2018. szeptember 14. • VI. évfolyam 35. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Ismét a gyermekkórházban gyógyították plüssjátékaikat Legyőzhették szorongásukat és megbizonyosodhatnak arról, hogy nincs mitől félniük
(5. oldal)
Jelentős összeget gyűjtöttek a „vadak urai”
KÖZÉLET
Koszorúzás
Keresztury Dezsőre emlékeztek n 6. OLDAL
ÖTÓRAI TEA
Beszélgetés Molnár Marcell-lel
Az elmúlt hétvégén negyedik alkalommal rendezték meg Zalaegerszegen az Országos Vadpörkölt és Borfesztvált a belvárosban. A háromnapos rendezvény egyik fő attrakciója volt az a szombati főzőverseny, amelyen összesen mintegy 104 csapat mérte össze tudását. S nem utolsósorban jótékonykodtak is, hiszen több mint 1 millió 700 ezer forintot gyűjtöttek össze az idei jó célért, a Bogáncs Állatmenhely megsegítéséért, illetve a városi játszóterek felújítására. Így a cégek támogatásával együtt összesen 2 millió forint áll rendelkezésre. (A fesztiválról bővebben a 6–7. oldalon olvashatnak.) FOTÓ: SERES PÉTER
A siker ezer arca
Idén 45 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait a Pannon Egyetem (PE) Mérnöki Kara Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézetében. A hétfői tanévnyitó ünnepség résztvevőit elsőként dr. Szalai István, az intézet igazgatója és dr. Gelencsér András köszöntötte. (Bővebben a 4. oldalon.)
A KarrierPONT Zalaegerszeg és a Keresztury Városi művelődési központ Sikeres nők elnevezésű közös rendezvénysorozatának vendége volt dr. Kun Edit, akivel Balaicz Zoltánné, a Zalaegerszegi Női Szalon elnöke a Belga Étterem és Söröző termében beszélgetett. (Bővebben a 13. oldalon.)
Egyes készleten lévő termékekre 30% kedvezmény! Az akció a megjelenéstől 2018.10.31-ig, valamint a készlet erejéig érvényes.
Függönyök, dekorok, karnisok, szaktanácsadás, varrás, felszerelés.
168166
A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBI KÉPZÉSEKET INDÍTJA:
Építő és anyagmozgató gép kezelője E-000803/2014/A001 Kisteljesítményű kazán fűtő E-000803/2014/A007
Nyitvatartás: H-P: 900-1700-ig, Szo: 900-1200-ig.
Gépkezelő hatósági vizsga Tűzvédelmi szakvizsga Munkavédelmi képviselők továbbképzése
Tel.: 92/511-625, 06-30/743-4053
TIT Egyesület 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159
Zalaegerszeg Kispesti u. /Landorhegy/ 11. karpitbt@t-email.hu
Nyilvántartásba vételi szám: E-000803/2014
Pacsai Baromfifeldogozó Üzembe keresünk bővítés Pacsai Baromfifeldogozó miatt munkatársakat az Üzembe keresünk bővítés alábbi pozíciókba: az miatt munkatársakat alábbi pozíciókba: Adminisztrátor Raktáros
Bővítettük lézeres szolgáltatásainkat • körömgomba kezelés
Fájdalommentes
• bőrrejuvenáció
Gyors
• pigmentfolt halványítás
100%-ban hatékony
• aknés bőr kezelés
Vegyszermentes
Épségben legyen a szépsége! Jelentkezzen be és kezdje a gyógyulást még ma!
06 30 624 2522
pénzügyi végzettséggel Raktáros Raktári anyagmozgató Raktáros (Transzportáló) Raktári anyagmozgató Raktári anyagmozgató (Transzportáló) Targoncavezető Targoncavezető (Transzportáló) Termékleszedő-mérlegelő Termékleszedő-mérlegelő Betanított húsfeldolgozó Termékleszedő-mérlegelő Jelentkezéseket az alábbi Betanított húsfeldolgozó Betanított húsfeldolgozó 206859
205527
Függön Szaküzlet y
Hidat képeznek a generációk között n 9. OLDAL
e-mail címre kérjük: Jelentkezéseket az alábbi allas@pulykajava.hu e-mail címre kérjük: Érdeklődni személyesen: allas@pulykajava.hu
Pulyka-Java Kft. Pacsa. Érdeklődni személyesen: Telefonon: 06/20/414-8473. Pulyka-Java Kft. Pacsa. Telefonon: 06/20/414-8473.
206866
Tanévnyitó a Pannon Egyetemen