Zalaegerszeg 2022.02.24

Page 1

ZALAEGERSZEG

2022.02.24., XXIX./7.

Üzemanyagárstop: bőven 500 forint felett lenne az üzemanyag ára n A benzinár maximalizálása nélkül ma megközelítőleg 515-520 forintba kerülne egy liter benzin, és 535-540 forintba egy liter gázolaj. Mitől emelkedett az elmúlt időszakban ilyen drasztikusan a kőolaj világpiaci ára? Tavaly októberben még arról írtunk, hogy átlépte az 500 forintot a gázolaj literenkénti átlagára, és a benzin is közel volt a többedik lélektani határhoz. Szakértők akkor arról beszéltek, hogy év végéig további öt százalékos drágulás várható, ami a dízel esetében kb. 525 forintos átlagárat feltételezett. A számítások bejöttek, ebből azonban a fogyasztók a kutakon már nem sok mindent vettek észre, hiszen a kormány november 15-től, az akkor látható piaci paraméterek alapján 480 forintban maximálta a literenkénti üzemanyagárat. Ezt az árstopot február 15-én további

három hónappal meghos�szabbították. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára érdeklődésünkre elmondta, novemberben 82 dollár volt a Brent kőolaj hordónkénti jegyzésára a világpiacon, és még volt árrés a maximált kiskereskedelmi ár és az átlagos nagykerár között. Decemberben aztán egy rövid ideig 72-74 dollárra is lement a hordónkénti jegyzésár, aminek következtében bizonyos kutakon még 479 forint alatt is lehetett üzemanyagot venni. Az árcsökkenésből aztán nem lett tendencia, sőt, a kőolaj világpiaci ára néhány napja 96

Az ár maximalizálása nélkül ma megközelítőleg 515-520 forintba kerülne egy liter benzin, és 535-540 forintba egy liter gázolaj.

dolláron tetőzött, de jelenleg resletnövekedés után a piis 94 dollár. ac azt remélte, hogy ősszel emelni fognak a kitermelés nyáron meghatározott A kereslet nő, az növekedési ütemén, ám ez olajkitermelés nem sem akkor, sem azóta nem Grád Ottó szerint a prob- történt meg, így folytatódott léma oka, hogy a Kőolaj-ex- az elmúlt másfél évben taportáló Országok Szerveze- pasztalt folyamatos – és tate, azaz az OPEC nem akar lán meredeknek is mondhaváltoztatni a tavaly megha- tó – áremelkedés. Az OPEC tározott kitermelési kvótá- prognózisa szerint ráadásul kon, illetve azok növekedé- a kereslet folyamatos növesi ütemezésén. Mint ismert, kedésére lehet számítani a a szervezet 2020 második jövőben is, aminek további felében, a koronavírus-jár- áremelés lesz a következvány első hullámában ta- ménye – hívta fel a figyelpasztalt nagymértékű ke- met. A szövetség főtitkára resletcsök kenés miatt szerint mindemellett az is drasztikusan visszavette a aggodalomra ad okot, hogy kitermelést, amin azután az OPEC mellett a másik is csak nagyon óvatosan és legnagyobb olajkitermelőmérsékelten emelt, miután nek számító Oroszország Az év végi árcsökkenésből nem lett tendencia, sőt, a kőolaj a világgazdaság egyre in- akár háborúba is keveredvilágpiaci ára néhány napja 96 dolláron tetőzött, de jelenleg kább magához tért. Az el- het Ukrajnával. Ha a helyis 94 dollár. FOTÓK: KSZ múlt időszakra jellemző ke- zet eszkalálódik, az azon-

nal kőolaj-árrobbanáshoz vezet – jegyezte meg.

Romló kilátások Grád Ottó kiemelte, nincs olyan prognózis, ami a kőolaj világpiaci árának esésével számolna, csak az emelkedés mértékében térnek el a vélemények. Ez azt jelenti, hogy néhány héten belül akár 100 dolláros hordónkénti árral is találkozhatunk. A hazai helyzetet nem könnyíti, hogy az alapanyag mellett az európai termék jegyzésárak is emelkedtek legalább 15-20 százalékos mértékben tavaly november óta. A főtitkár rámutatott, hogy az ár maximalizálása nélkül ma megközelítőleg 515-520 forintba kerülne egy liter benzin, és 535-540 forintba egy liter gázolaj. Wurmbrandt András


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.