2019. március 16. • VII. évfolyam 10. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Beszámoló a legutóbbi zalaegerszegi közgyűlés napirendi pontjairól, döntéseiről Bursa Hungarica, alsóerdei rekreációs központ, vízügyi fejlesztések a témák között (6. oldal)
Esküt tettek Zala önkéntesei
KÖZÉLET
Lerakták az új uszoda alapkövét
Régi zalaegerszegi álom valósul meg n 7. OLDAL
ÖTÓRAI TEA A katonai hagyományoknak megfelelően Zala megye ötven önkéntes területvédelmi tartalékos katonája tett ünnepélyes esküt kedden Zalaegerszegen, az Apáczai művelődési központban tartott ünnepségen. A 48. Nagy Sán-
dor Területvédelmi Zászlóalj névadója az egykoron a Zala megyei 48. gyalogezredben szolgált Nagy Sándor törzsőrmester, aki az I. világháborúban, maroknyi zalai csapatával többszörös túlerővel szemben is sikeresen védte meg a
rábízott területet. A jelenkor önkéntes területvédelmi tartalékosai példaképnek tekintik, méltó módon ápolják elődeik emlékét, és büszkék arra, hogy a Magyar Honvédség tagjaiként hozzájárulnak lakókörnyezetük és hazájuk
biztonságához. A hagyományok ápolását, a múlt és jelen kapcsolatát szimbolizálja, hogy a Nagykanizsai Hagyományőrző Egyesület három tagja tett március 12-én esküt. (Részletek a 6. oldalon.)
FOTÓ: SERES PÉTER
Szülés és születés
Március 15-e a szabad magyar sajtó napja, ennek kapcsán hívták a városi és megyei vezetők kötetlen reggelire a helyi médiumok képviselőit a héten. Beszédeik során kivétel nélkül megköszönték az újságírók korrekt és hiteles tájékoztatását, amellyel a mindennapok során segítik munkájukat és tájékoztatják a lakosságot a legfontosabb tudnivalókról. (Körkép a 2–3. oldalon.)
A szülés és a születés életünk egyik legmeghatározóbb és legfontosabb élménye és eseménye, ezért nagyon fontos hogyan éljük át gyermekként és hogyan éljük át anyaként és apaként – mondta el zalaegerszegi előadásán az egészségfejlesztési irodában dr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász. (Írásunk az 5. oldalon.)
Betanítást vállalunk. Amit ajánlunk:
egyéni bérezés, munkába járás támogatása Jelentkezés személyesen a telephelyen 10:00-12:00 óráig: Zalaegerszeg, Malom utca 2. Tel.: 06-92/511-900
utólagos szigetelése lemezpréses technológiával!
Szakképesítéssel rendelkezem
Tősér Árpád Vízszigetelő Kft. 06-30/458-77-17 06-20/246-2502 06-74/467-355
www.vizeshazfalak.hu
A PlasticArt Kft. gellénházi telephelyű üzemébe
Aktív közösségi ember hírében áll n 9. OLDAL
OPERÁTOR munkakör betöltésére 3 műszakos munkarendbe versenyképes jövedelemmel és juttatásokkal munkatársakat keres Gellénháza és környékéről valamint Zalaegerszegről.
ElvÁRÁsOK: 8 általános iskolai vagy szakmunkás végzettség.
Érdeklődni munkanapokon 9-16 óráig az alábbi telefonszámon lehet 06 30/327-5903
Zalaegerszeg, Tüttőssy u. 20. info@edensuti.hu u
270712
269452
csomagoló, kárpitos munkakörökbe
270648
felvételt hirdet
Vizes falak
221272
Sajtónapi ünnepségek a városban
SITFORM Bútorgyár Bt.
Beszélgetés Simon Józseffel
Rendezvényekre, lakodalmakra, családi összejövetelekre egyedi megrendeléseket is teljesítünk!
Házias jellegű sütemények, pogácsák.
+36 (92) 346 197