Vidékjáró Kirándul az osztály magazin

Page 26

Környezetbarát

Hogyan legyünk felelős Ökoturisták? Természeti örökségünk megőrzése közös felelősségünk. Vigyázzunk tehát rá mindannyian! Néhány egyszerű, de fontos szabály betartásával megóvhatjuk a természetet. Íme néhány jó tanács kezdő ökoturistáknak. l A nemzeti parkok megközelítése során lehetőség szerint részesítsük előnyben a kerékpárt vagy a vonatot. Ha mégis autóval utazunk, használjuk barátainkkal, ismerőseinkkel közösen gépkocsit. A természeti területet lehetőleg gyalog járjuk be.

l A szabadban járva figyeljünk a természet hangjaira! Ügyeljünk arra, hogy minél kisebb zajt csapjuk! Ha nem zavarjuk meg az élővilág rendjét, könnyebben megfigyelhetjük az állatok viselkedését. Sőt a többi turistát sem zavarjuk. l A környezetszennyezés elkerülése érdekében a kirándulás közben keletkező szemetet ne dobjuk el, hanem tegyük vissza a hátizsákunkba. Figyeljünk arra, hogy semmit ne hagyjunk magunk után a természetben.

l Az erdei barangolásunk közben maradjunk a kijelölt utakon. Ha elhagyjuk az utat, megijeszthetjük ugyanis az állatokat, elmenekülhetnek, így nem tudjuk őket megfigyelni. Emellett a kijelölt utakról letérve kárt tehetünk az értékes és szép növényekben is. l Hosszabb túrák esetén mindenképpen gondosan válogassuk meg ruházatunkat. A réteges öltözködés minden esetben célszerű. Lehetőleg kerüljük a feltűnő színű ruházatot, hogy a természethez alkalmazkodva, minél többet megismerhessünk belőle.

26 | VIDÉKJÁRÓ

l A nemzeti parkok szabadon látogatható területein padokat, tűzrakó helyeket, kilátókat is találunk. Ezeket ott alakították ki, ahol a lehető legkevésbé zavarják a környezetet. Itt kényelmesen pihenhetjük ki fáradalmainkat útközben, és figyelhetjük meg a természetet. l A védett természeti területeken többnyire tilos a szabadban sátorozás, ezért érdemes a környéken szállást keresni. Ha a helyiek által üzemeltetett szálláshelyet, vendéglőt vesszük igénybe, ahol helyi alapanyagokból készült termékeket fogyasztunk, a helyi gazdaságot is támogatjuk. Gazsó Rita


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.