ZALAEGERSZEG
2022.01.13., XXIX./1.
A 2022-es év madara a zöld küllő
n A megelőző évekhez hasonlóan internetes szavazás során választotta az Év madarának a különlegesen szép, nemzeti színeinkben pompázó harkályfélét, a zöld küllőt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Sokszínű természet volt a jelmondata a 2022-es Év madara szavazásnak, amelynek célja, hogy a harkályféléket és az erdők madarait hozza közelebb az emberekhez. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az „Év madara” programját, hogy megismertesse azokat a madárfajokat vagy fajcsoportokat, amelyek védelmében a lakosság, azon belül is egyes csoportok, mint a gazdálkodók, vadászok vagy pedagógusok különösen fontos szerepet kaphatnak. Antoni Gyula, az egyesület Kisalföldi csoportjának elnöke visszaemlékezett, hogy eleinte még zártkörű voksolással történt a szavazás, majd 2011-ben kísérletképpen internetes szavazással választatták
meg a szakmai stáb által jelölt három madár közül, melyik legyen a következő év madara. Azóta minden év nyarán a már bevált internetes voksolással bárki szavazhat, aki fontosnak tartja a madárvédelmet. Tavaly a versenyben a kékbegyre, a zöld küllőre és a vörös gémre lehetett szavazni, a nyertes a zöld küllő lett, a szavazatok 41 százalékával. A harkályfélék egyik gyöngyszeme Erdei madaraink egyik gyöngyszemének tartja a zöld küllőt az elnök, amely életmódjával is kiemelkedik a többi harkályféle közül. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, ártereket, temetőket, de a zárt állományú erdőt inkább
elkerüli. A falusi portákon télen is többször megjelenhet, így akár lakóhelyünkön is csodálhatjuk „nemzeti színű” tollazatát – mondja Antoni Gyula, aki saját kertjében is megfigyelhette már e különleges harkályfélénket hangyabolyt keresve. A zöld küllő maga készítette odúban fészkel, amelyet több évig is használ, később más madarak számára lesz odúja költésre hasznos. Hátán zöld, hasán fehéres a tollazat, fején pedig piros „sapkát” visel, és érdekesség, hogy a hím feketével szegett bajuszsávja piros, míg a tojóé fekete. Akár nyolc évig is elél, súlya 180-200 gramm, hossza körülbelül 32 centiméter, szárnyainak fesztávja 40-50 centiméter, csőre 4,5 centiméter, nyelvét akár tíz centiméterre is
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által tartott szavazáson 2022-ben az Év madara, a biológia sokféleség nagykövete az erdők, rétek színes gyönyörűsége, a zöld küllő lett. FOTÓ: MÁRKINÉ LÍVIA ki tudja nyújtani. Erdei madár, de élelmét főleg a földről gyűjti, tápláléka hangyákból és más rovarokból áll, de magvakat is gyümölcsöket is eszik. A vörös és erdei hangyákat különösen kedveli, hosszú és tapadós nyelve segíti azokat összeszedni. Külső megjelenésén kívül jellegzetes a hangja is, messze csengő, éles, az erdőben különösen kellemes hallgatni kacagásszerű „énekét”. Suhanó röpte erősen hullámvonalas a többi
harkályhoz képest. A madarak tavasszal párosodnak, a tojó és a hím egyaránt részt vesz a fiókák nevelésében. A szakemberek megfigyelték, hogy a fiókák a költés után 23–28 napos koruk között repülnek ki, ám általában nem távolodnak el a fészektől, a fiatal madarak a születési helytől való eltávolodásának lélektani határa maximum 20 kilométer. Ahová születnek, ott élnek, ha van rá lehetőségük – fűzte hozzá az elnök. Szabó Csilla