Az egyenlő esélyekért cselekednek
Kiállítás a rendszerváltásra emlékezve
Esélynap címmel szakmai érteke zést tartott a Veszprém Megyei Csa lád, Esélyteremtési és Önkéntes Ház kedden a Gourmandia étteremben. Varga Endre, a szervezet vezetője kö szöntőjében elmondta, hogy áttekin tik az összes feladatukat, és ennek figyelembevételével kialakítják a jövő évi programjukat. DI
A rendszerváltás 25. évfordulójára A Le nin ligettől az Erzsébet sétányig címmel ki állítás nyílt múlt szerdán délután a Laczkó Dezső Múzeumban. Hiába ugyanaz a föld rajzi hely – utalt Kövér László, az Ország gyűlés elnöke megnyitó beszédében a kiállí tás címére – a Lenin ligetet az Erzsébet sé tánytól egy egész világ választja el. A tárlat jövő június 7ig látogatható. LP
Veszprémben a Századok sátra
veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
PLUSZ 2014. december 5., péntek XV. évfolyam, 48. szám
Magyarországra érkezett a finn Mikulás A Mikulás szerdán a Petőfi Színházban találkozott gyerekekkel, de több helyszínre is ellátogat a napokban
Meggyúltak advent fényei
Fotó: Mátyus
Némedi Lajos veszprémi alpolgármester és Szerenka Miklós érseki helynök közösen gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját vasárnap kora este a várban, a Szentháromság téren. Az Illatos Advent rendezvényein számos program várta a veszprémieket és a környék lakosságát a megyeszékhelyen. Mátyus taMás
10 200 0 Ft
Teljes, kiváló minőségű és hatalmas árukészletre 14% kedvezmény! NE ÉRD BE KEVESEBBEL – VÁLASZD A LEGJOBBAT!
181389
White Gold ékszerüzlet ... egyszerûen tökéletes Veszprém, Jutasi út 18. Spar áruház www.ekszer viz.hu
Akcióink december 24-ig tartanak, de össsze nem vonhatóak!
ha helyette minden grammért új ékszert vásárolsz
CsereakCió!
Dunaferr raDiátor
10 év garancia
-50%
DK 600/400 8.604 8 604 Ft DK 600/800 15.399 Ft DK 600/1000 18.272 Ft DK 600/1400 25.087 Ft
kaZánok akCióBan! az akciók 2014. december 31-iig érvényesek!
Therminál épüle Tgépésze T i áruhá z
Veszprém, TarTu u. 5.
Tel.: 88/411-144 (Balatonfüred felé a négysávos úton, a Peugeot-szalon mellett)
181352
MÁR NAGYON BOSSZANT, HOGY ALACSONY ÁRON SZ Z Á MÍTJÁK BE RÉGI, MEGUNT, SÉRÜLT ARANYÉKSZEREDET?! AKKOR FELTÉTLEN GYERE EL HO HOZZÁNK: TÖRTARANY-BESZÁ MÍTÁS:
December 4–7. között Veszprémbe, az Óváros térre érkezik a Magyar Nemzeti Mú z e u m építményeg yüttese és óriás gömbsátra, amely 21. századi látványesz közökkel, világszínvo nalú attrakcióval várja az érdeklődőket, legin kább a hátrányos hely zetben élő kisiskoláso kat. A Mag yar Nemzeti Múzeum tájékoztatása szerint a program során – a múzeum történeté nek és országos intéz ményhálózata gazdag gyűjteményeinek bemu tatásával – a történe lemről és nemzeti örök ség ünk őrzéséről, a múltértelmezés folya matos megújításáról és napjaink jövőépítő mú zeumáról mesélnek meghökkentő módon, a legmodernebb vi zuál technikai megoldások kal. A félgömbbe lépve idő és térutazás várja az érdeklődőket. Padló és mennyezetvetítés, video map ping, info gra fikai és fátyolvetítés fogadja őket, beléphetnek a zene kelyhébe, kiemelkedő történelmi személyisé geinket illesztgethetik össze, a karzaton dús kálhatnak az MNM mű kincseiben, várépítési animációkat követhet nek végig, részesei le hetnek a muhi csatának vagy élvezhetik a megfi atalodott Múzeumok Majálisát vagy a restau rátorok múltfeltáró és értékmentő munkáját. Emellett pedig száza dok divatbemutatóján vehetnek részt; a szep tember 17én a Nemzeti Múzeum központi épüle tében megnyílt vadonat új népvándorlás és honfoglaláskori kiállí tás műtárgyaival talál kozhatnak. A gömbsátor adottsá gait kihasználva egy tel jes 360 fokban körbejár ható kiállítói teret alakí tottak ki, komplett tér idő utazással, lentfent körben.