ZalaegersZegi 7 nap 2015. február 13. • III. évfolyam 6. szám
1
Ingyenes városi közéleti hetilap
zalaegerszegi nap Javul Zalaegerszeg ivóvizeinek minősége Négy és fél milliárd forintot nyert a város 13 másik önkormányzattal társulva az ivóvíz javítására 4. oldal
Informatikai labort adtak át
közélet
Dr. Halász Gabriella a kórház főigazgatója
Az új vezető már megtartotta első vezetőtestületi n 7. oldal ülését.
kultúra
Zalaegerszegre érkeztek Tóték
A szakmai gyakorlatokhoz ad nagy segítséget a most beszerzett műszaki eszközök többsége Az új informatikai labor nagy összefogással valósult meg a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában. Az átadó
ünnepséget csütörtökön tartották. A fejlesztés során új eszközöket, műszereket, 14 db táblagépet, 14 db számítógépet, vala-
Várják a törvényben előírt adatokat
Nyilvántartás lesz, ebadó nem A többi önkormányzathoz hasonlóan Zalaegerszegen is ezekben a hetekben végzik az ebösszeírást. Azonban más városokkal ellentétben itt nem vezetik be ezzel összefüggésben az ebadót, kizárólag az elektronikus nyilvántartás okán szükséges az állatok összeírása. Erről minden kutyatartónak február 28-ig kell nyilatkoznia, 4 hónaposnál idősebb négylábújáról. (Folytatás a 4. oldalon.)
Torkoskodjon a
FINOMLISZT TÜSKESZENTPÉTER
Fotó: SereS Péter
mint csavarhúzókészleteket is, hogy még több helyet biztoszereztek be. Mindezek mellett sítsanak az informatika iránt tervezik egy újabb korszerű in- érdeklődő diákok számára. formatikai terem kialakítását (Folytatás az 5. oldalon.)
Tavaszi Kanapé a Zsinagógában
Házasság hete Zalaegerszegen is
Az eseményen a műsor ötletgazdája, Turczi István Prima Primissima-díjas költő és Karáth Anita, a program háziasszonya ezúttal Müller Péter írót, Méhes Adrián és Jobbágy Bence zenészt látja vendégül. Müller Péter írásainak szövegrészletei pedig Ecsedi Erzsébet Aase-días színművész, valamint Szépligeti Mátyás Radnóti-díjas versmondó közreműködésével kelnek életre. (Folytatás a 4. oldalon.)
Február 8. és 15. között tartják világszerte a Házasság hetét, amelynek keretében egész héten át Zalaegerszegen is programok várták a házastársakat. Többek között a Zalaegerszegi Törvényszék épületében hallgathattak meg két izgalmas előadást az érdeklődők. A hagyomány közel két évtizede Angliából indult, Magyarország 2008-ban kapcsolódott be ebbe a programsorozatba. (Bővebben az 5. oldalon.)
Az előadáson Karádi-dalok is felcsendülnek. n 12. oldal
ötÓraI tea
Egykor építésznek tanult, ma a Hevesi Sándor Színház társulatának tagja
Beszélgetés Pete Zsuzsanna színésznővel a kezdetekről, az életről és egy nagy n 9. oldal családról.
Február 19-én
20%
kedvezménnyel a végösszegből! Asztalfoglalás, információ:
30/271-69-17, 92/323-918
(Szép kártyát, Erzsébet utalványt elfogadunk)
a Piccolo Vendéglőben “Lisztet Lisztet csak Tüskeszentpéterit hozz a boltból.” - mondta nagyanyám.
(Kertész László malmi ágazatvezető)
Zala-Cereália Kft. 8790 ZalaszentgrótTüskeszentpéter, Nyár u. 1. Tel.: 83-562-950 • Web: www.zala-cerealia.hu
2015. február 14. Zalaegerszeg, Petõfi Sándor u. 16. Tel.: +36 92/510-055 www.piccolo.hu
Valentin napi menüsor
A változtatás jogát fenntartjuk. • További információ a helyszínen.
-ban
Heti akciónk a
23. oldalon!