Zalaegerszeg 2022.05.17.

Page 1

ZALAEGERSZEG

2022.05.17., XXIX./19.

Együtt az egészségért és a kórházért

Rendkívül sikeres volt a második Richter szűrőnap n 2009-ben hirdetett első alkalommal egészségnapot Zalaegerszegen a Richter, nemrégiben pedig második alkalommal várták szűrésekre a megyeszékhelyieket. A cél a korábbiakhoz hasonlóan kettős volt: egyfelől minél több embernek lehetőséget adni egészségi állapotának felmérésére, másfelől növelni a Zala Megyei Szent Rafael Kórháznak szánt 3,5 millió forintos alapadományt. Az egészségnap rendkívül jól sikerült, késő délutánra kiderült, 7 millió 485 ezer forint gyűlt össze az egészségügyi intézmény számára. Ugyan az időjárás nem túl kedves arcát mutatta, a 9 óra után induló Dísz téri szűréseken mégis sokan jelentek meg. A látogatók töb-

bek között lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek prosztata-, csontritkulás-, csontsűrűség- vagy koleszterinszint-vizsgálaton, de komplett képet kaphattak bőrüket, testösszetételüket illetően is. Mindeközben tanácsokat kaptak olyan fontos témákban, mint az asztma, a depresszió, a változókori problémák vagy a diabetológia. A gyerekeket játszóház, gyermeksarok és bábszínház várta, míg a felnőttek mások mellett Jaksity Kata, Béres Alexandra, Szily Nóra és

Zalaegerszeg ismét összefogott: a 3,5 millió forintos alapadományt sikerült csaknem 7,5 millió forintra feltornászni FOTÓ: Z7NAP Radványi Dorottya előadásai által bővíthették ismereteiket. A nap végén dr. Gasztonyi Beáta kórházigazgató Balaicz Zoltán polgármester és Vigh

László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos társaságában vette át a Richter képviselőitől a csaknem 7,5 millió forintos adományról

szóló igazolást. Az összeget a neurológiai osztály új, multifunkciós ultrahangjának beszerzésére fordítják. Sárvári Viktória

Hivatalosan is megnyitják a grillszezont

Kulináris élvezetek – Folytatódik a Mustra programsorozata n Május 19–21. között, csütörtöktől szombatig ismét gasztro-sétálóutcává alakul Zalaegerszeg belvárosa. A tavaly indított és nagy sikerrel megrendezett Mustra sorozata folytatódik, ezúttal a Grill&Chill jegyében. A gasztronómiai különlegességeket, különleges italokat és jó zenéket kínáló rendezvény ráadásul bővült is egy újabb szereplővel. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a Városházán. A beharangozó során Balaicz Zoltán polgármester felidézte, tavaly fogalmazódott meg több helyi vendéglátóhely ­t ulajdonos részvételével az az ötlet,

hogy új színt visznek a város gasztrokulturális életébe és ősszel a bor, illetve ahhoz kapcsolódó ételek mentén egy közös összefogással megvalósuló, tömegeket megmozgató rendezvénnyel rukkolnak elő. A kezdeményezés rendkívül jól sikerült, így idén tavas�szal, más tematikával, de ismét életre hívják a programot, immár hét helyszínre bővítve a kínálatot. A polgármester úgy fogalmazott, elismerésre méltó, amikor helyi vállalkozások új, innovatív ötletekkel állnak elő, olyanokkal, amelyek nem csupán a zalaegerszegiek körében válnak népszerűvé, de a város turisztikai vonzerejét is növelik. Kiemelte, a tavaszi Mustrában részt vevő ven-

déglátóhelyek – 4Seasons, Cont­rast, Díszpinty, Pampetrics, Pedro, Piccolo, Spájz – hisznek az összefogásban, s annak ellenére, hogy konkurenciái egymásnak, képesek voltak együttműködni valami új és a vendégek számára kuriózum-

ként ható program létrehozásában. A vendéglátóegységek képviselői részéről elhangzott, a tavaly ősszel először megrendezett Mustra a helyi pozitív visszajelzések mellett országos visszhangot kapott, így bíznak

benne, hogy egyre többen és többen érkeznek majd a Grill&Chillre más városokból is. A május 19. és 21-e között megrendezett grillszezon�nyitón a tavasz végi, nyár eleji időszakhoz kapcsolódó, ugyanakkor saját arculatukhoz igazodó különleges ételekkel, izgalmas italokkal és zenével várják a látogatókat. A kínálat oly széles, hogy a résztvevők biztosak benne, mindenki megtalálja majd a számára kedvező programot és ételt. A vendéglátóhelyek „ös�szetartozását” mutatja az is, hogy minden helyen egységes áron vásárolhatják A tavaly ősszel először megrendezett Mustra a helyi pozi- meg a kulináris élvezetektív visszajelzések mellett országos visszhangot kapott, így re vágyók a kínált ételeket. bíznak benne, hogy egyre többen és többen érkeznek majd Asztalt foglalni érdemes… a Grill&Chillre más városokból is FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO Sárvári Viktória


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.