Zalaegerszeg 2020.09.22.

Page 1

Országszerte több mint 2,5 millió rendszeres olvasó!

ZALAEGERSZEG Z A L A E G E R S Z E G

szeptember 22., 2018 .2020. s ze pte mb e r 12 . , XXVII./35. XXV./35.

A szemétnek a szemetesben a helye! 626943

AKKUMULÁTOROK KEDVEZŐ ÁRON!

Új igazgató a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum élén Új igazgatót neveztek ki a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum élére. Péter Károly évekig Vonyarcvashegy polgármestereként tevékenykedett. Reméli, hogy településfejlesztési és gépészeti szakmájának tapasztalatait kamatoztatni tudja legújabb első állomása volt szombaton a Kaszaházát és környékét megtisztító szemétszedés. munkahelyén. Idősebbek és fiatalok is kesztyűt húztak, hogy tegyenek valamit szűkebb környezetükért.Németh Gábor képviselő az akcióval kapcsolatban -Terveim között szerepel, elmondta, hogy fontos jó példával szolgálni gyerekeknek, hogy tudatosuljon bennük a szemétnek a szemetesben a helye. Október végén egy felajánlásnak köszönhetően közösségi faültetést terveznek a körzetben. zaol.hu hogy még szélesebb társadalmi réteget szólítsunk Gyerekek gyógyítottak plüssmackókat is meg. Ehhez itt támogató csapatot abban a kórházban, amitaláltam. vasárnapTizennyílt öten dolgozunk jelenleg meg az egészségfejlesztési irodában. Itt az intézményben, akiknek Szombaton egy zalai érdekeltségű mérkőzést rendeztek a labdarúgó MOL a gyerekek oldott hangulatban, szakemszakmai tudására támaszMagyar Kupa 128-as főtábláján. A ZTE FC magabiztosan lépett tovább, hiszen berek irányítása mellett, mégis játékosan kodhatom. Jelenleg műszatizenegy gólt lőtt Mezőkeresztesen. gyógyíthattákkikedvenceiket és győzhetmuzeológust keresünk. előbbi értekezleten ték le az orvosiAzrendelőkkel szembeni fé-hiAhogy Boér Gábor, a ZTE a második percben beta- lálatnál járt és ennyivel feFC vezetőedzője előre jelez- lált, aki még a szünet előtt jezte be. Magabiztosan, jól lelmeiket. hetetlen mennyiségű ötlet merült fel.forrás: Ha ennek csak te, a Magyar Kupa legjobb duplázott, amikor csapata játszva győzött a ZTE FC, a zaol.hu fele valósul meg, akkor na64 közé jutásért kiírt talál- már 4-0-ra vezetett, hiszen továbbjutása nem volt kétségyon nagy lépést tettünk kozón azoknak ad lehetősé- Koszta Márk és Vass Patrik ges. Külön öröm a zalaiaka modernizáció irányába. get a játékra, akik a szezon is eredményes volt. A máso- nak, hogy több játékosuk is A lehetett ZÁÉV más, Építőipari Zalaegerszegre Fontos számomra, hogy ez eddigi találkozóin kevesebb- dik félidőben Koszta újabb nagyon eredményesnek bi- nem mint a Zrt. a múzeum ne egyszemészer jutottak szóhoz. Kulcs- találatával már 5-0-ra veze- zonyult. Bár a jegyzőkönyv továbbjutás. Játékban minbeszerzés és kivitelezés területére játékosok maradtak itthon, tett a zalai csapat, aki belőt- szerint Koszta Márk öt gólt dent megvalósítottunk ab- lyes irányítás alatt működmáriatövist az ókorban is is- tekövek, ekcéma és találatát pikkelysömör, regtelenítőám szervünket, a májat de aABorsod-Abaúj-Zemplén a harmadik is, szerzett, helyszíni infor- ból, amit elterveztünk. Min- jön, hanem a közösség nyilmerték, a 15. században pedig a ahogy fáradtság és daganatos a mérgektől,szerint hogy egyrészt sermegyei ellenfél otthonában Dragóner is.betegséA sort mációink a 44. percdenki komolyan vette a ta- vánuljon meg.- mondta az kenti Dragóner a mérgek lebontását, másbencések rájöttek, hogyakülönögek gyógyítására is. gyorsan megkezdte gól- Zimonyi Dávid folytatta, és ben volt eredmélálkozót, motiváltak voltunk igazgató. A magyarországi Ideálissem jelöltünk: gyártást a ZTE FC. A mezőgólfesztivál lett a vége. Boér Gábor, a ZTE álltunk meg, múzeumok idei őszi feszsen mérgezések esetén gyógyí- igazi részt aktivizálja a májsejtek gyó-FC és akkor A máriatövis gyógyászatban al- nyes. tiválsorozatátvégzettség szeptember amikor már minden keresztesi csapat még soha Koszta negyedik gólja után vezetőedzője érthetően elé• felsőfokú építő- eldőlt. vagy építészmérnöki tó hatású, de csak évszázadokkal kalmazott termése tartalmaz- gyító mechanizmusait, és az új 28. és október 11. között D., majd ismét Zimo- gedetten nem találkozott tétmérkőnyilatkozott. Nem könnyelműsködtünk • önálló munkavégzési képesség később, a 18. század gyógyítói Bobál májsejtek képződését. za legfontosabb hatóanyagát, tartják, amihez a MOGIM zésen élvonalbeli együttes- nyi volt eredményes, a ZTE -Elégedett vagyok teljes ebben a helyzetben sem. elevenítették fel újra ezt az indi- a szilimarint, mely tulajdon• jó szervező és kommunikációs készség zaol.hu is csatlakozott. zaol.hu sel, de Dragóner Filip már FC pedig ekkor már 11 ta- mértékben, hiszen a cél kációt, kezdték el mélyrehatób- képpen három flavonoid keve• döntési képesség

Közösségépítő programsorozat

GyerMekkórház félelMek nélkül

A ZTE FC egy „tizenegyessel” jutott tovább

Máriatövist a Májnak

MÉRNÖK munkatársat keres.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.