Nyár by Unitariusalkotok

MINTHA PARTOT ÉRNE

F. B. GY. EMLÉKÉNEK MÁS TEREMTETT

– ANYÁD CSAK ÉLETRE CSALT –

MOST MÉGIS ELŐLE MENEKÜLSZ GYERMEKKOROD PRIVÁT ODVÁT LÁTOD MEGELEVENEDNI: A HOMÁLYOS PADLÁSOKAT

– VALAMI TORZ VÁGY A VIZEK VÁLLAIRA BÍZ A TÉLVÉGI FOLYÓ RAVASZ VARÁZSLATÁRA TÉTOVÁZNAK A NEHÉZKES HABOK A PÁRÁBA VESZŐ HÍDON AUTÓK SUHANNAK KÖZÖNYÖS SIETSÉGGEL A CSUPASZ FÁK ARCÁN SEGÉLYKÉRŐ DÖBBENET HA LENNE MÉG IDŐ MEGFESTENÉD DE KESERVESEN NEHÉZ AZ ÚJABB VERESÉG S A CSÖND MOST MINTHA ÉPP PARTOT ÉRNE

Partium

Huszonegyedik évfolyam, nyár 2012 •

OLÁH ANDRÁS

Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat

300 Ft

Partium

• Bakos Kiss Károly • Falusi Márton • Kürti László • Oláh András és Vári Fábián László versei • Fleisz Katalin • Koppány Zsolt • Varga János és Vasi Szabó János írásai

A 83. ünnepi könyvhéten az unitárius könyvsátor előtt a Partium - esten (Dinnyés József daltulajdonos, Farkas Gábor lapszerkesztő, Fazakas Koszta Tibor festő, Gergely Felicián UART alelnök, Szigeti Gábor népfőiskolai elnök, Iancu Laura költőnő)

A Balázs Ferenc Beregi Népfőiskola delegációja Lakitelken

Partium

Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat BAKOS KISS KÁROLY (BEREGSZÁSZ) BARNÁS MÁRTON (BUDAPEST) BUDAHÁZI ISTVÁN (NYÍREGYHÁZA) FALUSI MÁRTON (BUDAPEST) FARKAS ARNOLD LEVENTE (PÓCSMEGYER) FARKAS GÁBOR (DEBRECEN) FELHŐS SZABOLCS (VÁSÁROSNAMÉNY) FLEISZ KATALIN (DEBRECEN - KISMAJTÉNY) GAJDOS ÁGOSTON (DEBRECEN) GÁSPÁR ZOLTÁN (NAGYKANIZSA) KOPPÁNY ZSOLT (BUDAPEST) KÜRTI LÁSZLÓ (MÁTÉSZALKA) LACKFI JÁNOS (ZSÁMBÉK) LŐRINCZ P. GABRIELLA (BEREGSZÁSZ) MARCSÁK GERGELY (UNGVÁR) OLÁH ANDRÁS (MÁTÉSZALKA) RIMÓCZI LÁSZLÓ (BUDAPEST) SZABÓ PÁL (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY) SZAKOLCZAY LAJOS (BUDAPEST) SZIRMAI PÉTER (BUDAPEST) VARGA JÁNOS (VÁSÁROSNAMÉNY - VITKA) VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ (MEZŐVÁRI) VASI SZABÓ JÁNOS (TANAKAJD) VICZAI HENRIETTA (SZERENCS) ZSÁGOT ANDRÁS (SZÉKESFEHÉRVÁR)

Fedőlap:

Fazakas-Koszta Tibor munkája: Angyal a pusztában Lapunk számát Fazakas-Koszta Tibor unitárius festőművész illusztrálta

Borítóterv:

Filep Anita (Mátészalka)

Szerkesztők:

Bakos Kiss Károly (Beregszász) Elek Ottó (Nyíregyháza) Farkas Gábor (Debrecen) Varga János (Vásárosnamény-Vitka)

Főszerkesztő:

Felhős Szabolcs (Vásárosnamény)

Főmunkatársak:

Kürti László (Mátészalka) Oláh András (Mátészalka)

Állandó munkatársak: Szabó Pál (Hódmezővásárhely) Ószabó István (Debrecen) alapító főszerkesztő Kiadja az Unitárius Alkotók Társasága. Székhely: 3534 Miskolc, Stadion u. 65. A szerkesztésért felel: Felhős Szabolcs főszerkesztő A kiadásért felel: Dr. Nagy Ákos elnök WEB: www.uart.hu www.partium.unitarius.eu E-mail: partiumlap@gmail.com unitariusalkotok@gmail.com unitariusalkotok@yahoo.com Internetes lapunk havonta jelenik meg, amely a www.uart.hu címen olvasható.

A szerkesztőség címe: Partium Műhely 4800 Vásárosnamény, pf.: 2. Tel.: 06/30 920-4905 Nyomda: Press Time Kft. 1066 Budapest, Lovag utca 15. E-mail: ptc@presstime.hu

Tartalomjegyzék Vári Fábián László Ördöglakat ................................................................................................................................5 Falusi Márton Talicska, születésre ...................................................................................................................6 Bakos Kiss Károly Vidéki idill ................................................................................................................................9 Szög ..........................................................................................................................................9 Fleisz Katalin Találkozások ...........................................................................................................................10 Szirmai Péter Kilátások .................................................................................................................................14 Rimóczi László A change néni és a szerzés öröme ..........................................................................................15 Lackﬁ János A költészet ideje ....................................................................................................................18 Kürti László apajegyek ................................................................................................................................21 apám és a praktikum ...............................................................................................................22 Lőrincz P. Gabriella Ablakok ..................................................................................................................................23 Rezgés ....................................................................................................................................24 Szakolczay Lajos Tűz, víz, föld, ég .....................................................................................................................25 Mi a költészet?........................................................................................................................25 Barnás Márton Harmincadik születésnapomra ...............................................................................................26 Vasi Szabó János Történetek Macskavárosból ...................................................................................................27 Koppány Zsolt A költészet mint összművészeti esszencia..............................................................................51 Gáspár Zoltán Ens primum – ens – esse ........................................................................................................54 Oláh András mintha partot érne ...................................................................................................................63 ami fölösleges .........................................................................................................................63 utolsó próba ...........................................................................................................................64 ingerküszöb ............................................................................................................................64 Diószegi Szabó Pál Boltban álltam… ....................................................................................................................65

nyár

Viczai Henrietta Az utolsó sóhaj után ...............................................................................................................66 Farkas Arnold Levente Ágoston és Barna....................................................................................................................69 Zságot András Magyar irodalmi élet a XXI. század elején ............................................................................76 Szabó Pál Új fejezetek Nándorfehérvár első török ostromáról (1440)* ................................................80 Marcsák Gergely Álom .......................................................................................................................................97 Felhős Szabolcs „Csak a nagy dolgokért Önként vállalt kereszt Váltja meg az embert„ .................................98 Gajdos Ágoston téesz ......................................................................................................................................101 Látomás ................................................................................................................................101 Óda egy gyémánt ragyogásáról ............................................................................................102 Farkas Gábor Adj valamit ...........................................................................................................................103 Templomom..........................................................................................................................103 Budaházi István Egy megbántott lány Johannának .........................................................................................104 Csak lobogott ........................................................................................................................104 Varga János „... Idő: borongós. 0 / -3...” ..................................................................................................105 Oláh András Láthatatlan szerelem .............................................................................................................110 HÍREK .....................................................................................................................................112

Partium

VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ

Ördöglakat Az ég alatt kihül a tó, az ember steril tükrébe dermed. Hol a lámpagyújtogató? Veszettül sötét, Uram, a vermed… Hogy kékek a marsi éjszakák, s az óceánmélyi füvek fehérek? Ó, nem sejtettem én soha, egymás nyakszirtjét átharapva mint fogyatkoznak a domináns gének. Valaki a törvényt lapozza, a másik a deszkákon villog, de aki a zátonyok foglya, homlokába sütve a billog, palackpostáját ki töri fel, ki kíváncsi üzenetére? Az áramütött gólyapár vére hogy éghet feketére az augusztusvégi rajt előtt? Hát rettegjük, s ﬁgyeljük őt, ki fényszerszámait ápolgatva az égitesteket gyújtogatja, mert furfangosak az idők. Lecsap a víz a földi tájra, lakat kerül az ágyékra, szájra, s nem oldja ki a szeretet az ördögi szerkezetet.

nyár

FALUSI MÁRTON

Talicska, születésre ad notam Kormos István hasából kubikostalicskának tenyérnyi agyagra kipottyantál keserűfű és hamvas szeder futott össze hogy felköszöntsön falvédőn tósztos szájüregben

melyik anyádtól ükanyádtól kaptuk örökül nyiszorgását ennek a partokat pártákat elhordó kismamaruhának? kiből ágazik honnan ered lassú köldökön korongozó hordalékkúpot gyömöszölő kantárszárba kajlán kepeszkedő a furikot nyelénél fogva tótágast billentő vasmarok?

lecsapolt cudar zsombékosból folyómederből kihempergettek pionír töltésen túlra hordtak fordulj termőre ha úgy esik ha meg nem Isten azt se bánja hajtasz-e tormát szagos mügét? szakad-e mag vagy reped-e gát? kapok-e sérvet a homokzsák cipelésétől s becsípődök-e? völgybe ér csippen-e piciny szike mi jégbordákat hasítva át tárja föl tavasz zöld derekát?

Partium

füst szépre száll hó sárba hull sárból patak forr páradús pernyeként szép pillangózik barázdában hamvadó csikk s a napot emelnénk föléje csatárlánc adja kézről kézre amíg a hold véreden átér méhed buzgárjától az ártér elömlik beomlik te ősanyag kitöltelek bár én formáltalak kit röghöz kötsz hozzád tartozhat gátat sem szab föl sem tartóztat inam húzódjon haskérgem törjön beléd váljunk eggyé földben s földön

mély vadonodban elgazosodnék ne gyúrjon zsír ne szaporítson fény kristálycukrodat csalán csucsor zsigereli hát ki ne kotord bogukból utolsó szemcséidet ne táplálj minek feszíteni meg nyűni szőttesedet gilisztánként tűrd hogy tenyésszek zsurlószálak rostjain szöktessem föl lázad árokpartodba gyökereim a hajszálcsövesség rendje szerint folyókat visszacsatornáznak

csak művelés alá ne vonjanak savaidat vak nyirkokban szórd el porladj ne sűrűsödj koholt anyag leszel szavamra kavicsból sóder sóderből beton betonból város vashiány vasas öntőformákhoz sín fekszik rád hogy kettészeljen sokszorosítson tájat földszelvényt lápokat lapokat fénymásoló kattogva kiköpdös köbölenként

nyár

hús-vérré magzunk csavargóvá ki nem kaszál nem ás nem gyomlál szoborrá nézlek szobrásznak láttatsz Bazaltorgonám Tanúhegyhátam körvonalazódsz dús kőhalmokban mit lefejtek az lényeged ott van álmom utolsó kőfölöslegedben áldott hasadból öledet kimetszem kubikostalicskán Vénuszom Bálványom elring az anyaöl mélye hány vékát nyom?

Délután

Partium

BAKOS K ISS K ÁROLY

Vidéki idill Egy kettétört utcasarkot Egy hibás járdarészletet Ahol napot isznak a házak A semmit néző nénikék Kikondul egy templom Bor nélküli pohárhang

Szög Egy konnektorba nyúl a szög Ez önmozgó világ Mert nem mozgatja senki sem Így nincsenek hibák És mégis minden rezdülések Halmaza még a drót zörög Váltóáram -mikroáram

Mindegy is ha szúr a szög

nyár

FLEISZ K ATALIN

Találkozások*1 Úton Kora őszi nap volt, egyike azoknak a napoknak, amikor tudjuk, hogy a holnap is a mához hasonlóan telik majd, változtatni csak bennünk van mód, ha máshogy nem, elébe menni történéseknek, mesterségesen előidézni, könyvekkel vagy pusztán csak egy fénycsíkot sokáig elnézni a falon. Zoé most is azon a vonaton utazott, amivel holnap és holnapután is megteszi a távot a munkahely és az otthon között. Az utazással töltött kényszerű időt rendszerint azzal töltötte, hogy gondolataiba mélyedt, vagy átadta magát annak a bágyadtságnak, amit a hangulat nélküli vonatfülke váltott ki belőle. Tudta, hogy ilyenkor senki sem törődik vele, olyan útitársra sem talál, aki úgy beszélget vele, ahogy ő szeretné, de semmi csalódottságot nem érzett emiatt, mint ahogy azt is nehezen tudta volna megmondani, hogy ha mégis megvalósul, megtalálja-e az az öröm, amit elképzelt. A százszor látott bekeretezett tájak idegensége legfeljebb a fény-árnyék játékokkal oldódott valamennyire, de a nap ilyenkor délután nemcsak a fák árnyékait rajzolta ki hosszabban, hanem a vonatfülkében szétszórt szemetet, almacsutkát, összegyűrt műanyagzacskókat is élesebb fényben világította meg. Egyike volt azoknak a látványoknak, amit annál kevésbé látunk, minél nyilvánvalóbb a jelenlétük. Az utazásnak az a sajátos ritmusa, amely nem hogy kitágítaná a teret, inkább befelé űz, ismétlődött akkor is, amikor messzebb utazott, külföldre, rendszerint tanulmányi ügyekben. Zoé saját autója nem lévén, rendszerint alkalmi autóstoppolásba bonyolódott, így sok emberrel ismerkedett meg ilyenkor. Maga sem tudta, honnan vette elő azt a hanghordozást, amellyel olyan nyílt és egyben bensőséges viszonyba tudott kerülni bárkivel, akit akkor látott először. Az autók körülzáró biztonságában, ahol egymás mellett, és nem egymással szemben kellett ülniük, Zoé bátorságra kapott, annyira, hogy sokszor már saját határait tette próbára. „Örülök, hogy megismertelek”, „itt a névjegyem, hívj majd fel”, alkalmi útitársai rendszerint így búcsúztak, miközben Zoé elégedettnek érezte magát, hogy lám, első, alkalom, hogy találkoztunk, mégis mennyire törekedett az őszinteségre, amely őszinteség egyet jelentett a pontos megfogalmazással. Az a kíváncsisága is kielégült ilyenkor, hogy idegen emberek életébe pillanthatott bele, még ha rendszerint ezek az életek minden anyagi siker ellenére tele voltak törésekkel, hiánnyal, kielégületlenséggel. Ezek az alkalmi útitársak folytonosan úton voltak, akárcsak Zoé, mégis volt közöttük egy fontos különbség: Zoé utazásai közben mindig tudatában volt utazásainak, míg ők csak utaztak, nyomták a gázpedált, megálltak, pihentek, fogadókban ettek, de azt, hogy mi történt velük, utazásaikat hogyan élték meg, csak Zoéval való beszélgetéseikkor hozták szóba. Zoé tudta, hogy később nincs miért keresse őket, csakis ezen az úton lehetett saját arca, később talán már meg sem ismernék. *1Részletek egy készülő regényből

Partium

Otthon Egyik ilyen utazás alkalmával, a két ország közötti határ senkiföldjén, ismerkedett meg Zoltánnal. „Milyen kellemes meglepetés” ez volt az első hozzá intézett mondata, amit Zoé a mai napig világosan fel tud idézni, nem úgy, mint Zoltán sok más szavát, amik lehetettek a meglepetéstől őszinték vagy ravaszul kiszámítottak, lemerültek valahova, vagy talán már kimondásuk pillanatában elhaltak. Zoé mindig nagyon figyelt Zoltánra, de a feszült figyelem ellenére mégis, vagy épp azért sosem tudott igazán ráérezni arra, mikor beszél valóban hozzá, és nem csak a csönd kitöltéséről szól a társalgásuk. Persze ehhez a kételyhez már az kellett, hogy folytonosan a kettejük különbségét érezze, beszélgetéseik, szeretkezéseik elsietettségét. Sokáig Zoltán autója volt az egyetlen találkozási helyük, ez a folyton mozgó, nyitott-zárt hely, amelyet Zoé legfőképpen azért utált, mert Zoltán kezében vagy keze ügyében folytonosan ott volt az elválásra figyelmeztető slusszkulcs. Zoé kétségbeesett „mikor jössz újra” kérlelésére rendszerint a fölényes „hamarosan” volt a válasz, amivel Zoét állandó várakozásba száműzte, legalábbis ilyen száműzésnek élte meg, legfőképpen azért, mert Zoltán továbbra is szabad volt, élte a maga életét, míg őt a folytonos Zoltánra való várakozás zárta körül. Amikor Zoltán végre rávette magát, hogy belépjen Zoé otthonába, jelenlététől szobáját még szűkösebbnek érezte. Az egybenyíló szoba-konyha, folyton síró, rosszul záródó ajtóival, a konyha ablaktalansága, a szoba kicsi ablaka amúgy sem tudott semmit a tágasság általi komfortérzetről, sokkal inkább a kényszerű egymáshoz húzódásra, a minden intimitást nélkülöző testi közelség céljára volt kialakítva. Az a család, amely Zoékat megelőzően ebben a házban lakott, különösen a hidegebb évszakokban rendszerint egyetlen szobába húzódott, és az a kevés számú bútordarab: egy ágy, egy szekrény, egy bádogból összetákolt főzőspór jelentette minden életterüket. Már csak azért is, mivel a ház a falu végén, a mezők peremén helyezkedett el, sokkal inkább kitéve a viharok, az eső hatásainak, mint a sűrűn lakott helyek házai, erősebben keltette fel azt a védő, oltalmazó szerepet, amely mégiscsak minden ház elsődleges funkciója. Zoé ma már tudta, hogy ez a kép, a háznak mintegy az ősképe volt az, ami megragadta, ezért döntött úgy, hogy megveszi és ideköltözik, mintegy menekülve a sokkal lakottabb, de épp ezért ugyanúgy szűkös szülői házból. Az évek során túlságosan megszokta, hogy saját jelenlétével teljesen betölti a szobát, most, hogy Zoltán itt volt, ágyában feküdt, asztalánál evett valahogy nem találta helyét, nem tudta, mivel is tehetné elevenné, azokat a hosszúra nyúlt reggeleket, amikor Zoltán az éjszaka után még ott felejtette magát egy kis időre. Egyedül már nagyon jól ki tudta használni ezt a szobát: íróasztalánál dolgozott, vagy töprengve valamin le-föl járkált, néha megállt, hogy az ablakon kinézzen, amikor is inkább a mozdulat retorikája volt fontos, mint a látvány, mivel az mindig ugyanaz volt. Nem, Zoltán valahogy nem illett ebbe a térbe, és Zoltán maga is tudta ezt, ő is feszengett, hosszas monológokba kezdett, tervezett vagy kioktatott, mindezt persze játékosan-humorosan, nagyokat nevetve hozzá. Zoé bármennyire is igyekezett partner lenni, mindig is valamiféle homályos különbséget érzett, amely kettejük évődését is szinte kínos iparkodássá tette. Amikor Zoltán elment és Zoé végre visszafoglalhatta szobáját, a félig kiivott csészék, morzsás asztalterítő fölött, vagy a kályha kialudt tüzében sehogy sem tudta visszaérezni jelenlétét,

nyár

amelynek - úgy képzelte - még ott kell lennie a szobában, akkor is, amikor a társa már elment. Elpakolt, majd sokáig ott felejtette magát az ablaknál, inkább csak megszokásból, mintsem valamiféle hangulatnak engedve. Északon Aztán végleg megszűnt ez is. Zoé a reptéren várakozott, és mivel rengeteg ideje volt, újra és újra visszagondolt elválásuk kínosan közömbös jelenetére. Most is az ablaknál ült, de hogy a felszálláshoz készülődő gépeket nézte, vagy egy női lapot forgatott teljesen mindegy volt a számára. A hiányt a súlytalanság, a dolgok teljes egyformasága jelentette, annyira hogy ez a hiány, nem-jelenlét már szinte valami van, valami kézzelfogható volt. Zoé hiába iparkodott egy találomra kilesett beszélgetés, könyvborító vagy egy feltűnőbb szemüvegkeret alapján történetet kerekíteni annak alanyához, képzelete minél inkább ahhoz az egy ponthoz rögzült, annál több üres hely maradt; a beszélgetés túl hamar zárult le, egyébként is csak foszlányokat kapott el belőle, a könyvet is rendszerint unottan tette el az illető. Néhány óra múlva végre megérkezett. Ez a reptér is ugyanolyan volt, mint az otthoni – állapította meg magában - legfeljebb idegenségében nagyszabásúbb. Zoé úgy gondolta, hogy bárhova is érkezne, mindenütt ez az aránytalan, nem emberhez mért tágasság fogadná, amikor is hiába ült egy félreeső helyre, hogy egy sarok intimitását érezze, a zárt tér illúziója mégsem sikerült. Tekintetének az ablak sem tudott határt szabni, mivel az ablakon túl az áramló autókat kellett követnie. Bármire is gondolt, ezek a gondolatok mindig a hideg kőpadló, a kényelmetlen háttámlájú fotel érzésével vegyültek, vagy pillanatok alatt eltűntek a hangosbemondón megszólaló női hanggal, amelyet Zoé ugyan nem értett, de ez a rendszerint túl erős, és túl jól artikulált beszéd, amely teljesen átjárta a teret mindig borzongással töltötte el Zoét. „Hyvät matkustajat...” Később, a buszon ülve, az ablakok legalább a téli éjszaka sötétségét látni engedték. Mindegyikük egy-egy kép volt: embertelenül impresszionista festmény túl sok sötéttel. Olybá tűnt, hogy az egyetlen emberi a fényben tapogatózóan előttük járó út; Zoénak úgy tűnt, nem lehet baj, amíg ezt a mindig egyforma fénycsíkot látja maga előtt. Északon a tél sokkal inkább tél, mint a világ más pontján, szinte már idea, a tél önmagába dermedt ősképe. Zoé szobájának védelme egyáltalán nem valamiféle a térnek való passzív odaadás volt, önélvező pihenés, hanem inkább kényszerű bezártság, a nap-nap utáni túlélés feltétele. Legalább is ilyen napi erőpróbának élte meg azt az útszakaszt, ami a stúdiólakásától az irodaépületig tartott, jó negyven perc gépies menetelés a máskor mindig mozgó, most befagyott vizek mentén. A faházak környékén rendszerint nem látott embereket, és ezek a rendszertelenül felbukkanó házak is mintha csak díszletként szolgáltak volna a télhez, pusztán csak a látvány kedvéért, és azért is, hogy az emberinek valami nyomát idézzék. A tél a házak, a gondosan nyírt bokrok között tájszerűvé vált, olyan tél volt ez, amit be lehetett lakni, amihez mindig hozzáképzeljük saját gyerekkorunkat, a hosszú, szobában töltött esték, vagy a hóban észrevétlenül átfagyott délutánok örömeit, amire már csak ilyen északi díszletek között tudunk emlékezni. Zoé rengeteget írt ezeken a téli napokon. Az írás napi rutinja egy olyan befelé táguló világot nyitott, amelynek a szűk szoba, a reggeltől estig az íróasztalnál való könyöklés 12

Partium

nem ellentéte, sokkal inkább feltétele volt. Zoé maga sem értette, hogy honnan jön az a furcsa sietség, ami már rendszerint reggel elfogta; mintha minél előbb túl akart volna kerülni a napi rutinfeladatokon: reggelin, apró takarításon. Talán az írás, amivel napokat töltött egy olyan száguldásra kényszerítette, ami más tevékenységére is átragadt. Amikor ugyanis egy gondolat valahogy felbukkant és kezdett határozott formát kapni, rendszerint más gondolatok követték, sőt, más gondolatok hálójából kellett kimenteni, ami minden leírt mondattal a túlélés örömét adta Zoénak. Ez viszont azt is jelentette, hogy a nagy nehezen megmentett, kihálózott gondolat kedvéért azokat, amik ezt a mondatot követték, mintegy a mondat megformálódásának feltételei voltak nem volt szabad szem elől téveszteni. És mivel a gondolatok ilyen kusza egymásra torlódásban léteztek, egyáltalán nem vették ﬁgyelembe az írás megszabott rendjét, egy olyan szédítő iramot diktáltak, ami minél gyorsabb volt, az írás annál lassúbb. Azok voltak a békésebb időszakok, amikor sorok szép rendben követték egymást, a gondolatok együtt haladtak az írás ritmusával, kisimultabbá váltak, és az újdonság ilyenkor nem egyetlen gondolat, egy hirtelen vágás meglepetésébe szorult, hanem a gondolatok közti viszonyból származó ritmus az, ami az újdonság erejével hatott, és ha mindezt Zoé is látta, biztos volt benne, hogy másoknak is nyilvánvaló lesz. Az az energia, a szavak egymást vonzó ereje, ami Zoé írásait áthatotta, mintegy beszédmódjára is átragadt, annyira, hogy mindegyre szabadulni szeretett volna tőle. Úgy érezte, a körülötte levő emberektől épp a beszéd választja el, ezek a túl jól körülhatárolt mondatok, amelyek szöveggé, szinte rövid fejezetekké álltak össze, akárcsak egy jól sikerült írásmű. Zoé szinte valami kényszert érzett, hogy egy beszélgetés gondolatcsíráinak pontosan utánajárjon, ami viszont csak jól formált mondatokban tudott feltörni, és úgy látta, beszélgetőpartnerei ezt rendszerint meg is értik, elmélyül a tekintetük, megértően bólogatnak ilyenkor, sőt, mondandójukat hasonló cikornyás mondatokkal toldják meg. Viszont azt is érezte, hogy beszélgetőtársai csak a vele való találkozáskor beszélnek így, mintegy neki tartják fenn, míg életük nagyobb részében inkább társalognak, amikor is sokkal inkább a másik vagy önmaguk nyers érzése a fontos, mintsem az, hogy pontot tegyenek egy semmiből formát kapó gondolat végére. Zoé szerette volna valahonnan eltanulni ezt a szabadságot, megszabadulni a mondatok kényszerétől, de minden esetben, amikor a másik, ha csak pillanatokra is betört, és az ebben való öröm eltüntette az írást, azon kapta magát, hogy ezt a találkozást történetként éli meg. Az a pislákoló öröm is csakhamar az öröm könyvévé laposodott. Azok a szavak, amelyek mintha nem is szavak, hanem a másik jelenléte fölötti lelkesedés megnyilvánulási lennének, ezért nem is lehetnek pontosak, csak úgy vannak, léteznek, ilyenkor nem maradnak meg a maguk szétszórtságában, hanem elhallgatások lesznek, titkos kapcsolatba kerülve más szavakkal, vagy akár azzal a csönddel, amely éppúgy feltétele a találkozás szövegének, mint a szó. Ez azt is jelenti, hogy a magunk találkozásait nem egyediségében éljük át, hanem mint egy nagyobb, rajtunk túlmutató történet egyik változatát, amelynek már előre tudjuk a végét, akárcsak az a kisgyerek, aki már nagyon sok mesét hallott, és a visszatérő elemekből pontosan jósolja meg az éppen most hallott mese befejezését.

nyár

SZIRMAI PÉTER

Kilátások (Novellák) Metró-tükrök Metróval csak egy megállót utazom, az ajtó mellé állok, nézem, ahogy döngve csukódik, ahogy rám zárul a fémdoboz; háttal nekidőlök, pont szemben vagy velem, a szerelvény gyorsulni kezd, a tükörben, közvetlenül az arcod mellett, megjelenik az arcom képe, te persze nem ﬁgyelsz rám, gondolataid vagy a külvilág foglal le, esetleg olvasol: zavartalanul nézhetlek, végigpásztázhatlak: próbálom kitalálni gondolataidat; ilyenkor szoktál rám nézni, szemedben kérdés, de nincs mondanivalóm, melléd csúszik tekintetem, egyenesen a tükörképemre meredek; néha bosszankodsz, leülsz a megüresedett helyre, máskor visszatérsz a vezércikkhez, a politikai dilemmákhoz, vagy az aktuális fejezethez, a főhős belső monológjának végéhez, a végső elhatározáshoz, mely elegendő, hogy a történet célegyenesbe forduljon. Arra eszmélek, hogy a szerelvény lassulni kezd, a sivító hang csendesedik, megfordulok, a vállammal támasztom az ajtót, szememben az alagút szervizlámpáinak fénye, aztán balról betör a világosság, a falon az elmaradhatatlan reklám-kavalkád, megáll a szerelvény, nyílik az ajtó; te még utazol tovább, már felém se nézel, kilépek a peronra és elnyel a tömeg.

Külváros Negyven éve lakom a külvárosban; mivel mindig a köz(ép)pontból kifelé igyekeztem, ez megfelel nekem. A belváros egyik büdös gettójában dolgozom, mikor délután ötkor elindulok haza, még mindig érzem a város anyagias lüktetését, mely, ugyan csökkenő intenzitással, de reggelig rezeg. A külvárosban mindez már alig érezhető. Itt inkább az alfa-hullámok uralkodnak, a fények halványabbak, álmosítóbbak. Csend ül a tájon.

Kilátás(ok) Hetente egyszer, pénteken, munka után felkapaszkodom a Róka-hegyre, mert onnan, föntről világosan látom, hogy hol tartok. Utam A-tól Z-ig nyomasztóan hosszú. Múltkor lenn azt gondoltam, már J-nél járok, föntről viszont világosan látszott, hogy ez bizony csak I. Előtte, lenn, azt gondoltam, kihagyom G-t és H-t, és hónapok munkáját megspórolva jutok el F-ből I-be. Persze, föntről látszott, hogy még ha H-t ki is lehet hagyni, G-t semmiképpen sem, így vissza kellett térnem G-be, aztán fönt megértettem, hogy H olyan szoros kapcsolatban áll G-vel, hogy csak rajta keresztül vezet az út I-be.

Partium

RIMÓCZI LÁSZLÓ

A change néni és a szerzés öröme Nyár van, magas nyár…és elromlott idebent a légkondi. Szerencsésnek érzem magam, mert tegnapelőtt pókkal álmodtam, de ma hajnalban meg véletlenül ráálmodtam egy majmot, ami viszont már váratlan örömtelenséget jelent az Álmoskönyv szerint. Most akkor melyik prognózis az aktív? Mert örömöt azt nem észleltem, lehet, hogy a két álomerő kioltotta egymást? A pók meg a majom? Vagy az is lehet, hogy bekövetkezett az az öröm, de annyira túl gyorsan, hogy egyszerűen nem vettem észre. Átléptem rajta. Na, ha így van, remélem, hogy majd a majmon is így át tudok lépni, ha eljön az ideje. Itt a change fülkében egész nap van látnivaló, örömös is, majmos is. Mivel csak derékig látszódom, mint a híradósnő, alul azt viselek, amit akarok, felül blúz, alatta pl. mackó, vagy az se. Hozza az ember a fémeuróját, hogy váltsam be, de mondom, hogy mi nem, de más sem, költse el Parndorfban farmerra, nincs messze. A gyűrött, szakadt, 60%-ban hiányos bankjeggyel meg nem tudok mihez kezdeni, azt vigye a Nemzetibe. Meg az arab pénzváltók, ne is mondd. Hogy miket súgnak át nekem a napszemüveges ijesztő fejükkel ide az ablakom bebeszélőnyílásán! Mert ugye, még itt is, a plázában is konkurencia vagyok neki. Azt mondja: „a néni majd lenni felrobban, ha nem zárul be!” Ha! A néni be van ám jól zárva ide, fenyegethetsz, baszki, a néni nincs megﬁzetve eléggé, de bezárni be van. És ennyiért ki vagyok téve a csínyeknek, bizony, ki. Egyszer egy disznó nekifutásból ugrott az ablakomra és szétkent rajta valami barnát. Igen… Először én is azt hittem! Hogy ürülék. A sajátja, de nem, csak valami rigójancsi volt. Mivel innen nem mehetek ki, amíg a Gabika ki nem ereszt munka végén, zárásig ott volt az a mocsok, az ügyfelek nem győzték kerülgetni, nehogy a kezükre menjen belőle. Ezen a pár négyzetméteren azt csinálok, amit akarok, de vécé nincs, a kijárási tilalom feloldása után van, addig vödröznöm kell. Én elviselem, de van, aki nem. Itt van például felettem, a másodikon, a konkurencia change, benne a Matilddal. Biztonsági okokból ő is nyitástól-zárásig be van cellázva a fülkéjébe. Mivel sokat panaszkodott, a tulaj elkezdte etetni, mindenféle jót beadott neki a nyílásán, már ami befért azon, zsemlét, sznikkerszt, párizsit szeletbe, ilyesmiket. Olykor még a szomszédos boltok és a vásárlók is etetgették, beadtak neki ezt-azt, nem csak kaját, de Sztorit meg horoszkópot, keresztrejtvényt, meg, Isten tudja miért, valaki még egy csomag pamut zoknit is. De egy idő után, az emberi jogainak arculcsapása miatt, Matild éhségsztrájkba kezdett, és alatta én is, szolidaritásból. Nem örült a Gabika, haj, de nem. Nem akarom én az ebet kötni a karomhoz, de van, amit muszáj muszájni: a személyes respektedet. Mér, nem? Felbomlott a régi rend, az új pedig még nem alakult ki. Szóval, van néhány nézeteltérés, mindig. Mivel idebe’ nem lehet szívni, mert csak állna a füst, e-cigi van a számban, hogy azért valami mégis. Próbálkoznak mindennel a rablást kedvelők. Bekopognak, hogy hagy bújjanak már be hozzám szükséget végezni, mert itt jött rá és már nem bírja tovább, mondom, ott a vécé, de ő csak fogja a pisilőszervét és táncol előttem, hogy nem bírja ki odáig, itt és most

nyár

kéne kimennie. Elküldöm ám, ne félj. Ide be nem jut, mert sikítok. Nem is tudnának, mert a Gabikánál van a kulcs, kívülről. Mivel nem engedek, a bűnöző hamar meglátja a kibontakozott kudarcot, majd kézzel próbál izgatni: bemutatja a középső ujját, én meg kiabálok az őröknek, ott állnak egész nap a kornettós kislány mellett. Egyszer bebábozott nekem ide egy szemtelen, mert látta, hogy én szemmagasságon jóval alul vagyok, ha nem húzom ki magam, csak a homlokomat látja. Erre ő leguggol és odarak nekem egy Vitéz Lászlót palacsintasütővel az ablakpárkányra, és manóhangon azt mondja: „Szervusztok, pajtikáim, hol az a ronda ördög?” - majd elszalad. Hányszor sütötték már el nekem azt a hülye viccet is, hogy komoly arccal idelép az üveg elé a maca és azt mondja nekem, hogy beszélt az ügyvédemmel és hamarosan kivisz innen… – eleget hallottam már, egyszer sem volt vicces, és húszadszorra sem az, többször nem kérem. Járnak hozzám sztárok is, ne hülyéskedj, múltkor ki áll az ablakom előtt? Hát a Lompossy Béla. Az a Lompossy Béla. Mondjuk, én utálom a vén pojácát. Azt mondja, hogy neki ne eladási, hanem középárfolyamon számoljam a dollárról forintrát, vagy annál magasabbúl. Csillagomoz, meg szép bogaramoz, teregeti a sármot, de én azt mondtam, szó nem lehet róla, erre elkezd pattogni, hogy „Tudja, ki vagyok én?” Erre meg őszintén megmondtam neki, hogy csak a tévéből ismerős a pofája, ahhoz kapcsoltam a nevét, de hogy mit csinál? Azt hiszem, valami színész. Rendszeresen jár hozzám egy original dubai sejk, aki csak 300 dollárt vált nálam forintra, kérdem, mire elég az? Azt mondta, ebből akar 1 hónapig élni. Megkérdeztem, miért jön el egy olyan szép és gazdag országból ide, ő meg azt felelte, hogy pont azért. Mert ott annyira megszokta már a jólétet, hogy képtelen értékelni azt, így minden évben egyszer eljön ide, hogy nem jól élhessen egy kicsit, és amikor majd hazatér, már értékelni tudja, amije van, a gyémántautót, meg a 24 órás szajhaszolgálatot. De ehhez kell ez az üdítő kontraszt. Nálam minden öröm zárás utánra esik. A szerzés. Volt egy könyvbemutató múlt héten, itt, felettem, a másodikon az Alexlibróban, hát zárás után felmentem. Rólam mindenki tudja, hogy kényszeres elfogadó-és megszerző vagyok. Ha van valahol ingyenbármi, és nem csak süti vagy termékteszt, lesúgják nekem és megyek. Az örömszerzés öröme vezet. Szóval, rendszeresen járok ingyenes eseményekre, és amit ingyen adnak, azt nem kérem, hanem elfogadom. Ha meg nem adják, kikönyörgöm. Nem tudom, kinek a könyvbemutatójára mentem, várva, hogy kapjak valamit… Valami szerző, biztos. Amikor láttam, hogy csak könyv van, és még azt sem kapok, odamentem és kértem az írótól, hogy hagy, de azt mondta: „néni, tegyük fel, most adok magának, aztán otthon bevágja a sarokba, és rá se néz többet, nekem abban mi az üzlet? Ha újságíró lenne vagy kiadóvezető, vagy valami, akkor meggondolnám, de maga nem valami. Már többször láttam a maga fejét a change ablakában, nekem meg a valutaváltás nem proﬁlom”. Végül, félőszinte könnyezésemet látva, mégis adott egyet a szemét, és úgy lett, ahogy elmondta, csak hidegebben - hazavittem és beraktam a hűtőbe a könyvét, nem tudom, miért, ma is ott van. Tényleg rá sem néztem többet. Ha házon belül vagy kívül hallom, hogy burjánzik valami free program, én ott termek és tartom a markom, melyet általában nem is viszek haza üres kézzel. Fent a MédiaShop16

Partium

ban a múltkor meg kávébemutató volt, hat, képzeld hat pohárral ittam, mozgólépcsőznöm kellett lefelé a szívdobogástól. Van, hogy a C und Millerbe ingyen osztogatnak lejárt dolgokat, de fürgének kell lenni. Eleinte udvariasan elmegyek a kislány mellett, de úgy, hogy lássa, arra várok, hogy szólítson meg - ha ez elmarad, akkor megfogom a karját, jelzésértékűen megszorítom, és az egész testét kicsit hatékonyabb szögben magam felé fordítom, és ráérősen megkérdezem, mik ezek? Mindegy, mit mond, kell. Aztán vannak a szűrések, ahol részvétel nélkül is hozzá lehet jutni kulcstartókhoz, meg termékmintákhoz, ha ügyes vagy. A védődőnek azt mondtam a múltkor, ígérem, elolvasom a tüdőtájékoztatóját - de nem olvastam, lett viszont egy plüssorvosom, ott lóg a hálóban. Nekem minden kell, amit osztogatnak és ingyen van. Bűn ez? Nem. Csak pénzt váltok, stílust nem.

Angyal a vízen

nyár

LACKFI JÁNOS

A költészet ideje Álvaro de Camposnak és persze Karinthynak A világ mint mellplasztikára váró nő a műtőasztalon. Lézerkéseivel már tapogatja a nyár. Kilépek a kapun, tehát belépek a költészetbe. Használ-e a versnek, ha faggatom a világot? Hasznára van-e a világnak, ha faggatom a verssel? Használ-e egyáltalán bárkinek ez a faggatózás? Mondjuk nekem? A kérdezés a lelkem mellplasztikája? Például hogy kerül lócitrom a piacra aláereszkedő, nyaktörő gyalogösvényre? Hisz ott még egy csikó sem fér el, egy póni sem! Ha elfér is, egy-kettőre kitöri a bokáját. Ha kitöri a bokáját, pisztollyal lövik fejbe, feldarabolják, lókolbász lesz belőle. Olcsó a lóhús, de sosem kerül asztalunkra, egyrészt édeskés, nem szeretjük az ízét, másrészt lóbolond lányaim sem engednék. Törött bokájú ló a legritkább esetben állhat újra lábra. Ma már ugyan mindenféle furfangos csontcsapolással meg tudnak menteni egy-egy igazán méregdrága versenyparipát, hasán átvezetett hevederekkel felfüggesztik, míg gyógyul, vízzel töltött bokszban terhelik fokozatosan a végtagot, míg össze nem forr végleg. De ugyan hogy a fenébe kerülne méregdrága versenyparipa a piactérre vezető, nyaktörő gyalogösvényre? Ha csak pont azért nem, hogy kitörje a lábát! Ha csak pont azért nem, hogy citromnak becézett gombócain gondolkodva belátásokra jussak! Ha csak pont azért nem, hogy holmi belátásokra jutva megírjam ezt a verset! Ahhoz, hogy verset írjak, ki kell törni minimum egy versenyló bokáját. De hiszen a versenylovak bokája kitörik akkor is, ha senki sem ír verset róla! Meg akkor is, ha aranyfényben suhanó versenylovakról írunk szépelegve! A vers árnyékos oldalán most feltűnik egy verejtékben fürdő arcú buszvezető is, és odakiált nekem, belekiált a versbe. Nyilván szeretne ő is bekerülni. Mintha volna olyan verseny, melynek győztese bekerül a versbe! Csak igazán gyors versenylovak és verejtékben fürdő arcú buszvezetők kerülhetnek be, utóbbiak csak az esetben, ha így kiáltanak: Nincs nagyon meleg, ott a napon? Az árnyékból kérdi ezt a buszvezető, 18

Partium

mintha tudná, hogy költök, mintha tudná, hogy az árnyékból a fénybe átkiabálni költői dolog, egy csomó szimbólumot, miafenét kibonthatnék ebből. Már ha költői költeményt írnék. De most inkább olyan körbeállványozottat. A gép hatósugarában tartózkodni tilos! Pár lépés távolságból érdemes szemlélni, félig lehunyt szemmel, akár az impresszionisták képeit, akkor minden összeáll. Vagy összedől. Ő az árnyékban, ősz hajjal, én a fényben még szőkén. De hajam közepén a kikopott rózsaszín folt. Fejemet kettőbe hasítja a kopasz csík, ahogy elhasadhatott az a dinnye is, melyet szemlátomást itt, az aszfalton dobott vagy ejtett el valaki. Kiontott belének néhány vöröses foszlánya és vastagon kifröccsent leve aszalódik, ikrásan, ragacsosan, akár közúti baleset nyomai. Valami közhasznú reklámban szemléltették úgy az ötven kilométeres óránkénti sebességnél a szélvédőn át kirepülő, biztonsági övvel be nem kötött gyermek becsapódását, hogy görögdinnyét loccsantottak földhöz. Kössenek be engem is azonnal, semmi sem szavatolja biztonságomat! Bármely percben kizuhanhatok a valósággépből! Bármely percben becsapódhatok a vers beton-terébe, és költői belső részeim összecsirizelik a gondosan felsöpört talajt! Közben megjártam a papírboltot, a postát és a zöldségest, csupa költőietlen, kispolgári, tiltott dolgot műveltem, jövök felfelé, és azon morfondírozom: vajon miféle lírai értelme van 1. A cigarettázó zöldségesnek, aki köszön, és aki látta, hogy a konkurenciánál vásároltam? 2. A Ferenc Jóska-bajszú, napszemüveges szakinak, aki egy valószerűtlenül hupilila autón gördül erre, és szintén köszön? 3. A házunk előtti ötméteres fenyő alatt ülő, hőségtől elbambult, ismeretlen ﬁúnak, aki nem köszön, de akinek hátán Észak-Amerika térképe díszlik izzadságból? Hármójuk puszta léte válaszol-e a következő kérdésekre, egyáltalán felteszi-e azokat: 1. Milyen forrásból kell beszereznünk a költészet zöldségeit, és savanyítva kell-e eltennünk télire vagy azon vitamindúsan felfalni mindet? 2. Járhat-e hupilila autón a történelem, és lehetséges-e festékfoltos overallban kirobbantani és levezényelni egy világháborút? 3. Hol a helyünk a térben, bőrünkbe tetováltatott-e születésünk földje, vagy vágyaink hazája? Éppen ekkor érkezik meg a vadasparkból

nyár

feleségem és legkisebb lányom, a kicsi elaludt az autóban, átaludta a költészet idejét, de előtte mindenféle állatból látott egészen kicsit, mini vaddisznót, őzgidát, mostanában születtek. Látott etetést is, hófehér galamb torkát harapta el a menyét, csámcsogott vinnyogva, hurkapálca-módra ropogtak a csontok. A sas szétterítette maga előtt eledelét, mint egy címerbeli madarat, angyalszárnyakat a földre taposva boncolta gondosan madár-kollégáját, Mint varródobozból kibuggyant színes fonalak, olyanok voltak a belsőségek, kedvére csemegézett belőlük, kislányom pedig borzadt, hogy mindez milyen undorító, emelj fel, mama, hadd lássam még egyszer! A legnagyobb élményt persze a nemrég született bölényborjú jelentette, engedte vakartatni a hátát, szőre egészen selymes és nemezes, lányom hozott is egy apró gomolyagnyit. Kutyánk most rettentő izgalommal, kitágult orrlikakkal szagolja azt a szőrt, vadont sejt mögötte, dúló ösztönöket, rettegést, lüktetést. A most ébredt gyerek számol be arról is, hogy a bölénykölyök vagy kölyökbölény kérdéseimre mintegy válaszképpen kinyújtotta egészen valószínűtlenül hupilila nyelvét felém a versen át.

A hegy nem válik szolgává

Partium

KÜRTI LÁSZLÓ

apajegyek ezek a jegyek nem az anyámtól valók. anyám jegyei gyűröttek, barnábbak az enyémeknél. hónom alatt szorítom, régi hetilapok, zötyögök velük még néhány megállót. reggeli arcomon óvatosan húzom a borotvapengét, soha nem szerettem tömegközlekedni érzékeny arcbőrrel. örökké kisgyereknek kéne maradni, erre gondolok. már nem emlékszem, hogy apámnak melyik megálló előtt fogtam meg a kezét aggodalommal. -- ha nem figyelsz, gyermekeddé válnak a szüleid -nem figyeltem, nagyot zökkent a villamos. vágányváltásnál vagy hirtelen fékezéskor szokott a szerelvény ilyen vadul viselkedni. mire stabilizáltam, felfedeztem a helyzetemet, már esély sem volt elmagyaráznom neki a felnőttek dolgait. nincs értelme rendet tenni a generációk között. vagyis. ez a rend: apa vagyok. inget mindig állig gombolok, gesztusaimat megfontolom. anyám le sem tagadhatná apám jegyeit rólam. a cukrászda előtt, ha mégis el kell mennünk, nem sír, hogy ő fagyit szeretne, én meg nem árulom el, hogy megint nincs egy lyukas fillérem se.

nyár

apám és a praktikum apámnak semmi köze nincs a praktikumok világához. ám a mindennapi környezete praktikus, ezért ő is megtanult néhány alapfogást. nem sajnálta rá a drága idejét. szerencsére mindent tud, amire szüksége van, ezért az ilyesfajta dolgokat továbbra is pocsékul csinálja. az én apám úgy tud bánni pénzzel, szóval, ahogyan a kicsi gyerek szokott. nem szórja, herdálja. érzésből teszi eléd: „a seggét kinyalom az unokámnak, ha megszületik!” rajongva hallgatom, amikor vallani vagy bölcselkedni kezd. persze soha nem tudom, mi mit jelent nála. néha évekbe kerül, mire sikerül felérnem az elképzeléseit. konkrétan fogja. igen, így kell értenem.

Szüret

Partium

LŐRINCZ P. GABRIELLA

Ablakok Te talán megérted s, ha te sem, hát majd valaki más, hogy minden folytonos. A szappanoperákkal csak annyi baj van, hogy semmi közük a valósághoz. A jóért nem jár semmi jó és a gonoszok nem bűnhődnek. Azt reméltem, hogy megérted, hogy értem volt és teérted ez az egész. Nem csak láttunk hegyeket, de jártunk rajtuk, ültünk lovon, feszítettünk íjat… mikor elárultak, magunk feszültünk. De igazán, csak a cet gyomrában lettem Tamás, ott már senki nem hitt senkinek. Az ujjaim sebekre tapadnak. Megint Patmosz. Nincs internet, tévé sem térerő. Jeleket várok furcsa növények között. Szobaajtó. Valaki zörget. Nyitom már! Lesz, akit beengedek, de valaki mindig kívül marad.

nyár

Rezgés Apró házak Az apró hazán, Fölötte apró Madarak. És távolodva, Ahogy a vonat a Síneken, az idő, A gondolat szalad. És gyors az áprilisi Eső, És sietős a Rügyfakadás, Hangosan nőnek a lombok, Hangos a százszínű Tulipán… A lét is csak vonat, Néha utas vagyok, Néha vasút. És pilóta vagyok, Meg óriásrepülő, Üvegen csorgó esőcsepp, Határtalan mező És tó is, feneketlen, Fodros… De még sosem álltam meg. Mozgok, mint Játszótéri csúszda, Mozgok, mint Minden tárgy mozog, S a hangos siető világban Magam is mozdulat vagyok.

Partium

SZAKOLCZAY LAJOS

Tűz, víz, föld, ég Ha csupán a négy őselem, Mi lesz velem, mi lesz velem?

Mi a költészet? Egy antológia kérdésére

Gyolcskötés megsebzett hazámon.

Az északeleti falszakasz. Tanulmány a 90. oldalon (A szerző felvétele. 2012. április 20.)

nyár

BARNÁS MÁRTON

Harmincadik születésnapomra 30 éves lettem én semmi kis költemény is kellene üzenték hogy feleslegesen túl sokat szenvedek a színem szép sárga elmémben tán a hangoknak rendelek 30 éves lettem én igényes költemény is lehetne de minek 30 után nincs garancia 0-24 óráig számvetek 30 éves lettem én meglehetősen nagyívű költemény is lehetne pedig nem én egész nap tényleg élek s néha felkeresnek akik szeretnek ott ahol nincs elmúlás de van már kenyerem borom és családom a tanulság: készen van az életmű Kosztolányi a barátom

Olajfák között

Partium

VASI SZABÓ JÁNOS

Történetek Macskavárosból Jelentés Maochangba Nyugati időszámítás szerint a 2010. évben a Dongcom Ltd. leányvállalatot alapított a baráti Magyar Köztársaságban. A Vállalat üzleti és termelésirányítási politikájához híven, négy megfelelően képzett helyi alkalmazottat vettünk fel elsőként. Ők lettek kiválasztva, hogy a Dongcom Ltd. maochangi törzsgyárában elsajátítsák az új üzem elindításához szükséges ismereteket. Személyesen felügyeltem a castingot. A jelentkezők közül először Nikodem Zsolt mechatronikai műszerészt alkalmaztuk. Középtermetű, sovány, barna bőrű és hajú, harminc éves férfi. Korábban négy évig dolgozott Hollandiában. Egy négy és egy hét éves gyermek apja. Másodiknak Szalónaky Tibor elektroműszerészt. Magas, sportoló alkatú, fehér bőrű, zöld szemű és szőke hajú, huszonhét éves egyedülálló fiatalember. (Megjegyzés: a munkaügyi osztály kinevezett vezetője, Naiyan asszony erősen érvelt az érdekében.) Harmadiknak Héder Ottó gépésztechnikust vettük fel. Magas, erős izomzatú, fehér bőrű, szürke szemű, barna hajú, harmincöt éves, egyedülálló férfi. Német versenytársunk bajorországi gyárában dolgozott a gazdasági válság kitöréséig több évet. Negyedikként – hosszas megfontolás után őt jelölve a leendő üzemvezetői posztra – Kárász Lajost alkalmaztuk. Középmagas, erősen túlsúlyos, fehér bőrű, fekete hajú, negyvenöt éves férfi, felsőfokú termelésirányítói, általános gépésztechnikusi végzettséggel Elvált, egy nagykorú gyermeke van. (Megjegyzés: kora és láthatóan elhanyagolt fizikai állapota okán vita volt a bizottságban, alkalmas-e erre a fontos posztra, ám Shin Tao igazgató elvtárs utasítására, negyedik munkatársnak mellette döntöttünk.) Jelentésemhez mellékelem az új kollégák személyes adatait, s kérem az Ön segítségét a vízumok mielőbbi átküldéséhez. Luo Guanzhong Dongcom Hungary Ltd. Humánerőforrás Osztály

Pangrén és Csun elvtárs története I. Kárász Lajos – nevezzük ezután úgy, ahogy a kínai kollégái hívták: Pangrén - fújtatott a párás levegőben. Csak Quingcai Tou elvtárs irodájában működött a légkondicionáló. A folyosó plafonján kígyózó központi elszívócső kondenz - csöppöket izzadott. Örült: ha rövid időre is, de megszabadult a honﬁtársaitól. (A cigányforma Nikodem, a nagyképű Héder, s a szépﬁú Szalónaky folyvást sunyin összekacsintottak, mikor eldübörgött mellettük.) Mardosta az éhség, a reggeli óta – a szállón elköltött sovány szend-

nyár

vics, híg filteres kávé – nem evett semmit. Oda jövet az irodaajtónál látott egy automatát. A homályos üveg mögött nehéz volt megkülönböztetni az egyként piros-aranyba csomagolt nasikat; rejthettek csokit, földimogyorót, szárított dinnyemagot vagy rágógumit. Az opálos megvilágításban csak a nagyobb kalligrafikus jelek látszottak tisztán, a fekete európai betűk nem. Néhány fen csörgött a zsebében. Szomorúan bámult tükörképére: verejtékben úszó teliholdra. Jellegzetes erős kölni illat csapta meg orrát. Csun elvtárs állt mögötte. Meglepően jól beszélt angolul: - A kakaóba mártott linzerkarikákat érdemes választani. Finom. A kedvencem – bedobott egy érmét, mire hosszúkás doboz hullt ki. A húsos szemhéjak alól ravaszul villantak a fekete szemek. – Fogadja el! Quingcai Tou íróasztala szűk volt két akkora embernek, a madárcsontú, kopaszodó művezető kelletlenül összetolta Nühai kisasszony asztalával. Pangrén elé dossziépiramis került: termelési diagramok, gazdaságossági mutatók színes grafikonjai, meg egy sor keresztbe lepecsételt, „Confidential!”– feliratú. Mint leendő üzemvezetőnek, ezeket kívülről fújnia kellett. A párát böfögő légkondi ellenére egyre melegebb lett a helyiségben. Pangrén érezte: széles hátsója a műbőr forgószékhez tapad. Szemközt Csun elvtárs is szenvedett, kölnijét elnyomta a nagy test fanyar szaga. Vijjogó hang jelezte a munkaidő végét. Az összeszerelő-sorok közti tér – hol percekkel korábban megrakott sárga targoncák száguldoztak – megtelt nyakig gombolt vajszín köpenyes, gézmaszkos, fülig lehúzott simléderes-sapkás nőkkel. Kicsi csontos kezükről csak ekkor kerültek le a tapadó gumiujjak. Pangrén is félbe hagyta a lapozgatást. A vezetőknek járt a fél óra ebédidő. Csun invitálására a vállalat modern, üvegfalú étkezdéjébe mentek. Öltönyös férfiak és kosztümös asszonyok falatoztak, munkás kevés akadt. Pangrén orrát otthonról ismerős üzemi konyha illat csiklandozta. A bendője korgott, szégyenkezve körbe pillantott, de csak Csun volt a közelben. Az önkiszolgáló pult felé intett: hosszúszemű rizs halmai gőzölögtek, sokféle zöldség, fém tálcákban csíkokra vágott baromfihús, műanyag tálkákban mártások illatoztak. A rizshez omlós csirkemellet, kínai kelt és padlizsán karikákat, olajosan sűrű mártást választottak. Négyszemélyes asztalhoz ültek. Csun tömpe ujjai ügyesen forgatták a pálcikákat, átszellemült arccal evett, vastag ajkára barna szósz erecskéje fojt. Pangrén kést és villát kért, pocakján hamarosan köröm nagyságú folt éktelenkedett. A kínai az utolsó rizsszemet is fölcsippentve derűsen nézte. - Sajnálom, de az üzemi étkezdében nagyon egysíkú a választék. Ha a világhírű kínai konyhára kíváncsi, szívesen meghívom a város legjobb kantoni éttermébe! Pangrén az iroda ajtajáig hálálkodott. A bőséges ebédet követően úgy érezte: egy falat se férne több a hasába. Ám a dosszié halom átrágása: a magyarországi leányvállalat tervezett termelési és elvárt minőségi mutatói után betyármód megéhezett. Csun aranymetál Toyotája a cég számozott parkolójában állt: BMW-k, Hondák, Subaruk közt. A két kövér ember alatt végállásig süllyedtek a kocsi légrugói, a kísérő biztonsági őr elharapott egy vigyort. Újonnan épült betontornyok közt haladtak a sztrádán, biciklist elvétve, annál több 28

Partium

féktelenül száguldó japán és dél-koreai márkájú autót láttak. A sávváltás és fékezés kaszkadőr mutatványát követően kétszintes épület parkolójába hajtottak. Több kört megtéve találtak csak helyet. Az épület homlokzatát nappal is kivilágított giccses neonpagoda töltötte ki. A vörös kalligráfiák alatt európai betűkkel is kiírva állt: Canting. Benn modern vonalak és hagyományos feng shui elemek keveredtek. Az asztalokat lakozott fa-paravánok választották el, ahová leültek, ott nagy sárgaréz gong és faragott nyelű ütője lógott díszként. Az asztal szélén bambuszt utánzó vázában friss virágcsokor, középen sakktáblaszerű alkotmányon festett-porcelán fűszertartók, madármintás szalvétaköteg. Nyúlánk mandzsuarcú lány tipegett melléjük a rendelést fölvenni. Széles csípőjén, erős vállán feszült a tintakék qipao. A legyezőre hajazó étlapon három sorban kalligrafikus, pinyin és angol-nyelvű szöveg sorolta az ételeket. Csun a társára mutatott: - Ta xiongyali!1 – a lány szája a füléig szaladt. Csun az étlapon a pecsenyekacsára bökött. – Kínában nem lehet kihagyni a kacsasültet, igaz nem pekingi, de jó a köret hozzá! Maga csirkemájat rendelt garnélával és brokkolival. Amíg vártak somolyogva elvett egy porcelán pohárkát, intett társának: tegye ő is. Hattyúnyak-forma üvegből áttetsző italt töltött. - Maguk, európaiak szeretik az aperitifet. Kóstolja meg! Kínai specialitás: baijiu. Pangrén udvariatlanul beleszagolt: enyhe pálinkaillaton kívül nem érzett mást. Az ötvenfokos szilvóriumhoz szokott gyomornak gyönge, ízenincs ital volt. Ám Csun halántékán, vastag nyakán foltokban fénylett tőle az izzadtság. A csirkemájat hozták ki elébb. Nem várta meg, amíg a magyar is megkapta az ételt. A pálcikák ördögi ügyességgel csípték föl a negyedelt pirított májból, gőzölgő brokkoli rózsákból, szójaszósztól csöpögő garnélákból álló falatokat. A pecsenyekacsa illatát méterekről megérezték. Himlőhelyes, vigyorgó pincér európai evőeszközöket rakott mellé. Késre nem is volt szükség, a rézvörösre sült hús a villa gyönge érintésétől levált a csontról, hosszában szelt uborkát evett hozzá, míg Csun föl nem hívta figyelmét a csészében tálalt sűrű szószra. - Kóstolja meg azt is! Nincs benne ehetetlen: fokhagyma, szójabab és hagyományos fűszerek keveréke. Pangrén darab húst belemártott, a felsoroltak mellett meglepve érezte az ecet ízét is. A kacsát újabb pohár baijiu követte. A kínai ezúttal ásványvizet ivott. Pangrént görcsös vizelési inger kapta el, elnézést kért, s az egyik kék qipao-s hölgy iránymutatása alapján megkereste a toalett-helyiséget. Az étterem eleganciájából a mellékszárnyra semmi nem jutott. A gyér világításban a szürke járólapokon mindenütt nyálcsomók csillantak. A piszoársor felől szúró ammóniaszag áramlott. A termetes pocak miatt évek óta csak ülve tudta elvégezni a kisdolgát; angolvécét keresett. Vékony falakkal elválasztott, bokáig érő „western-ajtós” boxba farolt be. Összehúzta vállait, hogy elférjen a szűk helyen. Mikor az ajtó riglijét beakasztotta, meglepetten látta a belső lapra ragasztott nagy poszteren a népszerű hongkongi színésznő, Heather Kim aktképét. Nyilvános helyen 1 Ő magyar!

nyár

eddig inkább prüdériát tapasztalt Kínában. Közben a szomszédos box is „gazdára lelt”, a szuszogás ismerős volt. Vizelés közben Kim kisasszony poszterére sandított. A feketeselyem hajsátor mögül kacér mandulavágású szemek pillantottak rá, az apró, hegyes mellek, csillámló bőrű tini-test nem izgatta föl. Mégha pedofil volna… Hosszú idő eltelt azóta, hogy mezítelen női test látványa növekedő pályára állította azt a csökevényt odalenn. A koszos gipszkarton fal túloldalán félreérthetetlen hangok szűrődtek át: fingás, egyenletes nyögdécselés, majd egyre hevesebb fitymacsattogás. Pangrén a dolga végeztével sem mert megmozdulni. A lihegés hörgő horkantásba csúcsosodott, néhány másodperc csönd után döngő léptekkel elhagyta az illető a fülkét. A csapból ömlő víz robaját kihasználva, leemelte a zárat és kilesett a résnyire nyílt ajtón. Háttal neki, egyik kezével a mosdókagylóba kapaszkodva, másikkal csomóra gyűrt kéztörlőpapírral a nadrágját tisztogató Csun görnyedt előre. Pangrén a levegőt is visszatartva megvárta, míg patrónusa nehéz léptei elhalnak az éterembe vivő ajtó mögött. A Toyota a magyarok szállása előtt állt meg. Pangrén ódzkodva fogadta a baráti kéznyújtást. Igaz, angol tudásának legszebb szóvirágaival köszönte meg a vendéglátást. II. Ezt követően minden napra jutott a kulináris élvezetből. Pangrén nem tudta mire vélni ezt, szabódott az új és újabb meghívások miatt. Valójában alig várta a szállón kapott sovány koszt után a fenséges falatokat. Másnap ízletes levest evett, a gyöngyöző lében főtt szűzérmék, póréhagyma-karikák és mustárzöldje csomók úszkáltak. A főétel apróra szeletelt disznóvese volt leöntve sűrű édes mártással. A szomjukat testes maijiuval oltották, ami finomabb volt a rizsbornál. Harmadnapra Csun elvtárs felvillanyozva jelentette be: kedvencét, bambuszrügyet vacsoráznak. Pangrén lelkesedése lelohadt az arasznyi hosszú, nyílhegyalakra szelt rügyek láttán, ám a főzelékre hasonlító bőséges szaft semlegesítette a kesernyés aromát, paradicsompürében főtt darált hús, fokhagyma és az elmaradhatatlan szójaszósz mellett a magyar gyomornak oly kedves csípős íz is érezhető volt. A negyedik nap menüje, Pangrén kívánsága szerint, könnyű halétek volt. Aranyszínűre sütött egész ponty, köretként hagymával, gombával, a mártás ezúttal liszttel sűrített, nádcukorral édesített szójaszósz. Az ötödik nap Csun szülőföldjéről származó vacsorát fogyasztottak: kínai fűszerekkel ízesített sült báránycombot. A hidegen tálalt, szeletelt húshoz ezúttal – mily meglepő – ecettel higított szójaszószt kaptak. …És így folytatódott a magyarok betanulási idejének végéig. Pangrén az üzemvezetés kínai modellje mellett megismerte a kantoni, pekingi és szecsuani konyha ízeit is. Ha Csun elvtárs nyomában végig ment a csarnok szerelősorai közt, a dolgozók összekacsintottak: mintha ikerpár lett volna a két hömpölyögő zsírtömeg. Pangrén óvatos kérdésére: minek köszönheti a baráti magatartást, a kövér kínai arcán először látott érzelmet átsuhanni. - A mi négyezer éves társadalmunk a vezetők szinte vallásos tiszteletén alapszik. Fölfelé csak alázatos hajbókolás és talpnyalás az illő viselkedés, vagy az irigy hátba támadás… Az én pozíciómban nehéz méltó barátot találni. Sok sikert kívánok a ma30

Partium

gyarországi üzem irányításához, és szeretnék még egy utolsó meglepetéssel szolgálni. Ha megtiszteli otthonomat, a kínai konyha legkülönlegesebb csemegéjét készítem el. III. A gyártól negyedórányi autóútra feküdt a lakópark, ahol a Dongcom lakást bérelt Csun elvtársnak. Az ötvenes évek amerikai zöldövezeteire emlékeztető sorház homlokzatát épp úgy citromsárgára festették, mint a folyosó és a lakás falait. A szobát csipkeszerű intarziával díszített magas vitrin választotta ketté. A függönyözött ablak előtt két faragott karfás, bőrrel kárpitozott szék állt. Mellette hímzett párnákkal takart kerevet, szemben vele – pácolt fa komódon – nagyképernyős japán plazmatévé sötétlett. A vitrin konyha felőli oldalán hosszú könyvespolc és egy oroszlánmancsban végződő kurtalábú asztalka. A polcon aranyozott kötésű könyvek, kövér tíkfa Buddhák, díszesen faragott ládikák sorakoztak. Öntöttvas állványon lapos, bíborszín szövettel bevont dob lógott, aprólékosan kidolgozott ezüst kalligráfiák voltak rávarrva. A konyha egyszerre modern és hagyományos módon volt berendezve. Falai szemmagasságig rozészínű terrakottával csempézettek. Vaskampókon gömbölyű fenekű, megfeketedett serpenyő, falapát, ónszín merőkanalak, drótból font bambusznyelű szűrő és ívesre köszörült élű bárd sorakozott. A konyha harmadát elfoglaló munkalapon teáskanna, műanyag pohárban evőpálcák, de elfért egy vörös, fekvő sárkányszobor is. Közepén négyégős gáztűzhely, fölötte inoxszínű páraelszívó. A matt fekete mini hifi-torony hangszórói a konyhasarkokba voltak fölszerelve. Csun könyékig feltűrte ingét, bő kötényt vett föl. Meglepő fürgeséggel sürgött-forgott. A polcon sorakozó dobozokból hegyes chili paprikát, s vérpiros őrleményt vett elő. Cukor, só, üvegben ecet és csokor fokhagyma is előkerült. No és a valamilyen konzervszósz. - Ez a mártás régi családi recept! Az egész paprikát kimagozta, nagy tálban összekeverte az őrleménnyel, sót, ecetet, négy fej fokhagymát és cukrot – derekasan - adott hozzá. Botmixerrel összedolgozta. Fém lábosba öntötte és föltette a tűzhelyre, addig főzte, míg sűrű, szirupos állagú nem lett. Izzadó homlokát törölgetve a kétrészes hűtőhöz ment, DAB sört vett ki, az egyik dobozt Pangrénnek adta. Nem öntötte ki pohárba, egy szuszra felhajtotta. A kihűlt maszszához keverte a konzervszószt. - Ezzel meg is volnánk, és most jöjjön a különlegesség, amihez készült! Szinte áhítattal nyitotta ki a konyhaszekrényt. Két sorban fémdobozok; jellegzetes piros alapon arany kalligráfiákkal borított címkéjük nem árult el semmit a tartalmukról. Csun egy tízliteres lábosban vizet melegített, egyenként rakta bele a dobozokat. Amíg átfőttek gyorsan megterítette a kerek asztalt. A porcelán evőcsészék és mártásos tálkák mellé Pangrénnek is pálcákat rakott: az elmúlt napokra a magyar is megtanult enni velük. - Ez egy ősi kínai étel, amit vétek európai módon fogyasztani! Nagy lapos tálat vett elő, a konzervnyitó is előkerült, a széles hát eltakarta, hogy mit szedett rá. A sötétvörös hús még gőzölt, amikor üdvözült arccal az asztal közepére tette a teli tálat. Szertartásosan meghajolt:

nyár

- A barátságunk emlékére; íme, Kína varázserejű étele! Kérem, fogyassza egészséggel. Pangrén az arasznyi húsdarabkákat elsőre rákfélének gondolta, rövidlátó szemeit okolta, hogy nem tudott állati formát fölfedezni. Csun evőpálcikával a kerekded – apró fejecskére hajazó – rész alatt ragadta meg, belemártotta a sűrű szószba. A csöpögő falatot egyben lenyelte. Pangrén is kiemelt egyet a halomból, de nem tunkolta azonnal a mártásba. Az orra elé tartva döbbenten nézte a rozsdaszínű redős arcocskát, s a csukott szemek előtt keresztbe kulcsolt apró kezeket…

Xiao Yaojing és Yingbi Jiézhi története I. - Vedd le azt a hülye manósapkát! Rajtad röhög a távolkelet. Nikodem Zsolt – nevezzük ezután úgy, ahogy kínai kollégái hívták: Xiao Yaojing – hozzá vágta a zöld-sárga csíkos, csúcsos fejfedőt a nagydarab szobatársához. - Ha nem tetszik, költözz át a biogáz-tartályhoz! Mellette nyitott ablaknál horkolhatsz, hogy kibírd a szellentés szagát. Haragja elszállt, játékosan belebokszolt a fejjel magasabb fiatalember hasfalába. A mikrobusz a szálló előtt várta őket. A sofőr – nem zavartatva magát az öt perc-szünetektől a fogsorában – teli szájjal vigyorgott. Nem normális – tartották róla a magyarok, de a maochangi őrült forgalomban remekül megállta a helyét. A gyárban, szokásos sorakozó után, Quingcai Tou művezető az axiális-részlegbe küldte tanulni, a beültetőgépek mellé. (Az első perctől utálták egymást Tou elvtárssal, ezért került folyton „koszos” területre.) Nem bánkódott: a beültető masinák gépbeállítója „vigyori” Huo a magyarok kedvence volt. A zömök, kerek mongolfejű férfi képe állandó mosolyra volt „hangolva”; a buta faviccet is gyerekes kacagással fogadta, de akkor se szontyolodott el, amikor főnökei leteremtették. Barátságosan vállon veregette a kedvtelenül ácsorgó magyart. - Jókor jössz Yaojing. Elromlott a tizenhetes gép, megnézzük mi a baja – selypítve beszélt angolul. Egy kisebb helyiségben két tucat zöldre festett dobozforma masina csattogott. Ezek ültették be az üres panelbe a sok axiális alkatrészt: ellenállásokat, diódákat, átkötéseket. A kezelők itt is nyakig begombolkozva, fülig húzott sapkában dolgoztak, kezükön gumiujj helyett szürke vászonkesztyű. A tizenhetes mellett megszeppent lány állt. Kuazi asszony, a csoportvezető akkor is korholta, amikor a szerelők odaértek. Xiao kérdő pillantására Huo vállat vont. - A szerszám egy ideje törve ültetett be diódákat. A kezelő több hibás panelt elengedett, a meós vette észre. Amit nem tudnak kijavítani, azt levonják a heti béréből. A férfi intett Kuazinak, hogy lépjen hátrébb. Az idős nő még mondott volna valamit, de legyintve otthagyta őket. A vékony lány lesütött szemmel szégyenkezve ácsorgott. Viaszsárga arcán könnycseppet dörzsölt szét. Huo nem hagyta szó nélkül: - Ne pityeregj, Yingbi! Gyorsan kijavítjuk – majd a társához fordult. – Ez 32

Partium

gyakranelőforduló alap-beállítás hiba. Agyonhajtják a gépeket, típusváltáskor megesik a problémás alkatrészeknél. A dióda leginkább ilyen. Látod: magasabb a többinél, ráadásul gömbölyű, eláll a paneltől. Ezen a típuson harmincöt axiális alkatrészt találsz, a diódák a 13-as, 21-es és a 31-es pozíciókban vannak. Amelyiket törte, az a 31-es. A számítógépen tudsz állítani. Itt vannak a 31-es koordinátái: X, Y, ide rakja a gép. Ez jó. Ha megnézed a panel alját, a lábakat egyenesen hajlította. A „Z” magassággal van gond. Túl rányomja a fölső szerszám a lapra. Adjunk meg eltolásnak mínusz kettőt… Yingbi? Kérek egy selejtes panelt, kipróbáljuk az új beállítást. A lány Yaojing mellett maradt, abbahagyta a szipogást. A forgóasztalra fölcsíptetett panel alaphelyzetbe állt. A szerszám pillanat alatt beültette a szekvencerszalagról levágott diódát. Huo a lámpa elé tartva vizsgálta a bakelit-sárga felületen feketéllő bogyónyi alkatrészt. - Nincs rajta látható sérülés, nézd meg te is Xiao! – átadta a lapot – Dolgom van a műhelyben, maradj a gép mellett. Legalább látod gyártás közben. Yingbi, mehet a termelés! A kolléga melletted lesz, míg visszajövök. Amit kérdez, arra válaszolj a legjobb tudásod szerint. A lány arca sárgából pirosba váltott. Földre szegezett tekintettel lépett vissza a masinához. Mielőtt panelt rakott volna a forgató asztalra, a férfi finoman meghúzta a köpenyét. - Beszélsz angolul? – mikor bólintott, folytatta: - Engem…de azt úgyse tudod kiejteni, a kollégák Xiao Yaojingnak neveznek; hívhatsz így. A lány horkantó nevetésben tört ki, megfordult és csillogó szemeivel a fiatalemberre nézett: - Yingbi Jiézhi vagyok. Te is xiongyali vagy? Sötétebb a bőröd a többieknél. Xiao is elmosolyodott, megtört a jég. Jiézhi visszafordult a géphez. A férfi az unisex öltözetben is kivette karcsú termetét, gyerekesen vékony karjait, arcán a nagy barackmag-forma szemekben kíváncsin sötétlő két ametisztkövet. Amikor elkészült az első panel, a csarnok végén fölállított meós-asztalhoz vitte. Fürgén szaladt vissza. - Elfogadta! Huo a legjobb beállító, sokat tanulhatsz tőle – címkét ragasztott a lap sarkába, és a keretes alumínium-kocsiba rakta. Yaojing a szünetben a kávéautomata előtt kígyózó sor végére állt. Órájára pillantva felsóhajtott: ebből nem lesz kávézás… Gyengéden megbökték a karját. Jiézhi állt mellette, két műanyagpohár gőzölgött a kezében. - Láttam, hogy későn állsz be a sorba, az egyiket neked vettem. - Nagyon köszönöm. Kifizetem – Xiao a zsebében kotorászott apró után, de a lány hátralépett. - Nem! Fogadd el, kérlek.

nyár

II. Napokig nem látta Yingbit. Az üzemnek kis szelete volt az axiális-beültető részleg. Huo lelkesen kalauzolta máshol is a magyart. (Kiderült: ellentét feszül közte és Quingcai elvtárs között; mikor látta, hogy a művezető nem kedveli Yaojinget, szárnyai alá vette a kis xiongyalit.) Pénteken, a munka végén a szokottnál is szélesebb vigyorral állt meg a ﬁatalember öltözőszekrénye mellett. - Mit csinálsz délután, Xiao? Tévézel a társaiddal? Yaojing értetlenül nézte. - Páran szerelők bulizunk este, lányok is jönnek. Érdekel a dolog? - Mért pont velem? - Pangrén Csunnal vacsorázik, a sárgahajúak… Lesír róluk: nem szívesen keverednek kínaiakkal. De, ha viszályt okoz köztetek… - Felnőttek vagyunk, mindenki azt csinálja, amihez kedve van. Megyek! - Akkor hatra érted jövök a szállóra. Meglásd, szuper buli lesz! A húszéves Daihatsu csíkot húzva fékezett. Huo mögött még hárman szorongtak: a két tömzsi lakatos, Mainbuo és Ping, szendvicsbe fogta a kákabélű elektroműszerészt Xingjiaot. A sofőr az anyósülésre mutatott: - Shang che Xiao!1 Huon kívül egyikük se beszélt angolul, hadaró kínai nyelvükből szót sem értett. Yaojing addig csak átutazott Maochangon. Az ipartelep körüli betondzsungel szupermarketjein kívül sehol nem járt. Az óváros zsúfolt, két-háromemeletes épületei még őriztek valamit a pagodatetős múlt lágyabb vonalaiból; a kőből faragott erkélyek, beugrók, sötét sikátorok a régi idők titkaiból. Az autóút négysávosra szűkült, az addig szőrmentén betartott KRESZ-t, az erőszakosabb az első szabálya váltotta. Az öreg Daihatsu most megmutatta, mit ér: kiváló fékek, hangos duda, „koccanástűrő” karosszéria. A biciklisek kamikázeként szlalomoztak a forgalomban. Huo rájuk se hederített. Keskeny mellékutcában álltak meg. Vissza kellett gyalogolniuk. A vörösre festett épület bejárata az utcafrontról nyílt. Színes neonlámpáktól villogó kirakat csábította őket, a társaság fölélénkült. Xiao a lelke mélyén hangulatos, lampion és sárkánydíszes helyiségre számított. A bár kórházszerűen kivilágított hosszú csarnok volt. A bejárattal szemben széles, zöld kerámiával csempézett pult állt. Előtte a szokásos izzadó, lökdösődő, kiabáló sokadalom kígyózott. Beljebb szabályos sorban műanyag-lapú, alumíniumvázas asztalok álltak; rajtuk klaviatúrák, szivárványszínben káprázó monitorok. A plafonról tízméterenként tükröző diszkógömbök lógtak, a halogénlámpák nappali fénye fürösztötte a termet. A falakra hangszórókat szereltek. A hátlapnál összefordított képernyők előtt kínaiak ültek, álltak: a monitoron megjelenő számot énekelték teli torokból. Yaojing a fülrepesztő hangzavarból kihallott Beatlest és Metallicát, Dunajevszkijt és Toni Gonzagát. A zömök Mainbuo jelent meg, ő volt a legerőszakosabb a csapatból, jutalma ölnyi zölddobozos sör. Huo is előkerült. A terem közepéről integető csoportra mutatott. - A lányok a Dongcomból. Menjünk! 1 Szállj be, Xiao!

Partium

Xiao nem ismerte őket. Bemutatkozott, miként a lányok is: Juzi, Chengzi, Caomei és Li. Az első három jellegzetes – alacsony, elöl-hátul lapos, görbelábú, szöghajú – kínai volt. Li darázsdereka európai szemmel is figyelmet érdemlő, ám az összképet rontotta széles csontozatú mandzsu-arca, s lóra termetten ívelő lábai. Sikkantva ugrott Huo nyakába. Mögötte föltűnt a csöndben ácsorgó ötödik lány. Neki jól állt a Kleopátra-frizura, kiemelte szabályos szív alakú arcát. A bézsszínű combközépig érő ingblúz karcsú alakjára simult. Kicsi mellei hetykén dudorodtak, a farmernadrág egyenes lábaira és formás kerekded hátsójára feszült. - Szia, Yingbi! - Xiao! Örülök, hogy te is eljöttél! Mielőtt válaszolhatott volna, Huo a kezébe nyomott egy hideg sörösdobozt. Hátba veregette és a kakofóniát túlkiabálva bíztatta: - Ez az igazi buli: sör, csajok, karaoke! Lazulj Yaojing! Párokban karaokéztak, a forgószékeken a férfiak, ölükben a lányok ültek. Akinek nem jutott monitor, beállt a bárpult előtt tekergő sorba és következő söradaggal tért vissza. A kínaiak nem bírták az alkoholt. Xiaon és a mértékkel fogyasztó Jiézhin kívül éjfélre mind eláztak - még a sofőr Huo is. Mikor Yingbire került a „bevásárlás” sora, a sörösdobozokon kívül átlátszó zacskóban cukorkát is hozott. Megkínálta a magyart. - Kóstold meg, Xiao! Nagyon szeretem. Volt idő, amikor ezen éltem. A férfi levakarta a csomagoló papírt, meglepődött mikor alatta újabb réteget talált, de ez ostyaszerűn ehető volt. A lány átszellemülten ropogtatta a mangóízű csemegét. Yaojinghez fordult. - Ezek hajnalig elkiabálnak, berekedtem és unom. Menjünk ki a levegőre. Fölsegítette a lányra a padlizsánszínű dzsekit. Bezárt üzletek vörös-arany cégérei alatt sétáltak. Yingbinek a kevés sörtől megeredt a nyelve: szülei sanghajiak voltak, a hivatásuk szólította ide őket. Apja építészmérnök, édesanyja dietetikus-tanácsadó volt. Nővére a Teng Hsziao-pingről elnevezett egyetemre járt. A szüleik fiút szerettek volna, ezért vállalták az „illegális” második gyermeket; a sors nem volt kegyes: kislány lett. Yingbinek darabig társadalombiztosítása sem volt. Az egyesítés utáni általános amnesztiának köszönhetően lett „teljes jogú” állampolgár. Évek óta nem lakott a szüleivel, a Dongcom munkás-szállóján bérelt szobát Chengzivel, Juzival és Livel. Az elbeszélés szomorú felhangján javítandó: Yaojing megdicsérte angol kiejtéséért. A lány szorosan a férfi mellett megállt, felragyogó szemmel mondta: - Minden vágyam az, hogy nyugaton éljek! Xiao a papírdzsekin át érezte hegyes melleit, karján a madárkaromszerű ujjak szorítását. Yingbi ajka éhesen nyílt, mangóízű csókja leheletnyi nehéz, elszökő papírsárkány a szélben. Yaojing szédülten sétált vissza a bárba. A szállón nem jött álom a szemére. Szobatársa éktelenül horkolt. Az éjféli séta emléke fölzaklatta. Lelkének háborgása csak akkor csitult, amikor a bőrönd oldaltáskájából előkerült a színes fénykép: egy melírozott szőke, kékszemű asszonyé és a karjai közt teli szájjal kacagó két göndör barna fürtű gyermeké.

nyár

Következő héten cseréltek: két társa tanulta a beültető gépeket. Xiao a tévépanel üzem alapanyagát készítő szekvencer-gyártó részlegbe került. Ott Huonál barátságtalanabb kollégák dolgoztak, amikor csak tudott meglógott, legtöbbször a dohányzó és a kávéautomata irányába. Egyszer szaladt össze Yingbivel. A lány nem szólt hozzá, lesütötte a szemét. Megváltás volt a hét utolsó munkanapján a kicsöngetés. Az izzadtságtól és lábszagtól bűzlő öltözőben, a szomszédokat félrelökdöső Huo telihold képe jelent meg. Harsányan bejelentette: „Ma délután főzőcske lesz a munkásszálló női szárnyában. Az ügyeletes „meg lett kenve”. A kolleginák fiúkat is meghívhattak, mi több: egyikük Xiaot szeretné látni.” - Ne nézz ilyen bambán! Nem rajtam múlt, eljössz? III. A nyersbetonszín emeletes épület belül puritánul volt berendezve. Fél tucat szobánként WC, zuhanyzó és főzőfülke. A szobák két ágyasak voltak, de a jobb helykihasználás okán emeletesek. Négyen laktak egy helyiségben. Az ügyeletes nagydarab, bárgyú tekintetű asszonyság volt. Amint a zsebébe csúszott a megfelelő mennyiségű jüan, morogva hátat fordított a férfiaknak. A nyúlfogú Juzi termoszban teát hozott. Előkerültek a műanyagcsészék, és egy címke nélküli literes üveg. Sárgás italt töltöttek bele, amiben apró moszatdarabkák úsztak. Huo öntött a magyar csészéjébe. - Tudom, nem vagy teás, ebből igyál Yaojing! Ütős méhpálinka. - Mézpálinka? – kérdezett rá reménykedve, de a többiek határozott mozdulattal a tea után küldték. Miután ittak, Chengzi és Jiézhi eltűntek. - A konyhába mentek, összedobják a vacsorát. A Li nevű lány lelkesen töltögette a csészéket. A pálinka marta a torkát, egy „moszatot” is lenyelt, talán attól. Xiao vállalta, hogy ránéz a szakácsnőkre. Huo utána kiabált: - Ne izgulj, nem lesz benne se kutya, se fiapatkány! A konyha egyszerű berendezése kicsi munkaasztalból, dupla főzőlapos elektromos sütőből, alacsony hűtőszekrényből, s a polcon sorakozó fűszerekből állt. A madárcsontú Chengzi piros és zöldpaprikát, újhagymát szeletelt. A másik lány zacskó borsót vett ki a hűtőből. Az asztalon halomban állt a csíkokra szelt hús és a reszelt gyömbér. Yaojing beleszagolt a levegőbe. Yingbi a serpenyőben olajt melegített, Chengzi tojásokat vert föl. A zöldség a forró serpenyőbe került a borsóval és a gyömbér reszelékkel együtt. Kicsit keverte, aztán a hússzeleteket is belecsúsztatta. Chengzi óvatosan ráöntötte a műanyag tálban felvert tojásokat és a masszához aprított fűszert szórt. Yingbi kezén kidagadt az ér, egyenletesen keverte; amint megfelelő állagú lett lefödte. - Pár perc és kész. Kösz Chengzi a segítséget! – társa kaján pillantással hagyta magukra őket. Az asztal és a fal közti szűkös helyen Xiao combja hozzáért a lány formás fenekéhez. Jiézhi, mintha megcsípték volna, szembefordult vele. Leheletének enyhe pálinka illata volt. Baljával a férfi derekát karolta át, jobb keze a bő vászonnadrág zsebébe mélyedt, Yaojing lábai közt matatott. Fejével a vacsora felé intett: - Semmi ehetetlen nincs benne, friss csirkehúsból készült. Szereted a zsenge csirke falatokat? 36

Partium

Virágkehely ajkai csókra nyíltak, szeme nedvesen csillogott. Xiao kibontakozott az ölelésből, vállánál fogva eltolta magától. A lány reszketett az izgalomtól. - Mi a baj? Nem tetszem? - Kedves lány vagy, de nem lehet… Jiézhi meggörnyedt, arca pityergősre váltott. - Nem kívánsz, tudhattam volna. Ajkait összeharapva elfordult. Levette a wokot a főzőlapról. Remegő kézzel vágta föl a tálcára csúsztatott omlettet. Leszegett fejjel, szipogva vitte át a gőzölgő ételt a szobába. Juzi Ping ölében pálinkázott, egy kerek cd-lejátszó fülhallgatóját cserélgették. Chengzi és Mainbuo az asztalnál mahjongoztak. Kiderült: Huo és Li elfoglalták a szomszéd szobát, a vékony betonfal csak tompította nyögdécselésüket. Egyként csaptak le az ételre. Jiézhi a sarokban gubbasztott, Yaojing étvágya elment. Li és Huo csatlakozott a csöndben falatozó társasághoz. A kínai ábrázata elfelhősödött: - Mi történt, békát nyelt valaki? Elég volt Yingbi keserű arcára nézni, rájött: mégsem lesz eget verő buli. A magyarok szállása előtt nagyot fékezett a Daihatsu. Huo merengve nézte az anyósülésből kikászálódó Yaojingot. - Xiao szólhattál volna, hogy nős vagy. Li szerint Jiézhinek komoly tervei voltak veled. Szegény lány, most összeomlott. - Nagyon sajnálom, de nem én kezdtem ki vele! Yingbi kedves lány, nem akartam megbántani. - Többet nem fog zaklatni téged. Aludj jól, Xiao!

Zhang Jinfa és Méili Huaduo története I. Szalónaky Tibor – nevezzük ezután úgy, ahogy kínai kollégái hívták: Zhang Jinfa – beleszagolt a reggeli párába. - Fanyar bakelitszaga van a maochangi levegőnek. Igaz még mindig jobb annál az illatnál, ami testes kollégánk körletéből kiáramlik. Yaojing irigykedve nézte a magas, sportos ﬁzikumú, alabástrombőrű ﬁatalembert. A szálló portása – miként minden nap – tátott szájjal bámulta hátul copfba kötött aranyhaját, tengerzöld szemeit, márványért kiáltó klasszikus vonásait. - Csak a túlsúly légnemű részétől szabadul meg. - Egész nap zabálnak a dagadt komcsi főnökkel. Csoda, ha reggelre bűzbarlang a szoba? Ezért költöztem másikba, te szerencsésen választottál… Hallom, a kínaiakkal is kijössz. Egy kis rizibizi koslat utánad? - A kollégák sokat segítenek a betanulásban. Ha nem hordanád fönn az árja orrodat, a Dongcom szőke hercege lehetnél! A rizibizit Yingbinek hívják, rendes lány. - A sárgák mind egyformák. Nem bírom a hagymaszagukat. Megvolt a kis viaszvirág?

nyár

- Hogy gondolod? Nős vagyok! - Halandzsa! Nem állt föl, mert patkányt főzött vacsorára? - Segg vagy! Ha nem bírod őket, miért kínaihoz jelentkeztél dolgozni? - Nincs más munkahely a városban, te is tudod. Hála a zsidesznek! - Náci! - A körösztanyád, teknővájó!... Csönd! A kövér meg a hálótársad jönnek. Jinfa ﬁntorogva ácsorgott a bűzlő öltözőben. Nemcsak a szag volt fojtogató: az igénytelenség, a folyamatos lökdösődés, a mindent elborító kosz, ami átcsapott az összeköpködött mellékhelyiségekbe, az étkezde rizstől és szószfoltoktól tarka asztalaira is. A műszakvezetői iroda előtt tartott rövid eligazítás látható élvezettel töltötte el Quingcai Tou elvtársat. Himlőhelyes ábrázatára kiült a káröröm, amikor kihirdette: - Jinfa urat mától szeretettel várja a radiálisalkatrész-üzem SMD-sora – a többiek részvétteli pillantása követte, amikor elindult a műanyagpadlóra festett kék csíkon. A panelgyártás csúcsa volt a chipeket beültető Fujitsu gépsor. (Az axiálissal kezdődő műveletsor, az SMD-kel fejeződött be.) A kínaiakat két japán mérnök segítette. A japánokat Hirokotonak és Komacunak hívták. A számítógép mellett álltak, udvariasan köszöntötték Jinfat. Tökéletesen beszéltek angolul. A monitoron piros jel izzott föl, a gépsor leállt. A jakuza arcú Komacu ujjai sebesen zongoráztak a billentyűzeten. Hirokoto a sor közepén plexiajtót emelt föl, intett Zhangnak menjen oda. Gondterhelten nézte a panelt, a szivárvány színeiben játszó alkatrészek közt százlábúként feketéllő chipeket. - A komputer szerint a jósági érték alacsony. Mechanikus hibát nem látni. Kérem kolléga, vigye ezt a panelt a mérő-ellenőrző pulthoz. Jobbra megtalálja, a barna csíkot kövesse. Más üzemrészekben a csattogó gépek zúgása volt zavaró; itt az SMD masinák néptelen sora közt a csönd idegesítette. Az ipari lengőajtó kisebb helyiségbe nyílott. Több tucat nő szorgoskodott, a még menthető gyártmányokat javították. Az asztalokon elektronikus műszerek, emeletes színes dobozokban a cserealkatrészek sorakoztak. A próbapadnál álló meós kínainak ugyancsak sudár nő volt. A sapkája simlédere alól nem a szokott mandulaformájú szem villogott. A gézmaszk a füléről a vállára lógott; látni engedte arcbőrének barna árnyalatát, telt piros ajkait, egyenes orrát. A férﬁ meglepetten fölkiáltott: - Te nem vagy han! A lány visszakötötte a maszkot a szája elé, s a panelért nyúlt. Zhang elszégyellte magát: - Bocsánat. Beszél angolul? – a lány bólintott. – A hármas SMD sorról hoztam a terméket, állítás utánit. A mérnök urak kérik, ellenőrizze a próbapadon. A berendezés monitorán a határértékek zöld oszlopa gördült alá. - A panel rendben van, visszaadom – mély, búgó hangja volt. A maszk süppedéseemelkedése jelezte, hogy szaporábban veszi a levegőt. Szünetben a dohányzóba ment. Yaojingot és cimboráit kereste. A gipszkarton falak 38

Partium

bebarnultak a füsttől, az elszívó megadta magát a gomolygó szmog miatt. (A tűzjelző a gyárban egyedül itt volt kikapcsolva.) Xiao képére a meglepetés, a mellette füstölő kínai ábrázatára ostoba vigyor ült ki, mikor meglátták a fuldokló szőkét. - Mi van sportember, te is rászoktál a bűzrúdra? - Kussolj! Nem hozzád jöttem. A kollégád beszél angolul? - Úgy, mint te, biztosan. Huo nehezen fogta föl, mit kér tőle a xiongyali. Az SMD üzem különálló világ. Megígérte: az ottani karbantartóra rákérdez, hogy ki az a meós lány? Az öltözőben Xiao átverekedte magát a Jinfa kibontott aranysörényét bámuló munkásokon. Cetlit nyomott a kezébe. - Itt a lány neve. Huo a gyengébbek kedvéért pinyinül írta. - Köszönöm, mond meg neki… Méili Huaduo. Az a lány nem volt han! - Legközelebb nézd meg jobban: itt mindenki kínai. És ne sokat tollászkodj! Tegnap rád várt negyedórát a mikrobusz. A felhúzott sorompó két oldalán egyenruhások strázsáltak. A tömeg a busz-parkoló irányába hömpölygött. A nyugati és kínai típusok közt állt néhány újrafestett Ikarusz. A sofőrök addig nem indultak, amíg gombostűfejnyi hely akadt a járműben. A járdaszegélytől távolabb kis csoport ácsorgott, különválva a mokány, mézszín bőrű, mandulaszemű sokaságtól; sudár, barna bőrű, európai szemű nők. A hölgykoszorú szélén álló hullámos fekete hajú lány őt nézte. A férfi kíváncsian mustrálta: karcsú alakját, kigömbölyödő melleit, hosszú lábait. Fölismerte a szép meóst. A tekintetük összeforrt. A lány zavarában a válltáskáját húzogatta, majd a farmernadrágja zsebében kotorászott. Jinfa mély levegőt vett és oda ment hozzá. - Szép napot kisasszony! A gyárban nem volt időm bemutatkozni, engedje meg… A lány bronzos arcbőre bíbort öltött, társnői vihogva súgtak össze mellette. Elfogadta Zhang kinyújtott jobbját. A férfiszemek tengerszín tükrében a két onyxkő sötéten ragyogott. - Méili Huaduo vagyok – hangja kedvesen búgott, ekkor a fiatalember mögül idegen nyelvű kiáltás harsant: - Hahó, barbifi! Idetolod a segged? Indulnánk! Most Jinfa arcát színezte rózsapír, de a lány őszinte kíváncsisággal kérdezte: - A társad, milyen nyelven szólt? Igaz, hogy Xiongyaliból jöttök? - Magyarok vagyunk. Bocsáss meg, de ha nem megyek, ezek szó nélkül itt hagynak. Elvihetünk téged is, van helyünk bőven. - Köszönöm, de a földijeimmel tartok. - Holnap a gyárban, ha megkereslek, nem bánod? Méili zavarában alig kapott levegőt, elhaló hangon mondta: - Nem bánom… – a férfi mosolyogva biccentett, szapora léptekkel elsietett. Nem hallotta, amint a lány ízlelgette a nevét: -… Kedves Zhang Jinfa.

nyár

II. A Komacu nevű japán másnap nem engedte a gépsor közelébe. Vaskos aktaköteget nyomott kezébe: az SMD beültető angol nyelvű műszaki leírását. - Jinfa úr! Önnek, mint elektrotechnikus-szerelőnek, ezt ismernie kell – közömbös arccal konstatálta a Zhang homlokára szökő ráncokat. – Nem kötelező egy nap alatt megtanulni. Azért csak szaporán! A vártnál nehezebben boldogult a műszaki nyelvvel. Az áramkörök rajzai bonyolult, ismeretlen kalligráfiákká folytak össze a szeme előtt. A szünet jelére rugóként pattant föl, az asztalra dobta a papírokat. Az irodaszárny kávéautomatájánál volt esélye arra, hogy a „kicsengetésig” frissítőhöz jusson. A Nescafé-gép mellől nyílt a gyártási folyamatellenőr irodája. A fehér műanyagajtó föltárult, Huaduo lépett ki a helyiségből. Paneleket vitt, Zhangot fülig érő mosollyal köszöntötte. A lány kedvessége torkára forrasztotta a magyarázkodást. Méili boldog volt, hogy találkoztak. Elfogadta a kávémeghívását. A folyosó beugrójában itták a forró nedűt. Jinfa merészen rákérdezett a lányra: milyen programja van délután? El sem pirult, mikor válaszolt: a barátnőivel moziba mennek. Ha Zhang kedveli a romantikus filmeket, jöhet. Huaduo ravaszkásan hunyorított, arcán ennivaló gödröcskék jelentek meg. Kávétól még nem szaladt így föl a férfi pulzusa. Jinfa tűkön ülve várta a munkanap végét. A buszparkolóban pár szót tudtak váltani. Méili elmondta: a belvárosba, az új „Népek Barátsága” filmszínházba mennek. Társai közben – arcukat kezükkel takarva – vihorásztak, bökdösték egymást, mint a vásott tinédzserek. Huaduo többször rájuk szólt, hiába. Felsóhajtottak, amikor a xiongyalik busza melléjük gördült. A modernista – felfújt gumimatracra hajazó – multiplex moziban Méili barátnői két marokkal tömték a pattogatott kukoricát és itták hozzá a cukrozott-víz ízű kólát. Zhang hamar halálra unta magát. Ekkor a hősnő szerelmese, izgalmas lovas üldözés során, nagy szaltóval elhagyta nyergét; a lány Jinfa kezéhez kapott. A férfi bátorítón megszorította, s a film végéig el sem engedte. A mozitól néhány méterre volt a buszmegálló. Huaduo társai engedelmesen felsorakoztak. Méili tüntetően Zhangba karolt. Valamit kiáltott feléjük, mire azok rosszallón csóválták a fejüket. A férfi kérdő tekintetére annyit mondott: - Szóltam nekik, sétálunk még. A következő busszal megyek a szállóra. Az alkony ólomszín lepeléként hullt Maochangra. A kandelábereken xenonlámpák gyúltak, és az üzletek fölött a cégérek piros-arany neonszirmai. Lehűlt a levegő, a lány összehúzta magán a kabátkát. Népművészeti bolt színes kirakata előtt álltak meg. A ruhák mintái fölkeltették a férfi kíváncsiságát. - Ez nem kínai öltözék! Akár nálunk, az Alföldön is varrhatták volna. Méili hozzásimult, sötét tekintete Jinfa profilját fürkészte. - Nem kínai, ujgur viselet, a népemé. Most már tudod… - Kuldzsában éltem, amikor kitört a felkelés. A hadsereg kegyetlenül leverte. Nem volt nekik elég a megtorlás. Fiatal ujgurok tömegét deportálták a belső tartományokba a népi demokráciát építeni. A lányokkal ide kerültünk Maochangba, de ezrével dolgoznak népemből a többi iparvárosban is. Túszok vagyunk a hanok kezében, hogy apáink és 40

Partium

fivéreink többé ne lázadjanak. Xinjiang természeti kincsei Kínát gazdagítsák! A férfi döbbenten nézte, otthon csak Tibetről hallott. A lány halkan folytatta. - A nagyszüleim muszlimok. A szüleim hivatalnokok voltak, nem gyakorolták a vallást. Mégis elszakítottak tőlük engem és a nővéremet. Hámi Nankingba került, férjhez ment egy hanhoz. De én ki nem állhatom őket! Zhang melengette a lány kihűlt kezét. - Sok a hasonlóság népeink történelmében. Mi a globális tőke cselédei vagyunk. - Azt mondják a xiongyalik Kínából vándoroltak nyugatra. De valójában a hunok, az ujgurok rokonai! – Jinfa, hogy a kényes témát elterelje, kapott az alkalmon: - Akkor kedves rokon, meghívlak vacsorázni! Egy buszt késel le vagy kettőt, számít az? - Nem számít – Méili arca földerült, a férfi óvatosan folytatta: - Tudsz olyan helyet, ahol… hm… Nem főznek az ételbe… Kutyahúst? - Ismerek egy szuper kifőzdét! – a lány kacagott, hollószín hajzuhatagát megrázta, a férfi élvezettel szívta be tiszta jázminillatát. A kifőzdének hatalmas, neonnal alulról megvilágított reklámtáblája volt: szokásos rőt alapon aranyszín kalligráfiákkal. Ínycsiklandó illat áradt a nyitott ajtón. Az élményt csak a szomszédos – szintén kitárt bejáratú – cipőüzletből áramló ragasztószag rontotta. A szemből szűkösnek tűnő helyiségnek üvegkirakatos utcafrontja volt. A sütés-főzés a járókelők szeme láttára zajlott. A nyitott konyharész mellett, a csempézett fal mentén sorjáztak a támlátlan székek és a kerek, kétszemélyes asztalok. Nem találtak szabad asztalt, Huaduo nyugalomra intette társát. Pár percet kellett várniuk, gyorsan leültek. A mellettük termő kirgizarcú, muszlim fejfedős pincér ismerősként köszöntötte a lányt. Közben irigyen sandított Zhang hajára. - Rendelj, kérlek. Nem ismerem ki magam, majd fizetek – a lány pergő nyelven szólt. A férfi bizalmatlan ábrázatát látva, megsimogatta a térdén. - Bízz bennem! Nagyon finom lesz. Marhahúslevest ettek, olyan vékony tésztával, ami szinte átlátszott. A kihagyhatatlan saslik után – ez Jinfa ügyetlen evőpálcika használata miatt, részben az asztalon landolt - olajban sütött, kétféle ízű palacsintát kaptak. (Édes mogyorókrémmel és fűszeres zöldségkrémmel töltöttet.) Huoduo megszánta: a férfi evőpálcikájával lecsípett palacsinta darabokat egyenként nyújtotta a szájához. A kisgyerek módra „etetett” szőke derültséget keltett a szakácsok közt, amit a hátsó helyiségből előcsörtető főnök éles hangja csendesített le. Jinfa nem sértődött meg látva a lány angyali mosolyát; hála Méili segítségének a palacsinta az utolsó finom falatig a „helyére” került. Zhangot fizetéskor újabb meglepetés érte. Az ízköltemény nem került négy dollárjába. A járdaszélen sorakozó bicikliket, robogókat megkerülve szaladtak át a túloldalon lévő megállóhoz. Szél támadt, a lány odabújt a férfihez. Mikor a homokszínű Renault busz ajtaja kinyílt, Méili a vállára hajtotta fejét. Jinfa nem merte szájon csókolni, a homlokára lehelt egy puszit. A lány a férfi kabátjának zipzárját nyakig fölhúzta: „Meg ne fázz!” Átölelte és sugárzó arccal fölszaladt a lépcsőn. Az ovális hátsóablakon át sokáig integetett.

nyár

III. A szerelem a csúnya nőt is megszépíti, s ki szép, azt mennyei fénnyel övezi: Méili Huaduo ragyogott! Zhang Jinfa – a rutinos nőcsábász – meglepve tapasztalta: alig várja a műszakok végét, a délutáni randevúkat. Együtt bejárták Maochang óvárosát. A „Népek Múzeumának” szocreál stílű épületében, a Ming-korabeli óriásvázák mögött váltották az első csókot. A lány fülecskéi akkor is pipacsvörösen égtek, mikor órával később elváltak. A napok során sok mindenről csacsogott: szüleiről, gyermekkoráról, egykori otthonáról. Péntek délután a nővéréről beszélt, kinek a hannal kötött házasságát rossz néven vette a család. A férfi ekkor megjegyezte: - Vajon mit szólnak egy európaihoz? A lány komoly arccal állt meg előtte. - A mi népeink távoli rokonok, ezt Ujgúriában is tudják. Ha nem így lenne, akkor se állnának a boldogságom útjába! – lábujjhegyre emelkedett – gyorsan tanult -: hosszú csókja alatt nyelve Zhang szájában táncolt. A fiatalembernek ettől merevedése támadt. Méili kerek popsija elfért a tenyerében, a lány a duzzadó nadrághoz dörzsölte magát. Jinfa csillagokat látott, agyában cikáztak a gondolatok: Pangrén Csunnal vacsorázik, Yaojing és szobatársa a kínai kollégákkal züllenek. Elszakította ajkát a lánytól és vágyakozó hangon a fülébe súgta: - Szeretlek Méili. A szállón este egyedül leszek, gyere fel hozzám – a lány megsimogatta arcát, sötét pillantása föloldódott a férfi tengerszín szemében. - Szeretlek. Ha akarod, felmegyek hozzád. A külföldiek szállójának egyik előnye volt, hogy emeletenként nem sertepetélt ügyeletes. A portás a bejáratnál, a kistévéből harsogó táncdalfesztivált túlhorkolva húzta a lóbőrt. Jinfa csak az olvasólámpát kapcsolta föl a szobában. Kabátját a szék támlájára dobta, a lány az ágy szélén ült. A szája remegett. A férfi leguggolt elé, és felemelte arcát. - Mi a baj? Ha meggondoltad magad, nem kell… Méili megrázta a fejét: „Nincs baj.” Előkerült a termosz, félig töltve langy „betétes” teával, megkínálta: - Kérsz egy pohárral? – a lány nemet intett. Zhangot maga mellé húzta. Ajkuk összeforrt, Jinfa ujjai a combjánál beljebb tévedtek: fölnyögött, eltolta magától. A fején át lehúzta az ingjét. Mellei érett körteként duzzadtak. Hanyatt dőlt, a fiú nyelve sötét mellbimbóival játszott. Ujjai rátaláltak az ágyékára, a lány sóhajnál is halkabban suttogta: „Gyere.” Jinfa lábai közé térdelt, ágaskodó péniszére óvszert húzott. Amikor belé hatolt, Méili arca megvonaglott a fájdalomtól. A férfi megtorpant, de a lány a nyakát átkarolva, lábait a fenekén összekulcsolva erővel húzta karóba magát. Elharapott egy jajkiáltást, a feszes combok ütemre mozogni kezdtek. Meleg folyadék csorgott le a lábán. A lány csukott szemmel élvezte a két test táncát. Nem kellet sokáig visszatartani magát: Méili mozgása fölgyorsult, sikkantás után elernyedt. A férfi ajkait csókkal zárta le. A lány tétova keze az aranysörényébe túrt, párás tekintettel szájához húzta Zhangot. Ám szája nem csókra vágyott, a fülébe súgta: „Az életemnél jobban szeretlek, Tibor.” Méili rajongva nézte Jinfa arcát, annyit mondott:” 42

Partium

A kínaiak hívnak Huaduonak. Megfogadtam, a valódi nevemet csak az uram tudhatja meg: Tehminen Yugurmek.” Vasárnap reggel a szokásos WC, fürdő, étkező útvonal: az utolsó Maochangban. A búcsúbuli agyszaggató utóhatását a csapvíz sem enyhítette. A zuhanyzó ajtajában Pangrén húsos ujjainak szorítása állította meg. A folyosó csöndes szegletébe húzta a meglepett szőkét. Kertelés nélkül ráförmedt: - Te eszement! Összeszűrted a levet egy ujgur lánnyal? - Mi van? Ne markolássz! - Ne játszd az agyad! Csun szólt, hogy láttak bennetek az üzemben, a városban, itt a szállón is – pénteken. Tudtad, hogy a lány xinjiangi terroristák rokona? Rám nézz, kajlafarkú!... A zavargások után hozták Maochangba őket. Figyelik minden lépésüket. Szerencséd, hogy vége a betanulásnak és nem keveredtél bajba. Jinfa a fogát csikorgatta: - Szállj le rólam! Vigyázz, mit beszélsz! A kommunizmust holnap itt hagyjuk, az a lány a légynek se ártott. Pangrén kerek feje belilult. Zhangot hajánál fogva ragadta meg, közelről sziszegte a fülébe: - Mit hagysz itt, bájgúnár? Az előző polgármester a barátom, a kapcsolatai hozták a Dongcomot Magyarországra. Az új főnököt is ismerem. Szerinted, mit szólna: hülye affér miatt a kínai befektető egy másik városban építi föl az üzemet? Ezer munkanélkülivel több a fatornyosodban. A farkadnál fogva lógatnának föl. Utoljára mondom, hagyd azt a nőt! Különben, otthon a munkakönyvedért jelentkezhetsz! A falhoz taszította a fejjel magasabb ifjút, majd a törülközőt széles vállára csapva elkacsázott a zuhanyzó felé. Jinfa komoran pakolt össze. Csöngött a mobil: Méili hívta – vagy Tehminen -; fenébe, nem vette föl. Az utazótáskák, a bőrönd a szoba közepén tornyosultak. A nyitott ajtóban Yaojing nyúzott képe jelent meg. - Hogy vagy fehér testvérem? A fejed nem akar négyfelé szakadni a kígyópálinkától? Zhang vicsorgását látva nevetett. A komódon újból csörgött a telefon. Xiao átadta a kelletlen Jinfának. - A barátnőd hív. Nem búcsúzol el tőle? - Elbúcsúzom… – faképnél hagyta társát. Kinn a folyosó dohos falának dőlt. A mobil monitora homályosan visszatükrözte kemény tekintetét. Gyors mozdulattal a „Hívásnapló” majd a „Telefonkönyv” almenűbe lépett, törölt; aztán a tiltólistára fölírta Méili Huaduo számát.

nyár

Dagézi és Datou Nühai története I. Héder Ottó – nevezzük őt is úgy, miként kínai kollégái: Dagézi – arra ébredt, hogy mozog alatta az ágy. Yaojing rángatta a lepedőjét. - Kellj föl, reggel van! Baszki! Horkolsz, mint egy grizzly medve! - Köszönd az ócska rizspálinkának – Dagézi ásított. - Minek ittál egy üveggel? A kínaiak úgy hívnak majd: szivacs. - Azért, mert nem csúszott le a kutyapörkölt. - Hülye! Öltözz! – elvigyorodott. Az izmos, magas fiatalemberrel olyanok voltak ketten, mint Uru és Huru. A kapunál a biztonsági őr előre köszöntött nekik. - Hao shangwu xiongyali!2 Pangrén komótosan eldöngött a művezetői irodába. A triót Quingcai Tou igazította el. - Jó hírem van uraim! Ma ismét részleg csere lesz. Yaojing a radiális üzemmel, Jinfa pedig az axiálissal ismerkedik meg. Dagézi a héten a Dongcom minőségbiztosítási rendszerét, az általunk alkalmazott ISO és QS előírásokat teszi magáévá. Mindenkinek jó munkát! - Hogyan? De az üzemben… - Tou fejcsóválva szakította félbe. - Csun elvtárs utasítása. Az utolsó héten ez lesz a feladat. A dokumentációt rövidesen megkapja Nühai kisasszonytól. Jinfa és Yaojing az üzem felé vették a lépést. Dagézi egyedül maradt. A folyosó falát tarkító – a Dongcomról készült – légifelvételeket nézte. Azon morfondírozott: két hét múlva indul otthon a telepítés. A gépek közt betanulni, ott lenne a helye; íróasztal mögé ültetik. Nem ezért vették föl Pangrént? Parfümillat kúszott orrába. A titkárnő állt mögötte. Teste kitöltötte a kosztümöt. Arca jellegzetes távolkeleti: széles pofacsontok, lapos orr, keskeny fekete szemek, kicsi ajkak, az arc oválisába olvadó áll. Mellei, ha borogatná, elmúlnának. Hátsó fertálya épp ellenkezőleg: feszült rajta a szoknya. Alóla izmos – enyhén görbülő – lábak villantak elő. A cipője legalább 44-es – európai méret szerint. Krómozott csatokkal összefűzött kék dossziét hozott. Az oktató terem irányába mutatott. Dagézi beült az első padba. Az asztalon laptop hevert. A nő mellé tette a papírokat, fölnyitotta komputert. - A Dongcom minőségbiztosítási adatbázisa Foxproln rendszerű. Tudja használni? – a vaskos titkárnő meglepőn lágy, dallamos hangon beszélt angolul. - Köszönöm, elboldogulok…- a férfi előbb a dossziéba lapozott bele: „Istenem, menynyi diagram!” Nühai kicsit várt; a férfi az olvasásra koncentrált, csöndben elhagyta a helyiséget.

2 Jó napot, magyarok!

Partium

Nem telt el két óra: Dagézi előtt összefolytak a betűk és számok. A műszaki nyelvhez nem ártott volna szótár… Kopogtak. Datou volt az, kék halakkal díszített porcelán csészében tea gőzölgött. - Nem zavarom? Gondoltam, megszomjazott. - Köszönöm. Nem kellett volna fáradnia. - Csun és Tou elvtársak teáját ilyenkor főzöm, fogyassza egészséggel. - Xiexie xiaojie!3 A férfi fölállt, elvette a csészét. Nühai udvariasan mosolygott, mongol vonásai ellágyultak. - Und wie geht’s beim Lernen?4 - Sprechen sie Deutsch? - Etwas. Ich hab’s neben dem Englischen gelernt. Der Name war Deutsch zu lösen. In Ungarn, leben Sie da viel? - Es gibt einige Leute von uns. Andernfalls Fräulein, Sie sprechen sin einer ganz richtigen Ausprache! – angolul folytatta: - Bocsánat, ha öntől is megkérdem: miért kell nekem ezt tanulni? Az üzemben volna a helyem! - Csun elvtárs döntött így. Szerintem megtisztelő, ha az üzemvezető helyettesi posztra – ami egyben a minőségbiztosítási vezető pozíciója -, önt jelölte. Most mennem kell, később benézek. Ha kér, hozhatok kávét is. - Miattam ne fáradjon. - Szívesen segítek, kedves – Datou lesütött szemmel kisietett. II. A munkahét a vártnál gyorsabban, Nühai kisasszony patronálásával telt el. A férfi egy vidám, jó természetű fiatal nőt ismert meg benne. Kérés nélkül hozta neki az illatos teát, viszonzásként nem fogadott el semmit. Datou a kollégáival hivatalos hangnemben beszélt. Más okból is megközelíthetetlen volt a kínaiaknak: a nagyhatalmú Csun elvtárs rokona. A tanteremben nem feszélyezte magát, gyakran elmosolyodott, különösen akkor, amikor Dagézi a furmányos német nyelvű „gyakorló” kérdéseire, az alábbi válaszokat adta: „Ich habe eine Wohnung mit drei Zimmern; Ich bin nicht verheraitet, lebe allein; Ja, ich plane, dass ich später eine Familie haben werde”5 Péntek reggel letaglózó hír fogadta Dagézit: vizsganap! Csun kilenckor bedübörgött a helyiségbe, reccsent alatta a szék. Tűrhető angolsággal tette föl a kérdéseit, Dagézi tudta a válaszokat. A kínai verejtékező, elégedett arccal nézte. 3 Köszönöm, kisasszony! 4 Hogy megy a tanulás? Beszél németül? Keveset. Az angol mellett ezt a nyelvet tanultam másodiknak. A neve németnek tűnt. Magyarországon sokan élnek? Vagyunk páran. Kisasszony, szép kiejtéssel beszél. 5 „Van egy három szobás lakásom; Nem vagyok házas, egyedül élek; Igen, tervezem, hogy lesz családom”

nyár

- Gratulálok! A betanulása véget ért. A jövő héten, Magyarországon bizonyíthatják rátermettségüket. A társainak szabad programot iktattam mára. Ha kívánja, önt a titkárnőm a Dongcom eddig nem látott részébe is elkíséri. Rögtön itt lesz. Viszontlátásra Magyarországon! Nem kellet sokat várnia, alig ismert Nühai kisasszonyra. A feszülő konfekció kosztümöt simuló szatén szoknyára, divatos nyakas pamut ingre cserélte, izmos lábán necharisnya csillámlott, a kényelmes lapos cipőt magas sarkúra váltotta. Korallpirosra rúzsozta ajkait, bíbor árnyalatúra festette szemhéját, szénszínű ívnek húzta ki szemöldökét. Arcbőre az alapozótól halovány, mint a vizespohár aljára merült borostyánkő. A férfi orra megtelt Datou kölnijének – a korábbi erős ámbra helyett – édes barackvirág aromájával. A tűsarkúban szinte egy-magasak voltak. Lassan mentek a folyosókon. Dagézi figyelmét nem kerülte el, hogy a titkárnő büszkén kihúzta magát. A műszak végén Csun és Tou röviden elköszöntek a magyaroktól. Pangrén, Jinfa és Yaojing az udvarra siettek. Dagézi az irodaház ablakából lenézett a Dongcom legyezőként szétterülő csarnokaira. Ha az üveg nem tükrözi, akkor is megérezte volna, hogy Nühai megáll mögötte. - Eljött hát a búcsú. - Igen, ez volt az utolsó munkanap. Nagyon csinos, xiaojie. - Köszönöm…- mellé lépve a nő is kinézett az ablakon. – Közeleg az ősz. Akkor sokat esik, minden nyirkos és szürke lesz, ha elmegy…- Dagézi rásandított, ám Datou mereven a panorámát nézte. Elfordult az ablaktól, ajkába harapva a férfire pillantott. - Járt már teaházban? Azt Kínából nem szabadna kihagyni. - Sajnos nem. Szívesen megnéznék egyet belülről. - Ha gondolja… gondolod, tudok egy hangulatos helyet. Most is mehetünk, az autóm lenn áll a parkolóban. A teázó kicsi helyiség volt: kerek asztalok zsámolyszerű ülőkékkel. A falak lakkozott lambériával fedettek. A hangulatos félhomályt megtörte a modern világítás. Vékony lány jött felvenni a rendelést. Nühaihoz intézte kérdését, ám mandulaszeme sarkából a férfit nézte. Datou fordított: - Azt kérdi, milyen teát innál? - Jó lesz, amit te iszol. - Akkor zöld teát. Cukor és tej nélkül fogyasszuk. A felszolgáló barna fatálcát tett az asztalra. Azon két kis csésze, s egy nagyobb lefedett volt. Fémkannából forró vizet töltött a nagyba, utána belerakta a tealeveleket, s a fedővel lezárta. Meghajolt és ment a másik asztalhoz. - Hagyjuk hűlni. Említetted, korábban Németországban dolgoztál… - Münchenben éltem. A válság után nagy lett a bizonytalanság. A baj csőstől jött, megbetegedett az édesapám. Hazajöttem, anyának segíteni. Azt hittem a szakmámban, a tapasztalatommal könnyen elhelyezkedem… Hónapokig voltam munkanélküli. Nem gondoltam ekkora leépülésre otthon. Kapóra jött a Dongcom hirdetése. S te, miként kerültél ide? Azt mondtad: északról származol. 46

Partium

- Ninganban végeztem a főiskolán. De ott kevés a jó munkahely. Sanghaj, Peking, Kanton, a visszacsatolt területek fejlődnek. - És Maochang. - Csun üzent apámnak, hogy van ez az állás; kétezer kilométerrel délebbre. Hiányzik a család. Igyunk teát, tölthetek neked is? Dagézi a lány kezét nézte, a fedőt a csészén tartva öntötte ki a gőzölgő italt. - Jó az illata. - Nálunk, északon erősebbet isznak. Ti szoktatok otthon teázni? - Igen. Annyit biztosan nem, mint az angolok. A magyar koffeinfüggő nép, sokáig éltünk törökök mellett. A kávét is úgy isszuk, mint ők. Ez a tea nagyon finom. Mesélj még a családodról. - Egyke vagyok, nálunk ez „törvény”. Apukám persze fiút szeretett volna. Remélem megbékélt azzal, lánya született. Katonatisztként Harbinban szolgál. Anyukámmal nagyon szeretik egymást. Szerelemből házasodni ma sem gyakori keleten, a családomban nagy hagyománya van. Egyik nagymamámról azt tartották: halott asszony lánya volt. Nem hiszed? Anyukája és a dédapám szegények voltak, de nagyon szerették egymást. Amikor a papa elment dolgozni a távoli Senjangba, a felesége megbetegedett. Olyan súlyosan, hogy a hajlungi korházba kellett vinni, kómába esett. A dédapámnak nem merték megüzenni, ám egy esős őszi napon kopogtak a munkásbarakk ajtaján. Döbbenten látta, hogy bőrig ázott kedvese áll kinn – utána szökött. Sokat nélkülöztek, de boldogan éltek együtt. Megszületett a nagymamám, a szemük fénye. Anyagi helyzetük javult, vállalták az utat haza, az ősök földjére. A dédmami Hajlung határában rosszul lett. A férje bevitte a kórházba, az orvosok elképedve fogadták: egy hozzá megszólalásig hasonló nő feküdt náluk sokáig betegen. Az asszony előző nap meghalt. - Oh! Kedves Datou, nyugaton rég nincsenek ilyen családi legendák. - Kínában szellemasszonyokkal tele a szobák sarka. A lány az üres csészére mutatott. - Kérsz még? - Köszönöm, többet nem kérek. Nálunk csak filteres és őrölt tea kapható. - Itt is vidékenként változik a teázás szokása. Északon finom süteményt falatozunk hozzá, mint az oroszok. Édesanyámtól sok receptet eltanultam. Ahogy félretolta a tálcát a kezük összeért. A férfi megfogta Nühaiét, s a szemébe nézett. - Szívesen megkóstolnám azokat a sütiket. Hétvégén csomagolás a program, vasárnap repülünk haza Pekingből – elengedte a lány kézfejét, akkor Datou nyúlt az övé után, megszorította. - Szombaton annyi dolgod lesz? Feljöhetnél hozzám…- elpirult. Dagézinek felötlött: Yaojingék a kínai kollégákkal búcsúbulit terveznek. A rizspálinkás - sörözős karaokénak a gondolatától kirázta a hideg. - Időt mindenre lehet szakítani. Örömmel megkóstolom a családi receptedet.

nyár

III. - Kihúzó vagy! Mit tud az a nő, ami többet ér egy utolsó maochangi dorbézolásnál? Elfeledtem, a főnök druszája. Adj egy nyelvest a dzsingiszlánynak, aztán gyere velünk. Inkább karriert építesz? – Jinfa fintorogva fordított hátat. Dagézi vörös képpel lépett felé, ám Yaojing közéjük ugrott. - Hagyjátok abba a marakodást! Szépfiú, menj az aklodba rendet rakni! Te meg szobatárs, siess, lenn vár az ezüstmetál Subaru! Nühai csinos volt, mint előző nap. A férfi szótlanul ült be az autóba. - Baj van? Összevesztél valakivel? - Nincs baj. Sok volt a két hónap összezártság. - Ha velük mennél szívesebben…- összeszorított ajakkal a volánra meredt, a férfi megrázta fejét: - Ma látni se akarom őket! Datou kerek arca földerült. Gyorsan indított. A Subaru nyolcsávos főúton száguldott. Köröttük golfpálya-sima mező, fiatal fák közt suhantak. A fasor vége a párás távolba veszett. A ködlő horizonton meseszerű óriásoknak hatottak a toronyházak. Az egyik húszemeletes betonépítmény előtt parkoltak le. A férfi orra megtelt az épület jellegzetes „újszagával”. A liftig sétáltak. - Tavaly készült el teljesen, kevesen lakják. A bérletdíj magas. Megérkeztünk. A tizedik emelet néptelen folyosója után fölöslegesnek tűnt a dupla biztonsági zár. Az előteret tágas nappali követte, ebből további helyiségek nyíltak: jól felszerelt konyha, barátságos hálószoba és csempézett fürdő. (Utóbbiban vadonatúj pezsgőkád, előtte – díszes öntöttvas állvány keretében – virágcsendélet, ami természetes paravánként szolgált.) A nappali polcain nem zsúfolódtak porcelán étkészletek, tíkfa Buddhák, vörösfa sárkányok; a bútorok se kézzel festett, lakkozott, intarziás csodák voltak. Nühai a modern, minőségi lakberendezést kedvelte. Dagézit párnákkal teliszórt plüss kanapéra ültette. - Kis türelmet kérek – eltűnt a háló ajtaja mögött. Visszatérve, hasán megkötött köntöst viselt, a magas sarkút kényelmes lábbelire cserélte. Rácsosan bordázott vastag tálat tett a dohányzóasztalra. Csészéket rakott rá, és virágdíszes fémdobozban tealeveleket. - Valami finomat készítek a tea mellé! A konyhaszekrényből kötényt varázsolt elő. Olaj sercegett, a férfi kíváncsian bekukkantott. A munkaasztal teli volt: darált hússal, reszelt káposztával, újhagymával: odább csomagolt réteslap, bontott műanyag flakonban olaj, szószos üveg és valami sárga apróra vágott fűszer. Akkor öntötte külön tálba a wokból a pirított hagymát és káposztát. Kacagva fenyegette meg ujjával a férfit: - Nem ér leselkedni! – visszafordult a sütőhöz, sürgölődés közben csábosan riszálta farát. Ismét olaj került a tepsibe, húst pirított, amit elkevert a fűszerrel és néhány kanál szósszal. Dagézire hunyorított: - Ha nem bírsz egy helyben megülni, segíthetnél! – ecsetet nyomott a kezébe, és a réteslapra mutatott: - Légy szíves, kend be vízzel! Elkészült a töltelékkel, a tészták következtek. - Rakjuk egymásra a lapokat. Vágj belőlük arasznyi darabokat! Jól csinálod! 48

Partium

A kivágott kockák közepére kanálnyi masszát rakott, vizes ujjakkal fölhúzta, batyuformára nyomkodta össze. A kisütött táskákat lapáttal papír kéztörlőre tette. - Hadd szívja be az olajat, melegítek vizet a teához. Ülj le, kedves! Megitták a teát, elfogytak ropogós töltött batyuk. Közösen raktak rendet a konyhában. - Nagyon finom volt, kedves Nühai. Köszönöm a szép búcsút. A nappali ajtajában, lepkedíszes nyitott legyező alatt álltak. A lány kérdőn nézte: - Most elmész, ennyi volt? A szép búcsút megtoldhatnánk egy csodálatossal. „Erre ment ki a játék!” – Dagézinek mégis az villant be először: „Nincs nálam óvszer.” A lány hozzásimult, a tétovázó elmét az ösztön leszavazta: hosszan szájon csókolta. Datou gyengéden megharapta a nyelvét. A szeme csillogott, a hálószoba felé húzta. A vérnarancsszínű selyempárnák és az ágynemű kibontva. Sóhajtásnyi idő telt, s a köntös földre hullt, meztelenül állt a lány. Hónapok cölibátusa után a telt idomú, kicsi lapos mellű, borotvált ágyékú test látványa fölizgatta. Nühai a férfit is megszabadította ruháitól, élvezettel simogatta feszes izmait. Aki a nyakát, a szederszínű mellbimbóit csókolta. Keze a nő nedves ágyékára tévedt; Datou fölnyögött, eltolta szemérmétől. Dagézi ujjain a kristályos váladéknak enyhe pézsmaillata volt. Az ágyra dőltek. Nühai Dagézi hasára ült, a merev pénisz belesiklott hüvelyébe. A szőrös mellkason támaszkodott, egyenletes mozgással lovagolt a férfin. Aki belemarkolt húsos fenekébe, néha erővel lökött a nőn, ki hangosan nyögött: „Shi! Zuo yibián!”6 A csúcson fejét hátravetve, nyakán dagadó erekkel kiáltott. Dagézi sem tartotta vissza magát, hosszan a lányba élvezett. Nühai lihegve simult hozzá, ajkáról nyálerecske csorgott, a férfi csókja fölszárította. - Áo tuo, Ottó!7 - aztán a magyarnak ismerős nyelvet törve még a fülébe súgta: - Téged nágyon szeret. Nem báj, én nem szűz?

Quingcai Tou jegyzetei Csun üzemvezető elvtárs többször járt nyugaton. Mint mondják, Pangrén családjának vendégszeretetét és az egzotikus xiongyali konyha ízeit élvezve. Yingbi Jiézhi a xiongyalik hazautazása után pár hónappal összetűzésbe került Kuazi csoportvezető asszonnyal. Előbb a közel kétszáz dolláros havi ﬁzetést kevesellte, majd a szerinte méltatlan munkakörülményeket kifogásolta. Rendkívüli felmondással bocsátották el. Sajnos, rossz példája követőkre talált. Abban a termelési dekádban üzemünk munkaerő ﬂuktuációja az 5%-ot is elérte. Vállalatunk bölcs vezetése, megelőzendő a további tömeges felmondást, az alapbért 1800 jüanra emelte föl. Yingbi Jiézhi további sorsáról kevés az információ. Úgy hírlik a felkapott tengerparti üdülőhelyen, Dentakuban fodrásznőként keresi kenyerét. Datou Nühai kisasszony áthelyezését kérte – végzettségére és német nyelvtudására 6 Igen! Csináld még! 7 Szeretlek, Ottó!

nyár

hivatkozva – a Dongcom európai részlegébe. Nem volt szokás, de Csun elvtárs támogatásával, Shin Tao igazgató elvtárs a xiongyali leányvállalatnál termelési asszisztensként alkalmazta. Állapotát nem lehetett sokáig titkolni. A minőségbiztosítási vezető, Dagézi otthonába költözött, polgári házasságot kötött vele. A holdújév második napján egészséges lánygyermeknek adott életet: Héder Huar Virágnak. Méili Huaduo a Zhang Jinfának nevezett xiongyali távozása után zárkózottá vált. A Dongcom panelgyártó üzemében végig söprő felmondáshullám őt is magával ragadta. Édesanyja súlyosbodó betegségére hivatkozva, hatósági engedéllyel hazaköltözött Kuldzsába. Nem sikerült visszailleszkedni a mohamedán közösségbe. Családja szégyenfoltja volt a férj nélkül élő „leszakított virág”. A depresszió elhatalmasodott elméjén. Datou Nühai és Dagézi gyerekének születése évében önkezével vetett véget életének. 2010. Tanakajd

Nyár

Partium

KOPPÁNY ZSOLT

A költészet mint összművészeti esszencia Ahol a költészet, ott az Isten. Ott is, mint mindenütt. Az igazi mű költészet? A költészet művészet? Igen. A legmagasabb rendű közlésforma. Amely műben nincs költészet, az lehet élmény, de sohasem katarzis. Nem minden vers költészet is egyben, de minden költészetből születhetik vers. De mitől lesz vers a vers? Hogy semmilyen más műnemben és műfajban meg nem írható. És akkor itt van az elbeszélő költemény, mely már azt is megelőlegezi olvasójának, hogy költészet várja. Az elbeszélés viszont műnemében az epika. Hogyan is vegyülhetne-e kettő? Át- és végig nem gondolt kérdések. Föl nem fejthető reménytelenségek. Mert olvashattunk nagy elbeszélő „költeményeket”, melyek tényleg a legmagasabbrendű költészetet hordozzák napjainkig. Dante isteni színjátéka éppen elégséges bizonyíték. Pilinszky János két sort hasonlít össze. Vörösmarty Előszója így kezdődik: „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.” József Attila pedig így kezdi Kései sirató című nagy művét: „Harminchat fokos lázban égek mindig” – amely sor Pilinszky szerint költői telitalálat, de még elemezhető, fölfejthető, míg a Vörösmarty sor analizálhatatlan. Csak benyomásaink lehetnek, érzékelhetjük azt a bársonyos derűt, amit a felhőtlen ég örömében reánk terít. Költészet mindkettő? Igen. A legnagyobb sorok közül valók. Vajon melyik a nagyobb? Hierarchizálhatjuk ilyen szinteken? Mert akkor Mallarmé vihetné el a pálmát – hogy egyetlen példával éljünk – E szűz, e szertelen című szonettjével, melyből az első négy sort idézzük Somlyó György fordításában:? „E szűz, e szertelen s e szépszép mái nap / felveri-é vajon, szárnyát verdesve részeg, / e fagyban tűnt tavat, hol sohasemmerészlett / röptek álma kísért a tükrös jég alatt?” Igaz, a nagy francia költőt az a vád érte, hogy direkte homályosít. Megteheti ezt egy igazán költészetet író költő, aki többet ad a puszta versnél? Igen. Bárhogyan is tagadják a posztmodern teoretikusai, a műalkotáshoz nagyon erős ihletettségre van szükség. És a kétféle költőtípusra, mely persze nem fekete-fehér szentencia. A poeta laureatus és a poeta doctus. Utóbbi esetében megjelenik a versbéli esszé. Legragyogóbb példája ennek talán Babits Mihály Esti kérdés című nagy poémája, mely minden doctus-sága ellenére erősen ihletett mű, mely ugyanakkor versben történő ﬁlozofálás, vagyis – esszé. A koszorús költő – poeta natus, poeta lauretus – egyik XX. századi legnagyobbja, József Attila is megtorpan és újra ír: a Medáliák című ciklusa éppolyan fölfejthetetlen, mint Eszmélet című nagy műve, és éppoly elemezhetetlen, min a már említett Vörösmarty és Mallarmé. Vagy akár a saját sor: „A semmi ágán ül szivem”. A Medáliákból is kiugrik, belénk tapad és nem enged el soha többé a következő négysoros, mely így szól a költő első ihletettségében: „a zöld füst pedig lassan megpirul / csöngess a csöngés tompa tóra hull / jéglapba fagyva tejfehér virág / elvált levélen lebeg a világ –„. Az utolsó sor sokak szerint a XX. Század legszebb sora. De mégis, amikor lehűlt a lázas költői agy a maga harminchat fokára, József Attila az első sort újraírta doctus-i higgadtsággal, s így vált az egész vers megfejthetetlenül zseniálissá. Nem vacakolt többé, merészen összeolvasztotta a füstöt és az

nyár

eget, hagyta, hogy Tóth Árpádot is ideidézzük a „színek víg pacsirtái” zengjenek: „zöld füst az ég és lassan elpirul…” A XX. század másik géniusza, Pilinszky János – mint költői Szentlélek; az Atyát és a Fiút mindenki keresse meg magamagának – Négysoros című versét úgy építi föl a natus és a doctus közt vibrálva, hogy az első sor a fölfejthetetlen, a második úgy-ahogy, de már megfogható, míg az utolsó sorok akár egy novella zárásaként is értelmezhetőek. „Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányba ázó éjjelek. / égve hagytad a folyosón a villanyt. / ma ontják véremet.” Az első végtelen dermedését csak Tüskés Tibor tudta kissé fölmelegíteni, ugyanis a homokról a melegség jut eszünkbe és a szögek lehelnek hidegek. Pilinszky – nem kimódoltan, hanem ihletetten – mindezt megfordította. Így lett ez a sor a magyar költészet – versírás – rákfenéjéhez, a megosztottsághoz. Népies és urbánus. Pedig ilyen nincs is. Legföljebb nemzeti költészet van. Ahogyan azt művelték a legnagyobb európai költők Apollinaire és Paul Valéry, Jeszenyin és Eliot, Paul Celan és Pessoa, Georg Trakl és az éppen verseket író Thomas Bernhard. Az amerikaiak éppúgy. Városi és vidéki költészet? Csak nálunk hasad ketté. Mert Jaroslav Seifert is éppúgy cseh nemzeti költő, mint Holan és Holub. Ahogyan az Pilinszky és Utassy József. Akinek négysorosa az utolsó sorban hagyja el szűkös terét és fölemelkedik. „Temetem édesanyámat. / Bölcsőjéig zokogom el őt. / Szívemen akkora bánat: / telehalom a temetőt.” És a másik úgynevezett népies? Nagy Gáspár, aki csak néha-néha jön föl a távoli ködből, akkor is csak azért, mert ellensége volt az átkosnak. Pedig ahogy ő is esszenciál négy sorban, az a legnagyobbakra jellemző. „Egy szív trappol a virradatban / egy másik föladta magát / a harmadik még itt a mellkasomban / félreveri az éjszakát.” Semmi különbség nincs a Nagyvárosi ikonok szerzője és e két költő között. Forrásból merítettek mindhárman. A tiszta forrás pedig nem más, mint a magyar nyelv, mely egy és oszthatatlan. Nincs tehát olyan, hogy magyar író és a magyarul író! A költészetnek nincs neme. Férfi és nőköltő nincs. Csak angyalok vannak. A nem nélküliek. Nem ebből a világból vétettek. És nem és kizárólag a verset íróknál jelenik meg a költészet, hanem a prózában is. A Kosztolányi Dezső által „tündéri realistának” nevezett, fölemelt prózaköltő Gelléri Andor Endre ilyen. Az a Kosztolányi ütötte írólovaggá, aki minden nagy írót költőnek hívott. Tolsztojt éppúgy, mint Maurice Maeterlincket. Mert e nagy művészek költészetet műveltek, s nyilván rábólintottak arra a babits-i fölvetésre, miszerint „Minden irodalomnak lelke a Líra.” És nem csak az irodalomé A Chopin keringők, nocturneök, mazurkák minden kottafej-porcikájában ott lüktet a költészet. A zengzetesebb Beethovennél sincs másképp. Liszt Ferenc ugyanígy. Nem véletlen, hogy valamennyi nagy romantikust, de barokk korabélieket is zeneköltőknek nevezzük! És a XX. század nagy muzsikusai nem művelik a költészetet? Bartók Concertója? A Gyásztétel? Magasrendűen költői. Ahogyan a neoromantikus Rachaminov mind a négy zongoraversenye. Stravinsky zsoltárszimfóniája. És még a dodekafonista Alben Berg Lírikus szvittje is csordultig költészet. Vagy Schubert utolsó vonosnégyesei, melyről Pilinszky írta a legszívszorítóbbat: olyanok, mint a haldokló kisgyermek hallucinációi. Amikor már a művész nem komponál, csak leír. A filmművészet is adott pár jelentős költőt a világnak. Fellini éppúgy költészetet művel, mint Bergman. És a mi Huszárik Zoltánunk is, és nemcsak az A piacere rövidfilm52

Partium

jeiből árad a költészet, haenm két nagyjátékﬁlmjéből, a Szinbádból és a Csontváryból éppúgy. Az egyetemes festészettörténet nagyjainál akkor mondjuk valamelyik képre, hogy költői, ha szép. Van-e szebb Coreggio, Bartolomé Esteban Murillo, Sir Joshua Reynolds, Pierre-August Renoir angyalainál vagy angyalarcú leányaiknál? És miért nem költészet a német expresszionizmus nagy művészénél, Lovis Corinthnál a valaha festett legbrutálisabb – még a Mel Gibson által rendezett A passió is csak halovány mása – keresztrefeszítés ábrázolása? Mert nem szép. Nem lírai. Prózának is elvadult. A harmadik műnem kategóriájába sorolható. Az pedig nem dráma. Csak éppen a költőről nem beszélünk. Vagy azokról a művészekről, akik költészetet alkottak. Persze, hogy nem ők a fontosak. Hanem ami megmarad. A mű. Ha ott lüktet századokon át az emberi tudatokban. Mégis, jó ha tudjuk, a legtöbben úgy végezték, ami nem éppen költészet. Megintcsak dráma. Túlnyomórészt tragikus. József Attila hiába írta, hogy „Bolondot játszottak velem / s már halálom is hasztalan”, aztán így sóhajt föl: „Nagy nevetség, hogy nem vétettem / többet, mint vétettek nekem.” Húzta-vonta a vonat. Azóta Szárszó belekékült a zsigereinkbe. Pilinszky csak ennyit kért az istentől: „Megérdemelné a békés halált / minden írnok, aki az éjszakában / tollat fog és papír fölé hajol.” A költő halála irgalmas volt, szívroham. De Vas István, aki utolsó interjújában csak jó halált kért, majd’ két hónapot szenvedett, túl a nyolcvanon. Banális betegség támadta meg. Herpes zoster. Övsömör. Csakhogy ez a vírus a szájon át is támad. A gyomráig nyomult, úgy végzett vele. Pedig tényleg csak annyit kért, mint költőtársa. Vajon miért nem adatott meg? Költői kérdés… Nadányi Zoltán, a patakcsobogású „trubadúr” írt halhatatlan a költőről, mint jelenségről: „A költő, kit senkise emleget, / a költő festi kékre az eget. // A rózsaillatot ő leheli, / a csillaglángok az ő szemei. // … / Bánat elindít, némát szóra bír, / a véres gyilkos is fejlehajtva sír. // Sírjából felkel a halott, ha szól, / ő az ajtó, a kulcs és a kilincs. // Ő nem is ember, őt nem lelitek, / mindig a hűlt helyét ölelitek.” Avítt, poros, régies? Empirikus, s így azután fájdalmas apológiája csupa selyem, mely mint anyag – örök. Mi hát a művészet? Egzakt válasz nincs. És nem is lehet. Olyan rejtélyes, mint az üdvtörténet. Ezért, hogy a legvalószínűbb s így tehát a valósághoz legközelebb álló – föltételezésünk csak egy lehet: a művészet szakrális. Istentől jön és visszatér Istenhez. E sorok írója így fejezte be Szép Ernőről szóló esszéjét: „Minden költő dekadens. Minden költő szép. És szakrális. Szép Ernő emlék is. Fény is. Mai szóval sztár. Vagyis csillag. A hőt kibocsátó.” (2003) de akkor mégis, mi a költészet: talán az Isten azonosíthatatlan ujjnyoma.

nyár

GÁSPÁR ZOLTÁN

Ens primum – ens – esse A következő rövid tanulmány a címben szereplő fogalmak egymáshoz való viszonyát tárgyalja, különös tekintettel a hegeli metafizikára, és Heideggernek a metafizikával való küzdelmére. A feltétel nélküli szubjektivitás abszolút tudatként való értelmezettségében, mint a tiszta semmivel (az elvont léttel) közvetlenül nem azonos a hegeli értelmezésben a transzcendentális tárgy, az abszolút fogalom, amely szemben áll a léttel, az „Egészen Mással” (Heidegger), a lényege szerint nem létezővel. Az abszolút tudat (abszolút fogalom) „magánvaló” létként tételezése mitikus valóságképet konstruál, amelyben egy „legfelsőbb létező” válik a léttel azonossá; s ezért jelenti a heideggeri értelemben vett metafizika a filozófiának azt az útját, amelyen a tudomány megmaradt a mitikus gondolkodás mezején. Mivel pedig mitikus volt, lényegében tudománytalanként lepleződött le, s a kor követelményének – a tudomány-racionalizáció kényszerének – megfelelően meg is bukott. A ’magánvaló lét’ tehát nem az abszolút tudat, mint abszolút fogalom, vagy abszolút szellem. Továbbra is kérdés marad azonban, hogy a kései Heidegger írásaiban már sajátlagos istenfogalomként funkcionáló létfogalmat nem kell-e valamilyen módon mégis a Teremtővel azonossá tenni, hogy így bezáruljon a kör: a Semmi, mint a (magánvaló) léttel és az abszolútummal (Istennel) egyformán azonos, a feltétel nélküliségben feloldódó szubsztancialitás-szubjektivitás végső, adekvát megnevezettsége. (Tehát, hogy a feltétel nélküli szubjektivitásnak lehet-e nem az „abszolút tudattal”, hanem a „tiszta semmivel” azonos értelmet adni.) Ez az a gondolat, amely előtt mindkét gondolkodó megállt. A Semmi, a tiszta semmi fogalma Hegel számára mint „egyoldalú közvetlenség”, „üres absztrakció”, „üres gondolati dolog” jelenik meg, amelyet mint lényegtelent „figyelmen kívül kell hagynia a tudománynak”; Heideggernél pedig a Semmi a halállal azonos misztikumot jelenti, s mint a létező jelenvalólét időbeli határa képezi meg annak valóságát. Egy olyan feltételezés mindkettejük számára nonszensz, hogy a Semmit általában a magában vett léttel, nemhogy Istennel azonossá tegyék. Gondolati kutató munkám során arra a következtetésre jutottam, hogy az említett kérdés újragondolása révén olyan átfogó koncepció jöhet létre, amely az egyetemes vallási és politikai eszmetörténet-értelmezés számára is jelentőséggel bírhat. Világossá lehet általa, hogyan válhat a filozófiai absztrakció fogalmi narratívája a hétköznapi valóság számára hasznossá, hogy tehát miért van szükség a tradicionálisan metafizikainak nevezett filozófiai problematika tárgyalására. „A metafizika hagyományos értelemben mint egységes diszciplína halott, de a metafizikai mint problémák és érdeklődések összessége tovább él. (…) A metafizikai hagyomány nagyon is velünk van, és nem csak mint a múlt holt terhe, régi fogalmak halmaza, melyet nem kerülhetünk ki, mert a filozófiai gondolkodáshoz nincs egyebünk. Velünk 54

Partium

van, mint egy sor, ma is meggondolásra késztető probléma és ezek meg- vagy feloldásának néhány paradigmatikus alternatívája.”1 Mint Márkus György fogalmaz, ha ma metafizikáról beszélünk, nem egy egységes diszciplínáról beszélünk, amely a hegeli rendszer összeomlása óta megszűnt létezni; hanem velünk tovább élő problémák és érdeklődések összességéről, amely problémák tárgyalása a metafizikai tradícióhoz kénytelen viszonyulni, hiszen ez a tudomány múltja, amelynek értelmezése révén önmagát és mindenkori tárgyát értelmezheti. Hegel kísérlete az abszolút tudás megszerzésére az utolsó erőfeszítésnek tekinthető a filozófia mint metafizika kognitív státusának megőrzésére, amelyet Kant kétségbe vont. A hegeli rendszer összeomlása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a metafizikáról a tizenkilencedik század közepe óta már nem lehet a német idealizmus által használt értelemben beszélni, – amely értelem lényegében azonos a középkori skolasztika metafizikafogalmával – de ez nem jelenti azt, hogy nem is kell beszélni róla. „Nem a metafizika fájó hiánya vagy uralmának leáldozása kiált történeti megértés után, hanem hagyományának szó szerint kísérteties jelenléte, melyet sem elűzni, sem teljes életre kelteni nem lehet.” 2(…) „A filozófia fogalmi narráció marad, továbbra is ki van téve az ellentmondás-mentesség és a fogalmi világosság követelményeihez igazodó racionális kritikának, sőt az is elvárható, hogy mindaz, amit tényként állít, empirikusan igazolható legyen. De lényegi teljesítménye (és jelentőségének kritériuma) abban áll, hogy mennyire releváns és milyen megvilágító erővel bír mint jelen gondjaink, dilemmáink és alternatíváink interpretációja.”3 A filozófia talán nem várhatja el önmagától, hogy a matematikai alapú tudományok egzaktsági szintjére emelkedhessék, de abban bizonyos vagyok, hogy igenis lehet olyan színvonalú szakmai tevékenységet folytatni ebben a sajátlagos diszciplínában is, amely kétségkívül tudományos munkának nevezendő. Ebben az esetben pedig a filozófia el is várhatja, hogy komolyan vegyék. A komolyságnak magában a filozófiában kell jelen lennie, úgy kell tehát a „filozofálásnak” működnie, mintha mégis azt hinné magáról a filozófus, hogy ő tulajdonképpen tudós, a szó konvecionális értelmében; s az, amit csinál pedig tudomány, hiszen a filozófiát a filozófus hívja életre, amint felfedi a létezőt önnön természetes elrejtettségéből. „A filozófia – így tudjuk felszínesen – nem tetszőleges tevékenység, mellyel kedvünk szerint töltjük el az időt, nem olyan ismeretek puszta felhalmozása, melyekre könyvekből bármikor könnyedén szert tehetünk, hanem – csak homályosan tudjuk ezt – valami az egészben és a legnagyobban [im Ganzen und Äußersten] végbemenő, melyben az ember végső kimondása és párbeszéde [Aussprache und Zwiesprache] történik meg.”4

1 Márkus György: Metaﬁzika – mi végre?, ford. Farkas János László, Karádi Éva, Kis János, Mezei György Iván, Módos Magdolna, Horror Metaphysicae, Osiris-Gond, Osiris Kiadó, 1998, 152., 158.o. 2 U. o. 3 U. o. 4 Martin Heidegger: A metaﬁzika alapfogalmai [Die Grundbegriffe der Metaphysik], ford. Aradi László és Olay Csaba, Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 26. o.

nyár

„Azt állítjuk: a lét a filozófia valódi és egyetlen témája. Ez nem a mi kitalálásunk; a téma ilyen felvetése az ókorban a filozófia kezdetével válik elevenné, s leggrandiózusabb formájában a hegeli logikában mutatkozik meg. Most csupán azt állítjuk, hogy a lét a filozófia valódi és egyetlen témája. Ez negatívan azt jelenti: a filozófia nem a létezőnek a tudománya, hanem a lété, vagy ahogyan a görög kifejezés szól: ontológia… Létezőt képesek vagyunk mindenkor és könnyen bármilyen területből elő-adni [vorzugeben] és elképzelni [vorzustellen]. Ez esetben képesek vagyunk, ahogy mondani szoktuk, valamire gondolni. Mármost hogyan áll ez a filozófia tárgyával? Elképzelhetünk-e olyasvalamit, mint a lét? Nem fog el valakit a szédülés az erre irányuló kísérletnél? Valóban, kezdetben tanácstalanok vagyunk, és az ürességbe nyúlunk. A létező – az valami: asztal, szék, fa, ég, test, szavak, cselekvés. A létező igen – de a lét? Az efféle úgy fest, mint a semmi – és nem kisebb személy, mint Hegel mondta: a lét és a semmi ugyanaz. A filozófia mint a lét tudománya a semmi tudománya? Vizsgálódásunk kiindulásakor minden látszatkeltés és megszépítés nélkül be kell ismernünk: léten közvetlenül semmit sem gondolhatok… A ’van’ és ezzel az általában vett lét megértése annyira magától értetődő, hogy máig is a kétségbevonhatatlan dogma erejével bír a filozófiában: a lét a legegyszerűbb és legmagátólértetődőbb fogalom; nem lehet és nem is szükséges meghatározni… S ha a lét mégis a legkuszább és a legsötétebb fogalom lenne? S ha a létet fogalmára hozni a filozófia legsürgősebb, újból és újból újonnan megragadandó feladata lenne? (Kiemelés tőlem G. Z. E.) Ma, amikor olyan barbár és össze-vissza módon filozofálunk, ahogyan talán a nyugati szellemtörténet egyik periódusában sem, és ma, amikor mégis minden utcasarkon a metafizika feltámadását hirdetik, teljesen elfelejtettük, amit Arisztotelész a Metafizika egyik legfontosabb vizsgálódásában mond: Και δη και το παλαι τε και νυν και αει ζητουμενον και αει απορουμενον, τι το ον, τουτο εστι τίς η ουσία. „Régtől fogva és most és ezentúl és állandóan keresett és az, amin a kérdés újból és újból meghiúsul, az a probléma, hogy mi a lét. (Arisztotelész: Metafizika. Z 1, 1028 b 2. Ferge Gábor fordításában: „Aztán meg az, amit régen is, meg most is mindig kutatnak, és ami mindig apóriát jelent: »mi a létező?«, azaz, »mi a létezőség?«” (Budapest, 1992, Logosz Kiadó)”5 A lét [Sein] általában a létezést, mint a működő valóságot jelenti, s noha a hegeli absztraháló gondolkodásnak lehettek olyan következtetései, hogy ezen működő valóság végső azonosságát a dolog tagadásának fogalmában lelje fel, ragaszkodni nem tudott hozzá, mert a lét fogalmán végső soron nem a feltétel nélküli azonosságot, a „tiszta semmi” tulajdonképpeni meghatározását, hanem a lényeget [Wesen], mint fogalmat [Begriff] értette. A lényeg [Wesen] képezi a dologi lényt [Wesen], azaz a létezőt [Seiende-Daseiende], mint létezést [Sein-Dasein], mint komplex önvalót, s így a szellemi kifejeződéssel, mint tulajdonképpeni értelemmel lehet csak (feltétel nélkül) azonos a létező valósága – gondolta Hegel.6 Ekképpen tette valóságossá a valóság feltétel nélküli feltételét; valamivé, dologgá, létezővé a létet. 5 Martin Heidegger: A fenomenológia alapproblémái [Die Grundprobleme der Phänomenologie], ford: Demkó Sándor, Osiris / Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2001, 23-27. o. 6 „»Ahhoz, hogy valami önmagából ismert, önmagából megérthető legyen, semmi másra nincs szükség, mint hogy a predikátum, amelyet az érintett létezőről kijelentünk: de ratione subjecti, a szubjektum fogalmából való.« A ratio annyit jelent, mint essentia vagy natura, vagy, ahogyan még látni fogjuk, realitás”. (Martin Heidegger: A fenomenológia alapproblémái [Die Grundprobleme der Phänomenologie], ford: Demkó Sándor, Osiris / Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2001, 44. o.)

Partium

Heidegger feltárja ezen nézet mitikus, tudománytalan karakterét, de mítosz és logosz, vallás és tudomány összeegyeztethetősége maga is mítoszként tűnik fel előtte, nem látja be ezen aktus elkerülhetetlen logikai szükségszerűségét. Rámutatott a mitikusra az ontológiatörténetben, ám maga is mitikus-misztikus operációban végzi. A lét-misztika kétségbeesetten keresi a metafizika nem mitikus útját, de mivel a releváns kérdéseket mindig megkerüli, önnön misztifikációjának mocsarába süpped. A tulajdonképpeni ok pedig nála is ugyanaz: ugyan hogyan lehetne komolyan venni, tudományosan értelmezni olyan gondolatot, hogy a magánvaló lét (a Semmi) Isten? Konzekvensen még a tiszta semmi fogalma sem válik képlékeny és absztrakt létfogalmával azonossá. A „lét” hol ezt jelenti, hol azt, nem tudja, nem is akarja világossá tenni, mire gondol, amikor azt a szót mondja: „lét”, sőt később ki is jelenti: a létet nem fogalmilag, hanem az egzisztenciális történés komplexitásában kell megragadni. Tűnhet úgy is, meghaladja a filozófia tudományának lehetőségeit, hogy itt az i-re pontot tegyen, a „lét” és a „Semmi” olyan elvont fogalmak, amelyekkel nem lehet nem mitikusan vagy költői-metaforikusan operálni. Egyetlen tételt tart fontosnak, az ontológiai differencia tételét: a lét nem létező. E tétel elsőrendű fontosságával jómagam is egyetértek. Ezen tétel nélkül nem válik világossá, hogy a valóságértelmezés kísérletei – noha mindig a végső egységet keresték – mégis mindig elvétették azt, mert nem ismerték fel a valóság szubjektív (nemobjektív) természete leírásának legfőbb kritériumát: a valóság feltétel nélkülisége nem válhat objektummá, nem tárgyiasulhat el. A lét az abszolút szubjektum, mint a feltétlen azonosság; s nem mint az abszolút tudat, hanem mint a tiszta semmi. Még egyszer hangsúlyoznom kell azonban ehelyütt: a heideggeri ontológiai differencia tételét csak specifikus korlátozottságban ismerem el, s ez a csavar és az újdonság az ontológiai differenciával kapcsolatos koncepciómban; a lét nem létező tétele egyetlen érvényes értelmezettségének az ’Isten nem teremtmény’ kijelentéssel való közvetlen megegyezőséget tartom. A lét általában ui. megegyezik a létezővel, mert a lét a valóság, a létező pedig egy valóság, mint valóság-os.

Rekeszes falrészlet a Despota kapujánál. Tanulmány a 90. oldalon (A szerző felvétele.)

nyár

Felhasznált irodalom

Karen Armstrong: Isten története, A judaizmus, a kereszténység és az iszlám négyezer éve, Európa Könyviadó, Budapest, 1997 Yuz Asaf: Lucifer (forrás: http://www.yuzasaf.eoldal.hu/) Dave Badwell: Az Isten Fia kifejezés jelentősége [211], Isten egyházának keresztény gyülekezetei, 1997, (forrás: www.ccg.org./hungarian/s/p211.htm) B.D.: A teremtés Egyediek/7158.htm

létrehozásának

oka,

forrás:

http://www.berthadudde.hu/

Sanford L. Drob: The Lurianic Kabbalah – Hegel, forrás: http://www.newkabbalah. com/hegel.html Brendel Mátyás: „Tetten ért szavak”: Carnap versus Heidegger, Világosság, 2008, 9/10, forrás: (http://www.vilagossag.hu/pdf/20090318172056.pdf) Philippe Constantineau: Parmenides und Hegel über das Sein – Zur Interpretation des Anfangs der hegelschen Logik, Inaugural – Dissertation, zur Erlegung der Doktorwürde der Philosophisch-Historischen Fakultät der Universität Heidelberg Jacques Derrida: A szellemről – Heidegger és a kérdés, ford. Angyalosi Gergely (I-VI.), Babarczy Eszter (VII-X.), Osiris Kiadó, Budapest, 1995 Fehér M. István: Karl Rahner szellemi gyökereihez – Heidegger és a XX. századi teológia, 329. o. Forrás: http://www.existentia.hu/hu/assets/VOLIII-IV/krahnergyokereihez.pdf Fehér M. István: Sartre és Heidegger: A fenomenológiai ontológia kétfajta felfogása, Forrás: http://www.c3.hu/~prophil/profi062/feher.html H. G. Gadamer: A filozófia kezdete [Der Anfang der Philosophie], ford., Hegyessy Mária és Simon Attila, Horror Metaphysicae, Osiris Kiadó, 2000 Hans-Georg Gadamer: A gondolkodás kezdetéről, ford. Decki Sarolta, Forrás: http:// primus.arts.u-szeged.hu/philo/kulonbseg/7_12/cikkek/HGG.htm, A fordítás alapjául szolgáló szöveg: Hans-Georg Gadamer: Vom Anfang des Denkens. In: Gesammelte Werke III. Neuere Philosophie 1. J.C.B. Mohr (Paul Siebeck) Verlag, Tübingen, 1987. 374-393.o Govinda: Govinda világa, (forrás: www. religioustolerance.org) 58

Partium

Stefan Groß: Deleuzes Hegel-Kritik, forrás: http://www.tabvlarasa.de/37/Gross1. php Györkösy Alajos, Kapitánffy István, Tegyey Imre; Ógörög-Magyar Nagyszótár; Akadémiai Kiadó, Budapest 1990, 211. o B. R. Sridhara Deva Goswami: Bhagavad Gíta – Az édes abszolút rejtett kincse, [Bhagavad Gíta – The hidden treasure of the sweet absolut], ford. Dóka Róbert, Harmónia Alapítvány, 2003 Gerd Haeffner: Heideggers Begriff der Metaphysik, Berchmannskolleg Verlag, München, 1974 gotquestions.org/Magyar/Jezus-Krisztus.html G. W. F. Hegel: A logika tudománya [Wissenschaft der Logik] ford. Szemere Samu, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 G. W. F. Hegel: A logika, Enciklopédia I. ford. Szemere Samu, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 G. W. F. Hegel: A szellem fenomenológiája, ford. Szemere Samu, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 Martin Heidegger: A fenomenológia alapproblémái [Die Grundprobleme der Phänomenologie], ford: Demkó Sándor, Osiris / Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2001 Martin Heidegger: A lét kérdéséhez [Zur Frage des Seins], Martin Heidegger: Útjelzők [Wegmarken], ford. Pongrácz Tibor, Osiris Kiadó, Budapest, 2003 Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai [Die Grundbegriffe der Metaphysik], ford. Aradi László és Olay Csaba, Osiris Kiadó, Budapest, 2004 Martin Heidegger: Kant tézise a létről, ford. Korcsog Balázs, forrás: http://www. sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/18het/filozofia/forras.html Martin Heidegger: Mi a metafizika? [Was ist Metaphysik?], „Költőien lakozik az ember” – Válogatott írások, ford. Bacsó Béla, Vajda Mihály, Budapest: T-Twins Kiadó, 1994 Martin Heidegger: Utószó a mi a metafiziká?-hoz, Martin Heidegger: Útjelzők [Wegmarken], ford. Vajda Mihály, Osiris kiadó, Budapest, 2003

nyár

Martin Heidegger: Kant és a metafizika problémája [Kant und das Problem der Metaphysik], ford. Ábrahám Zoltán és Menyes Csaba, Horror metaphysicae, Osiris Kiadó, 2000 Martin Heidegger: Lét és idő [Sein und Zeit], ford. Vajda Mihály, Angyalosi Gergely, Bacsó Béla, Kardos András, Orosz István, Osiris Kiadó, Budapest, 2001 Martin Heidegger: Levél a „humanizmusról”, „Költőien lakozik az ember” – Válogatott írások, ford. Bacsó Béla, Vajda Mihály, Budapest: T-Twins Kiadó, 1994 Martin Heidegger: Sein und Zeit, Vittorio Klostermann, Frankfurt am Main, 1977 Martin Heidegger: Schelling értekezése az emberi szabadság lényegéről (1809) [Schellings Abhandlung über das Wesen der menschlichen Freiheit (1809)], ford. Boros Gábor, T-Twins Kiadó, Budapest, 1993 Immanuel Kant: A vallás a puszta ész határain belül és más írások, ford. Vidrányi Katalin, Gondolat Kiadó, 1974 Harald Kerber: Zum Begriff der Differenz bei Hegel, Derrida und Deleuze, forrás: http://web.fu-berlin.de/postmoderne-psych/colloquium/kerber.htm Kékesi Balázs: Semmi nyugaton, üresség keleten, 2009, (Forrás: http://www. tarrdaniel.com/documents/Filozofia/semmi_uresseg.html) Köves Slomó: Ki az a Sátán? (Forrás: http://zsido.com/cikkek/ki_az_a_ satan/17/1821) Liptay Lothar: Az abszolútum keleti és nyugati értelmezése (megnyitó előadásként lehangzott a nagykovácsi Stretégiakutató Intézet kutatócsoportjának 2006. IV. 21-én tartott tudományos tanácskozásán) Márkus György: Metafizika – mi végre?, ford. Farkas János László, Karádi Éva, Kis János, Mezei György Iván, Módos Magdolna, Horror Metaphysicae, Osiris-Gond, Osiris Kiadó, 1998 Merényi Zoltán: Júdás, a félreértett hős? forrás: http://www.merenyi.baptist.hu/index.php?m=8977 Nayah: A teremtés Forrás: http://tttweb.hu/gyujtemenyek/cikkek/regi/Ezoterika/Kabbala/Teremtes.htm

Partium

Friedhelm Nicolin und Otto Pöggeler: Hegel-Studien, Band 5, In Verbindung mit der Hegel-Kommission der Deutschen Forschungsgemeinschaft, herausgegeben von Friedhelm Nicolin und Otto Pöggeler, H. Bouvier un. Co. Verlag Bonn, 1969 onlinebibliaora.hu/topic/e_vilag_fejedelme Pongrácz Tibor: Előszó a „Költőien lakozik az ember” – Válogatott írások c. kötethez, id. Martin Heidegger: »Költőien lakozik az ember« - Válogatott írások, ford. Bacsó Béla, Vajda Mihály, Budapest, T-Twins Kiadó, 1994 Otto Pöggeler: Hegel / Einführung in seine Philosophie, herausgegeben von Otto Pöggeler, Verlag Karl Alber, Freiburg / München, 1977 Otto Pöggeler: Heidegger und die hermeneutische Philosophie, Verlag Karl Aber, Freiburg / München, 1983 Otto Pöggeler: Philosophie und Politik bei Heidegger, Alber-Broschur Philosophie, Verlag Karl Alber, Freiburg / München Richard Rorty: Esetlegesség, irónia és szolidaritás, ford. Boros János és Csordás Gábor, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1994 Suki Béla: Martin Heidegger ﬁlozóﬁájának alapkérdései, Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 Paul Schwarzenau: Die dialogische Kraft der Kabbala und die Reformation, forrás: http://www.rpivirtuell.net/workspace/users/535/Mystik%20und%20Religionen/ Judentum/RIG5-Schwarzenau-Kabbala.pdf Szent Biblia azaz Istennek ó és új testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította: Károli Gáspár, Magyar Bibliatársulat, Budapest, 2005 Szentírás. Mózes öt könyve és a haftárák. Héber szöveg, magyar fordítás és kommentár, szerkesztette Dr. Hertz J. H., A Brit Birodalom főrabbija. A magyar kiadást szerkesztették: Dr. Hevesi Simon, Dr. Guttmann Mihály, Dr. Balassa József, Dr. Lőwinger Sámuel, Dr. Guttmann Henrik. Második Kiadás. Megjelenik Leonard-Levi és Belh Stern támogatásával. II. Exodus, Budapest, 1984 Sziklai László: Heidegger és az ínség kora, Horror Metaphysicae, Osiris Kiadó, Budapest, 1997 Tóth Kornél Frigyes: Jézus vagy Pál? – A biblikusság bírálata, 2006

nyár

triumphpro.com: Were Lucifer and the Logos Ever „Twins”? - Who Created Lucifer? Forrás: http://www.triumphpro.com/lucifer-who-created.htm Vajda Mihály: A posztmodern Heidegger, T-Twins Kiadó – Lukács Archívum – Századvég Kiadó, 1993 Vajda Mihály: Nem az örökkévalóságnak – Filozóﬁai (láb)jegyzetek, Osiris Kiadó, Budapest, 1996 Helmuth Vetter: Hermeneutische Phänomenologie und Dialektische Theologie. Heidegger und Bultmann, forrás: http://sammelpunkt.philo.at:8080/943/1/Vetter,_Heidegger_ Bultmann.pdf Elliot R. Wolfson: Abraham ben Samuel Abulaﬁa and the Prophetic Kabbalah; in. Jewish mysticism and Kabbalah, szerk. Frederick A. Greenspahn

Hóesés

Partium

OLÁH ANDRÁS

mintha partot érne F. B. Gy. emlékének

más teremtett – anyád csak életre csalt – most mégis előle menekülsz gyermekkorod privát odvát látod megelevenedni: a homályos padlásokat – valami torz vágy a vizek vállaira bíz a télvégi folyó ravasz varázslatára tétováznak a nehézkes habok a párába vesző hídon autók suhannak közönyös sietséggel a csupasz fák arcán segélykérő döbbenet ha lenne még idő megfestenéd de keservesen nehéz az újabb vereség s a csönd most mintha épp partot érne

ami fölösleges próbáltam lehántani a fölöslegest: a szavak alól kifehérlett a hazugság kint szakadt az eső az árokban sűrű víz futott – elmosta a részeg álmokat

volt egy másik életem

most emigránsod vagyok – kifordítva élek mint egy kopott kabát

nyár

utolsó próba ujjbegyemmel írlak körbe mint a vak félbehagytalak… maradsz antitézis – s hogy ne aludhass ki holnap se bennem hagylak folytatódni magamban mégis

ingerküszöb nélkülözlek – ahogy megvonsz magadtól te is – hisz amikor kellene nem vagy sehol néha hallom még ahogy Barabást kiált a tömeg – mintha mikrofonpróba volna csak – de spongyát rá: hisz mióta világ a világ mégiscsak egyetlen túlélőd vagyok

Ősz

Partium

DIÓSZEGI SZABÓ PÁL

Boltban álltam… Boltban álltam, Terád vártam: mikor kerül a sor rám is? Kinn a hőség, –mint a hűség változatlan– forróság is. Gondolatok útján jártam, számlám lesz csak: teátrális. Nincs egyebem, „társzekerem”, megfelel a kerékpár is. Zsebem nézem, papírpénzem… helyzetem a „régi”? Máris…? Civil módon, vonalkódon, elfogadták bankkártyám is. Csak azt kérdem: ha nincs pénzem, meddig vár majd Múzsám: rám is?

nyár

VICZAI HENRIETTA

Az utolsó sóhaj után A szétmorzsolt keringők bicegésre esnek, Násznótát jajongnak a termek.

A csigaházak vakmagányát Gótbetűk rajzolják a térbe. Egy félfordulat egészbe.

De akkor én már ott fogok állni a hegyen, Mikor a díszített mélységből kiált Egyetlen márványkoppanás egy imát.

Ott fogok állni, s csak lesem, Hogy megsárgult háztetők alatt Szembe jössz majd velem.

Ott foglak utcacsönddé fohászkodni téged, Hol száz angyal pörgése Száz évet átvérzett.

Partium

Megsárgult fénykép Egy ember áll az alkonyatban, Felette a levelek, Már félhomálytól kapálódzik Az aszfaltcsíkos jelenet Az estében.

Alig múlt el negyed nyolc, Párosával suhannak a bogarak, A karcos szél is kikezdi A szűkre húzott vállakat. Egy emléknek

Hódolnak a várakozók, Zsebre vágják a sugarat, A múló nyárból görcsös ujjuk Egy-egy morzsát kikutat, De eszmélnek

Megérkezik a 22-es. Nincs több gyöngyszem mára, Felszállok hát én is velük, Kinek se neve, se száma. És mesélek.

nyár

Gutenberg sarkon Felöltözteti a szobrokat a hajnal, Sárga fátyol szemükön a nap. Kit hoztok ma ide ünnepelni? Fényes fejükre arany Koronát rajzol a dagály. A Gutenberg sarkon szembe jön a lány.

A Gutenberg sarkon nincsenek csak házak, Csak kezek vannak, meg levelek. S az ujjakból úgy erednek a szavak, Mint induláskor az emberek, Hogy meddig jutnak, őszinte talány A Gutenberg sarkon énekel a lány.

A Gutenberg sarkon Testetlen az este, Az aszfaltcsíkokat Holdezüstre festve Költözik az utcába a nyár. A Gutenberg sarkon Nem áll már a lány.

Fehér sebek Egy seb maradt meg az illatod, Illatod az ágyon. Rámfröccsent a fájdalom Szivárog át a némaságon.

Meredt tetem a párna, Ráteszem fejem Pihéin a szerelemnek Emlékezem.

Partium

FARKAS ARNOLD LEVENTE

Ágoston és Barna Bulgakovról elsőként talán nem az jut az ember eszébe, hogy Kolozsvárt kocsmát neveztek el róla (kellemetes hely, bár magam az Insomniában is szívesen kortyolgatom a hideg Ursust), pedig írt drámákat is. Ágoston cimborám kölcsön is adott egy fekete kötetet még a nyáron tele Bulgakov-drámákkal, de akkor éppen Spiró Fogságával birkóztam, így eltettem őket őszire. A Puskin utolsó napjaival kezdtem az olvasást. Hogy miért? Mert kíváncsi voltam Puskin utolsó napjaira. Az ember drámát is úgy olvas, ahogy regényt: elejétől a végéig. A dráma pedig a szereplők felsorolásával kezdődik, a ﬁgyelmes olvasónak pedig feltűnik, hogy Puskin nevét bizony a sok orosz név között sehol sem találja, hiába is keresi. Igen, a címszereplő úgy lesz a darab főszereplője, hogy testileg nem jelenítődik meg a színpadon. Mégis körülötte forog a forgószínpad. Azt is mondhatnánk, hogy Puskin olyan ebben a darabban, mint Godot a Godot-ban. (Azzal a különbséggel, hogy ott Godot nem jön el, itt viszont Puskin elmegy. Jerofejev szerint minden kisgyerek tudja, hogy halt meg Alekszandr Szergejevics Puskin. Ez igaz is lehet az orosz kisgyerekekre, de mi a helyzet a magyar felnőttekkel? Akkor hát röviden: adva van három nővér. Az egyik hajadon, és mind a két füléig szerelmes a költőbe. A másik férjnél van. A harmadik szintén férjnél van, Puskin felesége, ám sógorával, testvére férjével kavar, aki végül is párbajban megöli a költőt.) A darab tulajdonképpeni (testileg is megjelenített) főszereplője (szerintem) Bitkov órásmester, aki „mellékállásban” a titkosszolgálatnak dolgozik. Feladata: szemmel tartani a költőt. (Némiképp mulatságos jelenet, amikor Dubelt harminc rubelt utaltat ki neki szolgálataiért. Az órás természetesen többet szeretne, de azért kap csak harmincat, mert „Iskariótés Júdás elmenvén a főpapokhoz kiutaltak néki harminc ezüst pénzt”. Ahol pedig Júdás van, ott kell lennie Jézusnak is.) Bitkovnak nagyon jó a memóriája, a darab során sokat idéz a költő verseiből. A darab végén feltűnik Turgenyev (író) is, vodkát iszik a hidegre való tekintettel. A darab voltaképpeni tragédiája Bitkov tragédiája (Júdás tragédiája): elárultam az igaz vért. Aztán, amikor már mindenből elegem lett, elmentem aludni. Álmos is voltam. Legszívesebben káromkodtam volna egész éjszaka. A szökés menekülés? Arra gondoltam, hogy szívesen olvasnék könyveket, de nem lehet. A könyveket biztosan másoknak írták, nem nekem. Ha bölcs lennék, az életet választanám, nem az olvasást. Angyal az isten arca helyén. Persze nem igaz. Innentől fogva hazugság. Tulajdonképpen gyermeket akarok. Persze nem úgy, mint tegnap (találtam az utcán egy csomag cigarettát), nem találni akarom a gyermeket, hanem teremteni. Félek.

nyár

Félek a betűktől. (Pedig nem a betűktől kellene félnem, hanem a bűntől.) A zárójel az őszinteség hiánya. Azt hiszem, a négy Bulgakov-darab közül a Menekülés tetszett a legjobban. (Tetszett? Soha nem értettem az esztétikához.) A mese végén mindenkinek beteljesül a sorsa. (Hová tűnt Golovan százados, az egyetlen hludovika?) Vajon a szerelmesek nem halnak meg? Golubkov megüti a görögöt. (Egy professzor, aki találkozott az élettel. Mindig irigyeltem azokat, akik jobban szerettek élni, mint olvasni.) Eszter szerint a szláv nyelvek kísértetiesek. Ha azt mondanám Marikának, éppen olyan öreg vagyok, mint te, nem értené. Lerajzolom a tavaszt. (Legyen sötétség, mondják a foglyok, mert a szökés a teremtés tagadása. Legyen sötétség, mondják a foglyok, mert a létből a nem létbe szöknek. Ez hát a szabadság? Az ének, ami a semmibe old? Jobb volna élni, mondja Kosztolányi, Szilénosz viszont azt mondja, az ember legnagyobb boldogsága, ha meg sem születik, ha már viszont megszületett, legnagyobb öröme, ha minél hamarabb meghal. Az idő a filozófus barátja és ellensége.) Minél inkább nincs isten, annál inkább eltakarja felfoghatatlan hiányát az angyal. Ez a mosolygós hiány olykor szomorú. (Az angyal arca mosolyog. Az angyal arca szomorú. Egyre inkább közelít a hiányhoz, amit eltakar.) Amikor olvassa az ember a címet (Boldogság), arra gondol (én), hogy szó lesz biztosan néhány boldogtalan emberről, akik elszúrják egymás életét (és nagyon szomorú lesz a vége). Aztán kiderül, hogy ez egy sci-fi: Rein mérnök a Szovjetúnióban feltalálja az időgépet, Boldogság pedig nem egy állapot, hanem egy városrész neve a huszonharmadik századi Moszkvában. (Nagyon kevés regényt olvastam az idén. Spiró Fogságával küzdöttem a nyáron. Azt hittem, legyőztem, pedig ő gyűrt le engem.) Ne szúrd ki a szemed a töltőtollal. (Sántától elolvastam Az árulót. Járnak a villamosok. Meghalt.) Holnap bemegyünk az egyetemre. Munka. Barnától kölcsön kaptam a Jerofejevet (de az nem is regény, hanem poéma). Bulgakov is emlegeti a terméketlen fügefát a Puskin utolsó napjaiban. Tegnap találkoztunk Illéssel. Szombaton Ágostonnal találkoztunk. (Történt tegnap egy furcsa dolog. Megálltam beszélgetni a szomszéddal, a túloldalon pedig látom, hogy Tamás megy. Köszönök is neki, hogy szia Tamás, de ő úgy csinál, mintha nem venne észre. Különös.) Holnap bemegyünk az egyetemre. Telefonáltak Eszternek. Illés Hamvas Bélát olvas. Sárának kölcsön adom A bor filozófiáját. Ma este lesz a bemutatkozó hangverseny. Remélem, kilencre véget ér. Puskin utolsó napjai: egészen zseniális (Miska kifejezésével élve, aki teremőr) az ötlet, hogy Puskint tulajdonképpen mindvégig csak sejtjük, de sohasem tapasztaljuk. 70

Partium

(Látni kevesebb.) Ugyanezt csinálja Szabó Magda Borzán Gáspárral, de Bulgakov ügyesebb (kevésbé didaktikus). Pénteken Laci bejelentette, hogy megnősül. Nagyon örültünk neki. (Igaz, elsőként csúnya szó hagyta el ajkaim.) Azt szeretné, ha oda költöznénk a lakásába, mivel ők Székesfehérvárra mennek, Veronika munkát kap ott. Nem költözünk. Zsolti azt szeretné, ha velük mennénk Angliába. Nem megyünk. Ültem ott velük, és vesztesnek éreztem magam. Teljesen józan voltam a bortól. Holnap jön Melinda a lányával. Csütörtökön volt a házassági évfordulónk, a negyedik. Bulgakov nagyon jó drámaíró. Moliére Krisztus alteregója. (Az ékezet a másik irányba dől.) Az áruló zsebében kötél (felkötöm magam), aztán az áruló Moirron lesz a tékozló fiú, La Grange (színész) pedig a tékozló fiú testvére (fogd be a szád). Ez elment Pilátushoz, hogy elkérje Jézus testét. Péter egyszer egy könyvről beszélt, amit talán egy nő írt, és abban a könyvben az a nő Jézus kereszten mondott hét szavát egy-egy szentségnek feleltette meg. Lássuk először Jézus szavait. (Úgy kell ezeket a négy evangéliumból összebányászni.) „Beteljesedett.” Ez az utolsó szó. (Aztán fejét lehajtva kilehelte lelkét.) „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Lukács sajátja, Jézus szavai a jobb latorhoz. „Szomjazom.” Ez volna talán a keresztség? (Máté evangéliumában van egy rész, ami arról tudósít, hogy Jézus azért megy egy bizonyos vidékre keresztelni, mert ott sok víz volt. Igaz, inkább tanítványai kereszteltek, nem is ő.) „Asszony, íme a te fiad. János, íme a te anyád.” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. János sajátja. Ez volna a házasság? „Atyám, Atyám, miért hagytál el engem?” Azt hiszem, itt összekevertem két dolgot. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Ez az egyik. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ez pedig a másik. „Uram, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.” (Szókratész szerint sem. A tudatlanság megóv a bűntől?) Ez nyilván a bűnbánat szentségére vonatkoztatható. Tehát: a „szomjazom” a keresztség a víz miatt, az „íme a te anyád” a házasság, mert van ott egy férfi és van ott egy nő, a „bocsásd meg nekik” pedig a gyónás. A „beteljesedett” lehetne a betegek kenete, mert közel van a halálhoz, de a „beteljesedett” nyilván az eucharisztia, a betegek kenete pedig a „kezedbe ajánlom lelkemet”? Nem, a „kezedbe ajánlom lelkemet” a bérmálás. (A lélek miatt?) Akkor a „miért hagytál el engem” a betegek kenete, a „velem leszel a paradicsomban” a papság? Képzeljünk el egy papot, akinek minden nap eszébe jutnak ezek a szavak: „még ma velem leszel a paradicsomban”. Mekkora erő van ezekben a szavakban: „még ma”. És ez a „ma” életed minden napja. Persze van valami erőltetett a dologban. Csak azért, mert hét van ebből is, abból is, még nem következik semmi megfeleltetés. Így bújik el a számok közé a végtelen. Hogyan lehetek az anyja Jézusnak, amikor gyermekemnek is csak apja lehetek? (Amelyik család meghasonlott, elpusztul.) Ha az embernek gyermeke lesz, megválto-

nyár

zik az élete. Ha az ember Jézust választja, megváltozik az élete. (Térjetek meg minden nap. Jézust választani annyi, mint megszülni Jézust. Kiizzadom magamból a Krisztust a kereszt alatt.) Mondom az én Fiamnak: Atyám vagy, ma szültelek téged. Isten és ember egymásra talál. (Megtestesülés.) „Az isten először fában lakott, aztán magas hegyre költözött. Az ember először mezítláb volt, aztán az arcába öltözött.” Az ő arcába öltözött. Isten nélkül az ember meztelen. Húzd le sarudat. Takard el arcodat. Kövess engem. (A jelenlét parancsai.) Vannak emberek, akik nagyon szépen énekelnek, de ha beszélniük kell, csak dadogni tudnak. Egy napnak két istene nem lehet. Azon az éjszakán halt meg a nagyapám, amikor először mentem moziba. Istenem, mennyi minden történt azon a napon. Nagyapámnak nem voltak rossz szokásai. Ez talán azért volt így, mert én még gyerek voltam, nagyon ﬁatal. Persze minden gyerek nagyon ﬁatal. Amelyik gyerek öreg, az már találkozott a halállal. Nagyapámnak nem voltak rossz szokásai, nekem annál több van. Ez talán azért van így, mert már láttam a halált. Micsoda világ volt az, istenem. Egész éjszaka nyitva voltak a mozik és a templomok. Nagyapám nem akart meghalni. El akart velem jönni az éjszakai előadásra, pedig járni sem tudott. Én elmentem a moziba. Azóta ő szebbet álmodik. A zsidók tulajdonképpen fasiszták, ezt fejtegettem múlt pénteken Ágostonnak inkognitóban. Az inkognitó tulajdonképpen egy kocsma, ez a neve. Tulajdonképpen új inkognitónak hívják, így különböztetik meg a régitől. Az új inkognitó tulajdonképpen azonos a régivel, csak más a tulajdonos. A zsidók tulajdonképpen fasiszták, hiszen a fasizmus az, amikor egy nép, egy nemzet különbnek tartja magát a többinél, amikor a többi nép fölé emeli önmagát. Tulajdonképpen súlyos szavak ezek. Tulajdonképpen a magyarok is fasiszták. A zsidók tulajdonképpen fasiszták, hiszen azt tartják magukról, hogy ők a választott nép, választott pedig csak egy lehet, a zsidók fasizmusa tehát istentől származik. A zsidók tulajdonképpen fasiszták, ezt fejtegettem múlt pénteken Ágostonnak az inkognitóban, Ágostonról pedig kiderült, hogy inkognitóban zsidó. A zsidók tulajdonképpen fasiszták, mert megvetnek mindenkit, aki nem zsidó. Tulajdonképpen a magyarok is fasiszták, ráadásul még antiszemiták is, mert megvetik a zsidókat. Tulajdonképpen a zsidók is antiszemiták, mert megvetik az arabokat. A zsidók tulajdonképpen fasiszták, de nem szabad általánosítani, hiszen van olyan zsidó, aki a nem zsidókat nem veti meg. Ott van például Jézus. Persze vannak olyan magyarok, akik szerint Jézus nem zsidó volt, hanem magyar, de szerintem ezek a magyarok a zsidókat megvetik. A megoldás tulajdonképpen az, hogy keresztény hitre térnek a zsidók, de ez csak a megoldás egyik fele. A megoldás másik fele az, hogy keresztény hitre térnek a keresztények is.

Partium

Lajos pedig az isten fia volt. Bizonyos szempontból helyes tehát azt hinnünk, hogy az isten neve Lajos. Lajos és Béla barátok voltak. Béla is az isten fia volt. Bizonyos szempontból tehát helyes azt hinnünk, hogy Béla és Lajos testvérek voltak. (Helyes, ha arra gondolunk.) Biztos éreztél már ilyet. Egy séta tavasszal. A beteg fiúban akkor meghalt valami. Éppen azon a napon, ami lehetett volna csütörtök. Egy barátom szerint a hétfőnek van a legszebb neve mind között. Ágoston pedig orvostanhallgató. Olvasta a feleségem történetét, így aztán a tükörbe nézett, és azt mondta, Milán. Ahogy a név a szemedbe köp. Lehettél volna próféta is, aki az illat szagába belenémul. Pont. Ha minden férfi Lajos, akkor minden nő Lujza? A tizenkét apostollal már sokkal nehezebb. A tizenkét apostol és a tizenkét hónap: ahogy Jézus meghívta őket. A hagyomány szerint Júdást (aki később árulója lett) nem Jézus hívta, hanem maga ajánlkozott. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Ha a tizenkét apostol Lajos lenne: Jézus kiválasztotta Lajost és Lajost, Lajost és ennek testvérét, Lajost, Lajost és Lajost, Lajost és Lajost, akit buzgónak neveztek, Lajost és Lajost, Lajost és Lajost, aki később elárulta őt. Jézust választani és elválasztani: ha Jézust választom, nem választom el (a nevét). A második és a harmadik betű közt rövid, vízszintes vonal. Lajos anyja meghalt a nyáron. Ez akkor történt, amikor Lajos Afrikában haldoklott a kereszt tövében. Aztán Lajos meghalt. Egyszerre halt meg a feleségével. Most beszéltem vele telefonon. Lajos fiát Lajosnak hívják. Az egyiket. Lajos másik fia az angyal. Lajos januárban született, decemberben halt meg, szeptemberben támadt föl, májusban szentelték pappá, februárban nevetett egy viccen, novemberben ivott egy kis pálinkát, augusztusban megnyúzott egy varjút, októberben biciklire ült, márciusban leesett a bicikliről, áprilisban elszívott egy karcos cigarettát, júniusban pedig meghalt az anyja, júniusban vagy júliusban. Ismertem egyszer egy Gyulát, az mindenkit Lajosnak hívott. Ő nem volt Lajos, ő Gyula volt, de mindenki mást Lajosnak hívott. A Károlyoktól pedig félni kell. Ha az a Gyula a maga számára is Lajos lett volna, akkor nem érezte volna magát különbnek a többinél. Esetleg titokban. Én is Lajos vagyok, mint akármelyik másik Lajos, de mégis az a különbség köztem és közöttük, hogy ők el is hiszik magukról, hogy Lajosok, én ellenben tudom, hogy Gyula vagyok. Nem biztos, hogy én vagyok az, akinek élnie kell. Itt vannak az erősek is. Csak az erősek léteznek igazán. Ez valami tavaszi fasizmus. Nem tudtam a szót, pedig mondani kell, holt próféta a havon. A mondat, ami mondható, elszáll, mint a szó, az olvadó. A mondat, ami mondhatatlan, olyan, mint a hasonlatban az a másik, a hasonlíthatatlan. Úgy van. Vagy legalább így valahogy. Hátha dzsessz.

nyár

Álompohár: eszköz, amibe színültig töltjük a valót. Aztán megisszuk, kiöntjük, felmossuk vele a padlót, attól függően, hogy melyik lábunkra ébredünk. Benne áztatjuk fogsorunk. A pohár falán harapásnyomok. Eltörik. Megreped. Sohasem örök. Babér Böske párágvájról énekel, de momentán ez senkit nem érdekel. Babér Böske Pakráczcal megszökik ám, utánuk megy iziben az én komám. Babér Böske montekárló szépe lesz, azt ordítja a komámnak: „eleressz”. Az élet olyan, mint egy eresz, ami alá beáll az ember az eső elől. Vajon a halál olyan, mint egy eső, ami elől beáll az ember az élet alá? Megtörténhetik a havazás. Figyelemreméltó Spiró nyelvhasználata (Fogság). Uri egy alkalommal citrancsot eszik Alexandriában. Hívhatná grapefruitnek is, mégis inkább citrancsnak nevezi. (Használni egy szót, ami nem létezik.) Eszter szomorú. Mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Nem szeretem ezt a világot. Eszterrel lefestettünk két barna széket barnára. A zöldnadrágos lovag elején kiderül, hogy a zöldnadrágos lovag egy hölgy. „Még neved is kiherélték.” Nagyon szép az a jelenet a Fogságban, amikor Uri Caligulától jövet azon töpreng, hogy, szóval az élet értelmén. „Mi az értelme ennek az életnek? Az, hogy amikor meghalok, mellettem legyen a fiam.” Aztán ezt a fiát kiherélik. Nem akarom megváltani ezt a világot. Ha tudnám, sem akarnám. (Malmom, mért nem őrsz nekem? Ökrök itták ki vizem.) Tegnap vasárnap. Ma hétfő. Holnapután szerda. Múlóban az éjszaka. Vessük hát le a sötétség ruháit, és öltsük magunkra a világosság fegyverzetét. Láttalak tegnap a zsinagógában. Ortodox temető a domboldalon. Álmomban anyám hányását takarítottam. Furcsa kis négyzeteket hányt anyám. Eszter fáradt. Én is fáradt vagyok. (Én, hogy el ne kallódj, jobb, ha Bebujok zöld nadrágodba.) Milyen erőtlenek reggeli szavaim. Tegnap rákerestem Rilke Őszi nap című versére. Kinek nem volt háza, már sose lesz, ki egyedül volt, marad magára, míg kint a szelek őszi tánca járja. Jobb volna élni, de csak a szavak lélegeznek (és a szótagok). Pilinszky (aki egyébként Rilke nagy tisztelője, többször idézi tőle, milyen borzasztó, hogy a tények elfedik a valóságot) vitába száll Rilkével. Nincs igaza Rilkének, mondja Pilinszky, de nem tudom, hogyan folytatódik a mondat. Égessük lámpásainkat. Jobb, ha nem figyelek oda. Az álom majdnem semmi. Milyen borzasztó, hogy az álmok elfedik a valóságot. Don Juant is Don Gilnek nézik, Donna Clarát is Don Gilnek nézik, végül aztán Donna Clara férjhez megy Don Antonióhoz, Don Juan nőül veszi Donna Inést, Donna Juana feleségül megy Don Martínhoz, Quintana pedig férfi. Azt hiszem, Lorenzo egyszerűen csak elfárad. (A nem vénnek való vidéken maga a kérlelhetetlen halál.) Sokan maradnak a végére: egy halott, egy bolond, egy művész, néhány gyerek és egy szolga, aki teszi a dolgát.

Partium

Felhívtam anyut. Azt mondja, mama egyre kevesebbet eszik. Azt mondja, nincs étvágya („nem tetszik ez nekem”). Tudjuk, minden nappal közelebb kerülünk az éjszakához. Attól félek, hogy a halott mamára többet fogok gondolni, mint az élőre. Az ember esti problémái mások, mint a reggeliek. (Szerda. Viszik a szemetet.) Szégyellem, hogy legnagyobb problémám az, hogy nem tudok olvasni. Tegnap este beültünk Ágostonnal az inkognitóba. Spanyol drámákról beszélgettünk. A hazugság olyan, mint az igazság: valaki elhiszi. (Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni. A rossz, mit ember tesz, túléli őt, a jó gyakorta sírba száll vele. Ez legyen Caesar sorsa is. Most Brutus s a többiek – s Brutus derék, becsületes férﬁú – kérték, hogy szóljak pár szót a holt fölött. Barátom volt ő, hozzám hű s nemes, de Brutus mondá, hogy nagyokra tört, s Brutus derék, nemes egy férﬁú.) Legyőzni vágyom az időt, de nem lehet. Spirónak igaza van. Nem volna szabad, hogy igaza legyen. Hogy is olvastam? Ne engedjétek ócsárolni szabadságotokat. (Törvényeimben zsidó vagyok.) Zsolti elköltözött. Szeretek élni, de szeretnék olvasni is. Irreális ez a helyzet: korán reggel halvány szavakat festek a szürke papírra. Nem ér semmit a szerelem pénz nélkül. Gyűlölöm ezt a helyet. Rossz lelkiismerettel vetem hátamat a másik falnak. Tegnap halászlét ettünk kenyérrel. Most jött el a pillanat, hogy írjak, de megint nincs semmi mondanivalóm. Ágoston és Barna az olvasónapló lehetetlenségéről polemizált, pontosabban Ágoston megkérdezte Barnát, hogy szerinte van-e értelme olvasónaplót írni, mire Barna azt mondta, hogy nincs, mert az ember úgyis ráun. Én azt tanácsoltam Ágostonnak, hogy vezessen csak nyugodtan olvasónaplót, de nem kell megijedni, ha átalakul egyszerű naplóvá. Így is lett. Mi értelme elmesélni ugyanazt, amit mások már elmeséltek? Eszter szerint a látásmód teszi különbözővé a történeteket, „de annyira egyformák vagyunk”. (Nem azt írom, amit akarok. Mit akarok? Semmit.) Nyelv alatti nyelv, nyelven túli nyelv, nyelven kívüli nyelv, nyelv előtti nyelv – egyiken sem szólok. Illetve olyan ez, mint az isten: ha nem létezik, akkor is kell léteznie, másként nem lehet. Barna kölcsön adta a Jerofejevet. Tulajdonképpen nem tetszett. Ágostonnak kölcsön adtam Xenophónt. Xenophón zöld. Proust unalmas. Érdekel a történelem. Vasárnap felveszem a szebbik ruhám. Aludni kellene. Jó éjszakát. (Barna szerint bátor vagyok, pedig egyszerűen csak zárójelbe teszek néhány mondatot.)

nyár

ZSÁGOT ANDRÁS

Magyar irodalmi élet a XXI. század elején Nem sokban különbözik a XIX. századi magyar irodalmi élet a maitól. Akkor is voltak barátságok, most is vannak. Én például tegnap nagyon unatkoztam, azonkívül nem volt mit ennem, mert elfogyott a pénzem. Nem is remélhettem sehonnan csilingelő forintokat. Tehát két kérdésben is segítségre szorultam. (Aki a két kérdést nem tudja, nem olvasta elég ﬁgyelmesen művemet, javaslom, kezdje újra.) Elcsüggedtem. De szerencsére, az utolsó pillanatban bekopogott két barátom az irodalmi életből, mindketten szerkesztők, az egyik felvidított, a másik pedig pénzt adott, úgy vidított fel. Rendszeresen találkozunk. Színészekkel, színésznőkkel. Én nem egy színésznőbe szerelmes voltam már. Alakítottunk egy kört. Száznál is többen voltunk benne. Azért hoztuk létre, hogy biztonságban érezzük magunkat. Politikai nyilatkozatokat adtunk ki. Máig fennáll ez a kör, rettegnek tőlünk a döntéshozók. De ezt is akartuk, ne nézzenek minket paprikajancsinak! Aztán levelezem irodalmi barátaimmal. Elsősorban esztétikai kérdéseket fejtegetünk, vitatunk meg, gratulálunk egymás sikereihez. De megbeszéljük levélben, hogy kinek mi a gondja-baja, szóval, összetartó csapat a mienk. Jó, hogy én is író vagyok, hogy szólhatok valakihez, hogy nem vagyok kirekesztve. Szerdánként szoktunk találkozni Budapesten. Nem mindenki budapesti, én is, illetve, én se, én se vagyok budapesti. Felszállok a vonatra, csak hazautazni nehéz, mert hajnalig vigadunk, vagy mondjuk éjjel kettőig, akkor meg nincs távolsági közlekedés. Én még irodalmár barátommal nem veszekedtem. Mindenben egyetértünk a végén. Mint a mesében. Születésnapozunk, névnapozunk, Mikuláskor ajándékokkal lepjük meg egymást. Egyszer arról beszélgettünk, ha nem lenne magyar irodalom, mely befogad minket, melynek tagjai vagyunk, bizony elég nehéz s hányattatott lenne sorsunk. De a tagjai vagyunk, legyen hányattatott annak a sorsa, akinek nem volt szerencséje e kérdéskörben. Nem tudunk együtt érzők lenni, mert ha együtt érzők vagyunk, máris kívül kerülhetünk a magyar irodalmon. Ezt nem kockáztatja egyetlen épelméjű ember. A magyar irodalom tagjai a XXI. században épelméjűek. Játszunk is. Hogy kiderítsük, ki a legműveltebb, ki a legtehetségesebb. Én nem árulom el a nevét, de a magyar irodalom ma számon tartja, ki a legműveltebb. Nem is tudom, hogy jut időnk írni. 76

Partium

Be szoktam járni szerkesztőségekbe. Csak úgy. Találomra. Van, ahol golyózápor fogad, de oda nem megyek többet, van, ahol elemzik az írásaimat. Például erről a mostaniról is beszélünk majd biztos valakivel. Gonoszság nélkül, hogy őszinte barátokká váljunk. Anyagilag rosszul élünk, erkölcsileg jól, kicsinyellem igen a jövedelmeinket. Sokan vagyunk, mégse hallott még senki panaszkodni. Csak most az egyszer. Csak ki ne derüljön egyikünkről, hogy tehetségtelen, mert akkor a másikról is kiderül, s kiderül a harmadikról is. Akik egymással barátkozunk, mind újak vagyunk és különlegesek. Ez vonzott mindig a magyar irodalomba, nem az írás, a hírnév, hanem a barátság. Ennyi barátja kinek van, mint nekem? Senkinek, senkinek, amerre a szem ellát, dugig van tömve az utca, minden utca és tér barátokkal. S nincsenek ellenségek. Jó, néha olvasni kell Goethét, ez fárasztó, de ennyi barátért vállalom Goethét, Villont, s a többi elismert írót, íróelődöt. Olyan viccek esnek meg velünk, hogy csuda. Egyszer két íróbarátom üldögélt egy kávéházban. Odalépett hozzájuk egy nő. Összekeverte a kettőt, azok meg nem szóltak, így beszélgettek hármasban órákig, de a végén a nő elárulta, pontosan tudta, ki kicsoda, csak kíváncsi volt, milyenek is valójában ezek az írók. Olyan viccek esnek meg velünk, hogy csuda. Igaz, van maikor méltánytalanság, bántás ér minket, de együtt átvészeljük ezeket is. A rendőrség például hosszú évekkel ezelőtt állandóan zaklatta egyik írótársunkat. - Mit tegyek? – kérdezte tőlünk bánatosan. - Hívd be őket a lakásodba, kínáld meg őket itallal, tegyél úgy, mintha elment volna a józan eszed, meglásd, nem sokáig járnak hozzád. Így is tett, s így is lett. Így lett (elmesélte): - Jó napot rendőr urak! Milyen jó, hogy újra látom Önöket! Fáradjanak be szolid hajlékomba! Megkínálhatom Önöket rummal? S mondta, mondta, a rendőrök pedig, láss csodát, elszégyellték magukat. A rendőrök elszégyellték magukat s többé nem zaklatták barátomat. Nyoma sincs a magyar irodalomban a XXI. század elején a kiábrándultságnak, az úttalanságnak. Mi menetelünk, előre, rendületlenül. A magyar irodalomban szépek a nők. S hogy a világ szélsebesen embertelenedik, arra nem ﬁgyelnek a szép nők. Ők csak tetszenek nekünk. Én most nem sorolom fel a XXI. századi magyar irodalom nagyjait, mert gyűlölöm a felsorolásokat, s úgyis mindenki tudja, az emberek tájékozottak. Látjuk, hogy a világnak hamarosan vége lesz, az irodalmárok, kicsiny sziget, túlélik, valamiképp túlélik. Például úgy, hogy leszoknak káros szenvedélyeikről, leszoknak a pénz szórásáról, a könnyű nőkről, szóval példát mutatnak, s ezzel teszik nélkülözhetetlenné önmagukat. Ha mindenki példát mutat erényből és takarékosságból, megmenekül a föld. De félre a nagy szavakkal! Most a kis szavak ideje van itt. A kis, szorgalmas szava-

nyár

ké. A koncentrált, kis, szorgalmas szavaké. A néha erotikával telített, koncentrált, kis, szorgalmas szavaké. Az erotikát a mai magyar irodalomnak kötelessége használni, mert az erotika gyógyít. Nem összeomló toronyházakat látok, hanem virágzó kerteket paradicsomokkal, paprikákkal. Mindenki azt nézi, hogy rossz, majdnem mindenki azt nézi, látja, hogy rossz, de a rossz mögött ott a jó, az erény jutalma a jó észrevétele. Hej, magyar irodalom, hej, XXI. század! Táncoljunk! Gyűljünk össze, csak a magyar irodalmárok, csak a XXI. századból. Az előbbiek maradjanak otthon! XX. századi nem kell. Csak a magyarok, csak az irodalomból. Végre megváltoztatjuk a világot. Az emberek beszélgetni fognak. Mi sokat olvastunk, mi sokat írtunk. Így mennek tönkre a nők. Hogy belénk szeretnek. Sokkal több kábítószerező nőt látok a tereken. S nekünk az ad erőt, hogy a nőkre kacsinthatunk. Őket meg az bátortalanítja, úgy veszem észre. A medvék is rakoncátlankodnak, mindenki boldog, csak a nem irodalmát emberek szomorúak. Emészti őket a pénz. Most a legerősebb a magyar irodalom. Most, amikor senki nem ﬁgyel rá. Most, amikor nem tudjuk, a házunkban, a szomszéd házban mi folyik. Tegnap összetalálkozott három irodalmár, hazai, itthon. Én voltam az egyik. Köröket rajzoltunk a levegőbe, nagy köröket, hátha boldogabbá válik a kontinens, gondoltuk. Rajzoltuk a köröket, de nem mértük le, boldogabb lett-e Európa. Játszottunk, beszélgettünk és versenyeztünk felváltva. Köröket rajzoltunk, megbeszéltük a mértan összefüggéseit, aztán újra köröket rajzoltunk. Ha most elviselhetetlenül pici a kör, amit rajzolni tudunk, azért mégse négyzet. Nem egyszerű négyzet. A magyar irodalom feladata. Ezzel kellene foglalkoznia annak a sok léhűtőnek, ott a hivatalban. Melyik hivatalban? Egyik hivatalban. A magyar irodalom már sokszor segített. 1848. Olvasunk és írunk. Ezt írom majd az autóm oldalára. Holnap reggel, ma már későre jár. Kétszáz író találkozott a tokaji írótáborban. Én ezt az adatot tudom, Önök pedig azt, hány irodalmi lap van ma Magyarországon. Gyorsan osztani, szorozni kell, s kijön, túl sok-e az irodalmár, az író vagy túl sok a lap. Csak számolni kell, egy író egy nap alatt egy oldalt ír. Egy hónap alatt hány író egy irodalmi folyóiratot ír? Vagy hogy még értelme is legyen a mondatnak, hány író ír meg egy hónap alatt egy irodalmi folyóiratot? Mulatozásra semmi ok. Táncoljunk! 78

Partium

Ha új táncot táncol az ember, a szomorúak szomorúak maradnak. Ha beköltöznék egy panelházba, s mellém költözne a másik lakásba egy Nobel-díjas, egy friss Nobel-díjas magyar író, nem tudnám, hogy egy friss Nobel-díjas magyar író a szomszédom. Évekig nem tudnám. Ejhaj, ez a magyar irodalom. Komisz teremtmények a földön. Még a XXI. századi magyar irodalomról szeretnék írni. Én vágyom az igaz szerelemre. De nem lehet megtalálni, mert nagy a nyüzsgés, a meztelenek elnyomják a felöltözötteket. De nekem nem erről kell írni. Hanem a magyar irodalomról a XXI. században. A sajtnak az egytizede ízében nem különbözik az egész sajttól. Mi lesz még? Az írók szeretkeznek a XXI. században. Fellázadnak, eldobják a tollukat és vad csatákban csókolgatják azokat a nőket, akiket a vonatokon összeszednek. Ennek nem a művészi produktum látja majd kárát? Ha a férﬁak futnak a nők után udvarias udvarlásaikkal, akkor egy író egy nap alatt egy oldalt nem fog megírni. Ha az író nem tud olvasni eleget, mert a korszellem az állandó meztelenkedés, akkor ő is a meztelenkedésről fog írni, az meg hova vezet? Túlnépesedéshez. Hagyjuk meg az írókat, hadd írjanak! Szigeteljenek el engem a meztelenkedéstől. Én úgy képzelem a magyar irodalmat, hogy ott nincs más, csak írás és olvasás. Most már úgyis mindent leírtak. Csak el kell olvasni a leírtakat. Nem kell átélni, nem kell ott lenni, az hosszadalmas, ötöt elolvasunk, míg egyet átélünk. Olvasás közben kevesebb ősz hajszál terem. S még egy eset a magyar irodalomból. Különböző városokban tíz magyar író elvitte kitisztíttatni a szőnyegét. Nagyjából mindenhol ezt kapták: - Én tudom, hogy kicsoda Ön. Magyar író. S most szőnyeget tisztíttat. De ellátom a baját az Ön édes jó apukájának, aki felbiztatta, hogy tollal a kezében éldegélje le hosszú életét. A szőnyegtisztítók nem szeretik a magyar írókat. Ártalmukra vannak. S a tíz magyar író, akik nem tudták, hasznos-e vagy káros, amit művelnek, felültek Pegazus nevű lovukra, s elvágtattak az ismeretlen XXII. századba.

nyár

SZABÓ PÁL

Új fejezetek Nándorfehérvár első török ostromáról (1440)* 1. rész 2011-ben Nándorfehérvár 1456. évi török ostromának 555. évfordulóját ünnepelhettük. A magyar országgyűlés 58/2011. (VII. 7.) számú határozatával törvénybe is iktatta a nándorfehérvári diadal emléknapjaként, július 22. megünneplését. Azonban nem csupán a törvényalkotók ﬁgyelmét kerülte el az a tény, hogy a vár nemcsak az 1456. évi nándorfehérvári ostrom alkalmával nézett először szembe sikeresen a szultán vezette török haderővel, hanem 1440-ben is egy hosszabb, 6–7 hónapos ostrom során legalább akkora diadal helyszíne volt. Az pedig a magyar történetírásunknak is nagy hiányossága, hogy eddig –kellő súlyának megfelelően– nem vizsgálta Nándorfehérvár /Belgrád első török ostromát. Erről korábban részletes historiográﬁai áttekintést adtam e folyóirat hasábjain.1 Éppenezért örvendetes, hogy elkészült hiánypótló tanulmányunk fő részeinek folyamatos közlését a Partium vállalja. Ez annál is fontosabb, mivel –tudomásom szerint– erről az ostromról külön, önálló tanulmány nem született. Az első rész az ostrom előzményei közül először a vár birtoklásának rövid történetét, korszerű megerősítését ismerteti. I. Nándorfehérvár a nagyhatalmak erőterében Nándorfehérvárt mindig is elsősorban földrajzi-stratégiai helyzete emelte ki. Egyrészt a Duna és a Száva folyó találkozása évszázadokon át meghatározó súlyúvá tette, a dunai vízi út kereskedelmi–hadi ellenőrzését tette lehetővé. Másrészt egy fontos ókori római transz-balkáni szárazföldi út állomása volt e hely, amely Belgrádig vezetett Byzantium–Konstantinápolyból a város érintésével a Duna partján felfelé és vissza.2 A középkorban pedig nemcsak a keresztes hadjáratok fő szárazföldi útvonalaként is

Jelen tanulmányunk a K 81485 számú OTKA pályázat támogatásával készült és az e tárgyban készülő PhD disszertációm részét képezi („1440–Nándorfehérvár első török ostroma”, SZTE–BTK Történettudományi Doktori Iskola, medievisztikai alprogram). Előzményeként tekinthető továbbá a szegedi Belvedere Meridionale 2010/ XXII. 3–4. számában (április–május, 59–85. old) az 570 éves évfordulóra megjelent „Ahol Magyar Királyságunk épsége ered” Nándorfehérvár első török ostroma (1440) című tanulmányom is. 1 „nem jegyeztek fel többet néhány szűkszavú mondatnál” Nándorfehérvár első török ostroma a magyar történetírásban Partium 2011/2012, XX. évf. tél, 12–19. 2 Ennek kezdete Konstantinápoly, majd átkelve a Boszporuszon Drinápoly, a Marica-folyó völgye, Philippopolisz (a mai Plovdiv), majd megkerülve a Rila-hegyet Szerdika (mai Szóﬁa), Naisszusz (mai Nis), Morava-folyó völgye, egészen a Dunáig, majd Belgrád, majd felfelé a Duna mentén. Dimitri Obolensky: A Bizánci Nemzetközösség. Varia Byzantina IIII. Ford. Bódogh-Szabó Pál, Budapest 1999. 33-35; Barta Gábor: Nándorfehérvár 1456. Budapest 1985. 6–7.

Partium

szolgált,3 hanem még a XV. században is ekként volt használatos. 1433-ban a burgundiai Bertrandon de la Brocquière lovag, tanácsos és főkonyhamester –útleírása szerint– maga is ezen az útvonalon érkezett Konstantinápolyból Nándorfehérvárba.4 1443-ban Hunyadi János téli hadjárata is ezt az utat követte. Belgrád birtoklásáért évszázadokon át a magyar–bizánci–bolgár–szerb és oszmán kapcsolatok szövevényes nyomai húzódnak meg, amelyet jól mutat a vár(os) többféle elnevezése. A kelta eredetű, római kori Singidunum-ot nevet kivéve, valamennyi név jelentése: fehér vár. Ami másoknak Belgrád, nekünk Nándorfehérvár. Amennyiben elfogadjuk, hogy a (dunai) bolgárok neve nándor volt5az Árpád-korban, akkor ezt őrzi a „Bolgárfehérvár” (Alba Bulgarica) név.6 Anonymus Gesta Hungarorumában is Bolgárfehérvár szerepel (39, 41. cap). A Bizánci Birodalomban a magyar állam elleni határvédelem fő központja volt.7 Innen ered Nándorfehérvár „Görögfehérvár” neve (Alba Graeca), amelyet a német elnevezés őrzött meg (Griechisch Weissenburg). Ennek ellenére a bizánci görög források sem ezt, hanem csupán a Belgrád alakot hozzák.8 VII. (Bíborbanszületett) Konstantín császár (945–959) A birodalom kormányzásáról írott munkájában Belegrada, Belegradon alakban a 40. fejezetben említi a várost. A 42. fejezetben pedig a Belegradának nevezett kasztron-t (castrum) találjuk.9 Joannész Szkülitzész történetíró XI. századi történeti műve, a Szünopszisz Hisztorión a II. Baszileiosz császárról (976–1025) és VIII. Konstantín császárról (1025–1028) szóló fejezetében hasonlóan nevezi meg a várost (43. cap).10 De Belgrád várának földrajzi-stratégiai elhelyezkedéséről is jó jellemzést ad: „A belgrádi erődítmény nehezen megközelíthető és az ellenség számára megtámadhatatlan. Mert dél felől mindenütt meredek kőszirtekkel van körülvéve, melyek között folyó folyik, amelynek Aszón a neve és egy bejárat áll a vár(os) rendelkezésére (ford. Szabó Pál).”11 Szkülitzész a IV. (Paphlagóniai) Mihály császárról (1034–1041) szóló fejezetében pedig Delján Péter bolgár felkelése kapcsán említi (23. cap). Aki „Bulgáriában csavargott, és eljutott Moravosig és Belgrádig (Pannonia erődjei ezek, melyek a

3 4

Obolensky 1999. 36. Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. Összegyűjtötte és jegyzetekkel kísérte Szamota István, Budapest 1891. 49–78 (A továbbiakban Szamota 1891.); The travels of Bertrandon de la Brocquière. In: Early travels in Palestine. London 1848. 283–383. A továbbiakban Brocquière 1848. 5 Középkori Magyar Történeti Lexikon. Budapest 1994. 481 (A továbbiakban KMTL 1994.); Barta 1985. 8. 6 Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Budapest 1990. 90. 7 KMTL 1994. Belgrád címszó. 8 A könnyebb olvashatóság kedvéért, a görög szavak magyar átírásakor, a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott elveket követjük (A magyar helyesírás szabályai). A magyar nyelvben meghonosodott, közkeletű átírásokat meghagyjuk. 9 Bíborbanszületett Konstantín: A birodalom kormányzása. Ford. Moravcsik Gyula. (Olajos Terézia bevezető tanulmányával) Budapest 2003. 176–177, 182–183. 10 Ioannis Scylitzae Synopsis Historiarum. Recensuit: Ioannes Thurn. Berolini et Novi Eboraci, 1973. 11 Uo.: 364.

nyár

Dunán túl fekszenek, és szomszédosan a magyar királlyal)” (ford. Moravcsik Gyula).12 Szkülitzész azonban csak VI. Mihály császárig (1056–1057) tárgyalja az eseményeket. A XIV. századi Niképhorosz Grégorasz Hisztoria Rhómaiké művében a Bellegradón szerepel.13 A magyar „Nandorfeirwar” név az Anjouk idején keletkezett XIV. századi krónikakompozícióban jelenik meg (106. cap). Nándorfehérvár az Anjouk Magyarországa, Nagy Lajos királysága (1342–1382) idején játszott újra aktív szerepet a térségben.14 Ehhez kapcsolódtak a Bizánci Birodalomtól függetlenedni akaró szerb elszakadási kísérletek.15 Szerbia virágkora IV. (Dusán) Istvánnal (1331–1355) kezdődött, de ennek során kiújultak a szerb–magyar harcok is. Belgrád 1319-ben bár magyar kézre került, de Dusán 1349-ben Belgrádot visszafoglalta I. Károly magyar királytól (1310–1342) és a Bizánci Birodalom további területeit kezdte meghódítani, mivel szerb uralom alatt kívánta egyesíteni Bizáncot és az egész balkáni népeket.16 Ahhoz, hogy megértsük a Balkánon a XIV–XV. században kialakult új hatalmi erővonalakat, itt már részletesebben kell követnünk a vár birtoklásának történetét. 1371-ben I. Murád szultán (1362–1389) legyőzte Vukasin (1366–1371) túlerőben lévő szerb seregét a Marica-folyónál. Ennek következménye az lett, hogy déli szerb részfejedelmek török vazallussá váltak. A töröktől független területek Észak-Szerbiára korlátozódtak, ahol Hrebeljanovics Lázár István kenéz gyakorolta a hatalmat.17 Szerbia egysége többé nem állt helyre. I. Murád hódításai folytatódtak, amely az Oszmán Birodalom történetében is sorsfordítónak bizonyult. Még 1361-ben elfoglalta Drinápolyt a bizánciaktól és székhelyévé tette. Bizánc viszont kénytelen volt adót fizetni a szultánnak és 1374-ben szerződést kötöttek, amely szerint V. János a szultán vazallusa lett. I. Murád a Duna felé hódított, a legfontosabb kereskedelmi-stratégiai út központjait, Szófiát (1386) és Nis-t (1387) megszerezte. A döntő ütközet 1389-ben Rigómezőnél (Koszovo polje) zajlott. Bár a szultán a sátrában merénylet áldozata lett, a török vazallus Lázár kenéz és szövetségesei vereséget szenvedtek. A szerb állam központi területe észak felé tolódott el. Ez pedig a Brankovicsok területét is érintette. Lázár fejedelem fiának, Lazarevics Istvánnak (Stefan Lazarevic) (1389– 1427) ismét Belgrád/Nándorfehérvár lett a központja.18 Jól érezhető, hogy a Bizánci Birodalom gyengülésével és az Oszmán Birodalom terjeszkedésével, a szerb külpolitika 12 Uo.: 409; Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Budapest 1988. 92. 13 Fontes Byzantini Historiam Populorum Jugoslaviae Spectantes Tomus VI. Beograd, 1986. 160, 202. Gregoras kiadása: Nikephoros Gregoras, Rhomäische Geschichte. J. L. van Dieten I–II. Stuttgart 1973– 1979. (Greg. I. p. 72, 19-75, 8; Greg. I. p. 393, 21–397, 16) 14 Pálosfalvi Tamás: A Brankovicsok a középkori Magyarországon. História 2010/ 1–2. 6. A továbbiakban: Pálosfalvi 2010. 15 Историја српcког народа II. Београд, 2000. (Egyúttal köszönetet mondok a segítségéért dr. Kacziba Ágnesnek, az SZTE-BTK Szlavisztika Intézet docensének.) A továbbiakban: Историја 2000. 16 Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása. II. Budapest 1997. 408. (A továbbiakkban: Bréhier 1997). Engel Pál–Kristó Gyula– Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Budapest 1998. 77. (A továbbiakban Engel–Kristó–Kubinyi 1988) 17 Engel–Kristó–Kubinyi 1998. 87. 18 Bíró László: Koszovo a szerb nemzeti tudatban. História 2008./ 2. 23.

Partium

Bizánc ellenes éle is lassan megváltozott és a Magyar Királysággal való együttműködés vállalása az oszmánokkal szemben jellemezte a fő irányultságot. Kevéssé ismert, hogy Lazarevics VII. (Palaiologosz) János bizánci császártól (1390–1399, 1402) Konstantinápolyban megkapta a despota/despotész címet is, amely a bizánci uralmi hierarchia 3. rangja volt.19 Azonban Lazarevics kénytelen volt elismerni a török vazallusságot a Gallipoliban megkötött egyezményben (1402), amelyben Szerbia állami létét meghoszszabbította, a szerb-moráviai területeket kiszélesíthette, de a hűbéri kötelezettsége is megmaradt.20 Lazarevics még I. (Villám) Bajezid (1389–1402) hűbéreseként harcolt az ankarai csatában, Timur Lenk ellen. A törökök katasztrófális veresége azonban éles külpolitikai váltásra ösztönözte. A közép–európai nagyhatalom felé fordult. Lazarevics „megmaradt” szerb állama és Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) között gyümölcsöző együttműködés alakult ki. Lazarevics tagja lett Zsigmond által alapított Sárkányos Társaságnak (1408) és Zsigmondhoz élete végéig hű maradt, akitől a Száván túli, megmaradt birtokokat megkapta. Főleg I. Károly magyar király által 1319-ben, észak-szerbiai meghódított területekből létrehozott Macsói Bánságot (Száva, Drina-folyók és a Cer-hegység között), amelynek része volt Nándorfehérvár is. Továbbá –mint ismeretes– nagy kiterjedésű magyarországi birtokokat is kapott. A legfontosabb azonban az, hogy Lazarevics szerbiai államának székhelyét Nándorfehérváron rendezte be és itt fontos korszerűsítő várépítkezéseket végzett. 21 Az addigi kőhalomból korszerű, vastag várfalakat és bástyákat emeltetett, a vidéket pedig zsoldos helyőrség őrizte.22 Megóvta a déli magyar vármegyéket a török támadásoktól. Zsigmond király 1404-ben a burgundiai herceghez írott levelében ezt ki is emelte: „A nevezetes István úr, Rascia despotája és hercege, szintén alárendelve magát hatalmunknak és uralmunknak, csatlakozott hozzánk és elhatározta, hogy olyan nagy erővel indul a törökök és egyéb ellenfeleink, vagyis helyesebben Krisztus ellenfelei ellen, hogy többször viselvén ellenük háborút, győzelmet aratott…”23 Szerbia az ütközőállam mintája lett ebben az időszakban, egészen Lazarevics haláláig (1427).24 II. A tatai szerződés és Nándorfehérvár átadása (1426–1427) 1426-ban fontos, közjogi-stratégiai jelentőségű, szerződés megkötésére került sor Tatán,25 Zsigmond kedvenc pihenőhelyén, mégpedig Lazarevics utódlása kapcsán, mivel félő volt, hogy ﬁú utód nélkül hal meg. Eszerint a megmaradt szerbiai és a magyar-

19 20 21 22 23 24 25

Зорица Гузина:ТАЈНЕ БЕОГРАДА. Београд, 2002. 16. Bisztra Cvetkova: A várnai csata. Budapest 1988. 37. A továbbiakban: Cvetkova 1988. Pálosfalvi 2010. 7. Cvetkova 1988. 37. Idézi: Cvetkova 1988. 38. Engel–Kristó–Kubinyi 1998. 155. Thallóczy–Áldásy: Magyarország melléktartományainak oklevéltára II. A Magyarország és Szerbia közötti összeköttetések oklevéltára. 1198–1526. 1907. (A 135. sz. okl.), a továbbiakban: Thallóczy 1907. A szerződés szövegét fordításban közli ugyanitt Thallóczy Lajos: Bevezetés XXV-XXVIII. o.

nyár

országi birtokokat Lazarevics unokaöccse,26 Brankovics György szerb despota (1429– 1456) fogja örökölni. De két fontos vár megmarad magyar kézen: Nándorfehérvár és Galambóc. Ennek fejében Zsigmond neki és leszármazottainak Magyarország területén nagy kiterjedésű birtokokat adományozott.27 A tatai szerződésről szóló fontos jogtörténeti dokumentum egy későbbi oklevélátiratban maradt ránk. Ez sokkal szélesebb, közjogi szabályozási tárgykörről tanúskodik. Először is a felek rögzítették Szerbia és a Magyar Királyság közjogi viszonyát: „a rácz királyság jogaival és tartozékaival szent Koronánkhoz és nevezett magyar királyságunkhoz tartozott mindenha és régtől alá volt vetve…felségünknek, a szent koronának és fent nevezett királyságunknak közvetlen jogos tulajdona volt, és most is az.”28 Másfelől tárgyaltak az oszmán fenyegetésről is. Lazarevics, nehogy országa idegen kezekbe kerüljön, „hűséget és engedelmességet fogadott és esküt tett” a Szent Koronának, a magyar királynak és mindenkori utódainak. Brankovics György pedig a magyar bárók sorába emelkedett. A szerb trónutódlás rendjét is „felülszabályozza” az a cikkely, amely szerint Lazarevics István férfi örökös nélküli halála esetén (magszakadás) csak a rokonát, Brankovics Györgyöt és az ő férfiágon való törvényes utódait iktatja be Szerbiába a magyar király. Mindezek mellett azonban meg kell jegyeznünk, hogy a deszpotész címe –éppúgy ahogyan Lazarevics István esetében is– a bizánci császártól eredt. A bizánci források szerint Brankovicsot VIII. (Palaiologosz) János (1425–1448) bizánci császár a megbízottja által iktatta be. Azt is tudjuk, hogy a szerb despota második felesége előkelő bizánci hercegnő, Eiréné Kantakuzéné volt. A szerződés további pontja a birtoklás kérdéseit rendezte Lazarevics férfiörökös nélküli halála esetén. Ebben az esetben ugyanis több felsorolt területet és birtokot, köztük Macsót, és Nándorfehérvárt minden tartozékaival, valamint Galambócot minden tartozékával „koronánk és az említett Magyarország részére mindenkorra fenntartjuk.” Bár Lazarevics ezeket örökös birtokul megkapta, de a család kihalása esetén mindez visszaháramlik a magyar koránára. Továbbá, Brankovics György, mint magyarországi báró engedelmességre köteles az uralkodónak, a tanácskozásokban köteles részt venni, beleértve a hadi segítség nyújtásának kötelezettségét is.29 A szerződés nemsokára hatályba is lépett. Mert 1427-ben egy vadászaton Lazarevics rosszul lett, a lováról lefordult és június 19-én meghalt.30 A halála után pedig az utód26 Vuk Brankovics ugyanis Lázár István fejedelem lányát, Lazarevics testvérét, Marát vette feleségül. Ebből a házasságból született Brankovics György. 27 A déli vármegyékben (Szerém, Krassó, Torontál), az északkeleti vármegyékben (Szabolcs, Bihar, Abaúj, Zemplén, Bereg, Szatmár). Ezzel az egyik legnagyobb vagyonú magyar bárók közé emelte az uralkodó. C. Tóth Norbert: Zsigmond uralkodása. 1387–1437. Magyarország története 6. Budapest, 2009. 84–85. A továbbiakban: C. Tóth 2009. 28 Thallóczy 1907. XXV. o. 29 Thallóczy 1907. XXVI–XXX. o. 30 JOBAHKA KAЛИЋ: СРЬИ У ПОЗНОМ СРЕДЊЕМ ВЕКУ. БЕОГРАД 2001. 139–140. Továbbiakban: KAЛИЋ 2001. (Köszönet Süli Flóriánnak e könyv rendelkezésemre bocsátásáért.); JOBAHKA KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ: БЕОГРАД У СРЕДЊЕМ ВЕКУ. БЕОГРАД 1967. 101. Továbbiakban: KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967.

Partium

lásban Brankovics György követte.31 Ez azonnal elindította a törékeny együttműködés és az addigi status quo egyensúlyának megbomlását. Nándorfehérvár birtoklása ismét stratégiai célpont lett. Ez lett a térségben az oszmán és a magyar nagyhatalom ütközőpontja. Zsigmond király sietett a város átvételével. Brankovics megkapta Lazarevics magyarországi birtokait is. Zsigmond, a tatai szerződés értelmében, ünnepélyes szertartással beiktatta Szerbia és Albánia despotájának, megadva neki a korona, országalma és kard viselésének jogát.32 Brankovics azonban kénytelen volt megváltoztatni politikáját, a két hatalom között igyekezett saját érdekét érvényesíteni. A székhelyét az általa kiépített új fővárosba, Szendrőre (Smederevo) helyezte át,33 bár a Magyar Királyságban hatalmas birtokokkal rendelkezett és Zsigmond udvarának tagja is maradt. Ekkor történt –a magyar szakirodalomban szinte közhelyszerűen ismertek szerint– hogy Galambóc várát átadták a szultánnak. Két magyar oklevél (1437. szeptember 27; 1438. február 24.) azonban közelebbről árulást említ, amelyet a vár akkori kapitánya „rácz” Jeremiás követett el.34 Ezáltal viszont közvetlen szomszédságba kerültünk az Oszmán Birodalommal és jó kiindulópontja lett a későbbi török támadásoknak, a török hajók felvonulásának. A törökök katonai aktivitása érezhetően megnövekedett Szerbiában. Megpróbálkoznak a híres és gazdag Novo Brdo bányaváros ostromával, de szerbek, szászok és a raguzaiak ezúttal még visszaverték. Viszont megszerezték Nis-t és Krusevácot. Azt mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy Brankovics György Szerbiában a török nagyhatalom szorításában uralkodott, és nemcsak a szerződés miatt. Két lánya közül az egyiket, Marát (Mária) kiengesztelésképpen II. Murád szultán (1421–1451) háremébe volt kénytelen küldeni. Arany János balladáihoz méltó történet, amint Mara tudta és megértette, hogy apja és Szerbia megmaradásának ő az ára, a despota pedig „országa és hazája megmaradása érdekében, szorultságból” áldozta fel a lányát. A másik lánya, Katarina (Katalin) pedig a nagyhatalmú Cillei Ulrik felesége lett.35 Két ﬁútestvére, Gergely (Grgur) és István (Stefan) kísérte el Marát az oszmán fővárosba, Drinápolyba, ahonnan ekkor még hazatértek. Mara továbbra is hű maradt a kereszténységhez.36 A testvéreket később Szendrő ostromakor, Murád szultán, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegye, bizánci gyakorlat szerint később megvakíttatta.37 Az idős Brankovicsot e

31 32 33 34

Thallóczy 1907. XXXIV. o. Thallóczy 1907. XXXV. o. Pálosfalvi 2010. 7. Thallóczy 1907. 112 (184. sz.), „ex tradimento illius perfidissimi et sceleratissimi Jeremie”, 123 (185. sz). „ex tradimento cuiusdam perfidi Jeremie Rasciani” 35 Историја 2000. 241. 36 Majd II. Mohamed küldte vissza apjához. Brankovics két fiának, Gergelynek és Istvánnak sorsa szintén megrendítő. Murád később megvakíttatta és udvarában túszként tartotta őket. Историја 2000. (1371– 1537). 241–242; 289. 37 Szabó Pál: „kitolta Vazul szemeit” –a megvakítás büntetésének bizánci eredetű gyakorlata

a XI–XIII. századi Magyarországon, valamint a szláv és az oszmán-török jogi régiókban. Bácsország 2011/2 (57.) 84.; Ld. bővebben: Szabó Pál: „effodit oculos” –A megvakítás bün-

nyár

családi tragédia életre szólóan megviselte. Brocquière szerint a despota még évi 50 000 arany adót ﬁzetett a szultánnak, aki állítólag úgy nyilatkozott: „Több hasznom van belőle, mintha az enyém volna, mivel helytartóimtól semmit sem kapnék.”38 A tatai szerződés végrehajtása a törökök szempontjából mindenképpen veszélyes volt szerbiai politikájukra nézve. A déli védelem súlypontja eddig a temesi ispán tisztségén alapult, amelyet ekkor Rozgonyi István viselt. A tatai szerződés értelmében viszont Temesvár jelentősége csökkent, a védelem kulcsa a magyar kézbe kerülő Nándorfehérvár lett. A déli védelmi övezet legfontosabb részévé vált, mert ez a vár akadályozta meg a Duna mentén, észak felé, az oszmán terjeszkedést.39 Azt a megállapítást is megkockáztatjuk, hogy ekkorra Nándorfehérvár a Balkánon, a szorongatott bizánci főváros, Konstantinápoly mellett, méltó északi ellenponttá vált a török terjeszkedéssel szemben. Ezt Zsigmond király is felismerte és a déli védelmi rendszert egy kézben egyesítette. Közvetlenül királyi kézbe vette az al-dunai várakat, azokat megerősítette, újakat is épített. Az ún. első végvári vonal Szörényvártól az Adriáig húzódott. A déli vármegyéket pedig a temesi ispán irányítása alá vonta: Temesi Bánság néven.40 A védelmet kezdetben a Német Lovagrenddel végeztette el (1429–1432) Szörény és Haram közötti végvárak vonatkozásában. A lovagrend csapatát azonban 1432-ben a törökök megsemmisítették. A lovagok számára Nándorfehérvár menekülési lehetőség volt, johannita lovagokkal az 1433-ban átutazó Bertrandon de la Brocquière is találkozott.41 A vereség után Zsigmond a külföldi származású Tallóciakat helyezte ezek élére és ehhez hatalmas gazdasági potenciált alakított ki. E döntése Nándorfehérvár sikeres megvédésében helyesnek bizonyult. III. Nándorfehérvár korszerűsítése: Lazarevics István és a Tallóciak A vár középkori (újra)építésében először a XII. század közepén végzett bizánci munkálatok voltak jelentősek. Erről bizánci források is beszámoltak. Joannész Kinnamosz bizánci történetíró szerint II. István (1116–1131) magyar király (1126 körül) megostromolta Belgrádot és „mikor pedig elfoglalta, földig leromboltatta, a köveket hajóval elvitette, s azokból Sirmionban Zeugmé városát (t. i.: Zimony várát) emelte” (Moravcsik Gyula fordítása).42 Azonban II. Géza uralkodása idején (1141–1162) Komnénosz Mánuél bizánci császár (1143–1180) az 1151-es hadjárata alkalmával átkelt a Dunán és „a folyó túlpartján volt egy Zeugminon nevű erőd, mely falai szilárdsága és egyébkénti biztonsága folytán meglehetősen erős volt” (Moravcsik Gyula fordítása).43 Amikor az ostromlott tetésének bizánci eredetű gyakorlatáról a XI–XIII. századi Magyarországon. Jogelméleti Szemle 2011/2 (június 15.) http://jesz.ajk.elte.hu 38 39 40 41 42

Szamota 1891. 77. Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Budapest 1990. 47. (A továbbiakban: Matuz 1990.) Cseh 2007. 23. KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 107. Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Összegyűjtötte, fordította Moravcsik Gyula. Budapest 1988. 196. A továbbiakban: ÁMTBF. 43 ÁMTBF. 205.

Partium

védők megadták magukat, Mánuél császár visszahordatta a köveket Belgrádba. „azután Manuel császár uralkodása idején –mintegy viszonzásképpen– alapjáig elhordták, s az egész Belgrád város falainak felépítésére szolgált” (Moravcsik Gyula fordítása). A bizánci típusú erőddé felépített Belgrádról a szerző úgy emlékezett meg, hogy „E várost, mint mondják, Zeugminon lerombolása után a római sereg (t. i.: a bizánci) építette fel, de részt vettek a munkálatokban sokan a hunok (magyarok) közül is” (Moravcsik Gyula fordítása).44 IV. István (1163–1165) 1164/1165-ben ostrom alá vette Zeugminon-t, a halála után el is foglalták, de Mánuél ismét visszafoglalta.45 Ekkor az éppen megújuló magyar ostromtámadások miatt (1127), Manuél bizánci császár ﬁgyelme birodalma északnyugati „frontier” zónájára összpontosult és alapvetően védekező jellegű volt. A szerb történész, Jovanka Kalic szerint ennek bizonyítéka, hogy egy teljesen új erődöt építettek a XII. század közepén Belgrádból. De ez az erőd sokkal kisebb volt, mint a megelőző, antik eredetű védőfalak (az egykori római castrum), amelyet többször leromboltak és VI. században már csak megerősített földsáncokból állott. Ezek téglalap alaprajzot formálva, kb. 200x 300 méteres védősáncok voltak.46 Theophülaktosz Szimokattész bizánci történetíró Világkrónikájában többször beszámolt ekkoriban Belgrád (Szingédón=Singidunum) ostromairól az avar fronton (I. 9; VI. 6; VII. 20.). Az új, bizánci típusú erődöt teljesen kőből és az egykori római védőfalak északnyugati sarkába építették fel, kihasználva a Duna által kialakított, meredek sziklás felszínt. Azonban az egykori antik védősáncon belüli települést ezek az új bizánci falak már nem védték. A bizánci őrségre is csak az erőd védelme volt rábízva. Az erőd pedig el volt különítve az egyesült városi közösségtől, csupán hatósági, közigazgatási és katonai központ volt. A bizánci Belgrád vára tehát sokkal kisebb, de a környező vidéket fellegvár módjára azért uralhatta. Az erőd bejárata a keleti végén volt, délről pedig vizesárok és egy nagy, négyzet alakú torony védte, amely a meredek lejtőre nézett a folyó felé, ahol az egyetlen fő iránya volt az ellátásnak. A déli falak és a tornyok szegényesen épültek. Megmunkálatlan kövekből és alkalomadtán ún. kettős téglasor rétegekkel (rekeszes vagy vegyes falazás) azért, hogy a falak még magasabbak legyenek. Mindezek erős, meszes habarcscsal lettek összekötve. A falak pedig 2, 6 –2, 8 méter vastagságúak.47 A sokszög alakú (poligonális) tornyok 30 méteres távolságban következtek. A tornyok falvastagsága 2, 2–2, 5 méter volt. A déli falat mély árok védte az egykori, antik sáncokon belül. Ezzel ellentétben a nyugati tornyok kifaragott kőtömbökből épültek, itt-ott belevegyítve téglákkal. Ez érthető is, mert a nyugati falak voltak a legkevésbbé kitéve a támadásoknak. Ebből az irányból ugyanis semmilyen megközelítés nem volt lehetséges, mert a leg-

44 ÁMTBF. 217. 45 ÁMTBF. 234. 46 Paul Stephenson: Manuel I Comnenus and Geza II: A revised context and chronology for Hungaro– Byzantine relations, 1148–1155. Byzantinoslavica Tome LV (1994) Fasc. 2. 268. Továbbiakban: Stephenson 1994. 47 Stephenson 1994. 269.

nyár

meredekebb sziklás lejtő védte. Tulajdonképpen ez egy markáns hegyfok, ahol a Duna irányt vált és délre fordul. Ez a rész volt a folyóról a legjobban látható, még a Duna szemközti partján lévő Zimonyból is. Belgrád bizánci erődje általában a Manuél-féle várépítkezési sajátosságokat mutatja. Más várak is elsősorban kőtörmelékből épültek, belevegyítve téglasorokkal.48 Belgrád erődjének építési ideje Manuél császár uralkodási idejére helyezhető, Stephenson szerint az 1150–1160 közötti időszakra.49 Ez a kisebb, gyengébb erőd a XIII. század során is gyakrabban cserélhetett gazdát egészen a XV. század elejéig. Ekkor nagyarányú átépítések történtek, amelynek jelentős mértékét a korábbi, szerényebb bizánci építkezésekkel összehasonlítva értékelhetünk igazán. Így lett érvényes az, amit Giovanni da Tagliacozzo 1456 után pontosan megfogalmazott: „Ez a vár végvára az országnak, s mintegy fő kapuja a magyar földnek, melyen a legkönnyebben juthatni az országba.”50A Nándorfehérvárhoz vezető út tulajdonképpen az oszmán sereg felvonulási útján képezte Drinápolytól kiindulva. Az 1440. évi ostrom előtt, 1432-ben járt erre Bertrandon de la Brocquière lovag és láthatta a vár megerősítését, felszerelését.51 A lovag már korabeli leírást adott a várról és környékéről. „azelőtt a despotáé volt, ki azt négy évvel ezelőtt a magyar királynak engedte át, nehogy a török hatalmába jusson, mint Galambócz (Coulumbach)”52 A földrajzi fekvését ismertetve kiemeli, hogy „A két folyó által képezett csúcsban vagy szögletben terül ez a város.”53 A korabeli Nándorfehérvár rekonstrukcióját legutóbb –az 1456. évi ostrom kapcsán– Cseh Valentin mintaszerűen elvégezte.54 Nándorfehérvár várának korszerű kiépítésében Lazarevics Istvánnak elévülhetetlen érdemei voltak. Az ő célja nem csupán a bizánci erőd, hanem az egykori antik, római falak nyomvonalát követve a város teljes védelme volt. Miután Lazarevics megkapta a várost, és a Szerb Despotátus (СРПСКА ДЕСПОТОВИНА) fővárosává tette és megkezdte az addigi vár helyreállítását és jelentős kibővítését.55 Meg kell jegyezni, hogy a vár építését, –mintegy robotkötelezettséget–, mindenki számára kötelezően elrendelte, és ez alól csak egyes esetekben adottt felmentést. Ugyanis létezett egy ún. városépítési kötelezettség, amelynek értelmében falusiakat messziről is hoztak a fővárosba. Jól mutatja ezt még az is, hogy Lazarevics még halála előtt, 1427. január 20-án kelt oklevelében három falut minden kötelezett-

48 Stephenson 1994. 270. Hivatkozva: C. Foss–D. Winﬁeld: Byzantine Fortiﬁcations, an introduction. Praetoria, 1986. 149. 49 Stephenson 1994. 271. 50 Idézi: Cseh 2007. 6. 51 Dr. Wertner Mór: Magyar hadjáratok a XV. század első felében (negyedik közlemény, 1433–1450) Hadtörténelmi Közlemények 1911. (deczember) 436. Továbbiakban: Wertner 1911. 52 Szamota 1891. 78–79. 53 Szamota 1891. 79. 54 Marko Popovic: Fortress of Belgrade. 1991. munkája alapul vételével. A http:// www.belgradexv.com weboldalon a középkori Belgrád építészek által rekonstruált képe tanulmányozható. 55 KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 95–101; KAЛИЋ 2001. 81–85; Зорица Гузина:ТАЈНЕ БЕОГРАДА. Београд, 2002. 15. (Köszönöm Süli Flóriánnak e könyvet.)

Partium

ség alól felmentett, de a hadi szolgálatban és Nándorfehérvár építésében részt kellett venniük.56 Lazarevics munkálatainak végeredményéről szólva, a despota életrajzírója, a tanító és diplomata Konstantin Filozof (Konstantin Kostenečki) a várost egyenesen Jeruzsélemhez hasonlította.57 Az 1404 és 1427 közötti építkezései során épült ki korszerű erőddé Nándorfehérvár vára.58 Ezt azért fontos a vár védelmében kiemelnünk, mert az ostromtüzérség megjelenése megkövetelte a falak átépítését és megerősítését. Ezek közül a leggyakoribb módszerek a várfalak belső oldalának földdel való megvastagítása, a magasságuk csökkentése, az ágyúgolyók ütését elnyelő földtöltések, támpillérek alkalmazása, a toronybástyák helyett alacsonyabb vaskosabb bástyák építése és a kaputornyok alkalmazása voltak. Az átlagos falvastagság pedig 1,6–2, 6 méter volt.59 Lazarevics építkezése is követte ezeket az európai hadászati–várépítészeti változásokat. Az ehhez szükséges anyagi forrásokat elsősorban az ország nemesfémbányáiban találta meg. A kereskedők is özönlöttek a bányászközpontokba, főként a raguzaiak, akik az ércért ﬁnom kelméket, élelmet szállítottak. A kereskedelmi vámok is a despotát gyarapították. Lazarevics fontosnak tartotta a városok, a bányászat fejlesztését.60 Szerbia legnagyobb bányászati központja a novo brdo-i szerb bányaváros, amely Európa legfontosabb ezüstbányája volt a török hódításig. Itt szakképzett bányászok dolgoztak. Brocquière szerint Novobrdo (Nyeuberg) városában lévő arany és ezüstbányák kb. 200 000 arany hasznot hoztak, Konstantin Filozof pedig egyenesen ezüst- és aranyvárosnak nevezte.61 Lazarevics István 1404 és 1410 közötti első szakaszban bővítette ki a Fellegvárat és a Vízivárost. Majd 1410 körül 10 éven át a Felsőváros erődítéseinek megépítése folyt. 1420 körül, egészen Lazarevics haláláig az Alsóváros került kiépítése.62 A vár XV. századi állapotát Cseh Valentin térképén mutatjuk be. A Felsővárosban eredetileg 11 magas torony állt falakkal együtt, a déli kapu Konstantinápoly felé vezetett.63 A várfalak nem pontosan észak-déli tájolásúak. Az északnyugati falak 5 méteresek voltak. A többi 3 oldal, az északkeleti, a délkeleti, a délnyugati fal már kettős falövben folytatódott, amelyet 1410 és 1420 között építetCseh Valentin nyomán

56 57 58 59

60 61 62 63

KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 95 Зорица Гузина:ТАЈНЕ БЕОГРАДА. Београд, 2002. 17. Cseh 2007. 49. Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541–1593, Budapest, 1980. 28. Gerő László: Jellegzetes építési korszakok és ezek történeti előzményei az európai várfejlődés keretében. In.: Várépítészetünk, főszerkesztő: Gerő László, Budapest 1975. 14, 25, 29, 35, 37. Cvetkova 1988. 41. Szamota 1891. 74. Cseh 2007. 49. követve Popovic korszakolását. Cseh 2007. 52.

nyár

tek. A helyszíni méréseink alapján az átlagos falvastagság 1, 6– 3, 1 méter. A vár mai – többször átépített– állapotában legjobban az északkeleti fal vizsgálható. Lazarevics építkezései során a régi falakat itt megmagasították és a várfalat kívülről külső támfallal jelentősen megvastagították és megerősítették, hogy ellenálljon az ekkoriban megjelenő ostromágyúk tűzerejének (kép a 25. oldalon). Nem véletlenül, mert ezen az oldalakon volt legjobban kitéve a vár a szárazföldi ostromnak. Nándorfehérvár kiépítésében a XV. századi, egyes falszakaszokon a bizánci építészetre jellemző erődépítési módszert is felfedeztünk, az ún. vegyes vagy rekeszes falazás nyomait, amely a XII. századi várban is megvolt. A vegyes falazás azt jelentette, hogy a várfal kövei közé kisebb–nagyobb vízszintes távolságban téglasorokat is beépítettek. Bár nem rétegenkénti szabályossággal, de az ekkoriban épült Despota kapujánál láttunk téglákat is beépítve a kőfalba (kép az 57. oldalon). A kettős falat még egy várárokkal is kiegészítették. A kettős falrendszer korszerű és ismert volt Európában is.64 Ezt Brocquière is leírta: „A fekvésénél fogva rendkívül erős várat árok és kettős fal veszi körül, mely pontosan követi a talaj vázlatát.” 65 A nándorfehérvári védőfalakat továbbá tornyokkal tagolták. Ezek ún. külső tornyos rendszerűek, lehetőség volt a tornyokból az oldalazásra, a szomszédos tornyok kölcsönös megvédésére. Ezek közül néhány a helyszínen ma is tanulmányozható. A tornyok négyszög vagy félkör alakúak. Így az északkeleti és az északnyugati fal találkozásánál 1404 és 1427 között felépített Despota kapuja, félkör alakú kiugró tornyával (kép a 101. oldalon). A falvastagsága 1, 5 méter. A délkeleti falon volt a Vár főbejárata: a Déli kapu 2 toronnyal közrefogva, felvonóhíddal ellátva.66 Lazarevics megerősítette a Fellegvárat is, az egykori bizánci erődöt, mert ide helyezte saját székhelyét, a királyi lakosztályt. A Fellegvár ekkor két részre tagolódott és mély árok választotta el a Felsővárostól. A Lakótorony neve lehetett a „Ne bojsa” (=Ne félj!) a királyi lakosztállyal, amelynek méretei nem ismertek, mert 1717 után, a törökellenes háború után lebontották és nem azonos a mai ilyen nevű toronnyal. Az udvaron át a Lakótorony mögött volt a Belsővár vagy „harmadik vár”, ahonnan –menekülés esetén– titkos ajtó nyílt a Dunára és a városba. A Fellegvár vízellátása a Dunából és az Alsóvárosból történhetett.67 A Fellegvárral együtt építette ki Lazarevics István a Vízivárost. Ez tulajdonképpen a Nyugati Alsóváros, amely a Száva partjáig ér. Kikötőjét tornyokkal védték. Az egyik tornya a folyómederbe épült, alatta átfolyt a Száva és egy vízimalmot működtetett. A Malomtorony nevét innen kapta. Brocquière a kikötőben és a folyón gályákat is látott. „A mintegy 15–20 gálya befogadására képes kis kikötőt két torony védi, az egyik toronytól a másikig húzódó lánczcza az egész könnyen elzárható. Ezt azonban csak hallomásból tudom…A

64 65 66 67

A többszörös falrendszer legjobb példája pedig Konstantinápoly hármas falrendszere. Szamota 1891. 79. Cseh 2007. 54–57. Cseh 2007. 62.

Partium

Száván hat gályát és öt naszádot láttam.”68 A Vízivárost partmenti fal és északi oldalról is fal védte. Az északi fal tornyokkal oltalmazta a Fellegvártól a Malomtoronyig terjedő szakaszt. A déli fala viszont kettős falrendszerű lett, amely a Fellegvárig és a Felsőváros délnyugati kettős faláig húzódott. Mára a Víziváros nem maradt fenn.69 Nándorfehérvár legnagyobb része az Alsóváros, maga a város, amely a Duna felőli parttól a Felsővárosig és a Vízivárosig terjedt. A Duna partján végig tervezték egy fal építését, de nem tudjuk, hogy ez Lazarevics idején elkészült-e. Itt volt a város leggyengébben megerődített része, mert a Duna maga védte. Az Alsóváros főbejárata a keleti kapu, amely megsérülhetett az 1440. évi ostrom során a tűzfegyverektől, mivel később Hunyadi és Újlaki elé épített 2 félkör alapú tornyot, amely 1456-ra készen volt. Az Alsóvárosban élt a lakosság, iparosok, kereskedők. Itt volt a piactér, a görögkeleti érseki palota, a székesegyház. A lakosság összetétele vegyes volt. Bár sok magyar telepedett itt le, a lakosság többségét szerbek és raguzai kereskedők alkották. Innen kerültek ki a Tallóci ﬁvérek is.70 Brocquière először elcsodálkozott, hogy Tallóci Matkó akkori várkapitány 25 felfegyverzett németet hozatott a vár védelmére, nem pedig helybelieket vagy magyarokat. „Erre a következő felvilágosítást kaptam: a szerbek a törökök alattvalói és adóﬁzetői lévén, óvakodni kell tőlök, a magyarok pedig annyira remegnek tőlök, hogy ha a török megjelennék, nem mernék ellene védeni bármily erős legyen is a vár. Ezért tehát idegeneket kellett hívni.71 A szerb szakirodalom szerint is bár a Felsővárosban volt a magyar hadsereg, ez elkülönítve állomásozott, mert a szerbeknek nem volt szabad ide bemenniük. Zsigmond király ugyan próbálkozott magyar lakosság betelepítésével, de az Alsóvárost többségében szerbek lakták.72 Lazarevics halála után, a tatai szerződést követően, a Tallóciak folytatták a vár kiépítésének munkálatait, amelynek következő szakasza 1427-től az ő irányításukkal történt egészen az 1440. évi ostromig. Ők látták el a vár kapitányságát. A Tallóciak és Nándorfehérvár kapcsolata azonban már korábban kezdődött. A vár védelmében és korszerű tűzfegyverekkel való felszerelésében betöltöttt meghatározó szerepük miatt érdemes részletesebben megismerni őket. A Tallóci család történetének jelentős részét Mályusz Elemér kutatásai alapján ismerjük.73 Ehhez azóta Pálosfalvi Tamás tanulmánya szolgált kiegészítésül.74 A négy Tallóci testvér: Matkó (Máté), Frank, (Ferenc, Franko), Petko (Péter) és a legifjabb: Jován (Zowanus, Giovanni, János).75 68 69 70 71 72 73

Szamota 1891. 79–80. Cseh 2007. 63–64. Cseh 2007. 66–67. Szamota 1891. 81. БранкоВујовиђ: Београд у прошлости и садашњости. Београд, 2003. 29. A forrásokban nem Tallóciként, hanem Ragusaiakként szerepelnek, bár nem raguzai születésűek, hanem Curzola szigetéről (a mai Korcula) származnak. Apjuk helyi patrícius lehetett, akinek 4 ﬁa született. 74 Pálosfalvi 2000. 45–98. 75 Mályusz 2003. 132–133.

nyár

Legkorábban a legidősebb testvér, Matkó hagyta el szülőföldjét, Curzolát és Raguzába ment, amely ekkor élte virágkorát.76 Valószínűleg Matkót követték Raguzába testvéreik, Frank és Petkó is. Matkó önálló vállalkozó lett, Nándorfehérvárba települt, ahol, mint láttuk, tekintélyes raguzai kolónia élt. Itt saját conzuljuk is volt, aki széles hatáskörrel és 2 bírótárssal ítélkezett a raguzaiak ügyében. Matkóról tudjuk, hogy conzulként többször is eljárt (1424-ben) és tekintélyes raguzai kereskedő-vállalkozóként élt. Ami számunkra fontos az az, hogy kapcsolatban került Lazarevics István udvarával: áruhitelei, vám- és bányabérletei révén.77 Mályusz Elemér szerint így részt kapott a despota magyarországi uradalmainak kormányzásából is. Ezen a ponton nem hagyhatjuk ﬁgyelmen kívül lehetséges raguzai várépítési tapasztalatokat, mintákat a Lazarevics István-féle építkezések során. Raguza középkori városfala, erődje is magában foglalta a város települését. A XIV–XV. században a meredek felszíni szakaszokon felépített falakban kör és négyszög alakú tornyokat is építettek.78 Ezeket a Tallóciak is láthatták, ismerhették. Tallóci Matkó a katonai szolgálatokban is kiemelkedett. Zsigmond király a saját szolgálatába fogadta és a törököknek átadott Galambóc várának visszafoglalására sereggel őt vezényelte ki. Matkó 1428 júniusában Galambóc magyar ostrománál még saját 200 vármegyei familiárisaival jelent meg. A vár ostrománál tanúsított cselekedeit egy későbbi, 1437. szeptember 27-én kiállított adományozó oklevél részletezi, amely azért is érdekes, mert a vár ostrománál Tallóci Matkó tüzérségi szakértelmét és az akkor újdonságnak számító bombavető mozsarak használatát is megemlíti.79Az uralkodó Tallóci Matkó Galambóc ostromakor tanúsított vitézségéről nem feledkezett meg. Nándorfehérvár királyi kapitányának a helybeli birtokost, János testvérét, Bátmonostori Töttös Lászlót, majd 1429 szeptemberében már Tallóci Matkót nevezte ki. „Raguzai” Matkó e várkapitányságán túl együttesen Keve, Csanád, Krassó ispánja is volt. Matkó, helyetteséül, pedig maga mellé vette öccsét, Frankot.80 Ezt Brocquière lovag is megerősítette: „A vár főkapitánya, vagyis parancsnoka, raguzai Máté (Mathico de Aragouse), helyettese pedig egyik ﬁvére volt.”81 76 Raguza a Velencétől független közvetítő kereskedelem központja volt a Balkán, Itália és Nyugat-Európa között. A befolyása magyar földre is elért, a szerémségi Újlakon volt képviseletük, kolóniájuk Nagybányán. A Balkán felé a luxuscikkeket raguzaiak szállították (selyem, bársony, ötvösművek, ékszerek, üveg). Nem bankházaik voltak, hanem társas gazdasági vállalkozás (entega, collegantia) keretei közt kereskedetek. MÁLYUSZ 2003. 134–135. Legutóbb a középkori Raguzával Juhász Ágnes foglalkozott több tanulmányában. Pl: A raguzai mindennapok egy kézműves szakma tükrében: cipőkészítők a XIII. század végén–XIV. század elején. Belvedere 2009/XXI. 1–2. 64-72. Uő: A raguzai tisztségviselők a XIV. század közepén. Középkortörténeti tanulmányok 5. Szerk. Révész Éva – Halmágyi Miklós. Szeged 2007. 41–53. Uő: A raguzai (dubrovniki) diplomácia a XIV. század közepén (1343–1367) Középkortörténeti tanulmányok 6. Szerk. G. Tóth Péter – Szabó Pál. Szeged 2010. 95–108. 77 Mályusz 2003. 136. 78 Luksa Beritic: The city walls of Dubrovnik. Dubrovnik, 1989. 5. (Köszönöm Juhász Ágnesnek e könyv használatát.) 79 Thallóczy 1907. 112. (184. sz.). 80 Mályusz 2003. 138. 81 Szamota 1891. 79–80.

Partium

Frank kevei ispánként és nándorfehérvári kapitányként többször is intézkedett, amelyet oklevelek tanúsítanak.82 Főleg akkor, amikor Matkó Zsigmondot kísérte el évekig tartó európai útjára. Keve vármegyének is voltak raguzai kapcsolatai, mert a szerbiai karavánutak elértek ide is. Tallóci testvérek a végvonalba kerültek, saját gazdasági vállalkozásukkal. Gyakorlatilag a vagyonukat fektették be a feladatba. Növekvő súlyukat mutatta, hogy Matkó már Zsigmondot a legnépesebb kísérettel követte a római császárkoronázásra. Az út előtt, 1431-ben a királytól a Verőce megyei Tallócot kapta birtokként, és nevét Tallócira változtatta („de Thallouz alias de Ragusio”). A Tallóci–testvérek összehangolt tevékenységet folytattak. A működtetéshez szükséges gazdasági potenciál kialakítása érdekében a kapitánysághoz kapcsolták még más tisztségek jövedelmeit is. Így az üresedésben lévő kalocsai érsekség jövedelmeit, amikor 1433-ban Frankó számára kiutalták gubernátorságba az érsekség birtokállományát. 1434. július 14-én Zsigmond király elrendelte, hogy a nagyváradi püspökség gubernátorának, Tallóci Matkónak a bázeli szent zsinat határozata alapján a hívek jövedelmük huszad részét („semidecima, id est vigesima pars decimarum”) fizessék ki a husziták elleni hadjárat költségeire.83 E tisztségekhez továbbá mi hozzávennénk még a királyi sókamarák kezelését is. Nándorfehérvárott 1434. március 24-én Tallóci Matkó, mint kevei és bizonyos királyi sókamarák ispánja („Kowyniensis et certarum camerarum salium regalium comes”) bocsátott ki rendelkezést.84 Zsigmond király 1435. december 9-én kelt oklevelében Tallóci Matkót, mint a szegedi királyi sókamara ispánját („comes camararum salium nostrarum Zegediensium”) említi.85 A Tallóciak e „viharos gyorsaságú felemelkedése” a királyi hatalom másik tartóoszlopa, a Cillei- család hatalmának ellensúlyozására szolgált. Ugyanis Zsigmond apósa, Cillei Hermann halálával (1435. október) a zágrábi püspökség, vránai johannita perjelség birtokkormányzása mellett Tallóci Matkót nevezte ki szlavón bánná.1436-ban pedig átvette a horvát–dalmát bánságot is. Ezzel az egyre növekvő délvidéki Cillei érdekszférát veszélyeztette. Horvátországban 1436-ban Matkó a király nevében foglalta le Ivan Nelipčič hagyatékát, amelyre a Frangepán-fivérek is igényt tartottak.86 1436-ban Frangepán János fellázadt Zsigmond ellen és magának követelte a horvátdalmát báni címet, erre II. Murád szultán („perfidissimum Omorat Turcorum dominum”) megnyert „saját barátságára és kegyére” („in suam amicitiam et favorem”) más dalmát és bosnyák főurakat is. A királyi sereg élén Tallóci Matkó és testvére, Petko vonult be Dalmáciába, Szlavóniába és Horvátországba. 82 Például 1435 augusztus 19-én kelt oklevélben Frank mint kevei ispán és nándorfehérvári kapitány szerepel („comes Kovynensis ac capitaneus Nandoralbensis”). A Zichy és Vásonkeői Gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. VIII. Szerk. Kammerer Ernő, Budapest, 1895. (385. sz. okl.). A továbbiakban: Zichy 1895. 83 Zichy 1895. 537–538. (365. sz. okl.) 84 Zichy 1895. 534–535. (362. sz. okl.) Bátmonostori Töttös László birtokháborítási ügyében. 85 Zichy 1895. 565. (390. sz. okl.) A király Bátmonostori Töttös László házassági költségeire 500 arany értékben sót utalt ki, amelynek átadását Tallóci Matkó szlavón bánra bízta. 86 Pálosfalvi 2000. 47.

nyár

Először a Frangepán kezén lévő várakat foglalta vissza. Zÿn87 váránál azonban kemény ellenállásba ütközött. Az oklevél ismét megemlíti, hogy Tallóci Matkó az ostrom során újra együttesen alkalmazta a hagyományos rohamozás mellett a korszerű tüzérséget. „Matkó bán megérkezve maradék seregével és bizony ezen vár megostromlásához szükséges különféle találmányokkal és bombavetőkkel („diversis ingeniis et bombardis”), ugyanazt a várat erősebben mind ezen találmányokkal, mind pedig kéziharccal több napon át ostromolta” (ford. Szabó Pál).88 Azonban a szorongató élelmiszerhiány miatt testvérével együtt kénytelen volt elvonulni a vár alól, a harcok tovább folytak és a két Tallóci fényes győzelmével végződtek.89 Azonban a Cilleiekkel és szövetségeseikkel folytatott versengés másik ütközőterülete Bosznia volt. Cillei Hermann megállapodott I. Tvrtko bosnyák királlyal abban, hogy törvényes utód nélküli halála esetén Cillei Hermannra vagy fiúutódaira ruházza a királyi címet. 1434 végén Tallóci Matkó viszont visszahelyezte II. Tvrtko-t, de egyúttal saját kezében tartott több boszniai várat.90 Így Boszniában is folytattak a Tallóciak háborút. Habsburg Albert király 1438. március 31-i oklevele felsorolja a Tallóciak addigi érdemeit, ezek közt megemlít boszniai harcokat is, amelynek során elfoglalják Jajca, Komothyn és Bachacz várakat. Hadidded91 ostromakor pedig nagy veszteséget szenvedtek.92 Az mindenképpen kiemelendő, hogy eszerint 1435-ben Jajca várát Tallóci Matkó helyezte magyar uralom alá.93 1436–1437-től Matkó és Petkó közösen viselte a horvát-dalmát báni tisztet. Matkó a szlavón báni tisztet továbbra is megtartotta. A harmadik testvér, Tallóci Frank 1436-ban a szörényi bán lett. Az 1437. szeptember 27-i oklevél még megemlíti a Tallóciak szerbiai és törökellenes harcait is („in regno Rascie”). Ennek előzményéhez hozzátartozott, hogy Galambóc sikertelen magyar ostroma miatt Brankovics György a magyarokkal való addigi szövetség felbontására kényszerült (1428), és át kellett adnia Krusevac várát is a töröknek. Brankovics számára egyedül Szendrő maradt meg, a magyarországi birtokaira távozott.94 Az oklevél szerint a minap („nuper”) Zsigmond király egy hatalmas sereg élére Tallóci Frankot és guti Ország Jánost, Marczali vajdafi János udvarmestert állította. A hadjárat célja az volt, hogy visszafoglalják Krusevác várát (Crusowcz) valamit az, hogy a Morava-folyón („in fluvio Morwa”) lefelé haladva lángbaborítsák és megsemmisítsék a törökök gályáit és hajóit („galeas seu naves”), amellyel már évek óta az alsó része87 A dalmát Szinj vára Wertner értelmezése szerint. Wertner 1911. 545. 88 Thallóczy 1907. 118. (184. sz. okl.) „superveniente ipso Mathkone bano cum reliquo suo exercitu, necnon cum diversis ingeniis et bombardis ad expugnationem ipsius castri necessariis, idem castrum fortiter tam per ipsa ingenia, quam manualem pugnam per multos dies…expugnare” 89 Wertner 1911. 544–545. 90 Pálosfalvi 2000. 47. 91 Wertner szerint a mai Sztarigrad Szarajevótól délkeletre. Wertner 1911. 545. 92 Thallóczy 1907. 125. (187. sz. okl.) 93 Engel–Kristó–Kubinyi 1998. 157. 94 Pálosfalvi 2010. 7.

Partium

ket („in partibus inferioribus”) fosztogatják.95 Az átutazó Brocquière is leírta, hogy a Niszava és a Morava-folyók torkolatánál a törökök általában 80–100 gályát, tutajt tartanak a lovasságot és a sereget átszállítani háború idején.96 Sőt 1432-ben leírása szerint Galambócnál „A törököknek itt száz naszádjok van Magyarország megtámadására. E hely parancsnoka a fent említett Cenaym bey (Szinán bég)”.97 Az említett hadmozdulatok előkészítését megerősítve az 1437. évi perhalasztási okiratok is nagyarányú nemesi hadbaszállásról tanúskodnak Tolna, Csanád, Bodrog, Baranya megyékben.98 Sőt a seregben cseh zsoldosok is részt vettek, mert március 26-én kelt oklevelében a király Sopron városát bízza meg, hogy 12 hajót szerezzen a Pozsonyból Nándorfehérvárba való elszállításukra.99 Az 1437. évi Tallóci-oklevél szerint a sereg először Galambóc alá érve a vár környékét, falvait és tartozékait felgyújtva megsemmisítette, majd a Morava partján haladva mélyen benyomult Szerbiába, elpusztította a törökök hajóit, Krusevác várát és visszafordult. A törkök csak a már visszavonuló és a Dunán még át nem kelt seregre tudtak rátámadni. Tallóci Frank serege megvédte magát, a törököket megfutamította és több török zászlót („certa vexilla seu banderia”) néhány fogollyal a Csehországban tartózkodó Zsigmondhoz küldött.100 Az eredményhez az is hozzátartozik, hogy egyúttal sikerült felmenteni Szendrő várát, Brankovics székhelyét is a török ostrom alól.101 „A Három bán” Zsigmond uralkodása végére az országnagyok közé tartozott. 102 A király halálakor pedig a Cilleiekkel folytatott versengésben is óriási helyzeti előnyt élveztek, hiszen nemcsak szlavón, dalmát–horvát bánok voltak, hanem a kalocsai érsekség, a zágrábi és csanádi püspökség, a vránai perjelség birtokait is kormányozhatták.103 A Valkó és Pozsega megyében lévő déli birtokaik közvetlenül érdekeltté tették a Tallóciakat az ország védelmében és ez talán későbbi példaként szolgált Hunyadi János számára is. Valóságos Tallóci gazdasági „birodalom” nőtt ki, és egymásnak tudtak segíteni a gazdasági tartalékaikkal: birtokaik, raguzai kereskedelmi kapcsolataik, jobbágyaik bevonásával. Ezt 1440-ben a hosszú török ostromkor tudták megmutatni. Matkó és Frank is részt vettek Nándorfehérvár kiépítésében és 1437-ben raguzai mestereket fogadtak fel. A fejlesztés az akkoriban újnak számító tüzérségre is kiterjedt, amit az 1432-ben Brocquière lovag is tanúsított. A várat 5 erődre, erősségre különítette el. „Öt erősségből áll, közülük három az említett magaslaton, kettő pedig a víz mellett emelkedik…Mind az öt erőd jól föl van szerelve tüzérséggel.”104 A későbbi várvédő, a legﬁatalabb testvér, János (Johannes, Jován, Zowanus) műkö95 96 97 98 99 100 101 102 103 104

Wertner 1911. 547. Brocquière 1848. 358. Szamota 1891. 81. Wertner 1911. 546–547. Wertner 1911. 547. Thallóczy 1907. 120–121. (184. sz. okl.); Wertner 1911. 548. C. Tóth 2009. 89. Mályusz 2003. 149. Pálosfalvi 2000. 48. Szamota 1891. 80.

nyár

déséről kevés adat maradt fenn. Frank mellett kitanulhatta a katonai mesterséget. Habsburg Albert magyar király (1438–1439) őt nevezhette ki Nándorfehérvári kapitánynak, hiszen a korábban említett 1438. évi március 31-i oklevélben már a legﬁatalabb Tallócit találjuk e tisztségben.105 Ennek indoka talán az lehetett, hogy a Tallóciak őt támogatták és 1437 decemberében éppen Tallóci Matkó tartóztatta le az Albert ellen szervezkedő Borbála királynét. Ennek eredménye az lett, hogy Matkó és Frank örökjogon megkapta a Kőrös megyei Szentgyörgy várát, továbbá a zágrábi püspök, Curzolai vagy Korcsulai Ábel, Matkó unokaöccse lett.106 Vélhetően ebbe sorolhatjuk be Tallóci János várkapitányi kinevezését is.

A XL. Tokaji Írótáborban a Partium lap szerkesztői és szerzői: Bertha Zoltán (Debrecen), Szakolczay Lajos (Budapest), Felhős Szabolcs (Vásárosnamény), Farkas Gábor (Debrecen), Oláh András (Mátészalka), Marcsák Gergely (Ungvár).

105 Thallóczy 1907. 125. (187. sz. okl.) 106 Pálosfalvi 2000. 49.

Partium

I F J Ú S Á G I R O VA T

MARCSÁK GERGELY

Álom - Tudja, sosem szerettem én lenni az okosabb. - Igen. - Mondja, mi foglalkoztatja leginkább? - A gyermekeim jövője. - Adjak esetleg egy kis pénzt? - Nem fogadhatom el. Nem úgy neveltek. ... Viszont, ha úgy szerveznénk, hogy én meghalok és maga lesz a hibás... - Akkor kénytelen lennék ﬁzetni. - Pontosan. És hosszútávon mindenki jól jár. - Nem fogják siratni? - De. Ezért mondom, hogy hosszútávon. - Nem keresi tovább a szépséget? - Nem. Meguntam. Többször a markomban volt és mindig elsorvadt. De maga meg honnan tud erről? - Hogy keresi? - Igen. - Mind azt tesszük. Csak nekem még magánál is kevesebb esélyem van rá, hogy megtaláljam. - Ugyan. Egyforma eséllyel indulunk. Vagy nem? - De, csak nem mindegy, közben milyen messzire sodródik az ember. Én is tervezhetném a balesetem, de annak semmi értelme. Olyannyira, hogy Isten se gondol vele. Vagy ez csak nekem tűnik így? - Nem. Én is, mi is így gondoljuk. - Viszont, ha még mindig biztos a dolgában, arra jutottam, hogy segítek. - Jó, akkor ki kell találni, hogyan csináljuk. Remélem nem haragszik meg, de azt beszélik, hogy van már gyakorlata ilyesmiben... - Nem haragszom. Bár ezt homály fedi még a közeli ismerőseim előtt is, de sejtettem, hogy beszélnek róla. ... Térjünk a tárgyra. Biciklivel jár munkába? - Igen. Minden reggel hatkor indulok. - Nagyszerű. Én majd szemből jövök. A többit közben kitalálom. Igyekszem minél kevesebb fájdalmat okozni. - Köszönöm, kedves magától. Megszólalt a mobil ébresztője. N felébredt, kinyomta. A gyerekszobára nézett és felsóhajtott. A konyhában evett egy szendvicset és próbálta felidézni, mit álmodott. Nem ment. Biciklire ült és útnak indult.

nyár

FELHŐS SZABOLCS

„ Csak a nagy dolgokért Önként vállalt kereszt Váltja meg az embert „ Kovács Vilmos / Kárpátalja /

Minden alkotó emberben él a kiteljesedés vágya isteni adottságainkból következően*1 A fenti idézet minden olyan művésznek szól, – különösen a mi korunkban – aki igyekszik megfelelni lelkiismeretének és hite követelményeinek. Meglátásom szerint idén kiteljesedik az Unitárius Alkotók Társasága, amely a beregi unitárius szórványban bontott zászlót. Ezen az őszön szeretnénk egy rendhagyó közgyűlést tartani, mivel egy valódi paradigmaváltásra van szükségünk.Teljesen új szemlélettel és lelkülettel kell hozzálátnunk a mindennapi munkánkhoz, a megújult vezetőség irányításával. Alkotóművész tagjainknak teljesen új világlátást kell elsajátítaniuk, mert igen fontos a hitünkből adódó unitárius értékeink felmutatása. Miért van szükség egy ilyen megújult társaságra? Az alkotó ember tevékenységi területe a világ, mellyel együtt alá van vetve a történelemnek. S bármely alkotóművész, akármilyen kimagasló helyet foglal el a világban, történelmisége súlyos kérdések elé állítja, s azok megoldására kényszeríti ( ilyen a halál, a halhatatlanság és az örökélet problémája). A keresztény szellemű művésznél különösen fontos kérdések ezek. Először vizsgáljuk meg a legfontosabb tényezőt, a halhatatlanság, mint lehetőség kérdését. Az emberi szellem nem anyagi természetű, tehát nem mulandó. Ezért nincs alávetve az elmúlás törvényének. Hisszük, hogy Isten biztosítja a létezés végső értelmességét. A halhatatlanság tehát szorosan összefügg Isten munkálkodásával. Merőben az a tény, hogy a lélek él tovább, folytatja eddigi életét, nem nyújthat beteljesülést. Az alkotó embernek tehát fontos küzdenie azért a harmóniáért, amely a test – lélek nyilvánvalóságában jelenik meg, jelezve egyben a személy feladatát is. Ilyen, Istentől vezérelt alkotókra van szüksége a társaságunknak, akikkel végre lehet vinni a teljes paradigmaváltást. Filozóﬁailag is számot kell vetni a halhatatlanság kérdésével, amely továbbra is annak a kérdésnek a megválaszolásához segít bennünket, hogy mi is az alkotó ember? * Az ősszel megújuló Unitárius Alkotók Társasága közgyűlése elé

Partium

Kant, a transzcendentális reflexió megalapítója kimutatta, hogy az ember szellemisége révén kilóg a világból, túlmutat önmagán. Az öntudat és az önismeret fogalmai pedig azt mutatják, hogy nem tudathasadásos gondolat az egy énünkön belül két oldalt megkülönböztetni, vagyis az empirikus és a transzcendentális ént. Ez a kettős egység, mely igen titokzatossá teszi az embert. Bonyolult és titokzatos teremtmény a művészember. Az Istent kutató és az Ő akaratát kereső ember számára igen nagy élményt és komoly lelki-szellemi segítséget jelenthet az alkotó ember megélt, megküzdött tapasztalata. Ezek a művészek delejtűként ténykednek a világban. A művészember az alkotásain keresztül az autonómiának egy olyan teljességét tudja realizálni, amely bizonyos fokig emlékeztet az isteni teremtő aktusra. A művészi alkotói folyamatban tehát kiteljesedik az isten-képmás, s az alkotáson keresztül sajátos, hasonlíthatatlan kapcsolatba tud lépni a transzcendens világgal is. Nagy költőnk közérthetően szól minderről. Ady Endre írta 1908-ban : „A hit valami olyan portéka, mely minden korszak emberei számára akképpen jut, mint a kenyér; volt eset rá, hogy Párizsban is külön számítottak fel kenyeret az étkezésnél, és Budapesten kétszer annyit adtak két krajcárért, mint ma. Az okos közgazdászok megmondják a kíváncsiaknak, hogy micsoda konstellációk az okai ennek. De a hit gazdaságilag megmagyarázhatatlanabb a gabonánál és a kenyérnél. Nem igaz az, hogy valahonnan az északi vagy déli sarkról egy-egy Pesszimista áramlat indul útnak az emberek lelkeibe. De az igaz, hogy a hit, ma még a proletár új szívek birodalmában is tartalmi. Nincs hit, és teljességgel nincs hit a Duna – Tisza táján, ahol általában mindig kevés volt. A delejtű emberekről beszélek, ami nyilvánvaló, az Érzékenyekről és az értelmes szomorúakról.” Manapság is ezekre a delejtűs művészemberekre van szüksége megromlott világunknak, akik a végtelenből jönnek, s a véges valóságból a halhatatlanságba mennek. A művészek az örökkévalóság retúrjegyével őrült oda-vissza utazók ég és föld , ember és Isten között. Hallgatnunk, néznünk és megértenünk kell őket, hiszen csak ők képesek mindent kitapogatni: ami volt, lesz és közeleg. Ezzel a kis eszmefuttatással a közöttünk tevékenykedő, művészi vénával megáldott atyánkfiaira kívánom felhívni a figyelmet, akik a társaságunk hasznos tagjai kívánnak lenni. Talán életük gyötrelmesebb, vagy örömtelibb, reménnyel teljes istenkeresés (még ha a művészet birodalmában is) Figyeljünk tehát művészeinkre, az alkotó ember rezdüléseire, hisz ténykedésük üzenet az örökkévalóság birodalmából. Útbaigazítást, ösztönzést adhatnak műveiken keresztül. Ez mindannyiunknak szárnyakat adhat a közös munkánkban. Még egy fontos dolgot kell tisztáznunk, hogy teljesebb legyen a kép. Mi a különbség a keresztény és a nem keresztény jövőszolgálat között a művészetben? A lényeges különbség a motivációban van. A keresztén alkotó ember a mindennapi munkájában a teremtést viszi tovább, az em-

nyár

bertársként vállalt szolgálat a megváltói mű folytatása, az emberség elősegítése, a társaságunk és az egyházunk szeretetközösségének szélesítése. A keresztény lelkületű alkotó tehát mindig és mindenütt mint Jézust követő cselekszik Isten országa építésében. Nem kétséges, hogy valóban sokat tehet például a hétköznapok demokratizmusáért a helyi és országos közéletben, ha komolyan veszi, hogy azt a Jézust követi és jeleníti meg, akiben nincs Sem zsidó, sem görög, sem úr, sem szolga, sem férﬁ, sem nő. A keresztény ember jövőt építő munkájában az a felismerés lehet központi jelentőségű, hogy a hit alapvetően jövő-struktúrájú, hiszen feltételezi a világ nyitottságát, alakíthatóságát, be nem fejezettségét. Az örök visszatérést, teljes meghatározottságot valló régebbi vallásokkal szemben éppen ez volt a kerszténység nagy újdonsága.Ezért van hitünknek mondanivalója a lehetőségeket kibontó atomkor embere számára is. Az alkotó ember a jövő lénye. Hiszen a távlatnélküliség a művész számára maga a halál. A kovász szerepét csak keresztényi lelkülettel, hivalkodás nélkül tölthetik be művészeink. Unitárius szellemiségű (kutató lelkülettel és töltődéssel) alkotóink az értelmes tervezést és a jövő tekintetében realitásra nevelhetnek. Természetesen csakis szeretetközösségben valósítható meg mindez, amely időtlenséget sugároz. Mert a mi boldogságunk nem a mulandó dolgokban van.Arra vagyunk hivatva, hogy részesei legyünk az igaz és örök jónak. Mindezt szem előtt tartva és megvalósítva a mindennapi alkotó munkánkban meg fog történni a várt paradigmaváltás közösségünkben, amely nagy lehetőség. Legyünk jelek a környezetünkben! „A legfőbb bátorság a remény” Illyés Gyula

Vízesés

100

Partium

GAJDOS ÁGOSTON

téesz fel lehet-e dolgozni egy tonna ócskavasat az alábbi feltételek mellett egyetlen emberöltő a rendelkezésre álló csont, izom satöbbivel a termelési cél legyen ezer darab méretarányos csiszolt felületű vaskereszt vésett felirattal „bűnös vagyok” meg kell próbálni

Látomás Látom amint a vágy csengettyűivel játszva álomba szelídíted porcelán elefántjaim összeroppant moccanásait.

A Despota kapuja külső toronnyal. Tanulmány a 90. oldalon (A szerző felvétele.)

nyár

101

Óda egy gyémánt ragyogásáról Szikrát vet a fű gyönge csomóit a Nap lángszórós nevelése tanítja. Föltámad az ég elválik a föld izzadt melegétől a kék hidegen. Ragyogás szárnyal sietős lett minden csipogó csőrnek a csicsergés. Messzire érnek a hangulatok ez a reggel más levegőt szív. Telt gyönyörűség tölti a bújó rést behatol ez a fény sok anyagba. Egy töri csak meg az Istent éleivel csúcsán mutogatva magát. Kicsi kő még bár tiszta merítés úgy hatol át szigorún az időn. Nem jelenés ez sem csillag még harmat sem fagy meg ilyenre. Csak könnye lehet hát ez ama szűznek kit hajnalon ért vágya utol. 102

Partium

FARKAS GÁBOR

Adj valamit adj valamit ami nem számokkal kifejezhető

ami nem relatív idegen idő vagy idegen ritka a sokban

adj valamit ami nem csupán hideg számtan

Templomom Zászlóként lobogni szélben, kaviccsá lenni egészen. * Szent, alvadt vér a kereszten, hinni, hogy általa: MINDEN.

nyár

103

BUDAHÁZI ISTVÁN

Egy megbántott lány Johannának Mint szakadt nyakláncszemek, gurulnak arcodon a könnyek. Napfény szivárványozza, s tündökölve szórja. Gurulnak, gurulnak arcodon a könnyek, most sírta világra a patyolattiszta lélek.

Csak lobogott Nem becsültem rendesen, az inget, amit rám adott, nászing volt az, s szerelmesen habfehéren csak lobogott, lobogott. Most már semmit nem tehetek, ha fullaszt a Csend, felsírok, minden idők asszonyáért, aki „régen-régen halott.”

104

Partium

VARGA JÁNOS

„... Idő: borongós. 0 / -3...” A kéziratosság és az emlékezet rögzítése Ujhelyi Tivadar naplóiban Az emlékezet szervezése Merlin Donaldnak az emberi megismerésről szóló elméletét követve1, az emberi evolúció egy bizonyos szakaszában külső emlékezeti tárakat kezdett el használni az ember. Az addigi, a biológiai felépítettségtől függő és attól lehatárolt emlékezeti képesség mellett és helyett megjelentek olyan fizikai és virtuális tárhelyek, amelyek képesek a felhalmozott tudást megfelelő módon elraktározni, illetve a megfelelő módot ismerve hozzáférhetővé tenni, előhívni. Ezáltal az emlékezet kihelyeződik a biológiailag determinált testből többféle módon. Egyik formája az írás, az írásos rögzítés. Ez kevésbé sérülékeny, nehezebb megsemmisíteni. A szöveg állandóságát biztosítja az írás. (Bár ez az állandóság is relatív: az írás fizikai hordozója is megsemmisülhet, és romlással is kell számolni – a régi oklevelekkel, kéziratokkal, könyvekkel dolgozó kutató ezt a gyakorlatból ismeri.) Az emlékezet kívülre telepítésével átalakul a tudáshoz való viszony. A mesterséges struktúrákban tárolt tudás előkeresése is speciális ismereteket követel meg. A tényszerű tudás mellett fontossá válik a hozzáférési eljárásokban való kompetencia is.2 Az írásban rögzített tudás konzervatív jelleget kap az egyéni emlékezethez képest. Létrejöttének korát idézi fel a későbbi hozzáférések folyamán. Ez persze pozitív hozadékkal is jár, hiszen többletjelentéseket kap az eredeti intenciók szerint rögzített dolog. A napló Az emlékezet külső rögzítésének egyik formája a napló. A naplóíró a rendszeres aktus során az időt tapasztalja meg. Feljegyzései a ciklikus időhöz alkalmazkodnak, vagyis az esztendő lesz zárt jellege okán a naplóírás egysége. Ennek tapasztalata a kalendáriumok megjelenésével vált lehetővé. A naplóbejegyzések időkerete a kalendáriumi idő, amely rendelkezésre áll a közösség számára mint kollektív idő. Az személyes élmények, amelyek a kollektív idő tapasztalatán alapulnak, a személyes életidő rendjéhez igazodnak. A naplóban a mindennapi élet struktúrája jelenik meg. Az eseményeket az azt átélő, elszenvedő nézőpontjából láttatja. Nem a társadalom, hanem az egyén a főszereplő, aki szemtanúként figyeli és értelmezi a történéseket, folyamatokat. Maga a naplóírás is a mindennapi élet részévé válik, az erre fordított idő is szükségszerűen megjelenik az egyén életidejében3.

1 Donald, Merlin: Az emberi gondolkodás eredete. Ford. Kárpáti Eszter. Budapest, Osiris, 2001. 2 Keszeg Vilmos: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. Kolozsvár: KJNT – BBTE. Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, 2008. 85–86. 3 Keszeg 2008. 283–285.

nyár

105

Feljegyzések a múltból A népi kéziratosság vizsgálatában is vitatéma, avagy eldöntendő kérdés lehet, hogy szigorúan csak egy társadalmi réteg, jelesül a falusi, azon belül is csak a paraszti rétegbe tartozók hagyatéka kerüljön elemzésre, vagy esetleg egyéb társadalmi csoportok, magasabb iskolázottságú egyének emlékei is. Arról nem is beszélve, hogy a városban élők írásos dokumentumai is válhatnak a vizsgálat tárgyává. A magyarországi néprajztudomány régibb felfogása a szigorúbb, csak a paraszti rétegre fókuszáló kutatásokat preferálta. Ám az etnográﬁa újabb iskolái, a más paradigmá(k) ban gyökerező szemlélet kiterjesztette-kiterjeszti a vizsgálatot szélesebb társadalmi rétegekre is. És természetesen nem csak a folklór körébe tartozó anyagra vonatkozóan, hanem egyéb területeken – pl. tárgyi néprajz – is. A következőkben elemzésre kerülő napló(sorozat) is a kéziratosság tágabb értelmű vizsgálatát, nem csak a parasztságra fókuszáló kutatási elvét követi. Hiszen a kéziratok szerzője egy hajdani, egyetemet végzett földbirtokos, aki azonban 1945 után lényegében paraszti életmódot folytatott, birtokaitól megfosztva. Így egy vegyes, átmeneti jellegű kézirat keletkezett, ha az írásosság determináló tényezőiként a szerző iskolázottságát, az íráshasználathoz való hozzáférés természetességét, valamint az életmódot, az anyagi és társadalmi környezetet vesszük. Ujhelyi Tivadar kopócsapáti földbirtokos volt. 800–1200 holdnyi földdel rendelkezett. Párizsi egyetemeken gazdaságtant hallgatott, hogy saját gazdaságát sikeresebben vezethesse. 1945 után elmenekült. A házát kifosztották; agglegényéletet élt, majd később feleségül vette egykori szobaasszonyának lányát (Mariskát), akinél több mint harminc évvel volt idősebb. A földosztás után visszatért, és abban a házban élt, amelyet valamikor ő ajándékozott az anyósának. Sok tárgy és feljegyzés került be tőle a Beregi Múzeumba, többek között Eördögh Dániel kopócsapáti földbirtokos gazdasági feljegyzései, aki egyébként az ő nagyapja volt. Az Országos Levéltárba is került kb. 1200 darab családi irat (a 14. századtól kezdve) Ujhelyitől. Ujhelyi Tivadar naplói Ujhelyi Tivadar naplói 34 darab iskolai vonalas füzetben – az egyik füzetbe további borító nélküli füzetrészek helyezve – találhatók meg a Beregi Múzeum Adattárában. Az első naplófüzet 1947. január 1-ji bejegyzéssel kezdődik, az utolsó füzet 1969. október 4-én zárul le. „Istennel!” felkiáltással kezdi az első, 1947-es bejegyzést a szerző. Ez a későbbi füzetek elején, olykor a borítóján is megjelenik. Az oldalak a felső sarkokban végig számozottak. A naplóíró a feljegyzéseket napi rendszerességgel vezeti, kitérve minden részletre, a felkelés időpontjától egészen a lefekvés idejéig. Rengeteg számszerű adat szerepel a szövegben, a későbbiekben is, bizonyítva az író precizitását, egy gazdálkodással foglalkozó ember köznapi, a ház körüli dolgokra irányuló ﬁgyelmét. Időpontok, nevek, 106

Partium

pénzösszegek, az időjárás adatai kerülnek be a naplókba rendszeresen. Szemléltetőül nézzük az első nap eseményeit a legkorábbi füzetből: „Január 1. szerda. Már reggel 8-órakor felkeltünk, így kevés volt az alvás. Vitkában vagyok. Délelőtt 10-órakor az egész család, elmentünk szent misére. Ebéd után mindenki ledőlt pihenni, – ki fotelbe –, ki diványra, az éjjeli álmatlanságot pótolni. Én nem aludtam. Iducinak átadtam 10-tojást, mit a 90-frt.-os kölcsön törlesztésére hoztam magammal, a múltkor Mihály-lyal kűldött 8-tyuk és 1-kakas pótlására. D. u. 4-órakor, – bár Kornélék nagyon szívesen marasztottak –, búcsut mondtunk és kiszekereztünk a vasuti állomásra. Mihály szállított ki minket. Este 5-órakor már itthon voltunk. Mégis csak jobb – és gyorsabb vonaton! Már fűtik a vagonokat, de világítás még nincs és az ablak helyén is csak deszka van, abban egy tenyér nagyságu űveg. Persze piszkos, kopott fapadok. – Kornéléknál délben újévi köszöntő látogatást tett Bíró Dezső, Tibor ﬁa kiséretében. – Idő: borongós. 0 / -3. Lefekvés = ½ 8.” (BMAT L. sz. 473-77)* 4

A napi életrutinban – és így a feljegyzésekben is – a háztartás, a – most már – paraszti életmód rendszeresen ismétlődő tevékenységei jelennek meg. A monoton, ciklikusan visszatérő elfoglaltságok mellett azonban a szöveg kitér az egyedi, különleges esetekre is, a falusi társadalmi kapcsolatok jelzésére, emberek közötti viszonyok érzékeltetésére, a szociális státuszból fakadó egyéni élethelyzetekre, érzelmi rezdülésekre. Az egyén mindennapjaiba azonban betör a politika, helyet kér magának a történelem a napló lapjain. Ám a rendkívüli események sem szorítják ki a megszokott tevékenységeket, a megélhetésre irányuló törekvések egzakt rögzítését. Az 1956-os forradalom történései, a naplóíró szemszögéből, a falusi lokális társadalom véleménye és tettei tükrében megtörve mintegy beékelődnek a tyúkok ellátása és az aznapi időjárás pontos rögzítése közé. Az 1956-os vonatkozó naplóból: „Okt. 25. csütörtök Kelés: ¾ 5. Önborotv. Tyukok regg. ellát. Háló-rendbet. Mariskával kimentünk regg. 7-kor Kormány Mih. vidi-szögi gyümölcsösébe folytatni az alma-osztályozást, melyet este 3/4-re be is fejeztünk; a tegnapi 2 napszámos leány is itt volt. Úgy azok –, mint mi ki lettünk ﬁzetve munkáinkért. Mariskának 10-, nekem 11napom volt, melyért ketten 850-forintot kaptunk. Mariskának igen rosszul esett, hogy ugyanannyi napidíjat ﬁzetett neki is, mint a 2-naplopó, folyton fecsegő, rosszul válogató 2-leánynak. Este ½ 6-ra érk. haza. Este 7-óra után Buda Sánd.-nál, Karámos Jánosnál. Ismét elmarad holnapra számitott gyűrei malomba menetelünk; elfogyott ott a csere-lisztkészlet, a nép pánikszerüen széjjel kapkodta. Ugyanúgy, mint itt helyben a sót, cukrot, zsirt, petrolt., gyufát az utolsó atomig. A népesség száján a legrémesebb hirek

BMAT = Beregi Múzeum Adattára

nyár

107

keringenek: Bpesten tovább tart a forradalom, az orosz hadsereg, tankok Namény és Záhony felől özönlenek befelé Bpestnek. – Borult, zord idő; hajnaltól d. u. 3-ig igen sűrű köd, esőszerű;761 m/m. +11/+1.” (BMAT L. sz. 441-77) A történelemformáló események rögzítése természetesen folytatódik az elkövetkező időszakban is, egyrészt a faluban történtekről, másrészt az innen-onnan érkező hírek, a rádió által közölt fővárosi és országos eseményekről a naplóíró szubjektív szűrőjén keresztül láttatva és értelmezve. Azonban a különböző események súlyozása – szövegszerűen, „tipográﬁailag” is jelzetten – a lejegyző értékrendjének, egyéni fontossági sorrendjének függvénye. Miközben sorsfordító idők járnak, és a forradalom alakulása már a helyi lakosok sorsára is hatással van, és patetikus sorokat olvashatunk a naplóban „az egész nép egyetértő felkelésé”-ről, illetve az azt reakciósnak bélyegző szovjetbarát kormány „rádió kiáltvány”áról, piros ceruzával aláhúzva az alábbi mondat van jól láthatóan kiemelve az 1956. november 4-i hosszú, kétoldalas naplójegyzetben: „… Pajtás Istv. ma regg. kisleányával hibátlanul visszaküldte okt. 30-án olvasásra adott könyvemet…” (BMAT 441-77) A füzetek között található egy francia–magyar kézírásos szótár is, Ujhelyi Tivadar saját kezűleg jegyzett szószedete. Ez másolata egy valamikori, a párizsi egyetemi években használt jegyzetnek, amelyet 1908. október 31-től 1909. augusztus 15-ig készített. Az eredeti jegyzetek megsemmisültek, csupán töredékük maradt meg. A szótár másolata ezekből készült. A francia szavak és kifejezések magyar megfelelőjükkel leírt sorozatát ebben a füzetben 12 oldalas szöveg vezeti be, 1951. február 20-i bejegyzéssel. Ebben a szerző elmeséli Párizsba kerülését, ottani élményeit, olvasmányos formában. Az utolsó naplófüzet 1969-ben zárul. Az október 4. szombati bejegyzés az eddigi 22 év során vezetett napló tematikáját követi a napi események megjelenítésben: felkelés, állatok ellátása, étkezés taglalása. Az utolsó mondatok, az idők során természetesen jócskán megváltozott írásképpel Ujhelyi naplójában: „Lefekvés: ½ 22. Ma ebédem nem volt; nem értem rá.” (BMAT L. sz. 457-77) A bemutatott napló(k) szerzője, vezetője biztosabb módon kezeli az írott nyelvet, mint az előző fejezetekben idézett versíró parasztemberek. Származásából, iskolázottságából is következik ez. Lényegre törekvő stílusa, egyéni sajátosságokat és a kor gyakorlatát viselő és idéző helyesírása nem csak a kéziratosságot kutató szakemberek számára könnyíti meg a befogadást, hanem a laikus érdeklődők ﬁgyelmét is fenn lehet vele tartani. 108

Partium

A folyamatosan vezetett naplók lapjain rengeteg olyan adattal, megjegyzéssel, leírással találkozhatunk, amelyek az író személyiségének megismerésén, a pszichés proﬁljának megrajzolásán túl több diszciplína kutatóinak is forrásértékű anyagot biztosítanak.

Részlet Ujhelyi Tivadar naplójából

A kéziratossággal foglalkozó folklór, az életmód leírásaiból a társadalomnéprajz és tárgyi néprajz ugyanúgy sokat proﬁtálhat, mint a történettudomány mikrotörténelem iránt érdeklődő része, vagy például a hasonló szövegeket haszonnal forgató szociográﬁa is. De az irodalomtudomány is megtalálja benne a saját nyersanyagát, a szépirodalmi célú felhasználásáról már nem is szólva.

nyár

109

OLÁH ANDRÁS

Láthatatlan szerelem Bakacsi Ernő új regénye a 20-as évek vidéki Magyarországára kalauzolja el az olvasót. A Zagyva-környéki falusi, a tanyai kultúra rokonszenves világát mutatja be egy kibontakozó szerelem történetén keresztül. A regény főhőse, Buzás Pityu, szegény család sarja, aki nyiladozó értelmű kamaszként kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy származása döntő módon befolyásolja sorsát. Édesapja – aki harcolt az első világháborúban, majd a kommün alatt a Vörös Hadseregben is –, súlyos sebesülést szerezve tér haza. A fiú apja ápolása, majd halála miatt kimarad az iskolából. Cselédnek szegődik egy tanyára, hogy a család megélhetéséhez ő is hozzájáruljon. Kezdetben kondásként, majd marhapásztorként dolgozik. Ügyes ötleteivel, észrevételeivel, munkabírásával, lelkiismeretes hozzáállásával és becsületességével hamar magára irányítja gazdája figyelmét. És nemcsak a gazdáét. A figyelmes és rokonszenves fiú hamar belopja magát a gazda kislányának szívébe is. Ez a gyermekszerelem kezdetben csupán jó pajtásságnak tűnik a kívülállók számára. A gyerekek is csak annyi fogalmazódik meg, hogy jól érzik magukat egymás társaságában. Hiába azonban a nagy szerelem, hiába a kivívott rokonszenv és megbecsülés, a korszakban gyökerező felfogás szerint a főhős és a módos családból származó lány kapcsolatának nem lehet jövője. A szerző a főhős szemüvegén keresztül mutatja be a világháború befejeződésétől a gazdasági válságig tartó több mint egy évtizedet, a hétköznapi problémákkal küszködő paraszti világot, az egymásrautaltságában és egymásnak támaszt nyújtó voltában karakteresen megnyilvánuló pásztortársadalmat, és mellette a jólétet megteremtő, de azt megosztani csak a látszat szintjén akaró polgári attitűdöt. Az egyes szám első személyű elbeszélésmód alkalmas arra is, hogy a szereplők rokon- vagy ellenszenvességét a történet főszereplőjéhez fűződő viszonyukon mérjük le. Ugyanakkor azonban – épp emiatt – néhány mellékszereplő figurája, jelleme sematikusnak, romantikusan egyoldalúnak tűnik. Ezzel együtt érdekes, izgalmas az a harc, melyet a Buzás-fiú folytat a „Pityuból Istvánná érés” során. Semmiképp sem akar beletörődni abba, hogy életét az örökölt társadalmi helyzete határozza meg, és mindent megtesz azért, hogy sorsát maga irányíthassa. Útját siker és kudarc egyaránt kíséri. Helyzetét – és gazdájához fűződő addigi felhőtlen viszonyát - megrendíti, amikor szerelme váratlanul teherbe esik. Küzdelme innentől 110

Partium

kezdve nem csupán a felemelkedés, a kasztból való kitörés lehetőségének megtalálása, hanem a szülői harag és merev elutasítás megtörése, elsimítása. Olvasmányos, érdekes könyv Bakacsi Ernő regénye. A kötet küllemében is esztétikus megjelenésű – ez a borítót tervező Pereszlényi Helga munkáját dicséri, aki Szinyei Merse Pál festményeiből állított össze ﬁgyelemfelkeltő montázst. (Bakacsi Ernő: Lángoló tavasz /Hungarovox Kiadó – Bp. 2012./)

nyár

111

HÍREK Szegedi hírek Április 25-én, a szegedi Milleneumi Klubban Irodalmi szövetség címmel beszélgetést tartott a Magyar Írószövetség tavaly újjáalakult Csongrád megyei Írócsoportja. A résztvevők Bene Zoltán, Fejér Dénes, Horváth Dezső, Tarnai László, Veszelka Attila voltak, valamint Diószegi Szabó Pál, akit az idén áprilisban választott meg tagjává a Magyar Írószövetség. Május 8-án a szegedi Régi Zsinagógában Grecsó Krisztián, Németh Gábor és Szilasi László felolvasásaival emlékeztek meg Ottlik Géza születésének centenáriumáról. Május 9-én a Milleneumi Klubban pedig Bene Zoltán író tartott emlékező irodalmi estet. Május 9-én a Grand Café-ban egy újonnan induló szegedi folyóirat, a Hapax, amely a kortárs bölcsész szakmai életet és a képzőművészetet, zenét igyekszik összefogni, rendezte meg önálló estjét. Június 6-án, a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban, a könyvhét előestéjén, „Betűvetés–Könyvaratás” címmel a Bába és Társai Kiadó könyveiből kiállítást rendeztek meg, amelyet az idén Árpás Károly író, költő nyitott meg. Június 7-én, Szegeden a 83. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozatát hivatalosan Lackﬁ János, József Attila–díjas író nyitotta meg. Ez alkalommal került sor „Az év könyve” díjak átadására is. Ugyanezen a napon Valaki mindent elszeret címmel Simai Mihály József Attila–díjas költő eddigi életművének keresztmetszetét átfogó, válogatott verseiből készült kötet bemutatójára is sor került a Somogyi-Könyvtárban. Június 8-án, mutatták be a Szeged Effekt 2 antológiát, amely 34 Szegedhez kötődő szerző írásait gyűjtötte össze, többek között Árpás Károly, Bene Zoltán, Gáspár Ferenc, Kaiser László, Simai Mihály és lapunk munkatársa, Diószegi Szabó Pál írásait. A kötetet Bene Zoltán szerkesztette, az illusztrációkat Pusztai Virág készítette. Ugyanezen a napon a szegedi Városházán tartották meg egy másik, nagy hagyománnyal rendelkező antológia, a Szegedtől Szegedig ünnepélyes bemutatóját is. A kötet patináját az is adta, hogy idén a 15. alkalommal jelent meg Tandi Lajos szerkesztésében. A határon túli irodalmat pedig e napon az újvidéki zEtna Kiadó képviselte, amelynek szerzőivel Veszelka Attila költő beszélgetett. Június 10-én, a Szegedi Írók Napján a helyi szerzők közül Bene Zoltánnal, Horváth Dezsővel, Sándor Jánossal és Pásty Júliával Veszelka Attila beszélgetett. Június 11-én egy újonnan indult irodalmi-kulturális internetes folyóirat, a SzegediLap. hu mutatkozott be. Majd a Milleneumi Klubban Bene Zoltán vendége volt Végh Attila író, akinek Virrasztó Jenő álmai című kötetét mutatták be a közönségnek. Ugyanezen a napon Hetényi György: Holdvilági fény ül a magyar honon című verseskötetét mutatták be, az est házigazdája Diószegi Szabó Pál költő volt a szegedi Bibliotéka Könyvtárban. Szintén 11-én, a Grand Café-ben volt a 2011-ben, Szegeden megrendezett Hajnóczy-konferencia anyagából készített kötet bemutatója. Az „énekelt és táncolt mint egy szatír” címet viselő könyvet Dr. Cserjés Katalin és Nagy Tamás szerkesztette. 112

Partium

Június 12-én Darvasi Ferenc: Elválik című novelláskötetét Bíró Balogh Tamás irodalomtörténész mutatta be. Június 14-én a Dér István emlékkiállítást Szuromi Pál művészeti író és Novák András festőművész nyitotta meg, a Somogyi-Könyvtárban. Június 28–július 29 között rendezték meg a X. Szegedi Várjátékokat, amelynek keretében gyermekelőadások, mesemusical, zenés színművek, interaktív mesék és várszínházi előadások várták az érdeklődőket. Augusztus 24-én „A hangok költészete, a költészet hangja” címmel Diószegi Szabó Pál költő és Juhász Erika énekes tartott irodalmi–zenés koncertet. Lírai áriák, megzenesített saját szerzemények, világi és egyházi darabok fogták közre az antik és reneszánsz hagyományt felvállaló költészetet. Juhász Erika énekéhez a költő gitárjátéka és az IdőmÉrték, illetve Shakespeare köpenyében című köteteiből való versek társultak.

*** Hódmezővásárhelyi hírek A 83. Ünnepi Könyvhét nyitónapján, június 7-én a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban „Vásárhely az irodalomban” címmel tartottak irodalmi estet Prof. Dr. Imre László egyetemi tanár, Kovács Imre Attila író, Fenyvesi Félix Lajos költő és Hegedűs Endre Liszt Ferenc–díjas zongoraművész részvételével. Az est moderátora Simon Ferenc középiskolai tanár volt. Június 8-án Dr. Cserjés Katalin: Kép–olvasás, művészeti írások című kötetét mutatták be a Németh László Könyvtárban, a beszélgetőtárs Gémes Noémi PhD-hallgató volt. Június 15-én, a Németh László Városi Könyvtárban tartották a Vásárhelyi Látóhatár 2012/ 2. számának bemutatóját. A vendégek Csete György építész, Csete Ildikó textilművész, Holler László festőművész, Rákosné Horváth Erzsébet középiskolai tanár és Villányi László, a Hódiköt nyugalmazott vezérigazgatója voltak. Július 14–22. között tartotta meg a Vásárhelyi Történelmi Kör az V. Történettudományi Találkozóját a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. A régióban is egyedülálló, monumentális előadássorozaton 48 előadó 54 előadást tartott. Lapunk munkatársa, Diószegi Szabó Pál az 1440. évi nándorfehérvári ostromról szóló legújabb kutatási eredményeit ismertette, továbbá a Lehel–monda lehetséges újra értelmezéséről és VII. (Bíborbanszületett) Konstantín bizánci császár asylum-jogi rendeleteiről tartott előadásokat. Július 28–augusztus 4. között rendezték meg a XX. Augusztusi Zenei Napokat a hódmezővásárhelyi unitárius templomban. A kezdetben országos fuvolástáborként indult kezdeményezés mára sokoldalú a hazai kortárs zeneszerzők műveit is bemutató, koncertsorozattá alakult, amelynek művészeti vezetője Dratsay Ákos fuvolaművész.

*** Az idei Könyvhéten, Budapesten, a Vörösmarty téren június 9-én dedikálta tavaly decemberben megjelent Törzsét tartó ág című verses kötetét Farkas Gábor, folyóiratunk szerkesztője. Az eseményt követően az Unitárius Könyvesbolt standjánál 18 órától a

nyár

113

Partium legújabb számának bemutatója vette kezdetét, melyen részt vett Iancu Laura, József Attila díjas költő, valamint Demse Márton csángó író, újságíró, és Dinnyés József gitárművész. Az este borozgatással folytatódott jó hangulatban.

Ünnepi Könyvhét 2012. Farkas Gábor, Iancu Laura, Demse Márton

*** Farkas Gábor Temetni vagy nem temetni – elvi jogegyenlőség Európában? Mindenkinek jár a végtisztesség megadása. Az, hogy méltó kegyeletben részesüljön családtagjaival, barátaival, tisztelőivel körülvéve az utolsó, szent időben. Sajnos a huszadik századi háborúkkal, méltatlan diktátumokkal, be- és kivonulásokkal, diktatúrákkal beárnyékolt történelme nem mindig garantálta ezen erkölcsi alaptörvény meglétét. Nyírő József magyar író (1889-1953) nemzetét, elveit féltő és óvó emberként írta, amit igaznak és igazságosnak látott. Emiatt vált posztumusz nem kívánatossá szülőföldjén, Erdélyben, sok honﬁtársával együtt a román vezetés számára. De – gondolnánk – most, a békés huszonegyedik században, amikor Európa népei unió formájában szeretettel egymásra találnak (Kossuth álma ez lehetett vajon?), nem fordulhat elő, hogy egy ilyen formátumú írónak, mint Nyírő Józsefnek, ne lehetne megadni utólagosan a végtisztességet szülőföldjén. De – sajnos – Lehet. És Európa hallgat, csendes, újra csendes. Mint akkor, 1849-ben, vagy korábban 1711-ben, vagy később 1920-ban, 1956-ban. Bizony elgondolkodtató, hogy népünk szabadságának és tekintélyének megítélését formálisan ugyanazok ﬁrtatják mindeközben Brüsszelben, akik nem engedélyezték az író újratemetését, vagy aki 1956-ban hallgattak, vagy akik 1920-ban nemzetünket méltatlanul büntették. És teszik ezt most, mikor tudjuk, hogy az Európai Unió nemzetei jogegyenlőséget élveznek – elvileg.

*** 114

Partium

Farkas Gábor Író a határon A száz éve született Ottlik Gézára emlékezünk Ottlikot nem lehet megkerülni – a huszadik századi magyar széppróza sarokpontjai közé tartozik az Iskola a határon, de Ottlik Géza nem „egyműves” szerző, ezt ne feledjük. A Buda, a Hajnali háztetők című regényei, vagy számos elbeszélése mind a feledés, vagy a nem elemzettség méltatlan helyén nyugszik, pedig a főmű rétegei is érthetőbbé válnak ezen írások ismeretében. Vagy említhetnénk az író viszonyát a bridzshez, hiszen éveken át szerkesztője volt a Budapesti Hírlap, majd az Új Magyarság bridzsrovatának, 1937-től maga is igazolt bridzsversenyző, több díjat is nyert. Haláláig népszerűsítette a játékot hazánkban, Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein címmel bridzskönyvet is írt Hugh Kelseyvel közösen. A tágabb olvasóközönség számára mégis az Iskola a határon írójaként ismert. Nem véletlenül: a száz éve született Ottlik Géza életrajzi ihletettségű iskola-regényével (hiszen a főhős, Both Benedek az író alteregója a műben, a többi szereplő pedig azonosítható Ottlik egykori osztálytársaival) olyan prózát alkotott, mellyel méltán került a magyar epika klasszikusai közé, és olyan szerzők vallják mesterüknek, mint Tandori Dezső és Eszterházy Péter. Ottlik óta tudjuk, hogyan lehet önkéntelenül is ragaszkodni elveinkhez, hogyan lehet a világot birtokba venni oly módon, hogy lelkünk sértetlensége és személyes szabadságunk megmaradjon.

*** Újra egységes az Unitárius Egyház Történelmi pillanatot éltek át június 28-án Kolozsvárott, a belvárosi unitárius templomban az ünnepi zsinat résztvevői a magyarországi és erdélyi unitáriusok. A Trianon óta szétvágott egyházrészeket az államhatárokat is átlépve egy intézményi keretbe szervezték és megalakult a Magyar Unitárius Egyház. A Kárpát-Medencében így 100.000 főt számlál az egyesült unitáriusság, amely az erdélyi 80 ezer és a magyarországi 20 ezer lélekből tevődik össze. Érdemes szó szerint idézni azt a határozatot, amelyben az egység helyreállításáról döntöttek: „Isten gondviseléséből mi, a Magyar Unitárius Egyház zsinatának tagjai, történelmi jelentőségű eseménynek lehetünk tanúi és alakítói. A Magyar Unitárius Egyház az egyetemes keresztény anyaszentegyház részeként az Isten országa megélésére törekvő Jézus-követők szeretetközössége. Az egyistenhívő unitárius kereszténység intézményes egyházi formája a reformáció korában szerveződött, és a történelem haladó értékeit vállalva teljesedik ki. Hivatása Isten és ember szolgálata, a közösség életének építése. Küldetésének területei: a hitélet, a szeretetszolgálat, az oktatás, a nevelés, a közművelődés és a társadalmi felelősségvállalás. Az erdélyi országgyűlés 1568. évi vallásügyi

nyár

115

határozata a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. Egyházunk szabad vallásgyakorlatát első alkalommal ez a törvény tette lehetővé, utat nyitva az egyetlen erdélyi alapítású magyar egyház állami elismeréséhez. Miután egyházunk mostoha történelmi körülmények között évszázadokon át küzdött fennmaradásáért, majd a trianoni diktátum és a kommunista diktatúra következményeként maradék egyházszervezetünket is feldarabolták, a XXI. század elején lehetővé vált a Kárpát-medencei magyar unitáriusok egyházi egységének megvalósítása. A kedvező nemzeti és nemzetközi lehetőségekkel élve a két magyar unitárius egyházrész – az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház – főhatóságai elhatározták a teljes körű egyházszervezeti egység helyreállítását. A Magyar Unitárius Egyház jövőbeli működésében, szervezeti felépítésében, belső jogrendjében, valamint istentiszteleti és szertartási rendjében egységes egyházszervezetet alkot. Meghatározó vallási, eszmei és történelmi értékeit, működésének és szervezetének alapelveit az alaptörvénye rögzíti, amely alapjául és keretéül szolgál minden más egyházi jogszabálynak. Egyházunk újraegyesüléséért hálát adunk gondviselő Istenünknek, a történelem Urának. Tisztelettel emlékezünk egyházunk néhai szolgáira, elöljáróira és tagjaira, akik áldozatos helytállással töltötték be egyházépítő és -fenntartó hivatásukat. Istenbe vetett hitünkből fakadó erővel és reménységgel kívánunk hozzájárulni egyházunk küldetésének megvalósulásához. Isten legyen ebben segítségünkre, és áldja meg egyházunkat! ”

*** Június végén a Lakitelki Népfőiskolán a Kárpát-medencei Népfőiskolák története című kiállításon a Balázs Ferenc Beregi Népfőiskola és a KALOT vett részt. A sikeres kiállítás anyagát a népfőiskolai füzetek sorozatában is megjelentetik.

*** A negyvenedik Tokaji Írótáborban a Petőﬁ Irodalmi Múzeum kiállítást rendezett Móricz Zsigmond emlékére „Életem regénye” címmel. Az emlékkiállítást a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában E. Csorba Csilla, az irodalmi múzeum főigazgató nyitotta meg. A kiállítást bemutatta: Hegyi Katalin irodalmi múzeológus. A házigazda: Jánosi Zoltán irodalomtörténész.

A TÁMOGATÓINK: Balázs Ferenc Beregi Népfőiskola Vásárosnamény Nagy Miklós (vásárosnaményi vállalkozó) Csarodai Polgármesteri Hivatal

116

Partium

A Balázs Ferenc Beregi Népfőiskola delegációja Lakitelken

MINTHA PARTOT ÉRNE

F. B. GY. EMLÉKÉNEK MÁS TEREMTETT

– ANYÁD CSAK ÉLETRE CSALT –

MOST MÉGIS ELŐLE MENEKÜLSZ GYERMEKKOROD PRIVÁT ODVÁT LÁTOD MEGELEVENEDNI: A HOMÁLYOS PADLÁSOKAT

Partium

Huszonegyedik évfolyam, nyár 2012 •

OLÁH ANDRÁS

Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat

300 Ft

Partium