Igebölcsők - Szóbölcsők by thedigest48

Dr. Békefy Lajos - Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

IGEBÖLCSŐK - SZÓBÖLCSŐK KERESZTYÉ N E-KÖ NYV MINDENKINEK, AKI SZERETI AZ Ú R JÉ ZUST SANYARÚ HÉ T – NAGYHÉ T – NAGYPÉ NTEK – HÚ SVÉ TÁ LDOZÓ CSÜ TÖ RTÖ K

Budapest 2022

URAM, IGÉID, KEGYELMED ÉVGYŰRŰI TARTJÁK AZ ÉLETÜNKET A 21. SZÁZADBAN IS

NEM ÉRTHETEM, MIÉRT SZENVEDETT NÉMÁN, DE AZT TUDOM, HOGY MEGTÖRT SZÍVEK ORVOSA...

S A RAGYOGÓ AZÚRON ÁT A LELKE A GENEZÁRET KÉKSÉGÉT KERESTE…

AJÁNLÁS Szeretettel ajánljuk ezt az e-könyvecskét Isten dicső ségére svájci református ő seim emlékére, akik messze vándorút után Partiumban századokkal ezelő tt 2

gyülekezetet és települést alapítottak, és erdélyi-dicső szentmártoni lelki nagymamám emlékezetére, aki elő ször kulcsolta kezeimet imára a Károli Biblia elő tt Dr. Békefy Lajos Ph.D. és pfalzi református eleim, valamint Délvidéken 50 éven át szolgált tudós, bibliafordító Édesapám, Röhrig G. Gyula lelkipásztor áldott emlékére, tiszteletadással lelki és teológiai fejlődésem kollégiumai, a debreceni, a zürichi, a bázeli egyetemek nagyszerű tanárai, a jeruzsálemi Dallmann Szentföldkutató Intézet régészei és bibliakutatói tiszteletére, akikkel feledhetetlenül áldott tanulmányi és kutatói éveket tölthettem Istenünk kegyelme és jóvolta által Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

Szerzői magánkiadás © Dr. Békefy Lajos Ph.D. - Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

A kötet internetes megosztása, cikkeinek idézése engedélyezett, a forrás (kötetcím, szerzők) megjelölésével A kötetben szereplő írások többsége első közlésben itt jelent meg: Felvidék.ma online újság, Pozsony https://felvidek.ma/tag/dr-bekefy-lajos-rovata/ agnusradio.ro (bekefy.agnusradio.ro), Kolozsvár https://www.blogger.com/blog/posts/4875085957745160042?tab=mj Presbiter c. időszaki kiadvány, a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapja https://presbiteriszovetseg.hu/presbiter-lap-0 A szerző solus tuus nevű saját blogtára https://www.blogger.com/blog/posts/2794831710063140807?tab=mj A szerző facebookja https://www.facebook.com/lajos.bekefy.1

TARTALOM „Töltsd be az ünnepet lélekkel, lelkedet pedig ünneppel!” TUDUNK-E MÉG ÜNNEPELNI? 6 PANDÉMIÁS VIRÁGVASÁRNAPNAK IS URA, SZÍVEMET HOZOM ELÉD NAGYHETI ÜNNEPI AKKORDOK A “BEVONULÓ” NÁZÁRETI JÉZUS KÖSZÖNTÉSÉRE 9 A SZERZŐ ÍRÁSAI A NAGYHETI LELKI ZARÁNDOKÚTHOZ 14 URAM, NAGYHÉT ELEJÉN JÓSÁGOD ÉS SZÉPSÉGED KÖSZÖNÖM! ETIKA ÉS ESZTÉTIKA ROMLATLAN ÖLELKEZÉSE A TEREMTETT VILÁGBAN 17 FELVIDÉKTŐL AL-DUNÁIG HALLSZIK A HÍVÁS VIRÁGVASÁRNAPON: JÖJJ SZÍVEMBE ÚR JÉZUS! ÁLDOTT VASÁRNAPOT, NAGYHETET! 22 Nagyheti ünnepi akkordok a „bevonuló” Názáreti Jézus köszöntésére Pandémiás virágvasárnapnak is Ura, szívemet hozom Eléd 23 Spirituális percek - VÍRUSOS VIRÁGVASÁRNAPRA 27 NAGYHETI PORTRÉK AZ EGYHÁZAK KARANTÉNBAN – DE AZ EVANGÉLIUM ÉS A LELKEK SZABADOK 32 RÉG FELEDETT SZAVAK KÜLÖNÖS FELTÁMADÁSA Spirituális hárompercesek

koronavírus idejére - Sanyarúhét, vádhét, gyászhét, szent hét 37 NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT 8 STÁCIÓVAL KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT 1. STÁCIÓ Hozsánna! Virágvasárnap - nagyhét hétfő 40 2. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT - Nagyhét kedd 44 3. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT - Nagyhét szerda „A vétkes ember sértetlen, s bilincsben ott áll az Isten” 46 4. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT - Nagycsütörtök Jézust vagy Barabást? - Barabást! – A tömeg szava most sem bizonyult Isten szavának! 49 5. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐ ZTES ÁLDOZAT - Nagypéntek Az a pár szög a Golgotán, régen világunk sarka már 53 6. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT - Nagyszombat Nagyszombat ha(ra)ngtalan csendje szólít 58 A KERESZT IGAZI REMÉNYÜNK 61 7. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT - HÚSVÉT VASÁRNAP „Légyen dicsőség néked, mert győztél a halál fölött…” 63 8. STÁCIÓ - KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐ ZTES ÁLDOZAT - HÚSVÉT HÉTFŐ „Zengd Jézus nevét, zengd világ…” - A ZENE HÓDOLÁSA A FELTÁMADOTT ELŐ TT 70 AZ „ÖTÖDIK” EVANGÉLIUM ÉS AZ „ÖTÖDIK EVANGÉLISTA” 73 MIT LÁTUNK A MEGFESZÍTETT JÉZUS KRISZTUS LÁTÓSZÖGÉBŐL? 78 Megújító "nagyobb hetet", Magyarország! A SZENT, CSENDES NAGYHÉT TITKA ÉS HASZNA 80 ÜNNEPEINK: IDŐ-TAGOLÓ ÉLETTENGELYEK, A HÉTKÖZNAPOK SZÍVVERÉSEI 84 Sanyarúhét, vádhét, gyászhét, szent hét, csendes napok VARIÁCIÓK UGYANARRA NAGYHETI ELÉGIA 87 ELMÉLKEDÉSEK NAGYHÉTRE - TRIDUUM SACRUM NAGYPÉNTEK - MITŐ L „JÓ” A SANYARÚ PÉNTEK? 94 A HOZSANNÁTÓL A FESZÍTSD MEG!-IG - A JÉZUS-DRÁMA LELEPLEZŐ EREJE MANIPULÁCIÓ? KORRUPCIÓ? TÖMEGPSZICHÓZIS? - HALK HANG! 100 ÚR JÉZUS NÉZZ LE RÁM - NAGYPÉNTEKI ÖNVIZSGÁLAT PANDÉMIÁS IDŐKBEN 105

NAGYPÉNTEK MA IS FIGYELMEZTET: SÜRGŐSEN SPIRITUÁLIS SZEMLÉLET VÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG! 110 ÉBRESZTŐ EURÓPA! KONTINENSÜNK VIA DOLOROSÁJA ELKEZDŐDÖTT? A PÁRIZSI NOTRE DAME LELKÜNKBEN ÉG TOVÁBB 116 A NAGYHETI LELEPLEZÉSEK MÁIG ÉRVÉNYESEK - LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG TÖRTÉNELMI KÜZDELME ELDŐLT 120 FELVIDÉK ÜZENI EGÉSZ KÁRPÁT-MEDENCÉNEK: JAVUNKRA SZOLGÁLÓ NAGYPÉNTEKET! 125 ÁLDASSÁL ZENÉVEL, FELTÁMADOTT URUNK, MINDENSÉGET BETÖLTŐ HALLELÚJÁS ÖRÖMÉNEKKEL 129 MENNYBEMENETEL ÜNNEPLÉSE MÉLTÓ MÓDON ÉS IDŐBEN! ÁLDOTT LÉGY URAM ÁLDÁSRA EMELT KEZEIDÉRT! 137 JÉZUS UTOLSÓ MOZDULATA A FÖLDÖN: ÁLDÁS - ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK KÖSZÖNTÉSE - Mennybemenetel ünnepének köszöntése BETÁNIAI BENEDICTUS ÉS ETIKA 141 ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKRE - Lesz-e jézusi áldás-erő a 21. századi magyar keresztyénségben? 146 Dr. Békefy-Röhrig Klaudia PÁL APOSTOL NYOMÁBAN - BIBLIÁVAL A KÉZBEN Piszidia, az etnikai misszió indulásának helye 153 Lisztra: eldugott hely, nagy üzenettel 155 Antiókhiától Antiókhiáig – egy missziói körút mérlege és a presbiterek mai útja 157 Búcsú Antiókhiától – egy missziói körút tanulságaiból 160

„Töltsd be az ünnepet lélekkel, lelkedet pedig ünneppel!” TUDUNK-E MÉG ÜNNEPELNI? Virágvasárnappal indul a megváltás nagy hete, Jézus földi és mennyei szolgálatának egyetemessé táguló nyitánya, amit az angolok találóan Holy Week-nek, szent hétnek neveznek. Minden napnak sajátos arculata, tartalma van. Virágvasárnappal indul az az időszak, amit manapság nem mindig észlelt harangok zúgása, meg a tavaszi virágok fakadása hoz közel sok emberhez. Ezzel a cikkel egy nagyheti spirituális zarándoklatra hívjuk meg a Kedves Olvasót. Másik összeállításunkban kap helyet a nagyhét napjaira bontva, a drámaian és felemelően pörgős, zsúfolt szent hét eseményeivel, versekkel, énekekkel keretezetten. A sorozatnak a címe: HOZSÁNNA! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT. Darabjai naponta kerülnek az Olvasó elé. Előtte azonban újra tegyük fel a kérdést: nagy héte még a nagyhét itt, a világnak Kárpátok ölelte vidékén? Vagy másként fogalmazva: Tudunk-e még ünnepelni? (2012. https://bekefy.agnusradio.ro/2012/04/toltsd-be-az-unnepet-lelekkellelkedet.html) Fénytelen ünnepek, szürke vasárnapok terhe a mai embereken Tartok tőle, hogy reflexszerűen és némi iróniával vagy egyenesen cinikusan legtöbben ezt válaszolják: nem! Nem tudunk, s nem is akarunk! Mások meg úgy vélik, hogy igen! Ezek egy része őszintén gondolja, sikerült neki még megmenteni valamit az ünnepek/vasárnapok eredeti tartalmából és kultúrájából, még ha némileg módosult formában is. A többség pedig, ezt láthatjuk minduntalan, úgy elszakadt az eredeti tartalomtól, hogy nekik az ünnepet a hetekkel előtte túllicitálni próbáló bevásárlóközpontok konzumkínálata jelenti, a vasárnapot meg e modern kultuszhelyek gyorsétkezdéi, mozijai, éjjel-nappal nyitva tartó üzletei. Ünneptelen, fénytelen, civakodósan, vagy unottan elfogyasztott vasárnapok, egydimenzióssá lefokozott időfolyam egyhangú sodrásában él a legtöbb ember. Tömegcikk lett a vasárnap, az ünnep meg előre elénekelt, minden nyilvános helyen unalomig hallott egykori zenék illúziójával eladott áruvá. Százezrek érkeznek meg fásultan és fáradtan az ünnephez. S egyre többen félnek az ünnepektől, főként, ha több napot pirossal jelez a naptár. Az ünnepi neurózis elől menekülve rohannak ki lakásukból, országunkból szomszédos országok síparadicsomai, tengerpartjai felé. Akik meg itthon maradni kényszerülnek, mert se pénz, se posztó, azoknak egyre növekvő része alkoholba, meg egyéb kábulatba vagy agresszióba fullasztja a piros betűs napok kéretlenül rájuk szakadt pillanatait.

Nagy hét-e még a nagyhét? Ilyen tapasztalatok láttán joggal tesszük fel a kérdést: nagy hét-e még a nagyhét itt a Kárpátok ölelte hazában? Tudunk-e még mi, magyarok keresztyénül ünnepelni? Mi kellene ehhez, mi hiányzik, hogyan és mit kellene másként csinálni? Vagy minden jó úgy, ahogyan van? Nem hogy az egyházi tartalmát, sőt az üdvtörténeti jelentőségét egy-egy ünnepnek mind kevesebben ismerik, ami pedig olyan érthető és nyilvánvaló volt még szüleinknek, nagyszüleinknek. Hanem hovatovább már a színes és sokféle népszokást is egyre gyorsabban felzabálja a konzum-moloch, e csillapíthatatlan éhségű piaci bálvány. Ki gondol még arra, hogy miért is van vasárnap? Hogy az az Úr napja volt ezredéven át, a Feltámadott Jézusra emlékezés idő-tagoló ünnepi tengelye a szürke hétköznapok között? Kinek jut manapság eszébe, hogy isteni tervezés van csaknem minden jelentős ünnepünk mögött? S mi volt a Tervező szándéka? Ki a felelős az ellopott ünnepekért, az elkobozott szép pillanatok utáni ürességért? Alapvető emberi szükséglet az ünnep-, és vasárnapigény Tőlünk nyugatabbra az élet teljesebb éléséhez elválaszthatatlanul tartoznak oda a vasárnapok és az ünnepnapok. És ezek védelméért tudatosan is sokat tesznek. EU-s ajánlások születnek a vasárnap védelmében, a német és svájci keresztyének, az anglikánok a szigetországban sorra idézik fel és fogalmazzák meg az ember alapvető szükségletei közé tartozó ünnepigényt, vasárnap-igényt. Keresik ennek korszerű formáit, s törvényileg is igyekeznek biztosítani a nyers piaci érdekek, a haszonelvűség támadásaival szemben az ünnepek méltó és szép megtartását, vigyázva az emberi lélek épségére. És nálunk? Nálunk jó ezer éven át népünk együtt létezett az ünnepekkel. Az ünnepek tiszta levegője, fénye beleáradt vérünkbe, napi sorsunk, történelmünk jelzőtábláivá váltak, családi meghitt pillanatok mérföldköveivé. És a legutóbbi időkben is voltak egyházi, zsinati kezdeményezések a vasárnapok és ünnepek védelmére, amiket az elvilágiasodás, korábban az idegen ideológiák szívünkre törő ragadozói oroztak el millióktól. Valahogyan a társadalom egyre kiszikkadóbb, felrepedezettebb közösségi talajában úgy tűntek el ünnepeink, vasárnapjaink, mint a futó zápor cseppjei a homokban. Talán többször és többet kellene szólni ünnepeink, vasárnapjaink védelmében? Vagy másként? Szénási Sándor esperes-lelkipásztornak a Kálvin Kiadónál 1997-ben kiadott, s azóta ismételten megjelentetett „Ünnepeink – a református egyházi év” c. könyvecskéje alapmű, amit minden iskolással, de ünnepelni akaró, no meg felejtő vagy ünnepfeledtető felnőttel is érdemes lenne megismertetni. Mondatai ma is igazak: „Az elmúlt 50 év alatt – első renden a vallásellenes propaganda hatására –

elhalványodott a köztudatban nem csak az egyházi év, hanem általában az egyes ünnepek eredete, üzenete és jelentősége”. Ennek az ötven évnek a hiányát csak megtetézte a tudatos vagy ösztönös szürkítés, a bevásárlóközpontok egyhangú és felületes élvezet-kínálata. Már szinte apologetikus ünnepvédelemnek tarthatjuk ilyen sivár viszonyok között Füle Lajos „Ünnepeink versben” című kötetét, amit mindenki lelki felüdülésére forgathat. Az emberi létezés sokdimenziós, cizellált, isteni tervezésű szépségét és gazdagságát, ünnepi magaslatait hozza vissza mindkét könyv, legfőképpen pedig a Könyvek Könyve, a Biblia kiszikkadt lelkünknek. Ünnepeink visszahódítása belső parancs a jövő védelmében Nyugat-európai testvéreink sorra alkotott ünnepvédelmező, valójában embervédő, lélekvédő kiáltványainak, ajánlásainak gazdag palettájáról most hadd’ hozzak ide néhány továbbgondolásra érdemes megállapítást, hogy ezek is segítsék ünnepeink visszavételét, visszahódítását a múlandóságnak odadobó közönytől, nyerészkedő számításoktól és az egyre aggasztóbb méreteket öltő cinizmusözöntől, amik egyre inkább veszélyeztetik vasárnapjaink, ünnepeink, de a következő generációk lelkiszellemi épségét. Az ünnep és a vasárnap a nyugalom napja. Isten adta elénk, Ő rendelte: mert van ideje a munkának és az attól való megnyugvásnak, a pihenésnek. Ő jól ismerte az embert, lelke alkotását, s azt, hogy mire van szükségünk. Ezért adta választott népének a szombatot, nekünk meg a vasárnapot. De az ünnepek/vasárnapok ritmust is biztosítanak az egykedvűen múló időben életünknek. Ritmus nélkül pedig az élet visszahullana a káoszba, s az egyhangúság, a monotónia még betegebbé tenné az egyéneket és a társadalmakat. Az ünnepek az élet lendületét, továbblendítő alaptaktusát adják meg. A kiégés ellen is kondícióban tartanak. Az ünnephez hozzátartozik az ünneplés. Nem önmagunkat, nem a munkát ünnepeljük, nem pártunkat, egyházunkat, hanem Istent, egyáltalán a létezést, meg a másik embert, aki test-vérünk. Az ünneplés tiszta ruhája mindig túl-lépés is a megszokáson, a hétköznapiságon, kivonulás, szent és felemelő exodus a napi ismétlődésből, feltöltekezés, spirituális magaslatok tiszta levegőjének beszippantása. Az ünnep és a vasárnap egyben emlékezés is. Keresztyéneknek a feltámadás történetére, a megváltás nagy isteni históriájára, az új élet nagy eseményére, és esélyére emlékeznek, abból merítenek erőt a jövőre, ami jelen idejű egykorvolt történés Isten Lelke és hit által. A tartalmára visszataláló ünnep és ünneplő ember rádöbben: múló történelmi létünk átdimenzionálásáét mi mindent tett meg értünk Isten. Isten tettei történetének és családtörténetünknek, egyéni és nemzeti múltunk emlékezetbe idézésének alkalmai az ünnepek, amelyek egyszerre jövőidejűek is. És a reményről, a jövőről is szólnak. Értékeinket, keresztyén, magyar, református, egyházi, családi, kulturális örökségünket és elhívatottságunkat, meg feladatainkat is látóterünkbe hozzák. Ezért minden ünnep és vasárnap az erőgyűjtés alkalma is. 10

Eleink jó 1 000 éven át megőrzött drága kincsének, keresztyénségünknek, európaiságunknak is továbbadója, áthagyományozója lehet egy-egy vasárnap, vagy keresztyén ünnep. Áruba nem bocsátható örökség ez. Megtartásukkal sikerült ezredéven át védeni lelki egészségünket, annyi pusztító politikai hatalom ellenére megőrizni és felvirágoztatni alkotóerőnket, és a közös remény fáklyáját továbbadni. Van hát mit őriznünk. Van, miből tanulnunk. Hogy a nagyhét ismét nagy és szép, tartalmas hét lehessen itt a Kárpát-medencében. És hogy megmaradásunkat oltalmazó nappá lehessen mindinkább újra minden ünnepünk, s az év 52 vasárnapjából egyre több vasárnapunk! (2012. lelkedet.html)

https://bekefy.agnusradio.ro/2012/04/toltsd-be-az-unnepet-lelekkel-

PANDÉMIÁS VIRÁGVASÁRNAPNAK IS URA, SZÍVEMET HOZOM ELÉD NAGYHETI ÜNNEPI AKKORDOK A “BEVONULÓ” NÁZÁRETI JÉZUS KÖSZÖNTÉSÉRE

PANDÉMIÁS VIRÁGVASÁRNAPNAK IS URA, SZÍVEMET HOZOM ELÉD NAGYHETI ÜNNEPI AKKORDOK A “BEVONULÓ” NÁZÁRETI JÉZUS KÖSZÖNTÉSÉRE Jézusunk, teremtett világodat ne engedd keresztre feszítenünk! Nagyhét különös kétarcúsága Lehet Covid-19, és fájó módon félmillió halott a láthatatlan ellenség támadására, egyet még a világjárvány sem tud megakasztani: jön a nagyhét, hozsannás virágvasárnappal és a Feltámadott húsvéti győzelmével sötét hatalmak, vallási vakhitek, emberi bűnözön fölött. Mert harmadnapra feltámadott. Őt köszöntjük ezen a héten, hitünk Fejedelmét, a köztünk, és velünk élő győztes Bárányt, Aki elvette a világ bűneit, a tiédet és az enyémet. Keresztyén magyar eleink nyelvi találékonyságát idézzük 2021-ben, akik a nagyhét, a szent hét nevét átkeresztelték olykor élethelyzetük függvényében sanyarú hétre. Mert annyi fájdalom, sanyarúság ömlött végig rajtuk, miként egykoron Jeruzsálem utcáin, az Olajfák hegyétől a Gecsemáné kerten át a Golgotáig, a Koponyák hegyéig. Ebbe pedig minden kor, minden később élő nemzedék és hívő lélek sanyarúsága, fájdalma már előre felvétetett és megváltást kapott.

Jézus gyermekévé történt elhívásom óta, jó 55 éve most először hozta szívem és szemem elé a Szentlélek a négy evangéliumi 12

bevonulás történet (Máté 21,1-11; Márk 11,1-11; Lukács 19,28-38; János 12,12-19) és a nagyhét eseménynaptára újra olvasásával a szívderítő, megrendítő felismeréseket. Mindenek előtt azt, hogy megnyílt szemem nagyhét különös kétarcúságára. Nem az ókori Jánusz arccal, a múltba néző és a jövő felé forduló arccal, hanem a jelen pillanat, a mindenkori jelen égi-földi kettős-egy arcúságával. Hiszen mindaz, amit felidézünk a nagyhéten, már a múlté. Akkor és ott maradt. Mi pedig az élő feltámadott Úr Jézus békességes, kiengesztelő, szeretettel szemlélő szemével láthatjuk ezt a különös egyidejűséget: az égi-földi arculatát a nagyhétnek. És érezhetjük, bizonyosak lehetünk abban, hogy via dolorosáink, fájdalomútjaink fölött már győztes a mi Jézusunk, Golgotáinkat, egyéni és nemzeti Koponya-hegyeinket a Feltámadott Úr jelenléte ragyogja át. Minden végzetszerű kesergésnek, fatalista sötét látásnak megtörte erejét Feltámadott Királyunk. Ezért lehet a halálos fullánkot, a keserű, epés napokat másként látni. Az Ő jelenlétében méregtelenített pillanatoknak, időknek. A teremtett világ zöldellő szolgálata Jézus körül

Még valamit elém hozott a Lélek ebben a pandémiás időben. Az ember tragédiája, a bűnbeesés alól egyetlen kivétel volt, van és lesz: a teremtett világ. A teremtett földi lét, aminek nincs engedetlenségi drámája, nincs bűneset előtti, sem utáni állapota. A teremtett világ egyedül az, amire nem vonatkozik Luther nagy antropológiai felismerése: simul iustus et peccator - egyszerre igaz és bűnös. És most a teremtett világnak az emberi bűn ellenében megőrzött istenengedelmességére pillantva vallom: egykoron és ma csodálatos, Jézus által is elfogadott szolgálata volt, van a creationak. Az Olajfák hegyének, a Gecsemáné kertnek, a jeruzsálemi bevonuláskor lengetett pálmaágaknak, az utolsó vacsorában a kovásztalan kenyérnek és a szőlő levének, a golgotai cédruskeresztnek, az izsópnak és a mirrhának, a földrengésnek és az égzengésnek, a sírkőnek és a

hajnalhasadásnak. Egyszóval a természeti világ statisztai, Jézust szolgáló, embert szégyenítő engedelmességének. Mondhatnánk ezt öko-szerepnek, öko-statisztai közreműködésnek is. E két nagyítólencse: a nagyhét égi-földi szemléletének látószögében és a Jézust szolgáló teremtett világ engedelmessége jegyében csodálom végig nagyhét történetét. És így a sanyarú hét mind inkább szent hétté, a megváltás égbe emelő keresztjévé formálódik bennem is, átformálva áldássá, szabadulás ígéretté a pandémiás bezártságot, keresztjeimet és sírjaimat. Mert én is siratok Covid-19-ben elveszített, csak az Isten ölelésében, de szociális mérföldnyi embertávolságban eltávozott rokonokat, drága lelkeket, testvéreket. De a Győztes Áldozatban, a Feltámadott Úrban mégis Santa Semana, Szent Hét lesz, ami előttünk van. Igazi Nagy Hét. Őtőle, Őbenne és Őáltala Nagy Hét. A személyessé váló, a tulajdonommá ajándékozott isteni győzelem hetévé. Tartsatok velem kedves Olvasók, menjünk együtt a nagyheti via dolorosán, ami egyszerre az ég felé vezető, és az egymással összeölelő szent zarándokút is. “Fügefalva, Datolyafalva”, pálmaágak, szamárcsikó zengjétek az Ő nevét

Uram, Jézus, Feltámadott Krisztus, akkor és ott valóságosan, testi lépésekkel, s ma itt és most lélekben János evangéliuma szerint ünnepre érkezem. Bezártan is égi tágasságban. A pászka, a húsvét ünnepére. A sokasággal, akik a Te tanítványaid a világon, 2,5 milliárd keresztyénnel jövök Eléd Uram. Miközben szobámban fogalmazom e sorokat, lélekben repülök Feléd évezredeken át, térben több ezer kilométert röppenve egyetlen szempillantás alatt, s elvegyülök a körülötted hullámzó sokaságban. Szemeim az 14

Olajfák hegye felé fordítom, nagyon várom, hogy feltűnjél a látóhatáron Betfagé és Betánia felől. Fügefalva és Datolyafalva irányából, amit e szavak jelentenek. És azon a szamárcsikón, amit még senki más nem nyergelt fel. Amelyiken, mint tiszta, Neked szentelt, fenntartott élőlényen Te kaptad meg az első felnyergelés jogát. Micsoda gyönyörű élőáldozati bemutatás ez is. Ahogyan néped soraiban a különféle áldozatokat a növények zsengéjéből, az állatok első fajzásából kellett bemutatni Atyád tiszteletére, úgy ennek a csikónak is az érintetlensége, odaszánása, Neked fenntartott volta jelezte: Te magad leszel a zsenge áldozat 33 éveddel Isten oltárán. Így vonultál a szent város felé. Lassan baktatott Veled a tiszta jószág lefele az úton. A bűnbeesés gravitációját elkerült, bűntelen teremtett világ e szamárcsikó képében tisztábban és egész létével hódolt meg Előtted, néma engedelmességgel, szótlan hozsánnával, mint a Te néped vagy tanítványaid. Ebben a létezése, teremtettsége töretlen szentségében Neked hódoló teremtett világban tartasz felénk ma is. Abban a megsebzett természetben, amit ezredévek alatt a lét-nemlét határáig, a klímakatasztrófa via dolorosájáig, a megsemmisülés létfenyegettségéig romboltak eleink és korunk technokratái. De Te megláttatod önzésünk, elszabadult önimádatunk önveszejtő mélységeit. Uram, Feltámadott Krisztus, hívő, Rád figyelő, Szent Lelkedtől fogékonnyá tett szívvel kiáltunk Hozzád: Jézusunk, teremtett világodat ne engedd keresztre feszítenünk! Vagy ha már a szakadék széléig sodorták, sodortuk, adj feltámadást Atyád alkotta világunknak is, amire Szent Atyád a teremtés hajnalán kimondta: látta Isten, hogy mind ez jó! Atyád szaváért, jótetszéséért könyörülj továbbra is teremtett világodon minden mi gyarlóságunk, zsarnokságunk ellenére! Magyar aranyesőm hozom Eléd

Bár nem szívesen teszem, de én is lemetszek most bevonulásod tiszteletére egy faágat, s e virágvasárnapon Eléd hozom. Lehet, hogy Márk evangélistával nem pálmaágat metszek Neked, hiszen Te nem vagy ókori cézár, akinek kijárt a győzelmeik utáni római köszöntésre olajág, babérkoszorú vagy pálmaág. Megelégszem azzal, hogy a mezőn vágott lombos, rügyes ágat hozok Eléd. Családom jóvoltából itt sárgállik asztalomon egy aranyeső ág. Ezt teszem oda a pálmaágak és lombos ágak közé. Magyar földön sarjadt, magyar keresztyén szívvel nyújtott aranyeső ágacskát. Mennyivel inkább illik Hozzád, Uram, az aranyeső. Péter ezt vallotta feltámadásod után a bénához szólva: Ezüstöm, aranyom nincs nékem, de a Názáreti Jézus nevében mondom, kelj fel és járj. És a Te nevedre és a te erőddel meggyógyult, felszökellt és egész életével magasztalt Téged. És hányan, de hányan?! Azóta Te nem csak Jeruzsálembe vonultál be, hanem messzi Kelet, sőt Kína sok tízmillió Téged váró sokaságának a szívébe is. És vonulsz folyamatosan virágvasárnapi alázattal és szelídséggel e megveszekedett világ, a teljesen összezavarodott emberek szívébe. Mert a NASA-ban és Hollywoodban, meg Csernobil és Fukusima környékén és a hatalmas pandémiás életveszteséget elszenvedett szépséges Itáliában is ott vezet virágvasárnapi utad. Lélektől-lélekig. Meg a szegények és megnyomorítottak között Irakban és Szíriában, és Nigériában. S a 340 millió között, akik neved megvallása miatt viselnek börtönt, halnak mártírhalált, 16

lesznek földönfutókká a 21. században. Ugye, Uram, számon tartod őket? Olyan jó olvasni mennyei Atyád kijelentését: Enyém az erdő minden vadja, ezernyi hegynek minden állata (Zsoltárok 50,10). És Tiéd Uram minden megalázott gyermeked is. Úr Jézus, virágvasárnapon, pálmák vasárnapján, e sanyarú pandémiás nagyhét kezdetén hova is mehetnénk, fordulhatnánk, hiszen örök életnek beszéde van Tenálad! Drága és még mindig millió csodával felékesített teremtett világod tiszta, Neked kedves, elfogadott szolgálata közben jövünk mi is Hozzád, árván, hogy szeress, meztelen, hogy felruházz, megkötözöttségekkel, hogy szabaddá tégy, bűnökkel, hogy megtisztíts. Virágvasárnap Ura, hozsánna Néked, tedd Tiéddé szívem, s áldd meg népedet szerte a világon Téged befogadó, győztesként ünneplő zarándok sereggé. Fogadd életünket mint Eléd terített felsőruhát, pálmaágas és zsenge ágas élethódolásként! Hozsánna a Dávid fiának, életünk Királyának.

A szerző írásai a nagyheti lelki zarándokúthoz A linkeket a google kereső ablakába emelve, azonnal lenyílnak a cikket tartalmazó helyek! 1.

A HOZSANNÁTÓL A FESZÍTSD MEG!-IG - A JÉZUS-DRÁMA LELEPLEZŐ EREJE – 2016.03.19.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1508093594747717895;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=147 ;src=link 2. MAI NAGYPÉNTEKÜNK FIGYELMEZTET: SÜRGŐSEN SPIRITUÁLIS SZEMLÉLET VÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG! – 2016.03.24. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=5805792794930447494;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=145 ;src=link 3.

HÚSVÉTI ESÉLY: EURÓPA VISSZAHÓDÍTÁSA EURÓPÁNAK – 2016.03.26.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=3962078362002239057;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=144 ;src=link 4. HOZSÁNNA A DÁVID FIÁNAK! - VIRÁGVASÁRNAP KÖSZÖNTÉSE. NAGYHETI ELÉGIA-SOROZAT 1. RÉSZ – 2015.03.28. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1651456474247588963;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=244 ;src=link 5.

SANYARÚHÉT, VÁDHÉT, GYÁSZHÉT, SZENT HÉT, CSENDES NAPOK - NAGYHETI ELÉGIA 2. – 2015.03.31.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8449408198176287391;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=242 ;src=link 6.

NE FÉLJ, NE AGGÓDJ, NE SÍRJ, NE BÁNKÓDJ… NAGYHETI MEGLEPETÉSEK – 2015.04.01.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=7696148808217125308;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=241 ;src=link 7.

TRIDUUM SACRUM – 3 SZENT NAP ELSŐ NAPJA: NAGYCSÜTÖRTÖK - NAGYHETI ELÉGIA 3. . 2015.04.02.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=4260839822455297434;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=240 ;src=link 8. TRIDUUM SACRUM – 3 SZENT NAP 2. NAPJA: NAGYPÉNTEK - MITŐL „JÓ” A SANYARÚ PÉNTEK? NAGYHETI ELÉGIA 4.-2015.04.03. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8402975028275314585;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=239 ;src=link 9. „LÉGYEN DICSŐSÉG MINDENEK ELŐTT NÉKED, MERT TE GYŐZTÉL A HALÁL FÖLÖTT” - NAGYHETI ELÉGIA – HALLELUJÁS VÉGGEL – 2015.04.04. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=2650877440559744145;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=237 ;src=link 10.

ÜNNEPEINK: IDŐ-TAGOLÓ ÉLETTENGELYEK, A HÉTKÖZNAPOK SZÍVVERÉSEI – 2014.04.11.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8079833474337076013;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=347 ;src=link 11. NAGYPÉNTEKI ÖNVIZSGÁLAT - MIT LÁTOTT MEGVÁLTÓNK, AMIKOR LETEKINTETT A KERESZTRŐL? – 2014.04.16. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8742793177942195043;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=345 ;src=link

12.

LEGYEN MINDIG UGYANAKKOR A HÚSVÉT VILÁGSZERTE! – 2014.04.18.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1505866210911665134;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=344 ;src=link 13.

MEGÚJÍTÓ "NAGYOBB HETET", MAGYARORSZÁG! – 2013.03.23.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=6973902456120876095;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=442 ;src=link 14.

KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUS LÁBA NYOMÁT! – NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT (I. RÉSZ) – 2013.03.25.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1582583432133979595;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=441 ;src=link 15.

KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUS LÁBA NYOMÁT! II. - PASSIÓJÁTÉK IGÉRE, SZÓRA, KÉPRE, ZENÉRE – 2013.03.26.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=797771171128706653;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=440;s rc=link 16. KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUS LÁBA NYOMÁT III. RÉSZ - INTERNETES PASSIÓKOMPOZÍCIÓ SZÓRA, IGÉRE, KÉPRE, ZENÉRE – 2013.03.27. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1458295634195543094;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=439 ;src=link 17.

MITŐL „JÓ” NAGYPÉNTEK? – 2013.03.28.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=4780582370037975257;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=438 ;src=link 18.

HÚSVÉT DRÁMAI KÉTARCÚSÁGA – 2013.03.30.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=4363294864010738628;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=437 ;src=link 19.

HÓDOLÁS RÉZZEL ÉS ARANNYAL AZ ÉLŐ ÚR ELŐTT – 2013.03.31.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=2837784486119309069;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=436 ;src=link 20. „TÖLTSD BE AZ ÜNNEPET LÉLEKKEL, LELKEDET PEDIG ÜNNEPPEL!” - TÖPRENGÉS NAGYHÉT ELEJÉN: TUDUNK-E MÉG ÜNNEPELNI?-2012.04.01.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=2319842311639462943;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=576 ;src=link 21. HOZSÁNNA! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT (3-4.) NAGYHÉT HÉTFŐJE-2012.04.02. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=7952632475462485583;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=575 ;src=link 22. HOZSÁNNA! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT (5.) NAGYHÉT KEDDJE-2012.04.03. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1281936388191351944;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=574 ;src=link 23. „A VÉTKES EMBER SÉRTETLEN, S BILINCSBEN OTT ÁLL AZ ISTEN” NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT (6.) NAGYSZERDA – 2012.04.04. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=3108842825151512172;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=573 ;src=link 24. NAGYCSÜTÖRTÖK – JÉZUST VAGY BARABÁST? BARABÁST! – A TÖMEG SZAVA MOST SEM BIZONYULT ISTEN SZAVÁNAK! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.05. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=7457918274999513989;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=572 ;src=link 25. AZ A PÁR SZÖG A GOLGOTÁN, RÉGEN VILÁGUNK SARKA MÁR NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.05. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=304001482633645606;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=571;s rc=link 26. NAGYSZOMBAT HA(RA)NGTALAN CSENDJE SZÓLÍT A KERESZT, A SZENVEDÉS ÉS A HALÁL VILÁGÁBAN MÁR A KOZMIKUS HÚSVÉT ERŐI HATNAK NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.07. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1028162680042232068;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=570 ;src=link 27. BOLDOG ÉJSZAKA, MELY EGYEDÜL ISMERTE AZT AZ ÓRÁT, AMIKOR JÉZUS FELTÁMADOTT! LÉGYEN DICSŐSÉG NÉKED, MERT GYŐZTÉL A HALÁL FÖLÖTT HÚSVÉTI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.07. https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=3401970393848394364;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=569 ;src=link 28. ZENGD JÉZUS NEVÉT, ZENGD VILÁG…” A ZENE HÓDOLÁSA A FELTÁMADOTT ELŐTT Húsvéthétfő – 2012.04.08.

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1980907734518793247;onPublishedMenu=allposts;onClosedMenu=allposts;postNum=568 ;src=link

URAM, NAGYHÉT ELEJÉN JÓSÁGOD ÉS SZÉPSÉGED KÖSZÖNÖM! ETIKA ÉS ESZTÉTIKA ROMLATLAN ÖLELKEZÉSE A TEREMTETT VILÁGBAN

“Szép az, amire szeretettel nézünk. Szép az, ami szeretetet ébreszt bennünk” (Chr. Morgenstern) Az utóbbi években minden nagyhéten végigolvasom, átelmélkedem és újabb cikkekkel, vallomásokkal gördítem tovább lelkemben és az Olvasók lelkében azokat az időszerű üzeneteket, amelyeket az Úr Lelke tesz hangsúllyá az adott esztendőben. Úgy jó, ha ebben az értelemben mindenkinek meg van a maga személyes “passiójátéka”. Ha nem csak szemlélője, hanem részese is mély, imádságos, istencsendben átgondolt Ige-olvasással a szenvedés-, és megváltás történetének. A sanyarú hét, a gyászhét, a vádhét szent hétté válásának, a világtörténelemnek új irányt és célt nyitó üdvözítés történetnek. Mivel az egész Szentírás ilyenkor különösen is lelki látószögünkbe kerül, olykor egy-egy részlete az Üzenetnek páratlanul kifényesedik. Így fordította mennyei Gazdám a tekintetemet olyan összefüggésekre idén, amelyek az évek hosszú során át csiszolódtak lelkemben. Mert valóban meg kell érni bizonyos látásokra, felismerésekre, amelyek addig rejtve, szunnyadva voltak előttünk. És egyszer csak kipattan a felismerés az üzenet-rügyből. Nekem 2021-ben erről: eddig nem vettem észre azt a nagy kegyelmet, hogy az első ember engedetlensége ellenére a teremtett világ nem esett bűnbe. Ártatlan, teremtett állapotában maradt meg, mintegy megszentelő, halk keretét kínálva a mi megváltás történetünknek. A Szentlélek most lepattintotta szemeimről a pikkelyeket, s felismertem azt is, milyen hatalmas és lenyűgöző összhang van a teremtett világban, a “természetben”, ahol nem tört össze a szépség és a jóság Istentől megformált ölelkezése. Ezért lehet beszélni, bizonyságot tenni a teremtésesztétika és a teremtés-etika Istennek kedves valóságáról és romlatlan egységéről.

Hétszer mondott atyai “jó” Az a szó, amit Bibliánk használ a görög fordításban, a LXX-ban, a Septuagintában és az Újszövetségben a “jó” kifejezésére, a héber tób fordítására, igen érdekes fogalomként rezeg a görögség és a fordítók lelkében. Ugyanis a görög kalosz szó egyszerre jelenti az erkölcsi értelemben vett jót és az esztétikai értelemben vett szépet. Ez a szó az egészséges, szent, teljes, rendezett állapotot jelöli, ami külsőleg és belsőleg valósul meg (W. Grundmann). S mivel Isten a teremtéstörténetben, 1Mózes 1-ben hétszer is kimondja: “Ez jó - és látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” (1,31), boldogan ismerhetjük el: amit Ő alkotott, az egyszerre jó és szép. Azaz tetszett az Alkotónak alkotása, a szeretett világ, a Föld, s minden, ami rajta van. A lét és a létezés istenminőségű, jó és szép. Hogy Morgenstern fenti idézetét erre alkalmazzuk: szép az a világ, amit Ő létre hívott, mivel szeretettel tudta szemlélni Lelke alkotását. Szép és jó, mert rend és szimmetria van benne, és szinkronitás Isten akaratával. Szédítő még bele is gondolni: ha ezt az isteni teremtésszemléletet meg tudta volna őrizni az emberiség, akkor bizonyosan nem tartanánk ma ott, hogy ezen a nagyhéten a pandémia rettenete mellett a klímakatasztrófa egyre nagyobb kihívásaival is szembe kell nézzünk. A teremtésesztétikát és a teremtésetikát mélyebben és gyakorlatiasabban át kellene gondolnia a mai keresztyénségnek, egyházaknak, hittudósoknak, prédikátoroknak, gyülekezeti elöljáróknak, egyházi iskoláknak, közoktatásnak, hogy mit lehetne kicsiben, a magunk szintjén tenni a további romlás és rombolás fékezéséért!? Látta Isten, hogy jó - ebből is kiviláglik, hogy a jóságnak és a szépségnek láthatóvá, tapasztalhatóvá, kézzel foghatóvá kell válnia. Mert még jó önmagában és valamennyire hozzánk is a teremtett világ minden emberi beavatkozás, génmanipuláció és - milyen nagyképű szó - feljavító emberi belepiszkálás nélkül is. Az ember haszonelvűen, profitorientáltan piszkál bele a teremtett világba, hogy még több termést, még nagyobb, szemre még tetszetősebb, de ízre már rég eredetiségvesztes fajtákat hozzon létre. Elképesztő diszharmónia abban a teremtett világban, amelyik Isten akarata, természeti törvényei szerint - eo ipso, önmagától és önmagában - normálisan élte az életét addig, amíg nem jöttek okos eleink és el nem kezdték a természet “mindentudó” átalakítását, “újabb aktuális bűnbeesés” elé kényszerítve a világot.

Teremtésetikai vagy öko-bűnbánat hetvenhétszer A tempora passionisnak, a szenvedés hetének közel két ezredév óta az is egyik feladata volt, hogy Jézus Krisztus érettünk vállalt szenvedésének, javunkra mondott drága Igéinek, szavainak, szenvedést hordozó lelkületének a tükrében önvizsgálatot tartson a keresztyén ember, gyülekezet, egyház, s megkérdezze: Uram, ott vagyok-e a Téged hozsannával köszöntők között szív szerint? És: vajon megkísértett-e engem is, és hányszor a harminc ezüst átka, amikor a pénz még nálad is fontosabbá vált az életemben? Továbbá: Uram, hányszor voltam gyáva, mint oly' nagyhangú hitvallód, Péter, aki a helytartó udvarában, a hatalom közelében már nem mert vállalni Téged? És vajon meghallom-e belső füleimmel a keresztyén feleségnek hatására Rólad így nyilatkozó Pilátus szavát: Ecce Homo - íme, az ártatlan, az igaz, a teljes Ember? Vajon tudok-e Cirénei Simonod lenni, s nyilvánosan, a töviskorona és a gúnyolás közben is vállalni Téged, átvenni valamit testvéreim keresztjeinek a terhéből? Legalább egy életszakaszban? Tudok-e szeretett Jánosoddá válni, aki olyan boldogan hajtja fejét vállaidra? És ott, a kereszt alatt merem-e megláttatni másokkal, hogy családodhoz tartozom? Mai, posztmodern bűnök között tudok-e annyira tudatos lenni, hogy megvallom Néked, milyen szemetelő, minden tekintetben hulladékot termelő életet élek, s kérni megtisztító, szabadító kegyelmedet? És bevallani: tudatlanságból vagy önzésből, a fogyasztói társadalom örvényébe kerülve mennyire bántottam meg teremtett világodat? Növényeket, állatokat, erdőt, mezőt, vizeket, mert alig vagy nem is vigyáztam rájuk? Nem teremtéstársaknak, hanem jólétem eszközeinek, öko-rabszolgáknak tekintve őket? Bizony, van mit letenni a golgotai kereszt alá. Készen van-e erre a nagyheti teljesebb bűnbánatra és bocsánatkérésre a mai keresztyénség, mi magunk, nem mutogatva se Keletre, se Nyugatra, mert bőven van mit sepregetnünk a magunk háza táján!? Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz népeden, rajtunk, s kezd el kérlek, megtisztító munkádat nálam! A teremtett világ hódolása - vedd el én-centrikus önzőzónánkat, Uram

A virágvasárnapi és a nagyheti, valamint e pandémiás nagyhét során kirobbanó, virágpompába öltöző drága Kárpát-medencénk is Isten teremtő és megtartó jótetszésének a működését hirdeti. Azt, hogy még nem bánta meg Istenünk, Atyánk, hogy jónak és szépnek teremtette “komfortzónánkat”, amiből mi én-centrikus önzőzónát bütyköltünk össze. Mert ilyen a bűnös ember teremtő ereje. Dilettáns torzó Isten művészi keze munkájához képest. Rontani, lerontani tudja az Ő szép világát. Pedig: ma is ünnepel a teremtett világ, Alkotójuk benedictusát zengik a zöld ágak, rügyek, a virágözönös, színpompás tavasz. Minket megszégyenítő pompás ökológiai hódolat ez! Ökológiai benedictus! Hangtalan hódolás, de látható, mint ahogyan Isten meglátta a teremtés hajnalán mindenben a szépet és a jót. Egy angol utazó, aki 1714-ben az elbűvölő thüringiai Weimarban járt, naplójában lejegyezte: csodálatos zeneművet hallott egy bizonyos Bach mestertől virágvasárnap, ami Jézus jeruzsálemi bevonulását „szólaltatta” meg. Akkor, március 25-én volt a Himmelskönig, sei willkommen, Mennyei Király, Isten hozott! kezdetű kantáta (BWV 182) bemutatója. A közel harminc perces zenemű Tempore Passionis, a passzió hetének kezdetén, virágvasárnap szólaltatta meg a megváltás drámája első nagy taktusát, mozzanatát, a Hozsannás bevonulást Jeruzsálembe. Bach szövegkönyvének alapjául a virágvasárnapi evangéliumot választotta Máté 21,1-11 alapján, hozzávéve a Filippi levél gyönyörű Krisztus-himnuszát, az önmagát megüresítő Jézusról (Fil 2,5-11). A zene protestáns fejedelmének szavával szólunk mi is, ma is: Himmelskönig, sei willkommen! Mennyei Király, Isten hozott! – közénk, nálunk, nálam! Nagyon vártunk. Nagyon várunk. Életünket mint felsőruhát bűnbánattal terítjük Eléd. Fogadd el Urunk, s könyörülj rajtunk, népeden, a népek világán, egész meggyötört, pandémiás világunkon! (A Mennyei Király, Isten hozott meghallgatható on: https://youtu.be/va0gzT2jyqM vagy: https://youtu.be/dc8nT_dHCjk )

youtube-

FELVIDÉKTŐL AL-DUNÁIG HALLSZIK A HÍVÁS VIRÁGVASÁRNAPON: JÖJJ SZÍVEMBE ÚR JÉZUS! ÁLDOTT VASÁRNAPOT, NAGYHETET!

VIRÁGVASÁRNAPI HÍVÁS GYERMEKHANGON FELNŐTTEKNEK IS

Szívembe jöjj, szívembe jöjj, Jöjj szívembe most Úr Jézus! 25

Ó, jöjj ma még, lakója légy, jöjj szívembe hát Úr Jézus!

Nagyheti ünnepi akkordok a „bevonuló” Názáreti Jézus köszöntésére Pandémiás virágvasárnapnak is Ura, szívemet hozom Eléd

J ézus Krisztus hívei között virágvasárnapon (a zirci plébániatemplom freskója)/Kép: Wikipédia

Lehet Covid-19, és fájó módon félmillió halott a láthatatlan ellenség támadására, egyet még a világjárvány sem tud megakasztani: jön a nagyhét, hozsannás virágvasárnappal és a Feltámadott húsvéti győzelmével sötét hatalmak, vallási vakhitek, emberi bűnözön fölött. Mert harmadnapra feltámadott. Őt köszöntjük ezen a héten, hitünk Fejedelmét, a köztünk, és velünk élő győztes Bárányt, Aki elvette a világ bűneit, a tiédet és az enyémet. Keresztyén magyar eleink nyelvi találékonyságát idézzük 2021-ben, akik a nagyhét, a szent hét nevét átkeresztelték olykor élethelyzetük függvényében sanyarú hétre. Mert annyi fájdalom, sanyarúság ömlött végig rajtuk, miként egykoron Jeruzsálem utcáin, az Olajfák hegyétől a

Gecsemáné kerten át a Golgotáig, a Koponyák hegyéig. Ebbe pedig minden kor, minden később élő nemzedék és hívő lélek sanyarúsága, fájdalma már előre felvétetett és megváltást kapott. Jézus gyermekévé történt elhívásom óta, jó 55 éve most először hozta szívem és szemem elé a Szentlélek a négy evangéliumi bevonulás történet (Máté 21,1-11; Márk 11,1-11; Lukács 19,28-38; János 12,12-19) és a nagyhét eseménynaptára újra olvasásával a szívderítő, megrendítő felismeréseket. Mindenekelőtt azt, hogy megnyílt szemem nagyhét különös kétarcúságára. Nem az ókori Jánusz-arccal, a múltba néző és a jövő felé forduló arccal, hanem a jelen pillanat, a mindenkori jelen égi-földi kettős-egy arcúságával. Hiszen mindaz, amit felidézünk a nagyhéten, már a múlté. Akkor és ottmaradt. Mi pedig az élő feltámadott Úr Jézus békességes, kiengesztelő, szeretettel szemlélő szemével láthatjuk ezt a különös egyidejűséget: az égi-földi arculatát a nagyhétnek. És érezhetjük, bizonyosak lehetünk abban, hogy via dolorosáink, fájdalomútjaink fölött már győztes a mi Jézusunk, Golgotáinkat, egyéni és nemzeti Koponya-hegyeinket a Feltámadott Úr jelenléte ragyogja át. Minden végzetszerű kesergésnek, fatalista sötét látásnak megtörte erejét Feltámadott Királyunk. Ezért lehet a halálos fullánkot, a keserű, epés napokat másként látni. Az Ő jelenlétében méregtelenített pillanatoknak, időknek. A teremtett világ zöldellő szolgálata Jézus körül Még valamit elém hozott a Lélek ebben a pandémiás időben. Az ember tragédiája, a bűnbeesés alól egyetlen kivétel volt, van és lesz: a teremtett világ. A teremtett földi lét, aminek nincs engedetlenségi drámája, nincs bűneset előtti, sem utáni állapota. A teremtett világ egyedül az, amire nem vonatkozik Luther nagy antropológiai felismerése: simul iustus et peccator – egyszerre igaz és bűnös. És most a teremtett világnak az emberi bűn ellenében megőrzött istenengedelmességére pillantva vallom: egykoron és ma csodálatos, Jézus által is elfogadott szolgálata volt, van a creationak. Az Olajfák hegyének, a Gecsemáné kertnek, a jeruzsálemi bevonuláskor lengetett pálmaágaknak, az utolsó vacsorában a kovásztalan kenyérnek és a szőlő levének, a golgotai cédruskeresztnek, az izsópnak és a mirhának, a földrengésnek és az égzengésnek, a sírkőnek és a hajnalhasadásnak. Egyszóval a természeti világ statisztai, Jézust szolgáló, embert szégyenítő engedelmességének. Mondhatnánk ezt öko-szerepnek, öko-statisztai közreműködésnek is.

Kép: Pixabay E két nagyítólencse: a nagyhét égi-földi szemléletének látószögében és a Jézust szolgáló teremtett világ engedelmessége jegyében csodálom végig nagyhét történetét. És így a sanyarú hét mindinkább szent hétté, a megváltás égbe emelő keresztjévé formálódik bennem is, átformálva áldássá, szabadulás ígéretté a pandémiás bezártságot, keresztjeimet és sírjaimat. Mert én is siratok Covid-19-ben elveszített, csak az Isten ölelésében, de szociális mérföldnyi embertávolságban eltávozott rokonokat, drága lelkeket, testvéreket. De a Győztes Áldozatban, a Feltámadott Úrban mégis Santa Semana, Szent Hét lesz, ami előttünk van. Igazi Nagy Hét. Őtőle, Őbenne és Őáltala Nagy Hét. A személyessé váló, a tulajdonommá ajándékozott isteni győzelem hetévé. Tartsatok velem kedves Olvasók, menjünk együtt a nagyheti via dolorosán, ami egyszerre az ég felé vezető, és az egymással összeölelő szent zarándokút is. „Fügefalva, Datolyafalva”, pálmaágak, szamárcsikó zengjétek az Ő nevét Uram, Jézus, Feltámadott Krisztus, akkor és ott valóságosan, testi lépésekkel, s ma itt és most lélekben János evangéliuma szerint ünnepre érkezem. Bezártan is égi tágasságban. A pászka, a húsvét ünnepére. A sokasággal, akik a Te tanítványaid a világon, 2,5 milliárd keresztyénnel jövök Eléd Uram. Miközben szobámban fogalmazom e sorokat, lélekben repülök Feléd évezredeken át, térben több ezer kilométert röppenve egyetlen szempillantás alatt, s elvegyülök a körülötted hullámzó sokaságban. Szemeim az Olajfák hegye felé fordítom, nagyon várom, hogy 28

feltűnjél a látóhatáron Betfagé és Betánia felől. Fügefalva és Datolyafalva irányából, amit e szavak jelentenek. És azon a szamárcsikón, amit még senki más nem nyergelt fel. Amelyiken, mint tiszta, Neked szentelt, fenntartott élőlényen Te kaptad meg az első felnyergelés jogát. Micsoda gyönyörű élőáldozati bemutatás ez is. Ahogyan néped soraiban a különféle áldozatokat a növények zsengéjéből, az állatok első fajzásából kellett bemutatni Atyád tiszteletére, úgy ennek a csikónak is az érintetlensége, odaszánása, Neked fenntartott volta jelezte: Te magad leszel a zsenge áldozat 33 éveddel Isten oltárán. Így vonultál a szent város felé. Lassan baktatott Veled a tiszta jószág lefelé az úton. A bűnbeesés gravitációját elkerült, bűntelen teremtett világ e szamárcsikó képében tisztábban és egész létével hódolt meg Előtted, néma engedelmességgel, szótlan hozsánnával, mint a Te néped vagy tanítványaid. Ebben a létezése, teremtettsége töretlen szentségében Neked hódoló teremtett világban tartasz felénk ma is. Abban a megsebzett természetben, amit ezredévek alatt a lét-nemlét határáig, a klímakatasztrófa via dolorosájáig, a megsemmisülés létfenyegettségéig romboltak eleink és korunk technokratái. De Te megláttatod önzésünk, elszabadult önimádatunk önveszejtő mélységeit. Uram, Feltámadott Krisztus, hívő, Rád figyelő, Szent Lelkedtől fogékonnyá tett szívvel kiáltunk Hozzád: Jézusunk, teremtett világodat ne engedd keresztre feszítenünk! Vagy ha már a szakadék széléig sodorták, sodortuk, adj feltámadást Atyád alkotta világunknak is, amire Szent Atyád a teremtés hajnalán kimondta: látta Isten, hogy mind ez jó! Atyád szaváért, jótetszéséért könyörülj továbbra is teremtett világodon minden mi gyarlóságunk, zsarnokságunk ellenére! Magyar aranyesőm hozom Eléd Bár nem szívesen teszem, de én is lemetszek most bevonulásod tiszteletére egy faágat, s e virágvasárnapon Eléd hozom. Lehet, hogy Márk evangélistával nem pálmaágat metszek Neked, hiszen Te nem vagy ókori cézár, akinek kijárt a győzelmeik utáni római köszöntésre olajág, babérkoszorú vagy pálmaág. Megelégszem azzal, hogy a mezőn vágott lombos, rügyes ágat hozok Eléd. Családom jóvoltából itt sárgállik asztalomon egy aranyeső ág. Ezt teszem oda a pálmaágak és lombos ágak közé. Magyar földön sarjadt, magyar keresztyén szívvel nyújtott aranyeső ágacskát. Mennyivel inkább illik Hozzád, Uram, az aranyeső. Péter ezt vallotta feltámadásod után a bénához szólva: Ezüstöm, aranyom nincs nékem, de a Názáreti Jézus nevében mondom, kelj fel és járj. És a Te nevedre és a te erőddel meggyógyult, felszökellt és egész életével magasztalt Téged. És hányan, de hányan?! Azóta Te nem csak Jeruzsálembe vonultál be, hanem messzi Kelet, sőt Kína sok tízmillió Téged váró sokaságának a szívébe is. És vonulsz 29

folyamatosan virágvasárnapi alázattal és szelídséggel e megveszekedett világ, a teljesen összezavarodott emberek szívébe. Mert a NASA-ban és Hollywoodban, meg Csernobil és Fukusima környékén és a hatalmas pandémiás életveszteséget elszenvedett szépséges Itáliában is ott vezet virágvasárnapi utad. Lélektől-lélekig. Meg a szegények és megnyomorítottak között Irakban és Szíriában, és Nigériában. S a 340 millió között, akik neved megvallása miatt viselnek börtönt, halnak mártírhalált, lesznek földönfutókká a 21. században. Ugye, Uram, számon tartod őket? Olyan jó olvasni mennyei Atyád kijelentését: Enyém az erdő minden vadja, ezernyi hegynek minden állata (Zsoltárok 50,10). És Tiéd Uram minden megalázott gyermeked is.

Ké p: Pixabay Úr Jézus, virágvasárnapon, pálmák vasárnapján, e sanyarú pandémiás nagyhét kezdetén hova is mehetnénk, fordulhatnánk, hiszen örök életnek beszéde van Tenálad! Drága és még mindig millió csodával felékesített teremtett világod tiszta, Neked kedves, elfogadott szolgálata közben jövünk mi is Hozzád, árván, hogy szeress, meztelen, hogy felruházz, megkötözöttségekkel, hogy szabaddá tégy, bűnökkel, hogy megtisztíts. Virágvasárnap Ura, hozsánna Néked, tedd Tiéddé szívem, s áldd meg népedet szerte a világon Téged befogadó, győztesként ünneplő zarándok sereggé. Fogadd életünket mint Eléd terített felsőruhát, pálmaágas és zsenge ágas élethódolásként! Hozsánna a Dávid fiának, életünk Királyának.

Spirituális percek - VÍRUSOS VIRÁGVASÁRNAPRA

TESTVÉRI SZÓ VÍRUSOS VIRÁGVASÁRNAPRA „...kissé félrevonulok, és csendben hagyom, hogy csapások érjék (a népet). S majd meglátom, hogy a hosszú nyomorúság után eszükbe jutok-e, hogy orcámat keressék” Kálvin (Inst 2.5.13) Köszöntöm az Olvasót! Azt hiszem, egyikünk életében sem volt még ilyen különös virágvasárnap.

Önkéntes vagy hivatalos házi karanténnel, visszavonultsággal, naponta szaporodó számú vírusfertőzöttekkel és áldozatokkal. A láthatatlan koronavírus ezt is ránk kényszerítette. Üres templomokkal készülünk nagyhétre. A passió, a via dolorosa, az emberi aljasság keresztácsoló elképesztő fordulataira, meg a világ megváltásának páratlan, semmivel sem pótolható fordulatára, a feltámadás ünnepére. Ezen a

vírusos virágvasárnapon és a remélhetőleg nem fekete nagyhét előestéjén én is kivonulok az Érkező elé lélekben. Milliókkal együtt a kiáltozós, lármás, önfeledt és olykor önromboló happyzés, ünneplés helyett megrendült, csendes szívvel mondom: Jöjj, Uram el hozzánk, legyen végre igazi bevonulásod teremtett embermilliárdjaid szívébe! És hozzám is, kérlek, meg enyéim szívéhez is indulj el, kérlek! És miközben így várom, kérem Őt, lélekben mindent, de mindent, nem csak felsőruhámat, hanem bűnvallomásomat, bocsánatkérésemet is levetve, s odaterítve lábai elé, halkan elér szívemhez a bevonulási történetek számos üzenete (Máté 21,11-11; Márk 11,1-11; Lukács 19,29-38; János 12,12-19). Ezeket a világjárványtól is érzékenyebbé tett szívvel, a Lélek vezetésével mintha másképp olvasnám vagy másképpen hallanám magamban, ezért olvasom őket újra és újra. És közben pedig elér hozzám koronavírussal tizedelt vuhani lelkésztestvéreim nagyheti üzenete is, amit időben küldtek sokaknak, címemre juttatott üzenetként: Isten áldja meg Magyarországot és Európát! „Thank you! Let's remember and encourage each other in prayers. May G od bless Hungary and Europe!” -----------------------------------------------------------------发件人：Lajos Dr Békefy <ludovicusdr@paxjournal.academy> 发送时间：2020 年 3 月 27 日(星期五) 00:45 收件人：英文版公共邮箱

És közben szíven üt az időben ugyan távoli Genfből Kálvinnak nagyon is mai, közeli, mély hittel fogalmazott tanítása arról az Istenről, aki kissé félrevonult, csendben elvonult, hogy meglássa: ébred-e vágy, érdeklődés, szomjúság, istenvágy, istenhonvágy mai generációinkban arra, hogy keressék orcáját? Eszükbe jut-e különböző

generációinknak a mai lakott földön ezen a különös, eddig soha nem volt vírusos nagyhéten Jézus, és az Őt hozzánk, érettünk, javunkra elküdő mennyei Atya a csapások, a világjárvány alatt? Megállnake majd a világjárvány korlátozásai közben és felteszik-e a kérdést: vajon miért engedte meg ezt Isten? És rádöbbennek-e a válaszra? Nem, nem büntetésből kaptuk a pandémiát, hanem ébresztésként, noszogatásként, hogy észrevegyük: a virágvasárnapi szamárcsikón ülő Jézus nem valami álcázott királyfi, hanem a köztünk járó, emberléptékű, szamárcsikóléptékű Isten! Hogy észrevegyük: Ő nem kozmikus csillagközi messzeségben él, létezik valahol titokzatos távolságban, hanem itt jár ma is közöttünk Igéje, Szentlelke által, fénysebességgel éri el szívünket, s éppen egy-egy nagy világleckét, világméretű ébresztő, missziós világórát tart a nagy válsággócokban a megrettent emberiségnek arról, hogy mindennek ára van a földön. De miről is beszél vírusos virágvasárnap néma Krisztusa, néma Istene? Ahogyan a régiek gyönyörűen mondták: a Deus absconditus? A rejtőzködő Isten? Aki nem csínytevésből bujócskázik velünk, hanem félreállása, csendes elvonulása a legmegrázóbb tiltakozás életveszélyes játékaink, Istent, embert felejtő, Őt sorsunkból kisemmiző üres ünnepléseink ellen, a hamis váradalmakba merülő önhitt szórakozásaink, rablásaink, korrupcióink, mázolt, kozmetikázott hitünk ellen! Európa hitbeli, emberségbeli megüresedése ellen! Mai magyar keresztyéneink hitének ébresztéséért!

Meghalljuk-e a hangtalanná vált Isten lélekrendítő kiáltását, amint a világjárvánnyal akar most éppen belekiáltani a hazug, másokat és önmagunkat csaló váradalmak, hamis álmok szemfényvesztő világába? Ahogyan egykoron a Jeruzsálembe bevonuló Jézus sem azért érkezett a páska nagy ünnepére készülő, nyüzsgő népe közé, hogy politikai függetlenségük vágyálmait, évezredes szabadságvágyuk bet

eljesülését, a római igát lerázó Simon Makkabeus kettőként hozza el a zsidó nép teljes autonómiáját. Három dolgot mindenképpen kihallhatunk az ajkát az akkori és mai hamis ünneplés nyomán szóra nem nyitó Jézus hallgatásából, illetve környezete viselkedéséből.

1. Jézus szótlanul is közöttünk van! Ez önmagában virágvasárnapi, nagyheti evangélium. Nem lármáz, nem kiált ma sem. Fenséges, nem süket csendjével - ahogyan az egykori nagy brit evangélista, Spurgeon írta - mégis Ő a mindenség és földi létünk “szelíd parancsnoka”. Akár tudjuk, tudomásul vesszük ezt, akár nem. Ez létezésbeli 2x2. Ontológiai evidencia, ahogyan a hívő filozófusok fogalmaznak. Szavára előállnak és megszűnnek világok, vírusok, virágok, végzetek. Hogy mikor és mit cselekszik, az világkormányzó szeretetének és világnevelő isteni pedagógiájának a titka. A mi dolgunk, hogy észbe kapjunk. Nem csak tisztítószerre, gyógyszerre, mértéktelen kapzsisággal felhalmozott és bespájzolt tartalékokra kell ezekben a rendkívüli időkben gondunk legyen, hanem elsősorban önmagunkra. Mert van másfajta gondoskodás is. Ennek a célja, hogy a lelkünk is rendben legyen, kimosott, fertőtlenített, védett. S valamiképpen ezzel a megtisztogatott belső vággyal kellene éppen e templomtalan időben Elébe mennünk! Hogy próbatételét, iszonyú dolgainktól való félrevonulását a mi részünkről megátalkodott csökönyösségünk (Kálvin) észrevétele kövesse. Mert akkor a legnagyobb bajt előzhetjük meg, végleges és totális, testi és lelki elveszésünket, kárhozatunkat. 2. A tömeg hangoskodott, miközben a látható Jézus, és a láthatatlan Atya szemlélődve hallgatott. Minket szemlélt "szeme sarkából" is. Mit is kiáltozott a tömeg? Hozsánna a Dávid fiának! Azaz a Királynak. Teljes félreértése lenne ennek a virágvasárnapi pálmás vidámkodásnak,

ha csak a tömegvivátot hallanánk ki a Hozsánnából. A cirkuszt és kenyeret népfesztivál hangulatát. Mit jelent ugyanis ez a szó: hozsánna - a héberben? Nem a magasztalást, nem az ünnepi ovációt, hanem valami sokkal súlyosabbat: MENTS MEG MINKET! A totális szabadítás vágyának kiáltása ez. Igen, hogy Jézus mentse meg népét bűneiből, únos-untig űzött, s fogva is tartó mindennapi kötelékekből, a kisszerűségek monotóniájából, vallási szokások kiszáradt kútjainak meddő bámulásából, az Ábeleket megölő, Kainokat ünneplő világ feje tetejére állított rendetlen rendjéből. De ezt is: Ments meg Urunk ostorod suhintásától, minél kisebb életáldozattal, ments meg Urunk a koronavírus világjárványtól, milliók fertőződésétől és százezrek halálától! Mert megértettük, hogy szenvedéllyel kell keresnünk, nagy vágyódással, imával, imádással, könyörgéssel és hálaadással szent orcádat. Hogy megteljen majd szánk igazi, jóízű nevetéssel, ne csak műmosoly gyötrődjön rá arcunkra, hogy nevetésünk a Téged látás örök öröméből táplálkozzék, íze és zamata legyen élvezhető másoknak is, mert ez az élő és kiapadhatatlan istenkapcsolatunk tiszta forrásvízéből táplálkozik. Ments meg Urunk minket igazi ünnepre, üdvösségtermő nagyhétre! 3. János evangéliumának virágvasárnapi üzenete végén különös mondatot olvasunk a szeretett tanítványtól, akinek látóvá tette lelki szemeit Jézus közelsége. “Íme, a világ őt követi!” - Károli fordításában: “Ímé, mind e világ őutána megy” (Ján 12,19). Ez az, ami ennek a különös, vírusos virágvasárnapnak, vírusos nagyhétnek a legnagyobb esélye: sajátos világevangélizáció folyik a veszélyes vírusokon keresztül is. Ahogyan Kálvin abszolút pontosan fején találta az evangéliumi szemlélet szögét: „(Isten) nem azért ostoroz ugyanis, hogy elveszítsen, és megsemmisítsen, hanem azért, hogy a világot sújtó átoktól megóvjon” (Inst 3.8.6). S a világot sújtó igazi átok nem a COVID-19 vírus, hanem a hitetlenség, istentelenség és embertelenség kárhozata, a test és a lélek örök halálba hullása. A tét tehát hatalmas. Vagy ahogyan másutt írta reformátorunk: eljutni a kereszthordozás tudományára. Ez az a nagy tudomány, ami a kutató tudományt és a hitet a megtartás fele képes elmozdítani, a megtartás segédeszközévé emeli Jézus Krisztus világkormányzó kezében - mindenki javára, személyválogatás nélkül. Mindezek javunkra fordítását kérjük el most csak ezzel az egyetlen és igaz, szép virágvasárnapi fohászunkkal: HOZSÁNNA/HOSIANNA SZABADÍTS MEG, MENTS MEG URAM MOST IS MINKET! Ilyen értelemben kívánok hozsannás virágvasárnapot Neked, Családodnak – mindannyiunknak Magy arország, Kárpát-medence, Vuhan és Washington, Róma és Madrid, Jeruzsálem és Budapest! Hozsánna Néked Jézus Krisztus - egész pandémiás világunkban!

Nagyheti portrék

Az egyházak karanténban – de az evangélium és a lelkek szabadok

Elképesztően sok minden jut az ember eszébe ezen a különleges nagyhéten, ami remélhetőleg nem csak sanyarúhét, gyászhét, vádhét, hanem igazi szent hét is lehet millióknak. A vírus úgy karanténba

helyezte

legdurvább

egyházellenes

sikerült.

Ugyanakkor

egyházakat, ateizmus

éppen

ezért,

ahogyan

dühöngése mindennél

még

idején élesebben

sem és

világosabban tudatosul bennünk: az élet evangéliumát és a többre szomjas lelkeket nem lehet karanténba zárni. Ahogyan a legdurvább ateista vallásüldözés idején sem. Aztán az is különleges hozadéka ennek a furcsa nagyhétnek, hogy újabb és újabb szlogenek születnek. Ilyen volt az előző cikkemben említett „Moss kezet, aztán kulcsold imára!”. Most pedig ez: Moss kezet, de soha ne feledd, KINEK a kezében vagy! Ennek az igazságát nem a vétlenségét kézmosással bizonyítani próbáló Pilátussal illusztráljuk, hanem két drága evangéliumi női portréval: a római helytartó feleségének, Claudia Proculának és a Bethániai Máriának néhány vonással felvázolt lelki arcképével. Az Úr Jézus egyetlen „védője”: Claudia Procula – történelmi arcvonások Az evangéliumban egyszer fordul elő, mintegy leheletfinoman, oldalról lép be

nagyheti

történetbe

Pilátus

helytartó

felesége,

akiről

Máté

evangéliuma 27,19-ben ezt olvassuk: Mikor pedig (Pilátus) a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. Nagyon tömör mondat ez. Nem véletlen, hogy William Wordsworth (17701850),

angol

romantika

költőnagysága

nagy

beleérzéssel

így

fogalmazott: „Krisztus passiójának, szenvedésének a történetében egyetlen olyan személy sincs, aki nyíltan vagy burkoltan védelmére kelt volna Urunknak, csak ez az asszony, a helytartó felesége”. Ihlető,

háttérből

Életért

munkálkodó

buzgósága

énekeskönyvünkben is szerzőként szereplő Anne Brontë testvérét, Emily Brontë -t óda megírására késztette. Az is figyelemre méltóvá teszi Claudia Procula

személyét,

hogy

században

keletkezett

Nikodémus

evangéliuma apokrif irat említi név szerint (Procula a latin, Prokla a görög változat). 37

A századok során sokan írtak erről a „rejtélyes” asszonyról, a keleti egyház pedig igen korán kanonizálta őt, október 27-ére jelölve meg tiszteletének a napját. Pál a 2Tim végén, a 4,21-ben említi. Kálvin szerint az álom, amiben sokat szenvedett, nem az ördögtől való, ahogyan azt Luther állította, hanem isteni ihletésű, ám ez sem ok arra, hogy szentnek tekintsék. Különböző iratok a századok során azt is közlik, hogy valójában prozelita zsidó nő lehetett, aki Jézus hatására tért át a keresztyén hitre, s amikor tribunus, helytartó férjével a birodalom fővárosába, Rómába ment később, ott palotáját megnyitotta keresztyén testvérei előtt. Az egyiptomi kopt és az etióp ortodox egyházban kiemelt tisztelet övezi személyét.

James Tissot: Pilátus feleségének üzenete (Brooklyn Museum)

Claudia Procula missziós vonásai A Máté evangéliumának idézett verse a latin fordításban az üzenet szót a missit (küld, üzen) szóval fordítja, ami valójában a misszió egyik alapszava. Az evangéliumi tudósítás alapján állíthatjuk: Jézus Krisztus inkognitós misszionáriusnője volt Claudia Procula a legmagasabb politikai és hatalmi körökben! A legnagyobb vállalkozás életében a minden időben egyik legnehezebb küldetése:

saját

családjában

kegyelméből ez sikerült.

misszionáriussá

válni.

És

neki

Isten

Pilátus hallgatott feleségére, aki addig ugyan Jézust valószínűleg nem látta, de hallott róla és érdeklődés támadt iránta szívében. Erre a késztetést álmában kapta. A Bibliából nem ismeretlen az álmok, s a nagy álmodók szerepe, története. Elég csak a Jézus-történetben előforduló álmok életmentő szerepére utalnunk. József újszövetségi történetében az Úr angyala jelenik meg álmában, s biztatja: Ne féljen feleségül venni Máriát (Mát 1,20). Az újszülött Jézus életének megmentése függött attól, hogy József és Mária elmenekülnek-e Egyiptomba, amíg a heródesi gyermekgyilkosság veszedelme elmúlik. József erről álmában kapott utasítást az Úr angyalától (Mát 2,13). Az álmok lehetnek eszközök, melyek Isten embereit, választottait, gyermekeit

késztethetik

olyan

lépésekre,

melyek

másoknak,

önmaguknak a további útját segíthetik. E tekintetben valóban igaz Petőfi verssora: Anyám, az álmok nem hazudnak. Így történt ez Claudia Proculával. Ennek hatására eltanácsolta férjét attól, hogy beavatkozzon Jézus ügyébe. De ez nemcsak jó tanács volt, hanem sokkal több: bizonyságtétel, vallástétel Jézusról, inkognitóban. Mi volt Claudia Procula „evangéliuma”? „Csak” ennyi: igaz embernek mondta Jézust. Dikaiosz – mindenestől igaz. Ezt a hitvalló formulát ennek az asszonynak a hite, Jézus-szimpátiája adta

lelkébe,

szájába.

Kevésszer

fordul

elő

mini-hitvallás

Újszövetségünkben. Amikor Jézus meghalt, a római százados, aki látta, hogy mi történt a kereszten, így fogalmazott: „Ez az ember valóban igaz

volt” (Luk

23,47).

Majd

Apostolok

cselekedeteiben

Péter

bizonyságtételében így fogalmazott: „De ti a Szentet és az Igazat megtagadtátok…” (ApCsel 3,14). Azután István védőbeszédében jelenik meg ez a fogalmazás: „Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét” (ApCsel 7,52). János pedig levelében ezt írja: „Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus” (1Ján 2,1/b).

Pilátus felesége Jézust igaznak nyilvánító hitvallásáért ott van Péter, István, János lelki társaságában! Claudia Procula ott volt a helyén, ahová és amikor őt Isten rendelte. Az igazság mellett, az igaz ember és igaz Isten bizonyságtevői között. Akkor tette meg, amire a földre rendeltetett, amikor annak eljött az ideje. Van mit tanulni tőle! Jó illattétel Mária jellemzője – tettbeszéd a haszonelvű Júdás ellenében Nagycsütörtöki villámfotónk másik arcképe a betániai Máriáé, aki a páska ünnepe előtt hat nappal végezte el gyönyörű liturgiáját, ami illattétel,

pazarló

szeretetárasztás,

alázat

és

előremutató,

jelképes

cselekmény volt egyszerre (János 12,1.8). Így adni csak az tud, akinek önző módon nem magánál van a szíve, hanem egészen annál, akit szeret. Júdás szíve és gondolata a haszonelvűség, a szociális juttatás logikáját követte. Az egy fontnyi pisztáciaolajból készített illatszernek hatalmas értéke volt. Milliós érték volt. Ezzel kente meg Jézus lábát, majd a hajával törölgette. Pilátus feleségének a vallástétele zárt körű volt, egyszemélyi, hiszen férjének üzente meg azt. Máriáé családias, familiáris, de nyilvános körben történt meg. Jézus tanítványai is ott voltak. Mi minden volt ebben a beszédes, cselekvő vallástételben? Ez a sajátos, adakozó, odaadó Jézus-tisztelet több figyelemre méltó mozzanatból épült el. Mária mindenek előtt és mindenek fölött Jézust nagyon szerette. A szeretet bizonyítéka volt az alabástrompalackban lévő illatos olaj. Ez a „tékozló szeretet” nem számítgatott, nem kalkulált, nem spekulált, távol állott Júdás és a pénzvilág logikájától. Ő a szívével gondolkodott és látott. Aki igazán szeret, az mindent kész odaadni annak, akit szeret.

A bethániai, „máriás” szeretet alázattal adott. Nem dicsekszik az adással, nem hánytorgatja fel később sem, hogy mi mindent adtam neked, te bezzeg…! Mária mélyre hajol, mert nagyon szereti Jézust, lábát keni meg, és hajával szárítgatja azt. Ez a feltétel nélküli, önkéntes, boldog és boldogító hódolás magatartása. Máriát Jézus iránti szeretete elfogulatlanná teszi, minden okoskodó illik, nem illik megfontolást félretesz, nyíltan és nyilvánosan vállalja odaadását.

Képaláírás: Dirk Bouts: Jézus Simon farizeus házában (Staatliche Museen, Berlin)

Nem mérlegeli diplomáciai patikamérlegen, mit mondanak majd róla az emberek.

Nem

viselkedni

akar,

hanem

olyan

természetes

marad,

amennyire csak képes. Mária gyakorlati életelve: Azt, aki életét egészen odaadja értünk a kereszten, egész életünk odaadása illeti meg! És ez a cselekedet jó illattal töltötte be az egész házat – ott Bethániában, s ahol csak igazi egyház, közösség van. „A ház megtelt az olaj illatával” (Ján 12,3). Az eredeti szó a görögben az oikia, ami más olvasatban (oikosz) az egész Földet is jelöli. Mária bizonyságtétele – így vélték a későbbi korok egyházatyái – betöltötte jó illattal a gyülekezetet, az egyházat, s az egész világot. Krisztus-minőségű tettek jó illatát árasztotta, s ahogyan a keresztyéneket Pál nevezte: Krisztus jó illata vagyunk…, az élet illata életre (2Kor 2,14-16). Ezt az alapigazságot, a megváltott élet minőségét Pált megelőzve hirdette alázatosan Mária. Krisztus jó illata, az élet illata töltheti be a szívünket, otthonunkat, gondolkodásunkat, beszédünket, környezetünket még a halál illata, a koronavírus tombolása idején is. Miként Mária tette egyszerre

Jézus halálára történt előremutató jelképes cselekmény is volt. Ez ennek a különös nagyhétnek az egyik legfontosabb üzenete. Mert ez ma is lehetséges… A halkan, háttérben misszionáló Claudia és a nyíltan vallástevő, bátor és odaadó Mária példája is segített abban, hogy a keresztyénség a legsúlyosabb járványok, politikai megsemmisítési kísérletek között is fennmaradhatott – a halál illatával szemben az élet illatát terjesztve maga körül! Krisztus női tanítványai másokat gazdagító szavaikkal és tetteikkel ma is üzennek nekünk. Keressük meg a nekünk szóló, személyes üzenetet „karanténunkban”, elég hozzá egy csendes fél óra. És ne feledjük soha: Jézusnak ma is sebhelyes kezében vagyunk… Ilyen értelemben lelki gyönyörűségekkel ízesített nagyhetet kívánok az Olvasónak. Nemcsak e két evangéliumi misszionárius nőhöz, hanem az egész egyházhoz szól ma is az ének: Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak, Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy.

RÉG FELEDETT SZAVAK KÜLÖNÖS FELTÁMADÁSA Spirituális hárompercesek koronavírus idejére

Sanyarúhét, vádhét, gyászhét, szent hét

Ma is többször ráklikkelek laptopomban a worldometer.info-ra. Világtérkép, óriási számok. 1 455 955 fertőzött a világon, nagyhét szerdájának délutánján. 83 666 elhunyt a világon koronavírus következtében. 309 825 a kigyógyult. Az USA-ban 404 156 fertőzött, 12 988 halott, 21 815 kigyógyult… Nem folytatom. Rácsodálkozom a nyelvtörténetből és a keresztyén ünneptörténetből ismert fogalmakra. Azokra, amiket a mai generációk, gyermekeim, unokáim jószerivel még nem is hallottak. S melyek mégis ott szunnyadtak édes anyanyelvünk szótárában, és az egyházi mélytudatban is. És most egyszerre feltámadnak. Különös, kényszerű feltámadás, COVID-19 okozta különös nagyhét idején. Mert sanyarú héten gyalogol most az emberiség. Gyászhét sok családnak, közel százezernek, mert valaki soha nem jön többé haza. Vádhét, mert valami irgalmatlan és európányi, földméretű mulasztás tátongó szakadéka szélén állunk. Egyénileg, emberiségméretben. Lesz-e mindebből szent hét? És csak mondogatom magamban a lelki kínlódásban, szűkölő világunkban kigyöngyöződött mondatot: NINCSEN ÜNNEP JÉZUS NÉLKÜL! Minden felborul egyszerre - Nélküle. Templomba nem mehetünk, pedig de kellene most kiáltani, könyörögni - együtt. Most szemmel is láthatjuk azt a pár méteres – valójában sokszor csillagűrnyi - távolságot, amit addig csak szívünkkel éreztünk. Vagy már azzal sem. És minden kizökkent korábbi menetéből. Láthatatlan világ láthatatlan vírusai osztják a betegséget, a halált. DE a láthatatlan világokból jött Jézus is. És oda ment vissza. Láthatatlan világok emberáldozatokat követelő gigászi küzdelme sejlik fel előttünk. Isten harca a Gonosszal. A láthatatlan háttérben, pedig valójában Isten már ottt is győztes. Ki veszi ezt észre és kinek jelent ez valamit?!

Most röviden csak a szavak feltámadására figyeljünk. Ha van a feledett rossznak feltámadása, miért ne lenne a hihető jónak, Jézus-hitünknek, s az Általa mondott ígéreteknek, biztatásoknak, pareinésziszeknek feltámadása? Hiszen Őbenne igenné és ámenné lett sok ezredévnyi ígéret, amit népe kapott! Látjuk, egyre inkább látjuk: nincsen ünnep, nincsen élet Jézus nélkül – mélyül a refrén muzsikája bennem. Igen, korábbi századokban használatos volt egy kifejezés nagyhétre, a virágvasárnap-húsvét közötti időszak jelölésére, ez a sanyarúhét szó volt, utalva Jézus megsanyargattatására, fizikai és lelki passiójára. Igazából a német Karwoche magyar megfelelője volt, ami a germán nyelvterületen vádhetet, bánathetet, gyászhetet jelent, s felidézi Megváltó urunk, a Fájdalmak Férfija szenvedéstörténetét. Inkább a fájdalmat, a testi-lelki gyötrelmeket állítja előtérbe. A görög Hagia kai Megalé Hebdomas, szent és nagy hét, a latin Hebdomas Sancta, majd az új latin nyelvek Santa Semana és az angolszász Holy Week elnevezés inkább a halál fölötti győzelemre, a sanyarú hét, s a gyász végét, a bánmat, hjalál végét jelző húsvéti élet-csúcspontra helyezi a lelki hangsúlyt, ezért szent nagy hét ez az időszak. Így a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda a csendesség napjai. Az egyházi hagyomány szerint szent három napnak, azaz triduum sacrumnak szigorúan csak nagycsütörtököt, nagypénteket és nagyszombatot jelölték. Ez a 4. század óta ismert, Ambrosius egyházatya vezette be. Ettől az időtől fogva egyre inkább elterjedt az evangéliumi harmónia felolvasása, előbb latinul, majd nemzeti nyelveken, melyben a Fájdalmak Férfiújának az útjára koncentráltak az evangélium versei alapján. Virágvasárnaptól nagykeddig Máté evangéliumából olvasták fel a Jézus életének utolsó szakaszáról szóló Igéket, kedden Márk evangéliumát, szerdán Lukács evangéliumát, nagypénteken pedig János evangéliumát. Érdekes, hogy a középkorig nagyhéten Krisztus győzelmét hangsúlyozták a halál fölött egész

nagyhéten. A Cseh-Morva Egyházban, a Herrnhuti Testvér Közösségben a gyülekezetben minden nap igeolvasással kísérik végig Jézust a via dolorosán, evangéliumi harmóniát, azaz egy-egy eseménynek a négy evangéliumban megjelenő leírását olvassák fennhangon az alkalmakon. Ezt zsoltárénekléssel, imával kísérik. Náluk is a nagyhét csúcsa húsvét hajnala, amikor napfelkelte szolgálattal köszöntik Jézus Krisztust, „ki vagy nap és világ”. Ezt 1732 óta gyakorolják. Ünneptörténeti különlegesség, hogy II. Valentius római császár (375-392) a közhivatalokban a nagyhétre munkaszünetet rendelt el, s még a rabszolgákat is mentesítette a munka alól! Ez az egész középkorban érvényben volt. Az ünnep szekularizálását akarva-akaratlan VIII. Orbán pápa kezdte el azzal, hogy 1642-ben ismét hétköznappá nyilvánította a nagyhét napjait. Az Ige alapján bizonyos események alkotják e három nap történeti magját. Nagyhétfőn vagy szent hétfőn (az angolszász világban) a templomtisztítás áll előtérben (Márk 11,15-19), szent kedden a templomban tanító Jézus (Márk 12-13), szent szerdán a bethániai megkenetés (Márk 14,3-9), és Júdás árulásának egyeztetése a főpapokkal (Márk 14,10-11).

Ó, Uram, amikor feltámadnak rég feledett, mély értelmű magyar vagy jövevényszavaink, s döbbenetesen megnevezik napjaink nyomorúságát a koronavírus világjárvány idején, küldd el hozzánk Szent Lelkedet. Támassz fel, Uram, minket bűneinkből, halálos állapotunkból. Mulasztásainkat, gonoszkodásainkat kereszted elé tesszük. Kérünk: teremtett népedet és világodat ébreszd fel új életre. Te vagy nap és világ, minket sötétségben ne hagyj! Ámen.

NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT 8 STÁCIÓVAL KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT 1.STÁCIÓ Hozsánna! Virágvasárnap - nagyhét hétfő HARANGSZÓ jelzi nagyhét hétfőjének eseményeit 45

(klikk a youtube harangjátékára: http://youtu.be/eCiNsPLC4Gs )

Érted szól a harang! Hív, hogy jöjj Te is velünk, és kísérjük el együtt a Győztes Áldozatot, a Szenvedések Férfiját, Jézust, a nagyheti úton. Hív a harangszó, hogy győzelmének és áldozatának szellemi-lelki javaiban Te is részesülj, s a képzeletbeli út végére kissé boldogabb légy, mint annak előtte. Érted szól a harang, a Te lelkedért. EMLÉKEZTET arra, hogy támaszt találhatsz Jézusban, amikor elérkezel majd a Te Gecsemáné kertedbe, amikor elhagynak, amikor szembe kell nézned saját kis és nagy haláloddal. Örök társra találhatsz Jézusban, aki veled marad, amikor megaláznak, kigúnyolnak, amikor sorsod golgotai keresztje feltűnik előtted. És az Ő emelő karjának, időfölötti szíve kifogyhatatlan szeretetének köszönhetsz örömöket, áldásokat, minden jót, amit pontatlan fogalmazásodban „az élettől kapsz”! Érted szól a harang, mert érted történt minden a nagyhéten! NARRÁTOR: A virágvasárnapi ünneplésre csakhamar rávetül a halál árnyéka. Jézus már a hét elején lélekben átéli a nagyheti borzalmakat. Tudatosan készül a végső, mindent eldöntő ütközetre. Hogyan? Közösségben. Imádságos Isten-közösségben, és vacsoraközösségben tanítványaival. Mekkora kincs a jó közösség, még az Isten Fia számára is, ahol erőt gyűjthet a helytálláshoz! (IGEOLVASÓ) Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát. - És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az újszövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki (Lk 22,15. 19-20).

Az úrvacsora szereztetési Igéit követően elkezdhetjük énekelni vagy imádkozni a szép kolozsvári dicséretét, ami a Református Énekeskönyv 436. számú éneke:

Örülj, szívem, Vigadj, lelkem, Ékességed lett a hit; Vacsorához, Mégy Jézushoz, Hivatalos vagy te itt. Ha bűnödért Halálos bért Érdemlettél lelkedre: E szent asztal Megvigasztal S válik idvességedre. Ez örömben, Reménységben, Jézus, ma hozzád jövök. Asztalodnál Lábam megáll: Testem, lelkem újítsd meg. Tisztogass meg, Bűnből moss meg Kegyelmedből, Istenem, És a Sátán lelkem kárán Nem örül, nem árt nekem. E vacsora Égi módra Engem véled összead, Maradj Bennem, benned engem Hagyj lennem, hogy áldjalak. Csakhogy immár Bűntől elválj S légy hívséggel Jézushoz: Halálával, Váltságával Minden bűnből feloldoz. Hát jöjjetek, Bűnös lelkek, Orvosságot kik vártok! Jézus Lelke, Szent kegyelme Kiárad ma reátok. (NARRÁTOR) A háttérben, titokban Júdás már megbeszélte az árulás tervét a főpapokkal és a templomőrség parancsnokával. A pénz megszédítette, a jó üzlet kilátása pedig elaltatta lelkiismeretét. (VERSMONDÓ) Harminc ezüst...Az üdvössége ára, s egy csók a nyugta érte, mikor felér az Olajfák hegyére, halálos csók a Mester homlokára. Harminc ezüst! Ez fogható s temérdek! Bolond, ki más csodát vár.

Igaz, hogy látta feltámadni Lázárt, s tenger csodát még, ám vak most az érdek. Harminc ezüst! Ez észbontó varázslat! Felujjong régi énje, vad indulókat zeng a pénz zenéje: megveheti a világot magának! Meg is veszi, megy már...De lesben áll, prédát kutat az éjben, csontos kezében hurkoló kötéllel - harminc ezüstért - a konok Halál. (Füle Lajos: Júdás)

Tévútra vezető barátok Nem kell a rosszat eltakarítani a világból, de kérhetjük: Szabadíts meg a gonosztól! Nem az a dolgunk, hogy kigyomláljuk a rosszat. Elhordozni nehezebb a gonoszt, mint megbüntetni. Nem vagyunk a gonosz hóhérai. Elhordozni nehezebb, mint kitakarítani. Uram, a végső megoldást megtartottad magadnak. (Rudolf Bohren) HARANGSZÓ jelzi nagyhét hétfőjének eseményeit (klikk a youtube harangjátékára: http://youtu.be/eCiNsPLC4Gs )

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT Nagyhét kedd 48

HARANGSZÓ jelzi nagyhét keddjének eseményeit (klikk a youtube harangjátékára, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/eCiNsPLC4Gs) Érted szól a harang! Hív, hogy jöjj Te is velünk, és kísérjük el együtt a Győztes Áldozatot, a Szenvedések Férfiját, Jézust, a nagyheti úton. Hív a harangszó, hogy győzelmének és áldozatának szellemi-lelki javaiban Te is részesülj, s a képzeletbeli út végére kissé boldogabb légy, mint annak előtte. Érted szól a harang, a Te lelkedért. EMLÉKEZTET arra, hogy támaszt találhatsz Jézusban, amikor elérkezel majd a Te Gecsemáné kertedbe, amikor elhagynak, amikor szembe kell nézned saját kis és nagy haláloddal. Örök társra találhatsz Jézusban, aki veled marad, amikor megaláznak, kigúnyolnak, amikor sorsod golgotai keresztje feltűnik előtted. És az Ő emelő karjának, időfölötti szíve kifogyhatatlan szeretetének köszönhetsz örömöket, áldásokat, minden jót, amit pontatlan fogalmazásodban „az élettől kapsz”! Érted szól a harang, mert érted történt minden a nagyhéten!

(NARRÁTOR) Másnap Jézus kiment az Olajfák hegyére, vele tanítványai is. Az olajprésről elnevezett Gecsemáné-kertben szívére szakadt teljes nehézkedési erővel a bekövetkező események felismerése. Tanítványai mit sem sejtve, elaludtak mellette. Belül harc - kívül közöny sajtolta idegeit. Verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Egyedüli reményforrása ismét az imádság. (IGEOLVASÓ) Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te”. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem? - Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod... Ismét alva találta

őket...harmadszor 26,39kk)

imádkozott

ugyanazokkal

szavakkal.

(Mt

Akkor odament a tanítványokhoz és aludva találta őket, és mondotta Péternek: Így nem bírtatok vigyázni velem egy órát sem? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen. Háromszor ment oda hozzájuk, könyörgését megszakítva, és aludva találta őket. Harmadik alkalommal szomorúan mondta: Aludjatok immár és nyugodjatok. Íme, elközelgetett az óra, és az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik. Teljesen nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a megváltás, a szenvedés útját egyedül kell végigjárnia. Csak Istenre, Atyjára számíthatott. Vannak nekünk is élethelyzeteink, ahol már emberek nem segíthetnek, ahová nem jöhet velünk senki, csak Isten. Mekkora erőforrás tudni, hogy Ő soha el nem hagy! NE FÉLJ, MERT MEGVÁLTOTTALAK, Neveden szólítottalak, Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. Viruló réteken át Hűs forrás felé vezetlek, Pásztorod vagyok, Elveszni senkit sem hagyok. Karom feléd tárom, kiárad áldásom; Nem rejtőzöm el, Szívem a szívednek felel, Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet. Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak, Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. Nem taszítalak el, amikor vétkezel, Irgalmat lelsz a szívemben, Örök feléd a hűségem, Amerre jársz, védlek, nyomodba lépek. Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel, Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád!

(Írjuk be a google keresőbe, hallgassuk meg: http://youtu.be/uuNHcIohz08) (VERSMONDÓ) Hajnal-derengés borzong a sötét lombokon. Júdás után, által az erdőn sátánarcú fáklyások jönnek. Testvéreim, tanítványaim!

Égignyúló kemény kereszten holnap megölnek engem! És ti alusztok, mélyen alusztok! (Dsida Jenő) (IGEOLVASÓ) Júdás Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? – Ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.

(Elmélkedjünk nagyhét keddjének történésein, és imádkozzuk, énekeljük Gerhard Pál gyönyörű énekének verssoraiból az első hármat, amit Áprily Lajos nagy műgonddal fordított le nyelvünkre – Ref. Énekeskönyv 341. dicséret) Ó, KRISZTUSFŐ, TE ZÚZOTT, Te véres szenvedő, Te töviskoszorúzott Kigúnyolt drága fő, Ki szépség tükre voltál, Ékes, csodás remek, De most megcsúfolódtál: Szent fő, köszöntelek! Ékességed, te drága, Melytől máskor remeg:/ Világ hatalmassága, Köpés mocskolta meg. Milyen halványra váltál! Szemed fényét, amely Szebb volt minden sugárnál, Ki rútította el? Mind, ami kín, ütés ért, Magam hoztam Reád; :/: Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve itt állok én, szegény, S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém.

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT Nagyhét szerda „A vétkes ember sértetlen, s bilincsben ott áll az Isten”

HARANGSZÓ vezeti fel nagyszerda eseményeit

(klikk a youtube harangjátékára, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/eCiNsPLC4Gs) (NARRÁTOR) Zuhanó kőként gyorsulnak fel az események. Jézust a Nagytanács elé viszik. A főpap Kajafás, az írástudók és a vének jelenlétében vizsgáztatja Jézust. Közben pedig ők is vizsgáznak az Ártatlan Bárány előtt. Koncepciós pert folytatnak ellene, előre meghozott ítéletüktől nem tudnak szabadulni. Hamis tanúkat állítottak elő. A vád: istenkáromlás, mert magát Isten Fiának mondotta. Büntetése: halál, amit vallásuk nevében mondtak ki. Jézusnak ennél jobban fájt tanítványa, Péter tagadása. (VERSMONDÓ) Valami fényt! - A főpap udvarában ott lobogott a tűz és nevetett, vidám szikrákat szórt az éjszakába. Simon elindult felé, mint a kába. Nem Péter, nem, most nem kőszikla volt ő, nyárfalevél volt, szélvészben kerengő, didergő lélek, szánalomra méltó elárvult ember, telve félelemmel…

…Hallgatva és megvetve állt a KRISZTUS bent Kajafás előtt. Kint fuldokolva bánattól és méregtől mondta, mondta Simon, s átokkal, esküvel tetézte: Nem ismeri, sohsem ismerte, mégse hittek neki... Nagy láng csapott az égnek, s kakasszó harsant messze, mint az ítélet. (Füle Lajos: Simon Péter) (NARRÁTOR) Aztán a megszálló hatalom helytartója, Pilátus elé viszik. A Nagytanács megüzeni neki: ők már meghozták a halálos ítéletet. Jézus elindul a fájdalmak útjának sziklakemény kövezetén. Óh, de nehéz rajtad minden lépés, VIA DOLOROSA! Pilátus közben palotájában mossa-mossa kezét, de az Ártatlan vére örökre ráégett arra. Heródes pedig jó szórakozásnak tekinti a Názáretivel tölthető időt. Megörült Jézusnak, mert azt remélte, hogy valami csodát tesz a szeme láttára. De nemcsak a külső színen gyorsulnak fel az események, hanem az ébredő lelkiismeretben is.

(IGEOLVASÓ) Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy a főpapok és a vének elítélték őt, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt, és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott. Ment és felakasztotta magát (Mt 27,3kk). A lelkiismeret vádja elől nem lehet kitérni: vagy Isten előtt teszem le bűnömet, vagy bűnöm mond ítéletet fölöttem. Erről szól Júdás drámája és tragédiája. (A Via Dolorosa állomásai: I. Antónia erőd, Pilátus előtt. Heródes palotája. II. Jézus felveszi a keresztet. III-IX. Szenvedésútja a Via Dolorosan. X-XIV. Jézus a Koponyák „hegyén”.)

TE DRÁGA JÉZUS, MI TÖRTÉNT TEVÉLED? Te drága Jézus, mi történt tevéled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted? Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam. S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért; A bűnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg.

Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben Ott áll az Isten. fordítása).

(A Református Énekeskönyv 340. dicsérete, a szöveg Áprily Lajos míves

(„Lent a Via Dolorosan” című video-klippre klikk ide vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/uCprvzaNTHk)

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT Nagycsütörtök Jézust vagy Barabást?

Barabást! – A tömeg szava most sem bizonyult Isten szavának!

HARANGSZÓ vezeti fel nagycsütörtök eseményeit

(klikk a youtube harangjátékára, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/eCiNsPLC4Gs)

(IGEOLVASÓ)

Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől... Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg (Mt 27,24kk). Mennyei Atyánk! Te megengedted, hogy az Ártatlant bűnös emberek ítéljék el. A felette kimondott ítélet önmagunk ítéletévé lett. Eleven szén minden nemzedék és nemzetség fején. Uram, Jézus, ha majd egykor eljössz ítélni élőket és holtakat, Pilátusokat, Heródeseket, Kajafásokat, Barabásokat, Pétereket és Júdásokat, tömegembereket és írástudókat, bölcseket és tudatlanokat, hóhérokat és áldozatokat, add értenünk, de legalább elfogadnunk ítéleteidet. Taníts meg minket felismerni és elítélni mindezeket – önmagunkban, s hálásan elfogadni, hogy ha lehetünk szelíd „kis” Jánosaid…- kegyelmedből. Fájdalmak Férfia, Győztes Áldozat, Légy irgalmas hozzánk! Kyrie eleison, Uram, irgalmazz, Christe eleison, Krisztus irgalmazz! Kyrie eleison, Uram irgalmazz! (Klikk erre, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/NB-i_V9QPt8) (IGEOLVASÓ) Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és köré gyűjtötték az egész csapatot. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták őt: Üdvözlégy, zsidók királya! Azután leköpték, elvették tőle a nádszálat, és a fejéhez verték. (Mt 27,27-30). (NARRÁTOR) Az emberekben rejtőzködő fenevad feltápászkodott és kimutatta foga fehérjét. A falkaösztöntől feldobva, még a leghitványabb ember is leköpheti Jézust. Majd saját ruhájába öltöztették, vállára tették a keresztet, és elindították a vesztőhely, a Golgota felé.

Ó, KRISZTUS, LÁTTAM SZENVEDÉSED Ó, Krisztus, láttam szenvedésed, S borzongásom véget nem ért, Jaj, hogy halálkín lett a részed Érettem, árva bűnösért. A természet velünk zokogja Halálodért fájdalmait, Elbújt a nap, gyászukba rogyva Siratnak választottaid. Szent áldozat, tedd, meg ne szűnjünk Kereszten látni tégedet! Szent véred mossa csak le bűnünk, Lelkünk előtt az tár eget. Jóságod mély és mély a hála, Amellyel hozzád fordulunk; Bűnünkért mentél kínhalálba, Egyetlen Megváltó Urunk. (Bastie Bertalan gyönyörű lelki énekét is Áprily Lajos fordította magyarra nagy műgonddal, Református Énekeskönyv 343. dicsérete)

(NARRÁTOR) És számunkra mit jelent Jézus Krisztus engedelmessége? Túrmezei Erzsébet versével gondolkodjunk el ezen a nagycsütörtökön arról, hogyan tudjuk mi elfogadni az elrendelt utat, és követni a mennyei Akaratot?

A LEGNEHEZEBB KÉRÉS "Legyen meg a Te akaratod!“ Ha elkerülnek gondok, bánatok, könnyű kimondani. De ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész? Ha a szív vérzik, a lélek zokog, ha éjszakának tűnnek nappalok, eltördelni mégis a mondatot, hogy "legyen meg a te akaratod!“? Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne! Miért kell ennek így történnie? !“ Szívem keserű lázadásba jut, ha érthetetlen előtte az út. Sírva tesz fel kínzó kérdéseket: "Én Istenem, hát ez a szeretet? !“ Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám! Te szeretsz engem híven, igazán. Kínban vergődő szívvel is tudom: Te vezetsz engem a legjobb úton. Ellenemre is véghezviheted, de szívem attól nem lesz csendesebb. Taníts meg hát szívből kiáltani ne csak szájjal, de szívvel mondani: "Ahogy te akarod, ne ahogy én!A békesség csak így lesz az enyém. Lehet az út tövises, meredek, amerre vezetsz, bátran mehetek. S mindennapi kérésem az marad: "Add, hogy csupán Téged kívánjalak!"Legyen akaratod-, ha nap nevet. "Legyen akaratod-, ha éj temet. Legyen most és mindörökké! Igen! Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem! Ha utam célját el is takarod: Hiszek! Legyen, ahogy Te akarod!

(Klikk a következőre vagy írjuk be a google keresőbe: Ne félj, ne aggódj, Ne sírj, ne bánkódj, Ha tiéd Isten, tiéd már minden…http://youtu.be/z13VlQb5HHk)

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT 58

Nagypéntek Az a pár szög a Golgotán, régen világunk sarka már Ó, KRISZTUSFŐ TE ZÚZOTT, TE VÉRES, SZENVEDŐ… Bach Máté passiójának kórusa vezeti fel nagypénteki elmélkedésünket (klikk a következőre, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/k9yp-sVrOjo) Jöjj Te is velünk, és kísérjük el együtt lélekben a Győztes Áldozatot, a Szenvedések Férfiját, Jézust, a nagyheti úton, MEGVÁLTÁSOD ZARÁNDOKÚTJÁN. Ma is hív a harangszó, ott, ahol élsz, hogy győzelmének és áldozatának szellemi-lelki javaiban Te is részesülj, s a képzeletbeli út végén, húsvétkor boldogabb légy, mint annak előtte. Érted szól a harang, a Te lelkedért, halld meg Istenhez hívó hangját. EMLÉKEZTET arra, hogy támaszt találhatsz Jézusban, amikor elérkezel majd a Te Golgotádra, amikor elhagynak, amikor szembe kell nézned saját kis és nagy haláloddal, a Te személyes sorsod Via Dolorosájával. Nem leszel soha egyedül! Örök társad Jézus, aki veled marad, amikor megaláznak, kigúnyolnak, amikor nem várt keresztek tűnnek fel előtted. Az Ő emelő karjának, idő fölötti szíve kifogyhatatlan szeretetének köszönhetsz mindent: örömöket, áldásokat, támaszt és erőt, reményt és távlatokat, s minden jót, amit pontatlan fogalmazásodban „az élettől kapsz”! Érted történt minden a nagyhéten, a Te lelkedért!

(NARRÁTOR)

A kereszt világok gyújtópontja: ott futott egybe az ember tragédiája, meg Isten kibeszélhetetlen irgalma. Önveszejtő mélységeink, és Isten mentő kegyelme. Jézus mindennek ellenére nem átkozódott. Hagyta, hogy kiderüljön rólunk: mi irgalmatlanul elmegyünk a végsőkig.

És közben nem ismerjük fel életünk igazi esélyét. Amint a kereszt alatt tolongó tömeg sem sejtette, hogy szemük előtt játszódik le az üdvtörténet legtitkosabb, és a világtörténelem legjelentősebb eseménye: az előttük ott még áldozat Jézus lesz a győzedelmes Krisztus, aki csak ennyit szól a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! (Lk 23,34).

(NARRÁTOR) Így teljesedett be az Írás szava, amit Ézsaiás próféta ezredévvel előtte megjövendölt: Megvetett volt, és emberektől elhagyott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézs 53,3kk). (IGEOLVASÓ) Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lamá sabaktáni!? Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet!? Majd így szólt: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva, meghalt.

(VERSMONDÓ)

Lelkem nézz a Golgotára, Jézusodnak nézd fejét! Tövissel van koronázva, Mégis áldva néz feléd. Szenved Isten bajnoka, És bár vérzik homloka, A világot nem átkozza, Meghal érte imádkozva.

(NARRÁTOR) Akkor és azóta, s amíg emberek élnek e földgolyón, nem lehet az ott történtekről és egyetemes bűnrészességünkről sem kevesebbet, sem többet mondani ennél: (VERSMONDÓ) Mind, ami kín s ütés ért, Magam hoztam reád. Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve, Itt állok én, szegény, S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém... Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem, Hogy szörnyű kínhalálod Nagy jót akar velem. Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el, S ha hűlni kezd a szívem, Benned pihenjek el. (A Református énekeskönyv 341. énekének 3. és 5. verse, Áprily Lajos szép fordításában, alatta hallgatható a Bach-féle kórusmű, klikk erre: http://youtu.be/k9ypsVrOjo)

Az a pár szög a Golgotán régen világunk sarka már, melyen kimozdul elvesző állapotából, mellyel Ő immár örökre megnyitott a menny felé egy kárpitot. (Füle Lajos: Világunk sarka)

A Világ Megváltója

… Nem érthetem, miért szenvedett némán, Békéje fénylik Golgota hegyén. Szíve miért szakadt meg a keresztfán, Tövisből mért kapott ott koronát? De azt tudom, hogy megtört szívek orvosa, Bűn, félelem tüzét megoltja Ő, Megterhelt lélek láncait leoldja, Ezért jött el Ő, a Világ Megváltója. (Klikk erre, vagy írd be a google keresőbe: http://youtu.be/9AVsncfg1fo - Ének a világ Megváltójáról)

NAGYPÉNTEK Két gyilkos között haltál meg, Uram, S magaddal vittél a halálodba Minden tisztátalan kezet És csaló szívet – Az én kezemet és szívemet is. Lelked megtanít minket a Meghalás művészetére, Meghalni a hétköznapok megszokásainak. Ezt szeretném én is megtanulni tőled, ó, jó Uram. (Rudolf Bohren imája)

ELINDULNI A KERESZT ALÓL Boldog titok: a Golgotán kezdhetek el minden napot, megköszönve a meghálálhatatlan, csodálatos áldozatot, s akkor csupa fény lesz a reggelem, minden úton ez a fény jár velem. Hisz bűnteher és gondteher lehull és ottmarad a szabadulást hirdető krisztuskereszt alatt! Szabad szívvel, kézzel indulhatok, ha várnak rám az új feladatok. Biztatóbb, szebb és boldogabb új reggel lehet-e: elindulni, mint Isten megváltott gyermeke, kinek szíve szeretetről dalol, a Golgotáról, a kereszt alól. (Túrmezei Erzsébet verse)

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT Nagyszombat

Nagyszombat ha(ra)ngtalan csendje szólít A KERESZT, A SZENVEDÉS ÉS A HALÁL VILÁGÁBAN MÁR HÚSVÉT ERŐI HATNAK

(NARRÁTOR)

Ma a ha(ra)ngtalan csend szólítja a lelkedet. Ugyanis ezen a szent (latinul sabbatum sanctum) vagy más néven fekete szombaton a harangok Rómába mennek. A harangtalan csendben – elhúzódva kicsit lármás világunktól – belső tekintetünket az elmúlás kötheti le, a kikerülhetetlen testi-lelki gyötrődés, betegségek, árulások, kijátszások emléke vagy terhe. Vagy a sír, amibe egykor Jézust fektették. Ilyenkor jó behúzódni valamely templom hűvös csendjébe, vagy a belső szobánkba, s néhány pillanatig eltöprengeni az élet, az elmúlás, a szenvedés, a halál értelméről. Mert hogy MINDENNEK VAN ÉRTELME. ISTEN NEM TESZ, NEM ALKOT OSTOBASÁGOT! Nagyszombatra jön húsvét. Egyben vissza is utal ez a fekete nap a keresztre, Jézuséra és a miénkre. A szenvedés, a halál, az elmúlás az örökkévalóság távlatában egy állomás csak. Még ha fájdalmas is. Üzenete: MÉGIS VAN TOVÁBB! Ő adja értelmét a múlandóságnak is, Ő, aki elviselte a keresztet, s, aki áldozatként is győztes, és minket is részesíteni akar győzelmében. Nagyszombathoz az elmélkedő, elgondolkodtató csend illik. Ha egyszer a harangok hallgatnak, az emberi beszédnek is halkabbá kell válnia.

(Nagyszombati gondolataink elmélkedésre hívó zenei nagyszombati lamentációs muzsikája kínálja (klikk erre, illetve be: http://youtu.be/oezVulZYZjE)

hátterét írjuk be

Palestrina google-

JÉZUS, KI A SÍRBAN VALÁL Jézus, ki a sírban valál, Általad megholt a halál, Az élet pedig feltámadott, Mert szent tested meg nem rothadott. Él a Jézus, a mi fejünk, Keresztyének, énekeljünk… Hol van, koporsó, hatalmad? Elveszett nyert diadalmad. Hová lett, ó, halál, a fúlánk, Melyet fensz már régóta reánk? Már nem rettegünk miatta, Mert Jézus meghódoltatta Ama félelmek királyát, megnyitván sírjának száját... Szűnjetek meg, kétségeim, Változzatok, félelmeim, Reménységgé, örömökké, mert nem alszom el örökké. Sőt hiszem, hogy e tört cserép Edény leend még egyszer ép… (A Református énekeskönyv 347. dicsérete szól a halál, sír, elmúlás, fájdalom fölött győztes Krisztusról, aki nekünk, a „törékeny cserépedényeknek” adja a remény erejét).

ELSŐ NAGYSZOMBATI CSEND VISSZA ÉS ELŐRE TEKINTÉS Jézus keresztje és sírja hozzásegít világunk és az emberek mélyebb megértéséhez. A szenvedés, a halál, az élet végessége vagy a lehetséges folytatás megértéséhez. Miért? Mert az Ő keresztje és sírja emlékeztet arra, hogy minden tettnek következményei vannak az ég alatt, meg arra, hogy az emberek alig változtak évezredek óta. De arra is, hogy ISTEN ÜGYE NEM TORPAN MEG, NEKI NINCS VESZTES ÜGYE! Ennek tudatában lehet és kell döntéseket hoznunk és cselekednünk. Nagyszombat megérteti velünk, hogy nem az emberi gonosztetté, ítéleté, hatalomé, temetésé, búcsúzásé, sírásé, fájdalomé a végső szó, hanem a Hatalmasé, az Igaz Bíróé, a Szent Istené, meg a feltámasztásé, a megújulásé, az örök életé. NEM CSAK A VÉGSŐ SZÓ AZ ÖVÉ, HANEM A VÉGSŐ TETT IS, amivel a folytatást, az örök jövőt formálja. Úgy tűnik, a világ ma is a nagypénteket szövögetőknek áll. Mintha a világ az egykor volt Golgota, nagypéntek, meg húsvét, feltámadás után mit sem változott volna. Mintha mindezek a nagy üdvesemények mindhiába történtek volna. Hiszen hazánkban is voltak gályarabságra üldözött prédikátorok, aradi vértanúk, ‘48-49-es, valamint ‘56-os mártírok, üldözöttek hitük, meggyőződésük miatt, a helytállás névtelen hősei és áldozatai. Mintha befejezetlen nagypéntekben élnénk, Gulágok, Recskek és Csernobilok, ma pedig bevásárlóközpontok, pénz-, és agymosások között tántorgó sorssal. Nagypéntek egy-egy kínhozó szögét jelenti a kábítószer és az abortusz, az utcán, az iskolában és a családi otthonokban „halkan”, „diszkréten” vagy nagyon is brutálisan elkövetett erőszak és mindennapi lélekgyilkolás „oda fenn” és „ide lenn”. A szögeket egymásnak osztogató szemléletnek és manipulációnak jól mérhetők a „teljesítményei”: munkanélküliség, hajléktalanság, hontalanság, előítéletek, tudatos féligazságok, családok széthullása, nemzetfogyás, más népeket messze felülhaladó gyűlölködés, irigység, morális és anyagi infláció. Kinek milyen szöget szánt a sors (?), a hatalom (?), Isten vagy önmaga? Eközben újra eljönnek MÉGIS a nagyszombati és húsvéti hajnalok, mert sem az idő, sem Isten nem áll le, nem állítható le.

Nagyszombat reggel Nagypéntek este az ég feketére

vált, s hullt a könnye, mint a zápor. Mosta a kormot, szennyet, port a fákról,

mint szívünkről a vétket Krisztus vére. Ma reggelre már kicsi ablakok nyíltak rajta, egyre több kéklő ablak. Sugarak törtek át, és simogattak rügyet, bimbót és új akaratot. Minden azt hirdeti: húsvét lesz holnap. A madarak új himnuszt gyakorolnak, és a világ könnyben tisztulva várja, hogy legyen átoknak, halálnak vége, hogy felragyogjon Krisztus dicsősége, felzendüljön húsvét hallelujája. (Túrmezei Erzsébet)

MÁSODIK NAGYSZOMBATI CSEND

A KERESZT IGAZI REMÉNYÜNK VÉGTELEN az uralma a végességnek, a végnek és a végzetnek? A fájdalomnak, szenvedésnek? Nem! Húsvét erre a maradandó cáfolat. Minden nagypénteki 67

történelmi és egyéni örökség fölött és közben működnek Isten Országa húsvéti erői. Az örök lelki-szellemi, isteni energiák. Cáfolhatatlanul és kifogyhatatlanul. Ha van folyamatos és globális nagypéntek, nagyszombat, akkor van és lesz folyamatos, egyetemes, kozmikus húsvét, megváltás is. Mert Isten így döntött, így tette és teszi. Az örökkévalóság külső-belső lelki távlatából tekintve visszafele, az üres sír, a múlt eseményei, szemlélete, világérzése fölött győzedelmes FELTÁMADOTT ÚR felől széttekintve, nézőpontváltással új kérdést tudunk megfogalmazni: lehet-e egyáltalán nagypéntekes, nagyszombatos emberi életet élni húsvét nélkül? Hogyan maradhat bárki is a történelmi és egyéni értelemben vett nagypéntek vagy nagyszombat szorításában, hogy’ nem tud megérkezni húsvét hajnaláig? „Ímé, én élek, ti is élni fogtok!” – mondta az egykoron Győztes Áldozat. A jövő kezünk között roppanna össze Nélküle, s mi beleroppannánk Nélküle a jövőtlenségbe! Jézus és húsvét nélkül akkora reménytelenséget és gyűlölet-lavinát indítanánk el, mely mindent végérvényesen maga alá temetne: egyéneket, népeket, kultúrákat és civilizációkat, múltat és jövendőt, élőket és holtakat. DE a kereszt egyik oldala nagypéntekre mutat vissza, másik oldala pedig térben és időben is - húsvétra mutat előre. Az egyik prágai templom keresztábrázolása alatt ez olvasható: Ave crux, spes unica - Üdv néked, kereszt, egyetlen reményünk! Nem a kereszté, a Golgotáé, a nagyszombati síré és siratásé tehát a végső „szó”, nem a körülményeké, a történelemé, a pokolian sötét erőszaké, a pusztításé, a cinizmusé, a hazugságé! Ezek az erők már vereséget szenvedtek, ha még nem győzettek is le teljesen. A HALÁL SEM HOLTBIZTOS TÖBBÉ! Egy életen át hordoztál engem. Minduntalan megajándékoztál csodáiddal, És erősítetted fáradt lelkemet. Nem hagytál nyugodni. Most is felsegítesz, Amikor érzem, hogy öregszem, s már nem tudom azt tenni, amit szeretnék. Ha meghalok, halálom is Feléd visz, Uram, S ha a föld lesz majd nyugvóhelyem, Nem hagysz ott sem nyugodni. HISZEN ÚTON VAGY FELÉM, HOGY FELSEGÍTS, EZÉRT A HALÁL SEM HOLTBIZTOS TÖBBÉ. (Rudolf Bohren – ford. drbl)

HARMADIK NAGYSZOMBATI CSEND A Keresztrefeszített kitárt karjából isteni erő árad a világra, ránk. A körülmények hatalmán győzedelmes Krisztus hívása ez a harmadnap, a személyes és kozmikus Húsvét, feltámadás, megújulás, a remény, a jövő felé. Mert Isten verhetetlen, legyőzhetetlen. Lehet, MÉG működnek a betegség, halál, elmúlás, pusztítás erői, DE MÁR hatnak húsvét, a FELTÁMADOTT kozmikus energiái, Isten Fia győzelmének

erői. Ő legyőzte a halált. Victor, quia victima – győztes, mert tudott áldozat lenni – előttünk, helyettünk, érettünk! Ez nagyszombat harangtalan csendjének egyetemes és maradandó üzenete. Ő a győzhetetlen kőszálunk, védelmezőnk és kővárunk, ahogy egy kuruckori gyönyörű magyar énekünk fogalmazza. (klikk erre vagy írjuk énekeskönyv 346. dicsérete)

google-be: http://youtu.be/yXeqhduO_bM

Református

MÁR HAJNALODIK Uram, Te teszed gazdaggá az életet, A mi életünket is. Te teszed az életet örökkévalóvá, Az én lelkemet is. Éjszaka felkelek, Hogy hálát adjak Neked. Az éjszaka lassan Kivilágosodik. Új nappal közeledik. (Rudolf Bohren – ford. DRBL)

(NARRÁTOR) Igen, kell ott fenn egy ország, mely ránk is vár, de itt lent is, ami már most érezhetően épül bennünk és közöttünk - mert nagypéntek és nagyszombat, a szent vagy fekete szombat után hajnalodik, egyéni sorsunkban, családunkban, nemzetünkben egyaránt. Csak a hitet és a reményt ne adjuk fel! HAJNALODIK! (klikk vagy keressük ki _Kell_ott_fenn_egy_orszag)

google-ben: http://indavideo.hu/video/Zoran_-

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT HÚSVÉT VASÁRNAP „Légyen dicsőség néked, mert győztél a halál fölött…”

(NARRÁTOR) A feltámadást és a Feltámadottat csak hallelujás örömmel lehet köszönteni, mert Benne és Általa megfordult, átfordult a halálra ítélt, mert bűnös emberi történelem az élet, az örök élet felé. Teljesen új esemény, igazi novum, újság és újdonság ez a földi történelemben, amelynek sem előtte, sem utána nem volt, nem lehet ismétlése. Egyedül Krisztus az, aki ezt megtehette, s meg is tette. Ő az új világ, az új időszámítás, az új emberiség, a megújuló emberi élet tengelye, sorsfordító ereje, alfája és ómegája, zsengéje. Ezen a vasárnapon világszerte énekli, magasztalja az Ő nevét mintegy 2,2 milliárd keresztyén. Krisztus feltámadott, bizonnyal feltámadott. Halleluja – szól az ősi köszöntés. S hozzátehetjük az ugyancsak évezredes latin hódolást: Surrexit Christus, spes mea. FELTÁMADT KRISZTUS, AZ ÉN REMÉNYEM! A kezdetek óta egyetemessé vált keresztyén köszöntést ismételve, és a megújító húsvéti bizonyosság örömével mondjuk mi is: Bizonnyal feltámadott! Őbenne legyen szép, tartalmas idei húsvéti ünnepünk! ZENE: Zengjen Händel Júdás Makkabeusából a Krisztust magasztaló hatalmas és magával ragadó kórusének: (klikk erre, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/RbBOOmkMLmI)

LÉGYEN DICSŐSÉG mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. Fénylő arcú angyal őrzi sírodat, Ő hirdeti nékünk diadalmadat. Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. Itt van már Jézus hívei között, Jertek mind Ő népe, Köszöntsétek Őt. 70

Töltsön el a hála most mindeneket, Győzelmével szerzett nékünk életet. Nincs semmi kétség győzelme felett, Velünk az Úr Jézus, ki tovább vezet. Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. (NARRÁTOR) Harmadnapra, vasárnapon feltámadott. Valóban feltámadott!

Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve – harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die (Pilinszky János) ZENE: RESURREXIT J. S. Bach B minor miséjének gyönyörű, lendületes, ünnepi kórusa köszöntse Őt (klikk, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/d8CcMvosBfA) (NARRÁTOR) Ami és ahogyan azon az éjszakán történt, a feltámadás hajnalán, számunkra örök titok. Csak az Atya tudja egyedül, meg az angyalok, akik jelen voltak a világfordító nagy eseménynél. És a néma éjszaka, a csillagok, s a néma sírbolt, meg a néma kövek, a néma lepel. A titok hatalmas, de lenyűgözően szép és hatása a történelem végégig igaz. Valaki szívében e titkok fölötti csodálatában megszületett a Lélek formálta KILENCEDIK, EVANGÉLIUM UTÁNI BOLDOGMONDÁS:

BOLDOG ÉJSZAKA, MELY EGYEDÜL ISMERTE AZT AZ ÓRÁT, AMIKOR JÉZUS FELTÁMADOTT!

(NARRÁTOR) Ma sem a titok boncolása a cél, hanem a sodró, mennyei örömbe történő elmerülésünk, a hallelujás belső öröm átvétele-átadása. Ez már milliárdnyi léleknek jelentett és jelent, meg fog jelenteni újjászületést, megújulást, újrakezdést, életet, megbocsátást, megtisztulást, reményt, jövőt.

Ezt a titkot a 13. századi húsvéti énekükben így magasztalták az akkori keresztyének allelujás lelkesedéssel (Alleluja vagy Hallelujah héber szó, jelentése: Magasztaljátok az Urat!): KRISZTUS FELTÁMADOTT, Kit halál elragadott. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Alleluja, Alleluja, Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Ha ő fel nem támad, Nincs többé bűnbocsánat. De él ezért szent nevét, Zengjük Ő dicséretét, Alleluja! Alleluja, Alleluja, Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! 72

VERSMONDÓ Temették ideológiákba, tagadás útszéli árkába, tudomány sziklái alá. Harmadnapon feltámadott! Temették gyilkos hitvitákba, szent háborúk szennyes vizébe, sötét élet-cáfolatokba. Harmadnapon feltámadott! Temetgetik ma is... Hiába. Nem rejti el se föld, se ég már, szív bűne, vagy ész érve, semmi, mert Ő MAGA AZ ÉLET! (Füle Lajos: Az eltemethetetlen) (NARRÁTOR) KÖSZÖNTÜNK MI IS TÉGED: ÁLDOTT LÉGY, GYŐZTES ÁLDOZAT, FELTÁMADOTT ÚR, AKI 2000 ÉVE MEGÍGÉRTED: ÉN VELETEK VAGYOK MINDEN NAPON A VILÁG VÉGEZETÉIG (MT 28,20). És tartod szavadat. Zengjenek hát Rólad ma is a harangok, Néked zengjen szívünk, szánk hálaéneke!

A MINDENSÉG HÚSVÉTI ÉNEKE Ha van jövő zenéje, akkor az a múltban csendült fel először, azon a húsvéti hajnalon. Első akkordja köszöntötte az új Embert, Őt, a győzedelmes Krisztust, akin többé nem uralkodik a halál. Ezt a zenét nem csak fuvolákra, hegedűkre, harsonákra, orgonákra írták, hanem az egész teremtett világ hangjának megszólaltatására, az egész sóvárgó mindenségnek. Erre a fenséges zenére ráhangolódhat az egész világ, nagyok és kicsinyek, szenvedők és sírók, de még a hallgatag dolgok is, s egyszerre megszólalhat minden és maga a Mindenség legszebb hangzása szerint. Hisz’ az igazán új Ember van itt, 73

titokzatos messzeségben, mégis csak karnyújtásnyira tőlem, lehelet közelben, szívem közelében. Itt van velünk Ő! A jövőnek ez a muzsikája azóta is szól, mert ez a Te győzelmes gyönyörű dalod, dallamod, ó, Feltámadott! Halleluja Neked mindörökké! Zengjen hálaének Szívemből is Néked mindörökké. (Eberhard Jüngel – ford. DRBL)

KRISZTUS FELTÁMADOTT, BIZONNYAL FELTÁMADOTT! HALLELUJA! (ZENE) Hallgassuk meg Händel Hallelujahját! (klikk erre: http://youtu.be/FcwWl5JBnoU vagy írjuk be a google-be!) FELTÁMADÁS Feltámadtál a világosságra, Hogy ne maradjunk sötétségben, Hanem mi is a világosságra támadjunk fel, Hozzád hasonlóan. Feltámadtál a magasztalásra, Hogy angyalok dicsérjenek téged, Velünk együtt. Nem alszol, nem szunnyadozol, Hogy mi se aludjunk el. Ébressz fel minket a te életedre, 74

Világosíts meg minket, hogy éberek maradjunk, Mindenkor készen magasztalásodra. (R. Bohren – ford. Drbl) HARANGJÁTÉK (klikk a youtube harangjátékára, vagy írjuk be a google keresőbe: http://youtu.be/ynMJGwf149A) NARRÁTOR, VERSMONDÓ, MINDENKI EGYÜTT:

HÚSVÉT Minden vasárnap húsvét napja, És minden reggel húsvét reggel, Mert a sír elől a kő el van hengerítve. Amikor Rád gondolok, Uram, Ragaszkodom Hozzád Legelőször magamban… Boldogító titok ez: Tarthatom, és tarthatd te is éberen emlékezetedben Jézus Krisztust! Ő az, aki Kitárja előttünk az ajtót A szabadságra. (R. Bohren – ford. DrBL)

Ünneplésünk csúcspontján Händel felemelő muzsikájának hangjai emeljék szívünket és tekintetünket magasba, a Feltámadott Krisztusra lélekben, és közben zengjen, zengjen a szívünk Neki hálaéneket a mai ünnepen és életünk további idejében. ZENE és ÉNEK: Légyen dicsőség mindenek előtt Néked… (klikk, vagy írjuk be a google-be: http://youtu.be/RbBOOmkMLmI)

STÁCIÓ

KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT HÚSVÉT HÉTFŐ „Zengd Jézus nevét, zengd világ…”

A ZENE HÓDOLÁSA A FELTÁMADOTT ELŐTT (NARRÁTOR) Végére értünk nagyheti spirituális zarándokutunknak. Valójában azonban a zarándokút folytatódik. Akkor volt értelme, haszna, ha valamit az egyhetes zarándoklatról magunkkal viszünk: megújult reményt, biztatást, legfőképpen hitet Jézus Krisztusban. Hiszen mindaz, ami történt a nagyhéten Vele, Benne és Általa, értünk, érted történt. Hogy kicsit boldogabb, szebb legyen az életed. Mi lenne méltóbb sorozatunk zárásaként, mint annak a nagy zenei hódolásnak villanásnyi megtekintése, ami ezredéve zengte, zengi Jézus Krisztus váltság művének csodáját, zengi bele a szívekbe és a hangterjedés csodája révén fel egészen a csillagokig. Azok a motetták, kantáták és oratóriumok, melyek Jézus szenvedéséről és haláláról, feltámadásáról szólnak, szinte parttalan áradatban jönnek elénk az európai zenetörténetben. Zeneszerzők serege hódolt alkotásával a Keresztrefeszített és Feltámadott Úr, a Győztes Áldozat előtt. Néhányukat idézzük újra, hogy a zene hangzásvilágán át is bekapcsolódjunk ebbe a nagy „auditív nagypénteki és húsvéti istentiszteletbe”, lelki hódolásba.

ZENE: (klikk erre, vagy írjuk be a google keresőbe:http://www.youtube.com/watch?v=w_-

OOjRv01o ) ZENGD JÉZUS NEVÉT, ZENGD VILÁG,

Őt angyalok áldjátok! Felékesítve homlokát, Királlyá

Jézust, Jézust koronázzátok… Ti bűnösök, mert ő hordott Ti értetek kínt, s átkot, És szent vérével áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok. Ti népek, törzsek, Kik bárhol Az ő szavát halljátok: Nagy jóvoltáért Hálából Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok…

(NARRÁTOR) A Feltámadott Krisztus dicséretére az zenetörténetben sok alkotás született. De nem a legnagyobbakkal kezdjük ezt a zenei hódolást, hanem olyan művel, aminek szerzőit már a feledés homálya takarja, de himnuszuk milliók szívében és fülében él. A Zenged Jézus nevét, zeng világ! kezdetű ének valóban sodró, magával ragadó tiszteletadás. Szerzője Edward Perronet (1762-1792) anglikán papfiú, ki Svájcból Angliába kivándorolt francia hugenották leszármazottja. Rövid életének megkoronázása ez a hitvalló ének, William Shrubsole zenéjére. Heinrich Schütz (1585-1672) a négy evangélium alapján hangszerelte meg a húsvéti történetet, a reneszánszból a barokkba átmenő stílussal, s ezt a címet adta művének: „Jézus Krisztus feltámadásának históriája”.

George Friedrich Händel (1685-1759) első oratóriuma, az operaszerű feltámadás-oratórium, a „La Resurrezione” (=A feltámadás) 1708-ból, lírai áriáival és két kórusrésszel lendületes alkotás. Természetesen a passió és a húsvét zenei megkomponálása nem választható el egymástól, mivel ezek az üdvtörténetnek egymással szorosan összefüggő eseményei. Minként az Új Szövetségben igazán csak húsvét felől lehet megérteni és előremutatónak tekinteni nagypénteket, úgy húsvétot is csak a nagypénteki szenvedés, halál feletti győzelemként lehet elfogadni.

AZ „ÖTÖDIK” EVANGÉLIUM ÉS AZ „ÖTÖDIK EVANGÉLISTA”

Azon művek között, amelyekben kifejezetten a húsvéti üzenet csendül fel, kétség kívül elsőrangú hely illeti meg J. S. Bach Húsvéti Oratóriumát. Az „ötödik” evangéliumot az „ötödik evangélista” komponálta. Bach ezt többször is átdolgozta, ennek ellenére sokkal kevésbé ismert, mint három favorizált oratóriuma, a Karácsonyi oratórium, a Máté-, és a János passió. Érdekes, hogy a Húsvéti oratórium – ellentétben a többivel – nem tartalmaz bibliai szövegeket és kórusrészleteket, hanem kizárólag szabad költői szövegeket. A párbeszédes műfajhoz állnak ezek közel. A párbeszéd szereplői elmondják a húsvéti történetet: Mária, a Jakab anyja, Mária Magdaléna, Péter és János. A záró kórus ismételten ezt zengi:

„Dicséret és hálaadás légyen Néked, Urunk, a Te magasztalásodra!” ZENE (klikk ide vagy írjuk be a goggle-be: http://youtu.be/rrvzciSoh0Y )

(NARRÁTOR) Erről az örömről kortársunk, a német írónő, Hedwig-Maria Winkler olyan találóan fogalmazott versében:

A FELTÁMADÁS ÖRÖME A MINDENSÉG ALAPHANGJA Ó, öröm, te testvére az árnyéknak, nővére a szenvedésnek, nagyobb mindezeknél, te vagy az idő mozgatója. Ó, öröm, te Isten szívének küldötte a múlandósághoz, pillantásnyi létemhez, áradj el köröttem, öleld át húnyó fényemet és ragadd fel szenvedésemet!

A KRISZTUS-TÖRTÉNET HATÁSA: KIENGESZTELŐDÉS, MEGVÁLTÁS, ÖRÖK ÉLET A testet öltés, a szenvedés és húsvét együttzengése jelenik meg Georg Friedrich Händel (1685-1759) „Messiás” című (1741) oratóriumában. A zeneszerző életművében is szokatlan, operaszerű mű szöveges része kizárólag bibliai textusokra, szövegekre épül. 20 lelki oratóriumában a témákat jórészt még az ószövetségi Igékből és az apokrif iratokból vett idézetekkel is alátámasztja. A Messiás-ban a keresztyén hit központi témája jelenik meg. Az első rész Krisztus testet öltéséről szól, az ószövetségi ígéretek beteljesüléseként, a második részben Jézus Krisztus keresztjéről és feltámadásáról van szó, a harmadik rész a Krisztusesemény történetét, illetve hatását villantja fel: a kiengesztelődést, a megváltást, az örök életet. A zeneszerző döntő üzenete Isten-központú. Isten tiszteletét és dicsőségét zengi a műben Händel, a kórusok is erről énekelnek: „Dicsőség Istennek!” és „Halleluja!”. Isten mindent felülmúló és betöltő hatalmának, erejének nincs megsemmisítő hatása, hanem ennek emberszerető vonását emeli ki a komponista. Jézus Krisztust felszabadítóként mutatja be. Szabadító Ő mások gőgje, szolgaságra kényszerítő felfuvalkodottsága, a bűn és a halál hatalma alól. ZENE: Halleluja (klikk erre keresőbe: http://youtu.be/MSCeHvHiAr0 )

vagy

írjuk

google

FELTÁMADSZ MÉG, FELTÁMADSZ, SZÍVEM

A feltámadás és az örök élet témája szólal meg Gustav Mahler (1860–1911) második szimfóniájában, a Feltámadás-szimfóniában (1894). Ebben az örökkévaló reményt szólaltatja meg a fájdalom, szenvedés, halál hátterén. A született zsidó, majd később katolikus Mahler olyan nem bibliai forrásokból építkezett, amelyek mégis magukon viselték a bibliai tartalmi jegyeket. Az Ősfény kezdetű negyedik tételben egyházi dal csendül vissza. A zárótételben Fr. G. Klopstock dala szólal meg: Feltámadtál, bizonnyal feltámadtál címmel, melyben az örökkévaló remény és bizonyosság is megszólal:

„Ó HIGYJ, SZÍVEM, Ó, HIGYJ! Semmi sem vész el! Azt aratod, amit vetettél. Tiéd marad, amit szerettél. Ó, higyj: Nem ok nélkül születtél meg. Nem hiába szenvedtél! Amit alkottál, arról Isten is megemlékezik!”

HÉTKÖZNAPOK HÚSVÉTI FÉNYBEN "Győzelmet vettél, ó Feltámadott!" Minden reggel elénekelhetem, s boldog húsvéti fény ragyogja be új napom, utam, egész életem. Hisz Jézus Krisztus, a Feltámadott, jár aznap is előttem és velem. Nyomában új szolgálat, feladat,

új erő vár, új öröm, győzelem. "Győzelmet vettél, ó Feltámadott!" Jöhetnek borús és nehéz napok, zengve kísér az ének ritmusa: a Győzelmes nyomában járhatok. Jöjjetek, énekeljetek velem, és énekelje egész életünk! A Győzelmes nyomában járhatunk, s vele győztesen célhoz érhetünk.

(NARRÁTOR) Mindaz, ami a nagyhéten érted, értünk, minden újabb generációért ezen a földön Jézusban, a Győztes Áldozatban megtörtént, akkor él igazán tovább, ha Túrmezei Erzsébet egyszerű versének értelmében elénekelhetem: boldog húsvéti fény ragyogja be az életem. A zeneszerzők közül sokan, az említetteknél sokkal többen, külföldiek és magyarok megértették és meg is valósították zenei kompozíciójukban azt, amiről a fenti versben ez olvasható: „Jöhetnek borús és nehéz napok, zengve kísér az ének ritmusa: a Győzelmes nyomában járjatok. Jöjjetek, énekeljetek velem, és énekelje az egész életünk!”. A zenék hangjai és a vers szavai segítsenek minket tovább az úton, ahol Jézus megy előttünk. Járjunk a Mester lábnyomában…

LÁBNYOMOK A HOMOKBAN Álmomban Mesteremmel Tengerparton jártam, s az életem Nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: Két pár lábnyom, a parti homokban, Ahogy ő mondta, ott járt énvelem. De ahogy az út végén visszanéztem, 82

Itt-amott csak egy pár láb nyoma Látszott, éppen ahol az életem Próbás, nehéz volt, sorsom mostoha. Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: „Amikor életem kezedbe tettem, S követődnek szegődtem, Mesterem, Azt ígérted, soha nem hagysz el engem, Minden nap ott leszel velem. S most visszanézve, a legnehezebb Úton, legkínosabb napokon át, Mégsem látom szent lábad nyomát! Csak egy pár láb nyoma Látszik ott az ösvényen. Elhagytál a legnagyobb ínségben?”. Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett: „Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át Azért látod csak egy pár láb nyomát, Mert a legsúlyosabb próbák alatt Téged vállamon hordoztalak!”. (Túrmezei Erzsébet) ZENE: végezetre szólaljon meg lendületesen, magasztalóan és győztesen japán kórus előadásában Händel Hallelujája (klikk ide, vagy írjuk be a google keresőbe http://youtu.be/79M0P74d6ZA ) Fentiek elhangzottak a Kossuth Rádió 2001-es nagyheti református adásában. Címe: Hódolunk Előtted, győztes Áldozat! Szerző dr. Békefy Lajos református lelkipásztor, egyházi rádióadás szerkesztő

MIT LÁTUNK A MEGFESZÍTETT JÉZUS KRISZTUS LÁTÓSZÖGÉBŐL?

"Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről" (1Korintus 2,2) Minden esztendőben nagyhéten fellapozom a jó száz éve alkotott, Szentföldön közel 1000 akvarellt, rajzot készített hugenotta leszármazott, James Tissot albumait. Magamat a képek világába helyezve, az Ige alá állva, elidőzöm gondolkodva egykori és mai életünkről. Szövetségünkről, lapunkról, egyházunkról, országunkról, presbiterekről, szolgatársakról. Családomról, magamról - voltakról és velünk élőkről. Milyen világban élünk? És mi vár unokáimra? A biztos pontot keresem, de hol van ez a mai világban? Minden képlékeny, elég egy láthatatlan vírussereg. Hol a fix pont, amelyre minden időben és minden körülmények között támaszkodhatunk? Pálnak, nekünk, és vagy 3 milliárd keresztyén testvérünknek az adja a fix pontot, aminél biztosabbat senki nem vethet, és nem nyújthat: a kereszten győztes Úr Jézus, a Megfeszített és Feltámadott az. Minden kedves Olvasónkat erre az

élő, éltető biztos alapra emlékeztetem 2021 nagy hetén. Ahogyan Pál írta a korinthusiaknak. Az apostol az Igében szokatlan önéletrajzi bepillantást adott: "gyengeségben, félelemben és nagy reszketésben" (1Kor 2,3) jelent meg a városban. Nem az ékesszólás vagy bölcsesség fölényével. Tapasztalatai sem voltak biztatóak. Filippiben bezárták; éjszaka menekült el Thesszalonikából; Athénban sem „aratott nagy sikert beszédével”. Úgy érezte, hogy nem neki kell vitatkoznia a filozófusokkal, vagy megpróbálni a szofistákkal és a hivatásos szónokokkal okoskodni. Hamar átlátta: a görög civilizációval, a görög filozófiával, a görög ékesszólással való találkozásának egyetlen értelme a meghökkentő hit erejének felmutatása: a Krisztusnak Megfeszítettként történő hirdetése. A Megváltó igazság elmondása. Ismerte Korinthust, gazdagságát, gonoszságát, kultúráját, ezért mondta: „Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről .” Ez a krisztusi „ellenkultúra”, ez az összetéveszthetetlen sajátosság, a Megfeszített az igazi keresztyén hozzájárulás a világhoz. A keresztyén többlet. Minden helyen és minden időben. Ez pedig nem az állandó ütközésben, kritikában valósul meg. Forrása, centruma egy lépéssel feljebb van, a kereszt magasságában, s az onnan megnyíló világértelmezéssel, idői és örök értelemadással. A bibliai többlet: az optica crucis et resurrectionis= a kereszt és a feltámadás optikája, látószöge. Urunk Jézus felvitte a keresztre bűneinket testében (1Péter 2,24), és kiengesztelte helyettünk Istent. Minket is magával vitt oda hit által, hogy feltegye belső szemünkre ezt a másfajta ember-, és világlátást megnyitó szemüveget. Bennhagyva minket a világban, de nem elhagyva, legkevésbé sem tömeges magányra kárhoztatva (János 17,15). Ezt a csodálatos és kegyelmes látásmódot, üdvözítő ismeretet, a kereszt és az üres sír szent tudományát ajándékozta hívő népének Jézus a történelemfordító nagyhéten. Mi is történt a kereszten? És az üres sírban? A Keresztrefeszített és a Feltámadott Úr valóban új értelmet adott mindennek. A mennyei többletet adta hozzá, így más optikába helyezte a világot. Üdvösséges értelemadás történt. Egyszerre más értelme lett mindennek: bűnnek, halálnak, betegségnek, szenvedésnek, munkának, szolgálatnak. Amit Luther a keresztre tekintve így fogalmazott meg: az ember a keresztáldozat óta egyszerre igaz és bűnös. Igaz, mert az Igaz vére kitörölhetetlenül átvérezte a történelem szövetét értünk és helyettünk, és a Feltámadott

beragyogja romolhatatlan létével a mindenséget és a mi szívünket. A megváltás egyszer s mindenkorra, tökéletesen megtörtént a kereszten és az üres sírral. A Megfeszített Feltámadottal. Mi is ez az új látásmód, értelemadás? Az, hogy Urunk látta Jeruzsálemet a kereszt magasából, és nem átkozta meg őket. Ki tudta mondani: Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekednek (Luk 23,34). Ránézett a köntösére sorsot vető katonákra, az üres létformában veszteglőkre, s nem átkozta meg őket. Felnézett az évezredek óta vallásos imákkal beillatosított kék égre, s feljajdult a lelke: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok (Máté 11,17). Nem ismerték fel, ami békességükre lett volna. A kereszten szenvedő, Hozzá fohászkodó bűnösnek azt mondta, hogy még ma velem leszel a paradicsomban. Nem csak jézusi értelemadás ez, hanem értelemmel beteljesítése az emberi életnek. Az emberileg lehetetlen lehetővé tétele azoknak, akiknek ezt Ő akarja. A kereszt tövében síró övéire, anyjára, rokonaira, Jánosra, meg a távolabb, kissé rejtőzködve meghúzódó többi tanítványra nézve az árvaság leküzdéséért egymásra bízta őket. Onnan a keresztről új családot alapított, a testin túlit, de ezt is magába ölelő lelki családot. Értelemadás a tragédiában, a feljajduló bánatban, a Mester nélkül maradás teljes talajvesztettségében. A hithez, felekezetünkhöz, családhoz, gyülekezethez tartozásban lett ez a páli Ige belső iránytűje Szövetségünknek is. Azért, hogy új, megújító, krisztusi látásokat adhassunk tovább nemzetünknek, egyháznak, háznak, családnak. Sőt, egy év óta a pandémiának is, amivel megállít, revideáltat, felülvizsgáltat sok mindent a Feltámadott Úr, leltárt készíttet velünk, népével erről: mi az egy szükséges dolog (Lukács 10,42). S ebben hogyan állunk? Ezzel a keresztmagasos és feltámadás utáni látásmóddal, Isten erejéből táplálkozó hittel élünk, szolgálunk, gondolkodunk, tervezünk, szeretünk, s bocsátunk meg? Ilyen Szövetséggé váltunk? Csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről akarunk tudni? Újra indulásunkkor ez volt bethániás, hívő, történelmi kálvinista, bibliaszövetséges testvéreink, a szövetségkötők hitének is a fundamentuma. Mennyire lett 30 éve alatt a Kereszt és a Megfeszített ereje mindennapjaink, döntéseink, szeretetünk, szolidaritásunk egyetlen és igazi hajtóereje? Hogy reménységünk ne emberek bölcsességén, hitető beszédén, hanem Isten erején nyugodjék. Szükséges olykor szövetségi, testületi és egyéni, presbiteri önvizsgálatot is tartani. Hogyan állunk ezzel a „csak”kal? Hogy szövetségünk és az életünk valóban csak Isten erején

nyugodjék (1Kor 2,5). Kálvin ezt nevezte gyakorlati tudásnak, ismeretnek, életnek. Ott a kereszten és a kereszt tövében állóknak új látásmódot helyezett szavaival a szívükre. És a miénkére is. Formálódtunk ebben? Gyakoroljuk magunkat a kereszt és a Megfeszített által lehetővé tett mélyreható és örök távlatos optikából nézni mindent? Kálvin igei tükre (Institutio 1.13.13) megláttatja gyengeségünket, amint túlértékeljük erőnket. Vagy önértékelésünk túlzásaival tévesztjük meg magunkat, hogy mi aztán töretlenül és győzhetetlenül megállunk minden nehézségben. Márpedig a testi elbizakodottság konokságot és kevélységet szül. Ezt a dölyfösséget csak úgy lehet visszaverni, ha belátjuk: szerfelett erőtlenek és rendkívül törékenyek vagyunk. Elég egy láthatatlan vírus. Azt ajánlotta reformátorunk, legyen hitvallásunk: Nem akarok tudni közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről. Jó lenne ezt szívvel, hittel meghallani ezen a nagyhéten (is)!

Megújító "nagyobb hetet", Magyarország! A SZENT, CSENDES NAGYHÉT TITKA ÉS HASZNA Angolszász nyelvterületen, de a latin és germán nyelvű világban is szent (Holy week) vagy csendes hétnek (Stille Woche) nevezik a nagyhetet, a virágvasárnaptól húsvétig terjedő időszakot. Miért nagy, szent és csendes, más elnevezés szerint szomorú és fájdalmas (Karwoche) ez a hét? Miközben erről szól az alábbi írás, fentebb 8 stációban felidéztük Olvasóinknak a nagyhét napjainak történetét képes, zenés, passiójátékos formában is, e cikk szerzőjének a Kossuth Rádió 2001-es nagyheti adásában elhangzott, kibővített passiójátékával. Ennek címe: Hódolunk Előtted, győztes Áldozat! Tudunk-e még nagyhéten ünnepelni a Kárpátok koszorúzta hazában? Nagyon, kicsit, sehogy? Hogy ünnepibb legyen az életünk, ekkor legalább keressük a csendet magunkban és magunk körül. Megújító nagyobb hetet, Magyarország! Miért nagyobb a nagyhét? A keresztyénségben a böjti időszak utolsó, húsvét előtti hetét nevezték el „szent hétnek” vagy „nagyobb hétnek”, latinul hebdomas sanctanak és hebdomas maiornak, görögül hagia kai megale hebdomasnak. Akár a fenti képre nézünk, akár a nagyhét eseményeire gondolunk, hamar belátjuk, miért nagyobb ez a hét az év fennmaradó 51 heténél? Minden másnál, még a születést magában foglaló karácsonyi ünnepi hétnél is. Azért, mert az üdvösség-, és a kijelentéstörténet, meg a személyes emberi

sors, megváltásunk szempontjából legdöntőbb, radikális fordulatok ekkor teljesedtek be. Gondoljunk csak nagypéntekre, Jézus kereszthalálára, húsvétra, a feltámadás csodájára és titkára. De felidéződhet bennünk Megváltónk különös, alázatos bevonulása Jeruzsálembe szamárháton virágvasárnap, vagy éppen az úri szent vacsora szereztetésének páratlan pillanata. De a via dolorosa, az istenemberi szenvedés minden pokoli gyötrelme is, amelynek mozzanataiban Isten Jézusban teljesen azonosul az emberek fájdalmas mélységeivel, hogy ne kelljen többé senkinek egyedül, magányosan hordoznia szenvedését, hanem a Győztes Krisztus Fájdalmas arcára, küszködésére, sebeire tekintve legyen a sorsvállalás, a sorsosztozás titokzatos hete e hét. Ezen minden, de minden értünk, miattunk, helyettünk, javunkra, hasznunkra, építésünkre, felsegítésünkre történt. Ezért e hét méltán érdemli meg a „nagyobb hét” megjelölést, melyben benne rejtőzik életünk nagyobb esélye, sansza, lehetősége is. Ugyanakkor a szenvedések okán a fájdalmak hete is ez, a szomorúság hete és mindezek láttán az elnémulás, a visszafogottság, a halkabbra hangolt lélek és csend hete megnevezést is kiérdemelte.

„Tudod, hogy érted történnek mindenek…a te bű nös lelkedért” Ha ránézünk erre a rajzra, egyértelműen megjelenik rajta az, amitől más, nagyobb, szentebb ez a hét. Kissé költőien és Babits zsoltáros gondolatvilágát (Zsoltár férfihangra) tovább formálva, azt is mondhatjuk: érted/értünk zöldelltek ki a pálmaágak azon a virágvasárnapon, hogy valaki helyetted, s előtted jó 2000 évvel odategye azokat a Győztesnek kijáró tisztelet jeleként a szamárháton a szent városba bevonuló JézusKirály elé. Azon a héten érted, helyetted, s neked példát adva mosta meg az Úr Jézus tanítványai lábát, a szolgálat, a teljes vállalás beszédes jeleként. Érted, lelki táplálásodra szerezte a Mester azon az éjszakán az úrvacsorát, törte meg a kenyeret, töltötte ki a szőlőlevet, itta ki a kelyhet, hogy bekövetkező áldozatára, annak páratlan erejére és kenyeres nélkülözhetetlenségére emlékeztessen. Meg egyetlen és tökéletes áldozata üdvbizonyosságot formáló hatását is felajánlja neked és minden nemzedéknek az idők végezetéig. De azt is látnunk kell, hogy azt a 89

töviskoronát a Szenvedő Szolga, az Emberfia érted, helyetted hordozta felvérzett homlokán, hogy minden méltatlan, igaztalan, hamis vád és ítélet ellenében, ami téged érhet, megmutassa: előre vállalta érted, veled és helyetted a szenvedést, hogy társad legyen minden véres, könnyes, fájdalmas, drámai és igaztalan helyzetben. És a kereszt, amelyen a bűn világa, a mindent feje tetejére állító istentelenség, kétely, cinizmus és vallási, hivatali, politikai hazugság egyszer s mindenkorra megfeszíttetett, érted, miattad, javadra történt. A te bűnös lelkedért. Hogy tudd vállalni keresztedet, mint ahogy Mestered, Jézus sem tért ki a vállalás elől. Töviskoronás helytállása erő és elkötelezés számunkra.

Szíveken átzengő új világ szimfónia: feltámadás Aztán mindennek végén a leghatalmasabb kezdet is érted nyílt meg, ami az emberi történelemben teremtésméretű, de még annál is jelentősebb esemény: az üres sír, a feltámadás hatalmas és hallelujás, égbezengő, örömódás, történelem és sorsfordító szent eseménye. A minden emberi értelmet felülhaladó isteni lépés, amire akkoriban senki nem számított. Hiszen Akit megöltek, feltámad, akit elvetettek és megvetettek, az lesz kútfeje, eredete, zsengéje valami egészen másnak, az örök és legyőzhetetlen, mert Istentől alkotott és isteni márkájú életnek, az új világnak. Nincs az a Dvorzsák vagy más zeneszerző, akinek Új Világot megszólaltató szimfóniája annyira átzengené a kozmoszt és az emberi szíveket a megváltás, a szabadítás himnuszával, örömével, derűjével, végtelenségével, mint az üres sír csendje, a feltámadott lelki-szellemi valósága. Igen, mindez érted, helyetted, javadra, hasznodra lett. Ez az, amitől nagyobb mindennél ez a hét.

De tudunk-e még ebből merítve ünnepelni? Tudunk-e még mi, magyarok keresztyénül ünnepelni? Ilyen nagyobb heti módon, ebből merítve, ehhez méltóan? Mi kellene ehhez, mi hiányzik, hogyan és mit kellene másként csinálni? Vagy minden jó úgy, ahogyan van? Nem hogy az egyházi tartalmát, sőt az üdvtörténeti jelentőségét egyegy ünnepnek mind kevesebben ismerik, ami pedig olyan érthető és nyilvánvaló volt még szüleinknek, nagyszüleinknek. Hanem hovatovább már a színes és sokféle népszokást is egyre gyorsabban elpusztítja a konzum-moloch, e csillapíthatatlan éhségű piaci bálvány. Ki gondol még arra, hogy miért is van vasárnap? Hogy az a Feltámadott Jézusra emlékezés idő-tagoló ünnepi tengelye a szürke hétköznapok között? Kinek jut manapság eszébe, hogy isteni tervezés van csaknem minden jelentős ünnepünk mögött? S mi volt a Tervező szándéka? Ki a felelős az ellopott ünnepekért, az elkobozott szép pillanatok után maradt tátongó ürességért?

Elorzott keresztyén ünnepek, jöjjetek vissza újra!

Nálunk jó ezer éven át népünk együtt létezett az ünnepekkel. Az ünnepek tiszta levegője, fénye beleáradt eleink vérébe, napi sorsuk, személyes és közösségi történelmük jelzőtáblájává váltak, családi meghitt pillanatok famíliatörténeti mérföldköveivé. És a legutóbbi időkben az elvilágiasodás, a pénzhatalom imádása, korábban az idegen ideológiák szívünkre törő ragadozói orozták el millióktól a létezés nagy és szent, sorsunkat az értelemadásban segítő keresztyén ünnepeinket. Meg kellene tanítani gyermekeinket ünnepelni? Igen! Ünnepeink visszahódítása önmagunk és gyermekeink, unokáink jövője védelmében és javunkra a mai nap parancsa, a nagyhét lehetősége, a húsvét legszebb ajándéka lehet. Nyugat-európai testvéreink sorra alkotott ünnepvédelmező, valójában embervédő, lélekvédő kiáltványainak, ajánlásainak gazdag palettájáról most hadd' hozzak ide néhány továbbgondolásra érdemes megállapítást. Az ünnep és a vasárnap a nyugalom napja. Isten adta elénk, Ő rendelte: mert van ideje a munkának és az attól való megnyugvásnak, a pihenésnek. Ő jól ismerte az embert, Lelke alkotását, s azt, hogy mire van szükségünk. Ezért adta választott népének a szombatot, nekünk meg a vasárnapot. De az ünnepek/vasárnapok ritmust is biztosítanak az egykedvűen múló időben életünknek. Ritmus nélkül pedig az élet visszahullana a káoszba, s az egyhangúság, a monotónia még betegebbé tenné az egyéneket és a társadalmakat. Az ünnepek az élet lendületét, továbblendítő alaptaktusát adják meg. A kiégés ellen is kondícióban tartanak. Az ünnephez hozzátartozik az ünneplés. Nem önmagunkat, nem a munkát ünnepeljük, nem pártunkat, egyházunkat, hanem Istent, egyáltalán a létezést, meg a másik embert, aki testvérünk. Az ünneplés tiszta ruhája mindig túl-lépés is a megszokáson, a hétköznapiságon, kivonulás, szent és felemelő exodus a napi ismétlődésből, feltöltekezés, spirituális magaslatok tiszta levegőjének beszippantása. Az ünnep és a vasárnap egyben emlékezés is. Keresztyének ilyenkor a feltámadás történetére, a megváltás nagy isteni históriájára, az új élet nagy eseményére, és esélyére emlékeznek, abból merítenek erőt a jövőre, ami jelen idejű egykorvolt történés Isten Lelke és hitünk által. A tartalmára visszataláló ünnep és ünneplő ember rádöbben: múló történelmi létünk átformálásra mi mindent tett meg értünk Isten. Isten tettei értékeinket, keresztyén, magyar, egyházi, családi, kulturális örökségünket és elhívatottságunkat, meg feladatainkat is látóterünkbe hozzák. Ezért minden ünnep és vasárnap nekünk a magyar erőgyűjtés alkalma is. Eleink jó 1 000 éven át megőrzött drága kincsének, keresztyénségünknek, európaiságunknak is továbbadója, áthagyományozója lehet egy-egy vasárnap, vagy keresztyén ünnep. Áruba nem bocsátható örökség ez. Megtartásukkal sikerült ezredéven át védeni lelki egészségünket, annyi pusztító politikai hatalom, leigázó külső támadás ellenére megőrizni és felvirágoztatni alkotóerőnket, és a közös remény fáklyáját továbbadni. Van hát mit őriznünk. Van miből tanulnunk, van mit tovább adnunk!

Nagyobb hét = útikalauz a visszapogányosodás ellen Nem véletlen tehát, hogy bölcs és még ünnepelni tudó európai keresztyén eleink a szent vagy nagyobb hétről valóságos napi térképet készítettek, hogy mindazt a drága szellemi és lelki kincset, amit ez a hét magában rejt, minden nemzedék számára hozzáférhetővé tegyék. S hogy erre a nagy utazásra évenkénti ritmusban meghívják a halandó sorsú, de örök életre meghívott, eljegyzett embervilágot. És az sem véletlen, hogy a templomok égbeszárnyaló tornyaikkal megemelik lelkünket, s az istenimádás és embertisztelet közösségében az ünnepi pillanatokban lelkünk megtisztul, megfényesedik, mennyei energiákat szív magába. Így aztán kissé más emberként indulunk el az ünneptelen hétköznapok felé a templomból. Valójában ezért a páratlan kínálatért nagyobb minden hétnél a nagyhét. S ezt idejekorán felfedezték istenes eleink, akik Európa ma egyre inkább pogányosodó, újra visszapogányosodó földjein már a 3.-4. században kezdték átitatni a múló időt és népeket a nagyobb, szent és csendes hét mindennél értékesebb lelki tartalmával. Már Nagy Konstantinus császár (272-337), aki keresztyén hitre tért, s bevezette a római birodalomba a keresztyénséget, ezzel egyidejűleg pedig kinyilvánította a vallások közötti toleranciát, vallási türelmet, elrendelte, hogy a „nyilvános biznisztől” húsvét vasárnapján és előtte mindenki tartózkodjék. Ezután csakhamar az egész szent hét ilyen védelem alá került. Keleten és Nyugaton, a római katolikus és ortodox egyházakban, majd később a protestantizmus felekezeteiben is ez volt a helyzet.

Megújító „nagyobb hetet” minden magyarnak! Próbáljuk meg ezt a nagyszerű és ünnepi örökséget mi is mind mélyebben és újra meg újra magunkévá tenni élő hittel, s elfogadni ennek a nagyobb hétnek oly annyira gazdagító, emberiesítő kincseiből éppen azt, amire itt és most kinek-kinek a legnagyobb szüksége van, lehet. Hogy ez mi, azt kiki gondolja át az előttünk álló csendes héten vagy e nagyobb hét csendesebb pillanataiban, otthon, templomban vagy a természet ölén. Azért, hogy életünket a Győztes Krisztus ereje, ne pedig a via dolorosa szenvedése vagy a nagyhét szomorúsága, a húsvéti „nyuszizás”, vásárláz hassa át. Hallelujás, hozsannás, a feltámadás örömében, energiájában, az ünnep frissítő lelki atmoszférájában megújuló, megújító nagyobb hetet kívánok minden magyar testvéremnek!

ÜNNEPEINK: IDŐ-TAGOLÓ ÉLETTENGELYEK, A HÉTKÖZNAPOK SZÍVVERÉSEI

Ne adjuk fel se ünnepeinket, se „ákácainkat”!

Tudunk-e még mi, magyarok ünnepelni? Szinte már alig merem ezt kérdezni: és keresztyén módon is tudunk ünnepelni? Vagy ugyanolyan ellentmondások között élünk, mint Európa nyugati fele? Ahol a nagy keresztyén ünnepek inkább a síparadicsomokról vagy a távoli romantikus kis tengerszigeti élvezetekről szólnak? A reformáció egyik svájci fővárosában karácsony másnapján több teraszos kávézó volt nyitva, mint amennyi templom, s a muzulmánoktól megtöltött teraszokon a keleti muzsika szinte elnyomta egyegy templom halk, csaknem bocsánatkérő kondulását. Szóval: tud-e még Európa, tudunk-e még mi magyarok ünnepelni? Persze, változnak az ünneplés szokásai, de hogy keresztyén gyökereiről és ünnepei tartalmáról ennyire leszokjon kontinensünk népességének jó része? Lehet-e még valamit visszahozni az ünnepek csendjéből, mélységéből, lelkettestet együtt feltöltő erejéből? Úgy tűnik, végzetes mulasztás lenne, ha nem sikerülne… Mint ahogyan végzetes mulasztás lenne az akácok „eurokonform” feladása, s az akácos utak, mézek, édes illatok, dalaink és verseink „ákácos” hungarikumának önkéntes feladása. Ami nem sikerült keleti urainknak, az most ne sikerüljön más tekintetben nyugati „manipulálóinknak” se!

Idő-tagoló élettengelyünkre vigyázzunk Vagy már csak szokások maradtak az ünnepekből? Vagy az újabb és újabb ünnepi technikai, akciós meglepetések szédületében él világunk, s a hétköznapi „shoppingos”, bevásárlóközponti pogány reklámvillogás után szürke unalomfelhőkként telepednek rá a ma emberére a piros betűs napok? Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így alakuljon? Mi hiányzik, hogyan és mit kellene másként csinálni? Vagy minden jó úgy, ahogyan van? Nem hogy az egyházi tartalmát, de ünneptörténeti, kultúrtörténeti jelentőségét sem ismerik már sokan egy-egy ünnepnek. S ez nem a tudatlanok „bűne”, hanem azoké, akik ebben a tudatlanságban akarnak milliókat benne tartani, s csak a vásárlás csőlátására kárhoztatni! Mondjuk ki végre: a keresztyénségtől így elszakítani, tápláló gyökerünkről leszárítani. Mert vannak ma is ilyen ünneprontók. Nem is kevesen, és bizony nagyon is erősek, befolyásosak.

Hovatovább már a színes és sokféle népszokást is egyre gyorsabban elpusztítja a konzum-moloch, e csillapíthatatlan éhségű piaci bálvány, az elektronikus nyuszik és egyéb „szenzációk” bűvös és bűvölő világa. Jóllehet vannak szép és eredményes ellenmozgások is, népművészeti hagyományok felelevenítésével, közös családi programokkal. Ám ki gondol még arra, hogy miért is van vasárnap? Hogy az a Feltámadott Jézusra emlékezés idő-tagoló ünnepi tengelye a szürke hétköznapok között. Kinek jut manapság eszébe, hogy isteni tervezés van csaknem minden jelentős ünnepünk mögött. S ki kérdez rá: mi is volt a Tervező szándéka egy-egy ünneppel? Ki a felelős tehát az ellopott ünnepekért, az elkobozott szép pillanatok után maradt tátongó ürességért? Felelőskeresés helyett próbáljunk meg újra az ünnepek felfénylő tüze mellé telepedni…

Nem jóllakni, hanem ünnepelni Nálunk jó ezer éven át népünk együtt létezett az ünnepekkel. Élt az ünnepi pillanatokból, élményekből. Az ünnepek tiszta levegője, fénye, öröme, békessége, egy-egy ima vagy úrvacsora, eukarisztia lelket átható, olykor könnyekig megindító szent pillanata, és a „túlnani”, isteni érintések rezonanciája beleáradt eleink vérébe, napi sorsuk, személyes és közösségi történelmük útjelzőivé és jótállási jegyeivé váltak. A családi együttlét meghitt pillanatai pedig famíliatörténeti mérföldkövekké. Olykor életmentő emlékekké, belső fékekké az önpusztítás örvényével szemben. A legutóbbi időkben az elvilágiasodás, a pénzhatalom rafinált ámításai, az üzleti fogások, korábban meg az idegen ideológiák szívünkre törő ragadozói orozták el millióktól a létezés nagy és szent, sorsunkat az értelemadásban is segítő keresztyén ünnepeit. Ma újra meg kell tanítani gyermekeinket ünnepelni, ki kell szabadítani őket a bűvölet révületéből. De ehhez a felnőtteknek is ki kell szabadulniuk az illúziókból, szédületekből, s el kell kezdeni nekik is újra megtanulni másként ünnepelni. Nem csak jóllakni, élvezni, hanem ünnepelni! És nem csak virtuálisan, hanem valóságosan! Nemzeti és keresztyén, s mivel sokvallású világban élünk, közlekedünk, szükség lenne a világvallások ünneptanára is megtanítani népünket, és az idegeneket is. Ez lenne a tolerancia igazi alapiskolája. És már az óvodában el kellene kezdeni az ünnepismeretet, a keresztyén, a nemzeti és a világvallások ünnepeinek, követőik „másságának” a megértetését. A hétköznapok idői szívverései Keresztyén ünnepeink visszahódítása önmagunk és gyermekeink, unokáink jövője védelmében és javunkra a mai nap parancsa. Örvendetes, hogy nemzeti ünnepeink mind gazdagabban és plasztikusabban kezdenek élni és hatni népünk tudatában és lelkében. Ugyanígy lenne jó ez a nagyhéttel, húsvéttal is. Hiszen minden ünnep és a vasárnap a nyugalom napja. Isten adta elénk, Ő rendelte: mert van ideje a munkának és az attól való megnyugvásnak, a pihenésnek. Ő jól ismeri az embert, s azt, hogy mire van szükségünk. De az

ünnepek/vasárnapok ritmust is biztosítanak az egykedvűen múló időben életünknek. Ritmus nélkül pedig az élet visszahullana a káoszba, s az egyhangúság, a monotónia még betegebbé tenné az egyéneket és a társadalmakat. Az ünnepek az élet lendületét, továbblendítő alappulzálását adják, mintegy a hétköznapok idői szívverései. A kiégés ellen is védenek. Az ünnephez hozzátartozik az ünneplés. Nem önmagunkat, nem a munkát ünnepeljük, nem pártunkat, egyházunkat, hanem Istent, egyáltalán az Isten alkotta létezést. A mindenség ünneplése is minden piros napos alkalom. Amikor észbe kapunk, s felnézünk az égre. S talán egy-egy mesterséges fénytől, reklámoktól nem szennyezett pillanatban észre is vesszük a változatlanul ragyogó csillagokat fölöttünk, amiket honfoglaló őseink is láthattak évezreddel ezelőtt, akár egy-egy magas pusztai vagy hegyi éjszakában. És ez összeköt velük… Az ünnep és a vasárnap egyben közösségi és egyéni emlékezés, emlékeztetés is. Keresztyének tavasz tájt ilyenkor a feltámadás történetére, a megváltás drámai históriájára, az új élet lehetőségének az eseményére, és esélyére emlékeznek, abból merítenek erőt a jövőre. A jelen idejűvé váló egykorvolt történések pedig valamiféle láthatatlan, erős tengely biztonságérzetét sugallják szívünkben. Az ünnepek igazi, eredeti tartalmára visszataláló ember pedig olykor rádöbben: múló egyéni, családi, közösségi, történelmi léte átformálásáért, felemeléséért mi mindent tett meg érte, előtte, helyette, javára Isten. Az Ő üdvtettei boldogításunkra maradandó értékeinket, sajátos magyar örökségünket és elhívatottságunkat is emlékezetünkbe emelik ilyenkor. Ezért minden ünnep és vasárnap nekünk a keresztyén és a magyar erőgyűjtés alkalma is. És ez már a jövőnek, a holnapnak szól. Mert minden igazi ünnep a jövő erőműve. Eleink jó 1 000 éven át tudták ezt, ezért is kapcsoltak mindig vissza lelkileg, egyházilag az örök isteni erőforrásra. Nem csak szokásból ünnepeltek, hanem létszükségletük volt a mennyei akkumulálás, „tankolás”, feltöltődés. Így a mennyei energiákkal ünnepről-ünnepre, hétköznapról-hétköznapra jutva sikerült az idők viharai közben is oltalmazni, megtartani, elócsítástól megvédeni lelki egészségünket, annyi pusztító politikai hatalom, leigázó külső támadás ellenére felvirágoztatni alkotó erőnket, és a remény fáklyáját továbbadni a következő nemzedéknek. Vajon mi képesek leszünk erre? Ezredéves program az elpogányosodás ellen Nem véletlen tehát, hogy bölcs és még ünnepelni tudó magyar eleink a szent vagy nagyhétről valóságos lelki térképet készítettek, hogy mindazt az értékes szellemi és spirituális kincset, amit ez a hét magában rejt, minden nemzedék számára hozzáférhetővé tegyék. S hogy erre a nagy utazásra évenkénti ritmusban meghívják a halandó sorsú, de örök életre eljegyzett honfitársaikat. És az sem véletlen, hogy a templomok égbeszárnyaló tornyaikkal megemelték tekintetüket, de lelküket is.

Ma már egy-egy ünnepen újra idekondulnak szívünkbe a hitüket, magyarságukat őriző erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai harangok, a jóra is jól hasznosítható tv-s vagy rádiós istentisztelet és szentmise közvetítések jóvoltából. Így aztán kissé más emberként indulunk el az ünneptelen hétköznapok felé. E páratlan ünnepi lehetőségünk miatt is jogosan fogalmazunk úgy, ahogyan angolszász nyelvterületen mondják: nagyobb minden hétnél a nagyhét, a szent hét. S ezt idejekorán felfedezték keresztyén eleink is, akik Európa ma egyre inkább elpogányosodó, vagy vissza-pogányosodó földjein már a 3.-4. században kezdték átitatni a múló időt és a népek szívét a nagyobb, a szent és csendes hét mindennél értékesebb lelki tartalmával, égi energiáival. „Vissza emberiesítő” húsvétot mindenkinek! Próbáljuk meg tehát ezt a nagyszerű és ünnepi örökséget mi is mind mélyebben és újra magunkévá tenni ébredő hittel most 2014-ben, s elfogadni ennek a nagyobb hétnek a visszaemberiesítő kincseiből éppen azt, amire közülünk kinek-kinek a legnagyobb szüksége van. Hogy ez mi, azt ki-ki gondolja át az előttünk álló csendes héten vagy e nagyobb hét csendesebb pillanataiban, otthon, templomban, akár a természet ölén. Azért, hogy életünket a Győztes Krisztus ereje, ne pedig a húsvéti „nyuszizás”, netán az önkábítás szédülete hassa át csupán. Az ünnep frissítő lelki atmoszférájában megújuló, megújító nagyobb hetet kívánok minden magyarnak, családban és magányban, itt és a nagyvilágban! A régiek igaz mondása summázza számunkra a lényeget: „Töltsd be az ünnepet lélekkel, lelkedet pedig az ünneppel!”…

Sanyarúhét, vádhét, gyászhét, szent hét, csendes napok VARIÁCIÓK UGYANARRA - NAGYHETI ELÉGIA Ünneptörténeti visszapillantó – „sanyarúhét” és más megjelölések Édes anyanyelvünkben korábbi századokban használatos volt egy kifejezés nagyhétre, a virágvasárnap-húsvét közötti időszak jelölésére, ez a sanyarúhét szó volt, utalva Jézus megsanyargattatására, fizikai és lelki passiójára. Igazából a német Karwoche magyar megfelelője volt, ami a germán nyelvterületen vádhetet, bánathetet, gyászhetet jelent, s utal a Megváltó szenvedéstörténetére. Inkább a fájdalmat, a testi-lelki gyötrelmeket állítja előtérbe. A görög (Hagia kai Megalé Hebdomas, szent és nagy hét), a latin (Hebdomas Sancta), majd az új latin nyelvek (Santa Semana) és az angolszász (Holy Week) elnevezés inkább a halál fölötti győzelemre, a sanyarú hét húsvéti csúcspontjára helyezi a lelki hangsúlyt, ezért szent nagy hét ez az időszak. Így a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda a csendesség napjai. Az egyházi hagyomány szerint szent három napnak, azaz triduum sacrumnak szigorúan csak nagycsütörtököt, nagypénteket és nagyszombatot jelölték. Ez a 4. század óta ismert, Ambrosius egyházatya vezette be. 96

Ettől az időtől fogva egyre inkább elterjedt az evangéliumi harmónia felolvasása, előbb latinul, majd nemzeti nyelveken, melyben a Fájdalmak Férfiújának az útjára koncentráltak az evangélium versei alapján. Virágvasárnaptól nagykeddig Máté evangéliumából olvasták fel a Jézus életének utolsó szakaszáról szóló Igéket, kedden Márk evangéliumát, szerdán Lukács evangéliumát, nagypénteken pedig János evangéliumát. Érdekes, hogy a középkorig nagyhéten Krisztus győzelmét hangsúlyozták a halál fölött egész nagyhéten. A Cseh-Morva Egyházban, a Herrnhuti Testvér Közösségben a gyülekezetben minden nap igeolvasással kísérik végig Jézust a via dolorosán, evangéliumi harmóniát, azaz egy-egy eseménynek a négy evangéliumban megjelenő leírását olvassák fennhangon az alkalmakon. Ezt zsoltárénekléssel, imával kísérik. Náluk is a nagyhét csúcsa húsvét hajnala, amikor napfelkelte szolgálattal köszöntik Jézus Krisztust, „ki vagy nap és világ”. Ezt 1732 óta gyakorolják. Ünneptörténeti különlegesség, hogy II. Valentius római császár (375-392) a közhivatalokban a nagyhétre munkaszünetet rendelt el, s még a rabszolgákat is mentesítette a munka alól! Ez az egész középkorban érvényben volt. Az ünnep szekularizálását akarva-akaratlan VIII. Orbán pápa kezdte el azzal, hogy 1642-ben ismét hétköznappá nyilvánította a nagyhét napjait. Az Ige alapján bizonyos események alkotják e három nap történeti magját. Nagyhétfőn vagy szent hétfőn (az angolszász világban) a templomtisztítás áll előtérben (Márk 11,15-19), szent kedden a templomban tanító Jézus (Márk 12-13), szent szerdán a bethániai megkenetés (Márk 14,3-9), és Júdás árulásának egyeztetése a főpapokkal (Márk 14,10-11).

„SANYARÚ NAPOK KEZDETE” - NAGYHÉTFŐ A virágvasárnapi ünneplésre csakhamar rávetül a halál árnyéka. Jézus már a hét elején lélekben átéli a nagyheti borzalmakat és a testi véget. Valóban sanyarú napok, órák várnak rá. Tudatosan készül a végső, mindent eldöntő ütközetre. Hogyan? Közösségben. Imádságos Isten-közösségben. Azonban a háttérben, titokban Júdás már megbeszélte az árulás tervét a főpapokkal és a templomőrség parancsnokával. A pénz megszédítette, a jó üzlet kilátása pedig elaltatta lelkiismeretét. Harminc ezüst...Az üdvössége ára, s egy csók a nyugta érte,

mikor felér az Olajfák hegyére, halálos csók a Mester homlokára. Harminc ezüst! Ez fogható s temérdek! Bolond, ki más csodát vár. Igaz, hogy látta feltámadni Lázárt, s tenger csodát még, ám vak most az érdek. Harminc ezüst! Ez észbontó varázslat! Felujjong régi énje, vad indulókat zeng a pénz zenéje: megveheti a világot magának! Meg is veszi, megy már...De lesben áll, prédát kutat az éjben, csontos kezében hurkoló kötéllel - harminc ezüstért - a konok Halál.

(Füle Lajos: Júdás)

NAGYKEDD Másnap Jézus kiment az Olajfák hegyére, vele tanítványai is. Az olajprésről elnevezett Gecsemáné-kertben szívére szakadt teljes nehézkedési erővel a bekövetkező események felismerése. Tanítványai mit sem sejtve, elaludtak mellette. Belül harc - kívül közöny sajtolta idegeit. Verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Egyedüli reményforrása az imádság, s egyedüli társa, Isten. Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te”. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem? Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod...Ismét alva találta őket...harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. (Mt 26,39kk) Akkor odament a tanítványokhoz és aludva találta őket, és mondotta Péternek: Így nem bírtatok vigyázni velem egy órát sem? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen. Háromszor ment oda hozzájuk, könyörgését megszakítva, és aludva találta őket. Harmadik alkalommal szomorúan mondta: Aludjatok immár és 98

nyugodjatok. Íme, elközelgetett az óra, és az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik. Teljesen nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a megváltás, a szenvedés útját egyedül kell végigjárnia. Csak Istenre, Atyjára számíthatott. Vannak nekünk is élethelyzeteink, ahol már emberek nem segíthetnek, ahová nem jöhet velünk senki, csak Isten. Mekkora erőforrás tudni, hogy Ő soha el nem hagy! NE FÉLJ, MERT MEGVÁLTOTTALAK, Neveden szólítottalak, Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. Viruló réteken át Hűs forrás felé vezetlek, Pásztorod vagyok, Elveszni senkit sem hagyok. Karom feléd tárom, kiárad áldásom; Nem rejtőzöm el, Szívem a szívednek felel, Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet. Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak, Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. Nem taszítalak el, amikor vétkezel, Irgalmat lelsz a szívemben, Örök feléd a hűségem, Amerre jársz, védlek, nyomodba lépek. Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel, Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád! (Írjuk be a google keresőbe, hallgassuk meg: http://youtu.be/uuNHcIohz08)

Hajnal-derengés borzong a sötét lombokon. Júdás után, által az erdőn sátánarcú fáklyások jönnek. Testvéreim, tanítványaim! Égignyúló kemény kereszten holnap megölnek engem! És ti alusztok, mélyen alusztok!

(Dsida Jenő) Júdás Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? - Ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.

NAGYSZERDA „A vétkes ember sértetlen, s bilincsben ott áll az Isten” Zuhanó kőként gyorsulnak fel az események. Jézust a Nagytanács elé viszik. A főpap Kajafás az írástudók és a vének jelenlétében vizsgáztatja Jézust. Közben pedig ők is vizsgáznak az Ártatlan Bárány előtt. Koncepciós pert folytatnak ellene, előre meghozott ítéletüktől nem tudnak szabadulni. Hamis tanúkat állítottak elő. A vád: istenkáromlás, mert magát Isten Fiának mondotta. Büntetése: halál, amit vallásuk nevében mondtak ki. Jézusnak ennél jobban fájt tanítványa, Péter tagadása. Valami fényt! - A főpap udvarában ott lobogott a tűz és nevetett, vidám szikrákat szórt az éjszakába. Simon elindult felé, mint a kába.

Nem Péter, nem, most nem kőszikla volt ő, nyárfalevél volt, szélvészben kerengő, didergő lélek, szánalomra méltó elárvult ember, telve félelemmel… …Hallgatva és megvetve állt a KRISZTUS bent Kajafás előtt. Kint fuldokolva bánattól és méregtől mondta, mondta Simon, s átokkal, esküvel tetézte: Nem ismeri, sohsem ismerte, mégse hittek neki... Nagy láng csapott az égnek, s kakasszó harsant messze, mint az ítélet. (Füle Lajos: Simon Péter)

hogy valami csodát tesz a szeme láttára. De nemcsak a külső színen gyorsulnak fel az események, hanem az ébredő lelkiismeretben is. Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy a főpapok és a vének elítélték őt, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt, és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott. Ment és felakasztotta magát (Mt 27,3kk). A lelkiismeret vádja elől nem lehet kitérni: vagy Isten előtt teszem le bűnömet, vagy bűnöm mond ítéletet fölöttem. Erről szól Júdás drámája és tragédiája. TE DRÁGA JÉZUS, MI TÖRTÉNT TEVÉLED? Te drága Jézus, mi történt tevéled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted? Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam. S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért; A bűnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg. Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben Ott áll az Isten. (A Református Énekeskönyv 340. dicsérete, a szöveg Áprily Lajos míves fordítása). Urunk megszámolt szenvedése egy magyar imában Egy 19. századi magyar imádság sorra veszi nagy alapossággal, népies regöléssel az Úr Jézus sanyarú hetének, szenvedéseinek számát. Mennyi fantázia, odafigyelés, együttérzés, beleérzés, olykor szinte azonosulás, alaposság mutatkozik meg a magyar lélek ilyen kifejeződésében! Ezt természetesen nem támasztják alá bibliai versek, az egyes mozzanatokat igen, a számokat nem. Mégis gyönyörű példája Mel Gibsont és mások nagy bizniszű Jézus-filmjeit évszázaddal és lelkileg magasan megelőzve a fantasztikus beleérzésnek, s amíg valaki(k) ezeket a számokat kigondolta, addig, s utána is lelkileg lefotózta a via dolorosát járó Názáreti Jézust! Így olvassuk a számokat: 102, 30, 7, 129, 33, 1666, 1000, 3, 37, 5475, 580, 30430 – s ne söpörjük le ezt az imát a kegyességtörténetből! Lehetne nekünk is ismeretlen írójától alázatot, azonosulást tanulni! Bárcsak ez a mennyei számtan megjelenne a devotio modernaban, a modern kegyességben! Óh, Uram Jézus Krisztus! Ki százkét csapást a zsidóktól felvettél, azoktól a kertben harmincszor pofon verettél. Annás házánál hétszer földre estél, fejeden, karjaidon és melleden harminc ütést szenvedtél, vállaidon is

101

harmincat, szent hajadnál fogva harmincszor vonattál, szentséges szívedből százhuszonkilenc fohászkodást bocsátottál, harmincháromszor szakálladnál fogva hurcoltattál, halálosképpen taszíttattál. Hogy a kereszttel a földre estél, tehát ezerhatszázhatvanhat csapást ostorozásodkor szenvedtél, szent fejeden a töviskorona miatt ezer sebet szenvedtél. A kereszten három hegyes tövise szent fejedet átjárta, orcádra harminchétszer köptek, szent testeden ötezernégyszázhetvenöt seb. A vitézek, kik megfogtak, ötszáznyolcvanan voltak, a hóhérok harminchárman, kik kötözve vezettek: hárman. Vérednek cseppjei, melyek kiszármaztak szent testedből, harmincezernégyszázharminc volt. Kérlek Tégedet, e keserves kínszenvedésed, vérednek kiontása és szent halálod által, minden bűneimnek bocsánatáért, és hogy engem megments minden testi és ördögi veszedelemtől… Kálvin János Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kidrón-patakon túlra. Volt ott egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet…(Ján 18,1kk) – A fő dolog, amire figyelnünk kell, az evangélistának a hely megmutatására irányuló szándéka: célja ugyanis annak bemutatása volt, hogy Krisztus szándékosan ment a halálba. Arra a helyre jött, amiről tudta, hogy Júdás is jól ismeri. Mi másért tette volna ezt, mint azért, hogy saját elhatározásából adja át magát az árulónak és az ellenségeinek? A véletlen sem vezette Őt félre, hisz előre tudott mindent, ami bekövetkezett. János később azt is megemlíti, hogy előrelépve várta őket. Így tehát nem kényszerűségből szenvedte el a halált, hanem szándékosan, hogy önkéntes áldozat lehessen, mert engedelmesség nélkül az engesztelést nem szerezhette volna meg nekünk. Emellett nem rejtekhelyet keresni ment be a kertbe, hanem azért, hogy jobb lehetőséget és nagyobb kényelmet teremtsem az imádkozáshoz. Az, hogy háromszor imádkozott azért, hogy megszabadulhasson a haláltól (Mt26:44), nem összeegyeztethetetlen azzal a szándékos engedelmességgel, amiről beszéltünk. Szükséges volt ugyanis, hogy a nehézségekkel megküzdve arasson győzelmet. Miután legyőzte a halálfélelmet, szabadon és akarattal siet a halál elébe…Ismét megkérdezé azért őket (7.vers) - Ebből kiderül, micsoda hatalmas hatása van annak a vakságnak, amivel Isten a hitetlen emberek elméjét sújtja, valamint hogy mennyire félelmetes az ostobaságuk, mikor Isten igazságos ítélete által a Sátán megbabonázza őket. Az ökrök és a szamarak, ha elesnek, megérintik őket valamiféle érzések, de ezek az emberek, miután nyíltan megtapasztalták Krisztus isteni hatalmát, ugyanolyan vakmerően folytatják, mintha még az ember árnyékát sem fedezték volna fel Benne, sőt, maga Júdás is érzéketlen marad. Tanuljuk tehát meg félni Isten ítéletét, amivel az elvetettek, átadatván a Sátán kezébe, a vadállatoknál is ostobábbakká válnak. Kétségtelen, hogy a Sátán serkentette őket vak dühvel ekkora merészségre, a méltatlan gondolkodásra (Rm1,28). Többé már nem törődnek jobban azzal, hogy Isten ellen törtetnek, mintha csak egy léggyel lenne dolguk. Valójában érzik hatalmát, de nem úgy, hogy hajlandóak lennének engedelmeskedni, mert inkább százszor is összetörnek, semhogy engednének. Röviden, rosszindulatuk az a fátyol, ami meggátolja őket 102

Isten fényének meglátásában, csökönyösségük pedig a köveknél is jobban megkeményíti őket, ezért soha nem tűrik, hogy megfékezzék őket. Barth Károly Azt olvassuk, hogy Júdás megbánta azt, amikor tettének a következményét látta: tudniillik hogy Jézust a Nagytanács elítélte és Pilátusnak kiszolgáltatta. Ő valóban csak azt az első lépést akarta és nem a következményét ennek. A Pilátusnak való átadásban nem akart részes lenni. És amikor látta, hogy erre az átadásra valóban sor kerül, megbánta tettét. „Visszavitte a harminc ezüstpénz a főpapoknak és véneknek, s így szólt: vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért”. Nincs okunk arra, hogy Júdásnak ezt a megbánását, bűnvallását, kísérletét a jóvátételre ne vegyük komolyan. Mi hiányzik mégis a komoly bűnbánatból? Minden megvan, amit később az igaz bűnbánat lényegeként írtak le. A maga nemében nem teljesebb-e, mint Péteré, amelyről a Mt 26,75-ben csak az olvassuk, hogy a hármas tagadás után kiment és keservesen sírt? Ezt szemünk előtt kell tartani, hogy a Júdás személyének túlbuzgó morális megítélését elkerüljük. Innen nézve abban a csókban is, amivel Jézust kiszolgáltatta, azt a teljes hamisságot nem láthatjuk, amit gyakran szoktak abban látni. Hogyan ne kellett volna egy apostolnak rögtön megbánnia azt, hogy ezt megtette? Miképpen ne lett volna képes egy apostol igaz bűnbánatra ezért a tettéért? Ennek ellenére: Júdás tettében Izrael végérvényesen Isten olyan népének bizonyult, amely Istenének nem egészen és ezért egyáltalán nem akart szolgálni. Júdás tettében maguk a bárányok adták át levágásra a Pásztort harminc ezüstért. Júdás tettében Júda törzse bebizonyította, hogy a neki megígért és most valóban odaajándékozott Messiást elvetette. Júdás tettében az apostolok köre ennél az elvetésnél bűnössé tette önmagát. Dietrich Bonhoeffer Sötét törekvés arra, hogy Isten felett hatalmat vegyen. Néhány vonás a Gonosz természetrajzához. – „Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el” (Mt 26,48/b). Ez is különös titok Júdás részéről. Mit akar Júdás Jézusnál? Meg kell történnie, hogy a gonosz az ártatlantól, a tisztától ne tudjon elszakadni. Júdás gyűlöli Jézust, de mivel nem tud szabadulni tőle, inkább szereti, mégpedig sötét, szenvedélyes szeretettel, mivel a gonosz is, az ördög, eredetét tisztának hiszi. A gonosz a jó(ság) legszenvedélyesebb tanítványa. Amíg el nem árulja. A gonosz tudja, hogy Istent kell szolgálnia, és szeretnie kell Istent hatalma miatt, amivel ő nem rendelkezik, s ezért minden igyekezete arra irányul, hogy valamiképpen hatalmat nyerjen Isten felett. Így tehát tanítvány ő is, mégis el kell árulnia Urát. Jézus kiválasztja Júdást, ettől Júdás nem tud szabadulni. Jézus és Júdás kezdettől fogva összetartoznak. Egyik sem engedi el a másikat. És ezt látjuk ebben a történetben is: Jézust és Júdást összeköti egy csók. „Júdás, csókkal árulod el az Ember Fiát?”. Rettenetes kérdés, ami szembesít minket ezzel a másikkal: Kicsoda tehát Júdás, aki csókkal árulja el az Ember Fiát? Nyilván abszolút felületesség lenne azt mondani, ilyen 103

volt az akkori üdvözlésmód. Ez a csók sokkal több volt annál! Ez a csók Júdás útjának az elpecsételése volt, a Jézus és Júdás közötti kapcsolat legmélyebb kifejezése, s egyben a köztük lévő mélységes szakadék, különbség bizonyítéka. ************************ Súlyos, nagyon súlyos a Mester sanyarú keresztje, főként annak lelki terhe. Ezzel csak az az Emberfia tudott megküzdeni győzelmesen, ma azt mondanánk: sikeresen, Aki egyben Isten Fia is volt. Az emberben Isten ereje tartotta a lelket. Ettől az Atyától küldött túlerőtől igazán nagy ez a hét, szent ez a hét, aminek megkoronázásaként majd győztessé lesz az Áldozat, s a feltámadás, a Feltámadott fénye ragyogja majd be a sanyarúság napjait - visszamenőleg! Atyánk, Istenünk „hatalmának ezzel az erejével munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is…” (Efézus 1,19b-21)

ELMÉLKEDÉSEK NAGYHÉTRE TRIDUUM SACRUM NAGYPÉNTEK - MITŐL „JÓ” A SANYARÚ PÉNTEK? - NAGYHETI ELÉGIA Ünneptörténeti visszapillantó – „sanyarú péntek” A nagyhétnek kétségtelenül az egyik csúcspontja nagypéntek. A másik húsvét. Nagypénteken leginkább az emberarcú Isten, Jézus Krisztus szenvedését, halálát láthatjuk, a Fájdalmak Férfijának érettünk vállalt sanyarúságát, haláltusáját. Egyrészt mutatja ez a nap a legteljesebb azonosulást az emberi léttel, kivéve a bűnt, az istentagadást a bajban. Másrészt azt, hogy Jézus szenvedésével mindenben tökéletesen engedelmes maradt, hogy így szerezzen helytállásával nekünk üdvösséget, örök életet, s adjon elégtételt minden bűnünkért. A három szent nap második napjaként már a 4. századtól biztosan megtartották. Jézus megalázó szenvedése, a passio, s a solus Christus igazsága, az egyedül Krisztus által megszerzett üdvösség áll a középpontban. Ugyanakkor a kereszt kegyetlen valósága is, meg szent titka is előttünk van. Protestáns, de más egyházakban, közösségekben is ilyenkor rendszeresen felolvassák a Zsoltár 22-őt, az igaz ember szenvedéséről és szabadulásáról, melynek kezdő sorait Jézus a kereszten idézi: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? De ugyanígy a Fájdalmak Férfijáról jövendölő ézsaiási Igéket is (Ézs 53,1-12). Német nyelvterületen a fájdalmon, a szenvedésen, a gyászon van a hangsúly a Karfreitag elnevezéssel. Az angolszászoknál nevezik a halál miatt Fekete Pénteknek, Húsvét Pénteknek is. Vannak, akik a keresztre feszítés napját a zsidó

104

pászkavacsora napjára 33-ban időzítik, vannak, akik 34-re (Newton), a teljes csillagászati konstellációkból viszont vannak, akik pontosan rögzítik: 33. április 3-án volt nagypéntek. Az angolszászoknál a jó nagypéntek kifejezést összefüggésbe hozzák a szent, kegyes szóval, merthogy Jézus jól elhordozta a borzalmas szenvedéseket és halált. Vannak viszont, akik az isteni péntek szóban a God=Isten átírását vélik felfedezni goodra, jóra. Akár így, akár úgy vesszük, egy tény: valóban mindennél nagyobb jót tett az emberiséggel Jézus nagypénteki halálával, húsvéti feltámadásával, mert általa nyílt meg az egész emberiség előtt egy kiváltképpen való út, az egyetlen út az életre és az örök életre. Ez a via crucis, a kereszten át vezető út. Nagypéntek ünneplésének az egész világon, a 2,3 milliárdnyi keresztyénségben hasonlóan a nagyhéthez, igen gazdag története, kultúrtörténeti hagyományai és koreográfiája, irodalma, művészeti, zenei és képzőművészeti feldolgozása van, amire most nem térhetünk ki. Magyar nyelvünkben egy időben nevezték sanyarú pénteknek is, a sanyarú hét, a nagyhét második legnagyobb csúcsaként, amikor a mélységek mélységébe szállt alá a Megváltó Jézus, hogy aztán Isten erejével harmadnapra a csúcsok csúcsára, a feltámadás minőségileg teljesen új létformájára jusson, s juttassa az embervilágból azokat, akik Őbenne hisznek.

ELMÉLKEDÉS „AZ Ő EREJÉVEL GYŐZTESEK LESZÜNK” 105

Az angol és a német nyelv is használja nagypéntekre, Jézus kereszthalála napjára a „jó” kifejezést. „Jó” nagypéntek? Good Friday, Guter Freitag? Hogy’ mondhatjuk jónak azt, ami a legszörnyűbb? A véresre korbácsolást, a töviskoronát, a végkimerülésig vonszolt keresztgerendák terhét, kezek, lábak átszögezését – a brutális véget? Lehet ebben valami jó? Miért, honnan hát ez az elnevezés? Miért, kiért jó nekünk nagypéntek? A kereszt: a démoni pusztítás és a végtelen isteni irgalom ütközése, s ennek győzelme. A válasz emberileg nyilvánvalóan ez: nem, semmi jó nincs a kínhalálban. Van azonban másik értelme, célja is Jézus szenvedésének, kereszthalálának. Isten ugyanis nem bocsát értelmetlen, céltalan, vak szenvedést, próbát senkire. Ő nem sorsrontó Isten, hanem életmentő Atya. De mi akkor az Isten Fia szenvedésének az értelme, és célja? Mert ha ezt átlátjuk, rájövünk arra is, hogy Jézus szenvedésében, kínhalálában volt valami jó, sőt az volt a legfőbb jó. De milyen értelemben? Jézus kereszthalálában a látszat és a valóság, a pillanatnyi értelmetlenség, és a végső értelemadás csapott össze, ütközött meg. A jó a rosszal, az emberi és az isteni, a szent és szentségtelen, a bűn és a tisztaság szinte apokaliptikus, mégis rövid időn belül eldőlt ütközete volt az az első és páratlan nagypéntek. Hiszen ez a lényeg: kinyilvánult harmadnapra Isten végleges győzelme minden emberi, vallási, indulati sötétség és gáncsvetés, kelepceállító értelmi és bűnöző rafinéria, brutális vallási és politikai hatalmi eszközhasználat fölött. Abban a jézusi győzelemben kiderült az is, hogy a Júdássá, Barabássá, meg Kajafássá romló ember gátlástalanul elmegy a végsőkig: a gyilkosságig. Még ha azt vallási és hatalmi érvekkel alá is támasztja, önmagának talán, de senki másnak nem tudja igazolni tette „jogosságát”. Az emberben lakozó ősfenevad, a Sátántól önmagából kifordított, emberformájú „ördögfi”, az Antikrisztussal szövetséges bukott ember félelmetes valósága lepleződött le a kereszten – egyszer s mindenkorra. Meg az is, hogy Isten is elmegy a végsőkig, a végtelen irgalmasságig mentő szeretetében! „Jó” tehát ezért is nagypéntek, nagyon jó. Mert az isteni irgalmasságé a végső szó, ott és akkor és mindörökké! De másért is jó nagypéntek. Eltorzult emberarcok a kereszt alatt, tiszta istenarc a kereszten. Azon a jó nagypénteken nem csak a bűnben eltorzult emberarc ábrázolódott ki minden időkre, de a vér, ecet, töviskorona, szögek és brutális csőcselék indulata ellenére is feltisztuló, kirajzolódó, mindenek fölé emelkedő, s mindenekben megjelenni tudó istenarc is átragyogott a szenvedő Isten-Ember arcvonásain. Ha ez az Isten-arc, a tiszta Ecce Homo-jellegű arc odafordul az emberi torzókhoz, eltorzult arcokhoz, akkor hordozójukban – benned, bennem - egyszerre elkezd nőni a homo, az ember. Növekedésnek indul bennünk a szenvedésben gyűlöletet nem ismerő, az átkozódást szótlanul hordozó Jézus-arc, az új lelki ember átszenvedett, letisztult, gyönyörű békességet sugározó arca. Igy cseperedünk nagykorúvá az istenképűségben. Igy tehát az emberarc, és Isten-arc szembesülése történt meg ott a Golgotán, a Koponyák hegye véresen, halálosan kemény és komoly valóságában. S attól kezdve az Isten-arc lesz meghatározó minden hívő arcán. Ő jelenik

106

meg lelki „fotónkon”. Ezért hisszük, valljuk Pállal: „Amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is” (1Kor 15,49). A Szenvedésben Győztes Úr a „legjobb” nagypéntekben. Az angol nyelvben a good, jó kifejezésben benne rejlik egy másfajta értelmezés is, nevezetesen az, hogy ami jó, az szent is, sőt, ami szent, az örömet, áldást hoz az embernek. Ebben az értelemben nevezték el nagypénteket angolul jó pénteknek, ami a német nyelvben is megjelent. Közel 500 éve Luther Márton német reformátor használatba vette ezt a szókapcsolást, hiszen nagypéntek csendje alkalmas volt arra szerinte, hogy ki-ki elgondolkozzék a keresztyén ember szabadságáról, Isten szeretetének szenvedést, halált vállaló mélységéről. Az ónémet Kar=szomorúság, gyász szóban rejlő emberi fájdalomról, s az arra adott isteni vigasztalásról, Jézus keresztjéről, mint az idők és a történelem, meg a kozmosz sorsfordító tengelyéről, hiszen kereszt nélkül minden emberi történet, s maga az emberiségtörténelem is halállal végződne. De Ő levétetett a keresztről, s áttörte a végzetes lezártság, a bezártság falát, megnyitotta az örök élet távlatait az emberiség előtt, s az emberiség tekintetét az örökkévaló távlatok irányába is felemelte. Nagypéntek nélkül megváltatlan maradna az ember. Torz, torzító, eltorzult történet. Jósága e napnak abban is áll, hogy a kereszten kiderült: minden, ami minket elítél, minden, ami halálunkat okozza, bűneink, szívünk sötét indulatai, cselszövések és árulások, péteri és júdási, kajafási és pilátusi attitűdök odaszegeztettek a keresztre Jézus által. Azaz megítéltettek és könnyűnek találtattak – emberi és isteni mérlegen egyaránt. De kiderült az is, milyen elhagyatott bűnében az ember. Milyen magányossá válhatunk szívünk és szánk indulatai miatt. Mennyire önkizárókká, önsorsrontókká válhatunk nyílt vagy titkolt töréseink, törvény-, és szeretetszegéseink következtében. Mindezt látta és megláttatni próbálta velünk Isten az Ő Fia keresztre adásával, mint egy hatalmas, élő felkiáltójellel. Halálba engedése révén micsoda leleplező, megítélő és mégis felemelő szeretet az övé, mekkora a mélysége Isten eme szeretetének? Olyan felismerések ezek, melyek a legkülönbözőbb korok keresztértelmezését áthatják, egyre inkább több dimenzióssá formálva látásunkat a történelem során a szenvedésről, és az értelmetlenség mélyén is meghúzódó isteni célszerűségről, másfajta értelemről. Amikor a kereszten egyszerre kiderül Isten gyengesége, sebezhetősége, s mégis ebben a mi gyengeségeinket, sebezhetőségeinket vállaló, felkaroló, szelíden gyengéd, mégis hatalmas erejű szeretetben mutatkozik meg az Ő páratlan segítsége. Az, hogy feltekintve a szenvedésben, gyászban, kórházi ágyon, bármely bánatban, gondban a keresztre, egyszerre átérezzük az istenbizalom és a hit mentőöv szerepét és erejét. Isten együttérzését: Ő velünk, Ő értünk a legmélyebb mélységekben is. A kereszt Urát csak magasztalni lehet. Origenes egyházatya már másfél évezrede felismerte: Isten az Ő irgalmasságában együtt érez és szenved velünk, a Megváltó irántunk táplált együttérzésből jött a földre. Istennek, Jézusnak ez a szenvedése maga az igazi szeretet: caritas in passio. Ma úgy mondanánk: Isten szolidáris szeretettel fordult felénk, 107

szeretetből vállalta a szenvedést is értünk, ennek jele a kereszt. Vagy ahogyan Siénai Katalin egy örvénylő létpillanatában felkiáltott: „Hol voltál Istenem és Uram, amikor szívemre sötétség és tanácstalanság borult?”. Isten hangja ezt válaszolta neki: „Leányom, nem érezted? A szívedben voltam, ott, egészen a mélyen!”. Heidelbergi Káténk úgy fogalmaz, hogy kifejezett hasznunk van Krisztus keresztfán hozott áldozatából és halálából. Ez a talán kicsit furcsa spirituális haszonelvűség mondatta az atyákkal akkor ott Heidelbergben: „Az (a haszon), hogy a mi ó-emberünk Ővele (Krisztussal) együtt megfeszíttetik, megöletik, eltemettetik, hogy a test gonosz indulatai ne uralkodjanak többé mibennünk, hanem mi magunkat hálaáldozatul Őneki szenteljük”. Íme, amikor a „jó nagypéntek” a szentség érintését, gyógyító erejét hozza el szívünkbe. A gyilkos ember, a golgotai sorsot egymásnak szánó öldöklő ördögfi halálát jelenti a kereszt és Krisztus ereje. Oscar Wilde (1854-1900) amerikai író A sötétségből című önéletrajzi ihletésű versében írja le hosszú, konfliktusos útját a keresztyénségig, ami a halálos ágyon történt megtérésben kulminált. Életünk legsötétebb pillanataiban villan fel az a kegyelem, amikor a tényleges és lelki-szellemi vaksötétben feltűnik Krisztus arca. Így formálja át Ő a tenebrist lux-szá, a sötétséget világossá – ezek a nagypénteki áldott-jó pillanatok. Wilde így kezdi mélységből felfohászkodó versét: „Jöjj le hozzám, ó, Krisztus, segíts rajtam! Nyújtsd ki kezedet, hiszen süllyedek a viharos tengeren, amint egykoron Péter a Galileai tengeren. Az élet borát felissza a szomjas homok, szívem éhség gyötörte föld…Lelkemnek pokoli kínokat kell szenvednie, mielőtt azon az éjszakán megáll majd Isten trónusa előtt”. De a békét mégis meghozza számára az, „Akinek keze sebhelyes, s az az elgyötört Emberi Arc”. Igen, ezért olyan jó, nagyon jó nagypéntek. „Az Ő erejével győztesek leszünk” – írta egykoron a genfi reformátor, Kálvin. Így gondolkodott el a keresztről, amiből ismét kiderül az, hogy e paradox fogalmazás: „Jó Nagypéntek” - mégiscsak telitalálat. Nem olyan abszurd, lehetetlen, beteges vagy embertelen, amilyennek a felületes ember gondolná, hiszen e nap révén, a kereszten a humánum forrását pillantjuk meg a divinumban, az emberit menti, látja, láttatja meg velünk az isteniben, a fentről áradó, mindent átragyogó, leleplező tiszta fényt a kereszt szürkületében. S ez jó, nagyon jó nagypénteki evangélium! Áldott nagyhetet, jó nagypénteket Magyar Keresztyénség a történelmi hazában és az anyaországban! A kereszt világok gyújtópontja: ott futott egybe az ember tragédiája, meg Isten kibeszélhetetlen irgalma. Önveszejtő mélységeink, és Isten mentő kegyelme. Jézus mindennek ellenére nem átkozódott. Hagyta, hogy kiderüljön rólunk: mi irgalmatlanul elmegyünk a végsőkig. s közben nem ismerjük fel életünk igazi esélyét. Amint a kereszt alatt tolongó tömeg sem sejtette, hogy szemük előtt játszódik le az üdvtörténet legtitkosabb, és a világtörténelem legjelentősebb eseménye: az előttük ott még áldozat Jézus lesz a győzedelmes Krisztus, aki csak ennyit szól a kereszten: 108

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! (Lk 23,34). Így teljesedett be az Írás szava, amit Ézsaiás próféta ezredévvel előtte megjövendölt: Megvetett volt, és emberektől elhagyott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézs 53,3kk). Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lamá sabaktáni!? Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet!? Majd így szólt: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva, meghalt. Lelkem nézz a Golgotára, Jézusodnak nézd fejét! Tövissel van koronázva, Mégis áldva néz feléd. Szenved Isten bajnoka, És bár vérzik homloka, A világot nem átkozza, Meghal érte imádkozva. Akkor és azóta, s amíg emberek élnek e földgolyón, nem lehet az ott történtekről és egyetemes bűnrészességünkről sem kevesebbet, sem többet mondani ennél: Mind, ami kín s ütés ért, Magam hoztam reád. Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve, Itt állok én, szegény, S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém… Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem, Hogy szörnyű kínhalálod Nagy jót akar velem. Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el, S ha hűlni kezd a szívem, Benned pihenjek el. (A Református énekeskönyv 341. énekének 3. és 5. verse, Áprily Lajos szép fordításában, alatta hallgatható a Bach-féle kórusmű, klikk erre: http://youtu.be/k9yp-sVrOjo)

109

Az a pár szög a Golgotán régen világunk sarka már, melyen kimozdul elvesző állapotából, mellyel Ő immár örökre megnyitott a menny felé egy kárpitot. (Füle Lajos: Világunk sarka) A Világ Megváltója … Nem érthetem, miért szenvedett némán, Békéje fénylik Golgota hegyén. Szíve miért szakadt meg a keresztfán, Tövisből mért kapott ott koronát? De azt tudom, hogy megtört szívek orvosa, Bűn, félelem tüzét megoltja Ő, Megterhelt lélek láncait leoldja, Ezért jött el Ő, a Világ Megváltója. (Klikk erre, vagy írd be a google keresőbe: http://youtu.be/9AVsncfg1fo Ének a világ Megváltójáról) Két gyilkos között haltál meg, Uram, S magaddal vittél a halálodba Minden tisztátalan kezet És csaló szívet – Az én kezemet és szívemet is. Lelked megtanít minket a Meghalás művészetére, Meghalni a hétköznapok megszokásainak. Ezt szeretném én is megtanulni tőled, ó, jó Uram. (Rudolf Bohren imája – ford. Dr. Békefy Lajos) ELINDULNI A KERESZT ALÓL Boldog titok: a Golgotán kezdhetek el minden napot, megköszönve a meghálálhatatlan, csodálatos áldozatot, s akkor csupa fény lesz a reggelem, minden úton ez a fény jár velem. Hisz bűnteher és gondteher lehull és ottmarad a szabadulást hirdető Krisztus-kereszt alatt! Szabad szívvel, kézzel indulhatok, ha várnak rám az új feladatok. Biztatóbb, szebb és boldogabb új reggel lehet-e: elindulni, mint Isten megváltott gyermeke, 110

kinek szíve szeretetről dalol, a Golgotáról, a kereszt alól. (Túrmezei Erzsébet verse)

A HOZSANNÁTÓL A FESZÍTSD MEG!-IG A JÉZUS-DRÁMA LELEPLEZŐ EREJE MANIPULÁCIÓ? KORRUPCIÓ? TÖMEGPSZICHÓZIS? - HALK HANG! Egy angol utazó, aki 1714-ben az elbűvölő türingiai Weimarban járt, naplójában lejegyezte: csodálatos zeneművet hallott egy bizonyos Bach mestertől virágvasárnap, ami Jézus jeruzsálemi bevonulását „szólaltatta” meg. Valóban, a jelzett évben, március 25-én volt a Himmelskönig, sei willkommen, Mennyei Király, Isten hozott! kezdetű kantáta (BWV 182) bemutatója. A közel harminc perces zenemű Tempore passionis, a passzió hetének kezdetén, virágvasárnap szólaltatta meg Megváltó Urunk nagyhetének elején a megváltás drámája első nagy taktusát, mozzanatát, a Hozsannás bevonulást Jeruzsálembe. Bach szövegkönyvének alapjául a virágvasárnapi evangéliumot választotta Máté 21,1-11 alapján, hozzávéve a Filippi levél gyönyörű Krisztus-himnuszát, az önmagát megüresítő Jézusról (Fil 2,5-11). De mi is történet akkor és ott az Olajfák hegye felől a szent városba induló Megváltó körül? Nagy leleplezések sorozata is volt az Ő bevonulása, egyénekről és tömegről, vallási vezetőkről és politikai hatalmasságokról, de a háttérben halk és csendes erővel mellette állókról is kiderült az igazság… (Klikkeljünk rá a kantátára a neten: https://youtu.be/X2dCsOLpPpM, vagy keressük a YouTube-on is!)

111

Szelíd tettek, ellentmondásos nézetek, hangzavar a bevonulás körül Jó lenne azt leírni, hogy minden szépen, zökkenőmentesen indult és folytatódott – ahogyan Istenhez és Jézushoz illő, méltó. Ám a tények és a valóság nem engedi meg ezt a „szépítést”. Isten Fiának az emberi bűn minden pokoli bugyrát végig kellett zarándokolnia, kínlódnia – miattunk, érettünk. Már az ünneplő, Hozsánnás kezdetbe is belevegyült a Bajkeverő, a Diabolosz, a Nagy Megosztó mérge, disszonanciája. De mégsem lehetett mindenható, mert akkor is voltak tiszta és üdítő, szép pillanatok, nem csak a nagyhét kezdetekor, hanem mindvégig a Via Dolorosán, sőt még a kereszten is. De menjünk sorban. A kép igei teljességéhez ajánlatos mind a négy evangélium, evangélista tudósítását fellapozni, kifinomult sajátosságaikra, a másiknál nem olvasható fordulataikra figyelni a Szentlélek vezetésével, imádságos szívvel. A szinoptikus olvasásra szánjunk időt! Jelen esetben a jeruzsálemi bevonulás négyfajta leírására, majd a Feszítsd meg! kiáltás összevetésére is. Előbbihez olvassuk el a már hivatkozott Máté-féle leírás mellett Márkét (11,1-11), Lukácsét (19,28-38), és Jánosét (12,12-19). A Feszítsd meg! tömegpszichózisának elemzéséhez pedig Máté 27,15-26-ot, s ezzel párhuzamosan Márk 15,6-15-öt, Lukács 23,13-25-öt és János 18,39-19,16ot. Érdemes jegyzeteket készíteni észrevételeinkről, elidőzni egy-egy mozzanatnál, szónál, majd kiérlelni magunkban a tanulságokat. Az egykori helyzetre, s mai helyzetünkre vonatkozókat találhatunk nem keveset. Tartalmasabb, távlatosabb, eligazítóbb lesz a nagyhetünk, ha ezt a lelki zarándoklást magunkra vállaljuk!

112

Ökológiai zöld szólam és más színek Először a pozitív vonásokat és tanulságokat emeljük ki! Jézus és a tanítványok a pászka ünnepre, a húsvétra készülő Jeruzsálemhez Keletről közeledtek. A táj, a hely, amerre a Mester járt, szinte odakínálta magát Neki engedelmes, egyben elrendelt üdvtörténeti helyszínül, néma tanúként. Béthfagén keresztül vezetett útja, azon a falun át, aminek arám neve (Beth-Pageh) azt jelentette: „az éretlen füge háza”. Az évnek ebben a szakaszában már hajtottak a fák, gyümölcsfák, füvek, így a fügefák is. Az ébredő, érlelődő természet zsendülése, az élet, a terméshozás időszakában indul el Urunk megváltástörténetének drámai, nagyheti (Karwoche, szomorú hét, ahogyan a németek) vagy szent heti (Holy Week, ahogyan az angolszászok nevezik) eseménysorozata. Különös kontrasztot, zöldellő hátteret alkotott az éledő természet az Élet Urának átmenetileg fájdalmas, véres, halálos történetéhez. Ez a különös, ökológiai zöld szólam mindvégig az élet túlerejét sugallta Urunk körül, mintegy az Élet legyőzhetetlen refrénjeként. Aztán ott volt előtte az Olajfák hegye, amire biztosan nem tudott belső megrendülés nélkül feltekinteni. Hiszen ha valaki az Atyán kívül, akkor Ő tudta egyedül, ez lesz az a hely a teremtett világon, ahonnan majd felmegy a mennybe, ahogyan Lukács leírta, ez Betánia (Beth-Anjah, azaz a szegények háza), ahonnan felvitetett a mennybe, s ez is az Olajfák hegye lejtőjénél fekszik. S majd ez lesz az a hely, ahová vissza fog térni. A világ Megváltójának búcsúhelye és visszatérésének kivételezett helye némán vigyázta Jézus közeledését a szent városhoz és a megváltás drámai végkifejletéhez. De volt még a virágvasárnapi, pálmavasárnapi bevonulásnak más ökológiai színezete is. Egyik szín a szürke, hiszen a szamárcsikó, amit elrendelt számára az atyai kegyelem közlekedési eszközül, a bevonulás jámbor statisztájaként, már ott álldogált rendeltetésszerűen a faluban. Ez a szamár és csikója volt az, melyek négylábú tanúként engedelmességből adtak leckét az embereknek, azoknak, akik már akkor tudtak olvasni e különös jelnyelvezetből. E makacsságra is hajlamos állatkák nem „szamárkodták” el dolgukat, nem álltak ellent az idegenként őket elkötő két tanítvány előtt. És mert az Úrnak volt szüksége rájuk, az ott állók is szívesen bocsátották a jószágokat a Küriosz, az Úr rendelkezésére. Milyen fontos szerepe volt ennek az állatnak az üdvtörténetben! Ott állt egyik társuk már a betlehemi jászolbölcső mellett azon a titokzatos éjszakán, amikor Üdvözítő született e világra. Egy ilyen igavonó jószág lett az életmentés, a menekülés eszköze, József, Mária és a Gyermek mentőautója. És most itt a Király Jézus hordozója. Az sem véletlen, hogy Jézus így fogalmaz: olyannak kell lennie a szamárnak, amelyen előtte ember még nem ült. Tisztának, méltónak ahhoz, Aki majd használja. S még egy szín, élő környezeti „díszlet” anyag is feltűnik a bevonulás történetében: a zöld ágak, gallyak, amiket a tömegben egyesek lemetszettek az út menti fákról, mások pálmaágakat vágtak le, s terítették ezeket a Bevonuló csikója és Gazdája elé. Micsoda ökológiai hódolat ez! A zöld minden árnyalatával. Hangtalan, de látható, vizuális, érzékelhető Hozsánna, Benedictus, gloria egyszerre! Felér, vagy talán még 113

értékesebb, mint a tömeg harsogása. A természet ugyanis egyértelmű volt. Amikor a tömeg elkezdett ünnepelni, harsogni, cirkuszi ösztönigényének eleget tenni, az már távolról sem volt ilyen egyértelmű, nemes és méltó. És még nézetzavar, emberi zűrzavar is támadt A tömeg még jó és ünnepi pillanataiban is megosztott volt. Nem lehet csodálkozni, hiszen vallásosságuk ellenére is nagyon elesettek, megváltatlanok voltak. És ez a jeruzsálemi közvélemény megosztott volt. Politikai Messiás-váradalmak, csodavárás, Róma-ellenesség, idegengyűlölet, vakbuzgó törvénytisztelet, népük és vallásuk féltése keveredett a csődület hangulatában, reakcióiban. Ezért voltak, akik felsőruhájukat terítették az útra, a tanítványok között is akadt, aki felsőruháját terítette a csikóra, s Jézus erre ült. Mindegyik bevonulástörténetben a tömeg ujjongó köszöntése ugyanúgy kezdődik: Hozsánna a Dávid Fiának! A Hozsánna a héber hosia na görög átirata, ami az eredetiben felidézi Jézus nevének a jelentését: Jehosua, azaz szabadító. A tömeg tudva vagy nem, akarva vagy nem, a másképpen, mégpedig a nem politikailag Szabadító Jézust üdvözölte, bár akkor ezt még nem látta, nem értette. Rávetítette a szó eredeti tartalmát: Szabadíts meg, kérlek! Felidézi a tömeg skandálása a 118. Zsoltárt, ahol a Hozsánna az Örökkévalóhoz irányul: Uram, segíts engem, Uram, adj szerencsét! (23. v.) S így folytatódik a zsoltár: Áldott, aki az Úr nevében jön! (24. v.). Pontosan úgy, ahogyan a jeruzsálemi fogadó tömeg kiabált. Ám ami rögtön feltűnik Máté tudósításában, az az, hogy amint elhangzik a Hozsánna, meg a Benedictus, az áldott szólama, pár perc múlva a felbolydult Jeruzsálemben már ezt kérdezgeti az egész város: Kicsoda ez? (Máté 21,10). Tehát az ünneplő hangulat villámgyorsan átváltott gyanakvássá, bizonytalansággá. Kétes váradalmak, politikai színezetű nacionalista lángok füstös fénye kezdett derengeni. A tömeg megzavarodott. János tudósítása szerint a bevonulás eseménye fordítva játszódott le, mint a másik három evangélista szerint. Ugyanis a húsvéti ünnepre Jeruzsálembe érkező nagy sokaság meghallván, hogy Jézus a város felé tart, pálmaágakat fogtak és kivonultak eléje, s a hozsannázás és a Benedictus-mondás, az áldásmondás mellett ezt kiáltozták: Izrael királya, rex Israel. A tömeg véleményének megosztottsága akkor tűnt fel igazán, megrázóan, és elképesztően, amikor dönteni kellett: kit bocsásson szabadon Pilátus, Barabbást vagy Jézust? Barabás vagy Jézus? A Feszítsd meg! mögött manipuláció, korrupció… Az evangéliumi tudósítások egybehangzóan szólnak arról, hogy a tömeg milyen siralmasan dönt, s mintegy masszív cáfolatát adják minden későbbi politikai téveszmének, mely azt állította, milliók vesztét okozva a későbbi századokban, hogy a nép hangja Isten hangja (vox populi vox Dei). A megváltás drámája végérvényes cáfolata ennek a hatalmas és kártékony emberi tévedésnek. Persze a tömeg döntése nem a tömeg bölcsességén 114

vagy világos ítélő erején alapult akkor sem, hanem manipuláción. Ma úgy mondanánk: az értelmiségi közhangulatot befolyásoló ármánykodásán, megtévesztésén. Máté, Márk és Lukács szerint kétszer kiáltotta a tömeg Pilátus felé: Feszítsd meg! Feszítsd meg! Crucifige! Jánosnál háromszor hangzik ez el. Egyik oldalon a rossz hírű fogoly, a lázadó, felkelő gyilkos, Barabbás, a másik oldalon Isten ártatlan Báránya, Jézus. Mivel magyarázható a tömeg nyilvánvaló vaksága? Azzal tán, hogy közöttük is mindenki lázadó, gyilkos, rossz hírű gazember volt? Aligha! Márk és Lukács megtalálták az igazi magyarázatot. „A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék” (Márk 15,11). Ez az az eset, amikor valakik tekintélyükkel, befolyásukkal élnek vissza. Hivatali, hatalmi visszaélés ez a javából, ami annál súlyosabb és rútabb, mert ezt Isten szolgái követték el. Az álszentek manipulálták a tömeghangulatot az Isten Szentje ellen! Mit csodálkozunk akkor ma az iszlám kétarcúságán, manipulált terrorizmusán, ha már 600 évvel az iszlám megszületése előtt ilyesmi megtörténhetett?! Félelmetes, amikor a súlyos és jóvátehetetlen múltbeli bűn szembejön velünk az utcán! A vallási manipulációnak pedig nincs vége… Ebbe a sorba tartozik az is, amit Lukács írt le: amikor a józan észt elnémítja a hangos ordítás. Pedig régi tény, hogy az igazságot nem decibelekben mérik. A meggondolást az ösztönök elszabadulása fojtotta el. „Azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött” (Lukács 23,23). Tényleg győzött? Beleillik ebbe a döbbenetes képbe az is, hogy Júdást ezüstpénzzel korrumpálták, vették rá az árulásra, majd később a Jézus sírját őrző katonáknak is pénzt adtak, hogy azt „híreszteljék”: Jézus nem támadt fel, hanem ellopták a testét. A bűn logikája kőkemény, ha egyszer bedől egy dominó, dől az egész sorozat. És milliók lesznek áldozatok.

S ennek nem lehet vége? Valóban az lenne a végső tanulság, amit és ahogyan Lukács fogalmazott: „kiáltozásuk győzött”? Látszólag igen, valójában nem. Mert a keresztyén hit életlátását, történelemlátását, emberszemléletét nem a hangoskodók, a manipuláltak és a manipulátorok határozzák meg, hanem a Feltámadott. Aki harmadnapra feltámadott. A victor, quia victima – a győztes Áldozat. A tiszta győzelem Jézusé, meg az utolsó szó is, amikor majd elnémul Előtte minden és mindenki, s térdet

115

hajt Előtte minden hatalom, mert nem tehet mást. Majd egyszer, s ki tudja, nem sokára-e, visszajön az Olajfák hegyére Urunk, s akkor már nem lesz soha többé kétértelmű, bizonytalan semmi. A Győztes hatalma végérvényesen kiderül, az igazság beragyog majd mindent. A halk női hang és nyomában Pilátus felismerése – s a miénk? De addig is ünnepelni, hozsánnázni, Benedictust és Gloriát kiáltani, imádkozni szabad, lehet, sőt kell. Mennyivel másabb ez a hang, mint a tömegé. Már halkan, csendesen ott volt ez abban a szelíd női intésben, amit Pilátus felesége, Tiberius császár leánya a hagyomány szerit a Názáreti későbbi követője így üzent meg ítéletmondásra kényszerült férjének: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta” (Máté 27,19). Ó asszonyi beleérzés, ó asszonyi álmok! Áldott volt ez a hang a gyűlölet és a megtévesztés, feltüzelt indulatok zavaros kavalkádjában. Méltó Annak hangjához, aki ítéletében is szelíd tudott maradni mindhalálig. S Akinek halk hangja a történelem legvádlóbb beszéde volt, leleplező beszéd, melyben kiderült mindennek az igazi arca: a főpapoké, a tömegé, a politikai megszállóké, a megrettent vagy bátor tanítványoké, akik nem beszéltek, de elmentek Vele a keresztig, sőt a sírig. És azoké az asszonyoké, akik acélos, önigazult férfiakaratot voltak képesek meghajlítani és odafordítani Jézushoz, és kimondatni Pilátussal is: Ecce homo, Íme az ember (János 19,5). Mi lássuk meg még jobban, hogy Ő a mi Királyunk, Szabadítónk. Adjuk oda Neki a mi pálmaágunkat, zöld lombunkat, felsőruhánkat, mindezek mélyén pedig szívünket, ami teljék meg ezen a nagyhéten is Hozsánnás, Benedictusos és glóriás hittel! Őbenne, Ővele tanulságos, tartalmas, gazdagító nagyhetet kívánok mindenkinek a Kárpátok őrizte kis és nagy hazában, és szerte a világon, az Ő világában! A zene protestáns fejedelmének, királyának szavával szólva: Himmelskönig, sei willkommen! Mennyei Király, Isten hozott – közénk, nálunk, nálam!

ÚR JÉZUS NÉZZ LE RÁM - NAGYPÉNTEKI ÖNVIZSGÁLAT PANDÉMIÁS IDŐKBEN

116

A keresztyén hitnek, az ünneptörténetnek ezredéves nagypénteki fő Igéje, bibliás cantus firmusa, vezérszólama ez: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Ján 3,16). A világszerte mintegy 60 nyelven megjelenő, nálunk is kedvelt Losungnak 290 éve ez a nagypénteki Igéje. Isten atyai, mentő szeretetének a legtitokzatosabb mélysége tárul fel nagypénteken. Origenész egyházatya maradandó érvénnyel írta le: caritas in passio - szeretet van a szenvedésben. Ma is, amikor azt látjuk, hogy pandémiás kereszten szenved az emberiség. Ha ma menne végbe a keresztesemény, Urunkat koronavírusos töviskorona “ékesítené”, vírusszögek ütnék át kézfejét és lábát. Eleink azt is nagy valóságérzékkel, pontosan megjelölték: ez a hét sanyarúhét, gyászhét, vádhét. Teste-lelket próbáló, az emberi bűn minden lehetséges kínzóeszközét, teljes fegyvertárát, sanyarúságát felvonultatta a Világ Fejedelme Urunk ellen. Mindaz pedig, ami és ahogyan megtörtént, zárolhatatlan vádirat a 117

hatalom, a vallás, az emberi szív rövidzárlatai ellen. De nem csak ez a nagyhét. A Santa Semana, a szent hét minden Via Dolorosája, Koponyahegye, Golgotája ellenére a záró három napban, a három szent napban fordul át a vádhét győzelemmé. Luther bátorkodott húsvéti hittel így fogalmazni: Jó Nagypéntek. Mert a Feltámadott győzelme követte harmadnapon. Most álljunk oda lélekben a kereszt elé, s vizsgáljuk meg önmagunkat. Amint vagyunk. De hogyan is vagyunk? Önvizsgálatunkban Ige, evangéliumi ének, és három hívő művész alkotása segíti a belső, legszemélyesebb, őszinte zarándokutat oda a Koponyák hegyére, a Golgotára. És az igaz, őszinte szót az ajkunkon. Önvizsgálatunk Igéi. A János 3,16 mellett a másik két Ige: az ószövetségi Ézsaiás 53-ból ez: “A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta....a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,4-5). Ez a teljes azonosulás 3000 éves nagy üzenete. Isten szeretetének ez az igazi mélysége: Ő egészen azonosul az emberi szenvedéssel. Caritas in passio. Nem véletlen, hogy magyar református ünneptörténetünkben nagypéntek az egyik legnagyobb ünnep. Nem abszurdum ez! Hiszen a velünk, szenvedésünkkel, sorsunkkal azonosuló Istent ismerte fel népünk és hódolt Őelőtte kezdetektől fogva. Így lett a Via Dolorosa és a Golgota magyar Golgotává. A teljes azonosulás hitével - emberi, hívő oldalról is. A három Ige, a háromságos ünnepi Ige-szerkezet harmadik üzenetét Pál fogalmazta meg a Fiippibeliekhez írt levelében, a gyönyörű Krisztus himnuszban: “...emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8). E három Igéhez, szentháromságos hitünk drága Lélek-traverzeiként társul ma három evangéliumi ének, valamint három istenadta hívő és protestáns művész alkotása: James Tissot, Michael Willfort két festménye és Bach, az “ötödik evangélista” zenei evangéliuma. Mit látott Jézus a keresztről? Embercsoportokat. Érdekcsoportokat és együttérző követőket. Másokat és övéit. Feltűnő különbség van közöttük. Láthatóan. A festmény bal oldalán katonák, az ítélet végrehajtók feszes tartással, vagy guggolva várva a lándzsás pillanatot. Ez a dolgunk. Azt végzik, amit kell. Parancsra. A kép jobb oldalán díszes lovakon a zsidó Nagytanács tagjai. Urak. A Törvény urai. Némi kíváncsisággal, különös mosollyal: Na, ha Isten Fia vagy, most szállj le a keresztről! - olvasható le arcukról. A háttérben talán a megszeppent tanítványok. És a mindig kíváncsi tömeg, akik cirkuszt és kenyeret, csak látványosságot akarnak. Elől pedig, egészen közel a kereszthez a hűségesek, akik mindenki előtt nyíltan és őszintén vállalják, hogy a Názáreti Jézus követői: az ötből három női tanítvány, egy férfi. Jézus lába alatt leroskadva édesanyja, Mária. Fiáért könyörgő, összekulcsolt kézzel.

118

És János, aki nem hisz a szemének. Ő drága Jézus, mi történt tevéled? Kérdés: hol állsz Te a kereszt alatt ma? Látják-e az emberek, hogy Őhozzá tartozol? A mai hivatalosok és egyháziak? Kívülállók? S tudsz-e úgy leroskadni Eléje, mint Mária? Az 5. századi görög énekkel, evangéliumi énekünkkel kérni: Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet...jöjj oldj fel engemet (Ref 470,1)? Oscar Wilde (1854-1900) író A sötétségből című önéletrajzi ihletésű versében írja le hosszú útját a keresztyénségig. Az élet legsötétebb pillanataiban villant fel az a kegyelem, amikor a tényleges és a lelki-szellemi vaksötétben feltűnik Krisztus arca. Felfohászkodó versét így kezdi: „Jöjj le hozzám, ó, Krisztus, segíts rajtam! Nyújtsd ki kezedet, hiszen süllyedek a viharos tengeren, Lelkemnek pokoli kínokat kell szenvednie, mielőtt azon az éjszakán megáll majd Isten trónusa előtt”. Őszinte, igaz szavunkat ma is várja Ő. Ne feledjük, Lélek szerinti belátással, felismeréssel, pandémiában, szeretteink elmenetele közben, világjárvány tövisei között ismerjük fel és ismerjük el, bármily nehéz is első pillanatra: a kereszt a legnagyobb és a legmélyebb szeretet jele, melyben Isten azonosul veled, s így emel fel, egészen a szívére. Kínai keresztyén testvéreink régi vallomása a keresztről: “Krisztus keresztje olyan nehéz, mint madárnak a szárnya. De csak ezzel tud felrepülni”. Igen, ez az. Az elvállalt, elfogadott kereszt nem lehúz, nem sújt le, hanem emel, kiemel, felemel, mint madarat a szárnya. A bűn gravitációját csak így győzi, győzzük le. Kereszt - szeretet - engedelmesség. Mélyen összetartoznak. Nagypénteki önvizsgálatodban kérdezd meg magad: nálam meg van-e ez a három? Látom-e a napi keresztekben Isten szeretetét, vagy olyan eszközt, amivel megmetszeni, megtisztítani szeretné életemet? Megmetsz a száraz, terméketlen terhekről, hogy új élet nyíljon bennem. És érzed a szárnyakat, melyeket Isten növeszt láthatatlanul benned? Szárnyak - az engedelmesség szárnyai. A szép walesi népénekkel (Ref 426) tudod-e megvallani: “Már keresztem vállra vettem, S érted mindent elhagyok...Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém”. Hallja-e feltámadott Urunk szavadat? Egy 19. századi magyar népi imádság számba veszi az Úr Jézus szenvedésútját, számszerű leltárt készítve, hányszor verték pofon, hányszor esett el, hány ütést kapott fejére, karjára, mellére, vállára. Hányszor húzták meg szakállát, haját. Hány sebből vérzett töviskoronás feje. 5475 sebet számlál az imádkozó. 30 430 vércseppet, ami szent testéből folyik. Fantazmagória? Egyáltalán nem, hanem a Szenvedő Úrral való matematikai pontosságú azonosulás nagy fantáziával, vággyal és páratlan magyar kreativitással megkomponált imája. Így zárul: “Kérlek Tégedet, e keserves kínszenvedésed, vérednek kiontása, és szent halálod által minden bűneimnek bocsánatáért, és hogy engem megments minden testi és ördögi veszedelemtől”.

119

Bach zenei evangéliuma, Willfort képi üzenete. Nem csak a protestáns zenetörténet, hanem az egyetemes keresztyén zenetörténet egyik legnagyobb komponistája, a lipcsei Tamás templom kántora, az Istennek átadott életű Bach az ötödik evangélista. Máté, János passiójával, számos koralljával, kórusművével zengi korokon át a Szenvedő Ember és a Feltámadott Úr dícséretét. Fenséges énekünk, ami minden nagypénteki liturgia, istentisztelet, egyéni csendesség elmaradhatatlan kincse, zenei tengelye, az Ó Krisztus-fő, te zúzott, Te véres szenvedő. Ennek 3. versszaka a személyes és mély megbánás, bűnrészesség tiszta protestáns hangvételű megfogalmazása. Ma sem lehet ezt megkerülni: Mind, ami kín és ütés ért, Magam hoztam Reád./Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve Itt állok én, szegény. S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém (Ref 341. ének). Magam hoztam Reád. Kérlek, lelked kegyelme sugározzék felém. Ennyi nagypénteki feloldozásunk elkéréséhez elég. Michael Willfort kortárs osztrák festő. Képein a hívő lélek, a megváltott ember derűje élénk színekkel ünnepli az élő Jézust, a kereszten győztes Krisztust, a feltámadott Urat. Sokfajta színes keresztfeldolgozása közül most azt hozom Olvasóink elé, amin egy kéz látható, amelyik emeli, átemeli az emberkét a vijjogó sorsrontó saskeselyűk, a keresztek között az ég felé. Igen, ez nagypénteki önvizsgálatuk megtapasztalható, átélhető drága, könnyítő segédeszköze. A bizonyosság, amiről oly halk erővel írt Túrmezei Erzsébet: De óv a kéz És tart a kéz És áld a kéz, A drága kéz. Elveszni lenne így nehéz.

120

Kis kövecske - szárnyak. Ne gondolja senki, hogy mindez oly távoli. Bár Kálvin közel 500 éve írta, mégis igaz: Az Ő erejével győztesek leszünk. Albert Einstein pedig ezzel a meghökkentő, minden keresztyént elgondolkodtató szent matematikával szólít meg ma minket: “Életedet ne évekkel, hanem percekkel mérjed. Napi 24 óra az 1440 perc. Naponta néhány perc elcsendesedés, beszélgetés Istennel túl sok lenne?”. Egy angliai protestáns templomból kijövet a kezet adó presbiterek mindenkinek egy-egy kövecskét adtak, emlékeztetőül Jézus szavaira: "Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani". Sokáig majdnem mindennap magammal vittem ezt a kis követ. Ha a zsebembe nyúltam az autókulcsomért vagy aprópénzért, és megérintettem a kövecskét, elmondtam egy hálaadó imát. A közösségi média és a mobiltelefonok személytelen világában milyen nagy áldás, hogy imádkozhatunk, és tudhatjuk, hogy Isten szeret. A nap 24 órájában. Valóban nem túl sok egy-egy percre beszélgetni Vele, szólni Hozzá. Nagypénteken, és életünk ünneptelen, de Ővele felszárnyaló pillanataiban, állapotaiban. “Minden múló perc Hozzád visz közel...Nincs más vezérem, nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó maradj velem!”. Áldott, felemelő nagypénteki, nagyheti önvizsgálatot!

121

NAGYPÉNTEK MA IS FIGYELMEZTET: SÜRGŐ SEN SPIRITUÁLIS SZEMLÉLET VÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG! VALÓSÁGOS REFORMÁCIÓT! – VISSZA ÉS FELFELE A FORRÁSOKHOZ, VAGY NEM LESZ TOVÁBB! Mottó: „Nem az iszlám a ti problémátok, barátaim, hanem az, hogy elveszítettétek az igazságot. Európa és Nyugat akkor omlik össze, ha a leginkább keresztyéni vonást, az Igazság keresését elveszíti. Pogánnyá lesz Európa, ha a történeteket, sztorikat és mítoszokat fontosabbnak tartja az Igazságnál. Új reformációra van szükség!” – Vishal Mangalwadi, kortárs indiai protestáns filozófus, teológus, lelkész. Eleink 500 éve, sőt 1000 még jól tudták, hogy a keresztyén hit ünnepei arra valók, hogy a hétköznapi csatákhoz, küzdelmekhez felvértezze magát a lélek, másrészt olyan ünneplős emelkedettségre jusson, mintegy magaslati fennsíkra, ahonnan letekintve a hétköznapok füstös, ködös völgyeibe, szűkületeibe, friss levegővel töltekezzen be. S helyes

122

arányokra tisztítva látását, tudja elhelyezni, értelmezni és szabályoznia a jót, a rosszat, a keresztet és a feltámadás erőiből fakadó, hálaadásra késztető boldog és áldott helyzeteket. És megbecsülni a nyugalmasabb pillanatokat. Mára ez az ünneplésmód megváltozott. Nagypéntek munkanappá szürkült, vagy a szerzés ösztökéjének esett áldozatul. A húsvét meg az otthonról menekülés, a totális kikapcsolódás habzsoló és feledtető azíliumát, meg ellenizgalmait ígéri és keresteti milliókkal. És ez az egész kontinens ünneptelenné erőtlenedett keresztyénségének a problémája. Amit nem tudnak az undorkeltésig édesített csoki műtojások, műnyuszik, mímelt ünneplésmódok sem alapvetően megváltoztatni. Súlyos probléma ez, ami mind a szellemi, mind a lelki ellenállást Európa sok-sok millió polgárában szinte a nullára csökkenti. Az így keletkező vákuum pedig mindent beszív, nem lehet hát csodálkozni a migrációs hullámok elvtelen és könnyed beengedésén sem. Nem így a másik oldal! Az a muszlim, aki akár csak a napi imaalkalmakból kihagy egyet-kettőt vagy a pénteki hálaadásról elmarad, s a Ramadánt kiiktatja az életéből, megnézheti magát. Hogy nem vesszük észre, mi mindent áldoz fel kontinensünk könnyedén a semmi oltárán?? Mit lehet itt még tenni? Nyomkereső nagyheti utunkat folytatjuk… Sanyarú hét, vádhét, gyászhét, szent hét – mi mire jó? Eleink tisztában voltak azzal, hogy a nagyhét pár napján az emberi élet lehetséges összes drámája lejátszódik lelki szemeik előtt, passió formájában, olykor a nagyheti Igék átelmélkedése során. Sűrített drámatörténet, de sűrített győzelemtörténet volt ez egyszerre. És tudtak ebből az esemény-sűrítményből annyit meríteni, hogy az elég legyen a maguk személyes életének, közösségeik életének a továbbviteléhez a következő ünnepi „tankolásig”, s így küzdelmeik reményteljes vállalásához, változhatatlan sorsfordulóik energiavesztés és önégetésmentes elfogadásához. Ez volt az apostol megtapasztalása is: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13). Az sem véletlen, hogy a nagyheti szenvedés-, és megváltástörténetnek éppen olyan, amilyen elnevezései születtek európai kultúrköreinkben. Édes anyanyelvünkben korábbi századokban használatos volt egy kifejezés nagyhétre, ez a sanyarú hét szó volt. Utalt ez a szó Jézus megsanyargattatására, fizikai és lelki passiójára. Igazából a német Karwoche magyar megfelelője volt, ami a germán nyelvterületen vádhetet, bánathetet, gyászhetet jelent, s utal a Megváltó szenvedéstörténetére. Inkább a fájdalmat, a testi-lelki gyötrelmeket állítja előtérbe. A görög szent és nagy hét, a latin Hebdomas Sancta, majd az új latin nyelvek Santa Semana kifejezés és az angolszász Holy Week elnevezés inkább a halál fölötti győzelemre, a sanyarú hét húsvéti csúcspontjára helyezi a lelki hangsúlyt, ezért szent nagy hét ez az időszak. Érdekes, hogy a középkorig nagyhéten Krisztus győzelmét hangsúlyozták a halál fölött. A Cseh-Morva Egyházban, a Herrnhuti Testvér Közösségben minden nap igeolvasással kísérik végig Jézust a via dolorosán, a fájdalmak útján, evangéliumi harmóniát, azaz egy-egy eseménynek a négy evangéliumban megjelenő leírását olvassák fennhangon az alkalmakon. A 123

nagyhét csúcsa húsvét hajnala, amikor napfelkelte szolgálattal köszöntik Jézus Krisztust, „ki vagy nap és világ”. Ezt 1732 óta gyakorolják. Ünneptörténeti különlegesség, hogy II. Valentius római császár (375-392) a közhivatalokban a nagyhétre munkaszünetet rendelt el, s még a rabszolgákat is mentesítette a munka alól! Ez az egész középkorban érvényben volt. Az ünnep szekularizálását akarva-akaratlan VIII. Orbán pápa kezdte el azzal, hogy 1642-ben ismét hétköznappá nyilvánította a nagyhét napjait. Az Ige alapján bizonyos események alkotják e három nap történeti magját. Nagyhétfőn vagy szent hétfőn (az angolszász világban) a templomtisztítás áll előtérben (Márk 11,15-19), szent kedden a templomban tanító Jézus (Márk 12-13), szent szerdán a bethániai megkenetés (Márk 14,3-9), és Júdás árulásának egyeztetése a főpapokkal (Márk 14,10-11). Ekkora kincses ládát adott az isteni gondviselés a keresztyénségnek, az elkerülhetetlen fájdalmak útjára és a Golgota-járásra. Mindennek tengelyeként odatette a keresztet, amelyen a világok valóban megfordultak, s a legyőzés átmenetivé vált, a fájdalom megtört, s a halál is csak talmi, tiszavirág életű győzelmet vehetett Jézuson. És ezt a hatalmas erőforrást hagyta el az egysíkú, egydimenziós materializmusért Európa – nem a kommunista világ hozta ezt az átkot magával, hanem a konzum és a fogyasztás, a pénzhatalmat terjesztő kapitalizmus Mammonbálványa előtti ész és lélekveszejtő önkéntes meghódolás. Úgy látszik, Júdás egykori árulásának valóban igen nagy ára van. A pénz, az ezüst nem csak őt szédítette meg, s forgatta ki önmagából el egészen az öngyilkosságig. S a jó üzlet kilátása nem csak az ő lelkiismerettét altatta el, hanem azóta is milliókét. A magyar lélek fantasztikus beleérzése – „magyar út” az üdvtörténetben, a mai európai útvesztések között Egy 19. századi magyar imádság sorra veszi nagy alapossággal, népies regöléssel az Úr Jézus sanyarú hetének, szenvedéseinek számát. Mennyi fantázia, odafigyelés, együttérzés, beleérzés, azonosulás, alaposság mutatkozik meg a magyar lélek ilyen mondókájában! Ezt természetesen nem támasztják alá bibliai versek, az egyes mozzanatokat igen, de a számokat nem. Mégis gyönyörű példája a Mel Gibsont és mások nagy bizniszű Jézus-filmjeit évszázaddal és lelkileg toronymagasan megelőzve a fantasztikus beleérzésnek, s amíg valaki(k) ezeket a számokat kigondolta, addig, meg utána is lelkileg leképezte lelkében a via dolorosát járó Názáreti Jézust! Így olvassuk a számokat: 102, 30, 7, 129, 33, 1666, 1000, 3, 37, 5475, 580, 30430 – s ne söpörjük le ezt az imát fellengzősen! Lehetne bizony ismeretlen írójától alázatot, azonosulást tanulni! Figyeljük csak! Óh, Uram Jézus Krisztus! Ki százkét csapást a zsidóktól felvettél, azoktól a kertben harmincszor pofon verettél. Annás házánál hétszer földre estél, fejeden, karjaidon és melleden harminc ütést szenvedtél, vállaidon is harmincat, szent hajadnál fogva harmincszor vonattál, szentséges 124

szívedből százhuszonkilenc fohászkodást bocsátottál, harmincháromszor szakálladnál fogva hurcoltattál, halálosképpen taszíttattál. Hogy a kereszttel a földre estél, tehát ezerhatszázhatvanhat csapást ostorozásodkor szenvedtél, szent fejeden a töviskorona miatt ezer sebet szenvedtél. A kereszten három hegyes tövise szent fejedet átjárta, orcádra harminchétszer köptek, szent testeden ötezernégyszázhetvenöt seb. A vitézek, kik megfogtak, ötszáznyolcvanan voltak, a hóhérok harminchárman, kik kötözve vezettek: hárman. Vérednek cseppjei, melyek kiszármaztak szent testedből, harmincezernégyszázharminc volt. Kérlek Tégedet, e keserves kínszenvedésed, vérednek kiontása és szent halálod által, minden bűneimnek bocsánatáért, és hogy engem megments minden testi és ördögi veszedelemtől… Volt nekünk, van nekünk az üdvösségtörténet átélésében, lefordításában, értelmezésében saját magyar utunk! S erre éppen napjaink európai útvesztései közben érdemes igen csak odafigyelni! Európa ma is alszik – a Gecsemáné folytatódik Ma Európa fél, mert terrorcselekmények, Párizs, Brüsszel, Köln riasztják fel álmából, jóléti és önelégedett szendergéséből. A Krisztustalanná tett/vált kontinens riadt nyusziként dermed bele a váratlanul támadók reflektorfénybe. Úgy él még mindig, mint a tanítványok Jézus közelében. Ő vert verejtékezik, a tanítványok meg alszanak. Még imádkozni sem voltak képesek Vele! Pedig az események már rég riadót, ébresztőt fújtak, mégsem pattannak talpra, térnek észhez. Mit tehetett Jézus ezt látva? Imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te”. Jézus odament a tanítványokhoz és aludva találta őket, és mondotta Péternek: Így nem bírtatok vigyázni velem egy órát sem? Teljesen nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a megváltás, a szenvedés útját egyedül kell végigjárnia. Csak Istenre, Atyjára számíthatott. Vannak nekünk is élethelyzeteink, ahol már emberek nem segíthetnek, ahová nem jöhet velünk senki, csak Isten. Mekkora erőforrás tudni, hogy Ő soha el nem hagy! Kultúrák, vallások fordítótengelye mindig a kereszt – miért, s mire jó nagypéntek? Van egy sajátos értelme, célja is Jézus szenvedésének, kereszthalálának. Isten ugyanis nem bocsát értelmetlen, céltalan, vak szenvedést, próbát senkire. Ő nem sorsrontó Isten, hanem életmentő Atya. De mi akkor az Isten Fia szenvedésének az értelme, és célja? Mert ha ezt átlátjuk, rájövünk arra is, hogy Jézus szenvedésében, kínhalálában volt valami jó, sőt az volt a legfőbb jó. Jézus kereszthalálában a látszat és a valóság, a pillanatnyi értelmetlenség, és a végső értelemadás csapott össze, ütközött meg. A jó a rosszal, az emberi és az isteni, a szent és szentségtelen, a bűn és a tisztaság szinte apokaliptikus, mégis rövid időn belül eldőlt ütközete volt az az első és páratlan nagypéntek. Hiszen ez a lényeg: kinyilvánult harmadnapra Isten végleges győzelme minden emberi, vallási, indulati sötétség és gáncsvetés, kelepceállító értelmi és bűnöző rafinéria, brutális vallási és politikai hatalmi eszközhasználat fölött. Abban a jézusi 125

győzelemben kiderült az is, hogy a Júdássá, Barabássá, meg Kajafássá romló ember gátlástalanul elmegy a végsőkig: akár a gyilkosságig. Még ha azt vallási és hatalmi érvekkel alá is támasztja, önmagának talán, de senki másnak nem tudja igazolni tette „jogosságát”. Az emberben lakozó ősfenevad, a Sátántól önmagából kifordított, emberformájú „ördögfi”, az Antikrisztussal szövetséges bukott ember félelmetes valósága lepleződött le a kereszten – egyszer s mindenkorra. Meg az is, hogy Isten is elmegy a végsőkig, a végtelen irgalmasságig mentő szeretetében! „Jó” tehát ezért is nagypéntek, nagyon jó. Mert az isteni irgalmasságé a végső szó, ott és akkor és mindörökké! De másért is jó nagypéntek. Azon a „jó nagypénteken” nem csak a bűnben eltorzult emberarc ábrázolódott ki minden időre, de a vér, ecet, töviskorona, szögek és brutális csőcselék indulata ellenére is feltisztuló, kirajzolódó, mindenek fölé emelkedő, s mindenekben megjelenni tudó istenarc is átragyogott a szenvedő Isten-Ember arcvonásain. Ha ez az Isten-arc, a tiszta Ecce Homojellegű arc odafordul az emberi torzókhoz, eltorzult arcokhoz, akkor hordozójukban – benned, bennem - egyszerre elkezd nőni a homo, az ember. Növekedésnek indul bennünk a szenvedésben gyűlöletet nem ismerő, az átkozódást szótlanul hordozó Jézus-arc, az új lelki ember átszenvedett, letisztult, gyönyörű békességet sugározó arca. Így cseperedünk nagykorúvá az istenképűségben. Így tehát az emberarc, és Isten-arc szembesülése történt meg ott a Golgotán, a Koponyák hegye véresen, halálosan kemény és komoly valóságában. S attól kezdve az Isten-arc lesz meghatározó minden hívő arcán. Ő jelenik meg lelki „fotónkon”. Ezért hisszük, valljuk Pállal: „Amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is” (1Kor 15,49). 500 éve „használatban”, azaz működik a jó nagypéntek! Az angol nyelvben a good, jó kifejezésben benne rejlik egy másfajta értelmezés is, nevezetesen az, hogy ami jó, az szent is, sőt, ami szent, az örömet, áldást hoz az embernek. Ebben az értelemben nevezték el nagypénteket angolul jó pénteknek, ami a német nyelvben is megjelent. Közel 500 éve Luther Márton német reformátor használatba vette ezt a szókapcsolást, hiszen nagypéntek csendje alkalmas volt arra szerinte, hogy ki-ki elgondolkozzék a keresztyén ember szabadságáról, Isten szeretetének szenvedést, halált vállaló mélységéről. Az ónémet Kar=szomorúság, gyász szóban rejlő emberi fájdalomról, s az arra adott isteni vigasztalásról, Jézus keresztjéről, mint az idők és a történelem, meg a kozmosz sorsfordító tengelyéről, hiszen kereszt nélkül minden emberi történet, s maga az emberiségtörténelem is halállal végződne. De Ő levétetett a keresztről, s áttörte a végzetes lezártság, a bezártság falát, megnyitotta az örök élet távlatait az emberiség előtt, s az emberiség tekintetét az örökkévaló távlatok irányába is felemelte. Mindezért a kereszt Urát csak magasztalni lehet. Origenes egyházatya már másfél évezrede felismerte: Isten az Ő irgalmasságában együtt érez és szenved velünk, a Megváltó irántunk táplált együttérzésből jött a földre. Istennek, Jézusnak ez a szenvedése maga az igazi szeretet: caritas in passio. Ma úgy mondanánk: Isten szolidáris szeretettel fordult felénk, 126

szeretetből vállalta a szenvedést is értünk, ennek jele a kereszt. Vagy ahogyan Siénai Katalin egy örvénylő létpillanatában felkiáltott: „Hol voltál Istenem és Uram, amikor szívemre sötétség és tanácstalanság borult?”. Isten hangja ezt válaszolta neki: „Leányom, nem érezted? A szívedben voltam, ott, egészen a mélyen!”. Heidelbergi Káténk úgy fogalmaz, hogy kifejezett hasznunk van Krisztus keresztfán hozott áldozatából és halálából. Íme, amikor a „jó nagypéntek” a szentség érintését, gyógyító erejét hozza el szívünkbe. A gyilkos ember, a golgotai sorsot egymásnak szánó öldöklő ördögfi halálát jelenti a kereszt és Krisztus ereje. Oscar Wilde (1854-1900) amerikai író A sötétségből című önéletrajzi ihletésű versében írja le hosszú, konfliktusos útját a keresztyénségig, ami a halálos ágyon történt megtérésben kulminált. Életünk legsötétebb pillanataiban villan fel az a kegyelem, amikor a tényleges és lelki-szellemi vaksötétben feltűnik Krisztus arca. Így formálja át Ő a tenebrist lux-szá, a sötétséget világossá – ezek a nagypénteki áldott-jó pillanatok. Wilde így kezdi mélységből felfohászkodó versét: „Jöjj le hozzám, ó, Krisztus, segíts rajtam! Nyújtsd ki kezedet, hiszen süllyedek a viharos tengeren, amint egykoron Péter a Galileai tengeren. Az élet borát felissza a szomjas homok, szívem éhség gyötörte föld…Lelkemnek pokoli kínokat kell szenvednie, mielőtt azon az éjszakán megáll majd Isten trónusa előtt”. De a békét mégis meghozza számára az, „Akinek keze sebhelyes, s az az elgyötört Emberi Arc”. Igen, ezért olyan jó, nagyon jó nagypéntek. „Az Ő erejével győztesek leszünk” – írta egykoron a genfi reformátor, Kálvin. Így gondolkodott el a keresztről, amiből ismét kiderül az, hogy e paradox fogalmazás: „Jó Nagypéntek” - mégiscsak telitalálat, útra indítás az élet, a megújulás, a remény felé. Ebben a paradoxonban rejlik talán igazi ereje! Soha ne adjuk fel ünnepeinket! Tudunk-e még mi, magyarok ünnepelni? Szinte már alig merjük megkérdezni: és keresztyén módon is tudunk ünnepelni? Vagy ugyanolyan ellentmondások között élünk, mint Európa nyugati fele? A reformáció egyik svájci fővárosában karácsony másnapján több teraszos kávézó volt nyitva, mint amennyi templom, s a muzulmánoktól megtöltött teraszokon a keleti muzsika szinte elnyomta egy-egy templom halk, csaknem bocsánatkérő harangkondulását. Szóval: tud-e még Európa, tudunk-e még mi magyarok ünnepelni? A régiek igaz mondása summázza számunkra a lényeget: „Töltsd be az ünnepet lélekkel, lelkedet pedig az ünneppel!”… Ezen a nagypénteken Te hol állsz a kereszt alatt? Helyén van a kereszt az életedben? James J. Tissot (1836-1902) francia impresszionista festő fantasztikus optikával ajándékozta meg a világot. Ez a nálunk alig ismert művész istenáldotta lélekkel vette kézbe a Szentírást, az Ó-, és Újszövetséghez több mint 700 színes illusztrációt készített. Háromszor járt Szentföldön, hogy régészeti, építészeti, néprajzi és vallási megfigyeléseket végezzen. Nagyheti sorozata közel 140 képből áll, ennek a tagja az is, ami most „odahív” minket a kereszt alá. Valóban: mit és kit látott Urunk, amikor

127

letekintett a keresztfáról? Az evangéliumi híradások és a kép között nagy összhang van annak megjelenítésében, hogy kik is állottak ott a kereszt alatt. Közelebb s távolabb… Mert itt az előtérben csak asszonyokat látunk, olyanokat, akik megrendülten, de bátran vállalták, KIHEZ tartoznak. Tissot egy másik képén később majd megjelenik a tanítványi kör, akik meglehetősen messziről szemlélték az eseményeket. Itt vannak még azok, akik „hivatalból” álltak kapcsolatban Urunkkal: a katonák, a hóhérok, meg a Jézus-perben részt vett zsidó papok, előkelően, lóháton. S ott a kép bal oldalán, kissé a háttérben kellő katonai tiszteletadással állva, s tekintetét a keresztre emelve látjuk a római századost. A felismerésig eljutott „megszállót”. Azt, aki egy másik képen leborulva, az éppen lelkét kilehelő Megváltó előtt kimondja: „Bizony, Isten Fia volt ez” (Mt 27,54). És persze ott hullámzik a háttérben a kíváncsi, bámész, szenzációra kapható, egyébként unatkozó tömeg. Benne szimpatizáló és gyűlölettől torzult arcú figurák. A hit lelki kerítését fel kell húzni mindennél erősebb lélekacélból! Hitvalló, bátor asszonyok – példájuk ma is lelki erőmű. Mindegyik evangélista megemlékezik róluk. Már Máté ír az együtt érző asszonyokról, akik Urunkat utolsó szívdobbanásáig elkísérték. Legalább heten voltak ott a keresztnél. És a szeretett tanítvány, János. Szeretetük, ragaszkodásuk Urukhoz minden kockázat vállalására képessé tette őket. Nem törődtek a körülmények hatalmával, a római világi és a zsidó vallási hatalom által megrendezett kőkemény körülményekkel. Lelkükkel és szemükkel egészen Jézuson csüngtek, megelőlegezve a reformáció nagy igazságát: Solus Christus – egyedül Krisztus. Mivel egyedül Ő a Szabadító. Odaadásuk olyan nyílt, félreérthetetlen volt, hogy magdalai Mária szinte testestüllelkestül „odatette” magát a képen a Keresztre Feszített elé. Van-e bennünk ebből az odaadó, Őreá feltekintő hitből? Mert csak ez az acélkerítéseknél, NATO drótoknál erősebb hit lenne egyedül képes a migrációs áradattal szemben igazi belső kerítést felhúzni. Mert a vakhittel szemben csak az erős, szabad, biztos keresztyén hit védhet meg minket. Amíg ez nincs, vagy nem működik, kellenek a kerítések. Történéseket fordító vagy feltartóztató hatalmas erőforrás ez, lelki erőmű lehet a kárpátmedencei közel 40 ezer presbiter és Isten földi hívő népe életében is! És 2,5 millió protestánsa, meg 7,5 millió római katolikusa életében. Ébresztő, Európa! - Ébresztő, Magyarország! Hitvalló, bátor keresztyén asszonyok, nők, fiatalok, és férfiak kellenek ma Európába. Olyanok, akik helyükön vannak, mert rátaláltak krisztusi élettengelyükre. Mert fix pont van a lábuk alatt, szilárd fundamentum, a hit törhetetlen kristálytengelye, ahonnan kifordíthatják a világot négy sarkából. Azt, amit a bűn már egyszer kifordított eredeti állásából. Vagy megtörténik ez, vagy minket forgatnak ki a maguk zárt vallásosságából mások felé soha kilépni nem tudó vallások fanatikusai. Ébresztő! Ébredjünk, keressük és ragadjuk meg a mennyei és a történelmi kapaszkodókat, mentőöveket! Nagypéntek keresztje és húsvét minden emberi machinációra, manipulációra, korrupcióra végérvényesen rácáfoló 128

győzelme nevében. A Győztes nevében Továbbsegítő nagypénteket, Magyarország!

és

segítségével.

ELINDULNI A KERESZT ALÓL Boldog titok: a Golgotán kezdhetek el minden napot, megköszönve a meghálálhatatlan, csodálatos áldozatot, s akkor csupa fény lesz a reggelem, minden úton ez a fény jár velem. Hisz bűnteher és gondteher lehull és ottmarad a szabadulást hirdető Krisztus-kereszt alatt! Szabad szívvel, kézzel indulhatok, ha várnak rám az új feladatok. Biztatóbb, szebb és boldogabb új reggel lehet-e: elindulni, mint Isten megváltott gyermeke, kinek szíve szeretetről dalol, a Golgotáról, a kereszt alól. (Túrmezei Erzsébet verse)

ÉBRESZTŐ EURÓPA! KONTINENSÜNK VIA DOLOROSÁJA ELKEZDŐDÖTT? - A PÁRIZSI NOTRE DAME LELKÜNKBEN ÉG TOVÁBB A Lélek sugalmazott csendjében tudjuk-e továbbjárni nagyheti utunkat - megerősödésünkre!? 2019 nagyhetét a párizsi Notre Dame hétfőn este fellobbant lángjai vezették be. Drámai, súlyos kérdések izzottak fel bennem is sok-sok millió keresztyénnel és nem-keresztyénnel egyetemben a lángok markolóromboló látványánál. A mögöttünk lévő évek szörnyű párizsi merénylettapasztalatai lobbantak fel gondolataimban újra, de még inkább azok a könyvek, könyvrészletek, melyek pontosan e nagyhéten mindennél élesebben, gyűlölet nélkül, de a számadás kőkemény fegyelmével vetik fel a kérdést: EZZEL MEGKEZDŐDÖTT EURÓPA VIA DOLOROSÁJA? Bármi legyen is a nyomozás végeredménye, a francia elnök nyilatkozatából mindenki megérezhette az elszántságot: a keresztyénség és Franciaország egyik jelképét, a Notre Dame-ot újjá fogjuk építeni. Ez a sorsunk... Lehet, a valós okát ennek az égre lángoló tűznek soha nem fogjuk megtudni, mert bizonyos érdekek így kívánják majd, de ami tény, az tény: ilyen nagyhét felvezetője Európának és a világnak korábban soha nem volt. Minthogy az európai és az amerikai értelmiségiek, keresztyének és

129

olvasó emberek emlékezetében élnek mondatok, amiket hazánkban talán csak néhányunk írása idézett fel ideje korán, most szükségesnek tartom röviden megismételni ezek egyikét-másikát. Isten látja lelkemet, legkevésbé sem a vallások közti ellentét szítás végett, hiszen Hans Küng világetoszát tartom mérvadónak az evangéliumi etika nyomán: a világbékét a világvallások közötti békétlenség fenyegeti leginkább. A következő mondatokat csak ezért írom le: hogy mi keresztyének, Európában és Kárpát-medencében hitbeli bátorsággal nézzünk szembe napjaink és holnapjaink történelmi, diabolikus kihívásaival! Philip Jenkins Isten kontinense? Európa vallási válsága - az iszlám, s a keresztyénség jövőjéről c., német nyelven 2007-ben megjelent alapvető könyvében valláskutatókat, e témával foglalkozó újságírókat idéz, Bat Ye'ort, Mark Steynt, George Weigelt, akik már az 1990-es évek végén ilyeneket írtak: eljön az idő, amikor „a müezzin a római Szent Péter katedrális balkonjáról hívja az igazhitűeket imára, s a Szajna partján a Notre Dame Hagia Szofiává változik majd – egy nagyszerű keresztyén templom, ami majd iszlám múzeummá lesz”. S nem tudom nem idézni Boulem Sansal párizsi, algériai születésű arab írót, aki nemrég megjelent könyvében, a Világ vége 2084-ben apokaliptikus víziót rajzol meg, s a könyv kapcsán vele készített interjúban világossá tette: Miért nem veszik észre az európaiak, hogy az iszlámisták vagy a terroristák nem akarnak mást, mint hatalmas félelmet ébreszteni az európaiakban? És ez a félelem bénító lesz. Ez az iszlám fegyvere. Nem folytatom, bár sajnos lehetne. Csak a kérdést ismétlem meg újra és újra: felkészült-e Európa, benne mi magyarok is arra, hogy gondolkodásban, lélekben, hitben felfegyverzetten, az Isten fegyvereivel (Ef 6,10kk) álljunk ellent minden, Európa szívében támadó diabolikus elbizonytalanításnak, félelemkeltésnek?

130

Isten tudja egyedül, mennyi nagyhetünk lesz? Vegyük hát igen komolyan 2019-ben a jézusi utat, ami minden Golgota ellenére a feltámadás, az üres sír, a világ feletti győzelem útja! Hiszen a Szent Nagyhét Megváltó Urunk értünk vállalt megváltó tetteinek hete. Az elején a Szentlélek által sugalmazott csendben magam is takarékra állítottam magamat - két napja, nagyhét hétfőjének hajnalán. Amennyire egyáltalán lehet ezt ebben a fény-, és hangszennyezett, légszennyezett és reklámszennyezett, szentségtelen szövegektől szennyezett világban. A külvilág zaját, a tv, rádió hangját nulla felé állítottam és elgondolkodtam: milyen nagyhetet adok én hozzá személyesen a nagyhét egyházi és egyházon kívüli alkalmaihoz? Ám a külvilág közbeszólt. És most felerősítem a tv-k, rádiók hangját, vágtázom a világhálón. S felteszem a kérdést már sokkal nagyobb nyomatékkal másnak és magamnak is: tudunk-e olyan nagyhetet ajándékozni Jézusnak, önmagunknak, ami a tudati, lelki és hitbeli megerősödés nagyhete lesz? Vagy csak a sodródás, a húsvéti önpusztító fogyasztás tudat alatt is pánikhajszolta hete és "ünnepe" lesz az idei is? Ébresztő Európa, ébresztő Magyarország, ébresztő Testvéreim! A Lélek lángokban izzó csendjében lejegyezve

Nagyszerda Zuhanó kőként gyorsulnak fel az események. Jézust a Nagytanács elé viszik. A főpap Kajafás, az írástudók és a vének jelenlétében vizsgáztatja Jézust. Közben pedig ők is vizsgáznak az Ártatlan Bárány előtt. Koncepciós pert folytatnak ellene, előre meghozott ítéletüktől nem tudnak szabadulni. Hamis tanúkat állítottak elő. A vád: istenkáromlás, mert magát Isten Fiának mondotta. Büntetése: halál, amit vallásuk nevében mondtak ki. Jézusnak ennél jobban fájt tanítványa, Péter tagadása. Valami fényt! - A főpap udvarában ott lobogott a tűz és nevetett, vidám szikrákat szórt az éjszakába. Simon elindult felé, mint a kába. Nem Péter, nem, most nem kőszikla volt ő, nyárfalevél volt, szélvészben kerengő, didergő lélek, szánalomra méltó elárvult ember, telve félelemmel… …Hallgatva és megvetve állt a KRISZTUS bent Kajafás előtt. Kint fuldokolva bánattól és méregtől mondta, mondta Simon, s átokkal, esküvel tetézte: Nem ismeri, sohsem ismerte, mégse hittek neki... Nagy láng csapott az égnek, s kakasszó harsant messze, mint az ítélet. (Füle Lajos: Simon Péter)

131

Aztán a megszálló hatalom helytartója, Pilátus elé viszik. A Nagytanács megüzeni neki: ők már meghozták a halálos ítéletet. Jézus elindul a fájdalmak útjának sziklakemény kövezetén. Óh, de nehéz rajtad minden lépés, VIA DOLOROSA! Pilátus közben palotájában mossa-mossa kezét, de az Ártatlan vére örökre ráégett arra. Heródes pedig jó szórakozásnak tekinti a Názáretivel tölthető időt. Megörült Jézusnak, mert azt remélte, hogy valami csodát tesz a szeme láttára. De nemcsak a külső színen gyorsulnak fel az események, hanem az ébredő lelkiismeretben is. Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy a főpapok és a vének elítélték őt, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt, és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott. Ment és felakasztotta magát (Mt 27,3kk). A lelkiismeret vádja elől nem lehet kitérni: vagy Isten előtt teszem le bűnömet, vagy bűnöm mond ítéletet fölöttem. Erről szól Júdás drámája és tragédiája. A Via Dolorosa állomásai: I. Antónia erőd, Pilátus előtt. Heródes palotája. II. Jézus felveszi a keresztet. III-IX. Szenvedésútja a Via Dolorosan. X-XIV. Jézus a Koponyák „hegyén”. TE DRÁGA JÉZUS, MI TÖRTÉNT TEVÉLED? Te drága Jézus, mi történt tevéled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted? Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam. S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért; A bűnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg. Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben Ott áll az Isten. (A Református Énekeskönyv 340. dicsérete, a szöveg Áprily Lajos míves fordítása).

Az Isten fegyvere Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és 132

hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért. Efézus 6,10kk

A NAGYHETI LELEPLEZÉSEK MÁIG ÉRVÉNYESEK LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG TÖRTÉNELMI KÜZDELME ELDŐLT Opus Nr3 Tempora Passionis Lélek-karcolatok

133

LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG TÖRTÉNELMI KÜZDELME ELDŐLT TE HOL ÁLLSZ?

A dráma, passió, benne az ECCE HOMO, AZ EMBER és az emberek szembesülése a nagyhét minden pillanatában a mennyei Atya forgatókönyve szerint játszódott le, ment végbe. És ez a leleplezések históriája. Isten Fiáról valóságosan kiderült, hogy Ő ISTEN FIA, az emberekről pedig, hogy mennyire esendőek, a Világ Fejedelmének megkötözöttjei, önmagukba, féligazságaikba bonyolódottak. Egészen addig, amíg nem találkoznak a Mesterrel. A kivégzésénél szolgálatot teljesítő római katona, a megszállók képviselője mondja ki: “Bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Márk 15:39). Elgondolkodtató, leleplező, az emberi történelem végéig papokat, uralkodókat, pénzembereket, hatalmi manipulátorokat, múló

134

bálványok sorozatgyártóit, médiagurukat megszégyenítő, leleplező felismerés és megfogalmazás ez. Egy megszálló szívében eldőlt az ördögi látszat és az isteni valóság, igazság harca! Testámentumosan. A nagyheti lelepleződések sajátos természete: miközben Kajafás, Pilátus, Heródes, a Nagytanács előkelő tagjai, a szellemi vezérek, az elit kisszerű farizeusi gőgjükben vagy hatalmi tébolyukban azt képzelték, színük előtt majd Jézusról kiderül, amit ők gondoltak róla, s azt be lehet adni a tömegnek, manipulálva már akkor a politikai és vallási eszközökkel. Minderről lehullott a lepel, s valami roppant más, igazi, máig érvényes történelemleleplező igazság derült ki. Ők kerültek az élő Isten színe elé, az általuk bilincsbe vert, elítélt, megalázott Fájdalmak Férfia arca előtt rapportra mentek a Mindenható elé. Micsoda vakság, hogy ezt a nagyon fordított helyzetet nem ismerték fel! Ők akarták leleplezni az Isten Fiát, s közben hiányos vagy semmi emberségük leleplezése valósult meg. A látszat már nem volt tartható. Néhány nagyheti példa következik. Tegyük fel a kérdést: az ő lelepleződésük mire világít rá az életünkben, életemben? Csak azt ne gondold, hogy semmire! Aki így vélekedik, az még a nagyheti látszatcsapda foglya... A JÚDÁS EFFEKTUS - KAJAFÁS, NAGYTANÁCS EFFEKTUSOK

Lélekrettentő, megrázó dolgok lepleződtek le a Júdás-effektusban. Az árulás bére, a 30 ezüstpénz lett az öngyilkosság, a lelkiismereti konfliktus kiváltója. Pedig Jézus az első pillanattól fogva tudta és figyelmeztette Júdást tettének önmagára életveszélyes következményére. A “második “ kertben, az Édenkerttel ellentétes tartalmú árulás kertjében így szól a katonai kísérettel hozzá lépő “tanítványhoz”: “Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Luk 22,48). Nincs ugyanis semleges emberi állapot. Vagy az egyik vagy a másik oldalon állunk. Ahogyan abban az első kertben a Sátán megtalálta Évát, úgy ebben a másik “kertben” megtalálta Júdást: “A Sátán pedig bement Júdásba” (Luk 22,3). Az első végzetes mozzanat: engedte, hogy belemenjen a Sátán. A többi már a bűn gravitációjának, gyorsuló tehetetlenségi nyomatékának törvénye szerint “könnyen ment”. Bement a főpapokhoz és a templomőrséghez. Megbeszélte velük, hogyan adja kezükre Jézust (Luk 22,4). Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem felmentő, enyhítő körülménykeresés vezet. Távol álljon. Csak a mélyebb megértés, a felszínes előítélet gyártás kényszerének kerülése. Ez is bűncsapda. Tehát? A zsidó főpap, meg a Nagytanács a saját hitük, buzgóságuk szempontjából csak azt tették, amit a Törvény megkövetelt tőlük. Vallásilag százszázalékos emberek voltak. Vakhittel, igazuk rendíthetetlenségével, amit a Törvény szankcionált. A vallási önigazultság mégis drámák előidézője lett. Elfogadhatatlan blaszfémia, istenkáromlás volt szemükben az, amit Jézus tesz. Amikor a Nagytanács tagjainak kérdésére: Akkor hát te vagy az Isten Fia? (Luk 22,70), így válaszol: “Ti mondjátok, hogy én vagyok” (Luk 22, 70). A látszat az, hogy a blaszfémia vádjával halálra szánt Jézus nem azt mondja, hogy igen, Ő az Isten Fia, hanem ezt: ti mondjátok. A valóság az, hogy Ő tényleg Isten Fia, a római százados revelatív felismerése szerint. De felismeri a vallási csapdát. Ami persze nélküle is saját törvényei szerint működött tovább. A látszat a vallási törvény megszegésének vádja, a Törvény győzelme, de ez Jézus zseniális válaszán megbukik. Amivel vádolják, azt vádolóira fordítja vissza. Úgy tűnik, a látszat győz a valóság felett. De csak húsvétig! Pár napig. Ám Júdásban az árulás bére sem volt képes elfojtani a lelkiismeret ébredését. Amikor az utólagos lelkiismeret gyötrésére és parancsára felismeri tette valóságos súlyát, s azt, hogy milyen szánalmas és tragikus szerepet játszott el zsidó törvénytisztelete és vakhite, valamint a pénz hatására, próbálta megfordítani az eseményeket. De azok már túlgördültek rajta. Hiába ment vissza és dobta be a templomudvarba a 30 ezüstöt, kezéhez tapadt végzetesen az ártatlan vére. Azt sem pénz, sem Nagytanács nem moshatta le róla soha. Tudjuk, kiment a mezőre, és felakasztotta magát. A valóság legyőzte a

135

látszatot. Azóta is gördül tovább az ezüstpénz, és a Júdás-effektus a történelemben. Hányan lettek áldozatai az általuk “bevett” látszatnak. Ott voltak valaki mellett, de a szívük, gondolatuk már egészen máshol volt. Jézus mellett Júdás az utolsó vacsorán nem a tanítványok boldog-szomorú meghittségével mártotta a tálba a kenyeret, hanem az árulás cinizmusával. Az örök téglák cinizmusával. Hányszor volt, van úgy, hogy az emberek az Ember színe előtt megbuknak, mert pénzért, olykor megalázóan semmiért, talmiságokért adják el a lelküket! Nagy és pusztító világbiznisze moráltalan pandémiaként ma is folyik a Júdás drámának. Jó lenne nagyheti önvizsgálatot tartani: a látszat vagy a valóság, a pénz, a hatalom, a vallási vakbuzgóság uralja-e szívemet, vagy a szabadító valóság, a leplezetlenül vállalható és a történelem végéig megálló Igazság: Jézus Krisztus? BARABBÁS-EFFEKTUS - KIÁLTOZÁSUK GYŐZÖTT(?)

Világos beszédet adott az Úr Lelke Pilátus szájába. Nem csak Jézus ártatlanságának a kimondását bízta rá, sőt azt, hogy sem ő, sem Heródes nem talált semmi olyan bűnt Jézusban, amivel őt a főpapok vádolják. Merthogy vannak vallási és egyházi bűnök is, ha nem is szólunk rólunk! A bűnöző és a Bűntelen történelmi küzdelmében ismét a látszat győzött - átmenetileg, húsvétig. Akkor összedőlt minden látszat. Pilátus háromszor próbálta kimenteni Jézust a népakarat vak és manipulált döntése elől. Barabbás ebben a történetben egy szerencsétlen statiszta volt. A főszereplő nem ő, nem Pilátus volt, hanem a nép volt abban a helyzetben. A tömeg. Lélekrengető dolog derült ki a tömegről. Egyszer s mindenkorra megdőlt az áldemokratikus téveszme, miszerint vox populi - vox Dei - azaz a nép hangja Isten hangja. Nem az. De még csak erkölcsi minimumnak sem felel meg a tömegakarat. Lukács, az evangélista doktor, sűrített drámai fordulatokkal jut el pár mondat után ehhez a megállapításhoz: “Azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. ÉS KIÁLTÁSUK GYŐZÖTT” (Luk 23,23). Barabbás nem az egérutat nyert bűnös típusa, hanem a melléfogó, a félreismerő, a vak indulattal történelmet “csináló” névtelen, arctalan tömeg megtestesítője. Nem csak a nagyheti drámában, hanem a történelemben végig. Sok-sok ilyen végzetesen melléfogó tömegjelenet neve: Barabbás-effektus. A lincselések, a tömegagresszivitás, az esztelen és céltalan rombolás jelképe lett ez a szerencsétlen figura. Történelemkönyveket lehetne teleírni a tömegember végzetes tévedéseiről. Barabbás maga is elcsodálkozott, hogy megúszta a börtönt. Nem is értette. Sodródott értetlenül, bambán. A nép gyűlölethangulata győzött az Igaz és Ártatlan fölött - de csak ideig-óráig. Tömeghangulatuk vaksága a kereszten megítéltetett. Könyörülj Uram rajtunk, hogy színed előtt állhassunk, s ott felismerjük a Barabbásokat, a tömeg tévedéseit. Az igazság nem attól igazság, hogy hányan mondják ugyanazt. Az igazság az Igazság, a történelem igazságszolgáltatója, Jézus előtt igazság, vagy nem az. Ő a norma, a mérték, az igazság iránytűje. ÉS A SZELÍDEK, AKIK MA IS OTT ÁLLNAK AZ ESEMÉNYEK HÁTTERÉBEN

136

A megvezető látszatok nagyheti és mai kavalkádjában van egy másik, immáron nem csak történelmi, hanem üdvtörténelmi vonulat is. Az események hátterében nem valamilyen titokzatos és félelmetes háttérhatalom áll pusztán, hanem még mélyebben, őmögöttük és fölöttük Isten gyermekeinek háttérhatalma is meghúzódik. Deo volente - Isten akaratából és világtörténelem formáló tervei szerint. Akik lehetnek hatalomfosztottak, mégis a hatalmas Isten erőterében élnek, mozognak, szolgálnak és olykor halkan, és hatékonyan beleszólnak a világfolyamatokba. Ilyen volt Pilátus felesége. Amikor férje beült a bírói székbe, felesége megüzente neki: “Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta” (Mát 27,19). Pilátus bizonyára felesége álombeli tapasztalata nyomán, Jézust igaz emberként történt felismerése hatására, nyilvános kihallgatása során idézte felesége szavait: Igaz ember ez. Igaz asszonyi szó, hitben fogant. Semmi bűnt nem talál benne, amivel vádolják. Sőt hozzáteszi: IME, AZ EMBER! - Ecce Homo! (Ján 19,5). Az, Akinek színe előtt az egész nagyheti istendráma, színjáték lelepleződik, s kiderül mindenkiről az igazság. De említhetnénk a Tempora Passionis, a Szenvedés Hete során más “névtelen hősöket” is. Például czirénei Simont, aki a mezei munkából tartott hazafele, de a katonák megragadták, rátették a keresztet és vitte Jézus után (Luk 23,26). Ekkor mondta Jézus az őt sirató asszonyokhoz fordulva, akik ott álltak a Via Dolorosa mentén, a látszat szerint nekik, valójában az Őt igaztalanul elítélő hatalom, vallás, népvezetők ellen: “HA A ZÖLDELLŐ FÁVAL ezt teszitek, mi történik a szárazzal?” (Luk 23,31). Roppant súlyos mondat. S még valakit feltétlenül említsünk meg a többiek közül: Jánost, akiről Túrmezei Erzsébet protestáns finomhangoltságú, Lélek-hárfává formált nagy beleérzéssel ezt írta: Uram, tenéked sok a Pétered./...S olyan kevés a csendes Jánosod,/Aki nem ígér, nem fogadkozik,/De elkísér egész a Golgotáig”. A látszatok összeomlanak, az igazság előbb-utóbb győzelemre jut. A nagyheti tanulságok ma is figyelmeztetnek: tanuljunk meg, és tanítsuk meg gyermekeinknek, unokáinknak, hogy a sziklaszilárd isteni, bibliai igazság úgy marad meg, ahogyan Wass Albert írta: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad. A látszatok elfolynak, idővel tovaszaladnak, eltűnnek, de a kő, a valóság, az Igazság marad. Üdvösségesen elgondolkodtató, Igazságra vezető Nagy Hetet!

137

FELVIDÉK ÜZENI EGÉSZ KÁRPÁTMEDENCÉNEK: JAVUNKRA SZOLGÁLÓ NAGYPÉNTEKET!

138

Úr Jézus, nézz le rám! – nagypénteki önvizsgálat pandémiás időkben

A keresztyén hitnek, az ünneptörténetnek ezredéves nagypénteki fő Igéje, bibliás cantus firmusa, vezérszólama ez: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Ján 3,16). A világszerte mintegy 60 nyelven megjelenő, nálunk is kedvelt Losungnak 290 éve ez a nagypénteki Igéje. Isten atyai, mentő szeretetének a legtitokzatosabb mélysége tárul fel nagypénteken. Origenész egyházatya maradandó érvénnyel írta le: caritas in passio – szeretet van a szenvedésben. Ma is, amikor azt látjuk, hogy pandémiás kereszten szenved az emberiség. Ha ma menne végbe a keresztesemény,

Urunkat

koronavírusos

töviskorona

„ékesítené”,

vírusszögek ütnék át kézfejét és lábát. Eleink azt is nagy valóságérzékkel, pontosan megjelölték: ez a hét sanyarúhét, gyászhét, vádhét. Teste-lelket próbáló,

emberi

bűn

minden

lehetséges

kínzóeszközét,

teljes

fegyvertárát, sanyarúságát felvonultatta a Világ Fejedelme Urunk ellen. Mindaz pedig, ami és ahogyan történt, zárolhatatlan vádirat a hatalom, a vallás, az emberi szív rövidzárlatai ellen. De nem csak ez a nagyhét. A

139

Santa Semana, a szent hét minden Via Dolorosája, Koponyahegye, Golgotája ellenére a záró három szent napban fordul át a vádhét győzelemmé.

Luther

bátorkodott

húsvéti

hittel

így

fogalmazni:

Jó

nagypéntek. Mert a Feltámadott győzelme követte harmadnapon. Most álljunk oda lélekben a kereszt elé, s vizsgáljuk meg önmagunkat. Amint vagyunk. De hogyan is vagyunk? Önvizsgálatunkban Ige, evangéliumi ének, és három hívő művész alkotása segíti a belső, legszemélyesebb, őszinte zarándokutat a Koponyák hegyére, a Golgotára. És az igaz, őszinte szót az ajkunkon. Önvizsgálatunk Igéi A János 3,16 mellett a másik két Ige: az ószövetségi Ézsaiás 53-ból ez: „A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta….a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,45). Ez a teljes azonosulás 3000 éves nagy üzenete. Isten szeretetének ez az igazi mélysége: Ő egészen azonosul az emberi szenvedéssel. Caritas in passio. Nem véletlen, hogy magyar református ünneptörténetünkben nagypéntek az egyik legnagyobb ünnep. Nem abszurdum ez! Hiszen a velünk, szenvedésünkkel, sorsunkkal azonosuló Istent ismerte fel népünk és hódolt Őelőtte kezdetektől fogva. Így lett a Via Dolorosa és a Golgota magyar Golgotává. A teljes azonosulás hitével – emberi, hívő oldalról is. A három Ige, a háromságos ünnepi Ige-szerkezet harmadik üzenetét Pál fogalmazta meg a filippibeliekhez írt levelében, a gyönyörű Krisztushimnuszban: „…emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8). E három Igéhez, szentháromságos hitünk drága Lélek-traverzeiként társul ma három evangéliumi ének, valamint három istenadta hívő és protestáns művész alkotása: James Tissot, Michael Willfort két festménye és Bach, az „ötödik evangélista” zenei evangéliuma. Mit látott Jézus a keresztről?

140

Embercsoportokat. Érdekcsoportokat és együttérző követőket. Másokat és az övéit. Feltűnő különbség van közöttük. Láthatóan. A festmény bal oldalán katonák, az ítéletvégrehajtók feszes tartással, vagy guggolva várva a lándzsás pillanatot. Ez a dolgunk. Azt végzik, amit kell. Parancsra. A kép jobb oldalán díszes lovakon a zsidó Nagytanács tagjai. Urak. A Törvény urai. Némi kíváncsisággal, különös mosollyal: Na, ha Isten Fia vagy, most szállj le a keresztről! – olvasható le arcukról. A háttérben talán a megszeppent tanítványok. És a mindig kíváncsi tömeg, akik cirkuszt és kenyeret, csak látványosságot akarnak. Elől pedig, egészen közel a kereszthez a hűségesek, akik mindenki előtt nyíltan és őszintén vállalják, hogy a Názáreti Jézus követői: az ötből három női tanítvány, egy férfi. Jézus

lába

alatt

leroskadva

édesanyja,

Mária.

Fiáért

könyörgő,

összekulcsolt kézzel. És János, aki nem hisz a szemének. Ó drága Jézus, mi történt tevéled? Kérdés: hol állsz Te a kereszt alatt ma? Látják-e az emberek, hogy Őhozzá tartozol? A mai hivatalosok és egyháziak? Kívülállók? S tudsz-e úgy leroskadni Eléje, mint Mária? Az 5. századi görög énekkel, evangéliumi énekünkkel kérni: Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet… jöjj oldj fel engemet (Ref 470,1)? Oscar Wilde (1854-1900) író A sötétségből című önéletrajzi ihletésű versében írja le hosszú útját a keresztyénségig.

Az élet legsötétebb pillanataiban villant fel az a

kegyelem, amikor a tényleges és a lelki-szellemi vaksötétben feltűnik Krisztus arca. Felfohászkodó versét így kezdi: „Jöjj le hozzám, ó, Krisztus, segíts rajtam! Nyújtsd ki kezedet, hiszen süllyedek a viharos tengeren, Lelkemnek pokoli kínokat kell szenvednie, mielőtt azon az éjszakán megáll majd Isten trónusa előtt”. Őszinte, igaz szavunkat ma is várja Ő. Ne feledjük, Lélek szerinti belátással, felismeréssel, pandémiában, szeretteink elmenetele közben, világjárvány tövisei között ismerjük fel és ismerjük el, bármily nehéz is első pillanatra: a kereszt a legnagyobb és a legmélyebb szeretet jele, melyben Isten azonosul veled, s így emel fel, egészen a szívére. Kínai keresztyén testvéreink régi vallomása a keresztről: „Krisztus keresztje olyan nehéz, mint madárnak a szárnya. De csak ezzel tud felrepülni”. Igen, ez az. Az elvállalt, elfogadott kereszt nem lehúz, nem sújt

141

le, hanem emel, kiemel, felemel, mint madarat a szárnya. A bűn gravitációját csak így győzi, győzzük le. Kereszt – szeretet – engedelmesség. Mélyen összetartoznak. Nagypénteki önvizsgálatodban kérdezd meg magad: nálam megvan-e ez a három? Látom-e a napi keresztekben Isten szeretetét, vagy olyan eszközt, amivel megmetszeni, megtisztítani szeretné életemet? Megmetsz a száraz, terméketlen terhekről, hogy új élet nyíljon bennem. És érzed a szárnyakat, melyeket

Isten

növeszt

láthatatlanul

benned?

Szárnyak

–

engedelmesség szárnyai. A szép walesi népénekkel (Ref 426) tudod-e megvallani: „Már keresztem vállra vettem, S érted mindent elhagyok… Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém”. Hallja-e feltámadott Urunk szavadat? Egy 19. századi magyar népi imádság számba veszi az Úr Jézus szenvedésútját, számszerű leltárt készítve, hányszor ütötték pofon, hányszor esett el, hány ütést kapott fejére, karjára, mellére, vállára. Hányszor húzták meg a szakállát, haját. Hány sebből vérzett töviskoronás feje. 5475 sebet számlál az imádkozó. 30 430 vércseppet, ami szent testéből folyik. Fantazmagória?

Egyáltalán

nem,

hanem

Szenvedő

Úrral

való

matematikai pontosságú azonosulás nagy fantáziával, vággyal és páratlan magyar kreativitással megkomponált imája. Így zárul: „Kérlek Tégedet, e keserves kínszenvedésed, vérednek kiontása, és szent halálod által minden bűneimnek bocsánatáért, és hogy engem megments minden testi és ördögi veszedelemtől”. Bach zenei evangéliuma, Willfort képi üzenete Nemcsak a protestáns zenetörténet, hanem az egyetemes keresztyén zenetörténet egyik legnagyobb komponistája, a lipcsei Tamás-templom kántora, az Istennek átadott életű Bach az ötödik evangélista. Máté, János passiójával,

számos

koralljával,

kórusművével

Szenvedő Ember és a Feltámadott Úr dicséretét.

142

zengi

korokon

át

Fenséges énekünk, ami minden nagypénteki liturgia, istentisztelet, egyéni csendesség elmaradhatatlan kincse, zenei tengelye, az Ó Krisztus-fő, te zúzott, Te véres szenvedő. Ennek 3. versszaka a személyes és mély megbánás, bűnrészesség tiszta protestáns hangvételű megfogalmazása. Ma sem lehet ezt megkerülni: Mind, ami kín és ütés ért, Magam hoztam Reád. / Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve Itt állok én, szegény. S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém (Ref 341. ének). Magam hoztam Reád. Kérlek,

lelked

kegyelme

sugározzék

felém.

Ennyi

nagypénteki

feloldozásunk elkéréséhez elég. Michael Willfort kortárs osztrák festő képein a hívő lélek, a megváltott ember derűje élénk színekkel ünnepli az élő Jézust, a kereszten győztes Krisztust, a feltámadott Urat. Sokfajta színes keresztfeldolgozása közül most azt hozom Olvasóink elé, amin egy kéz látható, amelyik emeli, átemeli az emberkét a vijjogó sorsrontó saskeselyűk, a keresztek között az ég felé. Igen, ez nagypénteki önvizsgálatuk megtapasztalható, átélhető drága, könnyítő segédeszköze. A bizonyosság, amiről oly halk erővel írt Túrmezei Erzsébet: De óv a kéz És tart a kéz És áld a kéz, A drága kéz. Elveszni lenne így nehéz. Kis kövecske – szárnyak Ne gondolja senki, hogy mindez oly távoli. Bár Kálvin közel 500 éve írta, mégis igaz: Az Ő erejével győztesek leszünk. Albert Einstein pedig ezzel a meghökkentő, minden keresztyént elgondolkodtató szent matematikával szólít meg ma minket: „Életedet ne évekkel, hanem percekkel mérjed. Napi 24 óra az 1440 perc. Naponta néhány perc elcsendesedés, beszélgetés Istennel túl sok lenne?”. Egy angliai protestáns templomból kijövet a kezet adó presbiterek mindenkinek egy-egy kövecskét adtak, emlékeztetőül Jézus szavaira: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”. Sokáig majdnem mindennap magammal vittem ezt a kis követ. Ha a zsebembe nyúltam az autókulcsomért

143

vagy

aprópénzért,

és

megérintettem

kövecskét,

elmondtam egy hálaadó imát. A közösségi média és a mobiltelefonok személytelen világában milyen nagy áldás, hogy imádkozhatunk, és tudhatjuk, hogy Isten szeret. A nap 24 órájában. Valóban nem túl sok egyegy percre beszélgetni Vele, szólni Hozzá. Nagypénteken, és életünk ünneptelen, de Ővele felszárnyaló pillanataiban, állapotaiban. „Minden múló perc Hozzád visz közel…Nincs más vezérem, nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó maradj velem!”. Áldott, felemelő nagypénteki, nagyheti önvizsgálatot!

ÁLDASSÁL ZENÉVEL, FELTÁMADOTT URUNK, MINDENSÉGET BETÖLTŐ HALLELÚJÁS ÖRÖMÉNEKKEL LÉGYEN DICSŐSÉG MINDENEK ELŐTT NÉKED, MERT TE GYŐZTÉL A HALÁL FÖLÖTT…

URAM, NEM TUDOM Uram, nem tudom, mennyit énekeltél, néped zsoltárait, s más dalokat. De ismerem panaszló, szelíden vádló szavad: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok. Hány furulyaszós éjszakád és zsinagógás, meg hegyoldalas énekes órád volt? Nem tudom. De nagyon jó lenne tudni, hisz’ éneked és furulyaszód mindig messzebbre szólt önmagadnál… Én most Neked szeretnék énekelni azokkal, akik lelküket zendítették meg nagy neved dicséretére. Uram, nem tudom, mennyi képet őrizett szíved a gyönyörű Tibériás tengerről, mielőtt az ég azúrja befogadta távozó lelked, s a mezők liliomairól, az égi madarakról, amikor húnyó szemed búcsúpillantásaival beölelted lelkedbe azt a másik földet, és másik eget, ami soha nem vetett ki magából. 144

Láttad-e keresztedről a hegyek sziluettjét, ahol ragyogó fényruhát öltöttél magadra kiválasztott tanítványaid előtt, s beszívtad fáradt tüdődbe a vándorlás pusztája felől Feléd fúvó forró szelet. Észrevetted-e az ég gondtalan madarait, s visszaízlelted-e a vándorút mannás zamatát? Engedd meg, most Uram, hogy Eléd vigyek színeket, s azok hódolását, akik ecsetjükkel énekeltek Neked, siratták meg fájdalmaidat. Uram, én velük, az ecsetjükkel és zenéjükkel Téged áldók, imádók színeivel, dallamaival hódolok most Néked, mások kincseivel, mivel tudom, Te nem veted meg nincstelenségem. Passiós és oratóriumos, és leheletté halkuló pianókban térdre hulló dallamokkal jövök Hozzád, s égi vággyal vágyom látni a napokat, színeket, hallani a dallamokat, melyek örökre lelkedben maradtak. Ezért e szent héten, a sanyarú Via Dolorosás órák után a harmadnapra feltámadt ősi énekeket éneklők millióival kérem, szépséged és igazságod, Igéid pásztorbotja terelgesse lelkem és szavam ezen az ünnepes héten is Hozzád, amikor ezekről szólok Néked. Hódolással, imával… Úr Jézus, szívemet hozom Eléd, Köszönöm, hogy nem túl késő még… Szívemet hozom Eléd nevedben keresztyén magyar testvéreimmel, akikre felkéklik még a kárpát-medencei ég, s kiknek még nem puszta rohanás, hont, otthont hagyó menekülés,

145

hanem ünnep, boldog ünneplés, újjászületés az, hogy Te élsz. Áldassál, ég és föld Feltámadt Vándora, Jézus, ki magad vagy az Út és a Cél… Békefy Lajos ÁLDASSÁL KÓRUSOKKAL, ZENEMŰVEKKEL, HALLELÚJÁS HIMNUSZOKKAL Miért, hogy a hangok harmóniájára, a hallható, mennyei matematika tiszta akkordjaira legfogékonyabb lelkek, a zenetörténet legnagyobb, meg kevésbé nagy komponistái is mind-mind hódoltak Neked, Feltámadott Urunk életük valamelyik szakaszában. Kantátákkal és oratóriumokkal, kórusművekkel, passiókkal, motettákkal, énekekkel és máig dúdolt dallamokkal. Miért, ha nem támadtál volna fel? Evangélistáid húsvéti üzenetét, a születő egyház, majd a megerősödő keresztyénség titkát, feltámadásodat éneklik-e ihletettebben, mint ők? Vagy: melyik más vallásban születtek Isten dicséretére olyan hatalmas kompozíciók, mint éppen a keresztyénségben? Melyik Istennek énekeltek, énekelnek többet, mint Neked, dicsőséges Feltámadott és Atyádnak, Teremtőnknek?! Van-e más vallásoknak hozzájuk fogható, az ő Istenüket zengő komponistája? Bachjuk, aki Húsvéti Oratóriumával megírta az „ötödik evangéliumot”? És Händeljük, aki La Resurrezione, a feltámadásról szerzett fenséges oratóriumával a csúcsok csúcsára lendíti a Neked hódoló szíveket? Vagy van Heinrich Schützük, aki a négy evangélium alapján hangszerelte meg „Jézus Krisztus feltámadásának históriáját”? Vagy van Mahlerjük, aki a legmagasabb csúcskompozíciók után 1894-ben írt egy újabb feltámadás szimfóniát, Fr. G. Klopstock szövegével: Feltámadtál, bizonnyal feltámadtál. És a zene költői magasságokba emeli a prózát, ami ma is bíztatás: „Ó, higyj, szívem, ó higyj!/Semmi sem vész el!/ Azt aratod, amit vetettél./ Tiéd marad, amit szerettél./Ó, higyj: Nem ok nélkül születtél./Nem hiába szenvedtél!/Amit alkottál, arról Isten is megemlékezik!”. És a sort hosszan lehetne, kellene is folytatni, el egészen Kodályig, Gárdonyiig, s másokig. Számomra a legünnepibb húsvéti zenét, kórust Händel két műve jelenti. A Hallelúja és a Légyen dicsőség mindenek előtt… Dél-Koreai egyesített kórus fantasztikus előadásában hallgassuk meg Händel Messiásának Halleluja-kórusát: https://youtu.be/79M0P74d6ZA, de megragadóan adják elő a mormon egyház tagjai is, vagy az angol királyi udvar szimfonikusai és kórusuk. Elragadó, ünnepre hangoló előadásban a google-ben több változatot is meghallgatnunk. *

146

És a másik csúcsra hangoló mű Händeltől a Judás Makkabeus oratórium, amit 1746-ban komponált a mester. Már 1760-tól egyházi himnuszként énekelték belőle Thine is the glory, Risen, conqu’ring Son…/Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. Az alábbi fordítás alapja Edmond Budry svájci református lelkész-író húsvéti szövege: A toi la glorie – Tiéd a dicsőség. Magyarra néhai Tóth Péter kispesti református lelkész ültette át, azóta a délvidéki reformátusok énekeskönyvének értékes kincse, szívesen és örömmel énekelt gyöngyszeme az 1971. évi kiadásban. Most ismerjük meg a magyar szöveget, majd a kottát eredetiben és a magyar énekeskönyvben. Csatolt hangfájlban angolul hallhatjuk. LÉGYEN DICSŐSÉG mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. Fénylő arcú angyal őrzi sírodat, Ő hirdeti nékünk diadalmadat. Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. Itt van már Jézus hívei között, Jertek mind Ő népe, Köszöntsétek Őt. Töltsön el a hála most mindeneket, Győzelmével szerzett nékünk életet. Nincs semmi kétség győzelme felett, Velünk az Úr Jézus, ki tovább vezet. Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött. Hallgassuk meg: https://youtu.be/RbBOOmkMLmI HÉTKÖZNAPOK HÚSVÉTI FÉNYBEN "Győzelmet vettél, ó Feltámadott!" Minden reggel elénekelhetem, s boldog húsvéti fény ragyogja be új napom, utam, egész életem. Hisz Jézus Krisztus, a Feltámadott, jár aznap is előttem és velem. Nyomában új szolgálat, feladat, új erő vár, új öröm, győzelem. "Győzelmet vettél, ó Feltámadott!" Jöhetnek borús és nehéz napok, 147

zengve kísér az ének ritmusa: a Győzelmes nyomában járhatok. Jöjjetek, énekeljetek velem, és énekelje egész életünk! A Győzelmes nyomában járhatunk, s vele győztesen célhoz érhetünk. Túrmezei Erzsébet Áldott, hallelújás, boldog Húsvétot kívánok e sorokkal Krisztus megváltott népének, kárpát-medencei magyar Testvéreimnek! És Neked is, meg Családodnak, s mindazoknak, aki a szomszédod, ismerősöd, barátod, főnököd, beosztottad, netán ellenfeled vagy ellenséged – vándortársad a Krisztus nélkül csak múló, Őbenne viszont telő, áldásokkal betelő, javunkra pergő időben ezen a földön. Ötlettár - 28 kapcsolódó anyaggal interneten szabad felhasználásra! 1.

A HOZSANNÁTÓL A FESZÍTSD MEG!-IG - A JÉZUS-DRÁMA LELEPLEZŐ EREJE – 2016.03.19. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1508093594747717895;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=147;src=link MAI NAGYPÉNTEKÜNK FIGYELMEZTET: SÜRGŐSEN SPIRITUÁLIS SZEMLÉLET VÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG! – 2016.03.24. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=5805792794930447494;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=145;src=link HÚSVÉTI ESÉLY: EURÓPA VISSZAHÓDÍTÁSA EURÓPÁNAK – 2016.03.26. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=3962078362002239057;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=144;src=link HOZSÁNNA A DÁVID FIÁNAK! - VIRÁGVASÁRNAP KÖSZÖNTÉSE. NAGYHETI ELÉGIA-SOROZAT 1. RÉSZ – 2015.03.28. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1651456474247588963;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=244;src=link SANYARÚHÉT, VÁDHÉT, GYÁSZHÉT, SZENT HÉT, CSENDES NAPOK - NAGYHETI ELÉGIA 2. – 2015.03.31. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8449408198176287391;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=242;src=link 148

NE FÉLJ, NE AGGÓDJ, NE SÍRJ, NE BÁNKÓDJ… NAGYHETI MEGLEPETÉSEK – 2015.04.01. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=7696148808217125308;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=241;src=link 7. TRIDUUM SACRUM – 3 SZENT NAP ELSŐ NAPJA: NAGYCSÜTÖRTÖK - NAGYHETI ELÉGIA 3. . 2015.04.02. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=4260839822455297434;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=240;src=link 8. TRIDUUM SACRUM – 3 SZENT NAP 2. NAPJA: NAGYPÉNTEK MITŐL „JÓ” A SANYARÚ PÉNTEK? - NAGYHETI ELÉGIA 4.2015.04.03. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8402975028275314585;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=239;src=link 9. „LÉGYEN DICSŐSÉG MINDENEK ELŐTT NÉKED, MERT TE GYŐZTÉL A HALÁL FÖLÖTT” - NAGYHETI ELÉGIA – HALLELUJÁS VÉGGEL – 2015.04.04. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=2650877440559744145;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=237;src=link 10. ÜNNEPEINK: IDŐ-TAGOLÓ ÉLETTENGELYEK, A HÉTKÖZNAPOK SZÍVVERÉSEI – 2014.04.11. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8079833474337076013;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=347;src=link 11. NAGYPÉNTEKI ÖNVIZSGÁLAT - MIT LÁTOTT MEGVÁLTÓNK, AMIKOR LETEKINTETT A KERESZTRŐL? – 2014.04.16. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=8742793177942195043;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=345;src=link 12. LEGYEN MINDIG UGYANAKKOR A HÚSVÉT VILÁGSZERTE! – 2014.04.18. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1505866210911665134;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=344;src=link 13. MEGÚJÍTÓ "NAGYOBB HETET", MAGYARORSZÁG! – 2013.03.23. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=6973902456120876095;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=442;src=link

149

14. KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUS LÁBA NYOMÁT! – NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT (I. RÉSZ) – 2013.03.25. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1582583432133979595;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=441;src=link 15. KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUS LÁBA NYOMÁT! II. - PASSIÓJÁTÉK IGÉRE, SZÓRA, KÉPRE, ZENÉRE – 2013.03.26. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=797771171128706653;onPublishedMenu=allposts;on ClosedMenu=allposts;postNum=440;src=link 16. KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUS LÁBA NYOMÁT III. RÉSZ INTERNETES PASSIÓKOMPOZÍCIÓ SZÓRA, IGÉRE, KÉPRE, ZENÉRE – 2013.03.27. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1458295634195543094;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=439;src=link 17. MITŐL „JÓ” NAGYPÉNTEK? – 2013.03.28. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=4780582370037975257;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=438;src=link 18. HÚSVÉT DRÁMAI KÉTARCÚSÁGA – 2013.03.30. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=4363294864010738628;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=437;src=link 19. HÓDOLÁS RÉZZEL ÉS ARANNYAL AZ ÉLŐ ÚR ELŐTT – 2013.03.31. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=2837784486119309069;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=436;src=link 20. „TÖLTSD BE AZ ÜNNEPET LÉLEKKEL, LELKEDET PEDIG ÜNNEPPEL!” - TÖPRENGÉS NAGYHÉT ELEJÉN: TUDUNK-E MÉG ÜNNEPELNI?-2012.04.01. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=2319842311639462943;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=576;src=link 21. HOZSÁNNA! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT (3-4.) NAGYHÉT HÉTFŐJE-2012.04.02. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=7952632475462485583;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=575;src=link

150

22. HOZSÁNNA! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT KÖSZÖNTÜNK TÉGED, GYŐZTES ÁLDOZAT (5.) NAGYHÉT KEDDJE2012.04.03. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1281936388191351944;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=574;src=link 23. „A VÉTKES EMBER SÉRTETLEN, S BILINCSBEN OTT ÁLL AZ ISTEN” NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT (6.) NAGYSZERDA – 2012.04.04. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=3108842825151512172;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=573;src=link 24. NAGYCSÜTÖRTÖK – JÉZUST VAGY BARABÁST? BARABÁST! – A TÖMEG SZAVA MOST SEM BIZONYULT ISTEN SZAVÁNAK! NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.05. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=7457918274999513989;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=572;src=link 25. AZ A PÁR SZÖG A GOLGOTÁN, RÉGEN VILÁGUNK SARKA MÁR NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.05. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=304001482633645606;onPublishedMenu=allposts;on ClosedMenu=allposts;postNum=571;src=link 26. NAGYSZOMBAT HA(RA)NGTALAN CSENDJE SZÓLÍT A KERESZT, A SZENVEDÉS ÉS A HALÁL VILÁGÁBAN MÁR A KOZMIKUS HÚSVÉT ERŐI HATNAK NAGYHETI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.07. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1028162680042232068;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=570;src=link 27. BOLDOG ÉJSZAKA, MELY EGYEDÜL ISMERTE AZT AZ ÓRÁT, AMIKOR JÉZUS FELTÁMADOTT! LÉGYEN DICSŐSÉG NÉKED, MERT GYŐZTÉL A HALÁL FÖLÖTT HÚSVÉTI SPIRITUÁLIS ZARÁNDOKLAT – 2012.04.07. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=3401970393848394364;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=569;src=link 28. ZENGD JÉZUS NEVÉT, ZENGD VILÁG…” A ZENE HÓDOLÁSA A FELTÁMADOTT ELŐTT Húsvéthétfő – 2012.04.08. https://www.blogger.com/blogger.g? blogID=4875085957745160042#editor/ target=post;postID=1980907734518793247;onPublishedMenu=allposts;o nClosedMenu=allposts;postNum=568;src=link

151

MENNYBEMENETEL ÜNNEPLÉSE MÉLTÓ MÓDON ÉS IDŐBEN! ÁLDOTT LÉGY URAM ÁLDÁSRA EMELT KEZEIDÉRT!

BETÁNIAI ÁLDÁS-ZÁPOR ÉS ÁLDÁS-ETIKA - JÉZUS UTOLSÓ FÖLDI MOZDULATA A FELEMELT KÉZ - VAGY KIBER-KORSZAKBELI KANNIBÁLOK LESZÜNK?

152

Megrendítően szép Lukács evangéliumának vége (24,50-53). Feltámadott Urunk túl már mindenen: nagyhét kínjain, árulásokon és tagadásokon, szögeken és töviskoronán, üres síron és a "Békesség néktek" lelkületével történt számos megjelenésén a tanítványok között. Túl már Tamás kételyén, és népe, a római hatalom, meg a papi vallási uralom sok cselén, a kegyesek kegyetlenségén, azokén, akiket övéinek nevezett (Jn 1,11), s akik nem fogadták be Őt. Mennybe emeltetésének pillanatát örökíti meg az éles szemű evangéliumi riporter, Lukács, aki orvosi látásmóddal minden mozzanatra figyelt. Azt a pillanatot, ami nélkül torzó lett volna a megváltói életmű, megtört volna az alászállás és felemeltetés Istentől elrendelt, Krisztusban egyérintős parabolája (Fil 2,5-11), ami nélkül nem lett volna pünkösd, s ami nélkül csak emberi mű lett volna az egész Jézus-történet. De megtörtént. Érettünk, javunkra, az egész világ és a jövő javára. Ahogyan a szöveg latin fordítása kifejezi: factum est, tény, kétségbevonhatatlan. Atyai pecsét a fiúi végrendeleten. És az életmű áldásözönt jelentő tartalmán. Ahogyan az előttünk járó hívő nemzedékek énekelték szép hallelujájukban: “Záporként hull majd az áldás, Jézusé lesz ez a föld. Szent neve és diadalma Halmot és völgyet betölt. Várjuk a záport, Atyánk, Csöppekben hull csak az áldás, Küldj áldás-záport reánk”. Az az első és egyetlen mennybemenetel áldás-záport jelentett a tanítványokra, az Őt kirekesztő földre, az akkori és az eljövendő tanítványi seregre az idők végezetéig. Valóban áldás-zápor volt és maradt Jézus áldásra emelt keze alatt. A lelki elsivatagosodás ellen áldásözön S mit látunk ebben az üzenet-, és áldásban gazdag pillanatban és lukácsi tudósításban? Bennem így fogalmazott a Lélek: ez a betániai áldásözön és nyomában a jézusi, betániai áldásetika megszületésének szent pillanata. Betániai áldás-özön - áldás-etika? Igen, mert Urunk felemelte kezét, s megáldotta a tanítványokat. Miközben áldotta őket, felvitetett a mennybe (24,50-51). Olyan Urunk van, aki nem sötét erőkkel szövetkezett, s nem a bosszú vallását hagyta itt a Földön, hanem az áldások keresztyénségét. A meg nem érdemelt, de mégis oly' annyira áhított áldás-záport. Ami nélkül sem a teremtett világ, sem a 153

teremtmények, a Te szíved sem tud élni. Kiszáradás ellen jézusi mennybementel, áldó Urunk felemelt keze. Nem kioktató kéz, nem ökölbe szorult kézfej. Ahogyan a kiváló amerikai keresztyén szakpszichológus, Robert J. Lifton írta: a psychic numbing lelki elsivatagosodás ellen áldó kéz. Aminek hiányában fogalmazása szerint: halálba merülés - “death immersion” várna ránk. Érzés nélkülivé válás, kiszáradt lelkülettel, elfásultsággal. Rettenetesen nagy és valós veszély. Például a Covid-pszichózisban, amikor az egyébként is kis toleranciájú mai nemzedékek sok-sok tagja vagy agresszívvé válik a szükséges és belátható célú karanténban, korlátozásban, vagy abszolút beletörődővé, fásulttá, gyakran cinikussá. Volt valami hasonló ehhez egykoron Jeruzsálemben is. A félelem okozta bezártság miatt a felházban, mert hogy a Mestert megölték. De nem a fóbiáé, félelemé lett az utolsó szó! Tanulgassuk az áldás-, és hálaetikát - a tiszteletadás mindennapi formáiért

Aki Őt követi, mindenek felett ezt a mozdulatot, ezt a lelkületet tanulja meg Tőle. Az áldás mögött pedig a megbocsátás 33 éve, Urunk Jézus lelkülete, erkölcse, etikája áll: Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Luk 23,34). Itt a tettel igazolt válasz a történelem végéig a péteri dilemmára: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is (Mát 18,21-22). Az áldás jézusi etikáját a megbocsátás jézusi etikája teremti meg, igazolja és lépteti történelmi léptékben érvénybe. Mekkora hiánygazdálkodásban élünk ebben a tekintetben. Egyénileg, közösségileg, egyházként, nemzetként, 15 milliónyi magyarként. Mennybemenetel ünnepe emlékeztet: van mit pótolnunk Isten és magyar felebarátaink felé. Kicsivel több áldást, kicsivel több csöppekben hulló hálát adni Istennek mindenért, és egymás felé a gyűlöletből, kirekesztésből, a klikkesedés nemzet-, és közérzetrontó ártásából kilépve, némi tisztelettel a másik iránt. Abszurdum, hogy századokon át, első királyunk, István óta a vendégszeretet és a tisztelet népét hogyan kifordította önmagából az áldozócsütörtök nélküliség. A máz-keresztyénség, a kívül tiszta, belül csupa rothadás képmutatás. Ma már világméretű felismerés, hogy csak a tiszteletadás, a tiszteletben

154

tartás erkölcse és kultúrája tudja megőrizni Földünkön a békét. A belülről jövő tiszteletadás, a nagykorú, belülről vezérelt, nem kívülről manipulált keresztyénség! A Leben und leben lassen, az élni és éltetni, élni hagyni evangéliumi áldásetikája, az Albert Schweitzer által Afrika- és embermentő szolgálattal igazolt egyetemes erkölcsi elv személyes gyakorlása. Különben megesszük egymást. Kiberkorszakbeli kannibálokként. Neurotikus és agresszív nemzetté süllyesztjük magunkat. Miért engednénk meg az önrombolásnak, az önsorsrontásnak (Benedek István) ezt az ingyenes győzelmét? Mit tesz az áldásosztásért, az áldáscsöppekért az egyház, gyülekezetünk, az oktatás, a családunk, nemzeti közösségünk? Ez legalább akkora kérdés, mint az, hogyan jövünk ki majd a Covid-válságból. Nem tűr sokáig válasz nélküliséget. Egymás tiszteletében megújító mennybemenetel ünnepet!

A napok végéig, Jézus végső és második eljöveteléig az áldás-etikára és áldás-cselekedetekre kötelez minket Ő, Akinek keze akkor és ott láthatóan, most és az idők végéig a mennyei Atya előtt láthatatlanul felemelve van - értünk! Tévedés ne essék, ez nem a gyengék erkölcse, lelkülete, sokkal inkább ehhez kell igazán az erő. A mennyei többleterő. A felemelt kézből ránk hulló, belénk áradó. Hogy megtanuljuk életünk végéig a nagy jézusi benedictust: ne fizessünk rosszal, bosszúval semmiért, hanem a rosszat jóval győzzük meg és le? Amiként Urunk betániai, etikus példája tovább hatott és győzött a keresztyéngyűlölő, keresztényüldöző Saul/Pálban is: Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval (Róm 12,21). Lesz-e ilyen jézusi, páli, betániás áldás-erő a 21. századi magyar kereszténységben? Vegyük észre, és véssük a szemünkbe, szívünkbe, hogy Feltámadott Urunk távoztában, mennybe vitelekor egyre magasabbról áldotta a Földet: népére, hazájára, az egész világra benedictust mondva, áldást záporozva. Csodálatos az isteni kegyelem, amely amit elkezd, véghez is viszi, s nem hagyja az Ő Szentjét rothadást látni, sem váltságművét torzóban maradni. Jézus áldó keze alatt üdvösségünket építő, egymás tiszteletében megújuló, gyűlölet-epétől tisztuló Mennybemenetel Ünnepet és Őbenne megtartott magyar jövendőt kívánok mindenkinek! 155

JÉZUS UTOLSÓ MOZDULATA A FÖLDÖN: ÁLDÁS ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK KÖSZÖNTÉSE Mennybemenetel ünnepének köszöntése BETÁNIAI BENEDICTUS ÉS ETIKA JÉZUS UTOLSÓ MOZDULATA A FÖLDÖN: ÁLDÁS

Lukács 24,50-53 Megrendítően szép Lukács evangéliumának vége. Feltámadott Urunk túl már mindenen: nagyhét kínjain, árulásokon és tagadásokon, szögeken és töviskoronán, üres síron és a "Békesség néktek" lelkületével történt számos megjelenésén a tanítványok között. Túl már Tamás kételyén, és népe, a római hatalom, meg a papi vallási uralom sok cselén, azokén, akiket övéinek nevezett (Jn 1,11), s akik nem fogadták be Őt. Mennybe emeltetésének pillanatát örökíti meg a pontos evangéliumi riporter, Lukács, aki orvosi szemmel minden mozzanatra figyelt. Azt a pillanatot, ami nélkül torzó lett volna a megváltói életmű, megtört volna az alászállás és felemeltetés Istentől elrendelt, Krisztusban egyérintős parabolája (Fil 2,5-11), ami nélkül nem lett volna pünkösd, s ami nélkül csak emberi mű lett volna az egész Jézus-történet. De megtörtént. Ahogyan a szöveg latin fordítása kifejezi: factum est, tény, kétségbevonhatatlan. Atyai pecsét a fiúi végrendeleten. S mit látunk ebben az üzenetgazdag pillanatban? Bennem így fogalmazott a Lélek: ez a betániai benedictus és nyomában a jézusi, betániai etika megszületésének szent pillanata. Betániai benedictus? Igen, mert Urunk felemelte kezét, s megáldotta (benedixit) a tanítványokat. S miközben áldotta őket, felvitetett a 156

mennybe (24,50-51). Olyan Urunk van, aki nem sötét erőkkel szövetkezett, s nem a bosszú vallását hozta el a Földre, hanem az áldás keresztyénségét. Aki Őt követi, mindenek felett ezt a mozdulatot, ezt a lelkületet kell megtanulja Tőle. Az áldás mögött pedig a megbocsátás 33 éve, Urunk Jézus lelkülete, erkölcse, etikája áll: Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Luk 23,34). Itt a tettel igazolt válasz a történelem végéig a péteri dilemmára: Uram, hányszor kell megbocsánatom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is (Mát 18,21-22). Az áldás jézusi etikáját a megbocsátás jézusi etikája teremti meg, igazolja és lépteti történelmi léptékben érvénybe. A napok végéig, Jézus végső és második eljöveteléig. Ilyen a Krisztus-követésben megvalósuló igazi keresztyénség, igazi reformátusság ma is. Igazi, azaz Istennek tetsző, az Ő akaratának megfelelő. Tévedés ne essék, ez nem a gyengék erkölcse, lelkülete, ehhez kell igazán erő. Több, mint emberi: ehhez Jézus áldó keze kell, az üdveseményben húsvét és pünkösd között a mennybemenetel eseménye és ünnepe! Mennyei túlerő! A betániai jézusi benedictusból áldások mérhetetlen tengere árad. Van-e ilyen Betániád, kedves Testvérem? Megtanuljuk-e életünk végéig a nagy és szent jézusi benedictust: ne fizessünk rosszal, bosszúval semmiért, hanem a rosszat jóval győzzük meg és le? Amint Urunk betániai, etikus példája tovább hatott és győzött Pálban is: Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval (Róm 12,21). Lesz-e ilyen jézusi, páli, betániás áldás-erő a 21. századi magyar keresztyénségben? Menjünk el egészen Betániáig Lélek által Urunkhoz, s maradjunk áldó keze alatt mindvégig. Lélekben pedig mindenütt és mindenkor. Úgy, ahogy a tanítványok: leborulva imádva Őt, majd örömmel térve vissza Jeruzsálembe: életünk, mindennapjaink helyére, gyülekezetünkbe. Mert ez is a mennybemenetel betániás etikájának része: mindig a templomban voltak és áldották Istent – Jézusért (Luk 24,52-53). Vegyük észre, hogy Feltámadott Urunk távoztában, mennybe vitelekor egyre magasabbról áldotta a Földet: népére, hazájára, az egész világra benedictust mondva. Ezt a jézusi áldástöbbletet kérjük el mennybemenetel ünnepén Urunktól, s legyünk mi is benedictusok, áldások elfogadói, hordozói és tovább adói. Csodálatos isteni kegyelem, mely amit elkezd, véghez viszi, s nem hagyja az Ő Szentjét rothadást látni, sem váltságművét torzóban maradni. Jézus áldó keze alatt üdvösségünket építő Mennybemenetel Ünnepet és Őbenne megtartott magyar jövendőt kívánok mindenkinek!

157

Lesz-e jézusi áldás-erő a 21. századi magyar keresztyénségben? JÉZUS ÁLDÓ KEZE ALATT BENEDICTUS A „GYILKOS” FÖLDRE, S AZ ÁLDÁS-ETIKA SZÜLETÉSNAPJA Megrendítően szép, belső lelki gyönyörűséget ébresztő, égi esztétikát ragyogtató Lukács evangéliumának vége (24,50-53). Feltámadott Urunk túl már mindenen: nagyhét kínjain, árulásokon és tagadásokon, szögeken és töviskoronán, üres síron és a "Békesség néktek" lelkületével történt számos megjelenésén a tanítványok között. Túl már Tamás kételyén, és népe, meg a római hatalom, s a papi vallási uralom sok cselén, a pénzhatalom ármánykodásának önlelepleződésén, a 30 ezüst történelmi időkre szóló figyelmeztetésén, meg azokon az apró, egytövises, „kis tüskés” árulásokon, amit övéi követtek el. Mennybe emeltetésének pillanatát örökíti meg a pontos evangéliumi riporter, Lukács, aki orvosi szemmel minden mozzanatra figyelt. Azt a pillanatot hozza elénk, ami nélkül torzó, megvalósulatlan lett volna a megváltói mű, megtört volna az alászállás és a felemeltetés Istentől elrendelt, Krisztusban egyérintős parabolája (Fil 2,5-11), ami nélkül nem lett volna pünkösd, s ami nélkül csak szép, de tragikus emberi pályafutás lett volna a Jézus-történet. De meglett az a nap és esemény is. Ahogyan a szöveg latin fordítása kifejezi: factum est, tény, kétségbevonhatatlan. Jézus érettünk felvitetett a mennybe. Atyai pecsét ez a fiúi végrendeleten, isteni ámen a jézusi világüdvözítő alkotásra.

158

S mit látunk ebben az üzenetekben gazdag betániai eseményben? Először is azt, hogy nem Jézus magasztalta fel magát az égig, hanem az Atya nyúlt alá kegyelmesen szent, tiszta Fiáért és emelte fel Őt az egek egébe, a mennybe. Micsoda történelmi ítélet ez minden hatalmi gőgön, önérvényesítő kis és nagy gonoszkodáson, történjék ez birodalmak élén vagy családi rejtettségben. Az igazi nagyság mennyei titka, földi útja rajzolódik ki ebben az üdvtörténeti mozzanatban. Az édenkerti emberi önistenítő tragikus vágy tökéletes ellenképe és ellensúlya ez. Annak, amiben olyanná akart lenni Ádám, mint Isten, Éva nagyravágyó szívtelensége sugalmazására. Jézus pedig mindenben olyanná akart lenni, mint a megváltásra szoruló ember, kivéve a bűnt és mint a megváltót támasztó Atya jótetszése szomjazta. Mert Istennek is vannak vágyai! És ez az, az egyedül az isteni jótetszést kereső fiúi engedelmesség, amit a nagy Isten, Jézus Atyja egyedül talált érdemesnek arra, hogy felemelje, mint valami szentséget, szívének drágát a mennybe visszaemelje. Hány mai törtető emberi vágy, hamissággal hatalmat és befolyást, pénzt és nemzetközi befolyást szerző tisztátalan-kezűség ítélete ez a hangtalan, de nem súlytalan mennybeemelés! Így csak Isten tud perelni ezzel az önpusztító világgal, mert Ő érette perel, nem ellene! Benedictust mondatva, áldó etikát kibontva, rárajzolva hatalmas graffitiként a betániás égre, és a mi koronavírusos világunk egére. És szól ma is, feltűnik most is lelki szemeink előtt ez az isteni irgalomból, Jézusért, solus Christus ránk áradó, kiábrázolt, mert végszóként áldásra emelt kézzel szórt betániai benedictus, az új jézusi etika szent evangéliuma. Ó, Betánia, rád hullott az Úr utolsó szempillantása, ahol Ő feltámasztotta korábban Lázárt, ahol gyógyított leprást és megtört életeket.

159

A nem távol fekvő fényes Jeruzsálemhez képest „szegényháznak”, koldusháznak, "Lázár falvának" tekintett falvacska boldoggá tett megszomorítottjainak és megalázottjainak történéseivel jellé tett, jelképpé tett kicsinyke hely Jézus áldó keze alá került és ott is maradt. A kicsinyekkel is törődő, megdicsőült Krisztus nem önmaga rehabilitásának és igazolásának tekintette a felemeltetést, hanem páratlan alkalomnak arra, hogy még azokban a szent pillanatokban is szolgáljon. Utolsó szívdobbanásig! A megalázottaknak, a megszomorítottaknak, és a boldog, Jézust látó lelkeknek! Tűnő szemeiben az ő arcukkal, könyörgéseikkel fülében, gyűrt tekintetükkel, de mégis felfele néző lelkükkel, amiket mind-mind magával vitt a mennybe. És azzal a dicsőséggel, amit mindig visszaadott az Atyának, vagy amibe főpapi imája szerint be akarta vonni és betakarni őseinket, s be is vonja ma is övéit. Nem a világ, a gyilkos föld elleni kozmikus per végső vádemeléséért vitetett fel a mennybe, hanem a felmentő ítélet kikönyörgéséért. Áradó bőségű benedictusok, áldások további kitöltetéséért ránk, a világra, a teremtettségében megbántott és megalázott földre, mennyei Atyja alkotására. Jól érezte ezt Juhász Gyula: „Mögötte áldott harminchárom éve, Előtte: az öröm mély messzesége... És negyven napra, hogy az égbe tartott, Úgy hívták, vonták még a földi partok…. Folyton lenézett, búcsút mondva halkan És fájó szívvel szállt a szűz magasban. S a ragyogó azúron át a lelke A Genezáret kékségét kereste” (A föltámadott). Olyan Urunk van, aki nem sötét erőkkel szövetkezett, s nem a bosszú önigazult vallását hozta el a Földre, hanem az áldás keresztyénségét. Aki Őt követi, mindenek felett ezt a mozdulatot, ezt a lelkületet tanulja meg Tőle, öleli életmintaként lelkébe. Az áldás mögött pedig a megbocsátás 33 éve áll, a megbocsátás legerősebb fegyvere, „szörnyű a fegyverem: Megbocsátok” (Illyés Gyula). Urunk Jézus lelkülete, erkölcse, etikája tengelye, hajtóereje, örök energiája ez: Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Luk 23,34). A valóságos áldás jézusi etikáját a 33 éven át töretlenül és törhetetlenül gyakorolt megbocsátás jézusi etikája teremti meg, lépteti érvénybe, helyezi hatályba a földön – a történelem végéig. Ez az áldás-etika mennyei túlerővel támogatva legyőzhetetlen és felülmúlhatatlan! A napok végéig, Jézus végső és második eljöveteléig marad érvényben. Ilyen a Krisztus-követésben megvalósuló igazi keresztyénség. Igazi, azaz Istennek tetsző, az Ő akaratának megfelelő. Ez bizony nem a gyengék erkölcse, lelkülete, ahogyan 160

cinikusan szoktak ezzel gúnyolódni a múló födi hatalom örvényébe hit nélkül belesodródottak. Vagy ahogyan ezernyi módon a hamis és gúnyos, hitetlen tudat szánalmasan próbálja lekezelni ezt az igazságot. Pedig ha tudnák, hogy éppen ehhez kell igazán erő. Nem katonai, nem piaci, nem statisztikai, nem fogyasztási, földi, horizontális erő! Több, sokkal több, mint emberi. Ám mégis emberközi, ezredévek közötti, köztünk és velünk maradó: ehhez Jézus áldó kezének túlereje kell, a húsvét és pünkösd között a mennybemenetel eseménye és ünnepe, s ennek magunkévá tett belső értelme és értéke. Mennyei túlerő! A jézusi benedictusból áldások mérhetetlen tengere árad. Van-e ilyen Betániája, felemelt és felemelő erkölcsi tartaléka a mai embereknek? Megtanuljuk-e a nagy és szent jézusi benedictust: az igazi nagyság az Istenre hagyatkozással kezdődik, csak akkor lesznek áldott és áldó kezeink, tetteink, szavaink, innovatív életünk, a létezés atyai örömforrásaihoz hívó mindennapjaink, ha a felemelő atyai kézre tudjuk odatenni hitben, imában magunkat! Amint Urunk betániai, etikus példája tovább hatott és győzött Pálban is: Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval (Róm 12,21).

Lesz-e ilyen jézusi áldás-erő a 21. századi magyar keresztyénségben? A 21. századi világban? Koronavírusos mostani és valószínűleg folyamatos fenyegetettségünkben? Ha nem, akkor bizonyosan a félelem és a borzasztó hírek fogják felmorzsolni történelmünket, lelki tartásunkat, kitartásunkat. Zűrzavarba hullunk, egymást is pusztító agresszivitásba, csak ha a betániai áldó kéz alá nem futunk oda örök oltalomért, áldásért, erőért! Vegyük észre, hogy Feltámadott Urunk távoztában, mennybe vitelekor egyre magasabbról áldotta a Földet. Ezernyi egymásra illesztett Parlamentnél magasabbról: népére, hazájára, az egész világra benedictust mondva. Ezt a jézusi áldástöbbletet kérjük el mennybemenetel ünnepén Urunktól. Ez lehet kimeríthetetlen lelki energiaforrásunk, amire a közeljövőben, de már ma mindennél nagyobb szükségünk van. Ha ez meglesz, akkor mindennel meg fogunk küzdeni. Ha ez hiányozni fog, hiába minden hatalmi szó, ígérgetés, új világról ábrándozás, ez mind zengő érc és pengő cimbalom lesz, hitető beszéd.

161

Imádkozzuk oda most egy nagy kárpát-medencei fohászban hazánkat, a sok bántalmazástól vérző teremtett világot, saját népünket, egyházainkat Jézus áldó keze alá. Van, lesz elég lelki-szellemi feladatunk. Kezdjük el már ma, s akkor áldásunkra lesz Urunk mennybevitelének szent ünnepe. S hogy soha ne mondjunk „csütörtököt”: áldott áldozócsütörtököt Kárpátmedence, Magyarország!

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKRE Lesz-e jézusi áldás-erő a 21. századi magyar keresztyénségben?

Megrendítően szép, belső lelki gyönyörűséget ébresztő, égi esztétikát ragyogtató Lukács evangéliumának vége (24,50-53). Feltámadott Urunk

túl

már

mindenen:

nagyhét

kínjain,

árulásokon

és

tagadásokon, szögeken és töviskoronán, üres síron és a „Békesség néktek” lelkületével történt számos megjelenésén a tanítványok között. Túl már Tamás kételyén, és népe, meg a római hatalom, s a papi vallási uralom sok cselén, a pénzhatalom ármánykodásának

162

önlelepleződésén,

ezüst

történelmi

időkre

szóló

figyelmeztetésén, meg azokon az apró, egytövises, „kis tüskés” árulásokon, amit övéi követtek el. Mennybe emeltetésének pillanatát örökíti meg a pontos evangéliumi riporter, Lukács, aki orvosi szemmel minden mozzanatra figyelt. Azt a pillanatot hozza elénk, ami nélkül torzó, megvalósulatlan lett volna a megváltói mű, megtört volna az alászállás és a felemeltetés Istentől elrendelt, Krisztusban egyérintős parabolája (Fil 2,5-11), ami nélkül nem lett volna pünkösd, s ami nélkül csak szép, de tragikus emberi pályafutás lett volna a Jézus-történet. De meglett az a nap és esemény is. Ahogyan a szöveg latin fordítása kifejezi: factum est, tény, kétségbevonhatatlan.

Jézus érettünk felvitetett a mennybe. Atyai pecsét ez a fiúi végrendeleten, isteni ámen a jézusi világüdvözítő alkotásra. S mit látunk ebben az üzenetekben gazdag betániai eseményben? Először is azt, hogy nem Jézus magasztalta fel magát az égig, hanem az Atya nyúlt alá kegyelmesen szent, tiszta Fiáért és emelte fel Őt az egek egébe, a mennybe. Micsoda történelmi ítélet ez minden hatalmi gőgön, önérvényesítő kis és nagy gonoszkodáson, történjék ez birodalmak élén vagy családi rejtettségben. Az igazi nagyság mennyei titka, földi útja rajzolódik ki ebben az üdvtörténeti mozzanatban.

Az édenkerti emberi önistenítő tragikus vágy tökéletes ellenképe és ellensúlya ez. Annak, amiben olyanná akart lenni Ádám, mint Isten, Éva nagyravágyó szívtelensége sugalmazására. Jézus pedig mindenben olyanná akart lenni, mint a megváltásra szoruló ember, kivéve a bűnt és mint a megváltót támasztó Atya jótetszése szomjazta. Mert Istennek is vannak vágyai! És ez az, az egyedül az isteni jótetszést kereső fiúi engedelmesség, amit a nagy Isten, Jézus Atyja egyedül talált érdemesnek arra, hogy felemelje, mint valami szentséget, szívének drágát a mennybe visszaemelje. Hány mai törtető emberi vágy, hamissággal hatalmat és befolyást, pénzt és nemzetközi befolyást szerző tisztátalan-kezűség ítélete ez a hangtalan, de nem súlytalan mennybeemelés!

163

Rembrandt: Krisztus mennybemenetele

Így csak Isten tud perelni ezzel az önpusztító világgal, mert Ő érette perel, nem ellene! Benedictust mondatva, áldó etikát kibontva, rárajzolva hatalmas graffitiként a betániás égre, és a mi koronavírusos világunk egére. És szól ma is, feltűnik most is lelki szemeink előtt ez az isteni irgalomból, Jézusért, solus Christus ránk áradó, kiábrázolt, mert végszóként áldásra emelt kézzel szórt betániai benedictus, az új jézusi etika szent evangéliuma. Ó, Betánia, rád hullott az Úr utolsó szempillantása, ahol Ő feltámasztotta korábban Lázárt, ahol gyógyított leprást és megtört életeket. A nem távol fekvő fényes Jeruzsálemhez képest „szegényháznak”, koldusháznak tekintett falvacska

boldoggá

tett

megszomorítottjainak

és

megalázottjainak

történéseivel jellé tett, jelképpé tett kicsinyke hely Jézus áldó keze alá került és ott is maradt.

A kicsinyekkel is törődő, megdicsőült Krisztus nem önmaga rehabilitásának és igazolásának tekintette a felemeltetést, hanem páratlan alkalomnak arra, hogy még azokban a szent pillanatokban is szolgáljon.

164

Utolsó szívdobbanásig! A megalázottaknak, a megszomorítottaknak, és a boldog, Jézust látó lelkeknek! Tűnő szemeiben az ő arcukkal, könyörgéseikkel fülében, gyűrt tekintetükkel, de mégis felfelé néző lelkükkel, amiket mindmind magával vitt a mennybe. És azzal a dicsőséggel, amit mindig visszaadott az Atyának, vagy amibe főpapi imája szerint be akarta vonni és betakarni őseinket, s be is vonja ma is övéit. Nem a világ, a gyilkos föld elleni kozmikus per végső vádemeléséért vitetett fel a mennybe, hanem a felmentő ítélet kikönyörgéséért. Áradó bőségű benedictusok, áldások további kitöltetéséért ránk, a világra, a teremtettségében

megbántott

és

megalázott

földre,

mennyei

Atyja

alkotására. Jól érezte ezt Juhász Gyula: „Mögötte áldott harminchárom éve, Előtte: az öröm mély messzesége… És negyven napra, hogy az égbe tartott, Úgy hívták, vonták még a földi partok…. Folyton lenézett, búcsút mondva halkan És fájó szívvel szállt a szűz magasban. S a ragyogó azúron át a lelke A Genezáret kékségét kereste”

(A föltámadott). Olyan Urunk van, aki nem sötét erőkkel szövetkezett, s nem a bosszú önigazult vallását hozta el a Földre, hanem az áldás keresztyénségét. Aki Őt követi, mindenek felett ezt a mozdulatot, ezt a lelkületet tanulja meg Tőle, öleli életmintaként lelkébe. Az áldás mögött pedig a megbocsátás 33 éve áll, a megbocsátás legerősebb fegyvere, „szörnyű a fegyverem: Megbocsátok” (Illyés Gyula). Urunk Jézus lelkülete, erkölcse, etikája tengelye, hajtóereje, örök energiája ez: Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Luk 23,34). A valóságos áldás jézusi etikáját a 33 éven át töretlenül és törhetetlenül gyakorolt megbocsátás jézusi etikája teremti meg, lépteti érvénybe, helyezi hatályba a földön – a történelem végéig. Ez

áldás-etika

mennyei

túlerővel

támogatva

legyőzhetetlen

és

felülmúlhatatlan! A napok végéig, Jézus végső és második eljöveteléig marad érvényben. Ilyen a Krisztus-követésben megvalósuló igazi keresztyénség. Igazi, azaz Istennek tetsző, az Ő akaratának megfelelő.

165

Ez bizony nem a gyengék erkölcse, lelkülete, ahogyan cinikusan szoktak ezzel gúnyolódni a múló földi hatalom örvényébe hit nélkül belesodródottak. Vagy ahogyan ezernyi módon a hamis és gúnyos, hitetlen tudat szánalmasan próbálja lekezelni ezt az igazságot. Pedig ha tudnák, hogy éppen ehhez kell igazán erő. Nem katonai, nem piaci, nem statisztikai, nem fogyasztási, földi, horizontális erő! Több, sokkal több, mint emberi. Ám mégis emberközi, ezredévek közötti, köztünk és velünk maradó: ehhez Jézus áldó kezének túlereje kell, a húsvét és pünkösd között a mennybemenetel eseménye és ünnepe, s ennek magunkévá tett belső értelme és értéke. Mennyei túlerő! A jézusi benedictusból áldások mérhetetlen tengere árad. Van-e ilyen Betániája, felemelt és felemelő erkölcsi tartaléka a mai embereknek?

Megtanuljuk-e a nagy és szent jézusi benedictust: az igazi nagyság az Istenre hagyatkozással kezdődik, csak akkor lesznek áldott és áldó kezeink, tetteink, szavaink, innovatív életünk, a létezés atyai örömforrásaihoz hívó mindennapjaink, ha a felemelő atyai kézre tudjuk odatenni hitben, imában magunkat! Amint Urunk betániai, etikus példája tovább hatott és győzött Pálban is: Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval (Róm 12,21). Lesz-e ilyen jézusi áldás-erő a 21. századi magyar keresztyénségben? A 21. századi

világban?

Koronavírusos

mostani

és

valószínűleg

folyamatos

fenyegetettségünkben? Ha nem, akkor bizonyosan a félelem és a borzasztó hírek fogják felmorzsolni történelmünket, lelki tartásunkat, kitartásunkat. Zűrzavarba hullunk, egymást is pusztító agresszivitásba, csak ha a betániai áldó kéz alá nem futunk oda örök oltalomért, áldásért, erőért!

166

Vegyük észre, hogy Feltámadott Urunk távoztában, mennybe vitelekor egyre magasabbról áldotta a Földet. Ezernyi egymásra illesztett Parlamentnél magasabbról: népére, hazájára, az egész világra benedictust mondva. Ezt a jézusi áldástöbbletet kérjük el mennybemenetel ünnepén Urunktól. Ez lehet kimeríthetetlen lelki energiaforrásunk, amire a közeljövőben, de már ma mindennél nagyobb szükségünk van. Ha ez meglesz, akkor mindennel meg fogunk küzdeni. Ha ez hiányozni fog, hiába minden hatalmi szó, ígérgetés, új világról ábrándozás, ez mind zengő érc és pengő cimbalom lesz, hitető beszéd.

áldott áldozócsütörtököt Kárpát-medence, Magyarország!

Fotó: Szűcs Dániel/Felvidék.ma

167

PÁL APOSTOL NYOMÁBAN BIBLIÁVAL A KÉZBEN Dr. Békefy-Röhrig Klaudia Piszidia, az etnikai misszió indulásának a helye Érdemes a Kedves Olvasóknak és Presbiter Testvéreimnek gondosan többször is végigolvasni az ApCsel 13,13- 52 igeszakaszt. Nagyon fontos és lényeges fordulat következett be ugyanis a piszidiai Antiókhiában, ahová Pál Barnabással ment. Innen indult el tudatosan a „pogánymisszió”, bibliai görög szóval az „etnikai” misszió. Nagyon gondosan tesz különbséget az eredeti Lukács-féle szöveg az „ethnos” és a „laosz” között. Előbbi szó az idegen, külföldi, sőt barbár vagy pogány árnyalatot is hordozta. Ez felelt meg az ószövetségi goj=idegen fogalomnak, ami az Ószövetség irataiban, könyveiben mintegy ezer helyen fordul elő. Az Ószövetség görög fordításában és az Újszövetségben a „laosz” Isten népét jelöli, mind az ószövetségi választott népet, mind az újszövetségi lelki Izraelt. Azért is szükséges odafigyelnünk erre a bibliai különbségtételre, mert az apostol értelmezése szerint az „etnikai” misszió nem csak a pogányokra irányult, hanem a szó eredeti értelmében a más vagy idegen istenekben hívőkre, az idegenekre vagy külföldiekre, akik hozták magukkal sajátos hitvilágukat. Ők is hittek valakiben, valamiben, de nem az Úrban és Igéjében. Ezzel a magyarázattal azt volt szándékunk leírni, hogy milyen tágas, ugyanakkor mégis erősen körülhatárolt Isten Igéjének a missziói szemlélete. Mint csaknem minden városban, ahová Pál bement, először a zsinagógát kereste fel, hogy övéihez, a választott néphez szóljon, őket evangelizálja, s mondja el nekik az „örvendetes üzenetet”, az evangéliumot (13,32). Ez történt két szombatnapi istentiszteleten a piszidiai Antiókhiában is.

168

Annyit jegyezzünk meg misszió-földrajzi ismereteink felfrissítésére, hogy Pál és Barnabás Pergából megy a piszidai Antiókhiába (ma a déltörökországi Antiochia). Mintegy ötnapi lovaskocsizás volt a távolság, meglehetősen nehéz utakon, rablók veszélyeztették az utazókat a Taurus hegység zord vidékén. Miért szerepel itt ez a pontosító szó: a piszidiai Antiókhia? Már korábbi cikkemben említettem egy másik Antiókhiát, a sziriai tartománybelit, ez volt az a keresztyénség-történetileg is fontos város, ahol először nevezték el Jézus tanítványait keresztyéneknek. Ebben a piszidiai tartományban elterülő Antiókhiában pedig a pogánymisszió, tágabb értelemben a népek missziója, az idegenek, külföldiek missziója, az etnikai „külmisszió” indult el. Még annyit érdemes megjegyezni, hogy Jézus kora tájékában már a közel-keleti térségben Antiókhia nevű város vagy település volt. I. Szeleukida Nikator (Kr. e. 312-281) uralkodó az apja, Antiókhus király emlékére építtette ezeket a városokat. Az amerikai református alapítású Michigan Egyetem régészei tárták fel a piszidiai ókori várost is. Mivel az ottani zsinagógában megvetették az örök élet Igéjét Pál bizonyságtétele szerint, ezért fogalmazott így az apostol: „a pogányokhoz fordulunk” (13,46). Ez a város tehát az etnikai külmisszió kiindulási vagy szülőhelye, aminek aztán hatalmas missziói szervezetek alakulása lett az áldott gyümölcse, pl. a világméretű külmissziót folytató brit, amerikai, svájci, holland és más külmissziós társaságoké, és a magyar külmissziói társaságoké is. Jó ezt hálás szívvel emlékezetben tartani. A piszidiai Antiókhia azonban másra is tanít, figyelmeztet. A vallásos elfogultság veszedelmeire is. A második szombaton, amikor szinte az egész város ott tolongott a zsinagógában és körülötte, vallási irigység fogta el a zsidókat (13,45). Itt ennek a különös szellemi betegségnek a természetrajzát is megadta Pál. Ellene mondtak annak, amit Pál hirdetett és gyalázták ôt, blaszfémiával, istenkáromlással vádolták (13,45). Viszont a pogányok, az „etnikum” örvendezve fogadta, hogy hozzájuk fordult az apostol.

169

A pogánymisszió első gyümölcse az öröm volt, s ez jellemzi azóta is a külmisszió lelki visszajelzését. Sok nép fogadta be azóta is a világon az evangéliumot örömmel. De tesz Pál egy szűkítő értelmű megjegyzést is: azok magasztalták az Úr Igéjét, akik hívővé lettek és az örök életre rendeltettek (13,48). A külmisszió eredményét végső soron az Úr adja, az Ô titkos tanácsvégzése alapján, amely szerint elrendelt egyeseket az örök életre. Nem tömegeket, hanem kiválasztottakat. Isten üdvösségszerző szuverén döntését hangsúlyozza itt Lukács, az ApCsel szerzője. Ezért helyénvaló alázattal és a titokzatos kiválasztás előtti tisztelettel megélni református keresztyén hitünket. Ezzel együtt az Úr Igéje mindenütt terjedt az országban (13,49), az egész vidéken, amit a latin fordítás így ad vissza: egyetemesen, minden régióban. Így helyes, mert a világ Megváltója ugyanaz, mint a piszidiai Antiókhiában hirdetett Krisztus, de azok követik Őt Megváltóként, akiket erre elrendelt. Egyetemes és különleges kegyelem helyes viszonya is világosan áll itt előttünk: hirdetni az evangéliumot az egész világon, hogy az elrendeltek, a választottak meghallják, s örvendezve kövessék azt. Akik pedig tanítványokká lettek, az antiókhiaik és mások, ott és akkor, s azóta is mindenütt, megteltek örömmel és Szentlélekkel. Enélkül az öröm és a Szentlélek nélkül nincs sem zsidó, sem pogánymisszió, sem belmisszió, sem külmisszió. Ez Pálnak a piszidiai Antiókhiából máig szóló üzenete. Érdemes meghallani és elgondolkodni azon, mi hogyan értelmezzük a bel-, és külmissziót ma? (Bibliai idézetek a Budai Gergely féle Új Testámentum fordításból, Bp., 1967)

Lisztra: eldugott hely, nagy üzenettel

170

Isten ügyében nincsen „Isten háta mögötti hely! Ennek egyik ékes bizonyítéka a kicsiny kisázsiai település, Lisztra, ahol Pál apostol első missziói útja során járt. Az ott történtekről tudósít az ApCsel 14,8-20. A mai Törökország területén található kisváros egykoron 30 km-re feküdt Ikóniumtól, ahol szintén megfordult Pál. Ezen a helyen három olyan dolog történt, ami igencsak minősített hellyé tette az apostol korában a görög mitológiai világ szellemi fogságában élő várost: 1. Pál látva a béna lábú ember hitét, hogy meggyógyítható, talpra állította őt (14,8-11); 2. Pál itt fogalmazta meg az evangélium hirdetésének fő célját (14,15- 17), s innen indította el tanítványi útjára Timóteust; 3. „Jutalmul” megkövezték (14,19-20). Pál először Kr. u. 48-ban járt ott Barnabással együtt, majd második missziói útja során, Kr. u. 51-ben (ApCsel 16,1-3; 2Tim 3,11), ekkor történt Timóteus elhívása. A 451. évi Kalkedoni Zsinaton a várost már püspök képviselte. Néhány hangsúlyos üzenet. A béna talpra állításának csodájában több sajátos mozzanat van. A béna hallgatta Pál igehirdetését (14,9), és itt is beigazolódott: a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által (Róm 10,17). Az is kitűnik, hogy akinek van hite, az megérzi a másik emberben a hitet, miként Pál a bénában. Nem Pál a gyógyító, hanem a hitnek van gyógyító ereje: Pál meglátta, hogy hisz és meggyógyítható (14,9/b). A görög szövegösszefüggés úgy fogalmaz, hogy a bénának gyógyító hite van, s mivel a gyógyítás a megmentés, szabadítás szóval függ össze, egyértelmű az utalás: csak Jézus, a Szabadító gyógyíthat meg, szabadíthat meg a bénaságtól, a születéstől fogva való betegségektől. Ebbe a Szabadító Jézusba vetett hit gyógyít ma is! Nagy, központi üzenete Pál lisztrai rövid szolgálatának nem kevesebb, mint az evangéliumhirdetés, a prédikáció, a bizonyságtétel céljának 171

megfogalmazása, egyszerű summája: „azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez...” (14,15). Ez a mindenkori cél: a hiábavaló dolgokból megtérni az élő Istenhez. Mi volt ott és akkor a hiábavaló dolog? Az a vallásos tévhit, hogy Pálban és Barnabásban istenek jöttek le az emberek közé (14,11). Félelmetes az emberi szív torzult látása: ha nem az egyetlen Isten Jézus Krisztusban történt alászállása járja át gondolkodásukat, életüket, hitüket, akkor minden, akár Isten nevében megtett segítő talpra állítást is félremagyaráznak, s megistenítik, személyi kultusszal veszik körül a „csodatevőt”: Pált és Barnabást, az élő Isten helyett. Ez a tipikusan lisztrai tévedés ma is él. Az emberkultusz legkülönfélébb torz szellemi, lelki, testi formában van jelen, el egészen az okkult jelenségekig vagy az emberi csúcstechnológia titkos manipulációiig. Valójában ebben is ugyanaz derül ki: az ember Isten számára teremtett lény – s vagy visszatalál a szívében rejtőző imádat-igénnyel Istenhez, s ez akkor az igazi religio christiana (Kálvin), vagy elvész a bálványok labirintusában, őserdejében. Pál világossá tette: emberek vagyunk, nem istenek (14,15). Isten pedig jótéteményei által bizonyságot tesz létezéséről és „betölti szíveteket örömmel” (14,17). Ez az igaz vallásosság, az élő hit gyümölcse ma is, ezen az ünnepen, karácsonyon is: betelni szívbéli örömmel. Evangéliumi józanságra is int Lisztra minket. A történet drámai véget ért volna, ha nincsen ott újra a Szabadító láthatatlanul, de hatékonyan. Nem messze szülővárosától, Tarzusztól, Pált Lisztrában a vallási fanatikusok bujtogatására megkövezik, s kivonszolják a városon kívülre, mert holtnak vélték (14,19). A lisztraiak áldozatot akartak bemutatni nekik néhány órája vallásos tévhitükben, majd csakhamar a vallásos vakhit ki akarta oltani az életét. Micsoda színeváltozás! A bűn sokarcúsága ez. Isten gyermekeinek a jutalma ilyen kétes fényű, ha emberektől várják azt. De a mi jutalmunk a mennyekben van, ami semmihez sem fogható. Csak ennek tudatában szabad végezni szolgálatunkat. Meg annak reményében, hogy a tanítványok, testvérek, gyülekezeti tagok, beteglátogató szolgatársak majd minket is körülvesznek (14,20) imával, reménységgel, biztatással, s ez akkora erőt adhat, hogy visszamegyünk a városba, s újabb, Isten által megtervezett utakra indulhatunk. Lisztra kicsinysége mögött ott tapasztalható, fedezhető fel Urunk, Szabadítónk, Jótevőnk, Bajvívónk nagysága, s ez a boldogító megtapasztalás és lehetőség sok mindenre elégséges!

172

Antiókhiától Antiókhiáig – egy missziói körút mérlege és a presbiterek mai útja

Ha ránézünk a térképre, azonnal kirajzolódik előttünk Pál apostol első missziói útjának íve, terjedelme. Az evangélium hirdetésével, megismertetésével és sok próbatétellel, veszedelemmel teljes út jó két évig tartott, 46-48. között. Az út mintegy 1800 km-t tett ki, ennek java részét hajón tette meg, de leginkább az „apostolok lován”, saját lábán. Keresztcsont problémái miatt nem valószínű, hogy lóra vagy szamárra ült. 173

Legfeljebb csak pár percre. Az első missziói út külső jellegzetességeivel most nem foglalkozunk, a Földközi tenger viharaival és a félsivatagos területek mindent befedő, szinte légzésbénító porával és a csontszárító hőséggel. Inkább azzal az értékeléssel, amit maga az apostol adott erről az útról, melyben több hasznos útmutatást is találunk a presbiteri és a tanítványi életformáról. Erről az első térítői-missziói körútról formailag annyit jegyezzünk meg, hogy a szíriai Antiókhiából indult, legtávolabbi pontja a piszidiai tartománybeli Antiókhia volt. Így is fogalmazhatunk: Antiókhiától Antiókhián át Antiókhiáig – egy teljes kör, mellyel kapcsolatban Lukács, a tudósítás szerzője megállapítja: „elvégzett” (ApCsel 14,26) munka lett ez az utazás, amire Pált és kísérőit Antiókhiából indították el, a nagy gyülekezetből Isten kegyelmébe ajánlva őt, őket (14,26). Az eredeti szöveg szerint komplett lett az utazás, a görög eplérószan szó a teljességre utal. Amennyit csak ki lehetett hozni Jézus evangéliumának közhírré tételéért, azt Pál és kísérete kihozta ebből az útból. Mai szóval: sikeres, eredményes volt Pál útja, küldetése. Valóban Pál missziója volt ilyen? Ő csak eszköz volt ezen az úton, a beteljesítő az volt, aki az út, az igazság és az élet, Aki maga a teljesség, s mi csak az Ő teljességéből merítünk. Ezért amikor az út végén majd összehívják az antiókhiai gyülekezetet, hogy számot adjanak az elmúlt jó két évről, akkor az Ige így fogalmaz: „elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre” (27. v.). Ki volt tehát valójában az első missziói út alanya, végzője, cselekvője, mozgatója? Maga az ÉLŐ ISTEN, Ő A MISSZIONÁRIUS. Pál áldott, odaszánt eszköz volt az Ő kezében. És mi volt a tárgya, célja, fő témája Pál missziói körútjának? JÉZUS KRISZTUS, Akiről mindenütt bizonyságot tett, az evangélium, amellyel sokakat tanítványságra hívott (21.v.). Elképesztő vagy csodálatos inkább, hogy a már nem fiatal, s nem egészséges Pál ekkora lendülettel járt-kelt szárazon és vízen, lankás tájakon és meredek hegyvidéken, tikkasztó hőségben, ellenséges pogányok és útjelző zsinagógák között. Hogyan volt minderre ereje? Vitte, emelte őt Jézus, Akiről egész élete szólt a damaszkuszi út óta. Mindezt böjtölve és imádkozva, nyilvánvalóan a SZENTLÉLEK ereje és jelenléte támogatásával (23. v.) küzdötte végig. Ebben a nyolcverses igeszakaszban kilenc helyet, tartományt, várost sorol föl Lukács, amerre megfordult útja végéig Pál. Valósággal missziói lázban égett. A bizonyságtétel lázában, a megváltott ember csontjaiba rekesztett tűz magas izzásával szinte végigrepülte a két évet. Két dolgot feltétlenül meg lehet tanulnunk presbiterként, lelkészként, Jézus tanítványaként ebből az Igéből. Először azt, hogy elsődleges dolgunk a „mit/kit?” kérdésének tisztázása, majd a „hogyan?” tisztázása.

174

Mit? Pál és útitársai az evangéliumot hirdették (21. v.), azt az örömhírt, ami őket is boldoggá, örömtelivé tette: az élő Jézus Krisztust. De ez az evangéliumhirdetés soha nem volt öncélú. Krisztus megismertetése a célja és a tanítvánnyá tétel az iránya (21. v.), hogy mások is az Ő követői, boldog, megváltott gyermekei lehessenek. „A megosztott öröm kétszeres öröm, a megosztott fájdalom fele fájdalom”. De nem elég a fellángoltatás, a térítés, a tanítvánnyá tétel. A következő kérdés: Hogyan lehet megtartani ezt az állapotot? Úgy, hogy visszatértek (Lisztrába, Ikóniumba, Antiókhiába – 21. v.), s az evangélizáció munkája után végezték az utógondozást, a pásztori munkát. Több mozzanata volt ennek. 1. Erősítették a tanítványok lelkét (22.v.), a latin fordítás itt a confirmare szót használja! 2. Bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben (22.v.). 3. Ezt evangéliumi józansággal tették, kijózanító valóságérzékkel: „sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten Országába” (22.v.) – üldözés, próbatétel, nélkülözés mind kísérői, sajátos „kitüntetései”, márkajelzései lehetnek a tanítványi útnak, de ezzel szemben bátorít az apostol. És hogy sem az evangélizáció, sem a tanítvánnyá tétel sok élő gyümölcse el ne vesszen, s a tanítványok ne szétszéledt juhok legyenek, mert magányosan szinte lehetetlen megélni keresztyénségünket, ezért az apostolt követve „gyülekezetenként elöljárókat, PRESBITEREKET választottak, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak” (23.v.). Olyanokat, akikkel egy hajóban, a Krisztus-követés (golgotai) keresztes felségjelű látható és láthatatlan anyaszentegyház-hajójában utaztak, utazunk. Mindebből világosan kitűnik az a sokrétű küldetés, feladat, amire Pál már első missziói útján a presbitereket kijelölte: bizonyságtétel az evangéliumról, tanítványságra vezetés, a hitre jutottak gondozása, erősítése, bátorítása. És adva van ehhez az eszköz is: böjtölés és imádkozás. Ugye mennyi lelki eszköze, „munkaeszköze” van a presbiternek, lelkésznek, a keresztyén embernek? Pontosabban Krisztusnak! Élünk-e ezekkel és hogyan? Mert ez az igeszakasz tudatja azt is, hogy a presbiter, a keresztyén ember

175

életében a mennyiségnek és a minőségnek összhangban kell lennie, s mindkettőnek meg kell lennie! Pálék az antiókhiai gyülekezet előtt készített missziói mérlegükben mit tettek a serpenyőbe? Egyik oldalon: elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten. A latin fordításban használt szó a quanta, ami a mennyiségre is utal, és a nagyságrendre is (27.v.). A minősége ennek az útnak, de minden presbiteri, hívő útnak is a mi módon, a latin szerint a quia kérdéssel függ össze. Az, hogy Isten kaput nyitott a pogányoknak a hitre (27.v.). Minőség és jól megválasztott módszer a hatékony páli missziónak és a hatékony presbiteri szolgálatnak a két kulcsa, „titka”. Hány ajtó marad zárva miattunk, s hány ajtó nyílik meg szolgálatunk révén – a hitre? Súlyos és nyugtalanító kérdés. A világ egyik legerősebb református közössége Dél-Koreában él. Mintegy 20 millió reformátussal. Ott a gyülekezetekben mindenkinek évente egyszer számot kell adnia elhívó Ura és a gyülekezet közössége előtt arról, hogy a maga missziói útján, városában, falujában, utcájában hány embert tudott megszólítani eredményesen az evangéliummal, hozott el a templomba, gondoz, erősít, bátorít? Milyen a mi lelki és missziói, pásztori, presbiteri, gondnoki, főgondnoki, esperesi, püspöki szolgálatunk mérlege ezen az antiókhiai mérlegen? Gondolunk néha erre? Például 2019-2021-re visszatekintve? Bizonyára még 2022-re is lesz bőven feladat, köztük olyan is, amit pótolnunk lehet, kell. Hogy magyar református presbiterként vagy lelkészként kaput nyissunk a hitre és meg is őrizzük a ránk bízottakat. Hogy a missziói út részvételünkkel is folytatódjék! Isten kegyelmébe ajánlva egymást és önmagunkat, induljunk hát az elvégzendő munkára (26.v.)!

Búcsú Antiókhiától – egy missziói körút tanulságaiból Pál első missziói körútja során Cipruson át a pamfíliai Pergeig, majd egészen a másik Antiókhiáig, a piszídiai tartományban elterülő város közösségéig, onnan pedig vissza Lisztra, Ikónium kövein át a szíriai Antiókhiáig járta térítő útját. Mégpedig azzal a mennyei energiával, amit damaszkuszi pálfordulásából, a Krisztus lábaihoz hulló megtérés-állapotból nyert. Onnan már a szabadító, megbocsátó és győzedelmes Krisztus erejével ment tovább. Ez a körút és e sorozat most véget ér. A sok-sok tanulság közül vegyünk szemügyre néhányat. Búcsú ez Antiókhiától, de nem Krisztustól, még kevésbé Krisztus ügyétől, amely mindig több volt és több marad, mint bármely földi intézmény.

176

A sorjázó tanulságok egyike: a végesség és a számadás tudatában kell élnünk. Missziós körutak, küzdelmek, apostoli létforma, Pál élete, küzdelmek a Krisztus-ügyben, bizonyságtételek, olykor megkövezés, üldözés az Ő nevéért, következésképpen a mi fáradozásunk is Megváltó Urunk népében a lelki egyházért, gyülekezetünkért egyszer véget ér. Ám a végességnek a tudata éppen hogy nem szomorúsággal, hanem annál nagyobb odaadással töltötte el az apostolt, nem fegyverezte le, hanem inkkább a lelki fegyverekre irányította figyelmét. Hasonlatosképpen kell lennie ennek a presbiterek között is. Hiszen a presbiteri szolgálat is egy vagy néhány ciklus után véget ér, de a Krisztus-szolgálat soha. Azok a lelki értékek és kincsek, amiknek szolgálatában presbiterként, lelkészként vagy gyülekezeti munkásként, hívő egyháztagként állunk, álltunk, azok megmaradnak. Legfőbb kincsünk, aminek sáfáraivá emelt a kegyelem, maga a szent Ige, melyről Megváltó Urunk ezt tanította: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Luk 21,33). A végesség, a lejáró ciklus, meg szolgálatunk végessége a számadás tudatában megy végbe. És ez felelőssé tesz döntéseinkért, szavainkért, tetteinkért, mint akik állandóan coram Deo, azaz Isten színe előtt járunk, élünk, szolgálunk. A másik fontos tanulság: antiókhiai szép nevünk bibliás örökségünk része. Korábban már megtudtuk, hogy először a világtörténelemben itt, ebben a szíriai városban nevezték el a tanítványokat keresztyéneknek, görögül khrisztianúsz-nak, latinul christiani-nak, azaz krisztusinak, Krisztushoz tartozónak, Őt követőknek. Isten kifürkészhetetlen akarata ezt a várost jelölte ki a keresztyén világmisszió egyik bölcsőjévé, amiként azt marosvásárhelyi testvérünk, dr. Lőrincz István lelkipásztor is megfogalmazza könyvében, amit Barangolások bibliai tájakon címen írt (Kolozsvár, 2016), és Otto F. Meinardus is hangsúlyoz kiváló spirituális útikönyvében (Die Reisen des Apostel Paulus, Pál apotol utazásai, Hamburg, 1981). Boldog ember, aki ma is tud örülni annak, hogy Krisztusról nevezik keresztyénnek. Hisz nevek fénylettek fel a történelemben, félelmetesek, mesterséges dicsfényben úszók, fényesre lakkozottak, majd úgy tűntek el, mint e világ dicsősége (sic transit gloria mundi!), mint a hajnali harmat a

177

meleg napfény nyomán. De Krisztus neve él, ragyog, éltet és egyre hatalmasabb, ma Kínában és Afrikában sok száz millió új keresztyénnek drága név, akik boldogan vallják: Isten „azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsôségére” (Filippi 2,9-11).

Az is fontos tanulság az antiókhiai iskolában: ahol Isten elkezdi a jót, ott azonnal megjelenik a Gonosz, a Romboló, a Diabolosz, az Ördög, aki szítja a keresztyének üldözését, lejáratását, akár életük végveszélybe sodrásával is. Így volt ez Pál esetében és Antiókhiában is. Az üldözés elkezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen (ApCsel 8,1), ennek szörnyű jele volt István megkövezése, amivel még Saul is egyetértett (ApCsel 8,1), a megtérése előtti Pál. Döbbenetes, de így volt: Saul az első keresztyénüldözők közé tartozott, „pusztította az egyházat, házról-házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el...” (ApCsel 8,3). Roskasztó bűnök terhelték, nem véletlenül zuhant a földre, Krisztus elé ezek súlya alatt a damaszkuszi úton. De utána nem volt élete végéig szemrehányás, előítélet vele szemben a keresztyének között, hanem elfogadták bűnbánatát, Krisztus feloldozását, odaadással bizonyított Krisztus-szolgálatát. Ezt is meg kell(ene) tanulni az antiókhiai üzenetből. Meghalt bűneinek, hogy éljen az Úr ügyének. Ám István vértanúsága miatt Antiókhiában is támadt üldözés a keresztyének ellen (ApCsel 11,19), akik hamar szétszóródtak, egészen Ciprusig, és a másik Antiókhiáig. Így születtek a szórványgyülekezetek, ahol mind a zsidóknak, mind a görögöknek szólt az Ige, a tanítványok „hirdették az Úr Jézust” (ApCsel 11,19-20). A presbiteri szolgálatnak is ez a lényege: hirdetni az Úr Jézust. Mégpedig azzal a nagyszerű ígérettel, hogy aki ezt végzi, azzal az „Úr keze” lesz, s Őmiatta és Őáltala sokan hisznek és térnek meg (ApCsel 11,21). Fontos tanulság még az igehirdetés, a bizonyságtétel tekintetében az antiókhiai írásmagyarázat. Ott alakult ki az a szövegelemző, betű szerinti írásmagyarázat, ami aztán a reformáció révén lett általános

178

alapelvvé, benne a sola Scriptura, egyedül a Szentírás a mértéke keresztyén életünknek elvével. Szemben az ókor másik nagy teológiai iskolájával, az alexandriaival, ahol meg az allegórikus, jelképes írásmagyarázati gyakorlat terjedt el. Annyit érdemes megjegyeznünk, hogy az antiókhiai iskolának két kulcsszemélyisége volt a Pál utáni századokban, az egyik Tarzuszi Diodor, a másik az egyháztörténelem egyik legnagyobb prédikátora, Chrizosztomosz, Aranyszájú Szt. János. Jó iskolájuk volt, hoztak sok mindent a gyülekezetből! Diodorról tudjuk még, hogy ő Tarzuszban született (meghalt 392-ben), mint Pál, s előbb 363 körül presbiterré választották Antiókhiában, majd 378-ban, 15 év múlva püspökké(!). Rendszeres és módszeres szövegelemzéssel készült igehirdetéseire, s ezzel a módszerrel iskolát alapított. Ezt a módszert a reformáció megerősítette, ez a mi írásmagyarázatunknak is az alapja. Még egy fontos üzenet Antiókhiából: a gyülekezetben mindenki egyenlő volt. Krisztusban ledőltek a válaszfalak. „Az ő testében lebontotta az elválasztó falat” (Ef 2,14). Őbenne nincs többé zsidó vagy görög, gazdag vagy szegény, művelt vagy tudatlan, hanem mindannyian az Ő megváltottjai vagyunk. Előtte gyermekek, magunk között testvérek. Ez a megváltott voltunk az alapja egyenlőségünknek. Megváltottjai között még az is megtörténhet, hogy presbiterből püspök lesz, hogy így még többeknek szolgáljon. Lelkész és presbiter egyenlő, hívő és esperes, püspök egyenlő, egészséges, beteg egyenlő, legfeljebb az egyik több felelősséget és terhet visel, mint a másik. A mai Szíria keresztyéneinek ősmintát adó antiókhiai gyülekezetben ledőltek egyszer s mindenkorra Krisztusban a faji, vallási és egyéb korlátok. Barnabás ciprusi zsidó volt, Simeon afrikai néger, Lucius szintén afrikai, Manaen pedig Heródessel együtt nevelkedett. A gyülekezet presbitériuma öt emberből állt, közülük kettő zsidó, kettő afrikai, egy római. „Multikulturális” presbitérium? Szó sincs erről! Csak a magának minden népből gyülekezetet elhívó Úr Krisztus szeretetének sokszínűsége látszik meg az antiókhiai gyülekezetben is. Sok népből, sok fajból hívta ki népét az Úr. Már akkor. Legyen áldott az Ő neve azért, hogy sok népe volt, van a városban, vidéki kis szórványközösségekben. Legyen „az Úr keze” (ApCsel 11,21) a mi presbitereinkkel is szerte az anyaországban és a Kárpát-medencében, hogy áldottak legyenek presbitereink kezei is az imádságban, a munkában, a simogatásban, az áldás mozdulataiban! Jó így búcsúzni Antiókhiától, s ha lesz rá még mód, ebben a sorozatban elkísérni a népek apostolát fel Jeruzsálembe, majd további missziói útján.

179

A KERESZTYÉN e-BOOK MINDENKINEK TERVEZETT KÖTETEI HARMADIK KÖTET: PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkem által! NEGYEDIK KÖTET: ÚJ KENYÉR - ÚJ BOR ÜNNEPÉRE Minden éhínség közül a legsúlyosabb és a leggyönyörűségesebb az ÚR IGÉJE utáni éhség, szomjúhozás, vágyakozás. ÖTÖDIK KÖTET: REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉRE Léterő-Erőnlét Ha a szívednek nem lesz megújulása, mit ér az egyház reformációja?

180