MW n Aki mostanában jár, a Kolostorok és Kertekben, karácsonyi csodavilágba csöppen. Az ünnepi fénybe öltözött fák között lézeres animáció, karácsonyi zene és fotópont vár mindenkit.
2. oldal
Meggyújtották az első gyertyát
RY n A veszprémi hagyományoknak megfelelően az első adventi gyertyagyújtás a veszprémi belváros meghitt hangulatában zajlott, ahol a résztvevők közösen ünnepelték a reményt és a hit első fényét.
3. oldal
Felkészülés az Európa Sportrégiója évére
RY n A városi közgyűlés novemberi ülésén jól látszott, hogy Veszprém már minden idegszálával a 2026-os évre készül, amikor – összefogva a régió csaknem száz másik településével – az Európa Sportrégiója címet fogja viselni.
oldal
Óriáskerék forog a belvárosban
A posta előtt felállított óriáskerék igazi kuriózum a karácsonyi vásárban
RY n Az adventi vásár kétségtelenül a város egyik legjobban várt téli eseménye, amelyen idén is finom illatok, forró italok, karácsonyi édességek, ínyenc falatok és szebbnél szebb kézműves áruk várják a karácsonyi ün-
nepekre hangolódó közönséget Veszprémben, a Kossuth utcán.
Az Illatos Advent 2025 szervezése során fontos szempont volt, hogy az elmúlt év meghitt, bensőséges hangulatát megőrizve, idén
még gazdagabb kínálattal és különleges újdonságokkal lepje meg a vásár látogatóit.
A törekvés sikerét jól jelzi, hogy a tavalyinál jóval több kis faház sorakozik a Kossuth utca tetején, így a forgatagban mindenki találhat
magának valami kedveset –a legkisebbektől a legnagyobbakig, gyermekek, édesanyák, kamaszok, édesapák, nagyszülők és barátok számára is bőven akad ajándékötlet és élmény. Folytatás a 3. oldalon
INGYENES VÁROSI KÖZÉLETI LAP
FOTÓ: VÁROSHÁZA
Röviden
A jégbarlang éneke
V7 n Hangokból szőtt téli mesére hív a CODE és a Kabóca Bábszínház közös produkciója. A Kabóca Bábszínház bábelőadásaival, kreatív foglalkozásaival, koncertjeivel és kulturális programkínálatával valódi közösségi térként működik Veszprém életében. A CODE Digitális Élményközpont a város legújabb és leginnovatívabb intézménye, egyedülálló módon ötvözi a tudományt, a technológiát és a művészetet, és a kultúra hagyományos formáit új perspektívába helyezi. E két intézmény a karácsonyra hangolódva egy izgalmas együttműködés keretében mutatja be A jégbarlang éneke című családi előadást. A jeges téli világ a CODE immerzív hatszögletű terében, a Hexagonban lép ki a falak közül és a hangok, fények és mozdulatok összejátéka által új szintre emeli az előadóművészetet.
A jégbarlang éneke egy téli világot tár elénk, ahol egykor fény és ének töltötte meg a kristálybarlangokat. Egyszer azonban a Jégtündér szíve megfagyott és minden elnémult körülötte. A történet során a közönséget három bátor angyal kíséri útján: a Kérdező, a Derű, és a Hang. Küldetésük, hogy megtalálják a Zene Tündérét és újra harmóniát hozzanak a világba.
A mű egyedülálló élmény és tökéletes családi program az ünnepi hangolódásra.
Karácsonyi fényösvény a völgyben
Aki mostanában jár a Kolostorok és Kertekben, karácsonyi csodavilágba csöppen. Az ünnepi fénybe öltözött fák között lézeres animáció, karácsonyi zene és fotópont várja mindazokat, akik szeretnének ünnepi hangulatba kerülni.
MW n Az idei télre egy különlegességgel készült a VKSZ Zrt. Veszprém egyik leglátogatottabb pontján, a Kolostorok és Kertekben. A Fények Völgye elnevezésű karácsonyi fényekből álló programot Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Porga Gyula, Veszprém város polgármestere mutatta be. A bemutatót
Karácsonyi fények, lézeres animáció és fotópont várja az érdeklődőket a Kolostorok és Kertekben FOTÓ: MW/NAGY LAJOS
még különlegesebbé tette, hogy elkezdett havazni és fehérbe borult a táj. Ovádi Péter beszédében elmondta, a Fények Völgye megnyitójával Veszprémben kezdetét vette a téli időszak. Az országgyűlési képviselő
szerint így már nem csak iskolaváros, kultúra fővárosa és sportváros Veszprém, hanem a fények városa is. „Mi, veszprémiek mindig is arra voltunk a legbüszkébbek, hogy használjuk a tereinket. Nem azért építünk intézmé-
nyeket és újítunk fel épületeket, hogy azt ne használják az emberek, hanem azért, hogy minél többen idelátogassanak”, mondta. A Fények Völgye mindennap délután fél öttől öt órán keresztül, vagyis fél tízig borítja karácsonyi fényekbe a Kolostorok és Kerteket. A karácsonyi zene mellett a VKSZ Zrt. különböző programokkal is készül a továbbiakban.
Porga Gyula elmondta, a téli időszakban kevesebben látogatják a Veszprémvölgyet, de a fényattrakció hatására már a hosszú téli éjszakákon is érdemes lesz felkeresni a Kolostorok és Kerteket. A polgármester kiemelte: büszkék lehetünk, hogy egy nagy múltú veszprémi vállalkozás volt az, amelyik megálmodta és megvalósította a karácsonyi csodavilágot.
Csodakert a színház előtti téren
Varázslatos hangulatban és helyszínen indult az adventi időszakot: megnyílt az Adventi Csodakert a Petőfi Színház előtti téren.
TT n A Kellerné Egresi Zsuzsanna ötlete nyomán megszületett, advent első vasárnapjától vízkeresztig tartó Adventi Csodakert nagy sikert aratott tavaly. A Veszprémi Petőfi Színház (VPSz) vezetése számára nem is lehetett kérdés a folytatás. November 30-án meg is nyitotta kapuit az idei Adventi Csodakert!
Az első adventi vasárnapon a teátrum művészei mellett a PetőfIfiAkadémia harmadik osztályának növendékei adtak zenés műsort. A megnyitóhoz az első adventi gyertya meggyújtása is kapcsolódott. Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese, kreatív vezető elmondta, december 7-én érkezik meg a Mikulás az Adventi Csodakertbe. Ekkor közös karácsonyfadíszítésre is sor kerül.
December 14-én és 21-én az angyalvárás időszaka következik. A Keller Márton
vezetője, Nagy Károly atya és Felker Zsolt plébános közreműködésével kerül sor.
Az Adventi Csodakertben kint lesz egy postaláda, amelybe bárki bedobhatja színházi tárgyú kívánságát.A teátrum az ajándékozásban
Az Angyalbérlet már ismerős lehet a színház barátainak. A nézők a jelentkezes@ petofiszinhaz.hu e-mail címre, december 15-ig elküldhetik annak a személynek a nevét, akit színházbérlettel kívánnak megajándékozni. A három szerencsésnek a színház vezetői, Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna a hagyományoknak megfelelően személyesen kézbesíti a bérleteket. Oberfrank Pál örömmel számolt be arról, hogy idén új elemmel gazdagodott az Adventi Csodakert: Matyi József gyönyörű, egészalakos Betlehemet készített. A csoport kezdetben Máriából, a kis Jézusból és Józsefből áll, de a jövőben további alakok csatlakoznak hozzá.
VÁROSI LAP
Az advent első vasárnapjától vízkeresztig tartó Adventi Csodakert eseményének megnyitója
színész-énekművész által összeállított műsor mellett az advent vasárnapok állandó része lesz a gyertyagyújtás, amelyre a színház lelki
FOTÓ: MW/FÜLÖP ILDIKÓ
is segíteni szeretné régi és új nézőit. E szándék jegyében elindították a Csillagszóró-bérletet, amely karácsonyi meglepetésnek ideális.
A szervezők célja, hogy a színházkert igazi ünnepi találkozóhellyé váljon, ahol a veszprémiek és a városba látogatók együtt készülhetnek a karácsonyra – békében, meghittségben és közösségben.
A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.hu Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 06/20/218-2669, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. • Megrendelés száma: V 24/2025 • A lap ingyenes • Megjelenik 29 000 példányban. • Terjeszti a Mediaworks Hungary Zrt.
ISSN 1219-0748 Terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket a 06/20/218-2669-es telefonszámon és a v7terjesztes@maraton.hu e-mail címen várjuk
A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.
Újdonságok várják
az Illatos advent látogatóit
Folytatás az 1. oldalról
A látogatók megkóstolhatják a klasszikus kedvenceket, lesz kemencés lángos, hamburger, hotdog, sült kolbász, lángos és velős pirítós, ezenkívül hódolhatnak az édes élvezeteknek kürtőskaláccsal, churrosszal, retró édességekkel, csodás erdélyi házi csokoládékkal, szaloncukorral és aszalt gyümölcsökkel.
A városi karácsonyfa díszítése minden évben komoly izgalmakat kelt: egy hete szerdán, mihelyt az első fényfüzérek felkerültek a fára, az arra sétálók azonnal megosztották fotóikat a közösségi médiában. Ezt követte másnap, csütörtökön a díszek felhelyezése, amelyet idén a VEDIÖK, a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat tagjai fejeztek be.
A legnagyobb izgalmat azonban kétségtelenük az óriáskerék felállítása hozta. Voltak, akik a tesztüzemet is alig győzték kivárni, így már a
pénteki nyitónapon is szép forgalma volt az újdonságnak.
A városi adventi koszorún mind a négy adventi szombaton 17 órakor gyújtanak meg egy-egy gyertyát – ezek a meghitt pillanatok a veszprémi advent egyik csúcspontját jelentik.
A gyertyák fellobbanását az első szombathoz hasonlóan kis-zenekaros koncertek követik majd. Péntektől vasárnapig élőzenés koncertek
mellett előadások és gyerekprogramok gondoskodnak róla, hogy minden korosztály találjon kedvére valót.
Az Illatos Adventen a kézművesek hétköznap általában délután 2-től, hétvégén délelőtt 10-től egészen este 8-ig lesznek nyitva, a vendéglátóhelyek pedig kézművesekkel egy időben nyitnak, viszont forgalomtól függően este 9-10-ig is kínálnak enni és innivalót.
Hit és remény első fénye
A veszprémi hagyományoknak megfelelően az első adventi gyertyagyújtás a veszprémi belváros meghitt hangulatában zajlott, ahol a résztvevők közösen ünnepelték a reményt és a hit első fényét.
Ovádi Péter és Szabó János gyertyagyújtása FOTÓ: VÁROSHÁZA
RY n Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Szabó János érseki gazdasági helynök közösen gyújtotta meg a hit gyertyáját. A Szent László templom plébánosa az ad-
venti gyertyagyújtáson az adventi koszorú történetéről is beszélt. Elmondta, hogy az adventi gyertyagyújtás német eredetű: gyerekeknek, méghozzá elhagyott, sze-
Zenei csemegék a VeszprémFesten
A VeszprémFest 2026 során a História kert nagyszínpadán jövő nyáron is világsztárok sora lép fel. Minderről budapesti sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők.
V7 n Ha nyár és Veszprém, akkor egyértelműen VeszprémFest, amely igazi zenei csemegéket tartogat mindenki számára. Idén is nagy nevekkel találkozhatunk a fesztiválon, amelyet július 15-18. között rendeznek, tudtuk meg a fővárosban.
A sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kifejtette, ez a fesztivál nemcsak remek kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget kínál, hanem egyre ismertebbé teszi a térséget.
Ovádi Péter, Veszprém országgyűlési képviselője a szervezők munkáját méltat-
ható, aki egészségügyi okokból mondta le idei koncertjét, de jövőre pótolja európai turnéját. Stílusát a blues a rock és a soul jellegzetes keveréke jellemzi.
Július 17-én pénteken a német Kraftwerk produkcióját hallhatja a közönség. A düsseldorfi csapat az elektronikus zene egyik úttörőjének számít, nevükhöz fűződik a „robot-pop” koncepció megalkotása. Hatásuk vitathatatlan a későbbi zenei irányzatokra, többek között a techno, a hip-hop és a szintetizátoros popzene fejlődésére. Legutóbb a Gyárkertben találkozhattunk velük.
gény árváknak készült az első adventi koszorú. Két évszázada egy hamburgi lelkész a város nyomornegyedében élőket akarta megörvendeztetni. Szabó János szavai szerint az advent időszak tele van örömmel és boldog pillanatokkal. „A gyertya többféle üzenetet hordoz magában, világosságával jelzi Jézus Krisztus közeledtét” mondta. Ovádi Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a hit nem pusztán vallási fogalom, hanem a mindennapjaink egyik legfontosabb alapja. Ahogy az országgyűlési képviselő fogalmazott, a hit gyertyája nemcsak a vallásban nagyon fontos elem, hanem az életünkben is. Hinni a közösségünkben, hinni az emberekben, hinni egymásban. Ott van a mindennapokban, abban, hogyan fordulunk egymás felé. A politikus hitet tett amellett, hogy Veszprém valódi sikere az erős közösségekben rejlik.
Mészáros Zoltán, Navracsics Tibor, Ovádi Péter és Porga Gyula a budapesti sajtótájékoztatón FOTÓ: VÁROSHÁZA
ta. Szerinte minőségi kulturális programot kapnak, akik ellátogatnak Veszprémbe.
A város polgármestere, Porga Gyula azt hangsúlyozta, hogy a kultúrát és a közösségépítést városfejlesztési eszközként fogják fel Veszprémben, amint azt a 2023-as Európa kulturális fővárosa programban is megmutatták.
A programot Mészáros Zoltán fesztiváligazgató ismertette. Július 15-én a kolumbiai énekes, Juanes áll színpadra. A latin rockzene egyik ismert nemzetközi előadójának stílusát a spanyol nyelvű rock és popdalok, valamint a kolumbiai népzenei elemek határozzák meg.
A következő napon az amerikai Beth Hart lesz hall-
A zárónapon, július 18-án szombaton pedig az amerikai Pink Martini zenekar lép fel a VeszprémFesten, akik idén elmaradt koncertjüket pótolják 2026-ban. A többnemzetiségű együttes 25 nyelven ad elő dalokat a klaszszikus-, a dzsessz-, a latin és a popzenei műfajokat egyesítve, egyedi hangzást teremtve Mészáros Zoltán arról is beszélt, a VeszprémFest kísérőrendezvényeként 16. alkalommal rendezik meg július 10-19 között a veszprémi Óváros téren az ingyenes Rozé Rizling Jazz Fesztivált, amelynek programját tavaszszal ismertetik. Szintén később jelentik be a Séd-völgyi jezsuita kolostorhoz tervezett rendezvényeiket.
Karácsonyi forgatag a belvárosban FOTÓ: VÁROSHÁZA
Röviden
Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzés-sorozata
V7 n A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését. Főként a számlaés nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik.
Sokat kockáztat az a vállalkozás, amelyik nem tartja be a szabályokat. Ha valaki bevételét eltitkolva nem ad nyugtát vagy nem jelenti be alkalmazottját, a hivatal akár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat. Lényeges, hogy a bírság mértéke ugyanennyi lehet abban az esetben is, ha egy-egy napra segíti valaki – úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében – a kereskedő vagy a vendéglátó munkáját, ilyenkor fontos, hogy nem valamikor a munkanap folyamán, hanem még a munkavégzés megkezdése előtt kell megtenni a bejelentést. Az a vállalkozó, akinél igazolatlan eredetű árut találnak az ellenőrök, az áru forgalmi értékének 40 százalékáig terjedő bírságra számíthat. Ennél a típusú jogsértésnél van bírságminimum is: a magánszemélyek, egyéni vállalkozók esetében legalább 200 ezer forint, cégeknél pedig legalább félmillió forint.
Kortárs újjászületés üzenet
Az üzenet képi megfogalmazója R. Kocsy
Tamás, akinek fotóiból nyílt – Rozzsda címmel – kiállítás a közelmúltban a Veszprémi Középiskolai Kollégium Elő-tér Galériájában.
LUC n A megnyitóra vörös fénybe öltöztetett galéria talaján füstköd kapcsolta össze a látogatókat és a falakon elhelyezett – színben egyben tartott, kortárs, nagyméretű –vászonra nyomtatott fotókat. A tárlat címe éppúgy egyedi –Rozzsda –, mint a sajátos művészi érzékkel átalakított térség (Elő-tér Galéria).
Bakó Mónika handpan (hangdob) játéka teremtette
meg a hangulatot, melyben Éltető Erzsébet költő verse és gondolatai segítették a képek befogadását, az érték és üzenet megtalálását, melyet egyedi módon kódolt az alkotó. A mulandóságban rejlő költészet fájdalmas szépsége mellett a rozsda, mint alkotótárs, új formák, új jelentések hordozójaként jelenik meg a képeken. Az anyag átlényegítése, új esztétikai minőség
megszületését eredményezi a falakon látható képeken. Az érzékeny szemmel és kreatív játékossággal, eredeti látásmóddal készült fotók bizonyára inspirálják a vizualitásra fogékony látogatókat és a kollégium diákjait is – fogalmazott Miklós Judit művésztanár, a kiállítás szervezője. Megállásra, lassításra késztetnek, ami rohanó tempójú életvitel mellett egyre komolyabb igényként jelentkezik az emberben, nemcsak az enyészet havában.
Nem képhiba - a fények is rozsdavörösek voltak...
Lenhoffer Réka – DÖK elnök – gyakorlott háziaszszonyként mondott köszönetet minden közreműködőnek és segítőnek.
Hornig-díjasok köszöntése a városházán
A szociális munka napja alkalmából dr. Virányi
Anikó Judit és Sidó Nikoletta Hornig-díjat vehetett át a városházán Porga Gyula polgármestertől. A november 24-i ünnepségen Sótonyi Mónika alpolgármester üdvözölte a közönséget.
LUC n – Olyan embereket köszönthetünk a szociális munka napján – mondta Sótonyi Mónika –, akik önzetlenül és kivételes érzékenységgel fordulnak mások felé, sokszor csendben és a háttérben maradva; ők minden helyzetben ott vannak, ahol éppen szükség van rájuk: kisgyermekek, fogyatékkal élők, idősek, bajban lévők és rászorulók mellett.
A nemzetközi szinten is deklarált nap – folytatta – jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet azokra az elhivatott szakemberekre és segítőkre, akik naponta dolgoz-
nak a rászorulókért, s az emberek életének jobbítását tekintik hivatásuknak. Az alpolgármester hozzátette: ezen tevékenységüket nehéz körülmények közepette nemcsak a munkásszállásokon, hajléktalanszállókon, hanem az utcán is végzik.
A Hornig-díj olyan kivételes személyekhez kerül, akik munkásságukkal nemcsak egy közösséget, de egy egész várost formálnak, s példát mutatnak együttérzésből, támogatásból és odaadásból. A laudációban elhangzott: dr. Virányi Anikó Judit mély elkötelezettséggel, empátiával és
szakértelemmel látja el a szenvedélybetegek támogatását az általa vezetett szervezetnél.
Sidó Nikoletta felelősségteljesen, áldozatkészen és szakmai alázattal az idősügyi ellátás iránt nyújt kiemelkedő támogatást az ellátottak és hozzátartozóik részére – vezetői feladatainak ellátása mellett.
Mindketten személyes példamutatásukkal bizonyítják, mit jelent odafordulni a másik emberhez. Munkájuk révén közösségeink erősebbé, együttérzőbbé és emberségesebbé válnak; s ez nemcsak nekünk, de a jövő nemzedékeinek is hatalmas érték.
A Hornig-díjat 1992-ben alapította Veszprém Város Önkormányzata, mellyel a város tudományos és kulturális életének kiemelkedő személyiségeit ismerik el,
folytatva ezzel a névadó, Hornig Károly bíboros, veszprémi püspök (18881917) szellemi hagyatékát, aki a tudományok és a művészetek nagy pártfogója volt. Belügyminisztériumi elismerésben részesült Kalocsainé Erdélyi Veronika, a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény munkatársa, aki példaértékű, mintegy negyedszázados munkája alatt rengeteg családon segített. A díjakat és a virágcsokrokat Porga Gyula adta át. Az ünnepséget a Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában működő Gizella-díjas Kis-Bakony Táncegyüttes színes felvidéki és erdélyi (felcsíki) táncai tették – Varga István koreográfiájában –meghitté.
FOTÓ: LUC
Dr. Virányi Anikó Judit, Porga Gyula és Sidó Nikoletta FOTÓK: LUCIDUS
Kalocsainé Erdélyi Veronika a veszprémi polgármesterrel
Közgyűlés a sportrégió jegyében
A városi közgyűlés novemberi ülésén jól látszott, hogy Veszprém már minden idegszálával a 2026-os évre készül, amikor – összefogva a régió csaknem száz másik településével – az Európa Sportrégiója címet fogja viselni.
RY n A napirend előtt és a napirenden is több olyan téma szerepelt, amelyek így, vagy úgy, de szorosan kapcsolódnak a város életminőségének emeléséhez. A régiós sportév célja – ahogy ez egyre többször hallható – nem az élsport további erősítése, hanem az, hogy a mindennapos, vagy legalább a rendszeres mozgás öröme segítsen meghosszabbítani az egészségben eltöltött éveket.
Sótonyi Mónika alpolgármesternek már a napirend előtti felszólalása is ezt az irányt vetítette elő: a Mozgás receptre programhoz való csatlakozásról számolt be. A program a Magyar Életmód Orvostani Társaság koordinációjával a helyi önkormányzatok bevonásával, az önkormányzatok közigazgatási területén működő háziorvosok és mozgáshelyszínek, sportlétesítmények részvételével valósul meg. Veszprémben eddig már két tucat sportszervezet és mozgáshelyszín csatlakozott a mozgalomhoz. Ezeken a helyszíneken – orvosi javaslat birtokában – sokszor jelentős kedvezményekkel számos mozgásformát gyakorolhatnak a páciensek. A
csatlakozott elfogadóhelyek száma pedig várhatóan tovább nő majd, mert több tárgyalás is folyamatban van.
A rendes napirend pontjai között a közgyűlés megtárgyalta és elfogadta a járási egészségfejlesztési tervet, amely csaknem félszáz intézkedést fogalmaz meg az egészségtudatosság, a szemléletformálás és az életminőség javítása érdekében, annak érdekében, hogy az egészségben eltöltött évek száma emelkedhessen.
Még mindig a sport és a mozgás világában maradva a városi képviselők gyakorlatilag teljes egyetértésben határozták meg, hogy a következő négy évben melyik 16 veszprémi sportszervezet viselheti a kiemelt minősítést.
Az egészségügyi intézmények felújítása a Versenyképes Járások Program kapcsán is szóba került; erre a Híd a Városért Egyesület képviselője, Somfai Attila interpellációjában kérdezett rá. Porga Gyula polgármester válaszában elhangzott, a Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézete („SZTK”) felújítása két ütemben kezdődik meg, továbbá a háziorvosi rendelők akadálymentesítése is megtörténik.
Az év utolsó előtti közgyűlésén a legtöbb hozzászólás az idén debütáló és jövőre megvalósuló részvételi költségvetéshez érkezett. Minden felszólaló megköszönte az aktivitást, a javaslatokat, a sok szavazatot. A város vezetése meghívta a közgyűlésre a 3 nyertes terv javaslattevőit, nekik külön is megköszönték, hogy segítettek
forint); a Botev iskola udvarának fejlesztése (41 millió forint); a gyulafirátóti egykori Kastélykert óvoda kertjének közösségi térré alakítása (10 millió forint).
A közgyűlés előtt Együtt Veszprémért képviselője, Adamecz Zoltán, valamint Kavalecz Gábor és Török Krisztián a FIDESZ–KDNP képviselői közös javaslatot
A napirendi témák között sok szorosan kapcsolódott a város életminőségének emeléséhez
megfogalmazni a veszprémiek javaslatait. A többfordulós szavazás eredményét most a képviselő-testület is szentesítette, konkrét összeget rendelve az egyes projektekhez, amelyeket a 2026-os költségvetésbe is be fognak építeni.
A közösségi költségvetés három nyertes fejlesztése: a Mindszenty utcai körforgalom gyalogátkelőinek jelzőlámpás vezérlése (49 millió
nyújtottak be, hogy a város meghatározó sportágának külön ünnepe legyen. A polgármester az indítványt befogadta, így május 17-e a Veszprémi Kézilabdázás Napja lesz.
Az önkormányzat döntött arról, hogy javuljon a Házgyári út közösségi közlekedése. Ezentúl V-Busz bérlettel is lehet utazni a távolsági járatokon, ennek megfelelően módosították a V-Busz ke-
retszerződését. A 8-as főút déli elkerülőjének I. üteméhez kapcsolódó telekalakítási és tulajdon-átruházási megállapodás is sorra került, amely a beruházás további előkészítését teszi lehetővé.
Hartmann Ferenc, a Híd a Városért frakcióvezetője egy kérdésben három tervezett közlekedési beruházásról érdeklődött: a nyolcas út várost elkerülő szakaszáról, a tervezett Aranyosvölgyi hídról és a 82-es gyulafirátóti elkerülőjéről. Porga Gyula elmondta, hogy a 8-as út már jogerős építési engedélylyel rendelkezik, zajlik a kisajátítás és a közbeszerzés lezárultával lehet továbblépni. Az aranyosvölgyi híd szintén jogerős engedéllyel rendelkezik, amint a forrás rendelkezésre áll, elkezdődhet a munka. A 82-es új szakaszának tervezése most következik.
Három intézményvezető kinevezéséről is döntött a közgyűlés. A pályázatokon mindhárom esetben a jelenlegi vezetők nyerték el megbízatást: a Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény vezetője Molnár Anikó; a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény vezetője Horváthné Kecskés Diána; a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet vezetője Fábián József marad.
Munkája meghatározta az iskola szellemiségét
Mostantól a Kadnár Lajos aula nevet viseli a Báthory iskola diákjainak gyülekezőhelye.
LUC n A meghitt hangulatú eseményen Pohl Brigitta, az iskola igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: „Kadnár Lajos öröksége velünk van, a pedagógus társadalomban, melyet az is bizonyít, menynyien jöttek el korábbi munkatársai.” Kitartással csendben épített közösséget. Sótonyi Mónika alpolgármester így fogalmazott:
„Olyan alkalom ez, amikor a közösség egyszerre tekint vissza a múltjára, és egyszerre jelöl ki irányt a jövőnek.” Ez a tér mostantól nemcsak funkciót hordoz –folytatta –, hanem üzenetet is: egy olyan pedagógusét, akinek munkája, emberi tartása máig meghatározza az iskola szellemiségét. Döntése középpontjába a gyermekeket helyezte, hitt abban, hogy a jó iskola egyszerre őrzi hagyományait, s képes folyamatosan megújulni. Tölgyesi József alapító igazgató felidézte, hogy Kad-
nár Lajos vezetése alatt nagy szabadságot kaptak a tanárok. "Alkossátok meg magatokat" – emlékeztetett jelszavára.
Kadnárné Reiter Anikó (akit leánya és unokái is elkísértek), meghatottan állt az ünneplők elé. Amit a gyerek magába zár egy pedagógus személyiségéből, az a fontos. Felolvasta a szakfelügyelők ikonikus alakjának, Kecskés Józsefnek a versét, melyet férje halála után jelentetett meg: „Ösztönösen tudtad, nem tehetsz mást, mint hallgatni a szívek dobogását,
szeretni a szemek általad gyújtott huncut csillogását.”
A 2007-ben elhunyt igazgató meghatározó személyisége volt az intézménynek, a város sportmozgalmának. Nevéhez fűződnek városi és megyei sport és egyéb versenyek, nyári táborok, eredményes pályázatok. Munkásságát többek közt Genius Apáczai Diploma díjjal, majd posztumusz Ranolder-díjjal ismerték el.
A rendezvényt Nagy Dóra és Salamon Fruzsina nyolcadikos tanulók hegedűjátéka tette meghitté.
FOTÓ: PESTHY MÁRTON
Ragyogtak a Báczi gála szereplői
Sokadik alkalommal mutatkoztak be a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói a nagyközönségnek, mégis tudtak újat, színvonalasat kínálni a népes közönségnek. A nagyszabású gálának a Veszprém Agóra színháztere adott otthont.
LUCIDUS n A megható pillanatok, a szeretetnyilvánítás mindvégig meghatározták az estet, melyet idén is a hagyományőrzés fogott keretbe. A legapróbbaktól a legnagyobbakig mindenki adta saját lényegét, így lehetett valamennyiünk számára maradandó élmény a gála. Mindehhez a nevelők, pedagógusok heroikus és áldozatkész munkája adta a biztos hátteret.
A Galagonya Néptánccsoport bevezető vasi táncait követően Ovádi Péter országygyűlési képviselő ekképp kezdte köszöntőjét: Létezik olyan, hogy bárczis szív, hiszen megjelenik a színpadon az öröm, az összetartozás és az odafigyelés egymásra. Veszprémben és környékén empátiával fordulunk a másik felé, s ha baj van, akkor
segítséget nyújtunk a másiknak, s képletesen, de fizikailag is megfogjuk egymás kezét; és mindezt hozza nekünk a Bárczi, ahol a pedagógusok a nagy empátiával fordulnak a gyermekek felé. Porga Gyula polgármester, a gála védnöke gyakorló apaként mondta: „tisztában vagyok a fellépés lélektanával, hiszen három gyermekem fejlődését követhettem az óvodától a szalagavatóig.” Szólt arról is, mennyire fontos élmény a gyerekeknek a taps, az elismerés. Személyes élménye az is, hogy „amikor a tökéletes produkció után belenéz a gyermek a szemünkbe, és megöleljük, azt szoktuk mondani: az igazságnál többet jelent a szeretet.” Ezt sugározza a gála is, amely megmutatja a szeretet és a közösség erejét.
A folytatásban az intézmény igazgatója, Horváth Éva tartott beszédet, melyben hangsúlyozta: mások egész
óriási élmény. Ez az iskola abban is eltér a többitől –mondotta –, hogy egésznapos intézmény. A gyerekek sokat gyakorolnak, játszanak, egymástól és a tanáraiktól is tanulnak. A pedagógusok pedig ismerik valamennyiüket, pontosan tudják, kihez és miképp kell szólni. Így alakul ki a kölcsönös bizalom.
életükben nem kapnak színpadi tapsot, a bárczisok számára ennek megtapasztalása
A gála hagyományos eleme volt a Bárczi-díjak átadása. Ebben az évben (a tantes-
tület egyetértésével) Pászti Mária szakoktató vehette át az elismerést nagy taps közepette. A gyerekek közül hárman – Szalontai Petra, Molnár Nóra Vivien és Répási Arnold Attila – léphetett a színpadra hasonlóan nagy taps és ováció közepette. Ők szorgalmukkal, segítőkészségükkel és kitartásukkal érdemelték ki a Bárczi-díjat. Egy „véndiák”, Máté András Mózes, a Széplelkek Társulat örökös tagja díjat érdemelte ki. A fiú esti gimnáziumban folytatja tanulmányait. Idén is megmutatta tehetségét A Pál utcai fiúk előadásában. Az est során népi körjátékok, zongoraszámok, táncok, zenés-dalos műsorszámok váltották egymást, melyre a Molnár Ferenc írta remekmű színpadi adaptációja, s a közös éneklés tette fel a koronát.
Az Agóra előcsarnokában kis jótékonysági vásárt is rendezett az iskola alapítványa, ahol a gyerekek által készített karácsonyi ajándéktárgyakat kínálták.
Az ötödik Mini Edukációs Szakmai Napon, november végén a Lovassy László Gimnáziumban, három középiskola – a Lovassy, Vetési Albert Gimnázium, Angol–Magyar Tannyelvű Gimnázium – mintegy 700 diákját látták vendégül.
VEOL.HU n A Külgazdasági és Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán kifejezetten középiskolás diákok számára indította el a Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja a fiatalok képzése, akik később magabiztosan mozognak a külügyek és a globális gazdaság világában. A program célja egy olyan átfogó életpályamodell kialakítása, mely 17 éves kortól az egyetemi éveken át egészen a munka világába való belépésig kíséri és támogatja a fiatalokat. Ennek a küldetésnek a megvalósításához négy intézmény fogott össze és írt alá egy együttműködési megállapodást: a
KKM Magyar Diplomáciai Akadémia Kft., a Magyar Diplomáciai Akadémia, a Pannon Egyetem és az AUMOVIO Hungary Kft. A Lovassy gimnáziumban tartott edukációs szakmai
napon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár beszédében úgy fogalmazott: ma a világban bizonytalanság és veszélyek vannak. A program által a diákok beleláthatnak a céges világba, illetve beleláthatnak a külpolitikába, megismerhetik a diplomácia világát. Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszédében
elmondta: azért dolgoznak, hogy az életminőség szempontjából az európai elithez tudjunk tartozni. Az alapvető élhetőség paramétere, hogy milyen közszolgáltatások érhetőek el. Veszprém, illetve a térség az oktatás terén az élen jár. De az élhetőség feltétele az is, hogy jó minőségű, változatos munkahelyek legyenek, ami szintén jellemző a térségre.
Holzgethán László, az AUMOVIO Hungary Kft. képviselője elmondta, számukra az együttműködés küldetés.
A tehetséggondozás, az oktatás fontos a jövő építésében, emiatt szerves részt vállalnak az egyetemek és középiskolák életében.
Dr. Simon Attila, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint amilyen ma az oktatás, olyan lesz a jövő gazdasága. Úgy gondolja, a PályaPanoráma Program szerepe nemzetgazdasági szempont-
ból az, hogy a megjelent cégek megmutatták a diákok számára, miért érdemes Magyarországon maradni. Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, több lehetőséget kell teremteni, hogy a diákok megismerjék a vállalatokat, az innovációs tevékenységeket. Úgy gondolja, a jövő versenyképességét a következő generáció fogja meghatározni, emiatt fontos, hogy milyen képességekkel fognak rendelkezni. Schultz Zoltán, a Lovassy László Gimnázium igazgatója hangsúlyozta, a veszprémi és Veszprém környéki diákok jó helyzetben vannak, mivel nagyon erős gimnáziumokba járhatnak. Az iskolákban a pályaorientációs napokkal tudják segíteni a diákokat abban, hogy megtalálják a számukra megfelelő utat. Ennek egy magasabb szintje már a Mini Edukációs Szakmai Nap.
A gála hagyományos eleme volt a Bárczi-díjak átadása
FOTÓ: LUCIDUS
Veszprém több száz polgárát vitték el
November 25-e a Szovjetunióba elhurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, melyre Veszprémben is megemlékeztek.
LUC n A Gulág emlékműnél egybegyűlteket Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke köszöntötte. Emlékeztetett, mintegy 700 ezer honfitársunk 8-10-12 éves rabságba került, s róluk hosszú ideig beszélni sem lehetett. Meg kell mutatnunk a felnövekvő generációnak –mondta –, hogyan kell emlékezni és emlékeztetni.
A folytatásban Porga Gyula, Veszprém polgármestere állt mikrofon elé. – Néma főhajtással emlékezünk mindazokra, akiket háborús, politikai vagy egyéb okból szovjet kényszermunkatáborba hurcoltak. Nem maradhatunk némák akkor, amikor a hírhedt gulágok áldozatainak történetét gyermekeiknek és azok gyermekeinek
továbbadjuk. A főhajtás gesztusa hangos emlékezésre is késztet bennünket, fájdalmas szavak kimondására, melyek visszhangoznak majd a történelem sugárútjain, és távoli, sötét sikátoraiban, melyekben oly sok magyar vér folyt. Az elhurcoltak közül – folytatta – alig négyszázezren térhettek vissza hazájukba. Városunkból mintegy 7-800 embert hurcoltak el a II. világháborút követően „málenkij robot”-ra. A veszprémi emlékmű örök időkig őrzi emlékezetüket – fejezte be gondolatait Porga Gyula. Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint olyan időszakra emlékezünk, amely örökre beivódott történelmünk lapjaiba: nem dicső emlékként, hanem fájdalommal telve. Mégis magá-
ban hordozza a kitartás oly fontos üzenetét. 1953-ban ezen a napon tért vissza Magyarországra az első csoport, melynek tagjait a Szovjetunió lágereiben tartottak fogva. Tartozunk nekik azzal, hogy újra kimondjuk: ezek az áldozatok nem vesznek el a kollektív emlékezetben. Amikor felidézzük a Gulágot – folytatta –, nem csupán helyet vagy számo-
kat látunk, mert ezek emberi történeteket rejtenek. Az emlékezet nem puszta múlt, hanem útmutató a jövőnek.
A Gulág-sorsok arra figyelmeztetnek minket, hogy a szabadság nem jogosultság, hanem érték, amelyért tenni kell. Veszprém és térsége sokszor bizonyította már, hogy a bátor döntések városa, mert tudja, a múlt fájdalmai erőforrássá válhatnak.
A jelenlévők főhajtással járultak a már fölkoszorúzott emlékmű elé. Városunk nevében Ovádi Péter, Porga Gyula és Tábori Ferenc, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat alelnöke fejezte ki tiszteletét. A rendezvényen ott volt a szervező Magyar Vidék Országos ’56-os Szervezet elnöke, Pintér Kornél, valamint egyesületek és szövetségek képviselője is.
Boldogságos időskor az Életörömben
Húszéves jubileumát ünnepelte az Életöröm Idősek Otthona és Nyugdíjasház, ahol több száz idős embernek teszik békéssé és örömtelivé a mindennapjait.
TT n Húsz évvel ezelőtt az Életöröm Idősek Otthona és Nyugdíjasház helyén egy sziklás, lankás rét volt. Ma pedig egy olyan hely, ahol öröm élni és dolgozni – dr. Szigeti József ügyvéd, az alapítók egyike így emlékezett vissza a kezdetekre a húszéves jubileum kapcsán tartott ünnepségen.
– Érdekes a névválasztás is, ami Vágóné Somogyi Ágnes fejéből pattant ki. Úgy gondoltuk, ne az elmúlásról szóljon, az időskorúak számára nem csupán megbecsülést kell biztosítanunk, hanem olyan helyet, ahol boldogan élnek és örömmel töltik a mindennapjaikat. Ezt sugallja a névválasztás is.
Dr. Szigeti József felidézte, a nyugdíjasok igényei szerinti otthont szerettek volna építeni, ami önálló apartma-
nokat, szobákat, közösségi tereket, orvosi ellátást, éttermet, tornaszobát, mosodátés a többi - egyaránt jelent. Az első épület egy év alatt készült el, 2005. december 1-jén avatták. 2014-ben létrehozták a fokozott ápolási részleget, 2015-ben bővítették a férőhelyet. 2016-ben megépítették a nyugdíjasházat, idén októberben pedig megnyitották a demensrészleget. Jelenleg közel 200 lakójuk van, róluk 74 munkatársuk gondoskodik. A tulajdonos szerint az Életöröm Idősek Otthona és Nyugdíjasház mára országos szinten ismert márkává nőtte ki magát, amit bizonyít, hogy az ország távolabbi helyeiről is érkeznek lakóik.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere az ünnepségen beszédében elmondta, a
húsz évből tizenkilencet ő is döntéshozói pozícióban élt meg, hiszen alpolgármesterként 2006-tól a szociális területekkel foglalkozott. Úgy gondolja, ennyi idő alatt az Életöröm Idősek Otthona és Nyugdíjasház veszprémikummá vált, illetve a város határain kívül is ismert és elismert intézmény lett.
A polgármester szerint ezen a napon a tulajdonosokat ünnepelték, akik bele mertek vágni a beruházás-
ba, és egy addig ismeretlen területen is bizonyítottak.
De ünnepelték az itt dolgozókat is, akik nap mint nap az idősotthon lakóinak komfortérzetéhez hozzájárulnak. Porga Gyula szerint a szociális terület az, ahol ugyanolyan fontos a szakmai felkészültség, mint az emberi hozzáállás. Végül, de nem utolsósorban az otthon lakóit is ünnepelték, akik a történeteikkel gazdagítják az intézményt. Ez is hozzá-
Dr. Szigeti József és Porga Gyula a jubileumi ünnepségen. Volt mire visszaemlékezni FOTÓ: TT
járult ahhoz, hogy az Életöröm branddé vált.
A polgármester örömmel állapította meg, hogy Veszprém az a hely, ahol jó idősnek lenni. Van egy olyan „hármas szövetség” – önkormányzat, helyi civil közösség, vállalkozó kör – amely biztosítja az idősek ellátását, a megfelelő életkörülményeket számukra. Emiatt is állhat Veszprém az élhetőség terén Európa élvonalában.
A hagyományokhoz híven köszöntötték azokat a lakókat és dolgozókat, akik már régóta az idősotthon életének részei. Húsz éve az intézmény lakója Németh Jánosné Anna és Pucsek Gáborné Ilonka. Több mint tíz éve az idősek otthonában dolgozik: Máhl Szabolcs, Biróné Kiss Judit, Müller Zsuzsa, Fódiné Rippel Franciska, Somogyi Szilvia, Bakóné Kapronczai Mária, Szabó Anita és Kovács Edit. Illetve köszöntötték Eidmann Katalint is, aki 2017 óta vezeti az intézményt.
Porga Gyula, Menczer Erzsébet, Ovádi Péter és Pintér Kornél FOTÓ LUCIDUS
Időjárás programjainkhoz
Többnyire erősen felhős, illetve borult égre tekinthetünk fel a hétvégén, többször kialakulhat gyenge eső, esetleg záporeső. Mérséklet marad a légmozgás. A hőmérséklet jellemzően 4°C és 8°C között váltakozik. A folytatásban száraz, az évszakhoz képest enyhe időre van kilátás. NAPI ELŐREJELZÉS: WWW.VMETEO.HU
A VESZPRÉM TELEVÍZIÓ MŰSORA
8200 Veszprém, József Attila u. 38. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu
December 5. péntek 8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:45 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Székely konyha és kert 9:45 Honvéd7 10:00 Híradás 10:20 Diagnózis (12) 11:00 Közért 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Szemeszter 18:30 Székely konyha és kert 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla 21:00 Géniusz 21:30 Híradás 22:00 Képújság
December 6. szombat
8:00 Szemeszter 8:30 Székely konyha és kert 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 11:00 Géniusz 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó 18:30 Kilátó 18:50 TV torna 19:00 A hét krónikája 19:30
Katolikus krónika 19:45 Keresztkérdés 20:00 A hét krónikája 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 Épí-Tech 21:30 Sztárportré 22:00 Képújság
December 7. vasárnap
8:00 Kukkantó 8:30 Kilátó 8:50 TV torna 9:00 A hét krónikája 9:30 Katolikus krónika 9:45 Keresztkérdés 10:00 A hét krónikája
10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 Épí-Tech 11:30 Sztárportré 12:00 Képújság 18:00 A szomszéd vár 18:30 Közért 19:00 A hét krónikája 19:20 Beszéljünk róla 20:00 A hét krónikája 20:20
Beszéljünk róla 20:45 Honvéd7 21:00 Verancsics 2025 21:45 Képújság
December 8. hétfő
8:00 A szomszéd vár 8:30 Közért 9:00 A hét krónikája 9:20 Beszéljünk róla 10:00 A hét krónikája 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Honvéd7 11:00 Verancsics 2025 11:45 Képújság
18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:55 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 19:45 Veszprémi Sport Híradó 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla 20:45 Veszprémi
Sport Híradó 21:00 Forgószínpad 21:30 Híradás 22:00 Képújság
December 9. kedd
8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:55 TV torna
9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 9:45 Veszprémi Sport Híradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Veszprémi
Sport Híradó 11:00 Forgószínpad 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Székely konyha és kert 18:30 Kiállítás határok nélkül 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Honvéd hét 19:30 Közért. Ünnepi mozaik 20:00 Híradás 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 SporTárs 21:30 Híradás 22:00 Képújság
December 10. szerda 8:00 Székely konyha és kert 8:30 Kiállítás határok nélkül 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Honvéd hét 9:30 Közért 10:00 Híradás 10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 SporTárs 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Életadó hormonok 18:30 EBizód 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 19:50 Veszprémi Sport Híradó 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla 20:45 Veszprémi Sport Híradó 21:00 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó 21:30 Híradás 22:00 Képújság
December 11. csütörtök 8:00 Életadó hormonok 8:30 EBizód 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 9:50 Veszprémi Sport Híradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Veszprémi Sport Híradó 11:00 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:45 TV torna 19:00 Híradás 19:20 A szomszéd vár 19:45 Honvéd7 20:00 Híradás 20:20 Diagnózis (12) 21:00 Szemeszter 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Közérdekű információk
Telefonos segítség nehéz helyzetben
A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat mindennap 24 órában várja hívását a 116-123, valamint szombat 19 órától szerda 13 óráig a 06-80/810-600-as telefonszámon. Mindkét szám az ország egész területéről ingyenesen hívható. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottaknak segítség! ,,…hogy beszéljünk egymással.”
Közvilágítási hibabejelentés
Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabejelentésére az alábbi módon van lehetőség: Gátiba Energie Kft. hibabejelentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444721 számon, e-mailben a kozvilagitas@gatibaenergie.hu címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: Telefonon: 88/549-100; fax: 88/421-418; e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu.
Ebrendészet
2023-tól Veszprém közigazgatási határán belül az ebrendészeti feladatokat ellátó szervezet: Olt-Alom Állatvédő Egyesület. Telefonszám: 06/20/6285-377
MOZI
FOTON Audiovizuális Centrum
Dec. 4. csütörtök
15:00 Árva
17:30 Szenvedélyes nők
20:00 Tánc a sivatagban
Dec. 5. péntek
15:30 Hogyan tudnék élni nélküled?
17:30 Bölöni - Az erdélyi legenda
20:00 Szenvedélyes nők
Dec. 6. szombat
14:00 Dalai Láma – A boldogság tanítása
16:00 Emma karácsonya
18:00 Minden csillag
20:00 Szenvedélyes nők
Dec. 7. vasárnap
15:30 Dalai Láma – A boldogság tanítása
17:30 Az utolsó viking
20:00 Tánc a sivatagban
Dec. 13. szombat
17:00 SZFE Most! Válogatás a Színház- és Filmművészeti
Egyetem legújabb kisjátékfilmjeiből. A vetítés után beszélgetés a filmek alkotóival.
Dec. 18. csütörtök
20:00 A torinói ló
AGÓRA filmklub
Dec. 8. hétfő 18:00
Páva – Valódi vagyok?
Dec. 15. hétfő 18:00
Szenvedélyes nők
AGÓRA kölyökmozi
Dec. 13. szombat
16:00 - 17:30
Karácsonyi egércsata
SZÍNHÁZAK
Petőfi Színház
Dec. 5. péntek 19:00
Hyppolit, a lakáj – Petőfi bérlet
Dec. 6. szombat 19:00 Hyppolit, a lakáj – Bujtor bérlet
Dec. 7. vasárnap 20:00
Holt költők társasága – PEKK, VÉF bérlet
Dec. 9. kedd
14:30 István, a király – Közgazdasági bérlet
19:00 István, a király – Szent György bérlet
Dec. 10. szerda 19:00
Az ördög – Dobák bérlet
Dec. 15. hétfő 17:00
Az ördög – Ujhelyi bérlet
Dec. 16. kedd 19:00
Hyppolit, a lakáj – Kisfaludy bérlet
Dec. 17. szerda 19:00
Hyppolit, a lakáj – Kolontár bérlet
Dec. 18. csütörtök 19:00
Az ördög – Simon bérlet
Dec. 19. péntek 19:00
Hyppolit, a lakáj – Kossuth bérlet
Dec. 20. szombat 19:00
Hyppolit, a lakáj – Tánczos bérlet
Dec. 21. vasárnap 19:00
István a király – bérletszünet
Dec. 22. hétfő 19:00
István a király – bérletszünet
Dec. 26. péntek 19:00
„E bűvös éj, de szép” – bérletszünet
Dec. 27. szombat 19:00
Anconai szerelmesek – bérletszünet
Dec. 28. vasárnap 19:00
Hyppolit, a lakáj – bérletszünet
Dec. 29. hétfő 19:00
Petőfi SzínSingers – bérletszünet
Dec. 31. szerda 17:00
Fergeteges RetrÓriás Party!
Latinovits-Bujtor
Játékszín
Dec. 2. kedd 19:00
Jókai 200 – bérletszünet
Dec. 4. csütörtök 19:00
A hieroglifák titkai – Háromszéki bérlet
Dec. 13. szombat 19:00
Grace és Gloria – Dobos bérlet
Dec. 15. hétfő 19:00
Kapj el! – bérletszünet
Adventi hangulat a Laczkó Dezső Múzeumban! 2025.12.16., 16:00 Ingyenes kamarakoncert
A Budapesti Fesztivál Zenekar Európai Zenekari Akadémiájának 4 fős kamaracsoportja varázsol ünnepi dallamokat. A belépés ingyenes! További adventi programokért kövessék Facebook-oldalunkat!
Dec. 17. szerda 19:00
Unikornis – Szoboszlay bérlet
Dec. 18. csütörtök 19:00
Grace és Gloria – Háromszéki bérlet
Dec. 22. hétfő 19:00
Volt egy fiú – Szécsi 80’ – bérletszünet
Pannon Várszínház
Dec. 5. péntek 19:00
A padlás – Premier bérlet
Dec. 7. vasárnap 17:00
A padlás – Relax bérlet
Dec. 12. péntek 19:00
A padlás – Tolnay bérlet
Dec. 14. vasárnap 17:00
A padlás – Vörösmarty bérlet
Dec. 28. vasárnap 17:00
A dzsungel könyve – bérletszünet
Dec. 29. hétfő 19:00
Sose halunk meg – bérletszünet
Dec. 30. kedd 19:00
A Pál utcai fiúk - One Veszprém Aréna (300. előadás)
Kabóca Bábszínház
Dec. 6. szombat 19:30
A meggyfa meséje
Dec. 13. szombat 10:00 és 19:30
Leszállt az ég dicső királya
Dec. 20. szombat
10:00 Leszállt az ég dicső királya
19:30 Spontán – vendégművész Pogány Judit
Dec. 27. szombat
10:00 Éneklő Betlehem
19:30 A meggyfa meséje
Dec. 29. hétfő
10:00 Vitéz László otthonra lel Dec. 31. szerda
10:00 Malac és liba
CODE
Az előadások félóránként kezdődnek
Dec. 4. csütörtök
09:00-14:30 Csontváry
Dec. 5. péntek
09:30 A jégbarlang éneke
11:00-17:30 Csontváry
Dec. 6. szombat
09:30 és 17:00 A jégbarlang éneke
11:00-14:30 Elrejtett hangok
Dec. 7. vasárnap
09:00-13:00 Elrejtett hangok
14:00-17:30 Csontváry
Dec. 8. hétfő
09:00-13:00 Elrejtett hangok
14:00-17:30 Csontváry
Dec. 10. szerda
9:00-13:00 Bogyó és Babóca
14:00-17:30 Csontváry
Dec. 11. csütörtök
09:00-12:30 Csontváry
14:00-17:30 Elrejtett hangok
Dec. 12. péntek
09:00-14:30 Elrejtett hangok
19:00-21:00 A természet emlékeinek szimfóniája
Dec. 13. szombat
09:00-13:00 Csontváry
14:00-16:30 Elrejtett hangok
19:00-21:00 A természet emlékeinek szimfóniája
Dec. 14. vasárnap
09:00-13:00 Elrejtett hangok
14:00-17:30 Csontváry
Dec. 15. hétfő
09:00-13:00 Elrejtett hangok
14:00-17:30 Csontváry
A 15 fős stúdió programja: https://codeveszprem.hu/ A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
KIÁLLÍTÁSOK
Modern képtár
Vass László gyűjtemény állandó kiállítása
Tegulárium
Új gyűjteményi darabokkal vár az állandó kiállítás.
Vass László gyűjtemény
VASS CIPŐTÁR cipőtörténeti állandó kiállítás.
Hősök Kapuja
Állandó vártörténeti kiállítás.
LDM
Dec. 10. szerda 16:30
A kortárs magyar üvegművészet két kiemelkedő alakjának, Bohus Zoltánnak és Lugossy Máriának különleges, egyedülálló alkotásai. Bohus Eszter tart tárlatvezetést.
Dec. 4. csütörtök 16:30
Labirintus – Ország Lili és művésztársai című. a Vasilescu-gyűjteményből válogató kiállításának megnyitása.
Bakonyi Ház
Állandó kiállítás. Egy református kisnemesi család otthona.
EKK
Fények és árnyak. Sipőczné Hatházi Sára kiállítása. Megtekinthető január 9-ig.
Adventi LEGO város, tárlókiállítás kicsiknek és nagyoknak (nemcsak „kockáknak”). Megtekinthető december 22-ig.
EGYÉB
Agóra
Dec. 10. szerda 18:00
„Akarsz-e játszani mindent, mi élet…” A TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadása a 140 éve született Kosztolányi Dezső verseiből.
Dózsa tér
Dec. 15. hétfő 17:00
Dózsavárosi Karácsony VENŐKE programok
Dec. 6. szombat 15:00
Megemlékezés a tűztoron alatti városi panteonban
Dec. 6. szombat 15:40 Koszorúzás a Szabadság téri emlékműnél
Dec. 8. hétfő 16:00
Városháza, Kossuth terem: A nőtüntetés tényei és emlékezete – videóvetítés. Irodalmi műsor és elismerések átadása.
EKK
Adománygyűjtés az Állatvédő
Egyesület Veszprém részére. Amit gyűjtünk: nedves kutyaés macskaeledel; idős és fiatal kutyáknak táp; betegalátét; gumikesztyű; fertőtlenítő- és tisztítószerek; póráz, hám, nya-
Cholnoky karácsony
SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT A CHOLNOKY KEREKASZTAL EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN TARTANDÓ VÁROSRÉSZI KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGRE
2025. DECEMBER 16., KEDD, 15.30 ÓRÁTÓL
CHOLNOKY ISKOLA ELŐTTI TÉREN
15.30 Közös karácsonyfa díszítés Viszt Tünde énekes-előadó közreműködésével
16.00 Köszöntők és ünnepi műsor Közreműködnek:
Cholnoky tagóvoda óvodásai Cholnoky Iskola diákjai Gyémánt Country Tánccsoport Veszprémi Petőfi Színház művészei
Cipősdoboz akció. Az akció segítségével rászoruló gyerekek karácsonyát segíthetünk szebbé tenni. https://ciposdoboz.hu
Dec. 4. csütörtök 16:00 Ünnepi felolvasás az Európai Szerzők napja eseménysorozat részeként.
Dec. 5. péntek
15:30 Találkozz a könyvtári Mikulással!
16:00 Rendhagyó Silent Book Club összejövetel
Dec. 9. kedd
17:00 Ki vagyok én? Filmes kvíz Jókai és kortársai klasszikusaiból
17:00 Karácsonyi Zenei Klub Extra. Klubvezető: Kindler Krisztián
Dec. 17. szerda 17:15
Ki vagyok én? - Minden ízben karácsony. Otthonosan mozogsz a karácsonyi filmek világában? Tedd próbára a tudásod!
Dec. 12. péntek
15:00 A Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Ala-
pítvány bemutatja a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat 79. lapszámát. Előadó Pelczéder Katalin (nyelvtörténész, a Pannon Egyetem docens), előadás címe: A püspöki és káptalani városrész határvonala Veszprémben az 1082. évi birtokösszeírás alapján.
Francia társalgási klub - Venez Parler! Animatrice: Ildikó Kenyeres.
Dózsavárosi fiókkönyvtár
Dec. 9. kedd 16:30
Mesekedd Gimesi Dóra Mennyből az angyal című meséjével, valamint karácsonyi dekorációk és apró ajándékok készítésével. A gyerekeket és felnőtteket egyaránt szeretettel várjuk!
Március 15. úti fiókkönyvtár
Dec. 12. péntek 16:00
Adventi kézműves családi délután. Üdvözlőlapokat, mécse-
seket, kisebb ajándékokat készíthetnek a résztvevők.
PE B aula
Dec. 6. szombat 19:00
A Zonta Club Veszprém, a Balatonfüred-Veszprém Rotary Club, a Rotary Club Veszprém és a Lions Club Veszprém közös szervezésében jótékonysági adventi koncert, melyen fellép a Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter vezetésével. A koncert célja a Veszprémi Zeneiskola hangszer beszerzésének támogatása. A koncertet Porga Gyula polgármester nyitja meg.
Padányi gimnázium
Dec. 9. kedd 17:00
„Íme, az ajtó előtt állok”advent a szív csendjében címmel adventi elmélkedést tart Darnai János lelkiigazgató.
EKK
Dec. 9. kedd 14:00
Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub. Karácsonyi ünnepkör a református egyházban. Vendég: Závodi Zsuzsanna ref. lelkész
Jubilál a szociális munka szak
Nagyszabású szakmai rendezvénnyel ünnepelte a szociális munka képzésének 30 éves jubileumát november 21-én a Veszprémi Érseki Főiskola.
TT n A Kapcsolataink hálójában című esemény a hazai szociális szakma kiemelkedő képviselőit, kutatóit és gyakorlati szakembereit gyűjtötte össze, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt évtizedek eredményeire, és megvitassák a jelen és jövő kihívásait.
A nap ünnepélyes kiállításmegnyitóval indult, amelyet dr. habil. Leveleki Magdolna főiskolai tanár és Magvas Mária mesteroktató tartottak. A rendezvényen köszöntötte a vendégeket dr. Takáts István a Veszprémi Érsekség általános helynöke, Halmay Gábor Veszprém Megyei jogú Város képviselője, dr. Sebestyén József rektor, valamint dr. Ládo-
A jubileumi szakmai nap méltó módon mutatta be a szociális munka képzésének értékeit, hagyományait és megújuló irányait.
nyi Zsuzsanna, a Szociális Tanulmányok Tanszék vezetője.
A tudományos program során előadott prof. dr. Dávid Beáta egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, Mentálhigiéné Intézetének igazgatója, aki előadásában a társadalmi integráció és a kapcsolathálózati tipológiák összefüggéseit
FOTÓ: VÉF
mutatta be. Majd prof. dr. Albert Fruzsina egyetemi tanár, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatóprofesszora, a Család és Társas Kapcsolatok Kutatási Osztály vezetője folytatta, aki a szegénység és társas kapcsolatok viszonyát elemezte.
A délelőtt folyamán Tisztl Henrik, az Alba Bástya Csa-
lád- és Gyermekjóléti Központ vezetője, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke, a Főiskola korábbi hallgatója, a szociális munka szervezeti kultúrájának és szakmai kapcsolatstruktúráinak aktuális kérdéseit ismertette. Dr. habil. Leveleki Magdolna áttekintette az elmúlt három évtized képzési tapasztalatait, kiemelve a szakma fejlődését, szemléleti megújulását és a gyakorlati terepek meghatározó szerepét.
A rendezvényen átadták a Szociális szakma elkötelezettje díjat, amelyet idén Kalocsai Adrienn, a VÉF Szociális Tanulmányok Tanszékének mesteroktatója vehetett át kiemelkedő szakmai munkája és példamutató hivatásbeli elkötelezettsége elismeréseként.
A jubileumi alkalomból a főiskola köszönetét fejezte ki azoknak a terepintézményeknek, amelyek immár 30 éve megbízható és elkö-
telezett partnerei a szociális munka képzésének. Elismerésben részesült a Veszprémi Család- és Gyermekjóléti Integrált Intézmény vezetője és munkatársai; a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet; az Alkohol-Drogsegély Ambulancia; a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásának Egyesített Szociális Intézménye és a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye.
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés a szakmai együttműködésekre, a kapcsolatok fontosságára és az elmúlt 30 évre fókuszált. Ezt követően a vendégek érdeklődési körüknek megfelelően választhattak a délutáni programok közül. A nap alumni találkozóval zárult, amely lehetőséget teremtett az egykori és jelenlegi hallgatók, valamint a képzésben részt vevő szakemberek közötti személyes találkozásra és hálózatépítésre.
Nyitottan a hagyományokra és igényekre
A Verancsics Akadémia legutóbbi vendége dr. Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora volt. A Kultúra-identitás-patriotizmus sorozat idei utolsó programjának most is a Latinovits–Bujtor Játékszín adott otthont.
LUC n Az érdeklődőket Sztojalovszky Béla, a Magyar Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte, majd ismertette az előadó pályájának legfontosabb állomásait. Az erdélyi gyökerű Sebestyén József elébb hittanári oklevelet szerzett, majd Nyíregyházán, Debrecenben többek közt nyelvtudományt tanult, majd a Pannon Egyetemen tanított a francia nyelv és irodalom tanszéken, illetve a fordító és tolmácsképző intézetben. 2020-tól tölti be a rektori állást Veszprémben, ahol korábban docens volt.
Sztojalovszky Béla emlékeztetett: Veszprémben már a XIII. században működött felsőoktatási intézmény, a
Káptalani Főiskola, ahol teológiát és filozófiát tanítottak, ám 1276-ban Csák Péter hadai elpusztították a várost, s utána jó ideig (1949-ig, a Veszprémi Vegyipai Egyetem indításáig!) nem működött felsőoktatás. Igen fontos állomás volt 1991, amikor Szendi József püspök újra alapította a Veszprémi Hittudományi Főiskolát, melynek falai között többfajta képzés is működött.
A Kilépő katolikus felsőoktatás társadalmi missziója a nemzet szolgálatában címet viselő előadás elején dr. Sebestyén József megerősítette: az 1990-es években már fontos társadalmi szerepet töltött be a főiskola a papi utánpótlás mellett (pl. szoci-
ális munkás képzés). Igen fontos kérdés – mondotta –, miként tud az intézmény a magyar szellemi élet és a gazdaság megújításában úgy részt venni, hogy a hagyományoknak és a társadalmi igényeknek egyaránt meg tudjon felelni. Ez az innováció olyan partnerrel, mint a Pannon Egyetem, hatékonyabban folyik.
A patriotizmus szerepéről kifejtette: az a szolgálatból születik. Hozzátette, hogy a globális uniformizálásban a katolikus oktatásnak nem szabad felolvadnia, hiszen a helyi kultúrából indul ki a nemzeti pluralitás. Cél, hogy értékként mutassa meg a katolikus felsőoktatás az identitást, mely egyszerre lehet lokális és globális: „a hazaszeretetben helyet ad világnak”.
A folytatásban a nemzeti kultúra fenntartó erejéről is
Hallgatói kérdésekre is szívesen válaszolt dr. Sebestyén József, a VÉF rektora FOTÓ: LUCIDUS
szólt a rektor, kiemelve Erdélyt, „ahol van felsőoktatási intézmény, ott van és lesz is kultúra és identitás is.”
Az érseki főiskola átalakuló szerepéről hangsúlyozta, ki kell lépni az intézmény falai közül, mert az egyház, mint nemzetmegtartó erő a magyarság közösségi életében ma is meghatározó szerepet tölt be. Az oktatás során a „külhonban” (ez elsősorban nem Erdélyre, a Fel- vagy Délvidékre, hanem Amerikára, Ausztráliára stb. vonatkozik) élőknek meg kell tanítani a nemzethez való tartást. Erdélyiként megtanultam – figyelmeztetett Sebestyén József –, mennyire fontos az ökumenikus személet, melynek európai szerepvállalásunkban is helye van. Befejezésül hallgatói kérdésekre (Csíksomlyó – pápalátogatás, Felvidék – magyar püspökök hiánya, intézményfenntartás stb.) is szívesen válaszolt a Veszprémi Érseki Főiskola rektora.
2025. NOVEMBER 28. PÉNTEK
16.00
VESZPRÉMI RINGATÓ KÖRZETI ÓVODA BETLEHEMES MŰSORA
16.20
VESZPRÉMI EGRY ÚTI KÖRZETI ÓVODA
16.30
NOVEMBER
28. –
DECEMBER
VESZPRÉM, KOSSUTH UTCA
2025. NOVEMBER 29. SZOMBAT
16.00
„HANGOLÓDÁS AZ ÜNNEPEKRE” A MÉZENGÚZOK GYEREKZENEKAR INTERAKTÍV KONCERTJE
17.00
GYERTYAGYÚJTÁS
18.00
VESZPRÉMI BÁTHORY ISTVÁN SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA NÉPTÁNC MŰSORA
16.40
SIMONYI ZSIGMOND ÉNEK-ZENEI ÉS TESTNEVELÉSI ÁLTALÁNOS ISKOLA
DÉKMÁRNÉ FORGÁCS ZSUZSANNA NÉPTÁNCCSOPORTJAI: SZENT ANDRÁS ÉJJELÉN
ADVENTI IGLU: KÉZMŰVES KUCKÓ - LACZKÓ DEZSŐ MÚZEUM
2025. DECEMBER 12. PÉNTEK
16.00
2025. DECEMBER 5. PÉNTEK
16.00
SZILÁGYI ERZSÉBET KERESZTÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 5. OSZTÁLYOS NÉPTÁNC CSOPORT MŰSORA
16.20
LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM CHRISTKINDL A NÉPSZOKÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ DALOK
KARÁCSONYI DALLAMOK A PANNON VÁRSZÍNHÁZZAL
FELLÉP: FARKAS FRUZSINA ÉS MAGASHEGYI NÓRA
18.00
KOZMA ORSI DUÓ
ADVENTI IGLU: KÉZMŰVES KUCKÓ - CSALÁDIKA
2025. DECEMBER 6. SZOMBAT
16.00
„ADOK NEKED VALAMIT…” - ZENÉS MIKULÁS PARTY AZ ICIRI PICIRI EGYÜTTESSEL
17.00
GYERTYAGYÚJTÁS
18.00
KOCSIS TIBOR KISZENEKAROS ADVENTI KONCERTJE
17.00-19.00 AZ ICIRI PICIRI EGYÜTTES KONCERTJE VÉGÉN MEGÉRKEZIK A MIKULÁS A KUKKANTÓ BARÁTI KÖR SZERVEZÉSÉBEN. A GYEREKEKET AJÁNDÉKKAL VÁRJA A MIKULÁS HÁZZÁ ALAKÍTOTT IGLUBAN 17-19 KÖZÖTT. ADVENTI IGLU: MIKULÁS
2025. DECEMBER 14. VASÁRNAP
16.00
VESZPRÉMI LISZT FERENC KÓRUSTÁRSASÁG ÉS A BÚZAVIRÁG GYERMEKKAR MŰSORA 16.50 GERENCE HAGYOMÁNYŐRZŐ NÉPTÁNCEGYÜTTES - REGÖLÉS 17.00 RICSI BÁCSI ÉLŐZENÉS JÁTSZÓHÁZA 18.00
JANICSÁK VECA KISZENEKAROS KONCERTJE
ADVENTI IGLU: CSALÁDI TÁRSASJÁTÉK EGYESÜLET
DAL-MA MUSICAL ÉS ZENÉS SZÍNPAD ADVENTI ÖSSZEÁLLÍTÁSA
VESZPRÉMI DEÁK FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 3/A OSZTÁLY BETLEHEMES MŰSORA
16.20
VESZPRÉMI DÓZSA GYÖRGY NÉMET
NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ
ÁLTALÁNOS ISKOLA
CHRISTKINDL 5. OSZTÁLYOSOK
16.30
GIZELLA NŐIKAR
KARÁCSONYVÁRÓ MŰSORA
17.15
DON PEDRO’Z TRIÓ ADVENTI KONCERTJE
18.00
MALEK ANDREA
LEGYEN ÁLMOD GONDTALAN!
18.40
FOOTNOTES DANCE COMPANY TŰZTÁNC ADVENTI IGLU: MÉZESKALÁCS DÍSZÍTÉS PATAKFALVI ANDREÁVAL
16.00
ÖRÖMHÍR EVANGÉLIKUS KERESZTYÉN ÓVODA MŰSORA
16.10
VESZPRÉMI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KARÁCSONYI MŰSORA ÉS ÉNEKKARI SZEREPLÉSE
16.50
VESZPRÉMI CHOLNOKY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA - 3/A OSZTÁLY KARÁCSONYI MŰSORA 17.15
VSZC JENDRASSIK-VENESZ TECHNIKUM CHARLIE ÉS A CSOKIGYÁR 11/A OSZTÁLY ELŐADÁSA
18.00
KARÁCSONY JÁNOS IKONIKUS DALOK ÜNNEPI FÉNYBEN ADVENTI IGLU: KÉZMŰVES KUCKÓ - EÖTVÖS KÁROLY KÖNYVTÁR
2025. DECEMBER 20. SZOMBAT
16.00
KARÁCSONYI VARÁZSLATRÉPARETEKMOGYORÓ 17.00
GYERTYAGYÚJTÁS 18.00
KIRÁLY VIKTOR KISZENEKAROS KONCERTJE
ADVENTI IGLU: MŰVÉSZETEK HÁZA - ÜDVÖZLET AZ ERDŐBŐL
16.30
VSZC BETHLEN ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI TECHNIKUM 1 VERS, 1 NÉPDALCSOKOR, 1 MESE
16.45
VESZPRÉMI BÁTHORY ISTVÁN SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA - 3.B OSZTÁLY MŰSORA
17.00
CSERMÁK ANTAL ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA - ÍRISZ EGYÜTTES MŰSORA
18.00
SZIROTA JENNIFER KONCERTJE
ADVENTI IGLU: KAICS JULIANNA - CSUHÉANGYALKA CZ. BUDAI KATALIN - KARÁCSONYFADÍSZ FESTÉS
2025. DECEMBER 13. SZOMBAT
16.00
HATÁS ANDREA ÉS ZAYZON CSABA GYERMEKMŰSORA
17.00
GYERTYAGYÚJTÁS
18.00
GÁSPÁR LACI
KISZENEKAROS KONCERTJE
ADVENTI IGLU: MŰVÉSZETEK HÁZA - KARÁCSONYI ANGYALOK
2025. DECEMBER 21. VASÁRNAP
16.00
KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ LESZÁLLT AZ ÉG DICSŐ KIRÁLYA 17.00
„MESEBELI KARÁCSONY” AZ ORSZÁGOS MUSICAL&OPERETT KURZUS MŰSORA
18.00
BOGGIE ÉS ANTAL GÁBOR FRANCIA SANZONESTJE - AMOUR PARISIEN
ADVENTI IGLU: MŰVÉSZETEK HÁZA - MÚLTIDÉZŐ KARÁCSONY
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET
MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:
KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET VESZPRÉMBEN
8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (kórházi földszint, a bejárattól jobbra)
FELNŐTT ÉS GYERMEK LAKOSSÁG SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁSA:
Rendelési idő: hétköznap 16.00–22.00 óra, hétvégén és ünnepnapokon felnőttek esetén: 8.00–14.00 óra, gyermekek esetén: 8.00–20.00 óra. Telefon: 1830
FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS RENDJE:
8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: (88) 425-228 Rendelés: kizárólag hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-173 Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Tel.: (88) 424-472
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
December 4. csütörtök 20:00-07:00 Almádi út 21. December 5. péntek 20:00-08:00 Budapest u. 20-28.
December 6. szombat 20:00-08:00 Kossuth u. 8.
December 7 vasárnap 19:00-07:00 Dornyai Béla u. 4.
December 8. hétfő 20:00-07:00 Budapest u. 20-28.
December 9. kedd 20:00-07:00 Egyetem u. 9.
December 10. szerda 20:00-07:00 Halle u. 5/G
December 11. csütörtök 20:00-07:00 Március 15. u. 4/B
December 12. péntek 20:00-08:00 Iskola u. 3..
December 13. szombat 20:00-08:00 Rákóczi u.8.
December 14. vasárnap 19:00-07:00 Bajcsy Zs. u. 8.
December 15. hétfő 20:00-07:00 Külső-Kádártai u. 3.
December 16. kedd 20:00-07:00 Jutasi u. 59.
December 17. szerda 20:00-07:00 Budapest u. 20-28.
December 18. csütörtök 20:00-07:00 Kórház u. 1.
VÉRADÁS
December 4. csütörtök Vérellátó állomás 08:00-15:00
December 5. péntek Vérellátó állomás 08:00-12:00
December 7. péntek HIT Gyülekezet 13:00-16:00
December 8. hétfő Vérellátó állomás 08:00-15:00
December 9. kedd Vérellátó állomás 08:00-15:00
December 10. szerda Vérellátó állomás 08:00-18:00
December 11. csütörtök Vérellátó állomás 08:00-15:00
December 12. péntek Vérellátó állomás 08:00-12:00
December 15. hétfő Vérellátó állomás 08:00-15:00
December 16. kedd Vérellátó állomás 08:00-15:00
December 17. szerda Vérellátó állomás 08:00-18:00
December 18. csütörtök Vérellátó állomás 08:00-15:00
HAJLÉKTALANOK TÉLI KRÍZISELLÁTÁSA
Ha a téli hidegben segítségre szoruló embert lát a veszprémi utcákon, hívja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat éjjel nappal elérhető segélyvonalát (30/237-6695) vagy a Regionális Diszpécser-szolgálatot (34/511028). A köztereken élő, rászoruló hajléktalanoknak az utcai szolgálat munkatársai segítenek: a máltaiak által üzemeltetett Befogadás Háza pedig meleg ételt és nappali melegedőt biztosít számukra. A téli hideg miatti közvetlen életveszély ellen az éjjeli menedékhely biztosít biztonságos éjszakai szállást.
Nappali Centrum: Veszprém Jutasi út 30. – MÁV Szálló Tel.: 88/581-231 Éjjeli Menedékhely: Veszprém, Jutasi út 24-26. Tel.: 88/325-086 További információ > https://maltai.hu/veszprembefogadas.hu
Negyvenéves jubileum
Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte a veszprémi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI. A jeles évfordulót – a Kozmutza napok keretében –egyhetes programsorozattal ünnepelték.
VEOL.HU n Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott, három szó jut eszébe: szeretet, öröm, hála. – Ha elgondolkodunk azon, miért jó Veszprémben élni, nekem elsősorban az intézményeink jutnak eszembe, az iskolák közül a Kozmutza Flóra és a Bárczi. Hiszen itt megmutatható min-
mény 1986. szeptember 1-én nyitotta ki kapuit, Kozmutza Flóra nevét 1996-ban vette fel. Sokat dolgoznak azon, hogy az olyan hely legyen, ahol a gyermekeknek jó felnőni, ahol gyökereket, szárnyakat ereszthetnek. – Hisszük, hogy a formálódó gyermeki személyiséget elsősorban a többi ember támo-
hogy olyan hellyé tegyék az iskolát, ahová a tanulók és pedagógusok naponta szívesen mennek.
A beszédek után Szabó Loretta, az intézmény gyógypedagógusa konferálta fel a fellépő diákokat is pedagógusokat. Az előadások közt szerepelt éneklés, versmondás és közös zenélés. Az esemény végén gyertyákat gyújtottak Kozmutza Flóra emlékére. A 40. tanév tiszteletére egy olyan programsorozatot állítottak össze, melyben nemcsak a gyermekek, hanem a pedagógusok és a szülők is
A Kozmutza Flóra Óvoda és Általános Iskola gyermekei és pedagógusai közös előadást mutattak be az ünnepségen
den, amit a nevelésről és oktatásról gondolunk - mondta. Az országgyűlési képviselő hozzátette: az iskolában a pedagógusok, szülők és gyerekek összefogásában egy olyan közösség jön létre, amire büszkék lehetünk Veszprémben. Szülőként csak akkor lehet nyugodt az ember, amikor biztonságban érezheti gyermekét, amit a Kozmutza Flóra Óvoda és Általános Iskola meg tud adni.
Sélley Istvánné, az intézmény igazgatója beszédében elmondta, az ünnepben a legszebb és legfontosabb az együttlét. – Azzal, hogy ilyen sokan összegyűltünk, megadjuk a tiszteletet a múltnak, amelyből a mi közösségünk minden tagjának része vanfogalmazott. Az idei tanévben ünnepli az iskola fennállásának 40. évfordulóját. Az intéz-
gató elismerése, elfogadása és szeretete alakítja – mondta Sélley Istvánné. Hozzátette, Kozmutza Flóra a haláláig vallotta, hogy a gyógypedagógiai munka művészi munka. Az intézmény 1986 óta fogadja az intellektuális képességzavarral rendelkező gyerekeket, tanulókat. Az eltelt négy évtizedben az itt végzett gyógypedagógiai tevékenységek jelentős mértékben kibővültek, ami az ellátott gyermekek életkori sávjainak kitágulása, az óvodai, valamint a középfokú nevelés, oktatás bevezetése, továbbá a súlyos és súlyosan halmozottan fogyatékos tanulók gyógypedagógiája jelenti. Gazdagodtak az egyéni terápiás, valamint a habilitációs lehetőségek is, kiszélesedett a külső és belső kapcsolatrendszerük. Sélley Istvánné fontosnak tartja,
FOTÓ: MW/FÜLÖP ILDIKÓ
feltöltődhetnek. November 10-én a kollégiumi nevelőtanárok néhány kollégista tanulóval felkeresték és megkoszorúzták Budapesten Kozmutza Flóra sírhelyét. Másnap a Veszprémi Petőfi Színház Dr. Bubó előadását tekinthették meg a diákok a Kozmutza Flóra Alapítványnak köszönhetően. November 17én hagyományteremtő céllal az iskola alsó tagozatos osztályai és a fejlesztő, nevelő oktatást végző csoportok vendégül látták egy-egy közös programon a felsősöket és a készségfejlesztő iskolásokat. Majd kedden a Kabóca Bábszínház előadását tekinthették meg a gyerekek, szerdán pedig az Eötvös Károly Megyei Könyvtár programjain vettek részt a tanulók. A pénteki zárónapon szakmai napra hívták a szülőket és a társintézményeket.
Egy nap a gyerekekért, a gyerekek egészségéért
30 éves az Emberkék Alapítvány, ebből az alkalomból Gyermek-és egészségnapot rendeztek a Veszprém Agórában. Az eseményen tartalmas programok várták a családokat, népszerű volt többek között az Alma Együttes koncertje, a bűvész show, az arcfestés, az újszülött újraélesztés oktatás és a terápiás kutyás fejlesztő foglalkozás is.
TT n A megnyitón dr. Unger Vivien gyerekgyógyász, az alapítvány elnöke köszöntötte a résztvevőket, Léberné Stáhl Katalin, a gyermekosztály főnővére és dr. Török Tina gyermekgyógyász szakorvosjelölt kuratóriumi tagokkal együtt, akikkel közösen szervezték a rendezvényt a gyerekeknek. Kiemelte, hogy november 23án ünnepelték a hivatalos bejegyzés évfordulóját is. Az elmúlt évtizedekben az alapítvány rengeteg nagy értékű műszert, diagnosztikus eszközt vásárolt a Gyermekgyógyászati Centrum számára a felajánlásokból befolyt összegekből, továbbá évről évre sikerül hozzájárulni a kis betegek, illetve szüleik kórházi tartózkodásuk alatti kényel-
mének javításához. Az Alapítvány támogatóként részt vesz gyermekeknek szóló egészségügyi-, illetve életmód programok szervezésében és megvalósításában is. Most betegfigyelő monitorok megvásárlását tűzték ki célul.
Dr. Unger Vivien elmondta, a rendezvény célja, hogy a krónikusan beteg gyerekek és családtagjaik egy feltöltő programon vehessenek részt, gyógyító mosolyokkal, hasznos információkkal gazdagodjanak, egészséges társaikkal együtt ünnepelhessék a születésnapot. Ezt a programot azért is szervezték, hogy megköszönjék az elmúlt 30 év támogatását, összefogását minden segítőjüknek és a családoknak.
A megyei kórház gyermekosztályát 30 éve segíti az Emberkék Alapítvány
A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályát már 30 éve segíti az Emberkék Alapítvány. A jubileum alkalmából megköszönték az alapító, Németh József munkáját, aki megemlékezett a kezdetekről és bizalmát fejezte ki az összefogás jövőbeli sikerességét illetően. Virággal köszöntötték dr. Gajzer Éva főorvost is, aki 20 éven át vezette az alapítványt.
FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ
A rendezvény fővédnöke Sótonyi Mónika, Veszprém alpolgármestere köszönetét fejezte ki a példaértékű munkáért, amivel az Alapítvány a beteg gyermekek gyógyulását segíti. Méltatta a kuratórium korábbi és jelenlegi tagjainak az áldozatos munkáját a város nevében is.
A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház képviseletében dr. Gál Béla orvosigazgató köszöntötte az ünneplőket. Kiemelte az alapít-
vány eredményességét, és azt, hogy az önkéntesek lelkes, csillogó szemű munkája milyen sokat segít a mindennapokban is.
A szakmai programok közül sokan érdeklődtek a reanimáció oktatás, azaz gyermek, újszülött újraélesztés oktatás iránt. A résztvevők találkozhattak, kötetlenül beszélgethettek gyermekorvosokkal, gyógytornászokkal, megkönnyítve a mindennapi gyermekgondozást és problémamegoldást. Több orvos, ápoló, higiénés szakember, gyógytornász segítette a rendezvény megvalósulását.
A szórakoztató programokon a gyerekek kedvenceit gyűjtötték egy csokorba a légvártól a kézműves foglalkozáson át a közkedvelt arcfestésig. Bemutatót tartottak a helyi és környékbeli egyesületek, többek között a Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány, a Magic Fitness Sportegyesület, a ZR Team Veszprém Küzdősport Akadémia tagjai és a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat is.
Engedd szabadon lurkód kíváncsiságát!
A Tinker Labs 3–14 éves gyermekek számára fejlesztett, Európa-szerte működő STEAM-alapú oktatási rendszer, amely a hagyományos iskolarendszert kiegészítve segít elmélyíteni a gyerekek tudását és kíváncsiságát.
TT n A program célja, hogy a tanulók saját élményeken, kísérletezésen és aktív felfedezésen keresztül értsék meg, hogyan működik a világ a tudomány, technológia, mérnöki gondolkodás, művészet és matematika területén. A gyerekek így testközelből tapasztalhatják meg például a fizika, kémia, biológia, matematika vagy akár az építészet alapjait.
A Tinker Labs már több mint 70 helyszínen elérhető Európában, Magyarországon pedig olyan városokban mű-
ködik, mint Szeged, Debrecen, Győr, Szombathely, Veresegyház, Baja és Óbuda. Ehhez az egyre bővülő hálózathoz csatlakozott idén Veszprém is.
A Tinker Labs célja, hogy a gyermek kiléphessen a hagyományos tantermi keretek közül.
A kurzusok célja a gyermekek veleszületett kíváncsiságnak megerősítése, valamint annak támogatása, hogy felfedezzék saját érdeklődési területeiket és egyéni tehetségüket. A tanulás itt nem a hagyományos
tantermi keretek között zajlik: a gyerekek aktív szereplői a folyamatnak, akik saját élményeiken keresztül értik meg az összefüggéseket, és olyan készségeket sajátítanak el, amelyekre jövőbeli sikereikhez valóban szükségük lesz.
Veszprémben Balassa Marietta oktató foglalkozik az ifjú palántákkal, aki két gyermek édesanyjaként mindig is fontosnak tartotta a tudományos gondolkodás és a kreativitás korai fejlesztését.
– Felsőfokú tanulmányaimat természettudományos és mérnöki területen végeztem. A gyermekeim születése után egyre inkább foglalkoztatott az a kérdés, miként lehet a tudomány és a mér-
nöki gondolkodás izgalmas világát játékosan és élményszerűen átadni a legkisebbeknek. Ez a gondolat vezetett el az óvodapedagógia felé.
A Tinker Labs a gyermekek számára rendkívül inspiráló közeg FOTÓ: TT
2023 szeptemberében kezdtem meg óvodapedagógus tanulmányaimat, hogy a tudományos szemléletet, a környezetvédelmét, a fenntartható fejlődést támogató műszaki technológiákat és a gyermeki kíváncsiságot még közelebb hozhassam egymáshoz.
- A Tinker Labs számomra egy rendkívül inspiráló közeg, hiszen itt a tudomány, a technológia, a játék és a tanulás tökéletes harmóniában találkozik – pontosan úgy, ahogyan a jövő kis innovátorainak és problémamegoldóinak szüksége lesz rá. Célom, hogy segítsem a gyerekeket abban, hogy a bennük rejlő potenciál teljes mértékben kibontakozzon, és magabiztosan vágjanak bele a jövő kihívásaiba – mondta el Marietta.
Hirdetmények
Tájékoztató mammográfiás
szűrővizsgálatról
A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya tájékoztatása alapján, a Veszprém közigazgatási területén élő azon 4565 év közötti hölgyek, akik két éven belül nem voltak mammográfiás vizsgálaton, az országos népegészségügyi program keretében, szervezett, mammográfiás szűrővizsgálatra invitáló levelet fognak kapni. A népegészségügyi célú szűrővizsgálat lebonyolításának ideje: november – december hónap
Helye: Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Radiológiai Osztálya (Veszprém, Kórház u. 1. földszint)
A szűrővizsgálat az alábbiak szerint vehető igénybe: kedd 14.00–17.00; szerda 14.00– 17.00; csütörtök 14.00–17.00; péntek 14.00–17.00; szombat 08.00–12.30.
A vizsgálat térítésmentes, annak helyéről, időpontjáról, illetve a vizsgálathoz szükséges iratokról a személyre szóló meghívólevélben kapnak értesítést az érintettek.
n n n
Felhívás Veszprém
Megyei Jogú Város településtervének készítése ügyében
Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, a településen székhellyel, telephellyel vagy ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezeteket, valamint a településen működő vallási közösségeket, nemzetiségi önkormányzatot, érdekképviseleti szerveket és civil szervezeteket (a továbbiakban: Partnerek), miszerint Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2025.(II.25.) határozatában a város TELEPÜLÉSTERV-ének elkészítéséről döntött.
A Településterv a város teljes közigazgatási területére terjed ki és két fő részből, Településfejlesztési és Településrendezési tervből áll. Településfejlesztési terv Az önkormányzat a város fenntartható és gazdaságos fejlesztése és üzemeltetése érdekében településfejlesztési tervet készít, mely egy integrált, stratégiai és területi alapú fejlesztési dokumentum.
A településfejlesztési tervben az önkormányzat a rövid, közép- és hosz-
szútávú fejlesztési szándékait foglalja rendszerbe. Ennek keretében a dokumentumban meghatározásra kerül a település jövőképe, annak megvalósítása érdekében meghatározott integrált fejlesztési célok és ezek eléréséhez szükséges feladatok.
Településrendezési terv
A településfejlesztési tervben foglaltakkal összhangban az önkormányzat településrendezési tervet készít, melyet a közgyűlés a város helyi építési szabályzataként fogad el.
A tervezési folyamatról és az ehhez kapcsolódó eseményekről folyamatosan tájékozódhatnak a város honlapján. (https://veszprem.hu/hirdetmenyek/foepitesz/)
Az önkormányzat várja a Partnerek előzetes javaslatait a készülő tervekkel, építési szabályokkal kapcsolatban. Az elképzeléseiket, javaslataikat, módosítási kérelmeiket az önkormányzat számára, a Polgármesternek (és a főépítésznek) címezve: - elektronikus úton a foepiteszi-csoport@gov.veszprem.hu e-mail címre, - papír alapon VMJV Főépítészi Önálló Csoport 8200 Veszprém, Óváros tér 9. címre, - vagy személyesen a 210-es irodában ügyfélfogadási időben, - vagy hivatali kapun (E-papír szolgáltatás) keresztül 2025. december 15 -ig nyújthatják be.
A beérkező kérelmeket, egyéb észrevételeket az önkormányzat munkatársai és a tervezők szakmailag a mindenkor hatályos jogszabályi előírások alapján megvizsgálják, javaslatot tesznek arra, hogy jelen tervezés keretein belül be tudnak-e épülni a Településtervbe.
Felhívjuk a figyelmet, hogy jogszabály szerint - tervezői és önkormányzati döntés megalapozása érdekében - telepítési tanulmányterv készítése válhat szükségessé, melynek finanszírozása kérelmezőt terheli.
A Településterv készítésének első, indító szakaszában a megalapozó vizsgálatok kerülnek összeállításra, mely elkészítéséhez a tervezők a település számos pontján helyszíni bejárásokat tesznek.
n n n
Felhívás
VMJV Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a lakosságot, hogy Veszprém közigazgatási területén az E.On
Áramhálózati Zrt. megbízásából a Bakonyi Fakitermelő Bt. 2025. novemberétől folyamatosan végzi a kis- és középfeszültségű villamos hálózatok mentén a gallyazási és nyiladéktisztítási munkákat a vezetékek biztonsági övezetében. A munkavégzés alapja a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a villamosmű biztonsági övezetéről szóló 2/2013 (I.22.) NGM rendelet.
A gallyazási munkák közérdekű munkálatok, amelyek elvégzése élet- és vagyonvédelmi okokból történik. Kérjük a munkálatok végzése alatt szíves megértésüket.
n n n
Pályázati felhívás
A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) –VMJV Önkormányzata nevében eljárva – nyilvános pályázatot hirdet a Veszprém 02/175 hrsz.-ú – természetben a Látóhegy mellett található – ingatlan értékesítése céljából. A pályázat a legmagasabb összegű ajánlat szempontja alapján kerül elbírálásra. A pályázó ajánlati kötöttségének időtartama 60 nap. A legalacsonyabb vételár: nettó 1.000.000,- Ft Az eljárással kapcsolatos információkat tartalmazó pályázati dokumentáció a kiíró székhelyén 2025. 12. 08. és 2025. 12. 19. napja között, munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 63.500,- Ft. A pályázatokat 2026. 01. 05. napján 09.00 óráig lehet benyújtani a kiíró székhelyén. Információk kérhetők munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban. Tel: +36 20/ 973 8650 n n n
Pályázati felhívás
A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) –VMJV Önkormányzata nevében eljárva – nyilvános pályázatot hirdet a Veszprém, Ady Endre utca 73/A. földszint alatt található, Veszprém 4273/51/A/25 helyrajzi számon nyilvántartott, „posta” megnevezésű ingatlan értékesítése céljából. A pályázat az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja alapján kerül elbírálásra. A pályázó ajánlati kötöttségének időtartama 60 nap. A legalacsonyabb vételár: nettó 48.500.000,- Ft Az eljárással kapcsolatos információkat tartalmazó pályázati dokumentáció a kiíró székhelyén 2025. 12. 08.
és 2025. 12. 19. napja között, munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 63.500,- Ft. A pályázatokat 2026. 01. 05. napján 09.00 óráig lehet benyújtani a kiíró székhelyén. Információk kérhetők munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban. Tel: +36 20/ 973 8650
n n n
Pályázati felhívás
A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) –VMJV Önkormányzata nevében eljárva – nyilvános pályázatot hirdet a Veszprém, Cholnoky utca 11. szám alatt található, Veszprém 4273/105 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan értékesítése céljából. A pályázat az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja alapján kerül elbírálásra. A pályázó ajánlati kötöttségének időtartama 60 nap. A legalacsonyabb vételár: nettó 30.000.000,- Ft
Az eljárással kapcsolatos információkat tartalmazó pályázati dokumentáció a kiíró székhelyén 2025. 12. 08. és 2025. 12. 19. napja között, munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 63.500,- Ft. A pályázatokat 2026. 01. 05. napján 09.00 óráig lehet benyújtani a kiíró székhelyén. Információk kérhetők munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban. Tel: +36 20/ 973 8650
n n n
Pályázati felhívás
A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) –VMJV Önkormányzata nevében eljárva – nyilvános pályázatot hirdet a Veszprém 0438 hrsz.-ú – természetben a Déli intézményközpontban lévő – ingatlan értékesítése céljából. A pályázat elbírálásának szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat. A pályázó ajánlati kötöttségének időtartama 60 nap. A legalacsonyabb vételár: nettó 66.500.000,- Ft
Az eljárással kapcsolatos információkat tartalmazó pályázati dokumentáció a kiíró székhelyén 2025. 11. 24. és 2025. 12. 05. napja között, munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 63.500,- Ft. A pályázatokat 2025. 12. 08. napján 09.00 óráig lehet benyújtani a kiíró székhelyén. Információk kérhetők munkanapokon 08.00 – 12.00 óra közötti időszakban. Tel: +36 20/ 973 8650
Hirdetmények
Felhívás szünidei gyermekétkeztetésre
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetés keretében ingyenes ebédet biztosít a szülő, törvényes képviselő igényére a hátrányos helyzetű, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére, öt hónapos kortól a 18. életév betöltéséig.
Étkezési napok a téli szünetben 2025. december 22-től 2026. január 4-ig, 5 munkanap.
Az ebédet a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikum 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. szám alatti konyháján 11.30-13.00 óra között szolgálják ki, vagy a gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége esetén – hozott éthordóban – adják ki.
A szünidei gyermekétkezéssel kapcsolatos további felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben, hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 7.30-16.00, péntek: 7.30-13.30 óra között, vagy a 88/549-100/164 telefonszámon.
n n n
Vágányzári információ
A Budapest –Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal felújítása várhatóan 2026. első félévében fejeződik be. Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Szombathely felé: A Szombathely felé utazóknak Veszprémben biztosítjuk az átszállást a Devecserig
közlekedő MÁVBUSZ-okra.
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Zalaegerszeg és Ljubljana felé: A buszok Veszprémben Devecser irányában csak felszállás, Székesfehérvár irányában csak leszállás céljából állnak meg. A Ljubljana felé utazók Székesfehérvárig a BALATON InterCity vonattal, onnan Devecserig MÁVBUSZ-okkal utazhatnak. Devecserben az átszállás biztosított Ljubljana felé.
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe és Ajkára: A Budapest felől Ajkáig utazóknak Veszprémben biztosított a csatlakozás a MÁVBUSZ-okra Ajkáig.
Értesítés
Az MH Bakony Harcikiképző Központ területein az alábbi katonai tevékenységek várhatóak: Hajmáskéri Gyakorló-és Lőtér („0”pont és Körös-hegy lő- és gyakorlóterek)
dec. 1. – nov. 30. folyamatos végrehajtással
Tevékenység: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kiképzés (harcászat, szakharcászat), logisztikai tevékenység dec. 1. – dec. 7. folyamatos végrehajtással
Tevékenység: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kiképzés, éleslövészet
dec. 9. 08:00-22:00
Tevékenység: Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítő Csoportfőnökség repülési tevékenység (drón-
teszt)
dec. 10-11. és 17-18. 08:00-18:00
Tevékenység: Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. minőségbiztosító tevékenység éleslövészet Gyulafirátóti Gyakorló- és Lőtér
dec. 1. – nov. 30. folyamatos végrehajtással
Tevékenység: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kiképzés (harcászat, szakharcászat), logisztikai tevékenység
dec. 1. – dec. 7. folyamatos végrehajtással
Tevékenység: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kiképzés, éleslövészet
dec. 08-12.
Tevékenység: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kiképzési tevékenység (harcászat-szakharcászat) folyamatos végrehajtással, esetenként éjszakai végrehajtással
Bakonykúti Gyakorló- és Lőtér (Csörlőházi lő-, és gyakolóterek)
Tevékenység: HM Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. repülési tevékenység (drónteszt) dec. 03-04. és 08-12. és 15-19. folyamatos végrehajtással
Tevékenység: MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dan-
dár kiképzési tevékenység (harcászat – szakharcászat, terepfoglalkozás) esetenként éjszakai végrehajtással dec. 08-17. folyamatos végrehajtással
Tevékenység: MH Különleges Műveleti Parancsnokság kiképzési tevékenység (harcászat-szakharcászat, terepfoglalkozás) esetenként éjszakai végrehajtással.
Lőtéren felmerülő problémával kapcsolatos információ: Várpalota Kossuth Laktanya Ügyeletestől kapható az alábbi telefonszámon: 06 - 88549-555
Hajmáskér Kiképzőbázis parancsnoka: Tolner András főtörzsőrmester 06 30/815 02 87
Bakonykúti Kiképzőbázis mb.parancsnoka: Kiss András főtörzsőrmester 06 30/641-3178
Kommunikációért felelős személy: Varga- Schäffer Mónika főhadnagy 06 30/479-9676
Tájékoztatjuk, hogy Gyulafirátót településtől keleti irányban körülbelül 700-800 méteres távolságban az új bázis kialakításával kapcsolatos munkálatok folynak! Továbbá kérjük figyelembe venni, hogy a lövészetek és katonai tevékenységek ideje alatt a lőtér területén történő tartózkodás fokozottan baleset- és életveszélyes, TILOS! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lő- és gyakorlótér területére a belépés szigorúan engedélyhez kötött! Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területre való engedély nélküli belépés eljárást von maga után!
Téli közlekedés: közös felelősség az utakon
Minden télen újra és újra meg kell tanulnunk együtt élni az időjárással, a közútkezelők munkájával és a közlekedés saját téli szabályaival. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ebben a felkészülésben játszik kulcsszerepet: 31 ezer kilométernyi országos közút üzemeltetéséért és fenntartásáért felel, vagyis a gyorsforgalmi, fő- és mellékutak járhatóságát biztosítja a téli hónapokban is.
V7 n A télre való felkészülés nálunk már ősszel elkezdődik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt mérnökségeinél hadrendbe állítják a több száz munkagépet. Folyamatosan figyelik a meteorológiai előrejelzéseket, az útmeteorológiai állomásaik adatait és útellenőreik visszajelzéseit.
Amikor fagy, havazás vagy ónos eső várható, megkezdik a megelőző szórásokat. Ezek célja, hogy a friss hó vagy a fagy ne tapadjon meg a burkolaton. A síkosságmentesítő anyagok hatását a forgalom gyorsítja, tehát minél több jármű halad
át egy adott úton, annál intenzívebb az olvasztóhatás.
Az ónos eső a legösszetettebb téli csapadéktípus, mivel a vízcseppek a hideg aszfaltra érve azonnal jégréteggé alakulnak. Ilyenkor akkor tudják a leghatékonyabban elvégezni a beavatkozásokat, amikor az esőzés megszűnik.
A hóeltakarítás időzítése szintén kulcsfontosságú. Munkagépeik 3–5 centiméternyi friss hó esetén kezdik meg az ekézést. Egy-egy gép fordulóköre több mint két óra is lehet, amely során 40–70 kilométeres útszakaszt tisztít meg.
Hófúváskor a szél újra ráhordhatja a havat a megtisztított útra, ezért a téli szezon előtt célzottan helyeznek ki
a hófogó rácsokat és hálókat a veszélyeztetett útszakaszokra.
A hideg hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a burkolathibákra is. A fagyási-olvadási ciklusok következtében kialakuló kátyúkat ilyenkor hidegaszfalttal tudják ideiglenesen javítani.
A téli hónapokban a közlekedés biztonsága közös felelősség. Az autósok sokat tehet-
nek a saját és mások biztonságáért: +7 Celsius-fok alatt már érdemes téli gumit használni, indulás előtt ellenőrizni az ablakmosó folyadékot, az ablaktörlőket, a világítást és az akkumulátort. Fontos, hogy legyen az autóban jégkaparó, hólánc, vontatókötél, takaró, meleg ital és némi élelem, valamint hogy ne előzzük meg a narancssárga villogóval dolgozó gépeket, és tartsuk a követési távolságot. A téli közlekedés legbiztosabb alapja: induljunk el időben, és alkalmazkodjunk az útviszonyokhoz. Az aktuális útviszonyokról érdemes indulás előtt tájékozódni a www.utinform.hu oldalon, ahol óránként frissített információk érhetők el. A biztonság közös ügy. Vezessünk felelősséggel, figyelemmel és türelemmel – így érhetünk célba mindannyian biztonságban.
ILLUSZTRÁCIÓ: MKN ZRT.
Kedves Gyémántlakodalmas Házaspárok!
Hatvan esztendő nagy idő egy város, különösen egy család, egy házaspár életében.
Az együtt töltött évek emlékének megidézésére, az örömök, eredmények és a kihívások felelevenítésére invitálom most a gyémántlakodalmukat ünneplő párokat.
Arra biztatom Önöket, kik hat évtizede esküdtek meg, hogy töltsünk el együtt egy közös vacsorát, megemlékezve az elmúlt évekről, nosztalgiázva a régmúlt időkön, beszélgetve a család és a házasság kötelékének erejéről, amely átsegít minden nehézségen.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Veszprém polgármestereként szeretném ünnepi vacsorán köszönteni azokat a házaspárokat, akik 1966-ban kötöttek házasságot.
Keressük azokat a veszprémi párokat, akik 2026-ban ünneplik gyémántlakodalmukat és szívesen részt vennének a város által szervezett hangulatos és meghitt ünnepségen.
Szeretettel várjuk jelentkezésüket a czinki.eszter@gov.veszprem.hu e-mail címen, vagy a 06 20/351-3737 telefonszámon 2026. január 20-ig.
Porga Gyula polgármester
További információ a Házasság hete programsorozatról: www.hazassaghete.hu
Emlékezésre és ünneplésre, házassági emlékeik felidézésére várjuk a 60 esztendővel ezelőtt házasságot kötött veszprémieket, akik szívesen megosztanák a terített asztalnál közös életük emlékezetes pillanatait, mert a házasság és a család olyan érték, melyet ünnepelni kell.
Példaképek példaértékű munkája
A veszprémi önkormányzat gondozásában megjelent A Balatoni Cápa című könyv nem egyszerű sporttörténeti könyv, hanem olyan olvasmány, ami megmutatja a kiemelkedő teljesítmények mögött meghúzódott történéseket.
VARGA VERONIKA n A Király Ferenc és Varga Róbert tollából íródott kiadvány az ötkarikás bajnok Rasovszky Kristóf és egykoron volt edzője, Szokolai László életútját eleveníti fel, ahogy arról a mű alcíme is árulkodik: a Sédtől a Szajnáig. A minap a Hangvillában mutatták be a kötetet, ami a királynék városának második olimpiai bajnokának és az őt hosszú időn át felkészítő nemzetközi szaktekintélynek állít emléket, egyfajta múltidéző a közös munkásságuk és sikereik előtt.
– Öröm, hogy van kiről és miről írni a városunkban, ugyanis itt a közelünkben vannak olyan teljesítmények, amik papírlapra kívánkoznak, és amikre, akikre tényleg büszkék lehetünk. Köszönöm, hogy létrejöhetett ez a könyv. Mi most abban hiszünk, hogy ami igazán megmarad az utókornak, az a papír, a könyv, amit bármikor kézbe lehet venni. Veszprém ezer évének érdekességei ilyen krónikákból állnak. Hálásnak kell tehát lennünk, hogy megszülethetett ez a könyv, ami egy újabb nagyszerű történettel gyarapítja a vármegyeszékhelyünk gazdag történelmét – mondta Porga Gyula polgármester, aki azt is hangsúlyozta, hogy a szerzőpáros régóta fontos szerepet vállal a helyi értékek bemutatásában.
Ovádi Péter országgyűlési képviselő először Rasovszky Kristófot és Szokolai Lászlót méltatta.
– Ők nem csupán magukkal ragadó személyiségek,
egészségük érdekében naponta mozogjanak, ami az előttünk álló Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat egyik célja is.
Mint a bemutatón elhangzott, a mű létrejötte egyéves munkafolyamat eredménye. A szerzők a munkájuk során igyekeztek követni a főhősök versenynaptárát, külföldi és hazai edzőtáborait és elfoglaltságait, hogy minél hitelesebben mutathassák be őket és a történeteiket.
hanem igazi példaképek is, akikre immáron örökre büszkék lehetünk. A mester és tanítványa közös munkája példaértékű, az eredményeik önmagukért beszélnek, s ne feledjük azt sem, hogy egy uszodát is köszönhetünk nekik. Hálásak lehetünk, hogy tavaly nyáron a párizsi ötkarikás játékokon általuk megélhettük azt a pillanatot, ami ma is itt van velünk. Gratulálok a szerzőknek is, akik révén újra visszaemlékezhettünk erre, de hálás szívvel olvashatunk az aranyérmek felé vezető utakról, a sikertörténetekről, öszszességében az emberfeletti teljesítményükről – tette hozzá a politikus.
A lassan egy éve az FTC színeiben úszó Rasovszky Kristóf megjegyezte: megtiszteltetésnek vette a könyv gondolatát, azt, hogy valaki fejéből kipattant az ötlet, miszerint a Laci bácsival közös veszprémi diadalaik egy kötetbe kerüljenek. Szerinte a könyv érdekes olvasmány, s reméli, hogy másoknak is tetszik majd, de azt szeretné, ha a jövőben bővülne az abban található dicsőséglista, hiszen már
készül a következő évek világversenyeire.
– Bízom benne, hogy eztán is tudok olyan sikereket elérni, mint amilyeneket a könyv megszületése előtt. Szeretnék még nagy, rangos eseményeken dobogóra állni, hogy ott folytathassam, ahol a francia fővárosban abbahagytam, hogy méltó lehessek arra, akiről a könyv is szól – húzta alá. Szokolai László, a Balaton Úszó Klub szakmai vezetője szintén megtisztelőnek tartotta, hogy immáron könyv-
jövő generációira is hatást gyakorolhatnak a köteten keresztül.
Az eseményen a szerzők előszavát Gáspár Sándor színművész olvasta fel, aminek egyik, Szent-Györgyi Alberttől származó részlete így szólt: „…Hogy valójában mi is a sport? A sport a test útján nyitja meg a lelket. A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze”. A könyvből egyébiránt erőt meríthet minden korosztály, mivel Kristóf példája
ben is szerepelhet. Ráadásul, mint megjegyezte: jó érzés, ha arra gondol, hogy a
sokakat inspirálhat. Ha nem is arra, hogy olimpiákon induljanak, hanem, hogy az
– Ez egy olyan történet volt, ami nagy felelősség, szép feladat és kvázi „kötelező” volt megírni. Veszprémért, a város sportjáért, az utókorért, illetve a jelenért és magunkért is. Nem az volt a célunk, hogy csupán egy sporttörténeti visszatekintést nyújtsunk, hanem egy úgynevezett sport-lélekkönyvet hozzunk létre, ami a kivételes produkciók mögött álló döntéseket, érzelmeket és háttértörténeteket is ábrázolja. Szerencsénkre városunk díszpolgárai nyitottak és együttműködőek voltak, nem titkolták előttünk a szakmai tapasztalataikat, szívesen megosztották velünk a gondolataikat, ezzel számunkra megkönnyítették az alkotófolyamatot. Két sportember különleges útját próbáltuk bemutatni, azt, hogy kitartással, alázattal és egymásba vetett hittel miként válhatnak valóra az álmok. Igyekeztünk bepillantást engedni a sikerek mögé. Mi magunk között sport-lélekkönyvnek hívjuk, hiszen sok benne a sport, de időről-időre a lelkek is megjelennek benne. Próbáltunk teret adni annak, hogy nem csak az égben, hanem a földön és a vízben is léteznek csillagok. A csoda pedig ott él minden bajnokban. De hogy kiből is lesz bajnok? Aki hisz a csodákban – árulta el Varga Róbert.
Király Ferenc (szerző), Rasovszky Kristóf (olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, hatszoros
Európa-bajnok és junior világbajnok magyar úszó), Szokolai László (edző) és Varga Róbert (szerző) FOTÓK: MW/ FÜLÖP ILDIKÓ
Újabb rangos elismerést kapott a futónap
A Sport Forum Awards Mozgás öröme kategóriában ezüst díjat érdemelt ki a Fuss az iskoládért! program, melyet a Sport Forum Hungaryn adtak át ünnepélyes keretek között.
TT n Az Év veszprémi sportpillanata és a Sportmarketing gyémántdíj után újabb rangos elismerésben részesült Veszprém legnagyobb szabadidősport eseménye, a Fuss az iskoládért! – Valeo-Rotary Futónap. A díjat a közép-európai térség vezető sportkonferenciáján, a Sport Forum
öröm, hogy országosan híre ment az eseményünknek, mellyel már a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatra készülünk – fogalmazott a klubvezető, aki emlékeztetett, hogy a futónap sikere a VEDAC mellett a veszprémi önkormányzat, a Rotary Club
Hungaryn vehette át Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója.
– Engem ért a megtiszteltetés, hogy átvegyem a díjat, de valójában Veszprém és a régió sportszerető közösségének és támogatóinknak elismeréséről van szó. Nagy
Veszprém-Balaton és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) kooperációjának köszönhető.
A Sport Forum Awards azért jött létre, hogy Magyarországon egyedülálló, objektív szempontrendszer alapján elismerje azokat a sportoló-
kat, csapatokat és szervezeteket, akik kiemelkedő sport és marketing értéket képviselnek. Célja, hogy a hatékony marketing- és média-megoldások, innovációk, szabadidős és rekreációs sport programok elismerésével elősegítse a szakmailag helyes, igényes gyakorlatok elterjedését a hazai sportéletben.
A Mozgás öröme kategóriában olyan szervezetet díjaznak, amely a résztvevőket vagy egy közösséget arra késztette, hogy elkezdje, fenntartsa vagy növelje fizikai aktivitását, és ezzel együtt szellemi jólétét.
A Mozgás öröme díjakat a konferencia kiemelt szakmai partnere, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani intézet képviseletében Papp Gábor, a Sportoló Nemzet Program projektmenedzsere, valamint Veress Réka, a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség Európai Sporthét koordinátora adta át.
A Fuss az Iskoládért! közösségi futás célja, hogy az iskolai közösségeket erősítse, ösztönözze a gyermekeket és a családokat a rendszeres testmozgásra és az egészséges életmódra. Az esemény egyszerre szolgálja a mozgás örömével összekapcsolt közösségépítést és a társadalmi felelősségvállalást: a támogatók által felajánlott pénzadomány a legsikeresebb iskolák sportfejlesztését segíti.
Tizenötből tizenöt
Nem vesz vissza a lendületből a veszprémi futsalcsapat, az idei bajnokságban minden meccset megnyertek FOTÓ: MW
Elképesztő szárnyalásban a Vehir.hu Futsal Veszprém csapata, immár a tizenötödik győzelmét is elkönyvelhette a bajnoki címvédő.
TT n Zsinórban a tizenötödik győzelmét is elkönyvelhette a hétvégén a Vehir.hu Futsal Veszprém csapata. De nem csak önmagában a sikerszéria hossza „történelmi”, hanem mindezt egy bajnoki szezonban produkálta az együttes!
Sőt, a nyitány óta nem talált legyőzőre a gárda. A veszpré-
mi futsalcsapat hibátlan az idei szezonban. Úgy látszik, a tavalyi bajnok komolyan gondolta a címvédést. És lehet, hogy vereség nélkül akarnak feljutni a csúcsra?
A csapat legutóbb szerdán – lapzártánkat követőenKecskeméten szerepelt a futsal NB I-ben.
Jubileumi Botev-kupa
Nem sikerült otthon tartani a XX. Botev-kupa első helyeit, Tóth Levente (Dózsa) és Ugray Csanád (Padányi) nyerték a jubileumi sakkversenyt.
A VEDAC súlyemelője, Tamtom Péter Marcell junior csúcsbeállítással mutatkozott be a felnőtt országos bajnokságon.
V7 n Tamtom Péter Marcell az első felnőtt országos bajnokságán szerepelt még junior versenyzőként, melyet a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban rendeztek az elmúlt hétvégén.
Tamtom Péter Marcell
szakításban junior csúcsot
állított be FOTÓ: EGYESÜLET
A VEDAC versenyzője szakításban beállította a junior
országos csúcsot, a 132 kg-os teljesítményével a harmadik legjobb eredményt érte el. Lökésben azonban nem sikerült teljesítenie a 165 kg-ra állított súlyt, és bár a második kísérlete egy hajszálon múlott, nem lett érvényes kísérlete, ezáltal összetettben sem állhatott fel a dobogóra. A súlyemelés versenyidőszaka az idei évre véget ért, a munka azonban folytatódik, az első megmérettetések jövő év februárban és márciusban következnek.
V7 n A Hriszto Botev Általános Iskola és az Ezüst Huszár SE szervezésében Immár huszadik alkalommal rendezték meg a Botev-kupa hagyományos sakkverseny A Botev iskola éttermében folytak a csatározások a hatvannégy mezőn, 15-15 perces játékidők mellett, közel 40 fiatal részvételével, tájékoztatta lapunkat Jónás Péter, főszervező. Az alsó tagozatban svájci rendszerben, míg a felső tagozatban körmérkőzéses rendszerben zajlott le a verseny.
Eredmények: Fiúk: 1-2 osztály: 1. Kellermayer Máté 4p (Herend), 2. Zsigray Mirkó 4p (Herend), 3. Takács Barnabás (Botev) és Kiss Benedek (Báthory) 3,5p. 3-4 osztály: 1. Tóth Levente 7p (Dózsa), 2. Tarda Regő 5p (Botev), 3. Kardos László 5p (Balatonfűzfő).
Felső tagozat: 1. 4p (Padányi), 2. Turbók Ádám 4p (Báthory), 3. Prins
Évek óta nagy sikerrel rendezik a gyermekek sakkversenyét FOTÓ: JP
Marcel 3p (Deák). Lányok: 1. Hartmann Janka (Szilágyi), 2. Szabó Nóra (Deák). Lányok: 1. Rontó Veronika 4p (Deák), 2. Somogyi Olívia 3,5p (Báthory), 3. Marosi Júlia 2,5p (Herend). Felső tagozat: 1. Tóth Laura 6p (Dózsa), 2. Zágonyi Lara 5p (Deák), 3. Rontó Viktória 4,5p (Deák). A verseny legfiatalabb résztvevője, Hapl Biborka (Herend) nyerte el a Pöttöm-kupát.
Veress Réka, Németh Attila és Papp Gábor FOTÓ: SFA
A Laczkó Dezső Múzeum
Gazdasági Csoportja pályázatot hirdet GAZDASÁGI
CSOPORTVEZETŐ
munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás az alábbi linken érhető el: https://www.ldm.hu/hu/hirek/ munkatarsat-keresunk-2025-10-30
A pályázatok benyújtásának módja: Elektronikus úton, az allas@ldm.hu e-mail címen keresztül. 1618602
ÁLLÁST KÍNÁL
Németországba, Hollandiába idősgondozásra 50.év körüli, németül beszélő hölgyeket keresünk. Szállás, utazás megoldott. 06/30/256-1366 Kiss Irén
Veszprém-Jutaspusztán zárt telephelyen 500-1000 m2 épületek ipari tevékenységre, raktározásra évi 6000 Ft/ m2 +ÁFA áron hosszú távra bérbe adók. Veszprém-Kádártán zárt telephelyen oldalfallal ellátott, ipari árammal, vezetékes vízzel, csatornával rendelkező 4 db egyenként 500 m2-es depók hosszú távra bérbeadók. A létesítmény konténerek tárolására, raktározásra, gépjármű tárolására, ipari tevékenységre is alkalmas, depónként külön-külön is zárhatók. A bérlemény telephelyként bejelenthető. Érd.: +36/30/946-9973.
Házhozmenő lomtalanítás, teljes lakásürítés padlástól a pincéig, lomelszállítás épületbontás, udvartakarítás. 06/30/881-9724
*06196*
Kőműves munkák, burkolás rövid határidővel 06-70/170-3504
*08877*
Mindennemű kárpitozást vállalok ingyenes felméréssel, nagy szövetválasztékkal, elszállítással! Hauzer Péter 0620/239-9198
*06195*
Keresse a Veszprémi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon is!
Számlaképes egyéni vállalkozó takarítást vállal. 06/20/477-4356 Balogh Rozália ev.
*18314*
Villanyszerelés kedvező áron! Új hálózat kiépítés, korszerűsítés, rövid határidővel. 06-70/170-3504
*08872*
TÁRSKERESÉS
50.éves férfi, minden káros szenvedélytől mentes, megismerkedne 50-60.év közötti, kimondottan molett testalkatú, őszinte hölggyel kapcsolat céljából. 06/70/242-8668
*18315*
69.éves, egyedülálló férfi keresi olyan valóban magányos, őszinte nő ismeretségét barátság céljából, akivel kitartunk egymásért. 06/88/783-670 *13358*
VEGYES
Eladó retró karácsonyfadíszek, wc magasító. Tel.: 06/30/907-2529 *13361* Várjuk azoknak a 75.év feletti időseknek jelentkezését, akik otthon végezhető segítséget igényelnek. Tel.:06/88/412-652 *18313*
Lehet, hogy a hallása már nem tökéletes? Találgatás helyett győződjön
Dongó Gumiszerviz
használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása, gépjármû és motorkerékpár gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733
Veszprémi Hirdető Iroda Veszprém, Kossuth u. 6. (húszemeletes félemeletén) 88/423-639 E-mail: veszpremihirdeto@gmail.com
Baross Gábor út 13. Tel.: 06 (30) 095 0838 E-mail: balatonalmadi@widex.hu
Nekünk fontos, hogy hétről hétre eljuttassuk Önöknek kiadványainkat! Terjesztési reklamációval kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken várjuk észrevételeiket: E-mail: v7terjesztes@maraton.hu
Tel.: 06/20/383-4309 h–p. 8–16 óráig
Tűzvédelmi tanácsok advent idejére
Vasárnap megkezdődött az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor.
V7 n Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyullad egy lakóház. Pedig a tüzek megelőzhetőek, ha az otthonunk dekorálásakor, az ünnepi készülődés során pár biztonsági szabályt szem előtt tartunk.
Évente átlagosan 50-70 lakástűz köthető az adventi koszorúkhoz. A legtöbb ilyen tűz kis területen okoz károkat, de ez is elég ahhoz, hogy olyan szinten kormozódjanak a falak, hogy az egész szobát újra kelljen festeni.
A gyertyák alatt legyen gyertyatüske, egy kis fém alátét, amely megakadályozza, hogy a gyertya lángja átterjedjen a koszorúra. A koszorút oda helyezzük, ahol
nincs gyúlékony anyag a közelben. A legjobb megoldás, ha magát a koszorút is egy tűzálló tálra tesszük. Az égő gyertyát ne hagyjuk felügyelet nélkül.
A fenyőket már november közepétől elkezdték kivágni, így azok egy fűtött épületben hamar kiszáradnak. A kiszáradt fenyő annyira jól ég, hogy ha csak egy ponton is meggyullad, néhány másodperc alatt az egész fa égni fog, és a tűz a környezetre is átterjed. Lehet késleltetni a fenyő kiszáradását azzal, ha megvásárlás után egy vödör vízben tároljuk, de léteznek vízzel tölthető fenyőtalpak is, így a fa lassabban szárad ki. Akár igazi, akár műfenyőt választunk, fontos, hogy a karácsonyfát fűtőeszköztől, hőforrástól legalább
másfél méterre tegyük. Ne díszítsük gyertyákkal vagy csillagszórókkal. A hagyományos izzók felforrósodhatnak, ezért inkább LED égősort tegyünk rájuk, a vezetéket éjszakára húzzuk ki a konnektorból.
Ne használjunk silány minőségű, hibás, piacon, vagy
sérült, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet. Az égősorok vezetéke ne kerüljön asztal vagy szék lába alá, ne pakoljunk rá tárgyakat, mert megtörik a vezeték, és tűzveszélyessé válik.
A csillagszórók 1000 és 1600 Celsius-fok közötti hő-
A kiszáradt adventi koszorú pillanatok alatt lángra kap ILLUSZTRÁCIÓ: KATASZTRÓFAVÉDELEM
aluljáróban vásárolt fényfüzéreket, égősorokat. Ha régi fényfüzért használunk, nézzük meg, nem sérült-e. Ha
mérsékleten égnek, a forró szikrák messze elpattanhatnak, meggyújthatják a környezetüket. Ne tegyünk csil-
lagszórókat a karácsonyfára. Egyszerre mindig csak egy csillagszórót gyújtsunk meg. A legbiztonságosabb, ha kültéren tesszük ezt. A leégett, de még forró csillagszórót nem szabad egyből a kukába dobni, előtte tegyük egy pohár vízbe.
A megelőzés egyik legjobb eszköze a füstérzékelő. Egy füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal hangosan sípol, így van időnk a lángokat eloltani, vagy menekülni és hívni a tűzoltókat. Egyedül élő idős szeretteinknek vegyünk karácsonyra egy füstérzékelőt. Ezt a szoba közepén a plafonra kell szerelni.
Ha mégis tűz keletkezik otthon, a legfontosabb, hogy meneküljünk ki az épületből és segítsünk másnak is kijutni. Azonnal értesítsük a tűzoltókat! Ha van otthon egy néhány ezer forintból megvásárolható porral oltó tűzoltó készülék, azt bátran használhatjuk, akár elektromos tüzek esetén is.
Esőkert az Erzsébet sétányon
Az urbanizáció egyszerre jelent kihívást és lehetőséget az ökoszisztéma-szolgáltatások globális kezelésében.
A zöld városi területek – a parkoktól és kertektől kezdve a zöld tetőkön át a természetes vagy félig természetes élőhelyekig – számos előnnyel járnak az emberek és a bolygó számára. A fizikai és mentális jóléthez létfontosságú teret biztosítanak, és nagyon fontos élőhelyek a természet, többek között a madarak és a beporzók számára.
A városi zöldfelületek segítenek csökkenteni a levegő-, víz- és zajszennyezést, és védelmet nyújtanak az áradások, aszályok és hőhullámok ellen. A működő városi ökoszisztémák fenntartása jelentősen javítja az emberi egészséget és jólétet, hozzájárul az éghajlatváltozás mérsékléséhez.
VMJV Önkormányzata 2023-tól vesz részt az Európai Unió Urbact IV programja által támogatott BiodiveCity kezdeményezésben. Helyi szakemberek bevonásával városunkban is megalakult a BiodiverCity munkacsoport, amely a klímaváltozás ökológiai hatásainak tompítására, és a városi biodiverzitás megőrzésének lehetőségeire keres helyi megoldásokat, a ha-
zai és nemzetközi jó gyakorlatok felhasználásával.
– Melyek a munkacsoport fő célkitűzései? – kérdeztük Kiss Renátát, a BiodiverCity munkacsoport koordinátorát.
– Az URBACT támogató program két alapelvet minden esetben hangsúlyoz- az részvételt és az integráltságot. A tematikus hálózatokon belül (ilyen a mi városi biodiverzitást zászlójára tűző hálózatunk is), lehetővé teszi az eszmecserét és fejleszti a helyi érdekelt felek készségeit a szakpolitikák kidolgozásában és végrehajtásában, valamint megosztja a tudást és a bevált városi gyakorlatokat. Ennek megfelelően a munkacsoportok tagok háttere sokrétű: a városházán belül irodákon átívelő együttműködés alakult ki a városüzemeltetési, közigazgatási, városfejlesztési és stratégiai iroda munkatásai között, de itt vannak a Pannon Egyetem, a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt., Veszprém Városfejlesztési és Innovációs Kft, az agrárkamara, a Bakonykarszt képviselői, tájépítész, meteorológus, erdész, méhész kollégák. A magunk eszközeivel hozzájárulunk egy fenntartható, lakói életminőségét folyamatosan fejlesztő, befogadó, élhető város elképzeléshez.
A projektben megfogalmazott fő célkitűzésünk,
hogy 2030-ra Veszprém – természeti és épített örökségének megőrzése mellett – a változó környezeti feltételekhez rugalmasan alkalmazkodó város legyen, amely jelentősen növeli vízmegtartó képességét, tovább javítja a zöldterületek minőségét és funkcióit, bevonva a városi közösségeket a tervezésbe, a döntéshozatalba, a megvalósításba és a karbantartásba.
– Melyek a munkacsoport eddigi eredményei?
– A mi munkacsoportunk különösen aktív, amiért nagyon hálásak vagyunk. A projekt 2,5 éve alatt 16 találkozót tartottunk. A munka-
csoport tagok választották ki, hogy kísérleti akcióként a városi méhészetet és az esőkertet válasszuk. A fentiek közül a kis városi méhészet 2025 május óra működik a Kálvin parkban, és a június 22-i Hosszúasztal Piknikkel egybekötött Biodiverzitás Fesztiválon a város mézét kóstolhatták látogatók. Az esőkert egy kísérlet mindannyiunk számára. A munkacsoport találkozókon túl tanulmányutakon is részt vehettünk, itthon és külföldön egyaránt. A városi méhészet bevezetése előtt a XII. kerület Zöld Iroda és a MOME vendégei voltunk, akik örömmel osztották meg tapasztalataikat a városi méhészkedésről.
A munkacsoport javaslataira alapozva egy integrált cselekvési terv készül, amely többek között részletesen megtervez 8 akciót. Ezek a városi klímaadaptív gyepek bővítési lehetőségeit, a városi méhészet fejlesztését, a városi erdők klímaváltozással kapcsolatos kihívásait hivatottak kezelni. A kék vonalon az esőkertek és a vízvisszatartás lehetőségei, az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv kerültek előtérbe. Lesznek terápiás kertjeink, és a lakosok számára tájékoztató alkalmakat tervezünk és kérjük majd a véleményüket, együttműködésüket is a megvalósításban.
– Miért építünk esőkerteket? – tudakoltuk Fodor Anita tájépítésztől, az Erzsébet sétány esőkertjének tervezőjét.
– Az esőkert egyrészt nagyon jó eszköz szemléletformálásra, másrészt egyszerű és szelíd természet alapú vízvisszatartó megoldás. Hozzájárul a városi hősziget hatás mérsékléséhez és sok-sok esőkert együtt jelentősen enyhíti villámárvizes időszakokban a települési vízelvezetési hálózatra nehezedő terhet – mondta a szakember. – Kiválóan rászabható az egyedi helyi adottságokra. Kialakítása olcsóbb, mint a hagyományos, mérnöki műtárgyakon alapuló megoldások.
Szükséges olyan megoldásokat bevezetni a csapadékvízkezelési gyakorlatba, amelyeket a lakosság is meg tud valósítani saját területén, kertjében. Az esőkertek már sok helyütt bizonyítottak (pl: Budapesten, Kecskeméten) és itt a városban is van már egy társasház mellett, illetve egy-két magánkertben.
– Hogyan esett a választás az Erzsébet sétányra?
– A munkacsoporttal kidolgoztunk egy metódust a megfelelő helyszín megtalálására. Felsorakoztattunk a helyismeretünkre hagyatkozva lehetséges helyszíneket,
Szemre is tetszetős az esőkert a sétányon
FOTÓK: VÁROSHÁZA
majd 21 kérdést fogalmaztunk meg. Az ezekre adott válaszok adták ki azt a lokációt, mely a szempontokat figyelembe véve a legoptimálisabb. A kérdések között ilyenek voltak például: alkalmas-e a terület szikkasztásra, van-e lehetőség túlfolyó kialakítására, jól bemutatható-e, megközelíthető-e a hely, tulajdonos/érintett együttműködő-e, húzódnak-e közművek a talajban, fák gyökérzónáján kívül esik-e a hely…?
További, fontos szempont volt az, hogy milyen problémát oldunk meg az esőkert létesítésével. Az Erzsébet-sétány felső, érintett gyalogútja minden csapadék eseménykor eróziós károkat szenvedett, ugyanis az alsóvárosi temető útjairól ide folytak a vizek. Itt a meredek domboldalban lefolyáslassítást is kellett alkalmazni, mert elég hosszú, nagyjából 20%-os lejtésű bevágásban kormányozzuk a vizet az esőkertbe.
– Hogyan működik az esőkert, melyek az ökológiai előnyei?
– Az esőkert tulajdonképpen egy növényekkel beültetett, mesterségesen létrehozott szivárogtató meder, egy nagyobb földtál, melynek formai kialakítása a terepadottságoktól, meglévő növényzettől és egyéb objektumoktól függ. Ebbe a mélyedésbe az eredetileg kiemelt talaj egy részéből és jó minőségű komposztból álló keveréket töltünk vissza úgy, hogy a mélyedés megmaradjon, tehát a hozzá kormányozott víz bele tudjon folyni. A lényege ennek a megoldásnak a gyorsan hömpölygő víz lelassítása, szűrése és visszatartása a talajban. Természet alapú megoldás, tehát működése és felépítése a természetet utánozza. Építő elemei: kő, talaj, komposzt, faágak, rönkök, növények. Kialakításának folyamata szelíd: bár elkészült a komplett terv, a kivitelezés és földmunkák során kissé eltértünk ettől, mert a terep, a fák gyökérzete úgy kívánta. Kézi munkával alakítottuk a talajt a gyökerek és feltételezett közmű közelében, vagy igazítottuk a köveket a helyükre. Nem romboltuk feleslegesen a terepet és a
megtelepedett életet. A beavatkozással segítünk a helyi ökoszisztéma rendszernek, hogy vízhez jusson.
– Milyen növényeket telepítettek az esőkertbe?
– Az esőkertbe úgynevezett tág tűrésű évelőket ültettünk. A tág tűrésű azt jelenti, hogy a kiválasztott növények bírják az időszakos elárasztást, és szárazabb periódusokat is, illetve fagytűrőek. Ez nem tó, a víz néhány óra alatt leürül az esőkertből. Általában cserjéket és fákat is ültetnek esőkertbe, de itt a 120 db elültetett évelőn kívül nagyon szép cserjés és fás állomány van jelen, ezért a biodiverz évelőágyás kialakítása volt a cél. Ültettünk fűféléket és különböző virágszínű, magasságú évelőket, mint például: levendula, réti füzény, cickafark, sásliliom, gólyaorr, macskahere, kasvirág.
Kiss Renátától azt is megkérdeztük, hogy melyek a BiodiverCity munkacsoport jövőbeni tervei.
– A munkacsoport tagok többször, kifejezték és bizonyítottak, hogy szívesen dolgoznak együtt, akár formális munkacsoportként, akár egy-egy ötlet mentén. Nemrég kaptuk az értesítést, hogy egy új, nemzetközi konzorciumban megvalósuló projekt indul „P.A.R.K.S.” néven, amely Perugia jó gyakorlatát adaptálja. A jó gyakorlat az ökoszisztéma-szolgáltatás felmérése megközelítéssel kidolgozott városi erdő stratégia, amely javította a városi ökoszisztémák alkalmazkodóképességét a klímaváltozáshoz, maximalizálta a városi zöld erőforrások éghajlatváltozás mérséklési lehetőségeit előnyöket biztosított a biológiai sokféleség és a természetvédelem számára, javítva az emberek biztonságát, egészségét és jólétét. A kérdésre, hogy a jelenlegi munkacsoport tagok részt vennének-e a jövőben is a közös tervezésben egyhangú igen volt a válasz, ez is jelzi, hogy mennyire jól működő, hatékony, szakmailag és emberileg elkötelezett a csapatunk.
VMJV PH Városüzemeltetési Iroda
Faültetés a városban 2.
Írtunk már róla, milyen gondos tervezést, hosszú előkészületet igényel a városi faültetés. Most a további teendőkről számolunk be.
Miután megtörtént a soksok szempont figyelembevételével történő faj és fajta kiválasztása, az ültetés pontos helyének meghatározása, következhet maga az ültetés. Fontos, hogy a telepítendő fának megfelelő fiziológiai stádiumban kell lennie a sikeres eredéshez. Lombhullató növényeknél ez az időszak a lombhullást követő nyugalmi állapot kezdete. Városunkban zömmel 14 cm-nél nagyobb törzskörméretű földlabdás fák telepítése történik, melyek ültetésénél fontos, hogy - mivel faiskolai kiszedésükkor elvesztik a gyökereik egy részét – egyensúlyba hozzuk a föld feletti és a föld alatti részeket, melyet a korona arányos visszametszésével végzünk.
A legbiztosabb eredés érdekében, és hogy a fa a továbbiakban is jól érezze magát, szépen növekedjen, a növénytelepítés során az ültetőgödrökben talajjavítást, adott esetben –pl. nagyon sziklás talaj esetén – akár teljes talajcserét kell végeznünk. Az ültetőgödör nagysága függ a talaj
minőségétől, az adott faj, fajta gyökerének fejlődési sajátosságától. Agyagos, köves, tömör talajon nagyobb fagödör szükséges, jó tápanyagellátottságú talajon kisebb is elegendő. Telepítés során nagyon fontos, hogy a földlabda épen maradjon. A kiásott gödröt annyira temessük
vissza, hogy a belé helyezett növény gyökérnyaka talajszintbe kerüljön. Itt jó, ha rászámolunk néhány cm-t a süppedés miatt. Ha a földlabdát talajban elbomló jutazsákba csomagolták, akkor azzal együtt helyezzük a
gödörbe. Az ültetéshez legalább két ember szükséges. Míg az egyik helyes szögben tartja a fát, a másik a földet szórja a gödörbe. Fontos, hogy a gyökerekhez kerülő föld morzsás szerkezetű legyen, hogy jól a gyökerekhez tudjon tapadni. Ezt elősegíti, ha ültetés közben rétegenként letapossuk a földet. Arra ügyeljünk, hogy a fa a gödör közepére kerüljön, hogy a gyökerek arányosan és akadálytalanul tudjanak fejlődni. Az ültetést öntözőtányér kialakításával, majd alapos beöntözéssel fejezzük be. Végül a fák mellé 2 vagy 3 db erős karót ütünk, melyekhez kötözőanyaggal rögzítjük a törzset olyan módon, hogy az ne dörzsölje le a fa kérgét. Frissen ültetett fáinknak mindaddig szükségük van támasztékra, amíg nem fejlesztenek akkora gyökérzetet, mely már képes megtartani magát az erős szélben, vagy egy kiadós esőzés után.
Az ütemezett fasor rekonstrukciókat és az évről-évre végzett fásításokat a továbbiakban is folytatjuk annak érdekében, hogy megőrizzük Veszprém gazdag és változatos faállományát.
tartott az Agóra Veszprém Kulturális Központban, telt ház előtt.
MW n A gálán színpadra léptek kicsik és nagyok, akik látványos, sokszor hajmeresztő mutatványokkal kápráztatták el a nézőket.
Szöllősi Adrienn és Holczmann Róbert 2019-ben hozták létre a Légtorna és Légtánc Egyesületet. Négy eszközön zajlik az oktatás: hammock, karika, silk és rúd – a veszprémi légtornagála közönsége ízelítőt kapott mindezekből. Az egyesület 80 állandó taggal rendelkezik, 4-5 éves kortól egészen 40-50 éves korig. Székhelyük, edzéseik helyszíne az ActiCity. A gálán több mint 50
légtornász mutatkozott be különböző eszközökön.
Sótonyi Mónika, Veszprém alpolgármestere beszédében elmondta, büszkék arra, hogy számos sportszervezet öregbíti Veszprém hírnevét, nemhiába lesz a térség 2026ban Európa Sportrégiója. Örömét fejezte ki, hogy Szöllősi Adrienn-nek és csapatának néhány évvel ezelőtt sikerült otthonra találnia a megújult gyermekkórházban, az ActiCityben, ahol minőségi és korszerű körülmények között tudják a mindennapos edzéseket a gyermekek részére biztosítani.
Az alpolgármester azt is kiemelte, hogy ezekhez a mutatványokhoz fizikális edzettség mellett kitartásra, elszántságra, szorgalomra és persze alázatra van szükség.
Lepd meg szeretteidet egy valóban értékes meglepetéssel: ajándékutalvánnyal, mely nemcsak szép, hanem igazán hasznos is.
Ünnepi időszakban is szeretettel és szakértelemmel segítünk megtalálni a hozzád illő keretet és lencsét! Decemberben is várunk szeretettel!
Jelentkezz be most online vagy telefonon látásvizsgálatra!
Csilla Optika
Nézz be, hogy láss!
Veszprém, Szabadság tér 6. +36-30/225-7459 • www.csilla-optika.hu
veszprémben: arany oroszlán – almádi úti – Buszpályaudvar –Dózsavárosi - pláza a 20%-os kupon igénybevételének feltétele a jelen kupon vásárláskor történő leadása. az akció időtartama: 2025. december 8-14. az akciós időszak alatt egy kupon egyszer használható fel, egy vásárló egy terméket vásárolhat 20% kedvezménynyel az akciós időszak alatt. a kupon kizárólag gyógyszernek, tápszernek, gyógyászati segédeszköznek nem minősülő termékekre vonatkozik. az akció más kedvezménnyel össze nem vonható. további részletek a patikákban. Polcon, raktárban, vagy megrendelendő termékekre!
egy darab, tetszőlegesen
az önkiszolgáló polcokról választott termékre.
A sportolók több eszközön is bemutatták, mi mindenre képesek a levegőben FOTÓ: MW/NAGY LAJOS