Szent helyek és szent emberek Földeákon

Page 16

(A fénykép Fazekas Istvánné szívességéből.) A Páskomi-kereszt a makói út mentén A páskomi földút és a Földeákról Makóra vezető út kereszteződésében áll ez a pléh Krisztus. A kereszt fölötti esővédő pléh csipkésre van készítve, csipkéi lefelé néznek és félkör alakúak. A kerítése négy kb. 80 cm magas festett faoszlop két-két rúddal összefogva. A kerítés alatt téglaszegély húzódik. A kereszt alja virággal van beültetve. Több virágcsokrot és koszorút is elhelyeztek a kerítésen és a kereszten. Rakonczai János szerint Tamás Gábor-féle kereszt a neve. †Nagypál Istvánné Tamás Erzsébet szerint Bálint Gáspár földje szemben volt a vasúton túl és egy kis sarok a földjéből ide esett, ő állíthatta. A néni 1937 óta lakott itt a kereszttől kőhajításnyira és ez mindig is ott állt. Egyszer Bánszki Tamás festőművész, tanár festette újra. Többen hordták rá Megújítva 2008-ban a virágot még a nehéz 50-es években is, amikor nem vették ezt jó néven. A tanyájuk ablakából esténként látták a gyertyák fényét, melyeket azok gyújtottak, akik a keresztnél a sötétség leple alatt imádkoztak. Bugyi Dezsőné Antal Mária emlékezete szerint is mindig ott volt a kereszt, vittek rá virágot. Akkoriban hosszú tanyasor állt a kereszt mögött, például a Bugyi, Antal, Búza, Szalma, Sipos tanyák. A háború végén a front átvonulása után katonákat temettek el a kereszt mellett, azokat azután bevitték a földeáki temetőbe. Rakonczai Józsefné Bugyi Julianna Búza-Jézuskának említi, mert a Búza-tanya volt mellette, szerinte ők állíthatták. A keresztet néhány éve felújítot†Nagypál Istvánné Erzsike néni mesél ták, Sipos Istvánék gondozzák.

14


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.