ZALAEGERSZEG
2022.03.10., XXIX./9.
Nőnapra kedves ajándék a vágott vagy cserepes változat is
A virágok szépségükkel továbbítják az üzeneteket n Ki nem mondott szavakkal beszélnek a virágok, minden hölgy megérdemli, hogy a nemzetközi nőnapon a férfiak üzenetét rajtuk keresztül fogadja. Hála, köszönet, szeretet, megbecsülés, törődés, elismerés, kedvesség és odafigyelés. Mindezeket közvetíti a legmegfelelőbb kedvességvirág szépségével kortól gel érkezik. függetlenül minden nőnek. A virág maga az élet, Egyrózsaszál szebben beAlexandre Dumas szerint szél…. pedig „a nők olyanok, mint Sári Ibolya, a Tarka-Barazok a virágok, amelye- ka Virágüzlet vezetője elket a véletlen az árnyék- mondta, nőnapra különöban sarjasztott ki a földből; sen kedveltek a tavaszi, folyvást a fény felé törnek, színes szálvirágok. „Egy üde és illatos szirmaikat a rózsaszál szebben beszél, napon bontják ki (…)”. mint a legszerelmesebb le- Nőnapra egy szál, vagy egy csokorka kötött bármilyen vágott Nőnapon sok férfi elbi- vél…” – szól a dalszöveg, virág mindenképpen kedves emlék lesz. zonytalanodhat, milyen ám az örök klasszikusok ajándékot válasszon, azon- mellett, mint a rózsa, a tu- szöntötték fel a hölgyeket, Cserepes üde színfolt ban egy szál, egy csokor lipán – amit fiatal és idős de ma már kissé divatA tavasz első hagymás vagy egy szép cserepes vi- is egyaránt kedvei -, ke- jamúltnak számít. virágjai is nagyon népszerággal biztosan nem nyúl- lendő a gerbera, az írisz, rűek, a tulipán, a krókusz, hat mellé, megannyi vál- a liliom, a jácint, a frézia Tudni illik, hogy mi illik a nárcisz, a jácint vagy a tozatot kínálnak ezen az a nárcisz, az alstromélia Egy kis illemszabályt fürtös gyöngyike kiváló ünnepen a virágboltok. A és a liziantus. Az orchi- sem árt tudni a férfiaknak nőnapi meglepetés lehet, legjobb, ha a megajándé- dea vágott virágként is az a vágott virágokról, misze- ezek pedig elvirágzásuk kozandó hölgy kedvenc vi- egyik legelegánsabb, le- rint azok szárát ne vágas- után a kertbe is kiültetrágját ismeri és ajándékoz- gelőkelőbb, bárki részére sák vissza, és páratlan szá- hetők, hogy a következő za, azonban egy szál, vagy kiváló választás. A szegfű mút köttessenek csokorba években újra és újra megegy csokorka kötött bármi- kapcsolódik legrégebb óta tíz szál alatt. Hölgyeim, fi- örvendeztessék és elkáplyen vágott virág minden- a nőnaphoz, már a 20. szá- gyelem! Ha vágott virágot ráztassák női tulajdonoképpen kedves emlék lesz. zad elején is e virággal kö- kapunk, illik azonnal víz- sukat. A szálas változat mindenbe tenni, és nem megfeledNőnapon minden virág, kinek adható, családtagkezni róla a későbbiekben még a cserepes változat is nak, ismerősnek, munsem. A vágott virág szárát beszédes és kedves figyelkatársnak egyaránt, mindig tisztítsuk meg meség – vallja a virágkötő közülük a klassziolyan magasságban, szakember. Előkelő, bár kus és a tavaszi vihogy a levele ne ér- nem éppen olcsó az orchirágok a legmegfelejen a vízbe. Mielőtt dea, de kiváló meglepetés lőbbek, ugyanakvízbe tesszük, vág- lehet a korall, gerbera, azákor ma már nagy junk vissza a szárá- lea, fokföldi ibolya, primudivat, és szerenból és naponta, két- la, ciklámen, kampanulla, csére jócskán elnaponta cseréljük a begónia. Azok a hölgyek, tűnőben van az a vizét, és a szárat ak- akik szeretik a szobanövénézet, miszerint csekor is egy kicsit újra nyeket és szeretnek róluk repeset nem illik ajánvágjuk vissza. Ha ezekre hosszabb időn át gondosdékozni. A virágokfigyelünk, egész bizto- kodni, biztosan örülni fognak jelentésük van, Nőnapon minden virág, még a cserepes san tovább gyönyörköd- nak még akár a vitorlaviha a férfi figyel azok- változat is beszédes és kedves figyelme- hetünk az ajándékunk rágnak, flamingónak vagy ra is, biztos, hogy a ség. FOTÓFORRÁS: SÁRI IBOLYA szépségében. a szobarózsának is, utóbbi
kiültethető a szabad földbe vagy akár cserépben is tartható a balkonon. A virág fajtájához és színéhez illő szép kaspókkal még tovább emelhető az ajándékozott növény ékessége, ahogy a díszcsomagolással vagy betűzőkkel is. Szimbólumok és színek A virágok üzenetet hordoznak. A vörös rózsa a szeretet, a szerelem virága, a frézia az ártatlanság jelképe, a fehér liliom a tisztaság, az őszinte tisztelet jele, a sárga rózsa a barátságé, a margaréta a hűséges szerelem és a titoktartás szimbóluma. A színekről annyit árult el Sári Ibolya virágkötő, hogy a fiatal hölgyeknek, kislányoknak a rózsaszínűt válasszuk, az idősebbeknek a sötétebb színűeket illik adni, jó választás a bordó, a lila, a sárga és a kék is. A fehér szín a tisztaságra, ártatlanságra utal, de ha őszinte szeretettel adják, a virágok - bármilyen színű és bármilyen fajtájú is – mindig megszépítik az ajándékozott napját. Hölgyeim! Élvezzük hát az ajándékba kapott növényeket, gyönyörködjünk szépségükben, szirmaik, és színeik változatosságában, hiszen virágból sohasem elég. Iskender Pala török irodalmár szerint a virágok illata a lelkeket egymáshoz kötő ima és William Shakespeare híres sorai a Rómeó és Júlia című drámájából is igazak e napon: „Mi ez a név? Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, épp oly illatos.” Szabó Csilla