krónika
Június 8-án, az Üllõi Campuson került sor a III. ÁTE Fogathajtó és Fõzõversenyre. Az eseményt Dr. Sótonyi Péter rektor nyitotta meg, majd Sárai Szabó Kelemen perjel, a gyõri Szent Ignác Bencés Templom igazgatója áldotta meg. Ha egyetlen szóban kell összefoglalni az esemény hangulatát, akkor a felszabadultság a legjellemzõbb kifejezés. Túl a járvány okozta megszorítások javán, s talán a vizsgákon is, úgy folytatódott Egyetemünk hagyományos közösségi rendezvénye, mintha 2020-ban el sem maradt volna. A fõzõcsapatok, a fogathajók és segédhajtóik – Lázár Vilmos, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok, Lázár Zoltán, kilencszeres fogathajtó világbajnok, Szegedi Gábor világbajnok, Cseri Dávid, a Szilásváradi Ménesgazdaság vezetõje, a pályán és a tribünön közremûködõk, a bírók és a zsûri tagjai, s minden résztvevõ kellemesen töltötte a délutánt az igazi, zavartalan nyári idõben. A fogathajtást Bányavölgyi Donáta, a Nemzeti Lovas Színház menedzsere, lovasszínésznõje nyerte, a 2. Dr. Dragovácz Nikoletta, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem koordinációs fõigazgatója, a 3. Dr. Bajkai István országgyûlési képviselõ, a Marek József Alapítvány kuratóriumának tagja lett. A fõzõverseny eredménye: 1. Vet-Contol, 2. Csepereg (HÖK), 3. Késmesterek (Sebészet). – Meghatottan állok itt egy csodálatos nap végéhez közeledve, abban bízva, hogy a következõ években is találkozhatunk ezen az eseményen – mondta a díjak átadása után Dr. Sótonyi Péter, majd megköszönte Sárai Szabó Kelemen és Schmittné Makray Katalin zászlóanya részvételét a rendezvényen. Az egyetem rektora köszönetet mondott Dr. Fehér Károlynak, a verseny ötletgazdájának, a segédhajtóknak, Pécsi Istvánnak, a Kincsem Park ügyvezetõ igazgatójának a közvetítésért, Kovács Eszter versenyigazgatónak, Fülöpné Mátyus Zsuzsanna fõbírónak, Szepesi Józsefnek, Szepesiné Mátyus Eszternek, Szepesi Rékának a versenyiroda munkatársainak, Finta Gábor és Nagy Sándor pályaépítõknek, valamint a zsûrinek, Kaszás Gézának, Blaskó Jánosnak és Horváthné Csapó Tímeának.
20
2021 II.
Balázs Gusztáv képriportja
III. ÁTE Fogathajtó és Fõzõverseny