

Kereskedelmi irányultságát jelzi továbbá, a Peter Hankowski tiltása, ami alátámasztja azt az elképzelést, hogy Garainak nem csak nyugat felé voltak jelentős kapcsolatai, hanem a lengyel útvonal mentén is, bártfai polgárokkal. Nagy Balázs és Ardem Fülöp vagyonára tett tiltásával megbizonyosodhatunk arról, hogy Garainak kassai szőlőbirtokai is voltak, ám a tokaji-hegyaljai bort szánta kereskedelemre. Kis Lőrinccel kapcsolatos 30 31

AMB MmB VB AMB MmB VB

26

2. ábra: Garai Mátyás és a hozzá kapcsolódó személyek üzleti kapcsolatai említése a forrásokban pedig már Garai lehetséges halálának idejére enged következtetni. A tiltás dátuma 1558. 07. 09. Mindent összefoglalva a következőt mondhatjuk el: Vogelweiderhez hasonlóan ő is egy észak-déli, és egy kelet-nyugati irányú kereskedelem tevékeny részese volt. A fent szemléltettet kapcsolatain kívül még fontos az üzlettársának személye is, aki Haller Konrád özvegye volt. Haller Konrád kiterjedt üzleti kapcsolattal rendelkezett, amit később özvegye, Rauber Felicitas is felhasznált .32 32

Komenda 2001. 37.

27

A Tokaj-hegyaljai borvidék és Kassa kapcsolata...

Molnár Zoltán

Összefoglalás

Források

Mint ahogy azt a fentiekben láthattuk, a 16. század közepére a Tokajhegyaljai bortermelés eljutott arra a szintre, amikor borexportját már

KVT Kassa Város Tiltáskönyve. MNL Mikrofilmtár. Kassa Város Levéltára.

jelentős üzleti kapcsolatokkal rendelkező kereskedők bonyolítják.

E mellett a bortermelésben is jelentős szerep jutott a helyi tulajdono-

C 683 H III/2 mac 9.

sok mellett az ún. extraneus birtokosoknak is, akik lehettek városi polgárok, vagy maga a város tanácsa is. A forrás feldolgozásával rész-

AMB MmB VB Pozsonyi Tiltáskönyv. Archív mesta Bratislavy (Pozsony), Magistrát

leges képet kaphattunk arról, hogy a térségben borkereskedelemmel is fogalakozó kereskedők a forrás információ tartalma szerint milyen

mesta Bratislavy, Verbotbuch

kapcsolati hálóval dolgozhattak. A vizsgálat akkor lesz teljes, ha a vizsgált időszakból minél több tiltást, s más kereskedelem történeti

Felhasznált irodalom

forrást (vámnaplók, üzleti könyvek stb...) sikerül földolgozni a történeti hálózatkutatás, és a klasszikus kereskedelem történeti vizsgálati

Andrásfalvy Bertalan 2013 : A budai szőlőművelés. In: Muskovics Andrea Anna (szerk.): Borkultúra és társadalom visszatekintve a 21.

módszerek ötvözésével. Az ezekkel nyert információkat pedig egységes értelmezéssel föl lehet használni, a vizsgált időszak borkereske-

századi Magyarországról. Budapest, 14–23.

Boros László – Horváth Gergely – Csüllög Gábor 2012: Tokaj-hegyalja

delmét ábrázoló képünk minél tisztább megjelenítéséhez.

szőlő- és borgazdaságának természetföldrajzi alapjai. In: Frisnyák Sándor– Gál András (szerk.): Tokaj-hegyaljai borvidék Hazánk első történeti tája. Nyíregyháza – Szerencs, 23–40.

Gecsényi Lajos 1966: Bártfa város hegyaljai szőlőgazdasága 1485–1563.

In: Agrártörténeti Szemle. VIII. 470-485.

Frisnyák Sándor – Gál András 2012: A filoxéria és az ármentesítés hatása Tokaj-Hegyalja tájhasználatára. In.: Frisnyák Sándor–Gál András (szerk.): Tokaj-hegyaljai borvidék Hazánk első történeti tája.

Nyíregyháza – Szerencs,135–144.

Makra László – Mika János – Vitányi Béla 2013: A tokaji bor jellemzőinek kapcsolata az éghajlati változókkal. In: Muskovics Andrea Anna (szerk.): Borkultúra és társadalom visszatekintve a 21. századi Magyarországról. Budapest,224–233.

Komenda Péter 2001: Kassa városa és 1557-1558.évi tilalmai. Egyetemi szakdolgozat, Miskolci Egyetem, Miskolc, 2001.

28

29

Molnár Zoltán Orosz István 2012: Adatok a Tokaj-hegyaljai szőlő és borkultúra történetéhez. In: Frisnyák Sándor–Gál András (szerk.): Tokaj-hegyaljai borvidék. Hazánk első történeti tája. Nyíregyháza – Szerencs, 71-89.

Orosz István 2013: Dercsényi János és a tokaji bor. In: Muskovics A. (szerk.): Borkultúra és társadalom visszatekintve a 21. századi Magyarországról. Bp., 72-76.

Tózsa-Rigó Attila 2006: Az 1497-es pozsonyi borkimérési statútum. In: Agrártörténeti Szemle XLVII., 1-4. szám 201–222.

Tózsa-Rigó Attila 2014: A dunai térség szerepe a kora újkori Európa gazdasági rendszerében. Miskolc.

Prickler, Harald 1965: Zur Geschichte

des

burgenländisch-

westungarischen Weinhandels in die Oberländer Böhmen, Schlesien und Polen. In: Zeitschrift für Ostforschung 14 294-320; 495-529; 731-754.

30

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Bevezetés A szőlő-borkultúra a néprajztudományon belül kutatott területnek számít, de a vizsgálatok nem egyenletesen oszlanak meg az egyes témákat és területeket tekintve. A kutatók figyelme kezdetben inkább a jelesebb borvidékek felé fordult, s a kisebb, kevésbé jelentős területeket nem vizsgálták. Ezek közé tartozik az egykori Esztergom vármegye is, ahol – bár az itt termelt borok nem vetekedhettek a budaival, a tokajival – a 18. század második felében, de legfőképp a 19. század első évtizedeiben a szőlőművelés fontos részét adta a családok megélhetésének.

A vármegyének ezt a helyzetét a korabeli leírások és a statisztikák is jól mutatják. A filoxéra azonban nagy pusztítást végzett, s bár bizonyos mértékben megtörténtek a helyreállítások, a szőlőművelés korábbi szerepét már nem nyerte vissza. Mindezek miatt a 19. század utolsó harmadától a terület nem játszott fontos szerepet a szőlő-borgazdálkodás terén, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a témában sokáig nem történtek vizsgálatok. Többek között ezek a hiányok vezettek arra, hogy 2007ben, először a szőlőfeldolgozó és bortároló építményekkel kapcsolatban, majd egyéb témákban is elkezdjem a kutatást Esztergomban.1

A szőlőművelés története 1. A vármegye szőlőművelése Esztergom vármegyében a török harcok jelentős pusztulást okoztak a szőlőterületekben. A 18. század elejétől viszont a kedvező természeti Szakdolgozatom A szőlőfeldolgozás és bortárolás építészeti emlékei az esztergomi szőlőhegyen a XVIII–XX. században címmel, 2009-ben készült el. Átdolgozva 2011-ben önálló könyvként is megjelent. (Muskovics 2011.)

1

31

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna és kereskedelmi adottságoknak köszönhetően gyors ütemben kezdett növekedni a szőlővel beültetett terület. Bél Mátyásnál már a 18. szá-

1869-ben még ezt olvashatjuk: „A bortermelés Esztergom és vidékére nézve nagy fontossággal bir, nemcsak azért, mert a Duna és itt átvonuló vasut

zad első felében arról olvashatunk, hogy a vármegye minden részén megterem a szőlő, ha megfelelően telepítik és gondozzák. Mint írja,

a borkereskedést nagyon előmozdithatná, hanem mivel a nép nagy részének itt is a bortermelés az egyedüli keresetforrása, s mivel e vidéken a szőlők leg-

„mind a síkságon, mind pedig a magasabb helyeken megterem; de jobban szereti a domb- és hegyoldalakat. Úgy a fehér, mint a piros szőlő honos, bár

nagyobb része oly hegyeken vannak, melyeknek földje míg a szőlőművelés által magas értékre emeltetett, másrészről ha azon tér pusztán hagyatnék, alig

a piros szőlő természete szerint bővebb termő, és ezért a gazdák is inkább kedvelik.”2 A leírásból az is kiderül, hogy a borok között első helyen,

birna valami értékkel.”5 A művelési ág tehát a különböző problémák ellenére jelentőségét egé-

az Esztergom környékén termetteket tartja számon. A 18. század első felében tehát már jelentős a szőlőművelés, ugyanakkor a bor kezelé-

szen a filoxéráig megőrizte,6 attól kezdve viszont folyamatos volt a hanyatlás. Bizonyos mértékben helyreállították a szőlőket, de a Trianon

sére nem fordítottak figyelmet, a hordókat nem rakták pincébe, így a szőlőművelés nem volt kifizetődő, a borral nem tudtak kereskedni.3

utáni elcsatolások ismét súlyos gondokat okoztak.

Mindezek az adatok jól mutatják, hogy a vármegyében rendkívül

A későbbi évtizedekben azonban gyors fellendülés ment végbe, amit szemléletesen mutatnak a statisztikai adatok.4 1790-ben

nagy volt a jelentősége a szőlőművelésnek. Területének aránya országos viszonylatban itt nem volt nagy, ugyanakkor, ha az egyéb műve-

Esztergom vármegyében 6853 hold szőlő volt. Országos viszonylatban ez nem tekinthető nagynak, de ha a vármegye teljes megművelt

lésbe vont termőföldekhez viszonyítjuk, akkor megállapítható, hogy Esztergom évtizedeken át azon vármegyék közé tartozott, ahol a sző-

területéhez viszonyítjuk a szőlő nagyságát, akkor megállapíthatjuk, hogy Esztergom a vármegyék közt az előkelő 12. helyet foglalta el.

lőművelés az egyik vezető ágazata volt a mezőgazdaságnak. Egyben viszont azon vármegyék, borvidékek közé is sorolható, amelyek a fi-

A művelésbe vont földek 4,58%-a volt szőlővel beültetve. A 19. század folyamán tovább nőtt a művelési ág aránya. Az 1830-as évek végére a szőlőterület megközelítette a 10 000 holdat. 1837-re a megművelt földek 6,57%-át tették ki, 1844-re pedig 6,59%-át. Ennek köszönhetően Baranya, Sopron, Tolna és Zemplén vármegyék után itt volt a legmagasabb a szőlőföldek aránya a művelt területhez viszonyítva.

Az 1840-es évek második felében visszaesés tapasztalható, de 1865-ben Baranya után már a második helyet foglalta el Esztergom vármegye.

Ezt az is jól mutatja, hogy bár ekkor már folyamatos problémák figyelhetők meg a borkereskedelemben, mégis a Borászati Füzetekben

loxérát követően nem nyerték vissza korábbi szerepüket.

Bél 2001: 28.

Bél 2001: 29.

4 Benda 1973: 108–109., 116–117., 254–256., 258–261.

2 3

32

Borászati Füzetek IV. füzet. 249–250. 1869. április Az Esztergomi Közlöny 1892-ben így írt a vármegye helyzetéről: „Aligha van az országnak egy második vármegyéje, a hol a földmüves iskola létesitésére nagyobb szükség volna; mert Esztergomvármegye, 72166 lelket tevő lakosságának több mint fele szőlőmüveléssel foglalkozott, ez képezte megélhetési forrását és biztositotta a mindennapi kenyerét. Ma a 8000 holdat meghaladó szőlőterület majdnem egészben hasznavehetetlenné van téve…”(Esztergomi Közlöny XIV. évf. 41. sz. 1–2. 1892. október 9) 5 6

33

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna 2. A szőlőművelés jelentősége Esztergomban Esztergom7 a vármegye egyik meghatározó szőlőművelő települése

sebb, mintsem elegendő volna az egész városnak, mert a hegyek többi része a szentgyörgymezei határba esik. A szöllő kétfajta, fehér és piros. Mindkét fajtá-

volt, ez a művelési ágazat évszázadokon át a város lakosságának egyik fontos megélhetési forrását jelentette.

nak a bora elég jó és kellemes ízű, ha érett volt a szöllő. Fejfájást sem okoznak, de kevésbé állanak el, hacsak jobb pincében nem tartják.”13

A 16. századra virágzó szőlőkultúra alakult ki. Az 1595-ös ostromról készült Siebmacher-metszet még a várhegyet körülvevő összes hegy

Az igazi fellendülés a 18. század utolsó harmadára köszöntött be, ekkorra a kézművesek és a kereskedők is nagy szőlőterületekkel ren-

lejtőjén szőlőtőkét ábrázol,8 de a török csapatok később hatalmas pusztítást végeztek. Ennek nyomán az 1696. évi adóalap összeírói a várme-

delkeztek. Vissi Zsuzsanna az 1774. évi adófelosztás elemzése során kimutatta, hogy a kézművesek, a kereskedők, illetve az egyéb polgá-

gye területén mindössze 192 kapás szőlőt írtak össze. A földek egy része elpusztult, másik része pedig parlagon hevert.9

rok vagyoni viszonyai nem tértek el különösen egymástól. A kézművesek talán egyedül az állatállományt tekintve voltak elmaradva más

A török kiűzése után az iparosság és a céhek jelentősége ellenére Esztergom gazdaságának fellendülését elsősorban a bortermelésnek és

polgári státuszú esztergomiaktól.14 A 18. század végére szőlővel szinte minden jobbágycsalád, de az iparosok és a zsellérek is rendelkeztek.

a borexportnak köszönhette. Ezt lehetővé tette a rendelkezésre álló nagy tömegű olcsó munkaerő, ugyanis a letelepedett zsellérek, jobbágyok

A művelési ág jelentőségéről számolt be Vályi András is 1796-ban megjelent országleírásában. Elsősorban a Diós-völgy, a Szarvas-hegy

elsősorban ezen a területen jutottak munkához.10 Már az 1720/1721-es limitáció is azt mutatja, hogy a szőlővásárlás jelentette a vagyon legjobb

és a Kis-kúria borait tartotta híresnek.15 A 18. században a bor folyamatosan kiemelkedő szerepet játszott

befektetésének lehetőségét.11 Egy 1730 táján készült metszet pedig már ismét jelentős mennyiségben jelöl szőlőket a város körüli hegyeken.12

Esztergom életében. Az összes adómennyiség majd 40%-a származott a szőlők után kivetett adókból, valamint a városba behozott idegen

Ahhoz azonban, hogy a török pusztításokat követően a szőlőművelés visszanyerje korábbi jelentőségét, sőt a vezető gazdasági ágazattá váljon, még évtizedeket kellett várni. Ezt mutatja, hogy Bél Mátyás az 1730as évek elején még nem teljesen pozitív képet fest róla: „A szöllődombok – többnyire kipusztultan – a várostól dél felé nyúlnak el. A szöllőterület keve-

borok utáni vámbevételekből.16 Ez a fellendülés a következő század elején is folytatódott, 1827-ben Helischer József már így fogalmazott Esztergom bortermelésével kapcsolatban: „Nem kevésbé termelik a fehér, mint a piros szöllőt, jóllehet a piros bővebben terem és ezért kedveltebb. A bort, főképpen a fehéret, az ország felső részei felé és a bányavárosokba tengelyen, továbbá Győr és Moson felé, valamint Ausztriába dunai hajókon szállítják.

A többit maguk fogyasztják el.”17

Esztergomot 1895-ben egyesítették Királyi Városból, Szentgyörgymezőből, Szenttamásból és Vízivárosból. Szőlőterület az előbbi kettőhöz tartozott. 1895-öt megelőzően a Királyi Várost említik a forrásokEsztergomnévalatt,amelytelepülésszabadkirályivárosranggalrendelkezett.Tanulmányomban az egységesség miatt az Esztergom elnevezést használom, értve alatta az egykori Királyi Várost.

8 Esztergom város… 1985.

9 Villányi 1892: 106.

10 Boják 1985: 31.

11 Ortutay 1977: 45.

12 Esztergom város… 1985.

7

34

Bél 1957: 13–14.

Ortutay 1977: 45.

15 Vályi 1796: 606.

16 Ortutay 1986b: 37.

17 Helischer József kéziratának 13. lapja, Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár (Bibliotéka). Korábbi közlések: Bél 1957: 42.; Boják: 1985: 31.)

13 14

35

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna A korabeli statisztikák és leírások alapján láthatjuk, hogy a reformkorig a mezőgazdaság, azon belül is a szőlőművelés jelentette az egyik

belepte borágas hegyvidékünket s megkezdte pusztitó munkáját.”23 A betegség megjelenését követő újságcikkek jól mutatják, hogy a hatóságok kezdet-

legfontosabb megélhetést, az iparosoknak és a kereskedőknek is jelentős bevételi forrása volt.18 Ennek kiesése, ahogy azt egy 1861. június

ben nem nagyon tudták a helyzetet kezelni, s hogy a gazdák sem hitték el, mekkora a baj. Csak 1888 márciusában, azaz két és fél évvel a filoxéra

10-i tanácsülési jegyzőkönyv is mutatja, súlyosan érintette a lakosságot. „Okai a pénztelenségnek a helybéli viszonyok, ugyanis a város határában lako-

megjelenése után számoltak be arról a helybéli lapok, hogy már senki nem kételkedik a veszedelemben.24 Ezt követően még nagyobb szám-

sai részére elég kenyér nem terem, s így ha a szőlő termés, amely már négy év óta részint rendkivüli szárazság, részint fagy, részint jégverés miatt mostoha,

ban jelentek meg a védekezési eljárásokról szóló írások. Különböző tanfolyamokat hirdettek meg, ahol bemutatták a szénkénegezést, az

a város lakósai nemcsak adójukat, s más egyéb tartozásaikat nem fizethetik, – hanem kenyérben is szükséget szenvednek…”.19A szőlőterületek növeke-

amerikai szőlőkkel való bánást, az oltások különféle módjait. Hamarosan azonban egyértelművé vált, hogy az egyetlen megoldási mód, ha

désében nagy szerepe volt annak, hogy a föld kevésbé volt alkalmas a gabonatermelésre, illetve hogy a kis területen lévő legelő és kaszáló

amerikai szőlővessző fajokat ültetnek. Ennek céljából 1897-ben a város engedélyezte egy állami szőlővesszőtelep és iskola létesítését, melynek

minőségét a Duna áradásai befolyásolták.20 A 19. század második negyedétől azonban egy hanyatlási folyamat

létrehozása több nehézségbe ütközött. A képviselőtestület végül 1898. november 10-én szavazta meg ennek felállítását.25

indult meg. Ennek hátterében több okot is találhatunk (a bor értékesítési lehetőségeinek romlása; a 19. század második felétől a jelentős

A központi intézkedések sokat segítettek abban, hogy a szőlőművelés fokozatosan újra tért hódítson. A felvirágzás viszont csak rövid ideig

vagyonnal rendelkező iparosok és kereskedők már nem törekedtek arra, hogy szőlőjük legyen),21 mindezzel együtt az 1880-as évekig – a

tartott. A trianoni döntést követő területelcsatolások nem kedveztek a vármegye, azon belül is Esztergom szőlőkultúrájának, az 1950-es évek-

korábbiaknál valamivel kisebb arányban – fontos szerepet töltött be a szőlőművelés az emberek megélhetésében. Az igazán drasztikus vis�szaesés a filoxéra hatására következett be,22 s a későbbi politikai, gazdasági változások sem kedveztek a művelési ágazatnak.

Az Esztergom és Vidéke című helyi lap 1885. augusztus 20-án értesítette a lakosságot, hogy „Esztergom szőlővidékének vésze, a phylloxéra

től bekövetkező gazdasági változások pedig tovább rontottak a helyzeten. A szőlőterületek egy része állami kezelésbe került, a határ egyes részein pedig teljesen kiirtották a szőlőket. A dombvidéki földeket az

Esztergom szőlői a várostól délre, a település végén található mélyutak fölött helyezkedtek el (Kálvária-hegy, Kis-kúria, Kenderes, Galagonyás), valamint ettől nyugatra, a Dobogókői út melletti (Világos-hegy, Öreg-kúria, Sas-hegy, Diós-völgy, Szarvas-hegy, Lajtos-kert, Hegymeg, Ispita-hegy) dombvidéki területeken.

19 Ortutay 1986a: 64–65.

20 Bánlaky 1992: 29.

21 Ortutay 1977: 46.; 1986b: 37.

22 A filoxéra történetét és hatását lásd: Muskovics 2012.

18

36

Esztergom és Vidéke VII. évf. 67. sz. 2. 1885. augusztus 20. „Eleinte merev hitetlenséggel rázta a fejét, mikor a különböző átnyargaló phylloxérabiztosok és vész-bizottságok végig járták a szőlőterületeket s rájósolták egész dűlőkre a menthetetlen pusztulást. A fillokszériát az urak találták ki. Ez volt eleinte a pogányság nézete. Később egész egy véd- és dacz-szövetség keletkezett a veszedelem Columbusai ellen s akadt egy társaság, mely elhatározta, hogy kiveri a phylloxéraplántáló biztosokat a határból. Akkor azután vége van a phylloxérának – Esztergomban. Hanem most már megtanult az esztergomi magyar is a maga kárán tanulni s már nem kételkedik többé a kitalált veszedelemben.” (Esztergom és Vidéke X. évf. 19. sz. 1. 1888. március 4.)

25 Esztergom város képviselőtestületi iratai: Magyar Nemzeti Levéltár KomáromEsztergom Megyei Levéltára (továbbiakban MNL KEML) V-1-c. 1897-49.

23 24

37

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna 1960-as évek második felében kisparcellák formájában szétosztották, de a szőlők többsége ekkorra már elöregedett, pusztulásnak indult.

A gazdasági, politikai változások szemléletesen mutatkoznak meg a statisztikai adatokban, de ezeknek a hatásai nemcsak a művelési ág jelentőségében, a szőlőterületek nagyságának változásában láthatók, hanem az ehhez kapcsolódó épületekben, tárgyi anyagban, közösségi eseményekben is. Ezek élete ugyanis szoros kapcsolatban van az adott művelési ág történetével. A szőlőművelés jelentőségének csökkenésével az épületek használaton kívül kerülhetnek, a közösségi események, jellegzetes szokások elhalhatnak, a használaton kívül kerülő tárgyakat kidobhatják.

A filoxérát követően, bár a gazdasági ág jelentősége lecsökkent és a közösségi események is veszítettek népszerűségükből, az épületeket tovább használták, megőrizték eredeti funkciójukat. Az igazán jelentős változások az 1950-es években kezdődtek, s a folyamat napjainkban is tart, a présházsorok mára nagymértékben átalakultak. Az idősek adatközlése, a történeti források, valamint a még meglévő tárgyi emlékek alapján viszont megismerhetők az egykor virágzó szőlőkultúra jellegzetes elemei.

Jelen tanulmányban ezekre szeretnék röviden kitérni. Nem egy-egy témakör részletes ismertetése a célom, hanem összefoglaló jelleggel szeretném bemutatni az esztergomi szőlő-borkultúra emlékeit.

Építészeti emlékek Esztergomban a szőlő-borkultúrával kapcsolatos építményeknek több típusa is megtalálható.26 A legfontosabbak természetesen a magántulajdonban lévő présházak és pincék voltak, de emellett a város dézsmapincével rendelkezett, a távolabbi szőlőkben kunyhókat építettek, s a határ számos pontján fordultak elő keresztek, a Galagonyás út végén pedig kápolnát is állíttattak a szőlők védelmére.

26

1. Az egykori dézsmapince 1. Szőlőbeli kunyhók, dézsmapincék A szőlőskertek legegyszerűbb, ideiglenes, sokszor felmenő fal nélküli építményeit azért készítették, hogy esőtől védjenek és munkaeszközöket tároljanak bennük. Az egyterű, tüzelő nélküli, néha földbe süllyesztett hajlékok, amelyeket többnyire szükséganyagokkal fedtek, általánosak voltak az egész Kárpát-medencében. Az idősebb gazdák még emlékeznek arra, hogy Esztergomban is létrehozták a távoli szőlőterületeken ezeket a fából készült, kisebb épületeket a szerszámok tárolására, valamint abból a célból, hogy rossz idő esetén behúzódjanak oda a szőlőben dolgozók. Napjainkra elpusztultak, az emlékezetben is csak halványan élnek, így részletesebb leírást ezekről az építményekről nem tudunk adni.

A szőlőhegyi építmények csoportosítását lásd: Kecskés 1982.

38

39

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

A szőlőbeli kunyhók mellett a gazdasági jellegű épületek közé tartoztak a dézsmapincék is.27 Esztergom dézsmapincéje a mai Dobogókői út 18.

ható keresztről állapítható meg, hogy azokat a szőlőművelés vé-

szám alatt volt található, tehát valamennyire különállóan helyezkedett el.28 Az egykori dézsmaház helyén ma már családi ház áll, az 1974-es népi

delmében emelték.

A Galagonyás úti pincesor

építészeti gyűjtés során viszont még felmérték, sőt Erdélyi Zoltán védelemre is javasolta.29 A dézsmapince a 18. században épült. Alapvetően

végén található Szent Orbán kápolna építésének pontos dá-

ugyanúgy nézett ki, mint a ma is látható présházas lyukpincék, csupán méreteinek köszönhetően tűnt ki közülük. Pincéje közepes méretű volt,

tumát nem ismerjük.

Biztosan annyit tudni, hogy

hossza nem érte el a nyolc métert, szélessége azonban közel öt méter volt, ami ritkának tekinthető a vizsgált területen. Abból adódóan, hogy nem

az 1755-ös canonica visitatio még nem említi, de az 1789-

mélyúton épült, gádor kialakítására volt szükség. Présháza 14 méteres hosszúságával és 7,6 méteres szélességével, jóval meghaladta a szőlősgaz-

es már igen. Az épületet tehát valamikor e két időpont kö-

dák tulajdonában lévő épületek nagyságát. Ebből adódóan lehetőség volt arra, hogy a kisszoba mellett külön konyhát is leválasszanak. Ennek falai

zött emelték. Ekkor még Szent Orbán és Szent Donát tisztele-

vályogból épültek, de a sarkokat kőmegerősítéssel oldották meg másfél méter magasan. Tetőszerkezete csillagrendszerű volt, régen zsindelyes,

tére szentelték fel, de később már csak Orbán nevét viselte.

később cseréppel borított barokk tető fedte. Funkciójának módosulásáról annyit tudni, hogy idővel szeszfőzdének kezdték használni, majd gazda-

1827-ben a kápolna már romos állapotban volt, újjáépítésé-

sági szerepének elvesztése után lakóházat építettek a pince elé.30

re azonban csak a 20. század elején nyílt lehetőség. Fehér Gyula belvárosi plébános 1902.

2. Szent Orbán szobor a kápolnában augusztus 3-án kért engedélyt Vaszary Kolos érsektől az épület helyreállítására, ugyanis ekkor már a „Szent Orbán pápa és vértanú tiszteletére az elődök kegyelete által emelt kisded kápolna az idők viszontagságai által megrongáltatván […] a mai méreteiben és helyzetében a kegyelet követelményének már meg nem felel.”32 A terv és a költségvetés elkészítésével még július végén Sinka Ferenc építőmestert bízták meg, s ekkor döntés született arról is, hogy tel-

2. Szakrális emlékek A gazdasági funkciót betöltő épületek mellett az esztergomi szőlőhegyeken nagy jelentősége volt a szakrális emlékeknek is, amelyek közül kettőt kell kiemelnünk. Bár több kereszt, képoszlop is megfigyelhető, egyértelműen a Szent Orbán kápolnáról,31 valamint a Diósvölgyi-forrásnál találA földesúrnak vagy a földesúri jogokat gyakorló városnak a pincéje, ahol a dézsmabort összegyűjtötték és tárolták. (Égető 1977.)

28 A forrásjelzettel nem jelölt fényképeket a szerző készítette 2008–2010 között.

29 Erdélyi 1974a.; 1974b: I. 40–46.

30 Erdélyi 1974a: 1.

31 Az egykori Szentgyörgymező is önálló kápolnával rendelkezik. Itt a szőlőket 1754-ben 27

40

ajánlották Szent János oltalmába. (Részletesebben lásd: Perger 1901: 29.; Bélay é. n.: 2.)

32 Hetvesné Barátosi 1992: 15–16.

41

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna jesen új kápolna épül, mely körül tágas, cserjékkel, fákkal és padokkal szegélyezett terület lesz. Az építkezés gyors ütemben haladt, már szeptember 8-án sor került a kereszt ünnepélyes feltételére.33 Az építőmester jelentése szerint a kápolna januárra épült fel teljesen, majd az oltár és berendezés elkészülte után, 1903. május 24-én került sor a megáldására.34 Esztergomban a kápolna mellett minden pincesoron, valamint a határ egyéb részein is találhatók útszéli keresztek. Ezeket valószínűleg a szőlősgazdák állították, de a legtöbbnek nem ismerjük a történetét.

Az egyik keresztről azonban egyértelműen megállapítható, hogy a filoxéra után emelték azért, hogy Isten adja vissza az elpusztult szőlőket. Ez a kereszt a Diósvölgyi-forrásnál látható. Elején az alábbi felirat olvasható: „Én vagyok az igaz szőllő és atyám a szőllőműves. Én vagyok a szőllőtő ti a szőllővessző… 1894 évben. Isten dicsőségére közadakozás útján emelték a jámbor hivek hogy adja vissza Isten a csapások által elpusztult szőllőket és oltamazza a veszedelmektől.”

A szőlőhegyen található szakrális emlékek megóvása a helyi gazdák kötelessége volt. Az út menti és határbeli keresztek karbantartásáért a létesítő család felelt, esetleges kihalása után pedig a többi gazda feladatává vált. Ezzel szemben a Szent Orbán kápolna fenntartása mindig az egész szőlőhegy kötelessége volt. Az ehhez szükséges összeg a szőlőhegyi szabályzatot megsértők bírságaiból állott elő.35

A helyi sajtó részletesen számolt be az eseményről: Esztergom és Vidéke XXIV. évf. 72. sz. 3. 1902. szeptember 11.

34 Esztergom és Vidéke XXIV. évf. 59. sz. 3. 1902. július 24.; Esztergom és Vidéke XXIV. évf.

71. sz. 2. 1902. szeptember 4.; Esztergom és Vidéke XXIV. évf. 72. sz. 3. 1902. szeptember 11.; Esztergom és Vidéke XXV. évf. 6. sz. 2. 1903. január 18.; Esztergom és Vidéke XXV. évf. 15. sz. 8. 1903. február 15.; Esztergom és Vidéke XXV. évf. 42. sz. 3. 1903. május 24.

35 Példaként lásd: Esztergom város iratai: MNL KEML V-1-c. 1839-1-97., 1840-1-84.

33

42

3. Zárt sorban elhelyezkedő présházak a Galagonyás úton 3. A szőlőfeldolgozás és bortárolás építményei36 A nagy mennyiségben előállított bor tárolásához szükség volt megfelelő építmények kialakítására. Ezek Esztergomban elsősorban a város szélén futó mélyutakon találhatók (Malonyai út, Kálvária út, Temető út, Mély út, Galagonyás út, Tölgyesi út), ahol a présházak többnyire zárt sorban helyezkednek el. Csak néhány épület között van kisebb távolság. Szabadon hagyott területekre azért volt szükség, hogy megközelíthetők legyenek a présházak fölött levő szőlők

36

Az épületek formájáról, funkciójáról részletesen lásd: Muskovics 2011: 70–122.

43

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról a 18. század első feléből fennmaradt jegyzőkönyvek ugyanis csak pincéket említenek. Később azonban feltehetően ezek többsége elé is feldolgozó épületet építettek. Ezek gyarapodását az évszámmal ellátott zárókövek, valamint a térképek alapján tudjuk nyomon követni. Mindezekből megállapítható, hogy az első présházak már a 18. század második felében megvoltak, de nagyobb számban csak a 19. század második harmadától jelentek meg. Ekkor már szinte minden úton megtalálhatók voltak, de összefüggő sort még csak a Temető úton alkottak. Ennek oka, hogy itt a város legmódosabb gazdái rendelkeztek szőlőterülettel, illetve pincékkel. Nekik már az 1800-as évek első év-

4. Önállóan álló présházas lyukpince a Galagonyás út felső szakaszán A várostól távolabb eső szőlőkben (például Szarvas-hegy, Lajtoskert),37 valamint a mélyutak felső végén nem alakultak ki zárt présházsorok, az itt található épületek önállóan állnak a parcellák végén.

Az esztergomi szőlőfeldolgozó és bortároló épületek nagy része a présházas lyukpincék típusába tartozik, lyukpincék csak kisebb számban fordulnak elő.38 Korábban ez utóbbi gyakoribb forma lehetett, Ez az elhelyezkedési mód nem volt kedvelt. Egyrészt a domborzati viszonyok kevésbé voltak megfelelőek, másrészt pedig nem szívesen tartották a várostól ilyen messze a bort, mivel ott sokkal kevésbé volt védve.

38 Az épületek rendszerezéséről lásd: Vincze 1958.; Kecskés 1997.

37

44

tizedeiben megvolt a lehetőségük arra, hogy épületeket emeljenek. A présházak számát tekintve jelentős változás a 5. Lyukpince a Tölgyesi úton század második felétől következett be. Az 1880-as évekre a Tölgyesi úttól és a Mély út Kenderesi út felőli oldalától eltekintve kialakultak a zárt présházsorok. Az említett két területen csak a 20. század második felében jelentek meg nagyobb számban ilyen jellegű épületek.

Akár lyukpincékről, akár présházas lyukpincékről van szó, a bortároló rész kialakítása azonos módon történt. A mélyutakban, a megfelelő domboldal miatt fúrták a pincéket, ezzel szemben a távolabbi szőlőkben, illetve az utak felső végén többször ásták (világosra kidobják) őket. Az utóbbi eljárásmód lényege az volt, hogy a területet kinyitották, azaz a földet jobbra és balra kidobták. Ezután kőből megépítették 45

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

a lábazatot, majd következett a boltív készítése. Ez a régen fából, a 20. század második felétől pedig vasból készült ramonád segítségével

tozás, anélkül sem omlott be. Ebben az esetben a pincét kiégették: szal-

volt lehetséges. Méterenként haladtak, s a ramonádra jobbról-balról tették fel a boltozásra használt követ vagy téglát. Hosszabb fogásokkal

mával telehordták, majd azt meggyújtották és így a pincetér oldalán

nem lehetett haladni, mivel nem ért be a kezük. Ahhoz, hogy ne rogyjon meg, két oldalról egyenletesen kellett felrakni az anyagot. Mikor

és tetején keményebb kéreg keletkezett, ami az omlásveszély elkerülé-

a sor majdnem összeért, középre ékelést (zárókövet) tettek be. Ennek elkészülte után a földet rögtön visszahordták, ez akadályozta meg,

sét biztosította. A mai állapotot nézve azt mondhatjuk, hogy a Tölgyesi

hogy a boltozás két oldalról megrogyjon. Csak ezt követően vették ki a ramonádot. Az így kialakított pincék elengedhetetlen része a gádor.

út volt a leginkább alkalmas ilyen pincék építésére.

Ennek két formája figyelhető meg: vagy lépcső vezet le, vagy pedig simán lejt a járat. Utóbbi a hordók gurításánál könnyítette meg a mun-

A harmadik típusba tartozó pincékre a részleges boltozás jellemző.

kát, lejtőt viszont csak kis szintkülönbség esetén lehetett létrehozni.

Ezt az építési módot akkor alkalmazták, ha alacsonyabb volt a domb-

Létrejöttükben több tényező is szerepet játszhatott: vagy spórolni akartak

oldal. Ebből adódóan a vizsgált területen ritkán került rá sor, csak a távolabb fekvő szőlőkben, esetleg a mélyutak felső szakaszán. Azon-

az anyaggal, vagy nem tartották szükségesnek a teljes boltozást, mivel anél-

ban ezeken a területeteken sem szívesen éltek ezzel a lehetőséggel, ugyanis a 20. század közepéig gépek nélkül hatalmas munka volt a

kül is elkerülhették az omlásveszélyt.

A legáltalánosabb, hogy bizonyos sza-

föld kihányása. Emiatt inkább a mélyutak szőlőtulajdonosaitól kértek pincefúrási engedélyt a távoli határban szőlőt birtokló gazdák. A pinceépítés ezen formáját elsősorban a 20. század második felétől alkalmazzák. Ekkor már csak az utak felső részén volt hely, ahol gépek segítségével nem okozott problémát ez az építési mód. Esztergomban a pincék kialakítása a mélyutakon fúrással történt. Ennek során méteres szakaszokban kellett haladni. A munkát kézi erővel végezték, csákányok, ásók, vésők segítségével jutottak előre. Miután méteres hosszúságban kitalicskázták a földet, azonnal megkezdték a boltozást, ha ezt a talaj megkívánta. A lábazatot mindig kőből tették ki, körülbelül 120130 centiméter magasan, utána pedig kővel, a 20. század elejétől pedig már téglával boltoztak, ami ennél az eljárásmódnál is a ramonádra került. A fúrt pincéknél, ha a talaj lehetővé tette, elmaradhatott a bol-

kaszonként boltoztak, azaz minden második részt boltozatlanul hagytak.

Az ilyen pincéket nevezik pántos, boltöves vagy slagos pincének.

A boltöves pincék mellett vállöveseket is találhatunk. Ezek jellemzője, hogy a pince vállmagasságig kővel van kirakva, utána viszont meghagyták a földet.

A boltozásnál is változatosabb formát mutat az alaprajz. A leggyakoribb az egyágú forma, amikor csak egyetlen járat van, melynek hossza négy métertől ötven méterig terjedhet. Az egyágú pincék egyik altípusa, amikor a járat nem végig egyforma szélességű, tehát a végén vagy az elején néhány méterrel keskenyebb. Ebben az esetben a rövidebb helyiséget kispincének is nevezték. Az egyágú pincéknél jóval kisebb számban fordulnak elő az elágazóak és a többágúak. Ez utóbbiak lényege, hogy két vagy három önálló járat indul a présházból, amelyek külön

46

6. Boltöves pince a Kálvária úton

47

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

bejárattal rendelkeznek. Speciális formája az emeletes pince, ahol a járatok nem egymás mellett, hanem egymás felett helyezkednek el. Ezzel

lános a cserép, előtte azonban zsindely borította a présházakat. A vá-

szemben az elágazó típusnál továbbra is egy járat nyílik, de a főágból kisebb járatok ágazhatnak ki.

roshoz hasonlóan jellemző a vegyes falazat, azaz nagyon gyakran a kö-

Fülkés pince: lényege, hogy a főágból jobbra balra kis járatok nyílnak, mindössze egy-két méter hosszúak. Jellemző még a fülkékre, hogy

vet, a téglát és a vályogot egyszerre használták fel. A tisztán vályog és a

gyakran alacsonyabbak is a főjáratnál és ezekben sokszor nem bort tároltak, hanem kisebb eszközöket.

favázzal megerősített sárfal már jóval ritkábban fordult elő. Az építke-

Hosszabb, egyenes oldalágakkal rendelkező pincék, melyekben nem csak kis fülkék nyílnak oldalra, hanem többméteres járatok. Ezek a mel-

zés anyagánál szerepet játszhatott a vagyoni helyzet. A módosság tehát

lékágak a főágakhoz hasonló funkciót töltöttek be.

Félkörívben elágazó pince, ahol a főág mellett egy félkör formájú

nem a méretekben, hanem az anyagok felhasználásában mutatkozott

járat van, amelynek mindkét vége a főágba torkollik.

A pincék változatos alaprajzi formáival szemben a présházak vi-

meg elsősorban.

A présházak eleinte egy térből

szonylag egységes képet mutatnak, a kisebb eltérések a domborzati viszonyokkal magyarázhatók. A pincék kialakítására alkalmas terü-

álltak. Itt történt a szőlő feldolgozása, itt tárolták a különböző eszközö-

letek a mélyutak voltak. Ezek szervesen a városhoz tartoztak, alsó részükön már a 20. század előtt is családi házak álltak. A présházak

ket. Az 1930-as évek végétől kisebb változásokat hajtottak végre, mert

tehát szervesen kapcsolódtak a városi házakhoz, ebből adódóan építészeti stílusuk sem térhetett el. Többnyire zárt sorban, az útra hosszanti oldalukkal párhuzamosan helyezkednek el. Ez az elhelyezkedési mód két tényezővel magyarázható. Egyrészt követi a városi építkezést, emellett azonban a szűk mélyutak miatt sok helyen nem is volt más lehetőség. A tető formájában két típus figyelhető meg: a nyereg- és a féltető. Utóbbi elsődleges oka a természeti viszonyokban keresendő.

A présházak közvetlenül a domboldal elé épültek, hátsó faluk ennek támaszkodott. A tetőszerkezetet a csapadék elvezetése miatt célszerűbb volt tehát úgy kialakítani, hogy csak az út felé lejtsen. Nyeregtetőt azokra az épületekre tettek, ahol a domboldal alacsonyabb volt az épületnél. A 20. században már általánosnak tekinthető a deszkafödém, ennek elsődleges feladata a szigetelés. Az 1930-as évektől álta48

7. Vízszintesen redőnyözött faajtó megjelent az igény arra, hogy kialakítsanak egy újabb teret, ahol össze tudnak ülni a férfiak. Ebből adódóan a legtöbb présházban leválasztottak egy szobát, amely rendkívül egyszerű berendezéssel rendelkezett (kályha, pad, székek, asztal).

A présházak építése során a városban használt anyagok köszöntek vissza. Külső jellegzetességeiket vizsgálva szintén azt tapasztalhatjuk, hogy a városi hagyományokat követték. Homlokzatuk alapján a présházak két nagy csoportba oszthatók, s elsősorban méretük alapján lehet őket besorolni. A kisebb épületeknél általában az egyik oldalon található az ajtó, a másikon pedig egy ablak. A hosszabbaknál ezzel szemben a bejárat általában középre került, két oldalra pedig egy-egy ablak.

49

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna

1. Szüret Az egykor virágzó szőlőkultúra nemcsak az épületek gazdagságában mutatkozott meg, hanem az egykori pincebeli élet, a közösségi alkalmak is mutatják, hogy az emberek életében milyen jelentős szerepe volt mind a művelési ágnak, mind az ehhez kapcsolódó épületeknek.

Emellett ezen események vizsgálata alapján szemléletesen mutatható be az is, hogy a művelési ág jelentősége hogyan változott. Jól megfigyelhető, hogy a hanyatlás időszakában, pél-

8. Évszámmal és monogrammal ellátott zárókő az egyik Temető úti présházon A présházajtók formájukat tekintve szintén két típusba sorolhatók.

Korábban általános volt az íves kiképzésű, faragott ajtókeret, amihez keményfából, többnyire tölgyből készült a boltívet követő ajtó. A másik csoportba a vízszintes áthidalóval rendelkezők tartoznak, ma ezek figyelhetők meg nagyobb számban. A régi faajtók egyben a présházak díszítőelemeként is szolgáltak. Általános volt a vízszintes vagy sugaras formájú redőnyözöttség, de több esetben láthatjuk még a szép, faragott ajtókereteket is.

Jellemző díszítőelem még a zárókő, amelyre az évszámot és a monogramot írhatták ki.

Elterjedtebb díszítőelemnek tekinthető még a szoborfülke. Egyéni ízléstől, igénytől függött, hogy kinek volt efféle ékessége szoborral, vagy valamilyen képpel.

Az épületek társadalmi életben betöltött szerepe: a szüret és a pincebúcsú 50

dául a filoxéra éveiben ezek szerepe csökkent vagy teljesen megszűnt. Az is látható viszont, hogy az épületek, az egykori szokások felélesztése hogyan válik ismét fontossá napjaink9. Szoborfülke festett képpel ban, amikor a hagyományok ápolásában egyre nagyobb szerepet kapnak a szőlőhegyek, valamint a présház- és pincesorok.

A szőlőhegy két legjelentősebb társadalmi eseménye a szüret, valamint a pincebúcsú volt. A szüret idejét a városi tanács határozta meg, ezt már a szőlőhegyekre kiadott 1711-es rendelet is rögzítette.39 Az engedélyhez szüreti cédula kiváltására volt szükség, amit a városházán lehetett megkapni. Ezek kiadására bizottságot jelöltek ki, amelynek a „Midőn penig a szűret[ne]k ideje el jőn tartozzék minden Ember a N[emes]: Város házához jőni es ottan magát még jelenteni, s az után meg engedett szőlő szedésre egy czedulát váltani, es annak rátáját szölö Pásztorok[na]k fizetésére meg adni.” (Esztergom Szabad Királyi Város tanácsának iratai: MNL KEML IV-A. 1001.)

39

51

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Muskovics Andrea Anna két hegybíró mellett további tagja, tagjai voltak. A szüreti cédula kiváltásának gyakorlata hosszú ideig fennállt, s a 18. századi regesztákból

szőlőtelepek megtekintése czéljából a szüretelő házinépség szekéren vagy gyalogosan megindult, a vidám jókedv csak ugy áradozott még a 70-80 évek sulya

azt is megtudhatjuk, hogy csak a hegymesterek és azok a személyek kezdhették meg előbb a szüretet – általában három nappal korábban

alatt görnyedező anyókák és megvénhedt öregapákban is. […] Igy aztán az egész szüretelő népség kitörő jókedvvel végezi a munkát, mignem az öreg est

–, akiknek a szabad szüret alatt feladata volt. Idetartozott például a kamarás, a jegyző, akik felügyelőként jelen voltak a szüret során, vala-

beköszöntével a présház elé telepedők szépen megmosakodva várták a másnapi utasítást. […] Ekként folyt a szüret az egyszerü szőlősgazdáknál, de most, az

mint a szőlőőrök, a fertálymesterek és a hajdúk. Ilyenkor szedték a város szőlőit is.40 A szüretet általában szeptember második felében kezd-

általánosabbá váló szegénység, a fogyasztási s egyéb adók sulya alatt, a borkivitel jelentékeny apadása s a borárak nem csekély mérvü csökkenése következ-

ték, de előfordult, hogy október elejére csúszott. Ez a gyakorlat a 19. században is megfigyelhető volt.41 Nagy gondot fordítottak arra, hogy

tében annyira megváltoztak a viszonyok, hogy csak a szőlőpusztitó fillokszéra maradt hátra, mely a virágzó szőlőszetnek – az egyes borvidékek roppant kárá-

kivárják a megfelelő érést, ezért volt, hogy nem is minden szőlőhegyen egyszerre kezdődött a szüret.42 Az engedély nélküli szüretelőket szi-

ra – oly betetőzést kölcsönzött, hogy a szőlőszüret majdnem semmivé hanyatlott. Ott, hol még a fillokszéra valamit meghagyott: a pinczékben ásitozó üres

gorúan büntették, az 1711-es rendelet külön utasította a hegymestereket, hogy akik így kezdik meg a szüretet, azoknak „termését tüstént el

hordók tömegéből a legelöl állót kiguritják a présház elé czimernek, annak jeléül, hogy van még egy hordóra való szedendő szőlő – de ki tudja, mit hoz már

arendállyák”.43 Más forrásokból viszont tudjuk, hogy pénzbeli büntetést is alkalmazhattak.44

a jövő termés? Nem lehet-e azt egy szűk puttonyba szüretelni? Igy történik tehát, hogy a szüretre induló család most minden előkészület nélkül, mintegy

A szüret kezdetének városi tanács által történő meghatározása egyrészt kényszer volt, másrészt viszont ez tette lehetővé, hogy a szüret a

suttyomban kimenekül a pusztulás nyomait erősen viselő szőlőbe, s ott beáll puttonyosnak és saját szűk termését övéivel együtt szedi le.”45

szőlősgazdák közösségi eseményévé váljon. Ennek jelentőségét, hangulatát jól mutatja a következő szüreti leírás, amely már a filoxérát követően keletkezett. Jól szemlélteti azt is, hogyan hatott a filoxéra a közös munkára, hogyan váltotta fel a vidám szüreteket a szomorúság. „Még csak néhány évvel ezelőtt is öröm volt nézni azt a sürgést-forgást, készülődést a ház népénél, mikor az áldott szüret elérkezett. A gyermekek már hetek óta epedő vágygyal, játszi örömmel ugrándoztak annak a hirére is, hogy ekkor meg ekkor tartják meg a szüretet. […] Mikor pedig a gazdag fürtű

A 20. századra a szüret kezdetét már nem rendeletek útján szabályozták, így megszűnt az a rend, hogy mindenki egyszerre szedje le a termést. Az esemény korábbi közösségi jellegének az sem kedvez, hogy egyre többen már az ország különböző területeiről veszik a szőlőt.

Az esemény korábbi társadalmi, közösségi jellege tehát fokozatosan átalakul, de valamennyire meg is szűnik. A régi összetartásnak, közös munkának viszont ma ismét megfigyelhetjük a nyomait, elsősorban a Temető úton. Érdekes volt látni 2009-ben, hogy többen is egy napra tették a szüretet. Egyetlen elektromos, cupkázó daráló volt, így az járt présházról présházra, a gyorsabb haladás érdekében pedig segítettek egymásnak a szüretelők. Az összetartásnak, közösségi életnek az elmúlt

Tóth 2003: 98., 165.; 2006: 96.

Példaként lásd: Esztergom város képviselőtestületi iratai: MNL KEML V-1-a. 11049., 11050.

42 Esztergom város képviselőtestületi iratai: MNL KEML V-1-c. 1840-3-40.

43 Esztergom Szabad Királyi Város tanácsának iratai: MNL KEML IV-A. 1001.

44 Tóth 2005: 94.

40 41

52

45

Esztergom és Vidéke X. évf. 80. sz. 1–2. 1888. október 4.

53

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

években új korszaka kezdett kialakulni annak ellenére, hogy az 1990es években úgy tűnt, hogy a korábbi hagyományok teljesen elvesznek.

szintén a pincebúcsú Pünkösd hétfőn történő megrendezését mutatják.

Délután a Szent Anna templomtól indult körmenet a kápolnához. A vá-

2. Pincebúcsú

rosból jövő hívek mellett a pincegazdák egy része is részt vett ezen az ünnepi eseményen. Ők általában a kápolnánál csatlakoztak az ünneplő

A Szent Orbánhoz kapcsolódó pincebúcsú a szőlősgazdák életében a legfontosabb közösségi esemény. Emellett még egy búcsú volt régen, de az

tömeghez. Ennek az volt az oka, hogy a tulajdonosok már egy-két óra körül felmentek a pincéikhez, ahol barátaikkal, rokonaikkal töltötték a

elsősorban inkább a Temető úti tulajdonosokat érintette.46 Érdekes, hogy annak az egy útnak külön ünnepe is volt, ezzel szemben az Orbán ká-

napot. A pincebúcsú egyrészt a kápolna búcsúnapja volt, tehát egyházi ünnep, emellett azonban a szőlősgazdák nagy része kiment pincéjéhez,

polna búcsújára még a várostól távolabb fekvő szőlők gazdái is eljöttek.

Pontosan nem tudni, hogy mióta rendezik meg a Szent Orbán

présházához, s ott töltötte a napot, így egyúttal közösségi esemény is volt. A szüret mellett ez volt az az esemény, amikor szinte mindenki,

ünnepéhez kötődő pincebúcsút, de mivel a kápolnához kötődik, valószínűleg már a felépítését követően tartottak itt búcsúi szentmisét.

akinek szőlője volt, kint volt a présházában. Egykori jelentőségét, hangulatát jól tükrözi egy 1904-es beszámoló: „A szőlők védszentje, Szent Or-

A kutatások jelenlegi állása szerint a legkorábbi erre vonatkozó írásos dokumentum egy 1840-es irat, amelyben azt olvashatjuk, hogy Orbán

bán tiszteletére pünkösd hétfőjén búcsút tartottak az esztergomi szőlősgazdák.

A belvárosi plébánia templomból dr. Fehér Gyula plébános vezetése alatt búcsú-

ünneplésekor a kápolnában ájtatosságra került sor.47 A kápolnában tartott mise később körmenettel, valamint az azt követő ünnepléssel, vá-

menet vonult reggel a szőlőhegyek közt levő Orbán kápolnához, hol szent mise volt. A most már renovált szép kis kápolnában ez úttal helyezték el és használták,

sári hangulattal párosult, amelynek menetében aztán a 20. században többször is változás következett be.

azon díszes oltárterítőt, melyet nehéz kézimunkával és valószínűleg nem kis idő alatt Kitzinger Irma készített és ajándékozott az oltárra. A mise után a gazdák

A pincebúcsú kezdetben Orbán napján lehetett, de már 1879-ből van arra vonatkozó adatunk, hogy Pünkösd hétfőjén került megrendezésre.

Ebből a leírásból értesülhetünk először arról is, hogy a kápolnában tartott ájtatosság után az emberek többsége a pincékbe távozik. „Pünkösd hétfő szép időt hozott, melyet közönségünk teljes mérvben élvezett. A reggeli órákban a sz. - Orbán kápolnai ájtatosságon szép közönség vett részt, kár hogy az ájtatosság végeztével az imádkozók ¾ része elmarad a galagonyás és mélyút földalatti épületeiben, hogy azután néha túlhajtnak.”48 A későbbi adatok

jó része kint maradt a pincékben s késő estig vidult a szépnek és jónak ígérkező termés fölött.”49 Az 1900-as évek elején tehát még megvolt a körmenet, ezt azonban a század közepétől szép lassan elhagyták. Ekkorra az esemény egészében hanyatlás következett be. Nemcsak a misén vettek kevesebben részt, hanem egyre több présház ajtaja is zárva maradt a jeles napon.

A temető mögött álló Jó Pásztor kápolnában minden évben, májusban tartottak szentmisét. Ezen az alkalmon a Temető úti gazdák is nagy számban voltak jelen, ugyanis ilyenkor a délutánt rokonaikkal, barátaikkal a pincéknél töltötték.

47 Esztergom város képviselőtestületi iratai: MNL KEML V-1-c. 1840-3-40.

48 Esztergom és Vidéke I. évf. 2. sz. 1–2. 1879. június 5. A sajtóban megjelenő 46

54

beszámolók nem egyszer utalnak arra, hogy a vallásos esemény gyakran dőzsöléssel, kicsapongással párosult. Az emberek megbotránkoztató viselkedésével kapcsolatban a szentgyörgymezei Szent János-kúti kápolna búcsúja után például így írtak: „Szt. János-kuti bucsu volt vasárnap, a külvárosi csőcselék általános lerészegedésének s veszekedésének napja. Dévajkodás szinhelye ilyenkor ott az egész környék, rögtönzött csapszékekkel, dőzsölő tanyákkal. Inkább hallanánk ki a zürzavaros hangvegyülék s orditások zajából a csendőrtarsolyon lógó rabláncz csörgését, mint, illetéktelen kezekben levő olvasószemek pergését.” (Esztergom és Vidéke XIII. évf. 53. sz. 3. 1891. július 2.)

49 Esztergom IX. évf. 22. sz. 5. 1904. május 29.

55

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Ma is megfigyelhető mindez: a szentmisét megtartják, de a pincegazdák már nincsenek jelen az eseményen, illetve a présházakhoz,

de több présház elhagyatottan, gazdátlanul áll. Mindezen változások ellenére a még meglévő régi épületek, a történeti források, valamint az

pincékhez sem olyan nagy számban járnak ki, mint régen. Ennek oka, hogy a Galagonyás, a Felső Kenderesi és a Mély út nagyrészt átépült,

idős gazdák visszaemlékezései alapján megismerhetjük ennek az egykor virágzó kultúrának az emlékeit. Jelen tanulmánnyal az volt a cé-

egyre több család lakik ott állandóan, így fokozatosan visszaszorult a hagyományos pinceközösségi élet. Természetesen vannak néhányan,

lom, hogy ezekről a szellemi és tárgyi emlékekről összefoglalást adjak.

Reményeim szerint ez a vázlat szemléletesen mutatja, hogy egy olyan

akik rendszeresen kijárnak, de már csak nagyon kevesen. Ezzel szemben a Temető, a Kálvária és a Tölgyesi úton az elmúlt bő egy évtized-

településen is, ahol napjainkra már minimálisra csökkent a szőlőterület, ahol az épületek jelentős része átalakításra került, érdemes gyűjteni

ben ismét szoros közösség alakult ki, tagjai rendszeresen összejárnak, segítik egymást. Ebben az utcában nagy számban maradtak olyan

ezeket az emlékeket, hisz a statisztikai adatok mellett ezek is lenyomatai az egykor fontos szerepet betöltő szőlő-borkultúrának.

tulajdonosok, akik kizárólag pince- és borszeretetük miatt járnak ki.

A gazdák rendszeresen megünneplik közösen a névnapokat, de nem is szükséges különlegesebb alkalom ahhoz, hogy találkozzanak. Ennek az összetartásnak is köszönhető, hogy 2004-ben megalakult az esztergomi székhelyű Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend.

Az egyesületnek egyre nagyobb szerepe van a régió szőlősgazdáinak összefogásában, a borkultúra újbóli felvirágoztatásában.

Összefoglalás Esztergom lakosságának életében a filoxéráig fontos szerepet töltött be a szőlőművelés, a vész után viszont korábbi jelentőségét nem nyerte vissza. Ez a folyamat jól kimutatható a statisztikai adatok és a különböző leírások alapján, de a szőlő-borkultúra tárgyi és szellemi emlékeinek gazdagsága, majd későbbi pusztulása, átalakulása is szemléletesen tükrözi a folyamatot. A szüret menetében, valamint a pincebúcsúban már a 20. század elején is változások zajlottak le, ekkor azonban az épületek még megőrizték eredeti funkciójukat. Az 1930-as évektől azonban megkezdődött mindezek átalakítása. A folyamat a múlt század második felében gyorsult fel, ennek eredményeként mára teljesen átalakultak a présházsorok. Sok épületet lebontottak, helyükre lakóházakat építettek, 56

57

Muskovics Andrea Anna

Vázlat Esztergom szőlő-borkultúrájáról

Források:

Erdélyi Zoltán 1974b: Népi építészeti gyűjtés. Esztergom I–II. Néprajzi Múzeum, Budapest. EA-12384.

Borászati Füzetek IV. kötet. 1869.

Esztergom IX. évf. 1904.

Esztergom város… 1985: Esztergom város arculatának terve. Esztergom.

Hetvesné Barátosi Judit 1992: Adatok az esztergomi szőlőtermesztéshez

Esztergom és Vidéke I–XXV. évf. 1879 –-1903. (nagy kötőjelek) I–XXV. évf. 1879–1903.

és az Orbán-kultuszhoz. Néprajzi Múzeum, Budapest. EA-25188.

Kecskés Péter 1982: Szőlőhegyi épületek. In: Ortutay Gyula (főszerk.):

Esztergomi Közlöny XIV. évf. 1892.

Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára IV-

Magyar Néprajzi Lexikon 5. Budapest. 91–93.

Kecskés Péter 1997: Szőlőfeldolgozó és bortároló építmények. In: Balassa

A. 1001. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára

Iván (főszerk.): Magyar Néprajz IV. Életmód. Budapest. 205–213.

Muskovics Andrea Anna 2011: Présházak és pincék Esztergomban.

V-1-a., V-1-c. Esztergom város képviselőtestületi iratai.

A szőlőfeldolgozás és bortárolás építészeti emlékei az egykori Esztergom Királyi Városban a XVIII–XX. században. Esztergom.

Felhasznált irodalom:

Muskovics Andrea Anna 2012: A filoxéra és hatása Esztergomban. In: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 18. 181–195.

Bánlaky Pál 1992: Esztergom a szent és gyámoltalan város. Budapest.

(Város Társadalmak)

Ortutay András 1977: Az esztergomi kézművesek gazdasági ereje a XVIII–XIX. században. In: VEAB Értesítő I. 41–47.

Bélay Iván é n.: Kirándulás Szentgyörgymező határában I. Kézirat, magántulajdon.

Ortutay András 1986a: Esztergom gazdasági és társadalmi viszonyai a XIX. század közepén. In: A Komárom megyei levéltár dolgozóinak

Bél Mátyás 1957: Esztergom vármegyéről írt, kiadatlan művének magyar fordítása. Tatabánya.

Bél Mátyás 2001: Esztergom vármegye leírása. Esztergom. (Forráskiadványok) Benda Gyula (szerk.) 1973: Statisztikai adatok a magyar mezőgazdaság történetéhez 1767–1867. Budapest. (Számok és Történelem 1.)

Boják István (szerk.) 1985: Esztergom ipartörténete. Esztergom. (Esztergom Évlapjai Annales Strigonienses) Égető Melinda 1977: Dézsmapince. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 1. Budapest. 580.

Erdélyi Zoltán 1974a: Esztergomi népi épületek kutatása – Szeszfőzde/dézsmapince felmérése. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre. A-4557.

előadásai a VEAB konferenciákon 1976–1984. Esztergom. 62–71.

Ortutay András 1986b: Komárom és Esztergom városok gazdasági viszonyai a XVIII–XIX. század fordulóján. In: A Komárom megyei levéltár dolgozóinak előadásai a VEAB konferenciákon 1976– 1984. Esztergom. 28–40.

Perger Lajos 1901: Esztergom-szentgyörgymezei plébánia története (1801–1901). Esztergom.

Tóth Krisztina 2003: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1712–1715. Esztergom. (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 9.)

Tóth Krisztina 2005: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1719–1722. Esztergom. (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 13.)

58

59

Muskovics Andrea Anna Tóth Krisztina 2006: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1723–1726. Esztergom. (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 15.)

Vályi András 1796: Magyar országnak leírása I. Buda.

Villányi Szaniszló 1892: Három évtized Esztergom-megye és város múltjából (1684–1714). Esztergom.

Vincze István 1958: Magyar borpincék. In: Néprajzi Értesítő XL. 83–104.

Képek jegyzéke: 1. kép: Az egykori dézsmapince (Erdélyi 1974a.)

2. kép: Szent Orbán szobor a kápolnában 3. kép: Zárt sorban elhelyezkedő présházak a Galagonyás úton. Több épület mellett látható a szőlőkbe felvezető lépcső 4. kép: Önállóan álló présházas lyukpince a Galagonyás út felső szakaszán 5. kép: Lyukpince a Tölgyesi úton 6. kép: Boltöves pince a Kálvária úton 7. kép: Vízszintesen redőnyözött faajtó faragott kőkerettel a Mély úton 8. kép: Évszámmal és monogrammal ellátott zárókő az egyik Temető úti présházon 9. kép: Szoborfülke festett képpel az egyik Galagonyás úti présházon

60

Mód László

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

A homoki szőlő- és bortermelés Szeged térségében a 19-20. század fordulóján A közvélemény Szegedet napjainkban az országos viszonylatban is elismert és nagy népszerűségnek örvendő borfesztiválokkal kapcsolja össze, amelyek sokak szerint a helybeliek fokozott érdeklődését fejezik ki a minőségi borok iránt. Szinte minden évben találkozhatunk azzal a sajátos felfogással, ami a „művelt fogyasztók” nagy számát összefüggésbe hozza a szőlő- és bortermelés hiányával. A rendezvény népszerűsítése céljából napvilágot látott, széles körben terjesztett brosúrákban is több alkalommal felbukkant az a megállapítás, miszerint Szegeden az ágazat sohasem játszott fontos szerepet, éppen ezért nem tekinthető véletlennek az, hogy a helyi polgárok a török hódoltságot megelőzően a Szerémségben rendelkeztek szőlőbirtokokkal. Köszönhetően a szegedi borfesztiválok szervezését lebonyolító önkormányzati cég fogadókészségének 2011-től alkalmunk nyílt a „Bortér” elnevezésű rendezvényen időszaki kiállítások formájában felvillantani a város szőlészeti-borászati „múltjának” egy-egy, nagyobb érdeklődésre számot tartó elemét. (például.: polgári borkimérő, szikvízüzem és szegedi kocsma, első világháborús kantin stb.) Ezeknek a különböző bemutatási technikákat ötvöző kiállításoknak tudható be, hogy napjainkban már sok borfogyasztóban tudatosult az, hogy Kecskemét, Kiskunhalas, Szabadka mellett a 19–20. század fordulóján Szeged is a homoki szőlő- és bortermelés kiemelkedő központjai közé tartozott, és ezt a szerepet megőrizte az 1950-es évek elejéig, amikor a szőlőültetvények döntő többségét a közigazgatási átszervezéseket követően az újonnan létrehozott községekhez csatolták.

A mezőgazdaság szocialista átalakítása után – a Dél-alföldi Pincegazdaság tevékenységének köszönhetően – Szeged regionális szinten 61

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László elsősorban a feldolgozás szemszögéből emelkedett ki, az 1990-es évek elején azonban a korábban kialakított termelési struktúra szinte egyik

amely ennek a célnak leginkább megfelelt, hiszen szárazságra, a gyengébb talajokra kevésbé érzékeny szőlőket (például: kadarka, kövidinka,

napról a másikra összeomlott, a borkészítés illetve palackozás megszűnt.1 A 20. század második felében a város társadalmából gyakorlati-

szlanka stb.) foglalt magában. A „homoki bor” sajátos „hungarikum” termékként is felfogható, mivel sehol a világon nem voltak, és napja-

lag teljesen eltűnt az a réteg, amely Ásotthalomtól Csengeléig különböző nagyságú szőlőbirtokokon gazdálkodott, lakóhelyén pedig bormé-

inkban sincsenek olyan nagy kiterjedésű homoki ültetvények, mint Magyarországon. Megfelelő technikákkal ezt mind a hazai, mind a külföldi

réseket tartott fent. A társadalmi elváráson túl a szőlő- és bortermelés jövedelmező tevékenységnek bizonyult, jóllehet az első világháborút

fogyasztók felé sikeresen lehetne kommunikálni, ami az ágazat fellendítéséhez jelentős mértékben hozzájárulhatna. E talán terjedelmesnek

követően jelentős mértékben megváltoztak az értékesítési lehetőségek, mivel az államhatárok módosulásával a piacok beszűkültek.

tűnő bevezetőt követően vegyük szemügyre azt, hogy a homoki szőlő- és bortermelés Szeged térségében a 19–20. század fordulóján milyen

A téma vizsgálata során egyértelmű célkitűzésként fogalmazódott meg az, hogy a kutatási eredmények széles körben történő közzététele

sajátosságokkal rendelkezett, milyen szerepet töltött be a gazdálkodás rendszerében? Melyek sorolhatóak a „szőlészeti-borászati” örökség

hozzájárulhat a térség fellendítéséhez, lökést adhat új szőlőültetvények létesítéséhez. Kiinduló pontja, forrása lehet egy olyan tudatos marke-

azon elemei közé, amelyeket a jövőben hasznosítani lehetséges?

tingtevékenységnek, amely megpróbálja a Csongrádi Borvidék sajátosságait megragadni illetve megalkotni, arculatát a tradíciókra építve

Szőlő- és bortermelés a filoxéravész előtt

megszerkeszteni, mint ahogyan erre az ország más szőlőtermő vidékein számos példát láthattunk a közelmúltban. Több évtizedes kutatói

A település szőlő- és borgazdálkodásának a gyökerei a középkorig nyúlnak vissza, amit bizonyítnak a 12. századtól fennmaradt források.2

tapasztalattal a hátam mögött a „homoki borokat” egyre inkább sajátos, komplex nézőpontból próbálom megközelíteni, ami megítélésem szerint alkalmasnak bizonyulhat arra, hogy megfelelő érveket szolgáltasson a több mint száz esztendeje zajló „hegyvidéki–síkvidéki” szembeállítás időről időre felszínre törő vitájában. Ebben a vonatkozásban nem a „végtermék” tulajdonságaira, összetevőire szükséges fókuszálnunk, hanem arra, hogy a homoki szőlő- és bortermelés egy bonyolult tájhasznosítási technikaként fogható fel, amely lehetővé tette a sajátos természeti adottságokkal rendelkező térségek intenzívebb mezőgazdasági kiaknázását. Nem véletlenül alakult ki az a speciális fajtaállomány,

A szegediek kivették részüket az extraneus szőlőbirtoklásból is, hiszen kisebb-nagyobb szőlőültetvényekkel rendelkeztek a közelebbi vagy távolabbi domb- illetve hegyvidékeken, több szabad királyi város és mezőváros lakóihoz hasonlóan, akik számára e tevékenység jó befektetésnek bizonyult. A szegedi polgárok a Szerémség mellett Arad-Hegyalján is bírtak szőlőket, így jelentős szerepet játszottak a borkereskedelemben.

Az 1522. évi tizedlajstrom 77 olyan szegedi adózót vett számba, akik Péterváradon, Kamoncon, Karomon és Szalánkeménben rendelkeztek szőlőterületekkel.3 A helyi lakosok a város határában a török hódoltság idején is műveltek szőlőket, amelyek után adót fizettek.

Az 1990-es évek elején a városban palackozott borokat egy szegedi származású borkereskedő Angliában értékesítette, a gazdasági-társadalmi változások miatt azonban ennek az exporttevékenységnek vége szakadt.

2

1

62

3

Égető 1993: 24.

Bálint 1973.; Bálint 1976: 569–571., Égető 1993: 28.

63

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László Az eddigi kutatások alapján valószínűnek látszik az, hogy az Alföldön Szegeden kezdődött meg először a településmagtól távo-

a városmagot körülvevő ültetvények egyre kisebb területre szorultak vissza. 1864-ben Szeged bortermése elérte a 12 855 akót8, ami a szabad

labb fekvő határrészeken a szőlőtelepítés. A folyamat kibontakozása Vedres István több alkalommal idézett verssorai nyomán az 1760-as

királyi városok között a 6. helynek számított.9 Keleti Károly szőlészeti statisztikájában 700 szőlőbirtokost regisztrált, akik 9640 kat. holdon

évek elejére tehető, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a helyi lakosok a termékeny feketeföldeken gabonát, kukoricát és zöldségfé-

gazdálkodtak. 1873-ban 11 700 akó fehér és 22 500 akó siller bor termett a város határában.10

léket kezdtek termeszteni, mígnem a házhelyek ezeket a térségeket is elfoglalták. A szőlővel beültetett területek 1792 (11 673 kapa4) és 1828 (19 420 kapa) között 8777 kapával, vagyis 1463 holddal gyarapodtak.

A telepítés a kaszálóövezet más célra nem hasznosítható, partos fekvé-

A homoki szőlő- és borgazdálkodás kibontakozása, új szőlőültetvények létrehozása

sű homokterületein bontakozott ki, amelyeket gyakran a földtulajdonos családokról vagy az adott térségen először szőlőültetvényt kialakító

A Duna-Tisza közi futóhomok túlnyomó részének tökéletes immunitása hamar kiderült, ezért ezt a módszert az 1880-ban megalakult Orszá-

gazdákról (pl.: Mórahegy, Ábrahám Pál hegye stb.) neveztek el.5 Palugyay Imre a 19. század közepén a következő módon jellemez-

gos Filoxéra Bizottság azonnal fel is vette védekezési javaslatai közé. Égető Melinda kutatásai világítottak rá arra, hogy a homoki szőlőkultú-

te a város szőlészeti-borászati viszonyait: „Az előtt a nép a vörös bort kedvelte, most leginkább az úgynevezett schillert, melly vagy világos vagy

ra fellendítésében, főként 1890 és 1905 között, fontos szerepet játszott a nagytőke bekapcsolódása. Ennek a gyakorlatban bevált módja az volt,

sötét, az egészen fehér borok ritkák, s az úgynevezett magyarka féle szőllőből szüretnek, melly igen ritkán érik meg, s már színe is inkább savót mint bort

hogy a vállalkozó több száz, esetleg több ezer hold kiterjedésű homokföldet vásárolt meg. Egy részét felparcellázta, a fennmaradó területen

mutat, de igen buján terem, bora más borral keverve fogyasztatik. Minőségre nézve különbözők a szegedi borok, a fekete s piros sárga homokban több terem, mint a sívány fehér homokban, De amaz olly tökéletesen nem érik meg, szőlője könnyen rohad, bora savanyús; A fehér homoki később, de jobban érik meg, bora édes illatú.”6 1855-ig Szeged határában a szőlővel beültetett területek 8531 kat. holdra7 növekedtek, majd a telepítések megtorpantak, és négy évtizeden keresztül stagnáltak, ami elsősorban a gabonakonjunktúrával illetve a homoki borok alacsony árával magyarázható.

1855 és 1895 között Felsőváros, Rókus és Móraváros növekedése miatt

pedig saját kezelésű szőlőtelepet létesített. A vásárlók az új birtokokon tanyát építettek, szőlőt telepítettek, napszámosként vagy szakmányosként pedig művelték a vállalkozó szőlőterületeit.11 A várost övező határban és annak közvetlen szomszédságában (Horgos-Királyhalom, mérgesi puszta) a filoxéravész hatásának köszönhetően nagy kiterjedésű szőlőültetvények létesültek, amelyek jelentős mértékben növelték az ágazat súlyát a gazdálkodás rendszerében. A homoki szőlőtermesztő társadalom csúcsán a nagytelepek tulajdonosai helyezkedtek el, akik meglehetősen sokszínű csopor-

4

Egy kapa az Alföldön nagyjából 200 négyszögölnek (1négyszögöl=3,6m2) felelt meg. Égető 1993: 180–184.

6 Palugyay 1853: 251.

7 Egy katasztrális hold 1600 négyszögöllel egyenlő.

8

5

9

64

Egy akó megközelítőleg 51 liternek felel meg.

Juhász 1991: 319.

10 Keleti 1875: 295.

11 Égető 2006: 43–73.

65

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László tot alkottak, mivel akadtak köztük úri birtokosok, földet vásároló kapitalista nagyvállalkozók, feltörekvő parasztok és értelmiségiek is.12 Közéjük tartozott Ormódi Béla, szegedi bankár is, akinek az életútjáról nem rendelkezünk bőséges információval, a szőlészet-borászat modernizálásához kapcsolódó tevékenységéről azonban a szegedi sajtó illetve a Borászati Lapok rendszeresen beszámolt. A korszakban merésznek tűnő vállalkozásainak, azaz a homokpuszták szőlővel történő betelepítésének máig érvényesülő hatása van, hiszen két település is, Bácsszőlős (HorgosKirályhalom, Kraljev Breg) illetve Pusztamérges is ezeknek az akcióknak köszönhetik létrejöttüket. A szőlőültetvények létesítése tehát fontos településszervező tényezőként jelentkezett, mivel a parcellázás eredményeként a területek benépesülése is megindult. A Borászati Lapok 1902. július 20-án megjelent, „Királyhalom” címet viselő tárcája szerint a homokbuckás, birkalegelőként hasznosított, 3200 kat. hold kiterjedésű birtokot a Kárász családtól 1888-ban vásárolta meg Ormódi Béla, akinek az üzlethez bécsi bankok támogatását sikerült megszereznie.13 Több egykorú sajtótudósításban az szerepel, hogy a szőlőtelepítések kezdeményezésében és lebonyolításában Heinrich József játszott meg-

1. Ormódi Béla villája Horgos-Királyhalmon Az üzlet sikerén felbuzdulva Ormódi Béla 1902-ben megvásárolta a

határozó szerepet, aki ebben az időszakban Szeged központtal borászati felügyelőként tevékenykedett: „Ő adta az eszmét Ormódi Béla szegedi nagykereskedő és földbirtokosnak, hogy a két nagy város Szeged és Szabadka közt közlekedő vasút mentén elterülő homokterületét parczellázva adja el szőlőnek. Az ő buzdításának köszönhető, hogy csakhamar akadtak követői és keresztülvivői az eszmének, ugy, hogy ma már közel 200 hold van szőlővel betelepitve; Heinrich József vándortanár vezette óriási fáradozások mellett a telepitési munkálatokat; ő rigoloztatott, ő rendelkezett, ő járt Budapestre a talajmeghatározások megejtésére, egyszóval az ő buzgalmának, az ő fáradhatatlan szorgalmának, szakértelmének köszönhető ezen fontos telep létesülése.“14

mérgesi pusztát a jászberényi közbirtokosságtól, amiről a korabeli sajtó is beszámolt: „Pusztamérges 6000 hold hepe-hupás, buckás, terméketlen futóhomok volt és Jászberény város tulajdonát képezte. Ormódi Béla az egész területet megvette és kisgazdák között 2-400 koronáért holdját szétosztotta, örökáron eladta. Aki tíz évvel ezelőtt ismerte Mérgest és ma véletlenül odatéved, nem tudja, hol jár. Keresi a buckákat, keresi a hajdani homoksivatagot, de nem találja, nyoma veszett, mint a csodaszarvasnak.“15 Az első szőlőbirtokot, azaz a Nagytelepet 1903-ban létesítette 300 magyar holdon16, amelynek a kialakításában Pittroff Kornél, Csáky Béla és id. Saághy László segédkezett. A nagy kiterjedésű szőlőterület számára a munkaerőt is

Für 1983: 48.

Borászati Lapok 1902. július 20. 558.

14 Borászati Lapok 1891. július 4. 192.

15

12 13

66

16

Szegedi Napló 1909. augusztus 12. 2.

Egy magyar hold 1200 négyszögölnyi területet jelent.

67

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László

azt a tanácsi javaslatot, amely 1000 hold terület áruba bocsájtására vonatkozott. Az árverést holdanként bonyolították le, a vételár 1/5 részét a helyszínen, a fennmaradó összeget az 5%-os kamatokkal együtt tíz év alatt kellett törleszteni egyenlő részletekben. Amennyiben a vásárló ezt megszegte, akkor a városnak jogában állt a kérdéses földterületet újra értékesítése.17 1892. október 26-án az árverések eredményét 171 igen szavazattal a közgyűlés is elfogadta, ami azt jelentette, hogy 1048 kat. holdat 163 249 forintért és 84 krajcárért adtak el. A kimutatások a vásárlók nevét illetve az általuk megvett területek kiterjedését is megőrizték, ami a jövőben lehetőséget nyújthat egy alaposabb elemzésre, a szőlőtelepítésbe bekapcsolódó és abban szerepet vállaló társadalmi csoportok pontos meghatározására.

A szegedi határon belül Szatymaz környékén érte el a homoki szőlő- és bortermelés a legmagasabb szintet, ami főként azzal magyarázható, hogy az itt gazdálkodó úri-polgári birtokosok élen jártak az új fajták és termesztési eljárások meghonosításában. Békefi Antal a Borászati Lapok hasábjain a következő módon igyekezett bemutatni e társadalmi réteg szerepét és jelentőségét: „Az igazi fejlődése a szatymazi

2. Borcímke biztosítani kellett, ezért Ormódi 40 munkáslakást épített 600 négyszögöles telkeken, amelyek a község magját jelentették. Az akció lebonyolításához betéti társaságot hozott létre, amely a megvásárolt területen a parcellázással nagyarányú szőlőtelepítést és tanyásodást indított el.

Az Ormódi Béla által létrehozott szőlőgazdaság napjainkban is létezik, amely a többi szőlőbirtokkal együtt a két világháború közötti időszakban kialakította a „Pusztamérgesi Rizling” márkanevet.

A szőlőtelepítésekben a magánszemélyeken kívül maguk a nagy kiterjedésű, immúnis homokterületekkel rendelkező alföldi városok is jelentős szerepet játszottak, ahogyan azt Kecskemét és Szabadka mellett Szeged példája is mutatja. 1892-ben a városi közgyűlés elfogadta 68

szőlőkulturának azonban ott kezdődött, amikor a városi uri gazdaközönség is foglalni kezdett magának részt kérvén a szatymazi földből és szeretettel s a jó gazda gondosságával s munkakedvével szánta magát rá az okosabb és hasznosabb szőlő- és bortermelésre. A homok egyszerübb munkásai, akik itt részint örök földeket, részint bérleteket müvelnek apró parcellákban, mint mindenben, ebben is nehezen mozdithatók a gazdálkodás valamely ujitásához.

Az ősi, parasztművelést csak jó idővel törték meg azzal, hogy a közéjük települő okszerüen kezelt szőlők müvelését lassankint eltanulják és látják, men�nyivel több vagyon van abban a homokban, mint amennyit eddig ki tudtak venni az ő szorgos bár, de tudatlan munkájukkal. A mi virágzó szatymazi Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára IV. B. 1105. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek. 1892. 99.

17

69

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László szőlőink igy támadtak fel két évtized alatt, évről-évre terjedt a szőlő, jobb lett a szőlő, s ott, ahol a régi szatymazi vinkónál egyéb nem termett, ma sok helyen,

A teljesség igénye nélkül hadd emlékezzek meg néhány olyan szőlőbirtokosról, akik meghatározó szerepet játszottak ebben az időszak-

ahol értenek a szőlő és a borkezeléséhez, a Hegyalja tüzes borával vetekedő pompás fehér bort és az országban páratlan sötét-piros sillert szürnek le a

ban az ágazat fejlesztésében. Bokor Pál nemcsak a Szegedi Gazdasági Egyesület tevékenységéből vette ki a részét, hanem hatékonyan köz-

szatymazi hüs pinczék dongáiba.”18

reműködött a városi szőlőtelep üzemeltetésében is. Az általa készített borok minőségéről legendák keringtek, amelyekről időnként a sajtó is

A szőlőbirtokosok összetétele

beszámolt: „Hát szó ami szó, a Bokor-féle vörösbornak messze vidéken nincs párja. Annak zamatától feléled a haldokló, gránátszinében pislogva gyönyörkö-

1899-ben Szeged belterületén az ún. felsővárosi feketeföldeken három nagyobb szőlőbirtokot tartottak számon, amelyek közül a Landesberg

dik a rossz szemü…”20 Szekerke József boraiból az 1880-as években egy krakkói kereskedő vásárolt rendszeresen, sőt 1887-ben egy antwerpe-

Heinrich-féle 20 holdas, államilag segélyezett telepen amerikai ves�szőtermelés folyt. Kátay Sándor és Felmayer Lajos szőlőtelepe közül

ni cégtől egy hektoliter vörösre kapott megrendelést.21 Fráter Gyula a szőlőtermesztést fiatalon Franciaországban tanulmányozta, ami nagy

az utóbbi 20 kat. hold kiterjedéssel bírt, amely az egyedüli birtok volt Szegeden ebben az időszakban, ahol a szénkénegezést alkalmazták a

hatást gyakorolt tevékenységére. Pénzét árveréseken homokterületek vásárlásába fektette, amelyeket szőlővel telepített be. Nemcsak új fajtá-

filoxéra gyérítése céljából. A város határában ekkor a legnagyobb szőlőgazdaság sem haladta meg a 80 kat. holdat, az említésre méltó telepek

kat (olaszrizling, burgundi) honosított meg, hanem új munkaeszközöket is alkalmazott, amelyek közül említést érdemel a Vermorel-típusú

többsége 8–15 kat. hold között váltakozott. Az 1 kat. hold kiterjedésű szőlőterületeken sok városi polgár emelt épületet, ahol nyáron csa-

permetező vagy a bogyózó-daráló gép.22 Barcsay Károly Szatymazon létesített mintabirtokot, ahol 1895 és 1905 között a helyi gazdakör elnö-

ládjukkal a szabadidejüket töltötték. A 19. század végén Alsótanyán a szőlőbirtokosok közül Bokor Károly, Bokor Pál, Zsótér Ferenc, özv.

Tukacsné, Vass Antal, Kiss Pál, özv. Niedermann Antalné, Kontraszty Jánosné, Fógler János, Csikós János, Szakáll József, Várady Ignác, Pálfy Sándor, Pálfy Ernő, Ottovay Károly, Schütz János, Czöndör Pál, id. Taschler József és Rieger János érdemel említést, Felsőtanyán pedig Barcsay Károly, Fráter Gyula, Polgár László, Aigner József, Aigner Nándor, Fajka János, Bérczy Antal, özv. Wőber Györgyné, Zsótér Dezső, Tápai László, Kriszt Sándor, id. László Gyula, Novák József, Sőregi Mihály és Magdics Mihály rendelkezett nagyobb szőlőterülettel.19

ki tisztségét is betöltötte. Különösen gyümölcsfáival szerzett sok díjat és elismerést, de említést érdemel gazdag szőlőfajta gyűjteménye is.23 Gerle Imre, alsótanyai szőlőbirtokos nemcsak a Szegedi Gazdasági Egyesület titkári tisztségét töltötte be, hanem vezette a Szeged-Alsótanyai Mezőgazdasági Egyesületet is. A Homoki Gazda című szaklap egyik hirdetésében saját töltésű, lezárt palackokban saját borait (Homokgyöngy: veltelini, rizling, kövidinka) ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, amelyeket Szegeden a Tisza Lajos krt. 69. szám alatt lehetett megvásárolni.24

18 19

Békefi 1899: 651.

Borászati Lapok 1899. szeptember 3. 650.

70

Délmagyarország 1923. december 29. 3–4.

Szegedi Híradó 1887. március 17. 3.

22 Pálmai 2000: 600.

23 Pálmai 2000: 596.

24 Homoki Gazda 1911. november. 6.

20 21

71

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László

amelyek szépen nyomon követhetőek a különböző típusú források segítségével. 1884-ben Pluhár Pál, borászati vándortanító az olaszrizlinget, az oportót és a burgundit javasolta termesztés céljából, a magyarkát viszont nem tartotta megfelelőnek, mivel kevés cukortartalmat produkált, a kadarka pedig nem rendelkezett elegendő színanyaggal.26 A homoktalajokon sikerrel termeszthető csemegeszőlőkről az 1890-es évek elején Fráter Alajos szegedi szőlőbirtokos közölt terjedelmes írást a Szegedi Híradó hasábjain, amivel próbálta felhívni gazdatársai figyelmét az étkezési szőlők telepítésében rejlő lehetőségekre.

A Szegedi Gazdasági Egyesület jelentése az 1900-as évek legelején a város határában elterülő szőlőbirtokokat a következő módon jellemezte, amelyek között a művelés illetve a fajtaszerkezet tekintetében hatalmas különbségek mutatkozhattak: „Ezen ültetvények két csoportra oszthatók, vannak egészen modern szőlők, jól megválogatott fajokkal. Sok a

3. Barcsay Károly név- és árjegyzéke Fajtaszerkezet, a szőlőművelés és a borkészítés technológiája Szeged határában az 1910-es évek elején a két legelterjedtebb szőlőfajtának a magyarka és a kadarka számított, amelyek közül az előbbi szolgáltatta a fehér bor alapanyagát, utóbbiból pedig siller készült.

A magyarkából étkezési célra nagyobb mennyiséget elraktak, s ebből karácsonykor, sőt még húsvétkor is szállítottak a piacra. A szegedi határban az említett két fajta mellett meghonosodott a gyöngyszőlő, a muskotály, a rizling, a kövidinka, a veltelini, az ezerjó, a szilváni, a mézes fehér és a mustos. A kadarka elsősorban azért szorult háttérbe, mert a kereskedők a fehér borokat vásárolták szívesebben.25 A 19. század utolsó évtizedeiben már sorra fogalmazódtak meg elképzelések a homokon sikerrel termeszthető szőlőfajták meghonosítására vonatkozóan, 25

Szűts 1914: 177.

72

chasselas, de még több a jó borfajta. Az ujabb ültetvények tiszta szőlők, hol a gyümölcs csak a széleken hagyott pásztákban van ültetve. Az ilyen szőlők csemegeszőlőt és fajbort szállítanak. Vannak azután a kisgazdák kezén karó nélkül művelt, gyümőlcsfákkal sürün beültetett szőlők, hol a legnagyobb rész a kadarkából áll, siller bor készitésre.”27

Szeged város szőlőtelepe Szeged elöljárósága 1891-ben határozatot hozott egy minta-szőlőtelep létesítéséről, melynek helyét a Felsőközpont és a Kapitányság vasúti megállók közötti 40 holdon jelölték ki. A telepítés 1895-ben fejeződött be, amikor a beültetett terület nagysága elérte a 44 kat. holdat, ahol a következő borszőlők kaptak helyet különböző táblákban: olaszrizSzegedi Híradó 1884. augusztus 28.

A „Szegedi Gazdasági Egyesület” jelentése az 1904. évi működéséről és 1905. évi munkatervezetéről. Szeged, 1905. 10.

26 27

73

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László

ling, nagyburgundi, szentlőrinc, piros veltelini, lagrein, hársle-

Szeged mint szőlészeti-borászati közigazgatási központ

velű, kékfrankos, kövidinka, zöld veltelini, szerémi zöld,

1884 év végén a hivatalban lévő földművelésügyi, ipari és kereskedelmi miniszter tudatta az elöljárósággal azt, hogy a várost az egyik bo-

szlankamenka, kadarka, mustos fehér, zöld szilváni. A csemege-

rászati vándortanítói kerület központjává jelölte ki. A tíz, új beosztású közigazgatási egység közül a szegedi, sorszám szerint a nyolcadik

fajták közül a saszla több változatát telepítették. A Borászati

lett, amelynek az élére Heinrich Józsefet nevezték ki, aki aktív szerepet vállalt a szőlőtelepítésben. Hatásköre Csanád, Csongrád, Bács-Bodrog,

Lapok hasábjain közölt térkép segíthet rekonstruálni a sző-

Jász-Nagykun-Szolnok valamint Torontál vármegyékre terjedt ki, fő feladatként pedig a korszerű szakismeretek közvetítését, valamint az

lőtáblák elhelyezkedését, egymáshoz való térbeli viszonyát.

amerikai szőlőfajták meghonosításának segítését kapta. Annak ellenére, hogy óriási terület tartozott a fennhatósága alá, próbálta rendsze-

A város Bokor Pál gazdasági tanácsnok és Kriszt Sándor városgazda felügyeletével házi kezelésben tartotta a telepet, melynek termését ár-

resen bejárni a kerület szőlőültetvényeit, településeit, ahol rendszeresen tartott gyakorlati bemutatóval összekapcsolt szakmai előadásokat.

verésen értékesítették. 1898-ban 3500 forint kiadás mellett 8000 forint bevételt értek el, ami holdanként 102 forint tiszta jövedelmet jelentett.

A szegedi sajtóban rendszeresen közölt szakcikkeket, amelyekkel az olvasóközönség figyelmét igyekezett felhívni a legkorszerűbb ismeretek-

Szeged városa a szőlőtelep mellé vincellériskolát kívánt létesíteni, ám ehhez nem sikerült megnyernie a földművelésügyi minisztérium tá-

re. Ahogyan említettük, a nagyarányú homoki szőlőtelepítések kezdeményezésében is alapvető szerepet vállalt, Horgos-Királyhalmon saját

mogatását, saját erőforrásaiból pedig nem vállalkozott a beruházásra.

Alig telt el 9–10 esztendő a kialakítása óta, máris felmerült az értékesítés gondolata, habár akadtak olyanok, akik a további bővítés mellett foglaltak állást. A közgyűlés 1902 tavaszán végül úgy határozott, hogy 2 holdas parcellákban áruba bocsátja. Az árverésen hivatalnokok, iparosok, kereskedők, felsőközponti gazdák és kistelekiek licitáltak, amiből a város csaknem 100 000 korona bevételre tett szert.28 Az egykorú értékelés szerint a városi mintatelep közel évtizedes fennállása sikeresnek bizonyult, mivel mintaként szolgált a szőlőbirtokosok számára, valamint hozzájárult a környékbeli területek értékének a növeléséhez.

maga is szőlőbirtokot létesített, ahol mintagazdálkodást folytatott.

4. Várossy Gyula hirdetése

28

Juhász 1991: 314–315.

74

Szőlőhegyi szabályrendelet megalkotása Az 1880-as évek közepén Szeged város elöljárósága kísérletet tett arra, hogy szabályozza a határában elterülő szőlővel beültetett térségek igazgatási rendjét. Előírta a szőlőőrzés megszervezését, illetve gazdaság társulások megalakítását, amelyekbe a szőlőültetvényekben épülettel nem rendelkező, szőlőkapást nem alkalmazó szőlőbirtokosoknak kellett belépniük. Fontos kérdésnek minősült a szüret kezdetének kijelölése, amelyet végérvényesen a városi tanács határozott meg.

Amennyiben a szőlő minősége romlásnak indult, akkor az időpontot módosítani lehetett, amiről a város vezetősége tájékoztatta az érintet75

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László teket. Aki vétett ez ellen, az bírságot fizetett. Amennyiben nem hagyott fel a szüreteléssel, lehetőség nyílt a leszedett szőlő vagy a kipré-

alakult, habár a 19. század utolsó évtizedeiben felmerült létrehozásának a terve, ami azonban különböző okok miatt nem valósulhatott meg.

selt must elvételére, elkobzására. A gazdatársulásoknak közgyűléseik időpontjáról értesíteniük kellett a hatóságokat, amelyeknek jogában

A bor- és szeszkiállítások szervezői részletesen kidolgozták azokat a szabályokat, amelyeknek a segítségével a bemutatókat sikeresen lebo-

állt képviseltetni magukat az összejöveteleken. A gazdaságok vezetőinek kötelességük volt az alkalmakról készített jegyzőkönyveket

nyolíthatták. Abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy a helyi sajtó gyakran közreadta az egyesületek által összeállított felhívásokat, ame-

bemutatni a rendőrségen. A szőlőhegyi szabályzat részletesen foglalkozott a csőszökkel is, akik az 1840. évi 9. törvénycikkely értelmében

lyeken keresztül a szőlőbirtokosok értesülhettek a kínálkozó alkalomról. A kiállításokon a bemutatott borok értékelését bizottságok végez-

esküt tettek. Amennyiben a feltételek nem teljesültek, akkor el lehetett őket az állásukból bocsájtani. A gazdaságokat a hatóságokkal szem-

ték, amelyekben szőlészeti-borászati szakemberek (például: Heinrich József, Zauner Richárd30 stb.) is helyet kaphattak. Az egyesületek által

ben az ún. öreggazda képviselte, akinek bizonyos növényvédelmi teendők elvégzésében is fontos szerep jutott. A szőlőhegyi szabályzat a

összeállított szabályzatok pontosan meghatározták a kóstolás lefolyását, sőt gyakran a bírálati szempontokat is megfogalmazták. A különféle

parcellákat egymástól elválasztó mezsgyékre ültetendő fák jellegéről, helyéről valamint a kerítésként használatos sövények karbantartásá-

palacktípusok (például.: bordói, rajnai stb.) megjelenése és alkalmazása egyértelmű bizonyítéka a szakmai színvonal emelkedésének, ami ter-

ról, kiterjedéséről is rendelkezett.29 Az 1886-ban megalkotott szőlőhegyi szabályzat jelentősége első-

mészetesen összefüggésbe hozható a piaci szempontok érvényesülésével is. A borkiállítások megszervezésében meghatározó szerepet betöltő

sorban az, hogy egységesen próbálta meghatározni a szőlővel betelepített határrészeken érvényesülő igazgatási rendet. A korábbi kutatá-

úri-polgári birtokosok olyan fórumokat kívántak teremteni, amelyek az érzékszervi bírálaton keresztül jelentős mértékben előremozdíthatták a

sok számos gazdatársulás működését elemezték, ám ez a rendelkezés teljesen új megvilágításba helyezi a korábbi eredményeket.

borok minőségének javulását, ezáltal a borkereskedelem fokozását.

A helyi borkiállításokkal párhuzamosan a városban országos jelentőségű bemutatókat is szerveztek, amelyek közül három érdemel említést. 1899-ben rendezték meg Szegeden az első mezőgazdasági országos kiállítást, amely szőlészeti-borászati részleggel is rendelkezett. Alapvetően az alföldi borok bemutatkozását szolgálta, hiszen a termelők

Helyi és országos borkiállítások Az 1870-es évek közepétől a helyi gazdasági egyesületek (például: Alsóvárosi Társalgó Egylet, Szegedi Gazdasági Egyesület stb.) kezdeményezésének köszönhetően rendszeressé váltak a városban, illetve a tanyai központokban a bor- és szeszkiállítások, amelyeknek az elsődleges célja az volt, hogy elősegítsék a minőség javulását, illetve könnyítsék a borok értékesítését. Szegeden helyi szőlészeti-borászati egyesület nem 29

Szegedi Híradó 1886. június 13.

76

Zauner Richárd a klosterneuburgi szőlészeti akadémián szerzett szakirányú képesítést, később pedig a budafoki állami borpincéknél tevékenykedett. Horgos-Királyhalmon az Első Magyar Szőlőtelepítő Részvénytársaság alkalmazásában állt, de Ormódi Béláék nem nézték jó szemmel újabb és újabb kezdeményezéseit, amelyek komoly pénzbefektetést igényeltek. A szakember később Petőfiszálláson saját magának 4, Pitricsom pusztán pedig a Pallavicini uradalom egyik bérlőjének, egy Landesberg nevű szegedi lakosnak 40 holdat telepített. Bálint 1976: 575.

30

77

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Mód László megközelítőleg harmada a borvidékről származott. A rendezőbizottság minta-szőlőtelepet is létesített azért, hogy megmutassa a homoktalajokon gazdaságosan termeszthető szőlőfajták állományát, illetve azokat az amerikai alanyokat, amelyek legjobban beváltak a művelésben.

A Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesületének a megalakulását követően 1910. szeptember végén rendezték meg Szegeden az első országos homoki szőlészeti és borászati kongresszust, amelyen a korszak neves szakemberei tartottak előadásokat. Kiemelkedő eseménynek számított a szőlészeti-borászati kiállítás is, amelyen 300-an vettek részt, akik 560 borfajtát mutattak be. A rendezvényen egyes becslések szerint 6000 látogató fordult meg, akik a korábban megszokott gyakorlattal ellentétben megkóstolhatták a borokat. A Szegedi Híradó 1910. szeptember 29-i száma a következőképpen számolt be erről az újdonságról: „Minden borkiállitás érdektelen a nagyközönségre nézve, ha a kiállitáson csak az üvegeket, meg vignettákat és borkupakokat lehet megbámulni. A borkiállitás iránt érdeklődő azért megy a kiállitásba, hogy ott megismerje a nevesebb termelők hamisithatatlan, jól kezelt borait és ha vásárolni akar, közvetlenül a termelőknél tehesse és pedig ugy, hogy a bort előre ismerve, tudja, hogy mit vásárol. Erre való a borkostoló. Aki látta Szegeden szeptember 25-én a kiállitás borkostoló részében megfordult óriási tömeget, az tisztában van a kiállitási borkostolók jövőjével.”31 Két esztendővel a megalakulása után, azaz 1912-ben a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesülete szőlő-, bor- és gyümölcskiállítást rendezett Szegeden, amelyről a helyi sajtó a következő módon számolt be: „…olyan nagy tömegü és olyan kiváló minőségü anyaggal szerepeltek az ország homoki szőlősgazdái, hogy a közönség nem nagyon tudja elhinni, hogy az idei termést elemi csapások tették tönkre. A gyümölcskiállitás olyan volt, mintha szépen berendezett, nagyszabásu muzeum lenne. A fajgyümölcsök százai névvel és felirattal kinálkoztak a nézőknek. Nehéz feladata volt a biráló bizottságnak,

5. A kiállítás katalógusa hogy a sok kiváló között a legkiválóbbat dijazza.”32 1914-ben az egyesület újabb nagyszabású szőlészeti-borászati bemutatót tervezett, az első világháború kitörése azonban meghiúsította az elképzeléseket.33

A szegedi borok első vegyelemzése Minden bizonnyal a városban megrendezett bor- és szeszkiállítások illetve a Szegedi Gazdasági Egyesület programja ösztönözhették Csonka Ferencet arra, hogy vizsgálat alá vegye a szegedi borokat. Elhatározásában mindenféleképpen szerepet játszhatott az a felismerés, miszerint a borok analízisének többféle módszert, az érzékszervi bí32

31

Szegedi Híradó 1910. szeptember 29. 7.

78

33

Szegedi Napló 1912. szeptember 24. 6.

Lásd részletesen: Mód 2011: 93–130.

79

Mód László

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

rálatot illetve a kémiai elemzést szükséges tartalmaznia ahhoz, hogy helyes ítéletet lehessen alkotni. A vizsgálat során a Wartha Vince által

A Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesületének megalakulása

alkalmazott módszert követte. Meggyőződése az volt, hogy az alkotórészek alapos vizsgálata, elemzése nyújthat valóságos képet a borok

Az előzmények 1909-re nyúlnak vissza, amikor a Szegedi Gazdasági Egyesület programjába illesztette a borászati kongresszus megszerve-

értékéről. Csonka Ferenc a Felmayer Lajos (1883-as, kétféle 1884-es szatymazi fehér, 1884-es szatymazi siller), a Várady Ignác (1884-es év-

zését valamint a társulás létrehozását. Mind a korabeli sajtó, mind pedig az alkalomra megjelentetett kiadvány fontosnak tartotta kiemelni azt,

járatú alsóvárosi fehér), a Hoffer Endre (1884-es évjáratú szatymazi világos siller), a Szekerke József (válogatott szőlőből készült, 1884-es

hogy -szemben a hegyvidéki szőlőbirtokosokkal- a homoktalajokon gazdálkodó társaik nem rendelkeztek megfelelő képviselettel. A hegyi és a

vörös, 1884-es fehér, vörös óbor), a Rigó Endre (1884-es szatymazi gránát siller), a Rényi Gyula (Kászonyi-hegyből származó 1884-es fehér,

homoki szőlőgazdálkodás oly mértékben különbözött egymástól, hogy egy szervezet keretei között mindkettő érdekeit képtelenség lett volna

1883-as illetve fehér bor fekete szőlőből), a Katona András (1884-es alsóvárosi gránát siller), a Hajós Lajos (1884-es dorozsmai gránát sil-

érvényre juttatni. Az egyesületet megalakítani kívánó gazdák alapvető célként a homoki szőlőkultúra érdekeinek az országos szintű kép-

ler) és a Reizner János (1884-es szatymazi fehér) által készített borokat analizálta, amelyeket megfelelő minőségűnek talált. Úgy vélte, hogy

viseletét tartották, ami meglehetősen sokféle feladat ellátást jelentette.

Magában foglalta például a telepítési, művelési eljárások illetve a sző-

a problémák elsősorban a nem megfelelő kezelési technikákból származtak, ami nemcsak helyi, hanem országos viszonylatban is gondot

lő- és borértékesítés figyelemmel kísérését, a szakoktatás megszervezését, a pinceszövetkezetek, borvásárok, valamint a borpincék létesítését.

okozott. A helytelen szüretelési technika, a pince- illetve borkezelés azt eredményezte, hogy az egyébként tartalmas szegedi borokat nem

A célkitűzések között szerepelt továbbá a homoki borvidékeken kongresszusok, kiállítások tartása, a védekező anyagok szövetkezeti úton

lehetett hosszú ideig érlelni. Csonka Ferenc a kémiai vizsgálat tanulságait a következőképpen összegezte: „Az eredmény örömmel győzött meg arról, hogy a szegedi borok a figyelmet és gondos kezelést nagyon is megérdemlik, annál is inkább, mert az ily fajú és tartalmú borok egyes helyeken, például: Galiciában és Svájcban keresettek. Az eredmény arról is meggyőzött, hogy az itteni borok 10% szesz és 6% savtartalmúakká könnyen idomithatók, s hogy helyes kezelés mellett nem csak kellemes italúak, de exportálhatokká is lehetnek. A helyes kezelési módozatoknak megállapithatása végett, a többi között, szükséges még az itteni szőlőfajokból származott must alkotórészeinek meghatározása, a melynek teljesitését alkalmilag kedves kötelességemnek fogom ismerni.”34

történő beszerzése, havonta megjelenő szakfolyóirat kiadása, amely a gazdákat megfelelő tanácsokkal látja el. Az alapszabályok közé bekerült a szőlőműveléshez kapcsolódó háziipari tevékenység támogatása illetve tanfolyamok szervezése is. Egy-egy borvidéken vagy szőlőtermesztő településen lehetőség nyílt alosztályok megalakítására is, amelyek helyi ügyekben önállóan intézkedhettek, a kormánnyal és a közhatóságokkal azonban csak az igazgatóságon keresztül érintkezhettek. Az egyesület az előzetes terveknek megfelelően 1910. szeptember 25-én délután fél egy órakor tartotta alakuló összejövetelét a városháza közgyűlési termében, amelyre az előkészítő bizottság nevében báró Gerliczy Ferenc, Kelemen Béla, Gerle Imre, valamint Bokor Pál invitálta az érdekelteket.

Megalakulását követően az egyesület, ahogyan arról az egykorú források is beszámoltak, meglehetősen sokoldalú tevékenységet próbált

34

Csonka Ferenc 1885. 10.

80

81

Mód László

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

kifejteni, ami alapvetően a homoki szőlő- és borgazdálkodás modernizálására irányult. Igyekezett a homoki borok számára megteremteni az értékesítési lehetőségeket, éppen ezért tervbe vette borértékesítő társaságok megalapítását. Az egyesület próbálta felvállalni a szőlőbirtokosok illetve a szőlőmunkások oktatását, képzését, ezért különböző helyszíneken tanfolyamokat szervezett, amelyek lehetőséget biztosítottak a modern termesztési eljárások elsajátítására. Az egyik legfontosabb tevékenysége arra irányult, hogy a szőlőbirtokosok megfelelő áron juthassanak hozzá azokhoz az anyagféleségekhez, amelyek nélkülözhetetlennek számítottak a szőlőtermesztéshez. Szegeden mezőgazdasági

6. A Homoki Gazda borítója

kultúrpalota felépítésével is próbálkozott, az első világháború kitörése azonban meghiúsította az elképzeléseket. 1911. január elsejétől a Ho-

és borkészítési technológia modernizálásában. Felismerték azt, hogy a filoxéravész által előidézett helyzetet csak abban az esetben lehetséges

moki Gazda az egyesület hivatalos lapjává vált, amelyhez a tagok a tagdíjfizetés ellenében ingyen juthattak hozzá. Homoki szőlőültetvények-

kiaknázni, amennyiben megfelelő minőségű termékkel képesek a homoki szőlősgazdák a piacon megjelenni. A 19–20. század fordulóján

kel rendelkező településeken tudósítói állásokat szerveztek, amelyeknek a jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy rendszeresen tájékoz-

több szinten kibontakozó modernizációs törekvések tehát a város határában termelt borok kereskedelmi árucikké alakítására irányultak.

tatta a hálózat az olvasókat a helyi szőlészeti-borászati viszonyokról.35

Nem tekinthető véletlennek az, hogy a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesülete Szegeden alakult meg, és a városban szervezte meg

Összegzés Szeged a 19–20. század fordulóján a legjelentősebb szőlő- és bortermelő települések közé tartozott, ahol a szőlőültetvények kiterjedése elérte a 12 000 kat. holdat. Önmagában mindez még nem indokolná azt, hogy a homoki szőlő- és borgazdálkodás egyik meghatározó jelentőségű központjaként tartsuk számon, a vizsgált időszakban azonban több olyan rendezvénynek biztosított helyszínt, illetve több olyan egyesület működött a városban, amelyek hozzájárultak az ágazat fejlődéséhez. Jóllehet Szegeden nem tevékenykedtek országos elismertségnek örvendő szőlőnemesítők, a helyi lakosok közül azonban többen óriási szerepet vállaltak a szőlőtelepítésben, illetve a termesztési 35

Lásd részletesebben: Mód 2014.

82

azokat a kiállításokat és kongresszusokat, amelyek lehetőséget biztosítottak korszerű ismeretek közvetítésére és elsajátítására. Az első világháború után az értékesítési lehetőségek beszűkülésével a hangsúly egyre inkább a csemegeszőlő- és a gyümölcstermesztés irányában tolódott el, a homoki bortermelés azonban még mindig meghatározó ágazatnak bizonyult. Újabb fellendülés az 1960-as évektől következett be a szocialista mezőgazdasági rendszer keretei között, amelyek az 1990-es évek elejére teljes mértékben felbomlottak. A rendszerváltás óta a térségben a szőlőültetvények folyamatos csökkenésének lehetünk tanúi, ami már-már a borvidék fennmaradását veszélyezteti. Éppen ezért mutatkozna nagy szükség olyan befektetőkre, akik szőlészeti-borászati tradíciók bizonyos elemeit hasznosítva lendíthetnék fel ismét térségben a homoki szőlő- és bortermelést.

83

Mód László

Egy elfeledett szőlészeti-borászati központ a Dél-Alföldön

Felhasznált irodalom:

Palugyay Imre 1853: Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása IV. Pest

Bálint Sándor 1976: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75-2. Szeged

Szűts Mihály 1914: Szeged mezőgazdasága. Szeged

Békefi Antal 1899: A szatymazi homokdombok. In: Borászati Lapok (31.) 36. 650–652.

Képek jegyzéke:

Csonka Ferenc 1885: A szegedi bor. In: A szegedi m. kir. Állami főreáliskola értesítvénye az 1884-5-ik tanévről. 3–10.

1. kép: A Zempléni Múzeum gyűjteményéből 2. kép: dr. Fülöp Mihály gyűjteményéből

Égető Melinda 1993: Az alföldi paraszti szőlőművelés és borkészítés története a középkortól a múlt század közepéig. Budapest.

3. kép: A Barcsay család tulajdona 4. kép: Szőlészeti és Borászati Lap, 1904.

Égető Melinda 2006: Alföldi borvidék–homoki borvidék. Az alföldi szőlőkultúra táji tagolódásának átrendeződése a 19–20. század for-

5. kép: A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből 6. kép: A Somogyi Könyvtár gyűjteményéből

dulóján. In: Ethno–lore (XXIII) 43–74.

Für Lajos 1983: Kertes tanyák a futóhomokon (Tájtörténeti tanulmány).

Budapest Juhász Antal 1991: A mezőgazdaság. In: Gaál Endre (szerk.): Szeged története 3. 1. rész 1849–1919. Szeged. 231–336.

Habermann Gusztáv 1992: Személyi adattár a szegedi polgárcsaládok történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XIX. Szeged Keleti Károly 1875: Magyarország szőlőszeti statistikája 1860–1873. Budapest.

Mód László 2011: „Ilyen még nem volt”. Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Néprajzi Tanulmányok. Studia Ethnographica 7. 93–130.

Mód László 2014: A homoki bor már nem buczkai vinkó. A homoki szőlőbirtokosok egyesületének megalakulása. Szeged.

Pálmai József 2002: Jeles szatymaziak. In: Péter László (szerk.): Szatymaz földje és népe. Szeged. 595–613.

84

85

86

Simon András

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

A dél-zalai szőlőtermő tájról – dióhéjban Magyarország szőlőtermő vidékei között Zala megye területéről a legutóbbi időkig viszonylag szórványosnak mondhatók a szőlő- és borkultúrát jellemző, bemutató néprajzi írások. Két évtizede folytatott kutatásaim, melyek során elsősorban a megye déli részének szőlővel borított dombsorait (Nagykanizsa környéke), valamint a ma már határon túli Muravidék szőlőhegyeit (Szlovénia: Lendva és Dobronak vidéke) vizsgáltam, számos archaikus vonás fennmaradására, továbbélésére mutatnak.1 Területünkön a szőlőhegyek a településektől néhány kilométernyire fekvő, észak–déli irányú, gazdagon tagolt, 300 m tengerszint feletti magasság körüli dombsorokon jöttek létre. A régió a legutóbbi időkig nem volt hangsúlyos része egyetlen történelmi borvidéknek sem, paraszti szőlő- és borkultúráját nem jellemezte minőségi és árutermelő borkészítés.2 A történeti borvidékeken kívül eső lokális szőlő-bortermő területek vagy községek gyengébb minőségű, csupán saját (családi) fogyasztásra szánt borokat voltak képesek produkálni. Eltekintve az uradalmi pincékben érlelt boroktól, vidékünk paraszti kisgazdaságai tehát a szőlőtermesztés és borkészítés szempontjából így jellemezhetők. S éppen ez lehet az egyik fontos ok, hogy e területen – mely a magyar nyelvterület peremhelyzetű vidéke is egyben – archaikus technológiák őrződtek meg.

A szőlőművelés nagy múltra tekint vissza, a legkorábbi adatok, amelyek az általam bejárt szőlőhegyek területét is érintik, a 13–14. századból valók.3 A szőlők művelésére a török hódoltság időszakában Több résztanulmány közlése után áttekintő igénnyel ld.: Simon 2012.

Vö.: Kecskés 1992: 167.

3 Holub 1960; további források és irodalom felsorolásával: Simon 2012: 130-132.

1 2

87

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Simon András is folytatódott. A 18. században Bél Mátyás, majd a 19. század első felében Schams Ferenc a megyén belül legjelentősebb szőlőtermő

munkálatai.7 A zalai szőlőkben először Meszesgyörökön (ma: Balatongyörök) észlelték a kártevőt, ezért a gazdák felvilágosítására tanfolya-

tájként egyértelműen a Balaton partvidéki településeket említi.4 Fényes Elek országleíró munkájában már valamivel árnyaltabban szól a

mok indultak elsőként Tapolcán, Sümegen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A szénkéneggel való gyérítés mellett a rezisztens amerikai ala-

szőlőtermesztésről. A megye „természeti tulajdonságai” között kiemeli, hogy Zala területe „szelid bortermő dombokkal borittatik”. A megye

nyok jelentették Zalában is a védekezés egyik fontos módját: az 1880-as évek végétől több ilyen alanytelep létesült.8 A 19. század végétől induló

„termékeinek” felsorolásakor írja: „Bora nemcsak sok van Zalának, hanem jó is.” Ő is a Balaton mellékét, majd azt követően a muraközi járást emeli ki

hivatalos borvidéki besorolások Zala megye területét – ezen belül is csak a minőségi termelésre alkalmas részeket, településeket – a balatonmellé-

e tekintetben. Majd így fogalmaz: „A többi megyebéli vidékek is termesztenek mindenütt bort, melly meglehetős asztali italul szolgál…”.5

ki borvidékhez sorolták. Összesített megyei adatok szerint 1935 és 1950 között a szőlőterület nagysága enyhe csökkenést mutatott, majd a követ-

A 19. század második fele országosan is az okszerű szőlőművelésre, borászkodásra serkentő kézikönyvek, szakkönyvek írásának és ki-

kező évtizedben gyakorlatilag nem változott. 1958-ban (ekkor a Balaton északi partja már nem tartozott a megyéhez) a szőlő a mezőgazdasági

adásának időszaka. A dél-zalai régióban Tersánczky József (1814–1888) orvos és szőlész–borász nevét, elméleti és gyakorlati munkásságát kell

művelési ágak 2,9%-át tette ki, s ezzel az arányszámmal felülmúlta az országos átlagot (2,3%); magyarországi viszonylatban ötödik, a dunán-

említenünk. 1843-tól lett a nagykanizsai járás tiszti orvosa, s a város határában lévő Szabadhegyen alakított ki mintaszőlészetet, ahol a faj-

túli megyék sorában pedig – Tolna megye után – második helyen állt.

A szőlők területe és minőségi megoszlása viszont igen különböző volt.9

tákkal, művelési technikákkal maga is nagy kedvvel kísérletezgetett.6 A szőlészeti–borászati ismeretterjesztés és szakoktatás terén zalai vi-

Témánk szempontjából fontos megemlíteni, hogy a történelmi Zala vármegye területe a 20. században kétszer is jelentős változást élt meg:

szonylatban még Péterffy József (1827–1888) gazdasági szaktanító, a keszthelyi vincellér-, kertész és pincemester képző intézet igazgatója, valamint Árvay István (1818–1889) megyei árvaszéki elnök, Zalaegerszeg jegyzője, a Zala megyei Gazdasági Egyesület elnöke munkái jelentősek.

Első részletes, községsoros szőlészeti statisztikánk összeállítása, melynek adatai a filoxéravészt megelőző állapotot mutatják, Keleti Károly nevéhez fűződik. A következő általános mezőgazdasági statisztika 1895ben készült, amikor a filoxéra pusztítása már mindenütt érzékelhető volt, illetve amikorra a legtöbb helyen megindultak a szőlőrekonstrukció

a trianoni határmeghúzás (1920) következtében a Murától délre eső területek a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz kerültek, az 1950-ben végrehajtott általános közigazgatási rendezéskor pedig a Balaton északi partján húzódó, keskenyedő területsávot (Tapolca, Sümeg, Balatonfüred körzete) – ahol a minőségi szőlő- és borgazdálkodás is jelentős volt – Veszprém megyéhez csatolták.

A második világháborút követő szocialista átalakulás, kollektivizálás a szőlőhegyi birtokon lévő kisebb, néhány száz négyszögöles szőlőket nem érintette. E területeken tovább folytatódott a zömmel saját, Zala megye adatai: Keleti 1875: 392–400. és Országos Magyar Kir. Statisztikai Hivatal 1897: 242–273.

8 Kotnyek István cikksorozatából: Zalai Magazin 1989. dec. 20. 17; 1990. jan. 10. 21.

9 Simon 1961: 47–49.

7

Káli 1999: 18.; Schams 1833: 154–171.

5 Fényes 1841: 444; 451.

6 Rikli 1999: 315.

4

88

89

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Simon András családi fogyasztásra, vagy csak kis mértékben eladásra szánt borok készítése. Főleg az 1970-es évektől indult meg a szőlőhegyek parasz-

területén a szőlőhegyi épületek egyharmadában nem volt sajtó, a családi és ikerpincékben közösen préseltek, s a bérbe préselés is elterjedt volt.13

ti gazdaságainak aprózódása, hobbikertekké alakulása, mely folyamat napjainkig tart, kiegészülve a szőlőhegyi turizmust, borturizmust érin-

A Dunántúl szőlőterületein máig megtalálható a hagyományos, fából készült szőlőprések bálványos vagy főfás típusa és annak két típus-

tő kezdeményezésekkel.10 Zalai borvidék néven az 1997. évi CXXI. törvény értelmében alakult

változata: a gúzsos és a garatos prés.

A 18–19. századból datált tárgyi anyag, azaz a múzeumi gyűjte-

minőségi bort termelő terület (egyes települések megjelölésével) a Délnyugat–Dunántúlon. 1999-től ez újra a balatonmelléki borvidék kebe-

ményekben fennmaradt példányok, a terepen fellelhető darabok, vagy ezek dokumentációja azt mutatja, hogy területünkön mind-

lébe került, aztán 2006-tól megint a zalai borvidék nevet viseli (9/2006.

II.3. FVM rendelet). A borvidék egyre több, igazán kiváló minőséget

két présforma megtalálható volt, egymás mellett élt. A gúzsos prés elterjedtségéről Vincze István bő fél százada ekképp vélekedett:

előállító családi pincészet megjelenésével és munkájával bizonyítja, hogy a termőtáj és a szakmai ismeret itt is figyelemre méltó eredménye-

„A borsajtóknak ezzel az igen ősi formájával magyar területen napjainkig már csak Délnyugat-Dunántúlon, Nagykanizsa környékén találkozunk.”14

ket hozhat. Mindez – ugyancsak az elmúlt két évtized viszonylatában – a szlovéniai oldalon fekvő szőlőhegyekre is érvényes.

E típus sajátossága, hogy az összezúzott szőlő nem egy állandó térfogatú, lécekből összeszerkesztett garatba (törkölyládába) kerül, hanem

A dél-zalai szőlőtermő táj történetének, jellegének és képének vázlatos, mozaikos áttekintését követően írásomban részletesebben egy ko-

a nyomógerenda (bálvány, bábány) alatt szimmetrikusan elhelyezkedő présmelencébe lapátolják, és erdei iszalagból (Clematis vitalba) vagy bo-

rábban szélesebb körben elterjedt, de a legutóbbi időkig már csak erre a vidékre jellemző, sajátos és archaikus szőlőpréstípust mutatok be.

rókafenyőből (Juniperus communis) font gúzzsal tekerik körbe.15 Martha Bauer a gúzsos technika archaikus voltára következtet, amikor

A gúzs szorításában Keleti Károly statisztikája szerint Zala megyében 1873-ban 24.581 borsajtót írtak össze. Ha ezt a számot a termelt bor mennyiségének viszonylatában vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy kevesebb mint 20 akó mustra esett 1 szőlőprés.11 1935-ben, amikor a megye területe a Murán túl fekvő részekkel már kevesebb, szinte ugyanennyi: 24.453 szőlősajtót mutat a statisztika.12 Kecskés Péter mikrovizsgálatai azt mutatják, hogy a Dél-Dunántúl Vö. Simon 2010a Keleti 1875: 101., Vincze 1958: 22., 31. kép 12 Magyarország mezőgazdaságának főbb üzemi adatai az 1935. évben gazdaságok (üzemek) nagysága szerint. (Magyar Statisztikai Közlemények Új sorozat, 12. kötet) Budapest 1941.273.

10 11

90

Saria régészeti munkájára hivatkozva megállapítja, hogy a rómaiak a leszüretelt terményt ún. funes torculival tekerték körül. A szerző feltételezése szerint e megoldás a préskosár használata előtt általános lehetett.16 Dél-Németország területéről 1475-ből maradt fenn olyan szüreti ábrázolás, melyen világosan látható, hogy a présszerkezet melencéjében a szőlőt növényi fonadék fogja körbe spirálisan.17 Kecskés 1992: 176.

Vincze 1958: 4.

15 Jelen írás a témával foglalkozó, 2001-ben megjelent tanulmányomhoz képest új adatokat, kutatási eredményeket és összefüggéseket hoz (Simon 2001.), önálló könyven vonatkozó részletét pedig tömörítve használja fel (Simon 2012: 182–203).

16 Bauer 1954: 101., 4. jegyzetpont 17 Hansen 1984: 182.

13 14

91

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Simon András Az eddig ismert legkorábbi adat, ami egyértelműen gúzsos présre utal, Sopronkeresztúrról (ma: Deutschkreuz, Ausztria), egy

gúzsos, hanem garatos technikával működtek.20 Ugyancsak Burgenland terüle-

1597 januárjában készített inventárium szövegében maradt fenn.

Az összeírás Nádasdi Ferenc rendeletére, provizorváltás alkalmából

téről, Mönchhof (Barátudvar) és Kulm (Kólom, Kulma) településekről vannak

készült. A kastély ingóságait épület- és lakrészek szerint, azon belül helyiségenként haladva sorolja fel a magyar nyelvű, latin betoldások-

adatok szimmetrikus melencés, lengőorsós, az orsó végén terhelhető fakerettel

kal ellátott leltár. A présház felszerelései között olvashatjuk: „Eoreg Pres baluaniostul dugastul és gusostul”, valamint: „Masik Pres feolső, also

ellátott főfás présekről. A kulmi darabok 1793-ból, illetve 1795-ből valók.21

baluaniaual garatostul”.18 A főfás préseknek tehát mindkét változata, a garatos és a gúzsos is megtalálható volt e nagybirtok présházában.

A gúzsos szőlőprés első részletes, magyar nyelvű, de nem néprajzi igényű és

Az „öreg” jelző itt minden bizonnyal nem a szerkezet korára, hanem az uradalmi prés nagyságára utal.

célzatú leírása a már említett Tersánczky József nagykanizsai orvostól származik

Két évtizeddel későbbről, 1617-ből Martha Bauer a közeli Rusztról említ okleveles adatot a gúzsos technológiára. A préskosár ismerete

1869-ből, aki így foglalja össze e munkaeszköz lényegét: „... általa egyszerre roppant

és használata előtt a gyakorlat az volt, hogy a préselendő anyagot felöntötték a présasztalra (présmelence), majd fűz- vagy nyírfavesszőből

nagy összeget, néha egy egész termést is ki le- 1. A gúzsos prés és alkatrészei het préselni a lehető legrövidebb idő alatt, minden emberi erő megkímélésével.”22

font, 15-20 m hosszú gúzzsal spirálisan körbetekerték. E vesszőfonatot Zucht-nak nevezték. A szerző 20. század közepi vizsgálatai szerint

1936-ból való a következő, igencsak alapos és szakszerű ismertetése a gúzsos présnek és részeinek, ami a gúzsfenyő szavunk népetimológi-

Észak-Burgenlandban a Zucht alkalmazása már az idős szőlősgazdák emlékezetében sem él, Dél-Burgenlandban viszont (például: Rechnitz és Heiligenkreutz környékén) még ismert, de már nincsen használatban e technológia.19 Egykori meglétéről viszont a prés szimmetrikus melencéje árulkodik, aminek közepére kerek lécgaratot állítva használták tovább a prést. Franz Simon köteteinek szemléletes rajzai, felmérései ugyancsak Dél–Burgenlandból (Heiligenbrunn, Winten, Eisenberg a. d. Raab) mutatnak szimmetrikus melencés főfás préseket a 18. század derekáról, második feléből (1755., 1788.), amelyek már nem

ából származtatása, tehát egy nyelvészeti állítás kapcsán látott napvilágot. Ezt röviden ismertetem, hiszen a gúzsos préssel foglalkozó eddigi – egyébként nem nagy számú – szakirodalom figyelmét elkerülte ez az adat. Beke Ödön a Vasi Szemle hasábjain 1935-ben bizonygatja, hogy a busfenyő szóalak a borfenyőből népetimológiával alakult ki23. Ezen állítására a Zala megyei Pölöskefőről kapott olvasói helyreigazítást, amit egy év múlva közreadott újabb írásának lábjegyzetében – felülbírálva egyben saját korábbi véleményét – hosszasan idéz. A leírást én is közSimon 1974: 34–41; 1981: 113–118; 142–143.

Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Budapest) Mezőgazdasági Munkaeszköz-történeti Archívuma (MMA): 97 594; 97 627; 97 629 22 Tersánczky 1869: 291-295.

23 Beke 1935: 263–264.

20 21

OL. CU. 101:3 (Urbáriumok és összeírások a Magyar Országos Levéltárban, Arcanum, 2004. CD-ROM) 19 Bauer 1954: 101.

18

92

93

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Simon András löm, a benne előforduló terminusok a gúzsos prés működésének leírását tartalmazó, hamarosan következő szövegrésszel összevetve nyerik

az imént említett Vajda-Cserfőtől egy dombhátnyira fekvő Öregförhéncen gyűjtött gúzsos szőlőprést 1875-ből.27 Ugyancsak Nagykanizsa mellől, a

el teljes értelmüket. „A búsfenyőből lehet fonni a legtartósabb s legerősebb gúzst, amit a régi divatú u. n. bábános szőlőpréshez használtunk, sőt haszná-

Szentgyörgyvári-hegy második hegyhátáról telepített Szentendrére egy 1860 körül épített darabot.28 Az egykor alkalmazott gúzsos technikát ké-

lunk ma is. Jómagam is még ilyen prést használok, igen sok előnye van a modern vasprés felett. Szóval ehhez a préshez kell 15–20 m hosszúságú, tenyérnyi

sőbb lécgaratra cserélték a rédicsi és lendvadedesi présházpincék szimmetrikus melencés főfás prései esetében.29 A gúzsos prés elterjedési terü-

széles guzst fonni lehetőleg búsfenyőből, mit gyökerével együtt szednek, mert annál tartósabb. A kinyomott törkölyt a prés teknőjében összerakják szénabog-

lete tehát túlmutat Nagykanizsa szűkebb környékén. Kecskés Péter adatai szerint „a Letenye, Nagykanizsa, Csurgó és a Mura folyó által határolt területen

lya nagyságban, s ezt csavarják körül a hosszú gúzzsal, melynek tetejébe jön előzőleg a fedélfa, s így lesz ráeresztve óriási súllyal a bábán. Ez a faprés tehát

ismert.”30 Publikált adat áll rendelkezésünkre Homokkomáromból31, valamint Borsfáról32. Megtalálható volt a szomszédos horvát, szlovén és stájer

nem a csavar erejével szorít, mint a kisgazdáknál látható prés, hanem a hatalmas tölgybábán súlya alatt nyomódik ki a lé a törkölyből. Nagyon ésszerű

területeken is.33 A zömében magyarlakta szlovéniai Lendva-vidéken még az utóbbi évtizedben használatban lévő bálványos prések szimmetrikus

tehát a gúzsfenyő elnevezés. Vas megyének u.i. Stájerországgal határos részén bőven terem a busfenyő, úgy hogy még a stájer parasztok is átjártak és itt szed-

présmelencéje megint csak arra utal, hogy e darabok valaha gúzsos technikával működtek, majd a gúzst fölváltotta a szilárd présszekrény.

ték össze a náluk is divatos gúzsos préshez a borókát. Érdekes eme prés egyes részeinek elnevezése: rendőr- vagy rendfa azok a laposra faragott darabok, mik

Egy 19. század végi német nyelvű borászati kézikönyve Dalmácia területéről írja le, értékeli és illusztrálja a gúzsos technikát, melynek

a bábán vékonyabb végén nyernek alkalmaztatást, s így a bábán emelését vagy szállítását biztosítják s a nyomást lehetővé teszik; kóbolgó az a fa, mi a bábán

préshatását aránylag jónak mondja, hátrányként említi viszont a felrakás és préselés folyamatának lassúságát, legnagyobb veszélynek pedig

vastagabb felén szerepel a présnél; hivatása, hogy a bábánt a szükség szerint feljebb vagy lejjebb helyezzük. A csavarfa (orsó) kosban forog, ami tulajdonképpen egy fából készült anyacsavar, ez van beerősítve a bábán vastagabb végében, s így lehetővé teszi a bábán szállítását vagy emelését.”24 Az idézet egyben értékes adatokat szolgáltat a stájer vidéki elterjedtség tényéről is.

A gúzsos szőlőprést néprajzi igénnyel részletesen Markó Imre Lehel írta le a 20. század közepén, mégpedig egy 1831-ben készült, a kiskanizsaiak által birtokolt Vajda-Cserfő szőlőhegyen talált példány alapján.25 Vincze István a szintén Zala megyei Rigyác község szőlőhegyéről közölt adatokat.26 Kecskés Péter a zömében szintén kiskanizsai illetőségű,

azt tartja, hogy a gúzs (Seil – ‚kötél’) magába szívja a mustrészeket, amelyek aztán könnyen ecetsavat képeznek, s így okozói lehetnek az ecetes íz kialakulásának a jövendő borban.34 Dalmácia és a szlovén stájervidék közti technológiai párhuzamra hívja fel a figyelmet Franjo Baš.

A Drávamenti borvidékről (Podravje) általa leírt ún. német prés (nemška preša) esetében kenderből készített kötéllel csavarták körbe a préselen-

Beke 1936: 155–156.

Markó 1955: 32-37.

26 Vincze 1958: 3., 21..

24 25

94

Kecskés 1991: 7., Kecskés 1992: 184.

Kecskés 1987: 13-15.

29 Kecskés 1993: 60–61.

30 Kecskés 1987: 14.

31 Balla 1997: 87; 90.

32 Borbás 2004: 85.

33 Tersánczky. 1869: 391.

34 Babo-Mach 1893. I. 908.

27 28

95

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Simon András dő, összezúzott szőlőt.35 E technológia alkalmazását a 19. század végétől egyre inkább kiszorította a kádárok által készített szögletes vagy

ból (préshajtó fa), valamint a lefelé szélesedő, kb. 50 cm átmérőjű, 70 cm magassá-

kerek, lécekből összeállított törkölyláda.36 Itália területén (Campania, Calabria) az olajpréseknél alkalmaztak fű, káka, háncs vagy egyéb nö-

gú préstuskóból áll. Az orsó végén lehet fa hasábokból összeállított, négyszögletű

vényi rostból készült fonatot préskosárként.37 Magam a Nagykanizsa melletti Förhénc szőlőhegyen 1995-ben, majd

keret is, aminek önmagában jelentős tömege van, de kövekkel tovább terhelhető

2003 őszén végeztem résztvevő megfigyelést, készítettem interjúkat, teljes dokumentációt (fotó, film) használatban lévő gúzsos présekről. A fil-

a nyomóerő fokozása érdekében. Az orsót, hogy könnyebben lehessen csavarni,

men is megörökített förhénci gúzsos présen kívül még működő példányokról vannak adataim Cserfőről, a becsehelyi és a homokkomáromi

időnként faggyúval kenik meg, zsírt nem használnak e célra, mert „megfertőzheti”

szőlőhegyről.38 Már nem működő, de szerkezete szerint mindenképpen gúzsos présnek mondható darabokról a Bacónaki-hegyről és Tótszent-

a bort. A főgerenda alatt szimmetrikusan helyezkedik el a présmelence. Az egyik

mártonból tudok. A már romos bacónaki présházban, a felmérés időpontjában, 1995-ben a szimmetrikus melencében a kerek lécgaratot és

általam vizsgált présnek ma már betonból öntött, 3,3 m2 alapterületű melencéje

a gúzsos felrakáskor használt asztalt egyaránt megtaláltam. A datált, felmért gúzsos szőlőprések legtöbbje a 19. századból való (1856., 1863.),

van. Az eredeti fa melencék tölgyfából készültek, s két talpgerendába (szorító

de – mint alább láthatjuk majd – vannak, illetve voltak korábbi időkre utaló adatok is. felrakott_guzsos

fa) ágyazva álltak. A melence két oldalán áll a két-két, egyenként 2 méter magas oszlop (bábántartó oszlop, szárfa), melyeket páronként felül

A gúzsos szőlőprés részei a következők: Egy kb. 4 méter hosszú, 40– 50 cm szélességű és vastagságú, 2–3 mázsa tömegű tölgyfa nyomógerenda (bábán, főbábán). Vastagabbik végén helyezkedik el a prés lógója, mely a főfába illesztett kerek vagy szögletes csavarmenetes orsótokból (kos, vezsnek), a benne futó, gyertyánból, akácból, cseresznyéből vagy vadkörtefából készült orsóból (rokka), a rajta keresztülszúrt hajtórúd-

egy-egy léc (szárfakötés) kapcsol össze. Az orsótól távolabb eső oszloppár között nyeles deszkalapocskák (rigó, röntfa, lapicka) vannak, ezek segítségével rögzítik és mozgatják a főgerenda vékonyabbik végét.

A nyomógerendát középütt az oszlopokon átszúrt hengeres fa vagy vas (kóbolgó, kásolgó, bábánfa) támasztja alá.39 Az összezúzott vagy megdarált szőlőt a présmelence négy sarkában halmozzák fel, majd középre lapátolják boltban vásárolt vas- vagy teknővájó cigányok készítette fa lapáttal. Fontos, hogy a préselendő törköly felhalmozása a nyomógerenda alatt a megfelelő helyen történjen.

A szerző vizsgálatai szerint e préstípust a Drávamenti borvidéken a középkorban e területre érkező német telepesek honosították meg. Először a nagyobb földesúri gazdaságokban alkalmazták, paraszti szőlőbirtokosoknál csak a 18–19. században vált általánossá. Baš 1930: 14.

36 Baš 1930: 9., 15.

37 Scheuermeier 1943. I. 186-187., 291.

38 Simon 2001: 255-257.

35

96

2. Gúzsos szőlőprés 1856-ból

A gúzsos prés részeinek megnevezését a saját terepmunkám anyaga alapján írtam le. Ez a terminológia csak kis mértékben tér el a Markó Imre Lehel által közöltektől, de szinte teljesen különbözik a nem néprajzi leírást adó, s így a népi terminológiát nem alkalmazó Tersánczky megnevezéseitől. A témához kapcsolódóan ld. még: Simon 2010b 39

97

Simon András

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

A kijelölés módja gyakorta az, hogy a gazda egy marék törkölyt a főfától leejt, s ahová az esik, az a hely lesz a felrakás középpontja.

A szőlőt gúzzsal spirálisan körbetekerik úgy, hogy minden egyes karika felcsavarása után néhány lapát szőlőzúzalékkal töltik meg az újabb „szintet”. A gúzs kerületén belül a zúzott szőlőt kézzel igazgatják-tömködik. A feltekerésnél ügyelni kell arra, hogy az egyes gúzskarikák, illetve -spirálok között legyen 10–12 centiméternyi, tehát nagyjából egy gúzsszalag szélességnyi távolság, mert préseléskor a henger alakban felrakott szőlőzúzalék összenyomódik, magassága csökken, s ezzel arányosan az őt körbefogó gúzsszalag is leszáll. Ha pedig a gúzs szorosan, közvetlenül egymás mellé lenne csavarva, a nyomóerő hatására egymásba csúsznának a megközelítőleg azonos kerületű „szintek”, s a gúzs eredeti funkcióját már nem tudná betölteni.

A gúzs anyaga a nedves helyeken vadon termő kúszónövény, az erdei iszalag vagy a borókafenyő (busfenyő). Az iszalag zöld szárából 4–4, esetleg 5–5 vesszőt összefogva kétágú fonatot készítenek, aminek hosszúsága elérheti a 20–30 métert is. A gúzst többnyire nem maga a szőlősgazda fonta, hanem kosárfonók készítették és árulták Nagykanizsán a vásárban. Többféle hosszúságban lehetett kapni, ki-ki a szőlőterület nagyságához viszonyítva választott magának megfelelő méretű darabot. A szüret után megtisztított, szellős helyen tárolt gúzs több éven, sőt néhány évtizeden át is szolgálta gazdáját.

Az ősztől tavaszig kiszáradt gúzst szüret előtt 2–3 napig vízben áztatják, egyrészt hogy ne törjön, könnyebben tekeredjen, másrészt, hogy a szőlő levét ne szívja magába. Az áztatás történhet külön kádban, újabban betongyűrűben, leggyakrabban azonban a présmelence szüret előtti „karbantartásával” kapcsolták össze. A több darabból összeállított, ékek közé szorított melence ugyanis a présházban tél idején összeszáradhatott.

Hogy préseléskor ne eressze a mustot, illetve ne a szőlő levét magába szívva dagadjon be újra, két műveletet is elvégzett a gondos szőlősgazda, mielőtt nekifogott termése szedéséhez és feldolgozásához. A melencét rögzítő 98

3. A zúzott szőlő és a gúzs felrakása a présmelencében ékek kiütése után az egyes darabok közötti résekbe mohát, összefont kukoricacsuhét, gyékény- vagy szalmafonatot tömködött (füjjezés). Az ékek visszaütése után a melencébe vizet töltött, hadd dagadjon, s ilyenkor a gúzst is belerakta ázni.

Legalul és legfelül 1-1, kb. 30–40 cm hosszúságú hegyes vasszeggel, gúzsszöggel (vastűszeg, iszkáva) fogatják a gúzst a kerületén belülre tömött szőlőhöz. A régóta használt gúzs az idők során több kisebb-nagyobb részre eshet szét, így a felcsavaráskor természetszerűen minden darab összeillesztésénél gúzsszöget kell alkalmazni. A melence közepén álló, gúzzsal körbetekert „szőlőhenger” tetejére egy kerek deszkalapot helyeznek (asztal, menyecske). A menyecske és a nyomógerenda (bábán) közti távolságot az általában párosával, egymásra keresztirányban elhe99

Simon András

Szőlőfürtök „gúzsba kötve” egy kis nyomást, akko másik nap má még jobban, a harmadik nap aztán – miko má meg kő faragni – akko mehet, mint az élet. Megfaragás után má a lógó megy rá. Ha lógóra teszed, a lelkét is kinyomgya. Risteg-rostog.”

A melencébe csorgó must egy lyukon és a kivezető cső alá helyezett fűzfavessző szűrőn át távozik a fakádba (kácika), ahonnan egy 2–5 l űrtartalmú dongás mustmerő edénnyel (káforka) merik a kétfülű dézsába, majd a hordó felső nyílásába (akona) illesztett, 15–20 literes, szintén dongás szerkezetű, tölcsérszerű edényen (borválu, bullér) keresztül a hordóba töltik. Legjobb minőségű a melencében lábbal megtaposott vagy szőlőtörő bottal összezúzott (megmaszót, megtiport) szőlőből préselés nélkül lefolyó must, az előlé. Magas a cukortartalma, nincsen benne a kacs fanyar íze. Ezt a gazdák többsége külön rakja.

Egyszeri préselés után – ami főként régebben azt jelentette, hogy a törkölyt (törkő) három napig is a sajtó alatt nyomódott – a gúzst letekerik, a közte kinyomódott törkölyt fejszével, szekercével körben egyenletesen megfaragják, utánrakják, s újra préselik. E műveletet leggyakrabban két-

3. Az asztal felhelyezése lyezett 60–70 cm hosszú hasábok (papok) töltik ki, melyek egyben a főgerenda és a préstuskó által kifejtett erőt adják át a törkölynek. A préselés, főképp mikor egyszerre az egész termést felrakták, három napon át is tartott, s több fokozatban zajlott. A nyomóerőt a nyeles deszkalapok (rigók) áthelyezésével és a főgerendát tartó fa vagy vas megfelelő magasságba állításával lehet szabályozni. Először csak a főgerenda tömege – de az sem teljes egészében, mert a rigókon és a bábántartón támaszkodhat – nyomja a törkölyt, végül pedig az orsót úgy felhajtják, hogy a préstuskó nem éri a földet (a prést lógóra eresztik). „A fokozatokat a rigóval jáccani kell. Ha az elején nagy a nyomás, akko szétmegy. Vót, hogy többet tettünk rá nyomatékot és szétnyomta az egész törkőt. Először csak keveset. Amikor már jóformán lefolyt a lé, zsugorodik a törkő. Ha pontosan csinálja az ember, akko szép finoman ad rá 100

szer is elvégzik. A kemény tömbbé összeállt szárat és héjat fejszével aprítják, majd pálinkát főznek belőle. Volt gazda, aki egyszerűen kihordta a szőlősorok közé trágyaként, vagy állatokkal etette meg a száraz törkölyt.

A gúzst használat után a hozzátapadt törkölymaradványtól megtisztítják, lemossák, és a prés mögé, a présház falába vert szögre akasztják. A levegőjárta helyen a gúzs a következő szüretig szárazon marad.

A szüreti időszak után a meglehetősen nagy helyet elfoglaló borsajtó melencéjében a szőlőművelés és borkészítés munkaeszközeit, edényeit tartják. A gúzsszögeket gyakran a nyomógerendába verik, lopótököt, fűrészt, fokhagymafűzért akasztanak rá.

A vidékünkön a gúzsos préssel vegyesen előforduló garatos, aszimmetrikus melencés típus működési mechanizmusa teljesen megegyezik a gúzsos présével. Különbség csupán a szerkezetében adódik: a szimmetrikus melence helyén egy alsó gerendát, s előtte helyet foglaló melencerészt találunk. Az alsó bábánon áll a többnyire szögletes formájú 101

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Simon András lécgarat vagy törkölyláda (katróc). Saját megfigyeléseim, valamint az adattári dokumentációnak főként a fotóanyag része azt mutatja, hogy

Nem metszették (fűrészelték) a fát, hanem bárddal faragták. Sok dolog volt vele, nem mindenki értette.”44 A főfás szőlőprések nyomógerendájába vésett

a szimmetrikus melencés gúzsos típus mindig lengőorsós megoldású.

Csupán néhány adatunk van a prések készítéséről, készítőiről. A gúzs

adatok sokszor nem csupán a készítés idejét, de a mester nevét is közlik.

Markó Imre Lehel a 20. század derekán még azt tudta megfogalmazni,

alapanyagát adó erdei iszalaghoz vízfolyások mentén, így vidékünkön a Principális csatorna (Kiskanizsánál folyik) és a Mura nedves ártereiben

hogy az általa bejárt, zömmel kiskanizsaiak birtokolta Nagykanizsa környéki szőlőhegyeken a „legutóbbi időkben” is használják a sokszor több

lehetett hozzájutni. Szegényebb emberek foglalatossága volt ennek a gyűjtése és megfonása.40 A prések összeállítását a vizsgált területünkön

mint egy évszázados fapréseket, s „elvétve találunk csak gyári préseket”. Majd így folytatja: „Ennek az az oka, hogy a gúzsos préshez kevesebb erő kell,

is a famunkához értő paraszt specialisták végezték. Kecskés Péter kutatásaiból tudjuk, hogy Kiskanizsa ilyen préskészítő központ volt,

nincs szükség állandó ügyeletre, továbbá tetszés szerinti mennyiségben lehet egyszerre préselni.”45 Napjainkban a főfás borsajtókat részben

ahol több ács-, asztalos- és kádármester, illetve „fúró-faragó” falusi specialista foglalkozott a szimmetrikus melencés gúzsos szőlősajtók

kiszorítják a kerek kosarú gyári vasprések. Ha egy-egy régi présházat lebontanak, gyakran a prést is szétdöntik, tűzifának aprítják fel vagy

előállításával.41 Tersánczky József is utal azon településekre, ahol préskészítő specialisták dolgoztak: „Igen jó gúzsos prést rendelhetni meg a

parkettát gyalulnak belőle. Van példa arra, hogy a melence darabjait vagy a főgerendát kirakják az eresz alá ülőalkalmatosságnak, vagy a présorsót

Nagy-Kanizsával határos szepetneki és eszteregnyei községekben.”42 A 18–19. századi datált darabok jobbágyi, paraszti présházakban

a szőlőhegyen újonnan épülő hétvégi ház teraszának tartóoszlopaként építik be. Az egészben megmaradt sajtót esetleg konzerválják, tetőt

álltak.43 Felmerül a kérdés: hogyan engedhették meg maguknak a szegénysorú jobbágycsaládok, hogy e látszólag költséges szerkezeteket

húznak fölé, hogy védjék az időjárás viszontagságaitól, s az udvaron állva reprezentatív tárgyként jelzi a faprés a szőlő- és borkultúra egykori

elkészíttessék? Valószínűsíthető, hogy a jobbágysorban élő szőlőhegyi birtokos is viszonylag könnyen hozzájuthatott – legalábbis egyszeri alkalommal, minden bizonnyal az épületfával együtt – a szőlők aljában lévő erdőterületekről a prés fa alapanyagához. A prés összeállításáért pedig feltehetően nem pénzben, hanem terményben tudott fizetni, ami nem volt teljesíthetetlen számára. Alátámasztja ezt Dömötör Sándor őrségi gyűjtése is: „A Baksásk préscsinyáló emberek voltak, sok bort megihattak, mert nem pénzért dolgoztak, hanem kosztért meg borért. Sok présen látni a nevüket.

és mai jelentőségét a vidéken. Szerepet kaphatnak a vendéglátás, az idegenforgalom területén is, akár egy borozó belső berendezéseként.

Terepmunkám során azonban a régi prések eltűnésével, pusztulásával ellentétes folyamatokat is megfigyeltem. Szembetűnő bizonyíték erre az a két förhénci gúzsos prés, amit munka közben tudtam dokumentálni, s a még működő darabokról szóló további információim az elmúlt évekre vonatkozóan. Tapasztaltam továbbá azt is, hogy a régi fapréseket kisebb-nagyobb mértékben átalakítják, igényeiknek megfelelően célszerűsítik a gazdák. Más esetben a főfás prés működési elve jelenik meg teljesen új köntösben.

Erre utal a Kiskanizsai szótárban a gúzs szócikknél szereplő példamondat is: „A guzst szögén embörök csinállák iszolagbu.” Markó 1981: 98.

41 Kecskés 1991: 7.

42 Tersánczky 1874: 61.

43 Vö.: Kecskés 1992: 175.

40

102

44 45

Dömötör 1957: 6.

Markó 1955: 32.

103

Simon András

Szőlőfürtök „gúzsba kötve”

Felhasznált irodalom:

Kecskés Péter 1991: A palini présházpince áttelepítése. TÉKA 91/1.

Szentendre, 7–11.

Babo, August Wilhelm Freiherr von – Mach, Edmund 1893: Handbuch des Weinbaues und der Kellerwirtschaft I. Berlin: P. Parey

Kecskés Péter 1992: Présházak és pincék a Dél–Dunántúlon. Ház és Ember 8. Szentendre, 167–203.

Balla Lőrinc 1997: Új hazában. Fejezetek Fűzvölgy, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Korpavár, Magyarszentmiklós és Obornak történe-

Kecskés Péter 1993: Szőlőskert és szőlőhegyi építmények. TÉKA 93/1.

Szentendre, 51–62.

téből. Fűzvölgy: Községi Önkormányzat Baš, Franjo 1930: K vprašanju štajerske preše. Glasznik Etnografszkog

Keleti Károly (szerk.) 1875: Magyarország szőlőszeti statisztikája 1860– 1873. (Nemzetközi statisztika – Szőlőszet – 1. rész) Budapest: Or-

Muzeja u Beogradu V. 6–16.

Bauer, Martha 1954: Der Weinbau des Nordburgenlandes in

szágos Magyar királyi Statisztikai Hivatal Markó Imre Lehel 1955: A kiskanizsai szőlőművelés. In: Igaz Mária –

volkskundlicher Betrach-tung. (Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland, Heft 1.) Eisenstadt: Burgenländisches Museum

Morvay Péter – Simon Józsefné (szerk.): Népünk hagyományaiból. Budapest: Művelt Nép, 27–37.

Beke Ödön 1935: Népies növényneveink történetéhez. Vasi Szemle II. 4. sz. Szombathely, 256–264.

Markó Imre Lehel 1981: Kiskanizsai szótár. Budapest: Akadémiai kiadó Országos Magyar Kir. Statisztikai Hivatal 1897: A Magyar Korona or-

Beke Ödön 1936: Népetimológia a magyar növénynevekben. Vasi Szemle III. 3. sz. Szombathely, 133–162.

szágainak mezőgazdasági statisztikája I. Budapest Rikli Ferenc (szerk.) 1999: Kanizsai enciklopédia. Pécs: B. Z. Lapkiadó

Borbás György 2004: „A szobrot behoztam… A cserépgyertyatartót behozattam.” Pannon Tükör 9. évf. 5. sz. 84–91.

Schams, Franz 1833: Ungarns Weinbau in seinem ganzen Umfage, oder vollständige Beschreibung sämmtlicher berühmten Weingebirge

Dömötör Sándor 1957: Vegyes néprajzi gyűjtés, Őriszentpéter. Vas m.

Néprajzi Múzeum EA Kézorattár 6221.

Fényes Elek 1841: Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. I. Pesten: Trattner-Károlyi Hansen, Wilhelm 1984: Kalenderminiaturen der Studenbücher.

Mittelalterliches Leben im Jahreslauf. München: Callwey Holub József 1960: A bortermelés Zala megyében 1526 előtt. (Klny. a Göcseji Múzeum Jubileumi Évkönyvéből.) Zalaegerszeg Káli Csaba (szerk.) 1999: Zala megye a 18–19. században két korabeli leírás alapján. (Zalai Gyűjtemény 46.) Zalaegerszeg: Zala Megyei Levéltár Kecskés Péter 1987: Szentgyörgyvári guzsos szőlőprés. TÉKA 87/2.

Szentendre, 13–15.

des ungarischen Reichs in statistisch–topographisch–naturhistorischer und ökonomischer Hinsicht. II. Pesth: Verlag von Otto Wigand Scheuermeier, Paul 1943: Bauernwerk in Italien, der italienischen und rätoromanischen Schweiz I. Erlenbach–Zürich: E. Rentsch Simon András 2001: A gúzsos szőlőprés. A mustnyerés archaikus eszköze és technológiája Délnyugat–Magyarországon. In: Barna Gábor (szerk.): Társadalom–kultúra–természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére. Karcag–Szeged–Szolnok: JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 247–261.

Simon András 2010a: Az életmód változása, megalkotott hagyományok, ünnepek és turizmus a Délnyugat-Dunántúl szőlőhegyein. In: Garaczi Imre – Szilágyi István (szerk.): A kultúra, a tudomány és a nemzet

104

105

Simon András helyzete a Kárpát-medencében. Magyarságtudományi kutatások 1.

Veszprém: Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, 237–245.

Simon András 2010b: Papok a menyecskén. Néhány példa a népi szemléletmód és a tájnyelvi szóalkotás kérdéséhez. In: Dévavári Beszédes Valéria – Silling Léda (szerk.): Szenvedély és szolgálat. Tanulmányok a hatvanesztendős Silling István tiszteletére. Szabadka: Bácsország Honismereti Társaság, 63–71.

Simon András 2012: Hagyomány, újítás, minőség. A szőlőfeldolgozásmustnyerés technológiája. A dél-zalai példa. Szeged: SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Simon, Franz 1974: Bäuerliche Bauten im Südburgenland. Oberschützen: Szerző kiadása Simon, Franz 1981: Bäuerliche Bauten und Geräte Südburgenland und Grenzgebiete. Oberschützen: Szerző kiadása Simon László 1961: Adatok Zala megye mezőgazdasági mikrokörzeteinek vizsgálatához. (Klny. a Földrajzi Értesítő X, évf. 1. füzetéből.) Budapest, 45–65.

Vincze István 1958: Magyar borsajtók. Ethnographia LXIX. 1–28.

Tersánczky József 1869: A jobb szőlőművelés, borkészítés és pinczegazdálkodás korszerű könyve. Nagykanizsa: Fischel Ny. Tersánczky József 1874: Szőlészeti és borászati titkok gyűjteménye.

Nagykanizsa: Fischel Ny.

Képek jegyzéke: 1. Tersánczky 1869: 292–294.

2. A szerző felvétele, 2003.

3. A szerző felvétele, 2003.

4. A szerző felvétele, 2003.

106

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

A Bodrogköz szőlő és borkultúrájához

(Kitekintéssel a Bodrog mente településeire) Az agrártörténeti és a néprajzi szakirodalom úgy tartja, hogy a Kárpátmedence tájainak nagyobb része alkalmas volt a szőlő termesztésére, leszámítva a Kárpátok vonulatát, ami egyszersmind a kultúrnövény elterjedésének klimatikus határát is jelentette. A történeti Magyarország tagolt felszíne miatt azonban az egyes tájak ökológiai adottságai nem egyformán voltak alkalmasak a szőlőművelésre. Már az Árpád-kor végére körvonalazódtak a jobb minőségű italt adó bortermő vidékek, amelyeket komplementer módon egészített ki a többi táj – vélhetően főként a paraszti önellátást biztosító – szőlőtermesztése.1 A történeti borvidékeket a munkaerő koncentrációja, az értékesítés megszervezése, nem utolsó sorban – konzervatív vonásaik ellenére – az innovációkra relatíve nagyobb nyitottság jellemezte. Mindez egészében tükrözte az adott térségben a szőlő és a bor gazdasági és társadalmi jelentőségét.

A Tisza, a Bodrog és a Latorca folyók által határolt történeti táj, a Bodrogköz a szakirodalomban és a közbeszédben nem a boráról ismert, aminek több magyarázata is van. A Bodrogközt – hasonlóan a magyar Alföld más vízjárta vidékeihez – a néprajzi kutatás leginkább az archaikus eljárásmódok, „ősinek” vélt eszközök és technikák reliktum területeként tartotta számon. E vidék hasznosításának régies formáit elsősorban a Hosszúrét vízrendezés előtt vízállásos területének extenzív kiélésével azonosították.2 Erősítette ezt a felfogást, hogy a trianoni határmegvonás (1920) után a néprajzi vizsgálatok lénye1 2

Makkai 1974: 48. Vö. Égető 2001: 527-531.

Például Dankó Imre hívta fel a figyelmet erre a tényre. Vö.: Dankó 2001. 89.

107

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona gében a történeti táj déli, magyarországi területére szorítkoztak, jószerével el is fedve ezzel a vidék tagoltságát, az emberi tevékenység

Abban, hogy a szőlő évszázadokon át – főleg a filoxéra-vészig – a magasabb térszínekre szorult, a Bodrogköz egészségtelen

differenciáltságát. Az elmúlt félszázad alatt örvendetesen sok tudományos eredmény árnyalta a korábbi felfogást, s a településtörténet,

birtokstruktúrája is szerepet játszott: a parasztemberek egyszerűen sajnálták szőlővel beültetni a nehezen megszerzett szántóikat.

agrártörténet, természeti- és társadalomföldrajz, valamint a néprajz tényei mellett más, hasonló adottságú táj kutatása is a rendszerelvű

Egykori királyhelmeci adatközlőnk nagyon pontosan megfogalmazta a bodrogközi szőlő- és borkultúra elterjedésének jellemzőit:

értelmezést szolgálta.3

„A Bodrogközben a parasztember számára a szőlő nem tartozott a legfontosabb növénykultúrák közé. A jó termőföldet – legyez az kert vagy szántó – soha nem

I. A tér: a szőlő- és borkultúra földrajzi alapjai

ültették be szőlővel. Csak a hegyoldalt ültették be, ahol egyéb nem termett, vagy a magasabb homokdombokat, amik a vízrendezés után kevésbé voltak jó helyei

Írásunk a Bodrogköz és érintőlegesen a Bodrog mente szőlő- és borkultúrája jellemzőnek vélt jegyeit veszi számba.4 Ennek bemutatását

az igényesebb növényeknek. Azonban a Teremtő a Bodrogközt néhány heggyel is megáldotta: ilyen az én szülőfalum (Szentes), aminek a hegye folytatása a

a téma három általános néprajzi/antropológiai vonatkozása rendezi, amelyek keretezik a munkánkat.

királyhelmecinek, innen nem messze van a kövesdi és a szerdahelyi hegy. A többi már túl van a Bodrogköz határán. Mivel homokdomb van elég, ezért alig van

1. A Bodrogköz szőlő- és borkultúrája szorosan összefügg mind a táj eredeti felszíni viszonyaival, mind pedig a kultúrtáj kialakításának

falu, ahol ne foglalkoztak volna szőlővel. De legtöbbet (Nagy)Kövesd, Kisgéres, Helmec és Szentes borászkodott.”7

következményeivel. A Bodrogköz mozaikos felszíne miatt a vidék különböző térségei nem egyformán voltak alkalmasak a szőlőművelésre,

Az adatközlőnk által említett homokdombok (gorond) funkciója a Bodrogköz vízrendezése, a folyószabályozások (1846-1895) után jelen-

a szőlő és a bor a vízrendezést megelőzően kevés település életében játszott jelentős szerepet. A táj északi részén a síkságból kiemelkedő Tarbucka-csoport (Tarbucka: 277 méter, Szentiván-hegy: 272 méter), valamint a királyhelmeci Nagy-hegy és Kis-hegy (264, illetve 222 méter) kiváló feltételeket biztosít a szőlőtermesztéshez.5 A helmeci hegytől lényegében nem válik el Kisgéres szőlőhegye és közelben van Bodrogszentesé.6

tősen átalakult. Az áradások által rendszeresen felkeresett, vízállásokkal terhelt síksági falvakban korábban a gabona (rozs) és a legalapvetőbb termelvények termőhelyei voltak ezek a vízmentes térszínek. A vízrendezés felszabadította a részben vízjárta szántókat, a homokdombok egy részét pedig – lényegében egy időben a homoki szőlő elterjedésével – többfelé a házi kertekből ekkor kikerülő dinnye termesztésének adta át. Leginkább a 19-20. század fordulójától váltak ezek a homokhátak az apró szőlőparcellák tereivé. A második világháború után többfelé hobby-kertekként használták őket, művelésük gazdasági jelentősége másodlagos volt. 1990-től a térséget sújtó gazdasági nehézségek, a szőlő felvásárlásának megszűnése valamint a munkaképes fiatal generációk elvándorlása

Dóka 1977., Valter 1974., Balassa 1975., Frisnyák 2005., Andrásfalvy 1973., Borsos 2000., Siska 1986., Viga 1996., Összegző bibliográfia: Nagy 1999.

4 Boros 1994. 205-218., Boros 1999., Vö. Viga 2009. 93-103.

5 Boros 1994. 205.

6 A géresi szőlőhegy déli oldalán a dűlők 2/3 része már Helmechez tartozik, a tulajdonosok ma oda fizetik be a földadót.

3

108

7

Hajdók Géza (szül. 1924).

109

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

a szőlőművelés fokozatos felhagyásával járt. Csak tetézte a problémákat a vagyonbiztonság gyengülése.8 2. Meghatározó geográfiai tényező a Bordogköz és az érintkező vidék gazdasági-műveltségi tagolódásában, hogy a Bodrog eltérő jellegű tájak találkozásánál folyik, különböző adottságú vidékeket választ el egymástól. Jobb partján, a folyó menti síkságból kiemelkedő Zempléni-hegység hegylábfelszínein alakult ki a primer gazdasági jelentőségű szőlőkultúra. Ez a szőlővidék kenyeret is adott a Bodrog bal partján fekvő falvak népének, akik csak igen komoly erőfeszítéssel jutottak megélhetéshez, s maguk – a jobb parthoz képest – csak szekunder jelentőségű szőlőkultúrát műveltek.9 A jobb parton a Zempléni-szigethegység domináns felszíni tényező, ami – a mészégetéssel és kereskedelemmel is foglalkozó Ladamóc faluhoz hasonlóan – több településen jelentős gazdasági ággá tette a szőlőtermesztést, megnehezítve az ott élők szemtermelő mezőgazdálkodását (Csarnahó, Kisbári, Nagybári, Kistoronya, Nagytoronya, Céke, Kásó). A Bodrog bal partja egykor kiterjedt lapály volt, ahol a szántóföldi gazdálkodás a hátakra, gorondokra szorult, s nagyobb teret kapott a legeltető állattartás, jóllehet az áradások olykor a legszükségesebb téli szénatakarmányt is veszélyeztették. Az eltérő jellegű bal és jobb part nem csupán a különböző adottságú falvak gazdasági kapcsolatait, javainak cseréjét serkentette, hanem – a munkaigényes szőlő, s az ugyancsak sok munkát adó gabona betakarítása révén – a szomszédos tájak között időszakos munkaerő-vándorlást is indukált. Az Alsó-Bodrogköz településeinek szegénysége jelentős számban vállalt napszámos munkát Tokaj-Hegyalja szőlőiben is, együtt a Tiszántúl népével, valamint Észak-Zemplén magyar, szlovák és ruszin napszámosaival.10

1. Szőlő és borház a Szakadtgazda homokdombján, Cigánd 3. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a bor néhány lokális közösség önmeghatározása, kulturális együvé tartozása szempontjából jelentős szerephez jutott. Mind a helyi identitás újra formálása, mind a remélt gazdasági felemelkedés – az eszközéül szolgáló turizmussal – egyik eszköze lett a borkultúra, különösen azokban a falvakban, ahol a szőlőművelésnek újkori hagyományai vannak. A szőlő- és bortermelés újra felfedezése mind a hagyományos elemek feltárása, mind a mai társadalom és kultúra szerveződése okán figyelmet érdemel a néprajz/antropológia részéről is. Tanulmányunk végén kitekintünk ezekre a kortárs folyamatokra is.

Például. Cigándon, a Szakadt gazda nevű homokdombon.

A Bodrog partjainak eltérő adottságaira felhívja a figyelmet: Dóka 1977. 106–107.

10 Frisnyák 1990: 227. Bőséges geográfiai irodalommal., Bogoly 1992: 8–11.

8 9

110

111

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

II. A történeti folyamat: a szőlő és borkultúra históriájához

Említést tett a település extraneus szőlőbirtokosairól is: „Ezen a helyen a királyság több főurának és nemesének is van szőlője. A mezőváros lakóinak saját

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájának lokális kutatása meglehetősen esetleges: annak történetét inkább Zemplén vármegye és a történeti táj

használatára alig marad egy kis darabka. [Lakói] ruténekkel vegyített magyarok, akik a szőlőművelést fizetés fejében végzik.” Megemlékezett a kövesdi hegy-

tágabb összefüggésében ismerjük, s kevéssé feltárt az egyes települések vonatkozó hagyománya.11 Alább egyfajta történeti vázlatot adunk,

ről is, ahol szerinte sűrűn zöldellt a szőlő, aminek a bora is jó volt.14 A Mária Terézia úrbérrendezését előkészítő 1772-es jobbágy-paraszti

kiemelve a problematika csomópontjait.

1. A Felső-Bodrogköz és a Bodrog mente településeinek szőlőkul-

bevallás (investigatio) részletesen megemlékezik a máig bortermelő központ, Kistoronya szőlészetéről és pincéiről: „Szőlőt termő hegyek vagynak

túrája két nagy történeti korszakot képvisel. Az egyik, feltehetően középkori – korai újkori eredetű réteg a sík vidékből kiemelkedő vulkáni

bőven jó bor termők, külső országi kereskedésre is való. Minthogy a vidékiek nagyobb részén a hegyeknek szőlőt tartanak, vincellérséggel, (szőlő)pásztorság-

eredetű magaslatokon húzódik (Zempléni-szigethegység, Csókás, Határ-hegy, Lapos-hegy, Fekete-hegy, Simon-hegy, Nyír-hegy, Középső-

gal, kapával pénzt keresni alkalmatosságok vagyon… A hegyaljai jó szőlők közel vagynak a helységhez, egy-két-három mérföldnyire, és itten határokban különös

hegy, Pilis, Borz-hegy, stb.). Szőllőske szőlőterületére 1249-ből, Bári szőlőjére 1410-ből, Borsiéra 1390-ből, Géresére 1336-ból, Kistoronyáéra

bort tartó pincék találtatnak, melyekben vidékiek kereskedésre való boraikat tartani szokták.”15 Az utóbbi adat egyrészt arra utal, hogy a nagy értékű szőlőket

1390-ből, Bodrogszerdahely és Szomotor szőlőjére 1358-ból találunk írásos említést, a kövesdi hegyen lévő szőlőről már 1323-ban, a szente-

a helybeli földesurak és extraneus birtokosok tartották kézben, másrészt arra, hogy a kiváló adottságú vulkáni tufa-pincékben borkereskedők is tá-

siekről pedig már 1423-ban megemlékeztek az oklevelek.12 Kistoronya már 1737-ben Tokaj-Hegyalja zárt borvidékéhez tartozott,13 a 20. szá-

rolták a borukat. Ezek a borok a 18-19. században eljutottak Magyarország felső megyéibe és Lengyelországba is.16

zadban Szőllőske kertjei is oda nyertek besorolást.

Nyomon követhető a szőlő és a bor jelentőségének alakulása és megítélése az egységes történeti forrásokban és a 18-19. századi ország leíró irodalom alapműveiben is. Bél Mátyás a Királyhelmec határában húzódó szőlő- és gyümölcsöskertekről kifejezetten elragadtatással írt: a város határában olyan sok a szőlő és gyümölcs, s „a lejtő oldalait a szőlők meg a gyümölcsfák mindenütt úgy beárnyékolják, hogy majdnem azt hiszed, hogy a Champs Elysées szépséges környezetét látod itt”.

Molnár András 1799-ben kelt leírásából már jól kirajzolódik, hogy a vulkanikus eredetű magaslatok málló kőzetén, a domboldalak verőin sorjáznak a szőlőültetvények: „Zemplénnek jó asztali bort termő szőlőhegye van. Céke szőlőhegye kevés, de jó asztali bort terem. Kisbári szőlőhegye jó, gyenge és egységes bort terem. Ladamóc hegye közönséges bort ad. Szőllőskének bőven van szőleje a helységhez mérten, s jó, tiszta, állandó borokat ad, aszúszőlőt is bőven terem. Szerdahely szőlőhegye jó asztali bort terem. Kiskövesd szőlőhegye igen kevés. Nagykövesdé középszerű bort terem. Szentesnek kevés szőlőhegye

Kivételt jelent Kisgéres lokális monográfiája, amiben három tanulmány is tárgyalja a szőlő és a bor problematikáját. Boros 2000: 11-40., Balassa M. 2000: 148-150., Viga – Viszóczky 2000: 180-182. Felső-Zemplén szőlő és borkultúrájáról összegzően: Boros 1994.

12 Siska 1986: 206–208.

13 Bodó 1979: 480-491. A tokaji szlovák történetéhez: Žadansky 1999.

14

11

112

Bél Mátyás leírását közreadja: Püspöki Nagy 1977: 909., 911., 915. A Liber Rediitum 1623-as bejegyzése utal már a bebirtoklókra Királyhelmec szőlőhegyén. Vö. Siska 1986: 206-208.

15 Takács–Udvari 1995.

16 Žadansky 1999: 25.

113

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona van, borát már Szent Mihály tájban megisszák.”17 Szentesről külön is megemlíti, hogy szerinte ez a település a cseresznyefákból több hasznot vett,

Az említetteknél később, a 19. század második felében bukkan fel a statisztikai munkákban Kisgéres szőlőjének és borának említése.22 Boros

mint a szőlőből.18 Ezzel együtt is, a 19. század elején – az első osztályú bort adó hegyaljai mezővárosok mögött – Királyhelmec, Nagytoronya,

László kutatásai szerint 1869. december 31-én Szőllősként 55 telken 7, Nagykövesden 106 telken 95, Királyhelmecen 275 telken 163 pince volt.23

Zemplén, Szőllőske, Szentes, Kövesd, Bári és Ladamóc bora másodosztályú besorolást nyert Zemplén vármegye borgazdaságában.19

Keleti Károly statisztikája (1873) már jól érzékelteti, hogy milyen szélsőséges különbségek voltak a szőlőterületek – a szőlő és a bor gazdasági

Magda Pál munkája (1819) már a vidékünkön termesztett szőlőfajtákról is tanulságos felsorolás tartalmaz: Holyagos, Furmint, Madarkás,

jelentősége – vonatkozásában a Felső-Bodrogköz településein is. Voltak

Török Gohér, Budai Gohér, Muskotály, Hárslevelű, Balafánt, Leányszőlő, Fejérszőlő, Polyhos, Rózsás, Gerset, Purtsin, Kecskecsecsű, Rumonya,

Szomotoron 2 kh, Véke határában 1 kh és 200 négyszögöl, Zétényben 900 négyszögöl területen. Ugyanakkor pl. Kisgéres szőlőbirtokosai-

Bogár szőlő, Király édes, Fejér boros, Gyöngy fejér, Zöld szőlő, Batai, Gatsai, Bakator szerepelnek a listáján. A nevek azért is érdekesek, mert

nak száma 187 volt, akik 111 kh és 975 négyszögöl területet műveltek, Nagykövesdé 167 birtokos 125 kh és 1345 négyszögöl szőlőterülettel,

azok közül a Bakator, a Fejérszőlő, a Bogár, a Gatsai (Gacsal), a Gerset, a Gohér és a Romonya (Rumonya) már Szikszai Fabricius Balázs 1570

Királyhelmec 681 szőlőbirtokosa pedig 390 kh-t és 91 négyszögölet bírt.24 A jó adottságú szőlőhegyek egy része uradalmi birtok volt, és a

körül kelt, tokaj-hegyaljai szőlőlistáján is szerepelt, jelezve a Felső-Bodrogköz szőlészetének kapcsolatát is Tokaj-Hegyaljával. Hasonlóan 16.

két Toronya, a két Bári, Szőllőske, Kisgéres, Helmec lakosainak többsége is birtokolt egy-egy darab szőlőt (az 1873-as statisztika például

századi a Hegyalján a Kecskecsecsű említése. 1791-ből említett TokajHegyalján a Bátai (Batai), 1803-ban a Fejér boros, 1730-ból a Gyöngy

Királyhelmecen 681, Szerdahelyen 194, Kisgéresben 187, Nagykövesden 167, Zemplénben 124, Csarnahón 119, Szentesben 110 szőlőbirtokost

fejér, 1791-ből a Balafánt, 1726-ból a Királyédes, a Madárka, Madárkás, 1730-ból a Polyhos, 1726-ból a Porcsin, 1830-ból a Zöld szőlő. Vagyis, a 19. században jószerével ugyanazok a szőlőfajták ismertek Tokaj-Hegyalján, mint a Felső-Bodrogközben.20 Fényes Elek geográfiai szótára falvaink közül Kiskövesd, Csarnahó, Imreg, Kistoronya és Nagytoronya, Szőllőske, Bári (Bodrog)Szerdahely, valamint Zemplén és Királyhelmec oppidumok szőlejéről és boráról emlékezik meg, kiemelve Kistoronya borának jó minőségét.21

jelöl). Már 1865-ben kisbirtokos volt a szőlőtulajdonosok 9/10-ed része.

Egyes nagybirtokos családok azonban egyre kiterjedtebb szőlőterületre tettek szert: pl. a Zemplénben meghatározó szerepet játszó Andrássyak 1805-ben csaknem 11 hold szőlőterületet bírtak.25 Kistoronyán a vulkanikus eredetű kőzet domikjain (dombjain) csakúgy, mint Szőllőskén lényegében a második világháborúig azonos volt a szőlőtermesztés technikája Tokaj-Hegyaljával. A karózott, tőkés szőlőt háromszor kapálták: az első két alkalommal kétágúval,

17

Közli: Udvari 1992. 80–84. Kiemelések tőlünk.

Borovszky é. n.: 198.; Udvari 1992: 80, 83.

19 Szirmay 1798: 25.

20 Magda 1819., Balassa 1991: 95–153.; Boros 1994. Kiemelések tőlünk.

21 Fényes 1851.

22

18

23

114

falvak, ahol egy-egy birtokos művelt szőlőt: pl. Bélyben 300 négyszögöl,

Keleti Károly 1873-as statisztikájának vonatkozó adatait idézi: Boros 1994: 210-211.

Boros 1994.

24 Vö.: Boros 1994: 212. Kisgéres szőlészetéhez: Boros 2000: 22-26., Hőgye 2000: 52-53., A pincékhez: Balassa M. 2000: 149-150.

25 Boros 1994., Drábiková 1989: 24–27.

115

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

„A szőlőt különösen a megye közepe táján, a Bodrog mentén végig vonuló szép lánczolatos hegység oldalain, az úgy nevezett Hegyalján mindenütt termesztik; de szórványosan szép szőlők vannak a megye felsőbb részének alacsonyabb hegyein is föl egészen Gálszécsig és Homonnáig; csakhogy a felsőbb vidékek borai általában jóval gyöngébb minőségűek, mint az igazi hegyaljaiak. A voltaképi Hegyalja Sátoralja-Újhelyen felűl kezdődik és egy felől a Bodrognak a Tiszába ömlésénél Tokajnál, Tarczalnál, más felől Mád, Tállya és Szerencs városoknál végződik s 32 község határában összesen mintegy 14 000 holdnyi területet foglaltak el a szőlőültetvények, míg a szőlővész az egészet tönkre nem tette.

A szőlők fölújítására szénkénegezéssel tett kísérletek a talaj köves és kőmálladékos volta miatt sikerrel nem igen kecsegtetnek; az amerikai oltványokkal való fölújítás mutatkozik czélhoz vezetőbb módnak, a mennyiben ez oltványok nemcsak a régihez hasonló jóságú szőlőt teremnek, hanem az időközben szerzett tapasztalatok is azzal biztatnak, hogy a bor minősége sem marad mögötte

2. Szőlővel beültetett gorond, Örös

régi hírnevének. Nagy költséggel fordíttatják, mélyíttetik most újra a földet s úgy ültetik be az amerikai alanyokra oltott furminttal. Egy-egy hold, míg tel-

harmadjára lapos kapával. Ennek megfelelően, igen tetemes volt a

jesen termővé válik, körülbelül 1500 forintnyi befektetést kíván. Nehány évi szünetelés után tehát újra fürtökkel tömött venyigék sötét zöldje tekint le ránk

szőlő munkaigénye, ami a helybeli és a környező falvakból érkező szakmányosoknak is kenyeret adott. A munkát az uraságok vincellérjei szervezték, irányították.

a szép hegység oldalairól. A Hegyalja fölújításán kívül nagyobb szőlőültetések történnek egyéb helyeken is, így a Bodrogközön levő homokos területeken.”26 Ez a folyamat majd a második világháború után teljesedett ki, jóllehet

Kisgéresi napszámosok még a 20. század első felében is dolgoztak a királyhelmeci szőlőbirtokosoknak. Nem csak kapáltak, hanem

az újabb keletű szőlészettel bíró falvak termelése elsősorban az önellátást szolgálta, s minőségében és mennyiségében sem veszélyeztette a

a magasan fekvő részekre háton, ponyvában hordták fel a trágyát.

A meredek részeken teraszokat is készítettek – ez ritka volt –, és kővel

fentebb bemutatott települések szőlészetének prioritását.

A direkttermő szőlők és a homoki szőlészet megjelenése egyik-má-

kirakott garádokat formáltak az esővíz erodáló hatása ellen.

2. A filoxéra majd az újabb fajták megjelenése, nem utolsósorban a bor beszerzésének és értékesítésének lehetőségeiben a trianoni határok miatt beállott változások következményeként, az első világháború után, főleg az 1930-as évektől a szőlészetnek egy újabb történeti rétege alakult ki. A változásról Wekerle Sándor 1900-ban az alábbiakat írta:

sik településen a recens gyűjtésekkel is jól követhető. Az emlékezet szerint például Vékén csak kb. 1937-től terem szőlő. Két helyi lakos, Pekárovicsék eredetileg a helmeci hegyen örököltek egy darab szőlőt. Mivel az messze volt, s nem volt kifizetődő Vékéről lovas fogattal

116

26

Wekerle 1900: 367–368.

117

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

hordani a trágyát, permetlevet, a helmeci birtokot eladták, és a vékei határban telepítettek szőlőt. Korábban csak lugas-szőlők voltak a falu-

A muskotályok főleg az 1970-es évektől jelentek meg, főleg az Othonel, ami leginkább kedveli az ottani talajt, s nem kényes – a sárgamuskotállyal

ban, akkor indult a határbeli szőlészkedés, olyan szélhordta homokdombokon, amelyek azelőtt 2–3 kereszt gabonát termettek csupán.

szemben – a lisztharmatra, és nem rothad. Szentesben az első világháború után már a rizling volt jellemző, csak egy-két igényesebb gazdának

A gazdák kezdetben, például az uradalom Csíkoska területén levő szőlőjéből kaptak sima vesszőt az ott végzett munka fejében. Ekkor jelentek

volt furmint és hárslevelű. Úgy tartják, hogy a furmint a helmeci hegyen minőségében megközelíti a tokaji zamatot. Azért is szerették, mert jól bír-

meg a faluban az újabb fajták is – utóbb főleg rizling – a lugasok koráb-

ta a szárazságot, s nem nagyon igényelte a trágyázást sem.

ban általános rózsaszín Izabellája helyett.

A szőlő védelme a két háború közötti időszakban nyert nagyobb

Az újabb fajták olykor nagyobb távolságból kerültek falvainkba.

Az emlékezet szerint a Bakó szőlőt valaki az első világháború frontjáról

teret. A permetezést – bár az 1920-as évektől voltak már háti permetezők is – az 1930–40-es években leginkább fekete ürömből, ill. ha-

hozta magával Szentmáriára. De az újabb telepítések vesszői Magyarországról is érkeztek: Bólyba például Monostorpályiból, rokonok útján

sonló tulajdonságú növényekből készült „seprűvel” végezték a paraszti szőlőkben: a rézgálic oldatot ezekkel csapkodták rá a növény

került a Zalagyöngye és a Pannónia kincse is.

Királyhelmec és Kisgéres szőlőiben – a Nagy-hegy és a Kis-hegy

lombozatára. A második világháború előtt maximum 3 alkalommal permeteztek, s azt tartották, hogy a rézgálic még a lisztharmattól is

között egy néhány méteres, vízmosta teknő a választóvonal, az előbbi nyugati oldala a géresieké – az 1940-es évekig a pojhos, a vállas, a juh-

megmenteti a szőlőt. A háború után – Királyhelmec környékén – főleg a lisztharmat terjedése miatt növelték a védekezések számát: 5 majd

fark volt gyakori fajta, de az 1920-as évektől ismerték már a furmint és a hárslevelű fajtákat is.27 Géresben a bőtermő, de gyengébb minő-

6 permetezés volt jellemző. Az újabb, nemesebb szőlőfajták egyre igényesebbek: az 1970-es évektől napjainkig a permetezések száma egé-

ségűnek tartott pojhos még ma is a rizling fajták kísérője (lásd alább).

Az 1920-as évektől fokozatosan terjedt az olaszrizling, ami a második világháború után is megőrizte dominanciáját. Főként a háború után lett jelentős a vörösborok előállítása. Az 1950-es, 1960-as évektől jelentek meg a különféle burgundi fajták, a müller. A kisgéresiek emlékezetében azonban korábbról is él a vörösbor készítésének hagyománya: a fekete Izabellából és Otellóból mindig szűrtek vörös bort. A változás a rendszerváltás után jött mikor a helyi szövetkezet telepített nagyobb mennyiségben fekete szőlőt, és az emberek látták, hogy jobban el lehet adni, mint a fehérbort, többet is fizettek érte.

szen a 12 alkalomig ment. A felhasznált szereket – terjesztésükben a közös gazdaságnak jelentős szerepe volt – a gazdák nem is ismerik, sokszor a kereskedő ajánlja a vegyszert, vagy egymás között adják tovább annak vélt/valós előnyeit.

Amíg Nagybári, Kisbári, Szőllőske gazdái fordítással, olykor 3–4 heti munkával nyerték a mustot, addig az újabb szőlőkben nem fordítottak nagyobb gondot a gyakran kitaposott szőlők borának kezelésére.

A középorsós prések fokozatosan nyertek teret a 19-20. század fordulójától: az uradalmakban lettek általánosak, de használták azokat a nagyobb gazdák is már a 20. század elejétől. A parasztüzemekben sokfelé egészen a második világháborúig csak lábbal taposták ki a mustot a ritka szövésű zsákba rakott szőlőből. A préseket ekkor főleg a helybeli bodnármesterek készítették, de fém persely és orsó felhasználásával.

27

118

119

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona Bár a 20. században főleg felső-bodrogközi – helmeci, szentesi – bodnárok látták el hordóval a boros gazdákat, a második világháborúig kö-

körül hazajöttek, addigra a család megszedte a másik adagot. Délutáni vonattal megint mentek Kassára. Aki rendszeresen ment, az nem vitte a piacra kilózni,

vethető a famunkájáról elhíresült, Ondava menti településről, Abaráról származó hordók használata.

hanem kofáknak adta el: kevesebbet kapott érte, de nem kellett ott méricskélni.

Ha már ide jött a kofa, az már még kevesebbet adott érte. Fáradalmas volt, de

A vulkáni tufába vájt lyukpincék összehasonlíthatatlanul jobb minőségű bort érleltek, mint a földbe vájtak, nem beszélve a kamrákban

megérte bevinni. Egy hátikosárban (egyfülű kosár, amit ponyvában vettek a hátukra), meg elöl a ponyva trakkjára kötött egy másik kosarat, úgy ment piacra.

tárolt borok minőségéről. Igazából a jobb minőségű pincék a Bodrogközben is a nagyobb múltú szőlészkedés nyomjelzői: senki nem tudja

Elvitt egyszerre 25–30 kiló szőlőt is.”28 Bár a borfogyasztás a két világháború között nem közelítette meg

a pontos korukat, de bizonyos, hogy több száz éves objektumok is vannak köztük. Ezek szerencsés falvak, és szerencsés gazdák tulajdonában

a mai szintet – elsősorban az ünnepekhez igazodva –, számottevő belső borforgalom egyenlítette ki a táji különbségeket. Kisgéres, Bári,

vannak: hőmérsékletük egyenletes, jó minőségű borokat képesek érlelni. A síkvidéki települések nagy részénél két méter körül feljön a talaj-

Csarnahó, Toronya, Helmec voltak a borkereskedelem központjai, a magyar időkben Sátoraljaújhelyből is hoztak bort a korcsmárosok. Él

víz, tehát nem is alkalmasak a körülményeik a borászatra.

Szőllőske és Toronya borát a szlovákok ma is árusítják aszúként

az emléke a közvetlen cserének is: pl. Bodrogmező (Polány) szekeres gazdái felraktak egy-egy fél méter fát a szekérre, elvitték Kisgéresbe,

és szamorodniként is, jóllehet igaznak tűnik adatközlőim véleménye, hogy ez a táj minden évben 1–2 fokkal alacsonyabb cukortartalmú mus-

ahol kaptak érte egy ántalag, kb. 60 liter bort. Helmecen és Kisgéresben szívesebben vettek bort, hiába volt gyengébb minőségű, mint például

tot ad, mint Tokaj-Hegyalja centrális szőlővidéke. (Az 1952-ben alakult szövetkezet a gróf Andrássy-féle szőlőbirtokot újjátelepítette, mert az

Toronyán vagy Szőllőskén. Korcsmárosok, de – főleg ünnepek előtt – gazdák is eljártak oda borért. A helybeli gazdák ünnepek előtt feltettek

állomány már nagyon öreg volt. Ez a terület – Tokajská Oblasty – kiemelt felvásárlási árat élvezett, már a falubeliek Bodrog túlsó oldalán levő szőlőinek a termését is olcsóbban vásárolták fel. Ma már tudjuk, hogy a tokaji borvidék körülhatárolása és a tokaji név használata az Európai Unión belül is vitát okozott.)

A szőlőt a többi gyümölcshöz hasonlóan hordták el a piacra árulni. Érdemes itt részletesebben is idézni szőllőskei adatközlőm szavait: „Itt csak a szőlő volt olyan, amiről ismerték a községet. Itt ebből élt a nép: ki a munkájából, ki a hasznából! Az én édesanyám, meg többen is asszonyok, Kassára hordták a szőlőt innen eladni. Sok csemegeszőlő is termett. Leszedték délután, másnap reggel felültek a vonatra vele, vitték a kassai piacra. (Mikor Újhely ide tartozott, akkor odavitték, mikor ez megszűnt, akkor mentek Kassára.)

Volt olyan, hogy kétszer is megjárták Kassát egy nap alatt. Reggel elvitték, dél

egy-két hordót a szekérre, s a közeli falvakat bejárva árulták borukat.

A két háború közötti cseh érában Helmec környékén inkább a mustot vásárolták fel. Báriban és Toronyán a két világháború között még több zsidó borkereskedő tartott fent érdekeltséget. Általában már a nyár folyamán lekötötték a termést, s ők hozták előre a hordókat is a szürethez. Bár adataink nem egyértelműek, valószínű, hogy elsősorban kóserbor készítésére és kereskedelmére kell itt gondolnunk.29 Csak a második világháború után jött divatba a törköly meg a seprő kifőzése. Korábban a seprőt csak kidobták a kertbe, vagy humuszként elásták.

120

28 29

Tóth Vince, Szőllőske (szül. 1926) Csoma–Löwy 1994: 114–117.

121

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona A második világháborút követő időszakban a szőlőtermesztés általános volt. A fentebb jelzett két történeti réteg különbözőségét tovább

3. A bodrogközi településeken az 1990-es évek recens gyűjtései során megfigyelhető volt a szőlőművelés jelentős átalakulása, a szőlőtermelők

éltette, hogy a nagy múltú borvidékek állományát államosították, míg a létrejött szövetkezetek és a magángazdaságok nagy része a homoki

differenciálódása. Az idősebb generáció számára természetes volt, hogy az elődöktől megörökölt rendben művelte a szőlőt, s továbbra is kijártak

szőlőkultúrát tudta folytatni.

Az újabb szőlőültetvényekkel párhuzamosan változott bizonyos

a „hegyre”. A szőlőkultúra és a borászat rendszere az ő gazdaságaikban megmaradt tradicionális formájában. Csak kevesen fogtak új ültetvé-

mértékben a régi szőlők művelésének és feldolgozásának technikája is. A tőkés művelés időszakában több fajta szőlőt neveltek, azok borát

nyek létrehozásába, ahol új fajtákat telepítettek és elkezdtek színborokat szűrni. A tradicionális eljárás továbbra is a vegyes borok előállítása volt:

általában együtt is szüretelték. A kordonos művelés az 1920-as, 1930as évektől jelent meg, s elterjedését a „szocialista” időszak tetőzte be:

jószerével mindenféle szőlőt együtt szüreteltek és dolgoztak fel. Tetten érhető volt még a szőlőkultúra korai rétege is. Tanúsítják ezt pl. a szőlő-

10 ár körüli szőlőterületet tarthattak meg a gazdák, ahol a elsősorban a minőség javítása révén tudták a hasznukat növelni. Ebben az idő-

fajták nevei, amelyekben a technikai váltás, a homoki szőlészet elterjedésének nyomai is követhetők: Bakó, Furmint, Hárslevelű, Delevár, Otel-

szakban jelentek meg a korábban ismeretlen vörös fajták (kékfrankos, kékoportó, stb.), s vált jellemzővé a fajborok szűrése is.

ló, Izabella, Polyhos, Gersec, Balafánt, Gohér, Cájder, Noha – gyakran együtt, egy helyről. De a terepen járva jól megfigyelhetők voltak a régi

A kordonos művelés elterjesztésében is volt szerepe a szövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak. Mivel az állam lényegében az összes

szőlészet nyomai is. A teraszok – olykor csak nyomokban –, a több generáció alatt kikapált lingó kövekből rakott garádok (kerítések), Toronya,

szőlőt felvásárolta – Királyhelmecen épült meg az a hatalmas felvásárló, amelyik a felső-Bodrogköz összes értékesítésre termelt szőlőjét össze-

Bári, Kisgéres, Helmec, Szőllőske olykor vélhetően koraújkori eredetű lyukpincéi, a sokféle elvadult parlagszőlő mind-mind a hagyományos

gyűjtötte –, a közös gazdaságok is jelentős szőlőterületeket telepítettek.

A helmeci állami gazdaság több mint 100 hektáron szőlészkedett, de a falusi szövetkezetek is jószerével minden homokdombot beültettek, ami szőlészetre alkalmas volt. Szentesben a szövetkezet szőlője a Véke melletti homokdombot foglalta el, Nagygéres és Kisgéres közös gazdasága is a hegy lábánál fogott kordonos szőlőművelésbe. Az újabb fajták oltványai is elkerültek a JRD-ből a paraszti gazdaságokba.

De nem csak a parasztok szőlészkedtek az 1960-as, 1970-es évektől: Királyhelmec környékén kertszövetkezet alakult, ahol minden belépő – akár városi értelmiségi, hivatalnok vagy közalkalmazott is – 4-4 ár szőlőt kapott. A területet közösen műveltették és őriztették, afféle hobby-kertekként használták apró parcelláikat.

szőlészkedés nyomai voltak. A fiatalok egy része feladta a szőlőt, s akkor sem foglalkozott a borral és a pincével, ha megmaradt a falujában. Másik részük azonban – nem kis részben a közös gazdaságok szőlőművelésének mintájára – igyekezett modernizálni ezt a gazdasági ágat: kordonos szőlőt telepítettek, a régi fajtákat hárslevelűre, rizlingre, furmintra cserélték, amelyeket külön szűrtek.30 Mára általános a szőlő művelése vizsgált falvainkban, de mind az állomány mennyiségében, mind minőségében, mind gondozásában, mind pedig a bor minőségében jelentős differenciák vannak. Ennek kapcsán azonban – a jelzett táji különbözőségek mellett – az egyes családi üzemek eltérő gazdasági kondícióját és célkitűzéseit is figyelembe kell vennünk.

30

122

Viga – Viszóczky 2000: 180-183.

123

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona 4. Mint jeleztük, a Bodrogköz nagyobb részén a szőlő nem tartozott a legfontosabb növénykultúrák közé, ugyanakkor Kiskövesden, Nagykövesden, Bodrogszentesben, Kisgéresben alig volt gazda, akinek ne lett volna szőlője. Ezeken a településeken szinte rangon alulinak számított valaki szőlő és borospince nélkül. Ezekben a falvakban a pince presztizst jelentett: vendéget lehetett hívni, meg lehetett kóstoltatni vele a bort.

A borfogyasztás gyakorlata és megítélése mélyen gyökerezik a lokális borkultúra hagyományában. A boros gazdák azt tartották, hogy napi egy liter bor nem sok. Volt persze, aki többet fogyasztott, az egyéntől is függött, hogy mennyire szerette és mennyire bírta az italt. Voltak, akik szerették a barátokat, a társaságot, gyakran a pincében töltötték velük az időt. Fogyott a bor a téli közös munkák idején is (pl. dohánysimító).

A nők általában nem fogyasztották a bort, inkább „fékező” szerepet játszottak a férfiak ivásában. Az adatközlők azonban egyértelműen megfogalmazzák, hogy a második világháború előtt kevéssé volt mindennapos az alkoholfogyasztás. Akinek elfogyott a bora, az nem ment a korcsmába

3. A kisgéresi borház Kisgéresben a pincék köze a találkozások, a vendégeskedés ha-

inni, egyáltalán, a mainál lényegesen kevesebben jártak a kocsmába.

A szőlő- és borkultúra változása nem hagyta érintetlenül a hozzá kap-

gyományos helyszíne. Szerepet játszik ebben a pincék sajátos formája is: a szabadból közös pince torok vezet a hegy belseje félé, s abból

csolódó szokásokat, rítusokat sem. A szüret a családban nagy esemény volt, az ilyenkor kínált ebéd meg vacsora felért az ünnepi ételek minőségével. A segítő vendégeket is ellátták étellel, itallal. A kis parcellákon egy nap alatt általában lezajlott a szüret, a préselés maradt a második napra.

A hagyományos szőlőtermesztő falvakban a szüret végén az összekötözött szőlőfürtökből koszorút kötöttek, leginkább a napszámos szüretelők köszöntötték azzal – az aratókoszorúhoz hasonló funkcióban – a szőlősgazdát. Az emlékezetben elérhető időszakban, az 1930-as években nem volt szokás a bodrogközi falvakban a szüreti felvonulás, a szüret befejezésének felvonulásos megünneplése. Ez Királyhelmecen jelent meg az 1960-as évektől, elsősorban idegenforgalmi jelleggel, s az – hasonlóan a kisebbségben, ill. szórványban élők más csoportjaihoz – a magyar nemzeti szimbólumok felsorakoztatásának egyik alkalmává vált.

ágaznak el – nem ritkán 7-9 felé – az egyes tulajdonosok pinceágai.31 (A pincék tulajdonlásának előtörténete ma már nem rekonstruálható.

Ma már nem mutatható ki, hogy egy-egy család birtokolta volna a pincéket. Érdekes viszont, hogy a géresiek ma is azt kérdezik, hogy hány szőlőd van, vagyis, hány darab, s nem azt, hogy mennyi.) A pincék, a géresi bor, az ahhoz kínált géresi béles jószerével a falu tradíciójának specifikumaként, ismertető jegyeként tűnik fel a bodrogköziek, és az ott megforduló vendégek számára. Az elmúlt évtizedek során a faluközösség – az erre a célra kialakított kis színpad környékén – ott emlékezik a nemzeti ünnepekre, alkalmanként az a kulturális rendezvények helyszíne is.

124

31

Balassa M. 2000: 149-150.

125

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

III. A mai bodrogközi borünnepek. A kisgéresi példa

számára a szőlő és a bor a kevés gazdasági meghajtó egyike lehet, és új irányt kerestek ennek a programnak.

Kisgéres szőlő- és borkultúrája sajátos színt képvisel a vizsgált térség tradíciójában. Maga a szőlő birtoklása, művelése, a termesztett szőlőfajták

Kisgéresben, hasonlóan a Bodrogköz és Bodrog mente több településén, az elmúlt egy-másfél évtizedben új szerepkörben jelent meg a

és a bortechnológia több régies elemet őrzött meg a Bodrog mente filoxéra után változó falvainál, vagy akár a szomszédos Királyhelmecnél, a ré-

bor: a helybeli ünnepek, az újra felfedezett/kitalált hagyomány szervező erejeként. A térség közösségei – hasonlóan a magyar nyelvterület és

gies jegyeket mutató pincesor pedig kifejezetten karakterjegyként jelenik meg a Bodrogköz hagyományában. A lényegében homogén kálvinista

Európa más vidékeihez – a tradíció elemei, ill. kitalált hagyományok köré szervezik meg ünnepeiket, amelyek mind a közös kulturális mi-

lakosság kulturális habitusa alapvetően tradicionalista volt a hagyományos paraszti kultúra időszakában.32 Természetesen, számos hatás érte

tudat, a lokális identitás, mind a turizmus szempontjából kiemelt jelentőségűvé válnak, de a közösségek gazdasági felemelkedésében is

ezt a települést is mind a társadalom, mind a kultúra, mind a gazdaság vonatkozásában, itt elsősorban a közös gazdálkodás vagy a Szlovákiában

szerepet szánnak azoknak.33 Meg kell jegyeznünk, hogy ez utóbbi bizonyos fokig gazdasági kényszer: a Szlovákia délkeleti, ill. Magyarország

is ellentmondásos rendszerváltás következményeire utalunk, amelyeket mindig jelentősen árnyalt a térség hátrányos helyzete is. Vizsgált témánk

északkeleti végvidékén fekvő történeti tájat hozzá hasonló gazdasági helyzetű vidékek veszik körül, a térség fogyó népessége rezonál a ne-

vonatkozásában mindez úgy értendő, hogy Kisgéres szőlő- és borkultúrája azon települések közé tartozik, ahol napjainkig maradtak régi szőlő-

héz gazdasági és szociális helyzetre. Helyben kevés a munkahely, a zömében elöregedő népesség mellett a fiatalok nagy számban hagyják

fajták és azok vegyes szüretelése, valamint a belőlük szűrt vegyes borok készítésének gyakorlata. Többek szerint maga a géresi borhagyomány a

ugyan el a szülőfalujukat, de szinte mindenütt megfigyelhető egy vékony rétegük, amelyik – amíg lehetséges – megpróbál helyben boldo-

vegyes bor: mindent összeszűrnek, ami terem. Számos idős pincetulajdonos már nem is törődik a pincével, több pincét birtokló már nem is él Géresben: sokan már túl akarnak adni rajta, s nem is művelik a szőlőt.

A rendszerváltás után – ahogyan a második világháború után a közös gazdálkodással – ismét új helyzet teremtődött a szőlő- és borkultúra számára. A szövetkezet időszakában jelent meg számos új szőlőfajta, és a gazdák közül többen az állami értékesítés számára állították elő a mustot. 1990 után azonban a borkombinátot is privatizálták, ám annak tulajdonosai gyorsan váltották egymást. Volt, hogy a gazdáknak nem fizették ki a szőlőt, benne maradt a kis pénzük, amitől még óvatosabbak lettek. Néhány helybeli borász azonban úgy érezte, hogy a géresiek

gulni. Különösen a táj szlovákiai oldalán, a szőlőművelő és bortermelő hagyománnyal rendelkező falvakban ez a gazdasági ág jószerével az egyetlen – egyelőre bizonytalan kimenetelű – esélynek látszik a gazdasági (és társadalmi) emelkedésre.

A kitalált boros ünnepek egyaránt alkalmasak a szőlő- és borkultúra modernizálására, a lokális tradíció életképes elemeinek megtartására, egyszersmind – a turizmus révén – annak megismertetésére. Falvanként specifikus vonásokkal rendelkező folyamatról van szó, amelynek nyomon követése tanulságos néprajzi/antropológiai és szociológiai feladat. Számos részletében tükrözi ugyanis a lokális közösség tradícióját,

32

Viga 1994. 333-348.

126

A bőséges irodalomból az említés szintjén: Fejős 1992., Fejős 2005., Hofer – Niedermüller (szerk.): 1987., Hoppál 2004., Lovas Kiss 2011., Peti 2005., Pócs (szerk.): 2004., Pusztai (szerk.): 2003.

33

127

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona kulturális habitusát, ami magában hordja a mai társadalmi-gazdasági elvárásokhoz való alkalmazkodás esélyeit is. Úgy gondoljuk, hogy e falusi ünnepek – egyező, ill. hasonló jegyeik mellett – megmutatják egyegy közösség műveltségének specifikus jegyeit is.

A teljesség igénye nélkül, 2015. februárjában Véke a 23., Bodrogszentes pedig a 15. alkalommal rendezte meg a helyi borok versenyét, Borsiban a 13. Tokaji Fesztiválra (Borvarázs) kerül majd sor ez év júniusában, szeptemberben pedig Királyhelmecen rendezik meg a hagyományos Szüreti Fesztivált. (Nem soroljuk itt fel a többi lokális rendezvényt, amelyek fő szervező ereje jobbára a helyi specifikumnak tartott étel vagy ital.)34 Ezen a helyen csupán Kisgéres borünnepeiről emlékezünk meg, aláhúzva annak a mai ünnepek szervezése szempontjából jellemző jegyeit.

Kisgéresben az elmúlt évtizedben fokozatosan formálódott – és ma is formálódik – az újfajta ünnepek köre, amelyek egymáshoz is kapcso-

4. Asszonykórus a borház avatásán, Kisgéres

lódva szerveződnek. Az Önkormányzat tagjai és az általuk mozgósítható, többségükben a szőlészetben és borászatban boldogulni akarók úgy

legutóbbin már Csehországból meg Rozsnyóról is voltak. (Ebben voltak „profi”

gondolták, hogy ez a gazdasági ágazat egyaránt alkalmas a település tradicionális jegyeinek bemutatására és gazdasági eredmények eléré-

borászok is, például Helmecről. V. Gy. – V. I.)) Híre ment a dolognak. Kézről kézre járt a program, meg baráti körön belül is hoztak ismerősöket, akik szeretik

sére. 2015. januárjában került sor a VIII. Újbor Kóstoló rendezvényére. „Az első két-három évben a rendezvény csak a helyi boros gazdák találkozó alkalma volt. Akkorra már a helyi bor felvásárlása megszűnt, kezdték a hegyen a szőlőművelést elhanyagolni. Azt akartuk, hogy ez a helyi hagyomány ne maradjon el teljesen, lendítsünk rajta valamit. Belejátszott a helyi gazdasági érdek, de az is, hogy Géresnek a hírnevét ezzel lehet egy kicsit terjeszteni. Azt gondoltuk, hogy a nyugdíjasok egy kicsit hozzá tudnak esetleg keresni a jövedelmükhöz, de akár olyan is lehet, aki ebből meg is tud élni. A kezdeti alkalmak csak 30-40 ember összejövetelét jelentették, amit a géresi borászok hoztak össze. Fokozatosan terjedt el a híre az Újbor Kóstolónak: a negyedik, ötödik, hatodik alkalomra már hoztak bort Kövesdről, Szentesből, Szerdahelyből, persze Helmecről is, a

a borkultúrát. Mindig megbeszéltük, hogy kit engedünk be ebbe a körbe. Mostanra úgy alakult, hogy a géresi résztvevők száma felment 50-60 közé, amihez jön kb. 30 külső vendég, vagyis 90-100 borász jön, egyenként 2-3 fajta borral.”35 Négy évvel ezelőtt kiegészítették a borkóstolót disznótoros vendéglátással. Úgy szervezték meg a részvételt, hogy a géresi borász a Kóstolóra kétféle bort hozhat, fajtánként két-két litert. Ha vele tart a felesége, akkor hoznak még egy harmadik fajta bort, abból is két litert. A nem falubeli borásznak fizetnie kell a bora bemutatásáért, meg az ellátásért is. A rendezvény nem borverseny, tehát nincs minősítés. Sokan jönnek ma már Kassa, Eperjes környékéről. A külső borokból meg a feleségek borából tombolát is sorsolnak.

34

Az információkért Zvolenszky Gabriellának tartozunk köszönettel.

128

35

Asszonyi Árpád (szül. 1963)

129

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona A második vagy a harmadik Újbor Kóstoló után merült fel, hogy az összejáró gazdák szervezzék meg a Nyitott pincék Napját: a janu-

gatott rendezvények közé. Az első alkalommal adtak némi támogatást, de aztán mindig tologatták: majd a harmadik után, majd a negyedik után. De a nyáron

ár végi borünnepek sikere szülte az igényt, hogy teremtsenek még egy alkalmat, ahová több érdeklődőt lehet remélni. Kisgéres karak-

a megyei elöljáró találkozott itt a hercegkútiakkal, meg a nagykövet asszonnyal, s felismerte, hogy komolyabb program van itt, mint akár Báriban. Így ebben az

teres régi pincesora, a területén a rendezvény idején – május derekán – virágzó akácos kétségkívül önmagában kiváló miliőt biztosít ehhez a

évben bevették a Nyitott Pincék Napját a megye hat legjelentősebb rendezvénye közé, amit a megye szponzorál.”36

rendezvényhez. Ekkora már leszűrik a bort. Mivel Kisgéres homogén református falu, nem teszik olyan hétre a programot, amikor áldozás

Az Újbor Kóstolóra meg a Nyitott Pincék Napjára az innen elházasodott férfiak hazajönnek. (Korábban inkább csak esküvőre jöttek.)

van: vagy egy héttel előtte, vagy utána rendezik meg: általában Püskösd előtt szokott lenni a májusi borünnep. A Nyitott Pincék Napján az a

A korábbi összejövetelek megmaradtak családi szinten, de a borünnepre is eljönnek ma már. Ma is vannak azért, akik kint ünnepelnek a

géresi borász nyithatja ki a pincéjét, aki az Újbor Kóstolón már szerepelt az italával, és azzal a borral kínálhatja meg a vendégeit, amit a kóstolón

pincék között, de ők maguk nem nyitnak pincét. Mintha kivárnának, mi lesz belőle, hogyan alakul a program sorsa. De van, aki egy-két év

már bemutatott, s amit a közösség „hitelesített”.

A májusi borünnep egy valódi sikertörténet. Az első alkalommal

után beszáll, kinyitja a pincét. Minden generáció érintett: 18 évtől 60-70 éves korig nyitják a pincét.

50-60 vendég jelent meg, a negyediken már volt 200, 2014-ben pedig már majdnem 2000 ember. (Annak ellenére, hogy reggel 6-tól 12-

A két nagy létszámú boros programot időben egy harmadik, kisebb rendezvény kapcsolja össze: az ún. Kocsonya Beszélgetés, amit – ha

ig ömlött az eső.) A rendezvény lassan már teljes Szlovákiát érinti: Besztercebányától Eperjesig, Bártfáig eljutott a híre, és a résztvevők

lehet – február közepén, de legkésőbb február végén rendeznek meg.

Ilyenkor boros témákban szakmai – például növényvédő – előadás

körében szlovákoknak lassan nagyobb a részaránya, mint a magyaroknak. 2014-ben Magyarországról három borvidékről voltak autóbusszal, de voltak busszal Erdélyből is.

Bár az egész falu egyelőre nem tette magáévá a programot, egyre többen kapcsolódnak bele, s évente 2-3 borásszal több van a közös feladat mögött. A helybeliek véleménye szerint többeket a szerénységük gátol, de a többségből hiányzik a vállalkozó szellem is. „Pedig a géresi emberek rendkívül vendégszeretők. Az idősebbek különösen: ha egy érdeklődő jön a pincéhez, azt leviszi, megkínálja a borával. Nem mindenütt van ez így. Itt ma is hiányzik az emberekből a mai jellemző felfogás: hogy adok egy pohár bort, de fizesd ki! Egyre szélesebb kör van a rendezvények mögött, szervezetek is: Csemadok, önkormányzat, iskola, művelődési ház, ezen intézmények munkatársai a családjukkal. A megye ebben az évben bevette a Nyitott Pincék Napját a támo-

hangzik el, s kötött az alkalom étrendje is: kocsonya fő a januári borünnepre vágott sertések körméből, csülkéből, bőréből.

A borünnepek a településen újabb fejlesztéseket generálnak. 2014ben – Hercegkúttal közös Uniós pályázatból – Borházat alakítottak ki.

Ez a székhelye a 2015. január 1-jén alapított polgári társulásnak, aminek egy régi, Géresben máig fellelhető szőlőfajta, a Pojhos (Polyhos) a névadója. Az Unió felé öt évre elkötelezték magukat, hogy a Borházat önköltségből működtetik. Ez megy is, mert alig van hétvége, hogy ne lennének vendégek a házban. Általában rendezvényekre veszik ki az épületet: adják a konyhát, szállást, előadótermet, kinti kiülőket. Tavaly már Németországból meg Kanadából is voltak vendégek.

130

36

Asszonyi Árpád (szül. 1963.)

131

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona Ha a vendég félpanziós ellátást kér, az önkormányzat munkatársai főznek.

Azt tervezik, hogy egy nagy hűtő tárolót helyeznek el a Borházban, ahol

Irsait, a Muskotályt is külön szedi, vannak jó Olaszrizlingek is. Az idősebbek azonban többnyire ma is a vegyes borokra esküsznek, s bizonyos,

minden tagnak ott lesz egy üveg bora. Ha vendégek jönnek, kóstolnak – egy önkormányzati alkalmazott kínálja őket –, s amelyikből inni akar-

hogy azok ma még nagy mennyiségben lelhetők fel a géresi pincékben.

Elég gyakori ma már a vörösbor is, ami korábban kevés volt Géresben.

nak, telefonon felveszik a kapcsolatot a boros gazdával, aki felviszi őket a pincéjébe. Ezzel is a helybeli borászatot kívánják lendíteni.

Az idősebbek szerint – kisebb mennyiségben – mindig készült valamen�nyi vörösbor. Fa kádakba darálják le, van, aki lebogyózza előtte a szőlőt.

A település főterén 2014-ben borkút készült, ami ünnepeken géresi borral várja a vendégeket.

Az egyik eljárás szerint a héján érlelik, ott forr ki, és a kádból egyenesen üvegekbe fejtik. A másik eljárás szerint néhány nap után – 3-4 naptól egy

A borünnepek kulturális kínálata hasonló, és hasonlít a település Falunapjának programjához, de a legváltozatosabb szórakozást a Nyi-

hétig is eltarthat ez az időszak – kipréselik az anyagot. A legtöbb gazda a második eljárást alkalmazza, többen két prést használnak: külön a

tott Pincék Napja kínálja. A helyben működő öntevékeny művészeti csoportok mellett, megjelennek ilyenkor a „testvértelepülések” képvi-

fehér és külön a vörös bornak. Manapság keresett a Bíborkadarka, de a Kékfrankos, Medina, Blauburger, Zweigelt is népszerű. Mindezek fényé-

selői, Királyhelmec és a környező települések szereplői is. Fellépnek szlovák kulturális csoportok is.

ben meglepő, hogy a géresi borünnepek egyik fő sikere és ismertetője a Polyhos (Pojhos) szőlőből szűrt színbor, amiből – a helybeliek szerint –

A borünnepek, különösen a májusi program rendkívül meggyarapodott látogatottsága új helyzetet teremtett a géresiek számára. Amíg ko-

nincs annyi a hegyen, amit ne tudnának eladni.37 A szőlőfajtákban és a technológiában zajló átalakulásokkal el-

rábban a vendéglátást az önkormányzat erejéből oldották meg, a nagy érdeklődés felvetette a professzionális vendéglátás szükségességét. Már

lentétben, magában a művelésben nincs jelentős változás: a családok maguk művelik a szőlőt. Gondolkodtak egy kis kertközösség

eddig is gondot okozott a falu étel specialitásának összekapcsolása a bor kínálásával: a géresi béles készítése nagy munkaerőt kíván, csak a VIP vendégeknek történő bemutatása is az önkormányzaton négy asszony egész napos munkáját igényli. Eddig főként füstölt kolbászt kínáltak a vendégeknek, üstökben pörkölt és gulyás főtt, volt, hogy tárcsán húst sütöttek. A rendkívüli érdeklődés azt hozta, hogy önerőből egyre nehezebb a nagy számú vendég ellátását megszervezni.

A borünnepek megerősítették és felgyorsították a szőlőnek az 1970es évektől számottevő fajtaváltását és technológiai átalakulását is.

A legrégibb fajtákat leváltó furmint, hárslevelű, és rizlingek után, új szőlők is terjednek, mint a Zenit és a Zengő. Akik már most pincét nyitnak a nagyközönség számára, többnyire merik vállalni a színboraikat is.

Külön szűrik már a Furmintot, a Hárslevelűt, van néhány gazda, aki az

létrehozásában, aminek a keretében kerülőket is lehetne fogadni.

Ez azonban nem valósult meg, mert a szőlőőrök alkalmazása és főként jogosítványa újabb gondokat vetne fel.

Az elmúlt időszakban a szövetkezet is telepített szőlőket, most egy borfeldolgozó üzem telepítésére pályáznak, ami felvásárolna a helybeli gazdáktól is. Ők is szeretnének legalább munkanélküli fiatalokat helyben tartani a szőlővel beültetett domboldalak megművelésére.38

132

Ezt az ismeretlen eredetű, jellegzetesen tokaj-hegyaljai szőlőfajtát 1730. körül említik először a források. Nagy mennyiségű, de gyenge bort adott, ami miatt rendre kiirtásra ítélték a hegyaljai szőlőkben. Vö. Balassa 1991: 142-143.

38 Délkelet-Szlovákiában is lezajlott a földek visszaadása az eredeti tulajdonosoknak, de például Kisgéresben a szövetkezet felvásárolta vagy bérli a területet a gazdáktól. Nem hivatalos adataink szerint, kb. 2000 hektáron gazdálkodnak, Kft-szerű formában. Van 37

133

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Viga Gyula-Viszóczky Ilona Összegzésként megállapítható, hogy a Bodrogköz felső, ma Szlovákiában levő területén, elsősorban a Bodrogközi-szigethegység kör-

Felhasznált Irodalom

nyékének településein nagy múltú szőlő- és borkultúra egészítette ki a parasztüzemek tevékenységét. Annak formája, technikája és fejlődése

Andrásfalvy Bertalan 1973: A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása. In: Vízügyi Történeti Füzetek, 6. Budapest

a vízrendezésig és a filoxéravészig elsősorban a Bodrog jobbpart falvainak hasonló jellegű gazdasági ágával mutatott rokonságot. A víz-

Balassa Iván 1975: Lápok, falvak, emberek. Gondolat. Budapest Balassa Iván 1991: Tokaj-Hegyalja szőleje és bora. Tokaj-Hegyaljai ÁG.

rendezés után némiképp kiterjedt a szőlő- és bortermelés a bodrogközi falvakban is, de az nem a jobb parti települések – Tokaj-Hegyaljára

Tokaj Balassa M. Iván 2000: Kisgéres települése és építkezése. In: Viga Gyula

emlékeztető – útját járta (fajtaváltás, borok specifikációja), hanem tradicionális szinten maradt, s lassú változásában erőteljesebben a homoki

(szerk.): Kisgéres. Lokális és regionális monográfiák 1. 129-165.

Lilium Aurum. Dunaszerdahely

szőlőkultúra technikája érvényesült. Mindez azonban a történeti táj karakteres gazdasági ágazata volt, s az ma is, aminek a históriája, a fajták

Bodó Sándor 1979: Tokaj-Hegyalja, egy minőségi borvidék körülhatárolása. In: Ethnographia XC. 480-491.

és fajtaváltások folyamata, az ágazat felemelésére tett kísérletek – beleértve a jelen turisztikai célú törekvéseit is –, nem utolsó sorban a térség

Bogoly János 1992: Királyhelmec. Királyhelmec és a Felső-Bodrogköz természetrajza és történelme. Királyhelmec

borászatának más borvidékekkel való összevetése egy önálló értekezés tárgya lehetne.

Boros László 1994: Adatok Felső-Zemplén 19. századi szőlő- és borgazdaságához. In: Néprajzi Látóhatár III. 3-4. szám 205-218.

Boros László 1999: A Kárpát-medence szőlő- és borgazdaságának történeti földrajza. Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke. Nyíregyháza

sertés, szarvasmarha, juh és baromfiállományuk is, de főleg a földművelésből élnek.

Fizetett alkalmazottaik vannak és gépparkjuk, nyáron a faluból hozzávetőleg 20-25 embert alkalmaznak.

134

Boros László 2000: Táj és ember. A falu ökológiai feltételei, táj- és emberföldrajzi összegzés. In: Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Lokális és regionális monográfiák 1. 11-40. Lilium Aurum. Dunaszerdahely Borovszky Samu (szerk.) é. n.: Zemplén vármegye. Budapest Borsos Balázs 2000: Három folyó között. A bodrogközi gazdálkodás alkalmazkodása a természeti viszonyokhoz a folyószabályozási munkák előtt és után (1840-1910). Akadémiai Kiadó. Budapest Csoma Zsigmond – Lőwy Lajos 1994: Kóser vágás és a kóser borok, a nemzsidó vallású magyar parasztság tudatában. In: Csoma Zsigmond – Deáky Zita – Vörös Éva (szerk.): …és hol a vidék zsidósága? 95-129. Centrál-Európa Alapítvány. Budapest Dankó Imre 2001: A Bodrogköz gazdálkodásának kérdései. In: Bali János – Jávor Kata (szerk.): Merítés. Néprajzi tanulmányok Szilágyi 135

Viga Gyula-Viszóczky Ilona

A Bodrogköz szőlő- és borkultúrájához

Miklós tiszteletére, 89-109. MTA Néprajzi Kutatóintézet – ELTE BTK Tárgyi Néprajzi Tanszék. Budapest

Lovas Kiss Antal 2011: Társadalmi ünnepek közösségi funkciói az ezredfordulón. In: Studia Folkloristica et Ethnographica 56. Debrecen

Dóka Klára 1977: A Bodrog szabályozása. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XVI. 105-132. Miskolc

Magda Pál 1819: Magyar Országnak és a’ határ őrző katonaság vidékinek leg újabb statistikai és és geográphiai leírása. Pest

Drábiková, Ema1989: Človek vo vinici. Bratislava Égető Melinda 2001: Szőlőművelés és borászat. In: Paládi-Kovács Attila

Makkai László 1974: Östliches Erbe und westliche Leihe in der ungarischen Landwirtschaft der Frühfeudalen Zeit (10-13.

(főszerk.): Magyar néprajz II.. 527-595. Akadémiai Kiadó. Budapest Fejős Zoltán 1992: Folklór és turizmus. Jegyzet a kultúraközi kommu-

Jahrhundert). In: Agrárátörténeti Szemle XVI. Supplementum Nagy Géza 1999: A Bodrogköz helytörténeti és néprajzi bibliográfiája

nikáció egy lehetőségéről. In: Mohay Tamás (szerk.): Közelítések.

Néprajzi, történeti, antropológiai tanulmányok Hofer Tamás 60.

(1837-1997). In: Bodrogközi Füzetek, 12-13. Sárospatak - Karcsa Peti Lehel 2005: A testvérfalu-kapcsolatok mint a falusi turizmus és az

születésnapjára, 337-346. Ethnica: Debrecen Fejős Zoltán 2005: A néprajz, antropológia – a kulturális örökség és az

identitásépítés színterei. In: Jakab Albert Zsolt – Szabó Árpád Töhötöm (szerk.): Lenyomatok, 4. Fiatal kutatók a népi kultúráról.

emlékezet kategóriái. In: György Péter – Kiss Barbara – Monok István (szerk.): Kulturális örökség – társadalmi képzelet, 69-77.

7-27. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság Pócs Éva (szerk.) 2004: Rítus és ünnep az ezredfordulón. In: Studia

OSZK – Akadémiai Kiadó. Budapest Fényes Elek 1851: Magyarország geographiai szótára. Pest

Ethnologica Hungarica VI. L’Harmattan – Marcali Városi Helytörténeti Múzeum. Budapest

Frisnyák Sándor 1990: Adalékok a Bodrogköz történeti földrajzához (18-19. század). Separatum. Nyíregyháza

Pusztai Bertalan (szerk.) 2003: Megalkotott hagyományok és falusi turizmus. A pusztamérgesi eset. SzTE Néprajzi Tanszék. Szeged

Frisnyák Sándor 2005: A Felső-Tisza vidék ősi ártéri gazdálkodása. In: Dövényi Zoltán – Schweitzer Ferenc (szerk.): A földrajz dimenziói.

Tanulmányok a 65 éves Tóth Józsefnek, 235-247. Budapest Hőgye István 2000: A település történetének vázlata 1945-ig. In: Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Lokális és regionális monográfiák 1. 4772. Lilium Aurum. Dunaszerdahely Hofer Tamás – Niedermüller Péter (szerk.) 1987: Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. Kultúraelmélet és nemzeti kultúrák. MTA Néprajzi Kutató Csoport. Budapest Hoppál Mihály2004: Lokális értékek és hagyományalapú társadalom.

In: Néprajzi Látóhatár XI. 1-4. szám. 125-133.

Keleti Károly 1871: Hazánk és népe a közgazdaság és társadalmi statisztika szempontjából. Pest

Püspöki Nagy Péter 1977 (Fordította, bevezette, jegyzetekkel ellátta): Bél Mátyás a Bodrogközről. In: Irodalmi Szemle, XX. 10. szám, 904-920. Bratislava Siska József 1986: A bodrogközi termelő gazdálkodás évszázadai. Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, I. 199-221. Sátoraljaújhely Szirmay Antal 1798: Notitia historica, politica, oecononomica montium et locorum viniferorum comitatus Zempléniensis. Cassovia Takács Péter – UDVARI István 1995: A Zemplén megyei jobbágy-vallomások az úrbérrendezés korából, I. Periférián Alapítvány. Nyíregyháza Udvari István 1992: Molnár András: Tekintetes, Nemes, Nemzetes Zemplén vármegye leírása (1799). In: Szülőföldünk, Borsod-Abaúj-Zemplén18. 80-84. Miskolc

136

137

Viga Gyula-Viszóczky Ilona Valter Ilona 1974: A Bodrogköz honfoglalás kori és középkori településtörténete. In: Agrártörténeti Szemle, XIV. 1-55.

Viga Gyula 1996: Hármas határon. Tanulmányok a Bodrogköz változó népi kultúrájáról. Officina Musei, 4. Miskolc Viga Gyula 2008: A bodrogközi kultúra és társadalom változása a 19-20. században. In: Studia Ethnologica Hungarica, X. L’Harmattan – PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék. Budapest Viga Gyula 2009: Bodrogközi néprajzi tanulmányok. In: Officina Musei, 19. Miskolc Viga Gyula – Viszóczky Ilona 2000: A paraszti gazdálkodás változásai. In: Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Lokális és regionális monográfiák 1. 167-208. Lilium Aurum. Dunaszerdahely Wekerle Sándor 1900: Zemplén megye. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben, XVIII. 363-387. Budapest Žadansky, Juraj 1999: Z dejín tokajského vinohradnictva a vinárstva.

In: Historica Carpatica. Zborník Vychodoslovenského Múzea v Košiciach, 29-30. 25-35. Košice Képaláírások 1. kép. Szőlő és borház a Szakadtgazda homokdombján, Cigánd (Viga Gyula felv. 2012.)

2. kép. Szőlővel beültetett gorond, Örös (Viga Gyula felv. 2013.)

3. kép. A kisgéresi borház (Asszonyi Eszter felv. 2014.)

4. kép. Asszonykórus a borkút avatásán, Kisgéres (Asszonyi Eszter felv.

2014.)

138

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

„…az Murrat pohára igen spetzialéja (különlegessége – a szerző) Miskoulcz várasának” – írja Bél Mátyás 18. századi geográfiájában, megemlítve még külön, hogy mily „rejtélyes természete vagyon”, s hogy a huncut miskolciak igencsak eldugják azt az idegenek szeme elől, s nem is nagyon szolgáltatnak lényegi információkat a híres pohárról. Alább majd még visszatérek Bél Mátyás fontos információinak bővebb elemzésére, bevezetésként csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem mai keletű, a ma elég rejtélyes legenda misztikuma.

Az, hogy ma mennyire rejtélyes, bizonygatnom nem kell, alig-alig tudnak róla, alig hallani valamit a pohárról. Elég említenem, hogy mikor Dobrossy István úrnál, a levéltár igazgatójánál érdeklődtem, aki Miskolc történetének, régiségeinek minden bizonnyal legalaposabb ismerője, nos, hát kitért a válasz elől, az 1848-as bujdosópoharakról kezdett anekdotázni. Talán ő is tudja, hogy a pohár addig marad misztikus, míg homályban maradnak történetének bizonyos részletei, vagy ő is tudója, s egyben hűséges őrzője az avasi pincék kesze-kusza járatai mélyén rejtőző titoknak?

Esetleg tudós kutató emberként nem kívánt szakmai részleteket elárulni, amíg maga nem jár utána a teljes igazságnak? Én magam úgy gondoltam, mindenképp utánamegyek a történetnek, s ha képzettségem nem is biztosíthatja, hogy teljes körű kutatást végezzek, amit csak lehet, kiderítsek, s megoszthassam a közvéleménnyel. Hogy a közvélemény ismét beszéljen róla! Mert ha valamiféle szemérmes, vagy inkább összekacsintós „hunczut” – ahogy Bél írja – hallgatás mindig is volt a témáról, azért megmegjelent a közvéleményben, az írott forrásokban, a sajtóban.

Azt nem állítom, hogy a pohár ugyanolyan gyakran megjelent volna a múlt-múlt századfordulós képeslapokon, mint az ominózus béka, vagy az ezredik csizmadia, de néhány képeslapon mégiscsak felfedezhető, s csak-csak 139

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

érdeklődőket vonzott ez is a városba. Amint majd alább részletesebben megindokolom, biztosan állítható, hogy a miskolci bujdosópohár, ha rokonítható

Ez a monda legismertebb változata. A helyi folklórban folytatása is van a történetnek. Eszerint, mikoron legközelebb újabb török sereg érke-

is a ’48-as bujdosópoharakhoz, nem azonos azokkal, biztosan régebbi keletű.

Kezdjük akkor a kezdetekkel, legalábbis ameddig biztosan vissza tudjuk kö-

zett, már nem Murrad vezetésével a városba, az ő vezetőjük már azonnal Murrad bég igazságpoharából (Murrat pohárából) kívánt kóstolni. Hiába

vetni a legenda gyökereit, azaz az ismert törökkori mondával, hogy azután majd rátérhessünk a pohár legendájának izgalmasabb, újkori részleteire.

vezették azonban emberei, akik már előzőleg is itt jártak Murraddal az ominózus pincéhez, ott a poharat nem találták, (egyes változatok szerint

Az egykor jól ismert, de mostanra elhalványult helyi monda szerint, mikor Murrad, egri beglerbég 1636-ban rajtaütött Miskolc és (Sajó-)

el is tévedtek a pince labirintusában), a miskolciak azt semmilyen fenyegetésre elő nem adták, mondván, hogy a pohár valahol a pincékben bujdosik

Szentpéter városain, maga elé gyűjtötte a város elöljáróit, hogy adják elő az avasi pincékben eldugott városi kincseket. Erre a vezetőség azt válaszolta,

(!), senki sem tudhatja, hol bukkan föl megint. A törökök haragjukban kirabolták, s fölgyújtották a várost, s még a bírót is elhurcolták magukkal,

hogy ott igen drága kincset őriznek, amely azonban az igazhitű muszlimoknak nem érték, s ez a bor. Ahol bor van, ott pohárnak is kell lennie, s

mondván, hogy csak a pohár ellenében lehet kiváltani.

A gyakorlatlan kutató is fölfedezheti, hogy a történetben több magyar

az lehet arany is, ezüst is, csak megtekintené a pincéket, válaszolta a bég.

Nem volt mit tenni, fölvitték a harcos, kardos törököket a pincékhez, de

és nem magyar mítoszrészlet, toposz tetten érhető. Az igazság pohara, igaz csak halványan, de egybecseng a tudás fájának gyümölcsével, csak itt

akármely pincébe is bementek, ott csak ócska fakupák, töklopók voltak föllelhetők. Pedig be-belestek a beste kontyosok szurkosvégű fáklyáikkal

éppen azáltal nem történik végzetes dolog, hogy belekóstolnak. Rokonítható továbbá a Szent Grál toposzával is. Ez a pohár, vagy serleg is eltűnik,

az oldalágakba, de nagyon mélyre nem merészkedtek, még a magyarok vezetésével sem. Ekkor, a monda szerint, odadörgölődött a nagyúr lá-

vele talán az igazság is? Mátyás pohara? Az igazságos Hunyadi Mátyásé, akivel az igazság is sírba száll? Itt kell megjegyezni, hogy a miskolci

bához egy miskolci (?) ember, (esetleg egy magyar gyermekből lett janicsár? – ez nem deríthető ki egyértelműen a fennmaradt mondatöredékekből), hogy ne a poharakat keresse, hanem csak egyet, az igazság poharát (Mátyás poharát?) kérje, hogy abból ihasson. Mert aki abból iszik, az megismeri az igazságot. Még a pohár rejtekhelyét is elárulta, az pedig valahol a templom fölött volt. Így aztán a miskolciak kénytelen-kelletlen előadták a poharat, töltöttek bele mustot, merthogy bort nem ihatott a török.

Ami ezután történt, az volt a csoda. A bég belekortyolt az italba, megízelgette, majd csendesen letette a poharat a gádorban lévő nehéz tölgyfaasztalra, intett az embereinek, s nagy csendben és gyorsan eltávoztak Miskolcról.

Nem raboltak, nem fosztogattak, még a várost is elfelejtették fölgyújtani, csak a legutolsó török katona vetett a pincéből kijövet elhajított fáklyájával üszköt a templom tornyára.

ötvöscéh 1802-es behívólevelében, amelyben a céh legendáját, történetét is leírják, külön kiemelik Mátyás mestert, aki „az nevezetes igazság pohárát” is készítette. Itt már a „tyúk és tojás” kérdésében az alaposabb kutatásoknak kell rendet tennie. Vajon az igazság poharához természetszerűen kapcsolódott az igazságos Mátyás király neve, vagy esetleg egy valóban élt Mátyás mester készítette serleg névadójához kapcsolódott az igazság fogalma. Mindkettő elképzelhető. Mindenesetre Mátyás mester említése a céhlevélben eléggé késői, így elképzelhető, hogy az ötvösök csak fényesebbé, veretesebbé kívánták tenni saját legendájukat, hírnevüket. Az sem segít a dolgon, ha tudjuk, hogy a 15. század végi adóösszeírásokban fellelhető egy bizonyos Mátyás ötvösmester neve, aki „az dédapjának (II.?)

Ulászlótól kapott kiváltsága alapján” mentesül az adó megfizetése alól.

Az feltehető, hogy a késői ötvösutódok (majd 200 év a különbség) őrizték

140

141

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

elődjük – aki valamilyen nem ismert indokból mégiscsak kiváltságra volt jogosult – akár írásbeli emlékét is. Nagyon csábító az a feltevés, hogy a

elárulta, de ezzel mégiscsak megmenti a várost. Hős, vagy áruló? Épp itt van ennek a speciálisan miskolci mondának a szépséges bukfence.

kiváltságot az igazságpohár elkészítéséért kapta a korabeli ötvösmester, vagy a déd(?)apja – egy ötvöst milyen más érdeméért jutalmaznának meg,

A következő török látogatáskor nem adják elő a poharat, inkább hagyják, hogy a török lerabolja, fölégesse a várost, még a bírót is elvigye. Miért éri

ha nem valamilyen munkájáért. Az adó alóli mentesítést csak a király adhatja, lehet így akár Mátyás-pohár a király nevéről is? Hiszen, ha valóban

ez meg? Ha az ember itt jobban elgondolkodik, talán a monda születését is tetten érheti. Nem a kiszolgáltatott miskolciak vágyáról van itt szó, akik

a dédapja csinálta, az lehetett Mátyás idejében is, a dokumentum szerinti Mátyás mester pedig családi hálaként kaphatta a nagy király nevét. A ro-

álmodoznak valami igazságot tevő tárgy után, amelybe, ha beleinnának a fosztogatók, az igazságra rádöbbenve elállnának rossz szándékaiktól?

koni fokozat, dédapa, vagy csak szimplán apa, a latin nyelvű feljegyzésből egyértelműen nem határozható meg. De az is meglehet, hogy II. Ulászló-

S miért ne lenne ilyen tárgy, csak most éppen nincs meg, mert bujdosik, ahogy az igazság is. S az idősebbek már emlékeznek is, hogy a legutób-

nak (1490-1516) készült a pohár, aki vágyott nagynevű királyelődje dicsőséges hírnevére, amelyre igencsak szüksége lett volna, hiszen nem volt túl

bi török látogatáskor még megvolt. Nem is égették föl akkor a várost.

S hogy mi legyen ez a tárgy? Talán itt is hatott, illetve ismert volt a Grál

fényes a renoméja alattvalói körében, akik egyszerűen csak Dobzse Lászlónak gúnyolták gyengekezű uralkodójukat.

legendája, miért ne lehetne Miskolcnak is egy kelyhe, pohara?

A tárgy választásában bizonyára közrejátszott a bor tisztelete, a bor

De ezek mind csak hipotézisek, hiszen semmilyen adattal nem igazolhatóak. Annyit állíthatunk csak biztosan, hogy volt Miskolcon a 15.

és az igazság fogalmának tudatalatti, vagy nagyon is tudatos összekapcsolása. S ahogy a Grált is keresni kell, a miskolci pohár az Avas rejté-

század végén egy Mátyás mester nevű ötvös, aki valamilyen jogon kiváltsággal bírt az adó megfizetése alól, s hogy kései mestertársai a ne-

lyes pincelabirintusában bujdosik. Találhatunk még ilyen vágyott csodatévő, mentő tárgyat a magyar irodalomban, dejavu-érzésünk meg-

vét megőrizték, s összefüggésbe hozták „Murrat pohárával”, mint annak készítője. Hozzá kell tennünk, hogy egy eléggé romlott szövegváltozatban a poharat Murrádnak eláruló embert nevezik Mátyásnak, de ezzel nemigen tudunk mit kezdeni. Meglehet, hogy mindez a szövegromlás eredménye, előfordulhat, hogy innen kerül be a Mátyás név a történetbe, s kapcsolódik aztán a pohárhoz, vagy készítőjéhez. Ebben a változatban egyébként az „áruló” Mátyás sorsáról is tudunk, miszerint az információért azt kéri cserébe a bégtől, hogy igazságosan ítéljen felőle.

Mikor Murrad iszik a pohárból, s távozna, a kérdésre, hogy mi legyen az árulóval, ráhagyja őt a miskolciakra. Ez a történetfoszlány rokon a füleki vár elfoglalásának mondájával, ahol a török vezér a neki segítő magyar árulót a magyarok szemszögéből nézve „jutalmazza”, azaz bünteti meg.

Hogy a miskolciak mit tesznek az árulóval, aki bár a pohár rejtekhelyét

alapozott. Mikszáth beszélő köntöse a kecskemétieket menti meg a törököktől. A regény 1889-ben jelent meg. Érdekes az időbeni egybeesés.

Mikszáth, 1887-ben jár Miskolcon, talán itt hallhatott a legendáról, s írói fantáziája helyezte át a történetet az Alföldre, s tett a pohárból köntöst. Valószínűleg azért kellett a tárgyat megváltoztatni, mert a sztorit majdnem egy az egyben Jókai is megemlíti Eppur si muove című regényében, igaz ő a Királyhágón túli Torockót választja helyszínül. Ennek megírásakor Jókai első felesége, a miskolci születésű Laborfalvi (Benke) Róza már halott, így Jókai nem nagyon foglalkozik már miskolci témájú írások gondolatával, különben is érdeklődése Erdély felé fordul, így a régebben hallott történetet is ide ülteti át. De tény, hogy a történetnek semmilyen torockói, vagy akár erdélyi gyökere nincsen, egyértelműen a miskolci mondát érhetjük benne tetten.

142

143

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

De nézzük most meg, hogy a leírt esemény mely részleteinek van a történetírás által is igazolható valóságalapja. Tény, hogy a 17. század

Harminchat évvel később, 1678-ban találunk egy homályos utalást.

A városi jegyzőkönyv 26. oldalán egy, a város által eladott baráthegyaljai

első felében többször is rajtaütöttek török hadak a városon. 1636-ban éppen Murrad egri beglerbég vezetésével, de ekkor valóban csak ki-

szőlőről szóló bejegyzés végén megjegyzik, hogy áldomásként „rája az igazság pohara üríttessen”. Ez akár csak a szokásos áldomás is lehetne, de

sebb károkozás jegyeztetik fel, a lakosok idejében elrejtik értékeiket, valószínűsíthetően éppen az Avas pincéiben. Igaz, a templom tor-

azért kell gyanút fognunk, mert – igaz, hogy jóval később – egy nagyon hasonló, de sokkal egyértelműbb bejegyzés történik a város jegyzőköny-

nya ekkor ég le. Hat évre rá ismét az egri törökök dúlnak a városban, ekkor azonban a veszteség már igen nagy, s az egykorú krónikás sze-

vébe. 1702-ben a városi tanács elrendeli, hogy minden nagyobb városi üzletkötés, azaz szó szerint idézve „kótyavetye az városi igazság poharával

rint porig ég a város. Mint látjuk, az eseményeket a monda igen hűen megőrizte. Dombi Sára kutatásaiból tudjuk, hogy a valóban elrabolt, s

szentesíttessék, majd a pohár az pincébe visszavitessék”.

Tehát valamely pincében tároltak, őriztek egy igazságpoharat, amel�-

majd három évig egri fogságban tartott bíró kiszabadításával kapcsolatban az érintettek igen élénk levelezést folytattak. A török eredetiből

lyel szentesítették a városi üzleteket. De melyikben? Talán a város sajátjában, vagy valamely virilis miskolci polgáréban? Esetleg, már ekkor

fordított levelekben több helyen találunk érdekes utalásokat. Még 1643ban egri Achmát pasa azért kéri a felséges padisahot, II. Murád szultánt

vándorol a pohár? A források hiányos volta miatt nem segít az sem, ha nagyjából föl is tudjuk mérni, melyek voltak a város saját kezelésében

a Miskolcnak adott adómentesség feloldására, mert a miskolciak őriznek egy csodatévő tárgyat, melynek birtoklására minden bizonnyal csak a

lévő avasi pincék. Nem tudni azt sem, hogy milyen rituálé keretében szenteltek a pohárral. Egyszerűen csak a vásár utáni szokásos áldomást

felséges padisah jogosult. Szintén még ez évben a miskolci tanácsnokok aláírásával megy levél Egerbe, amelyben tudatják, hogy a város összes

tették ünnepélyesebbé a híres pohár használatával? Bár a forrás kótyavetyét említ, azért érezni a szöveg szelleméből is, hogy valószínűsíthetően

arany és ezüst edényét összegyűjtötték és átvizsgálták. Vajon mi célból?

Sajnos erről nem tudunk meg többet. Még 1644-ben, az akkor pallosjoggal rendelkező város magyarázkodó levelet küld a város kegyurának, gróf Esterházy Jánosnak, hogy Sarudi M diákot azért kellett felakasztani, mert ellopta a város legféltettebb kincsét, s azt majdnem a törökök kezére juttatta. Ő lenne a keresett Mátyásunk? Mi lehet az a kincs, csak nem a pohár? Mindenesetre „huncutul” hallgatnak róla.

Ennyit a mondáról. Ami ezután kezdődik, valószínűleg még érdekesebb. Ugyanis innentől fogva, bár továbbra is igyekeznek hallgatni a miskolciak, mégis jól datálható pontos értesülések vannak Murrad, azaz az igazság poharáról. S ezen adatok akár igazolhatják is, hogy a mondának lehetett igaz alapja. A monda 1642-ben ér véget. Ekkor volt Miskolc második, törökök általi feldúlása, amikor is megemlítik, hogy a pohár „bujdosik.”

többről van itt szó. Valóban valamilyen csodát, erőt tulajdonítottak a pohárnak, amely ezáltal megvédi a várost a rossz, szerencsétlen üzlettől.

Tehát nem az esetlegesen tisztességtelen haszonszerzésre, hanem még inkább a becsületre és a szerencsére adott biztosítékot.

Bő fél évszázaddal későbbi felbukkanása a városi szertartásokban már egyértelműen ezt támasztja alá, de előtte még egy érdekességet meg kell említeni, amely valószínűleg szintén a pohárral hozható összefüggésbe.

1707-ben II. Rákóczi Ferenc, vezérlő fejedelem, Miskolcon tartja központját. Latin nyelvű emlékirataiban írja, hogy Miskolcon szállván, „az Támár mesterrel elkészítteté az híres miskolczi kelyhet, melyet bújdosásába is magával vitt, attól meg nem vált”. Az idézet ugyan nem azt mondja, hogy a kehely mását, hanem egy újat. Lehetséges, hogy az utalás egy speciálisan miskolci kehelytípusra vonatkozott, de lehet másolatként is értelmezni. Bár Rá-

144

145

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

kóczi semmilyen spirituális dolgot nem említ a kehellyel kapcsolatosan, kitűnik az írásból, hogy a tárgy kedves neki, hiszen bujdosásába is magá-

vén az a.d. 1782 / 21 bejegyzés alapján. 1783-tól nem szerepel többet a leltárban. Talán magyarázatot kapunk eltűnésére, ha visszatérünk a városi

val viszi. Feltehetnők, hogy a mélyen vallásos Rákóczi valamely templomi kehelyről ír. Ennek azonban ellentmond, hogy Miskolc lakossága ebben

eredetire. Mint említettük, 1702-ben rendeltetik el, hogy a város nagyobb üzleteire az igazság poharából kell áldomást inni. 1758-ban a város egy,

az időben kizárólag református, míg Rákóczi buzgó katolikus. Vallásossága inkább arra ad magyarázatot, miért nem írja le a fejedelem a pohárhoz

egyébként érdektelen rendeletének kihirdetésekor a rendelet preambulumában megjegyeztetik, hogy a megkötött üzletekre ünnepélyesen az igaz-

kötődő hiedelmet, vagy inkább hitet (az igazságosságban), amely miatt számára is kedves volt a pohár, ám babonát mégsem akart terjeszteni.

ság pohara üríttessék. S innentől kezdve igen gyakran bukkan föl ez a for-

Mikes Kelemen leírja a nagy fejedelem halála után írt levelében, hogy ura a hűséges Vay Ádám családjára hagyta „igaz poharát”, minthogy „őne-

későbben még kétszer, 1759-ben egyszer, 1761-ben már ötször, s innentől kezdve a 18. század végéig majd minden évben három-négyszer.

ki szülőföldiről” való. Fel kell hívnom a figyelmet, hogy az utalások sehol sem egyértelműek, biztosan nem állíthatjuk, hogy a források egy és

1809-ben a Napóleon ellen induló Borsod megyei nemesi felkelők Miskolcon gyülekeznek. Igen nehezen indul el az inszurrekciós sereg, terhel-

ugyanazon pohárról beszélnek, s hogy az a miskolci Murrat-pohár mása.

Vay is csak Rodostóból, vagy akár az Erdély dél-keleti csücskében talál-

ve ezzel hetekig a város lakosságát. Egykorú feljegyzés szerint azzal bírja őket a város polgármestere indulásra, hogy a sereg fővezére, a megyei

ható Zágonból nézve, azaz csak tágabban értelmezve földije a miskolci pohárnak, lévén ő szatmári. De a feltevés nagyon logikus és csábító. Fő-

ispán a városban tartózkodó kegyúrral, Grassalkovich Józseffel a városi igazságpohárból iszik áldomást, s bár a serleg egykor a ts. megyéé volt,

ként annak fényében, hogy Vay Ádám leszármazottja, báró Vay Miklós borsodi főispán lesz, s ekkor a megyei (köz)gyűlés kimondja, hogy „az

csak a hadak visszatérte után szolgáltatják azt vissza, addig a város megőrzi a poharat. Na, itt a forrásokban lett egy kis keveredés. A megyéé, vagy

igazság pohár mássa az ts. Vármegye kamarájában őríztessék”. Ennek dátuma 1782, s ekkor már híreink vannak újból a városi pohár használatáról.

A megyeit nem használják, azt csak a kamrában, azaz a kincstárban őrzik. Vagy tekintettel voltak a városi eredetire, vagy abban valóban hisznek, s így tudják, hogy az övék csak egy másolat. Minden esetre lehetne tisztelni a másolatot is, ha az valóban a fejedelem pohara volt, azonban arról említés nem történik. Na de ne feledjük, 1782-ben, a Habsburgok irányította Magyarország egyik egykori kurucos vármegyéjében ezzel nem volt ildomos dicsekedni. Inkább csak őrizni, jól elzárva azt a „kamarában”.

Természetesen ez a Vay-vonal sem igazolható hitelesen, azaz, hogy Rákóczi serlegéről van-e szó, de elképzelhető és könnyen lehetséges.

A megyei serleg egy darabig még megvan, az évenkénti kamarai leltár még 12 évig megemlíti azt, mindig megjegyezvén, hogy igazserleg őriz-

a városé a pohár? Tudjuk, hogy a megyei leltárból eltűnik, viszont felbukkan egy városi rendeletben 1812-ben. Ebben arról rendelkezik a tisztelt magisztrátus, azaz a városi tanács, hogy hagyni kell az igazságpoharat („kehel ord justic”) a polgárok kezén a pincékben vándoroltatni, mígnem a másolatnak a polgármester hivatalában falfülke létesíttessék, a pohár onnan „szükség fennforgása esetén szentségesítés czéljából elővezettessék”. Ekkor tehát már egyértelműen két pohárról beszélnek a krónikák, mintha csak igazolni akarnák a Rákóczi-féle másolatot, illetve annak kalandos visszatérését. Arról, hogy a másolat hogyan kerülhetett a vármegyétől a városhoz, nincs forrásunk. Mindenesetre egy feltevésünk van, mégpedig, hogy nemzetes Szemerey Gáspár vihette magával új hivatalába a poharat, aki 1775-től 1784-ig viceispánja volt a megyének, s egy kis átfedéssel 1783-tól 1790-ig a városi magisztrátus tagja is volt. Mindenesetre szűkebb pátriánk

146

mula különböző rendeletek végén, így a teljesség igénye nélkül, 1758-ban

147

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

krónikájában az 1809-es hadba indulás körüli perpatvar az első, ahol feljegyeztetik a megye és a város máig is tartó viszálya, vetélkedése.

Petsételtessék az igaz pohárral 1821.; Üríttessen az pohár reája 1835; Rá a pohárral petsételjenek 1835; Petsételtessék az pohár mellett 1836; Ezen rendelet

Szóval, van két poharunk a 19. század elején, egyértelműen kettő megnevezve egy forrásban. Az igazi, ha ugyan az az igazi, a polgároknál van

pohárral is megpetsételtessék. 1837; Reá a poharunkat ür(í)tsük 1837 1825 a következő fontos évszám a pohár, vagy kehely történetében.

kint a pincékben és vándorol. Pincékben, a többes szám egyértelmű, nem elírás. Itt igazolásként belép egy újabb forrás, Benkő Sámuel, városunk 18.

A híres és emlékezetes reformországgyűlések egyikére, az áprilisira utazván, a megye miskolci küldöttei indulás előtt „felmenvén az ts Viczki

századi polihisztor krónikása „Topographia oppidi Miskoltz Historico-Medica” (azaz Miskolc várostörténeti-orvosi helyrajza) című művében (1782) na-

uram pinczéjéhez, az igazságpohár előhozatván, a küldetés becsületes és igaz ügyéért abból kortyoltanak”. Egyedülálló ez a Viczi család hagyatékában

gyon röviden ír a pohárról, de ez már a könyv második kiadásából (1818) ki is marad. A latin eredeti nem pontos és szakszerű fordításban így hangzik:

fönnmaradt naplóbejegyzés, ugyanis utána az 1848-49-es szabadságharcot követő Bach-rendszerig nem hallunk róla, s innentől kezdve, ha lehet,

„a polgárok igazságpohara, amely Murrad bég seregeitől a várost megmentette, a polgárok pincéiben bujdosik. Aki abból iszik, az megismeri az igazságot. Mivel az

még mélyebb titok övezi a poharat, illetve annak tárolási helyét. Persze, rögtön megértjük ezt a titkolódzást, ha megismerjük a következő

igazságot nem jó mindig tudni, ezért a pohár minden ünnepnapokon más pincében állíttatik fel az asztalfiára, abba csak a pince legnemesebb nedűje tölthető, s abból

forrást. Ez nem más, mint a bécsi Reich-staatpolize archívban őrzött ügynökjelentések egyike, illetve egyik nagy terjedelmű kartotékja. Tudjuk,

mindenki csak egyszer kortyolhat, miglen a pohár, fölállván megtiszteltetve körbejár”. Ez a leírás mutatja, hogy a pohár használatához valamiféle szertartás

hogy az elbukott forradalmat követő passzív ellenállás időszakában tengernyi spionjelentés foglalkozik a gombamód elszaporodott rebellis

is kapcsolódott. Tehát ünnepnapokon, vasárnaponként mindig másik pincében vették elő a poharat, abba a pince legjobb borát kellett tölteni, föláll-

bújdosópoharakkal, az azok köré szerveződő titkos társaságokkal. 185153 között külön rendőrbiztosa is van az ügynek, mivel fölmerül a gyanú,

tak, amíg a pohár körbement, s mindenki egyszer kortyolhatott. Nagyjából hasonló szertartást ír le Bél Mátyás is, annyival kiegészítve a dolgot, hogy az első kortyot (szinte pogány módon) a földre kellett löttyintenie a

hogy ezek a pohártársaságok (kriglgruppen) esetleg központi irányítás alapján működnek, azaz összefüggő, és így veszélyes hálózatot alkotnak.

Ez a feltevés nem igazolódik be, mint ahogy valójában nem is volt igaz,

pincemesternek ezen szavak kíséretében, mintegy emlékezve Murradra: „ezt a kontyosának!” A szertartásnak majd még az 1848-as események utáni

de azért a pohártársaságok veszélyesnek minősülnek. Egy-két társaság föloszlatásra is kerül, főként a Dunántúlon, mint például Nagykanizsán

időkben jelentősége lesz, arra visszatérünk. Most inkább még arra az érdekességre hívnánk föl a figyelmet, hogy Benkő Sámuel művének későbbi ki-

a Bereczky-féle asztaltársaság, vagy Pápán a titokzatos Csokonai-kör.

De a Dunán innen is történnek leleplezések, pl. a debreceni Várady-kör,

adásaihoz hasonlóan, Bél Mátyás művének nyomtatott kiadásából is teljes egészében hiányzik ez a miskolci részlet. Ezt csak az esztergomi káptalani könyvtárban őrzött kézirat tartalmazza.

A 19. század első felében, hasonlóan az előző félszázadhoz, egy-egy rendelet zárószövegében az ismert szófordulat, igaz, hogy ritkábban, de évente egyszer-kétszer előfordul a következő változatokban:

vagy (Hajdú-) „Dorogon felsővalki Tiszai Pál és czinkosainak kehelcompaniája” bíróság elé állíttatott. Igaz, az ítélet teljes felmentéssel, végződik, semmilyen vád nem igazolható, azt meg ki tilthatja meg „az igaz (1852ben! – a szerző) magyar embernek, hogy társaságban igyék bort, minek után aztat magában, tsak közönségesen ökörnek neveztetett gyakoroltatik”. Gondolom, nem nehéz kihallani az érvelésből a forradalmi, rebellis felfogást, utalást a

148

149

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

nem magyar, értsd német, vagy osztrák borivási szokásokra.

Jelen tanulmányomban nem kívánok részletesen foglalkozni az 1848

nok, mint rangidős és legtekintélyesebb tiszt, a poharat csendben felemelte. Rövid beszédet mondott, természetesen magyarul, így nem értettem, de jelentését így is

utáni bujdosópoharakkal, a „mozgalom” elterjedésével, de látnunk kell a miskolci bujdosópohár és ezen poharak, kelyhek közti hasonlatossá-

biztosan tudhattam. Csakis az elbukott, drága szabadságról beszélhetett. Aztán egy mondat kíséretében az első kortyot a padlóra, egészen pontosan a szőnyegre

gokat. Azt nem merem állítani, hogy a 48-as poharak a miskolci mintájára alakultak volna ki, ehhez valószínűleg nem volt országosan eléggé

löttyintette. Ezt az egyetlen mondatot, nyílván az én kedvemre, angolul is elismételte. Eszerint az első korty a földre hullott, elesett dicső magyar honvédeket

ismert, bár jó lenne, ha ennek ellenkezőjét valaki mégis be tudná bizo-

illeti, de illeti a méltóságban elesett ellenséges katonákat is. Hiába, igazi lovagi-

nyítani. Számomra kevés adat áll rendelkezésre az országosan elterjedt

as nép a magyar! Utána belekortyolt a borba, majd továbbadta. A pohár némán

poharakról, s nem ismerem, s nem is tudom rekonstruálni az elterjedés időbeni és térbeli folyamatát sem. Nem is beszélve a bujdosópoharak-

körbejárt, mindenki, így én is, belekortyoltunk. Ekkor Klapka, ismét angolul, de szinte katonához nem is méltó, el-elcsukló hangon elmondta a többieknek, hogy én

nak az emigrációban még inkább virágzó kultúrájáról. Klapka tábornok angol házigazdája, Lord Callingham Klapkáról írott visszaemlékezései-

azért kaptam bebocsátást erre a szertartásra, mert igaz ember, a magyar szabadság ügyének igaz híve vagyok. Ezután a társaság csöndben, szinte suttogva, eléne-

ben leírja, hogy ha úri társaságban összejött néhány magyar forradalmár, akkor a legnagyobb bál közepette is éjjel tíz óra körül titokzatosan elvo-

kelt egy méltóságteljes nótát, melyből csak Kossuth nevének említését értettem ki.

Az ének igaz méltósággal, katonás büszkeséggel morajlott, biztos voltam

nultak egy félórányira valamely külön terembe, vagy a könyvtárszobába. Óriási megtiszteltetés volt számára, hogy egy ilyen alkalommal a magyar

benne, hogy a párnázott ajtón ki nem hallatszik. Mintha megtelt volna a szoba az elesett magyar hősök szellemeivel, csodálatos és emelkedett volt a hangulat. A

társaság őt is befogadta, részt vehetett a titkos szeánszon. Érdemes idézni a lord írásából (Rónay Miklós fordításában):

marcona, sokatpróbált katonák szemesarkában könny csillogott. Magam is megéreztem, milyen lehet magyarnak lenni, mi adja ennek a népnek a büszkeségét, s

„Akkor aztán, ahogyan délután a teánál megbeszéltük, Klapka tábornok és Révai gróf titkos intésére a magyarok és én elindultunk a könyvtárba. Egy Dely nevű magyar úr az ajtón kívül maradt, s őrködött, nem engedett be senkit. Velem együtt tizenegyen voltunk, sok magyar jött össze Duncan grófné bálján. Odabent körbeálltuk a terem közepén álló nagy tölgyfa asztalt. Az asztal közepére helyezték ki a bujdosópoharat, amely egy egyszerűen megmunkált, alig díszített ónkehely volt. Hogy a pohár honnan került elő, nem tudom, valamelyik résztvevő vehette elő a ruhája alól. Eddig minden teljes csendben zajlott, rajtam kívül mindenki ismerte a ceremónia részleteit. Én magam sem mertem így hát megszólalni. Ekkor egy Remenyi nevű magyar úr elszavalta a Vörösmarty nevű nagy magyar költő (aki felől Klapkától sokat volt módomban hallani) leghíresebb versét, a „Sosat” (így- a fordító) címűt. Utána előkerült egy palack bor, mint az íze alapján megállapítottam, jóféle tokaji, de nem aszú, s abból a kupát teletöltötték. Klapka tábor-

soha nem múló fájdalmát. Aztán az éneknek vége szakadt, a szent pohár, ahogy előkerült, úgy el is tűnt, s mintha mi sem történt volna, kimentünk a könyvtárból, s ismét elvegyültünk a báli társaságban. Soha nem felejthetem ezt a csodálatos eseményt, s köszönöm az Istennek, hogy ihattam a szent bujdosópohárból. Olyan élmény volt ez, mintha magából a Szent Grálból ittam volna. Ha ugyan nem ez volt az maga, a magyarok őrizte Szent Grál. Később Klapkával soha nem beszéltünk az esetről, én magam sem kérdeztem semmit felőle. Hiszen olyan titkok tudója, a magyar lélek titkának ismerője lettem, mely örök titoktartásra kötelezett el.”

Nagyon megható az idézet, s híven mutatja a bujdosópohár legendájának nagy tekintélyét, hatását. A szertartás sok részlete rokonítható a miskolci Murrat-poháréval. Nyilván számos pogány nép szertartásában megtalálható az első korty földre löttyintésének rituáléja, ám itt felfedezhetünk egy másik rokon vonást is a miskolci pohárral, mégpedig azt,

150

151

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

hogy azt az ellenségre (is) ajánlják. Miskolcon a „kontyosának”, a Klapkaféle emigrációban az elesett osztrák katonáknak is. Hogy esetleg a mis-

még a városi oklevelekből is eltűnik a korábban oly gyakori formula.

Legközelebb csak Takáts Jenő 1901-ben megjelent, a Felvidékről (mely-

kolci Murrat-pohár lenne a bujdosó poharak „ötletgazdája”, mint említettem, nem merem állítani, de egy halvány forrás talán alátámaszthatja

be ő Miskolc mezővárosát is besorolta) szóló kvázi „bédekkerében” kerül említésre, ahol leírja a tanulmányom elején ismertetett mondát.

ezt. Wesselényi Miklós, aki a reformnemesség egyik legtekintélyesebb alakja volt, naplójában följegyzi, hogy bizony élete nagy napja volt, mikor

A történetet azzal fejezi be, hogy a pohár azóta is az Avas pincéiben bujdokol. Valószínűleg ennek a kiadványnak a hatására is, megjelenik pár

Pozsonyban, 1827. május 3-án a Fehér Rózsa hátsó termében a miskolciak igazságpoharából kortyolhatott.14 Tehát országos tekintélyű szemé-

képeslap, melyen ábrázolásra kerül a pohár, de nem fénykép, hanem rajz formájában. Jelenleg három ilyen képeslap ismeretes, de a pohár

lyiség is megismerhette, s esetleg terjeszthette a miskolci pohár titokzatos hírét. Nem gondoljuk, hogy a követek ténylegesen el is vitték volna a

alakja mindhárom képen más, tehát valószínűleg egyik sem tekinthető hiteles ábrázolásnak. (Egyébként a monda leírása Kardos Imre Borsod

kelyhet Pozsonyba, inkább a szokást és a pohár misztikumát ismertették az érdeklődő nagyurakkal. (Nagyon csábító lenne itt a gondolat tovább-

vármegyei legendák (Budapest 1924.), illetve Bonta János Richárd Törökkori mondáink című (Kolozsvár 1879.) munkájában is szerepel.

fűzése, hogy tudniillik Wesselényi elvitte volna magával a pohár hírét Erdélybe, s innen meríti Jókai a már korábban említett legendát, de ennek

Nem tudhatjuk, csak sejthetjük, hogy a bujdosópohár hagyománya, valószínűleg a legnagyobb titokban, de továbbél az avasi pincesorokon.

sehol semmilyen jelét nem találjuk, nem ismerjük.)

Mindenesetre térjünk vissza a Bach-korszakbeli miskolci ügynökjelen-

Ugyanis Móra Ferencig szinte semmit nem hallunk róla. Mint ahogy arról sem tudunk, hogy a legendás Lévay-asztaltársaságnak, illetve a társaság

tésekre. Több jelentés is taglalja, hogy tekintélyesnek mondott miskolci polgárok vasárnaponként az avasi pincékben borozgatásra összejönnek,

gömöri múzeumban őrzött 12 poharának, van-e valamiféle tényleges, vagy szellemi köze a Murrat-serleghez. Tudjuk, hogy Móra rendszeres ven-

s ott mindenféle pohártársaságokat alakítanak. Ezek a jelentések szinte semmiben nem térnek el az ország többi részén felvettektől, így külön nem is foglalkozunk a részleteivel. Mindenütt csak sejtetik, hogy esetleg rebellis, forradalmi témákról is eshet szó, de konkrétum sehol sem említtetik. Viszont egy bizonyos Svály nevű ügynök 1853 novemberi jelentésében szinte felmentésként írja, hogy a Soltész-féle pincében lévő pohártársaság nem lehet forradalmi szemléletű, mivel ők valamiféle régebbi, középkori eredetű pohár kultuszának hódolnak. A jelentés utóéletéről semmit nem tudunk, talán nem is figyeltek föl a sok egyéb mellett erre a mondatra. Érdekes azonban, hogy ez az ártatlannak maradt félmondat szinte igazol minden eddigit, amit a Murrat-pohárról megtudtunk.

Ezután, nyilván a szabadságharc utáni veszélyes sötét korszak hatására is, a titok, a titkolódzás még nagyobbá válik. Olyannyira, hogy

dég volt az Avasalján. Tudunk halála előtti legendás utolsó látogatásáról Marjalaki Kiss Lajos pincéjében, 1933. május 16-án. A látogatást megelőzően Móra levelet írt Marjalakinak, a levél több irodalomtörténeti munkában is közlésre került. Arra azonban még senki nem figyelt fel, hogy, igaz rejtetten, de a miskolci bujdosó pohár is említésre kerül benne. A nagybeteg, már a halálra készülő Móra levelében arra kéri Marjalakit, hogy még egy jó kis borocskázást jó társaságban hozzon össze neki Miskolcon. S többek között így ír: „de jó lenne, ha akkor és ott (tudniillik a tervezett borozgatáskor – szerző) pont akkor odabujdosna a Pohár is, hogy egy kis előleget kaphassak a végső igazságból, melyet nemsokára teljességében is megismerhetek.”

Az irodalmárok, nem ismerve a fentebb már leírtakat, nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ennek a félmondatnak, betudták nagy általánosságban a jóféle miskolci bor iránti szeretet megnyilvánulásának. De mi

152

153

Szunyogh László

A miskolci bújdosó pohár

azért pár dologra felfigyelhetünk. A nyilván tökéletesen helyesen író és tudós Móra a pohár szót nagybetűvel írja. Nyilván nem véletlenül, ilyen

amúgy is titokzatos pohár végképp elrejtőzött. Érdekes módon azonban egy új, nemrég felfedezett forrásban utalást találunk ismét a városi 2-es számú

hibát nem vétene. S kiértjük azt a kérést is, hogy ha a pohár rend szerinti körbevándorlásában a pincék között nem is a Marjalaki-pincébe tartana

pohárra vonatkozóan. Az ÁVO kutathatóvá vált aktáiban Horváth János, volt városházi tisztiszolga 1952. október 21-ei kihallgatásán a következőket

azon a hétvégén, azt a házigazda intézze el, hogy akkor „pont” mégis ott legyen. S ezt a tekintélyes Marjalakinak nyilván módjában állt elintézni.

vallja. „Gálffy (dr. Gálffy Imre – szerző) polgármester íróasztala mögött a fal faborítása alatt található a titkos rekesz, ahol a város serlegét és a polgármesteri lán-

Hogy egyébként Móra ténylegesen is ismerte a mondát, éppen ő árulja el nekünk egy korábbi írásában. A Hóbiárt basa futása című kis meséjében

cot tartják.” A vallomás többi részletében már nem tér ki erre a témára, mint ahogy arra sem találunk dokumentumokat, hogy az ÁVO, akár ennek alap-

(Szeged 1927.) Árkos Peti, a kondás, háta mögött emígyen fenyegeti meg Kalamül janicsáragát: „hogy innának rád a Murrad poharából”.

ján, vagy egyébként is, megtalálta volna ezeket a tárgyakat. Mindenesetre a városháza vizesblokkjainak 1997-es felújítása során az egykori polgármeste-

Aztán a két világháború közötti korszakra vonatkozóan már csak egyetlen, de igen sokatmondó forrásunk van. Vereczkei (Weisz), Jenő, majd ké-

ri dolgozó falában előbukkant egy később elfalazott falfülke, de ennek senki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget, s az visszafalazásra került. Az eset

sőbb James Waess, miskolci kereskedő család Amerikába kivándorolt, s ott egy, a mikroszkóplencsék gyártásában bevezetett újításának köszönhetően

érdekességét az adja, hogy a fülke lábazatmagasságban, azaz a padlón volt, ami szokatlan, viszont így lehetett esetlegesen az egykori falborítás mögött.

karriert csinált fiának emlékirataiban (Philadelphia 1942.) hevenyészett fordításban a következő található: 1932 egyik novemberi vasárnapján „muszáj

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy volt egy törökkori legenda, amelynek valószínűsíthetően tárgyiasult hagyománya egészen 1945-

volt apukának kimenni a pincébe, mert a rendtartás szerint aznapon nálunk vendégeskedett a vándorpohár. Ilyenkor sokan gyűltek össze a pincénkben, míg más

ig élt. Minden bizonnyal ezen dátumig valamiféle rendtartás szerint „bujdosott”, azaz vándorolt körbe Murrad pohara, amelyhez az igazság

alkalmakkor más pincékbe kellett menni”. Bár ez a rövid töredék nem sok mindent bizonyít, mégis, mintha azt sejtetné, hogy a két világháború között élt valamilyen rendtartás az avasi pincék bujdosópoharának vándorlására.

Ha felidézzük egy kicsit a pár bekezdéssel korábban említetteket, akkor emlékezhetünk, hogy 1812-ben mint ha két igazságpohár „működne” a városban. Egy a pincékben „bujdosik”, míg egy valószínűsíthető másolat pedig a polgármester irodájában valami falfülkében rejtezik. Az ezután felbukkanó híradások szinte mind kizárólag csak a pincében bujdosó pohárhoz köthetőek, talán csak a pozsonyi követek esete kérdéses ebben a tekintetben. Elmondhatjuk tehát, hogy 1945-ig a városi 2-es számú – nevezzük így – pohárról többet nem hallunk.

A második világháború, s az utána következő kommunista diktatúra sok mindent eltörölt a múltból, így a poharak legendáját és rendtartását is. Az

fogalma társult. 1848 után a pohár legendája talán keveredett a bujdosópoharakéval, ám megállapítható, hogy megőrizte eredeti jellemvonásait is. A pohár, vagy kehely kinézetéről semmit nem tudunk. Nem valószínűsíthető, hogy a legenda a 20. század második felében is továbbélt volna, bár jó lenne benne hinni, hogy a „hunczut miskolcziak” ma is vándoroltatják, bújtatják az igazság poharát, csak teszik ezt még nagyobb titokban, mint előtte bármikor. Érdekes, hogy tudomásom szerint a történeti, helytörténeti kutatás egyáltalán nem foglalkozott a témával, még az Avassal foglalkozó részletes monográfiában sem történik róla említés. Valószínűsítem, hogy ennek csak az ismeretlenség az oka, nem pedig egyféle titkolózás a tudósok részéről is. Jó lenne, ha ezen munkám inspirálná az arra hivatott kutatókat a további ismeretlen részletek földerítésére.

154

155

Szunyogh László Talán valamelyik pince mélyén mégis csak megvan valahol az a pohár.

Ha nem kerül elő, legalább a hagyományát jó lenne feleleveníteni. Most, amikor ismét polgári asztaltársaságok szerveződnek az Avason, ismét lehetne a pohárnak rendtartása. A városházán pedig az igazság pohara üríttetne áldomásként a város igaz ügyeire. De ha mindezek nem is, legalább az első korty „a kontyosára” löttyintett hagyománya föleleveníttethetne.

Aki ideáig eljutott az olvasásban, azaz rászánta az idejét, hogy a fönti tanulmányt végigolvassa, nos, az igazán megérdemli, hogy megtudja a teljes igazságot a miskolci bujdosópohárral kapcsolatban. A keltezésből is látszik, hogy ezt hét évvel ezelőtt, néhány nappal áprilist megelőzően írtam, hogy aztán elsején megküldjem néhány prominens embernek, tréfából. Összesen 23 személynek küldtem meg, s nagy meglepetésemre, s nem kisebb örömömre, 21-en „megkajálták”, elhitték. Pedig történészek, újságírók, régészek, tanárok és politikusok, városi vezetők voltak a címzettek között.

Az egyik újságíró, két perccel azután, hogy átküldtem neki e-mailben, már hívott is, hogy ez milyen nagyszerű fölfedezés, ezt mindenképp közkinccsé kell tenni. Csak mondta, mondta lelkesen, s mikor már ötödször szúrtam közbe, hogy „kár, hogy nem igaz”, meg hogy „én találtam ki az egészet”, csak akkor kérdezett vissza megrökönyödve; „mi van?”.

Egy régész külön gratulált, s az újhelyi hasonló poharakat hozta szóba. Úgy igazságos, ha megemlítem, hogy egy másik régész kolléga a jegyzetek slendriánsága végett gyanút fogott, ketten pedig, városunk akkori alpolgármestere, Fedor Vilmos, s az áltanulmányban is említett Dobrossy István tanár úr azonnal átláttak a szitán. De ennek is volt egy mosolyogni való momentuma. Hetekig hiába hívtam a Tanár urat, hogy mi a véleménye az anyagról, nem tudtam elérni. Mikor aztán végül mégis összefutottunk, kiderült, azért került, mert sajnálta nekem megmondani, hogy ez marhaság. Így hát, ha mást nem, legalább azt elhitte, hogy komolyan gondoltam.

Szóval, bevallom, én találtam ki az egészet. Egyebekben pedig köt a titoktartási kötelezettség.

156

Bereczki Zoltán-Darázs Richárd-Fáy Adám-Kapusi Krisztián

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Miskolcon, az avasi pincésgazdákat szervező Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület 2014-2015. évi „Avasi Disputa” címmel futó projektje célul tűzte ki, hogy a civilek eszközeivel és lehetőségeivel élve, a miskolci és az országos közvélemény számára demonstrálja a történelmi Avas értékeit, rendszerezze a vonatkozó ismereteket és azokat közérthető formában, sokféle csatornán keresztül tárja a nyilvánosság elé.

Az Avasi Disputa keretében dokumentum- és játékfilm forgatásra kerül sor, a „Kultúra Nyitott Pincéi” a kortárs hazai szépirodalom jeles alkotóit ismerteti meg a várossal, illetve a művészek számára is bemutatja az avasi pincesorok kivételes atmoszféráját, mindezeken túl szemétszedéssel, ökovécék létesítésével járul hozzá a városrész élhetőségének fejlesztéséhez.

Az avasi templom XV. századi boltozatának 3D-s rekonstrukciója Az Avasi Disputa kutatási programjának részeként, az 1941-es ásatás eredményeire és a templomban fellelhető boltindításokra és kőtöredékekre támaszkodva Bereczki Zoltán építész, PhD-hallgató az avasi templom 1544-ben leomlott gótikus hálóboltozatának elvi rekonstrukcióját készítette el 3D-ben. Az eredményt vetített animáció formájában az eredeti helyszínen, vagyis a templomban mutattuk be.

A jelenlegi avasi templom helyén az első templom a 13. században épült. Az ásatások tanúsága szerint ez egy kisméretű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom volt, talán nyugati toronnyal. Ezt a templomot kelet felé kibővítették a 14. században, nyugati karzatot kapott, és ebben az időben már biztos, hogy megvolt a tornya is. A következő nagyszabású átépítés a 15. század végén következett be. Ekkor a régi templomot a tornya kivételével teljesen lebontották, és egy nagymé157

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi retű, három hajós, szentélykörüljárós késő-gótikus csarnoktemplomot építettek a helyére. Az új templom pilléreinek alapozásához a korábbi

vagy a templom északi, mára elenyészett oldalkápolnáiból származnak.

Egy harmadik típusú profil töredékesen fennmaradt a neogótikus kar-

templom falait használták. A nyugati tornyot meghagyták, tömbjét belefoglalták az új templom alaprajzába. Ebben a periódusban a templom

zat alatt, ez is a templom 14. századi periódusához tartozhat. Jelentősen nehezíti a kutatást, hogy a múzeumból eltűnt az 1941-es, Megay Géza

terét hálóboltozattal fedték be. Azonban a miskolciak nem örülhettek sokáig az új templomuknak: 1544-ben portyázó török csapat dúlta fel a

által vezetett ásatás anyaga. Ahogy fentebb említettem, ez az ásatás tárta fel a szentély pilléreinek alapozását és több gótikus boltozattöre-

várost, és a templom sem menekült meg a pusztulástól. Teteje leégett, boltozatai beomlottak. Utána évtizedekig üresen állt, majd a reformátu-

dék is ekkor került felszínre. Az ásatási jegyzőkönyvek nélkül így csak az ásatásról Megay halála után megjelent cikkre támaszkodhatunk.1

sok vették birtokba. Ekkor készültek el a ma is látható vaskos pillérek, a fölöttük lévő félkörös árkádívek és a síkmennyezet.

A cikk nem közöl teljes leltárt a kőtöredékekről és a szentély pilléreinek helyét is csak hozzávetőlegesen jelöli.

A templom 15. századi boltozati rendszerének rekonstrukciójával már a 20. század harmincas éveiben megpróbálkozott Csemegi József.

A kőanyag áttekintése és felmérése után így az alábbi adatokat lehetett a 15. századi boltozat rekonstrukciójához felhasználni:

Kőtöredékek és ásatási adatok híján a meglévő bordaindítások hozzávetőleges szögeit használta kiindulásnak, és a belső pillérek helyét arány-

1. A templom falai.

szerkesztéssel határozta meg. Rekonstrukciója szép, logikus rendszert követ, de a cikke megjelenését követő ásatás eredményei felülírták azt:

2. Az in situ megmaradt bordaindítások. Ezeknek a szögeit a nagy magasság miatt csak

kiderült ugyanis, hogy a korszak csarnoktemplomai esetében meglehetősen szokatlan módon az avasi templom szentélyében négy pillér volt

kb. 5°-os pontossággal lehetett megmérni.

3. A templom falán megmaradt homlokívek.

félkör alakban (és nem kettő, ahogy azt Csemegi – az analógiák alapján logikusan – feltételezte). Az 1941-es ásatás ezen kívül több bordatöredéket is felszínre hozott. A kőtöredékek egyrészt a templom, másrészt a Herman Ottó Múzeum kőtárában kerültek elhelyezésre. A múzeum kőtárában végzett vizsgálatok azzal a meglepő eredménnyel záródtak, miszerint az ottani bordacsomópont egyike sem az avasi templom 15. századi boltozatából származik,így csak a templom kőtárában lévő kövekre tudtam hagyatkozni.

Az itt fellelhető töredékeknek két különböző típusú profilja van.

Az egyik megegyezik a templomban insitu megtalálható boltozatindítások profiljával (ezek az egész templomban egyformák). A másik profiltípushoz hasonló in situ indítás nincs a mai templomban, így lehetséges, hogy ezek a töredékek a templom előző, 14. századi boltozatából

4. A templom kőtárában fennmaradt háromágú bordacsomópont.

5. A templom kőtárában fennmaradt pillértöredék.

6. Az ásatási alaprajz a szentélypillérek alapozásának – nem túl pontos – helyével.

158

A bordaindítások szögeinek mérésekor újabb bizonytalansági tényezőt jelentett, hogy az egykori szentélyben felépített orgona és a vaskos 16. századi pillérek nehezítették a mérést.

Ezeket a bizonytalanságokat a rekonstrukció során úgy próbáltam meg kiküszöbölni, hogy a templomnak egy „ideális”, kivitelezési hibáktól és torzításoktól mentes tervrajzát próbáltam felszerkeszteni.

Megay 1970.

1

159

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Az ásatási alaprajzból egyértelműen kiderül, hogy a főhajó szélességét a korábbi templom szélessége határozta meg – ennek falait a pillérek

Ha csak a szentélybelső rajzolatát nézzük, az egy olyan megoldás, aminek öt helyett háromoldalú szentélyhez szerkesztett változata a 15.

alapozásához használták fel –, a mellékhajók szélessége pedig a főhajók szélességének a fele lett. A mellékhajók szélessége ilyen módon megha-

század folyamán eléggé közkedvelt volt, több helyen feltűnt, és a bécsi gótikus tervrajzgyűjteményekben is találunk ilyet. Az avasi templom-

tározza a szentélypillérek helyét is. A késő-gótikus, szentélykörüljárós templomok esetében a gazdaságosságra való törekvés miatt a szen-

ban nyugat felé továbbhaladva már csak a bordaindítások szolgáltatnak némi információt, a főhajóban pedig ezek sem. A főhajóboltozat

télypillérek száma általában a fele a szentélypoligon szögei számának.2 Viszonylag elterjedt megoldás az avasi templomhoz hasonló ötoldalú,

modellje így teljesen hipotézis, a szentély csillagjából próbáltam kifejteni a rajzolatot a bécsi tervrajzhoz hasonlóan.

négyszögű szentélypoligon, ehhez a négy szöghöz azonban a belsőben szinte mindig csak két pillér tartozik (nem véletlen, hogy Csemegi is

A mellékhajóknál az indítások szögei nem nyújtanak elég információt, így az ottani rekonstrukció is csupán hipotézis. A modellhez két

ilyen alaprajzot rekonstruált). Egyelőre rejtély, hogy az avasi templom építői miért választották a sokkal régebbi és sokkal nagyobb katedráli-

verziót szerkesztettem fel, az egyik a Csemegi-féle rekonstrukcióhoz hasonló Parler-boltozat, a másik verziónál pedig a szentélykörüljáró

sokban szokásos megoldást (4 falsarok – 4 pillér).

Visszatérve a rekonstrukcióra, a szentély in situ megmaradt há-

torzított keresztboltozatait vittem tovább, ami nem problémamentes, mert a mellékhajóknál ha keresztboltozatot építettek, akkor az több-

romágú boltindításiból kiindulva elég nagy biztonsággal kiszerkeszthető egy olyan rendszer, amibe a mérési hibahatáron belül beilleszt-

nyire szabályos volt. Az avasi templomban megmaradt szögek viszont kizárják a szabályos keresztboltozatot. De ismét hangsúlyozom, mind-

hető a kőtárban lévő háromágú csomópont. Így a szentélybelső és szentélykörüljáró boltozata viszonylagos biztonsággal rekonstruál-

két verzió teljesen hipotetikus.

Hátravan még az egykori torony melletti két melléktér boltozata.

ható. Az eredmény egy olyan boltozat lett, ahol belül egy szabályos csillagforma rajzolódik ki, míg kívül kissé torzított keresztboltozatok vannak. Már a rekonstrukció kiszerkesztése után vettem észre, hogy ez a rendszer teljesen megegyezik a prágai Szt. Vitus-székesegyház szentélymegoldásával (természetesen a sugárkápolnák nélkül).

A közvetlen kapcsolat a nagy időbeli távolság miatt is kizárható (a két boltozat építése között kb. másfél évszázad különbség van). Egyrészt az alaprajzi egyezés nem jelent térbeli egyezést is, másrészt ekkor (a 15. század végén) az ötletek már tervrajzok formájában cirkuláltak egész Európában.3

Ezek közül az északibb az egyszerűbb, és itt a négy indításból három fennmaradt, tehát a rajzolat elég nagy biztonsággal rekonstruálható egy gyakori, nagyon egyszerű csillagboltozatként. A déli esetében nehezebb a dolgunk, mert a négyből csupán egy – háromágú – indítás maradt meg. Jobb híján ugyanilyen indítást feltéteztem a másik három sarokba is, és ezek alapján szerkesztettem ki egy hipotetikus csillagformát. Feltűnő a kontraszt a templom szabálytalanul felépített törtkő falai és faragott kőanyagának minősége között. Már önmagában az is furcsa, hogy egy mezőváros ilyen méretű templomot építsen. Valószínű, hogy reprezentációs igény hívta életre az építkezést, de az anyagi források szűkösek lehettek. Ezt már a tervezéskor is figyelembe vehették, ezért foglalták bele az előző templom tornyát az új templomba (a toronyépítés a legdrágább feladatok

Csemegi 1937. 255-259.

3 Csemegi 1937. 255-259.

2

160

161

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

közé tartozott), és ezért használták fel az előző templom falait pilléralapozásnak. A díszes (jelenleg újkori toldásokkal eltakart) déli

hozzájárultak a történelmi Avas fejlődéséhez, mai arculatának kialakulásához. Középiskolások és az egyesületi tagság bevonásával már maga a

és északi kapu is a reprezentálás igényét támasztja alá, ahogy a négypilléres szentélymegoldás is. Ami a kivitelezést illeti, valószínűleg ott

kutatás is közösségi keretekben zajlik, az előzetes tájékozódás és az eredmények bemutatása a temetőt bejáró sétákkal egybekötött megbeszélé-

is a takarékosság volt a döntő. A faragott kőanyagot minden bizonnyal képzett kőfaragók állították elő, még az is lehet, hogy nem a helyszí-

sekkel, kiselőadásokat tartalmazó vezetésekkel történik, és az „Avasi Disputa kutatónaplója” című blog folyamatában tájékoztatja az érdeklődőket

nen, viszont a falak felépítése és talán a faragott kőanyag elhelyezése már valószínűleg a helyi, kevéssé képzett mesterekre maradt.

az aktuális kérdésekről, fejleményekről.

Néhány példa: Palóczy László (1783-1861) Borsod vármegye ország-

Érdemes még egy bekezdés erejéig a boltozat beomlásának kérdésével foglalkozni. A templomban egyetlen ív sem maradt épen, pedig

gyűlési követe, a reformellenzék jeles szónoka, 1848 júliusától az országgyűlés korelnöke Miskolcon született, sárospataki jogi tanulmányai után

a mellékhajók és a torony melletti terek között meglehetősen masszív hevederívek voltak. Kérdés, hogy egy portyázó török csapat tud-e

Borsod vármegye tisztviselője, 1832-től országgyűlési követe lett. Reformátusként az avasi templom egyházközségének 1825-től segédgondno-

ekkora pusztítást okozni. A tető égése és összeomlása kétségkívül tud olyan aszimmetrikus terhelést okozni, ami áttöri a boltozatokat.

ka volt, sokat tett a gyülekezetért. Az avasi Mélyvölgyben pincéje volt, Palóczy kiváló társasági ember, remek adomázó hírében állt. A miskolciak

Azonban az összes boltsüveg és az összes heveder- és árkádív pusztulása ilyen módon nehezen képzelhető el. Ezt alátámasztják a máso-

kaszinóinak nevezte és a közösségi események kiemelt helyszíneinek tekintette az avasi pincéket. Halálát követően Palóczy László fővárosból

dik világháború után a lebombázott Köln templomairól készült fotók is: ha a boltozat egy része meg is semmisült, egy másik része, vagy

Miskolcra szállított földi maradványai fölé, 1869. augusztus 2-án Borsod vármegye állított emlékművet az avasi templom oldalában.

legalább egy-egy ív mindig állva maradt. Valószínű, hogy így történt a török támadás után az avasi templomban is, és a maradék íveket a templom újjáépítésekor bonthatták el. Hogy ennek műszaki vagy esztétikai, ideológiai okai voltak (esetleg mindkettő), ennyi idő távlatából már nem mondható meg.

Ugyanazon év elején, 1869. január 18-án hunyt el Szemere Bertalan (1812-1869) Borsod vármegye országgyűlési követe, 1848 áprilisától belügyminiszter, 1849. május elsejétől Magyarország miniszterelnöke, akinek földi maradványait 1871. május elsején szállították haza Budáról, és Palóczy emlékművétől néhány méterre hantolták el az avasi templom északi oldalában. A középkori temető és a templom mellett e két jeles síremlék létesítése volt lényegében az első modernizáló lépés afelé, hogy a város és a vármegye irányítása direkt módon intézkedjen a domboldal rendezéséről, közterületeinek tervszerű használatáról.

Palóczy emlékműve közelebb hozta a domboldalt és a belvárost, ottléte közéleti-politikai-történelmi érdeklődést ébresztett az Avas iránt.

Szűcs Sámuel miskolci ügyvéd naplója megörökítette, hogy már a dualizmus időszakában, minden év március 15-én fáklyás felvonulással

Nyughelynél is több – „avasiak” a miskolci Avas református sírkertjében A templomot övezi a városrész kivételes értékei közül is kimagasló jelentőségű sírkert, melyet az Avasi Disputa új szempontú tematikus megközelítéssel kutat, olyan – a miskolci Avas református temetőjében nyugvó – közéleti és hétköznapi személyiségek életrajzának feltárását célozva meg, akik életútjukkal, tevékenységükkel, esetleg éppen a síremlékükkel 162

163

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

érkeztek Szemere Bertalan avasi sírjához a Papszer utcai református főgimnázium tanárai és diákjai.4

A városi közigazgatás prominensei közül például Kun Miklós (1812-1875), Miskolc város történetíró főbírája nyugszik az avasi teme-

Horváth Lajos (1824-1911) Miskolc város országgyűlési képviselője, Szemere Bertalan ifjú bizalmasaként már 1848-ban belügyminisztériumi

tőben. Hivatali ideje alatt, 1842-ben publikálta a „Miskolcz múltja, jelene, tekintettel jövőjére” című várostörténeti munkáját, a kötet az Avas, az

titkárként dolgozott. A bukás után Szemerével együtt utazott az országhatárig, Orsovánál közösen elásták a magyar Szentkoronát. Visszatért

avasi templom történetére vonatkozó adatokat is konzervált. Hazáját nem csupán pennával szolgálta, a szabadságharc idején Kun Mik-

Miskolcra, ügyvéd lett, majd a város országgyűlési képviselője. A jeles politikus pénzadományai tették lehetővé 1890-től az Avas felső részeinek (a

lós a miskolci nemzetőrség egyik osztagának hadnagyaként harcolt.

mai Kilátó környékének) rendezését, a terület ezért kapta a századfordulón a Horváth-tető elnevezést, a vonatkozó dokumentumok 1902-ben már

zott. Sírja a miskolci Avas református temetőjének I/B. parcellájában emelkedik. Soltész Nagy Kálmán (1844-1905) Miskolc város polgár-

ekképpen emlegették a környéket. Mindemellett 1910-ben Miskolc város díszpolgárává választották Horváth Lajost, akinek a síremléke Szemere

mestere, országgyűlési képviselő szintén az avasi temetőben nyugszik.

Az Avas idegenforgalmi fejlesztése, tervszerű rendezése Soltész Nagy

Bertalané mellett, az avasi templom északi oldaláról tekint le a városra. Évtizedeken keresztül hirdettek igét az avasi templomban olyan

Kálmán hivatali idejében, a polgármester tevékeny közreműködésével vette kezdetét. Hatékony tárgyalásokat folytatott a Miskolcon megle-

református lelkészek és püspökök, akik haláluk után a szomszédos temetőbe kerültek. Apostol Pál (1787-1860) 1827-től a miskolci avasi

hetős tétlenséggel állomásozó hadseregrészek vezérkarával, majd a katonaság közreműködésével és Horváth Lajos országgyűlési képvise-

templom lelkésze, 1848-tól haláláig református püspök volt. Lévay József költő, Borsod vármegye alispánja (és nem mellesleg avasi pincés

lő anyagi hozzájárulásával 1890-ban megindultak a sétautak, teraszok létesítését, fásítást, parkosítást eredményező munkálatok. Budapesten

gazda) a naplójában megörökítette, hogy „Apostol Pál püspök pedig azt óhajtotta, hogy ne kriptába, hanem árva sírba temessék őt, mégpedig a temető azon részén, melynek földje legmeszesebb tartalmú, hogy az ő porrészei minél hamarább elvegyüljenek az anyafölddel. Talán neki volt igaza”.5 Apostol Pál sírja ekképpen került az avasi temető II/A. parcellájába. Novotny Gyula (1907-1987) református lelkipásztor 1969-től tartotta az istentiszteleteket az avasi templomban, helytörténészként megírta Az avasi templom című könyvet, amely a mai napig alapműve a templom és a temető kutatásának.6 Sírja az avasi temető I/C. parcellájába került.

halt meg, majd az avasi református temetőben helyezték örök nyugalomra az Avas fejlesztéséért életében igen sokat áldozó, jó emlékű miskolci polgármestert. Sírja a III/D. parcellában emelkedik.

Győri Nagy Lajos (1892-1980) jogász, eszperantista, testvérével, dr. Győri Nagy Istvánnal 1941-ben a szüleik 50. házassági évfordulójának tiszteletére, az avasi templomnak ajándékozták azt a harangjátékot, ami negyedóránként még napjainkban is hallható a miskolci belváros környezetében. A Győri Nagy család nyughelye a miskolci avasi református temető III/D. parcellájában található.

Egészen érdekes példák, amikor avasi pincetulajdonosok kerülnek haláluk után alig néhány méternyire az egykori vidám órák helyszínétől, az avasi temetőbe. Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972) történész, muzeológus, Miskolc helytörténetének, azon belül az Avas domb múlt-

Dobrossy (szerk.) 2003. 257. (2. kötet).

Porkoláb (szerk.) 2001. 86.

4 5

Novotny 1982.

6

164

A bukás után visszavonult a közszerepléstől és borászattal foglalko-

165

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi jának kiemelkedő kutató személyisége, aki egyszersmind pincés gazda is volt: Nagyavas Középső sori pincéjében Móra Ferenc és Móricz Zsigmond is többször vendégeskedett. Sírja a miskolci Avas református temetőjének I/B. parcellájában található. Rollinger Lujza (Horváth

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Századfordulótól az ezredfordulóig: nosztalgia és realitás a történelmi Avason (szórakozás, vendéglátás a 20. században) A kivételes avasi atmoszféra meghatározó adottsága, hogy a melankóli-

Antalné, 1906-1947), jeles miskolci órás-ékszerész család tagja, több avasi (Nagyavas Alsó sor, Rácz sor) pince és borház tulajdonosa volt.

át ébresztő temetőtől néhány lépésnyire nyílnak az önfeledt barátkozás, élénk társasági élet színhelyeiként szolgáló borospincék, vendéglők.

Sírja az Avas református temetőjének III/B. parcellájában található.

Kimagasló művészeink közül Latabár Endre (1811-1873) színház-

A 20. század első fele privát jellegű borházas asztaltársaságokkal, klas�szikus, mára elfeledett nevű polgári vendéglőkkel, tehát a magántulaj-

igazgató is az avasi temetőben nyugszik. A korábban Szemszúró, Sas és Hóhérbástya nevekkel jelölt nagyavasi Latabár sort Soltész Nagy Kál-

don dominanciájával telt el az Avason. A pincésgazdák többsége saját testi és szellemi, társasági igényeinek kielégítésére használta a borházát,

mán polgármestersége idején (1878-1901) róla nevezték el, ott állt a borháza, nyaralója. 1873. július 9-én bekövetkezett halála után az avasi te-

voltak persze olyanok is, akik – hatósági engedélyek birtokában – fizető vendéglátással próbálkoztak személyesen, vagy éppen bérlő közremű-

metőben helyezték örök nyugalomra. Sírja, majd családi kriptája a miskolci színművészet jelentős emlékhelye lett. Szűcs Sámuel naplója már

ködésével. A magánjellegű asztaltársaságok többé-kevésbé részét képezik a miskolci köztudatnak, legendássá válva integrálódnak az Avashoz

az 1888. év kapcsán megörökítette, hogy „november 1-n Hatvani Károly színtársulata, az ev. református temetőben, Latabár Endre és Pázmán Mihály

fűződő kollektív nosztalgia hagyományrendszerébe.

Lévay József (1825-1918) költő, műfordító, Borsod vármegye alis-

sírjait megkoszorúzta, gyászdal kíséretében”.7 Pázmán Mihály (1815-1873) színművész, színházigazgató volt, a nagyavasi Pázmán sort róla nevez-

pánja – avasi pince tulajdonos is volt. Sajószentpéteren született ugyan, de az Avas alatti református gimnáziumban (még az eredeti épületben,

ték el. 1843-ban került először Miskolcra, majd 1856-ban újra, immáron színházi igazgatóként. A direktorsággal az 1860-as években hagyott fel, de színészként még 1870-ig szerepelt. Aztán néhány évig városhá-

ami manapság a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai kiállító-épülete) érettségizett, utóbb tanított. Arany János, Tompa Mihály barátja volt a költő, aki első verseit gimnazistaként az Avason írta. Borospince a

zi tisztviselő volt 1873. március 2-án bekövetkezett haláláig. Kollégája, Latabár Endre szintén abban az évben hunyt el, Pázmán és színésznő

Jézus kútja felett, korabeli számozás szerint a Nagyavas 704. szám alatt volt, és aggastyánként is naponta feljárt oda.

felesége, Bizik Eszter földi maradványai a Latabár család kriptájába kerültek. Az avasi temetőből a kriptától a Felső sor felé vezető pincesor

Lévay halála után pár évvel, egy pincesorral magasabbra került az irodalmi vonatkozások révén legendássá váló magánjellegű asztal-

Pázmán Mihály nevét viseli. (Sokszor – hibásan – Pázmány Péter sornak írják, holott az ellenreformáció katolikus főpapjáról aligha lett volna szerencsés Miskolc református lelki központjának szomszédságában pincesort elnevezni.)

társaságok avasi centruma. Mindez Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972) történész-muzeológusnak köszönhető, Nagyavas Középső sor 648. számú pincéjében Móra Ferenc és Móricz Zsigmond többször vendégeskedett, ahogyan ez közismert.

Legálisan, a szükséges engedélyek birtokában működő fizető vendéglátás, üzletszerű pince és borház használat ugyancsak jellemezte a

7

Dobrossy 2003. 323.

166

167

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi 20. század első felének Avasát. Nem volt túlságosan sok pincevendéglő, évtizedenként 4-6 törvényes vállalkozásról szereztünk tudomást és arról

vendéglátásnak. Alig néhány méterre a temető bejáratától és a kriptától, korabeli számozás szerint a Pázmán sor 381. alatti pince és borház tulaj-

is, hogy legalább ennyi, feltehetően még több „zugkimérés” rontotta az adózó, bejelentett vendéglátósok üzletét. A Kisavason és a Mélyvölgy-

donosa 1944-ben Jurecskó László vendéglős volt. Nyugati szomszédja, a Pázmán sor 382. szám alatt nyitott Tátra vendéglő egyike volt az avasi

ben kevésbé volt jellemző a hangzatos névadás, inkább a nagyavasi sorok vendéglátóhelyeit azonosították találékony cégérekkel.

vendéglátás legendás helyszíneinek, azzal együtt, hogy mára némi bizonytalanság vette körül, kérdésessé vált a pontos lokalizálása. Levél-

A Kisavas I. során 1939-ben pincéi voltak (korabeli számozással:

tári dokumentum konzerválta, hogy 1944-ben az avasi Pázmán sor 382.

Kisavas I. sor 8-9. szám) Leffler Bélának, a két világháború közötti

szám alatt működött a Tátra vendéglő. Nem kizárt viszont, hogy a 20.

Miskolc közismert vendéglősének. Az avasi Mélyvölgyben az 1930-as évek végén, korabeli számozással a Zsolcai sor 198. jelölésű pincében

század első évtizedeiben több Tátra is lehetett az Avason.

Sassy Csaba 1940-ben az Alsó sorra helyezte a Tátrát, a rá jellem-

és borházban fedett terasszal és kerthelyiséggel bővített vendéglőt működtetett Görömbey Géza.

ző humorral: „Az avasi kilátótoronyban 10 fillér belépődíjat szednénk azzal az indoklással, hogy innen szabadszemmel látható a Tátra. Aki feljönne, an-

A Mélyvölgy valóban kiemelten forgalmas helye volt az Avasnak, viszont pincesorain több zugkimérés működött, mint törvényesen adó-

nak megmutatnánk a Tátra-vendéglőt, ami az avasi alsósoron van és tényleg szabadszemmel is látható”.9 A levéltárban fennmaradt gyönyörű, 1911-

zó vendéglő. Ráadásul, az 1940-es években az avasi Mélyvölgy frekventált helyszíne volt a miskolci prostitúciónak és a tiltott szolgálta-

ben keltezett rajzos dokumentáció ugyancsak azt rögzítette, hogy Klein Ármin a „Nagy-Avas, alsósori Tátra Mulató tulajdonosa (…) kibővíteni illet-

tást nyújtó hölgyeket illegálisan szeszes italt mérő pincetulajdonosok fogadták borházuk falai közé. Visszatérve a legális avasi vendéglátás-

ve átalakítani óhajtván a jelenlegi és már most is az Avas díszét és kedvenczét képező mulató illetve szórakozó helyét”.10 Csakugyan több avasi Tátra volt,

hoz: a Mélyvölgyről a Nagyavasra vezető Csáthy soron már a 20. század első felében is nyitottak pincéket a fizetőképes kereslet előtt. Az 1930-as és 40-es években közismert szórakozóhelynek számított a Fábián vendéglő, a későbbi Bortanya szomszédos pincéje és borháza. A Zöldliget vendéglő 1931 tavaszán hirdette magát ekképpen: „Ma és mindennap szabadban sült lacipecsenye, kitűnő fajborok, hideg és meleg ételek. Figyelmes kiszolgálás, olcsó árak. Jó cigányzene. Szíves pártfogást kér: Szőllőssy Gyula, Zöldliget vendéglő, Nagyavas Csáthy-sor 375. sz.”.8 A temető túlsó végén, a Latabár családról elhíresült kriptában nyugszik egy másik színész, színi direktor is, Pázmán Mihály (1815-1873).

A róla elnevezett Pázmán sor csakugyan mozgalmas pontja volt az avasi

vagy csupán néha összekeverték az Alsót a Pázmán sorral?

Hasonlóan legendává vált az Avasi Vigadó a 20. század első évtizedeiben járó Latabár soron. Perl Gyula tulajdonos korabeli számozással Latabár sor 386. alatti pincéjét, borházát, mulatóját 1906-ban átépíttette, a levéltárban fennmaradt a munkálatokhoz készített tervrajz.

A tulajdonos tapasztalt és hosszú pályát végigdolgozó vendéglős volt, 1929-ben írták róla, hogy „Perl Gyula 1896-ban alapította kávéházát, részt vett a háborúban”.11 Az Avasi Vigadó addigra talán már tulajdonost cserélt, legalábbis erre engedett következtetni egy 1925 évi újsághirdetés: Idézi: Porkoláb 1993. 313.

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2905/1912.

11 Halmay – Leszih (szerk.) 1929. 537.

9

10 8

Reggeli Hírlap, 1931. május 10.

168

169

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi „Az Avasi Vigadó (386. sz. pince) teljes felszereléssel együtt, azaz 300 darab székkel és 70 darab asztallal örök áron eladó”.12 Név szerint ismert volt a

A második világháború éveiben kibővült a pincék funkciója, már 1943 márciusában polgármesteri hirdetmény tudósított arról,

Sárgarigó vendéglő (korabeli számozás szerint: Felső sor 406. szám), melynek működtetője, Haydu Endréné „Diósgyőrött született, Kolozsvá-

hogy a „légitámadások esetére szolgáló óvóhelyek biztosítása céljából a város területén lévő borpincék alkalmasságának és befogadóképességének

rott járt iskolába. 1929-ben tett mestervizsgát, előzőleg már önálló vendéglős volt”.13 A levéltárban fennmaradt a Sárgarigó vendéglő 1939. évi át-

megállapítását rendeltem el”.16 A lakosság az emberi élet és az anyagi javak mentésére használta az avasi pincéket, melyek a légitámadások

alakításához készült rajzos dokumentáció, akkor tehát már adatoltan működött Haydu Endréné irányításával.

ellen valóban oltalmat nyújtottak. A Vörös Hadsereg megjelenése 1944 decemberében új helyzetet teremtett: az orosz katonaság végigjárta

A Toronyalja utca és a Középső sor találkozásánál (korabeli számozással: Középső sor 586.), tehát a belváros felé eső elején a pincesornak, egy

az avasi pincesorokat is, mondván, hogy németek és fegyverek után kutatnak – a férfiakat viszont kényszermunkára fogták, a nőket bestiális

1934. évi ügyirat még Potenga névvel jelölte meg a Középső sor 586. számú pincéjét a helyszíni rajzon. Adatolt, hogy akkor már jó ideje vendéglátással

módon megbecstelenítették.

A második világháború után, különösen a „fordulat évét” követő-

foglalkozott a tulajdonos, egy 1924. évi napilapban jelent meg az alábbi hirdetés: „mindenes bejáró asszony vagy leány azonnal felvétetik a Potenga vendég-

en berendezkedő pártállam rendszerében alapvetően átértékelődött az Avas általános megítéltsége. A korábban is üldözött zugkimérések és a

lőbe az Avason”.14 A szakirodalom számára sem volt ismeretlen a Középső sor elején, évtizedeken keresztül fennálló vállalkozás: „Nagyavas 586. szám

prostitúció elleni hatalmi törekvések politikai motívumokkal keveredtek. Virág Sándort, az addigra „beszalámizott” szociáldemokrata párt

alatt működött az 1920-as években a Potenga-vendéglő. Potenga Ferenc közismert miskolci építész volt, az üzletet felesége vezette. Tőlük vásárolta meg Leskó János, s

Borsod megyei főtitkárát 1950-ben azzal a váddal tartóztatták le, hogy egy avasi pincében sorra kerülő baráti találkozókon rendszerellenes

itt nyitotta meg 1935. február 9-én a Tiroli vendéglőt”.15 Valóban, az 1936. évi levéltárban őrzött helyszíni rajzon már a Tiroli vendéglő elnevezés szerepelt, az 1939-es pedig a tulajdonos, Leskó János megnevezésével azonosította az ingatlant. Érdekes és persze találó asszociációként a meglehetősen kevés cégérrel-fantázianévvel jelölt avasi vendéglő között több úgy azonosította magát, hogy kedvelt hegyvidéki turista célpontok felidézésével próbálta fokozni a vonzerőt és a hangulatot (Tátra, Tiroli).

összeesküvést szervezett.17 Államvédelmi és rendészeti szempontból kifejezetten gyanús, nehezen ellenőrizhető terepet jelentett az avasi pincesorok környéke, a század első felében természetes és közkedvelt magánjellegű asztaltársaságok terhessé váltak a fennálló kommunista hatalom politikai érdekeinek szempontjából. Ugyanakkor a krónikussá fokozódó lakáshiány miatt nőtt az avasi borházakat állandóan használók, vagyis a folyamatosan ott élők létszáma. A történelmi Avas, mint a harmincas évek idegenforgalmi nevezetessége rövid idő alatt, a világháborús évtized során perifériává vált, ahol egyfelől megnőtt az egzisztenciális kényszer miatt állandóan

Reggeli Hírlap 1925. március 31.

Csíkvári (szerk.) 1939. 164.

14 Reggeli Hírlap, 1924. június 8.

15 Dobrossy 1993. 360.

12 13

170

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 11495/1943.

17 Kis 2006. 9.

16

171

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

ott lakók száma, másrészt – a nehezen ellenőrizhető terület adottságait kihasználva – közbiztonságra veszélyes tevékenységek koncentrálódtak.

a számításukat. Alacsonyabb nívójú, de a korban közkedvelt szórakozóhelynek számított a rendszerváltás időszakáig fennmaradt Törpe sö-

Jánusz-arcú a közelmúlt Avas képe. Egyfelől a kisavasi Alabárdos, Törpe, a Mélyvölgy szórakozóhelyei és a Nagyavas Csáthy során a Bor-

röző, ahol szintén élő zene, időnként sörkorcsolya és sörkülönlegességek szolgálták a kisavasi Első sorra fellátogató vendégkört.

tanya az 1960-as évekbeli kezdetektől a nyolcvanas évek végéig virágkorukat élték, mint az Avas várospolitikailag is népszerűsített, legális

Dukát, Fourier, Fáraó, Avasi Koccintó, Nightmare, Hetedik Mennyország, Anonymus a Kisavason, Póker party, Taverna, Zóna és Fekete

vendéglátó-egységei. A történelmi Avashoz fűződő kollektív nosztalgiában feloldódott ennek a korszaknak az eszenciája is, az aktív korú

Bika a Mélyvölgyben, Tátra Bob Club a Pázmán soron, Tatár Iván pinceszínháza a Latabár soron és a többi, és a többi. Rendszerváltástól az

visszaemlékezők kellemes ifjúkori élményei leginkább az említett szórakozóhelyekkel kapcsolatosak. Másrészt viszont az államszocializmus

ezredfordulóig jó pár – immáron a vállalati „védőháló” nélkül – piaci körülmények között működő pincevendéglő jött létre és élte rövid, alig

szempontjai szerint számos tekintetben veszélyesnek minősültek a nehezen ellenőrizhető, magánkézben maradó pincék és borházak, a köz-

egy évtizedes aranykorát a történelmi Avason. A második világháborúig tartó polgári éra, majd a rákövetkező államszocializmus negyven

művesítés hiányosságai pedig praktikus oldalról okoztak problémákat.

A legális avasi vendéglátás ekképpen tehát államosított volt, a Miskolci

évét megtöltő időszak különbözött egymástól a politikai-társadalmimakrogazdasági háttér tekintetében, viszont a szórakoztatás-vendéglá-

Vendéglátóipari Vállalat szervezeti keretein belül működő „egységek” nyújtottak lehetőséget a fogyasztásra, szórakozásra, kikapcsolódásra.

tás jellege hasonlóságokat mutatott a történelmi Avason (meleg ételek, terített asztalok, élő-, jellemzően cigányzene, felnőtt vendégkör).

A nagyavasi Csáthy sor 377. számú borházában és pincéjében kialakított Bortanya az 1965. évi megnyitásától valóságos szimbóluma lett a

Mindehhez képest egészen másféle hangulatokat inspiráltak az 1990-es évek: a rendszerváltástól az ezredfordulóig valósággal felrob-

korszak avasi vendéglátásának. A Nagyavas Pázmán során az államszocializmus évtizedeiben is működött a Tátra vendéglő. A két világháború közötti évtizedekben meglehetősen rossz hírű Mélyvölgyben kiváló éttermek nyíltak az 1980-as években (Halásztanya, Dionysos).

A Kisavason vitathatatlanul az Alabárdos étterem és borozó volt a tradicionális igényeket kiszolgáló vendéglátás legnívósabb helyszíne.

Maga a barokk épület is az egyik legnagyobb és legszebb az Avas borházai között. A kisavasi Első sorról az emeletes épület tetőjére szerelt neonreklám zöld fénnyel hirdette az „Alabárdos” nevét és jelölte meg a helyét, útba igazítva a belváros felől érkező vendégeket. Egészen közel, a kisavasi Első sor 16. szám alatt, 1968. július 25-én nyílt meg a Törpe söröző. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat vezetői jónak látták, ha a borkultúrához kötődő városrészben azért a sörösök is megtalálják

bantak a pincesorok, alternatív-, jellemzően fiatalos szubkultúrákat hoztak létre, vagy szolgáltak ki a szűk évtized immáron piaci viszonyok között működő szórakozóhelyei. Az ezredfordulóra drasztikusan megváltozó fogyasztási, szabadidőtöltéssel kapcsolatos szokások és a teljesíthetetlen hatósági elvárások elreménytelenítették a vendéglátós avasi vállalkozók helyzetét. A rendszerváltás előtti állami vállalatok avasi egységei sem voltak persze feltétlenül rentábilisak, de akkoriban még különösebb véráldozat nélkül elbírta őket a nagy „egész”, ahogyan minden mást a kádári Magyarországon (persze korántsem utólagos következmények nélkül).

Az ősrégi sorokon néhány éve mégis mozog valami! Lélegzik, életképesnek mutatkozik a posztmodern őrülettől távol, ezáltal csöndesen visszaszivárog egynéhány érzés a századfordulós idillből

172

173

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi – a történelmi Avas további sorsának legfőbb tényezői alighanem a magántulajdon felelősségét viselő civilek, a pincéikre és borházaikra

Lássunk néhány példát végezetül!

áldozó miskolci polgárok! Amennyiben másoknak, leginkább nekünk, közvetlenül nem érintett miskolciaknak is fontos e fél évezredes avasi

Alsó sor 384. szám 1911. év

pincekultúra fennmaradása, őket, a boros gazdákat kell respektálnunk és minden elképzelhető eszközzel támogatni.

A levéltárban fennmaradt gyönyörű, 1911. november 22-én keltezett rajzos dokumentáció szerint Klein Ármin a „Nagy-Avas, alsósori Tátra

Az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület 20142015. évi –„Avasi disputa” címmel összefogott – kulturális rendezvénye-

Mulató tulajdonosa (…) kibővíteni illetve átalakítani óhajtván a jelenlegi és már most is az Avas díszét és kedvenczét képező mulató illetve szórakozó he-

inek és tudományos kutatásainak további fontos vállalása volt feltárni a miskolci Nagyavason épült borházak számozásának változásait, a pin-

lyét”18. Klein miskolci, Vörösmarty u. 29. szám alatti lakosként szerepel az iratokban, melyek a Tátrát máshol Nagyavas 384. számmal azono-

cetulajdonosokra, építési eseményekre, használatra-funkcióra vonatkozó történelmi ismereteket. A 20. század folyamán többször változott

sítják. A szakirodalom ugyancsak említi a Klein-féle Tátra mulatót: az „avasi vendéglősök között kedvelt elnevezés volt a Tátra. (…) A Tátra tulajdo-

a borházak számozása, jelenlegi pincetulajdonosok szerint aktuálisan sem rendezett a történelmi Avas ingatlanainak egyértelmű és követke-

nosa 1914-1936 között Klein Ármin volt, de pl. 1921-ben a cégtáblára felkerült Pintér K. és Társa neve.”19

zetes azonosítása. A kutatás során feltárt dokumentumok rendszerezését mégis hasznosnak találtuk, talán e kataszter-kezdemény a jövőben

Sassy Csaba még 1940-ben is az Alsó sorra lokalizálta a Tátrát, a rá jellemző humorral: „Az avasi kilátótoronyban 10 fillér belépődíjat szednénk

kiegészülhet olyan információkkal, melyek kapcsolatot teremtenek a történelmi források és a jelenlegi pinceállomány között. Adatbázis-kez-

azzal az indoklással, hogy innen szabadszemmel látható a Tátra. Aki feljönne, annak megmutatnánk a Tátra-vendéglőt, ami az avasi alsósoron van és tényleg

deményünkben betűrend szerint tekintjük át a miskolci Nagyavas pincesorait, melyeknek borházait a jelenlegitől eltérő, korabeli számozással foglaljuk lajstromba. Minden esetben megadjuk a vonatkozó információ keltezési évét, törekvésünk szerint próbáljuk elkülöníteni egymástól a különböző időszakokban azonos számot viselő pincéket, borházakat.

szabadszemmel is látható.”20 Alsó sor 708. szám 1937. év Horváth Antalné Rollinger Lujza 1937. május 17-én építési engedélyért folyamodik az alábbi szöveggel: „Nagyavas Alsó sor 708. számú telkemen lévő pincémnek átalakítását a mellékelt tervek szerint engedélyezni: a pincém a város belső környezetéhez tartozik és el van hanyagolva és tőlem telhetőleg kissé ízléses formában akarom megépíteni kő- és tégla anyagból lesz

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2905/1912.

Dobrossy 1993. 360.

20 Idézi: Porkoláb 1993. 313.

18 19

174

175

Az Avasi Disputa projekt kutatási témái

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi megépítve, tető szerkezete megfelelő faanyagokból és cseréppel lesz fedve.”21 A szomszédos, 710. számú telek tulajdonosaként ugyancsak Horváth

1941. év Horváth Antal háztulajdonos 1941. május 26-án a mérnöki hivatalhoz

Antalné Rollinger Lujza szerepel, aki jeles miskolci órás-ékszerész család tagja, lakcímeként a „Széchenyi 50. Ékszerüzlet” elérhetőséget

címzett kérvényében írja, hogy „Nagyavas Alsósor 710. szám alatt levő házam végében a régi támfal amely egyben tűzfalat is képez, omladozott és ezt el

adta meg az idézett iratban.

kellett távolítanom. Ennél fogva az ide mellékelt rajz szerint a támfalat felépíteni óhajtanám.”24

Alsó sor 710. szám 1935. év

Alsó sor 711. szám

Bende Miklós és Bende János (lakás: Miskolc, Szentpéteri kapu 10. szám) a tulajdonosok 1935 év végéig, amikor eladják az ingatlant Hor-

1932. év „Telekkönyvi betéti kivonat 2604. hrsz. Pince 711. sz. és előtér Nagyavas Alsó

váth Antalné Rollinger Lujzának, aki a szomszédos, 708. szám alatti pincének is a tulajdonosa.22

soron 81 négyszögöl. Tulajdoni lap: Lichtenstein Lászlóné szül Bartányi Ilona 3/6 rész, Kubinyi Pál, Anna, János 1/6 – 1/6 – 1/6 rész. 1932. febr. 11-én”25.

1936. év

1936. év Horváth Antalné Rollinger Lujza, az Alsó sor 710. számú pince tulaj-

Lujza-pihenő névvel nyári lakot kíván építtetni az új tulajdonos, Horváth Antalné Rollinger Lujza, de gond adódik az ingatlan azonosítá-

donosa az építési engedélyért folyamodó leveléhez mellékelt helyszíni rajzon a 711. szám tulajdonosaként Lichtensteinnét tünteti fel.26

sával. Ezt írja a polgármesternek címzett levelében: „én nem a 2604. hrsz. ingatlanomon szándékozom építkezni, hanem az ezen terület és a 2605. hrsz. ingatlan 8207. sz. betét, 712. sz. pince közt levő nem telekkönyvezett erdőterületen, amelyet a 710. sz. pincével (1457. sz. betét 2603 hrsz) együtt jogelődöm Bende Miklós és Bende János, jelenleg Szentpéteri kapu 10. sz. a. lakosok évek hosszú során át háborítatlanul használtak s nekem mint a saját tulajdonukat adták el, az alanti vázrajz szerint. Ismétlem, hogy csak díszes kivitelű nyári lakot szándékszom létesíteni.”23 A nyomós érvek és a tetszetős tervek ellenére, a polgármesteri hivatal 1936 márciusában megtagadja az építési engedély kiadását.

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 18345/1937.

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2264/1936.

23 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2264/1936.

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2264/1936.

MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2264/1936.

26 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2264/1936.

21

24

22

25

176

177

Bereczki-Darázs-Fáy-Kapusi Források: MNL B-A-ZMLt IV. 1906/b.

Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár.

Miskolc Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1909-1950.

Felhasznált irodalom: Csemegi József 1937: Az avasi templom középkori építéstörténete. Magyar Művészet, 13. évf. 7–8. sz. 255–259.

Csíkvári Antal (szerk.) 1939: Borsod vármegye. Budapest Dobrossy István 1993: Idegenforgalom, látvány, vendégvárás-vendéglátás az Avason. In: Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas.

Miskolc. 345-365.

Dobrossy István (szerk). 2003: Szűcs Sámuel naplói 1. kötet (1835-1864).

2. kötet (1865-1889). Miskolc.

Halmay Béla – Leszih Andor (szerk.) 1929: Miskolc. Budapest Kis József 2006: Miskolc 1956. Miskolc Megay Géza 1970: A miskolci avasi templom 1941. évi ásatásának eredményei. A Herman Ottó Múzeum évkönyve, 9. évf. 129–170.

Novotny Gyula 1982: Az Avasi templom. Miskolc.

Porkoláb Tibor 1993: Az Avas irodalma – irodalom az Avason. In: Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas. Miskolc. 307-344.

Porkoláb Tibor (szerk.) 2001: Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917). Miskolc

178

Nagy-Avas

179

Szerzőink: Bereczki Zoltán (1977) építész, Miskolc Darázs Richárd (1974) kulturális antropológus, Miskolc Fáy Ádám (1974) kulturális antropológus, Miskolc Kapusi Krisztián (1975) történész, Miskolc Csoma Zsigmond (1952) agrártörténész, Budapest Mód László (1972) néprajzkutató, Szeged Molnár Zoltán (1993) egyetemi hallgató, Miskolc Muskovics Andrea Anna (1984) néprazkutató, Budaörs Simon András (1973) néprajzkutató, Szeged Szunyogh László (1965) építész, Miskolc Viga Gyula (1952) néprajzkutató, Miskolc Viszóczky Ilona (1967) muzeológus, Miskolc

180