Mária Kongresszust szerveznek Zalaegerszegen
n Hetvenöt év elteltével ismét Mária Kongresszust tartanak Zalaegerszegen szeptember 8-án és 9-én. A Mária évet még 1947-1948-ra hirdette meg Mindszenty József bíboros és hercegprímás, aki azt megelőzően 25 évig volt Zalaegerszeg apátplébánosa. A program részleteiről adott tájékoztatást Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő és Kéry Henriett, a Családkapocs Keresztény Kulturális
Egyesület elnöke
Elhangzott, a rendezvény igazi összefogással valósul meg, a szervező Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület célja, hogy a Szombathelyi Egyházmegyével, a városi plébániákkal, az önkormányzattal, valamint a Mindszentyneummal közösen megszólítsa a híveket és erősítse a ke-
reszténység összetartozás-érzését.
Balaicz Zoltán felidézte, 1948-ban a Mária év egyik kiemelt eseménye volt a zalai Mária Kongresszus, melyre 35 ezer hívő látogatott el a megyéből és azon túlról is. A cél, hogy az idei rendezvényre egy hasonló -
an nagyszabású zalai Mária Kongresszust tudjanak megszervezni.
Vigh László rámutatott, a program egyik kiemelt eleme lesz a szabadtéri szentmise. Mint mondta, 258 település és 10 város található Zala megyében. Az ország ygyűlési képviselő azt kérte a körzetébe tartozó polgármesterektől, a képviselőtestületektől, az egyházközségi elnököktől és testületektől, hogy minél többen jelenjenek meg, és hozzanak egy táblát, jelképezve azt, hogy mindazt, amit elvetettek magot annak idején Mindszenty Józsefék, az jó talajba hullott.
Hetvenöt év múltán rendeznek Zalaegerszegen ismét Mária Kongresszust FOTÓ: Z7N
Kéry Henriett a másik kiemelt programról, a szeptember 8-i fáklyás körmenetről szólt. Az ünnepi nyitó szentmise után a Ferences templomból indulnak a kertvárosi templomba, ez
jelképezi majd a 75 évvel ezelőtt felgyulladó 300 szeretetmáglyát.
A nagyszabású rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Tel.: 70/3433-340 • E-mail: zalaegerszeg.ronik@gmail.com
Címünk: 8900 Zalaegerszeg, Sport u 1., Tescoban
tartás: hétfő-szombat: 9-19 óráig, vasárnap: 9-17 óráig
ZALAEGERSZEG 2023. szeptember
XXX./32. FOTÓ: BURST.SHOPIFY.COM
5.,
www.ronikbutor.hu
Bútoraink készletről azonnal vihetők! Egyedi gyártás, rövid határidővel! 212 100 Ft 225 900 Ft 118 900 Ft 160 000 Ft MAGYAR TERMÉKEK Boston franciaágy 160x200 cm fekvőfelület Erősített rugós Arno kanapé rugós Fekvőfelület: 140x190 cm Míra sarok rugós 239x150 cm Fekvőfelület: 140x200 cm Kis favorit kanapé szivacsos Fekvőfelület 140x195 cm Optima sarokülő 284x202 cm Ágyazható, állítható fejtámlák, rugós, ágyneműtartós Diana dohányzóasztal 100x60 cm Klark sor falipolccal, ledvilágítással 270 cm Bello 3-2-1 ülőgarnitúra Rugós, ágyazható, ágyneműtartós 398 400 Ft 423 900 Ft 36 800 Ft Scala fotel Sarkított dohányzóasztal 18 500 Ft 117 500 Ft 232 950 Ft 1344555
Nyitva
Z7N
SZÉP-KÁRTYÁVAL
MÁR A BOLTOKBAN IS VÁSÁROLHAT
Augusztus 1-től az év végéig már hideg
élelmiszereket is vásárolhat a boltokban
SZÉP-kártyájával. A munkáltatók pedig idén
akár további 200 000 Ft értékű, egyösszegű, kedvező adózású béren kívüli juttatásban részesíthetik munkavállalóikat.
2023. szeptember 5.
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
2
1334428
Apróhirdetések
LAKÁSELADÁS
42 m2-es lakás eladó Zalaegerszegen, a Landorhegyi úton. Érd.: +3620/216-5776
GARÁZS
Nyílászárók, Redőnyök, Szúnyoghálók szeptemberben 3050%-os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06-20-500-8185
*39850*
Beton mobil garázs Zalaegerszegen eladó 17nm,500 ezer forint. Tel.:06708866480
*44763*
JÁRMÛ
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/6697777
*40688*
Készpénzes autófelvásárlás korrekt áron, teljes körű ügyintézéssel, díjmentes kiszállással. +36-20/5758581
*42441*
AUTÓ
Jégkáros autót vennék tel.: 06-30230-5656.
*35201*
Suzuki, Opel, Volkswagen típusú autók azonnali készpénzes megvásárlása. Tel.: 06-30/2305656
*97783*
RÉGISÉG, ÉKSZER
Vásárolok régi petróleumos, benzines kempingfőzőt, benzin petróleum viharlámpákat, régi benzines öngyújtókat! Érd.06-70/634-3546
*35774*
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Ácsmunkák! Tetők átfedése bármilyen anyaggal, szerkezet építése. Homlokzat hőszigetelése/festése. Bádogosmunkák. Garanciával,-referenciával. Gipszkartonozás, festés. +36/70/407-0440
*39256*
Lindab-lemezelést 8000Ft/m2 anyag, munkadíjjal, tetőfedés, bádogozás, ácsmunka, széldeszkázás, teraszkészítés, lambériázás, lapostető-szigetelés, kúpcserépkikenés, zsindelyezés. Ereszcsatornázás 5000Ft/m. Kisebb javítások, ingyenes felméréssel. Telefon:(0630)124-5181.
*42378*
Redőny és műanyag nyílászáró akció!
20-40% kedvezménnyel, közvetlen a gyártótól! Javítást is vállalunk! Érd.: 30/9361-535
*79835*
Új tetők készítése, felújítása. Tetőfedő, bádogos munkák. Régi tetők kúpkenése, kisebb -nagyobb javítások. Szalay István. Tel.:06706057244. Hívjon bizalommal!
*29881*
Vállaljuk lakások,nyaralók,irodák,lépcsőházak takarítását,ingyenes helyszíni felméréssel,számlaképesen.Tel.:+36 20 466 3478
*25334*
Vállalunk fűnyírást,fűkaszálást rövid határidővel,ingyenes helyszíni felméréssel,számlaképesen. Tel.:+36 20 466 3478
*25330*
GRÁNIT SÍREMLÉKEK NAGY VÁLASZTÉKKAL.
Ablakpárkányok fedkövek gyártása gránitból.
1729
n Sajtótájékoztató keretében jelentette be a Zalakerámia ZTE KK kosárlabda klub, hogy újabb megállapodást kötöttek a Zalakerámia Zrt.-vel, a cég immár tizenhetedik esztendeje névadó támogatója az élvonalban szereplő együttesnek.
A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Martin Hofmann, a Lasselsberger csoport kerámia divíziójának vezetője és dr. Jaramani Rafik, a Zalakerámia Zrt. vezérigazgatója.
A megjelenteket a klub ügyvezetője, Török Róbert köszöntötte, aki elmondta, tizenhetedik éve indulnak a bajnokságban Zalakerámia ZTE KK néven, és egy ennyi ideje működő kapcsolat csakis eredményes lehet.
– Csapatunk neve összeforr a Zalakerámia névvel, amit magam is tapasztalok. Bízunk benne, hogy ez a mostani újabb megállapodás is eredményes lesz.
Ezt követően Jaramani Rafik szólt a megjelentekhez, aki most már egy kicsit távolabbra is tekintett.
– Valóban tizenhetedik éve, hogy működik ez a kapcsolat és remélem, hogy az elkövetkező három-négy esztendőben is így lesz, és együtt jutunk el a kerek huszadik évfordulóhoz – jegyezte meg a Zalakerámia Zrt. vezérigazgatója. - Voltunk fenn és voltunk lenn is, de a legutóbbi bajnokságban a bronzéremért harcolhatott a csapat. Az érem nem jött össze, a negyedik helyen végeztünk, de nagyon bí -
kutyák őrzéséhez villanypásztorok és kiegészítőik nagy választékban Keszthelyen és Kaposváron!
Vadkárok
TÁRSKERESÉS
66/176 sportos, káros szenvedélyektől mentes férfi ismerkedne, hozzá illő hölggyel. Tel.:0670/323-
*21813*
VEGYES
Olvasott könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz megyek. Érd.: +36-70/581-2497
*36524*
IMPRESSZUM
Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató
Kiadja:
Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12.
Felelős szerkesztő: Sárvári Viktória
Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45–49. zegszuperinfo@maraton.hu
Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. A lap ingyenes. Megjelenik Zalaegerszeg közigazgatási területén.
A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetést nem fogad be. Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt.
A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére.
A tizenhetedik szezont kezdi együtt a Zalakerámia Zrt. és a ZTE KK
zunk benne, hogy a most induló szezonban ott lesznek a fiúk az első három között.
A sajtótájékoztatón dr. Martin Hofmann kiemelte e hosszú kapcsolat jelentőségét a kosárlabda csapat és a Zalakerámia Zrt. között.
– A cég magyar menedzsmentje nagyon elkötelezett a kosárlabdacsapat mellett,
akkor is, amikor jobb időket élünk és akkor is, amikor rosszabbat - mondta dr. Martin Hofmann. - Önök is tapasztalják az emelkedő árakat, a piacon beállt változásokat. Ezek az idők nehezebbek, de fontos, hogy továbbra is támogatni tudjuk a csapatot, hogy a szurkolók ki tudjanak menni a mérkőzésekre és szórakozzanak.
A sajtótájékoztatón jelen volt Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere, aki az elhangzottak után a megjelent újságíróknak elmondta:
Töretlen együttműködés: dr. Martin Hofmann, Török Róbert
dr. Jaramani Rafik
– A többségi tulajdonos önkormányzat nagyra értékeli, hogy bár nehéz időket élünk, de már tizenhetedik alkalommal köttetett meg ez a megállapodás. Az együttműködés folytatódik, ami jelentős mértékben támogatja a csapat munkáját.
2023. szeptember 5.
8360 Keszthely, Reischl Imre u. 1. Tel./Fax: + 36 83 312 672 7400 Kaposvár, Dombóvári út 3. Tel. / Fax: + 36 82 410 936 1309622 1340090
megelőzéséhez,
1049654
1049188 Réti u. 53. Búzavirág u. 8. 693483 167090
Pacsa Deák F.út 40. Tel.:+36 30 556 9092 Megtekintéshez telefonos egyeztetés szükséges. www.boorkofarago.hu Tel.:+36 30 556 9092
BÖŐR KŐFARAGÓ KFT.
1344724
Z7N
FOTÓ:
3
és
Z7N
Ha nehezen alszol el, hallgass egy kis zajt!
n Biztos veled is előfordult már, hogy szükséged volt egy kis háttérzajra ahhoz, hogy jobban tudj koncentrálni vagy hogy könnyebben elaludj. Talán nem is tudtad, hogy éppen színes zajokat használsz, melyek segítségünkre lehetnek abban, hogy eltereljék a figyelmünket a környezetünkben előforduló kellemetlen és zavaró hangokról – adta hírül a Life.hu.
A hangtechnikában szinte a szivárvány minden színét felhasználják ahhoz, hogy elnevezzék az egyes hangokat frekvenciatartománytól és intenzitástól függően, így született meg a fehér, rózsaszín és barna zaj, melyek leginkább az ellazulásban, és elalvásban segítenek. Az már egyénenként változó, hogy kinek melyik válik be jobban, ezért érdemes mind a hármat kipróbálni.
Fehér zaj
A fehér zaj azért kapta megnevezésében a fehér színt, mivel megtalálható
benne az összes hallható hangfrekvencia. A legtöbb ember a fehér zajt a hangolatlan televízió vagy a rádió statikus zúgásához köti, de ide sorolható a hősugárzó, a ventilátor, a légkondicionáló és a porszívó zaja, vagy a megnyitott csapból ömlő folyóvíz, illetve állandó eső is. Ez a folyamatosan ismétlődő, monoton zúgás
kiváló arra, hogy elterelje a figyelmünket a kintről jövő hangokról, segíti az elalvást és a koncentrációt, sőt, a kognitív funkciókat is javíthatja. Egy tanulmány szerint a fehér zaj segíthet, hogy az újszülöttek könnyebben elaludjanak, mivel a monoton hang az anyaméhben töltött hónapokra emlékezte -
ti a csecsemőket, így a fehérzaj-generátor különösen kisgyermekes szülők körében népszerű. Ugyanakkor mivel a koncentrációt is javítja, munka közben is érdemes fehér zajt hallgatni, mert növelheti a teljesítőképességet.
Rózsaszín zaj
A második leggyakoribb színes zaj a rózsaszín zaj, mely jellemzően a természet pihentető hangjaihoz kapcsolódik. Ilyen egy morajló folyó, egy hullámzó óceán, a susogó levelek vagy egy eső, ami megállás nélkül esik.
tenzívebb, míg magasabb frekvenciákon lágyabb, mint a fehér zaj, ezért az emberi fül számára jobban megkülönböztethető – írja a Healthy Hearing. A kutatások alapján míg a fehér zaj a kisbabák nyugodt alvását segíti elő, addig a rózsaszín zaj az idősebb korosztálynak segíthet az alvásproblémákban, sőt javíthatja a memóriát is.
Barna zaj
Rendelőnk fő profilja az implantációs beavatkozás, ezen kívül az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk még:
• koronák, hidak
• kivehető és fix pótlások
• fogkőeltávolítás
• tömések, gyökérkezelések
• panoráma
röntgen
Implantátumrendszerünk előnyei:
• nincs szükség csontfelépítésre
• foghúzás után azonnal behelyezhető
• azonnal terhelhető • nincs nap fog nélkül
• 3D CB CT
Dr. med. dent. Szőke Ádám
Tel.: +36 (83) 540-217 • +36 (83) 900-116 • zahnialfa@live.de Praxis: Hévíz, Nagyparkoló tér 21. (Flavius Üzletház)
Flavius Dental
Sokban hasonlítanak, ugyanakkor a rózsaszín zaj alacsony frekvenciákon in-
HÉVÍZ
RELAX DENTAL FOGÁSZAT
Szombatra is foglalhat időpontot!
A láthatatlan fogszabályozás
- Fogágysorvadás lézeres kezelése
- Azonnal terhelhető implantátumok
Tel.: 06 30 9397-487
8380 Hévíz , Széchenyi u.2. (Relax Ház-Nagyparkoló) www.hevizrelaxdent.com
A barna zaj inkább a rózsaszín zajra hasonlít azzal a különbséggel, hogy még mélyebben és erősebben szól az alacsony frekvenciákon és nélkülözi a magas frekvenciájú hangokat, ugyanakkor intenzitásában fokozatosan csökken minden egyes növekvő frekvencia oktávnál.
Ilyen lehet egy trópusi eső, egy vihar mennydörgéssel vagy egy háborgó óceán hangja.
Egy 2017-es tanulmányban a munkavállalók egy csoportját vizsgálták és arra jutottak, hogy a barna zaj használata javíthatja a koncentrációt, hatékonyabbá teszi a feladatelvégzést, továbbá alvási problémák és szorongás kezelésére is hatékonyan alkalmazható.
2023. szeptember 5.
1046588
1046586
MW
4
A rózsaszín zaj az idősebb korosztálynak segíthet az alvásproblémákban, sőt javíthatja a memóriát is FOTÓ: SHUTTERSTOCK
2023. szeptember 5. 10 2020. december 1. sudoku sudoku sudoku ® ®® A feladványban szereplő számok és betűk: 0123456789ABCDEF ®® irregular kakuro 5
Gyere zöldben!
Pár nap és indul a belvárosban a Vadpörkölt és Borfesztivál
n Szeptember 8-9-10-én ismét a vadgasztronómia, Zala Vármegye erdei és a bor kerül főszerepbe Zalaegerszegen, az idei Vadpörkölt és Borfesztiválon. Az Érték és Minőség Nagydíjjal kitüntetett rendezvény fő attrakciói között szerepel a Filmzenei Koncert, a vadászkutya felvonulás, valamint a nagy sikerű vadfőző verseny. A részletekről a Városházán számoltak be.
kar előadásában. Erről Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő és Tóth László, a hangversenyterem és a zenekar vezetője számolt be. Mint mondták, az est során olyan klasszikus elemek csendülnek fel, mint a Bosszúállók, vagy a Dallas filmzenéi. Ezzel találkozik egymással a komolyzene és a könnyed szórakozás.
honokat fogják segíteni. A rendezvényen a Kvártélyház Dísz téri jegypénztárában elővételben megváltott, illetve a főzés napján a helyszínen árusított 500 forintos ebédjegyekkel lehet az elkészült ételekből vásárolni. Egy ebédjeggyel egy adag étel vásárolható.
A népszerű vadászkutya felvonulás szeptember 9-én, szombaton, 17 órakor indul a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület közreműködésével.
Balaicz Zoltán polgármester felidézte, 2008-ban első alkalommal szerveztek hasonló rendezvényt a belvárosban, annak fő témája a szüret, a szőlő, a bor volt. Azonban a tapasztalat azt mutatta, hogy csaknem minden településnek van hasonló tematikára épülő rendezvénye, s a városvezetés szeretett volna egy olyan programot megálmodni, melynek arculata kizárólag Zalára, Zalaegerszegre jellemző. Vármegyénk az ország egyik erdőkben és vadakban legjobban bővelkedő területe, s a vadételek mellett fontos a zalai erdők minden kincse, a gomba, a méz, valamint a zalai pálinkák és borok. Ezen értékek
mentén indították útjára a Vadpörkölt és Borfesztivált.
A városvezető kitért arra is, hogy 2022 végén kérdéses volt a rendezvény sorsa, azonban a stabil gazdasági tervezés és működés lehetővé tette a szervezést. A program nagyságát mutatja, hogy összesen 13 testvérvárosi delegáció érkezik a városba (Marl, Klagenfurt, Gorizia, Krosno, Dunaszerdahely, Marosvásárhely, Barót, a Barót – Zalaegerszeg Baráti Egyesület, Nyárádszereda, Lendva, Beregszász, valamint Szlovénia parlamenti képviselete.
A rendezvény egyik fő „fogása” lesz az évek óta nagy népszerűségnek örvendő
Film zenei Koncert a Zalaegerszegi Szimfonikus Zene-
Közlekedési információk
Szeptember 7-én, csütörtökön hajnaltól szeptember 11-én, hétfő hajnali 4 óráig lezárják a Széchenyi tér és a Kossuth utca Petőfi utcáig tartó szakaszát, valamint a Kisfaludy utca Ady utcáig tartó szakaszát. Idén a lezárás nem érinti a Kazinczy teret.
A lezárással érintett területen szeptember 7-én, csütörtökön hajnaltól tilos a parkolás. Szeptember 8-án, pénteken 9 órától vasárnap éjfélig a Tüttőssy u. 10-22. szám előtti szakaszra csak az ott lakók hajthatnak be, a Kossuth utcára való haladás nem lehetséges. A rendezvény ideje alatt a Kisfaludy utcáról tilos a Kossuth utcára történő felhajtás. A gépjármű forgalom a Petőfi utca irányába az OTP árkádja alatti átjárón keresztül történik. A rendezvény alatt lezárják a Kossuth Lajos utcát, ezért az érintett helyi járatok terelt útvonalon közlekednek. A szervezők azt kérik, hogy amennyiben lehetséges, gyalogosan közelítsék meg a fesztivál helyszínét.
A szervezők nevében Tompa Gábor fesztiváligazgató szólt. Mint mondta, a nyitó ünnepi felvonulás szeptember 8-án, pénteken, 16 órakor indul a Városháza elől és egészen a Széchenyi téri nagyszínpadig vonulnak többek között a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület katonái, az Albatrosz Táncegyüttes, a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a Zalai Táncegyüttes.
A fesztivál ünnepélyes megnyitója a felvonulás után a Széchenyi téri nagyszínpadon lesz, ahol egyesével köszöntik a testvérvárosi delegációkat, majd a díszsortűzzel megkezdődik a rendezvény.
Szeptember 9-én, szombaton, 9 órától 70 csapat vesz részt a jótékonysági vadfőzésen a Városháza, a Kisfaludy utca és a hangversenyterem környékén, a bevétellel a zalaegerszegi idősott-
Az érdeklődőket, a fotókat, a szelfiket készítőket várják a magaslesek, a szabadtéri trófeagyűjtemény és a Pylon-94 Kft. által készített különleges, újragondolt, modern vadászles.
A Göcseji Múzeumban szeptember 9-én és 10-én, 14 órakor ingyenes tárlatvezetéssel tekinthető meg „A kelta szarvas isten nyomában” című időszaki kiállítás.
Szeptember 10-én, vasárnap, 10-18 óra között Civil Udvart rendeznek be az Európa téren a különböző egyesületek és alapítványok játszóházzal, meglepetésekkel és ajándékokkal.
A hagyományokhoz híven a rendezvény ideje alatt a legkülönfélébb ízletes vadételeket lehet majd megkóstolni abban a 9 étteremben, melyek csatlakoztak a fesztiválprogramhoz: Arany Bárány Szálloda, Contrast, Díszpinty, Kiskondás Étterem, Pedro, Piccolo Étterem, Strike, Tó-Ka Étterem, Véndiófa Étterem.
Tompa Gábor fesztiváligazgató rámutatott, a fesztivál zenei kínálatában többek között a VALMAR, az IRIE MAFFIA, az Ed Philips and the Memphis Patrol, a Shabby Blues Band, az Intermezzo Latin Club is megtalálható.
A lakossági kérésekhez igazodva idén is számos helyi művész lép színpadra. A teljesség igénye nélkül a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, DJ Rebell, Berkes Dániel és tanítványai, Kovács Virág a Rox-szal, a Manic Monday, valamint a színház művészei.
A szervezők felhívták rá a figyelmet, hogy a fesztivál jelmondata: „Gyere zöldben!” Fontos, hogy a résztvevők is hangsúlyozzák, akár a turistáknak is megmutassák a rendezvény jellegét, ezért kérik, hogy aki csak teheti, ebben a három napban öltözzön vadásziasan, vagy legyen rajta minél több zöld, esetleg barna ruha.
Z7N / fotók: Z7N
2023. szeptember 5.
6
2023. szeptember 5. Az orosz-ukrán háború kitörése óta 5100 Ukrajnából menekült gyermek jár magyar iskolákba és óvodákba. Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
HÁBORÚBÓL! ITT AZ IDE JE A BÉ K ÉNE K ! 1338620 7
ELÉG VOLT A
Befejeződtek
A ZTE Blade A31 Plus 32GB akció 2023.08.01-től, a készlet erejéig érvényes lakossági előfizetők körében 2 éves határozott idejű Kapcsolat ON mobil csomagra történő előfizetés esetén. A kedvezményes készülékár nem tartalmazza a szolgáltatás havidíját. A készülék kedvezmény nélküli bruttó ára: 40 990 Ft. Az az előfizető részesülhet Termékvásárlási támogatásban, aki legalább 3 hónapja rendelkezik aktív előfizetői szerződéssel a TARR Kft.-nél, és akinek az igénylés napját megelőző 3 hónapban a behajtási státusza nem volt felszólított vagy annál erősebb behajtási státuszú, valamint az igénylés pillanatában díjtartozása nem áll fenn. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, további részletek elérhetőségeinken. Az esetlegesen előforduló nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.
Viccsarok
VONATJEGY
Székely bácsi rohan a vonat után, de elkésik, a vonat akkor gördül ki a peronról, mikor odaér. Erre a bácsi:
- Eredj csak, eredj, a jegy úgyis nálam van!
Összefogással újult meg az Ady iskola első blokkjának teljes fűtési rendszere FOTÓ:
n Az elmúlt hetekben megtörtént a fűtéskorszerűsítés az Ady-iskolában, a munkálatok során az egyik blokkban teljesen megújult a rendszer. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.
Mint azt Kajári Attila tankerületi igazgató elmondta, tavaly a fűtési szezon közepén az egyes blokkban kilyukadt a régi, 40 éves cső, s ugyan a hibát átmenetileg elektromos fűtőtestekkel orvosolták, hosszútávú megoldást kerestek a problémára. Az önkormányzat 6 millió forintos támogatásával, öszszesen 13 millió forintból újították meg a csöveket, valamint a radiátorokat.
Balaicz Zoltán polgármester arról beszélt, hogy ugyan 10 éve nem az önkormányzathoz, hanem az államhoz tartoznak az iskolák, de a városvezetés számára fontos az intézmények támogatása. Hozzátette, az iskolai rekonstrukcióval egyetemben megvalósult a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem fűtési rendszerének leválasztása a tanintézményről további 16 millió forintból.
Vigh László országgyűlési képviselő elmondta, a fűtéskorszerűsítés különösen nagy hangsúlyt kap az energiaválság idején, s minden ilyen, valamint ehhez hasonló beruházás fontos lépés a fenntartók számára.
Czigány László, az iskola igazgatója a köszönet szavaival fordult a város- és tankerületi vezetés felé, mint mondta, nagy könnyebbség lesz számukra a jövőben az új rendszerrel dolgozni.
Káldi Dávid önkormányzati képviselő arról tájékoztatott, hogy a környéken zajlik az Ady utca Kisfaludy utcától a Kazinczy térig tartó felújítása. Ezzel együtt pedig megújul a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem előtti tér is, ez idő alatt kérik az arra közlekedők türelmét.
MŰTEHENEK
- Miért raknak ki műteheneket a városban?
- ???
- Mert fogyóban a műtrágya.
EGYES SZÁM
HARMADIK SZEMÉLY
A tanár felelni szólítja Pistikét:
- Pistike, mondd meg mi az egyes szám 3. személy! - Őőőőőő...
Zalaeger szeg Alsóerdei u. 11. 2023. 08.31-től 09.13-ig
H - P: 8. 00 - 16. 00 Szo
- V: ZÁRVA
2023. szeptember 5.
Z7N
449 Ft Többféle 120 g 2242 Ft/kg 269 Ft Többféle 140 g 3207 Ft/kg 379 Ft Többféle 90 g 1767 Ft/kg Többféle 200 g 1295 Ft/kg 259 Ft 159 Ft
Z7N
Többféle 140 g, 2707 Ft/kg 379 Ft 200 g 4895 Ft/kg 979 Ft Többféle 65 g - 125 g 2793 - 6446 Ft/kg 419 Ft 2199 Ft /kg 399 Ft 250 g 1596 Ft/kg 330 g 1148 Ft/kg 429 Ft 330 g 1300 Ft/kg 239 Ft Natúr Mogyorókrémes 51 g, 4686 Ft/kg Többféle 150 g 1060 Ft/kg 159 Ft 1333018
OKOSTELEFON Az élet itt van!
VISSZA A SULIBA ÚJ MOBILLAL! MOST 990 FORINTÉRT TIÉD LEHET EGY ZTE
További kedvezményekért legyél -os! 1329863 8
+ ajándék: