Zalaegerszeg 2020.08.13.

Page 1

Országszerte több mint 2,5 millió rendszeres olvasó!

ZALAEGERSZEG Z A L A E G E R S Z E G

augusztus 13., 2018 . s2020. ze pte mb e r 12 . , XXVII./29. XXV./35.

Kék lámpásokkal a zalaegerszegi vízi paradicsomban

Szinte telt ház fogadta a strandolni vágyókat az

AquaCityben szombaton délután. A felfokozott érdeklődés a kánikulának volt köszönhető, ám aki a vízi örömökön kívül más programra is vágyott, az sem csalódhatott. A kék lámpás nevű rendezvényen bemutatkoztak azok a szervezetek, amelyek a biztonságunkat szolgálják. A honvédség képviselői a különböző fegyverek mellett harcászati pályát is felállították az alkalmi összecsapások szimulálásához. A rendőrség standján a bűn- és baleset-megelőzés került terítékre. A délután egyik látványosságát a Zala Különleges Mentők szolgáltatták. Alpinista technikával mentettek a toronyból sérülteket. Vezetőjük, Horváth Péter elmondta, hogy a szimuláció szerint magas épületből hoztak le sérülésük, rosszullétük miatt magatehetetlen embereket. zaol.hu Zalaegerszeg, Köztársaság útja 63-67. (volt Pagoda étterem) Tel.: +36 (92) 336-479

Gyerekek gyógyítottak plüssmackókat is abban a kórházban, ami vasárnap nyílt meg az egészségfejlesztési irodában. Itt a gyerekek oldott hangulatban, szakemRendelőnk fő profilja az implantációs berek irányítása mellett, mégis játékosan beavatkozás, ezen kívül az alábbi gyógyíthatták kedvenceiket és győzhetszolgáltatásokat nyújtjuk még: ték le az orvosi rendelőkkel szembeni fé• koronák, hidak lelmeiket. • kivehető és fix Machen Siezaol.hu einen forrás: pótlások Termin bei uns.

Házias jellegű sütemények, pogácsák. 580445

• fogkőeltávolítás Wir freuen uns • tömések, auf Sie! gyökérkezelések A ZÁÉV Építőipari Zrt. Zalaegerszegre • panoráma röntgen Implantátumrendszerünk előnyei: beszerzés ésCT kivitelezés területére • 3D CB Make an • nincs szükség csontfelépítésre regtelenítő szervünket, a májat appointment. • foghúzás után azonnal behelyezhető You are welcome! a mérgektől, hogy egyrészt ser• azonnal terhelhető • nincs nap fog nélkül kenti a mérgek lebontását, másIdeális jelöltünk: részt aktivizálja gyó- Szőke Dr.a májsejtek med. dent. Ádám • felsőfokú gyító mechanizmusait, és az új• E-mail: zahnialfa@live.deépítő- vagy építészmérnöki végzettség Tel.: +36 (83) 540-217 Praxis: 8380 Hévíz, Hévíz Pláza (Flavius Üzletház) • önálló munkavégzési képesség májsejtek képződését.

Máriatövist a Májnak

Rendezvényekre, lakodalmakra, családi összejövetelekre egyedi megrendeléseket is teljesítünk!

AZalaegerszeg, máriatövistTüttőssy az ókorban u. 20. is isTel.: merték, +36 (92) 346 197,században edensuti@gmail.com a 15. pedig a

bencések rájöttek, hogy különösen mérgezések esetén gyógyító hatású, de csak évszázadokkal zegszuperinfo@maraton.hu később, a 18. század gyógyítói www.szuperinfo.hu elevenítették fel újra ezt az indikációt, kezdték el mélyrehatób-

kövek, ekcéma és pikkelysömör, fáradtság és daganatos betegségek gyógyítására is. A máriatövis gyógyászatban alkalmazott termése tartalmazIRÁNYZOTT za legfontosabb hatóanyagát, a szilimarint, mely tulajdonHIRDETÉS képpen három flavonoid keve-

A JÓL

606721

GyerMekkórház félelMek nélkül

MÉRNÖK munkatársat keres.

• jó szervező és kommunikációs készség • döntési képesség


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.