Hévízi Forrás - 2025. 11. 12.

Page 1


FORRÁS

HÉVÍZ VÁROS LAPJA

A szent egyházfő ereklyéje a fürdővárosban

Megkötötték a jövő szövetségét!

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött Zalaegerszeg és Hévíz. A szerződést mindkét város képviselő-testülete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el. A megállapodás célja a két település, tágabb értelemben pedig a vármegye fejlesztése. A dokumentumot Zalaegerszeg és Hévíz polgármestere, Balaicz Zoltán és Naszádos Péter írta alá a Hévíz-Balaton Airport felújított épületében.

A két önkormányzat a jövőben közösen dolgozik a sármelléki Hévíz-Balaton repülőtér fejlesztése, a gyorsforgalmi útkapcsolat és a kerékpáros összeköttetés érdekében, továbbá Zalaegerszeg és Hévíz erősíti együttműködését a gazdaság, a turizmus, az egészségmegőrzés, a gyógyítás, a kultúra és a sport területén.

Közös úton

A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kijelentette: a két város egymásra van utalva. A térségi együttműködés jegyében az elmúlt esztendőben számos tárgyalást folytattak, keresve a közös pontokat, szinergiákat, hogy megtalálják „azt a lehetőséget, amely a két település és térségük összefogásával egész Zala vármegye fejlődéséhez hozzá tud járulni”. Azt is mondta, mindkét térség számára rendkívül fontos a Hévíz-Balaton Airport további fejlesztése.

A vármegye javára

– Mivel Hévíz turisztikai központ, Zalaegerszeg pedig gazdasági fellegvárrá vált, azon fogunk dolgozni, hogy

kettőnk együttműködéséből olyan, az egész vármegye életére kiható, valódi összefogás legyen, amely együtt jár az útkapcsolatok és a reptér fejlesztésével, a kerékpárút-kapcsolat kialakításával, a kultúra, az oktatás és a turizmus különböző területeinek együttműködésével is –részletezte Balaicz Zoltán.

A polgárok profitálhatnak

Zalaegerszeg polgármestere lapunk kérdésére válaszolva leszögezte, valódi eredményeket csak összefogással lehet elérni. Ez a stratégiai együttműködési megállapodás arról tanúskodik,

Fontos, hogy Zalaegerszeg és Hévíz is legyen bekötve az országos sztrádahálózatba, a reptér pedig nemzetközi légikikötővé váljon. Ezért a jövőben vállt vállnak vetve dolgozik a két városvezető, Balaicz Zoltán és Naszádos Péter

„hogy önkormányzatok és térségek felismerték, együtt eredményesebbek lehetünk, s van olyan cél, amelyért közösen dolgozva leginkább a polgárok profitálhatnak, illetve a cégek, vállalkozások és a turizmusban érdekelt szervezetek”, fogalmazott Balaicz Zoltán.

Történelmi pillanat

Naszádos Péter, Hévíz polgármestere szerint ez

történelmi pillanat. Egy éve keresik a közös stratégiai pontokat, amelyek közül a Hévíz-Balaton Airport a legfontosabb, s annak fejlesztéséért a jövőben együtt lobbiznak Balaicz Zoltánnal. A cél, hogy régiós reptérré váljon, ezt szolgálják a jelenleg zajló felújítások is.

Gazdasági előnyök

– Egy régiós reptér közvetett módon gazdasági növekedést hozhat: Zalaegerszeg számára ipari és gazdasági, Hévíznek és térségének pedig turisztikai területen. Emellett is sok további kapcsolódási pont van, például Európa első biciklis zarándokútja, amely Boldog Bódi Mária Magdolna tiszteletére Hévíztől Veszprémig épül majd ki, amit összeköthetnénk Zalaegerszeggel, hiszen a vértanú boldoggá avatását a vármegyeszékhelyhez is kötődő Mindszenty József bíboros kezde-

ményezte – sorolta Naszádos Péter.

Sztrádakapcsolat Zalaegerszegnek és Hévíznek is

Hévíz polgármestere arról is szólt, fontos, hogy mindkét város legyen bekötve az országos sztrádahálózatba, a reptér pedig nemzetközi légikötővé váljon. Ezért lobbiznak majd a következő időszakban Zalaegerszeg polgármesterével.

A siker titka

Végezetül Balaicz Zoltán a siker titkait firtató kérdésünkre úgy felelt: – Zalaegerszeg sikerének mindig az összefogás volt a titka. Az, hogy azt néztük egymásban helyben is, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt. Ebben talán pont az az egyediség s különlegesség érvényesül, amely mostanában más városokban kevésbé. (vl)

Elhelyezték Szent II. János Pál pápa vércseppjét a Szentlélek-templomban 3. oldal

aktuális

LAPSZÉL

Beszél a tett…

A hévízi Széchenyi István Polgári Kör legutóbbi estjének vendége Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színművész volt, aki őszintén beszélt hitről, családról, színészetről és a magyar irodalom iránti elkötelezettségéről. A művészt Naszádos Péter polgármester köszöntötte, méltatva sokoldalú munkásságát. Pindroch Csaba kiemelte: a magyar irodalom, különösen a költészet mindig is közel állt a szívéhez. Leszögezte: „fontos, hogy a fiatalabb generációk számára is követendő mintát mutassunk, s felkeltsük bennük az érdeklődést a hazai kulturális értékek iránt”. Ehhez tanácsot is adott: minden szónál szebben beszél a tett. Az est során Sebők András, az egyesület elnöke kérdezte a művészt. (vl)

Presbiterképző

Balla Ibolya rektor és Kocsev Miklós professzor felkérésére Kotora Erika és Kotora Pál hévízi presbiter-hitoktató előadást tartott a Pápai Református Teológiai Akadémián rendezett egyházkerületi konferencián. Ez volt a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia közös presbiterképzőjének első alkalma. (vl)

Ima a halottakért

Idén is megemlékeztek szeretteikről a hívek a hévízi temetőben. A szertartást Kiss László esperes-plébános vezette, közreműködött a Szentlélek-templom Ardens Ignis Kórusa, Nagy István kántor-karnagy vezetésével. (pá)

FORRÁS

Fókuszban a gyógyászat és a pihenés

Megszületett a Hévíz-Zalakaros-Kehidakustány termálháromszög fejlesztési koncepciója, amely a gyógyászatra és a pihenésre fókuszál. E gondolatból pedig nemzetközi terméket fejleszt a három település. A fürdőváros testülete elfogadta a tervezetet, amelyet a jövő héten bemutatnak a térség polgármestereinek.

Az ülést követően Naszádos Péter, Hévíz polgármestere úgy fogalmazott, a következő lépés, hogy bevonják a nyugat-balatoni településeket, illetve Badacsony és Szigliget térségét, hiszen egy ilyen, széles körű összefogással kialakított termék állhatja meg a helyét nemzetközi szinten.

Hévíz és

Zalaegerszeg mellett

Lendva is…

– A minap stratégiai szövetséget kötöttünk Zalaegerszeggel Zala vármegye fejlesztéséért, megállapodva a közös lobbitevékenységben – folytatta az ülést

Megszületett a Hévíz-Zalakaros-Kehidakustány termálháromszög fejlesztési koncepciója, középen Naszádos Péter

követő sajtótájékoztatón a fürdőváros első embere. –Most pedig arról döntött a hévízi testület, hogy ebbe a partnerségbe bevonjuk Lendva városát is, amely Zalaegerszeg testvértelepülése, s ezáltal kialakulhat egy olyan térség, amelynek közepén a repterünk van.

Megújulhat a járda

A testület döntött a közmeghallgatás időpontjáról is: ez december 4-én lesz 17 órától, s két nyertes pályázat is szóba került az ülésen. Az önkormányzat forrást kapott ivartalanításra, a Versenyképes Járások Programban pedig a Vörösmarty utca járdájának egy szakasza újulhat meg. A képviselők támo-

Az MI figyel – és irányít Essenbachban.

HÉVÍZI FORRÁS – IMPRESSZUM:

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató

gatást ítéltek meg a Tiszta Forrás Dalkörnek, amely e forrást felhasználva egy Kárpát-medencei versenyen vesz részt.

– A szülők már láthatták: az óvodában kicseréltük a gumiszőnyegeket, aminek köszönhetően fantasztikus játszótér alakult ki gyermekeink számára – beszélt egy újabb fejlesztésről Naszádos Péter. – Ez a projekt befejeződött, a munkát Hévíz város önkormányzata támogatta.

MI-lámpa figyelheti a forgalmat

A polgármester felidézte: 150 millió forintot nyert a város a mocsári fenyőfasor felújítására. Itt az útburkolat

modernizálódik, kicserélik a lámpatesteket, s egy sétányt alakítanak ki. A tervek szerint a kereszteződésbe egy mesterséges intelligencia által vezérelt jelzőlámpa kerülhet, amelynek most a tervezéséről döntöttek, később pedig lobbiznak majd egy ilyen telepítéséért.

Hatékonyabb, mint a körforgalom

A közlekedési lámpák idővezérléssel, fixen működnek, az MI-változat viszont kamerával figyeli a forgalmat, és az alapján dönt a szabályozásról. Sok esetben ez a módszer hatékonyabb a körforgalomnál, mondta Naszádos Péter. (pá)

A MI-lámpa is tanul…

A németországi Essenbachban már bő egy éve működik MI közlekedési jelzőlámpa. Kezdetben a helyiek elégedetlenek voltak, de a lámpa menet közben „tanul”, s a forgalmi minták alapján egyre „okosabban” vezérli a forgalmat. Előnye, hogy meg tudja különböztetni a felnőtteket és a gyerekeket, és felismeri a fogyatékossággal élőket is. Méterekkel a kereszteződés előtt egy speciális kijelző mutatja a kerékpárosoknak, gyorsabban vagy lassabban kell-e tekerniük ahhoz, hogy elérjék a zöld jelzést. Ha mentőautót észlel, a többi közlekedő számára automatikusan pirosra vált a lámpa.

Felelős szerkesztő: Varga Lívia Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth út 45–49., e-mail: hevizforras@maraton.hu. Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8900 Zalaegerszeg, Kossuth út 45–49., e-mail: hevizforras@maraton.hu. Nyomdai munkák: Extra Média Nyomda Kft. – 8000 Székesfehérvár, Fecskepart Felelős vezető: Szabó Dániel • Megrendelés száma: HVF 12/2025 Megjelenik 3000 példányban. Terjeszti a Mediaworks Hungary Zrt.

A szent egyházfő vérereklyéje Hévízen

Elhelyezték Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét a hévízi Szentlélek-templomban. A remény egyházfőjével így mostantól a hívek közvetlenül „találkozhatnak”, s imádkozhatnak hozzá a relikvia előtt. Az ünnepi szentmisét dr. Takáts István érseki helynök mutatta be, leszögezve: a szent pápa közbenjárónk lehet Istennél.

Kiss László esperes-plébános felelevenítette: a közelmúltban a pókaszepetki templomban volt elhelyezve egy vérereklye, majd Cséby Géza tiszteletbeli konzul segítségével felvette a kapcsolatot a budapesti lengyel-magyar plébánossal. Isten pedig úgy rendelte: egy vércsepp kerüljön Hévízre is.

Isten akaratából

– Tavaly februárban mentünk el Stanisław Dziwisz bíboros úrhoz, aki Szent II. János Pál pápa titkára volt. Tőle kaptuk meg a vérereklyét. Később egy ötvösmester elkészítette az ereklyetartót, amelyben most a Magyarok Nagyasszonya-szobor mellett helyezzük el ezt, mivel Szent II. János Pál pápa nagy Mária-tisztelő volt – részletezte László atya.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa, dr. Takáts István érseki általános helynök azt

Buzdítás 1978-ból

mondta: nagy öröm hálát adni a szent pápa életéért, s azért is, hogy „őt már a szentség méltóságában ünnepelhetjük”.

Közbenjárónk lehet

– Az ereklyék mindig arra figyelmeztetnek minket, hogy akihez tartoznak, az már célba érkezett, biztosan Istennél van, meghívva mindenkit, aki az ereklye előtt megáll, hogy majd az ő élete is beteljesedett legyen. S aki már Istennél van, az közbenjárónk is lehet – tette hozzá a helynök, aki arra hívta fel a figyelmet: akit tisztelünk, hús-vér ember volt, teli küzdelemmel, kísértéssel, örömmel, bánattal, kudarccal, akárcsak mi. S ez arra ösztönöz, legyünk bátrak olyan életutat bejárni, amely a beteljesedéshez vezet. „Nem mondhatunk le a szentségről, hogy mi is Isten szeretetének eszközei,

Karol Józef Wojtyłát I. János Pál halála után, 1978. október 16-án választották pápává. Előde iránti tiszteletből a II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Homíliájában hangzott el a híres „Ne féljetek!” mondat.

örömhírének követei legyünk”, fogalmazott.

Ne féljetek!

Dr. Takáts István – aki diakónusként szolgált II. János Pál pápa mellett egy szentmisén, majd ott volt a ravatalánál is – emlékeztetett, a lengyel származású egyházfőnek 1978-as beiktatásakor az első szavai ezek voltak: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok szélesre életetek kapuit Krisztus előtt!”. Halálakor, 2005-ben Rómát plakáterdő árasztot-

Szent II. János Pál pápa életpéldája bennünket is bátorít, fogalmazott dr. Takáts István a szentmisén. Kis képünkön a szent pápa, aki mindig arra buzdított: „Ne féljetek!” – hisz az utolsó szó nem a szenvedésé s a halálé, hanem Istené (FORRÁS: VATICAN.VA)

ta el, rajta egy szó: köszönöm!, illetve a bibliai biztatás: Ne féljetek!, hisz nem a szenvedésé és a halálé az utolsó szó – hanem Istené. Dr. Takáts István hangsúlyozta: Szent II. János Pál pápa a hit és a remény mellett döntött – s fellépett minden istentelen és embertelen rendszerrel szemben.

A kommunizmus bukása

– Van egy anekdota, miszerint amikor megválasztották, Moszkvában épp kommunista párttitkárok kongresszust tartottak, s az egyik tisztviselő berontott, és félelemmel teli hangon azt mondta: megvan az új pápa, és lengyel. Kérdezték tőle,

miért kellene ettől tartani? Erre így felelt: azért, mert ő ismer minket… – mesélte.

A helynök emlékeztetett: a kommunizmus bukásában Szent II. János Pál pápának döntő szerepe volt. Nem véletlen az ellene elkövetett merénylet sem, de ahogyan ő mondta: egy kéz húzta meg a ravaszt, egy másik kéz, Szűz Máriáé pedig eltérítette a golyót, amelyet felépülése után a fatimai Szűzanya koronájába építtetett. Ebben pedig hitvallás volt: nem az emberi gonoszságé, hanem Isten szeretetéé az utolsó szó, tette hozzá dr. Takáts István.

Köszönet

Az ünnepi szentmise után Hévíz önkormányzata fogadást adott a városháza dísztermében. Itt Naszádos Péter polgármester emlékeztetett, Kiss László esperes 25 éve szolgál Hévízen, s ennek koronájaként került a fürdővárosba a szent ereklye. A polgármester megköszönte dr. Takáts Istvánnak a veszprémi érsekség támogatását, illetve Cséby Géza tiszteletbeli főkonzul hathatós közbenjárását annak érdekében, hogy Szent II. János Pál pápa vérereklyéje Hévízre érkezett. (pá)

Szent II. János Pál pápa vércseppjét dr. Takáts István érseki helynök helyezte el a míves ereklyetartóban

A hazugságcunami dacára: újra

szárnyal a fürdőváros az adatok alapján

Naszádos Péter: Azon dolgozunk, hogy 2029-30-ra olyan fürdőnk és kórházunk legyen, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét

Újabb nemzetközi kutatás bizonyítja a hévízi gyógyvíz áldásos hatását, fogalmazott lapunknak Naszádos Péter, a fürdőváros polgármestere. Ez a vizsgálat az elmúlt húsz év tapasztalatait vette alapul.

Magyarországról három gyógyvizet vizsgáltak olasz kutatók, megállapítva: a Tófürdő vize gyógyhatású s nagyon jó a mozgásszervi betegségekre, bocsátotta előre a fürdőváros első embere. Szerinte ennek a megállapításnak különös jelentősége van a tervezett nagyprojekt előtt.

Lopják a vizet? Nem!

Naszádos Péter sajtótájékoztatóján arról is beszélt, a közelmúltban megjelent egy cikk, amelynek címe azt állította: lopják a Tófürdő vizét. – Erről azonban szó sincs – szögezte le Hévíz polgármestere. – Mint köztudott, a forrástól, 38 méter mélyről egy cső hozza fel a meleg vizet, amelynek egy része a tóba jut, a többi pedig fel, a felszínre. Ez most, hogy a központi épületet lezárták, azért is jó, mert így el lehet vezetni a gyógyvizet az ideiglenes fürdőnkbe, amely hamarosan elkészül.

Nem lesz zárva!

Naszádos Péter arról is beszélt, a Tófürdő épületeiben az elmúlt több mint húsz év-

ben nem volt fejlesztés, ezért ezt pótolni kell, hiszen csak így lehet újraépíteni és nemzetközi szintűvé tenni a hévízi brandet, amihez kulcsfontosságú, hogy megfelelő színvonalú kórházépületek legyenek, s a téli fürdő minőségét tekintve is fejlődni kell. – Ez minimum 4-5 évet igénybe vesz, ám fontos: eközben a Tófürdő soha nem lesz bezárva. A következő év

még a tervezés fázisa, hiszen a 63 hektáros területre nemzetközi tervpályázatot írnak ki, a bírálatban pedig Hévíz városa is részt vesz – fűzte hozzá a polgármester.

Mementó a Reischl családnak

A cikk azt is szóvá tette, nem őrzi méltó mementó Hé-

vízen a Reischl család emlékét. Naszádos Péter ezzel kapcsolatban emlékezetetett, mindössze egy éve vették át a város irányítását, s vizsgálják, hogyan lehet megfelelő emléket állítani azoknak, akik „valóban rengeteget tettek a településért”.

Szárnyal a fürdőváros

A polgármester arról is beszélt, a hivatalos adatok szerint az október 23-hoz kapcsolódó hosszú hétvégén Hévíz ismét kiválóan teljesített: a vidék Magyarországát tekintve a külföldi vendégek számát illetően az első, a belföldiekét vizsgálva pedig a második helyen zárt.

– S ha 2025 első tíz hónapját nézzük, akkor Hévíz azon kevesek közé tartozik, ahol nőtt a vendégéjszakák száma, sőt: amíg a Tófürdő központi épülete nem zárt be, ez a növekedés szinte hihetetlen mértékű volt, még a nyári hónapokban is. Ez a számok nyelvén azt jelenti: majdnem 30 ezerrel több vendégéjszakát regisztráltunk, mint az elmúlt év azonos időszakában – elemezte

az adatokat Naszádos Péter. – A szobakiadóknál csökkenés, a hoteleknél jelentős növekedés volt tetten érhető, s ez egyben azt is mutatja: ha negatív, nem az igazságot tükröző hírek, posztok, kommentek kerülnek napvilágra Hévízről, az leginkább a magánszállásadókra van negatív hatással.

Igazság és pozitív hírek

A polgármester rávilágított: a magyar nyelven megjelent hazugságcunami a hazai vendégekre van hatással, hiszen a külföldi piac az adatok szerint dübörög, ez viszont pont a helyieket, a magánszállásadókat sújtja. Szerinte a sikerhez nyugalomra is szükség van, s a tények ismerete elengedhetetlen.

– Már csak ezért is arra kérek mindenkit, próbáljunk meg pozitív és igaz híreket közölni. Az például megfelel a valóságnak, hogy a Tófürdőben 20-30 éve nem volt fejlesztés, de a következő esztendőkben azon dolgozunk, hogy 2029-30-ra olyan fürdőnk és kórházunk legyen, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét. Addig pedig össze kell fognunk, hogy tovább nőjenek a vendégéjszaka-számok – hangsúlyozta Naszádos Péter.

A következő száz év

Szerinte ehhez fontos lépés, hogy mostantól háromezer forintért lehet igénybe venni a Tófürdő szolgáltatásait, a magánszállásadók vendégeinek pedig további 10 százalék kedvezmény jár. Mint hangsúlyozta, ez újabb fontos lépés, hogy e szektor is erősödjön.

– Most az a legfontosabb, hogy márciusra kiírják a terv pályázatot, a beadott munkák nyomán pedig körvonalazódjon: hogyan képzeljük el a Tófürdő, s ezáltal Hévíz következő száz évét. (vl)

Megújult a kőkereszt: e jelben győzni fogsz!

Az egyházi méltóságok megszentelték, illetve megáldották a vallási mementót, b-j: Kiss László, Péntekné Vizkelety Márta, Bettina Gummel és Vajna Éliás István

Megújult a hévízi temető keresztény mementója. A kőkereszt újjáavatásán Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: a kereszt valóban Isten ereje, erről tanúskodik a történelmünk is.

A politikus úgy fogalmazott: „az élet forrásának is nevezett városban, régi szépségében, felújítva áll Krisztus keresztje, amely minden élet alfája és ómegája”. Jelezte, többszörösen is szimbolikus, hogy a kőkereszt megáldása és felszentelése éppen ezen a napon történik, amikor a katolikus egyház Rózsafüzér Királynőjét ünnepli. Egy napja, október 6-án pedig az aradi vértanúkra emlékezett a nemzet, „akiknek az áldozata nélkül aligha lehetett volna 1867-ben kiegyezés, majd az azt követő, páratlan polgárosodás és fejlődés Magyarországon”. – Október a magyar hősiesség hónapja. Az esztendő

ilyenkor már lelassult, lassú léptekkel bandukol, és az elmúlás felé tart a természet is. A magyarok szá -

mára október mégis a hősiesség és a szabadság vágyával átszőtt ébredés hónapja. Mert a 13 kivégzett

A megújult kőkeresztet Latorcai Csaba miniszterhelyettes avatta fel

hős honvédtábornok helytállása a bitófa alatt sem tört meg, és nem tört meg bennünket 1956. október 23. hősiességét követően az ismételten ránk szabaduló szovjet elnyomás sem –emelte ki Latorcai Csaba.

Az államtitkár kijelentette: 1100 éves történelmünk során számtalan alkalommal tapasztaltuk meg, hogy a kereszt valóban Isten ereje. S erre most is szükségünk van. Kijelentette: „ebben az önmagából kifordult világban kell ma szinte egyedül, a józanság hírnökeként kitartanunk nekünk, magyaroknak Isten, a haza és a család mellett”.

Naszádos Péter, Hévíz polgármestere arról beszélt, kívánatos, ha egy független polgármester kimarad a nagypolitikából, hisz településének minden polgárát képviselnie kell.

– A második feladata az, hogy beváltsa az ígéreteit. Az elmúlt egy évben mindent betartottunk, aminek része a kőkereszt felújítása is. A következő pont pedig, hogy együtt kell dolgoznia a mindenkori kormánnyal, és nemcsak a barátság miatt, hanem azért is, mert így tudjuk előrevinni Hévíz és a térség ügyét – sorolta a városvezető.

Naszádos Péter úgy folytatta: jó, ha egy polgármester ki tud állni értékek mellett. Ennek jegyében hirdették meg, hogy Hévíz az ökumenikus kereszténység fáklyája lesz. Ezért állítják fel Boldog Bódi Mária Magdolna biciklis szobrát, alakítanak ki kerékpáros zarándokutat Hévíz és Veszprém között, s e sorba illeszkedik, hogy a Szentlélek-templomban Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét helyezték el október 22én. „Azt kell elérnünk, hogy Hévíz ne csak a testnek, hanem a léleknek is gyógyulást kínáljon”, emelte ki a polgármester.

A felújított kőkeresztet Kiss László esperes-plébános és Vajna Éliás István ortodox diakónus szentelte meg, Péntekné Vizkelety Márta református lelkipásztor, valamint Bettina Gummel német evangélikus lelkész pedig megáldotta. Közreműködött Nyári Elek népi zenekara és a Tiszta Forrás Dalkör. (vl)

Életének 96. évében elhunyt Szonda Gyula, a hévízi református gyülekezet presbitere. Rá a vasárnapi istentiszteleten emlékeztek – az örök élet és a feltámadás reménységében

Mi most a 95. születésnapja alkalmából készült interjúval idézzük fel emlékét.

„Végigzenélte Európát, majd Hévízen horgonyt vetve a református közösség aktív tagja és presbitere lett. Szonda Gyula, a ma is aktív életet élő legendás bárzenész 95. születésnapját ün-

nepelte a minap, s azt mondta: ajándék a Jóistentől, hogy ezt a kort megérhette. Szonda Gyula átélte a háborút, az éhezést, a bombázást, a menekülést. Mint mondta, mélyen vallásos, református családból származik, amelyben példaképek voltak előtte: a déd- és nagyszülei, valamint az édesanyja, aki Budafokon presbiterként szolgált, majd azt hangsúlyozta: a Jóisten a hite által megőrizte, megtartotta őt, zongoristaként pedig bejárhatta fél Európát.

– Ha még egyszer születnék, ugyanaz lennék, mert annyira szép, sikeres és változatos életet élhettem. A zene nagyon sokat adott nekem egészen kiskoromtól. Számomra élmény volt, hogy örömet szerezhettem a közönségemnek. Budapesten vendégköröm alakult ki, jártak utánam – s tulajdonképpen ők szórakoztattak engem – emlékezett vissza a muzsikus.

Szonda Gyula kiemelte, hit nélkül nem is tudna létezni. Hévízen már a protestáns

templom építésének is részese volt, később pedig kántorként szolgált, s az ő kapcso-

latainak köszönhetően érkezett Hollandiából a közösség első orgonája.” (pá)

Szonda Gyula (1930-2025)
Latorcai Csaba és Naszádos Péter a kőkereszt avatásán

HÉVÍZ 2025 Ünnepi Fényvarázs

2025. november 29

– december 31.

ADVENTI VÁSÁR ÉS ÜNNEPI MŰSOROK ÉV VÉGÉIG

A belvárosban minden nap 16:00–20:00 óra között fényfestés, karácsonyi szán fotópont, karácsonyi háttérzene, különleges karácsonyfák és hangulatos ünnepi dekoráció

A Kölcsey utcai rendezvénytéren minden nap 16:00–20:00 óra között gasztronómiai vásár, valódi kézműves termékek, hétvégenként FényDottó és ünnepi zenei műsorok várják a Vendégeket.

november 28. péntek

19:00 Musica Antiqua adventi koncertje

Helyszín: Református Templom

november 29. szombat

9:00–12:00 Édesség nap Jakabfi Dáviddal

Közreműködik: Németh Vera énekes

Jótékonysági főzés az Egész Évben

Adni Jó alapítvány javára

Helyszín: Hévízi Termelői Piac

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás

Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00 Ünnepi Fényvarázs megnyitója

Helyszín: Festetics tér

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

18:00 SaxBeatz – Adventi dallamok szaxofonon

Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

november 30. vasárnap

Betlehem az Árpád-kori Templomban Egregyen – egészen vízkeresztig

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás

Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

17:00 I. Adventi gyertyagyújtás a Kölcsey utcai rendezvénytéren Áldást mond: Kiss László esperes úr Fellépők: Brunszvik Teréz Óvoda óvodásai 18:00 Pál Csaba énekes adventi műsora

december 6. szombat

9:00–12:00 Élményfőzés és vásár

a Karcagi Birkafőzők Egyesületével

Közreműködik: Móger Péter, harmonika

10:30 Motoros Mikulások a piacon

Helyszín: Termelői Piac

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás

Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

18:00 Szati’s Faction Mikulás party

Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

december 7. vasárnap

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás

Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

17:00 II. Adventi gyertyagyújtás a Kölcsey utcai rendezvénytéren Áldást mond: Péntekné Vizkelety Márta lelkészasszony Fellépők: Vox Spiritus Sancti templomi kórus

18:00 Berényi Andrea operaénekesnő és Babos Judit zongorakísérő adventi műsora

december 12. péntek

18:00 Kocsis Tibi adventi kiskoncertje Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

december 13. szombat

9:00–12:00 Luca nap a Piacon

december 14. vasárnap

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás

Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

17:00 III. Adventi gyertyagyújtás a Kölcsey utcai rendezvénytéren Áldást mond: Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész

Fellépők: Illyés Gyula Általános Iskola kórusa

18:00 Pál Krisztina énekesnő adventi műsora

december 18. csütörtök

17:00 Gyertyafényes karácsony –az Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú

Művészeti Iskola karácsonyi hangversenye Helyszín: Városi Sportcsarnok

december 19. péntek

18:00 Szinetár Dóra adventi fellépése zongorakísérettel Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

december 20. szombat

10:30 Betlehemezés a piacon Helyszín: Hévízi Termelői Piac

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás 16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől 18:00 Összhangzat 3.0 ünnepi koncertje Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

december 23. kedd

9:00–12:00 Halászléfőzés Pedroval és karácsonyi sütemények vására

Helyszín: Hévízi Termelői Piac

december 24. szerda

10:00 Gyerekek karácsonya, betlehemi játék

Helyszín: Református Templom 15:00 Betlehemes játék

Helyszín: Szentlélek Templom

december 27. szombat

9:00–12:00 Horváth Attila és Farkas Tibor duo műsora Helyszín: Hévízi Termelői Piac

december 5. péntek

Jótékonysági vadpörkölt és dödölle vásár

Helyszín: Hévízi Termelői Piac

18:00 Adventi ablakok nyitása minden este karácsonyig, szerte a városban

14:00 Motoros Mikulások a Festetics téren, majd több helyszínen a városban

Helyszín: Városi Sportcsarnok

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

december 21. vasárnap

14:00–17:00 Kézműves foglalkozás Helyszín: Rózsakert, Helytörténeti Kiállítás

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől 19:00 Szentpéteri Csilla & Band: Latin tél Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

december 29. hétfő

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől 19:00 Bettin’Art – népszerű slágerek saját feldolgozásban

Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

december 30. kedd

10:30 Regölés a Gyenesdiási Dalárda előadásában

Helyszín: Hévízi Termelői Piac

december 31. szerda

Kölcsey utcai rendezvénytér:

18:00 Gospel Advent Show a Together Gospel Singers előadásában Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér

16:00 Mikulásváró délután Premier Színház – A Manóműhely Titkai Légvárkaland, légvárak minden korosztálynak

18:00 Janicsák Veca adventi elektroakusztikus koncertje

Helyszín: Kölcsey utcai rendezvénytér december 1. hétfő

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől

16:00–19:00 FényDottó fotópont a Kölcsey utcai rendezvénytéren, valamint FényDottó járat a Rózsakert elől 17:00 IV. Ökumenikus Adventi Gyertyagyújtás a Kölcsey utcai rendezvénytéren Áldást mondanak: Kiss László esperes úr, Péntekné Vizkelety Márta református lelkészasszony, Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész, Vajna-Éliás István ortodox diakónus, Bettina Gummel német evangélikus lelkész Fellépők: Hévízi Tiszta Forrás Dalkör

18:00 Adventi fényfüzér a Kovács családi kórussal

20:00 DJ Belo – MegaDance szilveszteri party

22:00–24:00 PartYssimo zenekar

Polgármesteri újévi köszöntő

00:10–02:00 DJ Belo – MegaDance szilveszteri party

Nagyon közel álltak a bravúrhoz a lányok

A Büki TK ellen aratott szenzációs október eleji győzelem óta egy hazai és két idegenbeli találkozó várt a Hévíz SK női kézilabda együttesére. Kissné Gliba

Adrienn tanítványai ezeken egy pontot szereztek, méghozzá a vármegyei rangadón, Nagykanizsán.

Tungsram SE-Hévíz SK 19-19 (11-8). Küzdelmes, parázs mérkőzésen szereztek pontot a zöld-fehérek Nagykanizsán. A végjátékra kétgólos előnyel fordult rá a Hévíz, de több helyzetük is kimaradt, így nem sikerült a győzelmet megszerezniük.

Hévíz SK-Budakalász

KSE 21-22 (14-11). Nagyon nehéz találkozó várt a Hévíz SK női kézilabdacsapatára. Az ötödik játéknapon az addig veretlen és harmadik helyen álló Budaka -

Minden mérkőzésükön hatalmasat küzdenek a lányok

lász érkezett, amelyben korábbi és jelenlegi strandkézilabda-válogatottak játékosok is játszanak. A zöld-fehérek nagyon közel álltak a bravúrhoz.

A remekül felkészített házigazdák elszántan és fegyelmezett játékkal küzdöttek, és az első félidőben végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Sőt, a hajrában háromgólos veze -

Három győzelem s két vereség az elmúlt egy hónap hévízi mérlege a vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A zöld-fehérek jelenleg az ötödik helyen állnak.

Szepetneken 2-1 arányú győzelmet aratott a fürdővárosi alakulat, majd jött egy újabb rangadó, s aki látta, tudja: nincs ekkora különbség a két csapat között. A tény azonban az: a Hévíz 9-0s vereséget szenvedett a külföldi játékosokkal is felálló ZTE második együttesétől.

A 9. percben Kiss Konrád öngóljával szerzett vezetést a ZTE II., s a zalaegerszegi előny három perc múlva kettőre nőtt. Az első félidő folytatásában aztán rendezte sorait a hazai gárda, sőt, helyenként jobban futballozott, mint ellenfele.

Egy kimaradt hévízi büntető, majd Mészáros Dávid

65. percben kapott piros lapja viszont teljesen megzavarta a zöld-fehéreket, s e két mélyütésből már nem tudtak talpra állni. Ezt követően a ZTE sorra alakította ki a helyzeteit, amelyek többségét gólra is váltotta a listavezető gárda.

tésre tettek szert Kissné Gliba Adrienn tanítványai, így a félidőre előnnyel mehetett az öltözőbe a hazai csapat.

Fordulás után kettős emberhátrányban játszott a Hévíz, ennek ellenére tartani tudta az előnyét. A második harminc percben is hatalmas küzdöttek Molnár Annáék, de a végjátékban több hiba csúszott a

támadásokba és a védekezésbe is, így a rutinos budakalásziak fordítani tudtak, és egyetlen góllal, 2221 arányban megnyerték a találkozót. Nagy Laura súlyos sérülése és egy piros lap is befolyásolta a mérkőzés eredményét.

A lányok mindent megtettek a győzelemért, és a mérkőzés képe alapján a döntetlent minimum meg -

érdemelték volna. A legeredményesebb hazai játékos Buza volt 5 találattal, Holczbauer és Nagy 4-4 gólt szerzett.

Kissné Gliba Adrienn vezetőedző, Hévíz SK: Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Budakalász rendkívül erős csapat, eddig veretlenül szerepelnek a bajnokságban. Úgy gondolom, nagyon jól küzdöttek a lányok, de egy sérülés közbeszólt és a piros lap is megzavarta a védekezésünket. Ettől függetlenül a le kalappal a csapat előtt, sajnálom, hogy nem sikerült megszereznünk a győzelmet, vagy legalább a döntetlent, úgy gondolom, egy ikszet legalább érdemeltünk volna. Vasas U21-Hévíz SK 4328 (25-10). Sérülések és betegségek nehezítették a fürdővárosiak helyzetét a mezőny egyik élcsapata ellen. Az első félidőben eldőlt a csata, ám a hévízieknek a második harminc percben már voltak szép megoldásai, s azt a játékrészt döntetlenre hozták. (pá)

Páli Norbert vezetőedző, Hévíz SK: Az elmúlt időszakot tekintve van egy pici hiányérzetem, de ez természetes. Küszködtünk, nagyon sok hiányzónk, sérültünk volt mérkőzésről mérkőzésre. Most kezdünk egy kicsit kiegészülni létszámban, visszatértek a játékosaim. Úgy gondolom, érhettünk volna el picivel jobb eredményt is az előző mérkőzéseinken. A mai találkozóban nem volt benne

ez a különbség, de hogy mégis így alakult, annak megvannak az okai – ám megyünk tovább.

Buza Barnabás elnök, Hévíz SK: Ezt a mérkőzést leszámítva jól indultunk a bajnokságban, egy minimális hullámvölggyel. Ha a mostani bajnokságban szereplő csapatok közül az első ötben vagyunk, az tökéletes. Ezen az úton megyünk tovább, erről a mai mérkőzésről egyelőre nincs mit mon-

dani. Szép idő volt, sok gólt láthattak a kilátogató nézők – hogy a pozitívumokat említsem. Persze, ha 2-0 után a tizenegyest értékesítjük, akkor teljesen más lett volna a találkozó képe. Gratulálok az ellenfélnek, mi pedig csináljuk tovább a dolgunkat. Ezt követően Csesztregen – egy újabb rangadón – 4-2 arányú verséget szenvedett a Hévíz, amely ezt követően visszatalált a győztes útra, s 4-2-re verte a Technoroll Teskánd KSE-t Mészáros (2) és Erdősi (2) találataival. A múlt hétvégén pedig a Becsehelyt múlta felül Páli Norbert alakulata. A 4-1-es sikerből Nagy (2), Erdősi és Kustán 1-1 góllal vette ki a részét. Az őszi zárófordulóban a jelenleg 3. helyen álló Andráshida TE érkezik Hévízre, a mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik. (pá)

Termálháromszög: együtt a nemzetközi piacon

Megalakult Magyarország modern kori történetének első, együtt kezelendő térsége. A Hévíz, Zalakaros és Kehidakustány, valamint további kéttucatnyi település alkotta termálháromszög részesei nyitányként elfogadtak egy koncepciót, amelynek célja, hogy együtt, összefogással lépjenek ki a nemzetközi piacra.

A termálháromszög településeinek polgármesterei Hévízen tanácskoztak kedden este, megállapítva: közös értékük például a gyógyászat és a Kis-Balaton, és ez a vidék versenyképességi, gazdasági és turisztikai szempontból egy egységet alkot. A tervek szerint hivatalosan is elfogadják együtt kezelendő térségként az együttműködő településeket, s erre már lehet jól megfogalmazott terméket és közös marketinget kialakítani.

Termálháromszög, kibővítve

– A következő lépés, hogy Keszthely és a Nyugat-Balaton térségének, Badacsonynak s Tapolcának, valamint Fonyódnak közös koncepciót tudjunk adni, és így, együtt kilépjünk a nemzetközi piacra – vázolta a terveket Naszádos Péter, Hévíz polgármestere. –Az elmúlt 35 évben egymással versenyeztünk, holott ez a termálháromszög, kibővítve a tágabb térséggel, nemzetközi szinten is kiváló termék lehet, sőt: erősebb a versenytársaknál. Azért dolgozunk, hogy ne egymás ellen küzdjünk, hanem közösen kilépjünk a nemzetközi piacra.

29 éve

Történelmi pillanat

Hévíz első embere elárulta, egy éves előkészítő munka előzte meg a termálháromszög hivatalos megalakulását, amit az érintett települések egyöntetűen támogattak. – Egy hete aláírtuk Zalaegerszeggel a stratégiai együttműködési megállapodást, ami Zala vármegye fejlesztéséről szól – folytatta Naszádos Péter. – Ebben benne van a nemzetközi repülőtér és az úthálózat fejlesztése, amelyért a két város és térsége mostantól közösen dolgozik. Ez most ismét történelmi pillanat, hiszen együtt olyan turisztikai terméket tudunk adni Zalaegerszeg és környezetének ipara mellé, ami újabb növekedési zónát jelent, s ez megállja a helyét az egész világon, de Európában biztosan.

Nem verseny-, hanem

sorstársak

A megbeszélést követően Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros polgármestere leszögezte: a termálháromszög legnagyobb erőssége az összefogás. Kijelentette: e települések remekül kiegészítik egymást – és nem versenytársak, hanem sorstársak. Szerinte térségként már nemzetközi szin-

Egységben az erő… A termálháromszög polgármesterei a koszorúzást követően

ten is látható méretű érték született, s ebből minden résztvevő profitálhat.

Kapuk nyílhatnak

– Ez egy természetes sorsközösség, s ha ebben az új háromszögben el tudunk indulni, közösen kommuni-

kálva, fejlesztve, tervezve, hogy mindezzel ne gyengítsük, hanem erősítsük, kiegészítsük egymást, akkor ez óriási lehetőség. Mondhatjuk: az első lépés, és ha megkapjuk a kiemelt térségi szerepet, akkor akár az országos kommunikáció fősodrába is bekerülhe -

tünk – vázolta a terveket Czirákiné Pakulár Judit. Zalakaros első embere hozzátette: az összefogással, kormányzati támogatással és központi marketinggel olyan kapuk nyílnak meg előttük, amelyekről eddig még csak nem is álmodtak. (pá)

Kedvezmény a Tófürdőben

A Tófürdőben mostantól háromezer forintba került a belépőjegy, a 60 éven felülieknek pedig 2500 forintba. A tikettel a wellness és szaunarészleget is használni lehet. A Hévízi Szobakiadók Szövetsége és a gyógykórház közötti megállapodás pedig további 10 százalék kedvezményt biztosít a magánszállásadók vendégeinek.

Ez azt jelenti, hogy aki Hévízen, a szobakiadóknál pihen, már 2700 forintért igénybe veheti a hévízi Tófürdőt, a szaunát és a wellness részleget, jelentette be Naszádos Péter polgármester. A kedvezmény mindazoknak jár, akik magánszálláshelyen lakva élvezik a fürdőváros szépségét.

Hévíz, Kodály Z. u. 50.

HÁZTARTÁSI KÉSZÜLÉKEK

KERESKEDELME

Antenna szerelés, magyar és külföldi ingyenes csatornákkal.

+36-83/341-736

+36-30/9477-552 mikroheviz@freemail.hu

– Köszönöm elnök aszszonynak az elmúlt hónapok tárgyalásait, a rengeteg munkát, aminek eredményeként ez a döntés megszületett. Úgy gondolom, ezzel ismét tudtunk egy kicsit segíteni a hévízi szobakiadóknak – összegzett Naszádos Péter, Hévíz polgármestere.

A Tófürdő a szövetség megalakulása óta biztosít kedvezményeket a szobakiadók vendégeinek, és

A magánszálláshelyek vendégeinek járó 10 százalékos kedvezményt Bruncsicsné Szekér Andrea és Naszádos Péter jelentette be

most újfent megállapodást kötöttek.

– Köszönöm a hévízi reumakórház és tófürdő hozzáállását, hogy ebben a számukra is nagyon nehéz időszakban gondoltak a helyiek, illetve a kisebb vállalkozók megélhetésére. Közös célunk, hogy a Hévízre érkező vendégek pozitív tapasztalatokat vi-

gyenek magukkal, és később is visszajöjjenek – fogalmazott Bruncsicsné Szekér Andrea, a Hévízi Szobakiadók Szövetségének elnöke.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a 10 százalékos engedmény mindazoknak jár, akik hévízi magánszálláshelyen töltik az idejüket. (vl)

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.