ZALAEGERSZEG
2024. január 30., XXXI./3.
FOTÓ: BURST.SHOPIFY.COM
Átadták a Zalaegerszegi Áldozatsegítő Központot n Az országban tizenharmadikként az elmúlt héten
Zalaegerszegen is átadták az Áldozatsegítő Központot Tuzson Bence igazságügyi miniszter részvételével. A Bíró Márton utca 38. szám alatti iroda szakemberei ingyenes segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak jogi, pszichológiai vagy ügyintézői témakörökben.
úgy jogi, mint pszichológiai vagy anyagi szempontból is. Mint arra a miniszter felhívta a figyelmet, Magyarország élen jár az áldozatok megsegítésében. Hozzátette, az utóbbi években jelentősen átalakult a bűncselekmények elkövetési módozata, egyre több az online csalások száma, ennek visszaszorítása érdekében összehívtak egy munkacsoportot, a szakemberek azon dolgoznak, hogy mielőbb lefüleljék a gyanútlan áldozatokat kereső elkövetőket. Ugyancsak nagy hangsúlyt szeretnének fektetni az áldozatok utókövetésére is abból a szempontból, hogy miként kezeljék a tettes szabadulását követő időszakot.
Balaicz Zoltán polgármester a város nevében üdvözölte a központ létrejöttét FOTÓ: Z7N Király Nóra miniszteri megbízott ugyancsak üdvözölte a zalaegerszegi központ megnyitását. Kiemelte, fontos, hogy egy rablás, csalás vagy testi sértés, esetenként családon belüli erőszak áldozata tudja, van hová fordulnia, akár jogi, pszichológiai vagy anyagi segítségre van szüksége. Rámutatott,
Magyarországon 2011 óta működik áldozatsegítő vonal, ami a nap 24 órájában ingyenesen hívható a 06 80/225225-ös telefonszámon. Az Igazságügyi minisztérium célja, hogy 2025-re minden vármegyében működjön áldozatsegítő központ. Dr. Sifter Rózsa Zala vármegye főispánja a tájékoztatón elmondta, a számokat tekintve jól látszik, hogy 2020 és 2023 között két és félszeresére nőtt a regisztrált áldozatok száma, köszönhetően az online csalások elterjedésének is. Míg az azonnali pénzügyi segély összege 2021-ben 3 millió 920 ezer forint volt, addig 2023-ban ez a szám elérte a 13 millió 529 ezer forintot. Hozzátette,
Z7N
1394902
1395205
A vármegyeszékelyi központban két állandó munkatárs várja a hozzájuk fordulókat, akik a probléma meghallgatását követően konzultálnak további szakemberekkel az ügyfél mielőbbi megsegítése érdekében. A részletekről a Megyeházán tartott tájékoztatón számoltak be a programban résztvevő egységek, szervezetek. Az ünnepségen Tuzson Bence emlékeztetett, a büntetőjog alapvetően elkövetőközpontú abból a szempontból, hogy a bűnesetek elkövetőivel szembeni fellépést helyezi előtérbe, azonban az utóbbi évtizedekben egyre fontosabbá vált az áldozatok megsegítése a bűneseteket követően
a központ létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hiszen az áldozatok gyakran saját maguk sincsenek tisztában lehetőségeikkel. Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, Magyarországon tavaly 168 ezer bűncselekményt regisztráltak, ez 4 százalékos emelkedést jelent az előzőekhez képest, míg sértettet 98 ezret regisztráltak. A rendőrfőkapitány-helyettes rámutatott, fontos, hogy az eljáró szervek felhívják az áldozatok figyelmét az igénybevehető segítségekre, s elirányítsák őket a hozzájuk legközelebb eső központokhoz. Balaicz Zoltán polgármester hangsúlyozta, Zalaegerszeg az ország egyik legbiztonságosabb városa, ugyanakkor amíg egyetlen ember is áldozatául esik egy bűncselekményke, addig szükség van valódi szakmai segítségre a krízishelyzetek átvészeléséhez. Czotter Csabáné, a központtal partnerségben álló Civil Életért Közhasznú Egyesület vezetője arról beszélt, milyen fontos segítő kezet nyújtani az elesetteknek, s remélik, hatékony együttműködői lesznek a programnak. Az együttműködési megállapodást dr. Répássy Róbert parlamenti államtitkár írta alá a résztvevőkkel.
30/458 7717 • 20/246 2502